Ford Mondeo Club Hungary

Szakmai fórum => Generáció független => A témát indította: Domi - 2009.10.08 csütörtök, 22:07:52

Cím: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2009.10.08 csütörtök, 22:07:52
- Kinek milyen szerek váltak be a legjobban. Autósampon, vax, polír, bőrápoló, bármi.

- Helyek, melyeket bártan ajánlunk, ha újjá akarjuk varázsolni kedvencünket. Autómosók, autóápoló helyek.

És minden, ami a témához kapcsolódik.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2009.10.08 csütörtök, 22:10:55
Én pl. ide hordom a kocsit mosatni amióta nálam van (http://www.ggline.hu/). Tegnap este is kapott egy külső-belső mosást, felnitisztítást, meg valami védőviaszt a végén. Szerintem korrektül dolgoznak. Én a Mondeot máshol még nem is mosattam.

Nyáéron viszont gyengek-nél lemostuk kézzel a kocsikat, és valami olyan autósamponnal mostunk, amiben volt valamiféle vax. Na, azzal a szélvédőt nem szabad lemosni, mert az ablaktörlő nem annyira szereti. Amíg az a réteg le nem jött róla, folyamatosan csíkosan törölt. Egy filmréteget hagyott az ablakon.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: giorgio - 2009.10.08 csütörtök, 22:16:03
Ez egy jó topic, köszi!
Az általad említett mosónál lakom gyakorlatialg, majd elugrom.
Én a XIV. és XVI. kerület határán lévő mosóba szoktam járni, a Füredi út legvégén a vasút mellett. Szépen és alaposan dolgoznak, de nem árt figyelni az értékeinkre, egy fúróm bánja...azóta mindig végignézem a mosást! Külső + Belső + vegyszeres elő + viasz = 4.000.- pénz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2009.10.08 csütörtök, 22:18:59
Ez egy jó topic, köszi!
Az általad említett mosónál lakom gyakorlatialg, majd elugrom.
Én a XIV. és XVI. kerület határán lévő mosóba szoktam járni, a Füredi út legvégén a vasút mellett. Szépen és alaposan dolgoznak, de nem árt figyelni az értékeinkre, egy fúróm bánja...azóta mindig végignézem a mosást! Külső + Belső + vegyszeres elő + viasz = 4.000.- pénz.
Akkor kb. egy árban lehetnek. Nekem aktív habos előmosás + felnitisztítás + külső mosás + belső mosás + védőviasz + gumiápolás: ez volt 4.150.

Amúgy azért ide vittem először, mert a szembe levő házban van az irodánk. És az fizető övezet, de ha beadom a kocsit mosatásra, akkor a mosás után a mélygarázsban hagyják amíg el nem viszem. Tehát ha reggel 8-kor leadom mosatni, és este 8-kor elviszem, akkor ingyen parkoltam egy napig :D És még tiszta is lett  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tomi3118 - 2009.10.08 csütörtök, 22:49:14
Én vettem két éve WS Platinum Lack Protectort. Azóta kétszer rám lőttek Kalasnyikovval, de szerencsére a golyó lepattant.  :nyes: :nyes: :nyes:
Szóval felvinni alapvetően könnyű, folyékony cucc, hamar szárad, aztán csak le kell törölni. Utána olyan sima lesz a lakk, hogy a pók nem tudott rajta felmászni! De tényleg, láttam, össze-vissza csúszkált rajta. A víz is szépen összeáll rajta, utána a mosó szárazabban hagyja a kocsit, mert jobban lefújja a vizet.  Amúgy nem sokat ér, a galambsz a r ugyanúgy ráragad, meg a fagyanta is, bár talán kevésbé ragaszkodik. Úgyhogy Horst Fuchs bekaphattttya.

A fagyantát viszont le lehet vele polírozni - én ezt egyszer kézzel megcsináltam, hát a vállam szakadt le. De leviszi, az biztos.

A készletben van műanyag/üveg polírozó paszta, az nem sokat ér, egy régi mobiltelefon karcos képernyőjén próbáltam ki, igaz nem políroztam órákon át - úgy lehet, hogy működne. Van felnitisztító, a se sokat ér, bár arról is azt írják, hogy 24 óra alatt épít fel valami védőréteget a felnire. De a ráégett fékporból alig vitt le valamennyit. Van belső műanyag ápoló, azt nem használtam, mert ilyen nedves kendőkkel szoktam a port letörölni. Van külső műanyag ápoló, az a fekete lökhárító elemeknek szép fekete színt ad, az szerintem egész jó.

Szóval az egész cucc nem ér 12 000 jó magyar forintot. Átverés - parasztvakítás. És persze a "tojássütés a motorháztetőn" című magánszámot se szívesen adnám elő.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: csaba14 - 2009.10.08 csütörtök, 22:59:43
Én mosás után 3M fényesítőt szoktam használni , eltűnnek a kisebb karcok , és ez is csinál valami réteget 3-4 mosásig utána nem kell kezelni . Ezt egy autó lakkokat forgalmazó boltban ajánlották , jobb mint a polír , mert nem vesz le a festék rétegből ( legalábbis ezt mondták ) 2000 egypár száz forint egy kis flakon kb 3-4 szer elég a kocsira. Mondjuk elég strapás megcsinálni , de megéri.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2009.10.10 szombat, 15:53:12
Én szinte teljesen ráálltam a turtle wax termékekre.
Csak saját kézzel, gőzborotvával mosok autót, utánna ha kell évente 2-3 alkalommal polírozom.
Most ezt használom:

http://www.homasita.hu/index.php?modul=3&term_id=30FG4088&kat=uq (http://www.homasita.hu/index.php?modul=3&term_id=30FG4088&kat=uq)

Színazonos polír+ van hozzá egy kis ceruza, azzal az apróbb leverődéseket lehet javítani.

Belső tisztításra a Hippolit.
Tényleg visszanyeri eredeti színét a szövet, folt eltűnik és nagyon finom illat lesz utánna:

http://www.medikemia.hu/index.php?mid=44&prod=37 (http://www.medikemia.hu/index.php?mid=44&prod=37)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: V.Tamás - 2009.10.11 vasárnap, 14:50:13
Én vettem két éve WS Platinum Lack Protectort. Azóta kétszer rám lőttek Kalasnyikovval, de szerencsére a golyó lepattant.  :nyes: :nyes: :nyes:
Szóval felvinni alapvetően könnyű, folyékony cucc, hamar szárad, aztán csak le kell törölni. Utána olyan sima lesz a lakk, hogy a pók nem tudott rajta felmászni! De tényleg, láttam, össze-vissza csúszkált rajta. A víz is szépen összeáll rajta, utána a mosó szárazabban hagyja a kocsit, mert jobban lefújja a vizet.  Amúgy nem sokat ér, a galambsz a r ugyanúgy ráragad, meg a fagyanta is, bár talán kevésbé ragaszkodik. Úgyhogy Horst Fuchs bekaphattttya.

A fagyantát viszont le lehet vele polírozni - én ezt egyszer kézzel megcsináltam, hát a vállam szakadt le. De leviszi, az biztos.

A készletben van műanyag/üveg polírozó paszta, az nem sokat ér, egy régi mobiltelefon karcos képernyőjén próbáltam ki, igaz nem políroztam órákon át - úgy lehet, hogy működne. Van felnitisztító, a se sokat ér, bár arról is azt írják, hogy 24 óra alatt épít fel valami védőréteget a felnire. De a ráégett fékporból alig vitt le valamennyit. Van belső műanyag ápoló, azt nem használtam, mert ilyen nedves kendőkkel szoktam a port letörölni. Van külső műanyag ápoló, az a fekete lökhárító elemeknek szép fekete színt ad, az szerintem egész jó.

Szóval az egész cucc nem ér 12 000 jó magyar forintot. Átverés - parasztvakítás. És persze a "tojássütés a motorháztetőn" című magánszámot se szívesen adnám elő.

Szia!

Nekem bejött a Platinum, előtte Turtle Vax-okat használtam, szerintem a Platinumot könnyebb használni és tartósabb, a műanyagápoló kifejezetten jó termék, nagyon szépen visszaadja a műanyagok fényét, úgy hogy nem ragad - sajnos ezt már elhasználtam, mert a bőrülésre is jó volt. A felni ápolót, ill a rovareltávolítót még nem használtam. Az üvegen az antirain viszont szépen lepergeti a vizet.
Valóban drága, de a 2 doboz lakk protektor nagyon sokáig elég. A műanyag ápolót meg külön is megvenném, ha lehetne kapni.

Üdv: V.Tamás

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tomi3118 - 2009.10.11 vasárnap, 19:35:31

Tényleg könnyű vele dolgozni, ha nem akarod polírozni is. A folyadékot nem kell erővel szétkenni. Az is feltétlenül igaz, hogy sokáig elég a két flakon - én évente kétszer átkenem az autót, több, mint két éve vettem és most kezdtem meg a második flakont. Nekem nincs antirain, meg rovaroldó, mert ez egy régebbi csomag.
Én a Wolfnak a vízlepergetőjét használtam egyszer, az nekem nem tetszett, mert 60 km/h felett klassz, mert a levegőtől tényleg a víz nagy része lefolyik, viszont ha az ablaktörlőt kellett használni, akkor meg egy durva filmréteget kent az üvegre és semmit se láttam. És persze aztán már nem jön le az Úristennek se az üvegről. Az antirain bírja a törlőt?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2009.10.12 hétfő, 09:09:09
Én szinte teljesen ráálltam a turtle wax termékekre.

Belső tisztításra a Hippolit.
Külsőre én is a Turtle Wax valamelyik kencéjét szoktam használni. Nagyon feldobja a kocsi fényét. Megéri!

Belül nem szoktam saját kezűleg tisztogatni, az nekem a kézimosóban csinálják. Sajnos nem kertesházban lakom, így nincs alkalmam a kocsit saját kezűleg tisztogatni, pedig szeretek szórakozni vele.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2009.10.12 hétfő, 09:10:40
Én a Wolfnak a vízlepergetőjét használtam egyszer, az nekem nem tetszett, mert 60 km/h felett klassz, mert a levegőtől tényleg a víz nagy része lefolyik, viszont ha az ablaktörlőt kellett használni, akkor meg egy durva filmréteget kent az üvegre és semmit se láttam. És persze aztán már nem jön le az Úristennek se az üvegről. Az antirain bírja a törlőt?
Én nyáron RainX-et kentem az oldalsó ablakokra. Szélvédőre az itt leírt rossz tapastalatok miatt nem mertem. A víz olyan szépen siklott az oldalüvegeken, hogy öröm volt nézni. Jó volt, hogy láttam a tükörből hátra.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: PádárZoli - 2009.10.12 hétfő, 09:19:13
Sziasztok!

Én eddig nem is láttam ezt a topicot.  :vigyor3:
Annyit szeretnék megosztani veletek, ha egy kicsit kímélni akarjátok a pénztárcát, és retkes a kárpit belülről, hogy tudjátok olcsón megúszni a takarítást.
Mivel nekem a legvilágosabb plüssös a belseje, és iszonyat retkes volt, mikor megvettem, elvittem szakihoz. Ki is takarították szépen, 2-3 napig csinálták, egy 20as lett a vége.
Kárpittisztító gépem van, azzal próbálkoztam én is + Vanish kombinációval. Jó illata lett, de a retkek benne maradt.
Viszont! A régi, rendes hagyományos mosószappan, a büdös, az a legtutibb. Benedvesít a kárpit, ez a szappan beledörzsöl, 1-2 percig állni hagyni, puha körömkefével kicsit megdörzsöl, majd kiszívat. Vanish-sel csak a végén, hogy jó illat legyen. 1-2-3 kör ezzel a szappannal, és szinte hófehér lesz a plüss tőle.
Csak ajánalni tudom mindenkinek.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: V.Tamás - 2009.10.12 hétfő, 18:34:11
Tényleg könnyű vele dolgozni, ha nem akarod polírozni is. A folyadékot nem kell erővel szétkenni. Az is feltétlenül igaz, hogy sokáig elég a két flakon - én évente kétszer átkenem az autót, több, mint két éve vettem és most kezdtem meg a második flakont. Nekem nincs antirain, meg rovaroldó, mert ez egy régebbi csomag.
Én a Wolfnak a vízlepergetőjét használtam egyszer, az nekem nem tetszett, mert 60 km/h felett klassz, mert a levegőtől tényleg a víz nagy része lefolyik, viszont ha az ablaktörlőt kellett használni, akkor meg egy durva filmréteget kent az üvegre és semmit se láttam. És persze aztán már nem jön le az Úristennek se az üvegről. Az antirain bírja a törlőt?

Szia!

A szélvédőn valóban képződik egy enyhén zsíros hatású réteg, ami a felvitelt követően, kevés eső mellett , az elején kicsit zavaró lehet, de egy idő után "eldolgozódik". (Vagy már megszoktam  :nyes:) Nekem bejön a dolog.
Egy ötlet ami segít zsíros maszat, vízkő eltávolításban: háztartási ecetes ronggyal jól átkenni, kicsit várni, tiszta vízzel bőven öblíteni. A régi autómat egyszer nyáron parklocsoláskor locsolták a tűző napon. A metálkék kocsi csupa masszív fehér pötty lett, az üvegről csak ez hozta le.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Ifju Balázs - 2009.10.17 szombat, 12:34:57
Az lenne a kérdésem, hogy mivel tudom leszedni a fehér ajtóról a kék festéket, amit "kedves" autóstársam felvitt az enyémre, amikor kinyitotta az övét??

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tádé - 2009.10.17 szombat, 15:34:49
Az lenne a kérdésem, hogy mivel tudom leszedni a fehér ajtóról a kék festéket, amit "kedves" autóstársam felvitt az enyémre, amikor kinyitotta az övét??
Vidd el a verdát políroztatni, tízezer körülből megvan és megszépül az autó is, és eltűnik a festék is.
Esetleg vegyél egy doboz turtle wax-ot, és azzal maszírozd át.  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: V.Tamás - 2009.10.17 szombat, 17:36:01
Az lenne a kérdésem, hogy mivel tudom leszedni a fehér ajtóról a kék festéket, amit "kedves" autóstársam felvitt az enyémre, amikor kinyitotta az övét??

Szia!

Ha egyszerűen, olcsón szeretnéd eltüntetni, próbáld meg fogkrémmel. Nyomj egy nedves rongyra egy kicsit és finomam dörzsöld le. Utána egy kis vax jót tenne neki.

Üdv: V.Tamás

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Ifju Balázs - 2009.10.17 szombat, 20:34:10
Vidd el a verdát políroztatni, tízezer körülből megvan és megszépül az autó is, és eltűnik a festék is.
Esetleg vegyél egy doboz turtle wax-ot, és azzal maszírozd át.  :eljen:
Szia!
Ha egyszerűen, olcsón szeretnéd eltüntetni, próbáld meg fogkrémmel. Nyomj egy nedves rongyra egy kicsit és finomam dörzsöld le. Utána egy kis vax jót tenne neki.
Üdv: V.Tamás

Tádé, Tamás!

Köszönöm szépen! :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: hun507@vipmail.hu - 2009.11.02 hétfő, 11:40:46
Sziasztok!
Karcos alufelnire mit ajánlanátok?(csak kis karcok)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: fusim - 2009.11.02 hétfő, 11:44:59
Sziasztok!
Karcos alufelnire mit ajánlanátok?(csak kis karcok)

Konyhai ciff ;) utána polir

Cím: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: csehors - 2011.01.24 hétfő, 21:43:54
Ki milyen bőrápolót tud ajánlani az ülésekhez?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: pety065 - 2011.01.25 kedd, 08:24:50
Sziasztok

Én a külső mosást az IMO nál szoktam csináltatni ha sietek, amugy meg magam mosom a melóhelyemen.
Polirozásnál azt csak is a 3M durva polirt használom. Volt már rá példa hogy kevertem a durva polirt a finommal és még jobb hatást lehetett elérni. A belső takaritásnál, ülések kárpitok ki, (autó 2 napra leállit) és alapos Wanish és körömkefe párositás és egy alapos porszivózás. Müanyagok ápolására popsitörlő a bevált megoldás.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2011.01.25 kedd, 08:36:47
Ki milyen bőrápolót tud ajánlani az ülésekhez?
Egyik fórumtársunk ajánlására én még korábban ezt a készletet vettem meg az oldtimerperfekt cégtől: http://www.oldtimerperfekt.hu/bolt/product_info.php?cPath=39&products_id=102
Gondoltam hogy ha oldtimer autók bőrének felújításához jó, akkor nekem is jó lesz karbantartásnak :) És tényleg: hibátlan.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.10 vasárnap, 06:55:36
Sziasztok!

Èn az EZ Wash-ra esküszöm. Nagyon szépen és gyorsan dolgoznak, arról nem is beszélve, hogy a szárazgőzös technikának köszönhetően 4-5l vízből le van mosva a kocsi  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wyctor - 2011.07.10 vasárnap, 08:10:34
Egyik fórumtársunk ajánlására én még korábban ezt a készletet vettem meg az oldtimerperfekt cégtől: http://www.oldtimerperfekt.hu/bolt/product_info.php?cPath=39&products_id=102
Gondoltam hogy ha oldtimer autók bőrének felújításához jó, akkor nekem is jó lesz karbantartásnak :) És tényleg: hibátlan.
Mennyiért vesztegetik?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.07.10 vasárnap, 08:56:58
Sziasztok!

Èn az EZ Wash-ra esküszöm. Nagyon szépen és gyorsan dolgoznak, arról nem is beszélve, hogy a szárazgőzös technikának köszönhetően 4-5l vízből le van mosva a kocsi  :nyes:

Hol vannak?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2011.07.10 vasárnap, 10:52:23
Hol vannak?
lurdy ház mélygarázs!pl

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.10 vasárnap, 19:14:58
lurdy ház mélygarázs!pl

Illetve az Árkádban. Én oda szoktam menni, korrektek a srácok. Rakattam fel a szévédőre nanobevonatot, jó cucc  :taps:

http://www.ezwash.hu/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.07.10 vasárnap, 19:28:08
Illetve az Árkádban. Én oda szoktam menni, korrektek a srácok. Rakattam fel a szévédőre nanobevonatot, jó cucc  :taps:

http://www.ezwash.hu/

Nano-miafenét?? Mire jó? :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.10 vasárnap, 19:36:53
Nano-miafenét?? Mire jó? :)

:)
Csekkold a 2. videót  :taps:
http://www.ezwash.hu/nanotechnologia

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.07.10 vasárnap, 19:39:45
Nano-miafenét?? Mire jó? :)
kárdezd Domit róla :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.10 vasárnap, 19:41:03
kárdezd Domit róla :hehe:

Csak nem ráfaragott vele?  :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.07.10 vasárnap, 19:41:51
:)
Csekkold a 2. videót  :taps:
http://www.ezwash.hu/nanotechnologia

Ez vicces! :) És miért csak a szélvédőre? Financiális megfontolásból?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.10 vasárnap, 19:45:52
Ez vicces! :) És miért csak a szélvédőre? Financiális megfontolásból?

Ha az egész autót és a kárpitot is betudnám vonatni, akkor nem itt a fórumon próbálnék bontott alkatrészeket vadászni :p

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.07.10 vasárnap, 19:48:23
Ha az egész autót és a kárpitot is betudnám vonatni, akkor nem itt a fórumon próbálnék bontott alkatrészeket vadászni :p

Tetszik a dolog. Egyszer én is lemosatok ott, és rakatok bevonatot. Majd az esős évszak előtt.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.10 vasárnap, 19:52:15
Tetszik a dolog. Egyszer én is lemosatok ott, és rakatok bevonatot. Majd az esős évszak előtt.

Jó dolog, 50 körüli tempónál nincsen szükség ablaktörlőre, leszédülnek az esőcseppek az üvegről  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.10 vasárnap, 20:41:51
Ez vicces! :) És miért csak a szélvédőre? Financiális megfontolásból?

máshol kérlek magyarázd el mi értelme lenne?

ahova én hordom mosatni a vasat, ott is mondta a srác, hogy csinálnak ilyen nanowax-olást, meg a sajátján megmutatta milyen, de a szélvédőkön kívül nem látom értelmét.... (de ez csak a privát véleményem)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.07.10 vasárnap, 21:19:37
máshol kérlek magyarázd el mi értelme lenne?

ahova én hordom mosatni a vasat, ott is mondta a srác, hogy csinálnak ilyen nanowax-olást, meg a sajátján megmutatta milyen, de a szélvédőkön kívül nem látom értelmét.... (de ez csak a privát véleményem)

A videók alapján egyformán hat a szélvédőre és a karosszériára. A leírás is ezt sugallja. Nem tudom eldönteni innen, mi a valóság.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.10 vasárnap, 23:04:13
A videók alapján egyformán hat a szélvédőre és a karosszériára. A leírás is ezt sugallja. Nem tudom eldönteni innen, mi a valóság.

ez idáig tiszta...

és a kasznin mond már el mi értelme van, hogy lepereg a víz??? mert a szélvédőnél érthető... X sebességnél nem szükséges az ablaktörlő használata, biztosabb látás nagy esőben is, nem kopik úgy a gumi a lapáton stb....

a kasznin nem látom értelmét...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.07.10 vasárnap, 23:12:46
ez idáig tiszta...

és a kasznin mond már el mi értelme van, hogy lepereg a víz??? mert a szélvédőnél érthető... X sebességnél nem szükséges az ablaktörlő használata, biztosabb látás nagy esőben is, nem kopik úgy a gumi a lapáton stb....

a kasznin nem látom értelmét...

Ne velem vitatkozz, én kérdést tettem fel a témaindítónak. Inkább az EZ Wash oldalán!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.10 vasárnap, 23:21:54
Ne velem vitatkozz, én kérdést tettem fel a témaindítónak. Inkább az EZ Wash oldalán!

én nem vitázom :D

csak gondoltam, ha érdekel az egész kaszni waxolása, el tudod magyarázni mi volna az értelme :D

ezt a kört már én lefutottam az én mosómnál :D és nem tudtak meggyőzni :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.11 hétfő, 10:24:45
én nem vitázom :D

csak gondoltam, ha érdekel az egész kaszni waxolása, el tudod magyarázni mi volna az értelme :D

ezt a kört már én lefutottam az én mosómnál :D és nem tudtak meggyőzni :D

Az a lényeg urak, hogy klímás autóból a legjobb stírölni a hőségben nekivetkezett nőstényeket  :beka3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.11 hétfő, 12:07:45
Az a lényeg urak, hogy klímás autóból a legjobb stírölni a hőségben nekivetkezett nőstényeket  :beka3:

ezt adom :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.15 péntek, 14:02:42
ezt adom :D

Nem árt, ha le van sötétítva, hogy ne lássák a bámulást :p

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2011.07.19 kedd, 10:34:10
ez idáig tiszta...

és a kasznin mond már el mi értelme van, hogy lepereg a víz???

Pl a korrózió?
Hogy nem ragad meg rajta a kosz, meg a sok muslica? És ezekből adódóan kevesebbet kell mosni?

Kb...
Ezért szoktam tavasszal körbe waxolni az egész autót...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2011.07.19 kedd, 10:35:51
Csak nem ráfaragott vele?  :wow1:

Vagy Ő, vagy akivel csináltatta, sztem rosszul vitte fel az anyagot. Jól el kell azt dolgozni...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.19 kedd, 11:06:49
Pl a korrózió?
Hogy nem ragad meg rajta a kosz, meg a sok muslica? És ezekből adódóan kevesebbet kell mosni?

Kb...
Ezért szoktam tavasszal körbe waxolni az egész autót...

hát nem tudom.... fa alatt van a helyem a lakóparkban, szóval kb 3 naponta mosatok.... nem hiszem, hogy azt a ragacsos szart ami esik rá távol tartaná a nano-wax....

az ST-t meg gondolkozom, hogy körbe carbonoztatom majd...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.19 kedd, 14:58:00
hát nem tudom.... fa alatt van a helyem a lakóparkban, szóval kb 3 naponta mosatok.... nem hiszem, hogy azt a ragacsos ***t ami esik rá távol tartaná a nano-wax....

az ST-t meg gondolkozom, hogy körbe carbonoztatom majd...

Nagyon dögösek a körbefóliázott gépek! Látni 1-2-t pesten, főleg a nagy terepjárókon.
Biztos ismeritek ezt a gépet, élőben én még nem láttam... :(

(http://kepfeltoltes.hu/110719/Clint_matt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.07.19 kedd, 15:08:14
Nagyon dögösek a körbefóliázott gépek! Látni 1-2-t pesten, főleg a nagy terepjárókon.
Biztos ismeritek ezt a gépet, élőben én még nem láttam... :(

:nyes: Clint gépe

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.19 kedd, 15:40:24
Nagyon dögösek a körbefóliázott gépek! Látni 1-2-t pesten, főleg a nagy terepjárókon.
Biztos ismeritek ezt a gépet, élőben én még nem láttam... :(

mondjuk én még nem tudom pontosan hogy lesz... olyat akarok csinálni ami nem csak beáll a sorba a többi fóliázott mögé, hanem egyedi....

lehet hogy valami carbon-os megoldás lesz, lehet valami fólia és lakkozás, majd meglátjuk...

függetlenül ettől, a nano-wax-nak nem látom értelmét a kasznin... az üvegen igen, a kasznin nem....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.20 szerda, 21:32:55
mondjuk én még nem tudom pontosan hogy lesz... olyat akarok csinálni ami nem csak beáll a sorba a többi fóliázott mögé, hanem egyedi....

lehet hogy valami carbon-os megoldás lesz, lehet valami fólia és lakkozás, majd meglátjuk...

függetlenül ettől, a nano-wax-nak nem látom értelmét a kasznin... az üvegen igen, a kasznin nem....

Tudsz feltenni 1 képet a gépedről?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.20 szerda, 21:42:16
Tudsz feltenni 1 képet a gépedről?

mire gondolsz???

még csak a glx van meg, az meg külsőre még gyári... majd ha ősszel meglesz az st, majd azt fogom alakítgatni...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2011.07.20 szerda, 21:45:19
mire gondolsz???

még csak a glx van meg, az meg külsőre még gyári... majd ha ősszel meglesz az st, majd azt fogom alakítgatni...

Azt hittem már elkezdtem gyúrni a vasat :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.20 szerda, 21:49:11
Azt hittem már elkezdtem gyúrni a vasat :)

vannak terveim a glx-el, de azoknak addig nem tudok nekiesni míg családi autó...

majd ha az st meglesz, akkor azt picit, szolidan... a glx-ből meg még az is lehet, hogy el camino style lesz :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Balázs. - 2011.07.24 vasárnap, 23:42:08
hát nem tudom.... fa alatt van a helyem a lakóparkban, szóval kb 3 naponta mosatok.... nem hiszem, hogy azt a ragacsos ***t ami esik rá távol tartaná a nano-wax....

az ST-t meg gondolkozom, hogy körbe carbonoztatom majd...
A waxolásnak csak komoly gépi polír után van értelme mert így lesz elég tiszta a felület és tartós a wax. Lényege a védelem. Napsütés, bogarak, kosz ne süljön rá, könnyebb mosni stb. Van sokféle, kézi, gépi, viasz, kemény viasz, olcsóbb drágább.  A metáloknál úgy kiemeli a szemcséket, h a gazdája csak csodálkozik. A kupecok is szeretik mert ragyog a kocsi és a vevőnek ez kell. Időnként meg kell ismételni és hosszú távon nagyon jó. A nano még jobb csak nagyon drága. Így már látod értelmét?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.07.25 hétfő, 08:31:38

könyörgöm ne akarjatok meggyőzni.....

szarok én a nanowaxolásra.... pontosan tudom mire jó, a mosósommal már többször beszéltünk róla... egyszerűen nem hat meg....

nem mellesleg ha az ST fóliázva lesz, pont mindegy, hogy alatta van e nanowaxolva vagy sem, a GLX-et meg már pont le......

amúgy meg így is tökéletesen mosható....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2011.08.02 kedd, 12:51:18
hát nem tudom.... fa alatt van a helyem a lakóparkban, szóval kb 3 naponta mosatok.... nem hiszem, hogy azt a ragacsos ***t ami esik rá távol tartaná a nano-wax....

Éppen most permetezte le vmi xar fa a frissen waxolt autót. A kasznin nem lácccik semmi, viszont az ablakról suvickolhatom...

Én csinálom, te meg csak hallottál róla. ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gr3g - 2011.08.02 kedd, 12:53:26
Éppen most permetezte le vmi xar fa a frissen waxolt autót. A kasznin nem lácccik semmi, viszont az ablakról suvickolhatom...

Én csinálom, te meg csak hallottál róla. ;)

te csinálod, én meg leszarom.... az eleje óta azt pofázom, hogy ne akarjatok meggyőzni...

nem csak hallottam róla, de végülis tök mindegy...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ducse79 - 2011.08.08 hétfő, 21:47:22
Sziasztok!

Fenyőgyantát mivel lehetne eltávolítani a motorháztetőről?
Tudna ebben valaki segíteni, egy fenyőfa alá álltam ... sajnos.... :help:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wyctor - 2011.08.08 hétfő, 22:20:45
Sziasztok!

Fenyőgyantát mivel lehetne eltávolítani a motorháztetőről?
Tudna ebben valaki segíteni, egy fenyőfa alá álltam ... sajnos.... :help:
A sonaxnak van kifejezetten fenyőgyanta eltávolítója, én a Norautónál látttam ilyet. http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=17 (http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=17)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ducse79 - 2011.08.08 hétfő, 22:40:51
A sonaxnak van kifejezetten fenyőgyanta eltávolítója, én a Norautónál látttam ilyet. http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=17 (http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=17)

Megnézem - köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2011.08.09 kedd, 10:01:27
Sziasztok!

Fenyőgyantát mivel lehetne eltávolítani a motorháztetőről?
Tudna ebben valaki segíteni, egy fenyőfa alá álltam ... sajnos.... :help:

Denaturalt szesz? A fenyezesnek tutti nem art, ablakmosoba is szoktak rakni telen fagyas ellen, nyaron a bogartetemek ellen.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2011.08.09 kedd, 10:20:11
Megnézem - köszi!

Maximum ilyen sonax-os cuccot használj, mert ha sokat csiszitolod az koptatja a fényezést. Sok mosással majd lassan lejön az, ne izgulj...

Én a bogarak lemosását sem eröltetem annyira, csak finoman mosogatom, tél végére mégis mind eltűnik...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2011.08.09 kedd, 10:24:35

Ha már itt járunk...

Hallot már valaki erről a cuccról?

http://www.autoglym.com/enGB/product-proddetail.asp?v06VQ=HJ

Én egy hónapja olvasgattam és ezt mondták a legegyszerűbbnek és legjobbnak akkor. Hát vettem, megcsinátam. Vizes autóra ráfújod és mikroszálassal törlöd, elég egyszerű és gyors. És csillog villog.

1 hónapja csináltam meg az autót, azóta volt mosva, volt eső, de még mindig összeáll cseppekbe rajta a víz, szóval úgy tűnik nem kopik le gyorsan.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.08.09 kedd, 11:01:22

Itt vannak a hozzáértők: http://www.autodetailer.hu/forum/index.php/topic,251.0.html
Megkérdezheted/elolvashatod.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2011.08.09 kedd, 11:02:00
Sziasztok!

Fenyőgyantát mivel lehetne eltávolítani a motorháztetőről?
Tudna ebben valaki segíteni, egy fenyőfa alá álltam ... sajnos.... :help:

Alkohol, vagy benzin.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2011.08.09 kedd, 11:06:25
Itt vannak a hozzáértők: http://www.autodetailer.hu/forum/index.php/topic,251.0.html
Megkérdezheted/elolvashatod.

Igazából egy ajánlónak szántam az írást. Mivel Én is meg vagyok vele elégedve.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.08.09 kedd, 11:50:28
Igazából egy ajánlónak szántam az írást. Mivel Én is meg vagyok vele elégedve.

Emlékeztet arra a hatásra, amit kézimosókban lehet kérni. Öblítés előtt rápermetezik, és slaggal terítik. Viasznak nevezik. Tényleg jobban fénylik, és tényleg megmarad 2-3 mosás erejéig.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: teo - 2011.08.09 kedd, 11:52:03
Igazából egy ajánlónak szántam az írást. Mivel Én is meg vagyok vele elégedve.

Mellesleg, a linkelt fórum elég jó, akit érdekel a téma. Vannak ott szakik!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2011.08.09 kedd, 12:21:55
Emlékeztet arra a hatásra, amit kézimosókban lehet kérni. Öblítés előtt rápermetezik, és slaggal terítik. Viasznak nevezik. Tényleg jobban fénylik, és tényleg megmarad 2-3 mosás erejéig.

Na annál ez ezerszer jobb, pont azért csináltam mert azzal a lötykölős viasszal nem voltam megelégedve.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: szabotom - 2011.08.13 szombat, 17:03:08
Szépen ki volt vikszolva-vaxolva az autó. Elmentünk egy ismerősömékhez és csak kint tudtunk megállni a házuk előtt. Ott lehettünk kb 2-3 óráig . Ezalatt a szomszéd beindította a locsolóját , ami elérte a kocsi bal hátulját . Azóta eltelt kb 1 hét . Ma ismét lemostam ahogy illik , de ott ahol érte multkor a víz annyira csíkos lett hogy nem tudok vele mit kezdeni. (nem tudom mivel locsolt az öreg )  :falbav:

Valakinek valami ötlete ? A drótkorongon kívül mivel jönne le ?  :szomoru1:

(http://s3.postimage.org/alsd7c04/DSCF2299.jpg) (http://postimage.org/image/alsd7c04/)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: V.Tamás - 2011.08.13 szombat, 17:33:13

 :wow1: Nem is láttam még ilyet. Olyan mintha a vaxod feloldódott volna, mikor locsolták és csíkokban ahogy lefolyt úgy száradt volna vissza. Próbáltad esetleg újra vaxolni azt a részt?

Nekem a régebbi autómat locsolták meg így egyszer a tűző napon (parkolóban), de az nem ilyen volt, hanem a cseppek helyein csapodott ki a vízkő  még az üvegen is. Üvegről ecettel szettem le, a kasznit meg vaxxal dörzsöltem át. Közbe + szidtam mindenkit, de legfőképpen a közterületes locsolókat.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: szabotom - 2011.08.13 szombat, 17:42:21

Az a probléma , hogy ez a kép már újra vaxolás után készült   :rinya: :rinya:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: V.Tamás - 2011.08.13 szombat, 17:51:34
Az a probléma , hogy ez a kép már újra vaxolás után készült   :rinya: :rinya:

Az gáz :szomoru1:. De szerintem a locsolóvízból rakodott ki rá valami, lehetséges, hogy finom vékony rétegben vízkő és ezen a felületen másként tapad fel a vax.
Nem merem nyugodt szívvel ajánlani, de én lehet, hogy valami vízkőoldót esetleg ecetet egy kis felületen kipróbálnék. Szerintem a fényezéseden most ott van egy kirakódott valami réteg, amit le kéne oldani, valami nem túl agressziv vegyszerrel NO DE MIVEL?

Remélhetőleg lesz itt valaki aki megmondja.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: szabotom - 2011.08.13 szombat, 18:06:33

Én is reménykedem benne  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2011.08.13 szombat, 18:10:46
Az gáz :szomoru1:. De szerintem a locsolóvízból rakodott ki rá valami, lehetséges, hogy finom vékony rétegben vízkő és ezen a felületen másként tapad fel a vax.
Nem merem nyugodt szívvel ajánlani, de én lehet, hogy valami vízkőoldót esetleg ecetet egy kis felületen kipróbálnék. Szerintem a fényezéseden most ott van egy kirakódott valami réteg, amit le kéne oldani, valami nem túl agressziv vegyszerrel NO DE MIVEL?

Remélhetőleg lesz itt valaki aki megmondja.

Citromle, amit utana azonnal bo vizzel le kell mosni, rajta hagyni nem szabad! Kevesbe agressziv az ecetsavnal. Kinyomott, kidobasra varo fel citrommal at kell dorgolni, azutan meglatjuk, mi lesz.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: coboy - 2011.08.13 szombat, 18:24:04
Az a probléma , hogy ez a kép már újra vaxolás után készült   :rinya: :rinya:
ez vizkö.citromlé felken rögtön lemos száraz ruha áttöröl vax

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: szabotom - 2011.08.13 szombat, 18:36:51

Igen  citromlé lesz a megoldás   köszönöm  :worship: :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Balázs. - 2011.08.13 szombat, 21:32:14

Igen  citromlé lesz a megoldás   köszönöm  :worship: :worship:

Polírpasztával is megpróbálhatod. Az is leszedi a vízkövet és még fényesebb is lesz. :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.09.18 vasárnap, 14:36:44
ma felkentem egy ilyet a bőrre:
(http://www.ap-trade.eu/foto/jarmuapolas/borapolo/img1.jpg)

és nagyon jó lett a végeredmény :taps:

teljesen puha és matt lett :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Makker - 2011.09.19 hétfő, 12:25:11
Nem rég políroztam az autómat "Turtle Wax polírpaszta metál fényre" kicsit jobb eredményre számítottam bár így is sokat javított a le mattult részeken, lehet hogy legközelebb már géppel kellene nekiállni :vigyor3: 2 kérdésem lenne:

1. Aki ismeri ezt a turtle wax terméket, neki milyen tapasztalatai vannak azt illetően hogy mennyi ideig nyújt védelemét illetve hány mosást bír ki? És hogy milyen időközönként szokta alkalmazni?

2. Mikor az autó foltosan szárad meg egy eső után, vagy a reggeli harmattól mi a legjobb megoldás ezeknek az eltüntetésére. Persze az autót lemosni lenne a legkönnyebb/garázsban tartani de valami trükkre gondolok hogy hogyan lenne a legkönnyebb illetve a legszárazabban megúszni. Eddig az ezüst metál astrán nem volt szembetűnő az ilyen de ezen a metál zöld mondin eléggé irritál.. :nyes: most egy polírozó kendővel töröltem át lehet hogy ez a legjobb megoldás? ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Makker - 2011.09.19 hétfő, 12:28:06
Nem rég políroztam az autómat "Turtle Wax polírpaszta metál fényre" kicsit jobb eredményre számítottam bár így is sokat javított a le mattult részeken, lehet hogy legközelebb már géppel kellene nekiállni :vigyor3: 2 kérdésem lenne:

1. Aki ismeri ezt a turtle wax terméket, neki milyen tapasztalatai vannak azt illetően hogy mennyi ideig nyújt védelemét illetve hány mosást bír ki? És hogy milyen időközönként szokta alkalmazni?

2. Mikor az autó foltosan szárad meg egy eső után, vagy a reggeli harmattól mi a legjobb megoldás ezeknek az eltüntetésére. Persze az autót lemosni lenne a legkönnyebb/garázsban tartani de valami trükkre gondolok hogy hogyan lenne a legkönnyebb illetve a legszárazabban megúszni. Eddig az ezüst metál astrán nem volt szembetűnő az ilyen de ezen a metál zöld mondin eléggé irritál.. :nyes:

(http://apcauto.sk/shop/images/product/6bd84cdac6b28380692efaed8a5d905b.JPG)

erre a termékre gondolok a doboz szerint 1 éves védelmet ad de én ezt egy kicsit szkeptikusan fogadtam.  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Black - 2011.09.19 hétfő, 12:52:07
(http://apcauto.sk/shop/images/product/6bd84cdac6b28380692efaed8a5d905b.JPG)

erre a termékre gondolok a doboz szerint 1 éves védelmet ad de én ezt egy kicsit szkeptikusan fogadtam.  :worship:
Ecetes-vizes viledával töröld át, amikor még vizes egy kicsit

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Makker - 2011.09.19 hétfő, 12:57:25
Ecetes-vizes viledával töröld át, amikor még vizes egy kicsit

gondoltam hogy valami házi praktikával lehet segíteni ezeken a foltokon, köszönöm  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Black - 2011.09.19 hétfő, 13:12:27
gondoltam hogy valami házi praktikával lehet segíteni ezeken a foltokon, köszönöm  :worship:
Vagy a mosás végén az uccsó öblítővízbe tegyél 1-2 deci ecetet. Persze így vödörből kell önteni, nem tudsz slaggal öblíteni. Én már csak tudom a fekete autómmal. :rinya:
Nem is mosom már itthon, csak nagyon ritkán. Nyílt egy önkiszolgáló mosó a környéken. 5-6 száz forintból csilli-villire mosom a kocsit cseppmentesen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: fügelaci - 2011.09.19 hétfő, 16:55:26
Vagy a mosás végén az uccsó öblítővízbe tegyél 1-2 deci ecetet. Persze így vödörből kell önteni, nem tudsz slaggal öblíteni. Én már csak tudom a fekete autómmal. :rinya:
Nem is mosom már itthon, csak nagyon ritkán. Nyílt egy önkiszolgáló mosó a környéken. 5-6 száz forintból csilli-villire mosom a kocsit cseppmentesen.

Egy ötösből itt is le lehet mosni nagyon szépen, ozmózis vízzel, cseppmentesen szárad. És tényleg, eddig mosás után gyors Viledás törlés, és szép. Most mosás, aztán usgyi. Nem pöttyös. +00 meleg mosószeres körbe, 200 hideg öblítés, oszt..

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Feco66 - 2011.09.19 hétfő, 19:00:34
Segitséget kérnék.

Hétvégén fogom beszerelni a vajbőrülés szetett.
Elötte azonban alaposan letakaritanám. Illetve bőrápolóval is kezelném.

Mivel soha nem volt bőrös ülésem.
Ezért segitséget kérnék, hogy mivel lehet/szabad tisztani az ilyen ülés szetett?
Valamint az ápolásnál is ugyan ez a kérdésem?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.09.19 hétfő, 19:15:22
Segitséget kérnék.

Hétvégén fogom beszerelni a vajbőrülés szetett.
Elötte azonban alaposan letakaritanám. Illetve bőrápolóval is kezelném.

Mivel soha nem volt bőrös ülésem.
Ezért segitséget kérnék, hogy mivel lehet/szabad tisztani az ilyen ülés szetett?
Valamint az ápolásnál is ugyan ez a kérdésem?
nemrég linkeltem olyat, amit én használok most. nekem ez bevált  :eljen: 

van bőrtisztító is, ez hivatott a koszos réteg eltávolításáért.

jah, láttam az ülésszettet, nem nagyon kell azt takarítgatni, csak jó alaposan le kell bőrápolózni. ;) am az hűzhető is nem??

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Feco66 - 2011.09.19 hétfő, 19:22:37
nemrég linkeltem olyat, amit én használok most. nekem ez bevált  :eljen: 

van bőrtisztító is, ez hivatott a koszos réteg eltávolításáért.

jah, láttam az ülésszettet, nem nagyon kell azt takarítgatni, csak jó alaposan le kell bőrápolózni. ;) am az hűzhető is nem??

Tudsz mondani egy nevet vagy hogy hol vetted azt amit Te használsz?

Az ám. Turbócserénél meg beis fogják kötni, hogy működjön is  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.09.19 hétfő, 19:27:46
Tudsz mondani egy nevet vagy hogy hol vetted azt amit Te használsz?

Az ám. Turbócserénél meg beis fogják kötni, hogy működjön is  ;)
ebay-ről van... de van vaterán is 2x annyiért. vagy bmw kereskedésben sokszor annyiért :(

http://www.ebay.co.uk/itm/BMW-Leather-Lotion-UV-Protection-375ml-Genuine-BMW-/220788564461?pt=UK_Car_Accessories_Car_Care_Cleaning&hash=item33680621ed

majd megírod, hogy mekkora meló bekötni a hűtést?? :worship:

jah és a régi turbót el ne felejtsd :nyes: :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabor77 - 2011.11.07 hétfő, 22:37:57
Sziasztok!

Tudtok ajánlani Bp-en olyen helyet, ahol korrekt áron vállalnak horpadásjavítást illetve szélvédő kavicsfelverődés javítást?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2011.11.07 hétfő, 22:46:03
Sziasztok!

Tudtok ajánlani Bp-en olyen helyet, ahol korrekt áron vállalnak horpadásjavítást illetve szélvédő kavicsfelverődés javítást?

http://www.carmechanix.hu/  Azt nem tudom kavicsfelverődést javítanak-e...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2011.11.07 hétfő, 22:47:44
Off autón nagyon durván ki vannak fakulva a külső fekete műanyagok. Mivel lehetne kicsit ápolni, felfrissíteni a színüket?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.07 hétfő, 22:51:37
Off autón nagyon durván ki vannak fakulva a külső fekete műanyagok. Mivel lehetne kicsit ápolni, felfrissíteni a színüket?
fekete cipőbox. de nem a folyadék, hanem a paszta.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2011.11.07 hétfő, 22:56:20
fekete cipőbox. de nem a folyadék, hanem a paszta.

Az nem csak bőrre jó? :vigyor3: Kipróbált dolog, nyugodtan kipróbálhatom? Mondjuk kárt nem nagyon tud okozni... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.07 hétfő, 22:57:07
Az nem csak bőrre jó? :vigyor3:
nem. kipróbáltam, nem szivatlak :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2011.11.08 kedd, 09:31:00
nem. kipróbáltam, nem szivatlak :wave:

Az a szivacsos végű tubusos? Vagy melyik a paszta? :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.11.08 kedd, 09:40:21
fekete cipőbox. de nem a folyadék, hanem a paszta.
egy képet rakhantál be, hogy milíen, mert egy amit én próbáltam, tényleg szép utána, de egy hónap után megint ugyan úgy néz ki :-\

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.08 kedd, 10:21:07
Az a szivacsos végű tubusos? Vagy melyik a paszta? :vigyor3:
nem. a klasszikus cipőpaszta. a tubusos, az egy hígított motyó.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.08 kedd, 10:21:43
egy képet rakhantál be, hogy milíen, mert egy amit én próbáltam, tényleg szép utána, de egy hónap után megint ugyan úgy néz ki :-\
hát igen...ez ilyen. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2011.11.08 kedd, 10:30:24
egy képet rakhantál be, hogy milíen, mert egy amit én próbáltam, tényleg szép utána, de egy hónap után megint ugyan úgy néz ki :-\

Korberagasztod montirszalaggal es lefujod matt fekete spray-vel? Vegulis muanyagfele, ennek elvileg mukodnie kellene.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.11.08 kedd, 10:49:25
Korberagasztod montirszalaggal es lefujod matt fekete spray-vel? Vegulis muanyagfele, ennek elvileg mukodnie kellene.

AndyA
ha már fújom, akkor színre :nyes:

a kocsin fújásnak nem vagyok híve, egy szellőcske és matt fekete egy tenyérnyi folt a kocsin is :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.08 kedd, 10:56:45
ha már fújom, akkor színre :nyes:

a kocsin fújásnak nem vagyok híve, egy szellőcske és matt fekete egy tenyérnyi folt a kocsin is :vigyor3:
akkor fújd le az egészet :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.11.08 kedd, 11:09:29
akkor fújd le az egészet :nyes:
te is így kezdtél neki?? :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.08 kedd, 11:12:18
te is így kezdtél neki?? :eplus2:
majdnem :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2011.11.08 kedd, 11:31:37
majdnem :nyes:
belül az ajtóéleket is lefújtad, vagy az maradt eredeti szín??

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2011.11.08 kedd, 13:59:08
belül az ajtóéleket is lefújtad, vagy az maradt eredeti szín??
fújni nem fújtam semmit :vigyor3:
szivacshengerrel nyomtam le. a fújás még mindig nem került sorra, de tervezem elég rég óta. akkor le lesznek fújva az ajtóélek is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabor77 - 2011.11.09 szerda, 22:30:20
Komolyra fordítva.

A belső fekete műanyagok felújítására milyen cucc való?
A küszöb melletti fekete műanyagokba beleivódott a kosz, ezt kéne eltüntetni, hogy gusztább legyen a gépsárkány belül.
Nem a csillogó, csúszós szilikonspray-re gondolok, hanem van valami egyéb jól bevált szerre, amitől kb eredeti állapotban fog pompázni a belső tér!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: misi107 - 2011.11.09 szerda, 22:31:50
Komolyra fordítva.

A belső fekete műanyagok felújítására milyen cucc való?
A küszöb melletti fekete műanyagokba beleivódott a kosz, ezt kéne eltüntetni, hogy gusztább legyen a gépsárkány belül.
Nem a csillogó, csúszós szilikonspray-re gondolok, hanem van valami egyéb jól bevált szerre, amitől kb eredeti állapotban fog pompázni a belső tér!

cseréld le újra... ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2011.11.11 péntek, 09:04:29
Komolyra fordítva.

A belső fekete műanyagok felújítására milyen cucc való?
A küszöb melletti fekete műanyagokba beleivódott a kosz, ezt kéne eltüntetni, hogy gusztább legyen a gépsárkány belül.
Nem a csillogó, csúszós szilikonspray-re gondolok, hanem van valami egyéb jól bevált szerre, amitől kb eredeti állapotban fog pompázni a belső tér!

[/quot

Ha benne van a kosz a recékben azt előszőr takarítsd meg. Finomabb körömkefe, valamilyen samponos anyag, meleg víz. Ultra derm, cif nem!  Utána ápolj, pl: Riwax  Multibrill az jó anyag.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabor77 - 2011.11.11 péntek, 22:49:52

Köszi a tippet, utánanézek!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2012.01.01 vasárnap, 11:58:38
ezt fontos hogy szíp legyen illetve szííííííííp maradjon a mondi :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: coboy - 2012.03.17 szombat, 09:18:30
http://www.origo.hu/auto/20120314-autok-tavaszi-felkeszitese.html

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.03.17 szombat, 09:37:25
http://www.origo.hu/auto/20120314-autok-tavaszi-felkeszitese.html

Olvastam én is tegnap. Látszik mennyire ért hozzá aki írta, ott 1 csomó kerék fektetve erre, beírja, h állítva tárolni...
Meg a műanyag kefés mosás, attól kész vagyok :falbav:
De van benne pár jó dolog azoknak akik nincsenek tisztába ezekkel, viszont nem akarnak műhelybe menni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2012.04.20 péntek, 14:39:37
Egyik napról a másikra, eltünt a Ford jel kék része azt autó elején. Több Ford-on láttam már ilyet. Mi hozza ezt le? Mosó?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2012.04.22 vasárnap, 16:49:58
Ilyen kopott fogantyúval csinált már valaki valamit, a cserén kívü? Hogyan lehetne egy kicsit gatyába rázni?

(http://kephost.hu/image-7D65_4F941A42.jpg) (http://kephost.hu/share-7D65_4F941A42.html)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gravitydave - 2012.04.22 vasárnap, 17:52:30
Ilyen kopott fogantyúval csinált már valaki valamit, a cserén kívü? Hogyan lehetne egy kicsit gatyába rázni?

(http://kephost.hu/image-7D65_4F941A42.jpg) (http://kephost.hu/share-7D65_4F941A42.html)

vakard le rola a hamlo gumi reteget!
pl bankkartya elevel!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2012.04.22 vasárnap, 19:39:28

vakard le rola a hamlo gumi reteget!
pl bankkartya elevel!
[/quote]

Utána milyen lesz a felület, matt, vagy fényes?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: TISLER19 - 2012.04.22 vasárnap, 20:18:37
Ilyen kopott fogantyúval csinált már valaki valamit, a cserén kívü? Hogyan lehetne egy kicsit gatyába rázni?

(http://kephost.hu/image-7D65_4F941A42.jpg) (http://kephost.hu/share-7D65_4F941A42.html)

Bunyeket kérdezzétek meg neki megcsinálták.Ő elmondja mi menete.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sam47 - 2012.04.22 vasárnap, 20:47:02
És ez?
http://www.oktuning.hu/02.php?cmd=view&id=36

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2012.04.22 vasárnap, 20:50:19
vakard le rola a hamlo gumi reteget!
pl bankkartya elevel!

Utána milyen lesz a felület, matt, vagy fényes?
fényes. főleg, ha vizes csiszolóval felpolírozod.
asszony offján csináltam meg.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2012.04.22 vasárnap, 21:04:48
És ez?
http://www.oktuning.hu/02.php?cmd=view&id=36

eszméletlen drága... viszont nagyon dögös ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sam47 - 2012.04.22 vasárnap, 21:15:31
eszméletlen drága... viszont nagyon dögös ;)

Meg nem kopik le olyan gyorsan, mint a gyári. De ennyiért?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2012.04.22 vasárnap, 21:32:50
Ilyen kopott fogantyúval csinált már valaki valamit, a cserén kívü? Hogyan lehetne egy kicsit gatyába rázni?

(http://kephost.hu/image-7D65_4F941A42.jpg) (http://kephost.hu/share-7D65_4F941A42.html)

Le kell kaparni róla a hámló gumiréteget.
HA maximalista vagy, a fogantyúban lévő takarófedelet elviszed festékboltba, v festőhöz, és kevertetsz hozzá színt, és lefújod v lefújatod. A szín után meg kell rá 1 v 2 réteg lakk. Nekem festő haverom megcsinálta 1500 kemény pénzért.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2012.04.27 péntek, 11:28:14
Pollenszűrő cserével egybekötött habos klímatisztításnál a pollenszűrőt ki mikor szokta visszatenni?
Úgy értem, hogy befújkálja az ember a habot, megvárja, míg folyékony lesz, majd beindítja az autót és hűti-fűti a rendszert, hogy teljesen elpárologjon a folyadék. A hűtés-fűtés előtt már visszakerül a pollenszűrő vagy csak miután teljesen száraz lesz a rendszer?

