Ford Mondeo Club Hungary

Szakmai fórum => Mondeo IV. => A témát indította: Scratch - 2009.09.01 kedd, 19:44:06

Cím: Fék, ABS, ESP
Írta: Scratch - 2009.09.01 kedd, 19:44:06
Fék, ABS, ESP

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mukkerino - 2010.02.24 szerda, 17:27:07
Fékkel kapcsolatban érdeklődöm, hogy tapasztaltatok-e már olyant, amit én ma?!

Kb nagyjábol 3 hetet állt az autó, nem mentem vele. Mikor ma beültem egyből indult, azzal nem is volt gond, de utána amikor elindultam, hihetetlen zajba kezdett. Kimondottan kopogó hangot adott a jobb hátulja (a kerék környékéről jött a zaj) menet közben. Majd ez 1-2 km után elmúlt és 'csak' akkor kopogott amikor fékeztem. A kopogáshoz ilyenkor rángás is társult. Úgyhogy nem is mertem többet menni visszafordultam. Szerintetek minek köszönhető ez a jelenség?

u.i.: garázsban állt 3 hétig és előtte amikor letettem nem volt semmi baja. Sőt kb 1 hónapja, hogy visszahíváson volt és a féknél cseréltek vmit...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mukkerino - 2010.02.25 csütörtök, 09:56:08
szerintem csak berozsdált a tárcsa a "sok" állás után

Sajonos elég párás a garázs, szal a rozsda dolgot el tudom képzelni. És mi a gyógymód, menjek vele és lekopik róla a rozsdaréteg használatközben?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zzoli - 2011.02.17 csütörtök, 14:05:43
sziasztok! :wave:
szerintetek "lpr" gyártmányú féktárcsát illetve betéteket szabad-e beszerelni?  :fejvakaras:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2011.02.17 csütörtök, 14:13:56
Sajonos elég párás a garázs, szal a rozsda dolgot el tudom képzelni. És mi a gyógymód, menjek vele és lekopik róla a rozsdaréteg használatközben?
Meg kell vasalni a fékeket. Lekopik az a rozsda gyorsan!  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2011.02.17 csütörtök, 15:49:20
sziasztok! :wave:
szerintetek "lpr" gyártmányú féktárcsát illetve betéteket szabad-e beszerelni?  :fejvakaras:

jogszabály nem tiltja  :vigyor3:

De Én nem raknám bele.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zzoli - 2011.02.18 péntek, 11:48:51
jogszabály nem tiltja  :vigyor3:

De Én nem raknám bele.  :nyes:

én is felelőtlenségnek éreztem!  ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Laci30 - 2011.02.24 csütörtök, 14:08:51
Sziasztok. Van egy kis gond az autómmal. A jobb keréktől súgó hangot hallok. Egy barátom azt mondta, hogy a fék vákum pumpája lehet a gond. Amikor rátaposok a fékre, a súgó hang megszúnik. A hangot csak belülről lehet hallani.
Köszönöm

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2011.02.24 csütörtök, 17:50:55
tomeed-nek válasz:

Jani!

Légtartályt hol találom a motortérben?
Vasárnap át kell néznem az összes vákuum csövet, az a gondja, hogy elszökik valahol a vákuum, emiatt indul nehezebben, illetve keményedik fel a fék.
Most már csak azt kell kideríteni, hogy hol! :taps:

Állítólag ezek az igen okos autók csak akkor indulnak el ha a kellő vákuum felépült, emiatt kell indítóznom 3 msp-ig!

A légtartályt sehol. ;)
Ha lenne az autóban, nekem lenne már rákötve 3 akkora vonatkürt a JB lökös mögött, hogy ha rádudálnék az előttem lévőre, akkor az felf*sna a saját hátára.
Viszont! fék vákuumdob az van az autóban, gondolom Neked ez kell.
Ezt megtalálod a motorháztetőt felnyitva a tűzfalnál a fékpedál vonalában.
DE!
Arra figyeljetek, hogy nem biztos, hogy a csövekkel lehet gáz, ugyanis már többektől hallottam, hogy problémája volt a vákuumdobbal, nekem is cserélni kellett anno, mert folyamatosan sziszegett.
Van benne vmi hülye szelep, ami csinálta. JA! S miután kicserélték, utána jobban fogott a fékem, nem kell azóta annyira nyomni (bár az mk4 fék az így is szuper volt nekem). Szóval nekem sem volt akkora vákumom, ami kellett volna. S mondom azt a szelepet hibáztatták, de azt csak ha jól emlékszem dobbal együtt cserélték.
Olvassatok vissza, hogy mi írtam erről: fékszervódob, stb.-re.

Sztem ez típushiba lesz...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2011.02.24 csütörtök, 17:51:52
Sziasztok. Van egy kis gond az autómmal. A jobb keréktől súgó hangot hallok. Egy barátom azt mondta, hogy a fék vákum pumpája lehet a gond. Amikor rátaposok a fékre, a súgó hang megszúnik. A hangot csak belülről lehet hallani.
Köszönöm

Hasonló volt nekem.
Fékszervódob csere megoldotta.
Gariban ingyen volt, amúgy látofmáni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Laci30 - 2011.02.24 csütörtök, 18:27:28
Köszi,Jani.
Nemrég vettem az autót. Ha az előző tulaj igy járt vele, okozhatott ezzel komolyabb bajt? úgy értem, hogy nem cserélte ki?
Sok időt vesz igénybe a csere?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2011.02.25 péntek, 10:52:43
Köszi,Jani.
Nemrég vettem az autót. Ha az előző tulaj igy járt vele, okozhatott ezzel komolyabb bajt? úgy értem, hogy nem cserélte ki?
Sok időt vesz igénybe a csere?

Sztem bajt nem okozhat, illetve a fene sem tudja, mert itt ugye vákuumcsinálásról van szó, tehát ha valahol falsot szív, ahol nem kellene, ott esetleg port is beszívhat, s akkor tönkremehet vmi, aminek nem kellene. De ez csak egy teória.
Nem tudom mennyi idő a csere, de én reggel leadtam kora du. elhoztam.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Laci30 - 2011.02.25 péntek, 22:01:23
Szia, Jani!
Abban bizony igazad van, hogy por is kerülhet igy a rendszerbe.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zzoli - 2011.03.04 péntek, 10:40:41
 :wave:
megmondaná valaki mi a különbség a két gyáriként feltüntetett fékbetét között?
http://www.cromax.hu/index.php?katid=42993211&termek_al_id=20400&katnev=%20F%C3%A9kbet%C3%A9t (http://www.cromax.hu/index.php?katid=42993211&termek_al_id=20400&katnev=%20F%C3%A9kbet%C3%A9t)
melyik a textar? és milyen gyártmány a másik?
:worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2011.03.04 péntek, 12:20:09
:wave:
megmondaná valaki mi a különbség a két gyáriként feltüntetett fékbetét között?
http://www.cromax.hu/index.php?katid=42993211&termek_al_id=20400&katnev=%20F%C3%A9kbet%C3%A9t (http://www.cromax.hu/index.php?katid=42993211&termek_al_id=20400&katnev=%20F%C3%A9kbet%C3%A9t)
melyik a textar? és milyen gyártmány a másik?
:worship:

Ha jól emlékszem különbséget tesz alufelnis, meg nem alufelnis között... de hogy miért? Vagy az a tárcsánál van...? :fejvakaras:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2011.03.05 szombat, 11:17:43
:wave:
megmondaná valaki mi a különbség a két gyáriként feltüntetett fékbetét között?
http://www.cromax.hu/index.php?katid=42993211&termek_al_id=20400&katnev=%20F%C3%A9kbet%C3%A9t (http://www.cromax.hu/index.php?katid=42993211&termek_al_id=20400&katnev=%20F%C3%A9kbet%C3%A9t)
melyik a textar? és milyen gyártmány a másik?
:worship:

A beszállító a külömbség.
textar   a drágább,és motorcraft az olcsóbb

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zzoli - 2011.03.06 vasárnap, 11:05:48
A beszállító a külömbség.
textar   a drágább,és motorcraft az olcsóbb
én is így gondoltam, bár olyan véleményt is olvastam, hogy a motorcraft-os a textar, meg olyat is hogy ferodo... :fejvakaras:
azért lenne jó tudni, hogy konkrétan milyen gyármányúak mert így lehetne az árakat összehasonlítani a textar ill. ferodo saját nevén forgalmazott betét áraival.
álítólag a textar betétek puhábbak (ez szerintem jó) és azt is olvastam, hogy a betétek vastagsága sem egyforma? :wilting:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: wyctor - 2011.04.29 péntek, 16:25:24
A visszagurulásgátló rendszer, miben nyilvánúl meg, tudom kiírja, meg nem engedi a lejtőn elszabadulni a gépet, de ez csak programozás kérdése, vagy ezt valami okos féknyereg csinálja, vagy mi?  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2011.04.30 szombat, 22:04:20
A visszagurulásgátló rendszer, miben nyilvánúl meg, tudom kiírja, meg nem engedi a lejtőn elszabadulni a gépet, de ez csak programozás kérdése, vagy ezt valami okos féknyereg csinálja, vagy mi?  :hehe:

Programozás és marketing kérdés.  :nyes:
Ja, persze érzékelni kell a lejtőt is vmivel.  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsoel - 2011.05.01 vasárnap, 16:48:56
A visszagurulásgátló rendszer, miben nyilvánúl meg, tudom kiírja, meg nem engedi a lejtőn elszabadulni a gépet, de ez csak programozás kérdése, vagy ezt valami okos féknyereg csinálja, vagy mi?  :hehe:

Emelkedő asszisztens a pontos megfogalmazása!  ;)
Az enyémben benne van, nagyon ötletes.
Nem kell kéziféket használni. Állsz az emelkedőn, tapasod a féket, és mondjuk a lámpa zöldre vált.
Leveszed a lábadat a fékről és a rendszer még 2 másodpercig tartja a féket. Közben te csúsztatod a kuplungot, és elindulsz.
Szóval tuti nem gurulsz hátra!  :taps:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: wyctor - 2011.05.01 vasárnap, 20:11:49
Emelkedő asszisztens a pontos megfogalmazása!  ;)
Az enyémben benne van, nagyon ötletes.
Nem kell kéziféket használni. Állsz az emelkedőn, tapasod a féket, és mondjuk a lámpa zöldre vált.
Leveszed a lábadat a fékről és a rendszer még 2 másodpercig tartja a féket. Közben te csúsztatod a kuplungot, és elindulsz.
Szóval tuti nem gurulsz hátra!  :taps:

Az, hogy mi az, és mit csinál én is tudom, csak egy esetleges update révén mennyire "fáj" a megvalosítása  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2011.05.03 kedd, 07:27:47
Az, hogy mi az, és mit csinál én is tudom, csak egy esetleges update révén mennyire "fáj" a megvalosítása  :vigyor3:

félek, hogy sw update-tel ezt nem lehet megvalósítani, ugyanis mivel a fék-ABS rendszerrel van kapcsolatban, ezért elvileg köze van a nagysebességű CAN buszhoz, s a tündérmesék szerint az ehhez kapcsolódó dolgokat nem célszerű sw-frissítgetni még szervizek által sem... Szerintem. :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: tuzuska - 2011.09.20 kedd, 20:28:42
Sziasztok.2005.2.2-es mondeo néha egyenes úton kigyúllad az esp lámpa.És csak akkor alszik el ha ujra inditokUgyan miért?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2011.09.20 kedd, 20:45:49
Sziasztok.2005.2.2-es mondeo néha egyenes úton kigyúllad az esp lámpa.És csak akkor alszik el ha ujra inditokUgyan miért?
valamelyik abs jeladó xarakodik.gyári diaggal nézesd meg! ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Makrocar - 2011.09.20 kedd, 20:53:57
Ha jól emlékszem különbséget tesz alufelnis, meg nem alufelnis között... de hogy miért? Vagy az a tárcsánál van...? :fejvakaras:
ez tárcsánál van ;) alufelnihez:feketére festett perem és él
                            acél kerékhez:kezelés mentes

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Angel - 2011.09.20 kedd, 21:01:04
Sziasztok.2005.2.2-es mondeo néha egyenes úton kigyúllad az esp lámpa.És csak akkor alszik el ha ujra inditokUgyan miért?

Más van... (de a tiéd 3-as, és nem 4-es).
Az EPS figyeli a kormányállást (szöget), és számolgatja hányat fordul a 4 kerék. Egyenesen mész, egyforma a fordulat. A kormányod meg egy picit eltér a középállástól, vagyis nem stimmel a kormány állása és a kerekeké.
A hibaüzenet ilyenkor a kormányállás nem hihető.
Elektronikusan is középre kell állítani a kormányt, amikor mechanikusan középen van.
Gondolom, mostanában állítottak futóművet. Ott szúrták el.
Márkaszerviz kell hozzá.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsike10 - 2011.09.26 hétfő, 21:17:24
Segítséget szeretnék kérni tőletek. vettem egy 2,5 éves MK4-es kombit. Az autón 215/55 R16-os nyári gumik vannak. Szeretnék lemez felniket venni hozzá és téli gumit. De a pótkerék helyén a 215 széles gumik nem férnek el. Eredetileg defektjavító szett volt az autóhoz, de én azt sem kaptam hozzá, mivel nem volt meg. Milyen felnik és téli gumik kellenek az autóhoz? Esetleg mankókerék pótkeréknek? Az jó?

Előre is köszi.

zsike10

Feri

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: wyctor - 2011.09.26 hétfő, 21:24:37

Szia! elég, ha egy helyre beírod, a másik topicban már válaszoltam is  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsike10 - 2011.09.26 hétfő, 21:36:48
Szia! elég, ha egy helyre beírod, a másik topicban már válaszoltam is  :integet2:

OK. Köszi Még nem látom át a rendszert.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: tome02 - 2011.11.01 kedd, 22:53:33
Normális ha kb 100 fölött óvatosan belelépve a fékbe olyan hangokat hallat a mondeo mint 1 leszálló repülő?
190, hozzáérek a pedálhoz és elég dúrcán válaszol...

Féktárcsák, pofák szerintem még jók. Vagy 70%-osak.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: gabor.samoly - 2011.11.09 szerda, 21:29:40
Normális ha kb 100 fölött óvatosan belelépve a fékbe olyan hangokat hallat a mondeo mint 1 leszálló repülő?
190, hozzáérek a pedálhoz és elég dúrcán válaszol...

Féktárcsák, pofák szerintem még jók. Vagy 70%-osak.

Üdv!

Nekem is volt hasonló, nemrég bevittem egy szerelőműhelybe, ahol megnézték. A fékbetétek is kopottak voltak ugyan, de a nagyobb baj a tárcsával volt, le kellett szabályozni. 1-2 hónapig jó volt, de megint kezdi, az a baj, hogy szerintem sz@r tárcsát rakott rá az egyik szaki, mikor cseréltettem (másfél éve). Elég sok minden múlik a tárcsa minőségén, pl ha meleg, mert dugózol, vagy autópályán nagy tempónál lassítasz szinte 0-ra, akkor könnyen eldeformálódhat egy víztócsától pl., ha felfröccsen.
Legközelebb ha tárcsát veszek, inkább kiadok érte 10-20-al többet, mint mindig szabályoztatni...
Helikopter/repülő hangja meg attól is lehet, hogy kopottak elöl a tartó gömbfejek, meg amik a futóműnél ott elöl még kopni szoktak :), igaz akkor a kormány jobban is ráz (na nem mintha a deformált tárcsánál nem ráznának).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ST220_Gab - 2011.11.09 szerda, 23:40:46
Normális ha kb 100 fölött óvatosan belelépve a fékbe olyan hangokat hallat a mondeo mint 1 leszálló repülő?
190, hozzáérek a pedálhoz és elég dúrcán válaszol...

Féktárcsák, pofák szerintem még jók. Vagy 70%-osak.

érdemes megnézni a a belső betéteket
rendszerint hamarabb kopnak mint a látható külsők

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: semseyp - 2011.11.28 hétfő, 20:31:15
Sziasztok!

Nem rég van Mondeom, és volt szerencsém vele a múlthéten a Bükkben kanyarogni. Imitt-amott lefagyott vízátfolyásos, hófoltos volt az út, gondoltam, megnézem, mit is segítenek az "okosságok" az irányításban. Hát annyira nem tudtam, vagy nem mertem odacsapatni, hogy az ESP bekapcsoljon, de az ABS-t megdolgoztattam, egy egy kanyar előtt. Viszont én azt hitem, hogy ebben az autóban ha van ESP, akkor ahhoz járna egy kipörgésgátló (ASR) is alapból, de nekem nem úgy tűnt mintha lenne benne, kapart a kicsike rendesen, ha odaléptem neki. Vagy van benne, és nem működik?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: wyctor - 2011.11.28 hétfő, 20:37:23

A kipörgésgátló is enged egy kis kipörgés a keréknek, ha érzi, hogy folyamatos a kipörgés, akkor avatkozik bele. Ez egy vizes úton, nagy gázzal lehet akár több  méter is, amit kapar az autó...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Hyperborg - 2012.02.19 vasárnap, 19:41:15
ASR, ESP milyen felszereltségi szint része?
Utólagosan mennyire komplikált berakni a kocsiba?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Angel - 2012.02.19 vasárnap, 20:04:55
ASR, ESP milyen felszereltségi szint része?
Utólagosan mennyire komplikált berakni a kocsiba?

A 4-esnél az ESP széria. De te szerintem eltévedtél, a 2001-es az mk3.
Abba utólag eléggé reménytelen belerakni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Hyperborg - 2012.02.19 vasárnap, 20:17:19
A 4-esnél az ESP széria. De te szerintem eltévedtél, a 2001-es az mk3.
Abba utólag eléggé reménytelen belerakni.

Hopp, meg voltam győződve, hogy ez a generál fék rész ... akkor megyek vissza helyemre :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Angel - 2012.02.19 vasárnap, 20:31:32
Hopp, meg voltam győződve, hogy ez a generál fék rész ... akkor megyek vissza helyemre :)

Az mk3 fék rész itt (http://mondeo.hu/index.php?topic=1588.msg635362#msg635362) van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2012.02.19 vasárnap, 23:33:10
A 4-esnél az ESP széria. De te szerintem eltévedtél, a 2001-es az mk3.
Abba utólag eléggé reménytelen belerakni.
nem lehetetlen, angoloknál volt már aki megcsinálta benyáshoz

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Angel - 2012.02.20 hétfő, 00:35:03
nem lehetetlen, angoloknál volt már aki megcsinálta benyáshoz

Átvittük az MK3-ba.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2012.02.20 hétfő, 00:41:40
Átvittük az MK3-ba.
jaja, utána láttam, ítam oda is

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecso71 - 2012.03.26 hétfő, 08:41:06
Sziasztok!
Cserélt már valaki otthon hátsó fékbetétet? Kell hozzá valami spéci szerszám?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Feri73 - 2012.08.03 péntek, 08:42:09
Üdvözlet!

Segítséget szeretnék kérni, ha van szaki a fórumon!
Én balga beáztattam a verdát!  :falbav: Egy éjszakai felhőszakadás a nyitott bal első ablakon keresztül, rendes belső mosást produkált a műszerfalon, és a középkonzolon! :falbav:
Letörölgettem mindent, és hagytam kicsit száradni, mielőtt rákapcsoltam volna a gyujtást. Minden működik a verdában szerencsére, de az ESP lámpa folyamatosan világít a műszerfalon. Ha nyomom a ki és be kapcsolást kiírja középen hogy kikapcsolva, de a gomb nem kezd el világítani, mint normálisan. Mi ázhatott meg amit meg lehetne néznem???
Hazajöttem vele Görögből, de az út folyamán végig égett a lámpácska, és még most is virít!
Előre is köszi a segítséget!

Elfelejtettem leírni, hogy az autó az esőzés után 20 centis vízben állt, a szuper csatornahálózat eredménye képpen! Lehetséges, hogy kint ázott be valami érzékelő, a folyamatos öntözés miatt???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Angel - 2012.08.03 péntek, 10:24:43
Üdvözlet!

Segítséget szeretnék kérni, ha van szaki a fórumon!

Hibakódot kellene olvasni. Az érzékelők vízhatlanok. Meg a csatlakozások is.
Én várnék még egy kicsit, hátha kiszárad. ABS műxik? Tehát nagy fékezésnél blokkol v darál?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Feri73 - 2012.08.03 péntek, 11:38:34
Hibakódot kellene olvasni. Az érzékelők vízhatlanok. Meg a csatlakozások is.
Én várnék még egy kicsit, hátha kiszárad. ABS műxik? Tehát nagy fékezésnél blokkol v darál?

ABS tökéletesen dolgozik!
Amíg nem jelentkezik érezhető probléma, én is várakozó állásponton vagyok. :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Angel - 2012.08.03 péntek, 12:31:44
ABS tökéletesen dolgozik!
Amíg nem jelentkezik érezhető probléma, én is várakozó állásponton vagyok. :worship:

Akkor ez nem ABS jeladó. Véleményem szerint a kormányszög-jeladóval lehet gond, bár elég komoly eső kell hozzá, hogy oda befolyjon.
Az ugyan indukciós elven műxik, de ha víz kerül rossz helyre, akkor nem ad megfelelő impulzust, és az esp elektronikája „elveszti a fonalat”.
Ha így van, akkor lehet, hogy magától nem is fog megoldódni, hanem újra elektromosan be kell állítani a kormány középállást. Ilyenkor menet közben kapcsolna be a lámpa,
mert ez csak gurulás alkalmával derül ki.Esetleg valami csatlakozó ázott el. Vagy az ESP kapcsolójába került víz. Ezek tán kiszáradnak. Főleg, ebben a jó melegben.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Feri73 - 2012.08.03 péntek, 15:31:46

Hát nem kis zuhi volt aznap este, volt víz bőven! A lámpa folyamatosan virít, ha a gyújtást ráadom!  :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: CsZoli - 2012.08.25 szombat, 09:01:50
Sziasztok!

Lehetséges az, hogy a fékbetét elkopását csak a fémes surlódó hangból tudom meg?  ::) Azért legalább egy olyan alap megoldást elvárnék, mint a régi 94-es autómban volt, amikor kezdett elkopni, egy kis fémlemez "sivítása" jelezte. Ebben akár már egy elektromos visszajelző is lehetne.  :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Ervin - 2012.08.26 vasárnap, 16:49:27
Sziasztok!

Lehetséges az, hogy a fékbetét elkopását csak a fémes surlódó hangból tudom meg?  ::) Azért legalább egy olyan alap megoldást elvárnék, mint a régi 94-es autómban volt, amikor kezdett elkopni, egy kis fémlemez "sivítása" jelezte. Ebben akár már egy elektromos visszajelző is lehetne.  :szomoru1:
Ez a kérdés komoly, mikor egy 8-as bottal támogatod a motorháztetőt... :vigyor3:  :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: CsZoli - 2012.08.26 vasárnap, 21:26:13
Ez a kérdés komoly, mikor egy 8-as bottal támogatod a motorháztetőt... :vigyor3:  :szomoru1:
Na jó, de mivel ez egy "jól összerakott autó" a motorháztetőt ritkán kell támogatni.  :nyes:
Azóta megnéztem, van még kb. 1-1,5mm betét, szóval lehet ez is úgy van mint az ajtócsukás hang, hogy kis autó magas hang, nagy autó mély hang.  :wave:
Mivel úgyis csereérett, majd megnézem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Ervin - 2012.08.26 vasárnap, 21:37:13
Na jó, de mivel ez egy "jól összerakott autó" a motorháztetőt ritkán kell támogatni.  :nyes:
Azóta megnéztem, van még kb. 1-1,5mm betét, szóval lehet ez is úgy van mint az ajtócsukás hang, hogy kis autó magas hang, nagy autó mély hang.  :wave:
Mivel úgyis csereérett, majd megnézem.
Tényleg hanyag voltam...8-as bottal támogatod a nagy tempónál lebegő motorháztetődet.. :hehe:
Viszont a betéteket sűrgősen cseréld, mert 1mm az egy erősebb féknél könnyen leválhat-széttöredezhet és nem lesz 100% a fék.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: CsZoli - 2012.08.26 vasárnap, 21:46:22
Tényleg hanyag voltam...8-as bottal támogatod a nagy tempónál lebegő motorháztetődet.. :hehe:
Viszont a betéteket sűrgősen cseréld, mert 1mm az egy erősebb féknél könnyen leválhat-széttöredezhet és nem lesz 100% a fék.
Nem tudom, ilyen "nagy" autóval nincs tapasztalatom, de az eddigi kis autóimnál is eléggé kopottak voltak a betétek amikor cseréltem őket, szinte alig már valami rajta, de soha nem volt gond (mondjuk az dobfék volt, és ott tényleg nincs visszajelzés, csak fémes súrlódás :hehe:). Kb. 2 hét múlva szervíz, az olyan 1000 km, csak kibírja.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2012.08.27 hétfő, 07:34:57
Tényleg hanyag voltam...8-as bottal támogatod a nagy tempónál lebegő motorháztetődet.. :hehe:
...

A 8as bot, meg a lebegés is a gyalogosvédelem miatt van...
Ez van... Kell a sok csillag a törésteszten.
Szerencsére nekem általában elég 20Eként nyitni a motorháztetőt. ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Ervin - 2012.08.27 hétfő, 21:55:27
A 8as bot, meg a lebegés is a gyalogosvédelem miatt van...
Ez van... Kell a sok csillag a törésteszten.
Szerencsére nekem általában elég 20Eként nyitni a motorháztetőt. ;)
Jó ritkán töltesz szélvédőmosót.. ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2012.08.27 hétfő, 21:59:11
Jó ritkán töltesz szélvédőmosót.. ;)

tudod, gondolkodtam ezen a kérdésen mielőtt írtam ezt a hsz-t, de tényleg így van.
A legutóbbi 20as szerviz óta (tavasz) nem öntöttem bele semmit.
Hetente tankolok, s mindig mosom a szélvédőt. Ha nagy etapot megyek, akkor is kézzel mosom a szélvédőt inkább, mint hogy az ablaktörlővel mocskoljam a dolgot...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2012.08.27 hétfő, 23:18:14
Jó ritkán töltesz szélvédőmosót.. ;)
én decemberben töltöttem legutóbb. Igaz, hogy azóta csak 30eKm-t mentem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.28 kedd, 08:18:24
Jó ritkán töltesz szélvédőmosót.. ;)

A szélvédőmosót gyakorlatilag csak télen használom. Így most is fagyálló van benne.
Ilyenkor nyáron semmi értelme nincs. Csak szétkeni a bogarakat. Ha esik az eső, akkor az elég, ha meg nem, akkor csak kúton mosom le, illetve otthonra is vettem egy ilyen kuats ablak-mosó szettet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Dentcraft - 2012.08.28 kedd, 11:00:09
A 8as bot, meg a lebegés is a gyalogosvédelem miatt van..
És ezek hogy védik a gyalogosokat 1 ütközésnél?  Tényleg nemtom  ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.28 kedd, 11:11:11
És ezek hogy védik a gyalogosokat 1 ütközésnél?  Tényleg nemtom  ::)

Nem védik, csak kevésbé bántják...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: developer - 2012.10.12 péntek, 23:31:01
Sziasztok!
Elkoptak a hátsó fékbetétek és a tárcsák is. Kinek milyen tapasztalatai vannak, milyet érdemes venni (betét, tárcsa)? Nem feltétlen spórolni akarok, hanem ha van a gyárinál jobb (miben jobb?), akkor az érdekelne, mert vásárlás előtt állok és tanácstalan vagyok milyet vegyek. Alapból a gyári garnitúrára gondoltam, de hátha nektek van mással esetleg jobb tapasztalatotok.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2012.10.13 szombat, 10:34:53
Sziasztok!
Elkoptak a hátsó fékbetétek és a tárcsák is. Kinek milyen tapasztalatai vannak, milyet érdemes venni (betét, tárcsa)? Nem feltétlen spórolni akarok, hanem ha van a gyárinál jobb (miben jobb?), akkor az érdekelne, mert vásárlás előtt állok és tanácstalan vagyok milyet vegyek. Alapból a gyári garnitúrára gondoltam, de hátha nektek van mással esetleg jobb tapasztalatotok.

wyctort keresd, tőle vegyél.
Én is most vettem tőle. ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsoel - 2012.10.13 szombat, 11:26:34
tudod, gondolkodtam ezen a kérdésen mielőtt írtam ezt a hsz-t, de tényleg így van.
A legutóbbi 20as szerviz óta (tavasz) nem öntöttem bele semmit.
Hetente tankolok, s mindig mosom a szélvédőt. Ha nagy etapot megyek, akkor is kézzel mosom a szélvédőt inkább, mint hogy az ablaktörlővel mocskoljam a dolgot...

Én is folyamatosan tisztán tartom a szélvédőt, viszont érdekes tapasztalat volt, amikor előző gépemnél megcsináltattam ezt a  nano bevonatot.
Elméletileg tiszta szélvődőn végighúztak egy pengeéles fémkaparó szerűséget.
Csak úgy sercegett az üveg a sok "kosztól". Amit igazából nem is látunk, legfeljebb nagyító alatt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zzoli - 2012.10.13 szombat, 15:35:48
Sziasztok!
Elkoptak a hátsó fékbetétek és a tárcsák is. Kinek milyen tapasztalatai vannak, milyet érdemes venni (betét, tárcsa)? Nem feltétlen spórolni akarok, hanem ha van a gyárinál jobb (miben jobb?), akkor az érdekelne, mert vásárlás előtt állok és tanácstalan vagyok milyet vegyek. Alapból a gyári garnitúrára gondoltam, de hátha nektek van mással esetleg jobb tapasztalatotok.
http://www.szilkerauto.hu/spl/127006/Ferodo_Premier_Fekbetet_Fektarcsa (http://www.szilkerauto.hu/spl/127006/Ferodo_Premier_Fekbetet_Fektarcsa)
kb. másfél éve itt vettem teljes, első-hátsó garnitúrát (ferrodo) a tulaj korrekt és rugalmas !
a ferrodo tárcsákat és betéteket azóta használom, már ránézésre is jó minőség, nekem nincs vele gondom!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: developer - 2012.10.14 vasárnap, 18:48:27
Köszi a linket! Ahogy nézem elég jó áron vannak a tárcsák (kb. fele annyi, mint a Ford gyárija). Vajon minőségben mennyivel jobb/rosszabb? (de az már egy jó pont, hogy neked másfél év alatt galiba mentesen futnak) Amúgy Fordéknak ki gyártja ezeket a cuccokat?

http://www.szilkerauto.hu/spl/127006/Ferodo_Premier_Fekbetet_Fektarcsa (http://www.szilkerauto.hu/spl/127006/Ferodo_Premier_Fekbetet_Fektarcsa)
kb. másfél éve itt vettem teljes, első-hátsó garnitúrát (ferrodo) a tulaj korrekt és rugalmas !
a ferrodo tárcsákat és betéteket azóta használom, már ránézésre is jó minőség, nekem nincs vele gondom!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kovrob - 2012.10.30 kedd, 08:31:09
Sziasztok!

Úgy néz ki, hogy egy elektronikus rögzítőfékkel szerelt Galaxy-ban kellene hátsó féktárcsát és betétet cserélnem. Rész infók alapján, valami olyasmit hallottam, hogy a hátsó féknél ezt az elektromos izét programból(?) kell visszaállítani. Van erről hiteles információtok?

Köszönöm, üdv:
r

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kovrob - 2012.11.07 szerda, 11:40:34
Sziasztok!

Úgy néz ki, hogy egy elektronikus rögzítőfékkel szerelt Galaxy-ban kellene hátsó féktárcsát és betétet cserélnem. Rész infók alapján, valami olyasmit hallottam, hogy a hátsó féknél ezt az elektromos izét programból(?) kell visszaállítani. Van erről hiteles információtok?

Köszönöm, üdv:
r

Találtam egy ilyen leírást, ez lehet az amire gondolok? vajon ez érvényes a 2010-es gyártású Galaxy-ra is?

----

Ford S-Max/Galaxy Electronic Parking Brake (EPB) – Manual release/Service mode
The following procedures should be followed before service work is carried out on the electronic
parking brake system fitted to the Ford S-max/Galaxy models 2006-2008.
The following pre-requisites should be met before commencing:
- Vehicle on level ground
- Ensure vehicle battery is fully charged

Service mode activation (EPB off)
 Release the parking brake
 Switch ignition ON (pos 2)
 Press and hold down throttle pedal
 Press and hold down the parking brake switch
 Switch ignition Off (pos 0)
 Switch ignition ON (pos 2) within 5 seconds
 When the parking brake has fully actuated (off) switch ignition OFF (pos 0)
 Release throttle pedal
 Release parking brake switch

Service mode de-activation (EPB on)
 Switch ignition ON (pos 2)
 Press and hold down throttle pedal
 Lift and hold the parking brake switch
 Switch ignition Off (pos 0)
 Switch ignition ON (pos 2) within 5 seconds
 When the parking brake has fully actuated (on) switch ignition OFF (pos 0)
 Release throttle pedal
 Release parking brake switch
----

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ST220_Gab - 2012.12.10 hétfő, 12:12:30
na, elkoptattam az első és hátsó betéteket is...
beújítottam EBC green betétekre...megérte
2-3 nagy fékes bekoptatás után, érezhetően jobban fognak mint a gyáriak (nem tudom melyik márka volt)
mire hazaértem sem szoktam meg, majd pár 10km után
másképp kell adagolni a féket, rendszerint előbb meg szeretett volna állni az autó mint ugyanakkora láb erőnél az előző garnitúrával

ajánlom

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Stevexxx - 2013.02.23 szombat, 12:17:24
Már más is ajánlotta itt a fórumon a Szilkerautót. A héten rendeltem tőlük Ferodo Premium első féktárcsát /11890.-/ és ugyanilyen márkájú első fékbetétet /némi alku után 15000.-/. 2007-es 2.0 TDCI kombihoz.Szerintem nagyon jó az ár. :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.04.19 péntek, 16:34:49
Szerintetek, ha a fékbetétek teljesen lekoptak, akkor azt nem kellene éreznem fék hatásnál??
Illetve nem lenne vmi hangja fékezéskor???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: developer - 2013.04.19 péntek, 17:36:13
Szerintetek, ha a fékbetétek teljesen lekoptak, akkor azt nem kellene éreznem fék hatásnál??
Illetve nem lenne vmi hangja fékezéskor???

Mikor vasra fut annak van hangja.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.04.19 péntek, 17:53:53
Mikor vasra fut annak van hangja.
Akkor még van egy kis időm cseréig!  :vigyor3:
Csak mert a szerelőm nézte ma mikor vezérműt cserélt, és úgy tűnt mikor mondta, h már vége neki teljesen. Mondom fasza ez most nem v betervezve!!!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sved1K - 2013.04.19 péntek, 18:17:00
Már más is ajánlotta itt a fórumon a Szilkerautót. A héten rendeltem tőlük Ferodo Premium első féktárcsát /11890.-/ és ugyanilyen márkájú első fékbetétet /némi alku után 15000.-/. 2007-es 2.0 TDCI kombihoz.Szerintem nagyon jó az ár. :vigyor3:
tenyleg jo es korrekt a tulaj. En most hatulra uezt,  Ferodo tarcsa+betet komplett 26 e. A csere munkadija mennyibe faj kb? 6-10 e? 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.04.19 péntek, 18:26:45
tenyleg jo es korrekt a tulaj. En most hatulra uezt,  Ferodo tarcsa+betet komplett 26 e. A csere munkadija mennyibe faj kb? 6-10 e? 
Ezt nekem írtad, v még egy 1000 éves hozzászólásra reagáltál???  :vigyor3:

Nem akarok komplett mindent cserélni, m ha épp meg fasza a tárcsa, akkor minek, csak azért, m a kettő együtt jobban kijön nem adok ki plussz 10ezret. De tény, h így érné meg jobban.
Munkadíj sztem kb. annyi lehet egy maszeknál, mint amit írtál.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sved1K - 2013.04.19 péntek, 18:30:40
Ezt nekem írtad, v még egy 1000 éves hozzászólásra reagáltál???  :vigyor3:

Nem akarok komplett mindent cserélni, m ha épp meg fasza a tárcsa, akkor minek, csak azért, m a kettő együtt jobban kijön nem adok ki plussz 10ezret. De tény, h így érné meg jobban.
Munkadíj sztem kb. annyi lehet egy maszeknál, mint amit írtál.

jajj, az ezer eves.. Nem figyeltem a datumot.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.04.19 péntek, 19:23:25
jajj, az ezer eves.. Nem figyeltem a datumot.  :vigyor3:
Ejh Tomi, nem figyelsz!!!  :eplus2:
Nah kapott a fékbetétem 1500km-t még, a szerelőm jóslata szerint.... mondjuk nem centizem ki, de én egy hamar nem hajtok bele annyit.
Egyébként én is Ferodo fékbetétet néztem ki magamnak, Cromaxban 16ezer, de majd még Wyctort is leinformálom, h mennyi náluk, feléjük!  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jago1 - 2013.06.11 kedd, 21:04:04
Üdv

Kellene cserélnem féktárcsát és fékbetétet.
Nem tudom milyet vegyek.
Ötletek?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2013.06.11 kedd, 23:01:06
Én is most cseréltem hátul tárcsát + betétet is. Én Textart rakattam bele, állítólag jó erős középkategória. Semmivel sem rosszabb a fékem, mint a gyárival volt.
40 ezer volt az alkatrész Bárdiban kedvezménnyel + 6 a szerelés.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.06.12 szerda, 19:06:50
Én is most cseréltem hátul tárcsát + betétet is. Én Textart rakattam bele, állítólag jó erős középkategória. Semmivel sem rosszabb a fékem, mint a gyárival volt.
40 ezer volt az alkatrész Bárdiban kedvezménnyel + 6 a szerelés.

A gyári Ford olcsóbb és semmivel nem rosszabb!
De én tudom ajánlani a Ferodo-t is, bár van aki szerint csak betétben jó tárcsában nem, de itt a fórumon vki a tárcsát meg a betétet is Ferodora cserélte és tökéletesen meg volt elégedve vele!!
De sztem gyári Ford!!!
Az a biztos!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.06.12 szerda, 19:07:34
Én is most cseréltem hátul tárcsát + betétet is. Én Textart rakattam bele, állítólag jó erős középkategória. Semmivel sem rosszabb a fékem, mint a gyárival volt.
40 ezer volt az alkatrész Bárdiban kedvezménnyel + 6 a szerelés.

Erről is hallottam, de sztem drága.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jago1 - 2013.06.12 szerda, 19:24:57
Erről is hallottam, de sztem drága.

kösz az infokat
 a szaki azt mondta legyen ferodol 64e volt első hátsó kompletten
a szerelést még nem tudom

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.06.12 szerda, 20:57:14

kösz az infokat
 a szaki azt mondta legyen ferodol 64e volt első hátsó kompletten
a szerelést még nem tudom
Az jó áron van akkor!
Hát a szaki attól függ milyen közeli ismerősöd v. haverod!  :vigyor3:
Sztem 10 és 20ezer között van a munkadíja, de ez szaki válogatja!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2013.06.12 szerda, 22:07:37
A gyári Ford olcsóbb és semmivel nem rosszabb!
De én tudom ajánlani a Ferodo-t is, bár van aki szerint csak betétben jó tárcsában nem, de itt a fórumon vki a tárcsát meg a betétet is Ferodora cserélte és tökéletesen meg volt elégedve vele!!
De sztem gyári Ford!!!
Az a biztos!
Osszd meg velünk hol jutsz hozzá gyári ford alkatrészekhez ilyen olcsón, mert én tényleg nem kaptam, pedig én is gyárit szerettem volna beletenni.
 :vigyor3:
Sztem jövőre amúgy is jön az első szett :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.06.13 csütörtök, 06:41:37
Osszd meg velünk hol jutsz hozzá gyári ford alkatrészekhez ilyen olcsón, mert én tényleg nem kaptam, pedig én is gyárit szerettem volna beletenni.
 :vigyor3:
Sztem jövőre amúgy is jön az első szett :szomoru1:
Jah várjál, megint belefutottam abba a hibába, h 2 pár kell mindenből, vagyis ami árak vannak azt 2-vel fel kell szorozni!  :eplus2:
Akkor úgy már drágább a gyári Ford... 60ezerre jön ki a hátsó fékrendszer kompletten. Én kérek elnézést!  :vigyor3:
Mindig elfeljtem, h ezek a hülye fék cuccokat duplán kell venni...
Akkor üzletben kb. 60ezer a Ford, de sztem Wycktornál ez vmivel kevesebb...lehet 50re is kijön, de nem akarok az Ő nevében beszélni.

De nekem anno 40ezerért mondták a Textar tárcsát darabjáért, vagyis ha abból is kettőt rendeltem volna, akkor 80ezer lett volna csak előre. Akkor most v hülyeséget mondtak nekem, v át akartak b...ni a palánkon!  :vigyor3:
Vagy Bocc Te tudsz nagyon olcsón szerezni ilyen márkájút!  :eplus2:

Sztem nézd meg a Cromax-ot, az sztem elfogadhatóbb árakon nyújt sok fajta alkatrészt, aztán össze lehet onnan kukázni sztem olcsóbban is, ha nem gyárit akarsz!!4
Ferodo, Brembo ezek sztem simán jók, és még normálisabb árban is láttam őket.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2013.06.13 csütörtök, 12:46:08
Sziasztok!

Akinek nincs ismerőse alkatrész témában, ajánlom az: www.alkatreszek.hu -áruházat.

Korrekt és olcsó! (listaár -40%-a átlagosan).

Autószerelők, szervizek akik rendszeresen vásárolnak Bárdi, Unix..stb-nél, sem kapnak 46%-nál többet. Magánszemélyként meg 20%-ot szoktak adni neves autóalkatrész forgalmazó cégek.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2013.06.13 csütörtök, 12:49:48
Tessék:

http://ford.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__ford__mondeo__mondeo_iv_turnier_2007_03__22519/fek_mechanika_1__fektarcsa_1__fektarcsa_1__hatsotengely?gyakori=I

Ferodo , Febi, Swag...teljesen jó márka! 7-8ezer Ft/db áron kapható már.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jago1 - 2013.06.13 csütörtök, 17:48:38
Tessék:

http://ford.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__ford__mondeo__mondeo_iv_turnier_2007_03__22519/fek_mechanika_1__fektarcsa_1__fektarcsa_1__hatsotengely?gyakori=I

Ferodo , Febi, Swag...teljesen jó márka! 7-8ezer Ft/db áron kapható már.

azért a 40% kicsit túlzás
+szállitsi költség

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2013.06.13 csütörtök, 18:22:30
azért a 40% kicsit túlzás
+szállitsi költség
Nekem 990 Ft volt, mivel előre utaltam. Szerintem korrektek az arak.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.06.13 csütörtök, 19:55:49
Nekem 990 Ft volt, mivel előre utaltam. Szerintem korrektek az arak.
Jah ezt az oldalt már én is néztem.
Végülis tényleg jó áron vannak. Lehet én is kipróbálom majd.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2013.06.13 csütörtök, 22:07:41
Jah várjál, megint belefutottam abba a hibába, h 2 pár kell mindenből, vagyis ami árak vannak azt 2-vel fel kell szorozni!  :eplus2:
Akkor úgy már drágább a gyári Ford... 60ezerre jön ki a hátsó fékrendszer kompletten. Én kérek elnézést!  :vigyor3:
Mindig elfeljtem, h ezek a hülye fék cuccokat duplán kell venni...
Akkor üzletben kb. 60ezer a Ford, de sztem Wycktornál ez vmivel kevesebb...lehet 50re is kijön, de nem akarok az Ő nevében beszélni.

De nekem anno 40ezerért mondták a Textar tárcsát darabjáért, vagyis ha abból is kettőt rendeltem volna, akkor 80ezer lett volna csak előre. Akkor most v hülyeséget mondtak nekem, v át akartak b...ni a palánkon!  :vigyor3:
Vagy Bocc Te tudsz nagyon olcsón szerezni ilyen márkájút!  :eplus2:

Sztem nézd meg a Cromax-ot, az sztem elfogadhatóbb árakon nyújt sok fajta alkatrészt, aztán össze lehet onnan kukázni sztem olcsóbban is, ha nem gyárit akarsz!!4
Ferodo, Brembo ezek sztem simán jók, és még normálisabb árban is láttam őket.

Akkor most megnyugodtam ;)
Azt hittem, én vagyok olyan balfék, hogy nem tudok jó áron alkatrészt szerezni :eplus2:
Egyébként köszi a hasznos infokat alkatrész ügyben :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2013.06.13 csütörtök, 22:48:13
Akkor most megnyugodtam ;)
Azt hittem, én vagyok olyan balfék, hogy nem tudok jó áron alkatrészt szerezni :eplus2:
Egyébként köszi a hasznos infokat alkatrész ügyben :nyes: :nyes:
Most kóstolgatsz???  :vigyor3:  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2013.06.14 péntek, 22:11:48
Most kóstolgatsz???  :vigyor3:  :eplus2:
Eszembe sem jutott, csak megvágott volna az ideg, ha te tudtál volna nekem szerezni gyárit kb ugyanolyan árban, miután már cseréltettem féket
De ezt az oldalt még nem ismertem és tényleg jó áraik vannak :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: krisztian - 2013.10.29 kedd, 21:17:17
Urak!

Kérdés 1: Tudja valaki, mert pontos infót nem találtam, bár van valami ( 63,4mm ), hogy az első féktárcsák agyfurata mekkora átmérőjű? Nincs most időm levenni a kereket szóval az előbb említett számot találtam róla. Ha ez helyes akkor jelezzetek már vissza?

Kérdés 2: Nagyban befolyásolná ha ezt nagyobb átmérőjű tárcsákra cserélném, mármint annak az agymérete 68mm. A kerék odaszorítja rendesen, és mivel nagyobb ezért tuti felmegy rá. Csak kérdés mennyire lesz stabil vagy hasonlók!?

Köszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2013.10.30 szerda, 07:55:34

??? az agyméretet nem a tárcsa határozza meg.az az AGY!  miért akarsz nem gyári méretet?
Ne térj el az előírástól! Ez fék!!!!!!!!! A középen futást az agy illeszkedése adja meg!
amúgy igen,a furat 63,4 a tárcsán

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2013.10.30 szerda, 08:00:02
Urak!

Kérdés 1: Tudja valaki, mert pontos infót nem találtam, bár van valami ( 63,4mm ), hogy az első féktárcsák agyfurata mekkora átmérőjű? Nincs most időm levenni a kereket szóval az előbb említett számot találtam róla. Ha ez helyes akkor jelezzetek már vissza?

Kérdés 2: Nagyban befolyásolná ha ezt nagyobb átmérőjű tárcsákra cserélném, mármint annak az agymérete 68mm. A kerék odaszorítja rendesen, és mivel nagyobb ezért tuti felmegy rá. Csak kérdés mennyire lesz stabil vagy hasonlók!?

Köszi

A kerék odaszorítja.....csak nem központosan!
Remélem csak viccelsz ezzel a nem megfelelő tárcsa használattal..... 8)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: krisztian - 2013.10.30 szerda, 08:17:29
A kerék odaszorítja.....csak nem központosan!
Remélem csak viccelsz ezzel a nem megfelelő tárcsa használattal..... 8)
Megfelelő tárcsát keresek egy 4 dugattyús nyereghez és ezért kérdezem. Még nem találtam meg, de idővel csak meglesz! Lehet maradok a focus rs fékeinél, de lehet nem.
Ne aggódj nem akartam úgy felrakni hogy nem megfelelő a furat!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.10.30 szerda, 08:30:50
Megfelelő tárcsát keresek egy 4 dugattyús nyereghez és ezért kérdezem. Még nem találtam meg, de idővel csak meglesz! Lehet maradok a focus rs fékeinél, de lehet nem.
Ne aggódj nem akartam úgy felrakni hogy nem megfelelő a furat!

Miért nem jó a gyári fék?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2013.10.30 szerda, 10:06:47
Megfelelő tárcsát keresek egy 4 dugattyús nyereghez és ezért kérdezem. Még nem találtam meg, de idővel csak meglesz! Lehet maradok a focus rs fékeinél, de lehet nem.
Ne aggódj nem akartam úgy felrakni hogy nem megfelelő a furat!

Fékvariálással csak óvatosan!
Gyárilag illesztve vannak egymáshoz az alkatrészek, mint mechanikusa, mint elektronikus szabályzásban.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2013.10.30 szerda, 12:16:06
Miért nem jó a gyári fék?
vickolsz? tettőtettő titanic.ezzel már megköll állni.pláne,ha fel is van húzva kéccá' fölé.... :nyes:
vagy már gyárilag annyi,és az van felhúzva vagy 240ig.sajnos nem ír évjáratot.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.10.30 szerda, 12:31:17
vickolsz? tettőtettő titanic.ezzel már megköll állni.pláne,ha fel is van húzva kéccá' fölé.... :nyes:
vagy már gyárilag annyi,és az van felhúzva vagy 240ig.sajnos nem ír évjáratot.

Ha gyakorlatilag a 2.5T-nek bőven elég volt ez a fék, akkor szerintem a 2.2 tdci-nek is jó lesz... Tök felesleges hozzányúlni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2013.10.30 szerda, 12:32:36
Ha gyakorlatilag a 2.5T-nek bőven elég volt ez a fék, akkor szerintem a 2.2 tdci-nek is jó lesz... Tök felesleges hozzányúlni.
ezt neki mond,ne nekem! :vigyor3: :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Dentcraft - 2013.10.30 szerda, 12:56:24
ezt neki mond,ne nekem! :vigyor3: :nyes:
meghekkelték a nevedet?  előbb még zsebibaba volt. vagy én látok rosszul?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2013.10.30 szerda, 13:30:53
meghekkelték a nevedet?  előbb még zsebibaba volt. vagy én látok rosszul?
az enyémet írta át az a motsok? :laugh:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: krisztian - 2013.10.30 szerda, 21:33:14
Ha gyakorlatilag a 2.5T-nek bőven elég volt ez a fék, akkor szerintem a 2.2 tdci-nek is jó lesz... Tök felesleges hozzányúlni.

Nos, chippelés előtt akarom ezt helyrerakni, hogy ne érjen semmilyen körülmény között meglepetés, természetesen ésszel...
Ezért akarok rá nagyobbat. A mk3-on is volt nem egy ismerős összesen vagy 4en ha nem többen akik a Focus St fékeivel mentek, ami mintha erre lett volna tervezve mivel ahogy levették a gyárit ez úgy ahogyan van fel is ment rá.
Tapasztalat: 90 alatt mint a gyári. Felette viszont érezhető volt a plusz amit a nagyobb tárcsa adott. határozottabb és erőteljesebb volt a lassulás.
Ezért akarom én is ezt.
És természetesen nem csillagászati összegből.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Benedek - 2013.11.13 szerda, 23:33:23
SZiasztok!
ESP-m úgy tűnik nem 100%.. indulásnál, egyenletlen (nyomvályús) csúszós útviszonyoknál képes kipörögni a kerék... a rendszer azonnal "motorstörumg" és ESP hibaüzenetet ír ki.. És a motor sokkal gyengébben teljesít ezután, mintha a turbó nem működne, le lenne tiltva... Újra indítás után mint ha semmi nem történt volna, tünet mentesen megy az autó
VIK kolléga kiolvasóval utána nézett, nem talált semmit.. :szomoru1:
Mi lehet az adott probléma??
 :worship:
..megoldódott... VIK kiolvasta, elmentem utána autópályázni, jól kiégettem... rendben megy azóta minden....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.20 péntek, 22:14:34
Valakinek nincs használható tippje hogy ezt a felső kengyel csavart hogy lehet ésszerűen cserélni  a bowden piszkálgatása nélkül? A probléma az hogy ez nem jön ki mert a bowden útban van. (Az MKIII-nál ez nem gond)

(https://dl.dropboxusercontent.com/u/13223208/auto/csavar.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.20 péntek, 23:46:38
Valakinek nincs használható tippje hogy ezt a felső kengyel csavart hogy lehet ésszerűen cserélni  a bowden piszkálgatása nélkül? A probléma az hogy ez nem jön ki mert a bowden útban van. (Az MKIII-nál ez nem gond)

(https://dl.dropboxusercontent.com/u/13223208/auto/csavar.jpg)

Ok megtalálva
http://www.youtube.com/watch?v=kzwLxd2sgHc

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2013.12.21 szombat, 12:34:16
Ok megtalálva
http://www.youtube.com/watch?v=kzwLxd2sgHc
mennyi km-nél tartasz? betétet cseréltél?Azt a csavart miért?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.21 szombat, 15:06:42
mennyi km-nél tartasz? betétet cseréltél?Azt a csavart miért?
Ezt most nem annyira használom mert néha olyan helyekre járok ahova néha a 4x is kevés, (oda inkább céges terepjárot viszek de azt is sajnálom  :-\  ). Így most ebbe még csak 89ekm-et raktam két év alatt. Ez a második betét cseréje. Ez eszi a hátsó betétet mint a fene, 40-45ekm alatt vasra kopik (meg a gumi is jobban kopik hátul) ... és mi lenne ha még fékezgetnék is és nem autopályán használnám ( na jó néha kell satuzni ott is mert ha sima utazó temponál ha kiugrik elém valaki azért meg kell állni)
A kengyel csavart meg azért akarom cserélni mert az mindig illik cserélni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2013.12.21 szombat, 20:49:24

Érdekes, nekem automata, nagyon sok a budapesti út, van ESP is és ennek ellenére még csak egyszer cseréltem hátsót és kb 5eKm van még az első cseréig. Valószínű az előző tulaj már cserélt benne első fékbetétet, mert én már majdnem 70eKm-t tettem bele.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.21 szombat, 22:42:49
Érdekes, nekem automata, nagyon sok a budapesti út, van ESP is és ennek ellenére még csak egyszer cseréltem hátsót és kb 5eKm van még az első cseréig. Valószínű az előző tulaj már cserélt benne első fékbetétet, mert én már majdnem 70eKm-t tettem bele.
Szerintem te már a vasat koptatod  :-\

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2013.12.22 vasárnap, 00:40:29
Szerintem te már a vasat koptatod  :-\

Minden hónapban megnézem. Küllők között fényképező be, fotó készít :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.22 vasárnap, 00:53:45
Minden hónapban megnézem. Küllők között fényképező be, fotó készít :)
És mindkét oldalát lefényképezed a tárcsának? Nem hinném. Ezt csak azért jegyzem meg mert ezek az úszónyerges fékek már csak olyanok hogy nem feltétlenül egyformán fogy el a külső és a belső oldal. Mi lenne ha inkább levenned a kereket és megnéznéd hogy mennyire nem maradt már semmi valamelyik betétedből?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2013.12.22 vasárnap, 01:08:10
És mindkét oldalát lefényképezed a tárcsának? Nem hinném. Ezt csak azért jegyzem meg mert ezek az úszónyerges fékek már csak olyanok hogy nem feltétlenül egyformán fogy el a külső és a belső oldal. Mi lenne ha inkább levenned a kereket és megnéznéd hogy mennyire nem maradt már semmi valamelyik betétedből?

a mobil eléggé jól befér és látom amit kell.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.22 vasárnap, 01:18:46
a mobil eléggé jól befér és látom amit kell.
Te érted amit kérdezek? Hogy a francba fényképezed le a tárcsa belső oldalán lévő betétet? Elárulom: Sehogy. Mi lenne ha csendben holnap leszednéd a kereket és megnéznéd hogy tényleg  milyen állapotban vannak főleg állítólag 70ekm után? Szerez ezzel egy szép karácsonyt magadnak és gondolj vele a családodra.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2013.12.22 vasárnap, 01:26:47
Te érted amit kérdezek? Hogy a francba fényképezed le a tárcsa belső oldalán lévő betétet? Elárulom: Sehogy. Mi lenne ha csendben holnap leszednéd a kereket és megnéznéd hogy tényleg  milyen állapotban vannak főleg állítólag 70ekm után? Szerez ezzel egy szép karácsonyt magadnak és gondolj vele a családodra.  :wave:

ilyen hidegben biztos nem szedem le a kereket. Amikor egy hónapja felkerült a téli, akkor néztem és akkor még tök egyformán koptak. Nem hiszem, hogy azóta ez változott volna.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.12.22 vasárnap, 07:51:33
Te érted amit kérdezek? Hogy a francba fényképezed le a tárcsa belső oldalán lévő betétet? Elárulom: Sehogy. Mi lenne ha csendben holnap leszednéd a kereket és megnéznéd hogy tényleg  milyen állapotban vannak főleg állítólag 70ekm után? Szerez ezzel egy szép karácsonyt magadnak és gondolj vele a családodra.  :wave:

Srácok!

Nem lett kicsit érdekes a stílus?  :-X

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2013.12.22 vasárnap, 09:27:16
Srácok!

Nem lett kicsit érdekes a stílus?  :-X
nem érdekes ez,csak olyan hisziapiszi... :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Candle - 2013.12.22 vasárnap, 10:55:23
Bocs, hogy beleszólok a hátsó fékbetétes témába. A saját tapasztalatom, 3 különböző márkájú automatás paripa után, hogy a 70ekm hátsó fékbetét csere nélkül nem annyira elrugaszkodott. Persze a Ford-ot nem ismerem, de más márkánál saját tapasztalatból is működött.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.12.22 vasárnap, 10:57:49
Bocs, hogy beleszólok a hátsó fékbetétes témába. A saját tapasztalatom, 3 különböző márkájú automatás paripa után, hogy a 70ekm hátsó fékbetét csere nélkül nem annyira elrugaszkodott. Persze a Ford-ot nem ismerem, de más márkánál saját tapasztalatból is működött.

2007 utáni mondeo, illetve az s-max hátsó betéte 40-50e kmert bír, ennyi. 3 autó tapasztalata alapján tudom ezt mondani.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.22 vasárnap, 14:21:09
Bocs, hogy beleszólok a hátsó fékbetétes témába. A saját tapasztalatom, 3 különböző márkájú automatás paripa után, hogy a 70ekm hátsó fékbetét csere nélkül nem annyira elrugaszkodott. Persze a Ford-ot nem ismerem, de más márkánál saját tapasztalatból is működött.
Szerintem maradjunk a mondeonál , az előző széria III-as mondeohoz képest rémisztően gyorsan eszi a IV-es a hátsó fékbetétet kb felét de inkább a harmadát bírja csak.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2013.12.22 vasárnap, 15:54:49
sziasztok.tud valaki segíteni abban,hogy egy év alatt  3 gyári féktárcsám hajlott meg.Az első 11 hónapott bírt a második 2 hónapott.Ezekett bevizsgálták és visszafizették az árát.A harmadik 1 hónapja van fent és 5000 km után nagyon ráz fékezéskor.Szakszervíz szerelte be és kíváncsian várom a január 2.-át,hogy dolgozzanak.Hozzáteszem a két gyári tárcsa után felszabályoztattam a tényleges gyári tárcsáját amivel kiadták és az tökéletesen müködött,de már cserére szorult.Valaki járt már így,hogy a harmadik gyárinak vett tárcsája hajlik meg rövid időn belül normál üzemű használatnál? :-\

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2013.12.22 vasárnap, 15:59:08

Ott valami más hiba is van, azonkívül, hogy szhar minőségű tárcsát vásárolgatsz.
Felnik, futóműalkatrészek, szilentek rendben vannak, tutira?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2013.12.22 vasárnap, 16:06:40
1 hónapja vittem nyíregyházán 2 Ford szakszervízbe,hogy 2 tárcsa meghajlott eddig nekem nézzék át,hogy mitől.Mind a kettő teljes átvizsgálás után azt mondta,hogy ez a kocsi tökéletes semmi probléma.A második szervíz átvizsgálás után azt mondta,hogy cseréljk le a tárcsát betétett elől.Lecserélték és 1-2 ezer Km  után ugyan olyan mint előtte.A felnik rendbe mert téli nyári garniturával is ugyan azt csinálja. mit javasoltok????

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2013.12.22 vasárnap, 16:12:35
1 hónapja vittem nyíregyházán 2 Ford szakszervízbe,hogy 2 tárcsa meghajlott eddig nekem nézzék át,hogy mitől.Mind a kettő teljes átvizsgálás után azt mondta,hogy ez a kocsi tökéletes semmi probléma.A második szervíz átvizsgálás után azt mondta,hogy cseréljk le a tárcsát betétett elől.Lecserélték és 1-2 ezer Km  után ugyan olyan mint előtte.A felnik rendbe mert téli nyári garniturával is ugyan azt csinálja. mit javasoltok????

"A felnik rendbe mert téli nyári garniturával is ugyan azt csinálja"

Most már. De lehet az egyik szett kerék és/vagy szilentek vagy egyéb futóműalkatrész viszont nem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.12.22 vasárnap, 16:18:03
"A felnik rendbe mert téli nyári garniturával is ugyan azt csinálja"

Most már. De lehet az egyik szett kerék és/vagy szilentek vagy egyéb futóműalkatrész viszont nem.

5000km alatt??

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2013.12.22 vasárnap, 16:19:12
"A felnik rendbe mert téli nyári garniturával is ugyan azt csinálja"

Most már. De lehet az egyik szett kerék és/vagy szilentek vagy egyéb futóműalkatrész viszont nem.
  mondtam mind a kettő szakszervízbe,hogy teljesen vizsgálják  át a kocsit azt mondták teljesen rendbe van kormánymű ,futómű minden csak lehet sportosan vezetünk.mondtam nekik,hogy 5 éve nálam a kocsi eddig ilyen probléma nem volt.raktam fel gyári 17 es alufelnihez is ujj tárcsát meg enzo 16 os téli kerékhez is tárcsát,de mind a kettőnél meghajlott.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2013.12.22 vasárnap, 16:20:21
5000km alatt??

Sőt, hamarabb is........

A 3 betűs német márkánál ha pl. az első szilentek oda vannak (nem szakadtak, mert kiszakadni nem tud), akkor egy új féktárcsát akár 1-2000 alatt ismét rázóssá tesz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2013.12.22 vasárnap, 16:21:05
  mondtam mind a kettő szakszervízbe,hogy teljesen vizsgálják  át a kocsit azt mondták teljesen rendbe van kormánymű ,futómű minden csak lehet sportosan vezetünk.mondtam nekik,hogy 5 éve nálam a kocsi eddig ilyen probléma nem volt.raktam fel gyári 17 es alufelnihez is ujj tárcsát meg enzo 16 os téli kerékhez is tárcsát,de mind a kettőnél meghajlott.

"mondtam mind a kettő szakszervízbe,hogy teljesen vizsgálják  át a kocsit azt mondták teljesen rendbe van"

Ez még nem jelent semmit, már bocs.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2013.12.22 vasárnap, 16:23:22
"mondtam mind a kettő szakszervízbe,hogy teljesen vizsgálják  át a kocsit azt mondták teljesen rendbe van"

Ez még nem jelent semmit, már bocs.
Értem én is arra gondolok,hogy valamit elnézhettek,de én nem értek az autókhoz azért kérek tanácsot,hogy most mit tegyek???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2013.12.22 vasárnap, 16:34:57
5000km alatt?? igen 5000 km se volt benne mikor elkezdett rázni.müszakin egy hónapja volt 2 szervíz nézte átt,hogy mitöl ráz mitöl eszi a tárcsát azt mondták,hogy sportosan vezetünk a feleségemmel,de kérdem én,hogy 5 évig nem volt semmi csak most.mit nézessek át most rajta???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2013.12.22 vasárnap, 16:38:40
5000km alatt??
gondolom akkor nem nézték volna át a szilenteket kettő szakszervízbe??

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2013.12.22 vasárnap, 22:53:27
Szerintem maradjunk a mondeonál , az előző széria III-as mondeohoz képest rémisztően gyorsan eszi a IV-es a hátsó fékbetétet kb felét de inkább a harmadát bírja csak.

bocsesz, de én az elsőre montam, hogy hosszú ideje megy. A hátsót a nyáron cseréltem a tárcsákkal együtt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2013.12.22 vasárnap, 23:11:42
bocsesz, de én az elsőre montam, hogy hosszú ideje megy. A hátsót a nyáron cseréltem a tárcsákkal együtt.
Na így már elhiszem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: medvegyev - 2014.01.02 csütörtök, 17:42:26
Kértem árakat fékbetétre és tárcsákra:
      
Ferrodo         
         
Első tárcsa   11890   2   23780
Hátsó tárcsa   7112   2   14224
Első betét   14990   1   14990
Hátsó betét   11684   1   11684
Összesen:         64678
         
Textar         
         
Első tárcsa   16583   2   33166
Hátsó tárcsa   11590   2   23180
Első betét   10879   1   10879
Hátsó betét   8864   1   8864
Összesen:         76089

Nem olcsó játék ez a mondeo :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.01.02 csütörtök, 17:56:25
Kértem árakat fékbetétre és tárcsákra:
      
Ferrodo         
         
Első tárcsa   11890   2   23780
Hátsó tárcsa   7112   2   14224
Első betét   14990   1   14990
Hátsó betét   11684   1   11684
Összesen:         64678
         
Textar         
         
Első tárcsa   16583   2   33166
Hátsó tárcsa   11590   2   23180
Első betét   10879   1   10879
Hátsó betét   8864   1   8864
Összesen:         76089

Nem olcsó játék ez a mondeo :)
:wow1:

itt nézz körül.

http://alkatreszek.hu/

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2014.01.02 csütörtök, 18:00:06
:wow1:

itt nézz körül.

http://alkatreszek.hu/

Ezek jó árak... alkatreszek.hu-n is ezek vannak.

Szerintem nem vészes, ha megnéznéd egy hasonló kategóriájú más márkát...lehet meglepődnél.
Első-hátsó tárcsák 150-200-ezret elmennek..betétek 40-60ezer közt...abszolút vezetés és használat függő..autópályán akár 80ezret is.

Én betétcserekor leszabályoztattam a tárcsáimat, volt már válla, de szépen kitisztult, s még a méretbe is belefért..
Nem feltétlen kell cserélni, ha nem muszáj.

Km-rel hogy állsz?

Üdv.: Peti

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.01.02 csütörtök, 18:10:11

a jó árak nem itt kezdődnek-magánvélemény.ez a lista anyagára 140e ft.

én nem ezt a márkát választottam,hanem Nippon parts-ot és 16 volt a két első tárcsa,8600 a két hátsó tárcsa,és 9000ezer volt az első és hátsó betétek. ez durván megállt 35 ből a 2.2es smaxhoz.Na ez a jó ár.És ugyan azt tudja ,mint az a szett,ami 140 be kerül.ha fele annyi km-t bír csak ki,akkor is 4 garnitúrát veszek ugyanazzal a garanciával és hangsúlyozom a fékhatás is ugyan olyan,mint a gyárival.

Amúgy az első tárcsák 150e-nél 2mm-el alatta voltak a határnak.a hátsók,meg cserések voltak 120nál.és csak autópályás használatban.Szóval a 150-200e km elég erős tulzás,még a gyári verzióra is.De ez is csak a magánvéleményem,a valóság nem feltétlenül ez. ;)

de úgy látom ez a márka már nincs is...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: medvegyev - 2014.01.14 kedd, 18:32:19
Sziasztok!

Megtörtént a fékcsere ATE arany árban volt így

4 db Ferodo tárcsa és
4 pár Textar betét lett a vége

60eFt

Munkadíj DNS autónál:

4 tárcsa csere, 4 pár betét, egy stabilizátor pálca, GO szűrő:
17eFT

Üdv.:
Medve

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.01.15 szerda, 15:49:11
Már pár hónapja tapasztalom és egyre erősebben érezhető a fékezéskori lüktető lassulás, pedálon nem érzem. Ami érdekes, de lehet, hogy beképzelem, inkább melegen csinálja!!!  :wow1:

Csak a féktárcsák szabályozatlansága csinálhatja?

Az elsők, kettő éve lettek betéve (max.23ekm), a hátsók még eredetiek, mind a két pár gyáriak!

üdv.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.15 szerda, 15:50:04
Már pár hónapja tapasztalom és egyre erősebben érezhető a fékezéskori lüktető lassulás, pedálon nem érzem. Ami érdekes, de lehet, hogy beképzelem, inkább melegen csinálja!!!  :wow1:

Csak a féktárcsák szabályozatlansága csinálhatja?

Az elsők, kettő éve lettek betéve (max.23ekm), a hátsók még eredetiek, mind a két pár gyáriak!

üdv.

Végig lüktet, vagy csak bizonyos sebességnél?

Valószínűleg a tárcsa a ludas...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.01.15 szerda, 15:52:21
Végig lüktet, vagy csak bizonyos sebességnél?

Valószínűleg a tárcsa a ludas...

Csak bizonyos sebességnél!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.15 szerda, 16:06:00
Csak bizonyos sebességnél!

Nekem s-max csinálta ezt, de az igazi oka az volt hogy sokat állt az autó. A tárcsa pereménél valószínű vastagabb volt a rozsda, ott púposan kopott meg a tárcsa és a betét megégett. A tárcsa és a betét is cserélve lett és most nincs rázás fékezésnél... Nekem 80- és 120 között csinálta kb.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.01.15 szerda, 16:13:15
Nekem s-max csinálta ezt, de az igazi oka az volt hogy sokat állt az autó. A tárcsa pereménél valószínű vastagabb volt a rozsda, ott púposan kopott meg a tárcsa és a betét megégett. A tárcsa és a betét is cserélve lett és most nincs rázás fékezésnél... Nekem 80- és 120 között csinálta kb.

A sebességi értékek stimmelnek.

Nem áll az autó, szinte minden nap megy, mosás után, meg mindig kiszárítom a fékeket!

Szerinted a fékpad kimutatja melyik keréken lévő fék(ek) okozzák?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.15 szerda, 16:15:15
A sebességi értékek stimmelnek.

Nem áll az autó, szinte minden nap megy, mosás után, meg mindig kiszárítom a fékeket!

Szerinted a fékpad kimutatja melyik keréken lévő fék(ek) okozzák?

Nem! Nekem az értékek jók voltak! De az első tárcsáról beszélünk, ha cseréled, akkor úgyis párban kell...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.15 szerda, 17:20:11
SZiasztok!
ESP-m úgy tűnik nem 100%.. indulásnál, egyenletlen (nyomvályús) csúszós útviszonyoknál képes kipörögni a kerék... a rendszer azonnal "motorstörumg" és ESP hibaüzenetet ír ki.. És a motor sokkal gyengébben teljesít ezután, mintha a turbó nem működne, le lenne tiltva... Újra indítás után mint ha semmi nem történt volna, tünet mentesen megy az autó
VIK kolléga kiolvasóval utána nézett, nem talált semmit.. :szomoru1:
Mi lehet az adott probléma??
 :worship:
..megoldódott... VIK kiolvasta, elmentem utána autópályázni, jól kiégettem... rendben megy azóta minden....
Ma menet közben nekem is hasonló gondom lett.
Annyival másabb az én helyzetem, hogy az ABS jel is folyton ég a kijelzőn.
A kocsit nálam is gyengébb lett. Van mikor menet közben kialszanak az ABS és ESP lámpái és megint jó minden, a kocsi megy rendesen. Aztán szintén menet közben a gáz pedálnál érzem, h a kocsi kapcsolgatja az ESP-t mintha úgy érezné csúszik a kerék. Majd végül megint folyamatosan ég mind a kettő lámpa és a kocsi gyenge??

Valakinek lenne tippje???
Köszi! :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.01.15 szerda, 17:23:13

hibakódolvasás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.15 szerda, 17:26:11
hibakódolvasás.
Azt sajnos én nem tudok, a márkaszervizbe ezért nem akarok bemenni, mert úgyis lehúznak itt Zegen vmi *** dumával. A magán szerelő ismerősöm meg csak hétfőn tud ránézni, neki lesz hibakódolvasója, remélem ki is tud vmit olvasni, mert látom a Benedek, akinek hasonló gondja volt, ott nem tudtak mit kiolvasni. Ezért érdeklődök nálatok előre, h ne hülyén menjek a szerelőmhöz!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.01.15 szerda, 17:28:37
Azt sajnos én nem tudok, a márkaszervizbe ezért nem akarok bemenni, mert úgyis lehúznak itt Zegen vmi *** dumával. A magán szerelő ismerősöm meg csak hétfőn tud ránézni, neki lesz hibakódolvasója, remélem ki is tud vmit olvasni, mert látom a Benedek, akinek hasonló gondja volt, ott nem tudtak mit kiolvasni. Ezért érdeklődök nálatok előre, h ne hülyén menjek a szerelőmhöz!  :vigyor3:
hibakódolvasás nélkül nem lesz semmi.az elengedhetetlen.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.15 szerda, 17:30:52
hibakódolvasás nélkül nem lesz semmi.az elengedhetetlen.
Értem, köszi!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.15 szerda, 17:54:29
Értem, köszi!

Amikor hiba van, akkor a műszertesztben nézz dtc hibakódot!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.15 szerda, 19:46:25

Amikor hiba van, akkor a műszertesztben nézz dtc hibakódot!
Rendben holnap ránézek.
Kössz!  :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2014.01.15 szerda, 19:47:22
Azt sajnos én nem tudok, a márkaszervizbe ezért nem akarok bemenni, mert úgyis lehúznak itt Zegen vmi *** dumával. A magán szerelő ismerősöm meg csak hétfőn tud ránézni, neki lesz hibakódolvasója, remélem ki is tud vmit olvasni, mert látom a Benedek, akinek hasonló gondja volt, ott nem tudtak mit kiolvasni. Ezért érdeklődök nálatok előre, h ne hülyén menjek a szerelőmhöz!  :vigyor3:
Menj el Robihoz az egervári útra, neki megvannak az eszközei hozzá :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.15 szerda, 19:51:06
Menj el Robihoz az egervári útra, neki megvannak az eszközei hozzá :hehe:
Még az is megeshet!  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.16 csütörtök, 16:21:11

Amikor hiba van, akkor a műszertesztben nézz dtc hibakódot!
Megnéztem, ott nem ír hibát!  :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.16 csütörtök, 18:26:13
Megnéztem, ott nem ír hibát!  :szomoru1:

Akkor nincs hiba.  :vigyor3:  kellene egy diagnosztika!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.16 csütörtök, 18:39:03
Akkor nincs hiba.  :vigyor3:  kellene egy diagnosztika!
Azt csippantanám.
Azt beszéltük a többiekkel, hogy lehet csak vmi kábel sérült, kontakt hibás, vagy max. az ABS jeladó (10 rugó) szhart be!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.16 csütörtök, 18:40:35
Azt csippantanám.
Azt beszéltük a többiekkel, hogy lehet csak vmi kábel sérült, kontakt hibás, vagy max. az ABS jeladó (10 rugó) szhart be!

Akkor lenne hibakód!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Cs12 - 2014.01.16 csütörtök, 18:45:28
Azt csippantanám.
Azt beszéltük a többiekkel, hogy lehet csak vmi kábel sérült, kontakt hibás, vagy max. az ABS jeladó (10 rugó) szhart be!

na látom téged is elért vmi szharság. Megátkoztak minket zegieket. Tuti a győri bagázs volt. :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.16 csütörtök, 19:13:01
na látom téged is elért vmi szharság. Megátkoztak minket zegieket. Tuti a győri bagázs volt. :hehe:
Biztos vagyok benne én is... mindig is egy sötét hely volt Győr!!  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.16 csütörtök, 19:14:24
Akkor lenne hibakód!
Hát ez sajnos csak hétfőn fog kiderülni... remélem! Előbb nem tudok senkihez sem menni. Meg már lebeszéltem a sráccal, nem akarok segget csinálni a számból. Addig még kibírom.. a kocsin sok mindent amúgy sem venni észre, csak kicsit gyengébb!  :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kofy - 2014.01.22 szerda, 16:13:45
Sziasztok!
A minap egy nagy sebességről hirtelen fékezés során vettem észre, hogy nem "harap" a fék, hanem "nyúlósan" lassul, hiába tapostam, mint a zállat. Októberben megnézték a fékeket, akkor mindent rendben lévőnek mondtak, nem riogattak, hogy hamarosan csere lenne. Ez vajon feature, nem bug? Szokjam meg, hogy ez van? Vagy gondolkodjak el valami jobbnak mondott tárcsa/betét kombón? (Pl. EBC) Más ötletet is szívesen veszek...
Köszi.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.01.23 csütörtök, 17:05:18
Korábban már írtam, hogy lüktetve lassul az autó fékezéskor.

A fékpad kimutatta, hogy a hátsó tárcsák okozzák a lüktetést.

Érdekes, hogy mindkét hátsó kerék tárcsáin van egyenetlenség, és így nem mindig érezhető, mert ha nem egyszerre "érnek" az ívek a betéthez akkor kioltják egymást, nem rángatják annyira a kocsit, viszont mikor egyszerre ........ :rinya:

Hátulra milyen tárcsát és betétet javasoltok, vagy maradjak a gyárinál???

Üdv.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2014.01.23 csütörtök, 20:20:58
Korábban már írtam, hogy lüktetve lassul az autó fékezéskor.

A fékpad kimutatta, hogy a hátsó tárcsák okozzák a lüktetést.

Érdekes, hogy mindkét hátsó kerék tárcsáin van egyenetlenség, és így nem mindig érezhető, mert ha nem egyszerre "érnek" az ívek a betéthez akkor kioltják egymást, nem rángatják annyira a kocsit, viszont mikor egyszerre ........ :rinya:

Hátulra milyen tárcsát és betétet javasoltok, vagy maradjak a gyárinál???

Üdv.

Féktárcsában:
Ferodo Premier - legtöbben ezt használják, mellesleg nagyon jó ár-érték arány...
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=FER+DDF1616%7CP

Fékbetétnél viszont az ATE és a TEXTAR a prémium kategória:
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=T+2453703%7CLA
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=13.0460-2723.2%7CSZ

Üdv.: Peti

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.01.23 csütörtök, 21:24:40
Féktárcsában:
Ferodo Premier - legtöbben ezt használják, mellesleg nagyon jó ár-érték arány...
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=FER+DDF1616%7CP

Fékbetétnél viszont az ATE és a TEXTAR a prémium kategória:
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=T+2453703%7CLA
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=13.0460-2723.2%7CSZ

Üdv.: Peti

Ezzel én is egyetértek!  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.01.24 péntek, 17:46:48
Féktárcsában:
Ferodo Premier - legtöbben ezt használják, mellesleg nagyon jó ár-érték arány...
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=FER+DDF1616%7CP

Fékbetétnél viszont az ATE és a TEXTAR a prémium kategória:
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=T+2453703%7CLA
http://alkatreszek.hu/termek_oldal/hu/?cikkkod=13.0460-2723.2%7CSZ

Üdv.: Peti

Köszönöm!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ST220_Gab - 2014.02.02 vasárnap, 19:31:59
ha jobb betétet szeretnél, akkor EBC greenstuff

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.02.22 szombat, 12:00:55
Sziasztok,
Ma teszteltem a 4e forintos uj sved 1,5 tonnas emelomet (prima jobb mint a gyari sztm  :eljen: 
http://www.biltema.se/sv/Bil---MC/Verktyg-och-Verkstadsutrustning/Lyftverktyg/Saxdomkraft-mekanisk-15829/ ) es megneztem a beteteket. Mindegyik mintha uj lenne, de a bal hatson csak 3 mm van?! Mellesleg ez hogy lehet? a kezifek ott nem engedi felannyira?
Tarcsak mindket oldalon jok (eredetiek 108e km van az autoban) es majdnem egyformak 10,1 (bal) illetve 10,3 (jobb) mm-esek. 9mm tudtommal a cserehatar.
Most egyenlore nem cserelem, mert 1 honap mulva vizsgazik az auto...
Udv es koszi, BB

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.22 szombat, 12:03:28

Adpatív tempomatod van?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.02.22 szombat, 12:14:44
Adpatív tempomatod van?
Nincs szerencsere, galaxy-ban volt es nem szerettem..