Én eddig úgy csináltam, hogy betettem az új szűrőt és utána indítottam be az autót és szárítottam ki a rendszert, hogy már ekkor is szűrt levegő kerüljön be.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.28 szombat, 23:20:44
Nem kétórást csinál csak le ragadt a régi dolgoknál és nem megy utána az újaknak+nem kísérletezik semmivel. Veszprémben is voltam 1 fényezőnél, ő is panaszkodott, h hologramosak a feketék. Kérdeztem, h csinálja és ő ís zöld aztán sárga. Mondtam neki közé a feketét és azóta nincs gondja. Próbáltam már a 3m-et de nem tetszett. Radíroz a zöld meg maszatol+gázolajszagú. Később kipárolog belőle valami anyag és jön elő a hologram. De lehet azóta fejlesztettek rajta. A karcálló lakkal nem bírt mit csinálni.  1   x5 nél megállt a tudomány, amit megcsiszoltam rajta az alig és sokadszorra fényesedett fel tökéletesen a zölddel. Gyári festésű volt. Aztán jött 1 német ember a menzernától és megmutatta, h kell polírozni. Leesett a állam, azóta azt használom. De van 3m is meg más is mellette mert néha kell.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2012.04.28 szombat, 23:45:21
Igen de sötét színeknél mindig kell a kék kupakos a végére (ha zöldel kezdi) akkor nem lehet hologramos, egyébként érdekes amit írsz ettől fügetlenül el hiszem, de ez a szín tipus szám sorrend pont a karcálló lakkokhoz van fejlesztve ha jól tanultam. Én nem vagyok fényező csak hobbiból kijárok hétvégente egy itteni elég jónak itélt fényezőhöz dolgozgatni tanulgatni tök ingyen :hehe:, így láttam ezt azt már én is. A zöldnél használtál nedvesítőt? van neki.. ezzel egy baj van ha nem mindent előírás szerűen használsz pl zöld korongja, nedvestítő akkor az van amit mondasz radíroz ragad.. stb ki van ez találva ez a rendszer úgy hogy azért ők is jól járjanak  :vigyor3: ne csak az emberek autója csillogjon  :nyes: de ha minden meg van az adott termékhez, munkafolyamathoz, nagyon szépet lehet velük alkotni. 
Nem nagyon fényeznek már nem karcálló lakkokal legalább is erre felé.

Cím: Autókozmetika, kívül
Írta: Proconsul - 2012.04.28 szombat, 23:51:52
ez ám a kozmetika (http://automenedzser.hu/auto_hirek/2012/4/28/A_vilag_tegtorottebb_kocsija__foto_MUV8J0#rss)  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.28 szombat, 23:58:38
Igen de sötét színeknél mindig kell a kék kupakos a végére (ha zöldel kezdi) akkor nem lehet hologramos, egyébként érdekes amit írsz ettől fügetlenül el hiszem, de ez a szín tipus szám sorrend pont a karcálló lakkokhoz van fejlesztve ha jól tanultam. Én nem vagyok fényező csak hobbiból kijárok hétvégente egy itteni elég jónak itélt fényezőhöz dolgozgatni tanulgatni tök ingyen :hehe:, így láttam ezt azt már én is. A zöldnél használtál nedvesítőt? van neki.. ezzel egy baj van ha nem mindent előírás szerűen használsz pl zöld korongja, nedvestítő akkor az van amit mondasz radíroz ragad.. stb ki van ez találva ez a rendszer úgy hogy azért ők is jól járjanak  :vigyor3: ne csak az emberek autója csillogjon  :nyes: de ha minden meg van az adott termékhez, munkafolyamathoz, nagyon szépet lehet velük alkotni. 
Nem nagyon fényeznek már nem karcálló lakkokal legalább is erre felé.

Én sem vagyok fényező ;) Nekem nem mutatta meg senki, saját magam kezdtem el, saját káromra tanulom. Kezembe adta 1 fényező az elején a gépet, 3 pasztát, 2 szivacsot és elmondta a sorrendet. És ennyi volt  a oktatás :vigyor3:   Vizet próbáltam csak de nem segített. Mostanában nem próbáltam a 3m-t lehet teljesen más mint eddig és erősebb a sárga mint korábban. Karcállóval csak a gyáriknál találkoztam, de olyankor mindig leszakad a kezünk a végére...   A menzerna azér is jó mert nincs megkötve a kezed, nem kell rendszert vásárolni vagyonokért+jóval olcsóbb.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2012.04.29 vasárnap, 00:51:51

A sárgának két tipusa van van a gépi amit linkeltem meg van egy kézi (3M 5990) polirja is, a gépi erős nagyon, a kézijét még nem próbáltam ki de szerintem nem is fogom.
Egyébként a fekete kupakos 2 komponensű akril festet felületekre jó leginkább  ;) Biztos az is jó amit mondasz még nem láttam olyat de majd rá kérdezek.
Megéri a rendszert megvenni mert utána már csak a pasztát kell venni ha fogy de viszont kevés kell belőle szóval lehet nem drága az annyira. persze a korong is kopik de azért nem vészes

http://www.youtube.com/watch?v=Zhh3uwgtjEc nagy kedvenc videóm   :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.29 vasárnap, 09:44:57

Átolvasom majd amit találok mert érdekelnek az új dolgok meg mindig lehet tanulni valamit! Meg el is mennék valami komoly bemutatóra már.  A 10 nekem sok 1 dobozért mert amit én veszek az 6.800- idehozva, és abból se kell több. De most nézelődtem és megtaláltam a forgalmazót még jobb árakkal. Nyílván mindenki ragaszkodik ahhoz ami bevált neki és is így vagyok ezzel, meg gondolom Te is. :wave:  Itt van 2link cuccról, meg tettem fel saját képeket, videóm még nincs.

http://www.menzerna.hu/includes/termekek04.php
http://www.menzerna.hu/files/letoltesek/3m_menzerna_compare_20111004.pdf

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_074_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_085_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/Zafira_014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/120429/Zafira_038_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.04.29 vasárnap, 10:32:29

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_074_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_085_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/Zafira_014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/120429/Zafira_038_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
azta :wow1: :taps: :finom:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2012.04.29 vasárnap, 11:20:52
http://www.menzerna.hu/includes/termekek04.php
http://www.menzerna.hu/files/letoltesek/3m_menzerna_compare_20111004.pdf

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_074_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_085_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/Zafira_014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/120429/Zafira_038_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Hát ez elég komolyan néz ki. Szép munka!  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.29 vasárnap, 13:46:30
Hát ez elég komolyan néz ki. Szép munka!  :taps:

Kössz. Igyenszünk, csak nem mindenkinek kell ilyen sajnos... A ford fekete metálokat lehet a legjobban megcsinálni, brutál a fénye és a szemcsék nagyon előjönnek napon. Jó a lakkjuk.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gravitydave - 2012.04.29 vasárnap, 23:41:12
Kössz. Igyenszünk, csak nem mindenkinek kell ilyen sajnos... A ford fekete metálokat lehet a legjobban megcsinálni, brutál a fénye és a szemcsék nagyon előjönnek napon. Jó a lakkjuk.

kar hogy messze vagy!
 :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.29 vasárnap, 23:44:31
kar hogy messze vagy!
 :wave:

Nekem a pécstől nyíregyháza az messzinek mondható vagy sopron debrecen :vigyor3: 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.04.29 vasárnap, 23:49:16
Nekem a pécstől nyíregyháza az messzinek mondható vagy sopron debrecen :vigyor3: 
pestieknek már a bp végét jelző tábla is messze van. lehetőleg minden a szomszéd utcába legyen, vagy legalább a kerületen belül :-/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.04.29 vasárnap, 23:50:02
jah, találtam itthon 80A-s papírt, egész szépen csiszolgattam vele. már csak polír kell :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.29 vasárnap, 23:54:21
pestieknek már a bp végét jelző tábla is messze van. lehetőleg minden a szomszéd utcába legyen, vagy legalább a kerületen belül :-/

Nemakartam mondani. Így majd Te kapsz érte :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.04.29 vasárnap, 23:55:50
Nemakartam mondani. Így majd Te kapsz érte :eplus2:
úgyis rámférne már egy alapos osztás :idiota:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.04.30 hétfő, 07:03:43
jah, találtam itthon 80A-s papírt, egész szépen csiszolgattam vele. már csak polír kell :eplus2:

De nem a kocsit csináltad vele?! A 80-as az kerítés csiszolásra való

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2012.04.30 hétfő, 23:30:17
De nem a kocsit csináltad vele?! A 80-as az kerítés csiszolásra való

egy 0 lemaradt  :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.04.30 hétfő, 23:38:52
egy 0 lemaradt  :wow1:
80-as volt meg műgyanta az áldozat :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tulok99 - 2012.05.02 szerda, 16:03:01
Komolyra fordítva.

A belső fekete műanyagok felújítására milyen cucc való?
A küszöb melletti fekete műanyagokba beleivódott a kosz, ezt kéne eltüntetni, hogy gusztább legyen a gépsárkány belül.
Nem a csillogó, csúszós szilikonspray-re gondolok, hanem van valami egyéb jól bevált szerre, amitől kb eredeti állapotban fog pompázni a belső tér!

kapható műanyagalapozó, egy szilionlemosós játék után ( nem mindenki tart otthon fényező motyókat, higító is megteszi ), ha karcos, meg csúnya nagyon akkor vízban polírpapírral finomítani kell, aztán lemosni tisztára, óvatosan lefújni műanyagalapozóval, ez kicsit macerás anyag, de kivitelezhető, aztán egy akármilyen festékspay is megteszi... így elméletileg tartós lesz a dolog, meg szép is, meg olyan színű, amilyet akarsz...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tulok99 - 2012.05.02 szerda, 16:06:34
Ilyen kopott fogantyúval csinált már valaki valamit, a cserén kívü? Hogyan lehetne egy kicsit gatyába rázni?

(http://kephost.hu/image-7D65_4F941A42.jpg) (http://kephost.hu/share-7D65_4F941A42.html)

vagy tényleg vakard le, vagy vakard le, csiszold le, alapozd le, szórózd le, és fesd le, vagy dekorfóliával vond be...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tulok99 - 2012.05.02 szerda, 16:43:36
én is kb úgy tudom a polírozás menetét, ahogy az optikai tuning rovatban írta a kolléga a hoszabbik verzióban. nem két perc, meg nem mindegy melyik anyagot milyen fényezés után használod, de csináltunk pl egy amerikai terepjárót, teljes fújás, az volt a kérés, hogy egyből plír is legyen, akár hogy sikerül, aztán végigszenvedtük, nem volt egyszerű. annyi bádog volt azon a fordon, mont egy csuklósbuszon... de a végeredmény... na az kárpótolt mindenért...  3M anyaginál természetesen meg kell fizetni a márkát, de ettől függetlenül nagyon jók is a pasztái, meg a többi anyaga is sztem. bázis festék alapján kell megválasztani a vizescsiszoláshoz a papírt, az lehet akár 1200-es is a végén, és arra megy a szín, meg a lakk... polírhoz 2000-3000, alatta nem igen szoktunk, felesleges. ha nem vesz ki valamit, akkot oda kevés a polír oda fényezés kell. sajna az amcsi ford pickupról nincs értelmes minőségű képem, csak telefonos, a mondeomról van ( ez lámpafénynél és napfénynél is hibátlan ). egy karcolás sem maradt rajta, nincs hologram, egyszerűen gyönörű lett... ettől függetlenül mindenki úgy dolgozik ahogy neki jól esik, a lényeg, hogy elégedett legyen a végeredménnyel!!!

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120502/9_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120502/9_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/120502/4186638095_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/120502/4186638095_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2012.05.03 csütörtök, 22:57:22
Átolvasom majd amit találok mert érdekelnek az új dolgok meg mindig lehet tanulni valamit! Meg el is mennék valami komoly bemutatóra már.  A 10 nekem sok 1 dobozért mert amit én veszek az 6.800- idehozva, és abból se kell több. De most nézelődtem és megtaláltam a forgalmazót még jobb árakkal. Nyílván mindenki ragaszkodik ahhoz ami bevált neki és is így vagyok ezzel, meg gondolom Te is. :wave:  Itt van 2link cuccról, meg tettem fel saját képeket, videóm még nincs.

http://www.menzerna.hu/includes/termekek04.php
http://www.menzerna.hu/files/letoltesek/3m_menzerna_compare_20111004.pdf

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_074_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/1_085_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/120429/Zafira_014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/view/120429/Zafira_038_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nagyon szép! Maszkolsz is  :eljen: igényesen csinálod  ;) Nyugodtan viheti hozzád bárki az autóját egy kis kényeztetésre  :taps:
A waxuk az milyen, szoktad használni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.05.04 péntek, 07:14:38
Nagyon szép! Maszkolsz is  :eljen: igényesen csinálod  ;) Nyugodtan viheti hozzád bárki az autóját egy kis kényeztetésre  :taps:
A waxuk az milyen, szoktad használni?

 :worship:  Persze, kiragasztjuk mindig. Anélkül gányolás csak.  Van menzerna waxom, de nem próbáltuk még. 1 másik fajtát használunk, minden polír után waxolunk.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2012.05.04 péntek, 12:55:20
Ha már a habos klímatisztítás nem elég, akkor milyen komolyabb beavatkozást tudnátok ajánlani?

Az ózonos cuccról van valakinek tapasztalata?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2012.05.04 péntek, 16:39:16
:worship:  Persze, kiragasztjuk mindig. Anélkül gányolás csak.  Van menzerna waxom, de nem próbáltuk még. 1 másik fajtát használunk, minden polír után waxolunk.

Persze úgy lesz tartós...
Jó árban van azért kérdezem, majd próbáld már ki  :beka3: a saját autómra akarok belőle venni ha rendbe lesz téve a fényezés. 
Az az amit nem adnak itt kimérve csak kilósba de az meg arany árban van a 3m-nél...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.05.04 péntek, 17:59:02
Persze úgy lesz tartós...
Jó árban van azért kérdezem, majd próbáld már ki  :beka3: a saját autómra akarok belőle venni ha rendbe lesz téve a fényezés. 
Az az amit nem adnak itt kimérve csak kilósba de az meg arany árban van a 3m-nél...

Én is a sajátomon fogom próbálni nemsoká. :smile:  De tudok neked olyat amit én használok és az sokkal olcsóbb. Ha érdekel akkor pü

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2012.05.06 vasárnap, 20:16:51
szípen kipuccantottam a mondit.csak a gumiszőnyeg maradt hátra.azt hogyan szoktátok csinálni  ???

illetve mivel kezelitek le.1 szer szilikon sprével fújtam be de nem lett jó mert nagyon csúszott  :(

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: badzoli - 2012.05.07 hétfő, 00:26:34
szípen kipuccantottam a mondit.csak a gumiszőnyeg maradt hátra.azt hogyan szoktátok csinálni  ???

illetve mivel kezelitek le.1 szer szilikon sprével fújtam be de nem lett jó mert nagyon csúszott  :(
Én a 4naposon pucoltam ki belülről. A gumiszőnyeget (nem gyári, akciós tecsós gumi+szövet) csak simán leporszívóztam. Lekenni felesleges, úgyis összetaposom...
Viszont a babapopsitörlő kendő fantasztikus a bőrülésekre. A hétvégén kívülről is akartam egy pucerájt, de ez a sz@r csepegő eső+szél olyan mocskot hordott rá, hogy el is ment a kedvem tőle. De kénytelen leszek lemosni, alig látni ki az első szélvédőn...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.05.07 hétfő, 00:53:43
Én a 4naposon pucoltam ki belülről. A gumiszőnyeget (nem gyári, akciós tecsós gumi+szövet) csak simán leporszívóztam. Lekenni felesleges, úgyis összetaposom...
Viszont a babapopsitörlő kendő fantasztikus a bőrülésekre. A hétvégén kívülről is akartam egy pucerájt, de ez a sz@r csepegő eső+szél olyan mocskot hordott rá, hogy el is ment a kedvem tőle. De kénytelen leszek lemosni, alig látni ki az első szélvédőn...
nekem ez vált be bőrülésre:
(http://www.bimmerdrivers.com/forum/attachment.php?attachmentid=1486&d=1232835230)

puha lett tőle a bőr, és nem fényesedett ki. :eljen:

ha kell van belőle eladóm :beka3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2012.05.07 hétfő, 07:03:41
nekem ez vált be bőrülésre:
(http://www.bimmerdrivers.com/forum/attachment.php?attachmentid=1486&d=1232835230)

puha lett tőle a bőr, és nem fényesedett ki. :eljen:

ha kell van belőle eladóm :beka3:
;) nekem nem bőr ülésem van  ;)
 :( viszont esik az eső így marad a gyári gumiszőnyeg puceráj  :(

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Feco66 - 2012.05.07 hétfő, 07:43:55
nekem ez vált be bőrülésre:
(http://www.bimmerdrivers.com/forum/attachment.php?attachmentid=1486&d=1232835230)

puha lett tőle a bőr, és nem fényesedett ki. :eljen:

ha kell van belőle eladóm :beka3:

Én is ezt használom :nyes:

Nem rossz, ellenben nagyon jó!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2012.05.07 hétfő, 12:24:05
Én is a sajátomon fogom próbálni nemsoká. :smile:  De tudok neked olyat amit én használok és az sokkal olcsóbb. Ha érdekel akkor pü

Oksa majd jelentkezem egyenlőre legyen meg a fényezés, aztán ha esedékes lesz akkor majd jelentkezem  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Makker - 2012.06.06 szerda, 17:59:27
Lehet hogy OFF lesz de ennél közelebbi topicot nem találtam.

Szóval, vágjátok vannak ezek az ambi pur car parfüm illatosítók. Mostanában nagyon felment az áruk az utántöltőknek mert annak idején 700-850ft között mozogtak a 7ml-s kiszerelések. Most meg már az 1500-öt verdesi egy utántöltő. Elvből nem akarok 1000ft-nál többet kiadni érte.

Van ötletetek hogy mivel tölthetném meg az üvegcsét hogy hasonló hatást érjek el mintha boltba vennék egy másikat. Arcszesszel próbáltam már, nem rossz de hamar újra kell tölteni. Most almás illóolajat fogok kipróbálni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: chrispooh - 2012.08.08 szerda, 09:15:13
Tud valaki segíteni abban, hogy ha az ajtó élét rányitották valamiére, és ott sérült a festés, azt hogyan lehet szépen javítani - javíttatni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2012.08.08 szerda, 09:44:44
Lehet hogy OFF lesz de ennél közelebbi topicot nem találtam.

Én alapból szeretem a vanília illatot.
Tehát vettem egy vaníliás illatosítót, és amikor kifogyott, akkor az ázsia centerben vettem egy otthoni ambi pur utántöltőt, csomagolás nélkül 380,-ért.
Igaz, hogy ez nem kifejezetten csak vanília, hanem még valamivel keverve van, de a vanília dominál.
Ebből inzulinos fecsivel anyag ki, az autóillatosítóba be, és lassan 2hónapja ezzel a feltöltéssel megy.
Igaz, hogy kevésbé intenzív az illata, de vaníliának vanília...
Lassan megint után kell töltenem, de még akkor sem leszek az "utántöltő" felénél sem... Azért 380,-ért minimum 3x feltölteni, (valszeg egy évig elég lesz az egész) az lényegesen olcsóbb, mint 1000-1500-ért havonta venni bele újat...
Ja meg ugye volt az autós egyszeri 890,-es költsége! De ez nem ambipurkár...
Az enyém az valami Dr.Marcus, de nem a sima, hanem a folyadékos, a tecsóba volt akciós, akkor vettem valamikor télen... 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: yooccoo - 2012.08.08 szerda, 10:39:31

én inkább nem szoktam telefingani az ülést, de te tudod  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.08.08 szerda, 13:57:39
Lehet hogy OFF lesz de ennél közelebbi topicot nem találtam.

Szóval, vágjátok vannak ezek az ambi pur car parfüm illatosítók. Mostanában nagyon felment az áruk az utántöltőknek mert annak idején 700-850ft között mozogtak a 7ml-s kiszerelések. Most meg már az 1500-öt verdesi egy utántöltő. Elvből nem akarok 1000ft-nál többet kiadni érte.

Van ötletetek hogy mivel tölthetném meg az üvegcsét hogy hasonló hatást érjek el mintha boltba vennék egy másikat. Arcszesszel próbáltam már, nem rossz de hamar újra kell tölteni. Most almás illóolajat fogok kipróbálni.
Öblítő?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: FokaDriver - 2012.08.22 szerda, 09:21:01
Mk3-as Mondeo hűtőjét szeretném megpucolni, mert tele van bogárral.

Mit javasoltok ? Milyen szert vegyek hozzá ? Hogyan érdemes csinálni ?

kösz, FD.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.08.22 szerda, 09:40:50
Mk3-as Mondeo hűtőjét szeretném megpucolni, mert tele van bogárral.

Mit javasoltok ? Milyen szert vegyek hozzá ? Hogyan érdemes csinálni ?

kösz, FD.
pl:  Domestos kicsit felhígítva. Vagy erősen lúgos tisztítószer. Levegővel kifújatod szárazon.  Beáztatod, vársz, aztán steri. Arra figyelj, h csak a hűtőre merőlegesen, és ne közelről!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2012.08.22 szerda, 10:52:36
Mk3-as Mondeo hűtőjét szeretném megpucolni, mert tele van bogárral.

Mit javasoltok ? Milyen szert vegyek hozzá ? Hogyan érdemes csinálni ?

kösz, FD.

Veszel hozzá mérethelyes radiátorfésűt. Az tutti, de elsőre inkább próbálkoznék tisztítószerekkel, áztatással, sűrített levegővel, az olcsóbb, és ha a kosz 90%-a kijön, már nem érdemes a maradékon gyökölni.

Figyulim! Felszólít! Nagynyomású mosó eszedbe ne jusson, mert úgy összekócolja a lamellákat, hogy azután fésülgetheted túlórában! A maximum a kerti slag vagy a zuhany.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: FokaDriver - 2012.08.22 szerda, 12:03:22
Veszel hozzá mérethelyes radiátorfésűt. Az tutti, de elsőre inkább próbálkoznék tisztítószerekkel, áztatással, sűrített levegővel, az olcsóbb, és ha a kosz 90%-a kijön, már nem érdemes a maradékon gyökölni.

Figyulim! Felszólít! Nagynyomású mosó eszedbe ne jusson, mert úgy összekócolja a lamellákat, hogy azután fésülgetheted túlórában! A maximum a kerti slag vagy a zuhany.

AndyA

Köszönöm a tanácsokat !
FD.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2012.08.22 szerda, 12:06:17
Van valakinek ilyen überfaxa vízlepergető nano-szélvédőbevonata? Tényleg jó a cucc vagy csak parasztvakítás? Tényleg nem ragad rá a dzsuva, tényleg ledobja a vizet, tényleg két ablaktörlés a rászáradt bogártetemek eltávolítása? Nem jön le a szorgos ablaktörlőzéstől?

Ha ez mind igaz, akkor hol csinálják valóban jól, úgy, hogy tudja is mindezt, mondjuk első körben Budapesten?

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.08.22 szerda, 12:53:08
Figyulim! Felszólít! Nagynyomású mosó eszedbe ne jusson, mert úgy összekócolja a lamellákat, hogy azután fésülgetheted túlórában! A maximum a kerti slag vagy a zuhany
Miért kócolná össze? Ha nem próbáltam volna az enyémen akkor nem is írtam volna, h sterizze. Arra a 2 dologra kell figyelni amit írtam és nem lesz semmi baja. 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2012.08.22 szerda, 12:55:49
Miért kócolná össze? Ha nem próbáltam volna az enyémen akkor nem is írtam volna, h sterizze. Arra a 2 dologra kell figyelni amit írtam és nem lesz semmi baja. 

A sima nagynyomású nem kócolta össze nekem se. De a forgófejes toldattal biztos nem próbálnám ki.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.22 szerda, 12:56:58
A sima nagynyomású nem kócolta össze nekem se. De a forgófejes toldattal biztos nem próbálnám ki.

A forgófej az brutál. Nekem a bőrt szedte le a lábamról... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.08.22 szerda, 13:05:55
A forgófej az brutál. Nekem a bőrt szedte le a lábamról... :vigyor3:
az nem lábmosásra való  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2012.08.22 szerda, 13:14:53
az nem lábmosásra való  :hehe:

Kísérletezéssel és kíváncsisággal másztunk le a fáról...   :D

A forgófej az brutál. Nekem a bőrt szedte le a lábamról... :vigyor3:

"Emberkozmetika, kívül-belül" topik

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.22 szerda, 13:15:16
az nem lábmosásra való  :hehe:

Na jó, de ha egy ilyen a kezedbe kerül, és esetleg ott van a környéken egy-két haver, akkor simán eljár az ember keze.

Jön a ködfüggöny, meg a fenékpucolás, meg minden baromság...  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Makker - 2012.08.22 szerda, 13:25:48
Na jó, de ha egy ilyen a kezedbe kerül, és esetleg ott van a környéken egy-két haver, akkor simán eljár az ember keze.

Jön a ködfüggöny, meg a fenékpucolás, meg minden baromság...  :vigyor3:

 :2funny:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mcskot - 2012.08.22 szerda, 23:04:12
Lehet hogy OFF lesz de ennél közelebbi topicot nem találtam.

Szóval, vágjátok vannak ezek az ambi pur car parfüm illatosítók. Mostanában nagyon felment az áruk az utántöltőknek mert annak idején 700-850ft között mozogtak a 7ml-s kiszerelések. Most meg már az 1500-öt verdesi egy utántöltő. Elvből nem akarok 1000ft-nál többet kiadni érte.

Van ötletetek hogy mivel tölthetném meg az üvegcsét hogy hasonló hatást érjek el mintha boltba vennék egy másikat. Arcszesszel próbáltam már, nem rossz de hamar újra kell tölteni. Most almás illóolajat fogok kipróbálni.

Air-Wick (kék tengeri koral) pumpás textil- és légfrissítő. Kb: 1000-1200 (akciósan 690) Ft.
Nagyon szépen porlaszt. Befújtam a kárpitot, üléseket, kalaptartót.
12 órás hatás van ráírva, de nálam még 3 hét után is nagyon jó illata van.
Így a flakon, elég lesz vagy 2-2,5 évre.
Szerintem, ez elég gazdaságos!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jym20 - 2012.08.23 csütörtök, 00:37:21
Van valakinek ilyen überfaxa vízlepergető nano-szélvédőbevonata? Tényleg jó a cucc vagy csak parasztvakítás? Tényleg nem ragad rá a dzsuva, tényleg ledobja a vizet, tényleg két ablaktörlés a rászáradt bogártetemek eltávolítása? Nem jön le a szorgos ablaktörlőzéstől?

Ha ez mind igaz, akkor hol csinálják valóban jól, úgy, hogy tudja is mindezt, mondjuk első körben Budapesten?

Én év elején vettem Würth-ös , nagyon jó valóban lepergeti a vizet és a bogarak se száradnak rá. Ajánlom mindenkinek, pláne hogy egy adag elég két autóra legalább is nálunk elég volt. 1 évig tart a hatása. :) Jah és télen nem fagy be a szélvédő +

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Makker - 2012.08.23 csütörtök, 05:00:09

Air-Wick (kék tengeri koral) pumpás textil- és légfrissítő. Kb: 1000-1200 (akciósan 690) Ft.
Nagyon szépen porlaszt. Befújtam a kárpitot, üléseket, kalaptartót.
12 órás hatás van ráírva, de nálam még 3 hét után is nagyon jó illata van.
Így a flakon, elég lesz vagy 2-2,5 évre.
Szerintem, ez elég gazdaságos!

Ezt a módszert én is próbáltam, nagyon jó cucc. Sokféle illat is van belőle és ugye vízalapú így semmi nyomot nem hagy a kárpiton. Dohányszagot is nagyon jól semlegesít (ezt nem az autóba próbáltam, enni, dohányozni és alkoholt tilos fogyasztani az autómba). Én olyan 3 napig éreztem az esőerdő illatot, és a kárpitot is felfrissítette. Próbálkoztam az üvegcsébe töltéssel de nagyon gyorsan elpárolgott, most újra áttértem a klasszikus fenyőfához.

De azt kell hogy mondjam tényleg ez az Air-Wick a legjobb megoldás, majd rendszeresítek egy Frissen mosott ruha illatút a kocsiba mert az a legjobb. :P

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mondejoooooo - 2012.08.23 csütörtök, 10:08:02
Van valakinek ilyen überfaxa vízlepergető nano-szélvédőbevonata? Tényleg jó a cucc vagy csak parasztvakítás? Tényleg nem ragad rá a dzsuva, tényleg ledobja a vizet, tényleg két ablaktörlés a rászáradt bogártetemek eltávolítása? Nem jön le a szorgos ablaktörlőzéstől?

Ha ez mind igaz, akkor hol csinálják valóban jól, úgy, hogy tudja is mindezt, mondjuk első körben Budapesten?

AndyA

én rain-x -et használok és nekem bevált

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.23 csütörtök, 10:11:44
én rain-x -et használok és nekem bevált

Dominak is bejött.
 :hehe:  :vigyor3:

Én a zuhanykabinra használtam fel. Egy ideig szépen leperegtette a vizet. Viszont egy szivacssal vittem fel, ami olyan büdös lett tőle, hogy kiraktam a garázsba. Rá egy hétre szétporladt, seprűvel szedtem össze... :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2012.08.23 csütörtök, 10:17:04
Dominak is bejött.
 :hehe:  :vigyor3:

Én a zuhanykabinra használtam fel. Egy ideig szépen leperegtette a vizet. Viszont egy szivacssal vittem fel, ami olyan büdös lett tőle, hogy kiraktam a garázsba. Rá egy hétre szétporladt, seprűvel szedtem össze... :wow1:

Vagy tizenéve én is próbálkoztam eggyel, de az összefutott cseppekbe a mosdókagyló felületén. :)

Mi a cucc és hol kapni pontosan azt, ami nektek bevált?

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Angel - 2012.08.23 csütörtök, 10:19:52
Én a zuhanykabinra használtam fel. Egy ideig szépen leperegtette a vizet.

Kicsit offolunk... az Alföldi porcelán kapható vízlepergető változatban. Valami lakkot/miafenét tesznek a porcelánra, ami eltömíti a pórusokat, és úgy lepereg a víz, mint a fene.
A zuhanykabin-pergető jó ötlet.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.23 csütörtök, 10:20:03
Vagy tizenéve én is próbálkoztam eggyel, de az összefutott cseppekbe a mosdókagyló felületén. :)

Mi a cucc és hol kapni pontosan azt, ami nektek bevált?

AndyA

Hát a Rain-x.

Fürdőszobába igazi tutti szert még nem találtam. Zuhanykabint így mindig lehúzom...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2012.08.23 csütörtök, 10:22:10
Kicsit offolunk... az Alföldi porcelán kapható vízlepergető változatban. Valami lakkot/miafenét tesznek a porcelánra, ami eltömíti a pórusokat, és úgy lepereg a víz, mint a fene.
A zuhanykabin-pergető jó ötlet.

Alföldi, meg még pár cég próbálkozik ilyen marketing szöveggel...

Nekem Laufen, Villeroy, meg Hüppe cuccaim vannak ilyen-olyan felületkezeléssel, de egy parasztvakítás az egész...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2012.08.23 csütörtök, 12:00:09
Van valakinek ilyen überfaxa vízlepergető nano-szélvédőbevonata? Tényleg jó a cucc vagy csak parasztvakítás? Tényleg nem ragad rá a dzsuva, tényleg ledobja a vizet, tényleg két ablaktörlés a rászáradt bogártetemek eltávolítása? Nem jön le a szorgos ablaktörlőzéstől?

Ha ez mind igaz, akkor hol csinálják valóban jól, úgy, hogy tudja is mindezt, mondjuk első körben Budapesten?

AndyA

Hello!

Én az Ibizámra rakattam az EzWash-nál, fantasztikus jó volt. 60körül szoktam csak ablaktörlőt kapcsolni, mert az esőcseppek egészen egyszerüen leszédültek róla. A rovarok pedig gellert kapva lepattantak róla.
Kb 6 hónapig garantálják a bevonatot. Kb 1 óra míg felkerül, rászárad, utána lepolírozzák róla. 8-10 ezer asszem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: csaba14 - 2012.08.23 csütörtök, 19:14:19
Alföldi, meg még pár cég próbálkozik ilyen marketing szöveggel...

Nekem Laufen, Villeroy, meg Hüppe cuccaim vannak ilyen-olyan felületkezeléssel, de egy parasztvakítás az egész...
De legalább pár évig nem esik szét a zuhanykabinod.
A vízlepergetés olyan , mint a gombamentes szilo ,na olyan sincs  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gabe - 2012.09.24 hétfő, 00:32:26
ebay-ről van... de van vaterán is 2x annyiért. vagy bmw kereskedésben sokszor annyiért :(

http://www.ebay.co.uk/itm/BMW-Leather-Lotion-UV-Protection-375ml-Genuine-BMW-/220788564461?pt=UK_Car_Accessories_Car_Care_Cleaning&hash=item33680621ed

Most vettem egyet én is az ebay-ről. Meglátom hogyan viselik az ülések...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2012.10.01 hétfő, 11:18:04
Most vettem egyet én is az ebay-ről. Meglátom hogyan viselik az ülések...
nekem jól viselik, jó puhák tőle, ha 3-4 havonta lekened vele ;) jah, alcantarára ez a fajta nem jó, ha esetleg olyanod van!!!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Sakos - 2012.10.01 hétfő, 17:51:46
nekem jól viselik, jó puhák tőle, ha 3-4 havonta lekened vele ;) jah, alcantarára ez a fajta nem jó, ha esetleg olyanod van!!!
Alcantarára mi a jó?
Mármint hogyan érdemes ápolni a félig bőr, félig alcantara ülést?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Fürge Teknős - 2012.10.01 hétfő, 18:01:05
De legalább pár évig nem esik szét a zuhanykabinod.
A vízlepergetés olyan , mint a gombamentes szilo ,na olyan sincs  :eplus2:
Van kimondottan gombás sziló is?
Eddig csak ecetest láttam  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Bernoldi - 2012.10.29 hétfő, 22:33:44
nemsoká lesz mondeóm! Ki lehet valahogy szedni a a kocsiból a cigiszagot? Ezen akadtam fenn, az egész kárpit büdös. Vagy csak a kozmetikás?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2012.10.30 kedd, 00:19:19
nemsoká lesz mondeóm! Ki lehet valahogy szedni a a kocsiból a cigiszagot? Ezen akadtam fenn, az egész kárpit büdös. Vagy csak a kozmetikás?

gratula hozzá. Ki lehet szedni kárpit vegytisztítással és a lochtite-nak van egy tísztató gáza ami jó erre. Azonban csak nyáron próbálkozz, mert a kárpit tisztítás után az autó nedves belül és ki kell száradnia.

Én ugyan ebben voltam, ma már semmi gond.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2012.10.30 kedd, 07:31:36
gratula hozzá. Ki lehet szedni kárpit vegytisztítással és a lochtite-nak van egy tísztató gáza ami jó erre. Azonban csak nyáron próbálkozz, mert a kárpit tisztítás után az autó nedves belül és ki kell száradnia.

Én ugyan ebben voltam, ma már semmi gond.
Linket tudsz dobni a loktájtról?  Elég sok cigis kocsival találkozok, de igazán jó megoldást még nem találtam.    Ilyenkor is  lehet kárpitozni, csak ki kell tenni 1-2 napot száradni. Na nem akkor mikor esik az eső, hó.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2012.10.30 kedd, 14:10:26
Linket tudsz dobni a loktájtról?  Elég sok cigis kocsival találkozok, de igazán jó megoldást még nem találtam.    Ilyenkor is  lehet kárpitozni, csak ki kell tenni 1-2 napot száradni. Na nem akkor mikor esik az eső, hó.

Persze, itten is van:
http://www.loctite.hu/cps/rde/xchg/henkel_huu/hs.xsl/hrek-esemenyek-5347_mp-news-8104-loctite-hygiene-spray-8104_HUU_HTML.htm

én ezt használom. Minden évben egyszer (én mondjuk tavasszal) ezt használom, mert fertőtleníti a légkondi rendszert is. Eddig bevált.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tyavi - 2012.12.29 szombat, 10:19:12
Sziasztok

A szovet szonyeget ti hogy tisztitjatok, na nem a porszivora gondolok:)
Lehet mosogepbe tenni?

Koszi

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: astor72 - 2012.12.29 szombat, 10:41:50
Sziasztok

A szovet szonyeget ti hogy tisztitjatok, na nem a porszivora gondolok:)
Lehet mosogepbe tenni?

Koszi
magasnyomásúval.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.18 hétfő, 19:08:52
Sziasztok,

Arra lennék kíváncsi, hogy Ti milyen pasztát használtok kocsimosás után?  :help:
Mert ebben a latyakos időben olyan gyorsan összekoszolódik a kocsi és arra gondoltam, hogy amint az idő engedi lemosom és átkenem valami pasztával, hogy ne tudjon olyan könnyen megmaradni rajta a kosz. Csak nem tudom, hogy milyet vegyek! Tudnátok ajánlani nekem valamit, ami Nektek bevált már?

Köszi előre is!  :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2013.02.18 hétfő, 19:38:11
Sziasztok,

Arra lennék kíváncsi, hogy Ti milyen pasztát használtok kocsimosás után?  :help:
Mert ebben a latyakos időben olyan gyorsan összekoszolódik a kocsi és arra gondoltam, hogy amint az idő engedi lemosom és átkenem valami pasztával, hogy ne tudjon olyan könnyen megmaradni rajta a kosz. Csak nem tudom, hogy milyet vegyek! Tudnátok ajánlani nekem valamit, ami Nektek bevált már?

Köszi előre is!  :wave:

Autoglym HD Wax
Bár nem olcsó, de fél évig simán kitart egy kezeléssel, és kb 20-30 kezelésre elég.
Próbáltam már sokfélét, de a legtöbb 3-4 mosást bírt csak ki.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.19 kedd, 18:28:03
Autoglym HD Wax
Bár nem olcsó, de fél évig simán kitart egy kezeléssel, és kb 20-30 kezelésre elég.
Próbáltam már sokfélét, de a legtöbb 3-4 mosást bírt csak ki.

Köszi szépen a választ!  :worship:

Még annyit meg tudál írni, hogy Te hol szoktad beszerezni? Én ezt találtam: http://autofejlesztes.hu/autoglym-high-definition-tobbszorosen-tesztgyoztes-carnauba-p-7240.html
Illetve, hogy ez vajon minden színű kocsira megfelelő wax lehet? (Mert az én kocsim metál-fekete, dde van egy piros OFF is a családban...)

Üdv,
Gábor

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: BDWTeam - 2013.02.19 kedd, 18:39:58
Köszi szépen a választ!  :worship:

Még annyit meg tudál írni, hogy Te hol szoktad beszerezni? Én ezt találtam: http://autofejlesztes.hu/autoglym-high-definition-tobbszorosen-tesztgyoztes-carnauba-p-7240.html
Illetve, hogy ez vajon minden színű kocsira megfelelő wax lehet? (Mert az én kocsim metál-fekete, dde van egy piros OFF is a családban...)

Üdv,
Gábor
Még, szerencse, hogy lehet kapni!  :wow1: Majd egy huszast egy tubus kencéért! :)  11.-ért lehet kapni 3M Expressz Pluszt is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.19 kedd, 18:59:34
Még, szerencse, hogy lehet kapni!  :wow1: Majd egy huszast egy tubus kencéért! :)  11.-ért lehet kapni 3M Expressz Pluszt is.

Hát meglepődtem az árán én is  :vigyor3:

Ez a 3M cucc kézi felvitelre való?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: BDWTeam - 2013.02.19 kedd, 19:05:41
Hát meglepődtem az árán én is  :vigyor3:

Ez a 3M cucc kézi felvitelre való?
Amiről beszéltem az konkrétan gépi felvitelre való, de itt van kézi felvitelre való 3M-es holmi is.....4900.-ért.

http://www.szefiautocolor.hu/products/3M-Imperial-K%C3%A9zi-Pol%C3%ADrpaszta.html

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2013.02.19 kedd, 19:10:06
Amiről beszéltem az konkrétan gépi felvitelre való, de itt van kézi felvitelre való 3M-es holmi is.....4900.-ért.

http://www.szefiautocolor.hu/products/3M-Imperial-K%C3%A9zi-Pol%C3%ADrpaszta.html

Előtte én is 3M-et használtam, ehez képest semmire sem való!
én itt szoktam beszerezni:
http://autoglym.hu/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.19 kedd, 19:11:52
Amiről beszéltem az konkrétan gépi felvitelre való, de itt van kézi felvitelre való 3M-es holmi is.....4900.-ért.

http://www.szefiautocolor.hu/products/3M-Imperial-K%C3%A9zi-Pol%C3%ADrpaszta.html

Köszi ennek mégjobb az ára!  :taps:

Te géppel szoktad a waxolást csinálni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2013.02.19 kedd, 19:12:50
Köszi ennek mégjobb az ára!  :taps:

Te géppel szoktad a waxolást csinálni?

Amit linkelt az polír paszta, ami neked kell az wax.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.19 kedd, 19:19:32
Amit linkelt az polír paszta, ami neked kell az wax.

Ja igen most látom csak, hogy mondod!  :taps: Köszi, hogy szólsz! ;-)

Na szóval! Hogyan szoktad/kell waxolni? Kocsimosás és száradás után felkenni a pasztát? Vagy polírozni is szoktad elötte?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2013.02.19 kedd, 19:31:39
Ja igen most látom csak, hogy mondod!  :taps: Köszi, hogy szólsz! ;-)

Na szóval! Hogyan szoktad/kell waxolni? Kocsimosás és száradás után felkenni a pasztát? Vagy polírozni is szoktad elötte?

Nem fontos polírozni, de ha polírozod sokkal tartósabb.
a sorrend:
magasnyomásúval levereted a koszt a kocsirol.
előkészitesz 1 vödör samponos vizet szivaccsal és egy vödör tiszta vizet, úgy kell mosni hogy miután látni hogy nagyon elvan szennyeződve a szivacs akkor mosd ki a tiszta vizben, semmikép sem a mosószeresben.
aztán lemosod róla a habot.
szárazra törlőd szarvasbőrrel vagy mikroszálsas törölközővel.
a waxot szivaccsal vagy mikroszálas kendővel vékony rétegekben vidd fel a felületre, egyszerre csak egy elemet csinálj, hagyod 10-20 percet száradni majd egy tiszta mikroszálassal fényesre törlöd.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2013.02.19 kedd, 19:35:36
Ja igen most látom csak, hogy mondod!  :taps: Köszi, hogy szólsz! ;-)

Na szóval! Hogyan szoktad/kell waxolni? Kocsimosás és száradás után felkenni a pasztát? Vagy polírozni is szoktad elötte?

Jé még annyit akartam hogy otthon ne álj neki polírozni, az egy külön szakma , nagy károkat tudsz tenni a fényezésben.
Nekem van fényező ismerősöm aki megszokta csinálni anyagárban.
Egy jó fényező kb 20-30ezer ft között csinál meg egy ekkora autót és kb 2-3 napos munka.
Nemtudom elhinni hogy mit művelhetnek azoknál a kocsimosó cégeknél ahol 1-2 óra alatt megcsinálják 10-12000ft-ért.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.19 kedd, 19:52:06
Jé még annyit akartam hogy otthon ne álj neki polírozni, az egy külön szakma , nagy károkat tudsz tenni a fényezésben.
Nekem van fényező ismerősöm aki megszokta csinálni anyagárban.
Egy jó fényező kb 20-30ezer ft között csinál meg egy ekkora autót és kb 2-3 napos munka.
Nemtudom elhinni hogy mit művelhetnek azoknál a kocsimosó cégeknél ahol 1-2 óra alatt megcsinálják 10-12000ft-ért.

Köszi, hogy leírtad a menetet! Így már minden világos  :integet2:
A polírozást semmi képpen sem kezdeném el magam megcsinálni, mert ahogy írtad is, az egy külön szakma. Nem szeretnék kárt tenni a lakkozásban!

És ha azt vesszük, hogy ha a Autoglym High Definition Wax 25 kezelésre elég, akkor 680Ft-ra jön ki egy waxolás vele, ami nem egy drága dolog sztem. Főleg ha olyan lesz tőle a kocsi mint a videón! Sztem kipróbálom!  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2013.02.19 kedd, 20:00:55
Jé még annyit akartam hogy otthon ne álj neki polírozni, az egy külön szakma , nagy károkat tudsz tenni a fényezésben.
Nekem van fényező ismerősöm aki megszokta csinálni anyagárban.
Egy jó fényező kb 20-30ezer ft között csinál meg egy ekkora autót és kb 2-3 napos munka.
Nemtudom elhinni hogy mit művelhetnek azoknál a kocsimosó cégeknél ahol 1-2 óra alatt megcsinálják 10-12000ft-ért.
Én tudom: Dupla viasz!!!Ez a legnagyobb átverés.Egy komoly polírozás egy normál felületű kasztninál minimum 12-14 óra.A tanácsom , hogy felejtsétek el a bolti ingyom-bingyom színes pasztákat meg a 2 az 1-be sampon meg viasz kombinációkat.Aki komoly munkát akar otthon végezni az próbáljon beszerezni ipari anyagokat. 3M, RIWAX, Maxolen,Sonax.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2013.02.19 kedd, 20:03:26
Köszi, hogy leírtad a menetet! Így már minden világos  :integet2:
A polírozást semmi képpen sem kezdeném el magam megcsinálni, mert ahogy írtad is, az egy külön szakma. Nem szeretnék kárt tenni a lakkozásban!

És ha azt vesszük, hogy ha a Autoglym High Definition Wax 25 kezelésre elég, akkor 680Ft-ra jön ki egy waxolás vele, ami nem egy drága dolog sztem. Főleg ha olyan lesz tőle a kocsi mint a videón! Sztem kipróbálom!  :taps:
Egy komoly viasz fél évig biztosan bírja.Ha ez 25 alkalomra elég akkor 12 év alatt ott fog a garázsodban megkocsonyásodni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.02.19 kedd, 22:16:03
Riwax Spray Finish RX 20.  Mi is ezt használjuk, de otthonra is jó, kézzel lehet kenni.  Csak alaposan meg kell mosni/tisztítani a kocsit!  0.5 liter pumpálós  2.200- ft.  soxor át lehet vele kenni a kocsit.   De ezek a cuccok polír után az igaziak!!
  Mi is csinálunk tizenpárezres polírt, csak nem átverőset. Ez csak világos kocsikra vonatkozik. Lemosva, leragasztva, kátrány leszedve, kilincsek kiszedve, nincs polírmaradvány, gumik lekenve, a végén a Riwaxos cuccal áttörölve.

Polírozni csak géppel. A kézi csak a koszt szedi le+összekarcolja.

A wax/kemény viasz tartóssága azon is múlik, hogy van mosva utána a kocsi, meg milyen sűrűn. A dobálós melegvizesben mosva max 2-3 hónap, mert a vegyszer leszedi. Otthon normális samponnal mosva lehet fél év is, ha rendesen fel van polírozva, és géppel vitték fel, meg hagyták megszáradni is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2013.02.20 szerda, 08:18:56

Az RX 20-at akartam én is ajánlani gyors , egyszerű, kezdő sem tudja elrontani csak ha rossz a szeme :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gabee - 2013.02.20 szerda, 16:09:44
Riwax Spray Finish RX 20.  Mi is ezt használjuk, de otthonra is jó, kézzel lehet kenni.  Csak alaposan meg kell mosni/tisztítani a kocsit!  0.5 liter pumpálós  2.200- ft.  soxor át lehet vele kenni a kocsit.   De ezek a cuccok polír után az igaziak!!
  Mi is csinálunk tizenpárezres polírt, csak nem átverőset. Ez csak világos kocsikra vonatkozik. Lemosva, leragasztva, kátrány leszedve, kilincsek kiszedve, nincs polírmaradvány, gumik lekenve, a végén a Riwaxos cuccal áttörölve.

Polírozni csak géppel. A kézi csak a koszt szedi le+összekarcolja.

A wax/kemény viasz tartóssága azon is múlik, hogy van mosva utána a kocsi, meg milyen sűrűn. A dobálós melegvizesben mosva max 2-3 hónap, mert a vegyszer leszedi. Otthon normális samponnal mosva lehet fél év is, ha rendesen fel van polírozva, és géppel vitték fel, meg hagyták megszáradni is.

Még azt el tunátok magyarázni, hogy mi a különbség a szilikonos és nem szilikonos wax-ok között. Most nézegetem a különböző gyártók termékeit és néhánynál láttam a "szilikonos!!!" feliratot (pl: RIWAX titan). Godolom nem véletlenül van felkiáltójelezve. Kíváncsi lennék, hogy mit jelent ez!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.02.20 szerda, 19:21:50
Még azt el tunátok magyarázni, hogy mi a különbség a szilikonos és nem szilikonos wax-ok között. Most nézegetem a különböző gyártók termékeit és néhánynál láttam a "szilikonos!!!" feliratot (pl: RIWAX titan). Godolom nem véletlenül van felkiáltójelezve. Kíváncsi lennék, hogy mit jelent ez!

nemtom, de a festő biztos örülne neki ha nemsokkal utána festeni kellene  :smile:     Mi amit használtunk azok szilikonosak, gondolom az tartósabb.  De a Titán az wax, a másik amit használtunk az Einszett-től a Hart Glanz az kemény viasz.   Ez a 2 is úgy a tuti ha géppel visszük fel, és legalább 1 éjszakát rajta van. A Riwaxost meg géppel is kell leszedni.  Aztán nem kis meló úgy áttörölni, h ne legyen maszatos 1 fekete kocsi...   Ha ez meg van csinálva rendesen, persze a rendesen megcsinált polír után, akkor sokat dob a kocsi fényén.   :finom:

   RX 20-at vegyél!  Gyors, olcsó, egyszerű, nem lehet elrontani. Elemenként haladsz, ráfújod, nagyjából áttörlöd mikro kendővel, mikor körbeértél 1 másikkal megint és kész.   1 pumpálós fél literes elég 1 évig havi 1-2 használattal  :wave:  

    De ha lesz rá igény viszek a tavaszi találkozóra és lehet tőlem venni flakonban, pumpáló meg minden háztartásban van. De pár db még lehet nekem is lesz.   Meg tisztítószert bőrre-kárpitra, műanyag ápolót.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.02.27 szerda, 19:47:06
Teszt:

http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/probara_tettuk_a_dn_nanotech_cartech_bevonatait-9590?utm_source=hirfigyelo&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_2013-02-26&utm_content=cikk (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/probara_tettuk_a_dn_nanotech_cartech_bevonatait-9590?utm_source=hirfigyelo&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_2013-02-26&utm_content=cikk)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.02.27 szerda, 20:02:35
Teszt:

http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/probara_tettuk_a_dn_nanotech_cartech_bevonatait-9590?utm_source=hirfigyelo&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_2013-02-26&utm_content=cikk (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/probara_tettuk_a_dn_nanotech_cartech_bevonatait-9590?utm_source=hirfigyelo&utm_medium=email&utm_campaign=hirlevel_2013-02-26&utm_content=cikk)

Nemhiszem, h így van.  Konkrétan azt, h csak attól h rákenik,  "újjászületik" minden a kocsin. Ezek a cuccok mint írtam is polír után hatásosak. Mosással nem jön le a rásült kosz, vízkő stb.  Ha nem így lenne akkor minden políros ilyet venne. De nem is, mert otthon is meg lehet csinálni.    És főleg ezért nem lehet az, h 1 évig rajta van.  

Másrészt, akinek van pénze, az elviszi és megcsináltatja, akinek nincs az meg nem tud  érte 20 e ft-ot adni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2013.02.27 szerda, 21:47:23
Paraszt vakítás!!! A cikk végén ott van , hogy fizetett hirdetés .

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.03.19 kedd, 22:59:22
Hátha itt is belebotlik valaki

http://mondeo.hu/index.php?topic=12537.msg756573#msg756573

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2013.03.20 szerda, 13:36:27
Hátha itt is belebotlik valaki

http://mondeo.hu/index.php?topic=12537.msg756573#msg756573

:wave: engem érdekelne  :wave: minden tavasszal elszoktam vinni kipuccantani

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.03.20 szerda, 21:42:45
:wave: engem érdekelne  :wave: minden tavasszal elszoktam vinni kipuccantani

http://mondeo.hu/index.php?topic=12537.msg756573#msg756573

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.04.20 szombat, 16:13:58
Felnitisztításhoz mit javasolnátok?

A nyári felnim ilyen szegecses-csavaros, tehát nem könnyű tisztítani. Fogkefével meg egy élet is kevés, hogy minden zugát kitisztítsam. Valami olyan spray kéne, amit ráfújok, rajtahagyok, aztán slaggal leveretem, és utána szépen fog csillogni. Ja, és persze nem 30e/10ml flakon áron mérik  :vigyor3: Létezik valami ilyen csodaszer, ami kipróbált, és tényleg működik is?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2013.04.20 szombat, 16:37:18
Felnitisztításhoz mit javasolnátok?

A nyári felnim ilyen szegecses-csavaros, tehát nem könnyű tisztítani. Fogkefével meg egy élet is kevés, hogy minden zugát kitisztítsam. Valami olyan spray kéne, amit ráfújok, rajtahagyok, aztán slaggal leveretem, és utána szépen fog csillogni. Ja, és persze nem 30e/10ml flakon áron mérik  :vigyor3: Létezik valami ilyen csodaszer, ami kipróbált, és tényleg működik is?
Nem kell meglepődni amit írok:10%-os háztartási sósav ecsettel felkened.Az a lényeg műanyaghoz ne érjen.Utána vízzel öblíted és autósamponnal átmosod.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.04.20 szombat, 16:40:57
Nem kell meglepődni amit írok:10%-os háztartási sósav ecsettel felkened.Az a lényeg műanyaghoz ne érjen.Utána vízzel öblíted és autósamponnal átmosod.
Meglepődtem  ;D

De ha a felni lakkozása pár helyen már sérült, azt nem bántja? Vagy a gumit, ahol a felnivel érintkezik (ugyanis a tisztítás idejére nem tudom, és nem is akarom levenni a gumit a felniről). Valami spriccelős izében azért jobban bíznék. Ez a sosav elég agresszívan hangzik.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.04.20 szombat, 22:00:15
Meglepődtem  ;D

De ha a felni lakkozása pár helyen már sérült, azt nem bántja? Vagy a gumit, ahol a felnivel érintkezik (ugyanis a tisztítás idejére nem tudom, és nem is akarom levenni a gumit a felniről). Valami spriccelős izében azért jobban bíznék. Ez a sosav elég agresszívan hangzik.
Pedig jól írja!   Ne is próbálj mást, semmi értelme. amiket árulnak az gagyi mind, a ráégett fékport nem szedik le. vegyél háztartási sósavat, azzal átecseteled,hagyod kb 5 percet, átmész rajta alaposan,  leöblíted, és átmosod samponos szivaccsal.  nem fogja bántani a festést és a gumit sem.  ha a szemedbe megy, nem kell megijedni, öblítsd ki vízzel.   ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.04.20 szombat, 22:05:54
Pedig jól írja!   Ne is próbálj mást, semmi értelme. amiket árulnak az gagyi mind, a ráégett fékport nem szedik le. vegyél háztartási sósavat, azzal átecseteled,hagyod kb 5 percet, átmész rajta alaposan,  leöblíted, és átmosod samponos szivaccsal.  nem fogja bántani a festést és a gumit sem.  ha a szemedbe megy, nem kell megijedni, öblítsd ki vízzel.   ;)
Már ketten mondjátok ezt, akkor lehet benne valami  ;)
Csak első hallásra elég szokatlannak tűnt. De akkor ezzel állok majd neki.
Köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2013.04.21 vasárnap, 00:43:29
En rozsda oldoval szoktam csinalni :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2013.04.21 vasárnap, 21:00:18
Olvassatok utána, hogy a sósav mire is való!A rozsdás lemez felnivel csodákat művel.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: oritomi - 2013.05.12 vasárnap, 22:45:05
A motorháztetőn a kőfelverődést mivel lehet kozmetikázni? Illetve megelőzni? Láttam motorháztető elejére való takarót,ez mennyire tuti? Az eső nem marad benne? Vajon rozsdásodhat emiatt alatta?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.05.12 vasárnap, 22:47:23
A motorháztetőn a kőfelverődést mivel lehet kozmetikázni? Illetve megelőzni? Láttam motorháztető elejére való takarót,ez mennyire tuti? Az eső nem marad benne? Vajon rozsdásodhat emiatt alatta?

Én a helyedben inkább fóliáztatnám!  :worship:
SzJani is azt tette, szerintem konzultálj vele, azt hiszem nem bánta meg!
Bár ha jól tudom, Ő az egész kocsit behúzatta!  ;) :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.12 vasárnap, 22:54:05
A motorháztetőn a kőfelverődést mivel lehet kozmetikázni? Illetve megelőzni? Láttam motorháztető elejére való takarót,ez mennyire tuti? Az eső nem marad benne? Vajon rozsdásodhat emiatt alatta?
Nyilván ízlés kérdése, de szerintem ezek a bőrrel félig bevont motorháztetők végtelenül gusztustalanok.
Ha óvni akarod, akkor én is a fóliát mondanám. Az legalább nem látszik. Ha meg már lukacsos a lakk, akkor leginkább fényeztetni kell. Sajna az enyém is pöttyös, ráadásul a feketén nagyon meg is látszik. A következő autómon majd biztos fóliáztatni fogom a motorháztetőt.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: oritomi - 2013.05.13 hétfő, 21:55:21
Nyilván ízlés kérdése, de szerintem ezek a bőrrel félig bevont motorháztetők végtelenül gusztustalanok.
Ha óvni akarod, akkor én is a fóliát mondanám. Az legalább nem látszik. Ha meg már lukacsos a lakk, akkor leginkább fényeztetni kell. Sajna az enyém is pöttyös, ráadásul a feketén nagyon meg is látszik. A következő autómon majd biztos fóliáztatni fogom a motorháztetőt.

A fólia az átlátszó vagy az autó szine?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.13 hétfő, 22:38:29
A fólia az átlátszó vagy az autó szine?
Átlátszó. És abszolút nem észrevehető.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.19 vasárnap, 23:10:49
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve.. pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.

Eddig:

-joxer           1.5 L
-HZsolt            5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.19 vasárnap, 23:14:45
Nem írtál összeget!
mennyi az ára a 1,5 literesnek?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.19 vasárnap, 23:15:37
Nem írtál összeget!
mennyi az ára a 1,5 literesnek?
dehogynem, ott van :smile:  500/db

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.19 vasárnap, 23:16:38
dehogynem, ott van :smile:  500/db

Bakker, tényleg, késő van!  :wave:
Beírom magam a sorba..... :email:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.19 vasárnap, 23:17:12
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve.. pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.

Eddig:

-joxer           1.5 L
-HZsolt            5 L
-zsoel            1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.05.19 vasárnap, 23:19:41

-Styleair      2x1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.20 hétfő, 00:05:53

-Domi             1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.20 hétfő, 07:16:13

- Balogh Tomi 2x1,5l    +gumiápoló

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mbdeb - 2013.05.20 hétfő, 07:48:41

- mbdeb   1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 08:05:42
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve.. pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.

Eddig:

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92              5 L
-zsoel                 1.5 L
-Styleair          2x1.5 L
-Domi                 1.5 L
-Balogh Tomi   2x1,5 L    +gumiápoló
-mbdeb              1.5 L
-László            3x1,5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2013.05.20 hétfő, 09:24:52

-AndyA 1 x 1,5 l

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: nejo88 - 2013.05.20 hétfő, 10:00:46

-nejo88           2x1,5 L  +a gumiápoló mennyisége/ár?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kerdig - 2013.05.20 hétfő, 12:00:20

- kerdig           1x1,5l

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.20 hétfő, 13:30:59
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve, főleg a világosat.    pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5=6 )

A gumiápoló 0.5 literesbe lesz. Ha nem pazaroljátok, 15x le lehet vele kenni a 4 kereket. árát kedden tudom megmondani. Szerintem az is párszázas ajánlat lesz.

Vihetek műszerfalápolót is ha kell. az is 0.5 literesbe lenne, sokáig elég. de azt csak akkor tudok, ha addig sikerül venni, mert abból alig van. ez kedden kiderül, meg az ára is, de az sem lesz veszélyes.    

Arabic kocsiját  lekentük fullra belül, kérdezzétek meg, h milyen.

Ha a takarításhoz kell spriccelő, vegyetek a Lidlibe  5W(vagy W5, nemtom) nevű üvegtisztítót.  300- forint, 1 liter, és még jó is. löttyöt átöntitek másba, és van spriccelő.

Eddig:

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92              5 L  
-zsoel                 1.5 L
-Styleair                3 L  
-Domi                 1.5 L
-Balogh Tomi          3 L       +gumiápoló
-mbdeb               1.5 L
-László                   3 L
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L       +gumiápoló
-kerdig                1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.05.20 hétfő, 14:30:11

-Lacika71             1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 14:33:54

És te mit kérsz és mennyit? Vagy csak simán sorbaálltál?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.05.20 hétfő, 14:38:17
És te mit kérsz és mennyit? Vagy csak simán sorbaálltál?

Dentcraft már tudja. Ő kért meg, hogy az írására válaszoljak (külön hozzászólásként iratkoztam fel, csak simán másol-beilleszt megoldással) csak elfelejtettem beírni, de már javítottam.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 14:39:50
elfelejtettem beírni, de már javítottam.
:eljen: :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.20 hétfő, 14:41:12
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve, főleg a világosat.    pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5=6 )

A gumiápoló 0.5 literesbe lesz. Ha nem pazaroljátok, 15x le lehet vele kenni a 4 kereket. árát kedden tudom megmondani. Szerintem az is párszázas ajánlat lesz.

Vihetek műszerfalápolót is ha kell. az is 0.5 literesbe lenne, sokáig elég. de azt csak akkor tudok, ha addig sikerül venni, mert abból alig van. ez kedden kiderül, meg az ára is, de az sem lesz veszélyes.    

Arabic kocsiját  lekentük fullra belül, kérdezzétek meg, h milyen.

Ha a takarításhoz kell spriccelő, vegyetek a Lidlibe  5W(vagy W5, nemtom) nevű üvegtisztítót.  300- forint, 1 liter, és még jó is. löttyöt átöntitek másba, és van spriccelő.

Eddig:

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92              5 L  
-zsoel                 1.5 L
-Styleair                3 L  
-Domi                 1.5 L
-Balogh Tomi          3 L       + 2x 0,5l gumiápoló
-mbdeb               1.5 L
-László                   3 L
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L       +gumiápoló
-kerdig                1.5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.05.20 hétfő, 14:42:38

-takiatti               0,5L gumiápoló

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 14:46:20

-takiatti               0,5 L gumiápoló
-Lacika71            1,5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.05.20 hétfő, 15:19:48
-takiatti               0,5L gumiápoló
Neked egyszer használatos gumira minek? Azzal akarsz imponálni?  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 15:26:40
( 3x1.5=6 )
Egyébként jól megy a matek? :eplus2: :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.20 hétfő, 15:35:08
Egyébként jól megy a matek? :eplus2: :eplus2: :eplus2:

 :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 15:39:25
:taps:
A nagy matekosok szokták kiírni, hogy kedvezmény: -20%. Ami a matematika jelenlegi állása szerint 20% felárat jelent, mert a kedvezmény szó negatív előjelet feltételez, és x-(-y)=x+y.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GinJoy - 2013.05.20 hétfő, 15:40:00
Egyébként jól megy a matek? :eplus2: :eplus2: :eplus2:
akár HZsoltnak :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 15:40:12
Egyébként jól megy a matek? :eplus2: :eplus2: :eplus2:
Azért tudom, hogy hármat fizet négyet kap akcióra gondoltál! :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.20 hétfő, 20:02:12
Egyébként jól megy a matek? :eplus2: :eplus2: :eplus2:
ja, mint a mirigyeknek,  nyóc meg 7 az három  :hehe:    jól elbeszélgettél magaddal   :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.20 hétfő, 20:06:58
ja, mint a mirigyeknek,  nyóc meg 7 az három  :hehe:    jól elbeszélgettél magaddal   :smile:
Sokszor nyolc az negyvennyolc... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.20 hétfő, 20:09:42
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve, főleg a világosat.    pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5L=6L )

A gumiápoló 0.5 literesbe lesz. Ha nem pazaroljátok, 15x le lehet vele kenni a 4 kereket. árát kedden tudom megmondani. Szerintem az is párszázas ajánlat lesz.

Vihetek műszerfalápolót is ha kell. az is 0.5 literesbe lenne, sokáig elég. de azt csak akkor tudok, ha addig sikerül venni, mert abból alig van. ez kedden kiderül, meg az ára is, de az sem lesz veszélyes.    

Arabic kocsiját  lekentük fullra belül, kérdezzétek meg, h milyen.

Ha a takarításhoz kell spriccelő, vegyetek a Lidlibe  5W(vagy W5, nemtom) nevű üvegtisztítót.  300- forint, 1 liter, és még jó is. löttyöt átöntitek másba, és van spriccelő.

Eddig:                                            

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92            4.5 L       +1.5 ajándékba
-zsoel                 1.5 L
-Styleair                3 L  
-Domi                 1.5 L
-Balogh Tomi          3 L  
-mbdeb               1.5 L
-László                4.5 L       +1.5 ajándékba
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L      
-kerdig                1.5 L
-Lacika71            1,5 L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0.5
-nejo88                      0.5
-takiatti                      0.5

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2013.05.20 hétfő, 21:04:28

Eddig:                                             

-Styleair                0 L        +3 ajándékba

 :vigyor3:

 :taps: :idiota:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.20 hétfő, 21:04:34
:vigyor3:
meg gyorsan takarítsam is ki, nem?  :smile:               akár ki is törölhetnéd  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.05.20 hétfő, 21:11:16
meg gyorsan takarítsam is ki, nem?  :smile:               akár ki is törölhetnéd  ;)
Vérszem vót!  ;) :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.21 kedd, 11:13:52
nyóccáz a gumiapolo.

a muszerfal ápoló is annyi, ha kell maholnap jelezzetek mert akkor vennem kell.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.05.21 kedd, 13:56:33
nyóccáz a gumiapolo.

a muszerfal ápoló is annyi, ha kell maholnap jelezzetek mert akkor vennem kell.
Én nem kérek, mert közben találtam itthon gumira való cuccot.
Maradok a másiknál: 2x1,5l

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.21 kedd, 14:00:34
Én nem kérek, mert közben találtam itthon gumira való cuccot.

Nőt?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.21 kedd, 19:53:56
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve, főleg a világosat.    pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5L=6L )

A gumiápoló 0.5 literesbe lesz. Ha nem pazaroljátok, 15x le lehet vele kenni a 4 kereket. árát kedden tudom megmondani. Szerintem az is párszázas ajánlat lesz.

Vihetek műszerfalápolót is ha kell. az is 0.5 literesbe lenne, sokáig elég. de azt csak akkor tudok, ha addig sikerül venni, mert abból alig van. ez kedden kiderül, meg az ára is, de az sem lesz veszélyes.    

Arabic kocsiját  lekentük fullra belül, kérdezzétek meg, h milyen.

Ha a takarításhoz kell spriccelő, vegyetek a Lidlibe  5W(vagy W5, nemtom) nevű üvegtisztítót.  300- forint, 1 liter, és még jó is. löttyöt átöntitek másba, és van spriccelő.

Eddig:                                            

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92            4.5 L       +1.5 ajándékba
-zsoel                 2 X 1.5 L /csak hogy pörögjön az üzlet :)/
-Styleair                3 L  
-Domi                 1.5 L
-Balogh Tomi          3 L  
-mbdeb               1.5 L
-László                4.5 L       +1.5 ajándékba
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L      
-kerdig                1.5 L
-Lacika71            1,5 L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0.5
-nejo88                      0.5
-takiatti                      0.5

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.21 kedd, 19:59:01
Hétvégén kicsit feltuningoltam életem értelme autójának kerekeit:

Hátsó kerék ilyen volt:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/h_ts__ker_k_ilyen_volt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130521/h_ts__ker_k_ilyen_volt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Ilyen lett:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/h_ts__ker_k_ilyen_lett_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130521/h_ts__ker_k_ilyen_lett_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Végeredmény:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/h_ts__ker_k_k_sz_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130521/h_ts__ker_k_k_sz_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Első kerék ilyen volt:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/els__ker_k_ilyen_volt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130521/els__ker_k_ilyen_volt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

És ilyen lett:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/els__ker_k_ilyen_lett_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130521/els__ker_k_ilyen_lett_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.21 kedd, 20:22:00
Hétvégén kicsit feltuningoltam életem értelme autójának kerekeit:
Xsarat vettetek végül?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.21 kedd, 20:28:32
Xsarat vettetek végül?

Igen, 2002-es, 1.tulaj, 86.000 valós kilométer, 1.6 benzin, klíma, légzsákok, el.ablakok, színezett üveg, fed.kompjuter, tolatóradar, stb...  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2013.05.22 szerda, 08:08:43
Igen, 2002-es, 1.tulaj, 86.000 valós kilométer, 1.6 benzin, klíma, légzsákok, el.ablakok, színezett üveg, fed.kompjuter, tolatóradar, stb...  :eljen:

Nem írtál vissza az e-mail-re abroncs ügyben!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.22 szerda, 09:29:11
Hétvégén kicsit feltuningoltam életem értelme autójának kerekeit:

Hátsó kerék ilyen volt:
[img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/h_ts__ker_k_ilyen_volt_www.kepfeltoltes.hu
Ilyen lett:
[url=http://kepfeltoltes.hu/view/130521/h_ts__ker_k_ilyen_lett_www.kepfeltoltes.hu_.jpg][img]http://kepfeltoltes.hu/thumb/130521/h_ts__ker_k_ilyen_lett_www.kepfel

 (http://kepfeltoltes.hu/view/130521/h_ts__ker_k_ilyen_volt_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Milyen szerrel kell nekiesni a felninek, hogy ilyen legyen a végeredmény?? Az enyémekre is ráférne egy ilyen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.22 szerda, 09:30:22
Milyen szerrel kell nekiesni a felninek, hogy ilyen legyen a végeredmény?? Az enyémekre is ráférne egy ilyen.

Nem sósavról volt szó?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.22 szerda, 09:31:40
Nem sósavról volt szó?
Volt itt szó sósavról, de azt én egy kicsit túl agresszívnek érzem. Meg a felniről néhol le van verse már a lakk, és nem tudom mennyire tesz jót a lakk alatti résznek a sósav.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2013.05.22 szerda, 09:36:02
Volt itt szó sósavról, de azt én egy kicsit túl agresszívnek érzem. Meg a felniről néhol le van verse már a lakk, és nem tudom mennyire tesz jót a lakk alatti résznek a sósav.

Szépen lehozza egy magasnyomású mosó is, én több időt nem nagyon fordítanék rá, egy kis eső + fékpor, és ugyan olyan lesz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.22 szerda, 09:36:57
Szépen lehozza egy magasnyomású mosó is, én több időt nem nagyon fordítanék rá, egy kis eső + fékpor, és ugyan olyan lesz.
Persze, de ennyi erővel kocsit mosni se kell, mert mire hazaérsz a mosóból, már poros lesz, és ha mész 40km-t, már olyan mint mosás előtt.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.05.22 szerda, 09:47:09
Persze, de ennyi erővel kocsit mosni se kell, mert mire hazaérsz a mosóból, már poros lesz, és ha mész 40km-t, már olyan mint mosás előtt.

Vettem az osanban a legolcsóbb felnitisztítót, asszem 295,-/flakon.
Ez olyan mint a klin tehát szórófejes!
Leírás alapján felviszed, kicsit hagyod hatni ~5percet, aztán kicsi sika, és magasnyomásúval lemosod.
Egész jó eredményt értem el vele, persze nem olyan lett mint zsoel képein a citrom felnije, de megteszi.

Annó 3éve Én hideg zsíroldóval, és a mosogatószivacs dörzsis felével értem el az alábbi eredményt:
Előtte:
(http://static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/03-20/takiatti/P1060759_184235.JPG)
Utána:
(http://static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/03-20/takiatti/P1060761_184242.JPG)

A thökömet majd elhagytam mire ilyenre sikáltam a négy kereket!
Azóta se!!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.22 szerda, 10:03:41
Vettem az osanban a legolcsóbb felnitisztítót, asszem 295,-/flakon.
Ez olyan mint a klin tehát szórófejes!
Leírás alapján felviszed, kicsit hagyod hatni ~5percet, aztán kicsi sika, és magasnyomásúval lemosod.
Egész jó eredményt értem el vele, persze nem olyan lett mint zsoel képein a citrom felnije, de megteszi.

Annó 3éve Én hideg zsíroldóval, és a mosogatószivacs dörzsis felével értem el az alábbi eredményt:
Előtte:
[img]http://static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/03-20/takiatti/P1060759_184235.JPG
Utána:
[img]http://static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/03-20/takiatti/P1060761_184242.JPg

A thökömet majd elhagytam mire ilyenre sikáltam a négy kereket!
Azóta se!!  :eplus2:
Pff... Ez a végeredmény? Az enyém így néz ki, amikor koszos.  :vigyor3: Kicsit dolgozhattál volna még vele  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2013.05.22 szerda, 10:04:53
Persze, de ennyi erővel kocsit mosni se kell, mert mire hazaérsz a mosóból, már poros lesz, és ha mész 40km-t, már olyan mint mosás előtt.

Azért nem! Szerencsére nem fékporozza be az egész autót, de a felni belső részét igen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.05.22 szerda, 10:13:27
Pff... Ez a végeredmény? Az enyém így néz ki, amikor koszos.  :vigyor3: Kicsit dolgozhattál volna még vele  :eplus2: :eplus2:

Akkor legközelebb odaviszem Neked, oszt sikamika!  :duhos2: :gun: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.22 szerda, 10:16:41
Akkor legközelebb odaviszem Neked, oszt sikamika!  :duhos2: :gun: :eplus2:

Kezditek?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.05.22 szerda, 10:17:34
Kezditek?  :eplus2:

 :falbav: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.22 szerda, 11:55:16
Vettem az osanban a legolcsóbb felnitisztítót, asszem 295,-/flakon.

Utána:
(http://static.fotoalbum.hu/picturezoom/2010/03-20/takiatti/P1060761_184242.JPG)

A thökömet majd elhagytam mire ilyenre sikáltam a négy kereket!
Azóta se!!  :eplus2:

Ez egy kicsit csúnya maradt kolléga!  :eplus2:

Nézd az enyémet:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130522/felni_bel_lr_l._www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130522/felni_bel_lr_l._www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.05.22 szerda, 12:02:46
Ez egy kicsit csúnya maradt kolléga!  :eplus2:

Na jó, de nem volt nálam fogkefe!  :vigyor3: ;) :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.22 szerda, 12:18:45
Azért nem! Szerencsére nem fékporozza be az egész autót, de a felni belső részét igen.

Egy imsrősöm a Déli pu-nál lakik, a sínekhez egész közel szokott parkolni. Az előző Astráján olyan volt a tető, hogyha végighúztad a tetején a kezed véres lett a tenyered...

Nem kicsit égett bele a fékpor.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.22 szerda, 13:00:25
Volt itt szó sósavról, de azt én egy kicsit túl agresszívnek érzem. Meg a felniről néhol le van verse már a lakk, és nem tudom mennyire tesz jót a lakk alatti résznek a sósav.
pedig az a jó, semmi mást ne vegyél.  nem lesz semmi baja a felninek, meg a guminak se. a  felnitisztító is az, csak jól felhígítva+illatosítva.  De az benne a jó, h drága, és semmit sem ér  :nyes:

vigyek neked szombaton vidéki madárlátta sósavat?    :smile:  nagyon komoly ára van 170- egy liter, és nem is kell annyi 4 felnihez.

Szépen lehozza egy magasnyomású mosó is, én több időt nem nagyon fordítanék rá, egy kis eső + fékpor, és ugyan olyan lesz.

majd vedd azért fel mikor a ráégett fékport simán vízzel lesterized  :nyes:  de tegyél vagy 16 gigás kártyát a gépbe  :smile:

eccer meg kell csinálni savval, utána meg nemhagyni ráégni, hetente mosni simán samponnal.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.22 szerda, 13:05:13
pedig az a jó, semmi mást ne vegyél.  nem lesz semmi baja a felninek, meg a guminak se. a  felnitisztító is az, csak jól felhígítva+illatosítva.  De az benne a jó, h drága, és semmit sem ér  :nyes:

vigyek neked szombaton vidéki madárlátta sósavat?    :smile:  nagyon komoly ára van 170- egy liter, és nem is kell annyi 4 felnihez.

majd vedd azért fel mikor a ráégett fékport simán vízzel lesterized  :nyes:  de tegyél vagy 16 gigás kártyát a gépbe  :smile:

eccer meg kell csinálni savval, utána meg nemhagyni ráégni, hetente mosni simán samponnal.

http://sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=127
És ez?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.22 szerda, 13:07:51

lustáknak, panellakóknak is van megoldás  :smile:  :  el kell menni 1 dobálós mosóba, befújni a 4 felnit kívül-belül, várni 5-10 percet, és samponos mosás.  Ha nem űberbrutál, ez is elég

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.22 szerda, 13:09:26
http://sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=127
És ez?
mind ugyanaz.  ezek csak a lájtosat szedik le.  de neked minek ilyen? tiszták a felnijeid

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.22 szerda, 13:11:48
mind ugyanaz.  ezek csak a lájtosat szedik le.  de neked minek ilyen? tiszták a felnijeid

Mindig a kerekekkel kezdem (nyáron utána jön a bogarazás). Minden mosáskor befújom és nagynyomásúval leveretem. Csak utána jön a samponos szivacsos mosás, még az előző mosásból megmaradt samponos vízzel, utána csinálok új keveréket és kezdem a "kocsi" mosását.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.22 szerda, 14:30:37
Mindig a kerekekkel kezdem (nyáron utána jön a bogarazás). Minden mosáskor befújom és nagynyomásúval leveretem. Csak utána jön a samponos szivacsos mosás, még az előző mosásból megmaradt samponos vízzel, utána csinálok új keveréket és kezdem a "kocsi" mosását.
arra jó ez a lotty is amit vesztek szombaton! Jó nyari  szélvédő mosonak is. Akkor higitani kell rajta.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.22 szerda, 14:31:51
arra jó ez a lotty is amit vesztek szombaton! Jó nyari  szélvédő mosonak is. Akkor higitani kell rajta.

A bogarakra kellen még találni valami extra cucot, mert most valami brutál belsejük van. Valami fehár löttyöt is hagynak maguk után, amit alig lehet leszedni...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.22 szerda, 14:42:26
A bogarakra kellen még találni valami extra cucot, mert most valami brutál belsejük van. Valami fehár löttyöt is hagynak maguk után, amit alig lehet leszedni...
há azt mondom h arra is jó!  mi is ezzel csináljuk, tudod h nem viccölünk  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.22 szerda, 15:14:26
pedig az a jó, semmi mást ne vegyél.  nem lesz semmi baja a felninek, meg a guminak se. a  felnitisztító is az, csak jól felhígítva+illatosítva.  De az benne a jó, h drága, és semmit sem ér  :nyes:

vigyek neked szombaton vidéki madárlátta sósavat?    :smile:  nagyon komoly ára van 170- egy liter, és nem is kell annyi 4 felnihez.

Azt megköszönöm. A vidéki sósavban jobban bízom  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kokaikoko - 2013.05.22 szerda, 16:23:34
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve, főleg a világosat.    pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5L=6L )

A gumiápoló 0.5 literesbe lesz. Ha nem pazaroljátok, 15x le lehet vele kenni a 4 kereket. árát kedden tudom megmondani. Szerintem az is párszázas ajánlat lesz.

Vihetek műszerfalápolót is ha kell. az is 0.5 literesbe lenne, sokáig elég. de azt csak akkor tudok, ha addig sikerül venni, mert abból alig van. ez kedden kiderül, meg az ára is, de az sem lesz veszélyes.   

Arabic kocsiját  lekentük fullra belül, kérdezzétek meg, h milyen.

Ha a takarításhoz kell spriccelő, vegyetek a Lidlibe  5W(vagy W5, nemtom) nevű üvegtisztítót.  300- forint, 1 liter, és még jó is. löttyöt átöntitek másba, és van spriccelő.

Eddig:                                           

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92            4.5 L       +1.5 ajándékba
-zsoel                 2 X 1.5 L /csak hogy pörögjön az üzlet Smiley/
-Styleair                3 L 
-Domi                 1.5 L
-Balogh Tomi          3 L 
-mbdeb               1.5 L
-László                4.5 L       +1.5 ajándékba
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L     
-kerdig                1.5 L
-Lacika71            1,5 L
-kokaikoko           1,5L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0.5
-nejo88                      0.5
-takiatti                      0.5

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.22 szerda, 17:24:11
Ezt ajánlom!

Befújod, vársz 20-30 másodpercet, NEM TÖBBET!, és már mehet is rá a nagynyomású!

http://static.fmcgmaster.hu/images/webshops/autofejlesztes-autoapolas-es-autofelszereles/products/af4/af4596_3_end.jpg

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.22 szerda, 21:53:34
Aki akar otthon kocsit takarítani, és jön a találkozóra, vehet hozzá tuti tisztító szert.  műanyagra, szövetre, tetőkárpitra, bőrülésre, szóval mindenre az utastérben+bogarakat leszedni, felnit tisztítani. A ráégett fékport nem szedi le!    A   bőrt újjá lehet vele varázsolni, ha nincs kirepedezve, főleg a világosat.    pl clines spriccelővel rányomod, átsikálod és letörlöd.  kárpitot, ülést pedig szivaccsal, és szőnyegtisztítóval kiszivatni. 1.5 literes flakonokban viszem, 500-/db  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5L=6L )

A gumiápoló 0.5 literesbe lesz. Ha nem pazaroljátok, 15x le lehet vele kenni a 4 kereket. árát kedden tudom megmondani. Szerintem az is párszázas ajánlat lesz.

Vihetek műszerfalápolót is ha kell. az is 0.5 literesbe lenne, sokáig elég. de azt csak akkor tudok, ha addig sikerül venni, mert abból alig van. ez kedden kiderül, meg az ára is, de az sem lesz veszélyes.   

Arabic kocsiját  lekentük fullra belül, kérdezzétek meg, h milyen.

Ha a takarításhoz kell spriccelő, vegyetek a Lidlibe  5W(vagy W5, nemtom) nevű üvegtisztítót.  300- forint, 1 liter, és még jó is. löttyöt átöntitek másba, és van spriccelő.

Eddig:                                           

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92            4.5 L       +1.5 ajándékba
-zsoel                 2 X 1.5 L /csak hogy pörögjön az üzlet Smiley/
-Styleair                3 L 
-Domi                 4.5 L      +1.5 ajándékba
-Balogh Tomi          3 L 
-mbdeb               1.5 L
-László                4.5 L       +1.5 ajándékba
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L     
-kerdig                1.5 L
-Lacika71            1,5 L
-kokaikoko           1,5L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0.5
-nejo88                      0.5
-takiatti                      0.5

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.23 csütörtök, 13:00:02

Az ajándék kinek jár? Vagy csak oda kell írni és ennyi? :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.23 csütörtök, 13:03:30
Az ajándék kinek jár? Vagy csak oda kell írni és ennyi? :vigyor3:

  több dbnál kedvezmény.  ( 3x1.5L=6L )

Ha 3 adagot kérsz, akkor 4-et kapsz - legalábbis ha jól értem a dolgot.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.23 csütörtök, 13:06:55
Remélem még módsíthatok...

Eddig:                                           

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92            4.5 L       +1.5 ajándékba
-zsoel                 2 X 1.5 L /csak hogy pörögjön az üzlet Smiley/
-Styleair                3 L 
-Domi                 4.5 L      +1.5 ajándékba
-Balogh Tomi       4.5 L      +1.5 ajándékba
-mbdeb               1.5 L
-László                4.5 L       +1.5 ajándékba
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L     
-kerdig                1.5 L
-Lacika71            1,5 L
-kokaikoko           1,5L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0.5
-nejo88                      0.5
-takiatti                      0.5

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.05.23 csütörtök, 13:39:51
Remélem még módsíthatok...

Eddig:                                           

-joxer                 1.5 L
-HZsolt92            4.5 L       +1.5 ajándékba
-zsoel                 2 X 1.5 L /csak hogy pörögjön az üzlet Smiley/
-Styleair                3 L 
-Domi                 4.5 L      +1.5 ajándékba
-Balogh Tomi       4.5 L      +1.5 ajándékba
-mbdeb               1.5 L
-László                4.5 L       +1.5 ajándékba
-AndyA                1,5 L
-nejo88                  3 L     
-kerdig                1.5 L
-Lacika71            1,5 L
-kokaikoko           1,5L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0.5
-nejo88                      0.5
-takiatti                      0.5

Az ajándékért mindent :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.23 csütörtök, 21:49:59
Na jó, de nem volt nálam fogkefe!  :vigyor3: ;) :worship:
taylor gumisnál ha csúnyább egy kerék ingyé lemossák gyári állapotra... bocs... nem kértem, de vastag borravalót kaptak a srácok. jó helyre kell vinni és kész.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.23 csütörtök, 21:56:16
Eddig:                                            

-joxer                 3 x 1,5 L + 1,5 L ajándék
-HZsolt92                 4,5 L + 1,5 L ajándék
-zsoel                 2 X 1,5 L
-Styleair                      3 L  
-Domi                      4,5 L + 1,5 L ajándék
-Balogh Tomi            4,5 L + 1,5 L ajándék
-mbdeb                    1,5 L
-László                     4,5 L + 1,5 L ajándékba
-AndyA                    1,5 L
-nejo88                      3 L      
-kerdig                    1,5 L
-Lacika71                1,5 L
-kokaikoko              1,5 L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0,5 L
-nejo88                      0,5 L
-takiatti                      0,5 L

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.23 csütörtök, 21:58:02
Remélem még módsíthatok...

ja, holnap estig lehet. De már annyit kell vinnem, h nincs elég flakonom.  egész éjjel innom kell az ásványvizet, h legyen üres  :vigyor3:

savat vigyek még valakinek?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.05.23 csütörtök, 21:59:41
ja, holnap estig lehet. De már annyit kell vinnem, h nincs elég flakonom.  egész éjjel innom kell az ásványvizet, h legyen üres  :vigyor3:

savat vigyek még valakinek?

Elhozod úgy, aztán ott a helyszínen töltöget mindenki, amennyit rendelt. Persze a flakont viszi mindenki magának.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.23 csütörtök, 22:07:20
Elhozod úgy, aztán ott a helyszínen töltöget mindenki, amennyit rendelt. Persze a flakont viszi mindenki magának.
áá, meglesz. viszek 5ös kannába is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.23 csütörtök, 22:09:55
                                      
-joxer                       4,5 L    + 1,5 L ajándék
-HZsolt92                  4,5 L   + 1,5 L ajándék
-zsoel                          3 L
-Styleair                      3 L  
-Domi                      4,5 L    + 1,5 L ajándék
-Balogh Tomi            4,5 L    + 1,5 L ajándék
-mbdeb                    1,5 L
-László                     4,5 L   + 1,5 L ajándék
-AndyA                     1,5 L
-nejo88                       3 L      
-kerdig                     1,5 L
-Lacika71                 1,5 L
-kokaikoko               1,5 L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0,5 L
-nejo88                      0,5 L
-takiatti                      0,5 L
[/quote]

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.23 csütörtök, 22:11:52
                                     
-joxer                       4,5 L    + 1,5 L ajándék
-HZsolt92                  4,5 L   + 1,5 L ajándék
-zsoel                          3 L
-Styleair                      3 L  
-Domi                      4,5 L    + 1,5 L ajándék
-Balogh Tomi            4,5 L    + 1,5 L ajándék
-mbdeb                    1,5 L
-László                     4,5 L   + 1,5 L ajándék
-AndyA                     1,5 L
-nejo88                       3 L      
-kerdig                     1,5 L
-Lacika71                 1,5 L
-kokaikoko               1,5 L

Gumiápoló

-Balogh Tomi           2x0,5 L
-nejo88                      0,5 L
-takiatti                      0,5 L

Szorzás jól megy? :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.23 csütörtök, 22:25:24
Szorzás jól megy? :eplus2:
elég fáradt vagyok, mit írtam el?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.23 csütörtök, 22:27:23
elég fáradt vagyok, mit írtam el?

Még semmit. Majd kiderül szombaton, hogy mi hiányzik... :eplus2:

 (2 órát vagy a gyerekkel és rinyálsz? :hehe:)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.23 csütörtök, 22:28:51
Még semmit. Majd kiderül szombaton, hogy mi hiányzik... :eplus2:

 (2 órát vagy a gyerekkel és rinyálsz? :hehe:)
18 óra óta vagyok vele. de nem abba fáradok el

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.23 csütörtök, 22:29:38
elég fáradt vagyok, mit írtam el?
Semmit! Tényleg semmit! Csak láttam, hogy szoroztál, azért kérdeztem. Azért azt láttad, hogy én változtattam a rendelésemen??? :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.23 csütörtök, 22:30:41
18 óra óta vagyok vele. de nem abba fáradok el
Tudom.

Kis yerek kis gond, nagy gyerek, nagy gond...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.23 csütörtök, 22:32:38
Semmit! Tényleg semmit! Csak láttam, hogy szoroztál, azért kérdeztem. Azért azt láttad, hogy én változtattam a rendelésemen??? :wow1:
persze

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: joxer - 2013.05.23 csütörtök, 22:34:23
persze
Ha egyszer egy üzlet beindul...

Remélem ez a szer is van olyan jó és univerzális, mint a Windex... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kerdig - 2013.05.24 péntek, 09:34:29
Elhozod úgy, aztán ott a helyszínen töltöget mindenki, amennyit rendelt. Persze a flakont viszi mindenki magának.
Flakont (1,5l) tudok vinni jópárat, ha kell, mert az gyűlik itthon rendesen amíg meg nem rendelem a CW-t.
Viszek kb 5 flakont ha kell, ha nem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 12:56:24
Flakont (1,5l) tudok vinni jópárat, ha kell, mert az gyűlik itthon rendesen amíg meg nem rendelem a CW-t.
Viszek kb 5 flakont ha kell, ha nem.
már ki van töltve. volt elég flakon

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 12:58:21
Riwax RX 20 kell valakinek?   azoknak jó igazán akiknek volt mostanában polírozva a kocsijuk.  mosás után átkenitek, és csúszik, vizet perget stb.  nem maszatol és aktakukacok is tudják használni olyan eccerű  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.24 péntek, 13:06:26
és aktakukacok is tudják használni olyan eccerű  :smile:

 :mf2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 13:29:48
:mf2:
:hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.24 péntek, 14:08:53
:mf2:

Most mi van, csak nem magadra ismertél!  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.05.24 péntek, 14:09:43
Riwax RX 20 kell valakinek?   azoknak jó igazán akiknek volt mostanában polírozva a kocsijuk.  mosás után átkenitek, és csúszik, vizet perget stb.  nem maszatol és aktakukacok is tudják használni olyan eccerű  :smile:

Nekem kell, én is szeretem az aktakukac megoldásokat.

Mekkora kiszerelés, mennyi áron?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.05.24 péntek, 14:25:55
nem maszatol és aktakukacok is tudják használni olyan eccerű  :smile:
:mf2:
:eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.24 péntek, 14:48:18
Nekem kell, én is szeretem az aktakukac megoldásokat.

Mekkora kiszerelés, mennyi áron?
na jó, én is kérek... tényleg jó a cucc...nem lefolyt, leesett a kocsiról a vízcsepp...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2013.05.24 péntek, 16:37:59
Nekem tudnál majd postázni ezekből?  ::)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 17:29:30
RX  20:

zsoel
Arabic
BT

halb liter.   eintausend forint.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 17:30:20
Nekem tudnál majd postázni ezekből?  ::)
persze. Nem jön onnan senki?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.24 péntek, 18:09:15
persze. Nem jön onnan senki?
;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 19:24:22
;)
Sopronból???   

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.24 péntek, 19:38:39
Sopronból???   
bocs, a lötyire pislogtam.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.24 péntek, 19:39:54
RX  20:

zsoel
Arabic
BT

halb liter.   eintausend forint.

BT én vagyok? Nekem nem köll R2D2. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 19:50:55
BT én vagyok? Nekem nem köll R2D2. :vigyor3:
nem, blútuton küldöm nekik  :hehe:  minden xart megveszel ami nem jó semmire, ezt meg nem?  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.24 péntek, 19:57:45
nem, blútuton küldöm nekik  :hehe:  minden xart megveszel ami nem jó semmire, ezt meg nem?  :smile:

Ilyenem van, még jobb is. ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 20:03:22
Ilyenem van, még jobb is. ;)
a pergő gyöngy vagymianeve?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.24 péntek, 20:03:54
a pergő gyöngy vagymianeve?

Autoglym aquawax

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 20:06:50
Autoglym aquawax
az micsinál? ugyanez, csak vizesen fújod rá és utána törlöd le?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.24 péntek, 20:11:30
az micsinál? ugyanez, csak vizesen fújod rá és utána törlöd le?

Igen. És semmi folt nem marad.

Nagyon könnyű megcsinálni, egyszerűbb, mint szárazra törölni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.24 péntek, 20:25:05
Igen. És semmi folt nem marad.

Nagyon könnyű megcsinálni, egyszerűbb, mint szárazra törölni.
ok. de nehogy találjak 1 maszatot valahol  :eplus2:

ha reggel esőbe kell menni, akkor viszek sterit, ott lemosom+sátrat állítok köré/fölé  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.24 péntek, 21:24:20
ok. de nehogy találjak 1 maszatot valahol  :eplus2:

ha reggel esőbe kell menni, akkor viszek sterit, ott lemosom+sátrat állítok köré/fölé  :vigyor3:

Most nem mostam le... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.24 péntek, 21:28:17
Most nem mostam le... :nyes:
úgyis szétkapjuk... felesleges is

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kalap ur - 2013.05.24 péntek, 21:32:24
persze. Nem jön onnan senki?

Nem tudok róla  :nemtudom:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: badzoli - 2013.05.26 vasárnap, 17:33:01
Pesten-Budán tudtok jó és elfogadható áron dolgozó mestert? Rendbe kéne tenni a gépet (vax, polír, mittudomén), hogy visszakapja a csillogást a fényezése.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.26 vasárnap, 17:46:05
Pesten-Budán tudtok jó és elfogadható áron dolgozó mestert? Rendbe kéne tenni a gépet (vax, polír, mittudomén), hogy visszakapja a csillogást a fényezése.

Dentcraft lehet szervez még egy kört Pestre...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.26 vasárnap, 18:11:07
Pesten-Budán tudtok jó és elfogadható áron dolgozó mestert? Rendbe kéne tenni a gépet (vax, polír, mittudomén), hogy visszakapja a csillogást a fényezése.

http://mondeo.hu/index.php?topic=12537.msg756573#msg756573    olvass bele, kérdezd meg azokat akiknek csináltuk, mi a véleményük

júliustól megyünk újra ha kell :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2013.05.27 hétfő, 08:31:19
Tali elött egy új kézi autómosóba mostam le az autót, ami 4 funkciós volt. 1: samponos mosás, 2: öblítés, 3: viaszozás, 4: ozmozisos öblítés. Na mondom tali van, samponossal lemostam, majd legyen szép, nyomtam rá a viaszost utána, majd lemostam az ozmózisossal. Jó a sorrend, vagy a viaszt már nem kellett volna leöblíteni? :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.05.27 hétfő, 11:28:11
Tali elött egy új kézi autómosóba mostam le az autót, ami 4 funkciós volt. 1: samponos mosás, 2: öblítés, 3: viaszozás, 4: ozmozisos öblítés. Na mondom tali van, samponossal lemostam, majd legyen szép, nyomtam rá a viaszost utána, majd lemostam az ozmózisossal. Jó a sorrend, vagy a viaszt már nem kellett volna leöblíteni? :)

Előtte én is kézi mosóba vittem a gépet (először amióta meg van) és ott is úgy csinálták, hogy a samponos mosás után leöblítették, bespriccelték azzal a viaszos cuccal, majd azt is leöblítették.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.27 hétfő, 12:12:00
Tali elött egy új kézi autómosóba mostam le az autót, ami 4 funkciós volt. 1: samponos mosás, 2: öblítés, 3: viaszozás, 4: ozmozisos öblítés. Na mondom tali van, samponossal lemostam, majd legyen szép, nyomtam rá a viaszost utána, majd lemostam az ozmózisossal. Jó a sorrend, vagy a viaszt már nem kellett volna leöblíteni? :)

de, le kell. jól csináltad...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2013.05.27 hétfő, 13:01:10
 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.27 hétfő, 19:00:15
Balázs!

A löttyökről van valami leírás?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.27 hétfő, 19:56:13
Balázs!

A löttyökről van valami leírás?

lenyelés esetén nem szabad hánytatni, gyerekek elől elzárni  :smile:   mire gondolsz, hogy kell használni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.27 hétfő, 19:57:56
lenyelés esetén nem szabad hánytatni, gyerekek elől elzárni  :smile:   mire gondolsz, hogy kell használni?

Most tényleg fújhatom bárhová?

Hagyjam állni?   Mert én csak ogároldásra és felnire fogom használni...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.27 hétfő, 20:30:03
Most tényleg fújhatom bárhová?

Hagyjam állni?   Mert én csak ogároldásra és felnire fogom használni...
bárhová ne, mert a tankba nem jó  :hehe:      de  ogarazni, meg felnit tisztítani fújhatod ész nélkül    :smile:     az egész elejére fújhatod+szélvédő-tető eleje+tükrök.  pár percet hagyd állni, és mehet. ne száradjon rá.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jago1 - 2013.05.27 hétfő, 21:28:22
Üdv

tud valaki méretpontos szőnyeget mk4-be?
jobb mínőségűt

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.27 hétfő, 22:13:19
üvegre is ugyanez a két rongyos eljárás kell?

köszcsike

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.27 hétfő, 22:20:45
Üdv

tud valaki méretpontos szőnyeget mk4-be?
jobb mínőségűt
Kotta Cs-nek írj pü-t.  ő vett jófajtát.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.27 hétfő, 22:22:52
üvegre is ugyanez a két rongyos eljárás kell?

köszcsike
üvegre ne az RX20-at használd mert drága, hanem a Lidliben kapható 5W vagy W5 nevű ablaktisztítót. (olyan flakonban kaptad)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.28 kedd, 07:47:36
üvegre ne az RX20-at használd mert drága, hanem a Lidliben kapható 5W vagy W5 nevű ablaktisztítót. (olyan flakonban kaptad)
az van bőven, csk gondoltam az első üveg kapna belőle...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.28 kedd, 08:38:00
az van bőven, csk gondoltam az első üveg kapna belőle...
jaa. Mehet nyugodtan, ugyanúgy mint a kasznit. Én is próbáltam, nem vettem észre semmit.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.05.28 kedd, 08:43:57
jaa. Mehet nyugodtan, ugyanúgy mint a kasznit. Én is próbáltam, nem vettem észre semmit.
illetve akkor úgy kérdezem, mivel volt átkenve az első üveg, mert elég jól taszította a vizet meg minden mást. nem ezzel? :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.05.28 kedd, 08:47:26
illetve akkor úgy kérdezem, mivel volt átkenve az első üveg, mert elég jól taszította a vizet meg minden mást. nem ezzel? :smile:
a csodalottyel volt atmosva a kocsi+meg lett uvegezve a lidlissel. Mást nem csináltunk vele

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.01 szombat, 15:33:13
Mindkét üveg fél literes?

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/130601/1061317188image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/130601/1061317188image_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.06.01 szombat, 15:58:08
Mindkét üveg fél literes?

csak a balos, a jobbos 0.7-es asszem.  2 decit visszaküldhetsz, ha nem jó így  :hehe:   

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.01 szombat, 18:43:01
csak a balos, a jobbos 0.7-es asszem.  2 decit visszaküldhetsz, ha nem jó így  :hehe:   

Ja, hogy kaptam ajándékot is? :worship:

A gumiápoló jó. Mivel viszitek fel?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.06.01 szombat, 19:10:57
Az RX 20 is jól működik!  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.01 szombat, 19:37:44
Az RX 20 is jól működik!  :eljen:

Ma én is kipróbáltam. Két bajom van vele. Egyrészt kcsit tapadós lesz a felülrt utána, másrészt ks vízzel keveredve fotos lesz. +1 budispray illata van. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.06.01 szombat, 20:50:57
.... budispray illata van. :vigyor3:
Hát akkor még oda is jó.  :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.06.01 szombat, 22:30:41
Ma én is kipróbáltam. Két bajom van vele. Egyrészt kcsit tapadós lesz a felülrt utána, másrészt ks vízzel keveredve fotos lesz. +1 budispray illata van. :vigyor3:

Mert nem jól használod!

Le kell fújni finoman a felületet, és egy puha ronggyal áttörölni.
Vársz egy kicsit, és utána egy másik tiszta ronggyal még egyszer áttörlöd.
Én ilyen mikroszálas kendőt vettem , azt nagyon szereti.

Ezek után olyan sima lett a felület, hogy a vízcsepp magában leszánkózik róla.

Illata nekem a bútorápolóéhoz hasonlít.

Nekem bejön.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.06.01 szombat, 23:08:22
Mert nem jól használod!

Le kell fújni finoman a felületet, és egy puha ronggyal áttörölni.
Vársz egy kicsit, és utána egy másik tiszta ronggyal még egyszer áttörlöd.
Én ilyen mikroszálas kendőt vettem , azt nagyon szereti.

Ezek után olyan sima lett a felület, hogy a vízcsepp magában leszánkózik róla.

Illata nekem a bútorápolóéhoz hasonlít.

Nekem bejön.

Bocs a  :lama: kérdésért, az az RX 20 az az, amit Dentcraft a talira hozott és egy 500-asért lehetett megvenni 1,5 lityit?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.06.02 vasárnap, 09:02:00
Mert nem jól használod!

Le kell fújni finoman a felületet, és egy puha ronggyal áttörölni.
Vársz egy kicsit, és utána egy másik tiszta ronggyal még egyszer áttörlöd.
Én ilyen mikroszálas kendőt vettem , azt nagyon szereti.

Ezek után olyan sima lett a felület, hogy a vízcsepp magában leszánkózik róla.

Illata nekem a bútorápolóéhoz hasonlít.

Nekem bejön.
Akkor ezekszerint BaloghTomiék azt fújkálják a WC-ben is :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.02 vasárnap, 09:04:10
Bocs a  :lama: kérdésért, az az RX 20 az az, amit Dentcraft a talira hozott és egy 500-asért lehetett megvenni 1,5 lityit?

Nem, amit hozott az oldó vegyszer, az rx20 meg egy gyors viasz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.06.02 vasárnap, 10:46:05
Bocs a  :lama: kérdésért, az az RX 20 az az, amit Dentcraft a talira hozott és egy 500-asért lehetett megvenni 1,5 lityit?

Nem, az RX 20 fél liter volt 1000 ft.

Ahogy Tomi is írta ez egy gyors viasz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.06.02 vasárnap, 13:56:10
 
Nem, az RX 20 fél liter volt 1000 ft.

Ahogy Tomi is írta ez egy gyors viasz.

:party0038: :party0038: :party0038:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.06.02 vasárnap, 14:04:48
Ja, hogy kaptam ajándékot is? :worship:

A gumiápoló jó. Mivel viszitek fel?
szivaccsal. csak kicsit tegyél rá.    RX 20-at nem is vettél, mivel kented össze a kocsit??

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.02 vasárnap, 14:07:55
szivaccsal. csak kicsit tegyél rá.    RX 20-at nem is vettél, mivel kented össze a kocsit??

Nem azt adtál a polír utáni flakonban?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.06.02 vasárnap, 14:25:51
Nem azt adtál a polír utáni flakonban?
??    löttyöt vettél meg gumiápolót. RX 20at csak Arabic és Zsoel vett. azt mondtad nem kell mert az aqua waxot használod

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.02 vasárnap, 14:27:49
??    löttyöt vettél meg gumiápolót. RX 20at csak Arabic és Zsoel vett. azt mondtad nem kell mert az aqua waxot használod

Tudom, nem vettem, de a polírozáskor adtál valamit lidlis flakonban. Az nem rx20?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.06.02 vasárnap, 14:29:59
Tudom, nem vettem, de a polírozáskor adtál valamit lidlis flakonban. Az nem rx20?
Tényleg  :vigyor3:    de, az az  :wave:  úgy csináld ahogy zsoel is írta. csak szárazon jó

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.02 vasárnap, 14:31:19
Tényleg  :vigyor3:    de, az az  :wave:  úgy csináld ahogy zsoel is írta. csak szárazon jó

Száraz volt, de pl. Falcokban marad egy két csöpp...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.06.02 vasárnap, 14:32:43
Száraz volt, de pl. Falcokban marad egy két csöpp...
a szárazat úgy értem, h nem jöjjön ki a víz pl a kilincsek alól sem,  tükör alól stb

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.02 vasárnap, 14:34:36
a szárazat úgy értem, h nem jöjjön ki a víz pl a kilincsek alól sem,  tükör alól stb

Hagyjam állni 1 napig?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.06.02 vasárnap, 20:32:30
Hagyjam állni 1 napig?  :eplus2:

Tedd ki a napra száradni!   :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.08 szombat, 21:01:38
Kerülget a félelmem...

 Ma lejöttem Balcsira.

Szfehérvárnál rohadtnagy jégeső kapott el, félreálltam. Az autók szanaszét álltak. :falbav: :rinya:

Egyelőre nem látok semmit, remélem nem is fogok...

Nem tudom mi a jobb, félreálli, vagy húzni kifele a zónából...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2013.06.08 szombat, 21:25:59
Kerülget a félelmem...

 Ma lejöttem Balcsira.

Szfehérvárnál rohadtnagy jégeső kapott el, félreálltam. Az autók szanaszét álltak. :falbav: :rinya:

Egyelőre nem látok semmit, remélem nem is fogok...

Nem tudom mi a jobb, félreálli, vagy húzni kifele a zónából...
nagy baj nem lehet,már gentbe elverte a jég nem? :eplus2:
nyilván az sokkal később volt...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.08 szombat, 21:53:50
nagy baj nem lehet,már gentbe elverte a jég nem? :eplus2:
nyilván az sokkal később volt...

Az 2008-2009-ben olt, és Genkben.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.06.08 szombat, 22:07:09
Kerülget a félelmem...

 Ma lejöttem Balcsira.

Szfehérvárnál rohadtnagy jégeső kapott el, félreálltam. Az autók szanaszét álltak. :falbav: :rinya:

Egyelőre nem látok semmit, remélem nem is fogok...

Nem tudom mi a jobb, félreálli, vagy húzni kifele a zónából...
kell kötni kaszkót, és akkor had verje.  

ki kell szállni és a testeddel védeni a kocsit  :eplus2:   mind1 megállsz vagy nem.

mekkorák estek, kb borsónyi?

eshetne már normális is valahol.  mondjuk győrben az audinál vagy kecskeméten mercinél. ott rengeteg új autó áll kint.  :eplus2: midig csak szerencsétlen gazdák terméseit veri el..

Az 2008-2009-ben olt, és Genkben.
ez mi volt? kint álló Fordok kaptak jeget?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.06.08 szombat, 22:15:56
kell kötni kaszkót, és akkor had verje.  

ki kell szállni és a testeddel védeni a kocsit  :eplus2:   mind1 megállsz vagy nem.

mekkorák estek, kb borsónyi?

eshetne már normális is valahol.  mondjuk győrben az audinál vagy kecskeméten mercinél. ott rengeteg új autó áll kint.  :eplus2: midig csak szerencsétlen gazdák terméseit veri el..
ez mi volt? kint álló Fordok kaptak jeget?

Kisszemű volt, de nem láttam mert úgy szakadt, de nagyon kopogott. Azért nem mndegy szerintem, hogy 140-el beleszáguldok a jégbe, vagy csak hagyom, hogy potyogjon.

Genkben kb 7-800 amondeo, S-max várt a szállításra, amikor lecsapott egy brutál jégverés...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.06.09 vasárnap, 00:52:14
Nem tudom mi a jobb, félreálli, vagy húzni kifele a zónából...
Attól függ, kivel vagy!  :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2013.06.09 vasárnap, 09:59:29

ez mi volt? kint álló Fordok kaptak jeget?
az összes kinnt álló kész autót elverte a tojás nagyságú jégverés.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2013.06.09 vasárnap, 13:10:32
a gyári gumiszőnyegemet lemostam de száradás után olyan mintha poros lenne  :-[ biztos mert régi  :-\

régebben szilikonal fújtam be de nem jó

szép lett tőle de nagyon csúszott a talpam rajta  :szomoru1:

mivel lehetne a színét úgy vissza állítani,hogy ne csúszon  ???

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.06.09 vasárnap, 13:40:11
a gyári gumiszőnyegemet lemostam de száradás után olyan mintha poros lenne  :-[ biztos mert régi  :-\

régebben szilikonal fújtam be de nem jó

szép lett tőle de nagyon csúszott a talpam rajta  :szomoru1:

mivel lehetne a színét úgy vissza állítani,hogy ne csúszon  ???