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.02.22 szombat, 14:16:11
Sziasztok,
Ma teszteltem a 4e forintos uj sved 1,5 tonnas emelomet (prima jobb mint a gyari sztm  :eljen: 
http://www.biltema.se/sv/Bil---MC/Verktyg-och-Verkstadsutrustning/Lyftverktyg/Saxdomkraft-mekanisk-15829/ ) es megneztem a beteteket. Mindegyik mintha uj lenne, de a bal hatson csak 3 mm van?! Mellesleg ez hogy lehet? a kezifek ott nem engedi felannyira?
Tarcsak mindket oldalon jok (eredetiek 108e km van az autoban) es majdnem egyformak 10,1 (bal) illetve 10,3 (jobb) mm-esek. 9mm tudtommal a cserehatar.
Most egyenlore nem cserelem, mert 1 honap mulva vizsgazik az auto...
Udv es koszi, BB

vagy bevan rohadva a kézifég a bal hátsón.... ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.02.22 szombat, 14:22:55
vagy bevan rohadva a kézifég a bal hátsón.... ::)
Majd figyelem. Most, hogy meg volt emelve es kiengedtem a kezifeket siman forgott a kerek :fejvakaras:
Mellesleg eleg rozsdas ott minden igazan csinalhatna mar a ford egy rendes bevonatot a nyergekre pl  :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: PensaCola - 2014.03.04 kedd, 16:51:02
Mikor számítanak csere érettnek az első illetve hátsó tárcsák. Hogy lehet ezt megállapítani, méricskézni kell?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2014.03.04 kedd, 16:57:35
Mikor számítanak csere érettnek az első illetve hátsó tárcsák. Hogy lehet ezt megállapítani, méricskézni kell?

Igen, méréssel lehet. Ha leveszed a kereket, tolómérővel megtudod mérni. A vastagságot megadja a gyártó, hogy mennyi a minimális. Általában 2 mm kopást enged meg. (Pl.: hátsó féktárcsánál névleges méret pl.: 28 mm , minimális méret 26 mm)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: PensaCola - 2014.03.04 kedd, 17:02:27
Igen, méréssel lehet. Ha leveszed a kereket, tolómérővel megtudod mérni. A vastagságot megadja a gyártó, hogy mennyi a minimális. Általában 2 mm kopást enged meg. (Pl.: hátsó féktárcsánál névleges méret pl.: 28 mm , minimális méret 26 mm)
Na akkor ezt majd nyári kereékre váltáskor megmérem.
Esetleg tudsz pontos adatokat?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2014.03.04 kedd, 17:04:23
Íme a hátsó:

http://ford.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__ford__mondeo__mondeo_iv_2007_03__32387/fek_mechanika_1__fektarcsa_1__fektarcsa_1__hatsotengely?gyakori=I

11mm a gyári, 9mm a minimális

Első:
http://ford.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__ford__mondeo__mondeo_iv_2007_03__32387/fek_mechanika_1__fektarcsa_1__fektarcsa_1__elsotengely?gyakori=I

28 mm a gyári, 26 a minimális

picit kevesellem a tűrésmezőt... láttam már jó 2 mm-es vállas tárcsát, az ugye összeségében 4 mm...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.03.04 kedd, 19:52:20

Tudom, hülye kérdés, de ezek darabárak? Ki cserél egy darab tárcsát? Akkor miért nem adják párban?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.03.04 kedd, 19:55:51
Tudom, hülye kérdés, de ezek darabárak? Ki cserél egy darab tárcsát? Akkor miért nem adják párban?
Jogos a kérdésed. De azt hiszem darabárak (cromax-ból kiindulva).. sztem is hülyeség!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2014.03.04 kedd, 19:58:22
Tudom, hülye kérdés, de ezek darabárak? Ki cserél egy darab tárcsát? Akkor miért nem adják párban?

Darab árak.  ;) 
Tényleg árulhatnák párban is....láttam már olyat, hogy csak egy db-ot cseréltek. 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.03.04 kedd, 20:00:42
Darab árak.  ;) 
Tényleg árulhatnák párban is....láttam már olyat, hogy csak egy db-ot cseréltek. 

Csak párban adnám, legalább a Siky félék nem darabjával cserélnék... :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: PensaCola - 2014.03.04 kedd, 20:06:49
Íme a hátsó:

http://ford.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__ford__mondeo__mondeo_iv_2007_03__32387/fek_mechanika_1__fektarcsa_1__fektarcsa_1__hatsotengely?gyakori=I

11mm a gyári, 9mm a minimális

Első:
http://ford.alkatreszek.hu/webaruhaz/hu/autotipus__ford__mondeo__mondeo_iv_2007_03__32387/fek_mechanika_1__fektarcsa_1__fektarcsa_1__elsotengely?gyakori=I

28 mm a gyári, 26 a minimális

picit kevesellem a tűrésmezőt... láttam már jó 2 mm-es vállas tárcsát, az ugye összeségében 4 mm...
Köszy, na hamarosan le is mérem!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2014.03.04 kedd, 20:12:59
Csak párban adnám, legalább a Siky félék nem darabjával cserélnék... :nyes:

Néha azért jó, hogy db-ra adják.  :) 

Mondjuk egy tárcsa csere után odavered az autót úgy, hogy törik a felni és kap a tárcsa is....akkor nem mindegy, hogy vehetsz egyet...főleg egy felső kategóriás autónál ahol nem 10-20 ezer egy tárcsa.  ;) (saját szememmel láttam ahogy a hülye odaverte a porschét fékcsere utáni első pár méteren :falbav:)
Persze TAXI-soknak én is csak párban adnám.  :eplus2:     

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.03.04 kedd, 20:16:44
Néha azért jó, hogy db-ra adják.  :) 

Mondjuk egy tárcsa csere után odavered az autót úgy, hogy törik a felni és kap a tárcsa is....akkor nem mindegy, hogy vehetsz egyet...főleg egy felső kategóriás autónál ahol nem 10-20 ezer egy tárcsa.  ;) (saját szememmel láttam ahogy a hülye odaverte a porschét fékcsere utáni első pár méteren :falbav:)
Persze TAXI-soknak én is csak párban adnám.  :eplus2:     

Tárcsát hogy lehet odaverni?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2014.03.04 kedd, 20:26:52
Tárcsát hogy lehet odaverni?

A felni után a féktárcsa következik, ha sikerül úgy odaverni a felnit, hogy törjön / deformálódjon akkor abból kap a tárcsa is.   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2014.03.04 kedd, 21:15:24
Tárcsa darabra van, viszont a fékbetét az készletben.

1 készlet 2 pár, 4 db betétet tartalmaz.

Betét és tárcsa kombináció nagyban befolyásolja, azonban szerintem ezek az 1-1mm-es kopások, szóval összesen 2 mm, egy rossz (kemény betétnél), szerintem 1 betét garnitúra alatt is összejöhet. Puhább betétnél később..
Nekem most van fent a második betét garnitúrám ezeken a tárcsákon, cserekor a tárcsák fel lettek szabályozva, a minimum felett voltak picivel, azonban szerelő megnyugtatott hogy ezt a garnitúrát még kiszolgálják.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hentesur - 2014.03.31 hétfő, 19:45:56
Sziasztok.
Meghajolt a 4.-ik gyári féktárcsám  is  egy év alatt   :falbav:.Mind a 4-et garanciába cserélték mert bevizsgálták és anyaghibás volt!!!!.Szerdán Zimmermann tárcsát rakatok fel.valaki próbálta már?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Candle - 2014.04.16 szerda, 09:00:16
Sziasztok!

Fékbetét cserénél azt tapasztaltam, hogy a jobb hátsó betétek közül az egyik vasig lekopott, míg a másik kb 50%-os. A kézifék nem fogott be. Van valami tippetek, mitől lehet?

Szerk: bal hátul is a külső kopott el, a belső még sacc 40%-os.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2014.04.16 szerda, 09:27:07
Sziasztok!

Fékbetét cserénél azt tapasztaltam, hogy a jobb hátsó betétek közül az egyik vasig lekopott, míg a másik kb 50%-os. A kézifék nem fogott be. Van valami tippetek, mitől lehet?

Szerk: bal hátul is a külső kopott el, a belső még sacc 40%-os.

Meg kell nézni a csúszkákat (úszócsapokat).....valószínű, hogy azok szorulnak kicsit.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.04.16 szerda, 10:14:01
Sziasztok!

Fékbetét cserénél azt tapasztaltam, hogy a jobb hátsó betétek közül az egyik vasig lekopott, míg a másik kb 50%-os. A kézifék nem fogott be. Van valami tippetek, mitől lehet?

Szerk: bal hátul is a külső kopott el, a belső még sacc 40%-os.

Ez ilyen. Elöl is, nem csak hátul!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Candle - 2014.04.16 szerda, 12:10:01
Meg kell nézni a csúszkákat (úszócsapokat).....valószínű, hogy azok szorulnak kicsit.

Kösz a tippet!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.04.22 kedd, 13:50:04
Sziasztok!

Fékbetét cserénél azt tapasztaltam, hogy a jobb hátsó betétek közül az egyik vasig lekopott, míg a másik kb 50%-os. A kézifék nem fogott be. Van valami tippetek, mitől lehet?

Szerk: bal hátul is a külső kopott el, a belső még sacc 40%-os.
Nekem a bal oldalan volt ez a jelenseg. Most csereltem a beteteket.
A kulso teljesen lekopott a belso betet meg egesz jo volt, de a jobb oldalon hatul mindketto tokeletes egyforman kopott es joval kisebb mertekben.
Minden esetre ellenoriztem mindent (csuszkak, kezifek) es sztm a rezgescsillapito lemez es a betet volt teljesen osszerohadva es ez okozta a gondot.
Alig birtam kiszedni, meg eredeti volt sztm (6 ev, 109e km)
Az uj beteteknel kicsit lereszeltem a betetek illeszkedo sarkait es feluleteit, hogy konnyebben mozogjanak az uj rezgescsillapito lemezeken.
Melegedett is ez az oldal legalabbis a tarcsan erezni lehetett (ellenorizgettem) most teljesen egyforma a homersekletuk  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.23 szerda, 13:41:27
Sziasztok!

Mostanában a következőket csinálja  az autóm: menet közben kigyullad az ABS és ESP sárga lámpa ha éppen megy a tempomat akkor azt kikapcsolja és nem engedi visszakapcsolni, ha nem megy a tempomat akkor hibaüzenetként az írja ki, hogy a hegymenet rásegítő (pontos nevét nem tudom) nem elérhető.

Leállás-újraindítás után  elalszanak a visszajelzők és a hibaüzenet is eltűnik. Eddig nagyon ritkán csinálta de most már szinte napi szinten előfordul.

Mit lehet tenni?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2014.04.23 szerda, 15:00:53

Doszinak is ez volt, kerékfordulatszám jeladót kellett cserélni, azt hiszem kb 6500 volt az alkatrész. De mindenképp kellene egy diag, hogy biztos azt kell e cserélni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.04.23 szerda, 20:21:19
Sziasztok!

Mostanában a következőket csinálja  az autóm: menet közben kigyullad az ABS és ESP sárga lámpa ha éppen megy a tempomat akkor azt kikapcsolja és nem engedi visszakapcsolni, ha nem megy a tempomat akkor hibaüzenetként az írja ki, hogy a hegymenet rásegítő (pontos nevét nem tudom) nem elérhető.

Leállás-újraindítás után  elalszanak a visszajelzők és a hibaüzenet is eltűnik. Eddig nagyon ritkán csinálta de most már szinte napi szinten előfordul.

Mit lehet tenni?
Menet közben érzel vmit a fék vagy gázpedálnál? Mintha beakarna fogni a fék, vagy hasonlók?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.24 csütörtök, 09:20:15
Menet közben érzel vmit a fék vagy gázpedálnál? Mintha beakarna fogni a fék, vagy hasonlók?

Nincs semmi változás csak a tempomat tilt le illetve a hill launch(?) felirat jelenik meg az üzenet táblán.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.04.24 csütörtök, 09:21:13
Nincs semmi változás csak a tempomat tilt le illetve a hill launch(?) felirat jelenik meg az üzenet táblán.

A hill launch not active felirat nem csak indításnál, leállításnál villan fel? Menetközben is?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.24 csütörtök, 09:25:23
A hill launch not active felirat nem csak indításnál, leállításnál villan fel? Menetközben is?

Ha nincs bekapcsolva tempomat akkor kigyullad menetközben az esp illet abs sárga és egyidőben az üzenet, hogy a  hill launch not active, amennyiben országúton tempomat van akkor kigyullad a két sárga és kikapcsol a tempomat és az üzenet az, hogy a tempomat nem elérhető.
Tegnap az történt, hogy kigyulladt a két sárga és  utána menet közben egyszercsak elaludt mindkettő. Eddig csak újra indításnál törlődött a hiba.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.04.24 csütörtök, 09:27:49
Ha nincs bekapcsolva tempomat akkor kigyullad menetközben az esp illet abs sárga és egyidőben az üzenet, hogy a  hill launch not active, amennyiben országúton tempomat van akkor kigyullad a két sárga és kikapcsol a tempomat és az üzenet az, hogy a tempomat nem elérhető.
Tegnap az történt, hogy kigyulladt a két sárga és  utána menet közben egyszercsak elaludt mindkettő. Eddig csak újra indításnál törlődött a hiba.

A hill launch is azért kapcsol ki valószínű, mert az mind a 4 féket megfogja, azzal ne foglalkozz, és a tempomat is csak softveresen kapcsol ki, egyiknek sincs baja.

Kellene egy hibakódot olvasni, és egyből kiderülne, hogy melyik keréknél lévő abs szenzor a rossz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.24 csütörtök, 09:39:49
A hill launch is azért kapcsol ki valószínű, mert az mind a 4 féket megfogja, azzal ne foglalkozz, és a tempomat is csak softveresen kapcsol ki, egyiknek sincs baja.

Kellene egy hibakódot olvasni, és egyből kiderülne, hogy melyik keréknél lévő abs szenzor a rossz.

Köszi, akkor elmegyek hibakódot olvastatni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.04.24 csütörtök, 09:44:00
Köszi, akkor elmegyek hibakódot olvastatni.

Merrefelé laksz?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.24 csütörtök, 09:44:48
Merrefelé laksz?

Pest, XVI. ker.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.04.24 csütörtök, 09:46:24
Pest, XVI. ker.

Akkor majd össze is futhatunk valamikor a hét végén, ha addig ráér...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.24 csütörtök, 09:47:22
Akkor majd össze is futhatunk valamikor a hét végén, ha addig ráér...

Mármint a reptéren?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.04.24 csütörtök, 09:48:35
Mármint a reptéren?

Miért pont a reptéren?  :laugh: keversz valakivel...

De pl. Stylair a reptéren dolgozik és ő is tud hibakódot olvasni.

Valahol az M0-ás környékére gondoltam...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sarkan - 2014.04.24 csütörtök, 09:58:25
Miért pont a reptéren?  :laugh: keversz valakivel...

De pl. Stylair a reptéren dolgozik és ő is tud hibakódot olvasni.

Valahol az M0-ás környékére gondoltam...

Bocsi, a találkozóra gondoltam, a 24-t néztem de a hónapot nem.

Az M0-ás jó nekem. Mikorra gondolod?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.04.24 csütörtök, 12:52:04
Köszi, akkor elmegyek hibakódot olvastatni.
délpesten én is tudok segíteni.....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bocc - 2014.04.24 csütörtök, 21:52:08
Bocsi, a találkozóra gondoltam, a 24-t néztem de a hónapot nem.

Az M0-ás jó nekem. Mikorra gondolod?

Inkább Alf-hoz menj mert Tomi más műszert dug be :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.04.24 csütörtök, 22:06:26
Inkább Alf-hoz menj mert Tomi más műszert dug be :hehe:
Nah igen, ebben van vmi.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.04.25 péntek, 06:15:31
Inkább Alf-hoz menj mert Tomi más műszert dug be :hehe:
a nőmérőjét? :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.04.25 péntek, 07:35:43
a nőmérőjét? :D

Nőőőő?   
Nála más a célcsoport......  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Syrius - 2014.05.01 csütörtök, 13:14:00
Sziasztok!
Hátsó tárcsa meg fékbetét csere előtt állok (80e km ecoboost 2,0 2011 ) Néztem betéteket a neten  A rezgécsillapító lemezeknél észrevettem hogy egyes termékeknél azonos méretűek és formájúak másoknál meg eltérőek  (pl az ATE-nél 2mm eltérés van köztük   plus van egy lyuk az egyik lemezen) a betét méretek meg ugyan azok az összes márkánál . A kérdésem akkor most melyik jó nekem illetve ha eltérőek , melyik hova megy Nem biztos hogy egyértelmű a beszerelésnél.  Köszi a válszokat előre is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.05.03 szombat, 21:38:27

Hali, en berendeltem a textar beteteket alvazszam alapjan es nem neztem semmifele meretet. Sztm az ATE is jo az autodhoz gondolom hosszaban van 1-1mm kulonbseg a rezgescsillapito lemeznel ami nem erdekes. Osszeszerelesnel meg el sem lehet rontani, csak egyfele modon pattan a helyere es radasul egybe van ez a lemez (kulso es belso betethez) ami tovabb egyszerusiti a beszerelest.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.05.07 szerda, 20:01:05
Hátra nekem is textar került ma be...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.07 szerda, 20:02:13
Hátra nekem is textar került ma be...

De perverz vagy!  :o

 :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.05.07 szerda, 20:02:37
Hátra nekem is textar került ma be...
És hogy fog?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.07 szerda, 20:11:00
 :laugh:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.05.07 szerda, 20:36:01
És hogy fog?  :vigyor3:
mint a satu.... :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Syrius - 2014.05.08 csütörtök, 02:02:08
 :worship: Köszi a választ . Ate-t rendeltem ceramia betétest .

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.05.10 szombat, 15:31:32
:worship: Köszi a választ . Ate-t rendeltem ceramia betétest .
Kivancsi vagyok milyen majd hosszu tavon :eljen:
Nekem 2 bringamon van olyan meg v fekkel, de jol mukodnek  :eljen:
Persze speci keramiabevonatos fekezo felulettel (mavic crossmax sl), mert a simat elkoptatna rogton
Csak a beteteket cserelem azt is ritkan a felni pedig 10 eves es meg nem kopott el :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2014.05.23 péntek, 12:41:22
sziasztok! pár hónapja reggeli indításkor észrevettem h az abs és a kipörgésgátló lámpa égve marad. Gyújtás le gyújtás vissza és a hiba megszűnt. Aztán pár hétre rá menet közben fékezéskor kivillantak megint. Ekkor elvittem szerelőhöz, gépre kötve kiírta, hogy a bal hátsó jeladóm a ludas. Ezt kicserélték de pár napra rá megint előjött és ugyan úgy a bal hátsóra. Géppel kiütötték a hibakódot és meg is szűnt a hiba. Pár hétre rá megint világítva maradt reggel, de gyújtás le fel és megszűnt. Ma viszont megint menet közben kivillant mind a 2 lámpa. Volt már valakinek ilyesmi problémája?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.23 péntek, 12:44:13

Amikor kicserélték, nem mérték ki. Lehet a vezetékkel, kontakttal  van a probléma........nem is a jeladóval.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.23 péntek, 12:44:42

Amikor kicserélték, nem mérték ki. Lehet a vezetékkel, kontakttal  van a probléma........nem is a jeladóval.

Vagy kis sem cserélték.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2014.05.23 péntek, 12:49:17
Kicserélni biztos hogy kicserélték mert megvártam míg belerakja. Én is arra gondolok hogy lehet magával a vezetékkel van a gond.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.05.23 péntek, 14:04:45
Kicserélni biztos hogy kicserélték mert megvártam míg belerakja. Én is arra gondolok hogy lehet magával a vezetékkel van a gond.
Igen, akkor inkább a vezeték. Nekem is egy pár hónapja volt hasonló gondom, tünetek ugyanez, de nálam a jeladó-csere segített.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2014.05.23 péntek, 15:00:24
Igen, akkor inkább a vezeték. Nekem is egy pár hónapja volt hasonló gondom, tünetek ugyanez, de nálam a jeladó-csere segített.

Miután ki lett cserélve és kivillant visszamentem, hogy megint világít és azt mondta a szerelő, hogy lehet egy másik is kiment de miután rádugta a gépre ugyan úgy a bal hátsót írta, de a hibakódot ki is tudta ütni belőle. Ezért nem értem, hogy mi lehet a probléma  :-\

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.23 péntek, 18:46:18
Miután ki lett cserélve és kivillant visszamentem, hogy megint világít és azt mondta a szerelő, hogy lehet egy másik is kiment de miután rádugta a gépre ugyan úgy a bal hátsót írta, de a hibakódot ki is tudta ütni belőle. Ezért nem értem, hogy mi lehet a probléma  :-\

Már írtam...

#220 Dátum: Ma - 12:44:13
"Lehet a vezetékkel, kontakttal  van a probléma........nem is a jeladóval."

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.23 péntek, 20:35:33
Már írtam...

#220 Dátum: Ma - 12:44:13
"Lehet a vezetékkel, kontakttal  van a probléma........nem is a jeladóval."
sose idézd önmagad! :ejnye1: :nevetes1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.23 péntek, 20:38:18
sose idézd önmagad! :ejnye1: :nevetes1:

Oszt mé' má" hogy miért is ne?  :fejvakaras:  :coolsmiley:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.23 péntek, 20:39:53
Oszt má' má" hogy miért is ne?  :fejvakaras:  :coolsmiley:
sose felej kérdéssel!Már mondtam.én próbállak tanítgatni az élet nagy rejtelmeire,de sajnos túl nehéz a dolgom,így fel is adom.reménytelen. :vigyor3: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.23 péntek, 20:42:44
sose felej kérdéssel!Már mondtam.én próbállak tanítgatni az élet nagy rejtelmeire,de sajnos túl nehéz a dolgom,így fel is adom.reménytelen. :vigyor3: :eplus2:

Akkor most én is megtanítalak EMLÉKEZNI és OLVASNI!
Nem felelhettem kérdéssel, mert te nem kérdeztél!!!  Tehát Én kérdeztem vissza, hogy miért írtál nekem olyan, aminek "!" van a végén. Erre nem lehet válaszolni, csak aminek "?" van a végén. Ez a kérdés!  Remélem most már tudod...........    :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.23 péntek, 20:44:57
Akkor most én is megtanítalak EMLÉKEZNI és OLVASNI!
Nem felelhettem kérdéssel, mert te nem kérdeztél!!!  Tehát Én kérdeztem vissza, hogy miért írtál nekem olyan, aminek "!" van a végén. Erre nem lehet válaszolni, csak aminek "?" van a végén. Ez a kérdés!  Remélem most már tudod...........    :hehe:
engem te ne taníccs olvasni! :hehe: nem ülök az öledbe,hogy hátulról betűzz.keversz a baloggal. :hehe:

amúgy meg télleg reménytelen vagy.remélem AndyAGrétsi is megérkezik..... :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.23 péntek, 20:45:51
engem te ne taníccs olvasni! :hehe: nem ülök az öledbe,hogy hátulról betűzz.keversz a baloggal. :hehe:

amúgy meg télleg reménytelen vagy.remélem AndyAGrétsi is megérkezik..... :vigyor3:

Most meg már magyarázkodsz, mert az előbb beégtél..........   :taps:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.23 péntek, 20:47:41

Most meg már magyarázkodsz, mert az előbb beégtél..........   :taps:
jól van barátom.bölcsebb maradtál volna,ha csendben maradtál volna. :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.23 péntek, 20:53:49
jól van barátom.bölcsebb maradtál volna,ha csendben maradtál volna. :nyes:

Hát ez most pont rád igaz.........    :lol002:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.23 péntek, 21:00:44
Hát ez most pont rád igaz.........    :lol002:
push unreg! :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.28 szerda, 08:44:42
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.
Ma amikor elindultam az autóval, az ESP ikonja világított. Ez ugye azt jelenti, hogy ki van kapcsolva. De én nem kapcsoltam ki és az ESP OFF gomb sem világított. Mentem így kb. 1 km-t (a boltig). Amikor újra elindultam az autóval (vagyis az autó újra be lett indítva), akkor már nem világított az ikon. Biztonság kedvéért így leteszteltem, hogy az ikon tényleg akkor világít, ha az OFF gombot benyomom és a gomb is világít.
Van ötletetek, hogy mit szeretett volna az autó közölni velem? :)

Köszi, szép napot!

Anita

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 09:03:43

Valami hibásan működött és kikapcsolta. Ez lehet a kormányszög jeladótól a kipörgésgátlón át minden, ami azok működéséhez hozzátartozik. Valószínű az egyik ABS jeladó, érdemes lenne hibakódot olvasni!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.28 szerda, 09:45:12
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.
Ma amikor elindultam az autóval, az ESP ikonja világított. Ez ugye azt jelenti, hogy ki van kapcsolva. De én nem kapcsoltam ki és az ESP OFF gomb sem világított. Mentem így kb. 1 km-t (a boltig). Amikor újra elindultam az autóval (vagyis az autó újra be lett indítva), akkor már nem világított az ikon. Biztonság kedvéért így leteszteltem, hogy az ikon tényleg akkor világít, ha az OFF gombot benyomom és a gomb is világít.
Van ötletetek, hogy mit szeretett volna az autó közölni velem? :)

Köszi, szép napot!

Anita

Ha megállítod az autót és újra elindítva elalszik, akkor  kommunikációs hiba volt a vezérlők között.
Ez lehet egy gyors indítás (gyújtás után egyből) vagy egy pillanatra lecsökkent tápfeszültség.....stb.
Nekem is volt már ilyen a III-asnál.
Amíg elalszik a következő indításnál, addig ne aggódj!

Ha gondolod azért kiolvasom vagy megolvasom és ha kell rá is olvasok egyszer, ha felém jársz!  8)    (előre egyeztetve....)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 09:55:57

Ha megállítod az autót és újra elindítva elalszik, akkor  kommunikációs hiba volt a vezérlők között.
Ez lehet egy gyors indítás (gyújtás után egyből) vagy egy pillanatra lecsökkent tápfeszültség.....stb.
Nekem is volt már ilyen a III-asnál.
Amíg elalszik a következő indításnál, addig ne aggódj!

Ha gondolod azért kiolvasom vagy megolvasom és ha kell rá is olvasok egyszer, ha felém jársz!  8)    (előre egyeztetve....)

Tibcsi, kommunikációs hiba esetén még menetközben elalszik a lámpa! Itt annál több lehetett!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.28 szerda, 10:10:03
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.
Ma amikor elindultam az autóval, az ESP ikonja világított. Ez ugye azt jelenti, hogy ki van kapcsolva. De én nem kapcsoltam ki és az ESP OFF gomb sem világított. Mentem így kb. 1 km-t (a boltig). Amikor újra elindultam az autóval (vagyis az autó újra be lett indítva), akkor már nem világított az ikon. Biztonság kedvéért így leteszteltem, hogy az ikon tényleg akkor világít, ha az OFF gombot benyomom és a gomb is világít.
Van ötletetek, hogy mit szeretett volna az autó közölni velem? :)

Köszi, szép napot!

Anita
csak óvatosan lehet neked válaszolni,mert a Jani menetet vág a nyakunkra..... :nyes:

apró nüansznyi dolog lehetett,mert elaludt a jelző.Ilyen pl valamelyik ABS érzékelő a kerekeknél,ha kontakt hibás.
Mond a Janinak,hogy csekkolja le a Forscan-el,hátha eltárolta a hibát-szerintem igen.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.28 szerda, 10:10:36
Tibcsi, kommunikációs hiba esetén még menetközben elalszik a lámpa! Itt annál több lehetett!

Nem alszik el.
Rendszerint ilyenkor U-s hibaüzenet kerül a tárolóba.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.28 szerda, 10:12:09
csak óvatosan lehet neked válaszolni,mert a Jani menetet vág a nyakunkra..... :nyes:

apró nüansznyi dolog lehetett,mert elaludt a jelző.Ilyen pl valamelyik ABS érzékelő a kerekeknél,ha kontakt hibás.
Mond a Janinak,hogy csekkolja le a Forscan-el,hátha eltárolta a hibát-szerintem igen.

Így van, ha U-s hibaüzenet került generálásra, akkor tárolódik.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 10:17:04
Nem alszik el.
Rendszerint ilyenkor U-s hibaüzenet kerül a tárolóba.

U-sra annyira nem alszik el, hogy ki sem gyullad! Nekem ABS-re van egy állandó U-s hibakódom és minden rendben működik!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.28 szerda, 10:19:21
U-sra annyira nem alszik el, hogy ki sem gyullad! Nekem ABS-re van egy állandó U-s hibakódom és minden rendben működik!

Mert nem domináns a hibád. Írtam, hogy fontos kommunikációs hiba esetén.
Nem szabad általánosítani. Mivel a kommunikációs hiba elég fontos a működés (biztonság) szempontjából, ezért simán lehet így. Hidd el.....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 10:19:38
csak óvatosan lehet neked válaszolni,mert a Jani menetet vág a nyakunkra..... :nyes:

apró nüansznyi dolog lehetett,mert elaludt a jelző.Ilyen pl valamelyik ABS érzékelő a kerekeknél,ha kontakt hibás.
Mond a Janinak,hogy csekkolja le a Forscan-el,hátha eltárolta a hibát-szerintem igen.

Ja Ő Jani rokona?

Mert akkor leírom, hogy egy 2.2 tdcivel a faxért kell menni az egy km-re lévő boltba... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 10:20:41
Mert nem domináns a hibád.
Nem szabad általánosítani. Mivel a kommunikációs hiba elég fontos a működés (biztonság) szempontjából, ezért simán lehet így. Hidd el.....

Nincs itt semmi szado-mazo.  :eplus2:

A sw nem kompatibilis elvileg, de nincs új sw se...Szóval...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.28 szerda, 10:33:22
Ja Ő Jani rokona?

Mert akkor leírom, hogy egy 2.2 tdcivel a faxért kell menni az egy km-re lévő boltba... :eplus2:
tesója

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.28 szerda, 11:05:00
Ja Ő Jani rokona?

Mert akkor leírom, hogy egy 2.2 tdcivel a faxért kell menni az egy km-re lévő boltba... :eplus2:

Megnéztem térképen, rosszul írtam, csak 400 méterre van.  ;D
És utána dolgozni mentem, nem kell sajnálni az autót.

Elő is jegyeztelek a nyakmenet kezelésre...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 11:05:51
Megnéztem térképen, rosszul írtam, csak 400 méterre van.  ;D
És utána dolgozni mentem, nem kell sajnálni az autót.

Elő is jegyeztelek a nyakmenet kezelésre...

Ha csak 400 méter, akkor esetleg gyalog menni?  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.28 szerda, 11:11:56
Ha csak 400 méter, akkor esetleg gyalog menni?  :hehe:

Idéznék saját magamtól:

"És utána dolgozni mentem..."

Úgy látszik, nagyon szeretnél a Janival találkozni :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 11:12:51
Idéznék saját magamtól:

"És utána dolgozni mentem..."

Úgy látszik, nagyon szeretnél a Janival találkozni :)

Ja értem, dolgozni csak a bolt ajtajából lehet menni. Bocs...  :nyes:

Janival szívesen találkozom.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.28 szerda, 11:36:11

Ha megállítod az autót és újra elindítva elalszik, akkor  kommunikációs hiba volt a vezérlők között.
Ez lehet egy gyors indítás (gyújtás után egyből) vagy egy pillanatra lecsökkent tápfeszültség.....stb.
Nekem is volt már ilyen a III-asnál.
Amíg elalszik a következő indításnál, addig ne aggódj!

Ha gondolod azért kiolvasom vagy megolvasom és ha kell rá is olvasok egyszer, ha felém jársz!  8)    (előre egyeztetve....)

Köszi, de most szombaton megyek a Janiékhoz. A lényeg, hogy addig, főleg az autópályán nem fog az autó kihullani alólam, ugye?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 11:37:07
Köszi, de most szombaton megyek a Janiékhoz. A lényeg, hogy addig, főleg az autópályán nem fog az autó kihullani alólam, ugye?

Biztos, hogy nem!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.28 szerda, 12:30:32
Ja értem, dolgozni csak a bolt ajtajából lehet menni. Bocs...  :nyes:

Janival szívesen találkozom.  :vigyor3:

Mármint piros szíves ruhában találkoznál vele? Mert az szíves találkozás!  :eplus2:

Rajtad vagy rajta legyen piros szíves ruha? Esetleg mindkettőtökön.....  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.28 szerda, 12:40:00
Mármint piros szíves ruhában találkoznál vele? Mert az szíves találkozás!  :eplus2:

Rajtad vagy rajta legyen piros szíves ruha? Esetleg mindkettőtökön.....  :hehe:

Mindkettőtökön vagy mindkettő tökön?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.28 szerda, 12:41:12
Mindkettőtökön vagy mindkettő tökön?

Tibcsi szereti a tököt, így is, úgy is. Bekapva is.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.05.28 szerda, 12:42:42
Mindkettőtökön vagy mindkettő tökön?

Én egybe írtam, de ahogy neked jobban tetszik!  :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.05.28 szerda, 21:21:24
Sziasztok,

Irtatok sokan, hogy gyorsabban kopik a negyes mondik hatso fekbetetje es sokszor a kulso oldal jobban el van kopva, mint a belso.
Hat nekem is az egyik oldalon a kulso szinte teljesen elkopott mig a belso eleg jo volt plusz es az oldal jobban is melegedett. Boszantott is rendesen, hiszen a
kezifek rendben volt, feknyereg szepen uszott a csapokon csak a kulso oldali betet volt iszonyatosan berohadva a rezgescsillapito lemezeken. Valszeg amikor fekezes utan a dugattyu visszaallt alap helyzetbe a belso oldali betetet huzta magaval (osszegyogyultak) a kulso oldalit pedig odahuzta teljesen a tarcsahoz ami erintkezett allandoan es ido elotti elhasznalodashoz vezetett. Csereltem textar betetekre es utana ellenorizgettem a dolgokat, de ugy nez ki, hogy egyforman, de kicsit tulsagosan is melegedtek a tarcsak. Nem is fekeztem a teszt miatt csak gurultam szinte es melegek voltak.
Na most kiszedtem a beteteket es megneztem a kulonbozo gyartok mereteit. Betet magassaga 95 es 95,4mm kozott szort. A textar nekem 95,4 volt leszedtem 94,9mm-re es szelessegen is reszeltem egy kicsit, most sztm konnyen mozog a lemezeken, de termeszetesen messze nem lotyog. Igy szereltem vissza es jelentem ma mar csak langyos volt  a tarcsa egy jo fel oras autozas utan.
Lehet, hogy volt mar, de en javaslom aki hatso betetet cserel az addig reszelgesse amig viszonylag konnyen mozog a rezgescsillapito lemezeken ertelem szeruen, ha szorul akkor kopni fog ido elott es valszeg a kulso oldali betet lesz az aldozat.
Udv,BB

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.05.28 szerda, 21:38:43
Sziasztok!

Segítséget szeretnék kérni.
Ma amikor elindultam az autóval, az ESP ikonja világított. Ez ugye azt jelenti, hogy ki van kapcsolva. De én nem kapcsoltam ki és az ESP OFF gomb sem világított. Mentem így kb. 1 km-t (a boltig). Amikor újra elindultam az autóval (vagyis az autó újra be lett indítva), akkor már nem világított az ikon. Biztonság kedvéért így leteszteltem, hogy az ikon tényleg akkor világít, ha az OFF gombot benyomom és a gomb is világít.
Van ötletetek, hogy mit szeretett volna az autó közölni velem? :)

Köszi, szép napot!

Anita

maybe sw glitch
Majd ránézünk. ;)
(emlékeim szerint a PATS is jelez vissza vmit ezen a lámpicskun keresztül, többiek?)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.29 csütörtök, 10:17:24
maybe sw glitch
Majd ránézünk. ;)
(emlékeim szerint a PATS is jelez vissza vmit ezen a lámpicskun keresztül, többiek?)

Így visszagondolva, nagy valószínűsége annak van, amit a Tibi mondott. Annyira siettem a 400 méterre lévő boltba 2.2tdci-vel, hogy gyújtás után rögtön indítottam is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.29 csütörtök, 10:21:32
gyújtás után rögtön indítottam is.

Gyújtás után általában mindenki indítani szokott, vagy én pl. elszívom a cigit.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.05.29 csütörtök, 10:23:32

Gyújtás után általában mindenki indítani szokott, vagy én pl. elszívom a cigit.  :vigyor3:
addig tart az üzlet? :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.29 csütörtök, 10:26:03
addig tart az üzlet? :eplus2:

Nem üzletelek!  :beka3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.29 csütörtök, 10:41:18
Nem üzletelek!  :beka3:

Te a tdci miatt biztos csak a 300 km-re lévő boltba jársz :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.05.29 csütörtök, 10:41:55
Te a tdci miatt biztos csak a 300 km-re lévő boltba jársz :)

Egyébként ez nem gáz, hogy a topic szét van offolva?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.29 csütörtök, 10:42:56
Te a tdci miatt biztos csak a 300 km-re lévő boltba jársz :)

Nem, arra ott van az 1.4 Focus, de normális bolt is 5-10 km-en belül van, a nem normális meg gyalog elérhető.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.29 csütörtök, 10:43:21
Egyébként ez nem gáz, hogy a topic szét van offolva?

Ez még nem is durva.  :laugh:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:01:56
Itt vannak az autó hibakódjai:
- kuplungpedál kapcsoló,
- SASM modul.

Érdekes, hogy ha törlöm, s tesztelem a modulokat újra, akkor visszaírja a 2. hibát mindig, s az ESP lámpa világít is.

===DTC U0126:00-8A===
Code: U0126 - Lost Communication With SASM

Status:
 - DTC Present at Time of Request
 - Malfunction Indicator Lamp is On for this DTC

Module: Anti-Lock Brake / Traction Control Module

Diagnostic Trouble Code details

There are DTCs for other modules.

Check All Other Modules On The Data Bus For Function And DTCs

Possible causes are:

CAN communication fault

Internal fault in the SASM.

Perform these checks

Check the SASM CAN communication connections.

Check the SASM power supply connections.

Check the SASM for DTCs.

Check the SASM fuses.

Check the wiring for the SASM.

Check the electrical connections for the SASM.

Additional Information

DO NOT replace  the ABS module based on this DTC alone.

Do not replace the ABS module based on this DTC alone, unless a fault or physical damage is found.

The ABS, EBD, TCS and ESP lamps are illuminated.

There will be an ESP malfunction warning displayed on the driver information text panel.

===END DTC U0126:00-8A===

===DTC C1A41:21-2F===
Code: C1A41 - Clutch Pedal Sensor Circuit

Additional Fault Symptom:
 - Signal Amplitude Less Than Minimum

Status:
 - DTC Present at Time of Request
 - Malfunction Indicator Lamp is Off for this DTC

Module: Body Control Module===END DTC C1A41:21-2F===

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:08:24
Ez az u0126 kód nagy ritkán nekem is szokott lenni, leginkább akkor, mikor elmconfiggal turkálok benne. Vagy ha lefuttatotm a forscanes teszteket.

De ha törlöm nem jön vissza.

Akksisarut le kellene venni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:11:44
Ez az u0126 kód nagy ritkán nekem is szokott lenni, leginkább akkor, mikor elmconfiggal turkálok benne. Vagy ha lefuttatotm a forscanes teszteket.

De ha törlöm nem jön vissza.

Akksisarut le kellene venni.

S-Maxnál?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:13:28
S-Maxnál?

Igen.

Ezt a kuplungpedál kapcsolót nem lehet megtisztítani?

Egyébként ez tipikusan olyan hibakód, amit a női sofőrök produkálnak.  :nyes:

Egyszerre nyomnak jó hosszan minden pedált.  :laugh:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.01 vasárnap, 21:14:28
Itt vannak az autó hibakódjai:
- kuplungpedál kapcsoló,
- SASM modul.

Érdekes, hogy ha törlöm, s tesztelem a modulokat újra, akkor visszaírja a 2. hibát mindig, s az ESP lámpa világít is.

===DTC U0126:00-8A===
Code: U0126 - Lost Communication With SASM

Status:
 - DTC Present at Time of Request
 - Malfunction Indicator Lamp is On for this DTC

Module: Anti-Lock Brake / Traction Control Module

Diagnostic Trouble Code details

There are DTCs for other modules.

Check All Other Modules On The Data Bus For Function And DTCs

Possible causes are:

CAN communication fault

Internal fault in the SASM.

Perform these checks

Check the SASM CAN communication connections.

Check the SASM power supply connections.

Check the SASM for DTCs.

Check the SASM fuses.

Check the wiring for the SASM.

Check the electrical connections for the SASM.

Additional Information

DO NOT replace  the ABS module based on this DTC alone.

Do not replace the ABS module based on this DTC alone, unless a fault or physical damage is found.

The ABS, EBD, TCS and ESP lamps are illuminated.

There will be an ESP malfunction warning displayed on the driver information text panel.

===END DTC U0126:00-8A===

===DTC C1A41:21-2F===
Code: C1A41 - Clutch Pedal Sensor Circuit

Additional Fault Symptom:
 - Signal Amplitude Less Than Minimum

Status:
 - DTC Present at Time of Request
 - Malfunction Indicator Lamp is Off for this DTC

Module: Body Control Module===END DTC C1A41:21-2F===

Írtam neked a Clutch switch-et, de ellenőrizve pedig működik.
Valamint írtam az átmeneti kommunikációs hibát is, ami miatt kapcsolhatta akkor a lámpát.....és az okait is.

Én nem foglalkoznék még a dologgal, mert igazából nincs is mivel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.06.01 vasárnap, 21:15:11

ha törlöd,majd teszt nélkül újraolvasod a hibakódokat,akkor minden oké,ugye?szerintem ez csak kommunikációs hiba a forscanben.írj a fejlesztőknek-küld el nekik a log file-t.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:19:32
Írtam neked a Clutch switch-et, de ellenőrizve pedig működik.
Valamint írtam az átmeneti kommunikációs hibát is, ami miatt kapcsolhatta akkor a lámpát.....és az okait is.

Én nem foglalkoznék még a dologgal, mert igazából nincs is mivel.

Tudom, emlékszem. ;)
Csak gondoltam miután itt rágcsálták, idekopizom a hibakódokat.
Annyit javasoltam Atáéknak, hogy ezt a kuplungpedál kapcsolót cseréljék ki, aztán várjunk.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:20:19
ha törlöd,majd teszt nélkül újraolvasod a hibakódokat,akkor minden oké,ugye?szerintem ez csak kommunikációs hiba a forscanben.írj a fejlesztőknek-küld el nekik a log file-t.

Igen.
Ír a thököm.
 :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:21:52
Tudom, emlékszem. ;)
Csak gondoltam miután itt rágcsálták, idekopizom a hibakódokat.
Annyit javasoltam Atáéknak, hogy ezt a kuplungpedál kapcsolót cseréljék ki, aztán várjunk.

Felesleges kicserélni!

Szerintem kellene mindkét modulra egy sw frissítés!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:22:40
Írtam neked a Clutch switch-et, de ellenőrizve pedig működik.
Valamint írtam az átmeneti kommunikációs hibát is, ami miatt kapcsolhatta akkor a lámpát.....és az okait is.

Én nem foglalkoznék még a dologgal, mert igazából nincs is mivel.

Ja, és fhasza lett a JE ajtó. Sztem jobb, mint a gyári ajtók (enyémen is!)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:23:10
Igen.
Ír a thököm.
 :vigyor3:

Van nekem egy csíkos gatyám, benne hordom a ceruzám.... Dada daada bl bla...  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:23:13
Felesleges kicserélni!

Szerintem kellene mindkét modulra egy sw frissítés!

Nincs az az isten.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:24:04
Ja, és fhasza lett a JE ajtó. Sztem jobb, mint a gyári ajtók (enyémen is!)

Felszerelted a te autódra is?  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:26:40
Egy dolgot szögezzünk le!

U-s hibakód nem hibakód!

 :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.01 vasárnap, 21:30:31
Egy dolgot szögezzünk le!

U-s hibakód nem hibakód!

 :vigyor3:

De.
Csak tudni kell szelektálni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.01 vasárnap, 21:31:33
Ja, és fhasza lett a JE ajtó. Sztem jobb, mint a gyári ajtók (enyémen is!)

A gyáriak biztosan nincsenek így kitapétázva belülről!  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:35:03
Egy dolgot szögezzünk le!

U-s hibakód nem hibakód!

 :vigyor3:

Ja. Annyi, hogy: "Malfunction Indicator Lamp is On for this DTC"
Engem kifejezetten zavarna, ha úgy közlekednék, hogy menet közben világít az ESP lámpa.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:36:05
Ja. Annyi, hogy: "Malfunction Indicator Lamp is On for this DTC"
Engem kifejezetten zavarna, ha úgy közlekednék, hogy menet közben világít az ESP lámpa.

És égett is a lámpa? Mert szerintem ezt csak fosszken írja szerintem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.01 vasárnap, 21:43:18
Ja. Annyi, hogy: "Malfunction Indicator Lamp is On for this DTC"
Engem kifejezetten zavarna, ha úgy közlekednék, hogy menet közben világít az ESP lámpa.

Amikor fennállt, akkor fel is kapcsolta a MIL lámpát. A következő indításnál már nem állt fenn, nem kapcsolta fel.
Nyilván ez a meghatározás arra vonatkozik, mikor aktív a hiba.

Nekem is csinált ilyet a III-as valamikor tavaly. Indultunk és világítva maradt az ABS és ESP.....mivel oviba indultunk, nem foglalkoztam vele.....mentünk.
Ott leállítottam és újraindítás után nem világított már. Ennyi.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:45:32
És égett is a lámpa? Mert szerintem ezt csak fosszken írja szerintem.

Bazi nagy mákunk volt, mert nem égett, csak világított...  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2014.06.01 vasárnap, 21:46:39
Amikor fennállt, akkor fel is kapcsolta a MIL lámpát. A következő indításnál már nem állt fenn, nem kapcsolta fel.
Nyilván ez a meghatározás arra vonatkozik, mikor aktív a hiba.

Nekem is csinált ilyet a III-as valamikor tavaly. Indultunk és világítva maradt az ABS és ESP.....mivel oviba indultunk, nem foglalkoztam vele.....mentünk.
Ott leállítottam és újraindítás után nem világított már. Ennyi.

Ja, Atáéknak dobta a múltkor vmire.
Most meg a SASM modul teszt után dobja a hibát éa kapcsol lámpát.
Hibakód törlés után cush van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.01 vasárnap, 21:49:08
Ja, Atáéknak dobta a múltkor vmire.
Most meg a SASM modul teszt után dobja a hibát éa kapcsol lámpát.
Hibakód törlés után cush van.

Ez viszont valami teszt-el összefüggő hibás olvasás lehet. Mivel csak a tesztnél generál hibaüzenetet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.01 vasárnap, 21:49:25
Ja, Atáéknak dobta a múltkor vmire.
Most meg a SASM modul teszt után dobja a hibát éa kapcsol lámpát.
Hibakód törlés után cush van.

Ezt a forscan okozza! Ezzel ne foglalkozz!!

Ugyanezt csinálja nekem is!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2014.06.01 vasárnap, 22:03:49
Amikor fennállt, akkor fel is kapcsolta a MIL lámpát. A következő indításnál már nem állt fenn, nem kapcsolta fel.
Nyilván ez a meghatározás arra vonatkozik, mikor aktív a hiba.

Nekem is csinált ilyet a III-as valamikor tavaly. Indultunk és világítva maradt az ABS és ESP.....mivel oviba indultunk, nem foglalkoztam vele.....mentünk.
Ott leállítottam és újraindítás után nem világított már. Ennyi.
Kormányszögjeladót kellene elméletileg kalibrálni. Ne foglalkozzál vele. Nekem is volt ilyen a III-asnak, egy idő után kigyógyult magától belőle. Angol forumon írták hogy volt aki kalibráltatta de annak se lett jobb tőle.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.01 vasárnap, 22:24:20
Kormányszögjeladót kellene elméletileg kalibrálni. Ne foglalkozzál vele. Nekem is volt ilyen a III-asnak, egy idő után kigyógyult magától belőle. Angol forumon írták hogy volt aki kalibráltatta de annak se lett jobb tőle.

Ez kb. 14 hónapja volt.
Megcsinálja a kalibrációt egy rövid út alatt.
Nekem akkor valószínű, hogy szintén nem sikerült valamilyen kommunikáció......talán gyorsan, egyből indítottam.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: stealt - 2014.06.01 vasárnap, 22:47:15
Ez kb. 14 hónapja volt.
Megcsinálja a kalibrációt egy rövid út alatt.
Nekem akkor valószínű, hogy szintén nem sikerült valamilyen kommunikáció......talán gyorsan, egyből indítottam.
Akkor hosszú út alatt meg elveszíti. Kb. egy éven keresztül csinálta többnyire az M3-as ugyanazon kanyarjában és temponál jött be. Hetente csak akkor jött MIL meg amikor arra jártam (2x-3x)  Utána elmúlt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.02 hétfő, 07:25:15
Akkor hosszú út alatt meg elveszíti. Kb. egy éven keresztül csinálta többnyire az M3-as ugyanazon kanyarjában és temponál jött be. Hetente csak akkor jött MIL meg amikor arra jártam (2x-3x)  Utána elmúlt.

A tiéd egyedi eset volt, elég valószínű.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2014.06.02 hétfő, 08:02:02
Itt vannak az autó hibakódjai:
- kuplungpedál kapcsoló,
- SASM modul.

Érdekes, hogy ha törlöm, s tesztelem a modulokat újra, akkor visszaírja a 2. hibát mindig, s az ESP lámpa világít is.

........

===DTC C1A41:21-2F===
Code: C1A41 - Clutch Pedal Sensor Circuit

Additional Fault Symptom:
 - Signal Amplitude Less Than Minimum

Status:
 - DTC Present at Time of Request
 - Malfunction Indicator Lamp is Off for this DTC

Module: Body Control Module===END DTC C1A41:21-2F===

Hasonló Clutch Pedal Sensor Circuit hibakódom nekem is van, mióta megvan az autó. Törlés után azonnal visszajön. Akkor is ha közben végig lenyomva tartom a kuplungpedált, akkor is ha felengedve. A kapcsolót kiszedtem, kimértem, hibátlan. Még a helyén is megmértem és 0/12V van rajta attól függően, hogy nyomom-e kuplungpedált.
Szóval nálam ez minden, csak nem a kapcsoló hibája.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.06.02 hétfő, 08:14:53
Hasonló Clutch Pedal Sensor Circuit hibakódom nekem is van, mióta megvan az autó. Törlés után azonnal visszajön. Akkor is ha közben végig lenyomva tartom a kuplungpedált, akkor is ha felengedve. A kapcsolót kiszedtem, kimértem, hibátlan. Még a helyén is megmértem és 0/12V van rajta attól függően, hogy nyomom-e kuplungpedált.
Szóval nálam ez minden, csak nem a kapcsoló hibája.

szerintem a forscan bug-ja ez.szólni kéne a fejlesztőknek....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.02 hétfő, 08:35:58
szerintem a forscan bug-ja ez.szólni kéne a fejlesztőknek....

A lehetőség adott számodra is.  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.06.02 hétfő, 08:43:43
A lehetőség adott számodra is.  :hehe:
múltkor írva lett nekik,hogy az SCI mondit nem ismeri a progi,és a módosítoot verziót 2 nap után elküldték(miután a log file-t megkapták),amivel már azt is tudta.természetesen a hivatalos oldalukon is megjelent a módosított verzió 2napra rá.
szóval ezt annak kéne intézni,akinek megvan a bugos log file-ja.Én ezt nem tudom megtenni.Érted,hosszúpuska? :duhos2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2014.06.02 hétfő, 10:52:13
szerintem a forscan bug-ja ez.szólni kéne a fejlesztőknek....
Az IDS is látja, szóval kétlem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.06.02 hétfő, 11:52:42
Az IDS is látja, szóval kétlem.
:laugh: akkopr mégiscsak az autó hibája.... :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.02 hétfő, 12:27:30
:laugh: akkopr mégiscsak az autó hibája.... :nyes:

Én eddig sem mondtam mást. Én Delphi-vel néztem....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.02 hétfő, 12:55:10
Én eddig sem mondtam mást. Én Delphi-vel néztem....

Én meg a saját szememmel.  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.02 hétfő, 12:56:55
Én meg a saját szememmel.  :hehe:

Te belenézel a DLC csatlakozóba.....a saját szemeddel.....és látod ezt a hibaüzenetet?  :wow1:

 :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.06.02 hétfő, 17:58:40
szerintetek, ha Ferodo a tárcsa, akkor jobb ha ferodo betétet veszek hozzá, vagy nincs értelme és maradjak a Textar-nal, melyik a jobb???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.02 hétfő, 18:40:16
szerintetek, ha Ferodo a tárcsa, akkor jobb ha ferodo betétet veszek hozzá, vagy nincs értelme és maradjak a Textar-nal, melyik a jobb???

Amelyik az anyós üléshez közelebb van.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.06.02 hétfő, 20:27:22
szerintetek, ha Ferodo a tárcsa, akkor jobb ha ferodo betétet veszek hozzá, vagy nincs értelme és maradjak a Textar-nal, melyik a jobb???

Sztm a textar betet jobb en azt vettem hatra (es ferodo premium tarcsat, de azt meg nem kellett cserelni).
A regi mondinkra ferodo tarcsa es betet kerult es teljesen jol mukodott es meg mukodik is  :wave:
Na jol megmondtam :) azaz sztm barmelyik betetet megveheted mindketto jo cucc  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.06.04 szerda, 11:24:29
Igen.

Ezt a kuplungpedál kapcsolót nem lehet megtisztítani?

Egyébként ez tipikusan olyan hibakód, amit a női sofőrök produkálnak.  :nyes:

Egyszerre nyomnak jó hosszan minden pedált.  :laugh:

Pffffff.... :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.04 szerda, 11:39:02
Pffffff.... :D

És igazam van.  :laugh:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szanita - 2014.06.04 szerda, 13:31:13
És igazam van.  :laugh:

Nem ingem, nem veszem magamra.
Én inkább sportosan vezetek, jelentsen is az bármit is :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.06.10 kedd, 21:17:18
meg vannak a hátsó tárcsák, betétek

kérdezném, hogy a munkahenger dugattyúja simán visszanyomható vagy közben forgatni kell, mi a menete valaki csinálta már???

üdv.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2014.06.10 kedd, 21:26:18
meg vannak a hátsó tárcsák, betétek

kérdezném, hogy a munkahenger dugattyúja simán visszanyomható vagy közben forgatni kell, mi a menete valaki csinálta már???

üdv.

Nyomva csavarni vagy csavarva nyomni...... valamelyik.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.06.10 kedd, 21:51:07
Nyomva csavarni vagy csavarva nyomni...... valamelyik.  :vigyor3:

nem szoktam nagyon cifrázni, de most beleadok mindent :wow1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.06.10 kedd, 21:54:18
meg vannak a hátsó tárcsák, betétek

kérdezném, hogy a munkahenger dugattyúja simán visszanyomható vagy közben forgatni kell, mi a menete valaki csinálta már???

üdv.
Nekem az mk3-asnal siman flexkulccsal visszament az egyik oldal es csak kezzel nyomtam kozben. A masik oldalhoz a pillanatszoritos megoldas is keves volt vettem celszerszamot azzal gyerekjatek a tekergetes.  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.06.10 kedd, 22:09:08

http://www.biltema.se/sv/Bil---MC/Verktyg-och-Verkstadsutrustning/Broms/Bromskolvsverktyg-15-delar-191255/

Nem olcso, de idekint 1x eleg hasznalni es mar boven megterul :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.06.10 kedd, 22:17:41
http://www.biltema.se/sv/Bil---MC/Verktyg-och-Verkstadsutrustning/Broms/Bromskolvsverktyg-15-delar-191255/

Nem olcso, de idekint 1x eleg hasznalni es mar boven megterul :worship:

megpróbálom szerszám nélkül,

a tekerés iránya jobbra vagy balra???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.06.10 kedd, 22:25:00
megpróbálom szerszám nélkül,

a tekerés iránya jobbra vagy balra???

Befele jobbra :eljen: azert flexkulcsod es pillanatszoritod legyen ezek nem dragak    :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: papione - 2014.06.10 kedd, 22:33:16
Befele jobbra :eljen: azert flexkulcsod es pillanatszoritod legyen ezek nem dragak    :wave:

csak célszerszámot nincs, és nem is szeretnék venni

köszönöm az infókat!!!   :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2014.06.10 kedd, 22:36:30
csak célszerszámot nincs, és nem is szeretnék venni

köszönöm az infókat!!!   :worship:

Ha nincs nagyon lekopva a beteted akkor nem is kell a celszerszam!
Nekem a regin sajna kiakadt az egyik oldali munkahenger es csak ezzel tudtam visszanyomni pedig meg a legtelenito csavart is kitekertem :(

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: velcsi80 - 2014.09.04 csütörtök, 15:22:21
Első-hátsó féktárcsák és betétek egyszerre való cseréje után miképp kell "bejáratni" az új fékeket? A szerelő azt mondta, hogy 90-ről óvatosan fékezgessek 200km-ig. Jó tanácsot adott?  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.04 csütörtök, 15:32:46
Első-hátsó féktárcsák és betétek egyszerre való cseréje után miképp kell "bejáratni" az új fékeket? A szerelő azt mondta, hogy 90-ről óvatosan fékezgessek 200km-ig. Jó tanácsot adott?  ;)

90-ről 200-ra fékezve?  :laugh:

Óvatosan kell bánni a fékkel... Nem szabad brutál nagyokat fékezni és mindig kell vele gurulgatni nagyobb fékezések után. Mire összekpoik lesz az 1500 km is...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.09.04 csütörtök, 15:37:44
90-ről 200-ra fékezve?  :laugh:

Óvatosan kell bánni a fékkel... Nem szabad brutál nagyokat fékezni és mindig kell vele gurulgatni nagyobb fékezések után. Mire összekpoik lesz az 1500 km is...

jaja, tanusítom. Amúgy fontos, hogy mielőtt összerakják féktisztító folyadékkal a tárcsát tisztítsák meg. Ha az nincs meg, az még + 500km-t jelent, mire letisztul

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Alien - 2014.09.07 vasárnap, 17:30:25
Sziasztok!

Egy hibaüzenetet nem értek.  :-\ A műszerfalon az a jel gyullad ki mint amikor a kézifék van behúzva. ((!))
Alapból nem világít, csak ha gyorsítok. Akkor kigyullad és világít kb 5 mp-ig és utána kialszik, de minden gyorsításkor megcsinálja ugyanezt.
A könyv nem ír semmit, csak azt hogy kopott a fékbetét vagy kevés a fékfolyadék ill a váltóolaj. Az nem világos hogy ha a fék problémája ez akkor miért gyorsításkor jelez, ha valamelyik folyadékszinttel van gond akkor miért nem világít folyamatosan.
Van ötlete valakinek a hibára???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.09.07 vasárnap, 17:39:31

Ha a fékfolyadékot a max vonalig akkor töltötték fel, amikor minden fékbetéted új volt, akkor a fékbetétek erős kopásánál (mondjuk elöl már a vége, hátúl meg még van benne 1-2ezer km) a fékfolyadék a minimumhoz közelít, akkor hajlamos annyit mozogni, hogy az érzékelő úgy látja, hogy minimum alatt van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.09.07 vasárnap, 18:29:55
Sziasztok!

Egy hibaüzenetet nem értek.  :-\ A műszerfalon az a jel gyullad ki mint amikor a kézifék van behúzva. ((!))
Alapból nem világít, csak ha gyorsítok. Akkor kigyullad és világít kb 5 mp-ig és utána kialszik, de minden gyorsításkor megcsinálja ugyanezt.
A könyv nem ír semmit, csak azt hogy kopott a fékbetét vagy kevés a fékfolyadék ill a váltóolaj. Az nem világos hogy ha a fék problémája ez akkor miért gyorsításkor jelez, ha valamelyik folyadékszinttel van gond akkor miért nem világít folyamatosan.
Van ötlete valakinek a hibára???
:fejvakaras: :nemtudom:

a szintet nem ellenőrizted még a tartályban? ???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.07 vasárnap, 18:41:47
Sziasztok!

Egy hibaüzenetet nem értek.  :-\ A műszerfalon az a jel gyullad ki mint amikor a kézifék van behúzva. ((!))
Alapból nem világít, csak ha gyorsítok. Akkor kigyullad és világít kb 5 mp-ig és utána kialszik, de minden gyorsításkor megcsinálja ugyanezt.
A könyv nem ír semmit, csak azt hogy kopott a fékbetét vagy kevés a fékfolyadék ill a váltóolaj. Az nem világos hogy ha a fék problémája ez akkor miért gyorsításkor jelez, ha valamelyik folyadékszinttel van gond akkor miért nem világít folyamatosan.
Van ötlete valakinek a hibára???

A kuplungpedál alatt nem olajos a szőnyeg?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Alien - 2014.09.07 vasárnap, 19:00:01
Nem olajos a szőnyeg. A fékfolyadék nincs a MAX-on de a max-min között félúton van.
Milyen fékfolyadékot önthetek bele? A gyári van benne.
 
Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.09.07 vasárnap, 19:21:27
Nem olajos a szőnyeg. A fékfolyadék nincs a MAX-on de a max-min között félúton van.
Milyen fékfolyadékot önthetek bele? A gyári van benne.
 
akkor nem az a gond.
az olaj meg asszem DOT-4.de a könyvében benne van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: velcsi80 - 2014.09.11 csütörtök, 15:53:25
Pár napja cseréltettem az összes féktárcsát és betétet.
Tegnap arra lettem figyelmes, hogy az összes tárcsa barna foltokkal van tele, mintha rozsda lenne. Mentem vele, simán eltűnt. Reggel elmentem melóba, miután végeztem ránézve a tárcsákra ismét ott voltak a foltok. Neten rákerestem, de semmi info. Valakinek tapasztalat?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.09.11 csütörtök, 16:00:42
Pár napja cseréltettem az összes féktárcsát és betétet.
Tegnap arra lettem figyelmes, hogy az összes tárcsa barna foltokkal van tele, mintha rozsda lenne. Mentem vele, simán eltűnt. Reggel elmentem melóba, miután végeztem ránézve a tárcsákra ismét ott voltak a foltok. Neten rákerestem, de semmi info. Valakinek tapasztalat?
az.rozsda.nem kell vele foglalkozni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.09.11 csütörtök, 16:21:23
Pár napja cseréltettem az összes féktárcsát és betétet.
Tegnap arra lettem figyelmes, hogy az összes tárcsa barna foltokkal van tele, mintha rozsda lenne. Mentem vele, simán eltűnt. Reggel elmentem melóba, miután végeztem ránézve a tárcsákra ismét ott voltak a foltok. Neten rákerestem, de semmi info. Valakinek tapasztalat?

semmi gond, mivel tiszta fémes felület, az ilyen párás esős időben hajlamos a felületi "vak" rozsda kialakuljon. Nem kell vele foglalkozni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.09.23 kedd, 14:49:10
Ma megrendeltem az "itteni" beszállítótól az első pár féktárcsát és betétet. Gyári kivitel, össz:57eft. A textar kb. 2 eft-vel lett volna olcsóbb.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.23 kedd, 15:00:10
Ma megrendeltem az "itteni" beszállítótól az első pár féktárcsát és betétet. Gyári kivitel, össz:57eft. A textar kb. 2 eft-vel lett volna olcsóbb.

Jó drága volt. :laugh:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.09.23 kedd, 15:03:50
Jó drága volt. :laugh:
Hát igen, fussa annak, aki el nem  :pias:  :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.23 kedd, 15:05:40
Hát igen, fussa annak, aki el nem  :pias:  :D

Ha jól  emlékszem, 65e ftért kicserélik anyag és munkadíjjal együtt a szagszervízben...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.09.23 kedd, 15:11:03
Jó drága volt. :laugh:

tényleg drága volt. Cromax árak:

https://cromax.hu/10000000-fekrendszer/10050000-elso-fekrendszer/10050003-elso-fektarcsa/480998-elso-fektarcsa-ford-mondeo-2007-

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2014.09.23 kedd, 15:51:50
tényleg drága volt. Cromax árak:

https://cromax.hu/10000000-fekrendszer/10050000-elso-fekrendszer/10050003-elso-fektarcsa/480998-elso-fektarcsa-ford-mondeo-2007-

Miért is? a Cromaxnál 57.778. Ne tévesszen meg a tárcsa, az nem pár ár, hanem db.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.09.23 kedd, 16:22:16
Miért is? a Cromaxnál 57.778. Ne tévesszen meg a tárcsa, az nem pár ár, hanem db.

Azok az ára bruttó árak, és ha nem a klubos árat nézzük, akkor is csak 42856.-
Mondjuk nekem van cromax club kártya, kb 2 perc volt egyet csináltatni és úgy már is van kedvezőbb: 30930.-
Szóval olcsóbb

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.09.23 kedd, 16:43:33
Azok az ára bruttó árak, és ha nem a klubos árat nézzük, akkor is csak 42856.-
Mondjuk nekem van cromax club kártya, kb 2 perc volt egyet csináltatni és úgy már is van kedvezőbb: 30930.-
Szóval olcsóbb

Kinek nincs cromax kártyája?
A két tárcsa és a 4 betét az hogy 30930.-? Amúgy tök mind1.
PS: gumi is kulaninál veszek.... Nekik is kell élni vmiből...  :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.09.23 kedd, 17:06:58
Kinek nincs cromax kártyája?
A két tárcsa és a 4 betét az hogy 30930.-? Amúgy tök mind1.
PS: gumi is kulaninál veszek.... Nekik is kell élni vmiből...  :D

fékbetétről nem volt szó, csak tárcsáról. Most látom, hogy és betétet....

 :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.09.23 kedd, 17:59:11
fékbetétről nem volt szó, csak tárcsáról. Most látom, hogy és betétet....

 :worship:
:wave:
PS: kell vkinek a régi kiszerelés után? Még lehet jó lesz (taxiba... ;D)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.09.23 kedd, 18:20:33
:wave:
PS: kell vkinek a régi kiszerelés után? Még lehet jó lesz (taxiba... ;D)
fogadjunk,hogy Szájkira gondoltál,de ő mk3..... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2014.09.23 kedd, 19:00:13
fogadjunk,hogy Szájkira gondoltál,de ő mk3..... :eplus2:
T'om, de biztos vannak barátai, ölég sok mk4 taxit látni....  ;D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Nyemó - 2014.12.04 csütörtök, 19:54:10
Sziasztok,

hűtött , lyuggatott tárcsákról vélemény? Érdemes annyival többet adni érte?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2014.12.04 csütörtök, 20:24:46
Sziasztok,

hűtött , lyuggatott tárcsákról vélemény? Érdemes annyival többet adni érte?

Ha jol sejtem az elso az ennel is hutott mar gyarilag is, a harmasban is az volt, nem hiszem hogy visszabb leptek volna. Nekem a harmashoz kepest sokkal jobban fog. Az extra hutesnek amit a lyukak adnak nem tudom hogy van-e itt ertelme. Inkabb jo tarcsat vegyel jo betettel, szerintem ennel a kategorianal felesleges a luk. Sokan a latvany miatt szeretik.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Nyemó - 2014.12.04 csütörtök, 20:46:43
Ha jol sejtem az elso az ennel is hutott mar gyarilag is, a harmasban is az volt, nem hiszem hogy visszabb leptek volna. Nekem a harmashoz kepest sokkal jobban fog. Az extra hutesnek amit a lyukak adnak nem tudom hogy van-e itt ertelme. Inkabb jo tarcsat vegyel jo betettel, szerintem ennel a kategorianal felesleges a luk. Sokan a latvany miatt szeretik.

Tárcsa betét , nem spórolok , szeretek tutira megállni , csak nem tudtam hogy számít-e valamit , de akkor nagyrészt csak látvány

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.12.04 csütörtök, 21:12:42
Tárcsa betét , nem spórolok , szeretek tutira megállni , csak nem tudtam hogy számít-e valamit , de akkor nagyrészt csak látvány
Valszeg igen. Sztem nekünk nem akkora teljesítményű az autónk, h ilyen hűthető fékek keljenek. Inkább egy sportkocsinál tudnám elképzelni csak a lényegét!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2014.12.05 péntek, 06:28:37
Valszeg igen. Sztem nekünk nem akkora teljesítményű az autónk, h ilyen hűthető fékek keljenek. Inkább egy sportkocsinál tudnám elképzelni csak a lényegét!
pont ezt akartam írni.az egynyócra felesleges.nem tud olyan sebességre felgyorsulni.... :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2014.12.05 péntek, 10:35:54
pont ezt akartam írni.az egynyócra felesleges.nem tud olyan sebességre felgyorsulni.... :nyes:

 :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2014.12.05 péntek, 10:59:24
pont ezt akartam írni.az egynyócra felesleges.nem tud olyan sebességre felgyorsulni.... :nyes:
:hehe:
Humoros!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Black - 2015.02.06 péntek, 09:32:04
Sziasztok!
Minket is utolért a vég. :smile:
Két napja világít az ESP hibaikon, mától már a motorszimbólum is.
A feleségem elmondása szerint (Ő használja az autót) a menettulajdonságokban nincs változás.
Van valami tippetek esetleg a megoldásra?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2015.02.06 péntek, 09:56:00
Sziasztok!
Minket is utolért a vég. :smile:
Két napja világít az ESP hibaikon, mától már a motorszimbólum is.
A feleségem elmondása szerint (Ő használja az autót) a menettulajdonságokban nincs változás.
Van valami tippetek esetleg a megoldásra?
persze.gyere a minitalira. ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.02.06 péntek, 14:20:14
Sziasztok!
Minket is utolért a vég. :smile:
Két napja világít az ESP hibaikon, mától már a motorszimbólum is.
A feleségem elmondása szerint (Ő használja az autót) a menettulajdonságokban nincs változás.
Van valami tippetek esetleg a megoldásra?
Szia!

Csak az ESP? Az ABS-é nem?
Nem érzitek, hogy gyengébben húzna az autó?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Black - 2015.02.07 szombat, 21:11:17
Szia!

Csak az ESP? Az ABS-é nem?
Nem érzitek, hogy gyengébben húzna az autó?

Az ABS nem.
Az autó megy mint a barom, semmi teljesítmény romlás.
Tegnap én jártam vele, egyszer előjött a hiba kis rángatás után amikor 4.-ben kicsit odaléptem(ESP logo a műszerfal felső sorában + engine malfunction szöveg a mátrixon amit OK gombbal töröltem).
Este a talin törölték a hibaüzeneteket a szoftverből (ezúton is köszönöm).
Ma is hibátlanul működött a gép.
Lehet, hogy kéne autópályázni egyet?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.02.08 vasárnap, 11:07:57
Az ABS nem.
Az autó megy mint a barom, semmi teljesítmény romlás.
Tegnap én jártam vele, egyszer előjött a hiba kis rángatás után amikor 4.-ben kicsit odaléptem(ESP logo a műszerfal felső sorában + engine malfunction szöveg a mátrixon amit OK gombbal töröltem).
Este a talin törölték a hibaüzeneteket a szoftverből (ezúton is köszönöm).
Ma is hibátlanul működött a gép.
Lehet, hogy kéne autópályázni egyet?
Vagy csak a jeladód szarakodik. És ilyen kerregő hangot sem hallasz, mikor kivillan az ESP?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Black - 2015.02.08 vasárnap, 19:18:43
Vagy csak a jeladód szarakodik. És ilyen kerregő hangot sem hallasz, mikor kivillan az ESP?

Nem tűnt fel semmi hangjelenség, csak kettőt rángatott mielőtt előjött a hiba.
Hol van ez a jeladó?
Ma is hibátlanul működött.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2015.02.08 vasárnap, 19:23:07
Nem tűnt fel semmi hangjelenség, csak kettőt rángatott mielőtt előjött a hiba.
Hol van ez a jeladó?
Ma is hibátlanul működött.

Melyik jeladó? Van pár....
Előbb azt kéne pontosítani, hogy mi okozza/okozta a lámpa felkapcsolását.
Mit olvastak ki a hibatárolóból? Hibakód?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.02.08 vasárnap, 20:23:34
Melyik jeladó? Van pár....
Előbb azt kéne pontosítani, hogy mi okozza/okozta a lámpa felkapcsolását.
Mit olvastak ki a hibatárolóból? Hibakód?
Az ESP/ABS jeladóra gondoltam, azok a jobb és bal első keréknél vannak ugye? Ha jól tudom mind kettőt egy jeladó vezérli, de javíts ki ha tévedek (mert benne van a pakliban  :eplus2: ).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2015.02.08 vasárnap, 20:29:31
Az ESP/ABS jeladóra gondoltam, azok a jobb és bal első keréknél vannak ugye? Ha jól tudom mind kettőt egy jeladó vezérli, de javíts ki ha tévedek (mert benne van a pakliban  :eplus2: ).

A bal és jobb hátsó kerekeknél is vannak jeladók.  Meg az ESP-nek van még külön is pár jeladója.....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2015.02.08 vasárnap, 20:32:00
Az ESP/ABS jeladóra gondoltam, azok a jobb és bal első keréknél vannak ugye? Ha jól tudom mind kettőt egy jeladó vezérli, de javíts ki ha tévedek (mert benne van a pakliban  :eplus2: ).

Keréksebesség jeladó van minden keréknél. Köznyelven ez az ABS jeladó. Ezt használja az ESP is, nyilván. Nem vezérlik őket, ők maguk a jeladók.
ESP-hez tartozik még egy perdület érzékelő és a kormány elfordulás szög szenzor.

Ha csak ESP hibaüzenet jön fel, akkor a keréksebesség jeladókkal elvileg nincs gond. Csak az ESP-hez tartozó többi egységnél, ezért lesz működésképtelen az ESP.
ABS ilyenkor működik.
Ha ABS/ESP lámpa is világít, akkor mindkét rendszer működésképtelen. Sok a hibalehetőség.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2015.02.08 vasárnap, 20:34:28
Keréksebesség jeladó van minden keréknél. Köznyelven ez az ABS jeladó. Ezt használja az ESP is, nyilván. Nem vezérelnek semmit, ők maguk a jeladók.
ESP-hez tartozik még egy perdület érzékelő és a kormány elfordulás szög szenzor.

Ha csak ESP hibaüzenet jön fel, akkor a keréksebesség jeladókkal elvileg nincs gond. Csak az ESP-hez tartozó többi egységnél, ezért lesz működésképtelen az ESP.
ABS ilyenkor működik.
Ha ABS/ESP lámpa is világít, akkor mindkét rendszer működésképtelen. Sok a hibalehetőség.
így van.és rendszerint a kormány szögelfordulás érzékelőt kell újrakalibrálni.legalábbis eddig kb 5 ből 5 nél ez volt....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.02.08 vasárnap, 20:39:50
Keréksebesség jeladó van minden keréknél. Köznyelven ez az ABS jeladó. Ezt használja az ESP is, nyilván. Nem vezérlik őket, ők maguk a jeladók.
ESP-hez tartozik még egy perdület érzékelő és a kormány elfordulás szög szenzor.

Ha csak ESP hibaüzenet jön fel, akkor a keréksebesség jeladókkal elvileg nincs gond. Csak az ESP-hez tartozó többi egységnél, ezért lesz működésképtelen az ESP.
ABS ilyenkor működik.
Ha ABS/ESP lámpa is világít, akkor mindkét rendszer működésképtelen. Sok a hibalehetőség.
Nyilván köszönöm a pontosítást!  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: velcsi80 - 2015.03.13 péntek, 18:26:23
Sziasztok!

Ma voltam kötelező szervizen (olaj, szűrők). Hibátlanul vittem be az autót, vissza már ABS+ESP világító ikonokkal kaptam.  :zavart1:
Rádugták a comp.-ot, bal első keréknél valami szakadást nyökögtek. Törölték, próbakör, fél perc újra világít a két ikon. Szervizbe vissza, bal első kerék le, WD40-nel befújás az ABS jeladónál, kerék vissza, próbakör és újra jelentkezik a hiba... Szervizbe vissza, akik meg is rendelték az új ABS jeladót, mert biztos az a hiba. Újra törlés, azóta nem jöttek elő a sárgán világító ikonok.
Történhetett spontán gyógyulás?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2015.03.13 péntek, 18:33:27

Embernél igen, gépnél nem. Szvsz: vmi kontakthibád volt és ez orvoslódott.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.03.13 péntek, 18:46:02
Sziasztok!

Ma voltam kötelező szervizen (olaj, szűrők). Hibátlanul vittem be az autót, vissza már ABS+ESP világító ikonokkal kaptam.  :zavart1:
Rádugták a comp.-ot, bal első keréknél valami szakadást nyökögtek. Törölték, próbakör, fél perc újra világít a két ikon. Szervizbe vissza, bal első kerék le, WD40-nel befújás az ABS jeladónál, kerék vissza, próbakör és újra jelentkezik a hiba... Szervizbe vissza, akik meg is rendelték az új ABS jeladót, mert biztos az a hiba. Újra törlés, azóta nem jöttek elő a sárgán világító ikonok.
Történhetett spontán gyógyulás?  :vigyor3:
Szia!

Ha gond van, akkor azt ennyivel nem úszod meg. Van hogy pár napig nem jön elő, nekem is volt ilyen. Használd, aztán majd kiderül, de ha besz.rt a jeladó, akkor az még úgy is előjön! Sajnos!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Plebi - 2015.05.22 péntek, 20:35:34
Sziasztok!

Egy kis dilemmám van. Hátsó tárcsákat kellene cserélnem műszakira. Én személy szerint ferodo, brembo, vagy febi tárcsát, hozzávaló betétet raknák fel, illetve az itt olvasottak alapján ferodo + textar betét kombinációt. A szerelő akihez vinni szoktam, unixból rendel magasabb áron mint, ahogyan én szereznék be, de az én forrásom esetén nem vállal garanciát, ami részben érthető. A dilemma az, hogy ő az unixos optimalt akarja rárakni, mert szerinte a textar annyit nem ér mint amennyivel drágább, a ferodo meg *** olasz. Hozzáteszem a ferodo betét még kedvezménnyel is 15000 az unixnál, lángnál 6500 Ft a szett. Az optimált szerezné be annyiért (kb 25%-ot ad) mint amennyiért én (50% lángnál bármilyen fékre) ferodot vennék. Hallottatok már erről a német unixos márkáról?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2015.05.22 péntek, 21:41:37

Nem hallottam rola, de szerintem vedd meg amit Te szeretnel es keress masik szerelot. Nem azert akarja azt felrakni mert annyira jo, hanem akkor az alkatreszen is keres. A szerelo van erted es nem te oerte. Szerintem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2015.05.23 szombat, 05:57:28
Sziasztok!

Egy kis dilemmám van. Hátsó tárcsákat kellene cserélnem műszakira. Én személy szerint ferodo, brembo, vagy febi tárcsát, hozzávaló betétet raknák fel, illetve az itt olvasottak alapján ferodo + textar betét kombinációt. A szerelő akihez vinni szoktam, unixból rendel magasabb áron mint, ahogyan én szereznék be, de az én forrásom esetén nem vállal garanciát, ami részben érthető. A dilemma az, hogy ő az unixos optimalt akarja rárakni, mert szerinte a textar annyit nem ér mint amennyivel drágább, a ferodo meg *** olasz. Hozzáteszem a ferodo betét még kedvezménnyel is 15000 az unixnál, lángnál 6500 Ft a szett. Az optimált szerezné be annyiért (kb 25%-ot ad) mint amennyiért én (50% lángnál bármilyen fékre) ferodot vennék. Hallottatok már erről a német unixos márkáról?

Mindenki a saját dolgára vállal garanciát. A kereskedő a termékre, a szolgáltató meg a munkájára ! Az alkatrész bárhol veszed, a kereskedő vállalja a garanciát, az autószerelő meg csak foglalkozzon a saját munkájával, s arra természetesen neki is kötelessége vállalni a garanciát. Ennyi...

Keress másik szerelőt ! Ha az alkatrészt olcsóbban veszed (mint amiket linkeltem is, kb 180-ból megvan), akkor ne sajnáld a munkadíjra a 30-50ezer Ft-ot, s akkor korrekt lesz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2015.05.23 szombat, 10:16:31
A lényeg, hogy egy garanciális eset kapcsán a szerelésről legyen számla. Ha nincsen, akkor lehet gond. Egyből a számlát és a szerelő nyilatkozatát kérik garanciális ügyintézés kezdetén. Ami érthető és jogos is.

A Ferrodo-ról annyit, hogy nem kell tőle hasra esni. Ha megnézed, ott is van minőségbeli osztályozás. Egy és ugyanazt a betétet megkapod SL (ServiceLine vagy Starline ki hogy hívja) minőségben, ami nem túl jó, indulásképpen, aztán indulnak az árak felfelé és a minőségbeli osztályok. BMW-nél pld. nem szabad tárcsából csak gyárit venni (rohadt drága is), mert felhevülnek s elvetemednek, legyen akár gyári minőségű Jurid vagy egyéb. Fordnál szerintem nincsenek olyan elszállt árak, így én megvenném a Motocraftot Cromax vagy NagyAutós kedvezménnyel. A szerelő a beszerelésre vállal jótállást il. szavatosságot, nem a betétre, tárcsára.

Mindenki a saját dolgára vállal garanciát. A kereskedő a termékre, a szolgáltató meg a munkájára ! Az alkatrész bárhol veszed, a kereskedő vállalja a garanciát, az autószerelő meg csak foglalkozzon a saját munkájával, s arra természetesen neki is kötelessége vállalni a garanciát. Ennyi...

Keress másik szerelőt ! Ha az alkatrészt olcsóbban veszed (mint amiket linkeltem is, kb 180-ból megvan), akkor ne sajnáld a munkadíjra a 30-50ezer Ft-ot, s akkor korrekt lesz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2015.06.02 kedd, 16:36:57
MK4 komplett fékcsere

Sziasztok!

Az elmúlt 1 hónapban cseréltem első és hátsó komplett szettet (tárcsa + betét) az autón. A hátsó csak szimplán elfogyott, az elsőt egy 190 - 50km/h satufék küldte haza végképp, utána már rázott, mint az állat. Max. 10K km lehetett még bennük. IJ!  :vigyor3: Gondolkodtam komolyabb fékrendszer beszerzésén, de irreálisan sokba kerülne és teljesen elégedett vagyok a fékhatással így is.

Ha valaki belevágna maga, egy-két fontos apróság melyre ajánlott odafigyelni. (erősen szubjektív, akinek nem inge, ne vegye magára, vonatkoztasson el, kognitív disszonancia...)

- Ne spóroljunk a jó minőségen, a fék az életed, lehetőleg gyári alkatrészt vásároljunk és most azt hagyjuk, hogy jurid vagy textar lesz a dobozban, "ha azt megveszem ugyanott vagyunk". GYÁRI DOBOZOS: Hátsó szett 47K, első szett 58K ezer forint, nem számottevő a különbség az OEM - ekkel szemben, ezeket nem kell tesztelni, tuti jók lesznek! Ezek NEM motorcraft, hanem FORD dobozos, FoMoCo logóval ellátott, tehát a drágább betétek, melyeket "gyárinak" árulnak. A tárcsák festettek, Ford dobozban. Mellesleg Jurid-ok a betétek elől, és Bosch-ok hátul. Alufelninél esztétikus, nem lesz két hónap múlva tiszta rozsda a tárcsaközéprész, sok gyártó ezzel szemben nem festi... (szerintem rozsdásan nyomi...) Az én gyári első tárcsáimnak a közepén még ott volt a festék, a többi része brutális volt, oceánárok...stb.

- első féknél a munkahengert még akkor nyomjuk vissza amikor fent van a kengyel, ott a nút, egy 8mm fejű csavarhúzóval pompásan hozzá lehet férni. Ha már lent van, több a szívás vele szerintem.

- én következetesen nem töltöttem utána a fékfolyadéknak tavaly óta, -amikor lecseréltettem- ám így is sok "kicsordult" a tartályból, ezt tiszta forró csapvízzel mostam le.

- a tárcsák visszahelyezése előtt alaposan tisztítsuk meg (rozsdátlanítás) a felfekvő felületeket, nekem speciel tiszta rozsda volt. Drótkefe + smirglivászon a barátom, kb. 5-10perc / tengely, a tárcsáknak "billegés" nélkül kell feküdniük helyükön. Ha kicsit is billeg, mikor fölteszed, jó eséllyel előbb- utóbb ütni fog, rázza a kormányt fékezésnél! 3 ponton fexik föl. 1. vízszintesen-középen a nagy furaton 2. kerékagy-függőlegesen belső gyűrű (sík lapolás) 3. kerékagy-függőlegesen külső gyűrű (sík lapolás). Ezek a lapolások szabad szemmel is jól láthatók az agyon. Én fújtam a tárcsák alá az agyra réz spray-t, hogy a következő tulaj ne szívjon akkorát a leveréssel, mint én. Baloldal elöl: masszív 3 perc a 3 kilóssal, jobb oldal: csak 2 perc volt, de ekkor már a végelgyengüléstől ájuldoztam

- Ne időzítsük egyszerre (tehát egy napra) a cserét elől és hátul. A bekopási időszak alatt jelentősen kisebb a fékhatás, összerakás utáni  közvetlen kilómétereken pedig végképp. Legalább egy hét különbség legyen.

- Soha NE fogjunk hozzá másnaposan, mert egy életre megutáljuk a szerelést és rohadtul hamar annyira túl akarunk rajta lenni, hogy elfelejtünk fotókat is csinálni az egészről, hogy ez is meglegyen itt. Kb. 10x annyira leszünk ganésak, mint kipihenten józanul és jól összetosszuk a hátunkat a csápos emelő kapcsolódobozával, amit csípni fog a hidegveríték. A rozsdaportól garantáltan rókázni fogunk! Én ezeket a gólokat kivétel nélkül mindet jól berúgtam magamnak, BRAVÓ!  :szomoru1:

Jó szerelgetést, ha valakinek kérdése lenne, írjon bátran!

Üdv.

Tonyo

 :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2015.06.02 kedd, 16:43:26

 :2funny: :2funny: :taps: :taps:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.06.02 kedd, 19:41:00
MK4 komplett fékcsere gyárira

Sziasztok!

Az elmúlt 1 hónapban cseréltem első és hátsó komplett szettet (tárcsa + betét) az autón. A hátsó csak szimplán elfogyott, az elsőt egy 190 - 50km/h satufék küldte haza végképp, utána már rázott, mint az állat. Max. 10K km lehetett még bennük. IJ!  :vigyor3: Gondolkodtam komolyabb fékrendszer beszerzésén, de irreálisan sokba kerülne és teljesen elégedett vagyok a fékhatással így is.

Ha valaki belevágna maga, egy-két fontos apróság melyre ajánlott odafigyelni. (erősen szubjektív, akinek nem inge, ne vegye magára, vonatkoztasson el, kognitív disszonancia...)

- Ne spóroljunk a jó minőségen, a fék az életed, lehetőleg gyári alkatrészt vásároljunk és most azt hagyjuk, hogy jurid vagy textar lesz a dobozban, "ha azt megveszem ugyanott vagyunk". GYÁRI DOBOZOS: Hátsó szett 47K, első szett 58K ezer forint, nem számottevő a különbség az OEM - ekkel szemben, ezeket nem kell tesztelni, tuti jók lesznek! Ezek NEM motorcraft, hanem FORD dobozos, FoMoCo logóval ellátott, tehát a drágább betétek, melyeket "gyárinak" árulnak. A tárcsák festettek, Ford dobozban. Mellesleg Jurid-ok a betétek elől, és Bosch-ok hátul. Alufelninél esztétikus, nem lesz két hónap múlva tiszta rozsda a tárcsaközéprész, sok gyártó ezzel szemben nem festi... (szerintem rozsdásan nyomi...) Az én gyári első tárcsáimnak a közepén még ott volt a festék, a többi része brutális volt, oceánárok...stb.

- első féknél a munkahengert még akkor nyomjuk vissza amikor fent van a kengyel, ott a nút, egy 8mm fejű csavarhúzóval pompásan hozzá lehet férni. Ha már lent van, több a szívás vele szerintem.

- én következetesen nem töltöttem utána a fékfolyadéknak tavaly óta, -amikor lecseréltettem- ám így is sok "kicsordult" a tartályból, ezt tiszta forró csapvízzel mostam le.

- a tárcsák visszahelyezése előtt alaposan tisztítsuk meg (rozsdátlanítás) a felfekvő felületeket, nekem speciel tiszta rozsda volt. Drótkefe + smirglivászon a barátom, kb. 5-10perc / tengely, a tárcsáknak "billegés" nélkül kell feküdniük helyén. Ha kicsit is billeg, mikor fölteszed, jó eséllyel előbb- utóbb ütni fog, rázza a kormányt fékezésnél! 3 ponton fexik föl. 1. vízszintesen-középen a nagy furaton 2. kerékagy-függőlegesen belső gyűrű (sík lapolás) 3. kerékagy-függőlegesen külső gyűrű (sík lapolás). Ezek a lapolások szabad szemmel is jól láthatók az agyon. Én fújtam a tárcsák alá az agyra réz spray-t, hogy a következő tulaj ne szívjon akkorát a leveréssel, mint én. Baloldal elöl: masszív 3 perc a 3 kilóssal, jobb oldal: csak 2 perc volt, de ekkor már a végelgyengüléstől ájuldoztam

- Ne időzítsük egyszerre (tehát egy napra) a cserét elől és hátul. A bekopási időszak alatt jelentősen kisebb a fékhatás, összerakás utáni  közvetlen kilómétereken pedig végképp. Legalább egy hét különbség legyen.

- Soha NE fogjunk hozzá másnaposan, mert egy életre megutáljuk a szerelést és rohadtul hamar annyira túl akarunk rajta lenni, hogy elfelejtünk fotókat is csinálni az egészről, hogy ez is meglegyen itt. Kb. 10x annyira leszünk ganésak, mint kipihenten józanul és jól összetosszuk a hátunkat a csápos emelő kapcsolódobozával, amit csípni fog a hidegveríték. A rozsdaportól garantáltan rókázni fogunk! Én ezeket a gólokat kivétel nélkül mindet jól berúgtam magamnak, BRAVÓ!  :szomoru1:

Jó szerelgetést, ha valakinek kérdése lenne, írjon bátran!

Üdv.

Tonyo

 :wave:
Akkor ez a fék csere egy veszélyes mutatvány, mert hasonlóba én is belefutottam, csak éppen nem én cseréltem, hanem szakemberek szervizben. Nehéz volt időre odaérni, meg várni is, de sztem látták rajtam h nem vagyok formában, ezért hamar rákerültem és gyorsan meg is voltak vele. De nekem egy örökké valóság volt és végig szét voltam csúszva!  :falbav:
De meg lett!  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.07.02 csütörtök, 09:38:50
ABS vezérlőmodullal volt már valakinek gondja?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2015.07.02 csütörtök, 10:26:58
ABS vezérlőmodullal volt már valakinek gondja?
Tomi.
Te.A fater átbaxott téged azzal a verdával..... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.07.02 csütörtök, 10:30:14
Tomi.
Te.A fater átbaxott téged azzal a verdával..... :eplus2:

Ez most a mondeóval van. u3000-es hibakód, és az esp, abs visszajelző felgyullad, illetve a kéziféket visszajelző piros jel (!) is folyamatosan világít.

Érdekes, mert ha áll mondjuk fél órát az autó, akkor indítást követően nem azonnal, hanem mondjuk 500 méter múlva jönnek a hibajelzések...

Timi megdiagnosztizálta, abs vezérlő belső hiba lehet...

Hibakód nem törölhető, sw frissítés sem segítette rajta...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2015.07.02 csütörtök, 10:39:13
Ez most a mondeóval van. u3000-es hibakód, és az esp, abs visszajelző felgyullad, illetve a kéziféket visszajelző piros jel (!) is folyamatosan világít.

Érdekes, mert ha áll mondjuk fél órát az autó, akkor indítást követően nem azonnal, hanem mondjuk 500 méter múlva jönnek a hibajelzések...

Timi megdiagnosztizálta, abs vezérlő belső hiba lehet...

Hibakód nem törölhető, sw frissítés sem segítette rajta...
egy húszasé' veszel egy bontott vezérlőt,azt bódogság. :vigyor3:

amúgy meg én kommunikációs vagy sw hibát találok erre a hibakódra.az U3000 után nem volt még 2 szám?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.07.02 csütörtök, 10:58:33
egy húszasé' veszel egy bontott vezérlőt,azt bódogság. :vigyor3:

amúgy meg én kommunikációs vagy sw hibát találok erre a hibakódra.az U3000 után nem volt még 2 szám?

Hol lakozik ez a vezérlő az autóban? Érdemes a csatlakozót ott átnézni? Hol találok bontottat?

Nem volt szám...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2015.07.02 csütörtök, 12:14:35
Hol lakozik ez a vezérlő az autóban? Érdemes a csatlakozót ott átnézni? Hol találok bontottat?

Nem volt szám...
nekem a tűzfalon van a vákumdob alatt.szerintem nálad is ott van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2015.07.19 vasárnap, 14:31:47
Ma delelott en is kicsereltem a hatso beteteket. Tudom hogy a kuszo nyereg sajatossaga hogy nem egyenletesen kopnak a betetek, de a bal es a jobb kereknel is elteroen kopott. Meg volt rajta hus, de nemsokara megyunk nyaralni, es a csere mellett dontottem. Elsonek megemlekeznek az okos tervezo draga anyukajarol, aki ugy tervezte meg hogy az egyik csavar miatt szet kelljen akasztani a kezefikbowdent. Amugy az oldalon talalhato leiras alapjan hazi korulmenyek kozott, siman csak krokodillal megemelve fel ora oldalankent, ugy hogy a kislanyom is "segitett" meg a szomszeddal dumaltunk kozben. Ja es a legfobb hatraltato tenyezo hogy buta programozo vagyok.  :nyes:
Szoval ha elkopott, nosza rajta, csereljuk ki magunk.  :smile:
A legfobb ereny hogy megint szelvedonkiesoset lehet fekezni.  :smile:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2015.07.20 hétfő, 09:38:06

Do not worry, nekem is kopottabb volt a jh mint a másik...  :nyes:

Economy betétet vetted?

T.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2015.07.20 hétfő, 09:43:11
NA. március óta igazából bajom nincs a mondeoval. Német tulaj a tárcsa vételt megspórolta.Ellenben új ford betétek vannak mindenhol.
Hátsó tárcsát 3 hete rakták fel. Textar,és ford betét. Minimum alatti kopással már csereérett.
Erre tegnap elött egy jelentős fékezésnél asszem vége az elejének is.
Vállas tárcsa,széle lila :D Szóval elöl is cserés. semmi fékhatásom nincs szinte.
ha nem gyáriban gondolkodok, akkor a textrat tárcsa+betét kombó az megfelel azért ugye?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2015.07.20 hétfő, 10:32:36
Do not worry, nekem is kopottabb volt a jh mint a másik...  :nyes:

Economy betétet vetted?

T.

Most hirtelen Motorcraftot tudtam szerezni jóárasítva, ráadásul az illető volt annyira jófej, hogy el is hozta nekem. Ezúttal is köszi neki.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2015.07.20 hétfő, 16:38:43
NA. március óta igazából bajom nincs a mondeoval. Német tulaj a tárcsa vételt megspórolta.Ellenben új ford betétek vannak mindenhol.
Hátsó tárcsát 3 hete rakták fel. Textar,és ford betét. Minimum alatti kopással már csereérett.
Erre tegnap elött egy jelentős fékezésnél asszem vége az elejének is.
Vállas tárcsa,széle lila :D Szóval elöl is cserés. semmi fékhatásom nincs szinte.
ha nem gyáriban gondolkodok, akkor a textrat tárcsa+betét kombó az megfelel azért ugye?
Textarnak jónak kell lennie!  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Andras010 - 2015.08.07 péntek, 01:03:23
Sziasztok!
Lenne egy kerdesem. Egy borzaszto idegesito problemam van. MK4-es Mondeorol van szo 2010-es 2.0 TDCI, bar szerintem nem igazan szamit. A fekbetetek az elso kerekeken zorognek. Mar szetszedtem oket, ragasztottam ontapados zajcsokkento matricat a betetek hatuljara, amit kulfoldi forumokon ajanlottak, de 1 napig volt zajmentes. Motorcraft gyartmanyuak es meg sok van rajtuk. Kerlek segitsetek, mert mar szetb@sz az ideg! Kell barmilyen femlap a betet es a nyereg talalkozasi pontjahoz? a hatsonal tudom h kell, de azt hiszem az elsoknel nincs semmi gyarilag sem, de javitsatok ki, ha tevedek! Elore is koszonom a segitseget.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2015.08.07 péntek, 09:39:12

Ha itt megnézed a képeket, akkor látszik hogy van rajta valami:

https://cromax.hu/10000000-fekrendszer/10050000-elso-fekrendszer/10050001-elso-fekbetet/28-elso-fekbetet-ford-mondeo-2007-s-max/galaxy-2006- (https://cromax.hu/10000000-fekrendszer/10050000-elso-fekrendszer/10050001-elso-fekbetet/28-elso-fekbetet-ford-mondeo-2007-s-max/galaxy-2006-)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Andras010 - 2015.08.07 péntek, 09:46:26
Ha itt megnézed a képeket, akkor látszik hogy van rajta valami:

https://cromax.hu/10000000-fekrendszer/10050000-elso-fekrendszer/10050001-elso-fekbetet/28-elso-fekbetet-ford-mondeo-2007-s-max/galaxy-2006- (https://cromax.hu/10000000-fekrendszer/10050000-elso-fekrendszer/10050001-elso-fekbetet/28-elso-fekbetet-ford-mondeo-2007-s-max/galaxy-2006-)

Koszi, de en a betetek vegeire gondolok. Az enyemek is pont igy neznek ki. Olyanra gondolok, mint ami a hatso kerekeknel van, amit a betet ket kis vegere kell rarakni es azon rogzul a betet a nyeregben.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2015.08.07 péntek, 09:55:50
Koszi, de en a betetek vegeire gondolok. Az enyemek is pont igy neznek ki. Olyanra gondolok, mint ami a hatso kerekeknel van, amit a betet ket kis vegere kell rarakni es azon rogzul a betet a nyeregben.

Nincs ott semmi kiegészítő. Ha cserénél szépen meg lett tisztítva a felfekvő felület, akkor nem szabad zörögnie. Fémtisztára kell drótkefézni, annyi elég neki...

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/150807/brake_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/150807/brake_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BRoland - 2015.10.26 hétfő, 21:56:08
Elsö (TRW)-hàtsó (Remsa) komplett fèkcsere kèsz...

Persze nem ment zökkenömentesen, mert elsö tàrcsànak 15mm töcsavar furatosat kaptam, amit persze csak felszerelèskor vettem èszre :wow1:...csere 13mm-esre.
Szèpen rèzpasztàval bekenve ahol kell...màr csak össze kell kopni a rendszernek :taps:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2015.10.27 kedd, 10:28:31
Elsö (TRW)-hàtsó (Remsa) komplett fèkcsere kèsz...

Persze nem ment zökkenömentesen, mert elsö tàrcsànak 15mm töcsavar furatosat kaptam, amit persze csak felszerelèskor vettem èszre :wow1:...csere 13mm-esre.
Szèpen rèzpasztàval bekenve ahol kell...màr csak össze kell kopni a rendszernek :taps:

Igaz csak a Cromaxnál néztem, de pl a tárcsa nem sokkal olcsóbb mint a gyári. Az meg jó. Érdemes variálni? Nekem a hármasnál is a gyári volt a legjobb, talán még a brembo tárcsa és textar betét állt hozzá a legközelebb...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BRoland - 2015.10.27 kedd, 14:03:59
Igaz csak a Cromaxnál néztem, de pl a tárcsa nem sokkal olcsóbb mint a gyári. Az meg jó. Érdemes variálni? Nekem a hármasnál is a gyári volt a legjobb, talán még a brembo tárcsa és textar betét állt hozzá a legközelebb...

Nèztem èn is a Cromaxot,de mivel egy baràtomon keresztül jelentös kedvezmènyeket tudok szerezni egy helyi alkatrèszboltban, így ezzel nem tud versenyezni.
Tudom a gyàri a legjobb, de ez sem èppen a gagyi kategória...kompletten 68E volt, szerelès meg ingyen.

Egyèbkènt elöl Jurid (gyàri?) , hàtul Gelfer volt benne.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Szlobi - 2015.11.22 vasárnap, 20:32:14
Lassan nekem is esedékes az első fék csere. ATE-t ajánlják, ha sokáig azt akarom, hogy jó legyen.

Vélemény? Ti mit vettetek?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2015.11.23 hétfő, 11:51:17
Lassan nekem is esedékes az első fék csere. ATE-t ajánlják, ha sokáig azt akarom, hogy jó legyen.

Vélemény? Ti mit vettetek?

Csakis gyárit  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Szlobi - 2015.11.23 hétfő, 20:09:01
Csakis gyárit  :eljen:

Az a Jurid, nem? Legalább is a betétek azok, az van ráírva.

Asszem Jurid nincs az unixnál, mert onnét venném a kedvezmény végett.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2015.11.23 hétfő, 20:21:03
Az a Jurid, nem? Legalább is a betétek azok, az van ráírva.

Asszem Jurid nincs az unixnál, mert onnét venném a kedvezmény végett.

A gyári FoMoCo dobozban (nem Motorcraft) a betét elöl Jurid, (de ez a Jurid egy sokkal jobb Jurid, mint az OEM Jurid, Tibi tudja...) a gyári tárcsa FoMoCo logóval ellátott... mást nem láttam rajta. 58ezer az egész hóbelebanc, én ezen nem spórolnék, az tutti! A fék (is) az életed lehet!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Szlobi - 2015.11.23 hétfő, 20:24:26
A gyári FoMoCo dobozban (nem Motorcraft) a betét elöl Jurid, (de ez a Jurid egy sokkal jobb Jurid, mint az OEM Jurid, Tibi tudja...) a gyári tárcsa FoMoCo logóval ellátott... mást nem láttam rajta. 58ezer az egész hóbelebanc, én ezen nem spórolnék, az tutti! A fék (is) az életed lehet!

Jah értem. 58-ból hol jön ki? Cromaxnál csak a két betét 32ezer. :(

Megnéztem van Jurid is az unixnál.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2015.11.23 hétfő, 20:37:12
Jah értem. 58-ból hol jön ki? Cromaxnál csak a két betét 32ezer. :(

Megnéztem van Jurid is az unixnál.

Én nem a Cromaxnál vásárolok, de a Cromaxnál lehet állítóllag kedvezményt kérni a kubtagoknak...

Keresd meg a Nagyautót, ők is tudnak jó árat mondani ohne rechnung!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BRoland - 2015.11.23 hétfő, 21:46:09
Én nem a Cromaxnál vásárolok, de a Cromaxnál lehet állítóllag kedvezményt kérni a kubtagoknak...

Keresd meg a Nagyautót, ők is tudnak jó árat mondani ohne rechnung!  :wave:

Jó àrai vannak mèg a www.zsu.hu-nak is

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: babik07 - 2016.02.02 kedd, 13:02:43
Sziasztok!

Aszt szeretném kérdezni hogy a Ford Mondeo ( mk4 ) kombi ki irja hogy ha elfogy az első fék, mert volt már olyan autóm hogy kiirta de eszt nem tudom ??

Válaszotokat előre is köszi !

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.02.02 kedd, 13:13:32
Sziasztok!

Aszt szeretném kérdezni hogy a Ford Mondeo ( mk4 ) kombi ki irja hogy ha elfogy az első fék, mert volt már olyan autóm hogy kiirta de eszt nem tudom ??

Válaszotokat előre is köszi !
nem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.02.06 szombat, 19:08:58
mk4 esetén is, mindegyiken egyforma méretű fék van elöl?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.08 hétfő, 14:56:55
mk4 esetén is, mindegyiken egyforma méretű fék van elöl?

Igen, mind egyforma méretű. Kopottságtól függően lehetnek eltérések, de ez csak a vastagságot érinti, az átmérőt nem...  :eplus2:

Az enyémben egy H1 és egy H7-es van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.02.08 hétfő, 15:10:25
mk4 esetén is, mindegyiken egyforma méretű fék van elöl?
Még nem láttam olyat, hogy egyik oldalon ilyen, a másik oldalon meg olyan fék lenne... Szerintem nem is szabályos.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.02.08 hétfő, 16:06:44
Igen, mind egyforma méretű. Kopottságtól függően lehetnek eltérések, de ez csak a vastagságot érinti, az átmérőt nem...  :eplus2:

Az enyémben egy H1 és egy H7-es van.
h7-esből több van nekem is itthon, be lehet rakni a h1 helyére?  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.02.08 hétfő, 16:06:52
Még nem láttam olyat, hogy egyik oldalon ilyen, a másik oldalon meg olyan fék lenne... Szerintem nem is szabályos.  :vigyor3:
:falbav: :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: babik07 - 2016.02.09 kedd, 09:21:29
Sziasztok

Szerintetek ez jó ár a fékre ( Gyári vagy Brembo ) a Brembóról mi a véleményetek ?
https://cromax.hu/fekrendszer/elso_fekrendszer/elso_fekbetet/elso_fekbetet_ford_mondeo_2007-s-max/galaxy_2006-_20400
Ez kell bele ugye ?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2016.02.09 kedd, 09:30:59
Sziasztok

Szerintetek ez jó ár a fékre ( Gyári vagy Brembo ) a Brembóról mi a véleményetek ?
https://cromax.hu/fekrendszer/elso_fekrendszer/elso_fekbetet/elso_fekbetet_ford_mondeo_2007-s-max/galaxy_2006-_20400
Ez kell bele ugye ?
nekem elol most az kerult bele. Brembo tarsa,textar betet.hatulra meg textar minden.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.09 kedd, 10:54:44
Sziasztok

Szerintetek ez jó ár a fékre ( Gyári vagy Brembo ) a Brembóról mi a véleményetek ?
https://cromax.hu/fekrendszer/elso_fekrendszer/elso_fekbetet/elso_fekbetet_ford_mondeo_2007-s-max/galaxy_2006-_20400
Ez kell bele ugye ?

Brembo nagyon híres márka, a BMW is ezeket használja, ezek után nagyon jó márka még az EBC, a Ferrodo is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: babik07 - 2016.02.09 kedd, 11:04:59
A fékfolyadék szint tényleg feljebb megy ha féket cserélek mert most minimumon van ?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.09 kedd, 11:06:50
A fékfolyadék szint tényleg feljebb megy ha féket cserélek mert most minimumon van ?

Igen. A dugattyúk visszanyomása után némileg nő a szint majd...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.09 kedd, 11:11:15
A fékfolyadék szint tényleg feljebb megy ha féket cserélek mert most minimumon van ?

amikor a fékbetét fogy a féknyeregben lévő dugattyúk egyre kijjebb kerülnek, ezáltal a kamrába több olaj kerül. Ez az olaj a munkahenger tartályából kerül be. Sok autóba úgy csinálják meg, hogy a max szint az új fékbetéteknél lévő normális szint, majd amikor már nagyon fogy, akkor a minimumnál lesz az olaj és a műszerfalon jelez egy lámpa, hogy olaj probléma van. Na ekkor sokan csak feltöltik a tartályt, igen helytelenül :D

3 évente ne felejts el fékolajat cseréltetni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.02.09 kedd, 13:41:32

Nekem a szervizben ESP-s autóra 2 évet mondtak.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.02.09 kedd, 13:43:22
Nekem a szervizben ESP-s autóra 2 évet mondtak.

Ha kikapcsolod az ESP-t, akkor is?  :vigyor3: (Hogy függ össze az ESP-vel?)

Ez a 2 év hülyeség, mert körülményektől függően lehet rövidebb és hosszabb is...

Akkor kell, amikor már nem jó, azaz magas a víztartalma...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.02.09 kedd, 13:45:32
Ha kikapcsolod az ESP-t, akkor is?  :vigyor3: (Hogy függ össze az ESP-vel?)

Ez a 2 év hülyeség, mert körülményektől függően lehet rövidebb és hosszabb is...

Akkor kell, amikor már nem jó, azaz magas a víztartalma...

Azzal magyarázták az ESP-s érzékenyebb rá. Persze a 2 év az a max, ha sokat használod, esetleg felforr a terheléstől, akkor hamarabb kell. Az enyémnél a 60ezer vagy 2 évnél írják.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.02.09 kedd, 13:49:49
Azzal magyarázták az ESP-s érzékenyebb rá. Persze a 2 év az a max, ha sokat használod, esetleg felforr a terheléstől, akkor hamarabb kell. Az enyémnél a 60ezer vagy 2 évnél írják.
És az ABS? Ráadásul az ESP az egy okos ABS

Na látod... Szóval aki neked ezzel magyarázta, azzal ne állj szóba többet.

Mit is mondott öreganyád? Nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja. Most én mondom, ehhez tartsd magad.  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.09 kedd, 13:54:02
Azzal magyarázták az ESP-s érzékenyebb rá. Persze a 2 év az a max, ha sokat használod, esetleg felforr a terheléstől, akkor hamarabb kell. Az enyémnél a 60ezer vagy 2 évnél írják.

A víztartalom a lényeg, az okosok azt mondják, hogy a 3 év az azért kell, mert ha nem is jártál vele, ennyi idő után már a bánat sem tudja, hogy mikor kezd el drasztikusan romlani.

Nekem motoron volt úgy, hogy vezetéstechnikai training-en egyszer csak nem volt fékem. Megfőtt az aranyos és az ABS annyira leszabályzott, hogy hiába nyomtam a hátsó féket 0 fékhatás volt. Szóval eléggé veszélyes ez a dolog.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.09 kedd, 14:16:01
És az ABS? Ráadásul az ESP az egy okos ABS

Na látod... Szóval aki neked ezzel magyarázta, azzal ne állj szóba többet.

Mit is mondott öreganyád? Nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja. Most én mondom, ehhez tartsd magad.  :hehe:

Sziasztok!

Nekem a 2-vel ezelőtti béenvémben nem emlékszem már milyen fékfolyadék, de gumifékcső volt. És az olyan volt, hogy felfelé fordította tolatáskor a tükörlapokat, hogy amikor tolatok, akkor a gólyák lássák bennük magukat.

Annál hogy van most szerinted, cseréltessen a gazdája, mert ismerem?  ???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.09 kedd, 14:20:08
Sziasztok!

Nekem a 2-vel ezelőtti béenvémben nem emlékszem már milyen fékfolyadék, de gumifékcső volt. És az olyan volt, hogy felfelé fordította tolatáskor a tükörlapokat, hogy amikor tolatok, akkor a gólyák lássák bennük magukat.

Annál hogy van most szerinted, cseréltessen a gazdája, mert ismerem?  ???

wow, nem tudom a gumifékcső és a tükörlap forgatás között mi a kapcsolat, de nagyon figyelek   :nyes:  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.02.09 kedd, 14:22:22
És az ABS? Ráadásul az ESP az egy okos ABS

Na látod... Szóval aki neked ezzel magyarázta, azzal ne állj szóba többet.

Mit is mondott öreganyád? Nem az a lényeg mit mond, hanem, hogy ki mondja. Most én mondom, ehhez tartsd magad.  :hehe:

Na, megnéztem mit mond az etis:
"2 évente fékfolyadékot cserélni (LTS 12 154 4)"

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.09 kedd, 14:34:34
wow, nem tudom a gumifékcső és a tükörlap forgatás között mi a kapcsolat, de nagyon figyelek   :nyes:  :nyes:

Mi van veled Csaba? Mitől lettél itt kezdő?  ???

Nem voltam egy hétig kb. és felfordult a világ?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.09 kedd, 14:53:34
Mi van veled Csaba? Mitől lettél itt kezdő?  ???

Nem voltam egy hétig kb. és felfordult a világ?

jah, besértődtem, aztán rendeztük és visszaregeltem. 40 éves fejjel tacskót játszottam. Az elmúlt néhány hónapom eléggé *** volt, remélem hamarosan befejeződik, mert kezd egy picit sok lenni.

Aztán meg Alf trollfőni nem akarja visszaadni a hozzászólásszámomat és a rangot, mert tudod Ő olyan :d :D  :nyes:  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.09 kedd, 15:41:21
jah, besértődtem, aztán rendeztük és visszaregeltem. 40 éves fejjel tacskót játszottam. Az elmúlt néhány hónapom eléggé *** volt, remélem hamarosan befejeződik, mert kezd egy picit sok lenni.

Aztán meg Alf trollfőni nem akarja visszaadni a hozzászólásszámomat és a rangot, mert tudod Ő olyan :d :D  :nyes:  :nyes:

Kitartás, mindig nem eshet! Ne sértődj meg, vegyél egy mondeot, gyere minire, ott is megy a eszek osztása, de élőben más!

Nekem anno a hondafórumon volt ilyet, de ott is nem voltam soha leszek!  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.09 kedd, 16:10:15
Kitartás, mindig nem eshet! Ne sértődj meg, vegyél egy mondeot, gyere minire, ott is megy a eszek osztása, de élőben más!

Nekem anno a hondafórumon volt ilyet, de ott is nem voltam soha leszek!  :eplus2: :eplus2:

Szoktam lenni a minin a csirkével :D

Én is azt hittem örökké nem eshet, de amikor elállt az eső, jött az özönvíz, aztán a cunami, majd a földrengés. Most itt állok és várom a következő csapást. Az özönvíznél még én is azt hittem örökké nem eshet. Most kicsit máshogy látom.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.02.09 kedd, 17:07:19
jah, besértődtem, aztán rendeztük és visszaregeltem. 40 éves fejjel tacskót játszottam. Az elmúlt néhány hónapom eléggé *** volt, remélem hamarosan befejeződik, mert kezd egy picit sok lenni.

Aztán meg Alf trollfőni nem akarja visszaadni a hozzászólásszámomat és a rangot, mert tudod Ő olyan :d :D  :nyes:  :nyes:
így van.az a hajó elment.A rangod meg nem változott,Kezdőtroll lettél csak... :eplus2:

Amúgymeg a nagyobbak aszongyák,hogy macera a szemétben kotorászni,nemér annyit.... ;D

És máshol offoljatok pacsirták! >:(

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.16 kedd, 22:37:23
szep jo estet mindenkinek.

Elsö tarcsat szeretnek csereltetni, a BÖLK feltehetö? vagy inkäbb mas gyärto??

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.16 kedd, 23:01:34
   TEXTAR betetekkel ????

 Arban ez a kombinacio eleg kedvezö!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.17 szerda, 08:48:39
   TEXTAR betetekkel ????

 Arban ez a kombinacio eleg kedvezö!

Szerintem vegyél gyárit, annál jobb egyik sem lesz, legfeljebb olcsóbb egy kicsivel... A fék + gumik az életed!

 :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.17 szerda, 09:18:06
Szerintem vegyél gyárit, annál jobb egyik sem lesz, legfeljebb olcsóbb egy kicsivel... A fék + gumik az életed!

 :wave:

Azért van a gyárinál jobb is, nem csak rosszabb. Brembo (nem véletlenül van a versenyszférában és évtizedek óta szállítanak a BMW-nek), ferrodo, EBC általában jobbak mint a gyári.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.02.17 szerda, 09:25:02
Azért van a gyárinál jobb is, nem csak rosszabb. Brembo (nem véletlenül van a versenyszférában és évtizedek óta szállítanak a BMW-nek), ferrodo, EBC általában jobbak mint a gyári.
az utcai meg a verseny brembo köszönő viszonyban sincsenek

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.17 szerda, 09:40:41
az utcai meg a verseny brembo köszönő viszonyban sincsenek

nyilván nem ugyan arra készülnek, de nekem a motoromon csak brembo cuccok vannak és a robogómon is. Sőt gyárilag is azokat rakták rá és nagyon jól működnek. A vezetéstechnikai trainingeken a fékezési gyakorlatoknál lehet látni, hogy ki váltott valami másra, mert azoknak nem tudnak olyan technikát összerakni, hogy megközelítsék a brembosokat. A verseny megjegyzést csak azért tettem oda, mert azok a cégek, akiknek van versenytapasztalata általában jobb megoldásokkal szoktak előrukkolni. A versenyen szerzett tapasztalatok egy része visszaköszön a közúton is. Nyilván nem kerámiacuccokról beszélünk, amit magas hőfokon kellene tartani, hogy jó legyen, de akkor nagyon durván fog. Ez közúton nem alkalmazható.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.17 szerda, 09:44:58
Azért van a gyárinál jobb is, nem csak rosszabb. Brembo (nem véletlenül van a versenyszférában és évtizedek óta szállítanak a BMW-nek), ferrodo, EBC általában jobbak mint a gyári.

Experience:

A gyári szettekkel soha, de soha nem szhoptam be, ellenben a nagy brembo + ferodo kombó majdnem kinyírt, az EBC meg 15K km után (zöld szett) remeg, mint a picsa és qrvamód porol!

Összegezve:

Gyárival még sohasem jártam meg, am cucokkal én is, családtagjaim is több alkalommal. Namármost ez statisztikailag arra engedett következtetni, hogy mindenkinek a gyárit ajánljam.

Legyünk őszinték, itt mindenki spórolásból keresi az am szetteket, pedig az olcsó lehet drága később! Arról nem is beszélve, hogy nyikoroghat, vetemedhet... stb.

Én nem ajánlom senkinek, a gyárit viszont jó szívvel és bátran!

Hsz-em szubjektív, elfogultságot mutat! (Nem vagyok factory lobbista!)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.17 szerda, 09:48:53
az utcai meg a verseny brembo köszönő viszonyban sincsenek

Úgy van!  :eljen:

Kértem ajánlatot a Mondi átfékelésére egy teljesen soft szettre (320-as első, 310mm hátsó tárcsák, elöl 4, hátul 2dugattyús úszónyereggel), csupán 1200K Ft volt az ajánlat...

Ennyiből kijön egy oem szett is!  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.17 szerda, 10:32:59
Experience:

A gyári szettekkel soha, de soha nem szhoptam be, ellenben a nagy brembo + ferodo kombó majdnem kinyírt, az EBC meg 15K km után (zöld szett) remeg, mint a picsa és qrvamód porol!

Összegezve:

Gyárival még sohasem jártam meg, am cucokkal én is, családtagjaim is több alkalommal. Namármost ez statisztikailag arra engedett következtetni, hogy mindenkinek a gyárit ajánljam.

Legyünk őszinték, itt mindenki spórolásból keresi az am szetteket, pedig az olcsó lehet drága később! Arról nem is beszélve, hogy nyikoroghat, vetemedhet... stb.

Én nem ajánlom senkinek, a gyárit viszont jó szívvel és bátran!

Hsz-em szubjektív, elfogultságot mutat! (Nem vagyok factory lobbista!)

Nekem pont ellenkező tapasztalatom van. Azt már írtam, hogy a motorjaimon a gyári is brembo és nagyon jól működnek, de az MK3-as mondi híresen vacak gyári fékrendszerét a végén brembo-val sikerült megoldani. A brembozás előtt kipróbáltam még a fetrodo-t is és már azzal is sokkal jobb volt a fék. Nekem csak az Mk2-es mondim rázott a gyári féktárcsákkal és betétekkel.

A régebbi motorjaimon EBC fékeket használtam és soha nem volt vele gondom, nagyon jól működtek.

Amúgy alapvetően egyik autógyártó sem gyárt fékbetéteket és tárcsákat. Mindig valamelyik gyártó gyártja nekik, szóval nehéz lenne azt kijelenteni, hogy a gyári jobb mint bármelyik másik, mert alapvetően nincs gyári. Ráadásul a gyártási költségek és visszajelzések alapján gyártási ciklus közben is szoktak váltani.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.02.17 szerda, 12:44:12
nyilván nem ugyan arra készülnek, de nekem a motoromon csak brembo cuccok vannak és a robogómon is. Sőt gyárilag is azokat rakták rá és nagyon jól működnek. A vezetéstechnikai trainingeken a fékezési gyakorlatoknál lehet látni, hogy ki váltott valami másra, mert azoknak nem tudnak olyan technikát összerakni, hogy megközelítsék a brembosokat. A verseny megjegyzést csak azért tettem oda, mert azok a cégek, akiknek van versenytapasztalata általában jobb megoldásokkal szoktak előrukkolni. A versenyen szerzett tapasztalatok egy része visszaköszön a közúton is. Nyilván nem kerámiacuccokról beszélünk, amit magas hőfokon kellene tartani, hogy jó legyen, de akkor nagyon durván fog. Ez közúton nem alkalmazható.
utcai akivel eddig én beszéltem mindenki csak szidja a brembot, hogy a név megvan a minőség meg felhigult

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.17 szerda, 13:49:29
utcai akivel eddig én beszéltem mindenki csak szidja a brembot, hogy a név megvan a minőség meg felhigult

mindent lehet szidni, bár a legtöbb esetben amikor valaki szidja megkérdezem, hogy a féktárcsát felszabályozta-e mielőtt berakta az új betétet (a válasz általában nem), a másik, hogy mikor volt fékolaj cserélve (a válasz fogalma nincs). Ezek után nem érdekelt a tapasztalata. A BMW-be brembo betétet rakok, a robogóba tavaly mondjuk EBC-t tettem (ez is teljesen tökéletesen működik), a csirkében brembo van, a focusban ebc.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.02.17 szerda, 17:21:31
Úgy van!  :eljen:

Kértem ajánlatot a Mondi átfékelésére egy teljesen soft szettre (320-as első, 310mm hátsó tárcsák, elöl 4, hátul 2dugattyús úszónyereggel), csupán 1200K Ft volt az ajánlat...

Ennyiből kijön egy oem szett is!  :eplus2: :eplus2:
Sőt egy 2007-es mk4 is  :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.02.17 szerda, 20:19:00
Utángyártottból is egy adott típushoz többféle minőség van, jellemzően pld. Juridnál vagy a Ferrodo-nál. Ugyanakkor brembóból pld. BMWhez egyféle van, az Textar betéttel teljesen jó. TRW BMW-nél pld. nem jó, ami nekem nagyon meglepő. Visszatérve, máshol én is hallom, hogy szidják a Brembót. Abban teljesen igaza van annak, aki előttem írta, hogy a versenybrembó és az utcai teljesen más süti. Volt egy videó pld, hogy kínában egy faszi hogy hamisítja a Brembó cuccokat....Félelmetes volt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.17 szerda, 21:29:03
Hali!  Akkor most melyiket???

idöközben talältam 80€ ert brembo tarcsat (2db)
gyarit nem talalok itt a Nemet online schoppokban gondolom szalönban kapnek csak a gatyäm is ott hagyhatnäm erte!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.17 szerda, 21:41:10
Hali!  Akkor most melyiket???

idöközben talältam 80€ ert brembo tarcsat (2db)
gyarit nem talalok itt a Nemet online schoppokban gondolom szalönban kapnek csak a gatyäm is ott hagyhatnäm erte!

Szerintem nincs vele gond. Nézd meg még a ferrodot is

avagy: http://ebcbrakes.de/

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.17 szerda, 22:13:14
köszi megnezem!

Volt mar pär autom nekem meg nem volt rossz tapasztalatom egyik utangyartott" fek alkatresszel sem.
igyekszem nem a legolcsobbat veni de azert vagyonokat sem szeretek a boltban hagyni!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.17 szerda, 22:31:09
köszi megnezem!

Volt mar pär autom nekem meg nem volt rossz tapasztalatom egyik utangyartott" fek alkatresszel sem.
igyekszem nem a legolcsobbat veni de azert vagyonokat sem szeretek a boltban hagyni!

nehéz megmondani mi az utángyártot, ha nem tudjuk ki gyártja az eredetit :D

https://cromax.hu/fekrendszer/elso_fekrendszer/elso_fektarcsa/elso_fektarcsa_ford_mondeo_2007-_63314

Az eredeti ford olcsóbb mint az EBC különleges cuccai. Szerintem a cromax kipostázza neked, ha utalással fizetsz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.18 csütörtök, 10:35:26
Hali!  Akkor most melyiket???

idöközben talältam 80€ ert brembo tarcsat (2db)
gyarit nem talalok itt a Nemet online schoppokban gondolom szalönban kapnek csak a gatyäm is ott hagyhatnäm erte!

Első szett (tárcsák + betétek) 58K a gyáriból a jobbik betéttel, a hátsó 47K szintén a drágábbik betéttel. Ez lenne a vagyon?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.02.18 csütörtök, 11:48:19
Első szett (tárcsák + betétek) 58K a gyáriból a jobbik betéttel, a hátsó 47K szintén a drágábbik betéttel. Ez lenne a vagyon?

Egyrészt ha jól sejtem, valami német nyelvi területről ír, másrészt meg nem mindenkinek van olyan kedvezménye mint Neked.  :beka3:
Ettől függetlenül amikor ~4 milliós autóról beszélünk és az életünk illetve a gépjármű épsége múlhat rajta, nem tartom soknak akár a 100EHuf-ot se tengelyenként a cseréért. Persze olcsóbban is kijön, de nem értem.  ???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.02.18 csütörtök, 12:39:37
Egyrészt ha jól sejtem, valami német nyelvi területről ír, másrészt meg nem mindenkinek van olyan kedvezménye mint Neked.  :beka3:
Ettől függetlenül amikor ~4 milliós autóról beszélünk és az életünk illetve a gépjármű épsége múlhat rajta, nem tartom soknak akár a 100EHuf-ot se tengelyenként a cseréért. Persze olcsóbban is kijön, de nem értem.  ???

persze igazad van, hogy ha az ember élete múlik rajta, akkor 100ehuf nem sok, de szerintem ebbe most feleslegesen megyünk bele.

A teljesen normális web shop ár: 18 617 Ft a gyári alkatrészre. Szóval előre a kettő 37234.- Ha itthonra rendeled ismerősödhöz, az elküldi neked, de szerintem a cromax is elküldi neked. Amúgy meg szerintem kint is van olyan cég, mint itthon a cromax, bárdi, láng, unix.... szóval szerintem tekersz 5 utcát a környékeden és lesz egy alkatrész kereskedés. Amúgy mint látod a gyári olcsóbb mint egy EBC, bár az EBC-nek azért van a gyárinál nagyobb tudású cucca, de erre nem biztos, hogy szükséged van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.18 csütörtök, 19:14:45
Jo estet!

Igen Nemet területröl irok! Hannover!

A kerdesem egyszerüen csak a BÖLK ältal gyärtott tärcsära iränyult volna! en nem hallottam anno othon ilyen gyartorol de Itt van ez itteni onlin alkatresz forgalmazoknal!! 50€  ert kinäl az elsö tengelyre 1 pär tärcsät betet nem kerdes mert van rengeteg fele közel azonos äron! TEXTAR BOSCH Stb!
Tärcsät is talältam BOSCH BREMBO pärban 80-90€ között. Neztem a CROMAX-ot KI szällitjäk ide is nem gond de nekem sem az a cel, hogy a legolcsobb legyen hanem, hogy a funkciojät jol elvegezze!
Azt is ertem, hogy az elete legdrägabb az embernek, de szerintem a gyäri alkatresz ärak tulzoak! az többi gyärto termekei is biztosan bevizsgältak es megfelelöek!

Azert mert 3 milios autom van en meg munkäsruhäban ülök bele es megnezem mire mennyit adok ki!!!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.18 csütörtök, 20:07:01
Ezen a weboldalon talältam egyebkent.

http://www.mister-auto.de/de/bremsscheiben/bolk-bol-d011530_g900007_a999BOL-D011530.html

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.02.18 csütörtök, 20:17:15
Jo estet!

Igen Nemet területröl irok! Hannover!

A kerdesem egyszerüen csak a BÖLK ältal gyärtott tärcsära iränyult volna! en nem hallottam anno othon ilyen gyartorol de Itt van ez itteni onlin alkatresz forgalmazoknal!! 50€  ert kinäl az elsö tengelyre 1 pär tärcsät betet nem kerdes mert van rengeteg fele közel azonos äron! TEXTAR BOSCH Stb!
Tärcsät is talältam BOSCH BREMBO pärban 80-90€ között. Neztem a CROMAX-ot KI szällitjäk ide is nem gond de nekem sem az a cel, hogy a legolcsobb legyen hanem, hogy a funkciojät jol elvegezze!
Azt is ertem, hogy az elete legdrägabb az embernek, de szerintem a gyäri alkatresz ärak tulzoak! az többi gyärto termekei is biztosan bevizsgältak es megfelelöek!

Azert mert 3 milios autom van en meg munkäsruhäban ülök bele es megnezem mire mennyit adok ki!!!
Neked is jó estét! Vmit nagyon félreértettél. Itthon (ha elfelejtetted volna) "kicsit" mások az árak, a kereskedők az árképzések stb.
Tehát: mi itten a fórumon (de bereggelhetsz a német mk4 fórumra is, szvsz ott is) segíteni szoktunk annak, aki kérdez.
Ha veszed a fáradságot és visszaolvasol, nem múlik el olyan hónap, hogy ezen kérdést vagy itt, vagy az mk4 általánosban ne tenné fel vki.
És mindig le is írjuk, hogy az itteni nevesített beszállítók (cromax, nagyautó, lőrinczi autó, bárdy) mennyiért kínáljál a gyári és az utángyártott betétet, tárcsát (stb.). És igen, mostanában olyan az árképzés, hogy a gyári kb. annyi, mint az utángyártott. Ezért veszünk többen gyárit.
Sőt azt is tudjuk, hogy a német autópiaci beszállítókat és alkatrészgyártókat össze sem lehet hasonlítani a magyarokkal, sokkal nagyobb a választék. Tudod, sokunk farmerbe vagy esetleg öltönybe ül be a mondeojába és igen, mi is megnézzük, hogy mennyi a fékbetét. De mint írtam, itthon annyi a gyári, mint az utángyártott, ezért mertük javasolni.
  
Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ve-ga45 - 2016.02.18 csütörtök, 20:38:01
Szerencsere nem kell sok alkatreszt vennem a kocsihoz, ha tehetem akkor javittatom mikor haza megyek, egyebkent köszönöm a javaslatokat es a hozzaszolläst igerem meg gondolom.
Sajnos most nem bir ki az elsö fekem egy haza utat ami Marcius vegen varhato.
Ezert netem a neten!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.02.29 hétfő, 07:44:13
Sziasztok!

Motorcraft fékbetétek lettek cserélve - tárcsával együtt - mind a négy helyen 103000km-nél - ekkor vettem hivatalos márkakereskedésben.
Létezik, hogy nem elég jók ezek a betétek?
Nekem egyszerűen kevés időnként a fékerő ezen az autón, akár egyedül, akár öten ülünk benne... volt hogy szinte nem is fogott eléggé és csak gurultam tovább enyhén lassulva.
Az időjárás is mindegy, akár nedves esős idő, akár száraz...

Múltkor megnézett a szerelő valami vákuumpumpát, de ott volt szívás.

Van valami ötletetek?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.02.29 hétfő, 09:05:44

Nem kerek az iromány!

- rossz rásegítés ("vákumpumpa")?? -akkor az magyarázat a gyengébb fékhatásra-

Ha nincs rásegítés, bármilyen szettet is rossznak fogsz érezni!

- A motorcraft elsővonalas beszállító a Fordnál. Én személyesen nem használom soha, mert pl. a betétjei lágyak, sokkal hamarabb felhevítik a tárcsákat, amik vetemedhetnek és rázhatnak. Én konkrétan egy garnitúra 10ezret futott betétet kihajítottam emiatt...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.02.29 hétfő, 09:20:55
Nem kerek az iromány!

- rossz rásegítés ("vákumpumpa")?? -akkor az magyarázat a gyengébb fékhatásra-

Ha nincs rásegítés, bármilyen szettet is rossznak fogsz érezni!

- A motorcraft elsővonalas beszállító a Fordnál. Én személyesen nem használom soha, mert pl. a betétjei lágyak, sokkal hamarabb felhevítik a tárcsákat, amik vetemedhetnek és rázhatnak. Én konkrétan egy garnitúra 10ezret futott betétet kihajítottam emiatt...

Nekem hátul motocraft betét van... Semmi baja nincs...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: tpmportal - 2016.02.29 hétfő, 09:21:05
Nem kerek az iromány!

- rossz rásegítés ("vákumpumpa")?? -akkor az magyarázat a gyengébb fékhatásra-

Ha nincs rásegítés, bármilyen szettet is rossznak fogsz érezni!

- A motorcraft elsővonalas beszállító a Fordnál. Én személyesen nem használom soha, mert pl. a betétjei lágyak, sokkal hamarabb felhevítik a tárcsákat, amik vetemedhetnek és rázhatnak. Én konkrétan egy garnitúra 10ezret futott betétet kihajítottam emiatt...

 :wilting:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.02.29 hétfő, 09:21:30
Sziasztok!

Motorcraft fékbetétek lettek cserélve - tárcsával együtt - mind a négy helyen 103000km-nél - ekkor vettem hivatalos márkakereskedésben.
Létezik, hogy nem elég jók ezek a betétek?
Nekem egyszerűen kevés időnként a fékerő ezen az autón, akár egyedül, akár öten ülünk benne... volt hogy szinte nem is fogott eléggé és csak gurultam tovább enyhén lassulva.
Az időjárás is mindegy, akár nedves esős idő, akár száraz...

Múltkor megnézett a szerelő valami vákuumpumpát, de ott volt szívás.

Van valami ötletetek?

Hány kilóméter van a betétekben? Összekopott már?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.02.29 hétfő, 09:32:09
22000km

Bocsi, hogy nem hozzáértő módjára írtam... vákuumpumpa -> vákuumszivattyú.

****** UPDATE ********
Ma reggel sem fogott szerintem ahogy kellene egész úton befelé a munkahelyre. Itt amikor megálltam, lehúztam a csövet a vákuumszivattyúról - amit ajánlott a szerelő, hogy hiba esetén nézzek meg - volt vákuum.

Valamelyik cső repedt esetleg, vagy még inkább ezek a betétek nálam ennyit tudnak - főleg most a vizes időben ?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.02 szerda, 06:33:03
22000km

Bocsi, hogy nem hozzáértő módjára írtam... vákuumpumpa -> vákuumszivattyú.

****** UPDATE ********
Ma reggel sem fogott szerintem ahogy kellene egész úton befelé a munkahelyre. Itt amikor megálltam, lehúztam a csövet a vákuumszivattyúról - amit ajánlott a szerelő, hogy hiba esetén nézzek meg - volt vákuum.

Valamelyik cső repedt esetleg, vagy még inkább ezek a betétek nálam ennyit tudnak - főleg most a vizes időben ?
Tudsz akkorát fékezni, hogy daráljon az ABS?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.03.02 szerda, 06:52:34
Tudsz akkorát fékezni, hogy daráljon az ABS?
Van annyi hülye az utakon... :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.02 szerda, 09:43:05
Tudsz akkorát fékezni, hogy daráljon az ABS?

Enyhén lejtős 90°-os jobb kanyarban igen. Máshogy még nem próbáltam.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.03 csütörtök, 06:51:30
Van annyi hülye az utakon... :falbav:
Régen én is ezt gondoltam. Aztán szerintem 1 kezemen meg tudom számolni, az elmút 2 év/50e km alatt hányszor kellett vészfékeznem. Pedig van benne Bp, országút, autópálya, minden, sebességhatáron közlekedem. Valószínűleg defenzívebben vezetek, mint 10 éve.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.03 csütörtök, 06:51:51
Enyhén lejtős 90°-os jobb kanyarban igen. Máshogy még nem próbáltam.
Honnan tudod, hogy nem fog a fék, ha ki sem próbálod?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.03 csütörtök, 07:10:57
Ezt most hogy érted? Fog a fék, csak nem eléggé.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.03.03 csütörtök, 07:38:18
Ezt most hogy érted? Fog a fék, csak nem eléggé.
szerintem a vákumrásegítésben valahol falsot szív.azért érzed gyengébbnek.
De a hiba lehet máshol is a vákumrendszerben,mert megy még az egr-hez, a turbóhoz,és a leállító szelephez is.
Bárhol van rés a pajzson,simán lehet ez a végeredménye.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.03 csütörtök, 09:11:19
Köszi.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.03 csütörtök, 12:04:39
Ezt most hogy érted? Fog a fék, csak nem eléggé.

szerintem menj el egy minire és valaki akinek ilyene van, próbálja ki, te meg próbáld ki az övét. Aztán lehet értekezni a különbségről. Én meglepődtem a hétvégén, hogy a mondi fékje mennyire jó.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.03 csütörtök, 12:28:29
szerintem menj el egy minire és valaki akinek ilyene van, próbálja ki, te meg próbáld ki az övét. Aztán lehet értekezni a különbségről. Én meglepődtem a hétvégén, hogy a mondi fékje mennyire jó.

Csak ne HegeGabi!

Illetve Alf-nak tükröt, AndyA-nek meg fúrót ne adj a kezébe...  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.03.03 csütörtök, 13:25:04
Csak ne HegeGabi!

Illetve Alf-nak tükröt, AndyA-nek meg fúrót ne adj a kezébe...  :hehe:
neked meg a szerszámát,mert azonnal a szádba veszed. :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.03.03 csütörtök, 13:34:45
""s valaki akinek ilyene van, próbálja ki, te meg próbáld ki az övét. Aztán lehet értekezni a különbségről"".

Kezdek félni elmenni egy ilyen minitalira....  :nyes:

szerintem menj el egy minire és valaki akinek ilyene van, próbálja ki, te meg próbáld ki az övét. Aztán lehet értekezni a különbségről. Én meglepődtem a hétvégén, hogy a mondi fékje mennyire jó.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.03.03 csütörtök, 15:04:08
""s valaki akinek ilyene van, próbálja ki, te meg próbáld ki az övét. Aztán lehet értekezni a különbségről"".

Kezdek félni elmenni egy ilyen minitalira....  :nyes:

Nefélj, gyere, kifigyeled a vebasztót legalább!

Különben meg mindenbe bele tudunk kötni minden gond nélkül...  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.03 csütörtök, 15:10:53
Különben meg mindenbe bele tudunk kötni minden gond nélkül...  :eplus2: :eplus2:

 :nyes:  :nyes: ez nem igaz, mindenbe is  :eplus2:  :eplus2:  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.03 csütörtök, 22:17:14
Ezt most hogy érted? Fog a fék, csak nem eléggé.
Nem értem, hova fogjon jobban? Ha megszólal az ABS, akkor hiába van nagyobb fékerőd, nem fogsz jobban lassulni. Ha úgy is kevesled a lassulást, akkor érdemes a gumi-lengéscsillapító vonalon körülnézni. Vagy túl keménynek tartod a pedált? Vagy mi az, hogy "nem fog eléggé"?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.03 csütörtök, 22:30:25
Nem értem, hova fogjon jobban? Ha megszólal az ABS, akkor hiába van nagyobb fékerőd, nem fogsz jobban lassulni. Ha úgy is kevesled a lassulást, akkor érdemes a gumi-lengéscsillapító vonalon körülnézni. Vagy túl keménynek tartod a pedált? Vagy mi az, hogy "nem fog eléggé"?

jaja én sem értem.

mondjuk szélesebb gumival jobb fékhatást lehet elérni, aztán jöhet a gumi összetétel, meg átmérő, meg peresség....

Az a gond, hogy nem értjük hogy mihez képest jobb fékerőt. Az mk4-nek nagyon jó a féke. Kicsi befektetett erővel működik

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.03.03 csütörtök, 22:47:39
jaja én sem értem.

mondjuk szélesebb gumival jobb fékhatást lehet elérni, aztán jöhet a gumi összetétel, meg átmérő, meg peresség....

Az a gond, hogy nem értjük hogy mihez képest jobb fékerőt. Az mk4-nek nagyon jó a féke. Kicsi befektetett erővel működik
az biztos. navarából átülve sorozatban lefejelem a kormányt :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.03 csütörtök, 22:48:50
az biztos. navarából átülve sorozatban lefejelem a kormányt :falbav:

dettó, én is a Jeep-ből átülve, nyomtam egy féket és megállt mint a szög :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.03.03 csütörtök, 22:50:50
dettó, én is a Jeep-ből átülve, nyomtam egy féket és megállt mint a szög :D
nem lehet ezen "rontani"? :vigyor3: utálom amikor agyon van valami szervózva

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.03 csütörtök, 23:01:39
nem lehet ezen "rontani"? :vigyor3: utálom amikor agyon van valami szervózva

nekem nagyon bejön, hogy ennyire könnyedén megy. Persze lehet "rontani" csak drága.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.03.03 csütörtök, 23:03:47
nekem nagyon bejön, hogy ennyire könnyedén megy. Persze lehet "rontani" csak drága.
nekem az mk3 féle jön be. ha nyomom akkor lassul, ha hozzáérek meg nem esek ki a szélvédőn :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.04 péntek, 07:33:51
jaja én sem értem.

mondjuk szélesebb gumival jobb fékhatást lehet elérni, aztán jöhet a gumi összetétel, meg átmérő, meg peresség....

Az a gond, hogy nem értjük hogy mihez képest jobb fékerőt. Az mk4-nek nagyon jó a féke. Kicsi befektetett erővel működik
Egy kettesgolfhoz képest biztos. Ülj be egy MK3 Focusból, elsőre a kertkaput kiviszed.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2016.03.04 péntek, 08:20:18
nem lehet ezen "rontani"? :vigyor3: utálom amikor agyon van valami szervózva

Zsírozd meg a tárcsákat.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.04 péntek, 08:37:00
Egy kollega Mondeóját kipróbáltam tegnapelőtt itt a cégnél, na az megáll - az S-MAXom meg lassul.
Nem tudom - és nem is akarom - jobban elmagyarázni, aki segítőkész hozzászólást adott, annak köszönöm.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2016.03.04 péntek, 08:49:05
Egy kollega Mondeóját kipróbáltam tegnapelőtt itt a cégnél, na az megáll - az S-MAXom meg lassul.
Nem tudom - és nem is akarom - jobban elmagyarázni, aki segítőkész hozzászólást adott, annak köszönöm.

Vidd el az autót egy fékhatás mérésre és ott kederül, ha valami gond van.
Nem csak a rásegítés "furcsa"?  Facelift előtti Mk3-ra sokan mondják, hogy xar a fék mert nagyon kell taposni......nekem meg pont az tetszik benne, hogy jól adagolható. 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.04 péntek, 09:02:50
Egy kettesgolfhoz képest biztos. Ülj be egy MK3 Focusból, elsőre a kertkaput kiviszed.  :nyes:

Az MK3-am úgy fogott, mint a Jeep. Aztán a focusnál azt vettem észre, hogy van fék, az MK4 meg ezerszer jobb mint a focus. Eddig szerintem az mk4-nek van a legjobb féke.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.04 péntek, 09:14:25
Egy kollega Mondeóját kipróbáltam tegnapelőtt itt a cégnél, na az megáll - az S-MAXom meg lassul.
Nem tudom - és nem is akarom - jobban elmagyarázni, aki segítőkész hozzászólást adott, annak köszönöm.

Ezek szerint valami nincs rendben a tiéddel. Tárcsa, fékbetét, féknyereg... Érdemes lenne mindent ellenőrizni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2016.03.04 péntek, 17:32:19
Az MK3-am úgy fogott, mint a Jeep. Aztán a focusnál azt vettem észre, hogy van fék, az MK4 meg ezerszer jobb mint a focus. Eddig szerintem az mk4-nek van a legjobb féke.
Amikor már megvolt az MK4 és eladtam az MK3-mat úgy hozta a sors, hogy a vevőjelölt engem kért meg az autó kipróbálására  :wow1:. Komolyan mondom remegett a lábam miután kiszálltam. Pedig előtte nem gondoltam különösebben rossznak az MK3 fékjét, de az MK4 után nagyon harmatos. Pedig az MK4 sem az a ránézek és blokkol típusú. Szerintem nagyon jól adagolható, és bitang jól harap ha kell (a fék).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.03.04 péntek, 18:55:05
Amikor már megvolt az MK4 és eladtam az MK3-mat úgy hozta a sors, hogy a vevőjelölt engem kért meg az autó kipróbálására  :wow1:. Komolyan mondom remegett a lábam miután kiszálltam. Pedig előtte nem gondoltam különösebben rossznak az MK3 fékjét, de az MK4 után nagyon harmatos. Pedig az MK4 sem az a ránézek és blokkol típusú. Szerintem nagyon jól adagolható, és bitang jól harap ha kell (a fék).
én ugyan ezt tapasztaltam mk3 mondi vs smaxi között.ami mindkettőt lefölözi az a hunyadi fékje.csak rálehel az ember az mk3hoz képest,és koppan a homlok a szélvédőn....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.04 péntek, 19:58:50
Amikor már megvolt az MK4 és eladtam az MK3-mat úgy hozta a sors, hogy a vevőjelölt engem kért meg az autó kipróbálására  :wow1:. Komolyan mondom remegett a lábam miután kiszálltam. Pedig előtte nem gondoltam különösebben rossznak az MK3 fékjét, de az MK4 után nagyon harmatos. Pedig az MK4 sem az a ránézek és blokkol típusú. Szerintem nagyon jól adagolható, és bitang jól harap ha kell (a fék).

igen, nekem is ugyan ez a tapasztalatom

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2016.03.04 péntek, 23:06:40
én ugyan ezt tapasztaltam mk3 mondi vs smaxi között.ami mindkettőt lefölözi az a hunyadi fékje.csak rálehel az ember az mk3hoz képest,és koppan a homlok a szélvédőn....

Az asszony Hondája is ilyen. Ezért is mondom, hogy az MK4 fékje nagyon jól adagolható, amellett, hogy igen hatékony.

Szóval, ha blackbile gyengének érzi a Mondi fékjét, akkor ott hiba lesz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.05 szombat, 09:54:04
S-MAX az a Mondi...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.05 szombat, 11:46:09
S-MAX az a Mondi...

ugyanaz

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.05 szombat, 13:51:15
Ja, meg plusz min. 100 kg

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.05 szombat, 20:37:30
én ugyan ezt tapasztaltam mk3 mondi vs smaxi között.ami mindkettőt lefölözi az a hunyadi fékje.csak rálehel az ember az mk3hoz képest,és koppan a homlok a szélvédőn....
De ez miért lefölözés? Kalibráció kérdése. Én az MK3 Focus-szal 60e km alatt nem tanultam meg finoman fékezni, az az egy nem volt jó abban az autóban, túl hamar izgult be a vészfékasszisztens. De ott is csak nézni kellett a pedált, már jött a bólintás. Pl. a kacsaseggű Megane is ilyen. Ettől még nem jobb a fék.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.05 szombat, 20:38:21
Az asszony Hondája is ilyen. Ezért is mondom, hogy az MK4 fékje nagyon jól adagolható, amellett, hogy igen hatékony.

Szóval, ha blackbile gyengének érzi a Mondi fékjét, akkor ott hiba lesz.
Vagy olyanból ült át, aminek nagyon könnyű a fékje. De azt nem árulja el, miből ült át. :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.05 szombat, 21:03:18
Vagy olyanból ült át, aminek nagyon könnyű a fékje. De azt nem árulja el, miből ült át. :)

nem, mert meg is jegyezte, hogy a kollégája mondijának jó a fékje.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.06 vasárnap, 07:29:29
nem, mert meg is jegyezte, hogy a kollégája mondijának jó a fékje.
Ja, de újra: ha ABS-szel darálva az egyik jobban lassul a másiknál, ott nem a fék, hanem a gumi/lengéscsillapító környékén kell keresgélni, az már nem a féken múlik.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2016.03.06 vasárnap, 10:57:06
Ja, de újra: ha ABS-szel darálva az egyik jobban lassul a másiknál, ott nem a fék, hanem a gumi/lengéscsillapító környékén kell keresgélni, az már nem a féken múlik.
Azért az nem mindegy, hogy milyen erővel kell taposni. Lásd az MK3-MK4 összehasonlítás alább.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Carmaged - 2016.03.06 vasárnap, 21:47:32
Azért az nem mindegy, hogy milyen erővel kell taposni. Lásd az MK3-MK4 összehasonlítás alább.
Igaz, de ha jól értem, a lassulásra van panasz, nem a pedálerőre.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.07 hétfő, 06:52:38
Igaz, de ha jól értem, a lassulásra van panasz, nem a pedálerőre.

Így van, csak a lassulásra van panasz... Még arra is gondoltam, hogy egy nyest szétkramolta a motorháztető burkolat egy részét nem olyan régen, lehet, hogy valamelyik vákuumcsövön élesítette a fogait előtte? Csak akkor talán folyamatosan fennállna a probléma és nem időszakosan...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.07 hétfő, 11:05:45
Így van, csak a lassulásra van panasz... Még arra is gondoltam, hogy egy nyest szétkramolta a motorháztető burkolat egy részét nem olyan régen, lehet, hogy valamelyik vákuumcsövön élesítette a fogait előtte? Csak akkor talán folyamatosan fennállna a probléma és nem időszakosan...

Ha vákuumcső gond lenne, akkor nem a lassulással, hanem a fékerővel lenne gond. Most az a gond, hogy nagy erővel kell nyomni, hogy lassuljon, vagy a kerék blokkol de az autó alig lassul

Ahogyan én értem, nyomod a féket nagy erővel, de az autó nem lassul, a kerék nem blokkol és az ABS sem működik. Ez nem gumi, mert ha a gumi ***, akkor kicsi fékerőnél is megcsúszik és az ABS dolgozni kezd. Az én értelmezésemben, neked nagy erővel kell nyomnod a pedált ahhoz, hogy az autó lassuljon

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.03.07 hétfő, 12:40:38
Azért kell nagy erővel nyomnom - időnként - a pedált, mert nincs elég vákuumos rásegítés. Nem ez az ok?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.07 hétfő, 12:46:22
Ne haragudjatok meg rám, de amit összfhostorogtok ezen a kemény, puha a pedál, meg fog, meg nem fog, meg darál, meg nyomom nagyon, stb hogy ezsem-fhaszom eláll...

Mindegy miért, xar a fék, vagy xarnak érzi. A fékben alapvetően minden mechanikus, így a fórumon nem fogunk tudni segíteni...

Vagy marad a Gyurcsók, vagy el kell vinni, egy hozzáértő szerelőhöz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.03.07 hétfő, 12:51:22
Ne haragudjatok meg rám, de amit összfhostorogtok ezen a kemény, puha a pedál, meg fog, meg nem fog, meg darál, meg nyomom nagyon, stb hogy ezsem-fhaszom eláll...

Mindegy miért, xar a fék, vagy xarnak érzi. A fékben alapvetően minden mechanikus, így a fórumon nem fogunk tudni segíteni...

Vagy marad a Gyurcsók, vagy el kell vinni, egy hozzáértő szerelőhöz.

Nagyonígyvan!  :eljen: :eljen: (Vagy forszken... Azzal kell kszenonszintet lőni..) Szerelő!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.28 hétfő, 15:06:21
Sziasztok. Új vagyok itt, mivel nem rég lettem tulajdonosa egy S-Max 2.2 tdci titanium-nak. Lenne is rögtön egy kérdésem. A kocsi elektromos kézifékkel van ellátva, és miután behúzom, leállítom, még mindig ég a visszajelző lámpa. Amúgy működik rendesen, tehát fog, tart. Gyanúm szerint fékfolyadék hiánya van mert kb. 1000 kilométerrel ezelőtt lett cserélve. Jól gondolom, vagy esetleg más lehet a hiba.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.03.28 hétfő, 20:43:27

nézd meg!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.29 kedd, 20:19:56
Lemostam az autót, aztán 3 napig állt a garázsban. Persze a betét meg a tárcsa összerohadtak, induláskor egy erős pattanással hálálta... Viszont most meg nagy sebességnél fékezve bemorog a hátsó fék, néha be is rezonál tőle a hátulja.

Bekopik, vagy kuka a tárcsa?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2016.03.29 kedd, 20:26:15
Lemostam az autót, aztán 3 napig állt a garázsban. Persze a betét meg a tárcsa összerohadtak, induláskor egy erős pattanással hálálta... Viszont most meg nagy sebességnél fékezve bemorog a hátsó fék, néha be is rezonál tőle a hátulja.

Bekopik, vagy kuka a tárcsa?

Talán bekopik... Nem szerencsés autómosás után behúzott kézifékkel parkolni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.29 kedd, 20:37:41
Talán bekopik... Nem szerencsés autómosás után behúzott kézifékkel parkolni.

Nem volt behúzva. Csak akkor húzom be, ha kell, lejtőn/emelkedőn...

Erőltessem a bekopást? Vagy fékezgessek aztán lesz majd valami?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.03.29 kedd, 21:16:00
Nem volt behúzva. Csak akkor húzom be, ha kell, lejtőn/emelkedőn...

Erőltessem a bekopást? Vagy fékezgessek aztán lesz majd valami?
bekopik-nerinyálj. :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.30 szerda, 07:28:01
nézd meg!

Megnéztem. A folyadék rendben. A hiba, ha az,  továbbra is fennáll. Leállítom, bezárom, és a visszajelző lámpa még órák múlva is világít pirosan.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.03.30 szerda, 07:52:08
Megnéztem. A folyadék rendben. A hiba, ha az,  továbbra is fennáll. Leállítom, bezárom, és a visszajelző lámpa még órák múlva is világít pirosan.
Vedd ki a biztositekat (hatul a csomitartoban) utana szerintem visszaall alap pozicioba es remelhetoleg jo lesz.  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.30 szerda, 09:01:13
Megnéztem. A folyadék rendben. A hiba, ha az,  továbbra is fennáll. Leállítom, bezárom, és a visszajelző lámpa még órák múlva is világít pirosan.

folyadéktartályban az úszóval minden rendben? Esetleg egy multiméterrel érdemes lenne rávizsgálni, hogy kapcsol-e megfelelően. A másik amire világíthat ha be van húzva a kézifékkar. Ennek ellenőrzésére kicsit szét kell szedni a középrészt, de ott van alatta.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.30 szerda, 10:29:48
Megnéztem. A folyadék rendben. A hiba, ha az,  továbbra is fennáll. Leállítom, bezárom, és a visszajelző lámpa még órák múlva is világít pirosan.

Visszadugták a vezetéket az úszóra?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.30 szerda, 12:40:09
Vedd ki a biztositekat (hatul a csomitartoban) utana szerintem visszaall alap pozicioba es remelhetoleg jo lesz.  :eljen:

Erre még ránézek ha hazaértem. Azt elfelejtettem írni, hogy a jelenség akksi töltés után jött elő. (Használt kocsi, kereskedésben boldog boldogtalan nyomogatta álló motornál). Még azt tanácsolták, hogy húzzam le az akkut. Ettől tartok egy kicsit, a rádió miatt, bár azt mondják hogy a kulcsnélküli rendszerhez nem kell kód. A papírjai között nem találtam kód kártyát.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.03.30 szerda, 12:52:05
Erre még ránézek ha hazaértem. Azt elfelejtettem írni, hogy a jelenség akksi töltés után jött elő. (Használt kocsi, kereskedésben boldog boldogtalan nyomogatta álló motornál). Még azt tanácsolták, hogy húzzam le az akkut. Ettől tartok egy kicsit, a rádió miatt, bár azt mondják hogy a kulcsnélküli rendszerhez nem kell kód. A papírjai között nem találtam kód kártyát.

az aksi lehúzás 15 percre a legjobb reset. Utána mondjuk az automata ablakot és egy két dolgot vissza kell állítani, de a faq-ban van leírás, nem egy rocket sience.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.03.30 szerda, 13:51:39
Erre még ránézek ha hazaértem. Azt elfelejtettem írni, hogy a jelenség akksi töltés után jött elő. (Használt kocsi, kereskedésben boldog boldogtalan nyomogatta álló motornál). Még azt tanácsolták, hogy húzzam le az akkut. Ettől tartok egy kicsit, a rádió miatt, bár azt mondják hogy a kulcsnélküli rendszerhez nem kell kód. A papírjai között nem találtam kód kártyát.

Hát a rádió kóddal szerintem becsaptak. Az a lopásvédelem miatt van leginkább.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.30 szerda, 15:03:43
Hát a rádió kóddal szerintem becsaptak. Az a lopásvédelem miatt van leginkább.
Vágom.  A kézikönyv azt írja, hogy a kulcs kóddal kell programozni. Mivel ez egy key less go rendszerü "kulcs", ezért valszeg csak márkaszervízben lehet megtudni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.03.30 szerda, 15:16:06
Vágom.  A kézikönyv azt írja, hogy a kulcs kóddal kell programozni. Mivel ez egy key less go rendszerü "kulcs", ezért valszeg csak márkaszervízben lehet megtudni.

 :taps:

Kulcs kód alatt ne a kulcs kódját értsd...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.30 szerda, 16:58:08
:taps:

Kulcs kód alatt ne a kulcs kódját értsd...
Kicsit megzavart a "kulcs kód"  vs.  "kulcskód". A kézikönyvben az utóbbi van.
Remélem azért a márkaszervízben meg tudják mondani alvázszám szerint.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.03.30 szerda, 17:11:54
Kicsit megzavart a "kulcs kód"  vs.  "kulcskód". A kézikönyvben az utóbbi van.
Remélem azért a márkaszervízben meg tudják mondani alvázszám szerint.

Pénz azért legyen nálad.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.30 szerda, 18:11:45
Pénz azért legyen nálad.
Ha más nem lesz, akkor felhívom megint a német kereskedőt aki forgalomba helyezte. Az eddig is rendes volt. Majd kunyizok. :szomoru1:
kotta_cs: Írtad hogy a FAQ-ban van leírás a reset utáni visszaállításokról. Én nem találom. Megtennéd hogy leírod hogy pontosan hol találom.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.03.30 szerda, 19:04:46
Megnéztem. A folyadék rendben. A hiba, ha az,  továbbra is fennáll. Leállítom, bezárom, és a visszajelző lámpa még órák múlva is világít pirosan.
lehetséges,hogy kopásjelzős a fékbetét,és talán el van kopva addig....de a reset és vagy a diag lenne a megoldás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.03.31 csütörtök, 07:25:12
lehetséges,hogy kopásjelzős a fékbetét,és talán el van kopva addig....de a reset és vagy a diag lenne a megoldás.
Mindenképpen szerviz lesz belőle. Ott majd ránéznek erre is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.04.22 péntek, 12:23:53
Első fékbetét csere előtt állok. Nagyon erőltetik az ATE, TRW márkákat viszont a Textar most szinte csak fele annyiba kerül. Jó lehet az is azért?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.04.22 péntek, 12:28:37
Első fékbetét csere előtt állok. Nagyon erőltetik az ATE, TRW márkákat viszont a Textar most szinte csak fele annyiba kerül. Jó lehet az is azért?

Én most a Cromaxnál néztem meg, az eredeti Ford pont a kettő között van. Az nem jó? Amúgy párom autójába (Fusion) raktam Textar betétet Brembo tárcsával, fog.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.04.22 péntek, 12:41:38
Textar 10500.-
Gyári 16000.- Ami valószínűleg épp TRW lesz mert beszállítója és szinte egy árban van.
Az ATE már 19000 körül mozog.

AZ a bajom, hogy most még vastag a tárcsám, viszont van benne egy kis egyenetlenség centrikusan. Sajnálom megetetni a drága betétet. Lehet inkább felszabályzás lesz belőle előtte.

Én most a Cromaxnál néztem meg, az eredeti Ford pont a kettő között van. Az nem jó? Amúgy párom autójába (Fusion) raktam Textar betétet Brembo tárcsával, fog.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.04.22 péntek, 12:49:46
Textar 10500.-
Gyári 16000.- Ami valószínűleg épp TRW lesz mert beszállítója és szinte egy árban van.
Az ATE már 19000 körül mozog.

AZ a bajom, hogy most még vastag a tárcsám, viszont van benne egy kis egyenetlenség centrikusan. Sajnálom megetetni a drága betétet. Lehet inkább felszabályzás lesz belőle előtte.

https://alkatreszek.hu/13_0460_7228_2_ate_jk

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.04.22 péntek, 13:57:56
Cromax jobb árakat ad, kivéve az ATE-t. De az hogy lehet, hogy it pl a Textarból van 2 fajta? Legalábbis az ára és cikkszáma szerint.
https://alkatreszek.hu/13_0460_7228_2_ate_jk

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.04.22 péntek, 15:29:55
Textar 10500.-
Gyári 16000.- Ami valószínűleg épp TRW lesz mert beszállítója és szinte egy árban van.
Az ATE már 19000 körül mozog.

AZ a bajom, hogy most még vastag a tárcsám, viszont van benne egy kis egyenetlenség centrikusan. Sajnálom megetetni a drága betétet. Lehet inkább felszabályzás lesz belőle előtte.