Amikor a nagytali előtt elvittem egy kézi mosóba a gépt, nekem ugyanazzal a cuccal fújták le a szőnyeget, amivel a felniket, hagyták rajta állni, majd magasnyomásúval leöblítették. Gyönyörű fekete lett.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2013.06.09 vasárnap, 13:43:53
Amikor a nagytali előtt elvittem egy kézi mosóba a gépt, nekem ugyanazzal a cuccal fújták le a szőnyeget, amivel a felniket, hagyták rajta állni, majd magasnyomásúval leöblítették. Gyönyörű fekete lett.
a felnit vagy az abroncsot fújták le vele  ??? mert felni tisztítom azt hiszem van még

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2013.06.09 vasárnap, 17:03:45
az előbb lemostam megint a gyári gumiszőnyeget,oszt befújtam még az autómosás mellé adták az omv-n gumiápolóval.
majd kiderül milyen lesz

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.06.09 vasárnap, 20:56:19
a felnit vagy az abroncsot fújták le vele  ??? mert felni tisztítom azt hiszem van még

Mosás előtt fújkálták le azzal a cuccal, amivel előtte a felniket. Hagyták állni rajta, utána estek neki a magasnyomásúval.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2013.06.09 vasárnap, 21:00:27
Mosás előtt fújkálták le azzal a cuccal, amivel előtte a felniket. Hagyták állni rajta, utána estek neki a magasnyomásúval.
nyugtáztam  :worship: majd kipróbálom

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.07.06 szombat, 19:23:18
Dentcraft! Jöhetsz!  :falbav: :rinya:

A picsába...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.07.06 szombat, 19:30:20
Dentcraft! Jöhetsz!  :falbav: :rinya:

A picsába...
No mivan? Jég?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.07.06 szombat, 19:34:49
No mivan? Jég?

Nem kicsi. Ráadásul eső nélkül...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.07.06 szombat, 20:13:39
Nem kicsi. Ráadásul eső nélkül...
Gondolom casco van,  Balatonon.
Ponyva volt?
 :szomoru1:

Képek? Pü-ben.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.07.06 szombat, 20:19:29
Gondolom casco van,  Balatonon.
Ponyva volt?
 :szomoru1:

Képek? Pü-ben.

Casco nncs, igen Balaton. Most mérem fel, meg lapátolom a jeget. Fotókra nem volt idő... Takartam rá gyorsan egy plédet, meg rádobtam még a Mondi ponyváját. Előttünk áll a szomszéd zsír A7-ese is...

 :rinya: :falbav:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.07.06 szombat, 21:45:08
Casco nncs, igen Balaton. Most mérem fel, meg lapátolom a jeget. Fotókra nem volt idő... Takartam rá gyorsan egy plédet, meg rádobtam még a Mondi ponyváját. Előttünk áll a szomszéd zsír A7-ese is...

 :rinya: :falbav:
Bakker....... :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.07.06 szombat, 21:53:05
Bakker....... :szomoru1:

Még amit látni, az alapján talán megúsztam, de a paradicsomokat letörte, az almafán nem maradt alma, cserepesekről, muskátliról minden virágot levert, a kert oldalában még mindig áll a jégkása, minden gőzölög azolvadástól.

Még nem láttam ilyet.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.07.08 hétfő, 14:38:10
Még amit látni, az alapján talán megúsztam, de a paradicsomokat letörte, az almafán nem maradt alma, cserepesekről, muskátliról minden virágot levert, a kert oldalában még mindig áll a jégkása, minden gőzölög azolvadástól.

Még nem láttam ilyet.
sovány vigasz, de ha pesten lettél volna a budapest prideon, megúszod... engem meg egy motoros darált le, lökhárítő plusz a lámpa mellett a C oszlopnál egy lakkos csík

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jack - 2013.08.16 péntek, 22:12:56
esetleg véletlenül nem tud ajánlani Debrecenben vki egy jó kárpittisztítót?

a vajszínű belső így lassan 10 éves használat után kezd szürke lenni...:S

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dávid - 2013.08.17 szombat, 01:35:41

A Regart Wash-sal van valakinek tapasztalata?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cirip2 - 2013.08.23 péntek, 16:46:33
Sziasztok!

mk3-om belső terét szeretném tisztíttatni, bézs szinű plüss anyag, én hozzá sem merek nyúlni szakértelem hiányában, sok helyen olvastam, hogy könnyű rontani a helyzeten. Szóval olyan szakembert keresek, aki vállal ilyet. 2004-es a kocsi, még nem volt tisztítva, mondhatni korának megfelelő állapot.
Érdekes módon a kalaptartó részen a legpiszkosabb, egyébként durva foltok nincsenek, általánosan retkes az egész. :)

Várom az ötleteket! :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.08.23 péntek, 22:38:41

Jobban jársz ha beírod melyik városban vagy. Ha nem akarsz hozzányúlni, bármelyik autókozmetikai cég megcsinálja neked.
10-15 e ft körül lehet egy belső full takarítás.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.08.23 péntek, 22:41:54
Mester!

Gyantára mit használjak?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.08.23 péntek, 22:45:21
Mester!

Gyantára mit használjak?

Valamilyen krémet! Az megnyugtataja a bőrt gyantázás után!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.08.23 péntek, 22:52:21
Valamilyen krémet! Az megnyugtataja a bőrt gyantázás után!  :eplus2:

 :taps: :taps: :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cirip2 - 2013.08.24 szombat, 10:47:13
Jobban jársz ha beírod melyik városban vagy. Ha nem akarsz hozzányúlni, bármelyik autókozmetikai cég megcsinálja neked.
10-15 e ft körül lehet egy belső full takarítás.

Valóban, lehet, hogy segít, ha meígírom, hogy Budapesten van a kocsi, ezért errefelé keresek megoldást.
Egyszer olvastam, hogy egy szaki árvizes kocsikat szedett rendbe, de pontosabbat nem tudok, az ő munkájáról jót hallottam.
Persze nálam nem ekkora a probléma, de szívesebben bíznám egy emberre mint egy cégre, valahogy így érzem.

De a valakinek van jó tapasztalata plüss tisztítással, akkor várom!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.12 csütörtök, 09:11:08
Aki Dentcrafttól rendelt vegyszert és még van belőle, az gyorsan töltse át másik üvegbe, mert úgy tűnik, hogy a palackot megoldja, ami széthasad és kifolyik a cucc belőle.

Én egy teli üveggel éjszaka így jártam.  :rinya:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.09.12 csütörtök, 09:12:20
Aki Dentcrafttól rendelt vegyszert és még van belőle, az gyorsan töltse át másik üvegbe, mert úgy tűnik, hogy a palackot megoldja, ami széthasad és kifolyik a cucc belőle.

Én egy teli üveggel éjszaka így jártam.  :rinya:
:wow1: Barátságos szer lehet :)
Ez melyik? Az a halvány rózsaszín, kárpittisztító?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.12 csütörtök, 09:17:21
:wow1: Barátságos szer lehet :)
Ez melyik? Az a halvány rózsaszín, kárpittisztító?

Nekem rovaroldóként és felnitisztítóként adta el.  :vigyor3: :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.09.12 csütörtök, 09:20:47
Nekem rovaroldóként és felnitisztítóként adta el.  :vigyor3: :nyes:
óóóbazzzzzz.... azóta nem is láttam...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.09.12 csütörtök, 10:24:38
Nekem rovaroldóként és felnitisztítóként adta el.  :vigyor3: :nyes:
Többféle szert hozott. Én kárpittisztítót kértem. Az ilyen halovány rózsaszín lötty volt. Remélem nem egyről beszélünk  :vigyor3:

óóóbazzzzzz.... azóta nem is láttam...
Dentcraftot, vagy a löttyöt?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.12 csütörtök, 10:27:27
Többféle szert hozott. Én kárpittisztítót kértem. Az ilyen halovány rózsaszín lötty volt. Remélem nem egyről beszélünk  :vigyor3:

De, ugyanarról beszélünk.  :vigyor3:  Ez egy komponensű vegyszer, ami több célra is jó...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.09.12 csütörtök, 12:55:00
Aki Dentcrafttól rendelt vegyszert és még van belőle, az gyorsan töltse át másik üvegbe, mert úgy tűnik, hogy a palackot megoldja, ami széthasad és kifolyik a cucc belőle.

Én egy teli üveggel éjszaka így jártam.  :rinya:
Mit tököltök, mé nem használjátok. mosni állandóan.  :hehe: 

Az faxa....    de ugye nem a kocsiban volt azóta is?   Ebből okulva legközelebb csak ötliteres kannában lesz.   

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.12 csütörtök, 13:05:40
Mit tököltök, mé nem használjátok. mosni állandóan.  :hehe: 

Az faxa....    de ugye nem a kocsiban volt azóta is?   Ebből okulva legközelebb csak ötliteres kannában lesz.   

A garázsban volt szépen elrakva, és amit elhasználtam persze, hogy nem az lukadt ki, hanem a még bontatlan teli.  :rinya:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.09.12 csütörtök, 13:15:06
Mit tököltök, mé nem használjátok. mosni állandóan.  :hehe: 

Az faxa....    de ugye nem a kocsiban volt azóta is?   Ebből okulva legközelebb csak ötliteres kannában lesz.   
Miért? Hogy legközelebb 5l folyjon ki egyszerre?  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2013.09.12 csütörtök, 15:05:06
A garázsban volt szépen elrakva, és amit elhasználtam persze, hogy nem az lukadt ki, hanem a még bontatlan teli.  :rinya:

Akkor én is áttöltöm a műanyag üvegből egy üveg-üvegbe. Aztán lehet, hogy nekem is a garázs padlóján szárad már.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.09.12 csütörtök, 15:07:45
igazából azért vettem hogy segítsek az ifjú apukán, tököm se használja, de ha még én szívom meg emiatt...  :falbav: :falbav:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.12 csütörtök, 16:00:39
igazából azért vettem hogy segítsek az ifjú apukán, tököm se használja, de ha még én szívom meg emiatt...  :falbav: :falbav:

Ááá, csak max egy kis takarítás... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.09.12 csütörtök, 20:33:22
Miért? Hogy legközelebb 5l folyjon ki egyszerre?  :nyes:
Nem, a kanna nem fog szétmenni ha sósavat teszek bele akkor se.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.09.12 csütörtök, 20:34:45
igazából azért vettem hogy segítsek az ifjú apukán, tököm se használja, de ha még én szívom meg emiatt...  :falbav: :falbav:
szerinted rá voltam szorulva arra az ezeröccázra azért vittem??    el vagy ám tévedve a nagy büdipesten

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.09.12 csütörtök, 20:56:37
igazából azért vettem hogy segítsek az ifjú apukán, tököm se használja, de ha még én szívom meg emiatt...  :falbav: :falbav:
Add ide! Én legalább használom, nem úgy, mint Ti, úri sofőrök (Balogh és Arabic). :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.12 csütörtök, 20:59:24
Add ide! Én legalább használom, nem úgy, mint Ti, úri sofőrök (Balogh és Arabic). :vigyor3:

Én is használom! 3 flakonnal vettem, egyet már elhasználtam, 1 elposilt éjszaka, így maradt egy fél... :rinya:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.09.12 csütörtök, 21:18:11
Aki Dentcrafttól rendelt vegyszert és még van belőle, az gyorsan töltse át másik üvegbe, mert úgy tűnik, hogy a palackot megoldja, ami széthasad és kifolyik a cucc belőle.

Én egy teli üveggel éjszaka így jártam.  :rinya:

Az általános tisztítóról beszélünk, vagy a vízlepergető cuccról?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2013.09.13 péntek, 09:33:18
szerinted rá voltam szorulva arra az ezeröccázra azért vittem??    el vagy ám tévedve a nagy büdipesten
bocsánat. nem akartam sértő lenni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.09.13 péntek, 09:57:40
Az általános tisztítóról beszélünk, vagy a vízlepergető cuccról?

Azt úgy hívják, hogy wax. Ez tisztítószer.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: nejo88 - 2013.10.10 csütörtök, 15:08:34
Aki Dentcrafttól rendelt vegyszert és még van belőle, az gyorsan töltse át másik üvegbe, mert úgy tűnik, hogy a palackot megoldja, ami széthasad és kifolyik a cucc belőle.

Én egy teli üveggel éjszaka így jártam.  :rinya:
 
Ahogy az üveg oldalán van az illesztés, az adja meg magát.  :falbav:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.10.10 csütörtök, 18:38:39
 
Ahogy az üveg oldalán van az illesztés, az adja meg magát.  :falbav:

Én is megnéztem, nálam semmi baj az üvegnek.
Még nem folyik, nem csepeg.  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: nejo88 - 2013.10.11 péntek, 08:00:12
Én is megnéztem, nálam semmi baj az üvegnek.
Még nem folyik, nem csepeg.  :eljen:

Nekem elfolyt fele. Ha megnyomom az üveget pisil elég szépen.  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.10.11 péntek, 13:55:46
Nekem elfolyt fele. Ha megnyomom az üveget pisil elég szépen.  :nyes:

Mást nyomkodjál, ne az üveget!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.10.11 péntek, 13:59:19
Mást nyomkodjál, ne az üveget!  :eplus2:

Magadra célozgatsz?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.10.11 péntek, 20:59:38
Magadra célozgatsz?  :eplus2:

Szerinted?  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: nejo88 - 2013.10.12 szombat, 10:51:20
Mást nyomkodjál, ne az üveget!  :eplus2:

 :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ezsolt - 2013.10.27 vasárnap, 09:10:11
Pár ötlet, hátha valaki nem gondol rá.
Amikor a műszerfal ápolót használjátok, ne csak a műszerfalat, és az ajtók belsejének műanyag részeit kezeljétek le. A belső tükör hátsó faláról mindenki megfeledkezik, és ezért bemattul. Egy ruhával mindig töröljétek át.
Továbbá a csomagtartóban lévő műanyag elemeket is, a "küszöb" pl. vagy a két sarokban lévő műanyag háromszög záróelem, ami mögött vannak a lámpatestek. Azokat is át kell dörgölni.

Továbbá kívül is vannak műanyagból. Pl. a külső tükrök "kerete", a tükrök talapzatát alkotó nagy műanyag elem, és nem szokták ápolni, pedig kap bőven, UV-t is.
Ahogyan a cooler előtti díszrács, alul, az is műanyag, ugyanolyan anyagból, és be tud mattulni.

A gumiápolóval nem elég a szőnyegeket lefújni, és a váltószoknyát "beáztatni". Az ablakok gumilehúzóját is át kell törölni mindig (ne feledjük el a csomagtartó ajtaó keretének vastag gumiját), hogy tartósabbak legyenek. Továbbá a kinyitott ajtónál a zsanér melletti gumiharangnak is adjatok gumiápolót. Nem fog neki ártani, és később töredezik be.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.14 csütörtök, 12:20:01
Sziasztok!
Alcantara tisztítására van valakinek valami jól bevált cucca? Láttam a sonax-nak van direkt ilyen, meg valami raceglaze-nek is, ezekkel esetleg van valami tapasztalat?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.14 csütörtök, 13:10:38
Sziasztok!
Alcantara tisztítására van valakinek valami jól bevált cucca? Láttam a sonax-nak van direkt ilyen, meg valami raceglaze-nek is, ezekkel esetleg van valami tapasztalat?
amit mi használunk az arra is jó.  olyan jó, h szétmarja a petpalackot is  :nyes:    többen próbálták a fórumon is

lehet kellene valahogy pestre vinnem/juttatnom mert kell másnak is

Te merre vagy?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.14 csütörtök, 13:11:07
amit mi használunk az arra is jó.  olyan jó, h szétmarja a petpalackot is  :nyes:    többen próbálták a fórumon is

 :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.14 csütörtök, 13:11:58
Akiknek szétmarta is kifolyt, adok kárpótlásul másikat.  De csak ha a BT azt mondja h ez viszmajor, és jogilag nincs akadálya  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.14 csütörtök, 13:16:29
Akiknek szétmarta is kifolyt, adok kárpótlásul másikat.  De csak ha a BT azt mondja h ez viszmajor, és jogilag nincs akadálya  :hehe:

Jogilag csak annyi akadálya van, hogy fájdalom díj is járna...  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.14 csütörtök, 13:20:50
Jogilag csak annyi akadálya van, hogy fájdalom díj is járna...  :hehe:
majd kaptok advil ultrát  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.14 csütörtök, 13:32:22
olyan jó, h szétmarja a petpalackot is

Na várjál, nem feloldani akarom, hanem tisztítani  :hehe:

Válasz
lehet kellene valahogy pestre vinnem/juttatnom mert kell másnak is

Te merre vagy?

Pest az nekem is jó lenne.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2013.11.14 csütörtök, 14:07:13
amit mi használunk az arra is jó.  olyan jó, h szétmarja a petpalackot is  :nyes:    többen próbálták a fórumon is

lehet kellene valahogy pestre vinnem/juttatnom mert kell másnak is

Te merre vagy?
nekem azóta is bírja az üveg ::)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.14 csütörtök, 14:18:11
nekem azóta is bírja az üveg ::)

Mert két féle üvegben volt, a penny marketes ásványvizes üveg adta meg magát, a szentkirályis jól bírja.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.22 péntek, 21:34:04
Most hogy jó esős lett az idő észrevettem, hogy Off kocsim szélvédője teljesen olyan, mintha valami vékony zsíros réteg lenne kívülről, amitől törlések után tiszta elmosódott lesz minden, sötétben már majdnem ijesztő tud lenni ha jönnek szembe. Kezdtem ablaktörlő cserével, aztán mivel az nem segített mindenféle szerrel megpróbáltam leszedni, de semmi sem akarta lehozni, még elkeseredésemben kerámiafőzőlap-tisztítóval is megpróbáltam, de ugyanolyan *** maradt. Gépi autómosást nem próbáltam csak.

A víz egyáltalán nem is áll össze cseppekbe rajta (mint pl a mondeóink szélvédőjén), hanem teljesen elterül rajta. Nem kentem a szélvédőre semmi csodaszert, vízlepergető csúcstechnológiás nanobevonatot, ilyesmit, és nem is rémlik, hogy régebben lett volna ilyen gond vele.

Van valakinek valami ötlete, hogy mi lehet ez és mivel lehetne megpróbálni leszedni? Gépi mosóba be, hátha annak a keféje ledarálja?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.23 szombat, 10:27:38

Nitro aceton stb amit talalsz otthon.  De csak egy kis részén próbáld először. 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.23 szombat, 11:26:48
Nitro aceton stb amit talalsz otthon.  De csak egy kis részén próbáld először. 

 :worship:
Az a baj, hogyha kis részen próbálom ki, akkor szerintem visszakenem a dzsuvás részekről az ablaktörlővel. Amit találtam itthon: Benzin, féktisztító, nitro és szintetikus hígító, denatszesz, meg lötyög egy kicsi a 3M ipari tisztító alján is. Kémiatudásom már kissé megkopott, de szerintem ezekkel elég jól lefedem az oldható dolgokat  :)

Megpróbálok ezekkel alkotni valamit, aztán ha nem jön össze, akkor gépi mosó, ha az se, akkor megy a kukába a szélvédő  :levele:
(még szerencse, hogy nem fűtött szenzoros fémgőzölt csodaszélvédő)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.11.23 szombat, 13:41:19

Megpróbálok ezekkel alkotni valamit, aztán ha nem jön össze, akkor gépi mosó, ha az se, akkor megy a kukába a szélvédő  :levele:

Jáááájj, csak a gépi mosót ne!!!!!  :wow1:
Az csak szétkeni a dzsuvát az egész kocsin!! Hidd el tapasztalat...  :szomoru1:

Tavaly nyáron vaslapon grillezés, a kocsitól 15m-re, erős szélben.
A kocsi jobb oldalát sikerült bevonni zsíros-kormos réteggel. Letakarítottam a szélvédőt, hogy legalább kilássak, és go to gépi mosó...
Na az egész trutymót szépen egyenletesen elkente az egész kocsin, igen, a hideg zsíroldóval letakarított szélvédőn is...
Élmény volt az út hazáig, aztán szépen az egészet lenyaltam az emlegetett hideg zsíroldóval, kb. 3x mire teljesen lejött... Azt hittem lemegyek hídba és leszhopom magam!  :falbav: :falbav:
Azóta ha grillezünk, akkor a kocsit elviszem a szomszéd faluba...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.23 szombat, 14:06:26

Szép történet  :taps:

Ha semmi nem hozza le, és a gépi mosó meg szétkeni, akkor begurítom a kocsit egy szimpatikus árokba  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2013.11.23 szombat, 14:10:16
Szép történet  :taps:

Ha semmi nem hozza le, és a gépi mosó meg szétkeni, akkor begurítom a kocsit egy szimpatikus árokba  :vigyor3:

Ugye...  :eplus2: Akkor nem volt ilyen vicces...  :falbav: :hehe:
Lehet, hogy jobban járnál ha meggyújtanád, akkor leég róla az a trutyi...

De szerintem menj szépen sorban azokon a szereken amiket írtál, és ha valamelyik viszi, akkor azzal mosd le. Ha csak a szélvédőn van, és onnan leszeded, akkor a gépi mosó nem fog tudni mit szétkenni...  :eljen:
Vagy autókozmetika, és majd ott a népek tudják, hogy mit mivel szedjenek le...  :vigyor3: ;) :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.23 szombat, 14:43:02
Ugye...  :eplus2: Akkor nem volt ilyen vicces...  :falbav: :hehe:
Lehet, hogy jobban járnál ha meggyújtanád, akkor leég róla az a trutyi...

De szerintem menj szépen sorban azokon a szereken amiket írtál, és ha valamelyik viszi, akkor azzal mosd le. Ha csak a szélvédőn van, és onnan leszeded, akkor a gépi mosó nem fog tudni mit szétkenni...  :eljen:
Vagy autókozmetika, és majd ott a népek tudják, hogy mit mivel szedjenek le...  :vigyor3: ;) :worship:

De ha a gépi mosó szétkeni, akkor az utánam következő kocsikra is rákeni, és azok meg továbbadják majd más mosókban. Ettől tömegjelenség lesz, és kénytelenek lesznek valami hatékonyt szert kifejleszteni  :thumbup:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.11.23 szombat, 14:47:20
Szép történet  :taps:

Ha semmi nem hozza le, és a gépi mosó meg szétkeni, akkor begurítom a kocsit egy szimpatikus árokba  :vigyor3:
Én egyszer lekentem a szélvédőmet RainX-el. Nem különösebben sikerült szakszerűre  :vigyor3: így kegyetlen idegesítő volt. Így nézett ki esőben:

(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/131904_1770145930668_1297130_o.jpg?lvh=1)

Namost, kb. fél évig vakartam én mindenfélével, szappanos vízzel, ecettel, acetonnal, ipari tisztítóval, patikában vett 90%-os alkohollal, zsíróldóval, szilikonoldóval, és még a jóisten tudja hogy mivel, de a helyzet semmit nem javult.
Aztán az egyik fórumtársunk valami szélvédő polír pasztát hozott, amivel úgy kellett polírozni a szélvédőt, mint amikor a karosszériát vaxolod. Erősen nyomva, körkörös mozdulatokkal felvinni a pasztát, hagyni megszáradni, aztán letörölni. Így, ezzel a módszerrel végre lejött. Ha jól emlékszem, akkor ez Turtle márkájú cumó volt.

De ha nem találsz ilyen szert, akkor vidd el a kocsit egy szélvédő polírra. Ebből millió van a neten. Ott gépi módszerekkel nyilván leszedik ezt a rákerült izét a szélvédőről.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.23 szombat, 14:55:47
Én egyszer lekentem a szélvédőmet RainX-el. Nem különösebben sikerült szakszerűre  :vigyor3: így kegyetlen idegesítő volt. Így nézett ki esőben:

https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-frc3/131904_1770145930668_1297130_o.jpg?lvh=1

Namost, kb. fél évig vakartam én mindenfélével, szappanos vízzel, ecettel, acetonnal, ipari tisztítóval, patikában vett 90%-os alkohollal, zsíróldóval, szilikonoldóval, és még a jóisten tudja hogy mivel, de a helyzet semmit nem javult.
Aztán az egyik fórumtársunk valami szélvédő polír pasztát hozott, amivel úgy kellett polírozni a szélvédőt, mint amikor a karosszériát vaxolod. Erősen nyomva, körkörös mozdulatokkal felvinni a pasztát, hagyni megszáradni, aztán letörölni. Így, ezzel a módszerrel végre lejött. Ha jól emlékszem, akkor ez Turtle márkájú cumó volt.

De ha nem találsz ilyen szert, akkor vidd el a kocsit egy szélvédő polírra. Ebből millió van a neten. Ott gépi módszerekkel nyilván leszedik ezt a rákerült izét a szélvédőről.

 :worship:

Nekem is most úgy néz ki vizesen a szélvédő, mint a képen ott, ahol nem működött a rainx.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.11.23 szombat, 18:48:37
:worship:

Nekem is most úgy néz ki vizesen a szélvédő, mint a képen ott, ahol nem működött a rainx.
Remélem sikerül leszedned. Mondom, én kb. a szenteltvízen kívül mindennel kenegettem, de csak ez a szélvédőpolír-paszta segített.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.23 szombat, 19:38:29
Remélem sikerül leszedned. Mondom, én kb. a szenteltvízen kívül mindennel kenegettem, de csak ez a szélvédőpolír-paszta segített.

Most, hogy sötét van, és látszik a probléma, elkezdtem próbálgatni az anyagokat. Eddig nem valami fényes a helyzet  :(

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.23 szombat, 20:51:28
:worship:

Nekem is most úgy néz ki vizesen a szélvédő, mint a képen ott, ahol nem működött a rainx.
nemnem, Domi fullos kezelést csinált, mindenhol van réjniksz  :nyes:    A polír jó ötlet.  Menj el 1 políroshoz, és géppel nyomják át. Csak ésszel kis fordulaton, ne melegedjen az üveg.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.23 szombat, 20:53:34
Jáááájj, csak a gépi mosót ne!!!!!  :wow1:
Az csak szétkeni a dzsuvát az egész kocsin!! Hidd el tapasztalat...  :szomoru1:

Tavaly nyáron vaslapon grillezés, a kocsitól 15m-re, erős szélben.
A kocsi jobb oldalát sikerült bevonni zsíros-kormos réteggel. Letakarítottam a szélvédőt, hogy legalább kilássak, és go to gépi mosó...
Na az egész trutymót szépen egyenletesen elkente az egész kocsin, igen, a hideg zsíroldóval letakarított szélvédőn is...
Élmény volt az út hazáig, aztán szépen az egészet lenyaltam az emlegetett hideg zsíroldóval, kb. 3x mire teljesen lejött... Azt hittem lemegyek hídba és leszhopom magam!  :falbav: :falbav:
Azóta ha grillezünk, akkor a kocsit elviszem a szomszéd faluba...  :eplus2:
A
 :nyes: :nyes:    csak brigéciol kellett volna rá. Nem a D3 hanem a 2000. Azzal átmosni higítás nélkül, és meleg vízzel leöblíteni.

nyáron próbáld ki  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.23 szombat, 23:55:57
nemnem, Domi fullos kezelést csinált, mindenhol van réjniksz  :nyes:    A polír jó ötlet.  Menj el 1 políroshoz, és géppel nyomják át. Csak ésszel kis fordulaton, ne melegedjen az üveg.

Van mindenhol, csak van ahol nem csinálja amit kell (nem áll ösze cseppekbe a víz rajta)  :vigyor3:

Políros témát megpróbálom, mert nem nagyon akar lejönni  :levele:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsombi - 2013.11.25 hétfő, 10:51:48
Van mindenhol, csak van ahol nem csinálja amit kell (nem áll ösze cseppekbe a víz rajta)  :vigyor3:

Políros témát megpróbálom, mert nem nagyon akar lejönni  :levele:

szia,

ilyennel kentük le Domi szélvédőjét. Tesco, auchan is árulja, könnyen beszerezhető.
http://www.autoelet.hu/attachment/296_sonax_riwax_turtle_wax_agip_motorolaj_autoapolas_glass_polish.jpg (http://www.autoelet.hu/attachment/296_sonax_riwax_turtle_wax_agip_motorolaj_autoapolas_glass_polish.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.11.25 hétfő, 11:02:26

szia,

ilyennel kentük le Domi szélvédőjét. Tesco, auchan is árulja, könnyen beszerezhető.
http://www.autoelet.hu/attachment/296_sonax_riwax_turtle_wax_agip_motorolaj_autoapolas_glass_polish.jpg (http://www.autoelet.hu/attachment/296_sonax_riwax_turtle_wax_agip_motorolaj_autoapolas_glass_polish.jpg)
Eeeez volt az! Te voltál a megmentőm :D Akkor már tényleg ott voltam, hogy egy téglával beb*szom az egészet  :vigyor3: De ez a szer, és zsombi megmentett ettől.
Köszi! :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2013.11.25 hétfő, 11:18:18
Most hogy jó esős lett az idő észrevettem, hogy Off kocsim szélvédője teljesen olyan, mintha valami vékony zsíros réteg lenne kívülről, amitől törlések után tiszta elmosódott lesz minden, sötétben már majdnem ijesztő tud lenni ha jönnek szembe. Kezdtem ablaktörlő cserével, aztán mivel az nem segített mindenféle szerrel megpróbáltam leszedni, de semmi sem akarta lehozni, még elkeseredésemben kerámiafőzőlap-tisztítóval is megpróbáltam, de ugyanolyan *** maradt. Gépi autómosást nem próbáltam csak.

A víz egyáltalán nem is áll össze cseppekbe rajta (mint pl a mondeóink szélvédőjén), hanem teljesen elterül rajta. Nem kentem a szélvédőre semmi csodaszert, vízlepergető csúcstechnológiás nanobevonatot, ilyesmit, és nem is rémlik, hogy régebben lett volna ilyen gond vele.

Van valakinek valami ötlete, hogy mi lehet ez és mivel lehetne megpróbálni leszedni? Gépi mosóba be, hátha annak a keféje ledarálja?

Ha szerves a maradvány, kóla elég jól lehozza. Rain-X ellen is beválik, azt mondják a Neten.

www.bien.hu/a-kola-8-szokatlan-felhasznalasi-modja/otthon/praktikak-es-tippek/116122

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.25 hétfő, 11:23:47
Köszönöm, megpróbálom a teknősbékával, meg utána kólával is ha kell. Utána meg kalapáccsal...
Mert a felsorolt vegyszerek egyike sem hozta le, és most ilyen szép szivárványos amíg a vékony víz filmréteg elpárolog róla  :buck2:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/131125/DSC00726_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/131125/DSC00726_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Gyönyörű, mi?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: yooccoo - 2013.11.25 hétfő, 11:36:26
én anno wu2-vel tüntettem el  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.11.25 hétfő, 11:46:52
én anno wu2-vel tüntettem el  :vigyor3:

Az még létezik?  :wow1:
Lehet a kóla után azt is megpróbálom  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: yooccoo - 2013.11.25 hétfő, 12:09:58
Az még létezik?  :wow1:
Lehet a kóla után azt is megpróbálom  :taps:
létezik bizony ...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2013.11.25 hétfő, 12:49:42
Köszönöm, megpróbálom a teknősbékával, meg utána kólával is ha kell. Utána meg kalapáccsal...
Mert a felsorolt vegyszerek egyike sem hozta le, és most ilyen szép szivárványos amíg a vékony víz filmréteg elpárolog róla  :buck2:
http://kepfeltoltes.hu/view/131125/DSC00726_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Gyönyörű, mi?
Komoly. Remélem ez a teknősös cucc megoldja neked is. Nekem az pillanatok alatt lehozta.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.11.25 hétfő, 16:49:12
Az még létezik?  :wow1:

Napokban láttam az Intersparban.
Fater annak ideján még az 1.2-es ladát mosta vele.
Ebből látszik, hogy a jó minőségnek mindig van jövője is.  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.25 hétfő, 16:50:48
Napokban láttam az Intersparban.
Fater annak ideján még az 1.2-es ladát mosta vele.
Ebből látszik, hogy a jó minőségnek mindig van jövője is.  :smile:

Na d e wu2 a lakkot is lehozza, nem?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Fürge Teknős - 2013.11.25 hétfő, 17:52:53
Komoly. Remélem ez a teknősös cucc megoldja neked is. Nekem az pillanatok alatt lehozta.
A Teknősök mindent megoldanak  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.11.25 hétfő, 19:14:47
Na d e wu2 a lakkot is lehozza, nem?  :vigyor3:
Nem. A Mondeot már mostam azzal, csillogott mint a hajad a minin!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2013.11.25 hétfő, 19:24:40
Nem. A Mondeot már mostam azzal, csillogott mint a hajad a minin!  :eplus2:
de a Balogh kopasz nem? :zavart2:   vagy az a shegge volt amit a GSR-nek mutogatott? :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.11.25 hétfő, 19:25:33
de a Balogh kopasz nem? :zavart2:   vagy az a shegge volt amit a GSR-nek mutogatott? :hehe:
Az hogy egymásnak gugoltak, az nem autókozmetika volt.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2013.11.25 hétfő, 19:27:03
Az hogy egymásnak gugoltak, az nem autókozmetika volt.  :eplus2:
:eplus2:
nem nyilatkoznak,szégyellik a nagy nyilvánosságot.a minitali mégis csak olyan meghitt meleg baráti találkozóvá válik velük...... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.25 hétfő, 19:42:13
:eplus2:
nem nyilatkoznak,szégyellik a nagy nyilvánosságot.a minitali mégis csak olyan meghitt meleg baráti találkozóvá válik velük...... :nyes:

Mikor kettesben akartunk lenni, akkor pont te ültél be az autóba és hátulról támadtál, könyököltél, izegtél mozogtál... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.25 hétfő, 19:46:32
Nem. A Mondeot már mostam azzal, csillogott mint a hajad a minin!  :eplus2:

Vagy, mit a szemed mikor Tibire néztél? :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.11.25 hétfő, 19:50:54
Vagy, mit a szemed mikor Tibire néztél? :hehe:
Mikor szemem tükrében stírölted ? Az csak neked tűnt úgy... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.25 hétfő, 20:02:32
Mikor szemem tükrében stírölted ? Az csak neked tűnt úgy... :eplus2:
Jaja, a szemfeneked tükrében... ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2013.11.25 hétfő, 20:57:59
Mikor kettesben akartunk lenni, akkor pont te ültél be az autóba és hátulról támadtál, könyököltél, izegtél mozogtál... :hehe:
és tényleg így volt.én tartottam a gyertyát amíg te betűztél,illetve ő kiolvasta míg te betűztél neki....vagy valami ilyesmi.... :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.11.25 hétfő, 21:12:58
és tényleg így volt.én tartottam a gyertyát amíg te betűztél,illetve ő kiolvasta míg te betűztél neki....vagy valami ilyesmi.... :laugh:
Nem úgy volt, hogy te hátulról betűztél nekik?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2013.11.25 hétfő, 21:50:16
Nem úgy volt, hogy te hátulról betűztél nekik?  :eplus2:
:kuss:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: legyozo - 2013.11.30 szombat, 08:34:32
Sziasztok!

Olyan szélvédőmosó folyadékot keresek ami tapasztalat alapján nem fagy rá az üvegre, ablaktörlőre. Ideális lenne a koncentrátum, vizet én is tudok tölteni hozzá.

A fúvókák eldugulása azt gondoltam, hogy egy szűrőt beépítenék. Valami hasonlóra (http://www.geree.hu/wp-content/uploads/2011/12/benzinszuro.jpg) gondoltam. Mennyire csökkenti ez a nyomást, használható utána a mosó?  Ötlet, vélemény?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: yooccoo - 2013.11.30 szombat, 09:51:48
Sziasztok!

Olyan szélvédőmosó folyadékot keresek ami tapasztalat alapján nem fagy rá az üvegre, ablaktörlőre. Ideális lenne a koncentrátum, vizet én is tudok tölteni hozzá.

A fúvókák eldugulása azt gondoltam, hogy egy szűrőt beépítenék. Valami hasonlóra (http://www.geree.hu/wp-content/uploads/2011/12/benzinszuro.jpg) gondoltam. Mennyire csökkenti ez a nyomást, használható utána a mosó?  Ötlet, vélemény?
érdekes, nekem egyik sem fagyott még rá sosem ... se bolti gagyi, de minőségi, se koncentrátum
a fúvóka meg max akkor tud eldugulni, ha koszos vizet öntesz bele, azt meg miért öntenél? :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.30 szombat, 10:07:52
Sziasztok!

Olyan szélvédőmosó folyadékot keresek ami tapasztalat alapján nem fagy rá az üvegre, ablaktörlőre. Ideális lenne a koncentrátum, vizet én is tudok tölteni hozzá.

A fúvókák eldugulása azt gondoltam, hogy egy szűrőt beépítenék. Valami hasonlóra (http://www.geree.hu/wp-content/uploads/2011/12/benzinszuro.jpg) gondoltam. Mennyire csökkenti ez a nyomást, használható utána a mosó?  Ötlet, vélemény?
egy a lényeg, télit tegyél bele.  mind1 mi a neve

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: legyozo - 2013.11.30 szombat, 13:10:48
a fúvóka meg max akkor tud eldugulni, ha koszos vizet öntesz bele, azt meg miért öntenél? :)

Valami volt a rendszerben, valahogy belekerült valami olyan anyag ami apró darabokra oszlott és mindig odakerül valahogy a fúvókákhoz. Fogalmas sincs, hogy mi lehet, az eredeti csomagolású folyadékot is szűröm.

Nekem se rendszeres, de egyszer megtörtént és azóta nagyon nem szeretném, hogy még egyszer előforduljon. Akkor nem tudtam haladni, 5 percenként meg kellett álljak és el kellett távolítsam az ablaktörlőről és az üvegről a jeget.

egy a lényeg, télit tegyél bele.  mind1 mi a neve

A név mindegy az összetétel az sajnos nem mindegy. A fagyállóságot  alkohollal vagy glikollal (rosszabb esetben metanollal) esetleg ezek keverékével szokták megoldani. El tudnék menni a boltba és megnézegetni, hogy melyikben mi van, de a tapasztalatoknak jobban hiszek mint a feliratoknak. Az alkohollal rendesen le lehet csökkenteni a fagyállóságot, de elégé illékony, így elpárologhat a löttyből, ilyenkor marad a kékes, habos jég, ami ráfagy mindenre. ( A Beefeater gin szart sem ér, pedig kb. 40%-os az alkoholtartalma) Ezért lenne jó tudni, hogy mi az amit messziről kerüljünk el és mi az ami megéri a pénzét.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2013.11.30 szombat, 13:13:11
Sziasztok!

Olyan szélvédőmosó folyadékot keresek ami tapasztalat alapján nem fagy rá az üvegre, ablaktörlőre. Ideális lenne a koncentrátum, vizet én is tudok tölteni hozzá.

A fúvókák eldugulása azt gondoltam, hogy egy szűrőt beépítenék. Valami hasonlóra (http://www.geree.hu/wp-content/uploads/2011/12/benzinszuro.jpg) gondoltam. Mennyire csökkenti ez a nyomást, használható utána a mosó?  Ötlet, vélemény?

Nekem is volt már, hogy a nem tescogazdaságos szélvédőmosó ráfagyott a szélvédőre.
Azóta én azt csinálom, hogy veszek egy bármilyen téli szélvédőmosót és keverek hozzá denaturált szeszt. Nem lesz túl jó az illata, de garantáltan nem fagy rá.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: yooccoo - 2013.11.30 szombat, 13:24:15
Valami volt a rendszerben, valahogy belekerült valami olyan anyag ami apró darabokra oszlott és mindig odakerül valahogy a fúvókákhoz. Fogalmas sincs, hogy mi lehet, az eredeti csomagolású folyadékot is szűröm.
Nekem se rendszeres, de egyszer megtörtént és azóta nagyon nem szeretném, hogy még egyszer előforduljon. Akkor nem tudtam haladni, 5 percenként meg kellett álljak és el kellett távolítsam az ablaktörlőről és az üvegről a jeget.

A név mindegy az összetétel az sajnos nem mindegy. A fagyállóságot  alkohollal vagy glikollal (rosszabb esetben metanollal) esetleg ezek keverékével szokták megoldani. El tudnék menni a boltba és megnézegetni, hogy melyikben mi van, de a tapasztalatoknak jobban hiszek mint a feliratoknak. Az alkohollal rendesen le lehet csökkenteni a fagyállóságot, de elégé illékony, így elpárologhat a löttyből, ilyenkor marad a kékes, habos jég, ami ráfagy mindenre. ( A Beefeater gin szart sem ér, pedig kb. 40%-os az alkoholtartalma) Ezért lenne jó tudni, hogy mi az amit messziről kerüljünk el és mi az ami megéri a pénzét.

prelix-el még sosem volt gondom ...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.30 szombat, 13:25:57
én nemtom hol és milyet vesztek, de nemértem miről beszéltek. sose volt még ilyen gondom . 5 literest szoktam venni 1 traktorbótba. az -40 jó. felhígítom felesbe vízzel és kész, működik. de vettem már teszkóst is -19, az is jó volt

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: legyozo - 2013.11.30 szombat, 13:42:28
prelix-el még sosem volt gondom ...
Próbálom, köszönöm!

én nemtom hol és milyet vesztek, de nemértem miről beszéltek. sose volt még ilyen gondom . 5 literest szoktam venni 1 traktorbótba. az -40 jó. felhígítom felesbe vízzel és kész, működik. de vettem már teszkóst is -19, az is jó volt
traktorbót  :laugh: ammilyen? A -40 fok jónak tűnik.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2013.11.30 szombat, 13:47:30
traktorbót  :laugh: ammilyen? A -40 fok jónak tűnik.
főleg traktor alkatrészeket árulnak  :smile:  de sok más is van náluk.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.11.30 szombat, 14:07:32
Próbálom, köszönöm!
traktorbót  :laugh: ammilyen? A -40 fok jónak tűnik.

Náluk úgy hívják az autós boltot... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2013.11.30 szombat, 19:12:19
Az még létezik?  :wow1:
Lehet a kóla után azt is megpróbálom  :taps:
van kis decis és literes kiszerelésben is. :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2013.11.30 szombat, 19:14:39
prelix-el még sosem volt gondom ...
Mert még nem próbáltad?  :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2013.12.01 vasárnap, 13:59:06
Most akciós áron van, én tavaly is ilyet vettem, nem volt gond:

http://tesco.hu/akcios-termekek/tesco-csepel-hipermarket/autofelszereles/turtle-wax-teli-szelvedomoso-folyadek (http://tesco.hu/akcios-termekek/tesco-csepel-hipermarket/autofelszereles/turtle-wax-teli-szelvedomoso-folyadek)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2013.12.04 szerda, 18:14:32
Most akciós áron van, én tavaly is ilyet vettem, nem volt gond:

http://tesco.hu/akcios-termekek/tesco-csepel-hipermarket/autofelszereles/turtle-wax-teli-szelvedomoso-folyadek (http://tesco.hu/akcios-termekek/tesco-csepel-hipermarket/autofelszereles/turtle-wax-teli-szelvedomoso-folyadek)

én is kipróbálom  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.12.06 péntek, 12:12:19
Végre sikerült szereznem teknősbékás üvegpolírozót. Egy rakás autósboltot meg hipermarketet próbáltam, de nem találtam sehol sem, szóval végül interneten rendeltem. Most átmentem az első és a hátsó szélvédőn is egyszer, jó erősen nyomva a törlőkendőt. Eddig nagyon biztató az eredmény, teljesen más lett az érzése az üvegnek ahogy végighúzom az ujjamat rajta, és megszűnt az a homályosság is, ami akkor volt, ha ráleheltem. Ma este majd csinálok élestesztet is, ha sötét lesz.
Szóval köszönöm mindenkinek a segítséget, úgy néz ki megoldódott a probléma  :worship:

Ablakmosó-témához:
Ilyet vegyetek -> http://www.webautoshop.hu/id/00120_Castrol_BIOFIX_Wildberry_1_lit____-60%C2%B0c__
Jó drága, de koncentrátum, jó a fagyáspontja, és nagyon-nagyon finom áfonya-pálinka illata van  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2013.12.06 péntek, 12:23:37

Abból csinálják...? :)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.12.06 péntek, 18:33:34
Abból csinálják...? :)

AndyA

Csak nem, kár lenne érte  :vigyor3:

Most sötétben is megmosogattam/törölgettem a szélvédőt, teljesen jónak tűnik, majd ha eső is lesz az lesz az igazi teszt.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2013.12.06 péntek, 19:16:28
Végre sikerült szereznem teknősbékás üvegpolírozót. Egy rakás autósboltot meg hipermarketet próbáltam, de nem találtam sehol sem, szóval végül interneten rendeltem. Most átmentem az első és a hátsó szélvédőn is egyszer, jó erősen nyomva a törlőkendőt. Eddig nagyon biztató az eredmény, teljesen más lett az érzése az üvegnek ahogy végighúzom az ujjamat rajta, és megszűnt az a homályosság is, ami akkor volt, ha ráleheltem. Ma este majd csinálok élestesztet is, ha sötét lesz.
Szóval köszönöm mindenkinek a segítséget, úgy néz ki megoldódott a probléma  :worship:

Ablakmosó-témához:
Ilyet vegyetek -> http://www.webautoshop.hu/id/00120_Castrol_BIOFIX_Wildberry_1_lit____-60%C2%B0c__
Jó drága, de koncentrátum, jó a fagyáspontja, és nagyon-nagyon finom áfonya-pálinka illata van  :taps:
karcokkal tud valamit kezdeni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.12.06 péntek, 19:36:39
karcokkal tud valamit kezdeni?

Ogen, kiemeli, és ad hozzá... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: tpmportal - 2013.12.06 péntek, 21:36:14
karcokkal tud valamit kezdeni?

Szerintem ez az üveg anyagába ez nem tud belemarni, hanem csak azt tudja leszedni, ami rajta van.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2013.12.10 kedd, 11:21:48
Peremes hótálca szettet szeretnék venni a kocsiba. Nem kell mérethelyes, meg Ford logós, csak olcsó legyen. Valaki látott ilyesmit mostanában valahol?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Qvecset - 2013.12.12 csütörtök, 19:32:20
Peremes hótálca szettet szeretnék venni a kocsiba. Nem kell mérethelyes, meg Ford logós, csak olcsó legyen. Valaki látott ilyesmit mostanában valahol?

Szia!

Én tőlük vettem:
http://riderauto.hu/

Jó minőségű és gyári méretű, csak az embléma nincs benne :)
Nekem van utastérbe és csomagtarótba is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jago1 - 2013.12.12 csütörtök, 20:22:06
Szia!

Én tőlük vettem:
http://riderauto.hu/

Jó minőségű és gyári méretű, csak az embléma nincs benne :)
Nekem van utastérbe és csomagtarótba is.

Szia

mennyibe került?
nem látok árakat

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Qvecset - 2013.12.12 csütörtök, 21:09:58
Szia

mennyibe került?
nem látok árakat

Írj nekik levelet milyen autód van meg hova kell a gumiszőnyeg.... (utastérbe meg csomagtartóba, vagy csak utastérbe, csak előre csak hátra... stb) a szőnyeg hótálca (magas peremes) vagy sima szőnyeg legyen, meg ilyeneket :) És akkor megmondják mennyibe fog kerülni mert mindegyik esetben más ár van. Én mikor vettem épp raktárkisöprés volt és volt egy komplett hótálca szett náluk (utastér és csomagtartó) Ezért fizettem ha jól emlékszem 12ezer környékét. Hogy ez azóta mennyit változott vagy hogy ha nem akciós nem tudom mennyi lehet.
Egy levelet megér :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: francoe - 2013.12.16 hétfő, 21:03:54
Peremes hótálca szettet szeretnék venni a kocsiba. Nem kell mérethelyes, meg Ford logós, csak olcsó legyen. Valaki látott ilyesmit mostanában valahol?

Őket is megnézheted: http://www.autoszonyeg.com/ (én tőlük vettem 7 vagy 8 ezerért). Most is vannak árak a honlapról letölthető excel táblában.
Itt egy másik: http://www.xn--autsznyeg-76a05h.hu/webshoptermekek/details/1777/198/rezaw-plast-h%C3%B3t%C3%A1lca/ford-h%C3%B3t%C3%A1lca/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: FokaDriver - 2013.12.18 szerda, 08:54:20
Peremes hótálca szettet szeretnék venni a kocsiba. Nem kell mérethelyes, meg Ford logós, csak olcsó legyen. Valaki látott ilyesmit mostanában valahol?

Vaterán találtam 6400-ért, csak még várni kell míg megérkezik, mert rendelésre hozzák. Nézz körül. Privátban átküldöm az eladó adatait, akkor gyorsabb tudsz lenni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2013.12.19 csütörtök, 11:16:43
Vaterán találtam 6400-ért, csak még várni kell míg megérkezik, mert rendelésre hozzák. Nézz körül. Privátban átküldöm az eladó adatait, akkor gyorsabb tudsz lenni.

Köszi! Közben vettem egy univerzálisat az Auchanban (5000 Ft volt.) Kicsit nagyobb, mint a helye, de egyedül majd a bal elsőből kell egy kicsit faragni...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gravitydave - 2014.01.13 hétfő, 18:24:08
sziasztok!
van nehany szepseghiba az automon.
ki tud jo polirozot, fenyezot budapesten?
 :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.01.13 hétfő, 19:00:32
sziasztok!
van nehany szepseghiba az automon.
ki tud jo polirozot, fenyezot budapesten?
 :wave:
én csak délpesten...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.01.14 kedd, 10:13:35
sziasztok!
van nehany szepseghiba az automon.
ki tud jo polirozot, fenyezot budapesten?
 :wave:

Kozmetikát tudok ajánlani.... http://laca-autokozmetika.hu/index2.html (http://laca-autokozmetika.hu/index2.html)
https://hu-hu.facebook.com/pages/Laca-K%C3%A9zi-Aut%C3%B3mos%C3%B3/294940717214887 (https://hu-hu.facebook.com/pages/Laca-K%C3%A9zi-Aut%C3%B3mos%C3%B3/294940717214887)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2014.01.14 kedd, 10:21:40
Kozmetikát tudok ajánlani.... http://laca-autokozmetika.hu/index2.html (http://laca-autokozmetika.hu/index2.html)

kevés ilyen vacak web oldalt látni manapság. A kék háttéren azok a piros betűk.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.01.14 kedd, 10:29:17
kevés ilyen vacak web oldalt látni manapság. A kék háttéren azok a piros betűk.

Nem én csináltam  :vigyor3:  Nézd a faceebookost  :eplus2:
Én úgy vagyok vele, hogy jól-szépen dolgozzanak...az, hogy milyen a weboldaluk nem nagyon érdekel. (tényleg zavaró)
Vittem már hozzájuk sok autót és sok haveromnak ajánlottam őket....eddig még nem volt panasz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2014.01.14 kedd, 10:30:37
Nem én csináltam  :vigyor3:  Nézd a faceebookost  :eplus2:
Én úgy vagyok vele, hogy jól-szépen dolgozzanak...az, hogy milyen a weboldaluk nem nagyon érdekel. (tényleg zavaró)
Vittem már hozzájuk sok autót és sok haveromnak ajánlottam őket....eddig még nem volt panasz.

persze, nincs is azzal semmi gond. Csak megjegyeztem. nekem nincs és nem is lesz facebook-os accom, szóval a facebook-os dolgok nem igazán érdekelnek. Node ez nem ennek a topicnak a témája :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2014.01.14 kedd, 14:10:59
Újpest környékén tud valaki egy megbízható és jó kézimosót?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.16 csütörtök, 15:54:41
Jobb híjján ide írom:

A korábban MondeESU által szerzett Tegee -65 fokos ablakmosó koncentrátumból érdekelne valakit pár flaska? Nekem mostanában fog elfogyni az utolsó flaska (anno jól feltankoltam), és megtaláltam a Mo.-i forgalmazót. Ha lenne rá igény, akkor meg tudom kérdezni őket, hogy nagyobb mennyiség esetén van-e, és ha igen akkor mekkora kedvezmény. Anno emlékszem, hogy ilyen 40-50db 3l-es flaska kelt el egyszerre. Van egyébként 210l-es kiszerelésük is, az 70db 3l-es flaskának felel meg, de még ha össze is jön annyi igény, azt kicsit körülményes lenne elhozni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jago1 - 2014.01.16 csütörtök, 16:06:53

engem érdekelne ha  nem büdös!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.16 csütörtök, 16:14:56
Szia

engem érdekelne ha  nem büdös!
Ez elég szubjektív. Én lassan 6 éve ezt használom, én szeretem az illatát. És eddig a kocsiban még senki sem panaszkodott, hogy ne lenne jó.
Én 2:1 arányban szoktam higítani (1 liter víz, 0,5l koncentrátum), így olyan -22 fok körülre lehet higítva. Még sose fagyott be.
Mindenesetre írtam nekik, hogy mennyibe kerül, illetve hogy milyen tétel után és mekkora kedvezményre lehet számítani. A többit majd meglátjuk.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.16 csütörtök, 16:17:14
Ez elég szubjektív. Én lassan 6 éve ezt használom, én szeretem az illatát. És eddig a kocsiban még senki sem panaszkodott, hogy ne lenne jó.
Én 2:1 arányban szoktam higítani (1 liter víz, 0,5l koncentrátum), így olyan -22 fok körülre lehet higítva. Még sose fagyott be.
Mindenesetre írtam nekik, hogy mennyibe kerül, illetve hogy milyen tétel után és mekkora kedvezményre lehet számítani. A többit majd meglátjuk.

Engem 3 flaska érdekelne!  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.01.16 csütörtök, 23:15:30
Engem 3 flaska érdekelne!  :eljen:
ha egy lejárati időt még mondanál, akkor én is színt vallanék. meddig állnak ezek el? esetleg illatosított ioncserélt víz nincs olcsón? az is jó mindenhova (vasaló, szélvédőre nyáron kis motyóval...)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.16 csütörtök, 23:17:23
ha egy lejárati időt még mondanál, akkor én is színt vallanék. meddig állnak ezek el? esetleg illatosított ioncserélt víz nincs olcsón? az is jó mindenhova (vasaló, szélvédőre nyáron kis motyóval...)

Én?  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.01.17 péntek, 09:05:45
Én?  :nyes:
persze, de akár Domi is mondhat.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.17 péntek, 11:19:36
ha egy lejárati időt még mondanál, akkor én is színt vallanék. meddig állnak ezek el? esetleg illatosított ioncserélt víz nincs olcsón? az is jó mindenhova (vasaló, szélvédőre nyáron kis motyóval...)
Nem hiszem hogy ez nagyon lejárna. Utoljára talán 2009-ben volt ilyen közös beszerzés. Én akkor vettem 5 flaskával. Ez ugye 15l, és ha háromszorosára higítom, akkor 45l jön ki. Az utolsó előtti "koktélt" épp tegnap kevertem be. Még egy jó fél literem van. És az illata, állaga, és hatékonysága olyan, mint 2009-ben volt.
Illatosított vízről nem tudok, hogy lenne itt. Abból sima Tesco-s 5l-eset szoktam venni párszáz Ft-ért, azzal higítom.