Akinek van pénze majomra...
De esetleg abba is belegondolhatsz, hogy mennyit spórolsz egy utángyártott fékbetéttel és mennyi bux egy lökhárító cserén és fényezésen...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.04.22 péntek, 15:35:56
Akinek van pénze majomra...
De esetleg abba is belegondolhatsz, hogy mennyit spórolsz egy utángyártott fékbetéttel és mennyi bux egy lökhárító cserén és fényezésen...
még gyári beszállítóktól vásárol az ember, addig szerintem nem nagyon kell ilyentől tartani. a "gyárit" is gyártja valaki és az nem a ford.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.04.22 péntek, 17:11:10
még gyári beszállítóktól vásárol az ember, addig szerintem nem nagyon kell ilyentől tartani. a "gyárit" is gyártja valaki és az nem a ford.

Minden FoMoCo dobozba csomagolt alkatrész Henry ellenőriz személyesen, that makes difference!  :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.04.22 péntek, 17:17:07
Minden FoMoCo dobozba csomagolt alkatrész Henry ellenőriz személyesen, that makes difference!  :wave: :wave:
ja, erre nem gondoltam :vigyor3: de most akkor ő maga mint egy zombi, vagy csak a szelleme? :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.04.23 szombat, 13:55:03
Itt most mire gondolsz? Hogy a Ford maga gyártja betétet netán?  ;D A Textar fék alkatrészeket gyárt, annyira azért nem mondanám roppant sz.r kategóriának. Gyári beszállító egyébként az ATE, TRW, Motorcraft. Nekem a Motorcaftról konkrétan leszakadt a réteg. Azt mondták jobban koptassam a féket mert elöregedett!!!  :wow1: :falbav: Logikus.
Akinek van pénze majomra...
De esetleg abba is belegondolhatsz, hogy mennyit spórolsz egy utángyártott fékbetéttel és mennyi bux egy lökhárító cserén és fényezésen...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: tpmportal - 2016.04.23 szombat, 14:52:35
Akinek van pénze majomra...
De esetleg abba is belegondolhatsz, hogy mennyit spórolsz egy utángyártott fékbetéttel és mennyi bux egy lökhárító cserén és fényezésen...

Hány olyan esetről tudsz, amikor a fékbetét, és nem a gumi volt a szűk keresztmetszet a fékezésnél? Azon kívül, mint pl lentebb, hogy levált a hatlapról.

Itt most mire gondolsz? Hogy a Ford maga gyártja betétet netán?  ;D A Textar fék alkatrészeket gyárt, annyira azért nem mondanám roppant sz.r kategóriának. Gyári beszállító egyébként az ATE, TRW, Motorcraft. Nekem a Motorcaftról konkrétan leszakadt a réteg. Azt mondták jobban koptassam a féket mert elöregedett!!!  :wow1: :falbav: Logikus.

Annyira nem hülyeség. A fékbetét hátlapja festett vas. Ez idővel elkezd korrodálni, és ez bekúszik a fékbetét anyaga és a ragasztása alá. Ha elég nagy felületen nincs már kötés köztük, akkor leválik a hatlapról.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.04.23 szombat, 16:11:11
Nekem az'tán k... mind1, hogy milyen betétet használtok. Felőlem rendelhettek az alibabáról is vagy hogyhíjják...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.04.24 vasárnap, 00:30:49
Nekem az'tán k... mind1, hogy milyen betétet használtok. Felőlem rendelhettek az alibabáról is vagy hogyhíjják...
mk3 esetén a gyári általában bosch vagy textar volt

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.04.24 vasárnap, 00:31:34
Itt most mire gondolsz? Hogy a Ford maga gyártja betétet netán?  ;D A Textar fék alkatrészeket gyárt, annyira azért nem mondanám roppant sz.r kategóriának. Gyári beszállító egyébként az ATE, TRW, Motorcraft. Nekem a Motorcaftról konkrétan leszakadt a réteg. Azt mondták jobban koptassam a féket mert elöregedett!!!  :wow1: :falbav: Logikus.
a motorcraft nem csak csomagoló cég? szóval hogy ráraknak ők is logót más által gyártott termékre?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.04.24 vasárnap, 12:26:06
Mondjuk még érdemi választ eddig nem kaptam csak azt a majmos izét.  :nyes: ;)
Nekem az'tán k... mind1, hogy milyen betétet használtok. Felőlem rendelhettek az alibabáról is vagy hogyhíjják...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.04.24 vasárnap, 12:36:10
a motorcraft nem csak csomagoló cég? szóval hogy ráraknak ők is logót más által gyártott termékre?
Na ezt tényleg passzolom. De tényleg lehetséges. Van amikor még a csomagolás is ugyan az mint a Fordé, csak Motorcraftos.  ::)
Egyébként meg évi kb 35-40e. km körül mentem akkoriban, tehát biztos nem egy 2-3 éves betét volt. Egy sima tolatásos fékezésnél szakadt le nyáron, még jó hogy nem a Grossglocknerről lefelé  :vigyor3: 
Szűkítettem a kört. Jó a Textar vagy kell egy TRW vagy ATE minőség?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.04.24 vasárnap, 12:39:29
Na ezt tényleg passzolom. De tényleg lehetséges. Van amikor még a csomagolás is ugyan az mint a Fordé, csak Motorcraftos.  ::)
Egyébként meg évi kb 35-40e. km körül mentem akkoriban, tehát biztos nem egy 2-3 éves betét volt. Egy sima tolatásos fékezésnél szakadt le nyáron, még jó hogy nem a Grossglocknerről lefelé  :vigyor3: 
Szűkítettem a kört. Jó a Textar vagy kell egy TRW vagy ATE minőség?
én remsa-t használok mostanában, csak hogy könnyítsek a döntésen :vigyor3: de amúgy egy textar utcai használatra szerintem pont elég. ha nem nagy az árkülönbség, akkor trw vagy ate

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.04.24 vasárnap, 12:50:52
én remsa-t használok mostanában, csak hogy könnyítsek a döntésen :vigyor3: de amúgy egy textar utcai használatra szerintem pont elég. ha nem nagy az árkülönbség, akkor trw vagy ate

Nekem most hátul ford tárcsa és motocraft betét van.... Múltkor egy mosás után 2 napig állt sz autó. Nem vokt behúzva a kézifék. Mégis összerohadt a betét meg a tárcsa. Utána 3 hét kellett, hogy bekopjon, addig morgott, remegett fékezéskor.

Szerintem ezt a legxarabb utángyártott is tudja... Egy ferodo tárcsa textar betéttel 25 e ftból kijön. A motocraft 40e minimum iszonyat kedvezményekkel... No comment

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2016.04.24 vasárnap, 18:51:11
Nekem most hátul ford tárcsa és motocraft betét van.... Múltkor egy mosás után 2 napig állt sz autó. Nem vokt behúzva a kézifék. Mégis összerohadt a betét meg a tárcsa. Utána 3 hét kellett, hogy bekopjon, addig morgott, remegett fékezéskor.

Szerintem ezt a legxarabb utángyártott is tudja... Egy ferodo tárcsa textar betéttel 25 e ftból kijön. A motocraft 40e minimum iszonyat kedvezményekkel... No comment

Nekem a Ferodo tárcsa- Textár betét kombo bejött.. ár-értékben jó választás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.05.01 vasárnap, 09:34:30
Mindenképpen szerviz lesz belőle. Ott majd ránéznek erre is.
Nos sikerült a kézifék visszajelző lámpa problémát megoldani, egy akksi lehúzás, 15 perc várakozás, visszakötés kombóval megoldani.
A márkaszervízben 3 órányi diagnosztikára kötés után sem tudták megmondani hogy mi a gond. Szerintük teljesen normális, ha a visszajelző lámpa nem alszik el a gyújtás levétele, és az autó bezárása után sem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.05.01 vasárnap, 09:44:36
Nos sikerült a kézifék visszajelző lámpa problémát megoldani, egy akksi lehúzás, 15 perc várakozás, visszakötés kombóval megoldani.
A márkaszervízben 3 órányi diagnosztikára kötés után sem tudták megmondani hogy mi a gond. Szerintük teljesen normális, ha a visszajelző lámpa nem alszik el a gyújtás levétele, és az autó bezárása után sem.

ez melyik márkaszervíz volt? Nem nagyon kéne oda autót vinni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: berek21 - 2016.05.02 hétfő, 03:48:16
ez melyik márkaszervíz volt? Nem nagyon kéne oda autót vinni
Zalaegerszeg. Nagyon nincsenek képben. Kértem tőlük ajánlatot komplett vezérlés, két hátsó tárcsa+betét, összes szűrő, olaj, hűtőfolyadék, váltóolaj, hosszbordásszíj beszerzésre. Pontosan 80 ezerrel többet kértek, mint a cromax. Azt hogy mennyiért rakják be ezeket, már nem tudakoltam. Megvettem magam, és ketten kb.  6 óra alatt megcsináltuk.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2016.05.02 hétfő, 09:14:27
Nos sikerült a kézifék visszajelző lámpa problémát megoldani, egy akksi lehúzás, 15 perc várakozás, visszakötés kombóval megoldani.
A márkaszervízben 3 órányi diagnosztikára kötés után sem tudták megmondani hogy mi a gond. Szerintük teljesen normális, ha a visszajelző lámpa nem alszik el a gyújtás levétele, és az autó bezárása után sem.

Az ilyeneket nem lehet jelenteni a Ford Magyarországnak? (Mármint úgy, hogy valami eredménye/értelme is legyen.)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.05.02 hétfő, 10:25:40
Az ilyeneket nem lehet jelenteni a Ford Magyarországnak? (Mármint úgy, hogy valami eredménye/értelme is legyen.)

szerintem tojnak rá

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: doszi_zeg - 2016.05.02 hétfő, 17:14:44
Zalaegerszeg. Nagyon nincsenek képben. Kértem tőlük ajánlatot komplett vezérlés, két hátsó tárcsa+betét, összes szűrő, olaj, hűtőfolyadék, váltóolaj, hosszbordásszíj beszerzésre. Pontosan 80 ezerrel többet kértek, mint a cromax. Azt hogy mennyiért rakják be ezeket, már nem tudakoltam. Megvettem magam, és ketten kb.  6 óra alatt megcsináltuk.
Sokat tudnék én is mesélni róluk... de egy a lényeg, hogy az autómat a közelükbe sem viszem. Iszonyatos pénzeket kérnek el mindenért, de a hozzáértő szerelőknek meg híján vannak (tisztelet a kivételnek, ha van).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: G_B - 2016.05.02 hétfő, 22:01:30
Az ilyeneket nem lehet jelenteni a Ford Magyarországnak? (Mármint úgy, hogy valami eredménye/értelme is legyen.)
ha írásban lenne erre bizonyíték, akkor talán, de ilyet úgysem írnak le soha

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: adam83 - 2016.05.10 kedd, 18:21:39
Üdv!

A problémám a következő....a kocsi vezérlés cserén esett át+hosszbordás szíj.Indítás után ég az ESP visszejelző lámpa és a fodulatszámmérő nem mutat.Lehet ennek egymáshoz vagy a vezérlés cseréhez bármi köze? 2008-as 2.0 TDCI

Ádám

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.05.10 kedd, 21:18:44
Üdv!

A problémám a következő....a kocsi vezérlés cserén esett át+hosszbordás szíj.Indítás után ég az ESP visszejelző lámpa és a fodulatszámmérő nem mutat.Lehet ennek egymáshoz vagy a vezérlés cseréhez bármi köze? 2008-as 2.0 TDCI

Ádám
nem lehet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2016.05.11 szerda, 08:21:40
Vagy marad a Gyurcsók, vagy el kell vinni, egy hozzáértő szerelőhöz.

Ugye régebben említettem, hogy nem fog eléggé a fék...

Azóta az is problémává vált, hogy 100 felett, ha finoman fékeztem remegett, rázott a kormány mint a veszedelem.
1. Voltam gumisnál - centirt megnéztük, gyakorlatilag hibátlan mind a négy kerék.
2. Tegnap autószerelőnél volt a jármű: az lett a döntés, hogy lecseréltük - felszabályozás helyett - a féktárcsákat elől.
A két első féktárcsa felülete zárványos, sötét színű foltok vannak rajta, nem az a teljesen szépen kopó fényes felület, mint normális esetben.

Eredmény: már nem remeg be a kormány fékezésnél, ergo vagy eldeformálódott a féktárcsa, vagy amit a szerelő mutatott, hogy a felfekvő felületen a kerékagy oldalán a féktárcsán szép nagy rozsdafoltok vannak - ez elég volt az ütéshez, mivel a fékbetétnél ez a rozsdavastagság akár tizedes eltérést is okozhatott.
Most járatom a féket, majd jelzek, hogy a fékhatás megoldódott-e.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Adam86 - 2016.05.28 szombat, 21:30:02
Fekfolyadekot mikor erdemes csereltetni? Fekbetetcserere viszem a kocsit markaszervizbe, ott ajanlottak. 145e km van benne.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.05.29 vasárnap, 11:56:52
Fekfolyadekot mikor erdemes csereltetni? Fekbetetcserere viszem a kocsit markaszervizbe, ott ajanlottak. 145e km van benne.
2 évente illene

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ABR - 2016.06.14 kedd, 10:18:18
Sziasztok! Fekezeskor enyhe nyikorgo hang feltetlenul fektarcsara utal? Fekbetet csere erett, de a szerelo telefonon keresztul azonnal tarcsa cseret is javasolt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.06.14 kedd, 10:30:04
Sziasztok! Fekezeskor enyhe nyikorgo hang feltetlenul fektarcsara utal? Fekbetet csere erett, de a szerelo telefonon keresztul azonnal tarcsa cseret is javasolt.

nem túlzott költség annak a cseréje sem,de az lehet,hogy még tudja a méretet,csak a felülete nem sík,így az új betétnek majd hozzá kell kopnia.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ABR - 2016.06.14 kedd, 14:39:40
nem túlzott költség annak a cseréje sem,de az lehet,hogy még tudja a méretet,csak a felülete nem sík,így az új betétnek majd hozzá kell kopnia.
Cromaxban beszereléssel mondtak 40-45-öt az első tárcsákra és betétekre.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.06.14 kedd, 14:55:18
Cromaxban beszereléssel mondtak 40-45-öt az első tárcsákra és betétekre.

És az sok?

A betét 10 e ft kb és a tárcsádba lehet mondjuk még 10e km, amikor majd vehetsz új betéteket megint...

Én lassan ott tartok, hogy minden betét cserekor tárcsát is fogok cseréltetni...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.06.14 kedd, 17:12:57
Cromaxban beszereléssel mondtak 40-45-öt az első tárcsákra és betétekre.
na.pont a feléből megcsinálod magadnak. ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.06.14 kedd, 17:48:06
na.pont a feléből megcsinálod magadnak. ;)

De te ingyen is megcsinálnád neki, ugye?  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.06.14 kedd, 21:40:49
De te ingyen is megcsinálnád neki, ugye?  :eplus2:
te még fizetnél is érte. :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sefi62 - 2016.07.08 péntek, 21:24:39
Sziasztok !Azt szeretném kérdezni hogy szerintetek ATE,Brembo,vagy Ford hátsö tárcsa+betét variációt érdemesebb venni ,árban  az Ebay-n nincs nagy különbség.
Köszi 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2016.07.08 péntek, 21:38:22
Sziasztok !Azt szeretném kérdezni hogy szerintetek ATE,Brembo,vagy Ford hátsö tárcsa+betét variációt érdemesebb venni ,árban  az Ebay-n nincs nagy különbség.
Köszi 
Offoson Fomocossal mar volt bajom, azota 2x vettem Brembot az jo volt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: T1BA - 2016.07.09 szombat, 05:09:57
Sziasztok !Azt szeretném kérdezni hogy szerintetek ATE,Brembo,vagy Ford hátsö tárcsa+betét variációt érdemesebb venni ,árban  az Ebay-n nincs nagy különbség.
Köszi 
A márkán kívül más oka is lehet,de az elvileg hibátlan első futóműre és féknyeregre feltett gyári féktárcsákkal és Motorcraft első betétekkel sikerült bekerülnöm a folyamatosan behullámosodó féktárcsások klubjába. :rinya:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.07.09 szombat, 17:12:03
A márkán kívül más oka is lehet,de az elvileg hibátlan első futóműre és féknyeregre feltett gyári féktárcsákkal és Motorcraft első betétekkel sikerült bekerülnöm a folyamatosan behullámosodó féktárcsások klubjába. :rinya:

Célszerű ilyenkor márkát váltani, Brembo, ferodo, ebc és még van néhány ami nagyon jó minőség. Azért a gyári nem mindig a legjobb.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2016.07.09 szombat, 18:16:37
A márkán kívül más oka is lehet,de az elvileg hibátlan első futóműre és féknyeregre feltett gyári féktárcsákkal és Motorcraft első betétekkel sikerült bekerülnöm a folyamatosan behullámosodó féktárcsások klubjába. :rinya:

Ugyanez volt nalam is, hullamosodott a gyári tárcsa, fel lett szabályozva, ujra hullamos lett, rázott fékezéskor, utana jött a Brembó tárcsa Textar betéttel és soha nem lett problémam a fékkel, azóta csak ezt a kombót használom.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bviktr - 2016.07.09 szombat, 18:21:03
Célszerű ilyenkor márkát váltani, Brembo, ferodo, ebc és még van néhány ami nagyon jó minőség. Azért a gyári nem mindig a legjobb.
A gyárinak jónak kell lennie, az enyémen is az van, csak a gyári felirattal ellátott csomagolású termékekkel lehetnek gondok.

Cím: Válasz: ESP
Írta: koczan@kopi-tech.hu - 2016.07.10 vasárnap, 09:24:25
Sziasztok
2009 Mondeo 2.0 disel kombi hiba jelneség hogy néha az EPS lámpa normál körülmények között kigyullad a kontroll lámpa és csak úgy kapcsol ki ha ujra indítom a motort
Talán a szenzor hibás ?
Van valakinek ötlete ? :integet2:

Cím: Válasz: ESP
Írta: ReFi - 2016.07.10 vasárnap, 09:41:23
Sziasztok
2009 Mondeo 2.0 disel kombi hiba jelneség hogy néha az EPS lámpa normál körülmények között kigyullad a kontroll lámpa és csak úgy kapcsol ki ha ujra indítom a motort
Talán a szenzor hibás ?
Van valakinek ötlete ? :integet2:
Hibakodot olvasnek eloszor.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: T1BA - 2016.07.10 vasárnap, 16:58:51
Ugyanez volt nalam is, hullamosodott a gyári tárcsa, fel lett szabályozva, ujra hullamos lett, rázott fékezéskor, utana jött a Brembó tárcsa Textar betéttel és soha nem lett problémam a fékkel, azóta csak ezt a kombót használom.
Szóról szóra pontosan ezt csináltam én is végig,most én is kipróbálom a Brembót Textarral. Remélem,nem fog csikorogni,mert attól megőrülnék.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.11 hétfő, 11:40:38
A gyárinak jónak kell lennie, az enyémen is az van, csak a gyári felirattal ellátott csomagolású termékekkel lehetnek gondok.

A gyári most lett pont a rázás miatt cserélve 80ezres szerviznél. Pedig a tárcsának alig van 1 mm-es válla, a betét meg 20ezret ment, szinte új állapotú.
Ugyanitt jelképes összegért elvihető 2 db felszabályozandó, alig kopott első gyári tárcsa és egy készlet 20ezret futott betét garnitúra.  :smile:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.11 hétfő, 12:32:10
A gyári most lett pont a rázás miatt cserélve 80ezres szerviznél. Pedig a tárcsának alig van 1 mm-es válla, a betét meg 20ezret ment, szinte új állapotú.
Ugyanitt jelképes összegért elvihető 2 db felszabályozandó, alig kopott első gyári tárcsa és egy készlet 20ezret futott betét garnitúra.  :smile:
1mm-es vállal az már kuka

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.07.11 hétfő, 12:55:34
A gyári most lett pont a rázás miatt cserélve 80ezres szerviznél. Pedig a tárcsának alig van 1 mm-es válla, a betét meg 20ezret ment, szinte új állapotú.
Ugyanitt jelképes összegért elvihető 2 db felszabályozandó, alig kopott első gyári tárcsa és egy készlet 20ezret futott betét garnitúra.  :smile:

Valami nincs rendben ezzel a hátsó fékrendszerrel... Előzö tárcsa is morgás, rezonancia miatt lett kuka, a mostani is így fogja végezni... :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.11 hétfő, 13:11:11
Valami nincs rendben ezzel a hátsó fékrendszerrel... Előzö tárcsa is morgás, rezonancia miatt lett kuka, a mostani is így fogja végezni... :szomoru1:

Nekem a hátulja jó, csak kopik a betét, az eleje lett rázós. De Domi mesélte hogy neki a hármasnál ugyanígy rázott, cseréltette az elsőket, maradt vacak, majd a hátsók cseréje oldotta meg. Nem gondoltam volna hogy a hátsó hibája ugyanúgy tudja rázni a kormányt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.11 hétfő, 13:12:07
1mm-es vállal az már kuka

Nemtom, a szerelő mondta hogy hülye vagyok hogy cserélem, simán csak fel kell szabályoztatni és jó, mert alig van megkopva.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.07.11 hétfő, 13:18:58
Nekem a hátulja jó, csak kopik a betét, az eleje lett rázós. De Domi mesélte hogy neki a hármasnál ugyanígy rázott, cseréltette az elsőket, maradt vacak, majd a hátsók cseréje oldotta meg. Nem gondoltam volna hogy a hátsó hibája ugyanúgy tudja rázni a kormányt.

Nekem a hátsó okozta, és kezdi megint okozni... Előzőleg lett cserélve elöl betét, tárcsa, maradt minden a régi, aztán hátsó tárcsa betét csere és sima lett minden egy időre...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.11 hétfő, 13:55:13
Nemtom, a szerelő mondta hogy hülye vagyok hogy cserélem, simán csak fel kell szabályoztatni és jó, mert alig van megkopva.
rá van írva a tárcsára milyen vastagsánál eldobós. oldalanként az az 1mm szokott lenni kb. aki többet fenthagyja, szabályozgatja utána meg scodálkozik, hogy az első nagy fékezés után hullámosodik a fék

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.11 hétfő, 14:01:07
Nemtom, a szerelő mondta hogy hülye vagyok hogy cserélem, simán csak fel kell szabályoztatni és jó, mert alig van megkopva.
egészen pontosan katalógusból:

első tárcsa
új: 28mm
eldobós: 26mm-től

hátsó tárcsa
új: 10,9-11mm
eldobós: 9mm-től

azaz jól látszik, hogy oldalanként 1mm!!! válltól már eldobós a tárcsa

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.07.11 hétfő, 14:12:40
Nekem a hátsó okozta, és kezdi megint okozni... Előzőleg lett cserélve elöl betét, tárcsa, maradt minden a régi, aztán hátsó tárcsa betét csere és sima lett minden egy időre...

próbálj nem gyári tárcsát belerakni, hanem valami jobbat.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.07.11 hétfő, 14:17:06
próbálj nem gyári tárcsát belerakni, hanem valami jobbat.

Én meg azt tervezem, hogy valami neveset de a legolcsóbbat és cserélgettem sűrübben.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.07.11 hétfő, 14:20:28
Én meg azt tervezem, hogy valami neveset de a legolcsóbbat és cserélgettem sűrübben.

én annó brembot rakattam az mk3-ba és soha többet nem volt ilyen gondom. MK4-be nem emlékszem mi volt, de ha majd kell cserélni, akkor ide is brembo kerül

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.11 hétfő, 15:39:44
én annó brembot rakattam az mk3-ba és soha többet nem volt ilyen gondom. MK4-be nem emlékszem mi volt, de ha majd kell cserélni, akkor ide is brembo kerül
mk3aknál mostanában a brembo egy kalapkaki

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.11 hétfő, 15:40:15
Én meg azt tervezem, hogy valami neveset de a legolcsóbbat és cserélgettem sűrübben.
mk3-on nekem a bosch vált be. de egy zimmermant ki lehetne rá próbláni, azok állítólag jók

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.07.11 hétfő, 15:56:06
mk3aknál mostanában a brembo egy kalapkaki
amikor én mk3-aztam, akkor nagyon jó volt, a jelenlegiről nem tudok mit mondani. minden másomon, jeep, mocik brembo van és nagyon jók

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.07.11 hétfő, 19:28:18
A gyári most lett pont a rázás miatt cserélve 80ezres szerviznél. Pedig a tárcsának alig van 1 mm-es válla, a betét meg 20ezret ment, szinte új állapotú.
Ugyanitt jelképes összegért elvihető 2 db felszabályozandó, alig kopott első gyári tárcsa és egy készlet 20ezret futott betét garnitúra.  :smile:
Minden taxis álma!!!!!!!  :D :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.11 hétfő, 20:36:12
Minden taxis álma!!!!!!!  :D :D

Kar hogy a taxisnak mar ronyoja van vagy mifene...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.07.11 hétfő, 21:27:00
Kar hogy a taxisnak mar ronyoja van vagy mifene...
De ő csak egy taxis. Amúgy is fénykorában 3-asa volt. Tedd fel a jófogásra!  :D
"Eladó egy "kicsit" használt féktárcsa+betét. Alapesetben 5eft. Taxisoknak 8eft, mert ők még a tárcsát 3x felszabályoztatják.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.12 kedd, 10:44:05
De ő csak egy taxis. Amúgy is fénykorában 3-asa volt. Tedd fel a jófogásra!  :D
"Eladó egy "kicsit" használt féktárcsa+betét. Alapesetben 5eft. Taxisoknak 8eft, mert ők még a tárcsát 3x felszabályoztatják.

Én egy tábla csokiért gondoltam, mert a fékbetét még tényleg bőven használható, a szerviz se akarta kicserélni, de lehet felteszem.  :smile:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.12 kedd, 12:10:46
Én egy tábla csokiért gondoltam, mert a fékbetét még tényleg bőven használható, a szerviz se akarta kicserélni, de lehet felteszem.  :smile:
kilónként ér 25ft-ot kb :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.12 kedd, 13:29:02
kilónként ér 25ft-ot kb :vigyor3:

Hát elég nehéz. Én hülye meg a szépségért a rugózatlan tömeget még jól megdobtam a gyári 18-as felnikkel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.07.12 kedd, 18:59:08
Hát elég nehéz. Én hülye meg a szépségért a rugózatlan tömeget még jól megdobtam a gyári 18-as felnikkel.
Majdnem úgy voltál, Pamela! Ő a rugózottat emeltem meg vagy 2x400ml-el.  :D :D   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sefi62 - 2016.07.12 kedd, 19:59:15
Sziasztok !Azt szeretném kérdezni hogy szerintetek ATE,Brembo,vagy Ford hátsö tárcsa+betét variációt érdemesebb venni ,árban  az Ebay-n nincs nagy különbség.
Köszi 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sefi62 - 2016.07.12 kedd, 20:00:53
Köszi mindenkinek a tanácsokat,végül ATE-t rendeltem,majd meglátom !

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.12 kedd, 22:36:39
Hát elég nehéz. Én hülye meg a szépségért a rugózatlan tömeget még jól megdobtam a gyári 18-as felnikkel.
rakni kell fel akkor 4db mankó kereket :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.07.13 szerda, 09:46:13
rakni kell fel akkor 4db mankó kereket :vigyor3:

Mé', az szép?  :beka3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.07.13 szerda, 11:40:21
Mé', az szép?  :beka3:
nem, de könnyű :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.08.31 szerda, 10:21:16
Sziasztok,
Az elso fektarcsat es beteteket sajna cserelnem kell, mert elkezdett razni fekezeskor pedig meg a gyari a tarcsa es csak 1mm-ert kopott :szomoru1:.

Kerdesem: valoban vissza lehet nyomni a munkahengert kezzel a wiki alapjan es eleg kitekerni a kiegyenlito tartaly tetejet?? csak azert, mert lattam egy videot es ott szerszammal nyomta vissza plusz a srac meg kitekerte a legtelenitot is, hogy elmondasa szerint az ABS modult ovja?!?
Sajna elso fekkel meg sohasem kellett foglalkoznom csak a hatsot ismerem...
Koszi elore is  :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.08.31 szerda, 11:21:32

Szia! Ugyanígy jártam, de azt mondták hogy ez első tárcsánál az 1 mm-es kopás (gondolom oldalanként) az már úgy is kukás. Szerelő meg azt mondta szerinte simán fel lehet szabályoztatni. Na mindegy, csere lett, viszont ha érdekel van egy garnitúra gyári kb 20ezret futott, alig kopott első betétem, amire még a szakszerviz is azt mondta felesleges cserélni. Viszont én cseréltem kompletten. Szóval ha érdekel valami jelképesért elviheted.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.08.31 szerda, 11:31:33

0,5mm-ert koptak oldalankent es koszi szepen az ajanlatot nem Magyarorszagon elek nehez lenne atvennem  :eljen: plusz megvettem mar az ujakat ferodo tarcsa es textar betetek lesznek. Nyaron odahaza lehet felszabalyoztatom a regit, de sztm megy a kukaba, mert ezzel az uj tarcsaval mar a bontoig vagy eladasig mar biztos kihuzom  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.08.31 szerda, 11:34:37
0,5mm-ert koptak oldalankent es koszi szepen az ajanlatot nem Magyarorszagon elek nehez lenne atvennem  :eljen: plusz megvettem mar az ujakat ferodo tarcsa es textar betetek lesznek. Nyaron odahaza lehet felszabalyoztatom a regit, de sztm megy a kukaba, mert ezzel az uj tarcsaval mar a bontoig vagy eladasig mar biztos kihuzom  :vigyor3:

Hát így megértem hogy nem kéred. :smile: Pedig majdnem házig tudtam volna küldeni, jövő héten jön haza párom nagynénje Dániából. A határ közelében laknak, van egy kis házuk Svédországban is.
A felszabályozás pont annyit levesz belőle, hogy utána tényleg kuka, felesleges foglalkozni vele szerintem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.08.31 szerda, 11:50:41
Sziasztok,
Az elso fektarcsat es beteteket sajna cserelnem kell, mert elkezdett razni fekezeskor pedig meg a gyari a tarcsa es csak 1mm-ert kopott :szomoru1:.

Kerdesem: valoban vissza lehet nyomni a munkahengert kezzel a wiki alapjan es eleg kitekerni a kiegyenlito tartaly tetejet?? csak azert, mert lattam egy videot es ott szerszammal nyomta vissza plusz a srac meg kitekerte a legtelenitot is, hogy elmondasa szerint az ABS modult ovja?!?
Sajna elso fekkel meg sohasem kellett foglalkoznom csak a hatsot ismerem...
Koszi elore is  :worship:

Biztos hogy az első tárcsa miatt ráz?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.08.31 szerda, 12:10:53
Biztos hogy az első tárcsa miatt ráz?
Tisztelt Pé.nisz Úr!
Miből gondolja,hogy nem? :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.08.31 szerda, 12:17:17
Tisztelt Pé.nisz Úr!
Miből gondolja,hogy nem? :hehe:

Pl hogy az smaxin a hátsó miatt kezd el rázni...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.08.31 szerda, 12:25:47
Pl hogy az smaxin a hátsó miatt kezd el rázni...
Hat semmi sem biztos, de az a sejtesem..
Felniket mar atcsereltem ugyan az, kormanymuvet is neztem egyben van az egesz nincs kotyogas, jok a csuklok, stb.
Viszont ronda rozsdas a pereme az elso tarcsaknak es ahogy pattog le a szele kb. 5mm-es savban az okozzhatja sztm..
Letekert ablaknal, ha kicsit ralepek a fekre hallani is valami halk nyiszatolast a jobb oldalrol...gagyik ezek a gyari tarcsak vagy a nyolc ev nem tett neki jot  :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.08.31 szerda, 15:32:57
https://www.youtube.com/watch?v=WawDO7DcH54

Na ez az a video amit megneztem es 3:30-nal beszel arrol, hogy a legtelenitot ki kell oldani, hogy a regi olaj ne menjen az ABS egysegbe?!??. Szerintetek?

Plusz nekem is ilyen randa rozsdas a tarcsa szele a video elejen jol latszik :( Volt masnak is ilyen amikor cserelte?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.08.31 szerda, 16:11:34
https://www.youtube.com/watch?v=WawDO7DcH54

Na ez az a video amit megneztem es 3:30-nal beszel arrol, hogy a legtelenitot ki kell oldani, hogy a regi olaj ne menjen az ABS egysegbe?!??. Szerintetek?

Plusz nekem is ilyen randa rozsdas a tarcsa szele a video elejen jol latszik :( Volt masnak is ilyen amikor cserelte?

Szerintem egyáltalán nem kell, de majd a gyakorlottabb kollegák megmondják. Hiszen alapvetően a rendszer úgy működik, hogy olajat tol a féknyergekbe, attól a dugattyúk préselik a fékpofát a tárcsához. Ha lelép az ember a fékről, akkor a dugattyúk visszajönnek és a fékolajat visszanyomják a tartályba. Szóval így egy picit hülyeségnek tűnik.

A tárcsa széle az évek alatt szépen rozsdásodik. Ez alapvetően nem okoz semmilyen rezgést fékezéskor, hiszen a tárcsát nem oldalirányba, hanem forgásirányban terheli nem megfelelően, így sebességfüggő rezgést okozhat, ami nem függ a fékezéstől. pl 100km/ó felett picit beráz, de a kerék 0-ra ki van súlyozva.
Amúgy minden tárcsa 3 év használat után bazi rondán néz ki, már csak azért is, mert fékezel egy jót, felmelegszik 300-400 fokra, belemész egy pocsolyába, kap egy kevés vizet és már fokozottan fog oxidálódni. De ez nem gond

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.08.31 szerda, 16:43:41
Pl hogy az smaxin a hátsó miatt kezd el rázni...
a kormány? vagy egészen mást érzel,egészen máshol...?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.08.31 szerda, 16:52:28
a kormány? vagy egészen mást érzel,egészen máshol...?

szerintem P. Nisz valahol máshol érez valami rezgést :D  :eplus2:  :eplus2: és mivel hátulról érzi, ezért úgy gondolja, hogy hátulról jön az ami azt okozza  :nyes:  :nyes:  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.01 csütörtök, 08:50:57
Szerintem egyáltalán nem kell, de majd a gyakorlottabb kollegák megmondják. Hiszen alapvetően a rendszer úgy működik, hogy olajat tol a féknyergekbe, attól a dugattyúk préselik a fékpofát a tárcsához. Ha lelép az ember a fékről, akkor a dugattyúk visszajönnek és a fékolajat visszanyomják a tartályba. Szóval így egy picit hülyeségnek tűnik.

A tárcsa széle az évek alatt szépen rozsdásodik. Ez alapvetően nem okoz semmilyen rezgést fékezéskor, hiszen a tárcsát nem oldalirányba, hanem forgásirányban terheli nem megfelelően, így sebességfüggő rezgést okozhat, ami nem függ a fékezéstől. pl 100km/ó felett picit beráz, de a kerék 0-ra ki van súlyozva.
Amúgy minden tárcsa 3 év használat után bazi rondán néz ki, már csak azért is, mert fékezel egy jót, felmelegszik 300-400 fokra, belemész egy pocsolyába, kap egy kevés vizet és már fokozottan fog oxidálódni. De ez nem gond
Elobbivel egyet ertek es nem fogom benyitni a legtelenitot cserenel, de sztm az utobbi dolog nem igy mukodik. Amennyiben normalis fektarcsat (normalisan kezelt) tesznek fel az sohasem lesz ilyen rozsdas a hutobordaknal. Cimbim passatja is itt fut olyan mintha uj lenne nem rozsdas egyaltalan. Az auto 4 eves, eredeti tarcsakkal csak betet csere volt es 106 ezer kilometer van benne.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.01 csütörtök, 09:54:57
No sziasztok!

Pár friss tapasztalat futómű, fék, gumi területén.

Gyári (első) tárcsám rázott, gariban cserélték. Most semmi gond, nagyon szépen lassít az autó, már lassan 2e km van bennük, bízom benne, hogy így is marad. Köszönöm ezúton is az értékesítő korrekt hozzáállását, garanciális ügyintézését! Betétek utángyártott Bosch-ok lettek, mivel a hátsó rendszer az, gondoltam, akkor ugyanúgy viselkedjen az autó, elől-hátul ugyanaz a minőség. Nagyon jól fognak, sokkal jobban, mint a Motorcraft-Textar (első-hátsó) páros. Már jó egy ideje megyek vele, de még most is szoknom kell:) Mivel a hátsó tárcsa már vállas volt, így azt is cseréltem, Bosch-ra, mert úgy informálódtam, az a gyári rendszer. A bosch betétekkel hátul nem kicsit szívtam, mert berakás után, kb. 100 km elteltével visított, mint az anyátlan malac. Elvittem szerelőhöz, ő kiszedte, megcsiszolta, a visítás abbamaradt, de miután fékről levettem a lábam, nyikorgott (gondolom nem vagy nem megfelelően ment vissza a betét). Szétszedtem, jó alaposan megcsiszoltam a felületét, kitisztítottam a kis csúszósarukat, Atte zsírt is tettem bele (annyit, amennyit kell). Az egyik betét valamiért félre volt kopva, azt észrevettem, egyebekben semmit. Mindezek után nyikkanás nélkül ment egészen az első nagyobb autópályás fékezésig, utána is csak kis sebességnél csinálta. Viszont most - kis idő elteltével -semmi, nagyon néha kis sebességnél gurulásnál hallok egy nyikorgást, de nagyon elvétve, most pályás menet után sincs gond.

Gumik. Előre vettem két új Kumhot- úgy egy éve. Azt vettem észre, hogy az autó - más autóhoz képest - nyugtalanul megy, ezt a kormányon lehetett érezni. Nem oldalirányú volt az ütés (mint rossz cetrírnál), hanem olyan bizsergető. 2 hete hazajöttünk egy nagyobb útról, s azt vettem észre, hogy már oldalirányba is vibrálja a kormányt. El a gumishoz, cetrír, utána változás semmi. Vissza hozzá, mondom valami nem jó. Érdekes módon még +20grammokat kért. Kicentrírozta újra, maradt minden a régiben. Ő 3 betűs szóval illette a gumit, de én azért kíváncsi voltam, tényleg az-e a ludas, mert egyébként elégedett voltam velük. Bejelentettem a forgalmazónak, hgoy gond van, levittem Fehérvárra gumishoz, aki a garanciális bevizsgáláshoz átveszi a kerekeket, s egyből mondta, hogy ez tényleg nagyon csúnyán jár. Mind a kettő. Nála is megint +20 grammot kért volna. Levettük, felkerültek a Michelin HP-k, s szemmel is láthatóan sokkal kiegyensúlyozottabban forgott a gumi, nem volt benne a pulzálás. Hazafelé, mikor jottem el tőle,  nem akartam elhinni, hogy ilyen finoman is tud menni az autó...., annyira simán ment. Ja, és megszűnt az, hogy az autó állandóan jobbra akart menni... Jó gumi lenne nagyon a Kumho (ez a típus a HS51 volt), rendkívül jól tapad, stabil, vízen sem votl soha gond, de ha használhatatlan más okból adódóan, az baj...Sajnálom, mert jó ár/érték lenne, de most ismét megtanultam (ahogy egyébként a BMW-nél is), hogy csak Michelin. Valahogy más osztály. Állítólag az új fejlesztésűek annyira nem jók, de nekem már az a legfontosabb, hogy legyen kerek :).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.01 csütörtök, 10:15:53

hát a csak michelin szerintem erős kifejezés, mert hasonlót tapasztaltál volna, ha felrakatsz helyette egy bridgestone, goodyear, continental, hankook... jó márkákat. Én nagyon meg vagyok elégedve a hankook-al, a téli gumi is nagyon jól tapadt és nem volt vele semmi gond, a nyári is fantasztikusan működik, de a mondin a vredestein is szépen teszi a dolgát. A kumhonak még van mit tanulnia szerintem

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.09.01 csütörtök, 10:21:33
hát a csak michelin szerintem erős kifejezés, mert hasonlót tapasztaltál volna, ha felrakatsz helyette egy bridgestone, goodyear, continental, hankook... jó márkákat. Én nagyon meg vagyok elégedve a hankook-al, a téli gumi is nagyon jól tapadt és nem volt vele semmi gond, a nyári is fantasztikusan működik, de a mondin a vredestein is szépen teszi a dolgát. A kumhonak még van mit tanulnia szerintem
gyári selejt gumija minden márkának van,sőt.A continak kimondottan sok a reklamációja.
A kumho jó gumi.ti vagytok bénák.... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.01 csütörtök, 10:27:05
Elobbivel egyet ertek es nem fogom benyitni a legtelenitot cserenel, de sztm az utobbi dolog nem igy mukodik. Amennyiben normalis fektarcsat (normalisan kezelt) tesznek fel az sohasem lesz ilyen rozsdas a hutobordaknal. Cimbim passatja is itt fut olyan mintha uj lenne nem rozsdas egyaltalan. Az auto 4 eves, eredeti tarcsakkal csak betet csere volt es 106 ezer kilometer van benne.

A rozsdásodás a tárcsán azért nem egy nagy probléma. A rozsdásodás sok mindentől függ. Anyagi minőségtől és a használattól leginkább. Ezek a tárcsák nem rozsdamentes acélból készülnek, de rengeteg fajta tárcsa van egy autóhoz. Az alapabb tárcsák biza rozsdásodni fognak, ez normális és nincs vele gond. A másik véglet a karbon féktárcsák, de az leginkább versenykörülményekre kell.

Aztán ha az ember elkezd áldozni rá, vagyis nem akarja az első két tárcsát egy 20-asból letudni, akkor már lehet venni az EBC-nek, brembo-nak vagy egyéb márkának a jobb tárcsáit. Jobb anyagösszetétel, felület kezelés, marási technológiák, de itt is még lesz majd előbb utóbb rozsda:
"féktárcsáknál alkalmazott színes bevonattal a korrózió késleltetése mellett növelik a tárcsák esztétikai és műszaki értékét"

Szóval lesz csak pénz kérdése, hogy mikor, de ettől még nem biztos, hogy az a tárcsa sz@r.

gyári selejt gumija minden márkának van,sőt.A continak kimondottan sok a reklamációja.
A kumho jó gumi.ti vagytok bénák.... :eplus2:

Kumho sz@r gumi te nem is közlekedsz autóval  :eplus2:  :eplus2:  :eplus2: :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.01 csütörtök, 10:30:01
A rozsdásodás a tárcsán azért nem egy nagy probléma. A rozsdásodás sok mindentől függ. Anyagi minőségtől és a használattól leginkább. Ezek a tárcsák nem rozsdamentes acélból készülnek, de rengeteg fajta tárcsa van egy autóhoz. Az alapabb tárcsák biza rozsdásodni fognak, ez normális és nincs vele gond. A másik véglet a karbon féktárcsák, de az leginkább versenykörülményekre kell.

Aztán ha az ember elkezd áldozni rá, vagyis nem akarja az első két tárcsát egy 20-asból letudni, akkor már lehet venni az EBC-nek, brembo-nak vagy egyéb márkának a jobb tárcsáit. Jobb anyagösszetétel, felület kezelés, marási technológiák, de itt is még lesz majd előbb utóbb rozsda:
"féktárcsáknál alkalmazott színes bevonattal a korrózió késleltetése mellett növelik a tárcsák esztétikai és műszaki értékét"

Szóval lesz csak pénz kérdése, hogy mikor, de ettől még nem biztos, hogy az a tárcsa sz@r.

Kumho sz@r gumi te nem is közlekedsz autóval  :eplus2:  :eplus2:  :eplus2: :nyes:

Annyiban Dani mellé állnék, hogy a gyári tárcsa/betét minőségétől én sem vagyok teljesen elragadtatva...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.01 csütörtök, 10:32:34
Igazad van, túloztam, hogy csak a Michelin, nekem eddig mindig bejött, ezért én arról tudok jót írni, ami nekem jó volt. :) Ha választani kell, ezt fogok mindig venni, mert ebbe még nem csalódtam. Igaz, s el kell mondanom, hogy a C-max-ot Barummal (talán Brilliantis2, van ilyen?) vettem, azóta is az van rajta, mert feleségem nem jár napi 100 kmereket, nincs vele ilyen gond, de hangos. A télije Firestone Wintercraft3, az is teljesen jó, sőt az nagyon jó, így teljes a kép, ők is kerék gumit gyártanak :).

BMWnél pld. a PirelliW190 és az Uniroyal Rally 550 volt a Kumhonál  leírt okból kifolyólag használhatatlan. Újonnan vettem mindet. Most az említett autómon is téli/nyári Michelin, s az autó hibátlanul megy. Előtte ugyanazokkal a méretekkel, ugyanazokkal a felni garnitúrákkal a Pirellivel és az Uniroyalokkal is gond volt. Utóbbinál elismerte a Conti Hungária, hogy rosszak a gumik, ahogy mondták:körkörösségi hibásak, de azok oka - idézem - vélhetően rossz tárolásra vezethetőek vissza. Adtak másik gumit, érdekes, az is rossz volt, pedig nem tároltam őket egy percig sem. Ráadásul nagyon koptak is, de ezt tudtam, mert az adac is ezért húzta le. Lehet, hogy esőben jó volt, de csak 120 alatt, mert a felett rázott.

Visszatérve a Kumho-ra. Ha nem lett volna ez a baja, nagyon jó gumi lett volna. De kérdem...Ha gyárilag csomó autó Kumhoval jön ki, akkor azok miért jók ebből a szempontból? Más a minőségi elvárás? Vagy lehet, hogy a webshopkban a másodosztályú gumikat adják el? Nem tudom.

hát a csak michelin szerintem erős kifejezés, mert hasonlót tapasztaltál volna, ha felrakatsz helyette egy bridgestone, goodyear, continental, hankook... jó márkákat. Én nagyon meg vagyok elégedve a hankook-al, a téli gumi is nagyon jól tapadt és nem volt vele semmi gond, a nyári is fantasztikusan működik, de a mondin a vredestein is szépen teszi a dolgát. A kumhonak még van mit tanulnia szerintem

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.01 csütörtök, 10:43:57
Igazad van, túloztam, hogy csak a Michelin, nekem eddig mindig bejött, ezért én arról tudok jót írni, ami nekem jó volt. :) Ha választani kell, ezt fogok mindig venni, mert ebbe még nem csalódtam. Igaz, s el kell mondanom, hogy a C-max-ot Barummal (talán Brilliantis2, van ilyen?) vettem, azóta is az van rajta, mert feleségem nem jár napi 100 kmereket, nincs vele ilyen gond, de hangos. A télije Firestone Wintercraft3, az is teljesen jó, sőt az nagyon jó, így teljes a kép, ők is kerék gumit gyártanak :).

BMWnél pld. a PirelliW190 és az Uniroyal Rally 550 volt a Kumhonál  leírt okból kifolyólag használhatatlan. Újonnan vettem mindet. Most az említett autómon is téli/nyári Michelin, s az autó hibátlanul megy. Előtte ugyanazokkal a méretekkel, ugyanazokkal a felni garnitúrákkal a Pirellivel és az Uniroyalokkal is gond volt. Utóbbinál elismerte a Conti Hungária, hogy rosszak a gumik, ahogy mondták:körkörösségi hibásak, de azok oka - idézem - vélhetően rossz tárolásra vezethetőek vissza. Adtak másik gumit, érdekes, az is rossz volt, pedig nem tároltam őket egy percig sem. Ráadásul nagyon koptak is, de ezt tudtam, mert az adac is ezért húzta le. Lehet, hogy esőben jó volt, de csak 120 alatt, mert a felett rázott.

Visszatérve a Kumho-ra. Ha nem lett volna ez a baja, nagyon jó gumi lett volna. De kérdem...Ha gyárilag csomó autó Kumhoval jön ki, akkor azok miért jók ebből a szempontból? Más a minőségi elvárás? Vagy lehet, hogy a webshopkban a másodosztályú gumikat adják el? Nem tudom.

A barum a contié és a régebbi conti gumikat tudod barum néven vásárolni. A pirelli-nek csak a prémium márkája használható szerintem, de ezt talán Kulani mester tudná jobban. Nekem a jeep-en a pirelli nagyon keménynek tűnt, pedig csak 3 éves volt, de a hankook nagyon jó rajta.

Az, hogy kinek melyik gumi a jó egy kicsit szubjektív dolog, mert minden gumi másként viselkedik és van aki a bridgestone fejlesztéseit szereti van aki a lágyabb misiét. Nekem a misik nagyon kenődősek voltak és gyorsan koptak, de jó gumik. A hankook nagyon jól tapad, nem kemény gumi, nagyon jól viselkedik vizen is és cserébe sokkal jobb az ára. Én téliben próbáltam ki először, az nagyon bejött, ezért is vettem aztán a HP2-t

A kumhonal amivel az autókat szerelik az nem ugyan az mint amit az adott márkanév alatt meg tudsz venni. Ezt már a misi és a többi gyártó is bevallotta, hogy a gumik összetételét, szerkezetét változtatják az autógyár igényeinek megfelelően, a minta és a márkanév megtartásával. Szóval olyat nem fogsz tudni venni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.01 csütörtök, 10:48:04
A rozsdásodás a tárcsán azért nem egy nagy probléma. A rozsdásodás sok mindentől függ. Anyagi minőségtől és a használattól leginkább. Ezek a tárcsák nem rozsdamentes acélból készülnek, de rengeteg fajta tárcsa van egy autóhoz. Az alapabb tárcsák biza rozsdásodni fognak, ez normális és nincs vele gond. A másik véglet a karbon féktárcsák, de az leginkább versenykörülményekre kell.

Aztán ha az ember elkezd áldozni rá, vagyis nem akarja az első két tárcsát egy 20-asból letudni, akkor már lehet venni az EBC-nek, brembo-nak vagy egyéb márkának a jobb tárcsáit. Jobb anyagösszetétel, felület kezelés, marási technológiák, de itt is még lesz majd előbb utóbb rozsda:
"féktárcsáknál alkalmazott színes bevonattal a korrózió késleltetése mellett növelik a tárcsák esztétikai és műszaki értékét"

Szóval lesz csak pénz kérdése, hogy mikor, de ettől még nem biztos, hogy az a tárcsa sz@r.

Kumho sz@r gumi te nem is közlekedsz autóval  :eplus2:  :eplus2:  :eplus2: :nyes:
Azert nem vagyok vele kibekulve...ok rozsdasodjon belul, de ne legyen egy rozsdas karima a fekfeluleten 5 mm-es savban, mert a rozsdasodas miatt pattogzik le az anyag?! Na ilyet meg egyik regebbi automon sem lattam?! Minden esteben szep egyenletesen kopott volt az egesz fekezo felulet az elso tarcsakon es mindegyik belso hutesu volt termeszetesen...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.01 csütörtök, 10:51:37
"A kumhonal amivel az autókat szerelik az nem ugyan az mint amit az adott márkanév alatt meg tudsz venni".

De az is fusson szépen és ne rázzon, ez egy guminál nem is lehetne kérdés. Tapadhat rosszabbul vagy kophat jobban, ez benne van, bár ugyanazon típus alatt gyártani eltérő minőségű gumit ne illdomos, de még belefér. De az acélszerkezete mind a kettőnek legyen hibátlan.

"Ezt már a misi és a többi gyártó is bevallotta, hogy a gumik összetételét, szerkezetét változtatják az autógyár igényeinek megfelelően, a minta és a márkanév megtartásával. Szóval olyat nem fogsz tudni venni."

Elviekben lehet, mert pld. a Michelinnél a "*" a BMW, az "MO" felirat meg a Mercihez fejlesztett gumi, amit kereskedelmi forgalomban is meg lehet venni. Persze ez a Michelin :).  
[/quote]

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.01 csütörtök, 10:55:34
Azert nem vagyok vele kibekulve...ok rozsdasodjon belul, de ne legyen egy rozsdas karima a fekfeluleten 5 mm-es savban, mert a rozsdasodas miatt pattogzik le az anyag?! Na ilyet meg egyik regebbi automon sem lattam?! Minden esteben szep egyenletesen kopott volt az egesz fekezo felulet az elso tarcsakon es mindegyik belso hutesu volt termeszetesen...

a fékfelületen csak ott szokott rozsda lenni, ahol a fékpofa nem ér a felülethez. Ott meg ugyan azért van, amiért belül, a szélén és mindenhol máshol kialakul.

Ha más minőséget veszel, akkor nem, vagy később, kisebb mértékben jelenik meg rozsda. A minőségi különbség miatt lehet 20eHuf és 120ehuf-ért is kapni tárcsát, nomeg a betétek ára között is van eltérés. Ha tehetném én pl a következőt raknám a mondira:

Tárcsa:
http://ebcbrakes.hu/auto-modellek/ebc-auto-ford/ebc-auto-ford-mondeo/ebc-auto-fekbetet-fektarcsa-ford-mondeo-1-8-td-125le-2007-2014/ebc-bsd1500-blade-high-carbon-disc-sport-fektarcsa-o-300mm-2-db-ate-elso.html

Betét:
http://ebcbrakes.hu/auto-modellek/ebc-auto-ford/ebc-auto-ford-mondeo/ebc-auto-fekbetet-fektarcsa-ford-mondeo-1-8-td-125le-2007-2014/ebc-dp41932r-yellowstuff-sport-es-verseny-fekbetet-garnitura-egy-tengelyhez-ate-elso.html

Persze drágább lenne mintha a gyárit raknák rá és nem is biztos, hogy anya vezetési stílusa mellett behozná az árát, de ezek nagyon jók.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.01 csütörtök, 10:58:04
De az is fusson szépen és ne rázzon, ez egy guminál nem is lehetne kérdés. Tapadhat rosszabbul vagy kophat jobban, ez benne van, bár ugyanazon típus alatt gyártani eltérő minőségű gumit ne illdomos, de még belefér. De az acélszerkezete mind a kettőnek legyen hibátlan.

Persze én is ezt várnám el, de ezért a minőségi szórásért kerül az annyiba amennyibe. A nagyobb gyárak iszonyat pénzt tolnak a fejlesztésbe és A legtöbb esetben ezek a tesztek alatt igazolódnak is. Vagy, hogy annyit fejlődött, hogy megközelítette az élmezőnyt, vagy valamiben már jobb is.

Válasz
Elviekben lehet, mert pld. a Michelinnél a "*" a BMW, az "MO" felirat meg a Mercihez fejlesztett gumi, amit kereskedelmi forgalomban is meg lehet venni. Persze ez a Michelin :).  

Valahol volt is erről egy cikk, szerintem ha ráguglizol, akkor meg is lehet találni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.01 csütörtök, 11:13:27
Szerintem ti egy másik földön éltek...

Még hogy az autógyárak gumit fejlesztenek...  :hehe:

Xarik bele...

Kiírja, hogy kell neki ilyen méretben ennyi darab... Kap egy-két referenciát és ár érték arányban a jót, de elsősorban a legolcsóbbat és aki a leghosszabb fizetési határidőt és a legegyszerűbb jótállási ügyintézést vállalja, azt megveszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.01 csütörtök, 11:20:02
a fékfelületen csak ott szokott rozsda lenni, ahol a fékpofa nem ér a felülethez. Ott meg ugyan azért van, amiért belül, a szélén és mindenhol máshol kialakul.

Ha más minőséget veszel, akkor nem, vagy később, kisebb mértékben jelenik meg rozsda. A minőségi különbség miatt lehet 20eHuf és 120ehuf-ért is kapni tárcsát, nomeg a betétek ára között is van eltérés. Ha tehetném én pl a következőt raknám a mondira:

Tárcsa:
http://ebcbrakes.hu/auto-modellek/ebc-auto-ford/ebc-auto-ford-mondeo/ebc-auto-fekbetet-fektarcsa-ford-mondeo-1-8-td-125le-2007-2014/ebc-bsd1500-blade-high-carbon-disc-sport-fektarcsa-o-300mm-2-db-ate-elso.html

Betét:
http://ebcbrakes.hu/auto-modellek/ebc-auto-ford/ebc-auto-ford-mondeo/ebc-auto-fekbetet-fektarcsa-ford-mondeo-1-8-td-125le-2007-2014/ebc-dp41932r-yellowstuff-sport-es-verseny-fekbetet-garnitura-egy-tengelyhez-ate-elso.html

Persze drágább lenne mintha a gyárit raknák rá és nem is biztos, hogy anya vezetési stílusa mellett behozná az árát, de ezek nagyon jók.
Igen nem er hozza, mert nem tud a lepattogzas miatt, hiszen ott ebben a savban kisebb a tarcsa vastagsaga :( ahol koptatja normalisan ott tukor sima es szep fenyes ahogy kell.
Ez az EBC kiraly, de akkor mar a fekkalipereimet is le kellene kennem, mert azok is nagyon rozsdasak :( 19 eve ez volt az elso dolog a legelso automnal :) most mar nem ez a prioritas...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.01 csütörtök, 12:19:03
Szerintem ti egy másik földön éltek...

Még hogy az autógyárak gumit fejlesztenek...  :hehe:

Xarik bele...

Kiírja, hogy kell neki ilyen méretben ennyi darab... Kap egy-két referenciát és ár érték arányban a jót, de elsősorban a legolcsóbbat és aki a leghosszabb fizetési határidőt és a legegyszerűbb jótállási ügyintézést vállalja, azt megveszi

tisztelt ügyvédúr miért nem olvassa el amit írnak ezek az emberek :D  :nyes:  :nyes:

A gumit nem az autógyár fejleszti, hanem az autógyár kérésére a gumigyár. Az autógyár elmondja a követelményeket és ilyen gumit csak az autógyár fog kapni, utólag nem vehető meg.

ez is egy szép story, de megpróbálom neked megkeresni azt a cikket, amiben a gumigyárak is szépen ecsetelik a miérteket:
http://www.popularmechanics.com/cars/how-to/a7801/when-identical-tires-arent-the-same-9890716/

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.19 hétfő, 08:54:38
Vegul tegnap kicsereltem az elso tarcsakat es beteteket. Iszonyatosan ossze volt rohadva a kerekaggyal (8 eves tarcsa volt rajta) adtam neki fel flakon csavarlazitot is, de borszaszto sokaig kellett kalapalnom mire lejott :( A lenyeg, hogy a vibracio fekezesnel megszunt :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Kresz - 2016.09.19 hétfő, 15:18:32
Sziasztok. Nemrég vettem egy 2009 végi 2.0 dízeles Mondeo-t. 140 ezer kilométerrel vettem (valós lehet a márkaszerviz szerint). A fékbetétek, tárcsák miatt kérnék segítséget. Pályán erősebb fékezéskor, például pálya elhagyásakor 130-ról 80-ra lassítás, kormány majd kiesik a kezemből úgy rángat jobbra-balra. Vásárlás után mindent átnézettem, a márkaszervizben cseréltek külső-belső összekötőt és a futóművet is beállították ami amúgy tökéletes. Nem húz sehova. Említették hogy majd cserélni kell a fékbetéteket is, azóta tettem bele 5.000kmt. Nem értek az autószereléshez, de gyanítom hogy a tárcsák/betétek miatt csinálja.
Most néhány napig kinnt állt az esőben a kocsi, így elég rozsdásnak tűnik a képeken a tárcsa, amúgy nem ilyen volt. A kérdés hogy szerintetek túl kopott-e? Mit kell cserélni: első-hátsó betéteket vagy az összes tárcsát is?
Köszönöm a segítséget.

Hátsó:
http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3966_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3966_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3967_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3967_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Első:
http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3968_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3968_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3969_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/160919/IMG_3969_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.19 hétfő, 15:25:40

a hátsó eléggé kukának tűnik, az elsőt talán fel lehetne szabályoztatni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.19 hétfő, 15:56:58

Nem tudom mennyi rá a keret, nyilván minél olcsóbb, annál jobb...

de szerintem ne xarozz, ha betétet kell cserélni, akkor dobd a tárcsát a kukába. Ha a kormányt rázza, akkor az első tárcsa xar, ha a farát, akkor a hátsó... De ha xar az első, akkor már valószínű xar a hátsó is... Illetve ha teszel előre egy jó tárcsát, miközben xar a hátsó, akkor előbb utóbb xar lesz az első is...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Kresz - 2016.09.19 hétfő, 16:16:03
Kösz srácok! A Brembo tárcsákat néztem Textar betétekkel elölre-hátulra. Jó lenne így a kombináció? Most gyári van benne mindenből (a betét azt hiszem úgy is Textar, nem néztem a márkát). Tudtok ajánlani egy szervizt-szervizest ahol vitt alkatrészt beszerelnek nem horror munkadíjjal? Budapesten bárhol jó. Van kedvezményem a Cromaxnál (kb. 88.000 lenne az alkatrész), viszont ott kicsit borsos lenne a szerelés. Nem ezen kéne spórolni de ez most nagyon nem jött jókor.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.19 hétfő, 16:26:46

ha van keret, akkor EBC-t vegyél betétben is és tárcsában is, ha nincs akkor brembo a második nálam, mondjuk én ferrodo betéttel használnám

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.19 hétfő, 16:46:31
ÉS bármennyiről is, de legyen számlád a beszerelésről. Bosch betétet nem ajánlom, mert ha jó (nekem végül megjavult), akkor nagyon jó (fog mint az állat), de ha nem, akkor visít, mint az anyátlan. Utángyártottból szokták még ajánlani a Mintexet, mert nem annyira kemény, míg pld. a Textar eléggé az, s ahogy tapasztaltam a Motorcraft is. Tárcsából Brembo és Ferrodo, ha van kedvezményed valami alkatrészesnél. Gyári lutri.

Kösz srácok! A Brembo tárcsákat néztem Textar betétekkel elölre-hátulra. Jó lenne így a kombináció? Most gyári van benne mindenből (a betét azt hiszem úgy is Textar, nem néztem a márkát). Tudtok ajánlani egy szervizt-szervizest ahol vitt alkatrészt beszerelnek nem horror munkadíjjal? Budapesten bárhol jó. Van kedvezményem a Cromaxnál (kb. 88.000 lenne az alkatrész), viszont ott kicsit borsos lenne a szerelés. Nem ezen kéne spórolni de ez most nagyon nem jött jókor.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2016.09.20 kedd, 09:24:00

Nálam (igaz Focuson) a Brembo tárcsa Textár betét kombó bevált, egyszer vettem gyári fomoco tárcsát és pár ezer km utan rázott, felszabályozás után is, azt kukáztam a csába. Mondeonal is maradni fogok a Brembo / Textarnal.
Új tárcsa elvileg 28mm vastag, ebből kophat 1-1mm-t, ha tolomérővel rámérsz és 26mm vastag már akkor kuka.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 10:12:33
Bővül azok köre, akiknek a gyári tárcsája rázni kezdett...:( Ez azért szomorú, BMWnél pld. nem lehet mást venni, mert talán a Brembot és a Ferrodo-t leszámítva mindegyik utángyártott ráz, itt, a Fordnál ezek szerint ez fordítva van.

Nálam (igaz Focuson) a Brembo tárcsa Textár betét kombó bevált, egyszer vettem gyári fomoco tárcsát és pár ezer km utan rázott, felszabályozás után is, azt kukáztam a csába. Mondeonal is maradni fogok a Brembo / Textarnal.
Új tárcsa elvileg 28mm vastag, ebből kophat 1-1mm-t, ha tolomérővel rámérsz és 26mm vastag már akkor kuka.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.20 kedd, 10:28:27
Bővül azok köre, akiknek a gyári tárcsája rázni kezdett...:( Ez azért szomorú, BMWnél pld. nem lehet mást venni, mert talán a Brembot és a Ferrodo-t leszámítva mindegyik utángyártott ráz, itt, a Fordnál ezek szerint ez fordítva van.

kivéve az EBC,

nem szeretem az utángyártott szót, mivel nem fedi a valóságot. Az utángyártott valami olyan, amit az eredeti minta alapján, de hozzá képest silányabb minőségben gyártanak, holott ez nem igaz. Van az Fomoco és van még ezer és egy márka, bizony a "gyári" márkához képest sok-sok egyéb márka jobb (mint pl az EBC, ferrodo, de még lehetne sorolni).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2016.09.20 kedd, 10:49:19
Bővül azok köre, akiknek a gyári tárcsája rázni kezdett...:( Ez azért szomorú, BMWnél pld. nem lehet mást venni, mert talán a Brembot és a Ferrodo-t leszámítva mindegyik utángyártott ráz, itt, a Fordnál ezek szerint ez fordítva van.

Nekem is ráz és gyári a tárcsa, alig kopott még.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.20 kedd, 11:26:55
Nekem is ráz és gyári a tárcsa, alig kopott még.

Nekem a hátsó tárcsa kezdi megadni magát.

Néztem az árakat, nálam valami ferrodo tárcsa-betét kombó fog játszani. A gyárit mellőzöm, főleg hogyha hasonlóan xar, mint a gyári az új, akkor legalább fele, vagy harmadáron szívom csak be. 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.20 kedd, 11:36:06
Nekem ferodo tarcsa es textar betet ment elore es meg hatul a gyari tarcsa es textar betet van.
Nekem bevalt ez a kombinacio  :eljen:

Hatra is megvettem mar a ferodo tarcsat es amint a gyari vacakol vagy eleri a 9 mm-es also erteket akkor megy is fel ..

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2016.09.20 kedd, 11:41:48
Nekem is ráz és gyári a tárcsa, alig kopott még.
nekem elöl brembo tárcsa/textar betét, hátul textar tárcsa/ gyári betét. nem ráz.
annyi, hogy ez az első szett kicsit jobban porol. állandóan feketedik a felni :D de szvsz rettenet jól fog a fék.
azon mondjuk meglepődtem, amikor a szerelő tárcsacserekor ledrótkefézte géppel a kerékagyat, a tárcsa helyén, és réz zsírral rakta össze,meg a betétek hátulját is bekente.
a másik számomra fura megoldás, hogy eddig a tárcsát rögzítő csavaros megoldásokat láttam, most ezen a fordon sima rugós alátét van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.20 kedd, 11:56:35
Nekem ferodo tarcsa es textar betet ment elore es meg hatul a gyari tarcsa es textar betet van.
Nekem bevalt ez a kombinacio  :eljen:

Hatra is megvettem mar a ferodo tarcsat es amint a gyari vacakol vagy eleri a 9 mm-es also erteket akkor megy is fel ..

ferodo leírásokban láttam ilyet, hogy ferodo premier, vagy prémium... van standard is? Vagy ez csak valami marketing húzás?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.20 kedd, 11:57:28
nekem elöl brembo tárcsa/textar betét, hátul textar tárcsa/ gyári betét. nem ráz.
annyi, hogy ez az első szett kicsit jobban porol. állandóan feketedik a felni :D de szvsz rettenet jól fog a fék.
azon mondjuk meglepődtem, amikor a szerelő tárcsacserekor ledrótkefézte géppel a kerékagyat, a tárcsa helyén, és réz zsírral rakta össze,meg a betétek hátulját is bekente.
a másik számomra fura megoldás, hogy eddig a tárcsát rögzítő csavaros megoldásokat láttam, most ezen a fordon sima rugós alátét van.

Úgyis a kerékcsavar fogja a helyére...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.20 kedd, 12:48:38
ferodo leírásokban láttam ilyet, hogy ferodo premier, vagy prémium... van standard is? Vagy ez csak valami marketing húzás?
Hat biztos van kulonbseg, mert ahonnan en rendeltem a tarcsaimat ott volt 13ezerert meg 27 ezeret is ferodo elso tarcsa?!
Erdekes, hogy azon az oldalon nem volt semmilyen megjeloles csak a cikkszamban par betu volt mas (Kovacs autoalkatresz)
Nekem a 13ezres kerult fel sztm az is tokeletes (eddig  :D)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.20 kedd, 12:55:08

azon mondjuk meglepődtem, amikor a szerelő tárcsacserekor ledrótkefézte géppel a kerékagyat, a tárcsa helyén, és réz zsírral rakta össze,meg a betétek hátulját is bekente.
a másik számomra fura megoldás, hogy eddig a tárcsát rögzítő csavaros megoldásokat láttam, most ezen a fordon sima rugós alátét van.
Le kell drotkefezni alaposan (rosszul ul fel a tarcsa mar rogton vibral fekezesnel) es kell a zsir en is tettem mindenhova, mert a kovetkezo tarcsa cserekor pl (rozsda es felmelegedes es visszahules miatt) nagyon nehezen jon le.

Igen elol ez a rugos alatet van a tarcsanal (nekem mar nincs fent) es hatul meg csavar.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.20 kedd, 12:55:13
Hat biztos van kulonbseg, mert ahonnan en rendeltem a tarcsaimat ott volt 13ezerert meg 27 ezeret is ferodo elso tarcsa?!
Erdekes, hogy azon az oldalon nem volt semmilyen megjeloles csak a cikkszamban par betu volt mas (Kovacs autoalkatresz)
Nekem a 13ezres kerult fel sztm az is tokeletes (eddig  :D)

Fereod oldalán néztem és az elektormos rögzítőfék különbözteti meg őket... Igazából szerintem egyébként nincs különbség, mi lehetne?

És persze az is kérdéses, hogy nekem karos, húzós a kézifékem, de van visszagurulás gátlóm, ami elektromosan rögzíti az autót. Szóval akkor az minek számít?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.20 kedd, 12:57:12
Fereod oldalán néztem és az elektormos rögzítőfék különbözteti meg őket... Igazából szerintem egyébként nincs különbség, mi lehetne?

És persze az is kérdéses, hogy nekem karos, húzós a kézifékem, de van visszagurulás gátlóm, ami elektromosan rögzíti az autót. Szóval akkor az minek számít?  :vigyor3:
Pl regen volt konnyumfem felnis tarcsa (mas bevonat), stb. de valszeg csak az elektromos rogzitofekben lehet a kulonbseg, de nekem olyanom nincs most  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 13:15:35
Komolyan mondom, kéne írni egy listát...

A gyári tárcsa, amit gyáriként lehet venni, vélhetően nem is ugyanaz a minőség, amit a gyár a gyártáskor beépít. Az azért non-sense lenne, hogy az új IV-es mondeók mindegyike rázna 3000e km után. Itt is beigazolódik, hogy amit márkaszervizben vagy a kereskedelemben gyáriként árulnak, más gyártósorról vagy más beszállítótól származik. Csak az az érdekes, hogy ha mindenki visszaküldi a tárcsát, ami ráz, miért éri meg, nem rohadt nagy presztízsveszteség ez a Ford-nak? Mert hogy nem buknak rajta az lehet, hiszen van, aki  erényes és visszaviszi, míg más jár vele és elfogadja, hogy ez ilyen. Na én nem az utóbbi vagyok.

Nekem is ráz és gyári a tárcsa, alig kopott még.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 13:19:28
Nem. A minőségben vannak eltérések, Ferrodoból is lehet olyan *** betétet venni, hogy csak ihaj.... :szomoru1: Talán a legalja az SL ( Service Line ) Polo IV-esen pld. nagyon rosszak voltak a betétek, annál nem lehetet a nyikorgást megszüntetni. http://alfredauto.hu/alkatresz_kis_okos/htmls/ferodo_fek

ferodo leírásokban láttam ilyet, hogy ferodo premier, vagy prémium... van standard is? Vagy ez csak valami marketing húzás?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.20 kedd, 13:26:11
Komolyan mondom, kéne írni egy listát...

A gyári tárcsa, amit gyáriként lehet venni, vélhetően nem is ugyanaz a minőség, amit a gyár a gyártáskor beépít. Az azért non-sense lenne, hogy az új IV-es mondeók mindegyike rázna 3000e km után. Itt is beigazolódik, hogy amit márkaszervizben vagy a kereskedelemben gyáriként árulnak, más gyártósorról vagy más beszállítótól származik. Csak az az érdekes, hogy ha mindenki visszaküldi a tárcsát, ami ráz, miért éri meg, nem rohadt nagy presztízsveszteség ez a Ford-nak? Mert hogy nem buknak rajta az lehet, hiszen van, aki  erényes és visszaviszi, míg más jár vele és elfogadja, hogy ez ilyen. Na én nem az utóbbi vagyok.

Az, hogy a márkaszerviz neked azt mondja, hogy gyári tárcsát épített be, az nem azt jelenti, hogy az is került az autóba. Sajna rengetegszer láttam, hogy szépen megáll a bárdis autó a ford ...... kereskedés előtt és pakolják az alkatrészeket. Még akkor sem biztos, hogy gyári, ha ott előtted egy gyári dobozból veszik ki.

A másik, hogy mint azt írtam, nem biztos, hogy a gyári a legjobb minőség. Az tud XeKm-t és elő van írva, hogy a garanciaidőn belül mikor cseréljék. Az alkatrészek jó részét nem kell visszaküldeni, csak RMA-zni és a megsemmisítésről kell számla (bontó), ami ugye nem azt jelenti, hogy a hibás tárcsa nem kerül fel autóra.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 13:37:08
Gyári, sértetlen doboz esete áll fenn, az én esetemben, tehát nem elmondás alapján az került bele.

Annyiban egyetértek veled, hogy "nem biztos, hogy a gyári a legjobb minőség", de egy gyári tárcsa nem kezdhet el rázni 3e km után. Az eset nem egyedi, s nem, hinném, hogy mindegyikünk autójában lenne valami gikszer....Ugyanez a helyzet a "nem kerek" abroncsokkal. Egy Fulda (szándékosan ezt írtam, mert bízom benne, ez senkinek nincsen és azért nem a legalja kategória) lehet rosszabb tapadásban vagy élettartamban egy Continentalnal, de az olcsóbb gumi sem rázhat.

Az, hogy a márkaszerviz neked azt mondja, hogy gyári tárcsát épített be, az nem azt jelenti, hogy az is került az autóba. Sajna rengetegszer láttam, hogy szépen megáll a bárdis autó a ford ...... kereskedés előtt és pakolják az alkatrészeket. Még akkor sem biztos, hogy gyári, ha ott előtted egy gyári dobozból veszik ki.

A másik, hogy mint azt írtam, nem biztos, hogy a gyári a legjobb minőség. Az tud XeKm-t és elő van írva, hogy a garanciaidőn belül mikor cseréljék. Az alkatrészek jó részét nem kell visszaküldeni, csak RMA-zni és a megsemmisítésről kell számla (bontó), ami ugye nem azt jelenti, hogy a hibás tárcsa nem kerül fel autóra.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 13:40:47
Sajna rengetegszer láttam, hogy szépen megáll a bárdis autó a ford ...... kereskedés előtt és pakolják az alkatrészeket. Még akkor sem biztos, hogy gyári, ha ott előtted egy gyári dobozból veszik ki.
[/i]

Itt is rohadt nagy lenne a presztízsveszteség. Egy márkaszervizről kiderülne, hogy kiszámlázza a gyárit és beteszi az optimalt? Szerintem akkora égés lenne, hogy nem érné meg. Az megint más, ha az ügyfél kéri, hogy utángyártottat építsenek be, meg lehetnek olyan alkatrészek, amelyeknél a bárdi beszállító lehet ( pld. olaj vagy tiszítóanyag (féktiszító), alvázvédelemhez szükséges cuccok, stb.

Az, hogy a márkaszerviz neked azt mondja, hogy gyári tárcsát épített be, az nem azt jelenti, hogy az is került az autóba. Sajna rengetegszer láttam, hogy szépen megáll a bárdis autó a ford ...... kereskedés előtt és pakolják az alkatrészeket. Még akkor sem biztos, hogy gyári, ha ott előtted egy gyári dobozból veszik ki.

A másik, hogy mint azt írtam, nem biztos, hogy a gyári a legjobb minőség. Az tud XeKm-t és elő van írva, hogy a garanciaidőn belül mikor cseréljék. Az alkatrészek jó részét nem kell visszaküldeni, csak RMA-zni és a megsemmisítésről kell számla (bontó), ami ugye nem azt jelenti, hogy a hibás tárcsa nem kerül fel autóra.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.20 kedd, 13:47:06

Itt is rohadt nagy lenne a presztízsveszteség. Egy márkaszervizről kiderülne, hogy kiszámlázza a gyárit és beteszi az optimalt? Szerintem akkora égés lenne, hogy nem érné meg. Az megint más, ha az ügyfél kéri, hogy utángyártottat építsenek be, meg lehetnek olyan alkatrészek, amelyeknél a bárdi beszállító lehet ( pld. olaj vagy tiszítóanyag (féktiszító), alvázvédelemhez szükséges cuccok, stb.

Hogyan derülne ki? A tárcsák többségéről nem tudod megállapítani, hogy ki gyártotta és pláne nem állapítod meg, ha már ment X km-t. Hogyan tudod, hogy a brembo-nak a textar-nak vagy a gyárinak miként kéne kinéznie? Hogyan tudnád bizonyítani, hogy az nem gyári? Ha nem jó visszaviszed, ők megint csinálnak valamit, aztán csak jó lesz. A márkakereskedés tulaja nagyban tojik a presztízsre és nem érdekeli, hogy valaki szidja a fordot, holott az ő marhasága miatt van az ami. Én ezt az utat végigjártam már a Toyota miatt és olyan szinten tojnak erre az egész általunk gondolt presztízsre, hogy el nem tudod képzelni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 14:04:28
Hogyan derülne ki?

Ha a Mondeo Mk4 gyári tárcsáiból indulunk ki, akkor annak a közepe feketére van festve, míg a többinél (Bosch, Ferodo) - ha jól tudom - nincs. Mivel beszélgetésünk tárgya most az Mk4 tárcsa, erre tudok csak reflektálni.

A tárcsák többségéről nem tudod megállapítani, hogy ki gyártotta és pláne nem állapítod meg, ha már ment X km-t.
Hogyan tudod, hogy a brembo-nak a textar-nak vagy a gyárinak miként kéne kinéznie?

Nincs két egyforma tárcsa (hacsak nem uaz a beszállító), azt, hogy egy tárcsa nem gyári (hacsak már nem 50e km futott le) sztem meg tudod állapítani. Most  az utángyártottak és a gyári között akartunk ugye különbséget tenni.

Hogyan tudnád bizonyítani, hogy az nem gyári? Ha nem jó visszaviszed, ők megint csinálnak valamit, aztán csak jó lesz. A márkakereskedés tulaja nagyban tojik a presztízsre és nem érdekeli, hogy valaki szidja a fordot, holott az ő marhasága miatt van az ami. Én ezt az utat végigjártam már a Toyota miatt és olyan szinten tojnak erre az egész általunk gondolt presztízsre, hogy el nem tudod képzelni.

Egyszer egy ilyen történet majd egy olyan esetben fog kiderülni, amely nagy port kavar. Sok kis ügyet sokszor eltusolnak. Aztán egyszer csak történik valami (jellemzően egy hiba, baleset), s felszínre jönnek a sorozatos mulasztások, mutyik. Volt már ilyen a történelemben.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.20 kedd, 14:17:32

Dani!

Álljunk össze és csináljunk ezekkel a tárcsákkal egy minőségellenőrzést (vagy valami ilyesmit), aztán kezdjük el baxtatni Fordékat...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.20 kedd, 14:18:32
Hogyan derülne ki?

Ha a Mondeo Mk4 gyári tárcsáiból indulunk ki, akkor annak a közepe feketére van festve, míg a többinél (Bosch, Ferodo) - ha jól tudom - nincs. Mivel beszélgetésünk tárgya most az Mk4 tárcsa, erre tudok csak reflektálni.

Na itt jön a "ha jól tudom". szóval 100%-osan nem tudja senki, no de az emberek többsége nem autószerelő, lévén, akkor megcsinálná magának, szóval nem tudjuk.

Válasz
A tárcsák többségéről nem tudod megállapítani, hogy ki gyártotta és pláne nem állapítod meg, ha már ment X km-t.
Hogyan tudod, hogy a brembo-nak a textar-nak vagy a gyárinak miként kéne kinéznie?

Nincs két egyforma tárcsa (hacsak nem uaz a beszállító), azt, hogy egy tárcsa nem gyári (hacsak már nem 50e km futott le) sztem meg tudod állapítani. Most  az utángyártottak és a gyári között akartunk ugye különbséget tenni.

félreértettél, itt arra reflektáltam, hogy felrakatod az újat, de a levetett régivel hiába próbálod összehasonlítani, hogy megállapítsd az új gyári-e vagy sem, ha meg mész az újjal néhány ezerKm-t, akkor az is elkezdi szépen mutatni a használat jeleit és eltűnnek azok a jelek (festett fekete közép...), ami alapján tudnád azonosítani.

Szerintem ha leraknak az asztalra egy gyári, egy EBC, egy brembo és egy textar tárcsát, nem tudod megmondani, hogy melyik melyik, pláne ha a felni is rajta van.

Válasz
Hogyan tudnád bizonyítani, hogy az nem gyári? Ha nem jó visszaviszed, ők megint csinálnak valamit, aztán csak jó lesz. A márkakereskedés tulaja nagyban tojik a presztízsre és nem érdekeli, hogy valaki szidja a fordot, holott az ő marhasága miatt van az ami. Én ezt az utat végigjártam már a Toyota miatt és olyan szinten tojnak erre az egész általunk gondolt presztízsre, hogy el nem tudod képzelni.

Egyszer egy ilyen történet majd egy olyan esetben fog kiderülni, amely nagy port kavar. Sok kis ügyet sokszor eltusolnak. Aztán egyszer csak történik valami (jellemzően egy hiba, baleset), s felszínre jönnek a sorozatos mulasztások, mutyik. Volt már ilyen a történelemben.

Én a toyotával másfél évig harcoltam. Vettünk 2 avensys-t, 3 corollát és egy yaris-t. Az avensysek állandóan lemerültek és a tolatóradar hátramenetben volt úgy, hogy minden ok nélkül csipogott. A magyarországi importőrnél jártunk már, mire kiderült, hogy bizony nem az előírt riasztó volt benne, a radarokat nem az előírt helyre rakták és a radarok között volt olyan, ami nem a gyári szettből való volt (egy ismeretlen eredetű volt ráforrasztva a gyári helyére). Semmit nem kompenzáltak, csak másfél év után cseréltek riasztót, meg tolatóradar szenzorokat. először a lököst javítani akarták, aztán mondtam nekik, hogy megrendelik az új gyári feketét, berögzítik az új fejeket, majd megyek és előttem leveszik a régi lököst és berakják az újat.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 14:29:03
Ha a most betett zsír új is rázni fog, megteszem. Addig is - ha van rá jelentkező -  egy listát azért összeállíthatnánk, kinek kezdett el az új beszerelésű gyári tárcsája rázni...Mindenesetre ha mostantól rákeresnek a googleban: "Ford Mondeo gyári tárcsa ráz", egy idő után kiadja ezt a topicot :) Lehet, hogy más Ford típusnál is lesz ilyen.  A végén még a Totalcar is rá fog kapni, ha érdeke...

Dani!

Álljunk össze és csináljunk ezekkel a tárcsákkal egy minőségellenőrzést (vagy valami ilyesmit), aztán kezdjük el baxtatni Fordékat...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.20 kedd, 14:32:42
Na itt jön a "ha jól tudom". szóval 100%-osan nem tudja senki, no de az emberek többsége nem autószerelő, lévén, akkor megcsinálná magának, szóval nem tudjuk.

Mindjárt írnak páran, hogy van utángyártott első tárcsájuk és az nem fekete. Tényleg, amit Te beraktál, az milyen?

félreértettél, itt arra reflektáltam, hogy felrakatod az újat, de a levetett régivel hiába próbálod összehasonlítani, hogy megállapítsd az új gyári-e vagy sem, ha meg mész az újjal néhány ezerKm-t, akkor az is elkezdi szépen mutatni a használat jeleit és eltűnnek azok a jelek (festett fekete közép...), ami alapján tudnád azonosítani.

Aki márkaszervizben dolgozik (vagy hogy összeférhetetlenség esete ne álljon fenn, egy Ford partner szervizes), s naponta feltesz egy új tárcsát, az biztos, hogy meg tudja állapítani, hogy gyári-e az új tárcsa. Akinek meg olyan problémája van, hogy féket cseréltek és ráz, előbb-utóbb (ha okos), eljut egy olyan szerelőhöz, aki elmondja, barátom, átvertek...

Szerintem ha leraknak az asztalra egy gyári, egy EBC, egy brembo és egy textar tárcsát, nem tudod megmondani, hogy melyik melyik, pláne ha a felni is rajta van.

Vegyél mindegyikből egyet, s meglátjuk  :nyes:

Én a toyotával másfél évig harcoltam. Vettünk 2 avensys-t, 3 corollát és egy yaris-t. Az avensysek állandóan lemerültek és a tolatóradar hátramenetben volt úgy, hogy minden ok nélkül csipogott. A magyarországi importőrnél jártunk már, mire kiderült, hogy bizony nem az előírt riasztó volt benne, a radarokat nem az előírt helyre rakták és a radarok között volt olyan, ami nem a gyári szettből való volt (egy ismeretlen eredetű volt ráforrasztva a gyári helyére). Semmit nem kompenzáltak, csak másfél év után cseréltek riasztót, meg tolatóradar szenzorokat. először a lököst javítani akarták, aztán mondtam nekik, hogy megrendelik az új gyári feketét, berögzítik az új fejeket, majd megyek és előttem leveszik a régi lököst és berakják az újat.

[/quote]

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.20 kedd, 14:47:16

ja de pont azt mondjuk, hogy a márkaszervizben cseszik át az embert, nem fognak szólni, hogy most éppen átcsesznek, mire eljutsz valakihez, aki tudja a tutit, addigra nem tudod bizonyítani az igazad.
Válasz
Szerintem ha leraknak az asztalra egy gyári, egy EBC, egy brembo és egy textar tárcsát, nem tudod megmondani, hogy melyik melyik, pláne ha a felni is rajta van.

Vegyél mindegyikből egyet, s meglátjuk  :nyes:

Én a toyotával másfél évig harcoltam. Vettünk 2 avensys-t, 3 corollát és egy yaris-t. Az avensysek állandóan lemerültek és a tolatóradar hátramenetben volt úgy, hogy minden ok nélkül csipogott. A magyarországi importőrnél jártunk már, mire kiderült, hogy bizony nem az előírt riasztó volt benne, a radarokat nem az előírt helyre rakták és a radarok között volt olyan, ami nem a gyári szettből való volt (egy ismeretlen eredetű volt ráforrasztva a gyári helyére). Semmit nem kompenzáltak, csak másfél év után cseréltek riasztót, meg tolatóradar szenzorokat. először a lököst javítani akarták, aztán mondtam nekik, hogy megrendelik az új gyári feketét, berögzítik az új fejeket, majd megyek és előttem leveszik a régi lököst és berakják az újat.

Én az EBC-ben hiszek, azt raktam a Discovery-re, a robogómra, a motoromra és ahogy elkopik az kerül a discovery-re is és a mostani mondira is. Ha valamiért nem kapok EBC-t (nagyon ritkán van ilyen), akkor brembo-t veszek, ferrodo betétekkel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2016.09.20 kedd, 15:10:11
Nekem a hátsó tárcsa kezdi megadni magát.

Néztem az árakat, nálam valami ferrodo tárcsa-betét kombó fog játszani. A gyárit mellőzöm, főleg hogyha hasonlóan xar, mint a gyári az új, akkor legalább fele, vagy harmadáron szívom csak be. 
Együtt vettük ezt a készletet. Te vitted a hátsót én az elsőt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2016.09.21 szerda, 04:29:33
Le kell drotkefezni alaposan (rosszul ul fel a tarcsa mar rogton vibral fekezesnel) es kell a zsir en is tettem mindenhova, mert a kovetkezo tarcsa cserekor pl (rozsda es felmelegedes es visszahules miatt) nagyon nehezen jon le.

Igen elol ez a rugos alatet van a tarcsanal (nekem mar nincs fent) es hatul meg csavar.
ezt gondoltam. azon lepődtem meg,hogy ezt van szerelő aki így csinálja, nem csak feltossza a régi helyére :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.09.21 szerda, 09:54:59
ezt gondoltam. azon lepődtem meg,hogy ezt van szerelő aki így csinálja, nem csak feltossza a régi helyére :D
Hat az a szerencse, hogy vannak meg ilyen szerelok :)  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.09.29 csütörtök, 20:15:19
Vkinek újabb fejlemény tárcsa+pofa ügyileg? A fl topikban Trollnyo állított 92Zsolti tagadott... ezzek nem lettünk okosabbak. Vkinek esetleg tapasztalat a brembo tárcsákkal kapcsolatban? Esetleg ár, beszerezhetőség?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Szlobi - 2016.09.29 csütörtök, 21:09:03
Vkinek újabb fejlemény tárcsa+pofa ügyileg? A fl topikban Trollnyo állított 92Zsolti tagadott... ezzek nem lettünk okosabbak. Vkinek esetleg tapasztalat a brembo tárcsákkal kapcsolatban? Esetleg ár, beszerezhetőség?

Ha "biztosra" akarsz menni akkor ATE tárcsa+betét drága, de jó.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.09.29 csütörtök, 22:08:19
Írok Neked emailt.

Vkinek újabb fejlemény tárcsa+pofa ügyileg? A fl topikban Trollnyo állított 92Zsolti tagadott... ezzek nem lettünk okosabbak. Vkinek esetleg tapasztalat a brembo tárcsákkal kapcsolatban? Esetleg ár, beszerezhetőség?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.29 csütörtök, 22:59:36
Vkinek újabb fejlemény tárcsa+pofa ügyileg? A fl topikban Trollnyo állított 92Zsolti tagadott... ezzek nem lettünk okosabbak. Vkinek esetleg tapasztalat a brembo tárcsákkal kapcsolatban? Esetleg ár, beszerezhetőség?

a brembo nem rossz, de még mindig az EBC-re esküszöm.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.09.30 péntek, 07:55:37
a brembo nem rossz, de még mindig az EBC-re esküszöm.
azt hallottam,hogy az EBC-t a castrol gyártja.ez igaz? :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.30 péntek, 08:11:58
Vkinek újabb fejlemény tárcsa+pofa ügyileg? A fl topikban Trollnyo állított 92Zsolti tagadott... ezzek nem lettünk okosabbak. Vkinek esetleg tapasztalat a brembo tárcsákkal kapcsolatban? Esetleg ár, beszerezhetőség?

Én a ferrodoban gondolkodom...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.30 péntek, 08:35:34
azt hallottam,hogy az EBC-t a castrol gyártja.ez igaz? :vigyor3:

persze, hogy nem :D a castrol semmit nem gyárt, csak pancsol  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.09.30 péntek, 09:03:17
persze, hogy nem :D a castrol semmit nem gyárt, csak pancsol  :eplus2: :eplus2:
nebaxd.akkor már az EBC-ben sem bízhat az ember.... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.30 péntek, 09:14:32
nebaxd.akkor már az EBC-ben sem bízhat az ember.... :eplus2:

 ???  :o  ???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.09.30 péntek, 09:56:07
Vkinek újabb fejlemény tárcsa+pofa ügyileg? A fl topikban Trollnyo állított 92Zsolti tagadott... ezzek nem lettünk okosabbak. Vkinek esetleg tapasztalat a brembo tárcsákkal kapcsolatban? Esetleg ár, beszerezhetőség?

People say: Az összes gyári (Ford dobozos) fékkel szerelt autó ráz, porol, félrehúz. Hagyjuk már ezt rizsát! Egyedül a kasztrol és az ÍbÍSzÍ-t kerüld, mert Kotta is azt használ! Te miben hiszel Laci?  :eplus2: :eplus2:

Vegyél gyárit, nem fox csalódni, minden egyéb esetben: ÉN SZÓLTAM!

A fékcsere lelke: fémtisztára csiszolni az agyat, a függőleges felületre különös tekintettel és csere előtti este jól berúgni. Másnaposan esik igazán jól a rozsdapor! 4 - et egyszerre cserélni TILOS, minimum 1 hét legyen az elej és hátulja között!  :pias: :pias: Ha önnönmagad csinálod, segítek szívesen...

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.09.30 péntek, 10:17:46

ez a vegyél gyárit mert minden más vacak azért nem jó nézet. Miért gondoljátok, hogy minden ami nem ford emblémás, az vacakabb mint a gyári? Nagyon sok jobb minőségű cucc van mint a gyári, lehet az tartósságban, fékhatásban... A gyáriban sokan csalódtak, sőt én hiszem azt, hogy az amivel kijött az autó és az amit gyáriban meg tudsz venni az nem is ugyan az a gyártó. Nomeg a ford nem is gyárt féktárcsát, betétet sem 8ahogy ugye olajat sem), hanem valakitől veszi. Akkor miért gondolják sokan, hogy ha ugyan azt a cuccot ford dobozba rakják akkor jobb, mintha nem.

Ez így eléggé buta dolog. Az tény, hogy meg kell tisztítani alaposan, de ha jobb fékhatást akarsz elérni, akkor azt gyáriban nem fogod megkapni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.09.30 péntek, 10:20:25

Ez kizárt, mert fogalmam sincs!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.09.30 péntek, 10:24:54
Ha önnönmagad csinálod, segítek szívesen...

 :wave: :wave:

Perverz disznyó...  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.09.30 péntek, 17:35:58
People say: Az összes gyári (Ford dobozos) fékkel szerelt autó ráz, porol, félrehúz. Hagyjuk már ezt rizsát! Egyedül a kasztrol és az ÍbÍSzÍ-t kerüld, mert Kotta is azt használ! Te miben hiszel Laci?  :eplus2: :eplus2:

Vegyél gyárit, nem fox csalódni, minden egyéb esetben: ÉN SZÓLTAM!

A fékcsere lelke: fémtisztára csiszolni az agyat, a függőleges felületre különös tekintettel és csere előtti este jól berúgni. Másnaposan esik igazán jól a rozsdapor! 4 - et egyszerre cserélni TILOS, minimum 1 hét legyen az elej és hátulja között!  :pias: :pias: Ha önnönmagad csinálod, segítek szívesen...

 :wave: :wave:
Inni ihatunk bármikor, na de a féktárcsa csere...  :o

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.10.03 hétfő, 16:32:44
Inni ihatunk bármikor, na de a féktárcsa csere...  :o

Hagyjuk, már nem akarok segíteni, beléptem egy szektába... Tiltva van!  :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.03 hétfő, 17:56:12
Hagyjuk, már nem akarok segíteni, beléptem egy szektába... Tiltva van!  :wave: :wave:

Te melyikbe? Nem Kottáéba, az biztos, mert ott hülyeséggel segítenek csak... :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.10.03 hétfő, 18:04:01
Te melyikbe? Nem Kottáéba, az biztos, mert ott hülyeséggel segítenek csak... :hehe:

 :hehe:  :hehe: Mint már mondtam itt csak a tények és a fizika számít, de köszönöm a szokásosan jó postot  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.10.04 kedd, 09:27:50
Te melyikbe? Nem Kottáéba, az biztos, mert ott hülyeséggel segítenek csak... :hehe:

Flashpost Gruppe...

Ösmered-e?  ;) ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fektoh - 2016.10.04 kedd, 09:37:34
Én a ferrodoban gondolkodom...
Nekem az S-Maxon az első tárcsa és betét biztosan Ferrodo, 3 év és 50.000 km van benne, semmi baja, nem ráz, nem hullámos, alig kopott pedig min. 1/3-a a távnak város. A hátsónak sajnos nem találtam meg a dobozát. Cromaxnál vettem, ott is rakták fel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.10.04 kedd, 12:30:19
Nekem az S-Maxon az első tárcsa és betét biztosan Ferrodo, 3 év és 50.000 km van benne, semmi baja, nem ráz, nem hullámos, alig kopott pedig min. 1/3-a a távnak város. A hátsónak sajnos nem találtam meg a dobozát. Cromaxnál vettem, ott is rakták fel.

Baszknak mindegy, oan rossz a csillagzata, hogy a 6 dugattyús Wilwood szett itt meghullámosodik alatta. Szóval mindegy mit tesz bele, szhar lesz 1 hónapon belül. Nem a cucc hibája...  :szomoru1: :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fektoh - 2016.10.04 kedd, 12:41:18
Baszknak mindegy, oan rossz a csillagzata, hogy a 6 dugattyús Wilwood szett itt meghullámosodik alatta. Szóval mindegy mit tesz bele, szhar lesz 1 hónapon belül. Nem a cucc hibája...  :szomoru1: :szomoru1:
Az S-Max hátsó fékével tényleg lehet valami. Én amikor megvettem olyan hullámos volt, mint a Balaton harmadfokú viharjelzés idején, úgy pumpálta vissza a fékpedált, mintha talpmasszír funkciója lenne (ugyanekkor az első bár az is jól elkopott, teljesen sima volt). Valószínűleg emiatt ki is szoposodott a hátsó féknyereg tartó kengyel, hallom is ahogy koppan amikor előre-hátra rutinozok és rányomok a fékre.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.10.05 szerda, 12:37:57
Csere után azért illik mondjuk három jó nagyot fékezni 120-ról 30-ra, ezt sokan elfelejtik. Ennek ellenére később elhajlik egy tárcsa, ha xar minőségű.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.10.05 szerda, 12:41:43
Az S-Max hátsó fékével tényleg lehet valami. Én amikor megvettem olyan hullámos volt, mint a Balaton harmadfokú viharjelzés idején, úgy pumpálta vissza a fékpedált, mintha talpmasszír funkciója lenne (ugyanekkor az első bár az is jól elkopott, teljesen sima volt). Valószínűleg emiatt ki is szoposodott a hátsó féknyereg tartó kengyel, hallom is ahogy koppan amikor előre-hátra rutinozok és rányomok a fékre.
dehogy.a hullámosodást a ferodol felüvegesedése okozza.Jól meglett égetve a fék korábban.
Én mindig bevasalom a betétet a tárcsához.A noname tárcsa és betétszettben több mint 60e km van,és 4mm körül van még rajta "anyag".

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.10.05 szerda, 12:43:23
Csere után azért illik mondjuk három jó nagyot fékezni 120-ról 30-ra, ezt sokan elfelejtik. Ennek ellenére később elhajlik egy tárcsa, ha xar minőségű.
én mindig bevasalom.pár száz méter fék gáz 3ikban óvatosan.Ha jól összekopnak az elején,akkor hosszúéletű lesz a kapcsolat.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.10.05 szerda, 12:43:37
Csere után azért illik mondjuk három jó nagyot fékezni 120-ról 30-ra, ezt sokan elfelejtik. Ennek ellenére később elhajlik egy tárcsa, ha xar minőségű.

Sem én, sem Kotta nem így csináljuk!

100 - ról enyhefék 20 - 30 - ig kétszer háromszor ismételve ugyanúgy hatásos és nem égeti meg a tárcsát, szépen fényesre kopik és fogni is fog!

Mindenki másképp csinálja...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.10.05 szerda, 12:45:32
dehogy.a hullámosodást a ferodol felüvegesedése okozza.Jól meglett égetve a fék korábban.
Én mindig bevasalom a betétet a tárcsához.A noname tárcsa és betétszettben több mint 60e km van,és 4mm körül van még rajta "anyag".

Ha jól látom ez nem egy kasztrol fék...  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.10.05 szerda, 12:46:42
Ha jól látom ez nem egy kasztrol fék...  :eplus2: :eplus2:
nem.ez a Jászberényi úton készült.....de a BP forgalmazza.... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fektoh - 2016.10.05 szerda, 15:00:45
dehogy.a hullámosodást a ferodol felüvegesedése okozza.Jól meglett égetve a fék korábban.
Én mindig bevasalom a betétet a tárcsához.A noname tárcsa és betétszettben több mint 60e km van,és 4mm körül van még rajta "anyag".
Csak az a kérdés, hogy az elsők miért koptak szépen egyenletesen, a hátsó meg ugyanakkor hullámos lett. Én ha akarom se tudok úgy a fékpedálra lépni, hogy a hátsókat betépje, de az elsőket meg ne annyira  :D
De egyébként nekem a megörökölt féknyeregtartó kengyel lógáson kívül nincs bajom a hátsókkal, amióta nálam van a verda és új tárcsákat kapott, McBaxta Más panaszkodik általában, hogy neki mindig berázósodik.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.10.05 szerda, 15:14:13
Csak az a kérdés, hogy az elsők miért koptak szépen egyenletesen, a hátsó meg ugyanakkor hullámos lett. Én ha akarom se tudok úgy a fékpedálra lépni, hogy a hátsókat betépje, de az elsőket meg ne annyira  :D
De egyébként nekem a megörökölt féknyeregtartó kengyel lógáson kívül nincs bajom a hátsókkal, amióta nálam van a verda és új tárcsákat kapott, McBaxta Más panaszkodik általában, hogy neki mindig berázósodik.
A hatso erzekenyebb es sztm kicsit igenyesebb munkat ker cserenel pl nehezebb a fekmunkahengert is visszanyomni, mert ugye tekerni is kell. Amennyiben kicsit is szorulnak a betetek mar az egyik oldal ottmarad es tulmelegszik amit eszre sem vesz egy atlagos user, hiszen messze nincs olyan fekero, mint elol. En is igy vettem az egyik betet teljesen ferden volt bekopva es melegedett az az oldal rendesen?! Hogy lehet ilyen igenytelenul, gondolom megfelelo tisztitas, karbantartas es odafigyeles nelkul cserelni beteteket?!
Azota nalam is tokeletes es meg gyari tarcsaval hatul 152 ezer kilometerrel igaz mar minimum a 3. szett betettel, de meg boven a 9mm vastagsag felett. Persze a kovetkezo betet cserenel megy be a ferodo tarcsa a gyari helyett  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Kresz - 2016.10.16 vasárnap, 10:33:46
Sziasztok. Múltkor érdeklödtem tárcsa/betét ügyben. Most rendelném. Rá tudnátok nézni hogy jó-e?

Elsö tárcsa:
https://alkatreszek.hu/fe_ddf1567_la (https://alkatreszek.hu/fe_ddf1567_la) x2 =27.014 Ft

Hátsó tárcsa:
https://alkatreszek.hu/fe_ddf1616_la (https://alkatreszek.hu/fe_ddf1616_la) x2 =16.248 Ft

Elsö betét:
https://alkatreszek.hu/t_2412301_la (https://alkatreszek.hu/t_2412301_la) x1 =12.773 Ft

Hátsó betét:
https://alkatreszek.hu/t_2453703_la (https://alkatreszek.hu/t_2453703_la) x1 =8.188 Ft

Ez összesen 64.223 Ft. Elég karcsú ahhoz képest amit a szerelö mondott ha ö rendelné ugyanezeket a márkákat (100 lenne nála), a Fordhoz képest meg pláne. Nem rontottam el valamit? Köszi!

Plusz kérdés: fékfolyadékból milyet, mennyit rendeljek?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.10.16 vasárnap, 17:38:08
Sziasztok. Múltkor érdeklödtem tárcsa/betét ügyben. Most rendelném. Rá tudnátok nézni hogy jó-e?

Plusz kérdés: fékfolyadékból milyet, mennyit rendeljek?
A ferodo zarcsa es textar betet kombo sztm nagyon jo ar ertek aranyban es, ha mk4 mondira kell akkor jokat jeloltel be.

A fekolaj mennyisege 1 liter korul van, ha 1,5 litert veszel az sztm elegendo.
Markat nem tudom sztm mindegy a lenyeg a dot szam egyezzen.
DOT 4 kell bele specifikacio: ESD-M6C57-A a kezelesi szerint

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.21 péntek, 07:20:06
Szervusztok!
Abban kérnék segítséget, hogy merre találom az ESP szenzort. Ez egy Mondeo kombi Titanium S 2000 ccm, 2010-es évjáratú 163Le; Valószínű, hogy ki kell cserélni. Mivel többször letiltja az autót. Kiírja, hogy engine malfunction és kigyullad az ESP visszajelző. Ezután 90-100 nál többel nem megy. Ha kinyomom a kuplungot és hagyom hogy lemenjen alapjáratra a fordulatszám, akkor ismét helyreáll a rendszer.
Újraindítás után szintén törlödik a hiba.
Csak akkor jön elő ismét a jelenség, ha meg akarom hajtani, azaz odalépek a pedálra. :rinya:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: TZS - 2016.10.21 péntek, 07:40:54

Az ESP nem egy szenzor hanem több szenzor jelét feldolgozó vezérlőegység. Többek között kerék forgás érzékelők (ABS jeladók), kormány elfordulás érzékelő, keresztirányú gyorsulásérzékelő. Hibakód kiolvasás segít behatárolni a hiba okát.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.21 péntek, 12:50:41
Az ESP nem egy szenzor hanem több szenzor jelét feldolgozó vezérlőegység. Többek között kerék forgás érzékelők (ABS jeladók), kormány elfordulás érzékelő, keresztirányú gyorsulásérzékelő. Hibakód kiolvasás segít behatárolni a hiba okát.
Aha értem. Akkor úgy kérdezem, hogy az oldalirnyú gyorsulás érzékelőt hol találom?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.21 péntek, 13:18:37
Aha értem. Akkor úgy kérdezem, hogy az oldalirnyú gyorsulás érzékelőt hol találom?

Szerintem először kellene egy hibakód olvasás, amikor a probléma fenn áll, utána kellene csak keresgélni az okot és arra a megoldást...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.10.21 péntek, 14:42:37
Aha értem. Akkor úgy kérdezem, hogy az oldalirnyú gyorsulás érzékelőt hol találom?
ugy értik a kollégák, hogy elképzelhető hogy semmi köze az esp hez a hibának.ezert kell a hibakodolvasas!!!!!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.21 péntek, 16:27:20
ugy értik a kollégák, hogy elképzelhető hogy semmi köze az esp hez a hibának.ezert kell a hibakodolvasas!!!!!
Már voltam vele a szervízben. 69 ezerért cserélnék ki. Viszont találtam bontottat 22 ezerért. De az azonosító, vagy cikkszámot meg kellene néznem a kütyün, mert csak akkor van értelme megvennem ha azonos.
Valaki azt mondta, hogy a kardán alagútban van. Jó lenne ha más is megerősítené. Csak ezért gondoltam, hogy megkérdezem. Fölöslegesen nem állok neki bontogatni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.10.21 péntek, 17:04:01
Már voltam vele a szervízben. 69 ezerért cserélnék ki. Viszont találtam bontottat 22 ezerért. De az azonosító, vagy cikkszámot meg kellene néznem a kütyün, mert csak akkor van értelme megvennem ha azonos.
Valaki azt mondta, hogy a kardán alagútban van. Jó lenne ha más is megerősítené. Csak ezért gondoltam, hogy megkérdezem. Fölöslegesen nem állok neki bontogatni.
(nincs kardán alagút)a kézifék alatt a középkonzol alá szerelve én eddig csak a légzsákvezérlővel találkoztam,de ez nem kizárt,hogy az is ott lakik.

Pontos hibakódod nincs meg? P1234 például....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.21 péntek, 17:35:53
Nem nincs hibakód, azt nem is kérdeztem. Ennyit mondtak hogy az a hibás. Csak később kezdtem itthon kutakodni a gugli segítségével csere alkatrész után...
Asszem hétfőn felhívom a szervizest és megpróbálom megtudakolni mi volt a hibakód és hogy hol is van az a bizbasz. Az éves szervízt is most csinálták meg, úgy hogy biztos rögzítve lett a rendszerben. Akkor rábólintottam a cserére is. Tehát megrendelték az alkatrészt is. De később hívtam őket hogy mégsem kell, mert nem jött elő a hiba a nagyszervíz után. De mentem vele kb 1200 Km-t és most megint előjött.
Kicsit kellemetlen is, hogy megrendelem aztán meg lemondom...
Na mindegy, valahogy megoldom a dolgot.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ManiMondeo - 2016.10.21 péntek, 17:41:12
Szervusztok!
Abban kérnék segítséget, hogy merre találom az ESP szenzort. Ez egy Mondeo kombi Titanium S 2000 ccm, 2010-es évjáratú 163Le; Valószínű, hogy ki kell cserélni. Mivel többször letiltja az autót. Kiírja, hogy engine malfunction és kigyullad az ESP visszajelző. Ezután 90-100 nál többel nem megy. Ha kinyomom a kuplungot és hagyom hogy lemenjen alapjáratra a fordulatszám, akkor ismét helyreáll a rendszer.
Újraindítás után szintén törlödik a hiba.
Csak akkor jön elő ismét a jelenség, ha meg akarom hajtani, azaz odalépek a pedálra. :rinya:

Hali!
Nekem épp ugyanez volt a hibajelenség és az esp is jelzett. Alf társunk segitségével kiderült, hogy a légtömegmérő volt a ludas.
Hibakódolvavás, pláne amikor a hiba kijön és máris kiderül mi okozza.  ;) Ne cserélgess mindent azért, mert egy szerelő azt mondja. Nekem 400ezres váltófelujitást mondtak, mert hogy az a baj. Láss csodás 3ezerből megcsináltam, azóta semmi baja. ( Koppkoppkopp )

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.21 péntek, 17:53:46
Hali!
Nekem épp ugyanez volt a hibajelenség és az esp is jelzett. Alf társunk segitségével kiderült, hogy a légtömegmérő volt a ludas.
Hibakódolvavás, pláne amikor a hiba kijön és máris kiderül mi okozza.  ;) Ne cserélgess mindent azért, mert egy szerelő azt mondja. Nekem 400ezres váltófelujitást mondtak, mert hogy az a baj. Láss csodás 3ezerből megcsináltam, azóta semmi baja. ( Koppkoppkopp )
Szia!
Köszi a választ.
Hol is keressem a légtömegmérőt?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.10.21 péntek, 21:20:17
Szia!
Köszi a választ.
Hol is keressem a légtömegmérőt?
lyally...
előbb kéne egy egészen pontos hibakód.nem bemondásra a hiba.írd meg merre jársz,hátha tud neked fórumos tag ingyen segíteni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ManiMondeo - 2016.10.21 péntek, 21:51:11
Szia!
Köszi a választ.
Hol is keressem a légtömegmérőt?

Igen, előbb hibakód olvasás. Kell egy elm327 egy forscan és valaki, aki ért ezekhez. Nem kell szakszerviz. Ird meg merre laksz és megirja, aki a közeledbe van, hogy tud segiteni.   ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.22 szombat, 08:46:07
Igen, előbb hibakód olvasás. Kell egy elm327 egy forscan és valaki, aki ért ezekhez. Nem kell szakszerviz. Ird meg merre laksz és megirja, aki a közeledbe van, hogy tud segiteni.   ;)
Szia Balatonkenesén lakom.
De ingázom Veszprém és Fehérvár között is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.25 kedd, 20:25:05
Nos tegnap rendeltem egy ELM327 bluetooth-os multiprotokollt. Ma meg is jött.
Sajnos a forscan nem kompatibils vele valami hiba folytán leáll. Már jeleztem a boltban a hibát.
A torque is és az OBD car viszont működik vele.
Hát most az van, hogy nincs eltárolt hibakód. A hiba pedig nem jön elő. :(

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.25 kedd, 20:33:18
Nos tegnap rendeltem egy ELM327 bluetooth-os multiprotokollt. Ma meg is jött.
Sajnos a forscan nem kompatibils vele valami hiba folytán leáll. Már jeleztem a boltban a hibát.
A torque is és az OBD car viszont működik vele.
Hát most az van, hogy nincs eltárolt hibakód. A hiba pedig nem jön elő. :(

- windows version error,
- windows driver error,
- forscan version error,

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.26 szerda, 07:22:08
- windows version error,
- windows driver error,
- forscan version error,

Androidon szintén nem megy a forscan.
Unable connect to vehicle, bad ELM327 clone detected.This adapter is not fully compatible.
Vagyis nem eredetinek vagy hibásnak, klónnak tekinti.
Ezért írtam a boltnak. Most várom a válaszukat.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 19:04:02
Sziasztok,

Kövezzetek meg ha hülye a kérdés, de csak most ismerkedek az új vassal. Tudom nem ABS,ESP téma , hanem ASR. Vezettem már kipörgésgátlós autót egy off-ot, és ott az az emlékem, hogy az ASR amikor működött akkor
eléggé lehetett érezni pl. vizes úton elinduláskor. Valahogy meg tudom állapítani, hogy az enyémben van-e? Etis-ben néztem nem találok rá semmit, de pl. ma vizes úton indultam és igen csak úgy éreztem kipörög a kerék. ESP van benn az ki is kapcsolható a konzerv menüjében. Azt sem tudom, hogy ez széria felszerelés-e vagy hova tűnt ha volt benne (:

Az autó autómata váltós 2012-es titanium felszereltségű. Bocsi a láma kérdésért.

Segítségeteket előre is köszi.

Üdv, Péter

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.26 szerda, 19:36:43

Biztos, hogy van...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 21:15:11
Biztos, hogy van...
Köszi. Csak azt nem értem miért nrm dadog be a vas miért csikorog a kerék. Remélem lesz hó
Idén és tapasztalni fogom hogy velem van ☺

Szis

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.10.26 szerda, 21:17:12
Köszi. Csak azt nem értem miért nrm dadog be a vas miért csikorog a kerék. Remélem lesz hó
Idén és tapasztalni fogom hogy velem van ☺

Szis

amúgy menj földútra és ha tudsz pörgő kerekekkel menni, akkor nincs. Szerintem nincs mindben

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.26 szerda, 21:24:07
amúgy menj földútra és ha tudsz pörgő kerekekkel menni, akkor nincs. Szerintem nincs mindben

Ne viccelj már... ha van esp, asb, akkor van kipörgésgátló is.

Ha van kipörgésgátló, még nem biztos, hogy van esp, de ez fordítva már nem igaz!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.26 szerda, 21:25:25
Köszi. Csak azt nem értem miért nrm dadog be a vas miért csikorog a kerék. Remélem lesz hó
Idén és tapasztalni fogom hogy velem van ☺

Szis

Nekem is csikorog, bizonyos határon van azért ez, illetve tudok úgy indulni, hogy megcsúszik a kerék, de hóban már ne izgulj, ott lesz a szeren...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 21:25:53
amúgy menj földútra és ha tudsz pörgő kerekekkel menni, akkor nincs. Szerintem nincs mindben

Holnap keresek és odapirítok neki. Azt hittem egy ilyen felszereltségnél már alap, de ha nincs az sem baj, volt nekem trabantom is. ☺

Üdv

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 21:29:23
Nekem is csikorog, bizonyos határon van azért ez, illetve tudok úgy indulni, hogy megcsúszik a kerék, de hóban már ne izgulj, ott lesz a szeren...
Köszi, várom a havat. Tényleg csak azért furcsállottam a csikorgást mert
Az említett offnál már betonon is annyira dadogott azt hittem szétesik a verda ☺

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.26 szerda, 21:31:08
Köszi, várom a havat. Tényleg csak azért furcsállottam a csikorgást mert
Az említett offnál már betonon is annyira dadogott azt hittem szétesik a verda ☺

Ez ilyen, nem nagy szám, én sem vagyok tőle elpukkanva, viszont az esp jól teszi a dolgát, és igazából az a lényeg

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 21:41:19
Ez ilyen, nem nagy szám, én sem vagyok tőle elpukkanva, viszont az esp jól teszi a dolgát, és igazából az a lényeg
Az mk3 ban nem volt ESP , úgyhogy egyenlőre nem tudom miért jó, de biztos nem véletlenül kisérletezték
ki a nagy koponyák. ☺

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.10.26 szerda, 21:50:05
Ez ilyen, nem nagy szám, én sem vagyok tőle elpukkanva, viszont az esp jól teszi a dolgát, és igazából az a lényeg
nekem majdnem sikerült az mk4et megtörni esp miatt ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 21:54:11
nekem majdnem sikerült az mk4et megtörni esp miatt ::)

Akkor kikapcsolom ☺☺☺

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 21:56:12
Rakjunk rendet. ;)
ASR: minden MK4ben van.
ESP is. Ahogy Tomi írja: az ASR az ESP - hívjuk így - "része". Tehát a kipörgésgátló az a menetstabilizáló rendszer része. Menetstabilizálás= kanyarstabilizálás+kipörgésgátlás.
Ha kikapcsolod az ESP-t (fl előtt a műszerfalon, fl után a menüben) akkor az ESP-nek a kipörgésgátló részét kapcsolod csak ki, ha az autót behajtod olyan szituba, amitől megijed, akkor a kanyarstabilizálás ez esetben is fog működni. Pl alulkormányzott helyzetben a hátsó ívbelső kerék fékezésével próbálja majd az autót ívre visszahúzni.
Ellenben tehát az ASR nem megy, tehát ha sárba vagy beragadva, ott pl jól jön.

Komolyabb vasakon, amikkel lehet huligánkodni, ezért szokott lenni 2 fokozatú ESP kikapcsolás, ahol teljesen ki lehet kapcsolni mindent (bár van olyan bmw, ami még ilyen esetekben is éber, ez nem is tetszik a hithű propellereseknek)

A kipörgésgétló küszöb szintje magas, ezért is van az, hogy vmennyire engedi a kereket elpörögni. Télen fogod majd látni, hogy működik, havon-jégen, ha lepadlózod nem fog történni semmi ;)
Márka-típus függő a küszöbszint.

A dízelMk4-em 2010 dec elején megindult egyszer az M1-en 120nál keresztbe. Ott az ESP rakta vissza az autót, nem én. Mindenkit áldottam, aki részt vett ennek a rendszernek a fejlesztésében. :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 22:00:56
Az mk3 ban nem volt ESP , úgyhogy egyenlőre nem tudom miért jó, de biztos nem véletlenül kisérletezték
ki a nagy koponyák. ☺

Az ESP hülyebiztossá teszi a kocsit. Havas úton próbáld majd ki, hogy biztonságos helyen, és ahol van hely kiesni, kanyarban húzd túl majd a kormányt, és/vagy lépj kicsit a gázra, hogy mégjobban megcsússzon. Szépen elvesz majd tőled minden kontrolt (gázt elveszi, legalább a hátsó ívbelső kereket fékezi), s ívre teszi az autót.
Nem hülyeség az ESP. 400+ lovas autóknál már szárazon is van/lehet problem.  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: matya007 - 2016.10.26 szerda, 22:02:47
Rakjunk rendet. ;)
ASR: minden MK4ben van.
ESP is. Ahogy Tomi írja: az ASR az ESP - hívjuk így - "része". Tehát a kipörgésgátló az a menetstabilizáló rendszer része. Menetstabilizálás= kanyarstabilizálás+kipörgésgátlás.
Ha kikapcsolod az ESP-t (fl előtt a műszerfalon, fl után a menüben) akkor az ESP-nek a kipörgésgátló részét kapcsolod csak ki, ha az autót behajtod olyan szituba, amitől megijed, akkor a kanyarstabilizálás ez esetben is fog működni. Pl alulkormányzott helyzetben a hátsó ívbelső kerék fékezésével próbálja majd az autót ívre visszahúzni.
Ellenben tehát az ASR nem megy, tehát ha sárba vagy beragadva, ott pl jól jön.

Komolyabb vasakon, amikkel lehet huligánkodni, ezért szokott lenni 2 fokozatú ESP kikapcsolás, ahol teljesen ki lehet kapcsolni mindent (bár van olyan bmw, ami még ilyen esetekben is éber, ez nem is tetszik a hithű propellereseknek)

A kipörgésgétló küszöb szintje magas, ezért is van az, hogy vmennyire engedi a kereket elpörögni. Télen fogod majd látni, hogy működik, havon-jégen, ha lepadlózod nem fog történni semmi ;)
Márka-típus függő a küszöbszint.

A dízelMk4-em 2010 dec elején megindult egyszer az M1-en 120nál keresztbe. Ott az ESP rakta vissza az autót, nem én. Mindenkit áldottam, aki részt vett ennek a rendszernek a fejlesztésében. :)

Köszi ezt a részletes leírást..így már tényleg nagyon várom a mínuszokat és a telet a próba
Miatt. ☺ remélem addig nem ugrik meg a globális felmelegedés ☺

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.10.26 szerda, 22:03:14
Rakjunk rendet. ;)
ASR: minden MK4ben van.
ESP is. Ahogy Tomi írja: az ASR az ESP - hívjuk így - "része". Tehát a kipörgésgátló az a menetstabilizáló rendszer része. Menetstabilizálás= kanyarstabilizálás+kipörgésgátlás.
Ha kikapcsolod az ESP-t (fl előtt a műszerfalon, fl után a menüben) akkor az ESP-nek a kipörgésgátló részét kapcsolod csak ki, ha az autót behajtod olyan szituba, amitől megijed, akkor a kanyarstabilizálás ez esetben is fog működni. Pl alulkormányzott helyzetben a hátsó ívbelső kerék fékezésével próbálja majd az autót ívre visszahúzni.
Ellenben tehát az ASR nem megy, tehát ha sárba vagy beragadva, ott pl jól jön.

Komolyabb vasakon, amikkel lehet huligánkodni, ezért szokott lenni 2 fokozatú ESP kikapcsolás, ahol teljesen ki lehet kapcsolni mindent (bár van olyan bmw, ami még ilyen esetekben is éber, ez nem is tetszik a hithű propellereseknek)

A kipörgésgétló küszöb szintje magas, ezért is van az, hogy vmennyire engedi a kereket elpörögni. Télen fogod majd látni, hogy működik, havon-jégen, ha lepadlózod nem fog történni semmi ;)
Márka-típus függő a küszöbszint.

A dízelMk4-em 2010 dec elején megindult egyszer az M1-en 120nál keresztbe. Ott az ESP rakta vissza az autót, nem én. Mindenkit áldottam, aki részt vett ennek a rendszernek a fejlesztésében. :)

Köszi, hasznos infó.

Annyi, hogy a BMW jelben az nem egy propeller, hanem a bajor zászló mintázata. Volt rá terv, hogy a propellert belemagyarázzák a háború után de nem az.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 22:08:35
Köszi, hasznos infó.

Annyi, hogy a BMW jelben az nem egy propeller, hanem a bajor zászló mintázata. Volt rá terv, hogy a propellert belemagyarázzák a háború után de nem az.

így maradt meg szlengben  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 22:14:06
Az ESP egyébként sokkal komplexebben működik, mint ahogy most itt utaltam rá. Perdületérzékelők, kormányszögállás érzékelők, stb stb. adják a jeleket, ami alapján rájön az autó, hogy gebasz van, s elveszi az irányítást.
Vannak jó leírások ha gugliztok.
Az ESP jó ha van.
Meg az is jó, ha nincs.  :vigyor3:  Pl a dömperben. Eddig nem szerettem a vizes utakat, de most a kedvencem lett, amióta a rwd-re rákényszerítettem a rendszert benne. Imádok keresztbe menni vele. ;)
Az a baj, hogy már 50nél is merek.  :eplus2:
1 évvel fiatalabb gen2-nél már nincs huligánkodás, csak ha ESP bizti kiszed.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.10.26 szerda, 22:16:10

nekem saras környezetben olyat belesegített mk4en, hogy majdnem az út szélén lévő kútgyűrűnek sikerült neki menni. én nem szeretem, navarában sincs, mégse esett még le az útról, pedig az is megy mindenfele :nyes: :vigyor3: nekem azt kéne rajta összekábelezni, hogy a difizár hosszú2ben is kapcsolható legyen, ne csak felező mellé

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 22:21:26
nekem saras környezetben olyat belesegített mk4en, hogy majdnem az út szélén lévő kútgyűrűnek sikerült neki menni. én nem szeretem, navarában sincs, mégse esett még le az útról, pedig az is megy mindenfele :nyes: :vigyor3: nekem azt kéne rajta összekábelezni, hogy a difizár hosszú2ben is kapcsolható legyen, ne csak felező mellé

sárban ki kell kapcsolni. Pár gépkönyvben láttam is már leírva. (nem biztos, hogy Mondeomanual volt)
Navarához ne hasonlítsd, mert az ha leesik az útról, akkor csinál magának utat. ;)
Diffizár alatt a hátsót érted? van benne külön kapcsolható hátsó?
Milyen évjárat?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.10.26 szerda, 22:26:45
sárban ki kell kapcsolni. Pár gépkönyvben láttam is már leírva. (nem biztos, hogy Mondeomanual volt)
Navarához ne hasonlítsd, mert az ha leesik az útról, akkor csinál magának utat. ;)
Diffizár alatt a hátsót érted? van benne külön kapcsolható hátsó?
Milyen évjárat?

igen, van benne hátul kapcsolható zár. 2008

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 22:43:04
igen, van benne hátul kapcsolható zár. 2008

Akkor logikus az igényed: diffizár hamarabb kell, mint felező. Felező akkor kell ha problem van. Nagy problem.  :vigyor3:
naneoffoljunkitt  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.10.26 szerda, 22:55:36
Akkor logikus az igényed: diffizár hamarabb kell, mint felező. Felező akkor kell ha problem van. Nagy problem.  :vigyor3:
naneoffoljunkitt  :nyes:
jaja, és jön a tél, néha jó lenne 2wd-ben is összezárni :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 23:05:21
jaja, és jön a tél, néha jó lenne 2wd-ben is összezárni :vigyor3:

végképp érthető.  :eplus2:
(Nekem LSD-m van, s elég feszes; ha úgy indulok, hogy egyenesben már megforog (álló helyzetben is), akkor ha bekanyarodok közben, akkor már nem engedi szét. Nekem erre az egyre kell figyelni, hogy már egyenesben elrúgjam elforgásig...  :vigyor3: Ha csak már bent a kanyarban kezdem a virgonckodást, akkor nem zár, s a cikiívbelsőpörög témába szaladok csak)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: SzJani - 2016.10.26 szerda, 23:28:02
Rakjunk rendet. ;)
ASR: minden MK4ben van.
ESP is. Ahogy Tomi írja: az ASR az ESP - hívjuk így - "része". Tehát a kipörgésgátló az a menetstabilizáló rendszer része. Menetstabilizálás= kanyarstabilizálás+kipörgésgátlás.
...

Egy szakértő kollégával tanácskoztunk még ezen a hsz-omon. Mert nem értette, miért írom másképpen a dolgokat, mint ahogyan azok a valóságban vannak.
Leírom tehát, miért tettem idézőjelbe azt, hogy az ASR az ESP - hívjuk így - "része".

A valóság az, és általánosságban az igazság:

ESP
Az ESP (menetstabilizáló rendszer) az azt arendszer takarja, ami a kanyarodáskor, vagy irányváltáskor fellépő anomáliákat, tehát a pályaelhagyásos eseteket korrigálja. Ennek a rendszernek a feladata az, hogy ha az autó nem a kormány állásának megfelelő irányba tart, akkor a kellő módon korrigál, tehát:
- ha az autó eleje csúszik el, jellemzően le az ívről, tehát pl alulkormányzottságnál, akkor az ívbelső hátsó kereket fékezi,
- ha az autó hátulja indul meg pl kanyarban kifelé (tehát kifarol, ez lehet túlkormányzottság miatt is, de elrúgomahátsókerekeskocsimnakkanyarba miatt is) akkor az ívkülső első kerékre fog ráfékezni.
Éles szituációban ez úgy néz ki (pl egy balra kikerülő manővernél), hogy először az autó alulkormányzott lesz (kormány balra teker, de az autó egyenesen akarna menni), ekkor befékezi az ívbelső (bal) hátsót, ezért nem csúszik neki az autó kikormányzott kerekekkel az akadálynak, hanem kikerüli azt. De amint a vezető visszakorrigál jobbra (hogy ne menjen pl a bal oldali szalagkorlátnak), az autó fara balra akarna kitörni(neki a bal szalagkorlátnak), ekkor fékezi be a bal első kereket; majd beleng még egy picit jobbra is az autó hátulja, ekkor a jobb elsőt fékezi meg picit;  balraleng még egy picit -> korrigál stb; ezt addig ismételgeti (ez pár mp csak), amíg az autó egyenesbe áll.
Na ez az ESP.

ASR
Kipörgésgátló. Sztem nem kell agyonmagyaráznom. Induláskor a hajtott kerekeket nem engedi elpörögni. 4WD-nél érdekes ez a sztori is, itt nem akarom részletezni ezt.

Namost!

A problem ott van, hogy ha az MK4-ben azt a bizonyos gombot amit ESP-nek hívnak, megnyomjuk, akkor bizony nem az ESP-t kapcsolgatjuk ki-be, hanem csak a kipörgésgátlót (ASR). Mert mint írtam a gombot megnyomva (amiről azt hisszük, hogy ESP OFF) az ESP, tehát a kanyarodásért felelős sw az él tovább a kocsiban, ellenben a kipörgésgátlás meg nem.
Így ezt a gombot ASR OFF-nak kellene hívni!
De gondolom biztosan van vmi oka annak, hogy esp ki-be kapcsolónak hívják.
Igazából így csinálnak a Mondiból hülyebiztos autót. A huligán is megveszi így, mert azt gondolja, hogy ki tudja kapcsolni az ESP-t, oszt' a végén kiderül, hogy mégsem...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.10.27 csütörtök, 13:18:29

Jana!

Volt egy üres 3órád ezt megosztani velünk?  :eplus2: :eplus2: Hát nem kellett volna, eddig ugyanis abban a hitben éltünk, hogy qrvára tudunk vezetni... Na mindegy, úgyis lesz, aki mégsokkalnáladisjobbantudja!  :wave: :wave:

Mikor jössz már be és mivel?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.10.27 csütörtök, 19:02:20
Jana!

Volt egy üres 3órád ezt megosztani velünk?  :eplus2: :eplus2: Hát nem kellett volna, eddig ugyanis abban a hitben éltünk, hogy qrvára tudunk vezetni... Na mindegy, úgyis lesz, aki mégsokkalnáladisjobbantudja!  :wave: :wave:

Mikor jössz már be és mivel?
És ezt így nagyplénum előtt miért kellett? Ennyi szégyenérzet sincs már benne?
Ja, biztosan én vagyok egy kicsit maradi...
Csak ne tegyék kötelezővé!  :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.28 péntek, 12:19:43
Van két hibakódom.
U0126
U0401
Ezek tárolódtak el.
Tud valaki segíteni, mi lehet ez?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sinci - 2016.10.29 szombat, 18:14:38
U0126     Kommunikációvesztés: kormányelfordulási szög érzékelő modul
U0401     Érvénytelen adat érkezett ECM/PCM-től 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.29 szombat, 18:16:16
U0126     Kommunikációvesztés: kormányelfordulási szög érzékelő modul
U0401     Érvénytelen adat érkezett ECM/PCM-től 

Ezek csak kommunikációs hibák, elvileg nem okozhat gondot...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: hapsiesamondeo - 2016.10.30 vasárnap, 17:10:22
Ezek csak kommunikációs hibák, elvileg nem okozhat gondot...
Kontakthiba nem okozhat ilyet?
Gondolok arra, hogy gyorsítás közben megfogja az autót - bedobja az ESP hibát a visszajelzőn és nem megy jobban 100-nál.
Majd a következő leállás-újraindítás után minden tökéletes.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.10.30 vasárnap, 17:14:46
Kontakthiba nem okozhat ilyet?
Gondolok arra, hogy gyorsítás közben megfogja az autót - bedobja az ESP hibát a visszajelzőn és nem megy jobban 100-nál.
Majd a következő leállás-újraindítás után minden tökéletes.

Lehet, hogy egy sw frissítés kellene, és akkor kiedrülne, hogy az abs modul ludas-e... nekünk az mk4-en egyszer beadtam az unalmast. Belekerült egy bontott abs modul...

Érdekes mondjuk, mert nekünk nem tiltott le, csak folyamatosan égett az abs visszajelző

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.03 csütörtök, 07:08:54
Abban kb. egy ideje "megegyztünk", hogy a gyári tárcsa üt, vegyünk mást. Néztem brembot, arra eddig nem volt panasz.
Fékbetétileg minden is maradtunk? Ha jól emléxem ReFi írt, hogy ő a textart favorizálja. Más gyártó esetleg?
PS: a gyári elől nekem is "összeporozza" a felnit.   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.11.03 csütörtök, 07:48:42
Abban kb. egy ideje "megegyztünk", hogy a gyári tárcsa üt, vegyünk mást. Néztem brembot, arra eddig nem volt panasz.
Fékbetétileg minden is maradtunk? Ha jól emléxem ReFi írt, hogy ő a textart favorizálja. Más gyártó esetleg?
PS: a gyári elől nekem is "összeporozza" a felnit.   

Én nem egyeztem bele, mert hülyeség...  :eplus2:

Neked meg motorcraft van benne, nem gyári dobozos ford. Én február óta nem mostam le a kocsit és tiszta...  :eplus2:

Így születnek a vallások is. Valaki mindig jobban ragaszkodik a saját igazához...

Vegyél tesztart tárcsát, brembi kerékcsvarokkal és ate szelepsapkával az nem fog mellémenni! És ha marad merszed még jurid kérekagy csapágyra is beruházol...  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.03 csütörtök, 08:12:35
Én nem egyeztem bele, mert hülyeség...  :eplus2:

Neked meg motorcraft van benne, nem gyári dobozos ford. Én február óta nem mostam le a kocsit és tiszta...  :eplus2:

Így születnek a vallások is. Valaki mindig jobban ragaszkodik a saját igazához...

Vegyél tesztart tárcsát, brembi kerékcsvarokkal és ate szelepsapkával az nem fog mellémenni! És ha marad merszed még jurid kérekagy csapágyra is beruházol...  :wave:
Nem tagadtad meg magad... :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.11.03 csütörtök, 08:15:49
Nem tagadtad meg magad... :falbav:

Nincs mit Laci!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.11.03 csütörtök, 11:38:00
Szia Laci,

nekem most a gyári tárcsában 4e km van és még nem üt. Bosch betétet kapott, s nagyon jól fog, de a hátsókkal nagyon szenvedtem, mert sokáig nyikorogtak.
Ha gondolod, van egy szerviz, aki ugyan csak gyári tárcsát szerel fel és gyári betéttel, de mielőtt elengedi útjára az autót, bevasalják, állítólag nagyon sokan ezt felejtik el megcsinálni, s ezért vannak a rázások....
Nos, ők garit is vállalnak rá, ha üt, ráz, cserélik.

Betétből szerintem a Textar és a Motorcraft túl kemény. Előbbi a Mondeón utóbbi a C-maxon volt/van.

Abban kb. egy ideje "megegyztünk", hogy a gyári tárcsa üt, vegyünk mást. Néztem brembot, arra eddig nem volt panasz.
Fékbetétileg minden is maradtunk? Ha jól emléxem ReFi írt, hogy ő a textart favorizálja. Más gyártó esetleg?
PS: a gyári elől nekem is "összeporozza" a felnit.  

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.11.03 csütörtök, 12:48:07
Szia Laci,

nekem most a gyári tárcsában 4e km van és még nem üt. Bosch betétet kapott, s nagyon jól fog, de a hátsókkal nagyon szenvedtem, mert sokáig nyikorogtak.
Ha gondolod, van egy szerviz, aki ugyan csak gyári tárcsát szerel fel és gyári betéttel, de mielőtt elengedi útjára az autót, bevasalják, állítólag nagyon sokan ezt felejtik el megcsinálni, s ezért vannak a rázások....
Nos, ők garit is vállalnak rá, ha üt, ráz, cserélik.

Betétből szerintem a Textar és a Motorcraft túl kemény. Előbbi a Mondeón utóbbi a C-maxon volt/van.

Az hogy lehet?  ???

De Laci megegyezett a .... ööö nem tudom kikkel, hogy a gyári üt.

Szerintem a motorcraft betét pont puha....

(nekem pont 20k km van a gyári szettben és nem üt, nem ráz...  :eljen:)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.04 péntek, 07:03:06

Mit csinálnak?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.04 péntek, 07:06:33
Az hogy lehet?  ???

De Laci megegyezett a .... ööö nem tudom kikkel, hogy a gyári üt.

Szerintem a motorcraft betét pont puha....

(nekem pont 20k km van a gyári szettben és nem üt, nem ráz...  :eljen:)
Jó, akkor nem üt. Baxtamásnak sem ütött. Én meg csak kíváncsiságból próbálok ki másmilyen tárcsa-betét kombót.
Az jobban megy a duplakipuffhoz. Ha nem tudnád! Hófehérke!  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.11.04 péntek, 07:19:22
Jó, akkor nem üt. Baxtamásnak sem ütött. Én meg csak kíváncsiságból próbálok ki másmilyen tárcsa-betét kombót.
Az jobban megy a duplakipuffhoz. Ha nem tudnád! Hófehérke!  :hehe:

Ha ram hallgatsz azt csinalsz amit akarsz. Egyebirant 60ezernel nekem is behullamosodott a gyari 110 feletti fekezesnel razott, cserelve lett. Ja es az enyem nem feher.  :smile:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.11.04 péntek, 08:23:07
Jó, akkor nem üt. Baxtamásnak sem ütött. Én meg csak kíváncsiságból próbálok ki másmilyen tárcsa-betét kombót.
Az jobban megy a duplakipuffhoz. Ha nem tudnád! Hófehérke!  :hehe:

Baszkot az összes Fordátok utóléri... olyan alkatrészek mennek tönkre a kocsijaiban, amelyek csak 1000000/1 - ben. Nem releváns a mintavétel!

Szerintem egy csaló autószerelő lehetett előző életében!  :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.11.04 péntek, 08:42:00
Baszkot az összes Fordátok utóléri... olyan alkatrészek mennek tönkre a kocsijaiban, amelyek csak 1000000/1 - ben. Nem releváns a mintavétel!

Szerintem egy csaló autószerelő lehetett előző életében!  :nyes: :nyes:

Jaja, most előbbre léptem, más pályán csalok...  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.04 péntek, 10:31:56
Ha ram hallgatsz azt csinalsz amit akarsz. Egyebirant 60ezernel nekem is behullamosodott a gyari 110 feletti fekezesnel razott, cserelve lett. Ja es az enyem nem feher.  :smile:
Trollkodtam! (hogy mennyi rosszat tanul itt az emberfia!  :D). Elveimet felhagyva brembo szettet rendeltem. Erre  :pias:!
Illetve csak  :pias:-nék, mert este tali-zmán!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.11.04 péntek, 12:07:19
Trollkodtam! (hogy mennyi rosszat tanul itt az emberfia!  :D). Elveimet felhagyva brembo szettet rendeltem. Erre  :pias:!
Illetve csak  :pias:-nék, mert este tali-zmán!

Gratulálod, sikerült meghoznod a legxarabb döntést... :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2016.11.04 péntek, 12:28:21
Gratulálod, sikerült meghoznod a legxarabb döntést... :eplus2:

Irigy vagy! Szerintem meg qrvamenő lesz... Ezt rendelte:

(http://ardmotorsports.com/wp-content/uploads/2015/11/Brembo_Carbon.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sinci - 2016.11.04 péntek, 13:34:42
Ha ram hallgatsz azt csinalsz amit akarsz. Egyebirant 60ezernel nekem is behullamosodott a gyari 110 feletti fekezesnel razott, cserelve lett. Ja es az enyem nem feher.  :smile:

60.000-nél cserélte nálam is az előző tulaj. Én azt hittem, hogy többet ki kell bírnia egy tárcsának. Most 81.000 van benne, de semmi nyomát nem látom a mkopásnak. Mondjuk nem tudom milyen tárcsát raktak bele. Remélem ez többet kibír, mint a gyári.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.04 péntek, 14:53:10
Gratulálod, sikerült meghoznod a legxarabb döntést... :eplus2:
Ja, mint azt is tudjuk, hogy az autó csak fekete!  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.04 péntek, 14:54:31
Irigy vagy! Szerintem meg qrvamenő lesz... Ezt rendelte:

Látod, milyen rendes, pedig mekkora papucs!  :D :D :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.11.04 péntek, 15:00:53
Látod, milyen rendes, pedig mekkora papucs!  :D :D :D

Akkora hogy már klumpa!  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ABR - 2016.11.19 szombat, 19:37:32
Márkaszervizben csinálnak fékpados mérést tárcsa és betét csere után? Mert nemrég cseréltettem az elsőket és 500 km után se fékez a kocsi, csak csúszik tovább. Alig akar megállni. A szerviz szerint be kell járatni, amit meg is tettem.
Ennyi km után már jónak kéne lennie nem?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecskebeka - 2016.11.19 szombat, 19:56:46
Márkaszervizben csinálnak fékpados mérést tárcsa és betét csere után? Mert nemrég cseréltettem az elsőket és 500 km után se fékez a kocsi, csak csúszik tovább. Alig akar megállni. A szerviz szerint be kell járatni, amit meg is tettem.
Ennyi km után már jónak kéne lennie nem?
Nem tudom csinálnak e! De azt gondolom illene!! De lehet kimentek a szervizútra és kipróbálták.  :eplus2:
Ja és szerintük jó volt. Nekem a márkaszervizes több ezer km után 140 ről erősen fékezve egyik oldalon agyonrázta az autót.
Csak azért, mert a tárcsa alatt tiszta rozsda volt. Elfelejtették megpucolni! Nem a tárcsa ütött! Vidd vissza, méresd meg és csinálják meg! :falbav:
 
:beka3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.20 vasárnap, 08:53:39
Márkaszervizben csinálnak fékpados mérést tárcsa és betét csere után? Mert nemrég cseréltettem az elsőket és 500 km után se fékez a kocsi, csak csúszik tovább. Alig akar megállni. A szerviz szerint be kell járatni, amit meg is tettem.
Ennyi km után már jónak kéne lennie nem?
Szvsz, mindig jónak kell lenni! Az "előfordulhat", hogy elkopik és cserélni kell (de ebben az esetben is kell fékhatásnak lennie), na de hogy csere után nincs...
A "bejáratni" nem azt jelenti, hogy csúszik. Biztos, hogy jól csinálták meg?   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ABR - 2016.11.20 vasárnap, 10:10:49
Már gyanítom, hogy elrontottak valamit, csak nem tudom hogy mit. Szerintetek mit csináltak (vagy nem) hogy ilyen hatása lett? Csak hogy ne tudjanak elzavarni azzal, hogy átnézték és jó ez így.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.11.20 vasárnap, 13:38:25
Már gyanítom, hogy elrontottak valamit, csak nem tudom hogy mit. Szerintetek mit csináltak (vagy nem) hogy ilyen hatása lett? Csak hogy ne tudjanak elzavarni azzal, hogy átnézték és jó ez így.
Siman lehet, hogy csak elfelejtettek lepucolni  fektisztitoval a tarcsat  :szomoru1:. Ezt le tudod ellenorizni konnyen  :eljen:.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecskebeka - 2016.11.20 vasárnap, 14:06:25
Siman lehet, hogy csak elfelejtettek lepucolni  fektisztitoval a tarcsat  :szomoru1:. Ezt le tudod ellenorizni konnyen  :eljen:.
Ha könnyen el is mondhattad volna, hogyan!  :nyes:
Szerintem meg vigye vissza a gépet és a szeme előtt szedjék szét és tegyék rendbe! Bérmentesen! Sőt minimum, hogy megkínálnak kávéval és süteménnyel! Egy mostani autónak fékezésnél orra kell buknia! Nekem mikor a tengelyen felköszörülték a hibásan felrakott tárcsát, persze rendberakás után, utána mértek és mentek egy kört, majd megint mértek. Sőt még előtte is mértek, és mindenről kaptam mérési eredményt. Én is mentem vele 300-400 km finoman használva. Azóta gyönyörűen fog. Igaz nem gyilkolom.
 :beka3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2016.11.20 vasárnap, 14:30:16
Ha könnyen el is mondhattad volna, hogyan!  :nyes:
Szvsz csak hasznalni kell par erzekszervunket pl lathato, ha a fekfelulet olajos teljesen mas a szine es tapintassal is erezheto, hogy femtiszta es tapad a kezunk hozza vagy inkabb csuszos...
De teljesen egyetertek, vissza kell vinni es rajuk boritani az asztalt, mert a fek nem jatek...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.20 vasárnap, 15:07:41
Már gyanítom, hogy elrontottak valamit, csak nem tudom hogy mit. Szerintetek mit csináltak (vagy nem) hogy ilyen hatása lett? Csak hogy ne tudjanak elzavarni azzal, hogy átnézték és jó ez így.
Álljon a szervízvezető vagy a szerelő, aki csinálta egy fal elé féktávolságon kívül. Majd végezz egy fékpróbát!
 
Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Kresz - 2016.11.28 hétfő, 08:56:45
Sziasztok!

Féknyereg tisztítást/festést csinált már valaki? Ezt néztem:
http://mondeo.hu/wiki/index.php/Féknyereg_festés_-_felnitiszt%C3%ADtás (http://mondeo.hu/wiki/index.php/Féknyereg_festés_-_felnitiszt%C3%ADtás)

Kell tudni valami plusz infót hozzá? Autószerelésben járatlan meg tudja csinálni vagy van benne valami beugratós? A kereket persze le tudom venni :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.11.28 hétfő, 15:28:03
Sziasztok!

Féknyereg tisztítást/festést csinált már valaki? Ezt néztem:
http://mondeo.hu/wiki/index.php/Féknyereg_festés_-_felnitiszt%C3%ADtás (http://mondeo.hu/wiki/index.php/Féknyereg_festés_-_felnitiszt%C3%ADtás)

Kell tudni valami plusz infót hozzá? Autószerelésben járatlan meg tudja csinálni vagy van benne valami beugratós? A kereket persze le tudom venni :nyes:
Annyi elég. Sok sikert.  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2016.12.01 csütörtök, 16:48:38
Sziasztok!

Rakott már föl valaki tuning féknyerget(Brembo) Mondeora? Van olyan ami rámegy?

Köszi!
Üdv
Breaker

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.12.01 csütörtök, 17:30:47
Sziasztok!

Rakott már föl valaki tuning féknyerget(Brembo) Mondeora? Van olyan ami rámegy?

Köszi!
Üdv
Breaker
A 143lóhoz untig elég a gyári  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.12.01 csütörtök, 17:32:25
Sziasztok!

Rakott már föl valaki tuning féknyerget(Brembo) Mondeora? Van olyan ami rámegy?

Köszi!
Üdv
Breaker
galaxy-smax on van 2.5t-n kicsit nagyobb fék, olyat láttam már felrakni, mást még nem

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2016.12.02 péntek, 09:06:51
A 143lóhoz untig elég a gyári  :hehe:

Jójó.. :) Sajna acelfelnieimet cserelni kell mert huzzak jobbra a kocsit.. es ha mar alura valtok akkor gondoltam piros kek vagy sarga feknyereg jol mutatna :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.12.02 péntek, 09:41:45
Jójó.. :) Sajna acelfelnieimet cserelni kell mert huzzak jobbra a kocsit.. es ha mar alura valtok akkor gondoltam piros kek vagy sarga feknyereg jol mutatna :)

Szerintem bézd meg az emc tárcsákat és fékpofákat, a féknyerget fesd le, mert az jó az mk4-ben. Féket nem LE-höz kell venni, hanem súly és sebességhez. Egy 600 kg-os trabit a sima dobfék is álló kerékre fékez 120-nál és a brembo rendszerrel sem állna meg hamarabb. A mondinak viszont van súlya, a gyári rendszer sem vacak, de egy jó tárcsa, fékpofa kombóval még tudsz rajta dobni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2016.12.02 péntek, 13:04:07
Jójó.. :) Sajna acelfelnieimet cserelni kell mert huzzak jobbra a kocsit.. es ha mar alura valtok akkor gondoltam piros kek vagy sarga feknyereg jol mutatna :)

Erre miből következtettél, hogy ha jobbra húz a kocsi, acélfelnit kell cserélni?

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.12.02 péntek, 13:15:16
galaxy-smax on van 2.5t-n kicsit nagyobb fék, olyat láttam már felrakni, mást még nem

Nem igaz, ugyanaz a fék van 2.5T-n is, focus 2,5T (RS vagy ST??) féke nagyobb és az rámegy mondeóra/smaxra...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2016.12.02 péntek, 16:28:35
Erre miből következtettél, hogy ha jobbra húz a kocsi, acélfelnit kell cserélni?

Bonca

Voltam gumisnál, es 4bol 3 olyan deformalt hogy a centirozas sem segit 100%ban, es inkabb ugy dontottem hogy alukat rakok rá ha már újakat kell venni. Futómű nem hiszem hogy gond mert 2x is voltam Fordnal ahol beallitottak es atneztek.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.12.02 péntek, 16:57:37
Voltam gumisnál, es 4bol 3 olyan deformalt hogy a centirozas sem segit 100%ban, es inkabb ugy dontottem hogy alukat rakok rá ha már újakat kell venni. Futómű nem hiszem hogy gond mert 2x is voltam Fordnal ahol beallitottak es atneztek.
kigörgőzik 2e ft-ért és olyan lesz mint az új.... ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2016.12.02 péntek, 17:19:22
kigörgőzik 2e ft-ért és olyan lesz mint az új.... ;)

És az időtállóbb mintha alukat vennék? :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.12.02 péntek, 18:17:45
És az időtállóbb mintha alukat vennék? :)
alu.
lepattan a lakk-asszony megpadkázza,kikezdi a sólé,néhány év múlva,ugyanúgy felújításra szorul,mint  a lemez.
Én télibe is alut használok,mert annyiért vettem,mint egy lemezt,és nem szeretem a dísztárcsát.

Lemez:
Nem kell félteni sajnálni,egy kalapáccsal javítható legtöbbször.időnként azokat is rendbe kell tenni,festeni,stb,mert csúnya amikor rohad.
Nem néz ki jól a dísztárcsaművek sem,de ha már megvan,sokkal több pénzt nem költenék alura.

Talán inkább lemez párti vagyok télen,de mégis alukat használok.szubjektív.csak mert tetszik.Amúgy meg tök mind1.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.12.02 péntek, 20:11:39
Nem igaz, ugyanaz a fék van 2.5T-n is, focus 2,5T (RS vagy ST??) féke nagyobb és az rámegy mondeóra/smaxra...
focus st 2.5t nyereg az mk3ra felmegy, mk4re nem tudom, ott szerintem más az első csonkálvány. rs-é az más mint st, az lehet felmegy mk4re

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.12.02 péntek, 20:16:22
Nem igaz, ugyanaz a fék van 2.5T-n is, focus 2,5T (RS vagy ST??) féke nagyobb és az rámegy mondeóra/smaxra...
smax 2.5t-n  (asszem 2.2tdci-n is) 316-os az első tárcsa, mk4 2.0 tdci-n meg 300-as. mi nem igaz ebből?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.12.02 péntek, 20:20:28
kigörgőzik 2e ft-ért és olyan lesz mint az új.... ;)
Azért nem éppen...
Én 4 éve 3 db görgőzés+4 db fekete porszórásért fizettem 36eft-ot, br számlával.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2016.12.02 péntek, 20:57:32
És az időtállóbb mintha alukat vennék? :)
Hát ha a lemezfelnid görgőzésesre váró állapotra használtad, akkor az alufelnid pláne úgy fogod, érzékenyebb az alu, azt szamitsd bele, de legalabb pofasbb.

Azért nem éppen...
Én 4 éve 3 db görgőzés+4 db fekete porszórásért fizettem 36eft-ot, br számlával.
Aztaq*va , 40-ért már láttam újszerű , nem felújított garniturát is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2016.12.02 péntek, 22:41:29
Azért nem éppen...
Én 4 éve 3 db görgőzés+4 db fekete porszórásért fizettem 36eft-ot, br számlával.
így mulat egy magyar úr.
Mayeréknál 4 db 18sline felnit görgőztek nekem 3e/db áron.a lemez felni nem ennyibe kerül. ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.12.02 péntek, 23:04:44
Hát ha a lemezfelnid görgőzésesre váró állapotra használtad, akkor az alufelnid pláne úgy fogod, érzékenyebb az alu, azt szamitsd bele, de legalabb pofasbb.
Aztaq*va , 40-ért már láttam újszerű , nem felújított garniturát is.

az alu nem érzékenyebb. Sokkal strapabíróbb mint egy lemez felni. Ahol egy lemez már sérül, ott az alu még nem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2016.12.02 péntek, 23:12:05
Hát ha a lemezfelnid görgőzésesre váró állapotra használtad, akkor az alufelnid pláne úgy fogod, érzékenyebb az alu, azt szamitsd bele, de legalabb pofasbb.
Aztaq*va , 40-ért már láttam újszerű , nem felújított garniturát is.

Sajna nem én, hanem az elozo gazdaja, nemet import auto volt 0 előélettel. Sajna az elejen nem huzott annyira de 1 ev utan felerosodott, nyilvan felig az en saram is, dehat foleg itt hasznalom Pesten...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.12.02 péntek, 23:17:17
Sajna nem én, hanem az elozo gazdaja, nemet import auto volt 0 előélettel. Sajna az elejen nem huzott annyira de 1 ev utan felerosodott, nyilvan felig az en saram is, dehat foleg itt hasznalom Pesten...

azt ugye vágod, ha húz, akkor inkább a gumi vacak. A felni üt, nem húz

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2016.12.03 szombat, 11:51:18
azt ugye vágod, ha húz, akkor inkább a gumi vacak. A felni üt, nem húz

Elkepzelheto, de a gumikat 0km-el vettem tavaly majusban, osszesen a teliben es a nyariban van 16000 km. Kollegamnak ugyanez volt csak egy peugeot-on, es neki is felnit csereltek (gumit nem) amitol megszunt a húzás. Persze konnyen lehet hogy az utos felni leradirozta a gumikat valami olyan modon ami miatt felerosodott a huzas.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.12.03 szombat, 14:27:03
így mulat egy magyar úr.
Mayeréknál 4 db 18sline felnit görgőztek nekem 3e/db áron.a lemez felni nem ennyibe kerül. ;)
Már megtanultam!  :falbav:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2016.12.03 szombat, 14:45:51
az alu nem érzékenyebb. Sokkal strapabíróbb mint egy lemez felni. Ahol egy lemez már sérül, ott az alu még nem.
hmm én eddig forditva tapasztaltam, és erre rátesz az is, hogy általában alufelniből nagyobbat tesz fel az ember peresebb gumival a lemezből pedig kisebb méretűt és ballonosabbat tehat ott még a gumi is jobban óvja a lemezfelnit.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2016.12.03 szombat, 19:59:41
hmm én eddig forditva tapasztaltam, és erre rátesz az is, hogy általában alufelniből nagyobbat tesz fel az ember peresebb gumival a lemezből pedig kisebb méretűt és ballonosabbat tehat ott még a gumi is jobban óvja a lemezfelnit.
gyári felni masszív darab, az utángyártottakra kell vigyázni, azok görbulnek hamar

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2016.12.03 szombat, 22:36:51
hmm én eddig forditva tapasztaltam, és erre rátesz az is, hogy általában alufelniből nagyobbat tesz fel az ember peresebb gumival a lemezből pedig kisebb méretűt és ballonosabbat tehat ott még a gumi is jobban óvja a lemezfelnit.

ahogy a Zsolt is mondja az után gyártott (főleg) olasz felnik, azok vackok, a gyárik sokkal tartósabbak és az almát ne a körtével. Tehát a 16"-os lemezfelnit 215/65-ös gumival ne a 18"-os 235/40-essel hasonlítsuk össze. Saját méreteiben az alu felni sokkal masszívabb, nagyobb terhelést bír ki mint a lemezfelni, ráadásul az alu javítható, míg a lemez leginkább kidobható ha sérült. Amit nem mondanék alufelninek az pl az alessio és rokonai, de egy bbs, oz, dezent, azért akár jobbak is lehetnek mint a gyáriak.

annó a mondin nyáriban egy 18-as Y küllőset használtam, téliben meg egy sokküllős 16-osat. Soha nem volt gond vele. A jeep-hez 17-es alu a téli és a nyári is, de mondok mást, az offroad versenyes gépemen a Discovery-n is alufelnik vannak, sőt a legtöbb offroad járgányon alu van, mert tartósabb, szívósabb.

Szóval nekem a tapasztalat pont azt mutatja, hogy az alu ezerszer jobb, mint a lemez

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Adam86 - 2016.12.13 kedd, 12:25:36
Mennyire problémás ha elöl új gyári Ford Motorcraft féktárcsák és fékbetétek vannak és hátulra Ferodo/Textar tárcsa/betétmenne? (ajánlottnak olvastam) Okozhat ez bármi problémát?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2016.12.13 kedd, 12:45:57
Mennyire problémás ha elöl új gyári Ford Motorcraft féktárcsák és fékbetétek vannak és hátulra Ferodo/Textar tárcsa/betétmenne? (ajánlottnak olvastam) Okozhat ez bármi problémát?

Nem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.12.13 kedd, 12:46:17
Mennyire problémás ha elöl új gyári Ford Motorcraft féktárcsák és fékbetétek vannak és hátulra Ferodo/Textar tárcsa/betétmenne? (ajánlottnak olvastam) Okozhat ez bármi problémát?

hát ha oldalanként lenne eltérő az problémás, de ez az eset szerintem nem az.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.12.13 kedd, 13:51:03
hát ha oldalanként lenne eltérő az problémás, de ez az eset szerintem nem az.
Sőt, itt ragadnám meg az alkalmat, hogy emlékeztessem arra a nagyérdeműt: "taxiséknál" oldalanként is lehet különböző a szervizből kukázott...
PS: ugyanitt hamarosan kicsit használt, de még legalább 3x felszabályozható első féktárcsa 50,-HUF/kg áron ajándék betéttel átadó. Jelige: nem csak párban!   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2016.12.13 kedd, 14:00:01
Sőt, itt ragadnám meg az alkalmat, hogy emlékeztessem arra a nagyérdeműt: "taxiséknál" oldalanként is lehet különböző a szervizből kukázott...
PS: ugyanitt hamarosan kicsit használt, de még legalább 3x felszabályozható első féktárcsa 50,-HUF/kg áron ajándék betéttel átadó. Jelige: nem csak párban!   

Van hozzá kb 5000 km-t futott, alig kopott gyári fékbetét.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.12.13 kedd, 14:07:42
Van hozzá kb 5000 km-t futott, alig kopott gyári fékbetét.  :nyes:

B+ javaslom, hogy "testületileg" vegyük fel a kapcsolatot a taxis társaságokkal. Nálam lesz még eladó szűrő (diesel, levegő, pollen) és még kb. 5 lityi olaj, tavasszal 1 garnitura nyárigumi. Mind-mind csodakincsek...  ;D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ticu - 2016.12.13 kedd, 14:20:47
 :wow1: Mi lesz itt párkereső (vagy páratlan) oldal???  :nyes:
"Jelige: nem csak párban!"   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.12.13 kedd, 23:17:41
Szia Braker,

zsír új két első gumi kezdettől fogva kicsit vibrált és az autó jobbra is húzott. Egy idő után olyan erős lett a vibráció, hogy visszavittem őket. Felkerült a másik gumiszett, s lám...elmúlt minden húzás, rázás. A kis szenya a Kumho HS51-es gumi volt. Baromi jól tapad, bizonyos sebességnél hangos gumi, egész jól tartja a kanyart. De használhatatlan a körkörösségi hibája miatt. Ellenben a Kumho WP51-esével semmi gondom. Nem ráz, nem húz. A nyári szettnél hogy melyik gumi hova került, nem tudom.

Az is egyébként tapasztalat, hogy az XL-es (erősített oldalfalú) gumik jobban tartják kanyarban az autót, még akkor is, ha eggyel kisebb méret is ( 215/55 helyett 205/60).

Elkepzelheto, de a gumikat 0km-el vettem tavaly majusban, osszesen a teliben es a nyariban van 16000 km. Kollegamnak ugyanez volt csak egy peugeot-on, es neki is felnit csereltek (gumit nem) amitol megszunt a húzás. Persze konnyen lehet hogy az utos felni leradirozta a gumikat valami olyan modon ami miatt felerosodott a huzas.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2016.12.13 kedd, 23:19:01
Kíváncsi leszek, hogy Mondeónál a Brembóval milyen tapasztalatod lesz!

B+ javaslom, hogy "testületileg" vegyük fel a kapcsolatot a taxis társaságokkal. Nálam lesz még eladó szűrő (diesel, levegő, pollen) és még kb. 5 lityi olaj, tavasszal 1 garnitura nyárigumi. Mind-mind csodakincsek...  ;D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2016.12.14 szerda, 08:03:50
Kíváncsi leszek, hogy Mondeónál a Brembóval milyen tapasztalatod lesz!

Én is!  ;D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ega77 - 2017.01.02 hétfő, 11:11:03
Sziasztok

Hátsó féktárcsát és betétet kellene cserélnem az autón. Meg is tudom ezeket venni jóáron de nem találok olyan szervízt ahol hozott alkatrészt beépítenének. Tud nekem valaki ajánlani ilyen szervizt, vagy kénytelen leszek valamelyik szervizben drágán megvenni és megcsináltatni? Én Bp-en a III kerületben vagyok.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2017.01.02 hétfő, 18:46:57
Sziasztok

Hátsó féktárcsát és betétet kellene cserélnem az autón. Meg is tudom ezeket venni jóáron de nem találok olyan szervízt ahol hozott alkatrészt beépítenének. Tud nekem valaki ajánlani ilyen szervizt, vagy kénytelen leszek valamelyik szervizben drágán megvenni és megcsináltatni? Én Bp-en a III kerületben vagyok.
Ha Üllőig elautózol, akkor vmelyik délután Józsi megcsinálja. Érdeklődés esetén pü-t küldjél.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.01.02 hétfő, 19:15:20
Sziasztok

Hátsó féktárcsát és betétet kellene cserélnem az autón. Meg is tudom ezeket venni jóáron de nem találok olyan szervízt ahol hozott alkatrészt beépítenének. Tud nekem valaki ajánlani ilyen szervizt, vagy kénytelen leszek valamelyik szervizben drágán megvenni és megcsináltatni? Én Bp-en a III kerületben vagyok.