Egyébként válaszoltak a cégtől. Itt a levél (hogy bizonyos szavakat miért írt egybe, arról lövésem sincs):

Tisztelt Angi Úr!
 
Köszönettelvettemérdeklődését termékünkiránt!
 
A Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum ( Téli szélvédőmosó -65°C) jelenlegi ára :
 
  1l      498Ft + Áfa
  4l    1690Ft + Áfa 
 
Önöknek,megadom a viszonteladóknak járó kedvezményt,és így az ára:
 
  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa
 
Remélem ajánlatom megfelelelvárásainak!
 
Üdvözlettel:
Pintér Gábor

Ezek szerint a kiszerelés változott, és már nem 3l-es hanem 4l-es egy flaska. Nekem is kéne vagy 3, így akkor már 6-nál vagyunk. Csinálok neki egy közös beszerzéses topikot.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.17 péntek, 11:21:56
esetleg illatosított ioncserélt víz nincs olcsón?

Én csak illatosított ioncserélt szellőt tudok neked adni, de azt ingyért...  :eplus2: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.01.17 péntek, 11:40:55
Nem hiszem hogy ez nagyon lejárna. Utoljára talán 2009-ben volt ilyen közös beszerzés. Én akkor vettem 5 flaskával. Ez ugye 15l, és ha háromszorosára higítom, akkor 45l jön ki. Az utolsó előtti "koktélt" épp tegnap kevertem be. Még egy jó fél literem van. És az illata, állaga, és hatékonysága olyan, mint 2009-ben volt.
Illatosított vízről nem tudok, hogy lenne itt. Abból sima Tesco-s 5l-eset szoktam venni párszáz Ft-ért, azzal higítom.

Egyébként válaszoltak a cégtől. Itt a levél (hogy bizonyos szavakat miért írt egybe, arról lövésem sincs):

Tisztelt Angi Úr!
 
Köszönettelvettemérdeklődését termékünkiránt!
 
A Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum ( Téli szélvédőmosó -65°C) jelenlegi ára :
 
  1l      498Ft + Áfa
  4l    1690Ft + Áfa 
 
Önöknek,megadom a viszonteladóknak járó kedvezményt,és így az ára:
 
  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa
 
Remélem ajánlatom megfelelelvárásainak!
 
Üdvözlettel:
Pintér Gábor

Ezek szerint a kiszerelés változott, és már nem 3l-es hanem 4l-es egy flaska. Nekem is kéne vagy 3, így akkor már 6-nál vagyunk. Csinálok neki egy közös beszerzéses topikot.
szeirintem ide is jó lenne, kár ennyi topikot nyitni... én is kérek 3-at.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.01.17 péntek, 11:51:47
Én is kérek!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.01.17 péntek, 12:17:53
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 1 x 4l
- AndyA - 3 x 4l

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2014.01.17 péntek, 12:22:08
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 1 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.17 péntek, 12:46:16
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 1 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l

Eddig összesen: 15db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.01.17 péntek, 17:20:17
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 1 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l

Eddig összesen: 15db 4l-es
Én Áfa nélkül kérek, mert úgy olcsóbb!  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.17 péntek, 17:33:09
Én Áfa nélkül kérek, mert úgy olcsóbb!  ;)

Ez alap, én is... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.17 péntek, 17:41:39
Én Áfa nélkül kérek, mert úgy olcsóbb!  ;)
A tiédet majd én kifizetem. Sőt, bekeverem a koktélt is, beöntöm a tartályba, és ha spriccelni kell, akkor csak hívj, és szaladok nyomkodni. (Na, ezt szedjétek ízekre  :vigyor3: )

Amúgy meg írd magad a listára. :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.17 péntek, 17:42:33
A tiédet majd én kifizetem. Sőt, bekeverem a koktélt is, beöntöm a tartályba, és ha spriccelni kell, akkor csak hívj, és szaladok nyomkodni. (Na, ezt szedjétek ízekre  :vigyor3: )

Amúgy meg írd magad a listára. :wave:

Na, megvan az új főbhuzi!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.01.17 péntek, 17:43:10
A tiédet majd én kifizetem. Sőt, bekeverem a koktélt is, beöntöm a tartályba, és ha spriccelni kell, akkor csak hívj, és szaladok nyomkodni. (Na, ezt szedjétek ízekre  :vigyor3: )

Amúgy meg írd magad a listára. :wave:
HASPRICCELNIKELLSZALADSZNYOMKODNI??? :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2014.01.17 péntek, 18:01:47
... és ha spriccelni kell, akkor csak hívj, és szaladok nyomkodni...

Ezt az orbitális öngólt!  :eplus2: :eplus2: :2funny:

Na, megvan az új főbhuzi!  :eplus2:

Ennyi!  :eplus2: :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jago1 - 2014.01.17 péntek, 19:56:43
szia

én is kérnék 3x4l-et!!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.17 péntek, 23:20:22
Ezt az orbitális öngólt!  :eplus2: :eplus2: :2funny:

Ennyi!  :eplus2: :taps:
Nyilvan veletlenul irtam igy...  :vigyor3:

szia

én is kérnék 3x4l-et!!

Ird magad pls a listara. Ugy nem felejtodik el.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2014.01.18 szombat, 08:06:08
Nyilvan veletlenul irtam igy...  :vigyor3:
Ird magad pls a listara. Ugy nem felejtodik el.

Nah, most meg Zacci2-t játszol...   :eplus2:
Ő írt sokáig ékezet nélkül...   :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.18 szombat, 09:13:55
Nah, most meg Zacci2-t játszol...   :eplus2:
Ő írt sokáig ékezet nélkül...   :vigyor3:
Akkor telefonról írtam. Úgy nem szórakozom az ékezetekkel.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jago1 - 2014.01.18 szombat, 10:44:28
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 1 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
-Jago1-3x4l

Eddig összesen: 18db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jago1 - 2014.01.18 szombat, 10:45:57

Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 1 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
-Jago1-3x4l

Eddig összesen: 18db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.01.18 szombat, 10:50:14
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
-Jago1-3x4l

Eddig összesen: 19db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.01.18 szombat, 12:50:06
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
-Jago1-3x4l
- Kalimera75 - 4x4l

Eddig összesen: 19db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.01.18 szombat, 14:32:38
vazzátok meg.Nem is lesz tél idén! ;D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2014.01.18 szombat, 17:16:18
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- kalimera75 - 4 x 4l

Eddig összesen: 23db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2014.01.18 szombat, 17:17:01
vazzátok meg.Nem is lesz tél idén! ;D

Nem baj, jó lesz később...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.01.18 szombat, 17:20:50
Nem baj, jó lesz később...  :eplus2:
:eljen: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.18 szombat, 17:47:51
vazzátok meg.Nem is lesz tél idén! ;D

Meg egyébként is, mire ez a beszerzés meglesz... Szerintem a nagytalin lesz kiosztva.  :wave: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2014.01.18 szombat, 17:53:28
Meg egyébként is, mire ez a beszerzés meglesz... Szerintem a nagytalin lesz kiosztva.  :wave: :eplus2:

Én az interspar-ban vettem 5 literes, -40°C -ost 1.069 Ft-ért. Nem kellett, de ennyiért nem hagytam ott.
Mikor hazahoztam a kocsit 2012 dec 1-én, akkor töltöttem fel. Kb. 1 liter ment bele és tele is lett.
Na azóta nem fogyott még ki. Nagy tartályos, fényszórót nem mosok vele...... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.18 szombat, 17:54:30
Én az interspar-ban vettem 5 literes, -40°C -ost 1.069 Ft-ért. Nem kellett, de ennyiért nem hagytam ott.
Mikor hazahoztam a kocsit 2012 dec 1-én, akkor töltöttem fel. Kb. 1 liter ment bele és tele is lett.
Na azóta nem fogyott még ki. Nagy tartályos, fényszórót nem mosok vele...... :vigyor3:

Akkor neked a télimosó olyan, mint a benzin... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2014.01.18 szombat, 17:56:13
Akkor neked a télimosó olyan, mint a benzin... :hehe:
Semmiben sem hasonlítanak........  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.01.18 szombat, 18:36:01
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- kalimera75 - 4 x 4l

Eddig összesen: 23db 4l-es
  Stornózom a rendelést,mert ha futárral el is küldenéd neekm akkor is dupla annyiba kerül mint amiért adják. Inkább marad a tescós. Bocsi.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.01.18 szombat, 18:59:14
  Stornózom a rendelést,mert ha futárral el is küldenéd neekm akkor is dupla annyiba kerül mint amiért adják. Inkább marad a tescós. Bocsi.

Miért nem veszed át valamelyik talin?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.01.18 szombat, 19:03:50
Miért nem veszed át valamelyik talin?
Szentgotthárdtól messze vannak a talik sajna.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.01.18 szombat, 19:04:19
Szentgotthárdtól messze vannak a talik sajna.

Nagytali is?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.01.18 szombat, 19:06:24
Remélem ez erősebb lesz!  :eplus2: :eplus2: :eplus2:

http://hirpub.hu/HirOldal/A5DE435FA47C97204FAB364462163611.aspx

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.01.18 szombat, 19:26:43
Nagytali is?
Sajna az is 300km,de mire lesz az idei,már elmúlik az ablakmosós idő.Talán az idén eljutok azért a talira.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.01.18 szombat, 22:11:17
vazzátok meg.Nem is lesz tél idén! ;D
Tudod!?  1/100  :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.01.18 szombat, 22:13:29
Én az interspar-ban vettem 5 literes, -40°C -ost 1.069 Ft-ért. Nem kellett, de ennyiért nem hagytam ott.
Mikor hazahoztam a kocsit 2012 dec 1-én, akkor töltöttem fel. Kb. 1 liter ment bele és tele is lett.
Na azóta nem fogyott még ki. Nagy tartályos, fényszórót nem mosok vele...... :vigyor3:
Na majd ha lesz benne jó szivattyú!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2014.01.18 szombat, 22:45:02
Na majd ha lesz benne jó szivattyú!  :eplus2:

Mindegyik kiválóan működik benne.  :beka3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.22 szerda, 13:17:23
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- kalimera75 - 4 x 4l

Eddig összesen: 23db 4l-es

Ezzel most mi van?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.01.22 szerda, 13:24:16
Ezzel most mi van?
Még jó lenne, ha lenne pár jelentkező, de ezt a részt kevesen nézik. Ezért akartam neki valahol plusz topikot. Jó lenne, ha egy olyan min. 30-as tétel összejönne. Aztán akkor elmegyek érte. Febr. 7-én lesz a következő mini. Oda már biztos viszem őket.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gravitydave - 2014.01.22 szerda, 18:09:43
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- kalimera75 - 4 x 4l
- gravitydave - 2x 4l

Eddig összesen: 25 db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.01.22 szerda, 23:14:27
Még jó lenne, ha lenne pár jelentkező, de ezt a részt kevesen nézik. Ezért akartam neki valahol plusz topikot. Jó lenne, ha egy olyan min. 30-as tétel összejönne. Aztán akkor elmegyek érte. Febr. 7-én lesz a következő mini. Oda már biztos viszem őket.
bakker, a következő minin síelni leszek, nem lehetne egy héttel hamarabb? ha mégse lennék ott, Domi, majd utalok vagy beugrok érte. apropó, optikai kábelt nem akarsz mellékelni? beleszámolhatnád azt is... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.01.28 kedd, 15:16:36
Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 3 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- gravitydave - 2x 4l

Eddig összesen: 21 db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.01.31 péntek, 08:58:55
Erről hallot már valaki?

http://www.merproducts.com/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.01.31 péntek, 09:01:24
Erről hallot már valaki?

http://www.merproducts.com/

Anti fodrásza innen vásárol. Szerinted!?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2014.01.31 péntek, 23:24:23
A belső ajtóbehúzó kilincseket nem újította még fel senki? Olyan csúnyák kopottan..ü
Festés, fólia?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2014.02.01 szombat, 17:38:10
Innen rendelt már valaki?

http://valtoszoknya.hu/

Korábban az Ibizámhoz rendeltem már, az nagyon szép lett.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.02.01 szombat, 18:14:26
Erről hallot már valaki?

http://www.merproducts.com/
mikezek? waxok?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2014.02.02 vasárnap, 11:16:39
Innen rendelt már valaki?

http://valtoszoknya.hu/

Korábban az Ibizámhoz rendeltem már, az nagyon szép lett.

Senki nem pimpel? :-)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.02.02 vasárnap, 11:22:01
Senki nem pimpel? :-)

A legtöbben CS12-vel csináltatják a bőrözős munkákat. Mindenki meg van elégedve vele.  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.03 hétfő, 14:52:42
Ezzel most mi van? Nem erőszakoskodok, csak érdekel. nekem a 3 helyett 2 kanna is elég lenne, ennek megfelően alábbiakban javítottam.

Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 2 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- gravitydave - 2x 4l

Eddig összesen: .... db 4l-es

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.03 hétfő, 14:53:15
A legtöbben CS12-vel csináltatják a bőrözős munkákat. Mindenki meg van elégedve vele.  :eljen:

Cs12 szeret bőrözni?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.02.03 hétfő, 15:30:04
Cs12 szeret bőrözni?  :eplus2:

Ajjjajjj.... ::)  tudtam, hogy ez egyeseknek magas labda lesz.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.04 kedd, 10:58:55
Ezzel most mi van? Nem erőszakoskodok, csak érdekel.
Most írtam nekik, hogy ennyi jött össze, és hogy mikor lehet menni átvenni, fizetni. Írtam nekik, hogy pénteken lesz találkozó, amikor szét tudnám osztani, tehát jó lenne előtte. Most várok a válaszra. Ha reagálnak, akkor beírom.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2014.02.04 kedd, 11:05:27
Cs12 szeret bőrözni?  :eplus2:

majd Boci rádküldi a szörnyfas*ú barátját, az majd bebőröz neked!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2014.02.04 kedd, 11:08:31
A legtöbben CS12-vel csináltatják a bőrözős munkákat. Mindenki meg van elégedve vele.  :eljen:

 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.04 kedd, 14:27:13
Most írtam nekik, hogy ennyi jött össze, és hogy mikor lehet menni átvenni, fizetni. Írtam nekik, hogy pénteken lesz találkozó, amikor szét tudnám osztani, tehát jó lenne előtte. Most várok a válaszra. Ha reagálnak, akkor beírom.
Pénteken 2-re megyek értük. Minitalin nálam lesznek.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.02.04 kedd, 15:44:38
Pénteken 2-re megyek értük. Minitalin nálam lesznek.
én majd beugrok érte valamikor hozzád, vagy ha van kedved jövő héten főzünk valamit és kijössz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.04 kedd, 15:46:43
én majd beugrok érte valamikor hozzád, vagy ha van kedved jövő héten főzünk valamit és kijössz.
:laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.04 kedd, 15:52:54
én majd beugrok érte valamikor hozzád, vagy ha van kedved jövő héten főzünk valamit és kijössz.

Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááá   :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.02.04 kedd, 15:55:07
én majd beugrok érte valamikor hozzád, vagy ha van kedved jövő héten főzünk valamit és kijössz.
"sütögeted a pecsenyéjét?" vagy pirospacsi lesz? :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.04 kedd, 15:58:25
"sütögeted a pecsenyéjét?" vagy pirospacsi lesz? :eplus2:

Hát ez a különbség, mi hangosan bhuzulnk, pedig nem vagyok az, Domi és Arab párja meg csak olvassák, miközben...  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.04 kedd, 17:14:06
én majd beugrok érte valamikor hozzád, vagy ha van kedved jövő héten főzünk valamit és kijössz.
A korábban együtt töltött alkalmak is kellemesek voltak.  :vigyor3:

(Had örüljön a bhuzi brigád  :eplus2: )

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.02.04 kedd, 17:18:15
A korábban együtt töltött alkalmak is kellemesek voltak.  :vigyor3:

(Had örüljön a bhuzi brigád  :eplus2: )
OFF
Tudod hogy nálunk mindig meleg a fogadtatás, aki akar beleharaphat valami igazán csípősbe is... szívesen segítünk... de alapvetően csak egy meleg étellel készülünk.  :eplus2: :eplus2: :eplus2:
ON

 :action:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.04 kedd, 18:40:57
A korábban együtt töltött alkalmak is kellemesek voltak.  :vigyor3:

(Had örüljön a bhuzi brigád  :eplus2: )
Domina?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.02.04 kedd, 19:07:55
Domina?  :eplus2:
Arab és a Domilika..... :wilting: :vomit: :kuss: :wow3: :love11: :fogmosas: :banplz:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.04 kedd, 19:10:53
Arab és a Domilika..... :wilting: :vomit: :kuss: :wow3: :love11: :fogmosas: :banplz:
Lassan lekörözöd Stiflert is :) (Direkt nem azt írtam, hogy lepipálod, vagy hoyg ráversz  :eplus2: )

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: csaba14 - 2014.02.04 kedd, 19:14:32
Lassan lekörözöd Stiflert is :) (Direkt nem azt írtam, hogy lepipálod, vagy hoyg ráversz  :eplus2: )
:poigneemain: :2funny: :2funny: :2funny:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.02.04 kedd, 19:19:13
Lassan lekörözöd Stiflert is :) (Direkt nem azt írtam, hogy lepipálod, vagy hoyg ráversz  :eplus2: )
ki is bannoltam magam! :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.04 kedd, 19:31:26
Lassan lekörözöd Stiflert is :) (Direkt nem azt írtam, hogy lepipálod, vagy hoyg ráversz  :eplus2: )

Nem lekőrözi, hanem le****ja.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.04 kedd, 19:31:54
ki is bannoltam magam! :vigyor3:
Tényleg kiment a termosztátod!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.02.04 kedd, 19:34:06
Nem lekőrözi, hanem lefingja.  :laugh:
Húzzál bőrt a fogadra, Bránermájszter.... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.04 kedd, 20:19:35
Nem lekőrözi, hanem le****ja.  :laugh:
Ja, amikor te leszel a testdublőröm!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.02.05 szerda, 14:48:41
Ha nem jön közbe semmi vasárnap megyünk büdire. Kell valakinek mindentlemosóbogároldókárpittisztító lötty?  1 valaki átvenné és majd szétosztanátok a minin maxin vagy valahol.        csak egy 20-as kannám van, és két ötös.  flakon nincs  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.05 szerda, 14:54:50
Ha nem jön közbe semmi vasárnap megyünk büdire. Kell valakinek mindentlemosóbogároldókárpittisztító lötty?  1 valaki átvenné és majd szétosztanátok a minin maxin vagy valahol.        csak egy 20-as kannám van, és két ötös.  flakon nincs  :vigyor3:

az egyik ötös jöhet nekem.  :vigyor3: Hová jöttök Pesten?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.05 szerda, 16:05:20
Ha nem jön közbe semmi vasárnap megyünk büdire. Kell valakinek mindentlemosóbogároldókárpittisztító lötty?  1 valaki átvenné és majd szétosztanátok a minin maxin vagy valahol.        csak egy 20-as kannám van, és két ötös.  flakon nincs  :vigyor3:
A másik ötös meg nekem.  :worship: BT átveszi az enyémet is, és ki is fizeti.  :worship: :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.05 szerda, 16:06:29
A másik ötös meg nekem.  :worship: BT átveszi az enyémet is, és ki is fizeti.  :worship: :wave:

És elviszi neked házhoz, és még rá is fújja.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.05 szerda, 16:07:41
És elviszi neked házhoz, és még rá is fújja.  :laugh:
Jó!  :poigneemain:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.05 szerda, 16:08:40
Jó!  :poigneemain:

Fájni fog... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.05 szerda, 16:13:38
Fájni fog... :eplus2:
Nem kell megosztanod mit fogsz érezni, amikor fizetsz.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.02.05 szerda, 21:31:21
A másik ötös meg nekem.  :worship: BT átveszi az enyémet is, és ki is fizeti.  :worship: :wave:
ok.  váci út vagy m5 bevezető. lehet neked közelebb

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.02.05 szerda, 21:45:16
ok.  váci út vagy m5 bevezető. lehet neked közelebb
M5 közel van, csak én vasárnap dolgozom. Azért írtam Tomit.  :-\

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.18 kedd, 16:40:28
Ezzel most mi van? Nem erőszakoskodok, csak érdekel. nekem a 3 helyett 2 kanna is elég lenne, ennek megfelően alábbiakban javítottam.

Tegee Sceibenfrostschutz koncenrátum (téli szélvédőmosó -65°C)

  1l     439 Ft+ Áfa
  4l   1498 Ft + Áfa

- Balogh Tomi - 2 x 4l
- Domi - 3 x 4l
- Arabic - 3 x 4l
- Scratch - 2 x 4l
- AndyA - 3 x 4l
- Takiatti - 2 x 4l
- Jago1 - 3 x 4l
- gravitydave - 2x 4l

Eddig összesen: .... db 4l-es

Egy flaskával többet rendeltem, mert eddig mindig az volt, hogy akármit is szereztünk be közösen, valaki mindig kimaradt, és utólag kellett neki, de nem jutott. Na, most persze senkinek nem kellett :)

Úgyhogy a lényeg, hogy még van 1db 4l-es ilyen koncentrátum, 1902 Ft-ért. 2Ft. kedvezményt tudok adni  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.02.18 kedd, 16:43:41
Egy flaskával többet rendeltem, mert eddig mindig az volt, hogy akármit is szereztünk be közösen, valaki mindig kimaradt, és utólag kellett neki, de nem jutott. Na, most persze senkinek nem kellett :)

Úgyhogy a lényeg, hogy még van 1db 4l-es ilyen koncentrátum, 1902 Ft-ért. 2Ft. kedvezményt tudok adni  :nyes:

Ha a következő mini-ig (mikor lesz?) nem kell senkinek akkor átveszem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.02.18 kedd, 19:05:13
Egy flaskával többet rendeltem, mert eddig mindig az volt, hogy akármit is szereztünk be közösen, valaki mindig kimaradt, és utólag kellett neki, de nem jutott. Na, most persze senkinek nem kellett :)

Úgyhogy a lényeg, hogy még van 1db 4l-es ilyen koncentrátum, 1902 Ft-ért. 2Ft. kedvezményt tudok adni  :nyes:

Ez pontosan milyen lötty?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.02.18 kedd, 20:58:27
Ez pontosan milyen lötty?
há ott van, hogy téli szélvédőmosó, -65 fokos

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.18 kedd, 21:29:47
Ha a következő mini-ig (mikor lesz?) nem kell senkinek akkor átveszem.
Azé lesz, aki először mondja rá, hogy kell neki. A következő mini márc. 7-én lesz. Én előre láthatóan csak 8 után tudok majd odaérni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.02.18 kedd, 21:39:27
há ott van, hogy téli szélvédőmosó, -65 fokos

Ehh, nem láttam a fától az erdőt.  :falbav:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: blau4kombi - 2014.02.18 kedd, 21:58:42
há ott van, hogy téli szélvédőmosó, -65 fokos
Ezt Aprad kollégával hozattad Novoszibirszkből?  :D  Az Ural ezen felén a -20 is bőven elég... Bár ahogy az idei telet nézem, a nyári is untig elég lenne bogármosó funkció nélkül... :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.02.18 kedd, 22:10:57
Ezt Aprad kollégával hozattad Novoszibirszkből?  :D  Az Ural ezen felén a -20 is bőven elég... Bár ahogy az idei telet nézem, a nyári is untig elég lenne bogármosó funkció nélkül... :D
Ez koncentrátum. Nem hiszem, hogy közülünk sokan használnák -65 fokon. Én -20-22-re higítva higítva használom, már 5 éve. Így ez a 4l-es flakon tulajdonképpen 12l-nek felel meg.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.02.19 szerda, 10:06:40
Ez koncentrátum. Nem hiszem, hogy közülünk sokan használnák -65 fokon. Én -20-22-re higítva higítva használom, már 5 éve. Így ez a 4l-es flakon tulajdonképpen 12l-nek felel meg.
jó lesz az 16-20 liternek is. nyárra  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.05.05 hétfő, 14:48:21
a bőrüléseket milyen időközönként érdemes bőrápolózni?  :fejvakaras:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.05.05 hétfő, 15:03:33
a bőrüléseket milyen időközönként érdemes bőrápolózni?  :fejvakaras:
Min. évente.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.05 hétfő, 15:04:30
Min. évente.

Maximum 5 évente?  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.05.05 hétfő, 15:06:02
a bőrüléseket milyen időközönként érdemes bőrápolózni?  :fejvakaras:
vagy a BT beleül babaolajos popival és kész is...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.05.05 hétfő, 15:11:58
vagy a BT beleül babaolajos popival és kész is...  :eplus2:

ez tisztességes autó, ebbe ugyan nem ül bele senki babaolajos popsival :gunyos1: :vigyor:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.05.07 szerda, 00:04:25
ez tisztességes autó, ebbe ugyan nem ül bele senki babaolajos popsival :gunyos1: :vigyor:
pedig képes rá... jobb ha résen vagy. vagy hol...  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.05.07 szerda, 08:15:58
pedig képes rá... jobb ha résen vagy. vagy hol...  :hehe:

majd akkor visszakapcsolom az automatikus ajtózárást, nehogy belopakodjon :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.05.07 szerda, 11:15:49
No, tehát akkor engem valami nem túl nagy kiszerelésű gumiápoló érdekelne. BT szerint 8 deciből 1 év alatt kb. 3dl. fogyott, pedig gondolom ő sokat kenegeti. Tehát egy fél liter szerintem nekem elég lenne.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.07 szerda, 11:19:20

Itt csináljatok listát. Dentcraft meg utólag majd beírja az árakat!  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.07 szerda, 21:17:02
Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-Domi
-BéTé   5db
-AndyA

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.07 szerda, 21:19:58

Lement az ára? Vagy jobb a forint?
 :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.07 szerda, 21:21:35

Lement az ára? Vagy jobb a forint?
 :wow1:
Miért?  Mennyiert adtam múltkor?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.07 szerda, 21:22:33
Miért?  Mennyiert adtam múltkor?

2e.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.07 szerda, 21:24:03
Miért?  Mennyiert adtam múltkor?

Mindegy, akkor egy gumiápoló jöhet ajcsiba...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.07 szerda, 21:32:11
Mindegy, akkor egy gumiápoló jöhet ajcsiba...  :eplus2:
Es memnyi volt a gumiapolo tavaly?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.07 szerda, 21:33:03
Es memnyi volt a gumiapolo tavaly?

Azért ennyire nem jó a memóriám.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.05.07 szerda, 21:44:22
Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-Domi
-BéTé   5db
-AndyA

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA

Sorry, a rózsaszín löttyre nem írtam fel magam, (még van belőle 4,5l), csak kérdeztem róla. Szerintem innen a félreértés. Engem csak a gumiápoló érdekel.  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.05.07 szerda, 21:47:07
Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-Domi
-BéTé   5db
-AndyA

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA

Mindent tisztitó lötty az jó a szélvédőre száradt bogármaradványokra is?
(Prelixnek van egy hatásos keveréke, amit használok, legalább olyan hatékonyság kéne: http://www.medikemia.hu/index.php?mid=20&prod=303)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2014.05.07 szerda, 21:48:03
Mindent tisztitó lötty az jó a szélvédőre száradt bogármaradványokra is?

Jó bizony!  ;)
Sőt nagyon jó! Próbáltam!  :eljen: :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.05.07 szerda, 22:11:17
Jó bizony!  ;)
Sőt nagyon jó! Próbáltam!  :eljen: :vigyor3:

Akkor:

Válasz
Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kokaikoko - 2014.05.07 szerda, 22:52:54
Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.09 péntek, 20:23:50

Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: madar89 - 2014.05.09 péntek, 20:49:24
Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
ha rendelek hogyan juthat el hozzám?nagytalin lehet átvenni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.09 péntek, 22:51:58
ha rendelek hogyan juthat el hozzám?nagytalin lehet átvenni?
igen

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.09 péntek, 22:56:15
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.05.10 szombat, 00:38:56
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair

Én nagytalira nem tudok menni. BP-re valamilyen módon el tudna jutni az én "löttyöm"?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: madar89 - 2014.05.10 szombat, 07:08:21

"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 2.000- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   5db
-AndyA
-Zsolteey
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.10 szombat, 08:02:22

"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   1db
-AndyA
-Zsolteey
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
- BT

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: JOCi - 2014.05.10 szombat, 08:48:35
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   1db
-AndyA
-Zsolteey
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
-JOCi   1 db

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
- BT
- JOCi

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: madar89 - 2014.05.10 szombat, 11:14:52

"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   1db
-AndyA
-Zsolteey
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
-JOCi   1 db

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
- BT
- JOCi

senki nem vette észre hogy a BT alkudott  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.10 szombat, 11:20:06

senki nem vette észre hogy a BT alkudott  :eplus2:

Az első kiírásban ez az ár szerepelt!

Ha nem akar bíztatási kárért felelősségre vonást, akkor szerintem írjuk vissza.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Big_Qba - 2014.05.10 szombat, 11:40:59
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   1db
-AndyA
-Zsolteey
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
-JOCi   1 db

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
- BT
- JOCi
-Big_Qba (Domi veszi át :worship:)

senki nem vette észre hogy a BT alkudott  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.10 szombat, 13:07:06
így is jó, de vissza nem adok. gyüjtöm a kéccázasokat  :smile:   hozzátok pontosan

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: jaxi - 2014.05.10 szombat, 14:11:49
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   1db
-AndyA
-Zsolteey
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
-JOCi   1 db

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
- BT
- JOCi
-Big_Qba (Domi veszi át :worship:)
-Jaxi
senki nem vette észre hogy a BT alkudott  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.10 szombat, 19:27:41
így is jó, de vissza nem adok. gyüjtöm a kéccázasokat  :smile:   hozzátok pontosan

Így korrekt!  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.12 hétfő, 14:53:09
Beszereztem, beszerzek ilyet:

http://www.carpro.uk.com/iron-x-snow-soap-500ml/

Állítólag nagyon tutti a cucc... Kiváncsi vagyok rá nagyon.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.05.14 szerda, 16:29:09
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs, mer csak.  20 literest tudok még ha kell

-kokaikoko
-zsoel
-BéTé   1db
-AndyA
-Zsolteey (AndyA veszi át a nagytalin)
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
-JOCi   1 db

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokaig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89(doszi_zeg veszi át a nagytalin)
- BT
- JOCi
-Big_Qba (Domi veszi át :worship:)

senki nem vette észre hogy a BT alkudott  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.14 szerda, 19:02:13
Beszereztem, beszerzek ilyet:

http://www.carpro.uk.com/iron-x-snow-soap-500ml/

Állítólag nagyon tutti a cucc... Kiváncsi vagyok rá nagyon.
ez az aktív hab otthonra?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.14 szerda, 19:07:21
"Nagytalin"  átvehetők az alábbi cuccok

Mindent tisztító lötty:   5liter 1.800- kisebb nincs.

-kokaikoko
-zsoel
-BT
-AndyA
-Zsolteey    (AndyA veszi át a nagytalin)
-madar89    (doszi_zeg veszi át a nagytalin)
-JOCi   

Gumiápoló: 0.5 literes. Sokáig elég. 1.000-

-Domi
-AndyA
-kokaikoko
-Styleair
-madar89     (doszi_zeg veszi át)
- BT
- JOCi
-Big_Qba     (Domi veszi át)

Mindenki jöjjön majd az elején, h ne maradjon el! 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.14 szerda, 19:18:07
ez az aktív hab otthonra?

Igen. A beégett fémszemcséket kioldja.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.14 szerda, 19:25:46
Igen. A beégett fémszemcséket kioldja.
??     Arra más cucc való. Meg nálunk nincs olyan, csak franciaországba. Nálunk homok van az aszfaltban vas helyett.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.14 szerda, 19:55:28
??     Arra más cucc való. Meg nálunk nincs olyan, csak franciaországba. Nálunk homok van az aszfaltban vas helyett.

Fékpor?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.15 csütörtök, 08:49:03
Fékpor?
Az jelentektelen. A sokat pályázós világos kocsiknal eszreveheto. De nem 73.000- km-nél  :smile:  

De jo cucc allitolag az aktiv hab. En nem probaltam.  De azt sterizni kell!

Mar mint a disznó,  hamarabb mattul  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.15 csütörtök, 08:56:32
Az jelentektelen. A sokat pályázós világos kocsiknal eszreveheto. De nem 73.000- km-nél  :smile:  

De jo cucc allitolag az aktiv hab. En nem probaltam.  De azt sterizni kell!

Mar mint a disznó,  hamarabb mattul  :hehe:

Mi az hogy sterizni?

Utána egyből menne rá a wax. Olyanból is beszereztem ipari mennyiséget. Egyszerűbb azzal szárazra törölni is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.15 csütörtök, 09:04:54
Az jelentektelen. A sokat pályázós világos kocsiknal eszreveheto. De nem 73.000- km-nél  :smile:  

De jo cucc allitolag az aktiv hab. En nem probaltam.  De azt sterizni kell!

Mar mint a disznó,  hamarabb mattul  :hehe:

Az egész s-max-ownersclub (leginkább angolok, de vannak hollandok, dánok) most ilyen cuccal kezelte le az autókat... 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.15 csütörtök, 09:05:24
Mi az hogy sterizni?

Utána egyből menne rá a wax. Olyanból is beszereztem ipari mennyiséget. Egyszerűbb azzal szárazra törölni is.
sterimo-nagynyomású mosó

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.15 csütörtök, 09:07:16
sterimo-nagynyomású mosó

Ja így értem már. Eleve csak azzal tudom felvinni normálisan ezt a habot... Bár nem egy nagy szám, valami alap karcher, de erre tökéletes lesz szerintem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.05.15 csütörtök, 09:22:51
Ja így értem már. Eleve csak azzal tudom felvinni normálisan ezt a habot... Bár nem egy nagy szám, valami alap karcher, de erre tökéletes lesz szerintem.

Ha van hozzá habosító fúvókád akkor simán habot csinál szinte akármiből.
http://karcheraruhaz.hu/kereso.php?net=habos%C3%ADt%C3%B3+f%C3%BAv%C3%B3ka&Submit4.x=0&Submit4.y=0#

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.15 csütörtök, 09:23:53
Ha van hozzá habosító fúvókád akkor simán habot csinál szinte akármiből.
http://karcheraruhaz.hu/kereso.php?net=habos%C3%ADt%C3%B3+f%C3%BAv%C3%B3ka&Submit4.x=0&Submit4.y=0#

iLYENEM VAN:

http://karcheraruhaz.hu/kaercher_karcher_habosito_fuvoka_nagy_2643147_ujdonsag_karcher_habosito_fuvoka_nagy_2643147_ujdonsag_128.html

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.05.15 csütörtök, 09:26:58
iLYENEM VAN:

http://karcheraruhaz.hu/kaercher_karcher_habosito_fuvoka_nagy_2643147_ujdonsag_karcher_habosito_fuvoka_nagy_2643147_ujdonsag_128.html

 :eljen:
Ez az.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.15 csütörtök, 09:31:53
www.youtube.com/watch?v=WYvegnhnQeA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.15 csütörtök, 20:19:14
www.youtube.com/watch?v=WYvegnhnQeA
ez egész jó.  a kerheres az xart se ér mert lefolyik rögtön.  az a jó ha rajta marad, akkor oldja a koszt rendesen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alpy79 - 2014.05.18 vasárnap, 10:55:40
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.18 vasárnap, 10:59:02
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!
Én sajnos csak hátra tudok!   :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2014.05.18 vasárnap, 11:06:27
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!

Én eddig Bosch Aero-t használtam, de nálam kb 1évet bír ki, nemtudom van-e valami jobb hasonló keret nélküliben, mert ez nem egy olcsó darab 9-10000ft körül van az ára.
de amíg jó nagyon szépen töröl.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.18 vasárnap, 11:35:42
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!
A létező legolcsóbbat vedd meg, és évente cseréld. Mind1 mi a neve.A drágák se bírják a bogarakat jeget stb.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.05.18 vasárnap, 12:41:16
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!

novemberben vettem a cromaxnál egy pár kb. 3ezer volt. bosko vagy valami ilyesmi a márkája. nekem eddig bevált. ami aprócska trükk és jól jöhet hogy a mondin bal oldalra egyel nagyobb lapát is felmehet mint jobb oldalra. asszem 22-21 vagy 21-20.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2014.05.18 vasárnap, 14:23:24
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!
Auchanban vettem Good Year-t az volt akkor a leggazdaságosabb.100 km/h felett a lapát két széle elemelkedik, így csak 40 centis csíkot töröl.Szóval ilyet NEEEEEEEEEEEEE!!Régebben bosch-t vettem egy évnél tovább egyik se bírta.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.18 vasárnap, 15:07:17
Auchanban vettem Good Year-t az volt akkor a leggazdaságosabb.100 km/h felett a lapát két széle elemelkedik, így csak 40 centis csíkot töröl.Szóval ilyet NEEEEEEEEEEEEE!!Régebben bosch-t vettem egy évnél tovább egyik se bírta.
Próbáltam sok félét én is. Szerintem sem bírja egyik sem jobban. Ezért vettem gyárit, és amikor már nem jól töröl akkor mindig kicserélem a gumicsíkot (grafitos).

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dezsi - 2014.05.18 vasárnap, 18:34:41
Próbáltam sok félét én is. Szerintem sem bírja egyik sem jobban. Ezért vettem gyárit, és amikor már nem jól töröl akkor mindig kicserélem a gumicsíkot (grafitos).

Szerintem is a legjobb ha eredeti gyári fordosat veszel közel 9000ft,de én legutobb valeot vettem a bárdi-ba jobb oldalra 50 cm-t 1db 4000 egypár száz forint volt meg vagyok elégedve vele.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.18 vasárnap, 18:37:09
Szerintem is a legjobb ha eredeti gyári fordosat veszel közel 9000ft,de én legutobb valeot vettem a bárdi-ba jobb oldalra 50 cm-t 1db 4000 egypár száz forint volt meg vagyok elégedve vele.

Pl szerintem a valeo xar, mk4-en már bosch a gyári...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Koniman - 2014.05.18 vasárnap, 18:39:36
Próbáltam sok félét én is. Szerintem sem bírja egyik sem jobban. Ezért vettem gyárit, és amikor már nem jól töröl akkor mindig kicserélem a gumicsíkot (grafitos).

A gumicsíkot hol veszed?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kispusi - 2014.05.18 vasárnap, 18:40:08
Normális ablaktörlő lapátot tudtok ajánlani?
Előre is köszi!

Nekem Auchan gazdaságos lapátok vannak. 1 éve vannak fent és tök jól törölnek az 1000 forintos
árukhoz képest. Kinézetre pedig olyanok mint ezek az új egybe gumi ablaktörlők.   :eljen:
Szóval, jól törölnek, jól néznek ki, és olcsók is   :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GinJoy - 2014.05.18 vasárnap, 19:05:45
Pl szerintem a valeo xar, mk4-en már bosch a gyári...
így elkurvultak?  :rinya:
 régen még a jó öreg swf volt

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dezsi - 2014.05.18 vasárnap, 19:20:10
Pl szerintem a valeo xar, mk4-en már bosch a gyári...
Nekem is Bosch volt fent elötte és még meg is van eltettem tartalékba még igy kopotan is.Nekem bejött a Valeo.NÖ-be is kinek mi jön be! ;D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.18 vasárnap, 20:16:36
Pl szerintem a valeo xar, mk4-en már bosch a gyári...
kit érdekel milyen a emkánégyen, emkáháromra kell :eplus2:  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.18 vasárnap, 20:51:02
Szerintem is a legjobb ha eredeti gyári fordosat veszel közel 9000ft,de én legutobb valeot vettem a bárdi-ba jobb oldalra 50 cm-t 1db 4000 egypár száz forint volt meg vagyok elégedve vele.
Mk3-nál is Bosch a gyári. Valeot is használtam. Egyik se bírja tovább.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.18 vasárnap, 20:51:50
A gumicsíkot hol veszed?
Homasitában 600-700 Ft egy pár grafitos. Majd méretre vágod.  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Koniman - 2014.05.18 vasárnap, 22:05:37
Homasitában 600-700 Ft egy pár grafitos. Majd méretre vágod.  ;)
Ok, mert Én eddig bevásárlóközpontban vettem őket, de mind csíkot húzott...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.05.19 hétfő, 09:31:25
Homasitában 600-700 Ft egy pár grafitos. Majd méretre vágod.  ;)

Van nekik vagy egy tuactféle, grafitosból is vagy négy. Honnan lehet tudni, hogy melyiket érdemes megvenni?

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.19 hétfő, 11:26:14
Van nekik vagy egy tuactféle, grafitosból is vagy négy. Honnan lehet tudni, hogy melyiket érdemes megvenni?

AndyA
Egyszerű, amelyik jól töröl!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.19 hétfő, 11:27:33
Van nekik vagy egy tuactféle, grafitosból is vagy négy. Honnan lehet tudni, hogy melyiket érdemes megvenni?

AndyA
Majd megnézem otthon a csomagolását, és megosztom az infót.  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Koniman - 2014.05.19 hétfő, 13:23:14
Majd megnézem otthon a csomagolását, és megosztom az infót.  ;)
Szerintem nem muszály megnézni, mert biztos rá van írva a dobozára. Gondolom te is így vetted...  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.05.19 hétfő, 13:32:31
Szerintem nem muszály megnézni, mert biztos rá van írva a dobozára. Gondolom te is így vetted...  :nyes:

http://www.muszaly.hu/

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.19 hétfő, 16:19:30
Van nekik vagy egy tuactféle, grafitosból is vagy négy. Honnan lehet tudni, hogy melyiket érdemes megvenni?

AndyA
Tessék én ezt a fajtát veszem: http://www.lampa.it/en/prodrs-2950-5658-tergix___without_spine.asp
Nekem bevált.  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.05.19 hétfő, 16:21:20
Tessék én ezt a fajtát veszem: http://www.lampa.it/en/prodrs-2950-5658-tergix___without_spine.asp
Nekem bevált.  ;)

A grafitos ill. teflon burkolat mire is jó igazából? Ill. mennyivel lesz tőle jobb, mintha nem lenne?

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.19 hétfő, 16:23:00
A grafitos ill. teflon burkolat mire is jó igazából? Ill. mennyivel lesz tőle jobb, mintha nem lenne?

AndyA
Piszkos lesz tőle a kezed mire kicseréled és így a család is látja, hogy dolgoztál. :vigyor3:
Talán védi kicsit az időjárás viszontagságaitól.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.19 hétfő, 16:23:32
A grafitos ill. teflon burkolat mire is jó igazából? Ill. mennyivel lesz tőle jobb, mintha nem lenne?

AndyA

Jobban karcol.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GinJoy - 2014.05.19 hétfő, 18:34:44
A grafitos ill. teflon burkolat mire is jó igazából? Ill. mennyivel lesz tőle jobb, mintha nem lenne?

AndyA
a teflonos jobban kíméli a retket az ablakon, mert elsiklik felette ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.19 hétfő, 19:17:25
Jobban karcol.  :vigyor3:
annyira,hogy már fáj,mi? :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.19 hétfő, 19:58:08
annyira,hogy már fáj,mi? :eplus2:

Tudod te... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2014.05.19 hétfő, 23:43:07
Ismeri valaki közületek a Rózsaszín Párduc Autómosót illetve a Toob & Velox autókozmetikát? Most kuponos akcióban van polirozás 10-11000 Ft-ért náluk. Ez jó árnak tűnik. Esetleg valaki volt már valamelyiknél?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Koniman - 2014.05.20 kedd, 06:43:52
http://www.muszaly.hu/

AndyA
Ne offoljál, ez nem a nyelvtan topik.   :vigyor3:
Egyébként meg uszályt akartam írni csak eszembe jutott, hogy magyar uszály és gondoltam rövidítek.  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Koniman - 2014.05.20 kedd, 06:47:20
A grafitos ill. teflon burkolat mire is jó igazából? Ill. mennyivel lesz tőle jobb, mintha nem lenne?

AndyA
A teflonos azért jobb, mert ha gyorsan kell törölnie a szélvédőt, akkor nem ég rá az eső.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.05.20 kedd, 07:27:07
Ne offoljál, ez nem a nyelvtan topik.   :vigyor3:
Egyébként meg uszályt akartam írni csak eszembe jutott, hogy magyar uszály és gondoltam rövidítek.  :integet2:

Ön marha! (C) Trau

:)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.23 péntek, 09:37:19
A löttyökert  jelentkezzen holnap aki feliratkozott, nem fogok keresgelni senkit.     Mindjárt az elején,  mondokas emberek műsora után.  :vigyor3:

Visszaadni aproban fogok tudni, de nem lesz eleg mindenkinek.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.05.23 péntek, 19:44:24
Ez a rozsaszin lotty jo felnitisztitasra is?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2014.05.23 péntek, 20:37:52
Ez a rozsaszin lotty jo felnitisztitasra is?

Én emiatt veszek belőle!  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.23 péntek, 20:38:28
Ez a rozsaszin lotty jo felnitisztitasra is?
persze.olyan mint a pitralon.meg a wd40. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.05.23 péntek, 21:20:01
Én emiatt veszek belőle!  :eljen:
Mindegy, vegul a magasnyomasu megoldotta. Mar keson olvastam. A kocsi felkeszitve a holnapra.  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 10:48:12
Valaki kipróbálná ezt?

http://autoglym.hu/termek/autoapolas-otthon/aqua-wax/

Mert én beszereztem ipari mennyiségben és beszerzési áron megválnék szívesen fél-1 litertől...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.30 péntek, 10:59:04
Valaki kipróbálná ezt?

http://autoglym.hu/termek/autoapolas-otthon/aqua-wax/

Mert én beszereztem ipari mennyiségben és beszerzési áron megválnék szívesen fél-1 litertől...

Ha xar, akkor miért akarod ránksózni? :vigyor3:
Mivel gumin is alkalmazható, keresd Tibcsit!  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 10:59:19
Valaki kipróbálná ezt?

http://autoglym.hu/termek/autoapolas-otthon/aqua-wax/

Mert én beszereztem ipari mennyiségben és beszerzési áron megválnék szívesen fél-1 litertől...

ajándékban elfogadom.vagy jobbat mondok.ne add nekem,mindig csak elviszem hozzád az autót egy ilyen kezelésre.... :hehe:

stipi stopi az enyém a cucc.pézet nem adok érte. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:00:44
Ha xar, akkor miért akarod ránksózni? :vigyor3:
Mivel gumin is alkalmazható, keresd Tibcsit!  :eplus2:

Nem xar, sőt. De én 5 litert vettem.  :nyes: És már a kádra is ezt fújom, mégsem akar fogyni...  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:02:00
ajándékban elfogadom.vagy jobbat mondok.ne add nekem,mindig csak elviszem hozzád az autót egy ilyen kezelésre.... :hehe:

stipi stopi az enyém a cucc.pézet nem adok érte. :vigyor3:

Majd ami lecsöpög, összegyűjtöm egy használt ronggyal és az ingyen a tied lehet.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 11:02:48
 :taps: :taps: :taps:
Nem xar, sőt. De én 5 litert vettem.  :nyes: És már a kádra is ezt fújom, mégsem akar fogyni...  :nyes:

milyen kádra? a p....kádra? :hehe: :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 11:03:50
Majd ami lecsöpög, összegyűjtöm egy használt ronggyal és az ingyen a tied lehet.  :hehe:

sóher.... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:04:04
:taps: :taps: :taps:milyen kádra? a p....kádra? :hehe: :hehe: :hehe:

 :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:04:35
sóher.... :vigyor3:

Kóstolót adhatok...  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.05.30 péntek, 11:05:56
Nem xar, sőt. De én 5 litert vettem.  :nyes: És már a kádra is ezt fújom, mégsem akar fogyni...  :nyes:

Miért várod, hogy a kád, fogyjon tőle? Fújd Takkiatira, hátha nála beválik!  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:06:55
Miért várod, hogy a kád, fogyjon tőle? Fújd Takkiatira, hátha nála beválik!  :hehe:

Takiattinak már így is csillog a bőre, ez a viasz már nem tudna min megtapadni.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:07:28

Látjátok mennyibe kerül, nem xarral gurigázok.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 11:08:37
Takiattinak már így is csillog a bőre, ez a viasz már nem tudna min megtapadni.  :laugh:
de csak a napon.olyan mint a vámpírok..... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 11:09:12

Látjátok mennyibe kerül, nem xarral gurigázok.  :laugh:
csak agysebészek vesznek ennyiért ablaktisztítót..... :hehe: :hehe: :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:11:33
csak agysebészek vesznek ennyiért ablaktisztítót..... :hehe: :hehe: :hehe: :hehe:

A matt autódat feldobná rendesen.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 11:15:26
A matt autódat feldobná rendesen.  :hehe:
én is vettem(de én 2x), ipari waxot zsír fomában 1kg-ot. :o
Formaleválasztási célra használják,de ugyan ebből készítik a folyadékot.1kg-ból 200liter készíthető...... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 11:56:55
én is vettem(de én 2x), ipari waxot zsír fomában 1kg-ot. :o
Formaleválasztási célra használják,de ugyan ebből készítik a folyadékot.1kg-ból 200liter készíthető...... :vigyor3:

Mindek vetted, ha nem használod?  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2014.05.30 péntek, 12:36:27
Valaki kipróbálná ezt?

http://autoglym.hu/termek/autoapolas-otthon/aqua-wax/

Mert én beszereztem ipari mennyiségben és beszerzési áron megválnék szívesen fél-1 litertől...

És jó is? Csúszik utána a festés mint a állat? Meddig marad észrevehetően rajta?     700 ért jó áron van  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.05.30 péntek, 12:38:50
Mindek vetted, ha nem használod?  :hehe:
1xmajd kipróbálom..... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.05.30 péntek, 21:09:48
Valaki kipróbálná ezt?

http://autoglym.hu/termek/autoapolas-otthon/aqua-wax/

Mert én beszereztem ipari mennyiségben és beszerzési áron megválnék szívesen fél-1 litertől...

mennyiért adod? mert a honlapon 7000 a meg nem nevezett mennyiség, de attól okosabb nem lettem  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 21:13:33
És jó is? Csúszik utána a festés mint a állat? Meddig marad észrevehetően rajta?     700 ért jó áron van  :hehe:

Szerintem nagyon jó! Csúszik utána az autó. Csak az a baja, mint minden ilyennek, hogy szerintem a por jobban leül rá!

Angol fórumok leírása alapján ezt használják a legtöbben, és pl.a Porsche is autoglymet használ.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.05.30 péntek, 21:14:52
mennyiért adod? mert a honlapon 7000 a meg nem nevezett mennyiség, de attól okosabb nem lettem  :vigyor3:

Hasonló mennyiség az ipari kiszerelésből 2000-2500 ft között jön ki.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2014.06.02 hétfő, 13:42:34
Klímatisztítást otthon csinált már valaki ilyennel?

http://olx.hu/hirdetes/toyota-klimatisztito-spray-ID273zX.html#9cfb2dd901

Érdemes megvenni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.06.02 hétfő, 13:50:31
Klímatisztítást otthon csinált már valaki ilyennel?

http://olx.hu/hirdetes/toyota-klimatisztito-spray-ID273zX.html#9cfb2dd901

Érdemes megvenni?

Attól függ, hogy gáz vagy hab, és hogy hogyan kell használni.

Ha a kifúvónyílásokba kell benyomni hab formájában, akkor felejtsd el, ha kis szerencséd van, még rádiócsere is lehet belőle... Ha olyan, ami gázt nyom ki, és a zárt autóban kell a klímát egy darabig járatni vele, akár még jó is lehet - de azért ne legyenek illúzióid, egy vastagon penészes hőcserélőn ezek nem segítenek, csak a szétszedés és a mechanikus tisztítás.

Én a Loctite gázost használom, évente egyszer belenyomom, és jó' van. Illetve most a sajátom nem fogom, mert ózonizálva lett a nagytalin. :)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.06.03 kedd, 17:54:08
Klímatisztítást otthon csinált már valaki ilyennel?

http://olx.hu/hirdetes/toyota-klimatisztito-spray-ID273zX.html#9cfb2dd901

Érdemes megvenni?

1000-est szerintem megér ha nem habállagú.

más

A tescoban sikerült 1800 pénzecskéért vennem egy ilyet http://www.nteam.hu/?t=productoverview&kod=N00000219, vagy legalábbis valami nagyon hasonló flakonnal megáldott cuccot. Nagyon jól bevált, pik-pakk fényes lett a kocsi, nem is kellett sokat szenvedni vele, pedig csak konyharuhával meg egy rossz pólóval csináltuk :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.11 szerda, 20:37:15
Ma lemostam a bogarakat az autóról.

Közben két dolgot állapítottam meg:

1. Dentcraft féle csodalöttyel lefújtam az elejét és a felniket. Nagyon jó, slaggal szinte minden lejött.

2. Az én féle vizeswaxom is qumma jó, mert ahogy leslaggoztam, lepereg róla a víz!

+1 az aktívhabom amit egy vagyonért vettem dencraft féle csodalöttyhöz képest xart sem ér...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.06.11 szerda, 20:49:34

+1 az aktívhabom amit egy vagyonért vettem dencraft féle csodalöttyhöz képest xart sem ér...
akkor ezt már ajándékba sem fogadom el tőled! :duhos2: :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.11 szerda, 20:55:17
akkor ezt már ajándékba sem fogadom el tőled! :duhos2: :D

A vizes waxból adtam volna, de már mindegy.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.06.11 szerda, 21:03:14
A vizes waxból adtam volna, de már mindegy.  :hehe:
:D kend inkább a hajadra! :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.11 szerda, 21:07:29
:D kend inkább a hajadra! :eplus2:

Jó, a gépimosóslexaromhogynézkiazautóm smaxidon lehet nem is sokat segítene.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.06.11 szerda, 21:56:49
Jó, a gépimosóslexaromhogynézkiazautóm smaxidon lehet nem is sokat segítene.  :hehe:
így ahogy mondod.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.06.11 szerda, 22:27:02
Ma lemostam a bogarakat az autóról.

Közben két dolgot állapítottam meg:

1. Dentcraft féle csodalöttyel lefújtam az elejét és a felniket. Nagyon jó, slaggal szinte minden lejött.

2. Az én féle vizeswaxom is qumma jó, mert ahogy leslaggoztam, lepereg róla a víz!

+1 az aktívhabom amit egy vagyonért vettem dencraft féle csodalöttyhöz képest xart sem ér...
A Dentcraft féle csodalötty, az a rózsaszín lötty?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.06.12 csütörtök, 08:24:07
A Dentcraft féle csodalötty, az a rózsaszín lötty?