18. kerben tudok. PÜ, ha érdekel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.01.02 hétfő, 19:21:51
Sziasztok

Hátsó féktárcsát és betétet kellene cserélnem az autón. Meg is tudom ezeket venni jóáron de nem találok olyan szervízt ahol hozott alkatrészt beépítenének. Tud nekem valaki ajánlani ilyen szervizt, vagy kénytelen leszek valamelyik szervizben drágán megvenni és megcsináltatni? Én Bp-en a III kerületben vagyok.
XI.-ben az Ivanics miden gond nélkül beépít hozott alkatrészt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Relhist - 2017.01.03 kedd, 09:05:33
Sziasztok

Hátsó féktárcsát és betétet kellene cserélnem az autón. Meg is tudom ezeket venni jóáron de nem találok olyan szervízt ahol hozott alkatrészt beépítenének. Tud nekem valaki ajánlani ilyen szervizt, vagy kénytelen leszek valamelyik szervizben drágán megvenni és megcsináltatni? Én Bp-en a III kerületben vagyok.
Botos szerviz a Pacsirtamező utcában pl. Voltam náluk többször, mindig vittem alkatrészt, normálisak.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ega77 - 2017.01.03 kedd, 10:56:59
Köszönöm mindenkinek a segítséget, már meg is beszéltem egy időpontot az egyik szervizzel a fék cserére.  :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2017.01.03 kedd, 12:24:30
Szia Braker,

zsír új két első gumi kezdettől fogva kicsit vibrált és az autó jobbra is húzott. Egy idő után olyan erős lett a vibráció, hogy visszavittem őket. Felkerült a másik gumiszett, s lám...elmúlt minden húzás, rázás. A kis szenya a Kumho HS51-es gumi volt. Baromi jól tapad, bizonyos sebességnél hangos gumi, egész jól tartja a kanyart. De használhatatlan a körkörösségi hibája miatt. Ellenben a Kumho WP51-esével semmi gondom. Nem ráz, nem húz. A nyári szettnél hogy melyik gumi hova került, nem tudom.

Az is egyébként tapasztalat, hogy az XL-es (erősített oldalfalú) gumik jobban tartják kanyarban az autót, még akkor is, ha eggyel kisebb méret is ( 215/55 helyett 205/60).

Szia,

Köszi a tapasztalatot, a helyzet az hogy egyellőre ki akarom zárni a futóművet teljesen, ezért elmegyek egy másikhoz is hogy szakértse meg.
Nekem a téli az Hankook a nyári az Bridgestone, és úgy vettem észre hogy mindkettovel húz ugyanarra.
Megvettem az új momo alufelniket, de sajna igy is húz. A gumikat is atvizsgaltattam 2 helyen is de egyenletlen kopast nem lattak rajta (muszerrel).
Halistennek egyaltalan nem raz, csak egyszeruen megyek a vácin és ha elengedem a kormanyt akkor elfordul jobbra kicsit és megy az auto utana eleg gyorsan.
Fordéknál azt mondták hogy 50 méter alatt 10 centit mehet arrebb azalatt nincs ertelme vizsgalodni, csak jelenleg kb 20 meter alatt megy fel metert ami azert eleg sok.

Üdv
Breaker

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: G_B - 2017.01.03 kedd, 12:56:40
@Breaker
a hátsókat tedd át előre, elsőt hátra. ez ingyen van  ;)
nekem is nagyon húzott jobbra a kocsi, a csere után csak picit érződik.
én futóművesnél kezdtem, mert az volt először a gyanús. a futóműves bemérte és csak nézett rám bambán, hogy ő ehhez inkább nem nyúlna, mert minden fa$za

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.01.04 szerda, 01:40:20
Szia,

Köszi a tapasztalatot, a helyzet az hogy egyellőre ki akarom zárni a futóművet teljesen, ezért elmegyek egy másikhoz is hogy szakértse meg.
Nekem a téli az Hankook a nyári az Bridgestone, és úgy vettem észre hogy mindkettovel húz ugyanarra.
Megvettem az új momo alufelniket, de sajna igy is húz. A gumikat is atvizsgaltattam 2 helyen is de egyenletlen kopast nem lattak rajta (muszerrel).
Halistennek egyaltalan nem raz, csak egyszeruen megyek a vácin és ha elengedem a kormanyt akkor elfordul jobbra kicsit és megy az auto utana eleg gyorsan.
Fordéknál azt mondták hogy 50 méter alatt 10 centit mehet arrebb azalatt nincs ertelme vizsgalodni, csak jelenleg kb 20 meter alatt megy fel metert ami azert eleg sok.

Üdv
Breaker

Nem volt törve az autó?  ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Breaker - 2017.01.04 szerda, 12:57:57
Nem volt törve az autó?  ::)

Hat... az majd egyszer kiderul. Mindesestre volt benézve alá szerelovel mikor megvettem, de nem lattunk gányolásra utaló jeleket.
Pluszban lekérdeztem két fizetős "nyomozós" oldalt ahol az europai orszagokbol lekerdezik hogy korozes alatt all e valahol, volt e balesetben stb.. egyiken még képet is talaltam egy német kereskedonel állt valoban az en autom, egy evvel elotte hogy megvettem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.02.22 szerda, 00:45:48
Fék csere km függő vagy kopás amint érzi hallja az ember? Ajánlott valamit figyelembe venni?
Ősszel nagyon akartam cserélni fékeket mivel rázott a kormány fékezésnél nagy sebességnél már olyan "huppogós" hangja volt a féknek.... csikorogni nem csikorog.
Aztán a kerékcseréknél a fékek állapota nem tűnt kopottnak egyáltalán, a hátsók semmiképp, az elsők talán kicsit, de nem az a szint amit azonnal cserélni kéne,  hozzá teszem már 2 éve jelezte a szerelő hogy cserélni kellene, de a féktárcsák nem tűnnek olyan kopottnak... vagy a szerelő más alapján mondta ezt.

A kormányrázás okára nem tudok rájönni, fékekre tippeltem, mintha téli keréknél kevésbe rázna a kormány. Ezért a fékek maradtak a kormány meg csak van.
Futómű beállítást rendszeresen csináltatok kerékcserekor. Ott néznek gömbcsuklót is ha jól tudom de azok is mindig rendben vannak... Ilyenkor rendben találják az autót, vezetés közben meg mintha egy kicsit a szervó nem úgy mozogna dolgozna, időnként képes ide oda mozogni a kormány ilyen kis miliméteres rezgései vannak, ha jól le tudom írni... Nem volt ilyen szerintem... és bizonyos esetekben olyan mintha darabosan mozogni és rázna is a kormány.

A 2.0 tdci-t vezetve nem érzem ezt, nem tapasztalok ilyen jelenséget, sokkal könnyebb a kormányt tekerni, gördülékenyebb és semmi rázást nem érzek abban. Az 1.8 tdci-nél pedig a fent leírtakat érzem már régóta...
Erre milyen megoldás lehet?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2017.02.22 szerda, 05:23:21

nekem a hupogás ugyanígy jelentkezett.nagy tempóról fékezve. vizsgálat eredménye: hátsó betét csere. van belőle kb 3mm vissza.
amúgy meg kell mérni a tárcsát.ha xar,csere.nem ajánlott ezen spórolni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2017.02.22 szerda, 21:33:50
Fék csere km függő vagy kopás amint érzi hallja az ember? Ajánlott valamit figyelembe venni?
Ősszel nagyon akartam cserélni fékeket mivel rázott a kormány fékezésnél nagy sebességnél már olyan "huppogós" hangja volt a féknek.... csikorogni nem csikorog.
Aztán a kerékcseréknél a fékek állapota nem tűnt kopottnak egyáltalán, a hátsók semmiképp, az elsők talán kicsit, de nem az a szint amit azonnal cserélni kéne,  hozzá teszem már 2 éve jelezte a szerelő hogy cserélni kellene, de a féktárcsák nem tűnnek olyan kopottnak... vagy a szerelő más alapján mondta ezt.

A kormányrázás okára nem tudok rájönni, fékekre tippeltem, mintha téli keréknél kevésbe rázna a kormány. Ezért a fékek maradtak a kormány meg csak van.
Futómű beállítást rendszeresen csináltatok kerékcserekor. Ott néznek gömbcsuklót is ha jól tudom de azok is mindig rendben vannak... Ilyenkor rendben találják az autót, vezetés közben meg mintha egy kicsit a szervó nem úgy mozogna dolgozna, időnként képes ide oda mozogni a kormány ilyen kis miliméteres rezgései vannak, ha jól le tudom írni... Nem volt ilyen szerintem... és bizonyos esetekben olyan mintha darabosan mozogni és rázna is a kormány.

A 2.0 tdci-t vezetve nem érzem ezt, nem tapasztalok ilyen jelenséget, sokkal könnyebb a kormányt tekerni, gördülékenyebb és semmi rázást nem érzek abban. Az 1.8 tdci-nél pedig a fent leírtakat érzem már régóta...
Erre milyen megoldás lehet?

semmi köze a motorhoz, mert a futómű ugyan az.

Ha a kerék sz@r, akkor azt sebességhez tudod kötni, ha a fékrendszer valamely része sz@r, akkor azt a fékezés műveletéhez. Ha fékezéskor ráz, és a lassulással a rázás frekvenciája változik és a 0km/ó-hoz közeledve akár el is múlik, akkor a féktárcsa vacak (mint általában lenni szokott a gyárinál, bár erre itt vérre menő viták voltak :nyes: :nyes:). Szóval a lényeg, hogy cseréld a tárcsát, vagy fel kell szabályozni. Mindenki másra esküszik, ha visszalapozol ebben a topicban, akkor a gyári, texar, brembo, ferrodo, bosch meg még mittudom én mi volt, én az EBC-re esküszöm és nem is veszek semmi más vackot, de ez már másik kérdés.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.02.24 péntek, 00:49:25

Értem köszönöm. Ősszel majdnem volt fék tárcsa csere, már erősen nézegettem, a szerelőnél is voltam, hogy akkor mennék hozzá, de elmaradt...
Igen a kerékre gondoltam mert felkerült a téli gumi - lemez felni és mintha nem úgy rázna... a nyári gumi az szélesebb és gyári alufelnin vannak azzal rázott jobban.
A sebesség az olyan, hogy valahol 90 km/h-tól kezd a kormány pontos lenni és nem mozog ide-oda vagy ráz vagy jobbra-balra ugrik vagy hogyan írjam.
Elengedem a kormányt és látszik ide oda mozog egyenes úton haladva... ezt olyan 50-60 km/h-nál jól látni. ettől még nem tér ki egyik irányba sem az autó.
És a fékezésnél a nyári gumiknál rázott nagyon, most a télinél a nagy fékezésnél nem ráz.

Alkatrész márka elég széles és bő a választék, eddigi tapasztalatokat emlékek szerelőktől, hogy a texarról lebeszélnek és szarnak mondják, a többit nem húzták le.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.02.24 péntek, 09:03:02
Kormányműved rendben? (lógás, feszítő csavar a tetején?)

Fékezésnél a féktárcsám rázott. Gyár és alig volt benne talán 1-2 10e km...Gariban kicseréltettem, s az új, lám nem ráz....Állítólag első felszerelés után jól be kell vasalni. Ha kicsit X-Files az 1.8 tdci-d futóműve, vidd ki Zoliékhoz Gödre ( EssMotor). Ők rájönnek mi a gond, de egy a baj, csak gyári alkatrészt tszek be és azt, amit ők hoznak. Szakmailag viszont sztem az egyik legjobbak.

Írta: Habell - 2017.02.24 péntek, 21:44:49

El is vinném Gödre ha nem 260 km-re lenne tőlem, már ma elugrottam volna :D
Amúgy futómű beállításnál szokták nézni a kormány berendezéseit nem? Úgy rémlik, hogy azt is állítják, nézik, rángatják vagy nem annyira alaposan?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kisimi69 - 2017.02.25 szombat, 17:30:09
Sziasztok
Van 2013 1.6 mondeo Kombim elsö féktárcsát+fékpofát szeretnék venni milyet és hol érdemes
köszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.02.26 vasárnap, 10:33:38
Olyanhoz kell vinni, aki ismeri a Ford futúművet, annak gyengéit, stb.
Göd Neked tényleg messze van. Ha írod, hol laksz, esetleg lehet, h vaki tud ajánlani egy helyet. Bocs, ha már írtad.. :)

El is vinném Gödre ha nem 260 km-re lenne tőlem, már ma elugrottam volna :D
Amúgy futómű beállításnál szokták nézni a kormány berendezéseit nem? Úgy rémlik, hogy azt is állítják, nézik, rángatják vagy nem annyira alaposan?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.02.26 vasárnap, 16:14:14
Olyanhoz kell vinni, aki ismeri a Ford futúművet, annak gyengéit, stb.
Göd Neked tényleg messze van. Ha írod, hol laksz, esetleg lehet, h vaki tud ajánlani egy helyet. Bocs, ha már írtad.. :)

Zalai vagyok, azon belül is inkább Nagykanizsa, oda hordom többnyire az autót ha szerelni kell.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BRoland - 2017.03.02 csütörtök, 23:29:17
Ahoj,
Ti lecserélitek a fékolajat 2-3 évente? Hány dl kell a teljes rendszerbe?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2017.03.02 csütörtök, 23:32:20
Ahoj,
Ti lecserélitek a fékolajat 2-3 évente? Hány dl kell a teljes rendszerbe?

igen le

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sonice - 2017.03.04 szombat, 22:22:29
Udv.

Féktárcsa es fekbetet teren mit javasoltok ami csikorgas mentes paros lehet? :) koszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: steve78 - 2017.03.05 vasárnap, 17:36:59
Urak!
Véleményt kérnék az alábbi összeállításra:
Féktárcsa Ferodo vagy Zimmarmann
Fékbetét Remsa vagy Textar.

Köszönöm!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.05 vasárnap, 17:56:20
Urak!
Véleményt kérnék az alábbi összeállításra:
Féktárcsa Ferodo vagy Zimmarmann
Fékbetét Remsa vagy Textar.

Köszönöm!

Én is a majdani ferodo textar kombinációban gondolkodom.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2017.03.05 vasárnap, 18:07:22
Én is a majdani ferodo textar kombinációban gondolkodom.
Brembo szett!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2017.03.05 vasárnap, 23:50:12
Urak!
Véleményt kérnék az alábbi összeállításra:
Féktárcsa Ferodo vagy Zimmarmann
Fékbetét Remsa vagy Textar.

Köszönöm!

ebc tárcsa és betét

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.05 vasárnap, 23:59:43
Urak!
Véleményt kérnék az alábbi összeállításra:
Féktárcsa Ferodo vagy Zimmarmann
Fékbetét Remsa vagy Textar.

Köszönöm!
tárcsából a textar, bosch, ami nálunk bevált, betétből remsa-t szoktam tenni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.03.06 hétfő, 00:01:27
akkor hogy megcsavarjam a dolgokat :D
brembo tárcsa, textar betét

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 00:03:18
akkor hogy megcsavarjam a dolgokat :D
brembo tárcsa, textar betét
lehető legrosszabb összeállítás

brembo tárcsa puha, a textar betét meg kemény, így nagyon kopik és könnyen vetemedik a tárcsa

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 09:41:01
Pedig nagyon sokan használják (használták?) és a Brembo a Ferodo mellett az egyik márka, amely pld. BMW-nél még megvehető (nem vetemednek el). Jurid, Ate, Textar, Zimmerman mind elvéreztek. (De ez saját tapasztalat, s -  ahogy mondják - "nem reprezentatív felmérés".

Az, hogy a Textar betétek kemények lettek és a Brembo minősége romlott, erről hallottam, de én nem tudom, mert már nem használom őket. Egy időben teljesen jók voltak, BMWhez én ezt a párosítást használtam, most Ferodo tárcsákat használok az off autón. Hallomásból tudtam azt is, hogy ez a Brembo nem az a Brembo minőség, amelyet sportautóknál használnak (persze miért is lenne az).

Blau4-en gariban kellett ugye egy gyári tárcsát cserélnem elől, még a Laci által vásárolt ment garanciális időben tönkre. Aztán hátra vettem Bosch szettet (ez meg el volt kopva), irtó jól fog, de valamiért első szerelésnél visított, meg minden baja volt. Szétszedtem, a nyergeket bezsíroztam, a betétet felcsiszoltam a nyergeket jó helyre tettem vissza és most jó. Vélelmezem, hogy első szerelésnél nem jól tették be a betétet vagy mittomén...A lényeg, h most jó. :)

lehető legrosszabb összeállítás

brembo tárcsa puha, a textar betét meg kemény, így nagyon kopik és könnyen vetemedik a tárcsa

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 10:30:38

brembo 4dugó rendszertől felfele használható és jó, mezei féktárcsát és betétet nem vennék tőlük

ate, trw ha pénz nem számít. bosch, textar ha számít. tárcsából nálam kb így működik a dolog :vigyor3:
betétből minden kocsin remsa van, egyikkel sincs gond

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 11:05:34
És a dolgot még az is bonyolítja (pld. betétek esetében, tudom, te Tárcsát írtál), hogy a TRW, Ferodo esetében is ugyanaz a méretű betét többféle minőségben kapható. Lehet, hogy tárcsák esetében is van többféle, brembo és ferodo esetében nem volt, de nem is volt velük gondom. BMW-nél pont most fogok majd tárcsát cserélni én is, mert a Zimmermann elhajlott (hátsó, nem hűtött).  Remsa betétet még nem vettem, mivel írtad, legközelebb lehet, hogy ez lesz. Az nem spanyol? Mert ami spanyol (Vito, MK5), nem mindig a legjobb :)

brembo 4dugó rendszertől felfele használható és jó, mezei féktárcsát és betétet nem vennék tőlük

ate, trw ha pénz nem számít. bosch, textar ha számít. tárcsából nálam kb így működik a dolog :vigyor3:
betétből minden kocsin remsa van, egyikkel sincs gond

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.06 hétfő, 11:18:21
És a dolgot még az is bonyolítja (pld. betétek esetében, tudom, te Tárcsát írtál), hogy a TRW, Ferodo esetében is ugyanaz a méretű betét többféle minőségben kapható. Lehet, hogy tárcsák esetében is van többféle, brembo és ferodo esetében nem volt, de nem is volt velük gondom. BMW-nél pont most fogok majd tárcsát cserélni én is, mert a Zimmermann elhajlott (hátsó, nem hűtött).  Remsa betétet még nem vettem, mivel írtad, legközelebb lehet, hogy ez lesz. Az nem spanyol? Mert ami spanyol (Vito, MK5), nem mindig a legjobb :)

Ugyanazon gyártó betétje több minőségben?  :wow1:
Linkelj példát légyszi'...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 11:35:52
Pld. Ferodo esetében ( SL, Premier).

http://www.fekmester.hu/ferodo_sl/

Konkrétan ( méretbeli különbségek és kopásvisszajelző/anélkül miatt van ebből ennyi, de láthatod az SL-t és a Premiert is):

https://alkatreszek.hu/autotipus/vw_alkatreszek/polo/polo_9n_2001_10_2012_01/16300/fek_mechanika/fekbetet/beepitesi_oldal_elsotengely/-_1?per_page=1

Ugyanazon gyártó betétje több minőségben?  :wow1:
Linkelj példát légyszi'...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 11:37:19
Most látom, hogy törzstag lettem, gondolom az 500 Hsz...

 :worship:

Pld. Ferodo esetében ( SL, Premier).

http://www.fekmester.hu/ferodo_sl/

Konkrétan ( méretbeli különbségek és kopásvisszajelző/anélkül miatt van ebből ennyi, de láthatod az SL-t és a Premiert is):

https://alkatreszek.hu/autotipus/vw_alkatreszek/polo/polo_9n_2001_10_2012_01/16300/fek_mechanika/fekbetet/beepitesi_oldal_elsotengely/-_1?per_page=1

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 11:39:56
Ugyanazon gyártó betétje több minőségben?  :wow1:
Linkelj példát légyszi'...

létező dolgot, több gyártónál is van ilyen. remsa, ate, stb

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 11:40:44
És a dolgot még az is bonyolítja (pld. betétek esetében, tudom, te Tárcsát írtál), hogy a TRW, Ferodo esetében is ugyanaz a méretű betét többféle minőségben kapható. Lehet, hogy tárcsák esetében is van többféle, brembo és ferodo esetében nem volt, de nem is volt velük gondom. BMW-nél pont most fogok majd tárcsát cserélni én is, mert a Zimmermann elhajlott (hátsó, nem hűtött).  Remsa betétet még nem vettem, mivel írtad, legközelebb lehet, hogy ez lesz. Az nem spanyol? Mert ami spanyol (Vito, MK5), nem mindig a legjobb :)

nem tom milyen gyártmány, a 30d-m is azt kapott most, harap rajta rendesen a fék :nyes:

előtte a 2.5T-re is az került meg az mk3akra is

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 11:44:46
330d vagy 530d?

nem tom milyen gyártmány, a 30d-m is azt kapott most, harap rajta rendesen a fék :nyes:

előtte a 2.5T-re is az került meg az mk3akra is

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 11:49:59
330d vagy 530d?

e92 30d manual6 :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 11:51:54
 :eljen:

e92 30d manual6 :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.03.06 hétfő, 12:24:41
e92 30d manual6 :vigyor3:

 :finom: :finom:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.06 hétfő, 12:28:55
Pld. Ferodo esetében ( SL, Premier).

http://www.fekmester.hu/ferodo_sl/

Konkrétan ( méretbeli különbségek és kopásvisszajelző/anélkül miatt van ebből ennyi, de láthatod az SL-t és a Premiert is):

https://alkatreszek.hu/autotipus/vw_alkatreszek/polo/polo_9n_2001_10_2012_01/16300/fek_mechanika/fekbetet/beepitesi_oldal_elsotengely/-_1?per_page=1

Dani, vazzeg... Mondeó fórumon egy vw plótó linkeljél már légyszi... Legyen egy mk4 mondeó

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 12:48:30
Dani, vazzeg... Mondeó fórumon egy vw plótó linkeljél már légyszi... Legyen egy mk4 mondeó
unix katalógusban kikeresel egy mk4et és látni fogod, hogy pl bosch 2 fajta, valeo-ból van 3 fajta, trw-ből 3 fajta, ate-ból 2fajta stb...

ate-ból van sima meg ceramic pl
trw-ből is van sima meg csökkentett porzású
stb

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 13:19:31
Kolléga Úr, küldöm :)

TRW:

https://alkatreszek.hu/autotipus/ford_alkatreszek/mondeo/mondeo_iv_turnier_ba7_2007_03/22519/fek_mechanika/fekbetet/beepitesi_oldal_elsotengely/-_1?manufacturers=Trw&stock_info=1&order=4&number_of_page=10&posted_filters=1

Ferodo:

https://alkatreszek.hu/autotipus/ford_alkatreszek/mondeo/mondeo_iv_turnier_ba7_2007_03/22519/fek_mechanika/fekbetet/beepitesi_oldal_elsotengely/-_1?manufacturers=Ferodo&stock_info=1&order=4&number_of_page=10&posted_filters=1

Dani, vazzeg... Mondeó fórumon egy vw plótó linkeljél már légyszi... Legyen egy mk4 mondeó

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.03.06 hétfő, 13:22:07
Ugyanazon gyártó betétje több minőségben?  :wow1:
Linkelj példát légyszi'...

EBC Red, Yellow, Green, Black és még kitudja milyen színű stuff-ok.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kisimi69 - 2017.03.06 hétfő, 18:43:05
tárcsából a textar, bosch, ami nálunk bevált, betétből remsa-t szoktam tenni
Sziasztok
Most cseréltem tárcsa zimmerman felület kezelt betét remsa  igaz még 1000 km mentem majd meg látjuk

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.03.06 hétfő, 18:51:00
lehető legrosszabb összeállítás

brembo tárcsa puha, a textar betét meg kemény, így nagyon kopik és könnyen vetemedik a tárcsa

soha nem vetemedett, csak a gyári.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.06 hétfő, 19:38:32
soha nem vetemedett, csak a gyári.
papásban nem is fog. megfékezed 200fölöttről egymás után 3x és utána térjünk rá vissza :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.03.06 hétfő, 20:28:25
De ha ő papásan vezet, akkor képzeld el a gyári milyen puha, ha papás fékezésektől is vetemedik.  ;D

Érdekes, mert pld. utcai autók esetében (BMWnél) a gyári az über, arra még panaszt nem hallottam. Az ára is persze, s ezért próbálkoznak sokan utángyárottban.

papásban nem is fog. megfékezed 200fölöttről egymás után 3x és utána térjünk rá vissza :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2017.03.06 hétfő, 23:04:57
EBC Red, Yellow, Green, Black és még kitudja milyen színű stuff-ok.

bizony és jól is teljesítenek. Ha valamelyik járgányban elfogynak, akkor az EBC-k fognak jönni. A mocikban azok vannak, előző járgányokban azok voltak (már amelyikben cserélnem kellett), de jó ideje ezt nem kellett cserélnem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: steve78 - 2017.03.07 kedd, 18:35:42
Urak!
Véleményt kérnék az alábbi összeállításra:
Féktárcsa Ferodo vagy Zimmarmann
Fékbetét Remsa vagy Textar.

Köszönöm!

Ferodo tárcsa+Remsa betét lett a befutó. Meglátjuk, hogy muzsikál.

Köszönöm a véleményeket! :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2017.03.07 kedd, 20:17:53
Hát nekem elol brembo tarcsa/textar betet, hatul textqr tarcsa/textar betet. Nem erzem ,hogy ez olyan xar lenne. Siman birja a nagyobb fekezest is. (Palya temporol is). Szoval en meg vagyok elegedve vele. A masik automon a teljes rendszer ferrodo. Azzal sincs problemam.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.03.08 szerda, 17:44:47
Ma került be hátra Bosch tárcsa és Textar betét.
Legnagyobb örömömre a tempós fékezésnél tapasztalt kormányrázás megszűnt. Szerencsére nem az elsőkkel volt a gond.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.08 szerda, 18:38:28
Ma került be hátra Bosch tárcsa és Textar betét.
Legnagyobb örömömre a tempós fékezésnél tapasztalt kormányrázás megszűnt. Szerencsére nem az elsőkkel volt a gond.

Nekem is a hátsótól rázott, de nagyon.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.03.08 szerda, 18:51:15
Nekem is a hátsótól rázott, de nagyon.
Igen, már írtad. Bíztam is benne, hogy nálam is segít, és tényleg.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.16 csütörtök, 19:43:25
Azért ez így nem is rossz ár!

Érdemes körbenézni!

http://www.fordpetranyi.hu/alkatresz/alkatresz-shop/?model=ford-s-max&agegroup=2006-2014&motortype=2.0&fueltype=Diesel&category=f-k&subcategory=els-f-kt-rcsa&filter=1

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2017.03.16 csütörtök, 20:50:45
Azért ez így nem is rossz ár!

Érdemes körbenézni!

http://www.fordpetranyi.hu/alkatresz/alkatresz-shop/?model=ford-s-max&agegroup=2006-2014&motortype=2.0&fueltype=Diesel&category=f-k&subcategory=els-f-kt-rcsa&filter=1

14293.- a Cromaxba.
https://cromax.hu/fekrendszer/elso_fekrendszer/elso_fektarcsa/elso_fektarcsa_ford_s-max/galaxy_2006-_20405

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.03.16 csütörtök, 21:12:18

14293.- a Cromaxba.
https://cromax.hu/fekrendszer/elso_fekrendszer/elso_fektarcsa/elso_fektarcsa_ford_s-max/galaxy_2006-_20405

Meg 20.457.- szintén a gyári.  1 nap szállítással.
A 14.293.- raktárfeltöltő rendelés és 10+ nap szállítással, ami azt jelenti.....majd egyszer.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.03.16 csütörtök, 21:32:18
Ma került be hátra Bosch tárcsa és Textar betét.
Legnagyobb örömömre a tempós fékezésnél tapasztalt kormányrázás megszűnt. Szerencsére nem az elsőkkel volt a gond.
Na, azért mégsem múlt el teljesen a rázás.  :rinya:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.16 csütörtök, 22:01:35
Na, azért mégsem múlt el teljesen a rázás.  :rinya:
hátsó fék miatt miért rázná a kormányt? ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zoleex - 2017.03.17 péntek, 09:30:27
Meg 20.457.- szintén a gyári.  1 nap szállítással.
A 14.293.- raktárfeltöltő rendelés és 10+ nap szállítással, ami azt jelenti.....majd egyszer.

Ma már 15300.- és 2 nap.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.17 péntek, 09:52:02

Ma már 15300.- és 2 nap.  :vigyor3:

De az drágább. :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2017.03.17 péntek, 10:42:58
hátsó fék miatt miért rázná a kormányt? ::)
Nekem az elsok miatt vibralt kicsit a kormany fekezeskor :(
A hatso meg eredeti amikor csereltem az elsot utana rogton megszunt  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.17 péntek, 18:21:56
Nekem az elsok miatt vibralt kicsit a kormany fekezeskor :(
A hatso meg eredeti amikor csereltem az elsot utana rogton megszunt  ;)
az első az természetes, annak van kapcsolata a kormánnyal, de a hátsónak ugye nincs. vagy lehet nekik 4ws a mondeo? :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.03.19 vasárnap, 21:11:51
Urak létezik olyan hogy hátul mind a két oldalon az alsó munkahenger megadta magát szinte egy időbe?
Bosch tárcsa és Motorcraft betét került fel kíváncsi leszek hogy pár száz km után milyen lesz.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2017.03.19 vasárnap, 21:39:56
Urak létezik olyan hogy hátul mind a két oldalon az alsó munkahenger megadta magát szinte egy időbe?
Bosch tárcsa és Motorcraft betét került fel kíváncsi leszek hogy pár száz km után milyen lesz.
Ezt miert gondolod? Nekem meg csak egy oldal ment el egyszer, de sohasem ketto egyszerre  ???

A tarcsa es a betet az jo lesz biztosan  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.03.19 vasárnap, 21:43:20
Ezt miert gondolod? Nekem meg csak egy oldal ment el egyszer, de sohasem ketto egyszerre  ???

A tarcsa es a betet az jo lesz biztosan  :eljen:

Na ez az ami fura hogy mind a 2 oldalon el ment az alsó munkahenger a baloldali már karcolta a tárcsát a jobb oldali pedig már közel járt a teljes kopáshoz és csak az alsó oldal  belső fele ???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.19 vasárnap, 21:49:03
Megnéztem az első betétemet kerékcserekor. Legutóbb Ford betét került bele. Az van ráírva, hogy Jurid.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2017.03.19 vasárnap, 21:50:30
Na ez az ami fura hogy mind a 2 oldalon el ment az alsó munkahenger a baloldali már karcolta a tárcsát a jobb oldali pedig már közel járt a teljes kopáshoz és csak az alsó oldal  belső fele ???
Ezt nem ertem :(

A betetek akkor is egyenetlenul kopnak, ha nem megfeloen vannak visszateve, karbantartas nelkul. En is igy vettem az enyemet az egyik oldalon szorult a betet es ferden is kopott?! Azota kapott textar beteteket az eredeti tarcsa es azok jol mukodnek es szepen kopnak igaz a kulso betetek sokkal gyorsabban, mint a belsok, de ez ilyen :(

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.19 vasárnap, 21:52:15
Ezt nem ertem :(

A betetek akkor is egyenetlenul kopnak, ha nem megfeloen vannak visszateve, karbantartas nelkul. En is igy vettem az enyemet az egyik oldalon szorult a betet es ferden is kopott?! Azota kapott textar beteteket az eredeti tarcsa es azok jol mukodnek es szepen kopnak igaz a kulso betetek sokkal gyorsabban, mint a belsok, de ez ilyen :(

Pont fordítva, a belsőknek kellene jobban kopni. Vagyis nálam elöl, hátul is a belsők kopnak jobban

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.03.19 vasárnap, 21:55:21
Ezt nem ertem :(

A betetek akkor is egyenetlenul kopnak, ha nem megfeloen vannak visszateve, karbantartas nelkul. En is igy vettem az enyemet az egyik oldalon szorult a betet es ferden is kopott?! Azota kapott textar beteteket az eredeti tarcsa es azok jol mukodnek es szepen kopnak igaz a kulso betetek sokkal gyorsabban, mint a belsok, de ez ilyen :(

Igen mind a 2 oldalon szorult a kerék egy kicsit és lehetett látni hogy az alsó munkahenger nem nyomja vissza a betéteket. Lehet hogy az előző tulaj már nem igen akart foglalkozni az autóval :(

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2017.03.19 vasárnap, 21:57:01
Pont fordítva, a belsőknek kellene jobban kopni. Vagyis nálam elöl, hátul is a belsők kopnak jobban
Nekem elol egyenletesen kopnak szvsz, de majd figyelem, hatul meg a kulsok gyorsabban koptak az tuti, mert ellenoriztem oket a teli gumi csere elott es sajna ez volt a helyzet  :szomoru1:.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: kotta_cs - 2017.03.19 vasárnap, 21:57:20
Igen mind a 2 oldalon szorult a kerék egy kicsit és lehetett látni hogy az alsó munkahenger nem nyomja vissza a betéteket.

vissza? a munkahenger nem visszanyomja, hanem a tárcsához préseli, csak valószínűleg meg vannak szorulva kissé és a felső könnyebben ereszt vissza. Mikor volt fékolaj cserélve?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.03.19 vasárnap, 22:05:28
vissza? a munkahenger nem visszanyomja, hanem a tárcsához préseli, csak valószínűleg meg vannak szorulva kissé és a felső könnyebben ereszt vissza. Mikor volt fékolaj cserélve?

Igen igazad van rosszul írtam. Papírok szerint 2016-ban volt teljes olajcsere mielőtt én megvettem minden olajat cseréltek amit lehetett, aztán lehet hogy csak ráírták de mind1 mert most hogy szerelőnél volt minden folyadékot lecseréltettem kivéve a motorolajat mert azt tavaly cseréltettem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.03.19 vasárnap, 22:37:50
Megnéztem az első betétemet kerékcserekor. Legutóbb Ford betét került bele. Az van ráírva, hogy Jurid.
atbaxtak! :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2017.03.26 vasárnap, 12:40:50
Tiszta katasztrófa a mai alkatrész helyzet Mo-on. Fél éves új betét már üt a kormányon fékezéskor... azért lett cserélve, mert a Petrányinál cserélt tárcsa is ütött... csak sz@r alkatrészt árul minden nagyker. És ezt nem én állítom, hanem minden szerelő... ugyanis nincs értelme behozni a jobb minőséget, mert nincs rá kereslet - az ára miatt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.03.26 vasárnap, 12:48:36
Tiszta katasztrófa a mai alkatrész helyzet Mo-on. Fél éves új betét már üt a kormányon fékezéskor... azért lett cserélve, mert a Petrányinál cserélt tárcsa is ütött... csak sz@r alkatrészt árul minden nagyker. És ezt nem én állítom, hanem minden szerelő... ugyanis nincs értelme behozni a jobb minőséget, mert nincs rá kereslet - az ára miatt.

Nem fékbetét miatt üt (ráz) a kormány.
Nem hinném, hogy minden szerelő állítja. Te beszéltél minddel?
Például én sem állítom....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.26 vasárnap, 12:54:30
Nem fékbetét miatt üt (ráz) a kormány.
Nem hinném, hogy minden szerelő állítja. Te beszéltél minddel?
Például én sem állítom....

Alfnak szoktad állítani!  :eplus2:

Meg Andynek is.   :hehe:

Nekem egyébként mondtad, hogy nagyon xarok az alkatrészek minősége manapság

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.03.26 vasárnap, 13:05:09
Alfnak szoktad állítani!  :eplus2:

Meg Andynek is.   :hehe:

Nekem egyébként mondtad, hogy nagyon xarok az alkatrészek minősége manapság

Ja, a legolcsóbbak és többnyire a kereskedő hálózatok "saját márkás" alkatrészei. Ki tudja mit csomagolnak be....
Meg a netes webshopos alkatrészek, rengeteg a kínai hamisítvány.
Mindenki azt veszi, aztán meg panaszkodik. (https://s.cdnadcom.net/sm/img/smiles/52.gif)

Aztán meg ott van még az is, hogy más alkatrész a rossz és emiatt is kialakulhat féktárcsa ütés. Természetesen ha nincs kicserélve az okozó, csak az okozat, akkor rövid időn belül újra hiba lesz. Máris lehet szidni AZT az alkatrészt is....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.03.26 vasárnap, 13:43:20
Ha már itt tartunk. Tud valaki ajánlani egy szervizt Dél-Buda környékén, ahol felszabályozzák a tárcsát? Úgy értem, hogy fel-leszerelik, szabályozzák, meg ami kell.
A tárcsa és a betét alig kopott, gyári, nem dobnám ki.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.03.26 vasárnap, 13:52:23
Ha már itt tartunk. Tud valaki ajánlani egy szervizt Dél-Buda környékén, ahol felszabályozzák a tárcsát? Úgy értem, hogy fel-leszerelik, szabályozzák, meg ami kell.
A tárcsa és a betét alig kopott, gyári, nem dobnám ki.

Én nem vagyok híve. Sőt, szerintem egy betét egy tárcsa. Bár most nekem elöl a második betét koptatja a tárcsát.

Szóvak miért kell szabályozni?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2017.03.26 vasárnap, 18:55:56
Ja, a legolcsóbbak és többnyire a kereskedő hálózatok "saját márkás" alkatrészei. Ki tudja mit csomagolnak be....
Meg a netes webshopos alkatrészek, rengeteg a kínai hamisítvány.
Mindenki azt veszi, aztán meg panaszkodik. (https://s.cdnadcom.net/sm/img/smiles/52.gif)

Aztán meg ott van még az is, hogy más alkatrész a rossz és emiatt is kialakulhat féktárcsa ütés. Természetesen ha nincs kicserélve az okozó, csak az okozat, akkor rövid időn belül újra hiba lesz. Máris lehet szidni AZT az alkatrészt is....

Nem a legolcsóbbat vettük. Kicseréltük - megszűnt a kormányon fékezéskor a rázás. Tehát az okot szüntettük meg.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.03.26 vasárnap, 21:24:33
Én nem vagyok híve. Sőt, szerintem egy betét egy tárcsa. Bár most nekem elöl a második betét koptatja a tárcsát.

Szóvak miért kell szabályozni?
Mert ráz egy kicsit.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.03.26 vasárnap, 21:29:14
Nem a legolcsóbbat vettük. Kicseréltük - megszűnt a kormányon fékezéskor a rázás. Tehát az okot szüntettük meg.
A rázás okát igen, de a tárcsa deformálódásának az okát tudod?
Akár szimplán elfékezés, hirtelen lehűlés (eső, tócsa) ...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.03.26 vasárnap, 21:30:52
Mert ráz egy kicsit.

Valóban tud a hátulja is és halk morgó hangot is ad.
Kedden megy fel emiatt -is- új gyári hátsó szett MK4-re.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.03.27 hétfő, 21:16:00
Első hátsó fék tárcsa és betétek cseréje előtt állok.
Az alkatrész kínálat árvilága hatalmas széles skálán mozog.
Ford szakszervizben kértem ár ajánlatot ott minden a gyáriról szólt 26-28 ezer forintos darab árakról.
Más úton más szerelő illetve saját utána járás alapján az alábbi pár márka árait néztem.
Előre Brembo tárcsa 17.200 Ft. és 16.400 Ft-os beszerzési ár /db. Attól függ kiszerzi be...
Előre másik márka Roadhause tárcsa 13.000 Ft és 11.400 Ft-os beszerzési ár /db. Attól függ kiszerzi be...
Előre Brembo betét 17.600 Ft / garnitúra vagy 14.300 Ft. /garnitúra, ez megint attól függ ki és honnan rendeli.

Hátsó Brembo tárcsa 15.000 ft/db.  Roadhause 11.000 ft/db vagy akár 7700. ft/db beszerzés függő ki honnan...
Hátsó Brembo betét 15.000 ft/ garnitúra.  Textar betét 10.000 ft / garnitúra.

Építő jellegű véleményeket várok, hogy mi a jó választás. Esetleg melyik márka tuti rossz kerülendő, melyik az amelyik tuti bejön, amelyikről jó vélemények tapasztalatok vannak. A gyári gondolom eleve jó, de azon túl melyik márka az ami tuti lehet?

Elfelejtettem az 1.8-hoz kell ez most.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2017.03.27 hétfő, 21:29:37
Első hátsó fék tárcsa és betétek cseréje előtt állok....
Elfelejtettem az 1.8-hoz kell ez most.

Tök 1xü a megoldás: ajánlatkérés cromax, nagyautó stb... a járatos itteni kereskedőktől.
Kérjél ajánlatot gyárira és nem gyárira is.
Ha rám hallgatsz: brembo szett, más persze mást mond. Kb. két hónapja egy hétig köpiztük itt egymást... Olvass vissza kicsit!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.03.27 hétfő, 21:53:11
Tök 1xü a megoldás: ajánlatkérés cromax, nagyautó stb... a járatos itteni kereskedőktől.
Kérjél ajánlatot gyárira és nem gyárira is.
Ha rám hallgatsz: brembo szett, más persze mást mond. Kb. két hónapja egy hétig köpiztük itt egymást... Olvass vissza kicsit!

Igen. olvasgattam nagy csaták pro kontrák vannak mindig a témában.
Cromaxon szoktam alkatrészt nézni, nekem eddig az a meglátásom hogy a legdrágábbak...
Én vidéki szinten maradok, itt erre fele, Lángautó, Bárdi, Unix amik futnak, persze  a saját netes rendelés sem áll távol tőlem...
Gyárira a ford szervizből kértem, nem olcsó de biztos ennek ennyi az ára, természetesen arra vállalnak garanciát meg mindent, és raktáron van nekik... Azt mondták ha gondolom megvehetem máshol is amit csak akarok, ők azt is felteszik... kb. 20ezer a munkadíj.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.03.27 hétfő, 22:55:05
Első hátsó fék tárcsa és betétek cseréje előtt állok.
Az alkatrész kínálat árvilága hatalmas széles skálán mozog.
Ford szakszervizben kértem ár ajánlatot ott minden a gyáriról szólt 26-28 ezer forintos darab árakról.
Más úton más szerelő illetve saját utána járás alapján az alábbi pár márka árait néztem.
Előre Brembo tárcsa 17.200 Ft. és 16.400 Ft-os beszerzési ár /db. Attól függ kiszerzi be...
Előre másik márka Roadhause tárcsa 13.000 Ft és 11.400 Ft-os beszerzési ár /db. Attól függ kiszerzi be...
Előre Brembo betét 17.600 Ft / garnitúra vagy 14.300 Ft. /garnitúra, ez megint attól függ ki és honnan rendeli.

Hátsó Brembo tárcsa 15.000 ft/db.  Roadhause 11.000 ft/db vagy akár 7700. ft/db beszerzés függő ki honnan...
Hátsó Brembo betét 15.000 ft/ garnitúra.  Textar betét 10.000 ft / garnitúra.

Építő jellegű véleményeket várok, hogy mi a jó választás. Esetleg melyik márka tuti rossz kerülendő, melyik az amelyik tuti bejön, amelyikről jó vélemények tapasztalatok vannak. A gyári gondolom eleve jó, de azon túl melyik márka az ami tuti lehet?

Elfelejtettem az 1.8-hoz kell ez most.

Ha olcsó és jó tárcsát akarsz, akkor Budai Fékcenter.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.27 hétfő, 23:26:16

én a brembot nem eröltetném

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.03.28 kedd, 00:52:30
én a brembot nem eröltetném

nem eröltetni kell, hanem hasznalni rendesen   :beka3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.03.28 kedd, 01:38:21
nem eröltetni kell, hanem hasznalni rendesen   :beka3:
na pont arra alkalmatlan :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.03.28 kedd, 11:50:47
Nekem fogalmam sincs a dolgokról, első fék cserém lesz, korábbi autóknál nem jutottam el fék cseréig sosem.
A Brembo-t sem ismerem, csak laikusan úgy gondolnám hogy jó márka... vagy még sem?
Pár szerelő évekkel ezelőtt a Textart húzta le, hogy rossz... de mintha arról meg most fordítva lenne már a vélemény.
A Roadhausról nem is hallottam de arra is kaptam ajánlatot.

Közben vissza olvasgattam, látom a tárcsa és a betét márkák elég vegyesen vannak párosítva. Nekem a ford szervizben magyarázták el, hogy ez nem célszerű a márkákat így keverni. A tárcsa és a betét legyen egy márka egy tengelyen, különböző márkák párosításában nagyobb a hiba lehetőség hogy nem tökéletesen passzolnak... Bennem fel sem merült, hogy egy adott márkájú tárcsához teljesen másik márkájú betétet vegyék.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ManiMondeo - 2017.04.01 szombat, 15:04:59
Sziasztok!

Kérdésem az volna, hogy pontosan mennyi fékolaj kell a kocsiba? Illetve ugyanez a hidraulikánál, a kormányműben? Cserélném, de se keveset, se sokat nem akarok venni? Köszi előre is!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.04.01 szombat, 19:55:57
Sziasztok!

Kérdésem az volna, hogy pontosan mennyi fékolaj kell a kocsiba? Illetve ugyanez a hidraulikánál, a kormányműben? Cserélném, de se keveset, se sokat nem akarok venni? Köszi előre is!  :wave:
nincs ilyen adat.
fékolajból 1litert vegyél,hogy teljesen sikerüljön kicserléni.A kuplungot rendesen járasd ki,mert sok mocsok van a kinyomóban.Utána csendben lesz mint az új.
A kormányszervóba is 1liter elég a cserére.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ManiMondeo - 2017.04.01 szombat, 20:21:48
nincs ilyen adat.
fékolajból 1litert vegyél,hogy teljesen sikerüljön kicserléni.A kuplungot rendesen járasd ki,mert sok mocsok van a kinyomóban.Utána csendben lesz mint az új.
A kormányszervóba is 1liter elég a cserére.

A kuplungot igyekszem jól kijáratni az autómatámban.  :nyes:
De köszönöm az infókat!  :worship: Viszont azt nem tudom, hogy a kormányszervóban lévő olaj pontosan milyen tipusu? A féknél a dot-4 az megvan.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.04.01 szombat, 20:52:20
A kuplungot igyekszem jól kijáratni az autómatámban.  :nyes:
De köszönöm az infókat!  :worship: Viszont azt nem tudom, hogy a kormányszervóban lévő olaj pontosan milyen tipusu? A féknél a dot-4 az megvan.

A szervóolaj engem is érdekelne,https://cromax.hu/olajfolyadek/olaj/szervoolaj/szervo-_es_automata_valtoolaj_ford_zold_1l_40780 (https://cromax.hu/olajfolyadek/olaj/szervoolaj/szervo-_es_automata_valtoolaj_ford_zold_1l_40780) Ez jó bele?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.04.01 szombat, 22:32:07
A kuplungot igyekszem jól kijáratni az autómatámban.  :nyes:
De köszönöm az infókat!  :worship: Viszont azt nem tudom, hogy a kormányszervóban lévő olaj pontosan milyen tipusu? A féknél a dot-4 az megvan.

nem olvastam az alírásodat...és el is felejtettem... :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: KLaci78 - 2017.04.03 hétfő, 17:52:00
Most estem át a hátsó fékbetét cserén. Km óra szerint 155ekm van a kocsiban, de szerintem kicsit visszatekert (Hamburgból behozott). A csavarok még festettek voltak, ergo nem valószínű, hogy voltak már cserélve. Kinek milyen tapasztalata van a hátsó betétekkel kapcsolatban? Mennyit szoktak kb bírni? Ezek után mi az ami meghibásodás tekintetében következhet? Kettőstömegű + kuplungozás / magasnyomású / részecskeszűrő / turbó? Ezek mennyit szoktak bírni? Tudom személy és stílusfüggő, de nagyjából be lehet határolni?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.04.03 hétfő, 18:12:10

nem lehet

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.04.03 hétfő, 18:24:39
Most estem át a hátsó fékbetét cserén. Km óra szerint 155ekm van a kocsiban, de szerintem kicsit visszatekert (Hamburgból behozott). A csavarok még festettek voltak, ergo nem valószínű, hogy voltak már cserélve. Kinek milyen tapasztalata van a hátsó betétekkel kapcsolatban? Mennyit szoktak kb bírni? Ezek után mi az ami meghibásodás tekintetében következhet? Kettőstömegű + kuplungozás / magasnyomású / részecskeszűrő / turbó? Ezek mennyit szoktak bírni? Tudom személy és stílusfüggő, de nagyjából be lehet határolni?

155e km alatt nem voltak még cserélve a fékbetétek?
Ez most ugye csak viccből írtad, mert te sem hiszed el.  :hehe:
Hol volt a festés a csavarokon?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.04.03 hétfő, 18:26:41
155e km alatt nem voltak még cserélve a fékbetétek?
Ez most ugye csak viccből írtad, mert te sem hiszed el.  :hehe:
Hol volt a festés a csavarokon?
reméljük nem a menetrögzítőre gondolt :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.04.03 hétfő, 18:28:35
reméljük nem a menetrögzítőre gondolt :vigyor3:

Főleg, hogy az MK4 legalább annyira eszi a hátsó betéteket, mint az elsőket....ha nem jobban. Az ESP miatt meg főleg, ha valaki forszírozza a kanyarokat.....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: KLaci78 - 2017.04.03 hétfő, 18:51:04
155e km alatt nem voltak még cserélve a fékbetétek?
Ez most ugye csak viccből írtad, mert te sem hiszed el.  :hehe:
Hol volt a festés a csavarokon?
Bocs, hülyén fogalmaztam... Féknyereg csavarok még festettek, azokat nem kell levenni betét cserekor, csak ha a tárcsát is cseréled kerékaggyal elméletileg. Nem vagyok autoszerelő szaki...sorry a rossz megfogalmazásért.  :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.04.03 hétfő, 19:19:50
Bocs, hülyén fogalmaztam... Féknyereg csavarok még festettek, azokat nem kell levenni betét cserekor, csak ha a tárcsát is cseréled kerékaggyal elméletileg. Nem vagyok autoszerelő szaki...sorry a rossz megfogalmazásért.  :szomoru1:
155ekm-t nem megy el egy tárcsa. főleg ha még tekertek is rajta

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: KLaci78 - 2017.04.03 hétfő, 19:46:17
155ekm-t nem megy el egy tárcsa. főleg ha még tekertek is rajta
112ezerrel vettem anno 2,5 éve (akkor 2,5 éves volt a kocsi). Ment a vezérlés, olaj, első féktárcsa + betét, összes szűrőcsere. A hátsót most kellett cserélnem. Nekem a szerelő ennyit mondott. Mint mondtam nem vagyok szerelő, ha vmi furcsa kocsin, akkor átnézetem (nem szervízbe, mert ott már vágtak át....).
Éves 60ekm-el számolva - 2,5év alatt beletehettek kb 150-170ezret, így számításaim szerint 60ezerrel lehet visszatekerve az óra. Így kb 210ezernél járok - tudom ezt senki sem tudja megmondani, csak feltételezés. Az eredeti kérdésem az volt, hogy mi jöhet még ezután?
Amúgy volt egy Lagunám, amelyet 80%ban pályán használtam és a hátsó tárcsák 180ezret bírtak......

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.04.03 hétfő, 20:14:32
Az eredeti kérdésem az volt, hogy mi jöhet még ezután?
bármi. sajnos egyikünk sem hitelesített jós így nem tudjuk előre megmondani, hogy mi lesz

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Habell - 2017.04.07 péntek, 15:19:56
Meg történt nálam az első hátsó fék tárcsa és betét csere.
244.000 km. Létezik, hogy a gyári volt még fent??  :o :o
Amúgy az első betétek csontra el voltak kopva azon már nem volt felület. A tárcsák nem voltak "vállasak" annyira de a felülete nem volt sima már...
A hátsónál a tárcsák nagyon "vállasak" voltak, a betétek még bírták volna...
A szerelő tippelte, hogy ez még gyári lehet, iszonyat rozsda volt minden már, azon semmilyen feliratot nem találtunk. Valamilyen csavaroknál volt ilyen rögzítő gyűrű szerű valami, amire azt mondta a szerelő, hogy ilyet féktárcsa cserénél nem használ senki, maximum a gyárban amikor össze szerelik...
Én sem vagyok szaki egyáltalán...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.04.07 péntek, 18:26:28
Létezik, hogy a gyári volt még fent??
Az lehetetlen.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.04.07 péntek, 18:45:21
Nem lehetetlen, simán lehetett gyári rajta.
Hiszen csere alkalmával lehet gyárit is felrakni ismét.  8)
Én is raktam nemrég fel 290e kilométert futott kocsira gyárit.
Aztán pár év múlva és még sok km után majd nézem, hogy ezen még gyári van!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: optikal - 2017.04.07 péntek, 18:50:17
Nem lehetetlen, simán lehetett gyári rajta.
Hiszen csere alkalmával lehet gyárit is felrakni ismét.  8)
Én is raktam nemrég fel 290e kilométert futott kocsira gyárit.
Aztán pár év múlva és még sok km után majd nézem, hogy ezen még gyári van!  :vigyor3:

Ja úgy igen :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.04.07 péntek, 21:19:30
Az első gyári tárcsa  - feltételezve, hogy mindig ugyanígy csinálták, ahogy ma is a dobozában van - a középső része ( ami mindig berozsdásodik, nem tudom, mi a neve, talán "agy" rész )  az gyárilag fekete bevonattal van ellátva. Ha látsz maradványokat belőle, akkor vagy a már cserélt gyári vagy ahogy kijött gyári. Ha nem rázott soha, akkor lehet, hogy az amivel kijött, bár a 288e azért karcos.. :)

Meg történt nálam az első hátsó fék tárcsa és betét csere.
244.000 km. Létezik, hogy a gyári volt még fent??  :o :o
Amúgy az első betétek csontra el voltak kopva azon már nem volt felület. A tárcsák nem voltak "vállasak" annyira de a felülete nem volt sima már...
A hátsónál a tárcsák nagyon "vállasak" voltak, a betétek még bírták volna...
A szerelő tippelte, hogy ez még gyári lehet, iszonyat rozsda volt minden már, azon semmilyen feliratot nem találtunk. Valamilyen csavaroknál volt ilyen rögzítő gyűrű szerű valami, amire azt mondta a szerelő, hogy ilyet féktárcsa cserénél nem használ senki, maximum a gyárban amikor össze szerelik...
Én sem vagyok szaki egyáltalán...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.04.07 péntek, 21:31:39
Az első gyári tárcsa  - feltételezve, hogy mindig ugyanígy csinálták, ahogy ma is a dobozában van - a középső része ( ami mindig berozsdásodik, nem tudom, mi a neve, talán "agy" rész )  az gyárilag fekete bevonattal van ellátva. Ha látsz maradványokat belőle, akkor vagy a már cserélt gyári vagy ahogy kijött gyári. Ha nem rázott soha, akkor lehet, hogy az amivel kijött, bár a 288e azért karcos.. :)

Csak egy példát mondok, a TRW is fekete....  :wave:
Célravezetőbb megnézni a tárcsa élét vagy a belső felületét a gravírozások/öntési jelölések miatt.  8)

(http://kephost.com/images/2017/03/24/2017-03-2412.50.28.jpg)
(http://kephost.com/images/2017/03/24/2017-03-2412.50.43.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.04.08 szombat, 17:17:46
Az első tárcsán is vannak ilyen gravírozások, mert ugye ott van a hűtőbordás rész. Vagy a belsején? Kíváncsi lennék a "gyári" tárcsák gyártójára. Nem lennék meglepve, ha a Jurid vagy a Fosch lenne.

Csak egy példát mondok, a TRW is fekete....  :wave:
Célravezetőbb megnézni a tárcsa élét vagy a belső felületét a gravírozások/öntési jelölések miatt.  8)

img width=800 height=450]http://kephost.com/images/2017/03/24/2017-03-2412.50.28.jpg[/img]
img width=800 height=450]http://kephost.com/images/2017/03/24/2017-03-2412.50.43.jpg[/img]

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.04.08 szombat, 17:36:03
Az első tárcsán is vannak ilyen gravírozások, mert ugye ott van a hűtőbordás rész. Vagy a belsején? Kíváncsi lennék a "gyári" tárcsák gyártójára. Nem lennék meglepve, ha a Jurid vagy a Fosch lenne.

Biztosan van, de amikor azokat raktam fel nem néztem.
Meg leszel lepve, mert nem azok a gyártók.  8)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Adam86 - 2017.04.10 hétfő, 11:07:07
 :wave:

Mivel lehetne/szoktátok leszedni a rozsdát?

https://www.kephost.com/images/2017/04/10/IMG_0086.jpg (https://www.kephost.com/images/2017/04/10/IMG_0086.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.04.10 hétfő, 11:17:07
:wave:

Mivel lehetne/szoktátok leszedni a rozsdát?

https://www.kephost.com/images/2017/04/10/IMG_0086.jpg (https://www.kephost.com/images/2017/04/10/IMG_0086.jpg)

Kézzel.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Adam86 - 2017.04.10 hétfő, 11:22:07
Kézzel.  :nyes:
Manikűröst tudsz? Kéne utána.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.04.10 hétfő, 11:27:36
Manikűröst tudsz? Kéne utána.

Van ez a halpedikűr, az faxa erre...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: steve78 - 2017.04.13 csütörtök, 21:02:55
Ferodo tárcsa- Remsa betét kombó tapasztalat:

A fékhatás jó, nincs rázás, nyikorgás, egyéb rendellenesség. Azonban az megállapítható, hogy a betét összetétele miatt több a fékpor a felnin.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.04.13 csütörtök, 21:20:24
Ferodo tárcsa- Remsa betét kombó tapasztalat:

A fékhatás jó, nincs rázás, nyikorgás, egyéb rendellenesség. Azonban az megállapítható, hogy a betét összetétele miatt több a fékpor a felnin.

Az valahol jó is, mert a puha betét jobban fog elv alapján.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bandy - 2017.05.10 szerda, 20:38:24
Hali!

Eléggé leharcoltak a betétek az autómban, főleg a hátsók, de a tárcsák még jók(gyári), milyet érdemes venni hozzá? Valami olyasmi érdekelne, ami nem porol annyira, és jól is fog. Valószínű unixtól lesz rendelve, ott van 40%+ kedvezményem, tehát azokból kellene csemegézni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.05.10 szerda, 21:21:53
Hali!

Eléggé leharcoltak a betétek az autómban, főleg a hátsók, de a tárcsák még jók(gyári), milyet érdemes venni hozzá? Valami olyasmi érdekelne, ami nem porol annyira, és jól is fog. Valószínű unixtól lesz rendelve, ott van 40%+ kedvezményem, tehát azokból kellene csemegézni.
ilyen, van de drágán, ate ceramic.  ~20eft hátra ~25eft előre

ha nem gond, hogy kicsit jobban porol mint az átlag, de fog is jobban, akkor meg remsa ~7 hátra ~12 előre

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: beikes - 2017.06.15 csütörtök, 15:25:23
Sziasztok. 2013 évjáratú 2.2-esem van és a fékje nem tűnik túl erősnek/tartósnak. Nagy sebességről való lassításkor egyszerűen felkeményedik, csökken a fékhatás. Létezik valami komolyabb fék rá?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.06.15 csütörtök, 16:43:54
Sziasztok. 2013 évjáratú 2.2-esem van és a fékje nem tűnik túl erősnek/tartósnak. Nagy sebességről való lassításkor egyszerűen felkeményedik, csökken a fékhatás. Létezik valami komolyabb fék rá?
valószínűleg valami nem tökéletes rajta.
tárcsa- betét ha jó, akkor a fékolajat érdemes lecserélni.amit ugye 2 évente illene,illetve méretni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.06.15 csütörtök, 23:24:14
Bosch betétnél is van bőven fékpor. Pedig nem vagyok egy későn fékezős Coulthard :)

Ferodo tárcsa- Remsa betét kombó tapasztalat:

A fékhatás jó, nincs rázás, nyikorgás, egyéb rendellenesség. Azonban az megállapítható, hogy a betét összetétele miatt több a fékpor a felnin.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Toto00 - 2017.06.16 péntek, 16:36:55
Sziasztok!
Előre melyik tárcsát javasoljátok textar betéthez? Brembo, ferodo, remsa?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Trekxc - 2017.06.17 szombat, 22:52:09
Sziasztok!
Előre melyik tárcsát javasoljátok textar betéthez? Brembo, ferodo, remsa?
Nekem ferodo tarcsa van elöl textar betetekkel. Kicsit lassan koptak össze (kb 1000km), de utana tökeletes  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BRoland - 2017.06.19 hétfő, 23:03:43
Sziasztok!
Előre melyik tárcsát javasoljátok textar betéthez? Brembo, ferodo, remsa?

TRW tárcsa...nekem Jurid betét van mellé, nagyot fog!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Toto00 - 2017.06.20 kedd, 08:20:40
TRW tárcsa...nekem Jurid betét van mellé, nagyot fog!
TRW nincs a kínálatban. Brembo, ferodo vagy remsa az opciók.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Toto00 - 2017.06.20 kedd, 08:41:04
Metzger tárcsát használt már valaki?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.06.20 kedd, 14:15:10
TRW nincs a kínálatban. Brembo, ferodo vagy remsa az opciók.
ferodo tárcsa remsa betét nálam bevált, fog rendesen

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.06.28 szerda, 19:41:37
Ha már itt tartunk. Tud valaki ajánlani egy szervizt Dél-Buda környékén, ahol felszabályozzák a tárcsát? Úgy értem, hogy fel-leszerelik, szabályozzák, meg ami kell.
A tárcsa és a betét alig kopott, gyári, nem dobnám ki.
Azóta sem oldódott meg a fék rázás problémám. A Fordnál azt mondták - ránézésre - hogy meg vannak égve és eldeformálódva az első tárcsák, ezért ráz. Tárcsa+betét cserét javasoltak.
Próbáltam utánanézni a felszabályozásnak, de macerás, és az eredmény sem biztos. Így már azon voltam, hogy megrendelem az új tárcsákat, de ma levettem a kerekeket, hogy ránézzek a tárcsák állapotára.

A vastagságuk 27,9mm, azaz 0,1 mm-t koptak. Próbáltam házilagosan axiális ütést mérni. Nyilván van valamekkora egyenetlenség, de kevesebb, mint 0,1mm. Ezt ránézésre senki nem látja hullámosnak.
Van itt egy videó (https://www.youtube.com/watch?v=72mhVihdvs8), amin 0,5mm az ütés, ami nagynak számít. Nálam ennek lehet a tizede az ütés. Vajon mi számít elfogadhatónak? Honnan érezhető a rázás?

Ha tényleg jelentősen hullámos lenne a tárcsa, nem is vacakolnék, cseréltetném. De így aggaszt, hogy esetleg más az ok, és feleslegesen dobok ki pénzt az ablakon.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.06.28 szerda, 19:47:54

hűtött tárcsát amúgy sem szabályzunk, nem túl sok a kopóvastagság...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.06.28 szerda, 21:10:07
Azóta sem oldódott meg a fék rázás problémám. A Fordnál azt mondták - ránézésre - hogy meg vannak égve és eldeformálódva az első tárcsák, ezért ráz. Tárcsa+betét cserét javasoltak.
Próbáltam utánanézni a felszabályozásnak, de macerás, és az eredmény sem biztos. Így már azon voltam, hogy megrendelem az új tárcsákat, de ma levettem a kerekeket, hogy ránézzek a tárcsák állapotára.

A vastagságuk 27,9mm, azaz 0,1 mm-t koptak. Próbáltam házilagosan axiális ütést mérni. Nyilván van valamekkora egyenetlenség, de kevesebb, mint 0,1mm. Ezt ránézésre senki nem látja hullámosnak.
Van itt egy videó (https://www.youtube.com/watch?v=72mhVihdvs8), amin 0,5mm az ütés, ami nagynak számít. Nálam ennek lehet a tizede az ütés. Vajon mi számít elfogadhatónak? Honnan érezhető a rázás?

Ha tényleg jelentősen hullámos lenne a tárcsa, nem is vacakolnék, cseréltetném. De így aggaszt, hogy esetleg más az ok, és feleslegesen dobok ki pénzt az ablakon.

Ha egyszer elhullámosodott, akkor az másodszor is elfog, hiába szabályoztatod.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.06.28 szerda, 21:21:47
Ha egyszer elhullámosodott, akkor az másodszor is elfog, hiába szabályoztatod.
Ez teljesen világos, na de hullámos az enyém?
Keresgéltem számokat, és pl ezt találtam:

Legnagyobb tárcsa oldalütés 0,090 mm lehet, a fékbetéttel érintkező felület külső kerületétől kb. 5 mm-re mérve.
Amennyiben a mért ütés nagyobb a határértéknél, akkor meg kell szüntetni a kiváltó okot összeszerelés előtt!
0,1 mm értéknél nagyobb tárcsa ütés, garantáltan fékvibrálást eredményez néhány ezer kilométer megtétele után!

Az enyém szerintem bőven ezen belül van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.06.28 szerda, 21:38:14
Ha egyszer elhullámosodott, akkor az másodszor is elfog, hiába szabályoztatod.
nem azért hullámosodik vissza, mert már 1x hullámos volt

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.06.29 csütörtök, 08:58:12
nem azért hullámosodik vissza, mert már 1x hullámos volt

Nem is azt írtam  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.06.29 csütörtök, 12:20:52
Ha egyszer elhullámosodott, akkor az másodszor is elfog, hiába szabályoztatod.

Ez nem így van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.06.29 csütörtök, 15:57:28
Azóta sem oldódott meg a fék rázás problémám. A Fordnál azt mondták - ránézésre - hogy meg vannak égve és eldeformálódva az első tárcsák, ezért ráz. Tárcsa+betét cserét javasoltak.
Próbáltam utánanézni a felszabályozásnak, de macerás, és az eredmény sem biztos. Így már azon voltam, hogy megrendelem az új tárcsákat, de ma levettem a kerekeket, hogy ránézzek a tárcsák állapotára.

A vastagságuk 27,9mm, azaz 0,1 mm-t koptak. Próbáltam házilagosan axiális ütést mérni. Nyilván van valamekkora egyenetlenség, de kevesebb, mint 0,1mm. Ezt ránézésre senki nem látja hullámosnak.
Van itt egy videó (https://www.youtube.com/watch?v=72mhVihdvs8), amin 0,5mm az ütés, ami nagynak számít. Nálam ennek lehet a tizede az ütés. Vajon mi számít elfogadhatónak? Honnan érezhető a rázás?

Ha tényleg jelentősen hullámos lenne a tárcsa, nem is vacakolnék, cseréltetném. De így aggaszt, hogy esetleg más az ok, és feleslegesen dobok ki pénzt az ablakon.

csak 1 5let:

Amit mindenképpen megpróbálnék: (Jártam így)

Tárcsa le, visszatolod ütközésig. Megfogod két végpontnál a szélét és próbálod mozgatni. Ha kicsit is "kileng" (azaz rendellenesen fekszik fel), az lehet a rázás oka. Drótkefe és csiszolóvászon segítségével simára kezeled az agy felfekvő részét. A tárcsának felhelyezett állapotban meg sem szabad nyikkannia. Ezesetben mindent kizártál. Ha továbbra is remegteti a kormányt, akkor csé...

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.06.29 csütörtök, 18:03:49

Meg fogom nézni, de nekem úgy tűnt, hogy teljesen jól fekszik fel.
Ma kicsit tesztelgettem, és az a fura, hogy 120-130-nál remeg, de egyenletes fékezés mellett amint lelassul 100-110-re, teljesen kisimul.

Nem értem. Ha üt a tárcsa, annak 110 alatt is ütnie kellene. Attól félek, hogy valami más az igazi ok. Veszek rá új tárcsát, és semmi változás nem lesz vagy ami még rosszabb, megjavul, de egy idő után visszajön a hiba.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: László - 2017.06.29 csütörtök, 19:04:30
Meg fogom nézni, de nekem úgy tűnt, hogy teljesen jól fekszik fel.
Ma kicsit tesztelgettem, és az a fura, hogy 120-130-nál remeg, de egyenletes fékezés mellett amint lelassul 100-110-re, teljesen kisimul.

Nem értem. Ha üt a tárcsa, annak 110 alatt is ütnie kellene. Attól félek, hogy valami más az igazi ok. Veszek rá új tárcsát, és semmi változás nem lesz vagy ami még rosszabb, megjavul, de egy idő után visszajön a hiba.
Tisztelt Fórumtárs!
Mielőtt feleslegesen vennél egy garnitúra féktárcsát javaslom, hogy egy megbízható gumissal ellenőriztesd le a gumikat. Ha egy tárcsa vetemedett, akkor az minden sebességnél rázza a kormányt. Legfeljebb a fékezés mértéke, erőssége, befolyásolhatja a rázás nagyságát. Ha ez sem segít, akkor először a futómű elemeket célszerű górcső alá venni. Különös tekintettel a gömbfejekre. :wave:
Tisztelettel László! :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.06.29 csütörtök, 19:25:27
Tisztelt Fórumtárs!
Mielőtt feleslegesen vennél egy garnitúra féktárcsát javaslom, hogy egy megbízható gumissal ellenőriztesd le a gumikat. Ha egy tárcsa vetemedett, akkor az minden sebességnél rázza a kormányt. Legfeljebb a fékezés mértéke, erőssége, befolyásolhatja a rázás nagyságát. Ha ez sem segít, akkor először a futómű elemeket célszerű górcső alá venni. Különös tekintettel a gömbfejekre. :wave:
Tisztelettel László! :worship:

Köszönöm a tanácsot! A gumit kizárnám, mert a téli garnitúrával ugyanez a helyzet.
Egyre erősebben érik bennem a gondolat, hogy elhalasztom a tárcsacserét. Ugyan általános futómű átnézés történt mostanában, de lehet kell egy tüzetesebb is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2017.06.30 péntek, 10:18:25
Tisztelt Fórumtárs!
Mielőtt feleslegesen vennél egy garnitúra féktárcsát javaslom, hogy egy megbízható gumissal ellenőriztesd le a gumikat. Ha egy tárcsa vetemedett, akkor az minden sebességnél rázza a kormányt. Legfeljebb a fékezés mértéke, erőssége, befolyásolhatja a rázás nagyságát. Ha ez sem segít, akkor először a futómű elemeket célszerű górcső alá venni. Különös tekintettel a gömbfejekre. :wave:
Tisztelettel László! :worship:

Ez elméletileg így kellene hogy legyen, de a valóságban nem így működik. Amikor egy autópályás hirtelen erős szinte állóra fékezéskor hullámos lett az első gyári tárcsám, ugyan ezen jelenséget produkálta. Kb 110 alatt nem igazán jelentkezett a kormányrázás, felette meg igencsak. Féktárcsa csere után megszűnt a jelenség. Ettől függetlenül persze csere előtt mindenképp tanácsos a rozsdát/felfekvést, gumikat ellenőriztetni, de gyanítom hogy neki is a csere lesz a végén a megoldás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Caruso - 2017.06.30 péntek, 12:46:11
Ez teljesen világos, na de hullámos az enyém?
Keresgéltem számokat, és pl ezt találtam:

Legnagyobb tárcsa oldalütés 0,090 mm lehet, a fékbetéttel érintkező felület külső kerületétől kb. 5 mm-re mérve.
Amennyiben a mért ütés nagyobb a határértéknél, akkor meg kell szüntetni a kiváltó okot összeszerelés előtt!
0,1 mm értéknél nagyobb tárcsa ütés, garantáltan fékvibrálást eredményez néhány ezer kilométer megtétele után!

Az enyém szerintem bőven ezen belül van.

Hasonló problémával küzdök én is - már mint a rázás részével.
Mindent körbejártunk és jónak tűnik.
Egy szerelő megemlítette, hogy a féltengely is tud ilyesmit produkálni.
Itt is olvastam valakinél, hogy cserélte a féltengelyét és meglepetésére elmúlt a rázás.

Azt nem tudom, hogy ezt hogy lehet ellenőrizni.
Talán csak cserével.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.06.30 péntek, 15:40:50
Hasonló problémával küzdök én is - már mint a rázás részével.
Mindent körbejártunk és jónak tűnik.
Egy szerelő megemlítette, hogy a féltengely is tud ilyesmit produkálni.
Itt is olvastam valakinél, hogy cserélte a féltengelyét és meglepetésére elmúlt a rázás.

Azt nem tudom, hogy ezt hogy lehet ellenőrizni.
Talán csak cserével.
Cseréltél tárcsát is vagy mi az amit körbejártál?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Caruso - 2017.06.30 péntek, 20:12:51
Cseréltél tárcsát is vagy mi az amit körbejártál?

Kerekek centrírozva.
Tárcsák nem ütnek.
Viszont érdekes, hogy csak húzásnál ráz, gurulásnál nem. Erre dobta fel a szerelő a féltengely tippet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.06.30 péntek, 20:46:42
Kerekek centrírozva.
Tárcsák nem ütnek.
Viszont érdekes, hogy csak húzásnál ráz, gurulásnál nem. Erre dobta fel a szerelő a féltengely tippet.

Bizony bizony....

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.06.30 péntek, 21:17:46
Kerekek centrírozva.
Tárcsák nem ütnek.
Viszont érdekes, hogy csak húzásnál ráz, gurulásnál nem. Erre dobta fel a szerelő a féltengely tippet.
Cserélted a tárcsát vagy sem?
Mi az, hogy húzásnál ráz? Gyorsításnál?

Amennyire tudtam, megmértem a tárcsát digitális tolómérővel, és minimális a vastagság ingadozása, olyan 3 század mm.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jago1 - 2017.07.02 vasárnap, 14:02:12
Üdv!

Jól látom? az első kerékagyon nincs féktárcsa rögzítő csavar kialakítva?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.02 vasárnap, 14:11:13
Üdv!

Jól látom? az első kerékagyon nincs féktárcsa rögzítő csavar kialakítva?

Ha a felni szorítja az nem elég?   ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jago1 - 2017.07.02 vasárnap, 15:43:40
Ha a felni szorítja az nem elég?   ::)
Biztos elég.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: mondeofan - 2017.07.02 vasárnap, 19:23:40
Sziasztok!

A féktárcsa felszabályozása kezd "kimenni a divatból", hiszen kevés az olyan esztergályost találni aki ezt megcsinálná, vagyis alig van "maszek" esztergályos már...Egyébként meg egyáltalán nem nagy ügy, általában egy finom érintéssel kiszokott jönni a hullámosság. (néhány tized).

"falusi" esztergályosok 1500 Ft/db áron szokták csinálni, annyit mindenképp megér. Betét cserekor én is megcsináltattam, szerelőm vitte el 3000 Ft volt a 2 db felesztergálása.

Ami FONTOS, hogy egy felfogásból kell és a 3 felületnek kell tökéletesen futni. (felfekvő felület, és a tárcsa két oldala). Ha ezek tökéletesen párhuzamosak akkor nem fog ütni a tárcsa. Magyarul mindhárom felületet annyira kell megérinteni hogy azok "kitisztuljanak".

Remélem segítettem.

ÜDv.: Peti

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.02 vasárnap, 19:41:05

 :o
A tárcsa felfekvő felületét tilos és nem szabad, de nem is szokták szabályozni. Mivel ott van felfogatva nem is értem hogyan lehetne....  Azt tisztítani kell befogás előtt.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.02 vasárnap, 20:48:46
Sziasztok!

A féktárcsa felszabályozása kezd "kimenni a divatból", hiszen kevés az olyan esztergályost találni aki ezt megcsinálná, vagyis alig van "maszek" esztergályos már...Egyébként meg egyáltalán nem nagy ügy, általában egy finom érintéssel kiszokott jönni a hullámosság. (néhány tized).

"falusi" esztergályosok 1500 Ft/db áron szokták csinálni, annyit mindenképp megér. Betét cserekor én is megcsináltattam, szerelőm vitte el 3000 Ft volt a 2 db felesztergálása.

Ami FONTOS, hogy egy felfogásból kell és a 3 felületnek kell tökéletesen futni. (felfekvő felület, és a tárcsa két oldala). Ha ezek tökéletesen párhuzamosak akkor nem fog ütni a tárcsa. Magyarul mindhárom felületet annyira kell megérinteni hogy azok "kitisztuljanak".

Remélem segítettem.

ÜDv.: Peti
nem a divatból megy ki, hanem nincs értelme. egy használt tárcsán vesz 2 oldalt 1-1 érintőt, hogy éppen szedjen le valamennyit (0,1-0,2mm attól függ mennyire ügyes) és máris kopáshatáron vagy alatta lesz a használt tárcsa. hűtött tárcsa az első nagyobb fékezéssel a hőtől megint görbül, mert nemmaradt rendes vastagsága.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: wofer - 2017.07.02 vasárnap, 21:32:29
Sziasztok!

A féktárcsa felszabályozása kezd "kimenni a divatból", hiszen kevés az olyan esztergályost találni aki ezt megcsinálná, vagyis alig van "maszek" esztergályos már...Egyébként meg egyáltalán nem nagy ügy, általában egy finom érintéssel kiszokott jönni a hullámosság. (néhány tized).

"falusi" esztergályosok 1500 Ft/db áron szokták csinálni, annyit mindenképp megér. Betét cserekor én is megcsináltattam, szerelőm vitte el 3000 Ft volt a 2 db felesztergálása.

Ami FONTOS, hogy egy felfogásból kell és a 3 felületnek kell tökéletesen futni. (felfekvő felület, és a tárcsa két oldala). Ha ezek tökéletesen párhuzamosak akkor nem fog ütni a tárcsa. Magyarul mindhárom felületet annyira kell megérinteni hogy azok "kitisztuljanak".

Remélem segítettem.

ÜDv.: Peti

Anno csere előtt megnéztem mennyi a minimum méret.Olyan kevés  tűrés volt hogy sztem  nem is lehet szabályozni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.03 hétfő, 12:47:08
Cserélted a tárcsát vagy sem?
Mi az, hogy húzásnál ráz? Gyorsításnál?

Amennyire tudtam, megmértem a tárcsát digitális tolómérővel, és minimális a vastagság ingadozása, olyan 3 század mm.

Ha jól tudom a tied csak fékezésnél remeg. Jól tudom? 

A féltengely nem fékezésnél fog remegni!  ;)

Nekem is remegett a kormány a tárcsa miatt, de az enyémben volt egy balatonhullám kb. Sajnálom, hogy nem fotóztam le, de másnapos voltam és a túlélésre játszottam...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Caruso - 2017.07.03 hétfő, 14:02:53
Cserélted a tárcsát vagy sem?
Mi az, hogy húzásnál ráz? Gyorsításnál?

Amennyire tudtam, megmértem a tárcsát digitális tolómérővel, és minimális a vastagság ingadozása, olyan 3 század mm.

Amikor terhelem az autót gázadással, akkor ráz, ha csak simán gurulok, nincs hiba

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.07.03 hétfő, 14:28:23
Elviekben tipikus féltengely hiba, ha gyorsításnál jelentkezik.

Amikor terhelem az autót gázadással, akkor ráz, ha csak simán gurulok, nincs hiba

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Caruso - 2017.07.03 hétfő, 15:19:35
Elviekben tipikus féltengely hiba, ha gyorsításnál jelentkezik.

Arra is van módszered, hogy melyik oldali?
Ne kelljen már mind a 2 oldalt cserélni.  ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.07.11 kedd, 19:48:57
Ha jól tudom a tied csak fékezésnél remeg. Jól tudom? 

A féltengely nem fékezésnél fog remegni!  ;)

Nekem is remegett a kormány a tárcsa miatt, de az enyémben volt egy balatonhullám kb. Sajnálom, hogy nem fotóztam le, de másnapos voltam és a túlélésre játszottam...