Igen.
Hétvégén nálam is autómosás volt a csodalötty segítségével. Nagyon bejött  :eljen: :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.06.12 csütörtök, 09:05:59
Ma lemostam a bogarakat az autóról.

Engem meg ellustított a Tesco mosó... Odamegyek, és mindenféle kefe, meg egyéb nélkül 500HUF-ból úgy lemosom, hogy ihaj... És mindez kb 3 perc...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.06.12 csütörtök, 09:08:01
... lemosom, hogy ihaj... És mindez kb 3 perc...
Biztos szép lesz.  :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.12 csütörtök, 09:11:46
Engem meg ellustított a Tesco mosó... Odamegyek, és mindenféle kefe, meg egyéb nélkül 500HUF-ból úgy lemosom, hogy ihaj... És mindez kb 3 perc...

Ez elég perverz.  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.06.12 csütörtök, 09:24:41
Biztos szép lesz.  :D

Az. Láthattad 2 hete...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.06.12 csütörtök, 10:49:57
Engem meg ellustított a Tesco mosó... Odamegyek, és mindenféle kefe, meg egyéb nélkül 500HUF-ból úgy lemosom, hogy ihaj... És mindez kb 3 perc...
Akkor te mar nem kefelsz?  :hehe:

Cím: Pollenszűrő
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.12 csütörtök, 11:34:40
Most akkor aktívszenest kell venni, vagy elég a sima is?

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Styleair - 2014.06.12 csütörtök, 11:38:09
Most akkor aktívszenest kell venni, vagy elég a sima is?
Aktívszenest, és az után gyártott is ugyanolyan jó.   :integet2:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Domi - 2014.06.12 csütörtök, 11:40:24
Aktívszenest, és az után gyártott is ugyanolyan jó.   :integet2:
Es ezt akkor kell cserelni, ha a szen elfaradt, es mar nem olyan aktiv? :)

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.12 csütörtök, 12:35:21
Es ezt akkor kell cserelni, ha a szen elfaradt, es mar nem olyan aktiv? :)

Tényleg, azt honnan lehet látni ha szén nem olyan aktív?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Meg Győző - 2014.06.12 csütörtök, 12:41:21
Tényleg, azt honnan lehet látni ha szén nem olyan aktív?  :vigyor3:

Leül...... nincs lenyírva a fű, nincs elmosogatva....stb.

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.12 csütörtök, 13:15:06
Leül...... nincs lenyírva a fű, nincs elmosogatva....stb.

Armafilt az milyen lehet?

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Joe - 2014.06.12 csütörtök, 13:58:50
Armafilt az milyen lehet?

Hihetetlen!

Amióta ezt használom.... :eplus2:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.12 csütörtök, 13:59:52
Hihetetlen!

Amióta ezt használom.... :eplus2:

De nekem nem arra kell, tudod...  :eplus2:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: alf® - 2014.06.12 csütörtök, 14:01:43
Armafilt az milyen lehet?
magyar.ugyanolyan mint a többi.

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Zsolteey - 2014.06.12 csütörtök, 14:02:30
Armafilt az milyen lehet?

Problémám még nem volt vele.

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: alf® - 2014.06.12 csütörtök, 14:04:23
Most akkor aktívszenest kell venni, vagy elég a sima is?
Te Tibcsi! :eplus2:

Nem azé kell szenes,hogy ne érezd a pukiszagot,hanem mert az hajlékony kerettel készül,nem papírból mint a sima.a sima miatt kikell venni a pedált,a szenes miatt meg nem muszály,mert belehet gyömöszkölni-ezt a szót ismered,amikor a Tibcsi kéreti magát,akkor is ez történik. :hehe:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Styleair - 2014.06.12 csütörtök, 14:05:34
Armafilt az milyen lehet?
Megveheted, (te kis márkabhuzi!).  :eplus2:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: GiN - 2014.06.12 csütörtök, 14:11:22
Most akkor aktívszenest kell venni, vagy elég a sima is?
elég egy sima aktívszenes  :vigyor3:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.06.12 csütörtök, 14:11:43
elég egy sima aktívszenes  :vigyor3:

Jó, akkor armafilt lesz.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: GiN - 2014.06.12 csütörtök, 14:15:17
Jó, akkor armafilt lesz.  :vigyor3:
jó választás, mert belső keringtetésen az a phing szagot is kiszűri.  ;)

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: Joe - 2014.06.12 csütörtök, 14:16:30
jó választás, mert belső keringtetésen az a phing szagot is kiszűri.  ;)

Nem engedi kimenni a kocsiból!? :eplus2:

Cím: Válasz: Pollenszűrő
Írta: GiN - 2014.06.12 csütörtök, 14:17:50
Nem engedi kimenni a kocsiból!? :eplus2:
visszakeringteti a system-be az egr-en keresztül

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GiN - 2014.06.12 csütörtök, 14:25:44
itt válik mindenki számára érthetővé miért is van mindenkinél fhing szag vakolt EGR mellett. Sajnos nincs mit tenni..  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 09:14:47
Kicsit megmattult tetőboxot mivel érdemes áttörölgetni, hogy újra szép szine legyen? Szilikon spray?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.08.11 hétfő, 09:15:35
Kicsit megmattult tetőboxot mivel érdemes áttörölgetni, hogy újra szép szine legyen? Szilikon spray?

Mint az autót...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.11 hétfő, 09:16:45
Kicsit megmattult tetőboxot mivel érdemes áttörölgetni, hogy újra szép szine legyen? Szilikon spray?

Ha a műanyagot kiszívja a nap... :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.11 hétfő, 09:17:11
Mint az autót...

Mármint a rajta nemlévő lakkréteget újra fényesíted? :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.08.11 hétfő, 09:22:27
Mármint a rajta nemlévő lakkréteget újra fényesíted? :vigyor3:

Nem tudom milyen box az, de én eddig csak fényezetteket láttam... Talán az auchanben és tescoban nem...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.08.11 hétfő, 09:24:36
Kicsit megmattult tetőboxot mivel érdemes áttörölgetni, hogy újra szép szine legyen? Szilikon spray?
http://www.atas.hu/catalog/product_info.php?products_id=52

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 09:57:58
Mint az autót...

Csapassam magasnyomásúval?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 09:58:51
Ha a műanyagot kiszívja a nap... :szomoru1:

Nem veszélyes, csak kicsit ápolni, szebbé tenni szeretném.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 09:59:37
Nem tudom milyen box az, de én eddig csak fényezetteket láttam... Talán az auchanben és tescoban nem...

Thule, de nem fényezett, szüke műanyag tetős.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 10:01:00
http://www.atas.hu/catalog/product_info.php?products_id=52

Ez jónak tünik, de valami olyan kellene amit meg tudok venni, Obi-ba, Tesco-ba, hasonló helyeken, hogy ne rendelni kelljen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.08.11 hétfő, 10:06:48
Ez jónak tünik, de valami olyan kellene amit meg tudok venni, Obi-ba, Tesco-ba, hasonló helyeken, hogy ne rendelni kelljen.
Ma megrendeled, holnap nálad van. Lőrinci autósboltban is szokott lenni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 11:53:41
Ma megrendeled, holnap nálad van. Lőrinci autósboltban is szokott lenni.

Nem akarok közel annyit fizetni a kiszállításért, mint amennyibe kb. a termék kerül. Majd próbálok szétnézni pár helyi autós, takarítós boltba.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.08.11 hétfő, 11:55:15
Kicsit megmattult tetőboxot mivel érdemes áttörölgetni, hogy újra szép szine legyen? Szilikon spray?
Hammerite :D És tartós is lesz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.08.11 hétfő, 12:02:39
Hammerite :D És tartós is lesz.

 :eplus2:
A fórumos jó tanácsokra mindig számíthat az ember! :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.12 kedd, 11:58:48
Nem tudom milyen box az, de én eddig csak fényezetteket láttam... Talán az auchanben és tescoban nem...

Azigen! :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mkawter - 2014.08.14 csütörtök, 00:39:23
Hello!
Olyan bajom lenne hogy amikor a légkondit használom akkor normális illat van amikor csak simán fújum a levegőt az utastérbe akkor valami nagyon orrfacsaró vegyszer kontra döglöttgörény szag van. pollenszűrőt cseréltem 3 hete a probléma nem szűnt meg. Mivel és mit tisztítsak szerintetek hogy ne legyen ***-szag a kocsiban?
Köszi, üdv Máté

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.08.14 csütörtök, 06:40:25
Hello!
Olyan bajom lenne hogy amikor a légkondit használom akkor normális illat van amikor csak simán fújum a levegőt az utastérbe akkor valami nagyon orrfacsaró vegyszer kontra döglöttgörény szag van. pollenszűrőt cseréltem 3 hete a probléma nem szűnt meg. Mivel és mit tisztítsak szerintetek hogy ne legyen ***-szag a kocsiban?
Köszi, üdv Máté
a belső hőcserélőt kell lefertőtleníteni.a baktériumtelepeket kell megölni ami a párában keletkeznek rajta.érdemes ellenőrizni a kondenzvíz elfolyót,nincs-e eldugulva,mert ha igen,akkor nem folyik ki a kondenzvíz,és azért szaporodik a mocsok.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.14 csütörtök, 09:00:12
Hello!
Olyan bajom lenne hogy amikor a légkondit használom akkor normális illat van amikor csak simán fújum a levegőt az utastérbe akkor valami nagyon orrfacsaró vegyszer kontra döglöttgörény szag van. pollenszűrőt cseréltem 3 hete a probléma nem szűnt meg. Mivel és mit tisztítsak szerintetek hogy ne legyen ***-szag a kocsiban?
Köszi, üdv Máté

Vegyél mondjuk egy ilyet:
(http://www.ipararuhaz.hu/image/data/AUTO%CC%81S/MOTIP%20KLIMATISZT%C3%8DT%C3%93.jpg)

Szedd ki a pollenszűrőt, majd a mögé, illetve a kocsi összes fúvókájába fujj bele bőven. Jó mélyen kezd, és hagyd, hogy kijöjjön a tetejére a hab. Majd 20 perc állás. Hagyod, hogy hasson. Utána minden ablak ajtó becsuk, belső légkeverés, klíma be maxon, és 20 perc járatás minden egyes állásban. (lábra, ablakra, stb...) Majd 20 perc ajtók kinyit, és járatni klímával tovább, utána jöhet a leállítás, és kb fél óra szellőztetés...

Ez szokott segíteni... :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.08.14 csütörtök, 09:07:56
Vegyél mondjuk egy ilyet:
[img]http://www.ipararuhaz.hu/image/data/AUTO%CC%81S/MOTIP%20KLIMATISZT%C3%8DT%C3%93.jpg

Szedd ki a légszűrőt, majd a mögé, illetve a kocsi összes fúvókájába fujj bele bőven. Jó mélyen kezd, és hagyd, hogy kijöjjön a tetejére a hab. Majd 20 perc állás. Hagyod, hogy hasson. Utána minden ablak ajtó becsuk, belső légkeverés, klíma be maxon, és 20 perc járatás minden egyes állásban. (lábra, ablakra, stb...) Majd 20 perc ajtók kinyit, és járatni klímával tovább, utána jöhet a leállítás, és kb fél óra szellőztetés...

Ez szokott segíteni... :wave:

Ha ezt a módszert választod, akkor vegyél egy fejegységet is tarcsiba, mert a középső szellőzőkből ráfolyik a lötty és szépen megmarja belül...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Vagyokabajnok - 2014.08.14 csütörtök, 09:09:35
Hello!
Olyan bajom lenne hogy amikor a légkondit használom akkor normális illat van amikor csak simán fújum a levegőt az utastérbe akkor valami nagyon orrfacsaró vegyszer kontra döglöttgörény szag van. pollenszűrőt cseréltem 3 hete a probléma nem szűnt meg. Mivel és mit tisztítsak szerintetek hogy ne legyen ***-szag a kocsiban?
Köszi, üdv Máté
vagy egy ilyen megoldás:
http://www.medikemia.hu/index.php?mid=20&prod=308

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.14 csütörtök, 09:28:28
Ha ezt a módszert választod, akkor vegyél egy fejegységet is tarcsiba, mert a középső szellőzőkből ráfolyik a lötty és szépen megmarja belül...

Mivan??
Ehhez igen bénának kell lenni. :nyes:
Nem véletlenül írtam, hogy mélyről kell kezdeni. Én egy drót segítségével igen mélyre beviszem a cső végét.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.08.14 csütörtök, 09:50:20
Mivan??
Ehhez igen bénának kell lenni. :nyes:
Nem véletlenül írtam, hogy mélyről kell kezdeni. Én egy drót segítségével igen mélyre beviszem a cső végét.
De a Tominak nem vezették olyan mélyre mint neked.....ezért neki tönkrement a rádiója.... :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.14 csütörtök, 09:59:31
De a Tominak nem vezették olyan mélyre mint neked.....ezért neki tönkrement a rádiója.... :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Pont ez az!
Neki vezették, én meg vezetek. ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.08.14 csütörtök, 10:04:16
Vegyél mondjuk egy ilyet:
[img]http://www.ipararuhaz.hu/image/data/AUTO%CC%81S/MOTIP%20KLIMATISZT%C3%8DT%C3%93.jpg[/img

Szedd ki a légszűrőt, majd a mögé, illetve a kocsi összes fúvókájába fujj bele bőven. Jó mélyen kezd, és hagyd, hogy kijöjjön a tetejére a hab. Majd 20 perc állás. Hagyod, hogy hasson. Utána minden ablak ajtó becsuk, belső légkeverés, klíma be maxon, és 20 perc járatás minden egyes állásban. (lábra, ablakra, stb...) Majd 20 perc ajtók kinyit, és járatni klímával tovább, utána jöhet a leállítás, és kb fél óra szellőztetés...

Ez szokott segíteni... :wave:

Pollenszűrőt  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.08.14 csütörtök, 10:06:56
Pont ez az!
Neki vezették, én meg vezetek. ;)
akkor tudom mi a foglalkozásod! :taps:

Inszeminátor! :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.14 csütörtök, 10:14:20
Pollenszűrőt  ;)

Na végre vki a tartalmat is nézi! :vigyor3: :eplus2: :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mkawter - 2014.08.14 csütörtök, 22:36:17
Rendben köszönöm a segítséget, ez a hab befújás biztosabbnak tűnik mint az aeroszolos megoldás. Szerintetek melyik a jobb?
Egyébként az csak nekem furcsa hogy NEM a légkondikor büdös hanem amikor a kinti levegőt szívja be?!
Üdv Máté

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.08.14 csütörtök, 23:23:27
Rendben köszönöm a segítséget, ez a hab befújás biztosabbnak tűnik mint az aeroszolos megoldás. Szerintetek melyik a jobb?
Egyébként az csak nekem furcsa hogy NEM a légkondikor büdös hanem amikor a kinti levegőt szívja be?!
Üdv Máté
Nem nyomnám én se a habot a rádió fölé.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.15 péntek, 11:45:54
Rendben köszönöm a segítséget, ez a hab befújás biztosabbnak tűnik mint az aeroszolos megoldás. Szerintetek melyik a jobb?
Egyébként az csak nekem furcsa hogy NEM a légkondikor büdös hanem amikor a kinti levegőt szívja be?!
Üdv Máté

A hab aktívabb. Az aerosol nekem semmit sem ért. Évente csinálok 8-10 autót, és eddig még mindig bevált.

És az lenne a furcsa, ha klíma közben éreznéd! :nyes: Ilyenkor megszűnik a páraelvonás, és a lecsapódó cucc szagát érzed a rendszerben lévő lerakódott gombás cucc miatt...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.15 péntek, 11:46:23
Nem nyomnám én se a habot a rádió fölé.

Én meg nyomom. Leírtam a trükköt...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.08.15 péntek, 12:02:07
Én meg nyomom. Leírtam a trükköt...

Tudjuk-tudjuk, jó mélyre nyomod...  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.15 péntek, 12:41:16
Tudjuk-tudjuk, jó mélyre nyomod...  :hehe:

Hát... A nőkkel tudni kell bánni! ;)

De kinek is mondom én ezt :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.08.15 péntek, 13:12:58
Hát... A nőkkel tudni kell bánni! ;)

De kinek is mondom én ezt :eplus2:

Pont jónak, aki elmondja neked, hogy azt a nők nem is szeretik. De beszélhetek neked, ha ez téged nem érint.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.15 péntek, 14:20:11
Pont jónak, aki elmondja neked, hogy azt a nők nem is szeretik.:eplus2:

Hmmm ;)
Neked mindig azzal jönnek, hogy úúúúúúgy utálom, ha olyan nagy, jó nekem ez a kicsike is. :eplus2: :eplus2: :eplus2:
Nem baj, maradj csak ebben a tudatban :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mkawter - 2014.08.15 péntek, 23:23:20
A hab aktívabb. Az aerosol nekem semmit sem ért. Évente csinálok 8-10 autót, és eddig még mindig bevált.

És az lenne a furcsa, ha klíma közben éreznéd! :nyes: Ilyenkor megszűnik a páraelvonás, és a lecsapódó cucc szagát érzed a rendszerben lévő lerakódott gombás cucc miatt...

Rendben akkor megpróbálom ezt a habot. És a fejegységre a műszerfal mögött folyik be vagy kibukik a szellőző rácson és csak aztán? csak hogy mire készüljek... Lehet hogy a középkonzolt is szét kéne szedni? vagy csak a rádiót pattintsam ki előtte?
Az aerosol azért sem tetszik mert nem szeretném órákig járatni a motort, úgy meg nem is merem járatni hogy csukott ajtóval mert a múlthéten kizárt a kocsi járó motorral és fel kellett törnöm. Kicsit se néztek a VII. kerületben reggel fél 5 kor amilkor pajszer+hosszú dróttal iparkodtam...
Ennek kapcsán osztanám meg veletek másik problémámat mert olyan segítőkészek vagytok amit nagyon értékelek! Szóval nincs pótkulcsom. 1db rádiós kulcsom van a tojás alakú és kész. hol és kb mennyiért tudnék csináltatni? Illetve hallottam olyat hogy csak 2db gyári kulccsal tudok programozni egy harmadikat ez igaz? ilyenkor mi a teendőm?
Üdv Máté

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.08.15 péntek, 23:31:50
Hmmm ;)
Neked mindig azzal jönnek, hogy úúúúúúgy utálom, ha olyan nagy, jó nekem ez a kicsike is. :eplus2: :eplus2: :eplus2:
Nem baj, maradj csak ebben a tudatban :hehe: :hehe:

Nem, azzal jönnek, hog ne nOmd mélyre, mert olyan nagy.... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.08.16 szombat, 10:03:35
Nem, azzal jönnek, hog ne nOmd mélyre, mert olyan nagy.... :nyes:
nem a klímatisztító flakonját kell bedugni a szellőzőcsőbe,hanem a csövecskéjét...! :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: starwarsfan - 2014.08.18 hétfő, 19:34:30
Sziasztok!

Szeretnék majd polírozni.Jó lenne valami színazonos vagy legalább színközelí polírt találni.Sajnos eléggé ritka színe van az autómnak.Ez az "olajtózöld"  magyarosan ha jól tudom.Eredetileg Spruce Green Pearl (Luc zöld gyöngy),a kódja P0 ha jól emlékszem
Ez egyébként ilyen aranybarnáshoz hasonlít első ránézésre.Második,harmadik ránézésre kezded csak a zöldet felfedezni benne.Legalábbis velem így volt.Esőre nem tetszett ez a szín,mára már kifejezetten örülök,h ilyen színű.Nagyon elegáns.Pontosan ezért bántják nagyon a szememet az apróbb karcok.

Valakinek valami ötlete?Köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.08.18 hétfő, 19:54:30

Vidd el egy kozmetikába....
Otthon kézzel nem fogsz sokat elérni (max izomlázad lesz).

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2014.08.18 hétfő, 22:24:30
Sziasztok!

Szeretnék majd polírozni.Jó lenne valami színazonos vagy legalább színközelí polírt találni.Sajnos eléggé ritka színe van az autómnak.Ez az "olajtózöld"  magyarosan ha jól tudom.Eredetileg Spruce Green Pearl (Luc zöld gyöngy),a kódja P0 ha jól emlékszem
Ez egyébként ilyen aranybarnáshoz hasonlít első ránézésre.Második,harmadik ránézésre kezded csak a zöldet felfedezni benne.Legalábbis velem így volt.Esőre nem tetszett ez a szín,mára már kifejezetten örülök,h ilyen színű.Nagyon elegáns.Pontosan ezért bántják nagyon a szememet az apróbb karcok.

Valakinek valami ötlete?Köszi!
Keress egy jó kozmetikát, hangsúlyozom JÓT, ha van rá lehetőség maradj ott és nézd végig ahogy megcsinálják az autódat!Egy gyors polír 2-3 óra ez csak fényt ad és a kisebb karcokat tünteti el.A komolyabb min 5-6 óra, ott már lehet szépet csinálni, kb. egy húszas.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mkawter - 2014.08.29 péntek, 00:13:16
Sziasztok!

Lentebb volt szó a klíma tisztításról, nagy köszönet a pontos leírásnak amit itt találtam!
Végül habot fújtam mindenhova és a hifinek nem lett baja, jó illat van, nincs többé görény aroma.
Viszont megszenvedtem mivel a pollenszűrőt kiszedvén egy ilyan kép fogadott: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/140829/2014-08-28_14.31.57_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140829/2014-08-28_14.31.57_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Arról a barna színű szivacs szélű (mint utólag kiderült) csapóajtóról kérdeznék tőletek hogy az mi, hogy működik minek van ott stb. mert és ugyan felnyitottam és befújtam alá abba a centrifugaszerű képződménybe de nem jöttem rá hogy az a "mini garázs ajtó" mi célt szolgál.
Köszönettel, Máté

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mondejoooooo - 2014.08.29 péntek, 09:29:31

belső keringtetés
ha be van csukva akkor nem szívja a venti a külső levegőt
az a centrifugálszerű kütyü meg a ventillátor lenne

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mobster - 2014.08.29 péntek, 22:05:48
sziasztok! Nem tudom, hogy jó helyre írok-e...
Tud esetleg valaki ajánlani korrekt autópolírozót Somogy megyében?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.08.30 szombat, 13:21:49
Sziasztok!

Lentebb volt szó a klíma tisztításról, nagy köszönet a pontos leírásnak amit itt találtam!
Végül habot fújtam mindenhova és a hifinek nem lett baja, jó illat van, nincs többé görény aroma.
Viszont megszenvedtem mivel a pollenszűrőt kiszedvén egy ilyan kép fogadott: (http://kepfeltoltes.hu/thumb/140829/2014-08-28_14.31.57_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140829/2014-08-28_14.31.57_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Arról a barna színű szivacs szélű (mint utólag kiderült) csapóajtóról kérdeznék tőletek hogy az mi, hogy működik minek van ott stb. mert és ugyan felnyitottam és befújtam alá abba a centrifugaszerű képződménybe de nem jöttem rá hogy az a "mini garázs ajtó" mi célt szolgál.
Köszönettel, Máté

De azé nem manuálisan nyitottad ki? :vigyor3:
Ha kikapcsolod a belsö keringést, akkor kinyit, ha be, akkor bezár. Lehet, hogy klíma bekapcsolásakor is zár kezdetben...
Föleg digitklímánál, hogy hamarabb hüljön az utastér, illetve a levegö...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mkawter - 2014.09.02 kedd, 00:32:24
De azé nem manuálisan nyitottad ki? :vigyor3:
Ha kikapcsolod a belsö keringést, akkor kinyit, ha be, akkor bezár. Lehet, hogy klíma bekapcsolásakor is zár kezdetben...
Föleg digitklímánál, hogy hamarabb hüljön az utastér, illetve a levegö...

De kézzel nyitottam ki miután meggyőződtem róla hogy semmivel sem nyílik.
Meglepően könnyen ment nem éreztem semmi fogaskereket vagy valamit amit megmozgatna. Azóta megnéztem még egyszer és abban az állásban van ahogy éppen hagyom független hogy mit nyomok a digit klímán. Így utólag visszagondolva értem hogy miért akartam megfulladni annyiszor nyáron klímázásnál mert végig be volt csukva. hol van ennek a motorja? ha egyáltalán az nyitja... gondolom akkor bontó lesz a dologból de hol keressem és mit? esetleg biztosítéka merre van? Köszönöm a segítséget előre is Üdv!
U.I: egy ilyen mély, gépi polírozás engem is érdekelne budapesten ha tudnátok valakit ajánlani azt megköszönném!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.09.03 szerda, 00:11:23
Szélvédőre házilag applikálható vízlepergető nano-kezelést próbált már valaki?

Ha igen, mit, és bevált-nem vált be?

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.03 szerda, 00:13:40
Szélvédőre házilag applikálható vízlepergető nano-kezelést próbált már valaki?

Ha igen, mit, és bevált-nem vált be?

AndyA
Házilag: kend be disznózsírral, arról lepereg a víz.  :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mobster - 2014.09.03 szerda, 02:27:58
Házilag: kend be disznózsírral, arról lepereg a víz.  :D
:eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.03 szerda, 06:09:39
Szélvédőre házilag applikálható vízlepergető nano-kezelést próbált már valaki?

Ha igen, mit, és bevált-nem vált be?

AndyA
kérdezd NanoDomit.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 08:14:12
Szélvédőre házilag applikálható vízlepergető nano-kezelést próbált már valaki?

Ha igen, mit, és bevált-nem vált be?

AndyA
Én magamnak tettem rá RainX-et. Hát, nem sikerült tökéletesen  :vigyor3: Este, ha fb előtt leszek, majd belinkelem a képet az eredményről.
Autómosókban szoktak felkenni ilyet, azok általában szakszerűen csinálják. Az lehet jó. Talán ezsolt-nak van valami ilyesmi a szélvédőjén.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.03 szerda, 08:22:15
Házilag: kend be disznózsírral, arról lepereg a víz.  :D

 :laugh:

De az ablakot...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.03 szerda, 09:07:58
:laugh:

De az ablakot...  :eplus2:
Az alap, egyértelmű!  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.09.03 szerda, 09:11:20
Én magamnak tettem rá RainX-et. Hát, nem sikerült tökéletesen  :vigyor3: Este, ha fb előtt leszek, majd belinkelem a képet az eredményről.
Autómosókban szoktak felkenni ilyet, azok általában szakszerűen csinálják. Az lehet jó. Talán ezsolt-nak van valami ilyesmi a szélvédőjén.

Pilkington csinál, kb. fél évig jó utána. Csak oda nem jutok el olyan könnyen, meg lehet, otthon olcsóbb is lehetne.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 09:16:11
Pilkington csinál, kb. fél évig jó utána. Csak oda nem jutok el olyan könnyen, meg lehet, otthon olcsóbb is lehetne.

AndyA
A plázák mélygarázsában levő autómosókban sok helyen láttam ilyen nanotechnológiás víztaszító réteg felhordását. EZWash-ék is mintha csinálnának ilyet. Nekem kinézet alapján minőségre a MOM Park és az Aréna mélygarázsban levő mosó tetszik. A kiírtak alapján mindketten Sonax termékekkel dolgoznak. Én ha ilyet akarnék felrakatni, a kettő közül valamelyikhez vinném.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.03 szerda, 09:18:31
A plázák mélygarázsában levő autómosókban sok helyen láttam ilyen nanotechnológiás víztaszító réteg felhordását. EZWash-ék is mintha csinálnának ilyet. Nekem kinézet alapján minőségre a MOM Park és az Aréna mélygarázsban levő mosó tetszik. A kiírtak alapján mindketten Sonax termékekkel dolgoznak. Én ha ilyet akarnék felrakatni, a kettő közül valamelyikhez vinném.

Ami hozzá közelebb van és ugyanaz a cég az az Europark, vagy Center? Ami a III. kerületben van.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 09:38:03
Ami hozzá közelebb van és ugyanaz a cég az az Europark, vagy Center? Ami a III. kerületben van.
Én se tudom melyik melyik. De ott is a Sonax van? Amúgy MOM is útba eshet neki, ha jön haza M1-ről.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.09.03 szerda, 09:47:27
Én se tudom melyik melyik. De ott is a Sonax van? Amúgy MOM is útba eshet neki, ha jön haza M1-ről.

Sonaxban pont nem találtam szélvédőre valót, csak olyat, amit az ablakmosóba kell keverni. Csak a fényezésre van nekik ilyen anyaguk.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 09:49:39
Sonaxban pont nem találtam szélvédőre valót, csak olyat, amit az ablakmosóba kell keverni. Csak a fényezésre van nekik ilyen anyaguk.

AndyA
Amikor én ezt a vackot anno le akartam szedetni a kocsiról, akkor az Aréna Sonax-ban kérdeztem meg, hogy mivel tudnák leszedni. És akkor mondták, hogy ők csak felkenni szokták, leszedni nem. Ebből gondoltam, hogy van valami szerük rá.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.09.03 szerda, 10:06:30
Amikor én ezt a vackot anno le akartam szedetni a kocsiról, akkor az Aréna Sonax-ban kérdeztem meg, hogy mivel tudnák leszedni. És akkor mondták, hogy ők csak felkenni szokták, leszedni nem. Ebből gondoltam, hogy van valami szerük rá.

A Rain-X az urban legend szerint kólával jön le a szélvédőről. :)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.03 szerda, 10:09:41
Ami hozzá közelebb van és ugyanaz a cég az az Europark, vagy Center? Ami a III. kerületben van.

Euro center, Aréna, Mom...az mind Sonax mosó.  Csak saját termékekkel dolgoznak....nem tudom a sonaxnak van -e ilyen cucca. 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.03 szerda, 10:09:55
A Rain-X az urban legend szerint kólával jön le a szélvédőről. :)

AndyA
szerintem sok kárt nemigen csinál a cóla az autó egyéb részein...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.03 szerda, 10:10:33
A Rain-X az urban legend szerint kólával jön le a szélvédőről. :)

AndyA

Szerintem Domi azt is kipróbálta...talán még le is pisilte.  :hehe:  

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.03 szerda, 10:11:36
Ami hozzá közelebb van és ugyanaz a cég az az Europark, vagy Center? Ami a III. kerületben van.

Az a center.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 10:24:45
A Rain-X az urban legend szerint kólával jön le a szélvédőről. :)

AndyA
Hidd el, én a végén már szenteltvízzel is locsolgattam, de az a rohadék b@szott lejönni róla.  :falbav: Végül valami üvegpolír pasztával sikerült kb. 2 óra alatt kínkeservesen levakarni róla.

Ráadásul ugye azt mondják, hogy átlag használat mellett kb. 2 hónapot bír ki a szélvédőn. Na, mikor én rájöttem, hogy ez így nem az igazi (márpedig elég hamar rájöttem  :vigyor3: ), akkor nekiálltam levakarni mindenfélével. Szappanos víz, kóla, mosogatószer, körömkefe, sampon, tusfürdő (ezeket nem viccből írom, tényleg mindent kipróbáltam), 90%-os patikai alkohol, szilikoneltávolító zselé, stb. Ráadásul bár sosem szoktam gépi moisóba hordani, de akkor volt, hogy 2-3x egymás után áttoltam, hátha az a vacak ledarálja ezt a réteget. Persze nem. Plusz mindez télen volt, sokat esett a hó meg az eső, az útról folyamatosan verték fel a retket, úgyhogy kb. örökké ablaktörlőztem. Az se koptatta le. Cseréltem ablaktörlő lapátot is, hátha az lett ilyen retkes, és kvázi visszakeni az ablakra, de az sem segített. És több, mint 2 hónap alatt, és ennek a rengeteg próbálkozásnak ellenére persze semmit nem kopott az a rohadék.
Tényleg már ott voltam, hogy beb@szom valami téglával, mert a mamuszom tele volt már az egésszel. És akkor jött a megmentőm, de sajnos a nick-jére már nem emlékszem. Ő adott valami szert, olyan volt, mint a karosszériára való wax, csak ez kifejezetten üvegre való. Azt felkentem, egy bő órán át dörzsöltem a szélvédőn, és az lehozta.

Egyszer, ha nagyon bátor leszek, még valami hivatalos helyen lehet hogy felrakatok ilyen nanoizét, de hogy magamnak nem fogom soha többet felkenni, az is biztos.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.03 szerda, 10:55:51
Hidd el

(https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/165699_1770145930668_1297130_n.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 11:10:44
[img]https://fbcdn-sphotos-d-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/165699_1770145930668_1297130_n.jpg
Ezaz, köszi. Csak az itteni gépen nincs meg ez a kép.

Persze a felhordás messze nem volt profi munka, de ez már nem sokat változtat a tényen, hogy sz@r volt. Először körkörös mozdulatokkal vittem fel a réteget, majd utána sávosan törölgettem. Ahogy látszik az egyik oldalon vízszintesen, a másik oldalon meg függőlegesen, ahogy épp elértem. Tettem rá bőven szert, de utólag kiderült, hogy nem eleget. Emlékeim szerint ahol sima az üveg, ott volt elég, ahol összeállt cseppekbe, ott meg nem.
Az ablaktörlő kb. úgy dolgozott, mintha egy felmosórongyot húzogattam volna az ablakon. Maszatolt, és kb. semmit nem törölt.
Szóval ha másra nem, arra jó volt ez a próbálkozás, hogy mindenkit óva intsek attól, hogy szakszerűtlenül kenje fel a szélvédőre. Ilyen formában kb. életveszély. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy ha valaki szakszerűen csináltatja meg, akkor nála hogy működik esőben.
Egyébként ahogy néztem, műhelyekben úgy viszik fel, hogy egy polírgép szerű gép párnájára teszik a szert, és azzal kenik fel a szélvédőre. Ha valaki tud ilyet csinálni házilag, akkor akár az is jó lehet.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.03 szerda, 11:47:16

Egyébként ahogy néztem, műhelyekben úgy viszik fel, hogy egy polírgép szerű gép párnájára teszik a szert, és azzal kenik fel a szélvédőre. Ha valaki tud ilyet csinálni házilag, akkor akár az is jó lehet.

Polírgépem van.....a tiéden kipróbálhatjuk, ha gondolod.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 12:26:39
Polírgépem van.....a tiéden kipróbálhatjuk, ha gondolod.  :vigyor3:
Ha cseréljük majd a kormányt, akkor az oldal üvegeken kipróbálhatjuk. Elviekben az se baj, ha arról legurul a víz, és jobban kilátok / jobban látom a tükröt. De a szélvédőre csak akkor teszek ilyet, ha előttem már vagy 4-5 embernek bevált ugyanazzal a módszerrel  :vigyor3:

Jah, és a kormány cserénél meg tudunk küzdeni majd a ködlámpával is?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.03 szerda, 12:54:29

Jah, és a kormány cserénél meg tudunk küzdeni majd a ködlámpával is?

.....persze,csak a tűzfalon kell egy rést vágni flexel..... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 12:59:32

.....persze,csak a tűzfalon kell egy rést vágni flexel..... :eplus2:
:nyes: :falbav:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.03 szerda, 20:24:41
Ha cseréljük majd a kormányt, akkor az oldal üvegeken kipróbálhatjuk. Elviekben az se baj, ha arról legurul a víz, és jobban kilátok / jobban látom a tükröt. De a szélvédőre csak akkor teszek ilyet, ha előttem már vagy 4-5 embernek bevált ugyanazzal a módszerrel  :vigyor3:

Jah, és a kormány cserénél meg tudunk küzdeni majd a ködlámpával is?

Meg persze. Mit is akarsz...összetörni?  :eplus2: 
(eddig úgy tűnik, hogy megyek a minire....majd ott megbeszéljük)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 20:36:03
Meg persze. Mit is akarsz...összetörni?  :eplus2: 
(eddig úgy tűnik, hogy megyek a minire....majd ott megbeszéljük)
Ok. Ha addig visszakapom a kocsit, akkor megyek én is. Ha nem, akkor kerítenem kell egy kocsit.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.03 szerda, 20:49:38
Ok. Ha addig visszakapom a kocsit, akkor megyek én is. Ha nem, akkor kerítenem kell egy kocsit.

Ha nem lesz addig kocsid (én meg tudok menni) szólj...elviszlek, ha gondolod.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 21:04:48
Ha nem lesz addig kocsid (én meg tudok menni) szólj...elviszlek, ha gondolod.
:worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.03 szerda, 21:06:34
:worship:
az Arabot dobtad,most Zolex a barátnőd? :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.03 szerda, 22:15:43
Ok. Ha addig visszakapom a kocsit, akkor megyek én is. Ha nem, akkor kerítenem kell egy kocsit.
Azt írtad jössz. Hol a kocsid?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.03 szerda, 23:04:14
Azt írtad jössz. Hol a kocsid?
Megyek. Ha más nem, akkor Golf-al. Amúgy fényezőnél van. Korrekción. Meg felkerül rá a tetőspoiler, és a részeg által letört tükör is meg lesz csinálva.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.03 szerda, 23:23:00
Megyek. Ha más nem, akkor Golf-al. Amúgy fényezőnél van. Korrekción. Meg felkerül rá a tetőspoiler, és a részeg által letört tükör is meg lesz csinálva.
Hozhatná a fényező is, vagy a haverja.  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.04 csütörtök, 06:38:12
Megyek. Ha más nem, akkor Golf-al. Amúgy fényezőnél van. Korrekción. Meg felkerül rá a tetőspoiler, és a részeg által letört tükör is meg lesz csinálva.
a részeg általad.... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.04 csütörtök, 07:46:32
Hozhatná a fényező is, vagy a haverja.  ;)
Ha minden igaz, akkor a fényezőt hozza a haverja.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.04 csütörtök, 07:47:03
a részeg általad.... :eplus2:
Nem én voltam, de sorvadjon el a mája annak, aki letörte...  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.04 csütörtök, 12:56:35
Nem én voltam, de sorvadjon el a mája annak, aki letörte...  :szomoru1:
csak nem emlékszel rá-mert részeg voltál.... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.04 csütörtök, 12:57:15
Ha minden igaz, akkor a fényezőt hozza a haverja.
A Tipcsinek is van egy fényező barátja-igen közeli barátja.....nála lakik..... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.04 csütörtök, 12:58:46
A Tipcsinek is van egy fényező barátja-igen közeli barátja.....nála lakik..... :hehe:

Na ezt érdemes lenne továbbvinni, mert nekem van egy haverom, akit régebb óta ismerek, mint Tipcsi, és ő is fényező... Persze én nem lakok nála. :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.04 csütörtök, 13:03:15
Na ezt érdemes lenne továbbvinni, mert nekem van egy haverom, akit régebb óta ismerek, mint Tipcsi, és ő is fényező... Persze én nem lakok nála. :laugh:
persze,mert mindig a fényező lakik nálad..... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.04 csütörtök, 13:04:19
persze,mert mindig a fényező lakik nálad..... :hehe:

Akkor a Zolika (közös imserős fényező) is Tipcsinél lakik?  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.09.05 péntek, 10:25:43
Most hogy lefujattam az autómat,szeretném a szép fényét őrizni,tudnátok valami kézi permetezős megoldású wax cuccot ajánlani amit a mosás után odanyomhatok neki?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.05 péntek, 10:51:21
Akkor a Zolika (közös imserős fényező) is Tipcsinél lakik?  :hehe:

Nekem is van Zoli(ka) fényező ismerősöm.  :) (XVI-ban)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.05 péntek, 10:55:29
Nekem is van Zoli(ka) fényező ismerősöm.  :) (XVI-ban)

Ez (Ő) fóti...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.05 péntek, 10:55:45
Most hogy lefujattam az autómat,szeretném a szép fényét őrizni,tudnátok valami kézi permetezős megoldású wax cuccot ajánlani amit a mosás után odanyomhatok neki?

Én ezt használom minden mosás után: http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=285
3-4 havonta pedig ezt kenem rá: http://webshop.polirozas.hu/product_info.php?cPath=65_68&products_id=42

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.05 péntek, 10:56:38
Én ezt használom minden mosás után: http://www.sonax.hu/index.php?module=termekek&tid=285
3-4 havonta pedig ezt kenem rá: http://webshop.polirozas.hu/product_info.php?cPath=65_68&products_id=42

És az autóra?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.05 péntek, 10:59:10
Most hogy lefujattam az autómat,szeretném a szép fényét őrizni,tudnátok valami kézi permetezős megoldású wax cuccot ajánlani amit a mosás után odanyomhatok neki?

Tapasztalatból mondom, hogy én ilyen célra nem fogok mást használni:

http://www.autoglym.com/products/products/aqua-wax-kit

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.05 péntek, 11:00:00
És az autóra?  :eplus2:

Arra disznózsírt.  :eplus2:  
Már 2 hónapja le sem mostam, de esőben még mindig "dolgozik" a farécla wax.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.09.05 péntek, 11:09:50
Tapasztalatból mondom, hogy én ilyen célra nem fogok mást használni:

http://www.autoglym.com/products/products/aqua-wax-kit

Tomi,egy árat tudsz mondani,és meddig elég?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.05 péntek, 11:12:28
Tomi,egy árat tudsz mondani,és meddig elég?

Sokáig elég. Amit linkeltem drága... De van 5 literes kiszerelésben (ha jól emlékszem 15e ft körül), úgy már nem olyan rossz. Azt érdemes 3-4 felé szétdobni. Úgyis elég lesz kb 2-3 évre...

http://autoglym.hu/termek/ipari-termekek/express-wax/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2014.09.05 péntek, 11:15:43
Sokáig elég. Amit linkeltem drága... De van 5 literes kiszerelésben (ha jól emlékszem 15e ft körül), úgy már nem olyan rossz. Azt érdemes 3-4 felé szétdobni. Úgyis elég lesz kb 2-3 évre...

http://autoglym.hu/termek/ipari-termekek/express-wax/
Most kértem a Sonaxtól ajánlatot,azt meglátjuk.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.05 péntek, 11:16:32
Most kértem a Sonaxtól ajánlatot,azt meglátjuk.

Samponból csak sonaxot használok. Az sem rossz...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.05 péntek, 13:42:32
Samponból csak sonaxot használok. Az sem rossz...
Korpára?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.05 péntek, 13:59:47
Most kértem a Sonaxtól ajánlatot,azt meglátjuk.

Asszem 1876.-ft.
Itt érdemes nézegetni/vásárolni: http://indit-trade.hu/termekcsoportok/2/sonax_autoapolas/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.05 péntek, 14:32:28
Tapasztalatból mondom, hogy én ilyen célra nem fogok mást használni:

http://www.autoglym.com/products/products/aqua-wax-kit

Ez miért nem látszik az autódon?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.05 péntek, 16:35:40
Vesszük itt a drága kence-ficéket....
WD40...tényleg mindenre jó. :eplus2:
http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/09/03/neppertrukk_polirozas_karceltuntetes/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.25 csütörtök, 09:13:52
Alvázvédő spray-ből van ajánlott márka, vagy amit semmiképp ne vegyek olyan?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.25 csütörtök, 09:27:31
Alvázvédő spray-ből van ajánlott márka, vagy amit semmiképp ne vegyek olyan?
Body 910-et vegyél szürkét, ami ecsettel felkenhető.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.25 csütörtök, 11:51:42
Body 930-at vegyél szürkét, ami ecsettel felkenhető.

Fújósba gondolkozok, egyszerűbbnek tünik.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2014.09.25 csütörtök, 11:53:49
Fújósba gondolkozok, egyszerűbbnek tünik.

Egyszerűbb, de azt nem tudod annyira "szabályozni", mint az ecsetest. Óhatatlanul befújsz vele olyan alkatrészeket is, amiket nem kellene (kipufogó, kasztni) vagy nem akartál.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.25 csütörtök, 11:54:46
Egyszerűbb, de azt nem tudod annyira "szabályozni", mint az ecsetest. Óhatatlanul befújsz vele olyan alkatrészeket is, amiket nem kellene (kipufogó, kasztni) vagy nem akartál.

Szerelővel akarom megcsináltatni, nincs aknám. Nem kell sok, van ez kisebb kiszerelésben is?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.09.25 csütörtök, 11:54:55
Fújósba gondolkozok, egyszerűbbnek tünik.

Az ecsetelés tud alaposabb lenni néha.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Lacika71 - 2014.09.25 csütörtök, 11:57:41
Szerelővel akarom megcsináltatni, nincs aknám. Nem kell sok, van ez kisebb kiszerelésben is?

Amúgy attól függ, hogy hova akarod használni. Ha eldugottabb zugba, akkor a fújós jobb tud lenni, de az ecsetelős nem annyira híg és azért jobb. Szerintem lehet kapni kis kiszerelésben is. Vagy, ha van kasztnis vagy fényező ismerősöd, akkor tőlü lehet, hogy tudsz szerezni annyit, amennyi kell és akkor nem kell feleslegesen megvenned egy egész dobozzal.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.25 csütörtök, 11:59:18
Amúgy attól függ, hogy hova akarod használni. Ha eldugottabb zugba, akkor a fújós jobb tud lenni, de az ecsetelős nem annyira híg és azért jobb. Szerintem lehet kapni kis kiszerelésben is. Vagy, ha van kasztnis vagy fényező ismerősöd, akkor tőlü lehet, hogy tudsz szerezni annyit, amennyi kell és akkor nem kell feleslegesen megvenned egy egész dobozzal.

Lehet ez lesz a legjobb megoldás.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.25 csütörtök, 15:28:39
Szerelővel akarom megcsináltatni, nincs aknám. Nem kell sok, van ez kisebb kiszerelésben is?
Az pont le fogja xarni, hogy még hova jut amikor fújja.
Ecsetes tartósabb, jobban fed!  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.25 csütörtök, 16:02:34
Az pont le fogja xarni, hogy még hova jut amikor fújja.
Ecsetes tartósabb, jobban fed!  ;)

Csak nem, rendes!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.09.28 vasárnap, 21:30:33
Csak kíváncsiságból: egy gőzborotvás kézi külső bogároldós mosásért (szépen megcsinálták) 1700 ft soknak/kevésnek/átlagosnak számít?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 21:35:36
Csak kíváncsiságból: egy gőzborotvás kézi külső bogároldós mosásért (szépen megcsinálták) 1700 ft soknak/kevésnek/átlagosnak számít?

Mihez képest?  Ha elégedett vagy akkor nem sok.
Én önkiszolgáló (spriccelős) mosóban....egy ezresből megoldom, ha nagyon koszos akkor kicsit több. 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2014.09.28 vasárnap, 21:36:27
Csak kíváncsiságból: egy gőzborotvás kézi külső bogároldós mosásért (szépen megcsinálták) 1700 ft soknak/kevésnek/átlagosnak számít?

Attól függ, hogy hol.
Vidéken igen! (nem Bp)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2014.09.28 vasárnap, 21:39:18

Mihez képest?  Ha elégedett vagy akkor nem sok.
Én önkiszolgáló (spriccelős) mosóban....egy ezresből megoldom, ha nagyon koszos akkor kicsit több. 

Én általában 2 hetente mosom a kocsit, mert 2-3 naponta használom, így nem tud nagyon koszos lenni.

5-600 ft-ból minden esetben tiszta, ha bogaras nagyon, akkor használom kedves klubtársunk általános tisztító oldatát.
Befúvom a kocsi elejét, + felnit, aztán gőzborotva.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 21:46:19
Csak kíváncsiságból: egy gőzborotvás kézi külső bogároldós mosásért (szépen megcsinálták) 1700 ft soknak/kevésnek/átlagosnak számít?

Ennyi az annyi. Én fizetnék kicsit többet is, ha úgy csinálnák meg, ahogy én... De nem csinálják...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.09.28 vasárnap, 21:47:01

Mihez képest?  Ha elégedett vagy akkor nem sok.
Én önkiszolgáló (spriccelős) mosóban....egy ezresből megoldom, ha nagyon koszos akkor kicsit több. 

99%-ban otthon szoktam mosni az autót, de múltkor le kellett mosassam itt BP-n. Savoya parki Auchan mélygarázsában van egy mosó, oda adtam be az autót (ez van közül nekem, plusz addig letudtam a bevásárlást). Elég koszos volt már szegénykém, háromnegyed órát dolgozott rajta a srác. A végeredménnyel teljesen meg voltam elégedve.
Ha úgy nézem, hogy ez ilyen kétezer párszáz forintos bruttó órabér, amiből lejön a hely bérlete, felhasznált anyagok, stb. szerintem nem volt sok, de nem tudom, hogy máshol mennyiért mérik a hasonló szolgáltatást.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 21:50:09

Ha meg úgy nézem, hogy az én órabérem néha ennyi, akkor qumma sok... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 21:52:49
Ha meg úgy nézem, hogy az én órabérem néha ennyi, akkor qumma sok... :vigyor3:

De te nem veszel belőle vegyszereket, nincs bérleti díjad....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 21:54:09

De te nem veszel belőle vegyszereket, nincs bérleti díjad....

De egy autót, egy általános iskolás is le tud mosni...

Meg igenis, van bérleti díjam... :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 21:54:57
99%-ban otthon szoktam mosni az autót, de múltkor le kellett mosassam itt BP-n. Savoya parki Auchan mélygarázsában van egy mosó, oda adtam be az autót (ez van közül nekem, plusz addig letudtam a bevásárlást). Elég koszos volt már szegénykém, háromnegyed órát dolgozott rajta a srác. A végeredménnyel teljesen meg voltam elégedve.
Ha úgy nézem, hogy ez ilyen kétezer párszáz forintos bruttó órabér, amiből lejön a hely bérlete, felhasznált anyagok, stb. szerintem nem volt sok, de nem tudom, hogy máshol mennyiért mérik a hasonló szolgáltatást.

Én is inkább itthon szoktam mosni, ha időm engedi....vagy a gőzborotvás önkiszolgálóban, ha sietek.
Múltkor ezt próbáltam ki: https://hu-hu.facebook.com/onkiszolgaloautomoso

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 21:57:13
De egy autót, egy általános iskolás is le tud mosni...

Meg igenis, van bérleti díjam... :laugh:

Igen....mégsem vagy maradéktalanul megelégedve a mosással.  Nem egyszerű figurák dolgoznak egy autómosóban.....

Neked az "eszedért" fizetnek.  Vagy másodállásban a testedből (is) élsz?   :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 21:59:57

Igen....mégsem vagy maradéktalanul megelégedve a mosással.  Nem egyszerű figurák dolgoznak egy autómosóban.....

Neked az "eszedért" fizetnek.  Vagy másodállásban a testedből (is) élsz?   :eplus2:

Sokat gondolkodtam, hogy nyitni kellene... Mármint mosót... :eplus2:

De ennyi hülyével nem bírnék...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 22:02:45
Sokat gondolkodtam, hogy nyitni kellene... Mármint mosót... :eplus2:

De ennyi hülyével nem bírnék...

Stresszes meló. Van több ismerősöm is akinek mosója van.   
Majd egyszer mesélek......

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 22:05:27

Stresszes meló. Van több ismerősöm is akinek mosója van.   
Majd egyszer mesélek......

Éjjel nappal ott kellene lenni, különben ugrik a biznisz...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 22:08:45
Éjjel nappal ott kellene lenni, különben ugrik a biznisz...

Igen. 
pl. Van akinek be van kamerázva minden mosója és azért fizet egy embert, hogy egész nap nézze a melósokat, de még így is rengeteg kiadása van az alkalmazottak miatt.... 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.28 vasárnap, 22:25:09

Stresszes meló. Van több ismerősöm is akinek mosója van.   
Majd egyszer mesélek......
Mondjuk pénteken Dunakeszin, de lehetőleg még éjfél előtt!  :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.28 vasárnap, 22:27:01

Én is inkább itthon szoktam mosni, ha időm engedi....vagy a gőzborotvás önkiszolgálóban, ha sietek.
Múltkor ezt próbáltam ki: https://hu-hu.facebook.com/onkiszolgaloautomoso
Hát én ezt botox autómosónak olvastam elsőre. :wow1: :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.28 vasárnap, 22:29:56

Én is inkább itthon szoktam mosni, ha időm engedi....vagy a gőzborotvás önkiszolgálóban, ha sietek.
Múltkor ezt próbáltam ki: https://hu-hu.facebook.com/onkiszolgaloautomoso
Az autómosót próbáltad ki, vagy az autót mosókat?  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 22:31:44
Az autómosót próbáltad ki, vagy az autót mosókat?  :nyes:

Mivel önkiszolgáló.....így mindkettőt.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 22:32:34

Mivel önkiszolgáló.....így mindkettőt.  :eplus2:

Akkor hasonlítasz Domira... :laugh:

Mostanában ő is sokszor jóban van magával... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 22:32:48
Mondjuk pénteken Dunakeszin, de lehetőleg még éjfél előtt!  :wave:

Igyekszem odaérni időben.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 22:34:07
Akkor hasonlítasz Domira... :laugh:

Mostanában ő is sokszor jóban van magával... :eplus2:

Akkor ezért van izomlázam.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 22:34:21

Én is inkább itthon szoktam mosni, ha időm engedi....vagy a gőzborotvás önkiszolgálóban, ha sietek.
Múltkor ezt próbáltam ki: https://hu-hu.facebook.com/onkiszolgaloautomoso

Egyébként ilyen van itt faúton is....

Egy emberke ott ül napközben, felügyel, de éjcaka félig mindig lerabolják a helyet... :laugh: pl mikor megyek és csak erőldködik a levegő kompresszor és nézem, hogy fejet csövestől tépték le...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.09.28 vasárnap, 22:36:12
Ha meg úgy nézem, hogy az én órabérem néha ennyi, akkor qumma sok... :vigyor3:

A srácoknak a végén nem hiszem, hogy több maradna 6-800 ft-nál, ha mindent levonunk.

Amúgy erről az ózonos klímatisztítós utastér fertőtlenítős bigyóról van valakinek tapasztalata? Ugyanitt beszélgettem a sráccal, aztán mondta, hogy egy darabig még van olyan akciójuk, hogy ha az ötezer pár száz forintos kívül-belül tipp-topp tisztítós csomagjukat kérem, akkor grátisz megcsinálják ezt az ózonos hókamókát is (listaáron 4000 körül lenne).

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.09.28 vasárnap, 22:37:00
Egyébként ilyen van itt faúton is....

Egy emberke ott ül napközben, felügyel, de éjcaka félig mindig lerabolják a helyet... :laugh: pl mikor megyek és csak erőldködik a levegő kompresszor és nézem, hogy fejet csövestől tépték le...

Ilyenek laknak fóton.  :eplus2:
Én a késmárknál (15-16ker) voltam, az nemrég nyílt.  