Végülis cserélték a tárcsát, és most rezzenéstelen a fékezés.
Csak attól tartok, hogy egy idő után vissza fog jönni a rázás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.07.11 kedd, 21:43:24
S végül mit tettél bele?

Végülis cserélték a tárcsát, és most rezzenéstelen a fékezés.
Csak attól tartok, hogy egy idő után vissza fog jönni a rázás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.07.12 szerda, 08:11:39
S végül mit tettél bele?

Brembo tárcsa.
Motorcraft tárcsa és betét volt benne. A betét le lett csiszolva, de maradt, habár azt is cserélni illett volna.
A szaki szerint a kiszedett tárcsa nagyon sz@r volt, de melyik szaki mondana mást?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.07.12 szerda, 21:45:09
Brembo tárcsa.
Motorcraft tárcsa és betét volt benne. A betét le lett csiszolva, de maradt, habár azt is cserélni illett volna.
A szaki szerint a kiszedett tárcsa nagyon sz@r volt, de melyik szaki mondana mást?
hunyadin ugyan ezért cseréltem tárcsát.ott ahol fogott kék volt,ahol nem,csak halvány karcos.nagyjából 50-50% ban.
elég látványos volt kiszerelve.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.07.13 csütörtök, 08:01:59
hunyadin ugyan ezért cseréltem tárcsát.ott ahol fogott kék volt,ahol nem,csak halvány karcos.nagyjából 50-50% ban.
elég látványos volt kiszerelve.
Nekem ilyesmi látható jel nem volt rajta.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.13 csütörtök, 13:00:20
Brembo tárcsa.
Motorcraft tárcsa és betét volt benne. A betét le lett csiszolva, de maradt, habár azt is cserélni illett volna.
A szaki szerint a kiszedett tárcsa nagyon sz@r volt, de melyik szaki mondana mást?
hidd el, van olyan szaki aki megmondja, ha nem vészes. de simán van olyan, ami laikusnak még jól néz ki, a szaki meg fogja a fejét. tipikusan ilyen a hűtött tárcsánál a belső rész állapota. volt, hogy kívülről jól néz ki, minimális válla van, belül meg levelesre van rohadva a tárcsa. tudok ilyen fotót mutatni

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.07.13 csütörtök, 20:09:58
Nekem ilyesmi látható jel nem volt rajta.
a 7végén lövök róla képet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.13 csütörtök, 20:11:43
a 7végén lövök róla képet.
jó is az, kb mint a vonalkód, úgy nézett ki az is?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.25 kedd, 12:43:57
Hátsó betét csere előtt állok, de valahogy annyira nem érzem meggyőzőnek a motocraft tárcsát, így szerintem betét és tárcsa csere lesz.

Szóval most gyárit nem vennék, de utánhányottból 3 márkát néztem ki, szóval melyiket ajánlanátok?

Ferodo, Zimmerman, vagy TRW?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.25 kedd, 13:00:32
Hátsó betét csere előtt állok, de valahogy annyira nem érzem meggyőzőnek a motocraft tárcsát, így szerintem betét és tárcsa csere lesz.

Szóval most gyárit nem vennék, de utánhányottból 3 márkát néztem ki, szóval melyiket ajánlanátok?

Ferodo, Zimmerman, vagy TRW?

Cseréled a hátsó betéted? Khakis lett?  :eplus2:
Mit érzel hátul, amiért nem meggyőző?  :eplus2:

Valamint mi a szerinted nem megfelelő a gyári tárcsákkal?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.25 kedd, 13:17:59
Cseréled a hátsó betéted? Khakis lett?  :eplus2:
Mit érzel hátul, amiért nem meggyőző?  :eplus2:

Valamint mi a szerinted nem megfelelő a gyári tárcsákkal?

Pl az, hogy autómosás után 2-300 kmen keresztül búg annyira be tud rozsdásodni, illetve simán összerohad a betét meg a tárcsa egy esős nap után egy éjszaka állás alatt is. Utána megint morgó, bugó hangja van...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.25 kedd, 13:42:49
Pl az, hogy autómosás után 2-300 kmen keresztül búg annyira be tud rozsdásodni, illetve simán összerohad a betét meg a tárcsa egy esős nap után egy éjszaka állás alatt is. Utána megint morgó, bugó hangja van...

 :2funny: :2funny: :2funny:

Földönkívüli vagyok! Tutter, ÉLJEEEEEEN. Tudtam, hogy különleges vagyok... Elégedett vagyok a Primacy 3 - al és tökéletes a gyári fékszettem 4. éve.

Be is megyek bankba pénzt kivenni, de nem mutatok igazolványt, csak  :gun: :gun:

Úgysem létezik magamfajta csodabogár...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.25 kedd, 13:50:57

 :2funny: :2funny: :2funny:

Földönkívüli vagyok! Tutter, ÉLJEEEEEEN. Tudtam, hogy különleges vagyok... Elégedett vagyok a Primacy 3 - al és tökéletes a gyári fékszettem 4. éve.

Be is megyek bankba pénzt kivenni, de nem mutatok igazolványt, csak  :gun: :gun:

Úgysem létezik magamfajta csodabogár...

Ha nem is különleges, de más vagy.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.07.25 kedd, 15:25:20
Ha nem is különleges, de más vagy.  :eplus2:
olyan más mint te,vagy teljesen más? :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.25 kedd, 16:17:31
Pl az, hogy autómosás után 2-300 kmen keresztül búg annyira be tud rozsdásodni, illetve simán összerohad a betét meg a tárcsa egy esős nap után egy éjszaka állás alatt is. Utána megint morgó, bugó hangja van...

Ha ez megnyugtat, akkor ezt tudja a több tízmilliós bmw, merga féktárcsája is.
Feltehetően tudja az a márka is, amit venni akarsz a gyári helyett.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jago1 - 2017.07.25 kedd, 17:02:03
Tegnap kicserélték a 4 féktárcsát, betéteket.
Ferodo lett minden. Az anyag 61e,(unix -48%) a nem szakszervíz 12-őt kért a munkáért.
Előző mondin is ferodo cuccok voltak, nem volt gond velük, 80000.km-nél cserélték az első betéteket.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.25 kedd, 20:54:46
Ha ez megnyugtat, akkor ezt tudja a több tízmilliós bmw, merga féktárcsa is.
Feltehetően tudja az a márka is, amit venni akarsz a gyári helyett.

Egy féktárcsa több tízmillió?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.25 kedd, 20:58:03
Egy féktárcsa több tízmillió?  :vigyor3:

....szén atomból áll. Gond?  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.25 kedd, 21:52:00
Hátsó betét csere előtt állok, de valahogy annyira nem érzem meggyőzőnek a motocraft tárcsát, így szerintem betét és tárcsa csere lesz.

Szóval most gyárit nem vennék, de utánhányottból 3 márkát néztem ki, szóval melyiket ajánlanátok?

Ferodo, Zimmerman, vagy TRW?

nálam remsa van, nincs vele olyan gond, mint amiket írtál.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.26 szerda, 09:23:50
Egy féktárcsa több tízmillió?  :vigyor3:

Mindegy mit veszel, de ne gyárit, mert az összerohad!  :szomoru1: :szomoru1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.26 szerda, 09:26:19
Mindegy mit veszel, de ne gyárit, mert az összerohad!  :szomoru1: :szomoru1:

Nyilván vizesen mindegyik összerohad, de az nem mindegy, hogy mennyire.

Egy autómosás után egy 200 km-es balatoni túra nem elég, hogy megszűnjön a búgó hang, szerintem ilyenkor hátul rosszabb a fékhatás is. Nem azt mondom, hogy a másik jobb lesz, de ha nem xarabb, akkor feleannyiból miért ne?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 09:33:34
Nyilván vizesen mindegyik összerohad, de az nem mindegy, hogy mennyire.

Egy autómosás után egy 200 km-es balatoni túra nem elég, hogy megszűnjön a búgó hang, szerintem ilyenkor hátul rosszabb a fékhatás is. Nem azt mondom, hogy a másik jobb lesz, de ha nem xarabb, akkor feleannyiból miért ne?

Vegyél szénszálas féktárcsát, az nem rohad.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.26 szerda, 10:22:43
Nyilván vizesen mindegyik összerohad, de az nem mindegy, hogy mennyire.

Egy autómosás után egy 200 km-es balatoni túra nem elég, hogy megszűnjön a búgó hang, szerintem ilyenkor hátul rosszabb a fékhatás is. Nem azt mondom, hogy a másik jobb lesz, de ha nem xarabb, akkor feleannyiból miért ne?

Veszek neked egy szett gyárit, a drágábbik betéttel. Nem a motocraft - tal...

NEm kell kifizetned. Ha fél év múlva pozitívak a tapasztalatok kifizeted, ha nem aji volt...

deal?

With kind regards

H. Ford

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.07.26 szerda, 10:29:30
Tárcsából Ferodo, betétből meg ami fog. Mondanám a Bosch-t de az porol nem is kicsit (bár fog is), meg hátul volt vele gondom, mire megszokták egymást (pedig ott Bosch a tárcsa is...). Ferodo-nak is van több minőségű betétje, én lehet, hogy kipróbálnám a Remsa-t, mert itt Admin Úr is azt ajánlotta :) BMWnél is bevált a Ferodo, bár az meg a gyári tárcsákat preferálja (többi elhajlik).

Hátsó betét csere előtt állok, de valahogy annyira nem érzem meggyőzőnek a motocraft tárcsát, így szerintem betét és tárcsa csere lesz.

Szóval most gyárit nem vennék, de utánhányottból 3 márkát néztem ki, szóval melyiket ajánlanátok?

Ferodo, Zimmerman, vagy TRW?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 12:59:28
Tárcsából Ferodo, betétből meg ami fog. Mondanám a Bosch-t de az porol nem is kicsit (bár fog is), meg hátul volt vele gondom, mire megszokták egymást (pedig ott Bosch a tárcsa is...). Ferodo-nak is van több minőségű betétje, én lehet, hogy kipróbálnám a Remsa-t, mert itt Admin Úr is azt ajánlotta :) BMWnél is bevált a Ferodo, bár az meg a gyári tárcsákat preferálja (többi elhajlik).

Tudod, hogy semmi jelentősége a bmw-nél használt tárcsa a fordhoz vásárlással kapcsoltban?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 13:01:46
Veszek neked egy szett gyárit, a drágábbik betéttel. Nem a motocraft - tal...

NEm kell kifizetned. Ha fél év múlva pozitívak a tapasztalatok kifizeted, ha nem aji volt...

deal?

With kind regards

H. Ford

Jó napot kívánok!

Ha esetleg a célszemély nem élne a lehetőséggel, akkor én szívesen átveszem tőle a lehetőséget!
Annyiban szeretnék változtatni, hogy MK3-as szett kellene, mert az MK4-es friss gyári új fékek vannak elől-hátul.

Köszönöm szépen!  ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.26 szerda, 13:03:30
Veszek neked egy szett gyárit, a drágábbik betéttel. Nem a motocraft - tal...

NEm kell kifizetned. Ha fél év múlva pozitívak a tapasztalatok kifizeted, ha nem aji volt...

deal?

With kind regards

H. Ford

ok

De tudod, hogy nekem semmi nem jó.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.26 szerda, 14:53:12
ok

De tudod, hogy nekem semmi nem jó.  :eplus2:

Kimagasló az önkritikád, ezt nagy csípem benned!  :eljen: :eljen: :eljen:

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.26 szerda, 14:55:08
Jó napot kívánok!

Ha esetleg a célszemély nem élne a lehetőséggel, akkor én szívesen átveszem tőle a lehetőséget!
Annyiban szeretnék változtatni, hogy MK3-as szett kellene, mert az MK4-es friss gyári új fékek vannak elől-hátul.

Köszönöm szépen!  ::)

Miattad nem járok opellel, gyűlöllek!  :nyes: :nyes:

With best regards

A. Opel

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 15:01:11
ok

De tudod, hogy nekem semmi nem jó.  :eplus2:

A semmi nekem sem jó, de valami már akár lehet jó!  8)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.26 szerda, 15:58:04
A semmi nekem sem jó, de valami már akár lehet jó!  8)

Tisztelt Pali!

Nem, nem érted. Nekem a semmi sem jó, a valami meg végképp nem jó.   :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.26 szerda, 15:59:10
Kimagasló az önkritikád, ezt nagy csípem benned!  :eljen: :eljen: :eljen:

 :wave: :wave:

Péntek du megyek Balcsira, összefuthatunk Budaörsön.  :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 16:33:43
Tisztelt Pali!

Nem, nem érted. Nekem a semmi sem jó, a valami meg végképp nem jó.   :eplus2:

Rendben, most már értem! Értem? Nem, érted! Nem érted, hanem másért?  :fejvakaras:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.26 szerda, 17:15:03
Péntek du megyek Balcsira, összefuthatunk Budaörsön.  :hehe:

Gyere!

Helsinki út 445. / "ZS" épület, 54-ik emelet. Lépcsőn gyere és és balra folyosó vége az üvegajtó mögött... Itt vannak a tárcsák is...  :eplus2: :eplus2:

 :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.26 szerda, 20:52:25
Sziasztok!

Facelifttel vagy évjárattal a féktárcsák, betétek változtak (elől, hátul)? Vagy mindegyik MK4-re ugyanolyan tárcsa, betét megy?

Köszi!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 20:59:28
Sziasztok!

Facelifttel vagy évjárattal a féktárcsák, betétek változtak (elől, hátul)? Vagy mindegyik MK4-re ugyanolyan tárcsa, betét megy?

Köszi!

Jah

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.26 szerda, 22:01:58
Jah
Koszi  :worship: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.26 szerda, 22:03:59
Jah

?

Talán a hátsó, de az első biztos, hogy nem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.26 szerda, 22:06:41
?

Talán a hátsó, de az első biztos, hogy nem.

Akkor nem.
Mitől és mikor lenne más az első?
Sosem raktam még egymás mellé FL előtti és utáni tárcsákat..... de külön meg nem véltem felismerni bármi eltérést.

Egyszerű egyébként. Alvázszám és cikkszám!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.26 szerda, 22:07:59

Akkor nem.
Mitől és mikor lenne más az első?
Sosem raktam még egymás mellé FL előtti és utáni tárcsákat..... de külön meg nem véltem felismerni bármi eltérést.

Egyszerű egyébként. Alvázszám és cikkszám!

Valamit variáltak hátul, de szerintem ott se nagyon változott.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bandy - 2017.07.27 csütörtök, 08:30:15
Nem tudja veletlenul valaki, hogy mi a cikkszama a fektarcsa mogotti porvedo lemezeknek (jobb es bal)?
Kosztat picit nalam... de sehol se talalok adatot :/

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.07.27 csütörtök, 09:21:03
Az, hogy a Fordnál minden "FORDítva" működik. Elől hajtás, keresztbe motor, utálja a gyári tárcsát (Ford), vs. hátul hajtás, hosszban motor, szereti a gyári tárcsát (BMW).

Tudod, hogy semmi jelentősége a bmw-nél használt tárcsa a fordhoz vásárlással kapcsoltban?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.27 csütörtök, 09:38:46
Az, hogy a Fordnál minden "FORDítva" működik. Elől hajtás, keresztbe motor, utálja a gyári tárcsát (Ford)... 

Ez is téves...  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.27 csütörtök, 09:40:21
?

Talán a hátsó, de az első biztos, hogy nem.

Csak nem úszom meg, hogy kikeresgéljem picicicában :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2017.07.27 csütörtök, 10:27:59
Csak nem úszom meg, hogy kikeresgéljem picicicában :D

Én már cseréltem hátsót, azt írta hogy 2007-2014-ig.
https://cromax.hu/fekrendszer/hatso_fekrendszer/hatso_fektarcsa/hatso_fektarcsa_ford_mondeo_s-max_galaxy_kuga_focus_20402 (https://cromax.hu/fekrendszer/hatso_fekrendszer/hatso_fektarcsa/hatso_fektarcsa_ford_mondeo_s-max_galaxy_kuga_focus_20402)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.27 csütörtök, 10:45:32
Én már cseréltem hátsót, azt írta hogy 2007-2014-ig.
https://cromax.hu/fekrendszer/hatso_fekrendszer/hatso_fektarcsa/hatso_fektarcsa_ford_mondeo_s-max_galaxy_kuga_focus_20402 (https://cromax.hu/fekrendszer/hatso_fekrendszer/hatso_fektarcsa/hatso_fektarcsa_ford_mondeo_s-max_galaxy_kuga_focus_20402)

Igazából onnan indult az egész, hogy elkezdtem nézni az ebcbreakes.hu-t. Ott 2.2-nél van 2008-2011 és 2011-2014. Mindkettőnél black, green, yellow. Cikkszámok nincsenek.
Rámentem a fekmester.hu-ra, ahol 2.2-ből csak 2008-2011 van. Black, green, red, yellow.
Ebcbreakes.com-on lévő 2016-os katalógusban szintén csak 2008-2011 van, de aszerint red nincs.

(Koránt sem biztos még, hogy EBC lesz, a lehetőségeket nézem.)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.27 csütörtök, 12:13:14
Az, hogy a Fordnál minden "FORDítva" működik. Elől hajtás, keresztbe motor, utálja a gyári tárcsát (Ford), vs. hátul hajtás, hosszban motor, szereti a gyári tárcsát (BMW).

A szerkezeti felépítésbeli különbség igen hasznos információ, hogy milyen tárcsát vegyünk vs. ne vegyünk a Fordra.   :wilting:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.27 csütörtök, 13:23:43
Igazából onnan indult az egész, hogy elkezdtem nézni az ebcbreakes.hu-t. Ott 2.2-nél van 2008-2011 és 2011-2014. Mindkettőnél black, green, yellow. Cikkszámok nincsenek.
Rámentem a fekmester.hu-ra, ahol 2.2-ből csak 2008-2011 van. Black, green, red, yellow.
Ebcbreakes.com-on lévő 2016-os katalógusban szintén csak 2008-2011 van, de aszerint red nincs.

(Koránt sem biztos még, hogy EBC lesz, a lehetőségeket nézem.)

Gyárit vegyél, hidd el kiváló lesz...

200PS autód van, haladni is tud, megállni is tudjon! A drágábbik (nem motorcraft) gyári betét a jó hozzá...

Este mondok árat, de most nincs nálam a számlája!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.27 csütörtök, 13:46:36
Gyárit vegyél, hidd el kiváló lesz...

200PS autód van, haladni is tud, megállni is tudjon! A drágábbik (nem motorcraft) gyári betét a jó hozzá...

Este mondok árat, de most nincs nálam a számlája!

Nem véletlenül nézelődök az ebc red környékén (is) ;)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.27 csütörtök, 13:46:58
Gyárit vegyél, hidd el kiváló lesz...

200PS autód van, haladni is tud, megállni is tudjon! A drágábbik (nem motorcraft) gyári betét a jó hozzá...

Este mondok árat, de most nincs nálam a számlája!

Az eddigi hátsó tárcsás megállapításaim a fordos tárcsa motocraft betét párosra igazak, szóval szerintem azonos a véleményünk!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.27 csütörtök, 14:38:11
Nem véletlenül nézelődök az ebc red környékén (is) ;)

Nagyon jól méretezett gyári fék van a mondikon. Tök fölösleges mással kísérletezni... Te tudod...

A galaxison is ue. a fék, az pedig egy 20' konténer...

 :wave: :wave:

Hány km van a medvében?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.27 csütörtök, 15:07:25
Nagyon jól méretezett gyári fék van a mondikon. Tök fölösleges mással kísérletezni... Te tudod...

A galaxison is ue. a fék, az pedig egy 20' konténer...

 :wave: :wave:

Hány km van a medvében?

Egyelőre még nem győzött meg az ebc. Másik opció a gyári. Gagyit nem fog kapni, az biztos.

140000 km biztos van benne. A kapott számlák, papírok, szervizkönyv alapján akár reális is lehetne (értsd, ha nem valós papírok, akkor jó munkát végeztek a srácok :D), de nem akarom magamat illúziókban dédelgetni. Elég sok hirdetést néztem előtte, ennyi km reálisan a 3 éves autókban van/volt. De amúgy nem volt szempont a km óra állása a keresésnél.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2017.07.27 csütörtök, 15:19:18

Az enyém 4 éves és garantált 102780 van benne. Hacsak nem pörgették vissza már a szalonban átadás előtt.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.27 csütörtök, 15:33:51
Az enyém 4 éves és garantált 102780 van benne. Hacsak nem pörgették vissza már a szalonban átadás előtt.  :eplus2:

De! És totálkárra is törték  :nyes:

Németország, 2 tulaj. 200 lóerőt nem Kauflandba járkálásra vesznek  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2017.07.27 csütörtök, 16:07:57
De! És totálkárra is törték  :nyes:

Németország, 2 tulaj. 200 lóerőt nem Kauflandba járkálásra vesznek  :wave:

Már aki. Ha szép az állapot, akkor akár ki is foghattad a tutit. Ahogy ismerlek a műanyag burkolatok alá is benéztél megvétel előtt...  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.27 csütörtök, 16:17:29
Már aki. Ha szép az állapot, akkor akár ki is foghattad a tutit. Ahogy ismerlek a műanyag burkolatok alá is benéztél megvétel előtt...  :nyes:

Úgy valahogy :D
Állapotra teljesen rendben van. Kívül-belül szép, körbemértük, fényezés rendben. Belül nagyon minimális kopás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.28 péntek, 08:28:58
Úgy valahogy :D
Állapotra teljesen rendben van. Kívül-belül szép, körbemértük, fényezés rendben. Belül nagyon minimális kopás.

A xenonja viszont garantáltan retyó, hacsak nem.... Ismerek egy srácot, aki tálca kis heinekenért kitisztítja...

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.28 péntek, 08:33:27
Egyelőre még nem győzött meg az ebc. Másik opció a gyári. Gagyit nem fog kapni, az biztos.

140000 km biztos van benne. A kapott számlák, papírok, szervizkönyv alapján akár reális is lehetne (értsd, ha nem valós papírok, akkor jó munkát végeztek a srácok :D), de nem akarom magamat illúziókban dédelgetni. Elég sok hirdetést néztem előtte, ennyi km reálisan a 3 éves autókban van/volt. De amúgy nem volt szempont a km óra állása a keresésnél.

Én is 150K - nál dobtam ki a hátsó szettet... Gratulálok az autóhoz!  :eljen: :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.28 péntek, 08:34:52
A xenonja viszont garantáltan retyó, hacsak nem.... Ismerek egy srácot, aki tálca kis heinekenért kitisztítja...

 :wave: :wave:

Sötétben még nem mentem vele sokat. Mikor hazahoztuk, akkor volt éjszakai menet, ott jónak éreztem. Mikor felkapcsolta az autorefit, az büntetett :D
Persze most "minden vicc új", halogénból ülök át xenonosba. Meglássuk, hogy ha jönnek a korai sötétek, akkor mit fog produkálni.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.28 péntek, 08:43:30
Sötétben még nem mentem vele sokat. Mikor hazahoztuk, akkor volt éjszakai menet, ott jónak éreztem. Mikor felkapcsolta az autorefit, az büntetett :D
Persze most "minden vicc új", halogénból ülök át xenonosba. Meglássuk, hogy ha jönnek a korai sötétek, akkor mit fog produkálni.  :wave:

Nem így érti a szerző... A lencse szokott elkoszosodni, csak akkor látod a difit, amikor ki van tisztítva és kb. 20 - 30% - al mégjobbm nint előtte...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.28 péntek, 08:48:26
Nem így érti a szerző... A lencse szokott elkoszosodni, csak akkor látod a difit, amikor ki van tisztítva és kb. 20 - 30% - al mégjobbm nint előtte...

Ahha. Roger. Átküldheted egy PÜ-ben a kontaktot  :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.28 péntek, 08:48:39
Ismerek egy srácot, aki tálca kis heinekenért kitisztítja...

 :wave: :wave:

Smaxét is? Érdekelne, hogy ki az...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.07.28 péntek, 08:49:14
Én is 150K - nál dobtam ki a hátsó szettet... Gratulálok az autóhoz!  :eljen: :eljen:

Köszi! :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.28 péntek, 10:13:06
Smaxét is? Érdekelne, hogy ki az...

Várj csak, ki vagy?!?!  ???

Öööööööö, nemtom, fogalmam sincs, nincs mergám...

Különben az smakszié fényévekkel jobb lámpa-konstrukció, mint a mondié. nem tud belemenni negyedannyi redva sem a szellőzőn, mint a mondiéba...

Ps.: ne vegyél gyárit, mert összerohad...  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.28 péntek, 12:00:19
Smaxét is? Érdekelne, hogy ki az...
smax/galaxy fényszóróból nem jön ki úgy a projektor mint a mondeo lámpából

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.07.28 péntek, 12:04:57
smax/galaxy fényszóróból nem jön ki úgy a projektor mint a mondeo lámpából

Ha nem úgy jön ki, akkor hogy?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.28 péntek, 12:06:03
Ha nem úgy jön ki, akkor hogy?  :vigyor3:
roncsolással :vigyor3: vagy lemelegíted a plexit, vagy vágsz egy nagyobb lyukat a hátuljára :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.28 péntek, 12:07:12
Ha nem úgy jön ki, akkor hogy?  :vigyor3:

Én már vettem ki úgy smaxi fényszóróból, hogy egyszerűen a helyén odanyúltam és egy kézzel kiemeltem a fényszóróból.

Jó, mondjuk össze volt törve a kosi eleje nem kicsit....  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.28 péntek, 12:12:35
Én már vettem ki úgy smaxi fényszóróból, hogy egyszerűen a helyén odanyúltam és egy kézzel kiemeltem a fényszóróból.

Jó, mondjuk össze volt törve a kosi eleje nem kicsit....  :eplus2:
akkor írjunk BT-nek egy manualt :vigyor3:
1, keresd meg a kulcsot
2, aztán a hozzá tartozó autót
3, öv beköt, tükör beállít, smink megigazít, motor indít
4, célozd be a legközelebbi villanyoszlopot
5, kuplung be, 1-es, gázpedált nyomd át a tűzfalon és indulj neki
6, szálj ki nézd meg a lámpát, amelyik oldali túlélte, azzal menni kell még 1 kört
7, projektor tisztítás
8, vedd ki a  hűtőből a behűtött sört, idd meg, amíg megérkezik a segítség a kényszerzubbonnyal

a fent leírt módszert még nem próbáltam, így felelőséget nem tudok vállalni az eredményért

 :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.07.28 péntek, 12:14:03

Miért neki?
Te nem így csinálod?  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.28 péntek, 12:39:12
roncsolással :vigyor3: vagy lemelegíted a plexit, vagy vágsz egy nagyobb lyukat a hátuljára :vigyor3:

Akkor visszavonom! Az smaxi lámpa IS egy tervezési csődtömeg...  :gun: :gun: :gun:

 :mf2: :mf2: :mf2: AL Ltd.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.28 péntek, 13:02:28
Miért neki?
Te nem így csinálod?  :eplus2:
nálam a sminkelés nem játszik :vigyor3: meg szerencsére annyira kevés xenon-os galaxy/s-max van, hogy nem nagyon kell velük foglalkozni :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.28 péntek, 13:04:25
Akkor visszavonom! Az smaxi lámpa IS egy tervezési csődtömeg...  :gun: :gun: :gun:

 :mf2: :mf2: :mf2: AL Ltd.
nem tudom mennyire igaz, tegnap hallottam izzógyárban dolgozó ismerőstől, hogy az új ducatónál berakják a gyárban az izzót és ráműanyaghegesztik a hátlapot :vigyor3:

amúgy az automativlighting már nem létezik :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.07.30 vasárnap, 16:09:31
Hátsó betét csere előtt állok, de valahogy annyira nem érzem meggyőzőnek a motocraft tárcsát, így szerintem betét és tárcsa csere lesz.

Szóval most gyárit nem vennék, de utánhányottból 3 márkát néztem ki, szóval melyiket ajánlanátok?

Ferodo, Zimmerman, vagy TRW?

Ez még az a szett, amit közösen vettünk Ervintől?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.07.31 hétfő, 16:43:01
nem tudom mennyire igaz, tegnap hallottam izzógyárban dolgozó ismerőstől, hogy az új ducatónál berakják a gyárban az izzót és ráműanyaghegesztik a hátlapot :vigyor3:

amúgy az automativlighting már nem létezik :vigyor3:

Békeporaira...  :action: :action:

Ki vette meg?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.07.31 hétfő, 22:01:51
Békeporaira...  :action: :action:

Ki vette meg?
asszem valeo, de nem vagyok benne teljesen biztos

bár még a honlapjuk is létezik, meg bírságot is kaptak, szóval fene tudja
http://www.autonews.com/article/20170621/COPY01/306219954/eu-fines-automotive-lighting-and-hella-over-cartel-but-valeo-escapes

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.08.09 szerda, 19:46:28
cserélt már valaki abs tömböt mk4en?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.08.09 szerda, 20:37:02
cserélt már valaki abs tömböt mk4en?

Kiveszed a régit, berakod a másikat, diaggal lelégteleníted, oszt jónapot!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.08.09 szerda, 21:13:39
Kiveszed a régit, berakod a másikat, diaggal lelégteleníted, oszt jónapot!  :wave:
immo körhöz van köze? angolok állítják :vigyor3: már csak ez kell az acc-hez meg a hla-hoz :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.08.09 szerda, 21:30:49
immo körhöz van köze? angolok állítják :vigyor3: már csak ez kell az acc-hez meg a hla-hoz :vigyor3:

Van bizony!
Mindkettő rajta van a BUS-on.  :eplus2:

Ha modult is cserélsz (nem csak hidraulikus tömböt), akkor kellhet még illesztés is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.08.09 szerda, 21:44:52
Van bizony!
Mindkettő rajta van a BUS-on.  :eplus2:

Ha modult is cserélsz (nem csak hidraulikus tömböt), akkor kellhet még illesztés is.
az nagyon jó lesz, mert egyik eszközön se találok hozzá szervíz eljárást :nyes: :vigyor3: mondjuk vevőjelölt úgyis be akarja vinni fordékhoz átnézetni, max majd akkor illesztik :eplus2: :eplus2: :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BalazsTamas - 2017.08.24 csütörtök, 11:07:21
Sziasztok

Féktárcsa és betét csere előtt állok MK4 2013 mondeo kombinál. A Bárdinál nézelődök,mert ott van segítség.
Olvastam valamelyik hozzászólásban , hogy a Bosch tárcsa porol. Én pont ezt a márkát néztem hátulra, előre pedig Brembot . Betétek elöl, hátul Bosch.
De egy másik alternatíva amit néztem, a Textar mindenből.
Tárcsában és betétben még Valeot, Juratek ill. saját márkát ad fel.

Illetve ebben a topicban OFF, de pár mondatban.
Vezérlés csere is lenne. Szintén Bárdinál vannak szettek vízpumpával INA,Gates. Ezeket érdemes így megvenni, vagy külön szerezze be emberfia?

Köszönettel
Tamás

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.08.24 csütörtök, 12:52:53

Szetnezhetsz meg a zsu.hu-n , van hogy olcsobban jön ki ott mint a Bardinal segitseggel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2017.08.24 csütörtök, 12:54:25
Szetnezhetsz meg a zsu.hu-n , van hogy olcsobban jön ki ott mint a Bardinal segitseggel.
Vagy a https://alkatreszek.hu/ -n

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.08.24 csütörtök, 12:57:10
Sziasztok

Féktárcsa és betét csere előtt állok MK4 2013 mondeo kombinál. A Bárdinál nézelődök,mert ott van segítség.
Olvastam valamelyik hozzászólásban , hogy a Bosch tárcsa porol. Én pont ezt a márkát néztem hátulra, előre pedig Brembot . Betétek elöl, hátul Bosch.
De egy másik alternatíva amit néztem, a Textar mindenből.
Tárcsában és betétben még Valeot, Juratek ill. saját márkát ad fel.

Illetve ebben a topicban OFF, de pár mondatban.
Vezérlés csere is lenne. Szintén Bárdinál vannak szettek vízpumpával INA,Gates. Ezeket érdemes így megvenni, vagy külön szerezze be emberfia?

Köszönettel
Tamás

Szvsz porolni a betét tud.
HZsoltinak van jó tapasztalata a Juratekről, ha jól emlékszem.

Vezérlésből és hozzá kapcsolódó dolgokból szerintem gyári Ford.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BalazsTamas - 2017.08.24 csütörtök, 13:20:29
Szvsz porolni a betét tud.
HZsoltinak van jó tapasztalata a Juratekről, ha jól emlékszem.

Vezérlésből és hozzá kapcsolódó dolgokból szerintem gyári Ford.

Köszönöm. Átnézem ezeket az oldalakat is..

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.08.24 csütörtök, 16:14:43
Sziasztok

Féktárcsa és betét csere előtt állok MK4 2013 mondeo kombinál. A Bárdinál nézelődök,mert ott van segítség.
Olvastam valamelyik hozzászólásban , hogy a Bosch tárcsa porol. Én pont ezt a márkát néztem hátulra, előre pedig Brembot . Betétek elöl, hátul Bosch.
De egy másik alternatíva amit néztem, a Textar mindenből.
Tárcsában és betétben még Valeot, Juratek ill. saját márkát ad fel.

Illetve ebben a topicban OFF, de pár mondatban.
Vezérlés csere is lenne. Szintén Bárdinál vannak szettek vízpumpával INA,Gates. Ezeket érdemes így megvenni, vagy külön szerezze be emberfia?

Köszönettel
Tamás
A Jurateket már több  helyről hallottam dicsérni mostanában.
Én nemrég cseréltem az első tárcsát, mert hullámos lett. Előtte gyári Ford volt. Soha nem fogott rendesen, és elég hamar elkezdett rázni. A helyére Brembo került (már bánom, de a betéteket nem cseréltem, az maradt Ford). Az első pillanattól kezdve harap a fék, és semmi rázás 2-3000 km után sem. Szóval nagyon elégedett vagyok vele.

Vezérlést én márkaszervizben cseréltettem. Ők adták az anyagot is. Így nincs vita, ha valami hibás és szétmegy miatta a motor. 100 ezer így a mutatvány.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BalazsTamas - 2017.08.24 csütörtök, 16:29:24

Megfogadom, es akkor ezt az irányt választom.

Néztem én is a márkaszervízeket,hogy most 100e körül cserélnek vezérlés.
Köszi a tippeket :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: H Zsolt70 - 2017.08.24 csütörtök, 16:40:50
Megfogadom, es akkor ezt az irányt választom.

Néztem én is a márkaszervízeket,hogy most 100e körül cserélnek vezérlés.
Köszi a tippeket :wave:
Juratek tárcsa Mintex betét elől. Hibátlanul fognak. Minden betét porol egy kicsit, pár száz kilométer után  az alufelnin látható.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.08.24 csütörtök, 20:54:01
Szvsz porolni a betét tud.
HZsoltinak van jó tapasztalata a Juratekről, ha jól emlékszem.

Vezérlésből és hozzá kapcsolódó dolgokból szerintem gyári Ford.
ferodo volt az :vigyor3:, de juratek is jó, öcsém c5jére pl azok kerültek :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.08.25 péntek, 08:33:22
Sziasztok

Féktárcsa és betét csere előtt állok MK4 2013 mondeo kombinál. A Bárdinál nézelődök,mert ott van segítség.
Olvastam valamelyik hozzászólásban , hogy a Bosch tárcsa porol. Én pont ezt a márkát néztem hátulra, előre pedig Brembot . Betétek elöl, hátul Bosch.
De egy másik alternatíva amit néztem, a Textar mindenből.
Tárcsában és betétben még Valeot, Juratek ill. saját márkát ad fel.

Illetve ebben a topicban OFF, de pár mondatban.
Vezérlés csere is lenne. Szintén Bárdinál vannak szettek vízpumpával INA,Gates. Ezeket érdemes így megvenni, vagy külön szerezze be emberfia?

Köszönettel
Tamás

Mindenből gyári. Minden más kendácsolás!!

Egy 2013 - as autó (IS) megérdemli a gyári alkatrészeket... Full szettben (fék + vezérlés) 30K lehet max a különbség az aftermarket javára. Ez egy 2013 - as autó. Szervizkönyv nem számít? Fordék adnak rá 1 év garit, az alk. + beszerlésre is. Én is most viszem pénteken a Petrányiba... 200K nagyszervíz Cca. 250K Ft lesz, incl. az izzítógy. csere is. Ennyit simán megérdemel az autó. Nem kezdem el gányolni, rácseszés lene a vége úgyis...

Szvsz... Általában azok lobbiznak az AM cuccok mellet, akik nem tehetik meg, hogy gyárit vesznek. Persze, hogy porol a boss, meg nyikorog a gyári, meg berohad, meg...stb. BULLSHIT :pardon1: :pardon1:

 :wave: :wave:

Ne gányolj, fő a nyugalom és a biztonság!  :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.25 péntek, 08:44:13

Részben igazad van, lenne.  Mert te benyaltad a marketing dumát.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.08.25 péntek, 10:01:51

Épp előtte írtam, hogy mennyire *** volt nekem a gyári tárcsa.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.08.25 péntek, 10:20:49
Épp előtte írtam, hogy mennyire *** volt nekem a gyári tárcsa.
japanparts.bejött mind2 autónál

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.25 péntek, 11:04:11
Épp előtte írtam, hogy mennyire *** volt nekem a gyári tárcsa.

Iagazából a gyári tárcsa a legjobb elvben pont az a hülyeség, hogy a ford is változtatja a beszállítóit, és a beszállítók két gyártási ciklusa között is van különbség.

Én azt tapasztaltam, ami szubjektív vélemény, hogy a Ford alkatrésznél rosszabb a motocraft. És hogy a motocraftnál bízom benne, hogy csak jobb lehet egy márkás utángyártott alkatrész.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.08.25 péntek, 12:39:24
Részben igazad van, lenne.  Mert te benyaltad a marketing dumát.

Azon felül, hogy benyaltam, van egy érvem is:

Megnyugtat a tény, hogy megveszem a gyári cájgot. A márkaszervíz beszereli és ad egy év garit az alkatrészre és beszerelésre. (Eddig mindenben bejött, Ad. 2004 óta van gyáricucc fétisem  :vigyor3: :vigyor3:) Ha a gyári fék (betét vagy tárcsa - beszállítótól függetlenül) szhar, akkor ez egy éven belül megjelenik és cserélik. Ha nem, akkor boldog vagyok és jók a fékek. Ergo nem szívok nagyot.

Ellenben, ha elkezdek kendácsolni, nincs garim, s ha netán elkezd rázni, kettétörik, elreped, 2 hónap múlva rozsdás lesz...stb. az eladó jól kiröhög majd, mondván, hogy NEM érvényes a gari tesó, mert balfékek építették be az alkatrészt és azért lett gané... függetlenül attól, hogy ez igaz vagy sem.

Nekem simán éri a felárat!

Döntsön mindenki, ahogy jónak látja!  :eljen: :eljen:

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.08.25 péntek, 23:06:42

jóduma, én még emlékszem, az mk3as időszakodra :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.08.28 hétfő, 09:35:14
jóduma, én még emlékszem, az mk3as időszakodra :nyes:

Én is. Abban is minden gyári alk.-ra volt cserélve.  :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.28 hétfő, 09:40:23
Azon felül, hogy benyaltam, van egy érvem is:

Megnyugtat a tény, hogy megveszem a gyári cájgot. A márkaszervíz beszereli és ad egy év garit az alkatrészre és beszerelésre. (Eddig mindenben bejött, Ad. 2004 óta van gyáricucc fétisem  :vigyor3: :vigyor3:) Ha a gyári fék (betét vagy tárcsa - beszállítótól függetlenül) szhar, akkor ez egy éven belül megjelenik és cserélik. Ha nem, akkor boldog vagyok és jók a fékek. Ergo nem szívok nagyot.

Ellenben, ha elkezdek kendácsolni, nincs garim, s ha netán elkezd rázni, kettétörik, elreped, 2 hónap múlva rozsdás lesz...stb. az eladó jól kiröhög majd, mondván, hogy NEM érvényes a gari tesó, mert balfékek építették be az alkatrészt és azért lett gané... függetlenül attól, hogy ez igaz vagy sem.

Nekem simán éri a felárat!

Döntsön mindenki, ahogy jónak látja!  :eljen: :eljen:

 :wave: :wave:

Egy alkatrész beépítésének jótállása tekintetében nincs különbség a szakszerviz és a sarki autószerviz között. Én is hiszek a gyári alkatrészekben, és az is igaz, hogy sok esetben igaz, hogy könnyebb a garanciális ügyintézés. De ez míg igaz mondjuk a Petrányira, aki baromi nagy lett, nem biztos, hogy igaz már az AutoFortra...

Egyébként most pénteken az mk4-el mentem le Balcsira, hátul keveset futott motorcraft betét és tárcsa, és ugyanúgy morog és xar, mint az én sokat futottam, szóval ez engem csak megerősített, hogy kipróbáljam az utánhányottat, ami elvileg most egy nagyon márkás cucc lesz, és még olcsóbb is. Majd meglátjuk...   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.08.28 hétfő, 12:13:44

Szokj arról, hogy kutyát teszel hátra.  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.09.05 kedd, 12:29:12
Multheten megtörtent az elso fék csere - Ferodo/Remsa kombo lett, 46k mindennel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2017.09.05 kedd, 12:32:57
Multheten megtörtent az elso fék csere - Ferodo/Remsa kombo lett, 46k mindennel.

Happy ending is benne volt?  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.09.05 kedd, 12:59:51

Happy ending is benne volt?  :eplus2:

Nem nálad volt?  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.09.05 kedd, 13:02:43
Multheten megtörtent az elso fék csere - Ferodo/Remsa kombo lett, 46k mindennel.

Többször tervezed az egész fékrendszer cseréjét? Azért számolod? Miért nem volt jó a gyári fékrendszer?  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.09.05 kedd, 15:04:33

Happy ending is benne volt?  :eplus2:

Az nem volt, de nem is bánom a szerelőket elnézve.  :vigyor3:

B. Tomi, teljesen jo volt a gyári (vagy ami rajta volt, azt még korabbi gazdaja cserelte Petranyinal uh csak sejtem hogy valami gyári/Motorcraft cucc lehetett), de már eléggé nullos volt a betét és nyikorgott minden lámpánál, lassításkor :D
már tavaly terveztem cserélni, de egész sokáíg húzta még amin meg is lepődtem
Biztos fogom még cserélni amig nalam van, még vagy 120-150e km-t tervezek az autoval eltölteni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.09.05 kedd, 16:53:05
Multheten megtörtent az elso fék csere - Ferodo/Remsa kombo lett, 46k mindennel.

Nagy szakítás a gyári tárcsa + gyári betéthez képest!  :eljen: Asszem 48K volt... Mondjuk xar is!  :vigyor3: :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.09.05 kedd, 18:39:55
Nagy szakítás a gyári tárcsa + gyári betéthez képest!  :eljen: Asszem 48K volt... Mondjuk xar is!  :vigyor3: :vigyor3:

gyári szettel már én is megjártam, rázott, azota megfogadtam hogy tobbet nem lesz gyári fékem...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.09.05 kedd, 19:33:37
gyári szettel már én is megjártam, rázott, azota megfogadtam hogy tobbet nem lesz gyári fékem...
Nekem is rázott a gyári.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.09.05 kedd, 19:42:26
Nekem is rázott a gyári.
én meg csak u.gy-t használok,mert pont ugyan azt nyújta mint a gyári.Volt rossz tapasztalat is más gyártók cuccaival,de megvan az amit lehet ugyanúgy használni.Van egy tipus,amivel már 3 autón használva már több 100e kmt gurultam gond nélkül.
Ez a Japanparts. Smaxon 80e km után úgy dobtam le, hogy 2 betét garnitúra után 1mm volt lekopva az eredeti méretről.És most is az van rajta.

Rossz tapasztalatangol u.gy. vel volt.5e km után rázta a kormányt.8asra kopott.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.09.07 csütörtök, 12:44:56
gyári szettel már én is megjártam, rázott, azota megfogadtam hogy tobbet nem lesz gyári fékem...

Nekem semmi bajom vele, a 3 - ason is ez volt, ezen is gyári cucc van. Ha véletlenül khaka lenne, visszavinném és kicseréltetném... Betét nem mindegy, hogy motorcraft vagy FoMoCo ez biztos. A motorcraftot és sem ajánlom, de a FoMoCo remek cucc. (Front: Jurid, Rear: Bosch mind2 Ford logóval...)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.07 csütörtök, 13:42:37
Nekem semmi bajom vele, a 3 - ason is ez volt, ezen is gyári cucc van. Ha véletlenül khaka lenne, visszavinném és kicseréltetném... Betét nem mindegy, hogy motorcraft vagy FoMoCo ez biztos. A motorcraftot és sem ajánlom, de a FoMoCo remek cucc. (Front: Jurid, Rear: Bosch mind2 Ford logóval...)

Holnap veszem át a FoMoCo-s teljes első-hátsó szettet. Bár még nem tudom, hogy mikor lesz időm felrakni, de kíváncsi leszek rájuk.
És holnap jön a 4 gyári rugó is, mert előző gazdájának bele kellett tenni 3 centis ültetőrugót, ami pont elég ahhoz, hogy picit leérjen az alja a céges parkolóban  :gun:
Utána már fel lehet tenni rá valami épkézláb méretű oldalfallal rendelkező gumit is. Ez a 235/35R19 nem igazán Pest kompatibilis :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.09.07 csütörtök, 13:47:07
Nekem semmi bajom vele, a 3 - ason is ez volt, ezen is gyári cucc van. Ha véletlenül khaka lenne, visszavinném és kicseréltetném... Betét nem mindegy, hogy motorcraft vagy FoMoCo ez biztos. A motorcraftot és sem ajánlom, de a FoMoCo remek cucc. (Front: Jurid, Rear: Bosch mind2 Ford logóval...)

Lehet a tárcsám motorcraft volt, de már meg nem mondom biztosra mert 8 éve történt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.09.08 péntek, 12:12:11
Holnap veszem át a FoMoCo-s teljes első-hátsó szettet. Bár még nem tudom, hogy mikor lesz időm felrakni, de kíváncsi leszek rájuk.
És holnap jön a 4 gyári rugó is, mert előző gazdájának bele kellett tenni 3 centis ültetőrugót, ami pont elég ahhoz, hogy picit leérjen az alja a céges parkolóban  :gun:
Utána már fel lehet tenni rá valami épkézláb méretű oldalfallal rendelkező gumit is. Ez a 235/35R19 nem igazán Pest kompatibilis :D

Szerintem jól döntöttél!  ;)

Egyébként 235/40 R19 a gyári méret. Én azért szkippeltem, mert kényelmetlen Pesten. Pedig meglehetősen mutatós!  :eljen:

A gyári Tit-s futómű -3cm az a teljes megsemmisülés lehet itt. Az "polgári" titanium - 5cm, szentisten!  :wow1: :wow1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.09.08 péntek, 12:46:42
Holnap veszem át a FoMoCo-s teljes első-hátsó szettet. Bár még nem tudom, hogy mikor lesz időm felrakni, de kíváncsi leszek rájuk.
És holnap jön a 4 gyári rugó is, mert előző gazdájának bele kellett tenni 3 centis ültetőrugót, ami pont elég ahhoz, hogy picit leérjen az alja a céges parkolóban  :gun:
Utána már fel lehet tenni rá valami épkézláb méretű oldalfallal rendelkező gumit is. Ez a 235/35R19 nem igazán Pest kompatibilis :D
mennyi lesz a rugó? :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.08 péntek, 12:55:35
Szerintem jól döntöttél!  ;)

Egyébként 235/40 R19 a gyári méret. Én azért szkippeltem, mert kényelmetlen Pesten. Pedig meglehetősen mutatós!  :eljen:

A gyári Tit-s futómű -3cm az a teljes megsemmisülés lehet itt. Az "polgári" titanium - 5cm, szentisten!  :wow1: :wow1:

Bizony /40 a gyári, de lehet hogy az ültetés miatt nem is férne el... Vagy csak ez tetszett az előző gazdijának. Mindegy, ezt az 1-2 hónapot még kihúzom ezzel, a téli felnik 18-asok, aztán nyáron meg majd csere gyári méretű 19-esre.
Amúgy kib...ott mutatós felni a 19-es, nagyon illik a Tit-S-hez :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.08 péntek, 13:00:18
mennyi lesz a rugó? :vigyor3:

Egyelőre azt tudom csak, hogy a gyári mennyi lesz, amit belerakok :D
Nem néztem még, hogy mennyit lehet kapni a bennük lévőkért, de eladók lesznek remélhetőleg 1-2 héten belül.
Amúgy Eibach B/W 113501902VA van az elsőkre írva. A hátsók is valami Eibach-ok, de azoknak nem tudom most a számát.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.09.08 péntek, 13:58:15
Egyelőre azt tudom csak, hogy a gyári mennyi lesz, amit belerakok :D
Nem néztem még, hogy mennyit lehet kapni a bennük lévőkért, de eladók lesznek remélhetőleg 1-2 héten belül.
Amúgy Eibach B/W 113501902VA van az elsőkre írva. A hátsók is valami Eibach-ok, de azoknak nem tudom most a számát.
szólj ha kikerült :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.08 péntek, 16:26:56
szólj ha kikerült :vigyor3:

Oks.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.09.08 péntek, 21:32:41
Dettó...

De ez a "gyári" szerintem nem "az" a gyári, ami az autón első szerelésként volt.

Nekem is rázott a gyári.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.09 szombat, 20:58:51
A FoMoCo-s hátsó betéteknél kettőnek a hátulján van kétoldalas öntapadó csík, kettőn nincs. Melyiket kell/javasolt belülre, kívülre rakni?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.09.09 szombat, 21:15:10
A FoMoCo-s hátsó betéteknél kettőnek a hátulján van kétoldalas öntapadó csík, kettőn nincs. Melyiket kell/javasolt belülre, kívülre rakni?
csíkosat a dugó felé asszem. ha ugyan arra gondolunk

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.09 szombat, 21:44:07
csíkosat a dugó felé asszem. ha ugyan arra gondolunk

Ez van a szettben:
(http://kephost.com/images/2017/09/09/P_20170909_213554_1_p.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.09.09 szombat, 22:02:13
Ez van a szettben:

akkor nem ugyan arra gondoltunk :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2017.09.09 szombat, 22:13:57
Ez van a szettben:

azzal nem az egész gumiszerű anyag jön le a betétről? mert elvileg azt kell leszedni a kívülre kerülő betétről

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.09.09 szombat, 22:19:56
Ez van a szettben:
[img width=450 height=600]http://kephost.com/images/2017/09/09/P_20170909_213554_1_p.jpg

Ennek a ragasztónak semmi értelme. Az első fékezésnél leég. Nincs a szettben csavar és rezgéscsillapító?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.09 szombat, 22:25:28
azzal nem az egész gumiszerű anyag jön le a betétről? mert elvileg azt kell leszedni a kívülre kerülő betétről

Nem, a 3M papír alatt van egy ragasztós réteg, ami a másik kettőn nincs.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.09 szombat, 22:25:46
Ennek a ragasztónak semmi értelme. Az első fékezésnél leég. Nincs a szettben csavar és rezgéscsillapító?

De-de, van az is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.09.10 vasárnap, 20:59:08
Nem, a 3M papír alatt van egy ragasztós réteg, ami a másik kettőn nincs.

Én kívülre raktam. Gyári figyelmességként értékeltem, hogy a helyén maradjon összeszerelésnél... Értelme pont semmi, jó hamar retkes lesz, nekem 2 hét alatt teleragadt porral...

De most gondolkodom, lehet rajta kellett volna hagyni és ráírni tollal az km. óraállást :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.09.10 vasárnap, 21:34:30
Én kívülre raktam. Gyári figyelmességként értékeltem, hogy a helyén maradjon összeszerelésnél... Értelme pont semmi, jó hamar retkes lesz, nekem 2 hét alatt teleragadt porral...

De most gondolkodom, lehet rajta kellett volna hagyni és ráírni tollal az km. óraállást :nyes: :nyes:
Nálam kiderült, hogy zötyögős úton a betétek nyikorognak. (A futóműves topikban tettem fel a kérdést videóval). Aztán rájöttem, hogy ha finoman nyomom a féket, akkor csend van. A pontos okát még nem tudom, de talán ehhez lenne köze ennek a cuccnak?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.10 vasárnap, 21:45:43
Nálam kiderült, hogy zötyögős úton a betétek nyikorognak. (A futóműves topikban tettem fel a kérdést videóval). Aztán rájöttem, hogy ha finoman nyomom a féket, akkor csend van. A pontos okát még nem tudom, de talán ehhez lenne köze ennek a cuccnak?

Már vagy 150 km van az új hátsó szettben. Egyelőre nem nyikorog  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.09.11 hétfő, 22:16:33
És neked az elsők csinálják?

Nálam kiderült, hogy zötyögős úton a betétek nyikorognak. (A futóműves topikban tettem fel a kérdést videóval). Aztán rájöttem, hogy ha finoman nyomom a féket, akkor csend van. A pontos okát még nem tudom, de talán ehhez lenne köze ennek a cuccnak?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.09.12 kedd, 08:34:52
És neked az elsők csinálják?

Igen, az elsők nyikorognak vagy inkább olyan csiripelős hangja van. Azon gondolkodom, hogy esetleg a rugó ahol hozzáér, onnan jön a hang.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.09.27 szerda, 08:14:01
Hátsó tárcsa és betét csere megtörtént egy hete... Trw minden.

1. Megjelent a fékpor hátul is.
2. Fog a fék, pedig még szerintem nincs is bekopva rendesen
3. Már egyszer le is mostam az autót, és nem rohadt össze a betét meg a tárcsa, illetve nem "morgott" utána napokig
4. Motocraftot biztos, hogy kerülni fogom fékben...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.09.27 szerda, 09:00:33
Hátsó tárcsa és betét csere megtörtént egy hete... Trw minden.

1. Megjelent a fékpor hátul is.
2. Fog a fék, pedig még szerintem nincs is bekopva rendesen
3. Már egyszer le is mostam az autót, és nem rohadt össze a betét meg a tárcsa, illetve nem "morgott" utána napokig
4. Motocraftot biztos, hogy kerülni fogom fékben...

Nekem meg a FoMoCo szett (tárcsa is, betét is) került be előre-hátra néhány héttel ezelőtt. Jóval harapósabb, mint a rajta lévő szett volt. Nyekergés, morgás, zörgés, csörgés nincs. Rázás nincs. Egyelőre teljesen meg vagyok elégedve.
A leszedett tárcsákon márkajelet nem sikerült találni. Az első betétek TRW-k voltak, hátul Ferodo.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.10.05 csütörtök, 12:40:53
Nekem meg a FoMoCo szett (tárcsa is, betét is) került be előre-hátra néhány héttel ezelőtt. Jóval harapósabb, mint a rajta lévő szett volt. Nyekergés, morgás, zörgés, csörgés nincs. Rázás nincs. Egyelőre teljesen meg vagyok elégedve.
A leszedett tárcsákon márkajelet nem sikerült találni. Az első betétek TRW-k voltak, hátul Ferodo.

Kifogtál egy selejt szettet. A gyári szett fhos...  :eplus2: :eplus2:

Nekem is selejt jutott, nem porol extrán , nem nyikorog, nem búg, de még össze sem rohad...

Írtam a fordnak, várom a válaszukat!  ??? ???

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.10.05 csütörtök, 12:47:40
Kifogtál egy selejt szettet. A gyári szett fhos...  :eplus2: :eplus2:

Nekem is selejt jutott, nem porol extrán , nem nyikorog, nem búg, de még össze sem rohad...

Írtam a fordnak, várom a válaszukat!  ??? ???

 :felkialtas: Trollveszély  :felkialtas: Trollveszély :felkialtas: Trollveszély :felkialtas:
 :banplz: :hehe:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Tibor69 - 2017.11.03 péntek, 15:34:38
Első féktárcsa és betét csere előtt állok és a jelöltjeim:
Tárcsa: Ferodo http://www.fekmester.hu/cikkszam/DDF1567+%407/
Betét: Bosch https://alkatreszek.hu/0986494342_la

Vélemény vagy esetleg tapasztalat a fenti párosról?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.11.03 péntek, 15:48:52
Első féktárcsa és betét csere előtt állok és a jelöltjeim:
Tárcsa: Ferodo http://www.fekmester.hu/cikkszam/DDF1567+%407/
Betét: Bosch https://alkatreszek.hu/0986494342_la

Vélemény vagy esetleg tapasztalat a fenti párosról?

par honapja cseréltem elsoket.
ferodo tárcsa / remsa betét lett, gond nincs vele. egy dolgot kiemelnek, hogy a tarcsa ahol nem erintkezik a betettel ott csunyan berozsdalt par nap utan
ha tavaszra nem feketedik el akkor valamivel le fogom kezelni, mert randan fog kinezni alufelnivel.
van olyan tarcsa, ami gyarilag kezelve van rozsda ellen, na ez nem olyan :D
dolgat vegzi, csak igy optikailag nem a legjobb, de mar legalabb nem latom, mert fenn van a teli gumi a lemezfelnikkel :D

(https://i.imgur.com/z3CUM09.jpg)
talan annyit tehetsz, hogy felrakas elott lekezeled a feluleleted...
mondjuk en nem fujnam telibe mint ez a gyerek, kimaszkolnam a fekezo feluletet
https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho (https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2017.11.03 péntek, 17:59:24

[img]https://i.imgur.com/z3CUM09.jpg
talan annyit tehetsz, hogy felrakas elott lekezeled a feluleleted...
mondjuk en nem fujnam telibe mint ez a gyerek, kimaszkolnam a fekezo feluletet
https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho

 (https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho)

Jóranda!  :wow1: :wow1: Ki a művész (gyártó)? Ja látom, Ferodokorrodó...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2017.11.03 péntek, 20:26:06
Jóranda!  :wow1: :wow1: Ki a művész (gyártó)? Ja látom, Ferodokorrodó...

festette vón' pirosra,nem?! :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Tibor69 - 2017.11.06 hétfő, 10:07:12
par honapja cseréltem elsoket.
ferodo tárcsa / remsa betét lett, gond nincs vele. egy dolgot kiemelnek, hogy a tarcsa ahol nem erintkezik a betettel ott csunyan berozsdalt par nap utan
ha tavaszra nem feketedik el akkor valamivel le fogom kezelni, mert randan fog kinezni alufelnivel.
van olyan tarcsa, ami gyarilag kezelve van rozsda ellen, na ez nem olyan :D
dolgat vegzi, csak igy optikailag nem a legjobb, de mar legalabb nem latom, mert fenn van a teli gumi a lemezfelnikkel :D

(https://i.imgur.com/z3CUM09.jpg)
talan annyit tehetsz, hogy felrakas elott lekezeled a feluleleted...
mondjuk en nem fujnam telibe mint ez a gyerek, kimaszkolnam a fekezo feluletet
https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho (https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho)

Köszi az infót. Hááát, más tárcsát kellene választanom. Van olyan nem gyári első tárcsa, amelyik nem rozsdásodik a képen látható helyen?   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zolibácsi - 2017.11.06 hétfő, 10:16:27
Köszi az infót. Hááát, más tárcsát kellene választanom. Van olyan nem gyári első tárcsa, amelyik nem rozsdásodik a képen látható helyen?   

Mindegyik rozsdásodik. Még a festett Textar is ilyen lesz egy idő után.

A videón látott tárcsafestő kicsit vicces. Lefesti a tárcsát, aztán ráteszi a full rozsdás nyerget. :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.11.06 hétfő, 10:16:54
par honapja cseréltem elsoket.
ferodo tárcsa / remsa betét lett, gond nincs vele. egy dolgot kiemelnek, hogy a tarcsa ahol nem erintkezik a betettel ott csunyan berozsdalt par nap utan
ha tavaszra nem feketedik el akkor valamivel le fogom kezelni, mert randan fog kinezni alufelnivel.
van olyan tarcsa, ami gyarilag kezelve van rozsda ellen, na ez nem olyan :D
dolgat vegzi, csak igy optikailag nem a legjobb, de mar legalabb nem latom, mert fenn van a teli gumi a lemezfelnikkel :D

(https://i.imgur.com/z3CUM09.jpg)
talan annyit tehetsz, hogy felrakas elott lekezeled a feluleleted...
mondjuk en nem fujnam telibe mint ez a gyerek, kimaszkolnam a fekezo feluletet
https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho (https://www.youtube.com/watch?v=xePKhHJfdho)

Úgy tűnik a Fomoco tárcsa kezelve van. Legalábbis eddig (~1 hónap) nem kezdtek rozsdásodni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.11.06 hétfő, 10:17:24
Mindegyik rozsdásodik. Még a festett Textar is ilyen lesz egy idő után.

A videón látott tárcsafestő kicsit vicces. Lefesti a tárcsát, aztán ráteszi a full rozsdás nyerget. :vigyor3:

Inkább igénytelen munkának mondanám...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zolibácsi - 2017.11.06 hétfő, 10:36:58
Inkább igénytelen munkának mondanám...

Nem kicsit igénytelen. :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.11.06 hétfő, 11:17:32
Mindegyik rozsdásodik. Még a festett Textar is ilyen lesz egy idő után.

Tegnap cseréltem kereket, és ránéztem a tárcsákra. Az első Brembok nyáron lettek felrakva, a hátsó Boschok legalább egy éve. Magam is meglepődtem, de egy szem rozsda nincs egyiken sem. Főleg a hátsó nagyon szép fényes.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Tibor69 - 2017.11.06 hétfő, 15:56:25
Tegnap cseréltem kereket, és ránéztem a tárcsákra. Az első Brembok nyáron lettek felrakva, a hátsó Boschok legalább egy éve. Magam is meglepődtem, de egy szem rozsda nincs egyiken sem. Főleg a hátsó nagyon szép fényes.

Melyik tárcsa van fent: 09.A427.11 vagy a 09.A427.21?

A bűvös kifejezés a tárcsák leírásánál nem véletlenül a "Felület: bevonatolt", ami le van kezelve?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Sakos - 2017.11.06 hétfő, 16:49:47
Melyik tárcsa van fent: 09.A427.11 vagy a 09.A427.21?

A bűvös kifejezés a tárcsák leírásánál nem véletlenül a "Felület: bevonatolt", ami le van kezelve?
Fogalmam sincs melyik. Minden bizonnyal ez a bevonatolt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Tibor69 - 2017.11.13 hétfő, 13:41:49
Fogalmam sincs melyik. Minden bizonnyal ez a bevonatolt.

Végül Brembo szettet vettem, szállítással 37.900 Huf volt:
(http://www.***/images/hdd1/2017/11/13/46520171113_120052.jpg) (http://www.***/view.php?filename=46520171113_120052.jpg)

A tárcsa bevonatolt, remélem nem fog rozsdásodni:
(http://www.***/images/hdd1/2017/11/13/40920171113_120142.jpg) (http://www.***/view.php?filename=40920171113_120142.jpg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2017.11.13 hétfő, 14:01:13
Végül Brembo szettet vettem, szállítással 37.900 Huf volt:

Ez egy bölcs döntés volt...  :taps:  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Filewalker - 2017.11.21 kedd, 12:50:55
Végül Brembo szettet vettem, szállítással 37.900 Huf volt:
http://www.***/images/hdd1/2017/11/13/46520171113_120052.[/img] (http://www.***/view.php?filename=46520171113_120052.[img width=800 height=450)

A tárcsa bevonatolt, remélem nem fog rozsdásodni:
http://www.***/images/hdd1/2017/11/13/40920171113_120142.[/img] (http://www.***/view.php?filename=40920171113_120142.[img width=800 height=450)

Szabad tudni hol vetted?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zolibácsi - 2017.11.21 kedd, 14:27:40
Szabad tudni hol vetted?

A "hamisítás" miatt kérdezed?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: G_B - 2017.11.21 kedd, 14:33:00
Szabad tudni hol vetted?
autodoc.hu? ott a doboz mellette

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.11.22 szerda, 15:48:45
Juratec  :wow1:

Köszi az infót. Hááát, más tárcsát kellene választanom. Van olyan nem gyári első tárcsa, amelyik nem rozsdásodik a képen látható helyen?   

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.11.22 szerda, 22:25:42
László,

miért nagyon Brembo párti az Úr? :)

Ez egy bölcs döntés volt...  :taps:  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2017.11.22 szerda, 22:46:10
László,

miért nagyon Brembo párti az Úr? :)

Legutóbb Blekinél bejött. Miután Blaunál betli volt...
Amúgy a gyári betét mk5nél is eléggé porol...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2017.11.27 hétfő, 09:25:29
Hétvégén én is kicseréltem a hátsó tárcsát meg a betéteket. Tárcsa élt 109ezer km-et, már vállasodott, nem akartam megtartani. Gyári lett helyette, tárcsa Fomoco-s, betét meg Motorcraft, a Ford logós.
Érdekes, de a jobb oldalon kb 2 mm volt még a betétben, a bal oldalon meg a duplája. A betétek kívül és belül egyenletesen koptak.
Viszont a jó édes anyukáját pusziltatom a harapós lóval annak, aki megtervezte a hátsó féket, ha egy mm-el feljebb helyezi el a kézifék bowden rögzítését, akkor nem kell szétszedni a felső csavar cseréjéhez...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Tibor69 - 2017.11.27 hétfő, 10:37:36
Szabad tudni hol vetted?

Igen, AutoDoc-nál vettem, nagyon jó volt az ára (szumma: 38eFt) és ekkora összegnél már ingyenes a szállítás. Berlinből 1 hét alatt le is szállították. Már fel van szerelve, eddig hibátlan.  

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: danidoki - 2017.11.27 hétfő, 11:07:02
Mennyit mentél vele csere után? Én úgy emlékszem, már Törleyvel élvezted a napot  :finom:

Legutóbb Blekinél bejött. Miután Blaunál betli volt...
Amúgy a gyári betét mk5nél is eléggé porol...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.11.27 hétfő, 11:09:48
Hétvégén én is kicseréltem a hátsó tárcsát meg a betéteket. Tárcsa élt 109ezer km-et, már vállasodott, nem akartam megtartani. Gyári lett helyette, tárcsa Fomoco-s, betét meg Motorcraft, a Ford logós.
Érdekes, de a jobb oldalon kb 2 mm volt még a betétben, a bal oldalon meg a duplája. A betétek kívül és belül egyenletesen koptak.
Viszont a jó édes anyukáját pusziltatom a harapós lóval annak, aki megtervezte a hátsó féket, ha egy mm-el feljebb helyezi el a kézifék bowden rögzítését, akkor nem kell szétszedni a felső csavar cseréjéhez...

En is megemlegettem a tervezo felmenoit, de vegul kiforgattam a csavart s kezifekkotel kiakasztasa nelkul.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Filewalker - 2017.12.13 szerda, 11:47:28
Azon gondolkozok, miután január közepén megy az autó műszakira és ráz a fék (2006-os S-Max), hogy lecserélem a 4 tárcsát+betéteket. Nincs véletlenül valaki, akinek van kedvezménye valamelyik nagy alkatrész kereskedőhöz? (Unix, Bárdi, Zsu, vagy bárhova...)?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2017.12.13 szerda, 12:07:57
Azon gondolkozok, miután január közepén megy az autó műszakira és ráz a fék (2006-os S-Max), hogy lecserélem a 4 tárcsát+betéteket. Nincs véletlenül valaki, akinek van kedvezménye valamelyik nagy alkatrész kereskedőhöz? (Unix, Bárdi, Zsu, vagy bárhova...)?

Bárdiba van Klubbos kedvezmény. Keresd Joe-t.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2017.12.14 csütörtök, 11:56:05
Azon gondolkozok, miután január közepén megy az autó műszakira és ráz a fék (2006-os S-Max), hogy lecserélem a 4 tárcsát+betéteket. Nincs véletlenül valaki, akinek van kedvezménye valamelyik nagy alkatrész kereskedőhöz? (Unix, Bárdi, Zsu, vagy bárhova...)?
Zsuba megveszed annyiert mint bardiba kedvezmennyel.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Filewalker - 2017.12.17 vasárnap, 09:18:27
Zsuba megveszed annyiert mint bardiba kedvezmennyel.

Igen, és az autodoc-nál még jobb árak vannak...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: o_tom - 2018.01.20 szombat, 23:23:03
Sziasztok
Kicsit OFF téma, de testvérmodell: Galaxy 2007 2.0 TDCI

Szóval, nagy behemót családi autó, és nekem nincs benne ESP gyárilag...
Megfordult a fejemben, hogy utólag lehet e beépíteni? Láttam lehet vásárolni ESP modult, de van egy olyan érzésem, hogy nem csak ennyiből áll az egész?
A tempomat beepitosbol kiindulva, ott csak a kormanykapcsolot kellet beszerelni, illetve aktiválni... vagyis van e arra esély, hogy berakom (ha van gyari helye) az ESP modult és lesz ESPm? Vagy ez túl egyszeru lenne?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2018.01.30 kedd, 12:01:53

be lehet rakni, kell hozzá pár szenzor, abs tömb, meg kódolás

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: o_tom - 2018.01.31 szerda, 22:54:57
be lehet rakni, kell hozzá pár szenzor, abs tömb, meg kódolás
Köszi. Tudsz ebben nekem segíteni?
Pontosan mi is kellene? ESP modul az egyértelmű, ESP kapcsoló is nyilván....
És mi a többi? Valami orosz fórumon ABS modult is írtak, valami másik fajta...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2018.02.01 csütörtök, 10:29:12
Köszi. Tudsz ebben nekem segíteni?
Pontosan mi is kellene? ESP modul az egyértelmű, ESP kapcsoló is nyilván....
És mi a többi? Valami orosz fórumon ABS modult is írtak, valami másik fajta...
van hozzá szerintem mindenem, beépítés sem gond

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Joe_Purple - 2018.03.01 csütörtök, 21:26:59
Sziasztok!

A 163 lovas TDCI kombiban, mekkora a fék tárcsák minimális vastagsága? Tudom, hogy használat függő, de átlagosan kinek mennyit mentek el a gyári tárcsák? A márkaszervizben most cseréltek a kocsiban első-hátsó betéteket (90000 km-nél), a tárcsák elég vállasak, de azt mondták, hogy azt még nem kell. Nagyon szomorú lennék, ha a 100000 ezres szervizen közölnék velem, hogy akkor most a tárcsákat is cserélni kell.

Kösz,
Joe_P

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.03.01 csütörtök, 21:28:10
Sziasztok!

A 163 lovas TDCI kombiban, mekkora a fék tárcsák minimális vastagsága? Tudom, hogy használat függő, de átlagosan kinek mennyit mentek el a gyári tárcsák? A márkaszervizben most cseréltek a kocsiban első-hátsó betéteket (90000 km-nél), a tárcsák elég vállasak, de azt mondták, hogy azt még nem kell. Nagyon szomorú lennék, ha a 100000 ezres szervizen közölnék velem, hogy akkor most a tárcsákat is cserélni kell.

Kösz,
Joe_P

Pedig kb az lesz

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Joe_Purple - 2018.03.01 csütörtök, 21:50:51
Pedig kb az lesz

Köszi, valahogy én is ezt éreztem :(. Ahhoz elég drága volt most a betét csere, hogy félév múlva megismételjem a tárcsákkal együtt. Mindesetre megpróbálom lemérni a tavaszi kerék cserénél a tárcsák vastagságát, hogy tudjam mire számítsak.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2018.03.01 csütörtök, 21:57:04
Sziasztok!

A 163 lovas TDCI kombiban, mekkora a fék tárcsák minimális vastagsága? Tudom, hogy használat függő, de átlagosan kinek mennyit mentek el a gyári tárcsák? A márkaszervizben most cseréltek a kocsiban első-hátsó betéteket (90000 km-nél), a tárcsák elég vállasak, de azt mondták, hogy azt még nem kell. Nagyon szomorú lennék, ha a 100000 ezres szervizen közölnék velem, hogy akkor most a tárcsákat is cserélni kell.

Kösz,
Joe_P

Elől minimum 26, hátul 9mm.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Joe_Purple - 2018.03.01 csütörtök, 22:02:04
Elől minimum 26, hátul 9mm.
:worship: Köszi.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: beikes - 2018.04.15 vasárnap, 17:22:22
Hello,

Ki, mit javasol előre? Az autót 90%-ban Németországban használom, ahol az autópályán nem mindenhol van sebességkorlátozás. Azaz nem csak 130 körüli sebességről kell fékeznem. Természetesen nemcsak a betétet akarom cserélni, hanem mindent, ami egy fékjavításhoz tartozik, csavarokig bezáróan. Ate Ceramic-ra gondoltam.
Van ebben kopásjelző? A programban nem találom.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2018.04.15 vasárnap, 19:43:56
Hello,

Ki, mit javasol előre? Az autót 90%-ban Németországban használom, ahol az autópályán nem mindenhol van sebességkorlátozás. Azaz nem csak 130 körüli sebességről kell fékeznem. Természetesen nemcsak a betétet akarom cserélni, hanem mindent, ami egy fékjavításhoz tartozik, csavarokig bezáróan. Ate Ceramic-ra gondoltam.
Van ebben kopásjelző? A programban nem találom.

Gyari fomoco

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2018.04.15 vasárnap, 20:35:55
Hello,

Ki, mit javasol előre? Az autót 90%-ban Németországban használom, ahol az autópályán nem mindenhol van sebességkorlátozás. Azaz nem csak 130 körüli sebességről kell fékeznem. Természetesen nemcsak a betétet akarom cserélni, hanem mindent, ami egy fékjavításhoz tartozik, csavarokig bezáróan. Ate Ceramic-ra gondoltam.
Van ebben kopásjelző? A programban nem találom.

Ha kiprobalod a Ate Ceramic-t kivancsi leszek a tapasztalatodra.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: repepe - 2018.04.15 vasárnap, 21:03:17
Sziasztok,

Mióta nálam van a kocsi (2 hónapja) a mai esettel együtt már 3x fordult elő, hogy reggeli indításkor kemény a fék és erősen kell tipornom, hogy fogjon, mintha nem járna a motor, majd kb 10-15 másodperc után már üzemszerűen működik. Menet közben sosem tapasztaltam fékproblémát.
Úgy rémlik, mintha olvastam volna itt a fórumon, hogy ez típushiba és valami szelepet kellene cserélni, de most nem találom azt a bejegyzést.

A kocsi 2008-as 2.0 TDCI kombi.

Tudtok segíteni, hogy mi lehet a gond?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.04.15 vasárnap, 21:50:22

lehetséges, hogy valahol falsot azív a vákumrendszered. csak ellenőrizni lehet cm-ről cm-re a csöveket.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: repepe - 2018.04.16 hétfő, 17:55:52
lehetséges, hogy valahol falsot azív a vákumrendszered. csak ellenőrizni lehet cm-ről cm-re a csöveket.

Szia Alf!

Köszönöm. Azt jól gondolom, hogy ha falsot szívna, vagyis a cső lenne a ludas, akkor folyamatosan csinálná ?
Eddig a 2 hónap alatt 3x jött elő, ebből 2x mínuszokba több nap állás után, most pedig 3 nap állás után.

Megtaláltam a fórumos post-ot. Mint kiderült rosszul emlékeztem, és az angol fórumon olvastam erről a hibajelenségről.
http://www.talkford.com/community/topic/283593-hard-brake-pedal/

Lehet tudni, hogy hol van ez a visszacsapószelep és hogy néz ki?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: beikes - 2018.04.17 kedd, 09:21:47
Gyari fomoco

Hát most ez van bent, de a 3. komolyabb fékezésnél vége lett.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.04.17 kedd, 09:47:24
Hát most ez van bent, de a 3. komolyabb fékezésnél vége lett.

Azta betyárját! 3km hosszú, 20% - os lejtőn fékeztél?  :vigyor3: :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: beikes - 2018.04.17 kedd, 12:03:34
Azta betyárját! 3km hosszú, 20% - os lejtőn fékeztél?  :vigyor3: :vigyor3:

Hidd el, nekem nem volt vicces a szitu.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.04.17 kedd, 12:26:56
Hidd el, nekem nem volt vicces a szitu.

Nyilvánvalóan nem volt az, ha 3 fékezéstől elment a gyári szett...  :wow1: :wow1:

Akkor semmiképp ne vegyél gyárit!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.04.17 kedd, 17:28:55
Szia Alf!

Köszönöm. Azt jól gondolom, hogy ha falsot szívna, vagyis a cső lenne a ludas, akkor folyamatosan csinálná ?
Eddig a 2 hónap alatt 3x jött elő, ebből 2x mínuszokba több nap állás után, most pedig 3 nap állás után.

Megtaláltam a fórumos post-ot. Mint kiderült rosszul emlékeztem, és az angol fórumon olvastam erről a hibajelenségről.
http://www.talkford.com/community/topic/283593-hard-brake-pedal/

Lehet tudni, hogy hol van ez a visszacsapószelep és hogy néz ki?

On the vacuum pump there is a metal valve which screws into it.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.04.17 kedd, 17:31:45
Szia Alf!

Köszönöm. Azt jól gondolom, hogy ha falsot szívna, vagyis a cső lenne a ludas, akkor folyamatosan csinálná ?
Eddig a 2 hónap alatt 3x jött elő, ebből 2x mínuszokba több nap állás után, most pedig 3 nap állás után.

Megtaláltam a fórumos post-ot. Mint kiderült rosszul emlékeztem, és az angol fórumon olvastam erről a hibajelenségről.
http://www.talkford.com/community/topic/283593-hard-brake-pedal/

Lehet tudni, hogy hol van ez a visszacsapószelep és hogy néz ki?

a vákumrendszer nem ilyen egyszerűen működik-hibásodik.
Egy kis repedést a vákuum simán összeszippant,és lezár(akár ideig óráig).Majd egyszercsak falsot szív,és elszökik a vákuum.Majd megint,és így tovább.
Vicces is tud lenni,szóval nem feltétlenül "luk" van a csövön,hanem egy repedés,és már hol van-hol nincs vákuum.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.04.17 kedd, 19:38:30
Hát most ez van bent, de a 3. komolyabb fékezésnél vége lett.
Így jár, aki nem olvas vissza! 1000x megírtam: Brembo szett!  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blackbile - 2018.04.18 szerda, 08:31:47
Brembo - http://mondeo.hu/index.php?topic=1592.msg1127876#msg1127876
Country of origin: PRC ... azért ez engem nagyon zavar.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Domi - 2018.04.18 szerda, 09:26:26
Brembo - http://mondeo.hu/index.php?topic=1592.msg1127876#msg1127876
Country of origin: PRC ... azért ez engem nagyon zavar.
Az hogy valami kínai, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az rossz is. Rég volt már az, amikor a made in China szitokszó volt.
Kérdezd csak alf-ot. A csomag zsebit is az aliról rendeli D:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fektoh - 2018.04.18 szerda, 09:58:11
Az hogy valami kínai, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az rossz is. Rég volt már az, amikor a made in China szitokszó volt.
Kérdezd csak alf-ot. A csomag zsebit is az aliról rendeli D:
Kicsit off: én az IT szektorban dolgozom, nálunk már 10 éve is az volt a mondás, hogy amit nem Kínában gyártanak, az hamisítvány. Egyszerűen nem éri meg máshol gyártani, nem leszel versenyképes. Persze régebben nagyon ótvar minőségben gyártottak, de a piac nagy úr: fel kellett, hogy szívják magukat, különben hiába olcsó a munkaerő, a silány cuccokat nem veszik meg az emberek. Japán ugyanezt az utat járta be: az 50-es 60-as években a "japán" a gagyi szinonimája volt, a 80-as évekre pedig a legmagasabb minőségé.
Ez ma már (sőt már elég régen) nem csak az elektronikai gyártásra igaz: a gépgyártásban is messze Kína a legnagyobb beszállító mindenhol. Rendszeresen újítok fel kerékpárokat hobbiból: a hétvégén kezembe került egy kb. 20 éves Kínában gyártott, alig használt kis gyerekbicikli. A kónuszok, csapágycsészék minősége olyan gagyi, hogy minimális használattól is már félrekoptak, lehetetlen normálisan összerakni őket (hol kotyog, hol szorul). A 15-ös kontraanya mérete olyan pontatlan, hogy a 15-os kulcs nem megy rá, meg kellett reszelnem az anyát. A 10 éves ugyancsak Kínában gyártott alkatrészekkel viszont már semmilyen gond nincs.
On

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.04.18 szerda, 17:42:31
Az hogy valami kínai, nem feltétlenül jelenti azt, hogy az rossz is. Rég volt már az, amikor a made in China szitokszó volt.
Kérdezd csak alf-ot. A csomag zsebit is az aliról rendeli D:
így van,és a zsepit is zsiru. :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.04.18 szerda, 20:17:49
így van,és a zsepit is zsiru. :eplus2:
Tessék tisztelni a  :police: kollégát! Zsiru!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2018.04.18 szerda, 20:57:55
Brembo - http://mondeo.hu/index.php?topic=1592.msg1127876#msg1127876
Country of origin: PRC ... azért ez engem nagyon zavar.

Ma láttam két autót is itt a szomszédos utcában, rendszám: PRC-xxx :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Domi - 2018.04.19 csütörtök, 09:05:53
így van,és a zsepit is zsiru. :eplus2:
Szerinted az zsepkendő?  ;D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.04.19 csütörtök, 09:34:37
Szerinted az zsepkendő?  ;D

Nem is olyan régen farokkendő volt az...  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.04.19 csütörtök, 15:35:31
Szerinted az zsepkendő?  ;D
nem is zsebi.az a kis görcs micsoda a micimackóból... :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: repepe - 2018.05.09 szerda, 21:16:11
a vákumrendszer nem ilyen egyszerűen működik-hibásodik.
Egy kis repedést a vákuum simán összeszippant,és lezár(akár ideig óráig).Majd egyszercsak falsot szív,és elszökik a vákuum.Majd megint,és így tovább.
Vicces is tud lenni,szóval nem feltétlenül "luk" van a csövön,hanem egy repedés,és már hol van-hol nincs vákuum.

Szia Alf,

átnéztem a csöveket, nem találtam hibát, így hát kicseréltem a visszacsapószelepet a vákumpumpában.
Kiderült, hogy még a gyári volt benne, amit még 2009-ben ki kellett volna cseréljenek egy újabb típusra visszahívás keretében, de még a régi több darabban kijövős volt benne...

Amióta kicseréltem nem jelentkezett a fék keményedési probléma hosszabb állás után, cserébe a kisebb fordulaton történő néhai berángatások is megszűntek. Gyakorlatilag 4-esben 1500 alatt berángatás nélkül megy a gép klímával, ami előzőleg elképzelhetetlen volt. Persze nem használom négyesben ilyen alacsony fordulaton, csupán megjegyeztem. Ami plusz hozadéka a vákum rendszer gatyábarázásának a fogyasztás drasztikus visszaesése.

A pierburgok és a visszacsapószelep cseréje előtt a power_fordos 170le-re chippeléssel műszer szerint nem tudott 6,4l alá menni az átlagfogyasztásom, azonban amióta ki lettek cserélve a pierburgok és a visszacsapószelep, szépen beállt óra szerint 5,4l-re, sőt egyszer volt egy 200km-es etapom, amikor stabilan 5,3l-ert mutatott klímával, megpakolva, autópálya 130-cal.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.05.10 csütörtök, 08:19:44

Írta: Isu - 2018.05.17 csütörtök, 16:28:47
Így jár, aki nem olvas vissza! 1000x megírtam: Brembo szett!  :integet2:

A brembo szett mit jelent pontosan, mit tartalmaz? Tárcsa+betétek?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.05.17 csütörtök, 17:01:38
A brembo szett mit jelent pontosan, mit tartalmaz? Tárcsa+betétek?
Y.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.05.18 péntek, 09:54:19
Y.
thx.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.06.05 kedd, 09:47:06
Sziasztok!

Galaxyban mennyi a feltöltési mennyiség a fékolajnak?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.05 kedd, 12:18:16
Sziasztok!

Galaxyban mennyi a feltöltési mennyiség a fékolajnak?

Légtelenítés után a max és Min között.
Nincs, nem megadható a mennyiség. Mivel légtelenítéskor távozik fékfolyadék.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.06.05 kedd, 12:26:31
Légtelenítés után a max és Min között.
Nincs, nem megadható a mennyiség. Mivel légtelenítéskor távozik fékfolyadék.

És ha cserélni szeretne?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.05 kedd, 12:30:13
És ha cserélni szeretne?

Nos, nem írtam le...de!
A csere is a légtelenítési folyamat. Vagyis lásd mit írtam!  :wave:

Azt is leírtam, hogy nem lehet pontosan meghatározni. 2 liter legyen, de ahogy mondtam.....nem lehet pontos adatot megadni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.06.05 kedd, 13:25:24
Nos, nem írtam le...de!
A csere is a légtelenítési folyamat. Vagyis lásd mit írtam!  :wave:

Azt is leírtam, hogy nem lehet pontosan meghatározni. 2 liter legyen, de ahogy mondtam.....nem lehet pontos adatot megadni.

Igen, tehát féktárcsákat cseréltetek így olajat is szeretnék. A kérdés, akkor hogy hány liter kell? Elég 1db literes vagy kettőt vegyek?

köszi
Isu

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.06.05 kedd, 16:41:49
Igen, tehát féktárcsákat cseréltetek így olajat is szeretnék. A kérdés, akkor hogy hány liter kell? Elég 1db literes vagy kettőt vegyek?

köszi
Isu

Ja igen, még vmi. Szerelő azt mondta, hogy nem elég csak a légtelenítőnél leereszteni, hanem a ABS-ből is le kellene ereszteni, de azt csak úgy lehet hogy computerrel kinyitni az ABS szelepet. Ez valóban így van?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecso71 - 2018.06.05 kedd, 18:11:55
Sziasztok!

Fékezéskor  a kormány erősen szitál..... 1, felniket + gumikat megnézettem...nincs gond...2, féktárcsákat leszedettem, megnézettem...nem ütnek...3, kerékagy indikátor órával megnézve....nincs gond... Mi okozhatja még??? kitámasztó, toronycsapágy, lengéscsillapító, stab.pálca???   

 :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.06.05 kedd, 18:39:52
Sziasztok!

Fékezéskor  a kormány erősen szitál..... 1, felniket + gumikat megnézettem...nincs gond...2, féktárcsákat leszedettem, megnézettem...nem ütnek...3, kerékagy indikátor órával megnézve....nincs gond... Mi okozhatja még??? kitámasztó, toronycsapágy, lengéscsillapító, stab.pálca???   

 :worship:

Tárcsa. Hátsó is rendben?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecso71 - 2018.06.05 kedd, 18:55:50
Tárcsa. Hátsó is rendben?

"sajnos" igen...azokat is leszedettem és rendben vannak...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.06.05 kedd, 20:12:56

"sajnos" igen...azokat is leszedettem és rendben vannak...
a tárcsák egyenesfutását is mérjétek meg az agyra felszerelve.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecso71 - 2018.06.05 kedd, 20:15:15
a tárcsák egyenesfutását is mérjétek meg az agyra felszerelve.

Köszi! megnézzük!!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.05 kedd, 20:45:26
Ja igen, még vmi. Szerelő azt mondta, hogy nem elég csak a légtelenítőnél leereszteni, hanem a ABS-ből is le kellene ereszteni, de azt csak úgy lehet hogy computerrel kinyitni az ABS szelepet. Ez valóban így van?

Van a diagnosztikai szoftverben "légtelenítés" eljárás, azt kell végig csinálni.
Amúgy az ABS tömbből is kikerül a fékfolyadék, hiszen átmegy rajta.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.06.05 kedd, 21:20:35
Van a diagnosztikai szoftverben "légtelenítés" eljárás, azt kell végig csinálni.
Amúgy az ABS tömbből is kikerül a fékfolyadék, hiszen átmegy rajta.  :wave:
Tehát akkor ha diag szoftver nélkül csinaljak, akkor nem az egész olaj cserelodik? Az ABS tömbben bennemarad?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.05 kedd, 21:39:25
Tehát akkor ha diag szoftver nélkül csinaljak, akkor nem az egész olaj cserelodik? Az ABS tömbben bennemarad?

Olvasd el az utolsó sort, amire ezt a -felesleges- kérdést írtad!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: NAW-751 - 2018.06.05 kedd, 22:01:54
Sziasztok!

Fékezéskor  a kormány erősen szitál..... 1, felniket + gumikat megnézettem...nincs gond...2, féktárcsákat leszedettem, megnézettem...nem ütnek...3, kerékagy indikátor órával megnézve....nincs gond... Mi okozhatja még??? kitámasztó, toronycsapágy, lengéscsillapító, stab.pálca???   

 :worship:

Szia!

2015-ben gyakorlatilag új FoMoCo első tárcsákkal vettem az autót. Nekem is szitált fékezéskor, de csak ha fel volt melegedve a tárcsa. Először én is végig nézettem mindent úgy ahogy Te is. A tárcsa is le lett véve, bemérve semmi baja nem volt. Elmentem egy fékmérésre, elkezdődött a mérés eleinte semmi kirívót nem mutatott a monitor az ember már meg akarta állítani de mondtam neki, hogy ha lehet még tartsa egy kicsit, ahogy kezdett melegedni egyre jobban ugrálni kezdtek a mutatók mind a két oldalon. Vártunk pár percet, hogy hűljön, újabb mérésnél ugyan az mint az első esetben. Vettem két Brembo féktárcsát azóta semmi baja.

Lovas

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.06.05 kedd, 22:17:54

B+ a fiatal harcos! Danidoki és b4k eseten a gyári tárcsával, amit a Nagyautó garanciában kicserélt, továbbá bleki és a Bremboszett!!!! (Vissza) Olvasni tudni kell.
OFF: amúgy törleynél a 60ekm szerviznél szvsz cserélni kell majd első fékbetétet. Biztosan brembot kap majd!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.05 kedd, 22:29:09
B+ a fiatal harcos! Danidoki és b4k eseten a gyári tárcsával, amit a Nagyautó garanciában kicserélt, továbbá bleki és a Bremboszett!!!! (Vissza) Olvasni tudni kell.
OFF: amúgy törleynél a 60ekm szerviznél szvsz cserélni kell majd első fékbetétet. Biztosan brembot kap majd!

Én meg a 3-ason most cserélem a gyári féktárcsákat 250e km után..... 8)
Már úton van az Asztalos (Zimmermann) komplett fék szett.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.06.05 kedd, 23:25:24
Én meg a 3-ason most cserélem a gyári féktárcsákat 250e km után..... 8)
Már úton van az Asztalos (Zimmermann) komplett fék szett.  :wave:
Értem én, csak Te kb. 15 év/250ekm alatt használod el a fékbetéteket, én ennyi idő alatt kb. 4 autót (nem pedig 4 pár fékbetétet) cserélek!   :D
PS: azt is értem én, hogy Zimmermann (hiszen Jézus az volt),  - itt kell megjegyeznem, hogy Zimmermann magyar megfelelője "szabad" fordításban az ács, míg az asztalos megfelelője a (der) Tischler (legalábbis a Halász-Földes-Uzsonyi féle szótár szerint), na de ez most akkor jobb, mint a Brembo?
     
Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.06 szerda, 06:48:36
Értem én, csak Te kb. 15 év/250ekm alatt használod el a fékbetéteket, én ennyi idő alatt kb. 4 autót (nem pedig 4 pár fékbetétet) cserélek!   :D
PS: azt is értem én, hogy Zimmermann (hiszen Jézus az volt),  - itt kell megjegyeznem, hogy Zimmermann magyar megfelelője "szabad" fordításban az ács, míg az asztalos megfelelője a (der) Tischler (legalábbis a Halász-Földes-Uzsonyi féle szótár szerint), na de ez most akkor jobb, mint a Brembo?
    
Tudom mi, minek a megfelelője fordításban.  8)
De attól még azt jelenti, amit írtam.  :beka3:
Az, hogy te hány autót cserélsz mennyi idő alatt.....most látta a NAV is.  :eplus2:  Meg ez miként minősít egy féktárcsát? Ja, sehogy.... :nyes:

Nekem a 250e inkább 10 év, egy autóra...de nem csak egy autót használok.

A mondandóm lényege az volt -ami neked nem ment át, mint ahogy az sem, hogy féktárcsát írtam nem fékbetétet-, hogy nem rossz a gyári tárcsa.
Mostanában sokan leszólják, pedig nem ismertek a körülmények.
Nekem pl. sokkal több rossz tapasztalatom van (ez azért jelentősebb, mint a tied és a gyári tárcsákat leminősítő usereké) az utcai brembo cuccokkal.....  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2018.06.06 szerda, 08:20:28

Én meg vagyok elégedve a gyári FoMoCo szettel, pedig időnként azért kap rendesen. Utcai Brembo egyszer volt még vagy 10 éve, 2e km után kuka volt a tárcsa :( Persze azóta sok víz lefolyt a Dunán...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.06.06 szerda, 19:43:10
Tudom mi, minek a megfelelője fordításban.  8)
De attól még azt jelenti, amit írtam.  :beka3:
Az, hogy te hány autót cserélsz mennyi idő alatt.....most látta a NAV is.  :eplus2:  Meg ez miként minősít egy féktárcsát? Ja, sehogy.... :nyes:

Nekem a 250e inkább 10 év, egy autóra...de nem csak egy autót használok.

A mondandóm lényege az volt -ami neked nem ment át, mint ahogy az sem, hogy féktárcsát írtam nem fékbetétet-, hogy nem rossz a gyári tárcsa.
Mostanában sokan leszólják, pedig nem ismertek a körülmények.
Nekem pl. sokkal több rossz tapasztalatom van (ez azért jelentősebb, mint a tied és a gyári tárcsákat leminősítő usereké) az utcai brembo cuccokkal.....  :wave:
B4k-n cseréltem féktárcsát+betétet. Gyárit. Nem jött be, Danidokinak a Nagyautó gariban cserélte. Blekin is 1x cserétem féktárcsát. Az utcai bremboszett jó lett. Vagyis, akkor most 1-1 x (mint a totoban)  :D
Mindenesetre a gyári tárcsa+betét nagyon koszolja a felnit. De csak elöl. Az utcai brembo nem koszolta elöl.  :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.06 szerda, 19:53:13
B4k-n cseréltem féktárcsát+betétet. Gyárit. Nem jött be, Danidokinak a Nagyautó gariban cserélte. Blekin is 1x cserétem féktárcsát. Az utcai bremboszett jó lett. Vagyis, akkor most 1-1 x (mint a totoban)  :D
Mindenesetre a gyári tárcsa+betét nagyon koszolja a felnit. De csak elöl. Az utcai brembo nem koszolta elöl.  :integet2:

Jaaaaa, hogy ettől jó?  Én kérek elnézést!  :wave:

ui: "Cserélted?" Te?  Egy csere alkalmával sok apró hibát lehet ejteni és a végén a rossz tárcsa megállapítás lesz. De nem biztos, hogy a tárcsa volt a hibaforrás..... :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: blau4kombi - 2018.06.06 szerda, 20:34:28
Jaaaaa, hogy ettől jó?  Én kérek elnézést!  :wave:

ui: "Cserélted?" Te?  Egy csere alkalmával sok apró hibát lehet ejteni és a végén a rossz tárcsa megállapítás lesz. De nem biztos, hogy a tárcsa volt a hibaforrás..... :wave:
Cseréltettem! És csöves vagyok, nem ótószerelő!  :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.06.12 kedd, 09:39:42
Jaaaaa, hogy ettől jó?  Én kérek elnézést!  :wave:

ui: "Cserélted?" Te?  Egy csere alkalmával sok apró hibát lehet ejteni és a végén a rossz tárcsa megállapítás lesz. De nem biztos, hogy a tárcsa volt a hibaforrás..... :wave:

Laci konzekvens arc, ezt tudom!

Ha betennék neki a gyári első szélvédőt hátra, akkor is a gyári szhar, mert nem megy bele...  :eplus2: :eplus2:

Rám meg rámsózzák a szemét gyári selejt betéteket, amik nem porolnak jobban, mint bármi más, de legalább fognak is!  :wow1: :wow1:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2018.06.12 kedd, 12:13:16
Laci konzekvens arc, ezt tudom!

Ha betennék neki a gyári első szélvédőt hátra, akkor is a gyári szhar, mert nem megy bele...  :eplus2: :eplus2:

Rám meg rámsózzák a szemét gyári selejt betéteket, amik nem porolnak jobban, mint bármi más, de legalább fognak is!  :wow1: :wow1:

Há' me" te balek vagyol és még lúzerr is!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecso71 - 2018.06.24 vasárnap, 07:35:23
Igazad volt a tárcsával kapcsolatban...új TRW tárcsákat és betéteket kapott és megoldódott a problémám.. Még 1x köszi a tippet.

Szia!

2015-ben gyakorlatilag új FoMoCo első tárcsákkal vettem az autót. Nekem is szitált fékezéskor, de csak ha fel volt melegedve a tárcsa. Először én is végig nézettem mindent úgy ahogy Te is. A tárcsa is le lett véve, bemérve semmi baja nem volt. Elmentem egy fékmérésre, elkezdődött a mérés eleinte semmi kirívót nem mutatott a monitor az ember már meg akarta állítani de mondtam neki, hogy ha lehet még tartsa egy kicsit, ahogy kezdett melegedni egyre jobban ugrálni kezdtek a mutatók mind a két oldalon. Vártunk pár percet, hogy hűljön, újabb mérésnél ugyan az mint az első esetben. Vettem két Brembo féktárcsát azóta semmi baja.

Lovas

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2018.07.09 hétfő, 17:56:32
B+ a fiatal harcos! Danidoki és b4k eseten a gyári tárcsával, amit a Nagyautó garanciában kicserélt, továbbá bleki és a Bremboszett!!!! (Vissza) Olvasni tudni kell.
OFF: amúgy törleynél a 60ekm szerviznél szvsz cserélni kell majd első fékbetétet. Biztosan brembot kap majd!
Üdv.

Úgy nézem hasonló cipőben járok én is. Annyiban,hogy nekem cca 45000km el ezelőtt került fel textar tárcsa és textar betét előre.
Eddig semmi baj nem volt vele. de idénre már annyira behalt,hogy szitál a kocsi eleje erősebb fékezéskor.Amikor már meleg a tárcsa.  Ajánlottak nekem Ate mart tárcsát,a héten az kerül bele.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sonice - 2018.07.17 kedd, 21:02:26
Sziasztok.

Lassu puha fekezesnel, sipol a fek. Trw tarcsa plusz bosch betét kb 15e km futott, jo állapotú. Szervizben vizsgalva, semmilyen hibat nem talaltak.

Esetleg ötlet?

Koszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.07.17 kedd, 21:24:21
Sziasztok.

Lassu puha fekezesnel, sipol a fek. Trw tarcsa plusz bosch betét kb 15e km futott, jo állapotú. Szervizben vizsgalva, semmilyen hibat nem talaltak.

Esetleg ötlet?

Koszi
üvegesre égett a betét... ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: sonice - 2018.07.17 kedd, 23:15:15
Csak a szerelo nem latta? :) akkor betet csere? Melyik gyártó a javaslat? Köszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.07.18 szerda, 08:27:55
Csak a szerelo nem latta? :) akkor betet csere? Melyik gyártó a javaslat? Köszi
ha nem szette szét, kívülről nem látszik...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BJ75 - 2018.09.26 szerda, 12:54:53
Sziasztok!
Első fék szett csere előtt álok.Az lenne a kérdésem,hogy :gyári FORD,BREMBO,TEXTAR,TRW vagy esetleg ezek valamilyen kombinációja közül melyiket ajánlanátok.
Köszönöm :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.09.26 szerda, 13:38:42
Sziasztok!
Első fék szett csere előtt álok.Az lenne a kérdésem,hogy :gyári FORD,BREMBO,TEXTAR,TRW vagy esetleg ezek valamilyen kombinációja közül melyiket ajánlanátok.
Köszönöm :worship:

Többen a Brembo szettet javasolják itt a fórumon! (Brembo tárcsa , brembo betéttel) Én TRW tárcsákat tetettem fel brembo betéttel. Azóta elmentem vele 15e Km-t, autópálya, város, Mátra, Korfu köbe, 5 személlyel fullra megpakolva, de semmi hiba nincs vele! A brembo betétnél lehet hogy van jobb, de ez legalább nem porol, nem csikorog. Nekem bejött TRW/Brembo párosítás.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.09.26 szerda, 17:29:48
Sziasztok.

Lassu puha fekezesnel, sipol a fek. Trw tarcsa plusz bosch betét kb 15e km futott, jo állapotú. Szervizben vizsgalva, semmilyen hibat nem talaltak.

Esetleg ötlet?

Koszi

Nekem pl. kiskavicsom van, de nem szedem szét, szerintem nagyon menő, mikor lassan megyek és nyikorog, mint egy ótvar vektra -fém a fémen. Egyszer csak elfárad és kikopik...

Fékezd meg egyszer-kétszer keményen, (120 - 0km/h satu) ha marad a hang, akkor kaka a betét anyaga és így lesz valszeg az élettartam végéig vagy csé.

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: BRoland - 2018.09.26 szerda, 22:10:55
Sziasztok!
Első fék szett csere előtt álok.Az lenne a kérdésem,hogy :gyári FORD,BREMBO,TEXTAR,TRW vagy esetleg ezek valamilyen kombinációja közül melyiket ajánlanátok.
Köszönöm :worship:

TRW/TRW vagy TRW/Jurid vagy TRW/Textar

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.09.26 szerda, 22:36:03
ha nem szette szét, kívülről nem látszik...

Biztos nem szeTte be a gyógyszerét.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.09.27 csütörtök, 07:13:34
Biztos nem szeTte be a gyógyszerét.  :nyes:
"öccázé", te motsok. :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2018.10.01 hétfő, 13:56:00
Üdv.

No közben nálam megint fennforgás van.
Amit anno írtam, az máshogy alakul.

Szóval 2 éve került fel Brembo tárcsa/textar betét előre. Ebbe belehajtottam 60ezret. Ráz a kormány,ha erősebbet fékezek,és már rendesen meleg a fék.
Kicseréltük Ate Power Discre. Most egész jól harap. Textar betét maradt.  De. Most 3-4 erősebb fékezéskor, (130ról) a jobb elejében érzek zúgást. Mint ha xar ,csipkés lenne a gumi.
Amúgy a gumi új.

Elvittem a régi tárcsát. Kiderült nem textar,henem brembo. Mérték az oldal irányú elvetemedését. 0,1-0,15. szóval szinte semmi.
Na de most az ATE is ezt csinálja. Sima várso használatkor nem jön elő. sőt. a 90ről fékezek sem. csak ha sportosabbra vesezem.
Kerékagy hiba lehet? Se hidegen nem csinálja, se a kormányt nem rázza. Csak zúg,ha már kellően meleg. vagy a tárcsa mart felülete miatt van ez?

Egyelőre mérésre átadtam szerelőmnek. Megméri mennyit vándorol az új tárcsa,és mennyit a kerékagy.
Kíváncsi leszek.

A motorcraft betétek mennyire jók? vagy az,vagy TRW ben gondolkodok.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Jalkin - 2018.10.01 hétfő, 14:07:03

A Textar cuccok minősége a szerelőm szerint rohamosan csökkent, mostanában már több a kukás, mint a használható. Nekem TRW tárcsák vannak, Bosch betéttel,és eddig hibátlan.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.10.01 hétfő, 14:27:18
Üdv.

No közben nálam megint fennforgás van.
Amit anno írtam, az máshogy alakul.

Szóval 2 éve került fel Brembo tárcsa/textar betét előre. Ebbe belehajtottam 60ezret. Ráz a kormány,ha erősebbet fékezek,és már rendesen meleg a fék.
Kicseréltük Ate Power Discre. Most egész jól harap. Textar betét maradt.  De. Most 3-4 erősebb fékezéskor, (130ról) a jobb elejében érzek zúgást. Mint ha xar ,csipkés lenne a gumi.
Amúgy a gumi új.

Elvittem a régi tárcsát. Kiderült nem textar,henem brembo. Mérték az oldal irányú elvetemedését. 0,1-0,15. szóval szinte semmi.
Na de most az ATE is ezt csinálja. Sima várso használatkor nem jön elő. sőt. a 90ről fékezek sem. csak ha sportosabbra vesezem.
Kerékagy hiba lehet? Se hidegen nem csinálja, se a kormányt nem rázza. Csak zúg,ha már kellően meleg. vagy a tárcsa mart felülete miatt van ez?

Egyelőre mérésre átadtam szerelőmnek. Megméri mennyit vándorol az új tárcsa,és mennyit a kerékagy.
Kíváncsi leszek.

A motorcraft betétek mennyire jók? vagy az,vagy TRW ben gondolkodok.

Én gyárira (Jurid és Bosch a csomagban) esküszöm a drágábbikból (FoMoCo és nem Motorcraft). A Motorcraft (2014) anno xar volt tapasztalatom szerint, nekem nem vált be. Puha betét, melegítette a tárcsát (egy idő után el is vetemedett, kidobtam...) és kopott rendesen. Tárcsából is fomoco...  :eljen: :eljen:

 :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: zsolank - 2018.10.01 hétfő, 15:47:14
Én gyárira (Jurid és Bosch a csomagban) esküszöm a drágábbikból (FoMoCo és nem Motorcraft). A Motorcraft (2014) anno xar volt tapasztalatom szerint, nekem nem vált be. Puha betét, melegítette a tárcsát (egy idő után el is vetemedett, kidobtam...) és kopott rendesen. Tárcsából is fomoco...  :eljen: :eljen:

 :wave: :wave:
Köszönöm.

Na. megvan a diagnosztika. A kerékagy és a tárcsa is jobb/bal oldalon mérve 0,05. szóval akkor az sok erős fékezéskor a bánat tudja mi történik.

se nem húz,se nem rángat, csak zúg. de azt hiszem akkor betudom a mart felületű tárcsának. a textarokat kiszórom belőle. a bosch betét lesz szerintem a befutó.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Pityke78 - 2018.10.11 csütörtök, 09:26:26
Sziasztok!

Egy kis segítségre, szakmai állásfoglalásra lenne szükségem a féktárcsák, fékbetétek minőségét illetően?

Az alábbi márkák közül melyik a legjobb minőségű:

- Brembo
- Ferodo
- Roadhouse

Van egy autóboltos ismerősöm, aki azt mondta, hogy a Brembot és a Ferodot el kell felejteni, mert már nem jó minőségűek és a Románok kihagyják az utolsó két hőkezelési fázist.
Valakinek van erről infója, tapasztalata?

Köszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.10.11 csütörtök, 10:47:50
Sziasztok!

Egy kis segítségre, szakmai állásfoglalásra lenne szükségem a féktárcsák, fékbetétek minőségét illetően?

Az alábbi márkák közül melyik a legjobb minőségű:

- Brembo
- Ferodo
- Roadhouse

Van egy autóboltos ismerősöm, aki azt mondta, hogy a Brembot és a Ferodot el kell felejteni, mert már nem jó minőségűek és a Románok kihagyják az utolsó két hőkezelési fázist.
Valakinek van erről infója, tapasztalata?

Köszi
én brembo-ba még nem csalódtam.Ami nem jelenti azt,hogy nem így van,amit hallottál róla.
Viszont próbéltam már az alját is.Na azokkal szívtam már rengeteget.Vicces, hogy az angol blueprint egy kalap fhos, de a magyar gyártású budai fékcentrum terméke meg hibátlanul tette a dolgát.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szeszka - 2018.10.11 csütörtök, 11:51:08
Bevonatos Brembo tárcsa és betét van nekem benne, kb 30 ezer után semmi gond, nem nyüszög nem porzik erösen.........

 ;) ;) ;)

Sziasztok!

Egy kis segítségre, szakmai állásfoglalásra lenne szükségem a féktárcsák, fékbetétek minőségét illetően?

Az alábbi márkák közül melyik a legjobb minőségű:

- Brembo
- Ferodo
- Roadhouse

Van egy autóboltos ismerősöm, aki azt mondta, hogy a Brembot és a Ferodot el kell felejteni, mert már nem jó minőségűek és a Románok kihagyják az utolsó két hőkezelési fázist.
Valakinek van erről infója, tapasztalata?

Köszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bakolaci - 2018.11.26 hétfő, 14:15:52
Sziasztok,

Fékbetét csere előtt állok és az lenne a kérdésem, hogy az adaptív tempomat miatt kell-e valamit szoftveresen is állítani (tudatni az autóval a cserét, mint pl az akkumulátor cserénél), vagy csak simán kicserélem a betéteket és kész?

Válaszokat előre is köszönöm.

Üdv BL.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.11.26 hétfő, 15:13:18
Sziasztok,

Fékbetét csere előtt állok és az lenne a kérdésem, hogy az adaptív tempomat miatt kell-e valamit szoftveresen is állítani (tudatni az autóval a cserét, mint pl az akkumulátor cserénél), vagy csak simán kicserélem a betéteket és kész?

Válaszokat előre is köszönöm.

Üdv BL.

Nincs ilyen jellegű teendő, csere és fun!  :wave: :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2018.11.26 hétfő, 16:29:38
Sziasztok,

Fékbetét csere előtt állok és az lenne a kérdésem, hogy az adaptív tempomat miatt kell-e valamit szoftveresen is állítani (tudatni az autóval a cserét, mint pl az akkumulátor cserénél), vagy csak simán kicserélem a betéteket és kész?

Válaszokat előre is köszönöm.

Üdv BL.

Nem kell semmit programozni.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bakolaci - 2018.11.28 szerda, 11:59:34
Nem kell semmit programozni.

Köszönöm a válaszokat.

Most magam szeretném elvégezni a fékbetét cserét és azért merült fel bennem ez a kérdés, mert amikor az autót vásároltuk (kb 3 éve) fékbetét cserén volt a cromax-ban és ott láttam a szerelőt laptoppal ügyeskedni az utastérben. Kérdésemre, hogy miért kell a laptop egy fékcseréhez, azt válaszolta a szervíz vezető, hogy alaphelyzetbe kellett állítani az autót (vagy valami ilyesmi, pontosan már nem emlékszem) ...

Üdv BL.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2018.11.28 szerda, 12:18:52

Lehet, hogy elektromos kézifék van rajta?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bakolaci - 2018.11.28 szerda, 13:40:56
Lehet, hogy elektromos kézifék van rajta?

Szia,
Normál mechanikus kézifékem van.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.11.28 szerda, 13:48:16
Lehet, hogy elektromos kézifék van rajta?

Volt ilyen Mondi 2008 - ban? Nem hinném...  :wow1: :wow1:

A kérdezőnek:

Nem kell semmit állítani obd-n. Azért csinálta, hogy fizess még 8000 - et, mert diagolta a fékbetéteket az ecu-be!  :eljen: :eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.11.28 szerda, 14:28:27
Azért csinálta, hogy fizess még 8000 - et, mert diagolta a fékbetéteket az ecu-be!  :eljen: :eljen:
Nem mondod, hogy van ijen...?!  :zavart2: :ticking:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Llort Eht - 2018.11.29 csütörtök, 12:24:26
Nem mondod, hogy van ijen...?!  :zavart2: :ticking:

Mittomén?  :vigyor3:

Csak magamból indultam ki... Ha t. ügyfél egy adott projekt indulásakor még egy helyszín adottságaival sincs tisztában, akkor külön tételsorban kap DYL (Discover Your Location) surcharge € 50 - et, mert csak!  ;) ;)

Kb. ugyanakkor blőd, mint "megtanítani" a fékbetétet az ECU - vel, nem!?!? Ha van kereslet, lesz kínálat is!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecskebeka - 2018.12.21 péntek, 11:34:31
Szervusztok!

Helyi szerelőmmel számítógépes eszköz és speciális berendezések nélkül le tudjuk cserélni a teljes fékfolyadék mennyiséget?
(Kézi váltó, elektromos kézifék, ABS, ESP.)  Tartály kiürítés (leszívás), új anyaggal feltöltés, folyamatos rátöltés, fékpedállal fékenként leürítéses módszerrel? (csak, hogy mire gondolok)
Kuplung kört miként kell átpumpálni?
Javasoltok egyedi odafigyelést, sorrendet, ... illetően?

Köszönöm!  :beka3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.12.21 péntek, 12:09:25
Szervusztok!

Helyi szerelőmmel számítógépes eszköz és speciális berendezések nélkül le tudjuk cserélni a teljes fékfolyadék mennyiséget?
(Kézi váltó, elektromos kézifék, ABS, ESP.)  Tartály kiürítés (leszívás), új anyaggal feltöltés, folyamatos rátöltés, fékpedállal fékenként leürítéses módszerrel? (csak, hogy mire gondolok)
Kuplung kört miként kell átpumpálni?
Javasoltok egyedi odafigyelést, sorrendet, ...

Köszönöm!  :beka3:
igen. A szerelőd tud mindent.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecskebeka - 2018.12.21 péntek, 12:18:45
 ;) Kösz!
Nem FORD specifikus autószerelő, így azért nem ismer mindent. De ügyes, megbízható! Ezért is kérdeztem rá az egyedi figyelmi pontra.  :beka3:
igen. A szerelőd tud mindent.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2018.12.21 péntek, 13:33:00
;) Kösz!
Nem FORD specifikus autószerelő, így azért nem ismer mindent. De ügyes, megbízható! Ezért is kérdeztem rá az egyedi figyelmi pontra.  :beka3:
semmi nincs egyedi.Éppen erre írtam, hogy a szerelő tud mindent.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: fecskebeka - 2018.12.21 péntek, 14:33:14
OK. YEE.
Kösz!

Mindenkinek Boldogságos, pihenős Ünnepet!  :dumcsi:   :beka3:
semmi nincs egyedi.Éppen erre írtam, hogy a szerelő tud mindent.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.10 csütörtök, 13:07:50
Üdv mindenkinek!
2009-es mk4 mondi godol egyet esp lámpa kigyullad + engine malfunction felirat jelenik meg az információs kijelzőn. A motor egyik sebesség fokozatban se pörög többet 2500-nál. Leállítás, ujraindítás és minden tökéletes. Az a baj hogy a hibajelenség visszajön. Van hogy 10 km után, van hogy 100km-t is elmegy hiba nélkül.
Mi lehet a gond?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Vagyokabajnok - 2019.01.10 csütörtök, 13:35:57
Üdv mindenkinek!
2009-es mk4 mondi godol egyet esp lámpa kigyullad + engine malfunction felirat jelenik meg az információs kijelzőn. A motor egyik sebesség fokozatban se pörög többet 2500-nál. Leállítás, ujraindítás és minden tökéletes. Az a baj hogy a hibajelenség visszajön. Van hogy 10 km után, van hogy 100km-t is elmegy hiba nélkül.
Mi lehet a gond?
Első körben ha bejön a hiba egy hibakód olvasást csinálj.Addig csak találgatni lehet,(pl:elkoszolódott kerékfordulat-érzékelő, hibás kerékszenzor, kábeltörés, vagy akár a vezérlőegység hibája is).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2019.01.10 csütörtök, 13:43:15
Üdv mindenkinek!
2009-es mk4 mondi godol egyet esp lámpa kigyullad + engine malfunction felirat jelenik meg az információs kijelzőn. A motor egyik sebesség fokozatban se pörög többet 2500-nál. Leállítás, ujraindítás és minden tökéletes. Az a baj hogy a hibajelenség visszajön. Van hogy 10 km után, van hogy 100km-t is elmegy hiba nélkül.
Mi lehet a gond?
Vagyokabajnok jól mondja, hibakódot kéne olvasni, EGR szelep is rakoncátlankodhat.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.10 csütörtök, 19:30:39
Köszönöm a válaszokat.  Hibakód kiolvasva, azt írta, nézzem meg a vezetékeket, de ezen hibakód alapján ne cseréljek szenzort.
Azt elfelejtettem, hogy nyáron volt futómű beállítás és toronycsapágy csere, amíg a téli gumik fel nem kerültek, addig semmi probléma nem volt. A vezetékek kimérve, azokkal nincs probléma.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2019.01.10 csütörtök, 21:34:07
Köszönöm a válaszokat.  Hibakód kiolvasva, azt írta, nézzem meg a vezetékeket, de ezen hibakód alapján ne cseréljek szenzort.
Azt elfelejtettem, hogy nyáron volt futómű beállítás és toronycsapágy csere, amíg a téli gumik fel nem kerültek, addig semmi probléma nem volt. A vezetékek kimérve, azokkal nincs probléma.
Melyik szenzort?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.10 csütörtök, 22:29:35
Hétvégén kiolvastatom újra és pontosan leírom.ó

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.11 péntek, 09:40:23
Ma is közlekedtem az  autóval, és azt vettem észre, hogy egy bizonyos sebesség elérése után dobja a hibát(110km/h). Addig semmi probléma. Lehet esetleg kormányszögállás érzékelő hiba?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.01.11 péntek, 13:57:39
Ma is közlekedtem az  autóval, és azt vettem észre, hogy egy bizonyos sebesség elérése után dobja a hibát(110km/h). Addig semmi probléma. Lehet esetleg kormányszögállás érzékelő hiba?
annak is van saját hibakódja.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.12 szombat, 15:56:14
Hali!
Ki lett olvastatva a hibakód U3001 abs modul szabálytalan leállás. Mi lehet a gond? Minden újra indításnál visszajön a hiba törlés után.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.01.12 szombat, 18:31:32
Hali!
Ki lett olvastatva a hibakód U3001 abs modul szabálytalan leállás. Mi lehet a gond? Minden újra indításnál visszajön a hiba törlés után.
nem ez a hiba okozza az engine malfunction feliratot. "U" hiba az csak kommunikációs hiba.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.14 hétfő, 14:54:28
Hali!
Élődiggal vizsgálva a Mondi ezeket az értékeket produkálta:
DSTC_STATUS: Active
LF_WSPD, km/ó: 45.0
LR_WSPD, km/ó: 45.0
RF_WSPD, km/ó: 45.0
SW_ANGLE_ABS, °: 3.00
SW_ANG_DIR: LEFT
SW_ANGER_RATE, ford/perc: 0
SW_ANG_SENS: CORRECT
SW_ANG_VEL, ford/perc: 0
SW_ANG_VLDR: LEFT
Az lenne a kérdés, hogy ez így jó vagy a 3.00 °-nak is 0.00-án kéne lennie?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2019.01.15 kedd, 12:03:38
Hali!
Élődiggal vizsgálva a Mondi ezeket az értékeket produkálta:
DSTC_STATUS: Active
LF_WSPD, km/ó: 45.0
LR_WSPD, km/ó: 45.0
RF_WSPD, km/ó: 45.0
SW_ANGLE_ABS, °: 3.00
SW_ANG_DIR: LEFT
SW_ANGER_RATE, ford/perc: 0
SW_ANG_SENS: CORRECT
SW_ANG_VEL, ford/perc: 0
SW_ANG_VLDR: LEFT
Az lenne a kérdés, hogy ez így jó vagy a 3.00 °-nak is 0.00-án kéne lennie?
Úgy kéne kiolvasni a hibákat, hogy amikor bekerül vészüzembe, akkor félreállsz valahol, nem állítod le amotort, és olvasás.
Az élőadatokhoz nem nagyon tudok hozzászólni, de valószínűleg 45-tel mentél, és 3°-kal balra állt a kormány.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: apa967 - 2019.01.15 kedd, 18:06:48
Köszönöm aválaszt. Most úgy néz ki, hogy már egy ideje nem dobja a hibát. Igaz ABS  modul újra lett kalibráltatva.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2019.01.31 csütörtök, 13:29:24
Az indítás és a kézifék kiengedése előtt mindig rálépek a fékre. Utóbbi hetekben háromszor tapasztaltam azt, hogy kőkemény a fék, és beindítás után legalább egy percig az is marad. Majd rendes felpuhul, és rendesen érezni a rásegítést. Ez valaminek az előjele?

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Gyuri74 - 2019.04.07 vasárnap, 09:50:47
A kerékcserénél észleltem hogy a fékeim cserére szorulnak, a gyárival nem nagyon voltam megelégedve úgyhogy valami komolyabbat kerestem.
Mivel rosszakat nem olvastam róla ezért belevágtam próbaképp, Lengyelországból hozattam komplett Mikoda GT szettet egész jó áron.
És ha már ennyire belenyúltam lefestettem a féknyergeket is és kicseréltem a fékolajat DOT 5.1-re.
Még egy kicsit levegős úgyhogy vennem kell még egy olajat és átszaladni rajta még egyszer.
Itt vannak a képek:
(https://i.ibb.co/K93QhBh/IMG-20190406-125507.jpg) (https://ibb.co/P5fbjJj)
(https://i.ibb.co/7nW1N4D/IMG-20190406-125904.jpg) (https://ibb.co/GW253TD)
(https://i.ibb.co/5v7CZK2/IMG-20190406-135527.jpg) (https://ibb.co/82hGkYX)
(https://i.ibb.co/9G2qpcd/IMG-20190406-135536.jpg) (https://ibb.co/N7pLFtG)
(https://i.ibb.co/HFS1Yt0/IMG-20190406-175159.jpg) (https://ibb.co/TvfpR4Z)
(https://i.ibb.co/26FXsBR/IMG-20190406-181222.jpg) (https://ibb.co/KG5CLHB)
(https://i.ibb.co/sm9Z1kC/IMG-20190406-183544.jpg) (https://ibb.co/bW5kvqF)
(https://i.ibb.co/b3jd4Yk/IMG-20190406-183640.jpg) (https://ibb.co/LPDpTB3)
(https://i.ibb.co/sjdL0QJ/IMG-20190406-185622.jpg) (https://ibb.co/5TgqNvx)
(https://i.ibb.co/vhRsC4h/IMG-20190406-185643.jpg) (https://ibb.co/DYTGPfY)
(https://i.ibb.co/JHYdcw7/IMG-20190406-201510.jpg) (https://ibb.co/4pbfFnT)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.04.07 vasárnap, 11:39:58

:eljen: Szép munka.Szép felnik. :vigyor3: :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2019.04.07 vasárnap, 12:01:42
A kerékcserénél észleltem hogy a fékeim cserére szorulnak, a gyárival nem nagyon voltam megelégedve úgyhogy valami komolyabbat kerestem.
Mivel rosszakat nem olvastam róla ezért belevágtam próbaképp, Lengyelországból hozattam komplett Mikoda GT szettet egész jó áron.
És ha már ennyire belenyúltam lefestettem a féknyergeket is és kicseréltem a fékolajat DOT 5.1-re.
Még egy kicsit levegős úgyhogy vennem kell még egy olajat és átszaladni rajta még egyszer.
Itt vannak a képek:

Szép!
Mivel festetted a nyergeket?
Én is most csináltam nemrég a hátsókat, a jobb oldali alsó csúszka teljesen beállt, és fémig koptatta a betétet.
(https://i.ibb.co/7rKxpMr/2019-03-15-17-10-07.jpg) (https://ibb.co/9yWm4Ky)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Gyuri74 - 2019.04.07 vasárnap, 20:13:57
 :eljen:
 :taps:
:eljen: Szép munka.Szép felnik. :vigyor3: :integet2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Gyuri74 - 2019.04.07 vasárnap, 20:21:27
Szép!
Mivel festetted a nyergeket?
Én is most csináltam nemrég a hátsókat, a jobb oldali alsó csúszka teljesen beállt, és fémig koptatta a betétet.

Nekem is szétesett már a hátsó betét és az első is kezdett elválni a vastól.
Drótkorong a flexbe... aztán
Ezzel festettem, nem fékfesték de szerintem bírnia kell.
(https://i.ibb.co/bJHyKpt/IMG-20190407-201514.jpg) (https://ibb.co/GTs15gm)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2019.04.07 vasárnap, 22:50:43
Nekem is szétesett már a hátsó betét és az első is kezdett elválni a vastól.
Drótkorong a flexbe... aztán
Ezzel festettem, nem fékfesték de szerintem bírnia kell.

:eljen:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: ReFi - 2019.04.08 hétfő, 22:36:02
minenki lidlis bakkal tolja? :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Domi - 2019.04.09 kedd, 08:10:29
minenki lidlis bakkal tolja? :D
Már aki vett. Hétvégén kellett volna (igaz nem az én autómhoz), de ahol voltunk, ott nem volt. Kaptunk kölcsön egy baknak hívott kissámlit, de az meg volt vagy 50cm magas, addig nem tudtuk megemelni a kocsit :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.04.09 kedd, 08:35:23
Már aki vett. Hétvégén kellett volna (igaz nem az én autómhoz), de ahol voltunk, ott nem volt. Kaptunk kölcsön egy baknak hívott kissámlit, de az meg volt vagy 50cm magas, addig nem tudtuk megemelni a kocsit :)
és még így sem fért be alá a fejed?! :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Domi - 2019.04.09 kedd, 08:36:46
és még így sem fért be alá a fejed?! :eplus2:
Nem, de neked meg már magasan lett volna a féktárcsa alja  :eplus2:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.04.09 kedd, 10:46:22
Nem, de neked meg már magasan lett volna a féktárcsa alja  :eplus2:
Látod milyen előny ebben az esetben az ember magassága... :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zolibácsi - 2019.04.09 kedd, 16:59:57
A kerékcserénél észleltem hogy a fékeim cserére szorulnak, a gyárival nem nagyon voltam megelégedve úgyhogy valami komolyabbat kerestem.
Mivel rosszakat nem olvastam róla ezért belevágtam próbaképp, Lengyelországból hozattam komplett Mikoda GT szettet egész jó áron.
És ha már ennyire belenyúltam lefestettem a féknyergeket is és kicseréltem a fékolajat DOT 5.1-re.
Még egy kicsit levegős úgyhogy vennem kell még egy olajat és átszaladni rajta még egyszer.
Itt vannak a képek:

Honnan rendelted és mennyibe fájt ha nem vagyok indiszkrét?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Gyuri74 - 2019.04.09 kedd, 19:14:02
Honnan rendelted és mennyibe fájt ha nem vagyok indiszkrét?
A gyártótól közvetlenül, nagyon rendesek voltak.

http://www.mikoda.pl/ (http://www.mikoda.pl/)

A webshopban megrendeltem aztán e-mailen felvettem a kapcsolatot velük.
Kértem cégre proforma számlát, átutaltuk és kiszállítással együtt nettó 60e Ft volt.
Nem sokat mentem még vele, de eddig jónak tűnik.
A felújító készletet itthon vettem.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2019.06.14 péntek, 11:16:51
sziasztok. Van egy 1.8 Tdci-m ami 3 hete azt csinálja, h gyorsitaskor olyan 60 as tempó fölött elkezd világítani esp lámpája, néha a motorkontroll lámpája is. Leállítás után megszűnik a probléma a következő gyorsitásig. Valakinek volt már hasonló problémája?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.06.14 péntek, 11:56:34
sziasztok. Van egy 1.8 Tdci-m ami 3 hete azt csinálja, h gyorsitaskor olyan 60 as tempó fölött elkezd világítani esp lámpája, néha a motorkontroll lámpája is. Leállítás után megszűnik a probléma a következő gyorsitásig. Valakinek volt már hasonló problémája?
Volt.A diagnosztika pontosan megmondja mi okozza a hibát.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2019.06.15 szombat, 18:04:51
p0489-es hibát ír ki,elvileg az az EGR. Ami érdekes, hogy álló helyzetben alapjáraton a kipufogón keresztül egy ilyen dörmögős hang jön, de viszont ha elkezdem túráztatni, akkor elkezd világítani az Esp és a hang megszűnik.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.06.15 szombat, 18:10:57
p0489-es hibát ír ki,elvileg az az EGR. Ami érdekes, hogy álló helyzetben alapjáraton a kipufogón keresztül egy ilyen dörmögős hang jön, de viszont ha elkezdem túráztatni, akkor elkezd világítani az Esp és a hang megszűnik.

EGR szelep csere.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2019.06.15 szombat, 18:12:43
EGR szelep csere.

de miért az ESP világít?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.06.15 szombat, 18:18:03
de miért az ESP világít?

Ki kell olvasni az ABS/ESP vezérlőt is.

Mondhatnám azt is, hogy mert.... igazából mindegy. Az a piktogram nem csak az ESP-re vonatkozik, hanem ha az autó menetdinamikai tulajdonságai megváltoznak, azt is jelzi.
Ha rendellenes motorműködést észlel a rendszer, akkor jelzi és ezáltal felhívja a figyelmet az autó megváltozott menet tulajdonságaira, ami akár lehet a motor működése miatt is.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2019.06.18 kedd, 12:49:29
Ki kell olvasni az ABS/ESP vezérlőt is.

Mondhatnám azt is, hogy mert.... igazából mindegy. Az a piktogram nem csak az ESP-re vonatkozik, hanem ha az autó menetdinamikai tulajdonságai megváltoznak, azt is jelzi.
Ha rendellenes motorműködést észlel a rendszer, akkor jelzi és ezáltal felhívja a figyelmet az autó megváltozott menet tulajdonságaira, ami akár lehet a motor működése miatt is.

Sajnos jól sejtettem, szerelő is megerősítette, hogy az EGR  ludas.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.06.18 kedd, 13:35:56
Sajnos jól sejtettem, szerelő is megerősítette, hogy az EGR  ludas.

Te sejtetted?  :vigyor3:
Már ekkor megmondta a szerelő........" 2019.06.15 szombat, 18:10:57"   :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.06.18 kedd, 13:40:27
Te sejtetted?  :vigyor3:
Már ekkor megmondta a szerelő........" 2019.06.15 szombat, 18:10:57"   :wave:

Ezt írja ő is.  :D

Ő sejtette, te megerősítetted.  :nyes:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.06.18 kedd, 13:54:15
Ezt írja ő is.  :D

Ő sejtette, te megerősítetted.  :nyes:

Nem sejtette, hiszen még az ESP lámpával kapcsolatban is kétségei voltak....

Vagyis nem gondolom, hogy 3 nap után jött rá arra, hogy sejtette, amit 3 napja még nem. Közben pedig ugye leírtam.  8)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2019.06.18 kedd, 15:27:45
Nem sejtette, hiszen még az ESP lámpával kapcsolatban is kétségei voltak....

Vagyis nem gondolom, hogy 3 nap után jött rá arra, hogy sejtette, amit 3 napja még nem. Közben pedig ugye leírtam.  8)

Azt akartam írni, hogy sejtetted csak a teló kijavította. sorry

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.06.18 kedd, 17:57:33
Azt akartam írni, hogy sejtetted csak a teló kijavította. sorry

Én nem sejtettem. Nézd vissza, határozottan írtam, hogy csere. :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: csokifucsi - 2019.06.18 kedd, 20:23:38
Én nem sejtettem. Nézd vissza, határozottan írtam, hogy csere. :)

Akkor még egyszer elnézésedet kérem, több kérdést már nem teszek fel. :smile:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.06.18 kedd, 21:40:44
Akkor még egyszer elnézésedet kérem, több kérdést már nem teszek fel. :smile:

Ne viccelj..... no problem.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Myki01 - 2019.07.11 csütörtök, 10:35:42
Hello,

Volt mär olyan valakinek hogy a hätso feknyereg  nagyon mozgott a feknyereg konzolon?
ha räzos uton megyek idegesitö, volt mär cserelve a feknyereg konzol de semmi vätozas, nem tudom mi lehet meg...

Csinältam egy kis videot is:

https://www.youtube.com/watch?v=87CfBF5GYVA

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.07.11 csütörtök, 11:08:19
Hello,

Volt mär olyan valakinek hogy a hätso feknyereg  nagyon mozgott a feknyereg konzolon?
ha räzos uton megyek idegesitö, volt mär cserelve a feknyereg konzol de semmi vätozas, nem tudom mi lehet meg...

Csinältam egy kis videot is:

https://www.youtube.com/watch?v=87CfBF5GYVA

Én a videón semmi rendelleneset nem látok. Együtt mozog a kerékkel

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: titta - 2019.07.11 csütörtök, 11:10:19
Én a videón semmi rendelleneset nem látok. Együtt mozog a kerékkel

A hangot hallgasd, csörömpöl mint egy marék csavar egy fémvödörben. A videó felétől nézd, ott elég jól hallani.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.07.11 csütörtök, 11:15:13
A hangot hallgasd, csörömpöl mint egy marék csavar egy fémvödörben. A videó felétől nézd, ott elég jól hallani.

Nem hallom.  :vigyor3:

Esetleg ha behúzod egy picit a kéziféket, azaz megfeszíted a betéteket, akkor is hallani a hangot?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Myki01 - 2019.07.11 csütörtök, 11:26:22
Nem hallom.  :vigyor3:

Esetleg ha behúzod egy picit a kéziféket, azaz megfeszíted a betéteket, akkor is hallani a hangot?

Kb. 0:22-töl

ha fekezek neha akkor is hallom, de a kezifekest meg nem probaltam...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.07.11 csütörtök, 11:48:37
Kb. 0:22-töl

ha fekezek neha akkor is hallom, de a kezifekest meg nem probaltam...

Egyszer nekem valami feszítő laza volt a betét csere után, kicsit hajlítgattak rajta és elmúlt a klattyanó hang.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Myki01 - 2019.07.12 péntek, 11:03:17
Egyszer nekem valami feszítő laza volt a betét csere után, kicsit hajlítgattak rajta és elmúlt a klattyanó hang.

az szerintem csak a fekpofa rugo savallo lemezek voltak

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Vili21 - 2019.09.09 hétfő, 10:19:24
Sziasztok!

Tud valaki javasolni jó szerviz műhelyt, ahol teljes fék cserét végeznek megfelelő módon és jó áron?
Féktárcsa, fékbetét teljes szett csere.
Budapest, Pest- és Fejér megye környéke előnyben :)

Köszönöm szépen!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2019.09.09 hétfő, 13:13:09
Sziasztok!

Tud valaki javasolni jó szerviz műhelyt, ahol teljes fék cserét végeznek megfelelő módon és jó áron?
Féktárcsa, fékbetét teljes szett csere.
Budapest, Pest- és Fejér megye környéke előnyben :)

Köszönöm szépen!

Ivanics.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2019.09.09 hétfő, 17:03:31
Sziasztok!

Tud valaki javasolni jó szerviz műhelyt, ahol teljes fék cserét végeznek megfelelő módon és jó áron?
Féktárcsa, fékbetét teljes szett csere.
Budapest, Pest- és Fejér megye környéke előnyben :)

Köszönöm szépen!
Délpesten tudok jó szerelőt.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Csabi01 - 2019.09.11 szerda, 16:28:37
Sziasztok!
Sima Brembo szettel van valakinek tapasztalata mostanában? Előre veszem, hátul textar szett van szintén új (előre kicsit drága ezért néztem ki a brembot).

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Isu - 2019.09.13 péntek, 15:25:13
Sziasztok!
Sima Brembo szettel van valakinek tapasztalata mostanában? Előre veszem, hátul textar szett van szintén új (előre kicsit drága ezért néztem ki a brembot).

Szia,
itt a fórumozók közül többen brembo szett mellett tették le a voksukat. Én TRW tárcsát használok, brembo betéttel. A betétet most kellett cserélnem 80e Km után. ATE betétre váltottam. A brembo betét(első) sajnos megkopott és elkezdett csörögni a féknyeregben, ami kxxvára idegesített. (először azt hittem , hogy a futómű csörög) A hátsó betéttel is gond volt. Ha tolatáskor fékeztem, akkor berezonált az egész kaszni. Búgott. Talán nem teljesen volt méretpontos a betét. A fékhatással nem volt gond, nem porolt, kopóréteg még volt rajta. 100-120e-ig el ment volna.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Csabi01 - 2019.09.13 péntek, 16:16:22

Szia, köszönöm a választ.
Időközben megvettem, még nincs beletéve. Megnyugtató a válaszod, végül is ha annyit kibirzaz bőven jó nekem, valószínűleg már nem az enyém lesz az autó mire elkopik  ;)  főleg hogy én csak akkor fékezek ha muszáj 

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Csabi01 - 2019.09.13 péntek, 16:18:14
Egyébként azt látom hogy már ezt is Kínában gyártják. Bár ami nem kínai az gagyi :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2019.12.09 hétfő, 13:33:35
Kézifék bowdeneket kell cseréljek. Melyik gyártmányt ajánlanátok?

https://www.autodoc.hu/jarmu-alkatreszek/karok_koetelek_kabelek-10735/ford/mondeo/mondeo-iv-turnier-ba7/22519-2-0-tdci (https://www.autodoc.hu/jarmu-alkatreszek/karok_koetelek_kabelek-10735/ford/mondeo/mondeo-iv-turnier-ba7/22519-2-0-tdci)

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.12.09 hétfő, 13:51:47
Kézifék bowdeneket kell cseréljek. Melyik gyártmányt ajánlanátok?

https://www.autodoc.hu/jarmu-alkatreszek/karok_koetelek_kabelek-10735/ford/mondeo/mondeo-iv-turnier-ba7/22519-2-0-tdci (https://www.autodoc.hu/jarmu-alkatreszek/karok_koetelek_kabelek-10735/ford/mondeo/mondeo-iv-turnier-ba7/22519-2-0-tdci)

Bonca

Első sorban én nem bohóckodnék ilyen autodoc féle webes dologgal, ahol azt sem tudni ki/mi van mögötte és szállítás...stb. és az is pénz.
Másod sorban gyárit vennék. Nem drága.
Harmad sorban, ha mégsem akarok gyárit, akkor itthon keresnék.
Például:
https://cromax.hu/fekrendszer/hatso_fekrendszer/kezifek_kotel/kezifek_kotel_ford_mondeo_2007-_s-max/galaxy_2007-_bal_24708
ATE, TRW

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2019.12.09 hétfő, 14:23:01
Köszi a tippet. Első féktárcsa-fékbetét ügyben hallgattam rád. Tényleg jó a Zimmermann. Meg is állítja a kocsit, nem csak lassítja  :D
TRW-t választom bowdenből.

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: rstwingo - 2019.12.09 hétfő, 17:11:35
Első sorban én nem bohóckodnék ilyen autodoc féle webes dologgal, ahol azt sem tudni ki/mi van mögötte és szállítás...stb. és az is pénz.
Másod sorban gyárit vennék. Nem drága.
Harmad sorban, ha mégsem akarok gyárit, akkor itthon keresnék.
Például:
https://cromax.hu/fekrendszer/hatso_fekrendszer/kezifek_kotel/kezifek_kotel_ford_mondeo_2007-_s-max/galaxy_2007-_bal_24708
ATE, TRW

Én már sok mindent rendeltem tőlük és soha nem volt baj velük, mindig azt kaptam amit akartam/rendeltem.
A 3-hoz a szűrőket mindig tőlük veszem és olcsóbban jön ki mint itthon és nem a gagyikat veszem
A 4-hez is tőlük rendeltem a szűrő készletet

Igaz egy-két dolgot nem rendelek tőlük az ugy már nem biztos hogy olcsóbb

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2019.12.09 hétfő, 17:19:44

Én már sok mindent rendeltem tőlük és soha nem volt baj velük, mindig azt kaptam amit akartam/rendeltem.
A 3-hoz a szűrőket mindig tőlük veszem és olcsóbban jön ki mint itthon és nem a gagyikat veszem
A 4-hez is tőlük rendeltem a szűrő készletet

Igaz egy-két dolgot nem rendelek tőlük az ugy már nem biztos hogy olcsóbb

Rendben, ha úgy érzed jól jártál, akkor hajrá!
Csak majd ha valamivel gond van/lesz, akkor hová fordulsz? A weboldalhoz, ami alkatrész helyességet ugyan nem, de garanciát ígért?  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: rstwingo - 2019.12.09 hétfő, 17:29:15
Rendben, ha úgy érzed jól jártál, akkor hajrá!
Csak majd ha valamivel gond van/lesz, akkor hová fordulsz? A weboldalhoz, ami alkatrész helyességet ugyan nem, de garanciát ígért?  :wave:

Még nem jártam pórul, de a garanciáról lehetne beszélni jó sokat
pl egy csapágyat hogy nézzek meg hogy jó-e ha nem bontom ki, ha meg kibontom nincs garancia rá vagy
 bárdi generátor 16 lap kitöltése után adjam oda és elküldik a gyártónak (külföld) és ha a gyártó ugy dönt akkor cseréli 6-8 hét is lehet szóval autó nincs addig ez már egy garancia
ez is ugy van megcsinálva , hogy a paraszt járjon pórul de ennek ellenére biztos van rendes gari is csak én még nem találkoztam vele

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.02.10 hétfő, 18:32:56
Hol lehet kapni a fékrásegítés vákuum körében levő visszacsapószelepet?

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.02.10 hétfő, 18:35:13
Hol lehet kapni a fékrásegítés vákuum körében levő visszacsapószelepet?

Bonca

Mire gondolsz?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.02.10 hétfő, 18:47:18
Idén már többször kemény maradt a fék a motor beindítása után. Visszaolvasva egy visszacsapó szelep csere megoldja.
A talkford-on így hivatkoznak rá: TSB (38/2008). A leírása szerinte "renew the brake vacuum pump non-return valve assembly", Part number is 1503275.

(https://i.ibb.co/bJJg02K/valve.png) (https://ibb.co/rssGjcw)

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.02.10 hétfő, 18:58:28
Idén már többször kemény maradt a fék a motor beindítása után. Visszaolvasva egy visszacsapó szelep csere megoldja.
A talkford-on így hivatkoznak rá: TSB (38/2008). A leírása szerinte "renew the brake vacuum pump non-return valve assembly", Part number is 1503275.

[img]https://i.ibb.co/bJJg02K/valve/url]

Bonca
 (https://ibb.co/rssGjcw)

Ez a linkelt dolog nem illik a te autódhoz. Ha jól láttam 2010.11. az autód gyártása, ami már nem a régi motoros.

EuroV-nél már nem is ilyen a vákuum szivattyú. Nem cserélhető, nem kapható külön. Ellenben kivehető, ellenőrizhető és esetleg ha "olajsáros" tisztítható.

Az általad írt cikkszám csak egy "O" gyűrű cikkszáma.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.02.10 hétfő, 19:01:15
A forgalmiban Euro4 van. Amolyan öszvér...
Ha a féknél a vákuum megtartással van gond, teljes szivattyú csere ajánlott?

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.02.10 hétfő, 19:04:23
A forgalmiban Euro4 van. Amolyan öszvér...
Ha a féknél a vákuum megtartással van gond, teljes szivattyú csere ajánlott?

Bonca

Adj egy VIN-t, kiderül.

2010.03-től már EuroV lép életbe, tehát a motorizáltság EuroV-nek kell lennie.

A vákuumot mérni kellene, hogy látható legyen a hiba. Máshol is el mehet a vákuum, de azt kell ellenőrizni elsőként, hogy létrejön-e rendesen.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.02.10 hétfő, 19:39:23
Indítás után 1-2 percen belül megjön a rásegítés, és a rendesen teszi a dolgát onnantól. Idén 3x fordult elő, tehát még nem állandósult hiba.
WF0GXXGBBGAA13463

Előre is köszönöm a nyomozást.

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.02.10 hétfő, 20:13:06
Indítás után 1-2 percen belül megjön a rásegítés, és a rendesen teszi a dolgát onnantól. Idén 3x fordult elő, tehát még nem állandósult hiba.
WF0GXXGBBGAA13463

Előre is köszönöm a nyomozást.

Bonca

Valóban Euro IV.
Fura egy kocsid van..... mintha egy raktár kisöprés után megtalált régi alkatrészekből raktak volna össze még egy Euro IV-es autót.

Így viszont van külön szelep.

Szelep:         1862312
"O" gyűrű:     1380568

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.02.11 kedd, 19:16:06
Köszönöm az utánjárást. Annyira azért nem haragszom a "csak" Euro4-re. Ha jól tudom, a DPF-nél még nincs üzemanyag befecskendezés. Amúgy most volt műszakin, és megjegyezte a vizsgáztató, hogy nem füstöl, pedig majdnem 300 ezer van benne. És műszerrel is ránézett, majd megállapította, hogy jó állapotban van a DPF. Életem legjobb autója :)

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.02.11 kedd, 19:59:23
Köszönöm az utánjárást. Annyira azért nem haragszom a "csak" Euro4-re. Ha jól tudom, a DPF-nél még nincs üzemanyag befecskendezés. Amúgy most volt műszakin, és megjegyezte a vizsgáztató, hogy nem füstöl, pedig majdnem 300 ezer van benne. És műszerrel is ránézett, majd megállapította, hogy jó állapotban van a DPF. Életem legjobb autója :)

Bonca

A füst, 300 ezer km és a DPF állapota között sajnos olyan kapcsolat, hogy ne lehetne bármelyik probléma.
Ha minden OK, akkor öröm és boldogság van!  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: netcore - 2020.03.15 vasárnap, 20:04:07
mk4 mondeonál van esetleg nagyobb fékkel szerelt ?(2.2 tdci vagy 2.5t esetleg)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2020.03.15 vasárnap, 21:24:33
mk4 mondeonál van esetleg nagyobb fékkel szerelt ?(2.2 tdci vagy 2.5t esetleg)

A 2.2-nek úgy tudom ugyanaz a tárcsája, mint a 2.0-nak. Első tárcsa 1500159, első betét 1747043. Ha küldesz egy 2.0 alvázszámot, akkor megnézem, hogy ugyanezt hozza-e.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: netcore - 2020.03.15 vasárnap, 22:18:49
A 2.2-nek úgy tudom ugyanaz a tárcsája, mint a 2.0-nak. Első tárcsa 1500159, első betét 1747043. Ha küldesz egy 2.0 alvázszámot, akkor megnézem, hogy ugyanezt hozza-e.

Közben kiderült, mondeo nem tett nagyféket a 2.5t re sajnos.
Smaxon van nagyobb fék, meg Volvo v80 ami elvileg stimmelhet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.03.16 hétfő, 07:46:55
Közben kiderült, mondeo nem tett nagyféket a 2.5t re sajnos.
Smaxon van nagyobb fék, meg Volvo v80 ami elvileg stimmelhet.

Nem tudom mi a terv....
Bár az MK4-en nem rossz a fék, szerintem.
De egy jobb, tapadósabb gumi többet javít a fékezhetőségen. A nagyobb féktől nem lesz jobb a féked, legfeljebb a termikusan változik meg.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Gyuri74 - 2020.03.16 hétfő, 09:40:30
Közben kiderült, mondeo nem tett nagyféket a 2.5t re sajnos.
Smaxon van nagyobb fék, meg Volvo v80 ami elvileg stimmelhet.

Nem csak a Mondeora, hanem gyakorlatilag az összes autóra igaz az hogy átlagemberre és átlagos körülményekre van méretezve a fék.
Aki egy kicsit erősebben használja az autóját vagy szélesebb gumi van rajta mint az átlagos, vagy nagyobb súllyal jár annak indokolt lehet komolyabb fék felszerelése.
Sokat tud javítani a helyzeten ha fúrt tárcsára kicseréled (Pl Zimmermann), de vannak mart tárcsák is (ATE).

Én sem voltam megelégedve a gyári fékkel, nem a fékerővel, hanem nagyobb igénybevételnél, mint minden mai autó hamar elmelegszik és csökken a fékhatás.
Lengyelországból rendeltem hozzá fúrt és mart tárcsát előre is és hátra is.
Kicsit zajosabb néha fékezésnél, de a 245-ös gumikkal olyat lehet vele fékezni, hogy szinte kiesel a szélvédőn és nem is melegszik el könnyen.

Bármelyik eddigi autómmal, akár az új cégessel is azt tapasztaltam, hogy egy hegyi szerpentinen, mondjuk a Mátrában 3-4 erősebb kanyarvétel után már nagyon gyengül a fékhatás, ez sajnos ilyen.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: netcore - 2020.03.16 hétfő, 20:18:35
Nem tudom mi a terv....
Bár az MK4-en nem rossz a fék, szerintem.
De egy jobb, tapadósabb gumi többet javít a fékezhetőségen. A nagyobb féktől nem lesz jobb a féked, legfeljebb a termikusan változik meg.

csak érdeklődök első körben, anno az mk3 mondi fék update volt a focus st fék, ott volt azért javulás.
Természtesen első kör a gumik lesznek, és utánna jöhet a fék, csak addig jó lenne tisztában lenni a lehetőségekkel(korlátokkal)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.03.16 hétfő, 20:24:04
csak érdeklődök első körben, anno az mk3 mondi fék update volt a focus st fék, ott volt azért javulás.
Természtesen első kör a gumik lesznek, és utánna jöhet a fék, csak addig jó lenne tisztában lenni a lehetőségekkel(korlátokkal)

Milyen javulás?  :laugh:
Ezt más kitárgyaltuk párszor.... felesleges újra kezdeni.
A lényeget leírtam az előbb.  :wave:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Domi - 2020.03.23 hétfő, 13:03:18
csak érdeklődök első körben, anno az mk3 mondi fék update volt a focus st fék, ott volt azért javulás.
Természtesen első kör a gumik lesznek, és utánna jöhet a fék, csak addig jó lenne tisztában lenni a lehetőségekkel(korlátokkal)

Mire / mikor nem elég neked a gyári fék? Én adtam már neki pár autópályás, meg néhány városon belüli vészféket is. Megnyomtam a pedált a helyzet által megkívánt mértékben, az autó meg intenzíven lelassult, vagy megállt, ahogy akartam. Hogy milyen tárcsa / betét van rajta, azt nem tudom, mert még nem cseréltem.

Mentem vele fel is hegyre, meg le is hegyről, igaz nem hillclimb rally üzemmódban, de nem is arra van kitalálva.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2020.03.23 hétfő, 14:07:50
Mire / mikor nem elég neked a gyári fék? Én adtam már neki pár autópályás, meg néhány városon belüli vészféket is. Megnyomtam a pedált a helyzet által megkívánt mértékben, az autó meg intenzíven lelassult, vagy megállt, ahogy akartam. Hogy milyen tárcsa / betét van rajta, azt nem tudom, mert még nem cseréltem.

Mentem vele fel is hegyre, meg le is hegyről, igaz nem hillclimb rally üzemmódban, de nem is arra van kitalálva.

Igaz még MK3-nál, de nekem eddig egyszer volt, hogy érezhetően elmelegedett a fék és jelentősen csökkent a fékerő. Vasárnap estefele jöttem fel BP-re az M7-esen (még a kétsávos szakaszon és ekkor még a kamionok is előzhettek szabadon). Sietős volt az út, úgyhogy nem a külsőben cammogtam a kamionok mögött (értse ezt mindenki úgy, ahogy akarja :D).
A forgalom ritmusa nagyon hektikus volt, vagy lehetett tolni neki gazdagon vagy erős fék és 60-70-80. Tény, hogy nem az első és nem a második, de az n+1-edik ilyen nagy tempó --> nagy fék --> 60 történetnél már nem úgy lassult az autó, mint ahogy vártam. Messze voltam attól, hogy baj legyen belőle, de utána már nem volt annyira sietős az út... :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2020.03.23 hétfő, 14:16:15

vagy csak bebeszélted magadnak... :vigyor3:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolteey - 2020.03.23 hétfő, 15:56:51
vagy csak bebeszélted magadnak... :vigyor3:

Bárcsak úgy lett volna. Azt a meglepődöttséget nem lehet bebeszélni :D

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: netcore - 2020.03.23 hétfő, 19:10:42
Mire / mikor nem elég neked a gyári fék? Én adtam már neki pár autópályás, meg néhány városon belüli vészféket is. Megnyomtam a pedált a helyzet által megkívánt mértékben, az autó meg intenzíven lelassult, vagy megállt, ahogy akartam. Hogy milyen tárcsa / betét van rajta, azt nem tudom, mert még nem cseréltem.

Mentem vele fel is hegyre, meg le is hegyről, igaz nem hillclimb rally üzemmódban, de nem is arra van kitalálva.
nem arról van szó hogy nem elég a gyári hanem hogy mik az alternatívák, és ha van akkor már legyen "jobb"
Anno mikor megvolt az rs2000 azon se gyári fék volt hanem skorpió fék, és ott is érezhető volt a javulás,de a mk2 fóka is mikor megkapta az mk3 mondeo féket jobbnak éreztem.
Nem életbevágó ez, főleg most hogy sosem vagyok itthon a meló miatt.
Ha nem lesz nyáron elérhető árú alternatív megoldás, akkor kap egy ebc szettet és kész :)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2020.03.23 hétfő, 19:29:38

Orosz oldalon láttam ilyesmit, Volvo fékszettel:
https://www.drive2.ru/l/554201140472841137/
https://www.drive2.ru/l/543129608136950116/
https://www.drive2.ru/l/539302757916476197/

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.03.23 hétfő, 19:33:16
Pénzkidobás!  :laugh:

Aki jobb féket szeretne, az vegyen extra lágy gumikat és növelje az autó súlyát.  :nyes:
....és még ehhez is elég a gyári fék.  8)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: netcore - 2020.03.23 hétfő, 19:54:40
Szia!
Orosz oldalon láttam ilyesmit, Volvo fékszettel:
https://www.drive2.ru/l/554201140472841137/
https://www.drive2.ru/l/543129608136950116/
https://www.drive2.ru/l/539302757916476197/

ezeket az infókat már láttam máshol is szal akár jó is lehet.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.06.18 csütörtök, 12:52:08
A bal hátsó féknyeregnél másodszor nem enged vissza a kézifékkötél karja teljesen. Ha szerszámmal biztatom egy kicsit, akkor igen. Lehet ezt javítani vagy csere? Ha csere, akkor milyen gyártmányt érdemes? Maxgear milyen minőségi kategória?

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Meg Győző - 2020.06.18 csütörtök, 18:57:20
A bal hátsó féknyeregnél másodszor nem enged vissza a kézifékkötél karja teljesen. Ha szerszámmal biztatom egy kicsit, akkor igen. Lehet ezt javítani vagy csere? Ha csere, akkor milyen gyártmányt érdemes? Maxgear milyen minőségi kategória?

Bonca

Előbb akaszd ki a bowdent és nézd meg mi is van valójában megszorulva.
Lehet csak a bowden, ha az könnyen mozog, akkor a féknyereg.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.06.20 szombat, 19:38:59
Előbb akaszd ki a bowdent és nézd meg mi is van valójában megszorulva.
Lehet csak a bowden, ha az könnyen mozog, akkor a féknyereg.

Bowden csere már volt, ott lekopott a bevonat a huzalról, és rozsdás volt. Nincs mit javítani a féknyergen?

Egyféle gyártó féknyerge csak a saját tartójával használható?

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: toby_as - 2020.08.04 kedd, 07:57:09
Sziasztok
Elso fektarcsakat kel vegyek, viszont talaltam 2 fele kerektarto csavar  furat atmerojut: 13,75 es 15,75 mm (van amelyiknel megadjak van amlyiknel nem...pl. a Brembonal megadjak). Evjarat vagy VIN alapjan be lehet azonositani nekem melyik kel?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Zsolt buknicz - 2020.08.18 kedd, 06:47:15
Sziasztok! Kérdésem azlenne hogy beadta az ESP és ki irta a motorhibát aztán elvette a motor teljesitményét leálitom ujra inditom aztám minden a régi. Járt e már valaki igy és milehet a hiba? Ez egy mondeo mk4 es röl lenne szó! Köszönöm a válaszotokat!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: xrobe - 2020.08.18 kedd, 07:32:56
Sziasztok! Kérdésem azlenne hogy beadta az ESP és ki irta a motorhibát aztán elvette a motor teljesitményét leálitom ujra inditom aztám minden a régi. Járt e már valaki igy és milehet a hiba? Ez egy mondeo mk4 es röl lenne szó! Köszönöm a válaszotokat!
Szia!
Amikor dobja a hibát, akkor ki kellene olvasni. Több dolog is okozhat ilyen jelenséget, hibakód alapján lehet elindulni a javításban.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2020.08.18 kedd, 07:33:51
Sziasztok! Kérdésem azlenne hogy beadta az ESP és ki irta a motorhibát aztán elvette a motor teljesitményét leálitom ujra inditom aztám minden a régi. Járt e már valaki igy és milehet a hiba? Ez egy mondeo mk4 es röl lenne szó! Köszönöm a válaszotokat!
hibakod olvasásra vidd el.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: szana8 - 2020.10.19 hétfő, 10:28:37
Sziasztok,

Műszaki előtt fékcsere előtt állok. A hátsó betétek + tárcsa csereérettek (így 210k km után ideje. Elég jól bírták.). Van valami ajánlott márka illetve ami nagyon nem ajánlott?

Köszi

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2020.10.19 hétfő, 10:46:48
Sziasztok,

Műszaki előtt fékcsere előtt állok. A hátsó betétek + tárcsa csereérettek (így 210k km után ideje. Elég jól bírták.). Van valami ajánlott márka illetve ami nagyon nem ajánlott?

Köszi

vegyél ATE-t.Talán az a gyári is... ::)

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Bonca - 2020.10.19 hétfő, 18:20:24
Sziasztok,

Műszaki előtt fékcsere előtt állok. A hátsó betétek + tárcsa csereérettek (így 210k km után ideje. Elég jól bírták.). Van valami ajánlott márka illetve ami nagyon nem ajánlott?

Köszi

Zimmermann mindkettőből. Nem porol, nem vetemedik, és rendesen fog.

Bonca

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: steve78 - 2020.10.19 hétfő, 19:09:57
Sziasztok,

Műszaki előtt fékcsere előtt állok. A hátsó betétek + tárcsa csereérettek (így 210k km után ideje. Elég jól bírták.). Van valami ajánlott márka illetve ami nagyon nem ajánlott?

Köszi

Textar betét és tárcsa. Teljesen jó.

Ferodo tárcsa és Remsa betét kombó. Több fékpor van a felniken, mint a másik tengelyen lévő kerekeknél.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bari012 - 2024.02.13 kedd, 14:47:22
A.B.S gyártóval/beszállítóval van valakinek tapasztalata?
Lassan csereérett a komplett fékszett az autómon és a következőre bukkantam:
https://www.lott.de/en/i1120897/brake-sets/abs-bremsenset-ww780723
https://www.lott.de/en/i1120894/brake-sets/abs-bremsenset-ww780722

Köszi! :worship:

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: toby_as - 2024.02.13 kedd, 19:30:55
A.B.S gyártóval/beszállítóval van valakinek tapasztalata?
Lassan csereérett a komplett fékszett az autómon és a következőre bukkantam:
https://www.lott.de/en/i1120897/brake-sets/abs-bremsenset-ww780723
https://www.lott.de/en/i1120894/brake-sets/abs-bremsenset-ww780722

Köszi! :worship:
Szia, ezek az arak kb 1 tarcsa ara....biztos nem atveres?

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: bari012 - 2024.02.14 szerda, 10:09:15
Szia, ezek az arak kb 1 tarcsa ara....biztos nem atveres?
Szia!
Nem átverés, rendeltem már a LOTT-tól, a csomag visszaküldés is működik, azt is próbáltam már.
40%-kal olcsóbb Németországból, mint itthonról.. és nem csak ez.

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: Horvpeti1 - 2024.03.14 csütörtök, 17:31:00
Sziasztok! Kormánymű csere után ESP hibajelem van. Kiolvastuk, C0051,U3000,U3001,U0428 hiba kódot ír. Nem engedi kalibrálni. Vettem egy új kormányszög jeladót és kicseréltük a panelt is mögötte, igaz az bontott cucc, semmi változás. A kormány rendben forog, a kerél se megy semerre, igaz be lett állítva. Mi a f@xom lehet? Gurul segítsetek! Mk4 2.0 TDCI 140 LE 2009 Titanium. Előre is köszönöm. Esetleg email vagy WhatsApp válasz is jó!

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: alf® - 2024.03.14 csütörtök, 19:12:45

jártam már így.A kormány szög elfordulás érzékelőt csak gyári ids-el lehetett kalibrálni...

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2024.03.14 csütörtök, 23:43:20
Sziasztok! Kormánymű csere után ESP hibajelem van. Kiolvastuk, C0051,U3000,U3001,U0428 hiba kódot ír. Nem engedi kalibrálni. Vettem egy új kormányszög jeladót és kicseréltük a panelt is mögötte, igaz az bontott cucc, semmi változás. A kormány rendben forog, a kerél se megy semerre, igaz be lett állítva. Mi a f@xom lehet? Gurul segítsetek! Mk4 2.0 TDCI 140 LE 2009 Titanium. Előre is köszönöm. Esetleg email vagy WhatsApp válasz is jó!
élőadatban nézd meg, hogy melyik irányba sikerült elrakni 360fokkal

Cím: Válasz: Fék, ABS, ESP
Írta: HZsolt92 - 2024.03.14 csütörtök, 23:43:35
jártam már így.A kormány szög elfordulás érzékelőt csak gyári ids-el lehetett kalibrálni...
nem kell kalibrálni