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.28 vasárnap, 22:37:32
A srácoknak a végén nem hiszem, hogy több maradna 6-800 ft-nál, ha mindent levonunk.

Amúgy erről az ózonos klímatisztítós utastér fertőtlenítős bigyóról van valakinek tapasztalata? Ugyanitt beszélgettem a sráccal, aztán mondta, hogy egy darabig még van olyan akciójuk, hogy ha az ötezer pár száz forintos kívül-belül tipp-topp tisztítós csomagjukat kérem, akkor grátisz megcsinálják ezt az ózonos hókamókát is (listaáron 4000 körül lenne).

Nagytalin Zsoel baxta át vele az embereket. zsoelnek bejött.... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.09.28 vasárnap, 22:46:01
Nagytalin Zsoel baxta át vele az embereket. zsoelnek bejött.... :hehe:

 :D :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.29 hétfő, 08:05:08

Mihez képest?  Ha elégedett vagy akkor nem sok.
Én önkiszolgáló (spriccelős) mosóban....egy ezresből megoldom, ha nagyon koszos akkor kicsit több. 

Én 200-ból mosom +100 Ft az öblítés.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:25:28
Én 200-ból mosom +100 Ft az öblítés.
És a kocsit?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.09.29 hétfő, 11:14:06
Én 200-ból mosom +100 Ft az öblítés.
Nem hajmosásról van szó!...vagy a blerkbörit is mosni kell?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 11:19:09
Én 200-ból mosom +100 Ft az öblítés.
És meddig jutsz vele?   :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.29 hétfő, 13:06:40
A srácoknak a végén nem hiszem, hogy több maradna 6-800 ft-nál, ha mindent levonunk.

Amúgy erről az ózonos klímatisztítós utastér fertőtlenítős bigyóról van valakinek tapasztalata? Ugyanitt beszélgettem a sráccal, aztán mondta, hogy egy darabig még van olyan akciójuk, hogy ha az ötezer pár száz forintos kívül-belül tipp-topp tisztítós csomagjukat kérem, akkor grátisz megcsinálják ezt az ózonos hókamókát is (listaáron 4000 körül lenne).

Nekem Zsoel csinálta meg a nagytalin. Nagyon büdös volt előtte a klíma, megmaradni sem lehetett az autóban, ha menet közben kikapcsoltam. Na ez megszűnt teljesen... Azóta sincs vele baj. De ezt az 1500,-HUF-os citrom illatú habsprayvel is el lehet érni, és az után még citrom illat is marad egy ideig... Szóval nem rossz dolog amúgy.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 13:08:33
Nekem Zsoel csinálta meg a nagytalin. Nagyon büdös volt előtte a klíma, megmaradni sem lehetett az autóban, ha menet közben kikapcsoltam. Na ez megszűnt teljesen... Azóta sincs vele baj. De ezt az 1500,-HUF-os citrom illatú habsprayvel is el lehet érni, és az után még citrom illat is marad egy ideig... Szóval nem rossz dolog amúgy.

Menet közben nem szabad kikapcsolni az autót...  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.29 hétfő, 13:09:20
Én 200-ból mosom +100 Ft az öblítés.

Én 200-ból habosítóm(ez gőzborotvás habos mosás), majd 100-ból waxolom körbe, és újabb 200 a cseppmentes száradós öblítés... Ez 2x1:39mp + 1x48mp. Asszem ennél gyorsabb, és jobb nem igen létezik. :nyes: Sokan kérdezik, hogy most fényeztettem, vagy mitől ilyen csillogó. :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.29 hétfő, 13:10:15
Menet közben nem szabad kikapcsolni az autót...  :nyes:

De. Ha leold az LPG, mert vmi kontakt hiba van a rencerben. :nyes:(szerencsére ilyen hiba nincs) :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 13:12:46
Én 200-ból habosítóm(ez gőzborotvás habos mosás), majd 100-ból waxolom körbe, és újabb 200 a cseppmentes száradós öblítés... Ez 2x1:39mp + 1x48mp. Asszem ennél gyorsabb, és jobb nem igen létezik. :nyes: Sokan kérdezik, hogy most fényeztettem, vagy mitől ilyen csillogó. :nyes:

Ide jársz?

http://www.vakokintezete.hu/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.29 hétfő, 15:39:24
Jobb oldal 100 Ft bal oldal 100 Ft, + 100 öblítés, és teljesen jó! Ha nagyon koszos + 100 Ft még, de ez ritkán kell. Nektek ott Bp-en meddig jön a víz 30mp-ig?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 15:43:37
Jobb oldal 100 Ft bal oldal 100 Ft, + 100 öblítés, és teljesen jó! Ha nagyon koszos + 100 Ft még, de ez ritkán kell. Nektek ott Bp-en meddig jön a víz 30mp-ig?  :eplus2:

Nekünk még víz sem jön. Bedobjuk a pénzt, és hazamegyünk koszos autóval... :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 15:48:46
Jobb oldal 100 Ft bal oldal 100 Ft, + 100 öblítés, és teljesen jó! Ha nagyon koszos + 100 Ft még, de ez ritkán kell. Nektek ott Bp-en meddig jön a víz 30mp-ig?  :eplus2:
És a tetejét le se mosod? Alf-ot még megértem, de hogy te se  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 15:51:41
És a tetejét le se mosod? Alf-ot még megértem, de hogy te se  :vigyor3:

 :laugh:  Smaxi tetejének közepét mosás közben még én is csak nehezn érem el...

Szerintem mióta Alnak egyterűje van, azóta nem is tudja mi az, hogy egy autónak van teteje... De vett boxot... Azt hogy rakja fel, vagy hogy pakol abba?  :laugh: Nagyon vizuális vagyok, látom ahogy a család indul nyaralni és rakják be a sámlikat az autóba...  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 15:54:57
:laugh:  Smaxi tetejének közepét mosás közben még én is csak nehezn érem el...

Szerintem mióta Alnak egyterűje van, azóta nem is tudja mi az, hogy egy autónak van teteje... De vett boxot... Azt hogy rakja fel, vagy hogy pakol abba?  :laugh: Nagyon vizuális vagyok, látom ahogy a család indul nyaralni és rakják be a sámlikat az autóba...  :laugh:
Alfot megvizualizáltad?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 16:03:29
:laugh:  Smaxi tetejének közepét mosás közben még én is csak nehezn érem el...

Szerintem mióta Alnak egyterűje van, azóta nem is tudja mi az, hogy egy autónak van teteje... De vett boxot... Azt hogy rakja fel, vagy hogy pakol abba?  :laugh: Nagyon vizuális vagyok, látom ahogy a család indul nyaralni és rakják be a sámlikat az autóba...  :laugh:
létrával bammeg. :eplus2:

amúgy te keversz valakivel az elbandi az teljesen más...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 16:03:56
Alfot megvizualizáltad?  :vigyor3:
velem álmodik minden este...hogy pusztulna el.... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2014.09.29 hétfő, 16:28:01
:laugh:  Smaxi tetejének közepét mosás közben még én is csak nehezn érem el...

Ccc
Én a Galaxy tetejének a közepét csak úgy érem el, ha kinyitom az ajtót, és fellépek. :nyes:
Nekem nem ültetett egyterűm van! :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 16:32:19
Ccc
Én a Galaxy tetejének a közepét csak úgy érem el, ha kinyitom az ajtót, és fellépek. :nyes:
Nekem nem ültetett egyterűm van! :eplus2:

Jaja, a az első generációs sharan már tényleg olyan, mint egy 4 kerekes konténer... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2014.09.29 hétfő, 16:40:53
Nekem Zsoel csinálta meg a nagytalin. Nagyon büdös volt előtte a klíma, megmaradni sem lehetett az autóban, ha menet közben kikapcsoltam. Na ez megszűnt teljesen... Azóta sincs vele baj. De ezt az 1500,-HUF-os citrom illatú habsprayvel is el lehet érni, és az után még citrom illat is marad egy ideig... Szóval nem rossz dolog amúgy.

Köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2014.09.30 kedd, 08:51:38
És a tetejét le se mosod? Alf-ot még megértem, de hogy te se  :vigyor3:

Annak is van egyik oldala másik oldala! :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mkawter - 2014.10.01 szerda, 01:49:49
Én ma ingyen mosattam a kocsit mivel összebÁsztÁk fűkaszával a jaú'munkásemberek, és bevasaltam rajtuk még egy biztosítós betétlapot is a kőfelverődések miatt amik vannak is meg nem is, mint a mesében.
Kicsit pipa voltam de higgadt fejjel utána jártam nem voltam rest bár rá ment a szabad napom fele... :gun:
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/141001/2014-09-30_11.01.45_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/141001/2014-09-30_11.01.45_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/141001/2014-09-30_11.01.56_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/141001/2014-09-30_11.01.56_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Ennél nincs olcsóbb, de nem kívánom senkinek. Szívesebben mosom le éjjel a melóhelyemen miközben becézgetem  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.03 hétfő, 13:01:41
Ma rászántam magam a nyári kerekeim letakarítására és téli elcsomagolására. Az előző szezon elején, rengeteget szívtam mire nagyjából letakarítottam az alufelnik belső oldalát a sok rárakódott fékportól meg ki tudja még miktől. (ezúton kívánok sok bölcsességet az autó előző tulajának aki szerintem soha nem takarította le)

Akkor csak a háztartásban amúgy is fellelhető tisztítószerekkel ugrottam neki, és kb felninként félórát szívtam vele. Most viszont próba-szerencse alapon vettem a Lidlben W5 felnitisztítót, kemény 700ft-ért :hehe: Magam sem gondoltam, hogy komolyabb hatása lesz, de bejött :eljen:

2 perc tisztítás után már ilyen változás állt be:

(http://kepfeltoltes.hu/141103/F_nyk_p0405_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/141103/F_nyk_p0404_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.11.03 hétfő, 13:10:08
Ma rászántam magam a nyári kerekeim letakarítására és téli elcsomagolására. Az előző szezon elején, rengeteget szívtam mire nagyjából letakarítottam az alufelnik belső oldalát a sok rárakódott fékportól meg ki tudja még miktől. (ezúton kívánok sok bölcsességet az autó előző tulajának aki szerintem soha nem takarította le)

Akkor csak a háztartásban amúgy is fellelhető tisztítószerekkel ugrottam neki, és kb felninként félórát szívtam vele. Most viszont próba-szerencse alapon vettem a Lidlben W5 felnitisztítót, kemény 700ft-ért :hehe: Magam sem gondoltam, hogy komolyabb hatása lesz, de bejött :eljen:

2 perc tisztítás után már ilyen változás állt be:

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/141103/F_nyk_p0405_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/141103/F_nyk_p0404_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

ps: a tisztítás természetesen nem lett volna ilyen hatékony, ha nem használtam volna a külön erre a célra beszerzett wc kefét :nyes:

Lehetne esetleg bélyegnél valamivel nagyobb méretben is...? :)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.03 hétfő, 13:17:28
Lehetne esetleg bélyegnél valamivel nagyobb méretben is...? :)

AndyA

nem :beka3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.11.03 hétfő, 13:32:06
nem :beka3:

Összecserélted a képeket? Az alsó az eredeti, a felső meg, amikor már lefújtad feketére, nem?

 :eplus2:

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.03 hétfő, 13:35:55
Összecserélted a képeket? Az alsó az eredeti, a felső meg, amikor már lefújtad feketére, nem?

 :eplus2:

AndyA

Ha így lenne, akkor az optikai tuning topicban mutogatnám a képeket :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.11.03 hétfő, 13:39:56
Ha így lenne, akkor az optikai tuning topicban mutogatnám a képeket :hehe:

Felnit belülről tuningolni? :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.03 hétfő, 13:40:39
Összecserélted a képeket? Az alsó az eredeti, a felső meg, amikor már lefújtad feketére, nem?

 :eplus2:

AndyA
Vagy a felső a gyári színe, az alsón meg már lemaratta kromofággal :)

Egyébként a bélyegképeket nézve én is azt hittem, hogy az lesz a story, hogy lefestette a felniket feketére.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.03 hétfő, 13:48:40
Felnit belülről tuningolni? :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Amikor nem a feltünés a lényeg :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2014.11.03 hétfő, 18:08:33
Ma rászántam magam a nyári kerekeim letakarítására és téli elcsomagolására. Az előző szezon elején, rengeteget szívtam mire nagyjából letakarítottam az alufelnik belső oldalát a sok rárakódott fékportól meg ki tudja még miktől. (ezúton kívánok sok bölcsességet az autó előző tulajának aki szerintem soha nem takarította le)

Akkor csak a háztartásban amúgy is fellelhető tisztítószerekkel ugrottam neki, és kb felninként félórát szívtam vele. Most viszont próba-szerencse alapon vettem a Lidlben W5 felnitisztítót, kemény 700ft-ért :hehe: Magam sem gondoltam, hogy komolyabb hatása lesz, de bejött :eljen:

2 perc tisztítás után már ilyen változás állt be:

[img width=800 height=600]http://kepfeltoltes.hu/141103/F_nyk_p0405_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img
[img width=800 height=600]http://kepfeltoltes.hu/141103/F_nyk_p0404_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img
10%-os háztartási sósavval gyorsabb, olcsóbb, szebb........lenne

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.03 hétfő, 21:12:21
10%-os háztartási sósavval gyorsabb, olcsóbb, szebb........lenne

Ha kólával csináltam volna akkor meg a felnim is jó illatú lenne :hehe:
Egyébként köszönöm a tippet,az ilyen házipraktikákból már megjöttem, ahogy azt írtam is. ::)

Nekem pont az volt a lényeg, hogy normális eszközzel csináljam, amivel egyszerű dolgom van. A sósav sajnos nem ilyen, gyanítom a guminak is kifejezetten jót tesz ha rámegy ;)

ui: a mellékelt képek nem a végeredményt mutatják :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2014.11.04 kedd, 09:17:56
A féktárcsát mivel lehet tisztítani a rozsda ellen?
Most rakattam fel az új tárcsákat és a tengelynél már látható egy kevés rozsda.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.04 kedd, 10:24:24
A féktárcsát mivel lehet tisztítani a rozsda ellen?
Most rakattam fel az új tárcsákat és a tengelynél már látható egy kevés rozsda.
hammerite -al kell lekenni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.11.04 kedd, 10:37:58
A féktárcsát mivel lehet tisztítani a rozsda ellen?
Most rakattam fel az új tárcsákat és a tengelynél már látható egy kevés rozsda.

Utólag már semmivel. Megelőző kezelésben lehet részesíteni. Több verzió létezik.

Én csináltam olyat, hogy Hammerite-tal lekentem (persze előtte alaposan zsírtalanítva) a gyári új tárcsát. Nem csak az agyat, de az élét is körben. Belülre nem kentem, mert ahol az agyra felfekszik, oda nem jó ötlet A.S. szabvány szerinti vastagságban valamilyen festéket felvinni, meg ott úgysem látszik.

Következő alkalommal mindkét oldalán beragasztottam a súrlódó felületet maszkolószalaggal, és sniccerrel szépen körbevágtam a külső és a belső szélen. Utána fel kell akasztani két madzagra a tárcsát, hogy egyenesen álljon, és megpörgetni. Akkor mehet rá a tetszőleges színű festék spray, plusz színtelen fedőlakk a külső oldalra (vagy csak a lakk, ha valakinek úgy jobban tetszik). Körbe a tárcsa két fele közé is be kell fújni kicsit az éle felől, hogy ott se nagyon akarjon rozsdálni. Spray festék óvattal mehet a belsejébe. Lakkot oda nem fújnék, mert az már tud elég vastag réteget adni, hogy elmásszon a tárcsa a síkból.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2014.11.04 kedd, 16:37:07
Köszi!

Mielőtt felrakom a téli kerekeket, lefújom valamivel.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 15:46:50
Köszi!

Mielőtt felrakom a téli kerekeket, lefújom valamivel.
én sonax-ot használok. EZT (http://www.szilkerauto.hu/spd/435300/SONAX-Gumiabroncs-Apolo-400-ml-Sonax)
meglehet nézni az abroncsokat magukért beszélnek.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GinJoy - 2014.11.27 csütörtök, 15:48:53
Köszi!

Mielőtt felrakom a téli kerekeket, lefújom valamivel.
belsejébe fújj levegőt!  :wave:
amit ráfújsz hamar leszárad, lekopik, felesleges

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 15:50:16
belsejébe fújj levegőt!  :wave:
amit ráfújsz hamar leszárad, lekopik, felesleges
kivéve ha nem olyan mint én használok
3-4 hónap múlva is olyan mintha frissen lenne lefújva. :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:05:27
http://www.szilkerauto.hu/spd/306200/SONAX-Karpit-Tisztito-Hab-400-ml

hány flakon kell 1 autóhoz ?
hogy kell használni ?
csak ráfújom vagy át kell dörgölni ?
ha át kell dörgölni akkor mivel ?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.11.27 csütörtök, 16:08:20
http://www.szilkerauto.hu/spd/306200/SONAX-Karpit-Tisztito-Hab-400-ml

hány flakon kell 1 autóhoz ?
hogy kell használni ?
csak ráfújom vagy át kell dörgölni ?
ha át kell dörgölni akkor mivel ?

1. Annyi amennyit ráfújsz... Milyen autóhoz? Mennyire koszos?
2. Ráfújod, de gondolom rá van írva.
3. Igen, csak ráfújod és valószínű le kell dörgölni.
4. Kézzel.
+1. Jajjj papi...

 :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:10:50
1. Annyi amennyit ráfújsz... Milyen autóhoz? Mennyire koszos?
2. Ráfújod, de gondolom rá van írva.
3. Igen, csak ráfújod és valószínű le kell dörgölni.
4. Kézzel.
+1. Jajjj papi...

 :hehe:
a sajtát mondimhoz
általánossan szennyezett
a gumi ápolora is rá volt írva csak nem magyarul , a sonax-os cégtől kértem leírást.
ha bele dörgölöm ki tudom porszívozni?
te milyet használsz ?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 16:11:22

+1. Jajjj papi...

 :hehe:
:D :eljen: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 16:12:00
a sajtát mondimhoz
általánossan szennyezett
a gumi ápolora is rá volt írva csak nem magyarul , a sonax-os cégtől kértem leírást.
ha bele dörgölöm ki tudom porszívozni?
te milyet használsz ?
ő semmilyet.az övét más dörgöli. :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:12:42
ő semmilyet.az övét más dörgöli. :eplus2:
és te milyet használsz ?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:14:28
és te milyet használsz ?

Ő meg főleg semmilyet....még a kívülről sem mossa le soha.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.11.27 csütörtök, 16:14:54
és te milyet használsz ?

Az övét meg Tipcsi dörgöli.  :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 16:15:39
Az övét meg Tipcsi dörgöli.  :laugh:
tévedsz.Zoleex írta a tutit. :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:15:49
és te milyet használsz ?

Mikroszálás törlőkendővel kell dörzsölni a kárpittisztítót.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:16:20
valaki használt már autó kárpít tísztitót olyan habossat ?
ha igen akkor hogyan ?
 :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:16:54

Mikroszálás törlőkendővel kell dörzsölni a kárpittisztítót.
köszi utánna meg kiporszívozni ?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 16:17:34
és te milyet használsz ?
én minden télre glicerinnel ápolom le a gumikat.Te nem voltál katona? :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:19:32
én minden télre glicerinnel ápolom le a gumikat.Te nem voltál katona? :vigyor3:
de voltam  :taps: a műszakiaknál Kalocsán .de már nincs meg a laktanya rég bezárták.
én sonaxot használok a gumiabroncsra és nagyon bejött  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:20:54
köszi utánna meg kiporszívozni ?

Porszívózni inkább előtte kell, hogy ne a benne lévő koszt dörzsöld szét mégjobban.
 Egyébként vödör melegvízbe teszel egy kis Vanisht, belemártod a mikroszálast, jól kicsavarod és megdörzsölöd a kárpitot. A legjobb persze géppel (kárpittisztító) lenne az kiszívja a vizet a kárpitból....
  
Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:22:26

Porszívózni inkább előtte kell, hogy ne a benne lévő koszt dörzsöld szét mégjobban.
 Egyébként vödör melegvízbe teszel egy kis Vanisht, belemártod a mikroszálast, jól kicsavarod és megdörzsölöd a kárpitot. A legjobb persze géppel (kárpittisztító) lenne az kiszívja a vizet a kárpitból....
  
:worship: úgy tudtam a hab felvitele után kell kiporszívozni
tudod nekem plüs az ülés  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 16:24:33
de voltam  :taps: a műszakiaknál Kalocsán .de már nincs meg a laktanya rég bezárták.
én sonaxot használok a gumiabroncsra és nagyon bejött  :taps:

a jókatona minden téliesítéskor ecsettel vödörből kente a glicerint az abroncsokra.És bizony nem volt ritka a 20-30éves gumi sem.és nem voltak összerepedezve. ;)

A sonax már a mai agysebészeknek való parasztvakítás.4deci 2ezeré.gratulálok.Annyiért egy liter glicerint kapsz a gyógyszertárban,és 4 szezonra elég. ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:26:22
:worship: úgy tudtam a hab felvitele után kell kiporszívozni
tudod nekem plüs az ülés  :szomoru1:

Kiporszívózhatod utána is, de ajánlott előtte is.
Egyébként amennyiből veszel habot meg egyéb hozzávalókat.....megcsinálják olcsóbban egy kozmetikában rendes vegyszerekkel és gépekkel, utána még foltos sem lesz az ülés és nem te szenvedsz vele. A helyedben mindenképpen nyáron csinálnám (ha nincs fűtütt garázsod), hogy kiszáradjon rendesen minden.  

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:27:58

Kiporszívózhatod utána is, de ajánlott előtte is.
Egyébként amennyiből veszel habot meg egyéb hozzávalókat.....megcsinálják olcsóbban egy kozmetikában rendes vegyszerekkel és gépekkel, utána még foltos sem lesz az ülés és nem te szenvedsz vele. A helyedben mindenképpen nyáron csinálnám (ha nincs fűtütt garázsod), hogy kiszáradjon rendesen minden.  
tudod kozmetikába vittem eddig
sajnos tető kárpit csere lett a vége

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:28:04
a jókatona minden téliesítéskor ecsettel vödörből kente a glicerint az abroncsokra.És bizony nem volt ritka a 20-30éves gumi sem.és nem voltak összerepedezve. ;)

A sonax már a mai agysebészeknek való parasztvakítás.4deci 2ezeré.gratulálok.Annyiért egy liter glicerint kapsz a gyógyszertárban,és 4 szezonra elég. ;)

Egyébként jók a sonax "szerek"....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:28:36
tudod kozmetikába vittem eddig
sajnos tető kárpit csere lett a vége

Akkor azok inkább barbárok voltak.  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:29:21
a jókatona minden téliesítéskor ecsettel vödörből kente a glicerint az abroncsokra.És bizony nem volt ritka a 20-30éves gumi sem.és nem voltak összerepedezve. ;)

A sonax már a mai agysebészeknek való parasztvakítás.4deci 2ezeré.gratulálok.Annyiért egy liter glicerint kapsz a gyógyszertárban,és 4 szezonra elég. ;)
én még ráégettem a boxot az is igen jó volt

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:30:23

Egyébként jók a sonax "szerek"....
a legjobb németországi autó fanok is azt használják  :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:31:37

Akkor azok inkább barbárok voltak.  :szomoru1:
most mit tudsz csinálni ilyenek.
a poén az ,hogy patyolat tiszta volt a tetőkárpit hozzá se kellet volna érniük  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:34:28
most mit tudsz csinálni ilyenek.
a poén az ,hogy patyolat tiszta volt a tetőkárpit hozzá se kellet volna érniük  :szomoru1:

Minimum megtérítik a kárt amit okoztak.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:37:28

Minimum megtérítik a kárt amit okoztak.
áááá még nekik állt feljebb  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 16:42:19
áááá még nekik állt feljebb  :szomoru1:
Fúúúj, összemértétek?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:47:35
Fúúúj, összemértétek?  :vigyor3:
te hogy takarítod az üléseket?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 16:49:10
te hogy takarítod az üléseket?
Alaposan.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 16:49:51
Alaposan.

Nem az ülepekről volt szó.... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:50:35
Alaposan.
milyen technikával ?
használsz tisztító szert ?
ha igen akkor mit ?

ha pulikus.

ha titkos akkor nyugtáztam.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 16:52:30
milyen technikával ?
használsz tisztító szert ?
ha igen akkor mit ?

ha pulikus.

ha titkos akkor nyugtáztam.
Oldtimer Perfect oldalról rendeltem anno olyan bőrápoló, és bőr regeneráló szert, amivel az oldtimer autók bőrülését szokták ápolni, felújítani. Azzal szoktam évente 1x, ha kedvem van, akkor 2x áttörölni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:53:07

Nem az ülepekről volt szó.... :eplus2:
meg ne a nemiszervekről  :eplus2:
hanem auto utastér.mint a topic neve is jelzi.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 16:53:44
Oldtimer Perfect oldalról rendeltem anno olyan bőrápoló, és bőr regeneráló szert, amivel az oldtimer autók bőrülését szokták ápolni, felújítani. Azzal szoktam évente 1x, ha kedvem van, akkor 2x áttörölni.
nyugtáztam  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2014.11.27 csütörtök, 16:58:54
Oldtimer Perfect oldalról rendeltem anno olyan bőrápoló, és bőr regeneráló szert, amivel az oldtimer autók bőrülését szokták ápolni, felújítani. Azzal szoktam évente 1x, ha kedvem van, akkor 2x áttörölni.

eBay-en olcsóbban megkaptam. Még nem próbáltam, azóta ott van az autóban... :)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.11.27 csütörtök, 17:28:29
eBay-en olcsóbban megkaptam. Még nem próbáltam, azóta ott van az autóban... :)

AndyA
Linked van hozzá?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 17:32:31
ha tudtok olcsóbban tiszítószert akkor légyszi vegyetek be a buliba  :integet2:
nekem plüs a belső.  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.11.27 csütörtök, 17:43:26
ha tudtok olcsóbban tiszítószert akkor légyszi vegyetek be a buliba  :integet2:
Nem elég a tisztítószer Papi?  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 17:44:54
Nem elég a tisztítószer Papi?  :hehe:
tudod közös beszerzés és társai
csapatszellem  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.11.27 csütörtök, 17:46:02
tudod közös beszerzés és társai
csapatszellem  :integet2:
:wilting: :fejvakaras: :nemtudom:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 17:51:24
eBay-en olcsóbban megkaptam. Még nem próbáltam, azóta ott van az autóban... :)

AndyA
Én is csak a legelsőt vettem onnan :) Utána a második és a harmadik kör nekem is ebay beszerzés.
De most nem találom a nevét a cuccnak.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.11.27 csütörtök, 17:53:33
Én is csak a legelsőt vettem onnan :) Utána a második és a harmadik kör nekem is ebay beszerzés.
De most nem találom a nevét a cuccnak.
Oldtimer Perfect ?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 17:53:48
Fúúúj, összemértétek?  :vigyor3:
MelegMelman. :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 17:54:07
Oldtimer Perfect
:taps:
Nagy segítség vagy te is  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 17:54:28
MelegMelman. :eplus2:
A zsiruk nem olyanok :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 17:54:37
:wilting: :fejvakaras: :nemtudom:
vehetnél neki egy doboz tisztítószert.ennyit sem értesz? :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 17:55:13
A zsiruk nem olyanok :)
az lehet.te viszont.... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 17:58:05
az lehet.te viszont.... :nyes:
:mf2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 17:58:35
vehetnél neki egy doboz tisztítószert.ennyit sem értesz? :hehe:
a közös beszerzés nem azt jelenti ,hogy 1 papi  :eplus2: viseli csak a költségeket  

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 18:00:12
a közös beszerzés nem azt jelenti ,hogy 1 papi  :eplus2: viseli csak a költségeket  

Akkor én veszek veled közösen.....enyém a flakon tartalma, tiéd a flakon.  :hehe:  Jó lesz?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 18:00:28
a közös beszerzés nem azt jelenti ,hogy 1 papi  :eplus2: viseli csak a költségeket  
Hajrá.Indits a keres kínálba egy új témát!Szervezd meg!Ne csak kihasználd,hanem használd a fórumot!Csináld meg! :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 18:01:25
Hajrá.Indits a keres kínálba egy új témát!Szervezd meg!Ne csak kihasználd,hanem használd a fórumot!Csináld meg! :vigyor3:
Azt se tudja mi kell neki. Csak tisztítószer legyen, olcsó, és közös beszezés.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 18:01:53
Azt se tudja mi kell neki. Csak tisztítószer legyen, olcsó, és közös beszezés.
:eplus2: hú de genó....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 18:05:33
Azt se tudja mi kell neki. Csak tisztítószer legyen, olcsó, és közös beszezés.

Ha más nem akkor magára keni a bőrápolót.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 18:11:31
Azt se tudja mi kell neki. Csak tisztítószer legyen, olcsó, és közös beszezés.
pedig tudom.
és be is lesz szerezve.
használni is fogom.
és elmondhatom ,hogy ebbe se kaptam segítséget. :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 18:13:18
pedig tudom.
és be is lesz szerezve.
használni is fogom.
és elmondhatom ,hogy ebbe se kaptam segítséget. :integet2:
nesze neked közös beszerzés.....hova lett a csapatszellem? :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 18:16:22
nesze neked közös beszerzés.....hova lett a csapatszellem? :eplus2:
Pedig kellett volna nekem is. De így akkor már nem...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 18:19:53
nesze neked közös beszerzés.....hova lett a csapatszellem? :eplus2:
tudod a hozzászóláskoból nyílván való az ellen szenv.
a rossz indulat.  :integet2:
de nem baj mert amíg meg van a mondeom ami remélem még 10 év  :taps:
addig itt leszek mert méltó rá a mondeom arra ,hogy a nevével működő országosnak mondott oldal részese legyen.
mert ha nem lett volna MK1 nem lenne a többi se.
 :integet2:

ja az adminok még kitehetnek,de nem hiszem ,hogy adtam rá okot  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 18:29:08
tudod a hozzászóláskoból nyílván való az ellen szenv.
a rossz indulat.  :integet2:
de nem baj mert amíg meg van a mondeom ami remélem még 10 év  :taps:
addig itt leszek mert méltó rá a mondeom arra ,hogy a nevével működő országosnak mondott oldal részese legyen.
mert ha nem lett volna MK1 nem lenne a többi se.
 :integet2:

ja az adminok még kitehetnek,de nem hiszem ,hogy adtam rá okot  :integet2:
:D miért tennének ki?Mert felháborodtál? :nyes:

Amúgy meg nem értem miért mondod?Nincs ellenszenv,és rosszindulat sem.Poén van.Csak elkell indítani a közös beszerzést.Szervezd le.Nem kell senkire várnod.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 18:29:48
tudod a hozzászóláskoból nyílván való az ellen szenv.
a rossz indulat.  :integet2:
de nem baj mert amíg meg van a mondeom ami remélem még 10 év  :taps:
addig itt leszek mert méltó rá a mondeom arra ,hogy a nevével működő országosnak mondott oldal részese legyen.
mert ha nem lett volna MK1 nem lenne a többi se.
 :integet2:

ja az adminok még kitehetnek,de nem hiszem ,hogy adtam rá okot  :integet2:

Nem kell megsértődni.....csak poénkodnak.  ;) :integet2: 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.27 csütörtök, 18:32:33
tudod a hozzászóláskoból nyílván való az ellen szenv.
a rossz indulat.  :integet2:
de nem baj mert amíg meg van a mondeom ami remélem még 10 év  :taps:
addig itt leszek mert méltó rá a mondeom arra ,hogy a nevével működő országosnak mondott oldal részese legyen.
mert ha nem lett volna MK1 nem lenne a többi se.
 :integet2:

ja az adminok még kitehetnek,de nem hiszem ,hogy adtam rá okot  :integet2:

Ne vedd a lelkedre, viccelődni próbálnak ;)

Amúgy meg nem kell ezt a tisztítószer dolgot túl lihegni, nem a vegyszer a lényeg, sokkal inkább a mikroszálas. :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 18:34:11
Ne vedd a lelkedre, viccelődni próbálnak ;)

Amúgy meg nem kell ezt a tisztítószer dolgot túl lihegni, nem a vegyszer a lényeg, sokkal inkább a mikroszálas. :eljen:

 :eljen:  :nyes:
http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/10/25/filleres_neppertrukk_mikroszalas_torlokendo/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 18:39:15
nem vagyok sértődös tipus
akire gondoltam az ugy is tudja kire gondolok.

és üzenem neki 10 évig itt leszek  :integet2: és az mk1 1.8td-el együtt.

lehet,hogy szombattól meló de elöbb utobb lesz szabadidőm oszt itt leszek  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 18:50:58
nem vagyok sértődös tipus
akire gondoltam az ugy is tudja kire gondolok.

és üzenem neki 10 évig itt leszek  :integet2: és az mk1 1.8td-el együtt.

lehet,hogy szombattól meló de elöbb utobb lesz szabadidőm oszt itt leszek  :integet2:
:D ha rám gondolsz,tőlem elférsz az öreg egynyóccal. :nyes:
Csak szilveszterkor ittasan ne ülj a számítógép elé..... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.27 csütörtök, 18:52:49

 :eljen:  :nyes:
http://totalcar.hu/magazin/kozelet/2014/10/25/filleres_neppertrukk_mikroszalas_torlokendo/

Bizony-bizony 8)

:D ha rám gondolsz,tőlem elférsz az öreg egynyóccal. :nyes:
Csak szilveszterkor ittasan ne ülj a számítógép elé..... :hehe:

Miért? Két dudás nem fog megférni egy csárdában? :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 18:57:50
:D ha rám gondolsz,tőlem elférsz az öreg egynyóccal. :nyes:
Csak szilveszterkor ittasan ne ülj a számítógép elé..... :hehe:
jajj tudod ,hogy nem rád gondoltam...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 19:01:06
jajj tudod ,hogy nem rád gondoltam...

Akkor a colos Domi vagy én?  :vigyor3:
Ha én akkor sorry :worship:....nem akartalak megsérteni, de Domi sem olyan (vagyis mostanában olyan, de nem úgy :hehe:). 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.27 csütörtök, 19:01:39

Miért? Két dudás nem fog megférni egy csárdában? :hehe:
Mert egyik szilveszterkor hozzáfért részegen a fórumhoz,és minden topicot teleírt marhasággal.úgy kb 300 témában.
Másnap az olvasatlanok 4 oldalon jelentek meg...... :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2014.11.27 csütörtök, 19:04:15

Akkor a colos Domi vagy én?  :vigyor3:
Ha én akkor sorry :worship:....nem akartalak megsérteni, de Domi sem olyan (vagyis mostanában olyan, de nem úgy :hehe:). 
papik ne offoljuk teljesen szét a topicot mert a lenyeg elveszik.
ebbe a topicba a habos belsőtér tisztítóval indult a mai eszme csere aminek nagy része nem ide való.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.11.27 csütörtök, 19:05:40
Mert egyik szilveszterkor hozzáfért részegen a fórumhoz,és minden topicot teleírt marhasággal.úgy kb 300 témában.
Másnap az olvasatlanok 4 oldalon jelentek meg...... :nyes:

 :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.27 csütörtök, 20:11:46

Akkor a colos Domi vagy én?  :vigyor3:
Ha én akkor sorry :worship:....nem akartalak megsérteni, de Domi sem olyan (vagyis mostanában olyan, de nem úgy :hehe:). 
Mostanában sem OLYAN  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2014.11.27 csütörtök, 20:57:09
Mostanában sem OLYAN  ;)

Akkor ilyen.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GinJoy - 2014.11.28 péntek, 10:02:19
Mostanában sem OLYAN  ;)
mit jelen az, hogy olyan?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.28 péntek, 10:08:33
mit jelen az, hogy olyan?
Ilyen: (http://forums.ratedesi.com/images/smilies/gfightsmiley.gif)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.11.28 péntek, 10:10:18
Ilyen: (http://forums.ratedesi.com/images/smilies/gfightsmiley.gif)
WTF? :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GinJoy - 2014.11.28 péntek, 10:11:05
Ilyen: (http://forums.ratedesi.com/images/smilies/gfightsmiley.gif)
homofób vagy?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.28 péntek, 10:44:07
WTF? :hehe:
:vigyor3: Pont mint a BT  :2funny:
(http://i78.photobucket.com/albums/j103/spuemaster/o%20lord/gaydance.gif)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.11.28 péntek, 11:12:30
:vigyor3: Pont mint a BT  :2funny:
(http://i78.photobucket.com/albums/j103/spuemaster/o%20lord/gaydance.gif)
mi ugye láttuk a BT-t a színpadon vonaglani... napszemcsiben, feszülős tengerésznaciban.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.28 péntek, 11:25:15
mi ugye láttuk a BT-t a színpadon vonaglani... napszemcsiben, feszülős tengerésznaciban.  :hehe:
Ez így nem hangzott túl jól :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.11.28 péntek, 11:27:32
Ez így nem hangzott túl jól :)
El schmittelted VZoli mondását?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.11.28 péntek, 11:32:26
El schmittelted VZoli mondását?  :eplus2:
Elbiza'!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Arabic - 2014.11.28 péntek, 11:35:03
Ez így nem hangzott túl jól :)
:party0038:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Styleair - 2014.12.04 csütörtök, 23:07:25
Ma olyan jó idő volt, hogy kitakarítottam a Fifit és Mondit is, visszanyitottam a kerti csapot és le is mostam őket, idén utoljára. ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2014.12.05 péntek, 07:56:02
Ma olyan jó idő volt, hogy kitakarítottam a Fifit és Mondit is, visszanyitottam a kerti csapot és le is mostam őket, idén utoljára. ;)
Akkor most van egy szép tiszta kerti csapod?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2014.12.05 péntek, 08:31:24
Akkor most van egy szép tiszta kerti csapod?  :eplus2:
nem.több tiszta kerticsapja is van,hiszen "őket" mosta le..... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2014.12.05 péntek, 16:08:29
Akkor most van egy szép tiszta kerti csapod?  :eplus2:

Nem azt írta hogy a kutyát(Fifi) és az autót(Mondi) mosta le? :nemtudom: :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2014.12.07 vasárnap, 10:04:32
Nem azt írta hogy a kutyát(Fifi) és az autót(Mondi) mosta le? :nemtudom: :hehe:
Ha a fifi a kutya, akkor ott volt tisztító kúra.....mert kitakarította.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.02.06 péntek, 18:42:51
Azt honnan tudhatom meg, hogy mi a neve a bőrülés színének?
Találtam egy jó weboldalt, ahonnan lehet rendelni jó minőségű bőr javító-felújító szereket.
www.lederzentrum.de (http://www.lederzentrum.de)
Kicsit kopottak már az ülések és rendbe szeretném hozni őket.
 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Jaki - 2015.02.17 kedd, 19:32:29
Valaki használt már Prelix aktív habot otthon,nagynyomásúval?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.02.19 csütörtök, 22:30:02
valaki tud megbízható autó kárpitost 13. vagy 16. kerületben (esetleg ha nagyon megbízható, akkor valahol Bp-en)

A munkahelyem közelében ezt találtam: http://www.autokarpitozas.hu/
Őket ismeri valaki?

Az ülésemen van egy szakadt rész (már így vettem) és lassan megcsináltatnám.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.02.20 péntek, 20:32:39
valaki tud megbízható autó kárpitost 13. vagy 16. kerületben (esetleg ha nagyon megbízható, akkor valahol Bp-en)

A munkahelyem közelében ezt találtam: http://www.autokarpitozas.hu/
Őket ismeri valaki?

Az ülésemen van egy szakadt rész (már így vettem) és lassan megcsináltatnám.

esetleg zugló?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.02.27 péntek, 21:56:42
esetleg zugló?

találtam egyet. Hétfőn megy a járgány. Kiváncsi vagyok milyen lesz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.02.28 szombat, 09:36:23
találtam egyet. Hétfőn megy a járgány. Kiváncsi vagyok milyen lesz.

Zuglóban? 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.03.02 hétfő, 15:43:15

Zuglóban? 

XIV ker, pestújhely. Elvileg ma kész lesz a dolog, aztán rakok fel képeket (előtte/utána állapottal)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.02 hétfő, 17:31:13
XIV ker, pestújhely. Elvileg ma kész lesz a dolog, aztán rakok fel képeket (előtte/utána állapottal)

Pestújhely az még 15. ker.  :vigyor3: (nekem itt van a szomszédban)
 Várom a képeket és elérhetőséget is, ha elégedett leszel velük.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.03.02 hétfő, 20:47:41

Pestújhely az még 15. ker.  :vigyor3: (nekem itt van a szomszédban)
 Várom a képeket és elérhetőséget is, ha elégedett leszel velük.

Akkor 15, annyira nem látom, hogy hol a kerülethatár :). A munka kész és szerintem nagyon jó lett. Holnap, ha lesz egy pici időm, akkor csinálok képeket, ha nem akkor holnap után.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.02 hétfő, 21:00:37
Akkor 15, annyira nem látom, hogy hol a kerülethatár :). A munka kész és szerintem nagyon jó lett. Holnap, ha lesz egy pici időm, akkor csinálok képeket, ha nem akkor holnap után.
:eljen:
Majd egy elérhetőséget is írj.  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.03.02 hétfő, 21:40:53
:eljen:
Majd egy elérhetőséget is írj.  :worship:

Megcsinálom a képeket és ha jó, akkor adom az elérhetőséget. Szerintem király lett. Stimmel a szín, olyan a kormányom mintha új lenne (mondjuk az is). Jó a bőr tapintása, az egész nagyon király. Az ülésben nem csak a bőrt cserélték, hanem az ülésnek azon a részén a szivacsot is egy strapabíróbbra és ahol ki tudná csípni a műanyag, oda beraktak egy színben és stílusban stimmelő textil darabot is. Majd a kép megmond mindent.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.02 hétfő, 21:42:57

Várom.
Az ülőlapot kellene nekem is javítani....pár helyen próbálkoztam, de senki nem kecsegtetett semmi jóval. :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mobster - 2015.03.02 hétfő, 23:05:36
Sziasztok!
Szeretek pepecselni a kocsin, és tervezem egy polírozógép megvásárlását. Valami egyszerűbb "flex alakút" tervezek, ahol állítható a fordulatszám.
Ez eddig rendben is van, de még sosem políroztam autót. Aki esetleg otthon csinálja tudna nekem javasolni olyan pasztákat, waxokat, amivel érdemleges munkát lehet végezni. Az autóra ráfér a polír, sok a hajszálkarc, kefés mosó okozta felületi karc.
Köszönöm szépen

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2015.03.03 kedd, 00:01:32
Sziasztok!
Szeretek pepecselni a kocsin, és tervezem egy polírozógép megvásárlását. Valami egyszerűbb "flex alakút" tervezek, ahol állítható a fordulatszám.
Ez eddig rendben is van, de még sosem políroztam autót. Aki esetleg otthon csinálja tudna nekem javasolni olyan pasztákat, waxokat, amivel érdemleges munkát lehet végezni. Az autóra ráfér a polír, sok a hajszálkarc, kefés mosó okozta felületi karc.
Köszönöm szépen

Szia!

Ha szép és tartós eredményt akarsz elérni:Autoglym,Zaino,Car Pro
Turtle Wax,Sonax,Riwax és hasonlók árban ugyan olcsók de nagyon nehéz velük a munka és nem is marad hosszantartó az eredmény. 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mobster - 2015.03.03 kedd, 00:13:25
Szia!

Ha szép és tartós eredményt akarsz elérni:Autoglym,Zaino,Car Pro
Turtle Wax,Sonax,Riwax és hasonlók árban ugyan olcsók de nagyon nehéz velük a munka és nem is marad hosszantartó az eredmény. 

Utánanézek az első sorban említett termékeknek. Sokat próbáltam már régebben a sonaxot, turtle-t, igaz csak manuális technikával, de látványos eredményt egyikkel sem értem el.
Köszönöm a választ

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.03 kedd, 16:59:01
Szia!

Ha szép és tartós eredményt akarsz elérni:Autoglym,Zaino,Car Pro
Turtle Wax,Sonax,Riwax és hasonlók árban ugyan olcsók de nagyon nehéz velük a munka és nem is marad hosszantartó az eredmény. 

3M és Farécla sem rossz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.03 kedd, 17:07:06
Sziasztok!
Szeretek pepecselni a kocsin, és tervezem egy polírozógép megvásárlását. Valami egyszerűbb "flex alakút" tervezek, ahol állítható a fordulatszám.
Ez eddig rendben is van, de még sosem políroztam autót. Aki esetleg otthon csinálja tudna nekem javasolni olyan pasztákat, waxokat, amivel érdemleges munkát lehet végezni. Az autóra ráfér a polír, sok a hajszálkarc, kefés mosó okozta felületi karc.
Köszönöm szépen

Nem egyszerű dolog ám polírozni (főleg egy sötét autót), ha nincs semmi gyakorlatod.  Ha mindeképpen magadnak szeretnéd csinálni akkor ne a saját autódnak ugorj neki elsőre......gyakorolj valami bontószökevényen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.03.03 kedd, 17:13:19

Nem egyszerű dolog ám polírozni (főleg egy sötét autót), ha nincs semmi gyakorlatod.  Ha mindeképpen magadnak szeretnéd csinálni akkor ne a saját autódnak ugorj neki elsőre......gyakorolj valami bontószökevényen.
mondjuk a Balogh-én.az mindig úgy néz ki mint egy bontószökevény.... :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.03 kedd, 17:19:22
mondjuk a Balogh-én.az mindig úgy néz ki mint egy bontószökevény.... :eplus2:

 :D
Kap rá pár hologrammot.  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kupeti - 2015.03.03 kedd, 21:38:06
Sziasztok!
Szeretek pepecselni a kocsin, és tervezem egy polírozógép megvásárlását. Valami egyszerűbb "flex alakút" tervezek, ahol állítható a fordulatszám.
Ez eddig rendben is van, de még sosem políroztam autót. Aki esetleg otthon csinálja tudna nekem javasolni olyan pasztákat, waxokat, amivel érdemleges munkát lehet végezni. Az autóra ráfér a polír, sok a hajszálkarc, kefés mosó okozta felületi karc.
Köszönöm szépen

Üdv!

A 3M zöld kupakos polírral kezdj, utána szintén 3M lila kupakossal menj át rajta. Így rutin nélkül is (hamar rá lehet érezni) "profi"  eredményt érhetsz el, mindössze két lépcsőben. Alap hogy a kocsi TISZTA legyen. A zöld cucchoz durva (nálam ez 3M kék szivacs) szivacs korong, a lilához finom szivacs.
Valamirevaló autófestékesnél kapsz decire  is pasztát (egy teli flakon amúgy kb 10ezer, de sok kocsira elég), és a szivacsok sem drágák. Hogy hogyan kell csinálni a gyakorlatban, arra meg rájössz menet közben.
Remélem tudtam segíteni!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.03.03 kedd, 22:47:34

Várom.
Az ülőlapot kellene nekem is javítani....pár helyen próbálkoztam, de senki nem kecsegtetett semmi jóval. :szomoru1:

1, az ülés
Ilyen volt (2 helyen szakadt)
(https://lh3.googleusercontent.com/-1PLgNbILqP0/VPYqd9_2qqI/AAAAAAAAEKM/uheR29oyX0I/w1191-h794-no/_MG_5971.JPG)
(https://lh5.googleusercontent.com/-HgWAwHAy2AE/VPYqdyxujUI/AAAAAAAAEKI/yldKCqQXBHY/w1191-h794-no/_MG_5972.JPG)

Ilyen lett
(https://lh5.googleusercontent.com/-abRiHRvENjA/VPWbqsJDmiI/AAAAAAAAEIg/hjMgJ2D10V8/w1191-h670-no/2015.%2B03.%2B03.%2B-%2B3)
(https://lh5.googleusercontent.com/-fw5FPHl2m-w/VPWbqhWbQ5I/AAAAAAAAEKg/4JNxSf7w_UQ/w1191-h670-no/2015.%2B03.%2B03.%2B-%2B2)

2, a kormány
Ilyen volt
bocsánat a kék tonusért, most vettem csak észre
(https://lh4.googleusercontent.com/-0MLn5gCwuc8/VPYqdn_uLdI/AAAAAAAAEKo/XtKgpG33uH8/w1191-h794-no/_MG_5973.JPG)
Ilyen lett
(https://lh5.googleusercontent.com/-OyQ5csja7zU/VPWbqrmN1cI/AAAAAAAAEIc/3fNdv-LoJoc/w1191-h670-no/2015.%2B03.%2B03.%2B-%2B1)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.03.03 kedd, 23:07:02
1, az ülés
Ilyen volt (2 helyen szakadt)
https://lh3.googleusercontent.com/-1PLgNbILqP0/VPYqd9_2qqI/AAAAAAAAEKM/uheR29oyX0I/w1191-h794-no/_MG_5971.JPG
https://lh5.googleusercontent.com/-HgWAwHAy2AE/VPYqdyxujUI/AAAAAAAAEKI/yldKCqQXBHY/w1191-h794-no/_MG_5972.JPG

Ilyen lett
https://lh5.googleusercontent.com/-abRiHRvENjA/VPWbqsJDmiI/AAAAAAAAEIg/hjMgJ2D10V8/w1191-h670-no/2015.%2B03.%2B03.%2B-%2B3
https://lh5.googleusercontent.com/-fw5FPHl2m-w/VPWbqhWbQ5I/AAAAAAAAEKg/4JNxSf7w_UQ/w1191-h670-no/2015.%2B03.%2B03.%2B-%2B2

2, a kormány
Ilyen volt
bocsánat a kék tonusért, most vettem csak észre
https://lh4.googleusercontent.com/-0MLn5gCwuc8/VPYqdn_uLdI/AAAAAAAAEKo/XtKgpG33uH8/w1191-h794-no/_MG_5973.JPG
Ilyen lett
https://lh5.googleusercontent.com/-OyQ5csja7zU/VPWbqrmN1cI/AAAAAAAAEIc/3fNdv-LoJoc/w1191-h670-no/2015.%2B03.%2B03.%2B-%2B1

Szép lett.  :eljen:
Jöhet az elérhetőség is.  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.03.04 szerda, 06:09:19

kék volt és szürke lett? ;D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kotta_cs - 2015.03.04 szerda, 09:13:22
kék volt és szürke lett? ;D

Bocs, auto white balance-on volt és beltéri neonra állítottam. Nem vettem észre

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mobster - 2015.03.08 vasárnap, 17:45:23
Üdv!

A 3M zöld kupakos polírral kezdj, utána szintén 3M lila kupakossal menj át rajta. Így rutin nélkül is (hamar rá lehet érezni) "profi"  eredményt érhetsz el, mindössze két lépcsőben. Alap hogy a kocsi TISZTA legyen. A zöld cucchoz durva (nálam ez 3M kék szivacs) szivacs korong, a lilához finom szivacs.
Valamirevaló autófestékesnél kapsz decire  is pasztát (egy teli flakon amúgy kb 10ezer, de sok kocsira elég), és a szivacsok sem drágák. Hogy hogyan kell csinálni a gyakorlatban, arra meg rájössz menet közben.
Remélem tudtam segíteni!
Köszönöm a hozzászólásod, utána fogok nézni az említett szereknek, és nagy valószínűséggel be is vásárolok belőlük.
Sokat segítettél  :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mobster - 2015.03.08 vasárnap, 17:47:00

Nem egyszerű dolog ám polírozni (főleg egy sötét autót), ha nincs semmi gyakorlatod.  Ha mindeképpen magadnak szeretnéd csinálni akkor ne a saját autódnak ugorj neki elsőre......gyakorolj valami bontószökevényen.
Donornak ott van apám 98-as végig garázsban tarott S40-e  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kupeti - 2015.03.08 vasárnap, 19:58:55
Köszönöm a hozzászólásod, utána fogok nézni az említett szereknek, és nagy valószínűséggel be is vásárolok belőlük.
Sokat segítettél  :wave:

Szívesen. Üdv!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: JOCi - 2015.03.11 szerda, 21:40:55
Ez az igazi autókozmetika kívül-belül!  :falbav:

(http://www.delmagyar.hu/kepek/kepgaleria/L3004246.jpg)

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/semmi_baja_nem_lett_a_tiszaba_zuhant_kocsi_5_utasanak/2421033/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2015.03.12 csütörtök, 15:10:08
Ez az igazi autókozmetika kívül-belül!  :falbav:

vér profik  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.19 vasárnap, 09:50:02
A kormánynál nálam is ki van kopva szürke rész.
Találtam ezt az oldalt:
http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes (http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes)
A kérdésem az lenne, hogy mivel pattintotta le a műanyagokat?
Azt látom, hogy valami ipod szétszedő célszerszámmal, de itthon hol tudok hasonlót szerezni?
Csavarhúzóval nem igen esnék neki.

Köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.04.19 vasárnap, 10:27:13
A kormánynál nálam is ki van kopva szürke rész.
Találtam ezt az oldalt:
http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes (http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes)
A kérdésem az lenne, hogy mivel pattintotta le a műanyagokat?
Azt látom, hogy valami ipod szétszedő célszerszámmal, de itthon hol tudok hasonlót szerezni?
Csavarhúzóval nem igen esnék neki.

Köszi!
1 kés is jó, csak óvatosan.   

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2015.04.19 vasárnap, 10:36:04
A kormánynál nálam is ki van kopva szürke rész.
Találtam ezt az oldalt:
http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes (http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes)
A kérdésem az lenne, hogy mivel pattintotta le a műanyagokat?
Azt látom, hogy valami ipod szétszedő célszerszámmal, de itthon hol tudok hasonlót szerezni?
Csavarhúzóval nem igen esnék neki.

Köszi!

Valami olyannal, ami nem keményebb nála. Pl. használaton kívüli hitelkártya sarka.

Ne megoldás az is, ha rongyot teszel a csavarhúzó végére, hogy ne nyomja meg a műanyagot.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Ferqo - 2015.04.19 vasárnap, 22:27:33
A kormánynál nálam is ki van kopva szürke rész.
Találtam ezt az oldalt:
http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes (http://www.fordwiki.co.uk/index.php?title=Vinyl_Wrapping_Steering_Wheel_Spokes)
A kérdésem az lenne, hogy mivel pattintotta le a műanyagokat?
Azt látom, hogy valami ipod szétszedő célszerszámmal, de itthon hol tudok hasonlót szerezni?
Csavarhúzóval nem igen esnék neki.

Köszi!

Szia!
Szerintem, az nem Ipod szétszedő szerszám, hanem kerékpárgumi leszereléséhez használatos célszerszám.
Szolid az angol tudásom, de mintha a szövegben is ez lenne írva.
Kerékpárboltban, szervízben pár száz forintért tudsz ilyet venni.
Üdv, Ferqó

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.20 hétfő, 08:14:17
Köszönöm az ötleteket!
Már csak fóliát kell beszereznem a helyi dekorosoknál.
 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.22 szerda, 12:10:44
Kész van.
A leszedést egy vékony pengéjű késsel csináltam.
Felragasztás előtt megcsiszoltam 2000-es vízpapírral.

Ilyen volt:
(http://www.kephost.com/images/2015/04/22/DSCF1519.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/Fe9G)

Ilyen lett:
(http://www.kephost.com/images/2015/04/22/DSCF1520.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/Fe9M)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kispusi - 2015.04.22 szerda, 18:45:39
Kész van.
A leszedést egy vékony pengéjű késsel csináltam.
Felragasztás előtt megcsiszoltam 2000-es vízpapírral.

Ilyen volt:
[img]http://www.kephost.com/images/2015/04/22/DSCF1519.md.jpg

Ilyen lett:
[url=http://www.kephost.com/image/Fe9M][img]http://www.kephost.com/images/2015/04/22/DSCF1520.md.jpg
 (http://www.kephost.com/image/Fe9G)

Ügyes vagy. Jól néz ki. Csiszoltad vagy fóliáztad....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.22 szerda, 19:27:36
Ügyes vagy. Jól néz ki. Csiszoltad vagy fóliáztad....
Köszi, fóliáztam, de lett rajta pár darab buborék hiába vigyáztam.
De nem feltűnő.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kispusi - 2015.04.23 csütörtök, 19:54:21
Köszi, fóliáztam, de lett rajta pár darab buborék hiába vigyáztam.
De nem feltűnő.

Nekem is kezd megkopni. Milyen fóliát raktál rá és hol lehet beszerezni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.24 péntek, 08:51:08

Nekem is kezd megkopni. Milyen fóliát raktál rá és hol lehet beszerezni?
A helyben található dekor cégnél, akik reklámtáblákat csinálnak.
Sima ezüst fólia, ezek a fém színűek vékonyabbak mint a normálok.
Hajszárító így is kell hozzá a sok ív miatt. 300ft-ba került 50x50cm.  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sendrew - 2015.04.24 péntek, 11:01:13
Ügyes vagy. Jól néz ki. Csiszoltad vagy fóliáztad....

Olvasgass vissza picit

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2015.04.24 péntek, 11:05:04
Köszi, fóliáztam, de lett rajta pár darab buborék hiába vigyáztam.
De nem feltűnő.

Megszúrod valami nagyon hegyes tűvel és kinyomod alóla a levegőt.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.24 péntek, 14:10:12
Megszúrod valami nagyon hegyes tűvel és kinyomod alóla a levegőt.

AndyA
Kettő bubinál úgy csináltam, de meglátszik, nem volt elég hegyes a tű.
Amúgy, olyan 1mm2 vagy kisebb bubik vannak kb 5-6db összesen. A bal alsó tökéletesre sikerült.
A következő projekt a bőrülések feljavítása lesz. :smile:
Ezt viszont csak májusban tudom megcsinálni, mert a színkód nem passzolt.
Be kell küldenem a fejtámlát és kikeverik a tökéletes színt hozzá, persze ingyen, plusz a folyékony bőrt.
Arról is csinálok majd képeket.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2015.04.24 péntek, 16:10:20

festés előtt:

http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5801.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/IMG_20150325_230058.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/IMG_20150325_230126.jpg

festés után:
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5803.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5807.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5805.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5806.jpg
 :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.04.25 szombat, 08:08:37

Jó lett!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.04.27 hétfő, 11:32:48
Valami tuti tipp autógumi ápolásához?

Nincs garázs, valamivel ápolnám az új gumikat.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.04.27 hétfő, 12:24:51
Valami tuti tipp autógumi ápolásához?

Nincs garázs, valamivel ápolnám az új gumikat.
glicerin.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gravitydave - 2015.04.27 hétfő, 18:34:59
Valami tuti tipp autógumi ápolásához?

Nincs garázs, valamivel ápolnám az új gumikat.

lidl w5 gumiapolo spray

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsoel - 2015.05.03 vasárnap, 20:03:17
Valami tuti tipp autógumi ápolásához?

Nincs garázs, valamivel ápolnám az új gumikat.

Turtle wax guliápoló.
Tuti jó.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2015.05.04 hétfő, 11:51:59
Van egy szellőző rostélyba akasztható telefontartóm, amit középre szoktam rakni. Ablaktisztítóval áttöröltük a középkonzolt és azóta a fautánzat csúszós lett és a tartó tappancsai is csúszkálnak rajta a kanyarban. Mit lehetne csinálni vele, hogy ne legyen ilyen csúszós?
 
Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.05.04 hétfő, 19:21:24
Van egy szellőző rostélyba akasztható telefontartóm, amit középre szoktam rakni. Ablaktisztítóval áttöröltük a középkonzolt és azóta a fautánzat csúszós lett és a tartó tappancsai is csúszkálnak rajta a kanyarban. Mit lehetne csinálni vele, hogy ne legyen ilyen csúszós?
 
gagyi volt a tisztító.  Alkoholos cuccal áttörölni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2015.05.05 kedd, 08:45:22
gagyi volt a tisztító.  Alkoholos cuccal áttörölni.
Köszi! Így már jobb.  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: kalimera75 - 2015.05.11 hétfő, 08:05:36
festés előtt:

http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5801.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/IMG_20150325_230058.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/IMG_20150325_230126.jpg

festés után:
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5803.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5807.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5805.jpg
http://www.kephost.com/images/2015/04/24/HPIM5806.jpg
 :vigyor3:

Ügyes vagy!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sbalazs1 - 2015.05.28 csütörtök, 15:25:11
Sziasztok

segítsetek kérlek:

MK IV. mondeo esetében tapasztalt már vki olyat, hogy pl. a bal első ajtón, belül, a műanyag(?) ajtóborítás megadta magát fent az ablaknál és felhullámosodott az anyag úgy,hogy kilátszik alóla  a fehér hungarocell szerű anyag?

Én úgy vettem anno a kocsit, hogy már kicsit kezdett elengedni az anyag és persze a horvát nyarak, (tűzforró utastér) sem segített neki.

Ismer vki jó kárpitost? vagy szerezzek egy bontott ajtó belsőt?

Köszi a tippeket előre is.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.05.28 csütörtök, 16:15:31
Sziasztok

segítsetek kérlek:

MK IV. mondeo esetében tapasztalt már vki olyat, hogy pl. a bal első ajtón, belül, a műanyag(?) ajtóborítás megadta magát fent az ablaknál és felhullámosodott az anyag úgy,hogy kilátszik alóla  a fehér hungarocell szerű anyag?

Én úgy vettem anno a kocsit, hogy már kicsit kezdett elengedni az anyag és persze a horvát nyarak, (tűzforró utastér) sem segített neki.

Ismer vki jó kárpitost? vagy szerezzek egy bontott ajtó belsőt?

Köszi a tippeket előre is.

Bontott kárpit a legjobb megoldás. Persze ne olasz kocsiból  mert az is úgy fog kinezni :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: sbalazs1 - 2015.05.28 csütörtök, 16:17:50
Bontott kárpit a legjobb megoldás. Persze ne olasz kocsiból  mert az is úgy fog kinezni :wave:

Köszi a megerősítést,  :worship:

sejtettem, hogy a bontott lesz a megoldás

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: gravitydave - 2015.05.28 csütörtök, 17:31:06
Sziasztok

segítsetek kérlek:

Ismer vki jó kárpitost? vagy szerezzek egy bontott ajtó belsőt?

Köszi a tippeket előre is.

ragaszd vissza palmatex el vagy valami hasonloval.
 :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.06.10 szerda, 07:44:37
Kipróbáltam már több fajta festéket, de nem lettek jók.
Tükörfólia  ;)

(http://www.kephost.com/images/2015/06/10/IMG_20150525_154146.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/FfgG)

(http://www.kephost.com/images/2015/06/10/IMG_20150525_154054.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/FfgM)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.06.25 csütörtök, 19:08:12
Készen lettek az ülések is. :)

előtte:
(http://www.kephost.com/images/2015/06/25/0175465.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/SAPe)
(http://www.kephost.com/images/2015/06/25/02.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/SAPr)
(http://www.kephost.com/images/2015/06/25/03.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/SAP4)

utána:
(http://www.kephost.com/images/2015/06/25/0461f31.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/SAPW)
(http://www.kephost.com/images/2015/06/25/05.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/SAPi)
(http://www.kephost.com/images/2015/06/25/06.md.jpg) (http://www.kephost.com/image/SAPt)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.06.25 csütörtök, 19:16:50
Készen lettek az ülések is. :)

előtte:
[img width=449 height=600]http://www.kephost.com/images/2015/06/25/0175465.md.jpg[/img[/url
[url=http://www.kephost.com/image/SAPr][img width=449 height=600]http://www.kephost.com/images/2015/06/25/02.md.jpg[/img[/url
[url=http://www.kephost.com/image/SAP4][img width=449 height=600]http://www.kephost.com/images/2015/06/25/03.md.jpg[/img[/url

utána:
[url=http://www.kephost.com/image/SAPW][img width=449 height=600]http://www.kephost.com/images/2015/06/25/0461f31.md.jpg[/img[/url
[url=http://www.kephost.com/image/SAPi][img width=449 height=600]http://www.kephost.com/images/2015/06/25/05.md.jpg[/img[/url
[url=http://www.kephost.com/image/SAPt][img]http://www.kephost.com/images/2015/06/25/06.md.jpg[/img[/url
 (http://www.kephost.com/image/SAPe)
Szépek lettek! Ki, hol, hogy, és mennyiért csinálta?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.06.25 csütörtök, 19:19:37
Szépek lettek! Ki, hol, hogy, és mennyiért csinálta?
Köszi!  :worship:
Én csináltam. 70 euro volt a szett hozzá és még a hátsó ülésekre is futja.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2015.06.25 csütörtök, 19:26:42
Köszi!  :worship:
Én csináltam. 70 euro volt a szett hozzá és még a hátsó ülésekre is futja.

 :taps:

kérdés,h mennyire lesz tartós!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.06.25 csütörtök, 19:32:10
:taps:

kérdés,h mennyire lesz tartós!  :vigyor3:

Most majd kiderül...
de szerintem nem gagyi cucc.
Ugyanezzel az anyaggal dolgoznak otthon is a műhelyek, csak egy vagyont kérnek el érte.  ;)
Én közvetlen a gyártótól rendeltem. be kellett küldenem az egyik fejtámlát és kikeverték a színt hozzá.
Folyékony bőr, bőrfesték.
http://www.lederzentrum.de/ (http://www.lederzentrum.de/)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2015.06.25 csütörtök, 19:36:40
Most majd kiderül...
de szerintem nem gagyi cucc.
Ugyanezzel az anyaggal dolgoznak otthon is a műhelyek, csak egy vagyont kérnek el érte.  ;)
Én közvetlen a gyártótól rendeltem. be kellett küldenem az egyik fejtámlát és kikeverték a színt hozzá.
Folyékony bőr, bőrfesték.
http://www.lederzentrum.de/ (http://www.lederzentrum.de/)

 :eljen:
nekünk sajnos nincs jó tapasztalunk vele (nem ezzel a márkával). + akivel beszéltünk más kárpitossal, ő sem volt vele elégedett. Sőt!
De remélem,h ez beválik. A színkódot tartsd meg. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.06.25 csütörtök, 19:43:12
:eljen:
nekünk sajnos nincs jó tapasztalunk vele (nem ezzel a márkával). + akivel beszéltünk más kárpitossal, ő sem volt vele elégedett. Sőt!
De remélem,h ez beválik. A színkódot tartsd meg. :vigyor3:

Én a sportverda egyik adásában láttam, hogy hogyan csinálja egy pesti cég.
Ő náluk nem volt színre kevert folyékony bőr. Sima fehér anyaggal töltötték ki a repedéseket és úgy fújták a színt rá.  :wow1:

Na, ez nem ilyen!
Szerintem nem lesz vele gondom.
Fel is írom a színkódot: grau 168009.  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Cs12 - 2015.06.25 csütörtök, 20:33:51
Én a sportverda egyik adásában láttam, hogy hogyan csinálja egy pesti cég.
Ő náluk nem volt színre kevert folyékony bőr. Sima fehér anyaggal töltötték ki a repedéseket és úgy fújták a színt rá.  :wow1:

Na, ez nem ilyen!
Szerintem nem lesz vele gondom.
Fel is írom a színkódot: grau 168009.  :smile:

 :taps:

https://www.youtube.com/watch?v=rBCNAwylkng

https://www.youtube.com/watch?v=WJShIYoISO0

https://www.youtube.com/watch?v=9QDEPjeJbTo

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zeix - 2015.06.25 csütörtök, 22:52:35
:taps:

https://www.youtube.com/watch?v=rBCNAwylkng

https://www.youtube.com/watch?v=WJShIYoISO0

https://www.youtube.com/watch?v=9QDEPjeJbTo

https://m.youtube.com/user/lederzentrum (https://m.youtube.com/user/lederzentrum)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2015.06.29 hétfő, 10:26:08
Van valakinek valamilyen tuti módszerre fólia leszedésra?  :fejvakaras:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2015.06.29 hétfő, 10:38:47
Van valakinek valamilyen tuti módszerre fólia leszedésra?  :fejvakaras:
milyen folia? Uvegrol sotitito? holegfuvo es sok turelem. A ragacs nekem csak koromlakk lemosoval jott le. Azzal is nehezen.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2015.06.29 hétfő, 11:36:34
milyen folia? Uvegrol sotitito? holegfuvo es sok turelem. A ragacs nekem csak koromlakk lemosoval jott le. Azzal is nehezen.

Üvegről, sötétítő. Nekiugrottam a balhátsónak próbaként, hajszárító fellazítja, benzin leoldja a ragacsot (egész könnyen). Na de magát az üveget hogyan tudom kiszedni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.06.29 hétfő, 14:19:55
Üvegről, sötétítő. Nekiugrottam a balhátsónak próbaként, hajszárító fellazítja, benzin leoldja a ragacsot (egész könnyen). Na de magát az üveget hogyan tudom kiszedni?
Belső ajtóborítás leszed, az alatta levő polifoam anyagot tartó ragacsot sniccerrel óvatosan lefejted, akkor látsz majd két csavart, ami az ablakemelő tartójában tartja az üveget. Azt a két csavart meglazítod, és ki tudod szedni az üveget.
(Legalábbis az első ajtónál így működik. Azt cseréltem már párszor. Gondolom a hátsó is hasonló logikájú)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2015.06.29 hétfő, 15:29:14
Üvegről, sötétítő. Nekiugrottam a balhátsónak próbaként, hajszárító fellazítja, benzin leoldja a ragacsot (egész könnyen). Na de magát az üveget hogyan tudom kiszedni?
ajtókárpit levesz, az üveg bele van pattintva egy műanyag foglalatba. az üvegen van egy lyuk, azon keresztül oldod a kötést és közben imátkozol, hogy ne törjön el az üveg :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2015.06.29 hétfő, 15:29:29
Belső ajtóborítás leszed, az alatta levő polifoam anyagot tartó ragacsot sniccerrel óvatosan lefejted, akkor látsz majd két csavart, ami az ablakemelő tartójában tartja az üveget. Azt a két csavart meglazítod, és ki tudod szedni az üveget.
(Legalábbis az első ajtónál így működik. Azt cseréltem már párszor. Gondolom a hátsó is hasonló logikájú)
hátsó sajna nem olyan. az valami ritka hülye megoldás

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: D - 2015.06.29 hétfő, 20:44:27
Köszi a tippeket, közben megoldottam. Első csavaros, hátsó pattintós. Imádkoztam, így az üveg sem tört és a tömítéseket sem szakítottam el  8)

ui: Ha esetleg valaki hasonlóra vállalkozik: Hajszárítóval fel lehet lazítani, a visszamaradó ragacsot meg leoldja a benzin, csak amint feloldja le kell törölni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.06.30 kedd, 10:01:30
hátsó sajna nem olyan. az valami ritka hülye megoldás
:szomoru1: Még jó, hogy nem azt kell cserélgetnem  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Butcher88 - 2015.07.11 szombat, 09:13:14
Sziasztok!
Honnan tudnék szerezni piros bőr belsőt?
Gondolom ritka,mint a fehér holló de tetszene nagyon. :-)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: V.Tamás - 2015.07.11 szombat, 10:27:44
Sziasztok!
Honnan tudnék szerezni piros bőr belsőt?
Gondolom ritka,mint a fehér holló de tetszene nagyon. :-)

Itt probáld:
http://mondeo.hu/index.php?topic=14319.0

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Butcher88 - 2015.07.11 szombat, 10:35:52
Itt probáld:
http://mondeo.hu/index.php?topic=14319.0

Köszi,megpróbálom! :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2015.07.12 vasárnap, 17:50:47
Sziasztok,

mostanában(már vagy 2 éve :vigyor3:) az utcán parkolok, ezáltal a nap igen erősen éri az autót. Észrevettem hogy itt-ott foltokban mintha kiszívta volna a nap. Nem vészes, de azért látni. Rendszeresen szoktam műszerfalápolóval tisztítani, eddig nem is volt ilyen gond. Lehet ezzel kezdeni valamit? Van valami "csodaműszerfalápoló"? :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dávid - 2015.07.13 hétfő, 15:24:13
Az idők során elszíneződött (enyhén besárgult) lámpabúra polírozással megújítható, vagy az egész anyag van elszíneződve, és semmit nem segít rajta a külső felület polírozása?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ABR - 2015.07.15 szerda, 09:46:58
Börülést mivel ápoljátok? Mi ajánlott?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2015.07.15 szerda, 11:23:25
Börülést mivel ápoljátok? Mi ajánlott?

Én ezt használom:
http://autoglym.hu/termek/leather-care-balm/ (http://autoglym.hu/termek/leather-care-balm/)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.07.16 csütörtök, 20:39:57
Sziasztok,

mostanában(már vagy 2 éve :vigyor3:) az utcán parkolok, ezáltal a nap igen erősen éri az autót. Észrevettem hogy itt-ott foltokban mintha kiszívta volna a nap. Nem vészes, de azért látni. Rendszeresen szoktam műszerfalápolóval tisztítani, eddig nem is volt ilyen gond. Lehet ezzel kezdeni valamit? Van valami "csodaműszerfalápoló"? :vigyor3:
tegyél rá szőnyeget mint a törökök  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.07.16 csütörtök, 20:40:49
Az idők során elszíneződött (enyhén besárgult) lámpabúra polírozással megújítható, vagy az egész anyag van elszíneződve, és semmit nem segít rajta a külső felület polírozása?
segít a polír, de precízen meg kell csinálni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2015.07.16 csütörtök, 23:23:50
tegyél rá szőnyeget mint a törökök  :vigyor3:

Hogy erre eddig nem gondoltam! És milyen színűt érdemes? Nem baj ha mintás?  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.07.17 péntek, 10:25:07
Hogy erre eddig nem gondoltam! És milyen színűt érdemes? Nem baj ha mintás?  :nyes:
Piros a legjobb, jó sok mintával, és rojtos legyen a széle :nyes:   Mikor először láttam nem hittem a szememnek. Viszont nem melegszik a műszerfal

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kispusi - 2015.07.17 péntek, 16:36:22
Kubában úgy voltak a Zsigulik lefóliázva, csont fekete fóliával körbe, még az első szélvédő is fóliázva van.
(Nem hogy be nem láttál de még ki se nagyon)
Csak a szem magasságában egy 15 cm-es sávban nincs fólia.  Le is fényképeztük majd megkeresem a képet
és belinkelem....   :taps:  :taps:   :taps:

Ja és még voltak szőrös műszerfal borítások. Na az még gyönyörű....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: dfeco - 2015.08.04 kedd, 17:06:47
Sziasztok!

Egészségre ártalmatlan autóillatosítót keressek. Tudtok segíteni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2015.08.04 kedd, 18:13:14
Sziasztok!

Egészségre ártalmatlan autóillatosítót keressek. Tudtok segíteni?

Ez olyan magaslabda, amit már nem illik lecsapni... :vigyor3:

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: dfeco - 2015.08.05 szerda, 07:39:29
Ez olyan magaslabda, amit már nem illik lecsapni... :vigyor3:
AndyA
akkor úgy írom "legkevésbbé ártalmas"

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2015.08.05 szerda, 07:48:33
akkor úgy írom "legkevésbbé ártalmas"

Eh, ha már magyarázni kell a poént, az a halála... :)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: dfeco - 2015.08.05 szerda, 09:12:01
Eh, ha már magyarázni kell a poént, az a halála... :)
AndyA
tudtomon kívül írtam valami bődületest, de a kérdésemre is várom a választ....:)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: grubi - 2015.08.13 csütörtök, 15:32:27
Sziasztok,
A szélvédőről és a hátsó ablakról mivel érdemes a régi megkeményedett matricákat levakarni, leszedni?
Van erre valami bevált módszer?

Köszönöm :worship:
Krisztián

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2015.08.13 csütörtök, 15:52:15
Sziasztok,
A szélvédőről és a hátsó ablakról mivel érdemes a régi megkeményedett matricákat levakarni, leszedni?
Van erre valami bevált módszer?

Köszönöm :worship:
Krisztián

Melegítsd fel hajszárítóval kívülről, belülről, valószínűleg nyom nélkül szépen lejön. Ha marad valami, denaturált szesz, sebbenzin.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: blau4kombi - 2015.08.13 csütörtök, 16:29:55
Börülést mivel ápoljátok? Mi ajánlott?
Lanolinos babapopsitörlőkendő!
Legalábbis a félbőr ülés bőrrészét. Hogy ez alcantarához is jó-e, azt nem tudom.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: grubi - 2015.08.16 vasárnap, 14:42:53
Melegítsd fel hajszárítóval kívülről, belülről, valószínűleg nyom nélkül szépen lejön. Ha marad valami, denaturált szesz, sebbenzin.
Köszönöm a tippet, egy kis melegítés után szépen lejött mind. :taps:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Big_Qba - 2015.08.17 hétfő, 08:54:48
Próbáltam rákeresve, visszapörgetve megtalálni, de nem sikerült.

Valaki ajánlott egy tuti módszert fenyőgyanta cseppek eltávolítására. Emlékszik erre valaki? Mit ajánlotok?  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.08.17 hétfő, 09:29:52
Próbáltam rákeresve, visszapörgetve megtalálni, de nem sikerült.

Valaki ajánlott egy tuti módszert fenyőgyanta cseppek eltávolítására. Emlékszik erre valaki? Mit ajánlotok?  :worship:

Lehet kapni ilyen sprayt, ráfújod és letörlöd.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Big_Qba - 2015.08.17 hétfő, 09:44:28
Lehet kapni ilyen sprayt, ráfújod és letörlöd.
Van konkrét tapasztalatod ilyennel kapcsolatban? hol és mit vettél?  :worship:

Találtam Kátrány- és gyantaoldót (http://www.ragasztorszag.hu/index.php?term_id=4423&center=uj_termek). Jó lesz?  :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.08.17 hétfő, 09:47:21
Van konkrét tapasztalatod ilyennel kapcsolatban? hol és mit vettél?  :worship:

Találtam Kátrány- és gyantaoldót (http://www.ragasztorszag.hu/index.php?term_id=4423&center=uj_termek). Jó lesz?  :wave:

Jó lesz. Én még norautósat vettem anno, és befújod, picit vársz, és szinte egy mozdulattal letörlöd...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Big_Qba - 2015.08.17 hétfő, 10:30:49
Jó lesz. Én még norautósat vettem anno, és befújod, picit vársz, és szinte egy mozdulattal letörlöd...
köcce  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2015.08.21 péntek, 15:58:00
Próbáltam rákeresve, visszapörgetve megtalálni, de nem sikerült.

Valaki ajánlott egy tuti módszert fenyőgyanta cseppek eltávolítására. Emlékszik erre valaki? Mit ajánlotok?  :worship:

Denaturált szesz erre is tökéletes, a lakkot sem bántja.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dávid - 2015.09.04 péntek, 15:22:35
1. Tud valaki ajánlani Bp-en (lehetőleg északi régió) kárpitost? Bőrön kéne javítani körömnyi beszakadást (nem kicserélni az egész darabot nevetségesen horror áron), meg összevarrni a varrás mentén. Kisebb sérülésekre van valami pasztás megoldás is, házilag dolgozott már valaki azzal?

2. Milyen bőrápolószert ajánlotok, és hol lehet/érdemes megvenni?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2015.09.29 kedd, 19:01:52
Gumi alkatrészeket megmarhatja a WD40?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Butcher88 - 2015.09.29 kedd, 19:14:25
Gumi alkatrészeket megmarhatja a WD40?

Nem!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2015.09.29 kedd, 19:15:47
Gumi alkatrészeket megmarhatja a WD40?
nemkéne

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2015.09.29 kedd, 21:02:36
 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: SzJani - 2015.10.20 kedd, 21:48:24
toll, bőr

A legutóbbi (vagy azelőtti) minin vki észrevette, hogy a windsor bőr ülésem belső oldalán ott egy kb 5-6 cm-es golyóstoll tinta csík.
Néztem én is, igazából én nem vettem észre vásárláskor.
Mivel a fekete színen nem annyira feltűnő, így nem foglalkoztam vele. Aztán ma eszembe jutott, s túrtam a netet egy picit.
Írnak mindenféle praktikákról: ecet, alkohol, körömlakklemosó, wanish, aszkorbinsav, friss citrom leve, hajlakk, tej, stb.
Namondom kipróbálom a számomra leggagyibbnak tűnő megoldást: popsitörlő.  :vigyor3:
Bazzeg', 5mp dörzsölés után lekapta  :wow1: , pedig legalább 1,5 hónapos a folt (akkor vettem a kocsit).
Gyorsan áttöröltem egy száraz puha ronggyal, semmi nem látszik, nem szedte ki a bőr színét, minden kafa.  :angel:
csak, hogy tudjátok. ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.10.20 kedd, 22:15:18

és ki vette észre?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: SzJani - 2015.10.20 kedd, 22:38:00
és ki vette észre?

 :fejvakaras:
talán Domi?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Csabi77 - 2015.10.20 kedd, 22:45:24
toll, bőr

A legutóbbi (vagy azelőtti) minin vki észrevette, hogy a windsor bőr ülésem belső oldalán ott egy kb 5-6 cm-es golyóstoll tinta csík.
Néztem én is, igazából én nem vettem észre vásárláskor.
Mivel a fekete színen nem annyira feltűnő, így nem foglalkoztam vele. Aztán ma eszembe jutott, s túrtam a netet egy picit.
Írnak mindenféle praktikákról: ecet, alkohol, körömlakklemosó, wanish, aszkorbinsav, friss citrom leve, hajlakk, tej, stb.
Namondom kipróbálom a számomra leggagyibbnak tűnő megoldást: popsitörlő.  :vigyor3:
Bazzeg', 5mp dörzsölés után lekapta  :wow1: , pedig legalább 1,5 hónapos a folt (akkor vettem a kocsit).
Gyorsan áttöröltem egy száraz puha ronggyal, semmi nem látszik, nem szedte ki a bőr színét, minden kafa.  :angel:
csak, hogy tudjátok. ;)

Nekem csak az tünt fel,hogy kényelmes az ülés.A fehér betét dob rajta..
Jah gratulálok szép kocsi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: SzJani - 2015.10.20 kedd, 22:46:26

Nekem csak az tünt fel,hogy kényelmes az ülés.A fehér betét dob rajta..
Jah gratulálok szép kocsi!

thx

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.10.21 szerda, 06:08:35
:fejvakaras:
talán Domi?
Mit mond Domi?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.10.21 szerda, 15:41:57
Mit mond Domi?
Domi azt mondja, hogy ő vette észre a toll csíkot, viszont most fogalma nincs hogy milyen lett az eredmény, mert azóta nem látta a kocsit :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.10.21 szerda, 17:02:24
Domi azt mondja, hogy ő vette észre a toll csíkot, viszont most fogalma nincs hogy milyen lett az eredmény, mert azóta nem látta a kocsit :D
nemá'...én máshogy emlékszem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.10.21 szerda, 17:13:09
nemá'...én máshogy emlékszem.
Akkor a Domi nem emlékszik rá, hogy mire nem emlékszik.

Megyek, beveszem a Cavinton-t, csak nem tudom minek kell az  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: SzJani - 2015.10.21 szerda, 21:10:21
nemá'...én máshogy emlékszem.

tevótá'?
 :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2015.10.21 szerda, 21:12:00
tevótá'?
 :vigyor3:
:nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: SzJani - 2015.10.21 szerda, 21:16:10
:nyes:
Hát, én úgy emlékeztem, hogy Domi szólt ki a kocsiból, legalább is tőle hallottam, mert ő ült elöl.
há'köszi.
A lényeg, hogy eltűnt.  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.10.21 szerda, 21:19:15
:nyes:

Érthető....neked pont szemmagasságban van, Domi max a kocsi tetején venné észre a karcokat/foltokat.   :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.10.22 csütörtök, 08:34:19
Hát, én úgy emlékeztem, hogy Domi szólt ki a kocsiból, legalább is tőle hallottam, mert ő ült elöl.
há'köszi.
A lényeg, hogy eltűnt.  ;)
Alf ült elől, csak ő ugye kevésbé észrevehető  :eplus2: De én szóltam neked. Már emlékszem (mégiscsak jó az a Cavinton :D )

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.11.08 vasárnap, 18:46:33
A különböző autómosókban ajánlgatott akciós polírozások érnek valamit?
Van valakinek tapasztalata ilyennel?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.11.08 vasárnap, 18:59:35
A különböző autómosókban ajánlgatott akciós polírozások érnek valamit?
Van valakinek tapasztalata ilyennel?

Attól függ milyen mosó.....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.11.08 vasárnap, 19:20:21

Attól függ milyen mosó.....

Pl. ez (http://akcion.hu/4227-oszi-autopolirozas?a_aid=qponverzum&a_cid=ea476feb&utm_source=Qponverzum&utm_medium=Qponverzum&utm_campaign=Qponverzum).
Én azt se tudom, hogy nem akciós polír mennyibe kerül.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2015.11.08 vasárnap, 19:27:29
Pl. ez (http://akcion.hu/4227-oszi-autopolirozas?a_aid=qponverzum&a_cid=ea476feb&utm_source=Qponverzum&utm_medium=Qponverzum&utm_campaign=Qponverzum).
Én azt se tudom, hogy nem akciós polír mennyibe kerül.

Nem akciósan 20-25 ezer.
Esetleg Dentcraftot kérdezd meg.

Ha pesten kell akkor 2 mosót merek ajánlani:
https://www.facebook.com/Laca-Aut%C3%B3kozmetika-294940717214887/
http://www.sonaxcarwash.hu/arak.php

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.11.08 vasárnap, 19:42:21

Nem akciósan 20-25 ezer.
Esetleg Dentcraftot kérdezd meg.

Ha pesten kell akkor 2 mosót merek ajánlani:
https://www.facebook.com/Laca-Aut%C3%B3kozmetika-294940717214887/
http://www.sonaxcarwash.hu/arak.php

Köszi.
Dentcraftra már gondoltam, de azt majd talán tavasszal.

Most valami olcsó, de azért ér is valamit megoldás kellene, ezért gondoltam egy akciós csomagra.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Ferqo - 2015.11.08 vasárnap, 20:16:12
Sziasztok!
Ide írom. Unokaöcsém off autóján kell sárvédőt cserélni, mert rozsdás az alja, vett egy ugy. elemet, majd itthon lefújjuk alapon. Én kb 2 éve az MkII lökhárítóját fújtam itthon, nem volt hibamentes, de az autó össz állapotának megfelelő lett. Ezen felbuzdulva kevertetett színt, vett alapozót, lakkot.
Első kör: alapozó, szóróflakonos, egy elemen kibírjuk, aztán  a szín 1 meg még egy rétegben, vékonyan nehogy megfolyjon. Kapott egy réteg lakkot. Első hiba, nem szűrtem meg a lakkot, szemetes lett a felület. No nem baj, visszacsiszoltuk (800-1000 papír), de belekoptattunk a zöldbe, ami már csak akkor derült ki, amikor lelakkoztam.
Második kör: visszacsiszoltuk, igyekeztünk csak a lakkot leszedni, de helyenként leszaladtunk a fémig. Fújtunk rá alapozót. Nem kellett volna, felmarta a festéket.
Harmadik kör: elkezdtük lecsiszolni a festéket, tömte a papírt, szenvedés volt, hát hőlégfúvóval fellazítva, spalkival letoltuk. Átcsiszoltuk az egészet, alaposan odafigyelve. Alapoztuk, elfogyott az alapozó. Cimborától kaptunk szórógitettet, maradékot, flakonosat, ráfújtuk. Visszacsiszoltam. Szín egy réteg, faja, második közepén festék elfogyott. Unokaöccs ugrott, még zárásig odaér. Odaért. Hozott festéket ill. lakkot is, mert az előző lukkörökből neccesen maradt.
Fújtam a színt, jó lett. Bekeverem a lakkot, szóróm, szárad. Tuti lett. Minimális hiba, nem folyt meg, alig szösz benne, kipolírozható. Beszélgetek az unokaöccsel, mondja, végül nem ért oda, zárva voltak, máshonnan hozta a festéket lakkot.  :wow1: Mondom az a faja, mert az előző lakkba, a most hozott edzőt tettem, és ha nem egy a rendszer akkor csecs van. Megnéztem ismét az alkatrészt, de semmi hiba. Maradtunk abban, hogy fújok rá még egy réteg lakkot, legyen tuti, inkább legyen rétegvastagság, minthogy lepolírozzák róla. Ráfújtam. Nem kellett volna, felmarta anyjáig az egészet.
Valszeg a másodjára vett lakk+edző, nem szerette az előzőt, vagy nem tudom. Vagy a másodjára vett lakk nem szerette az észter hígítót, amit az elsőhöz adtak.
Ennyi munkával, ennyi anyaggal, ekkorát még nem sikerült ..ni.
Jövőhéten viszi fényezőhöz...
(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151108/20151108_172850_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151108/20151108_172850_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
A képet a Képfeltöltés.hu tárolja. http://www.kepfeltoltes.hu (http://www.kepfeltoltes.hu)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/151108/20151108_172912_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/151108/20151108_172912_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Nem tudom mit ronthattam el, de nem is vagyok fényező.
Üdv, Ferqó

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.11.10 kedd, 07:51:34

Nem ide való ez.

De 1 dolgot rontottal csak el : hogy nekikezdtel  :wave:

Nem a szuretlen lakk miatt lett szemetes hanem a nem megfelelő körülmények miatt.   800as- 1000es papír alapozó csiszolasra való nem lakkra. Nem  csoda h kikopott.  A nem megfelelően megszáradt  anyagok oszevesznek általában.     

Ez is 1 külön szakma, és ezt sem lehet a jutubrol megtanulni 2 este alatt.  Rengeteg a buktatoja, hatalmasakat lehet vele szívni.      Régebben mikor kevés melonk volt belekezdtem ebbe is. Meg vettem mindent ami kell, oktatás stb. Az eleje óriási szívás volt. Aztán egész jól sikerültek.  De mint minden, ez is csak úgy jó ha erre van raallva az ember.

Nem érdemes ilyenbe otthon belekezdeni.   És ilyenkor kiderül h az olcsó valójában drága..

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.11.10 kedd, 07:57:55
Pl. ez (http://akcion.hu/4227-oszi-autopolirozas?a_aid=qponverzum&a_cid=ea476feb&utm_source=Qponverzum&utm_medium=Qponverzum&utm_campaign=Qponverzum).
Én azt se tudom, hogy nem akciós polír mennyibe kerül.
Ennyiért nincs vesztenivalod!     2 dolog lehet: vagy nagyban csináljak és 1 hadsereg meg fogja csinálni 1-2 óra alatt, vagy csak simán osszetaknyoljak+wax.   Mindkét esetben pár mosás után hologramos lesz. Az utóbbi után elég hamar.    De meg  lehet utána csinálni jóra akármilyen xar.   

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mrsherrey - 2015.11.10 kedd, 09:42:09
Ennyiért nincs vesztenivalod!     2 dolog lehet: vagy nagyban csináljak és 1 hadsereg meg fogja csinálni 1-2 óra alatt, vagy csak simán osszetaknyoljak+wax.   Mindkét esetben pár mosás után hologramos lesz. Az utóbbi után elég hamar.    De meg  lehet utána csinálni jóra akármilyen xar.   

Azmiaz, hogy hologramos?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.11.10 kedd, 09:45:33
Azmiaz, hogy hologramos?

körkörösen aprócsíkos

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mrsherrey - 2015.11.10 kedd, 09:47:13
körkörösen aprócsíkos

Ahá, köszönöm :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mrsherrey - 2015.11.10 kedd, 09:48:08
Ahá, köszönöm :)

Hogy ON is legyek: épp most van a vasam autókozmetikában: kárpittisztítják, polírozzák stb. Izgatottan várom az eredményét.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.11.10 kedd, 14:25:46
Azmiaz, hogy hologramos?
Látod hogy mentek a polirgeppel

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.11.10 kedd, 14:26:12
Hogy ON is legyek: épp most van a vasam autókozmetikában: kárpittisztítják, polírozzák stb. Izgatottan várom az eredményét.
Írd meg mit csináltak és mennyiért

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.11.10 kedd, 15:03:49
Írd meg mit csináltak és mennyiért

Erre én is kíváncsi vagyok.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mrsherrey - 2015.11.10 kedd, 16:16:56
Írd meg mit csináltak és mennyiért

Ezt: http://www.autonerokozmetika.hu/teljes_autokozmetika

Igényeltem klubkártyát, úgyhogy az alapár 38 helyett 30 ezer, ehhez jön hozzá 4 ezer forint felár a bézs belső miatt. Az eredményeket majd meglátjuk, képgalériájuk alapján ígéretesnek tűnik. Ha tényleg patyolat az eredmény és nem lesz hologramos a polírozás után (remélem jól használtam az újonnan tanult kifejezést), akkor megér ennyit. Ha fhos lesz, akkor viszont őrjöngök.

Holnap délutánra ígérték készre, majd beszámolok.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Dentcraft - 2015.11.10 kedd, 18:54:58

Ennek ennyiért jónak kell lennie.   Jó az ár is.    Valami vaxot/nano  bevonatot mindenképp kérjél!!     Mi ennyiért nem biztos h meg tudjuk csinálni.  Bár mi a saját használatú kocsikat 3 soron szoktuk polírozni, és teljesen karcmentes közelről is!    Sokkal nagyobb a fénye és tartósabb mint a 2 sorosnak.

Jó ez a Pest... Van mennyiség, lehet kicsit olcsóbban dolgozni, és jönnek egyfolytában.  Biztos h jól megy nekik.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Ferqo - 2015.11.10 kedd, 20:25:37
Nem ide való ez.

De 1 dolgot rontottal csak el : hogy nekikezdtel  :wave:

Nem a szuretlen lakk miatt lett szemetes hanem a nem megfelelő körülmények miatt.   800as- 1000es papír alapozó csiszolasra való nem lakkra. Nem  csoda h kikopott.  A nem megfelelően megszáradt  anyagok oszevesznek általában.     

Ez is 1 külön szakma, és ezt sem lehet a jutubrol megtanulni 2 este alatt.  Rengeteg a buktatoja, hatalmasakat lehet vele szívni.      Régebben mikor kevés melonk volt belekezdtem ebbe is. Meg vettem mindent ami kell, oktatás stb. Az eleje óriási szívás volt. Aztán egész jól sikerültek.  De mint minden, ez is csak úgy jó ha erre van raallva az ember.

Nem érdemes ilyenbe otthon belekezdeni.   És ilyenkor kiderül h az olcsó valójában drága..
Szia!
Jutubos videót nem néztem. Lakkot szórtam már el 80-100kg-ot, igaz faipari viszonylatban. Több szempontból is sokkal egyszerűbb, de olyan ott nincs, hogy felmarja egyik réteg a másikat, még félig kikeményedett esetben sem. A 320-as papír már bőven elég köztes csiszolásra, stb. És a selyemfényű lakk bőven elbírja a beleszálló porszemeket.

De tökéletesen igazad van, a körülményeim nem erre valók.
Egyébként ha akkor megszűröm, akkor (lehet) túl lettünk volna a bulin, nem csak porszemek voltak benne, hanem komoly gambik...
Egyszer sikerült->kombi lökhárító
Egyszer nem->jelen szitu
Üdv, Ferqó

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.11.13 péntek, 08:07:18
Ezt: http://www.autonerokozmetika.hu/teljes_autokozmetika

Igényeltem klubkártyát, úgyhogy az alapár 38 helyett 30 ezer, ehhez jön hozzá 4 ezer forint felár a bézs belső miatt. Az eredményeket majd meglátjuk, képgalériájuk alapján ígéretesnek tűnik. Ha tényleg patyolat az eredmény és nem lesz hologramos a polírozás után (remélem jól használtam az újonnan tanult kifejezést), akkor megér ennyit. Ha fhos lesz, akkor viszont őrjöngök.

Holnap délutánra ígérték készre, majd beszámolok.

Na milyen lett? Elégedett vagy?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mrsherrey - 2015.11.14 szombat, 17:45:03
Na milyen lett? Elégedett vagy?

A belsejével nagyon elégedett vagyok, szinte újnak néz ki. :) A polírozás sem lett rossz, de a wow élmény elmaradt (belsejénél megvolt a wow is).

Képeket majd decemberben, mert közben eltávolodtam a Monditól 9000 km-t.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: ultio - 2015.11.14 szombat, 18:58:52
A belsejével nagyon elégedett vagyok, szinte újnak néz ki. :) A polírozás sem lett rossz, de a wow élmény elmaradt (belsejénél megvolt a wow is).

Képeket majd decemberben, mert közben eltávolodtam a Monditól 9000 km-t.

Ok, köszi a választ.

Én majd tavasszal viszem el, szabadban alszik az autó, télre nem csináltatom meg.
Az enyémen kívülről rengeteg karc van, nem is tudom mit lehet vele kezdeni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2015.11.16 hétfő, 20:43:01
Idén először úgy tisztítottam a nyári alufelnit ,hogy szárazon fújtam be a felni tisztítóval .

Sokkal szebb lett mint amikor befújás előtt bevizezem a felnit.  :o

Kicsit csodálkoztam is de ezentúl mindig így fogom csinálni  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Kincso70 - 2015.11.30 hétfő, 22:17:41
Mit ajánlotok bőr kormány tisztításához.Pikkelyesen rászáradt a zsíros kosz.Kis felületen megpróbáltam aktív tisztító habbal , de nem szeretném,hogy a bőr festéket megmarja.Arra is gondoltam,hogy kézkrémmel vagy olajjal bekenem míg a kosz fel nem lazul.Vélemény, tapasztalat?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: danidoki - 2015.12.07 hétfő, 09:11:08
Sziasztok Cartársak!

Annó végigolvastam ezt a fórumot is, s emlékszem, hogy valaki írt valamit arra, hogy hogyan lehet a szélvédőről a RainX-et eltávolítani. Volt kóla meg társai, de hogy végül mi használt, arra nem emlékszem. Rohadt rég vihették fel rá, de még mindig makacsul maszatolja a szélvédőt. Persze erre még rátehet a ráfolyó viasz is...

Köszi válaszotokat!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.12.07 hétfő, 15:05:22
Sziasztok Cartársak!

Annó végigolvastam ezt a fórumot is, s emlékszem, hogy valaki írt valamit arra, hogy hogyan lehet a szélvédőről a RainX-et eltávolítani. Volt kóla meg társai, de hogy végül mi használt, arra nem emlékszem. Rohadt rég vihették fel rá, de még mindig makacsul maszatolja a szélvédőt. Persze erre még rátehet a ráfolyó viasz is...

Köszi válaszotokat!
Én coptam vele sokáig. Végül valami Turtle Wax cumó hozta le. Azt hiszem valamilyen szélvédőpolír. Megpróbálom visszakeresni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2015.12.07 hétfő, 15:10:43
Sziasztok Cartársak!

Annó végigolvastam ezt a fórumot is, s emlékszem, hogy valaki írt valamit arra, hogy hogyan lehet a szélvédőről a RainX-et eltávolítani. Volt kóla meg társai, de hogy végül mi használt, arra nem emlékszem. Rohadt rég vihették fel rá, de még mindig makacsul maszatolja a szélvédőt. Persze erre még rátehet a ráfolyó viasz is...

Köszi válaszotokat!
http://mondeo.hu/index.php?topic=2074.msg837541;topicseen#msg837541

http://mondeo.hu/index.php?topic=2.msg957394;topicseen#msg957394

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: danidoki - 2015.12.07 hétfő, 15:20:03
Szia Domi!

Köszönöm.

Ilyenem még van is a polcon :)))

 :worship:

http://mondeo.hu/index.php?topic=2074.msg837541;topicseen#msg837541

http://mondeo.hu/index.php?topic=2.msg957394;topicseen#msg957394

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2016.02.29 hétfő, 22:06:29
Sziasztok!
Voltunk a Kékestetőn a családdal, és mire visszaértünk a parkolóba, észrevettük, hogy valaki nekitolatott az autónak.  Természetesen nem várt meg, nem hagyott cetlit, csak a hátsó lámpabúra maradványai maradtak ott.  :gun:
https://www.dropbox.com/s/hjb70yed7w4o4uf/2016-02-16%2011.13.4000.jpg?dl=0
https://www.dropbox.com/s/lnzs7pmntl34l5a/2016-02-18%2013.35.59.jpg?dl=0
Kicsit nehéz volt fényképezni, mert tükröződik, de talán látszik a sérülés...
Szerintetek ezt egy polír kihozza?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2016.02.29 hétfő, 22:32:08

Egy részét talán, de ahol lejött a festék és "törve" van a lökös azon nem segít.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2016.02.29 hétfő, 22:40:25

Egy részét talán, de ahol lejött a festék és "törve" van a lökös azon nem segít.
Azt tudom, igazából a kb tenyérnyi nagyságú felületre gondoltam, ami teli van karccal.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zoleex - 2016.03.01 kedd, 07:32:01
Azt tudom, igazából a kb tenyérnyi nagyságú felületre gondoltam, ami teli van karccal.

Menj be egy mosóba, autókozmetikába és ott megmondják mit tudnak vele kezdeni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2016.03.29 kedd, 21:32:08
Az a terv,hogy jól kiporszívózom a kocsi belső szőnyegét.
Aztán EZZEL (http://www.vanish.hu/termekek/vanish-sz%C5%91nyegtiszt%C3%ADt%C3%B3k/vanish-k%C3%A9zi-sampon) az utasítás alapján átkefélem.
A kérdés az ,hogy milyen gyorsan szárad EZ (http://www.vanish.hu/termekek/vanish-sz%C5%91nyegtiszt%C3%ADt%C3%B3k/vanish-k%C3%A9zi-sampon)  :kerdes:
Holnap csinálnám kb 15 celsius fokos időt jósolnak  :-\

Vagy várjam meg a nagy meleg kánikulát vagy nyugodtan lehet holnap csinálni  :kerdes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: H Zsolt70 - 2016.03.30 szerda, 00:44:37

Én pár napja takarítottam ki a kocsit, igaz hogy kárpit tisztító géppel, viszonylag sok vízzel, de 1 nap alatt nem száradt meg. 

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Proconsul - 2016.03.30 szerda, 07:32:34
Én pár napja takarítottam ki a kocsit, igaz hogy kárpit tisztító géppel, viszonylag sok vízzel, de 1 nap alatt nem száradt meg. 
Nyugtáztam  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2016.04.11 hétfő, 11:50:12
Matricát, ragasztóját mivel lehet szépen leszedni? Power Tape-nek a felső szürke része lejött szépen, de alatta a hálós ragasztó nem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.04.11 hétfő, 11:52:37
Matricát, ragasztóját mivel lehet szépen leszedni? Power Tape-nek a felső szürke része lejött szépen, de alatta a hálós ragasztó nem.

https://www.pcx.hu//termek/vmd-q89-isopropyl-alkohol-spray-400ml-111084?referer=argep.hu

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2016.04.11 hétfő, 12:52:56
https://www.pcx.hu//termek/vmd-q89-isopropyl-alkohol-spray-400ml-111084?referer=argep.hu

 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Butcher88 - 2016.04.11 hétfő, 20:26:05
Matricát, ragasztóját mivel lehet szépen leszedni? Power Tape-nek a felső szürke része lejött szépen, de alatta a hálós ragasztó nem.

Sima denszesz vagy ha nagyon sok van belőle a pálinka is megfelelő :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2016.04.12 kedd, 09:48:41
Sima denszesz vagy ha nagyon sok van belőle a pálinka is megfelelő :nyes:

Tegnap ezt vettem én is (denaturáltszeszt), mert a spray nem volt. Kiváncsi leszek lehozza-e.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2016.04.12 kedd, 10:09:04
Sima denszesz vagy ha nagyon sok van belőle a pálinka is megfelelő :nyes:
Palinkaval ragasztot leszedni??? Ez az ertelmezo keziszotarban a "pazarlas" cimszonal talalhato meg!  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Butcher88 - 2016.04.12 kedd, 17:05:36
Palinkaval ragasztot leszedni??? Ez az ertelmezo keziszotarban a "pazarlas" cimszonal talalhato meg!  :vigyor3:

Tudom de egyszer egy gyantaeltávolító maraton után már csak abban bíztam és sikerrel jártam :vigyor3:
Egyébként a denszesz tuti jó lesz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Metatron13 - 2016.05.01 vasárnap, 11:41:46
A bőrüléseket ki mivel szokta kezelni, kinek mi a bevált módszer?

Válaszokat köszönöm  :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.05.01 vasárnap, 12:15:20
A bőrüléseket ki mivel szokta kezelni, kinek mi a bevált módszer?

Válaszokat köszönöm  :integet2:

Én a fenekemmel meg a hátammal... :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Metatron13 - 2016.05.01 vasárnap, 12:20:04
Én a fenekemmel meg a hátammal... :vigyor3:

paksi körte  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Intruder007 - 2016.05.01 vasárnap, 20:41:38
A bőrüléseket ki mivel szokta kezelni, kinek mi a bevált módszer?

Válaszokat köszönöm  :integet2:

Szia!

Jóideig a sonax bőrápolóját használtam, aztán egy kozmekikás ismerős ajánlásával Autoglym Leather Care Balm-ot használom, nem olcsó, de megéri az árát.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2016.05.01 vasárnap, 21:23:04
A bőrüléseket ki mivel szokta kezelni, kinek mi a bevált módszer?

Válaszokat köszönöm  :integet2:
leadod egy autokozmetikába és 6-8eft-ért letakarítják és leápolózzák.

vagy gőztisztító+kefe és valami uv védős autóba való normális bőrápoló. ebay-en lehetett kapni gyári bmw-t 3eft körül

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: mrsherrey - 2016.05.02 hétfő, 07:36:55
Tegnap kiganéztam az autót. Prelix kárpittisztító spray és mikroszálas rongy kombinációja megdöbbentő eredményt produkált, az eddig próbált anyagok tizedekkora hatást sem hoztak. Az már másik kérdés, hogy leszakadt a derekam, mire kézzel végigdörzsöltem az egészet :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: blau4kombi - 2016.05.02 hétfő, 08:58:55
A bőrüléseket ki mivel szokta kezelni, kinek mi a bevált módszer?

Válaszokat köszönöm  :integet2:
Alapszer: laniolos babapopsitörlőkendő!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2016.05.02 hétfő, 16:13:51
Alapszer: laniolos babapopsitörlőkendő!
Lanolin-ra gondolsz? :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2016.05.02 hétfő, 16:21:35
Lanolin-ra gondolsz? :)

Azzal a te popsidat fogja törölgetni...  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2016.05.02 hétfő, 16:53:23
Alapszer: laniolos babapopsitörlőkendő!
az az autóbőrnek nem a legjobb. ennyi erővel nivea-val is lehetne törölgetni

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Butcher88 - 2016.05.02 hétfő, 17:43:55
A bőrüléseket ki mivel szokta kezelni, kinek mi a bevált módszer?

Válaszokat köszönöm  :integet2:

http://autoglym.hu/termek/leather-care-balm/

Ennek van bőrtisztítója is.
Ez a kombó nekem nagyon bevált.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Metatron13 - 2016.05.02 hétfő, 21:26:19
http://autoglym.hu/termek/leather-care-balm/

Ennek van bőrtisztítója is.
Ez a kombó nekem nagyon bevált.

köszi a válaszokat skacok  :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Tóth J. - 2016.05.25 szerda, 00:17:19
Sziasztok

Talán jó helyre írok, ha nem elnézéseteket kérem.
Olyan ügyben fordulnék hozzátok, hogy valakinek van tapasztalata pl az ebay-en kapható olcsó fóliákkal? Nem a karbonmintás "4dszagosflakonosszálcsiszolt" csodákra gondolok, hanem a rendes pl fényes fehér vagy fekete fóliákra?

Telibe szeretném fóliázni az egész autót mert el kélne egy fényezés már szegényen, de ez a megoldás olcsóbbnak tűnik csak nem tudom, hogy tényleg az-e.

Előre is köszönet a válaszokért.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2016.05.25 szerda, 00:21:17

otthon nem igazán lehet felrakni szépen. ha olyan helyre viszed ahol ezzel foglalkoznak ott meg annyiba kerül mint egy fényezés

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Tóth J. - 2016.05.25 szerda, 00:30:20
otthon nem igazán lehet felrakni szépen. ha olyan helyre viszed ahol ezzel foglalkoznak ott meg annyiba kerül mint egy fényezés

Az most részletkérdés, elsősorban a minősége, tartóssága érdeklne.

De köszönöm a tippet :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2016.05.25 szerda, 00:31:57
Az most részletkérdés, elsősorban a minősége, tartóssága érdeklne.

De köszönöm a tippet :)
ebay-en is van több minőség, ami normális márka az tartós, cserébe nem is olcsó

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2016.05.25 szerda, 07:40:09
Az most részletkérdés, elsősorban a minősége, tartóssága érdeklne.

De köszönöm a tippet :)
SzJani-t kérdezd,bár ő nem ebay-es cuccal csináltatta,hanem szakműhelybe.viszont tapasztalata van.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: SzJani - 2016.05.25 szerda, 08:47:54
SzJani-t kérdezd,bár ő nem ebay-es cuccal csináltatta,hanem szakműhelybe.viszont tapasztalata van.

Nekem karosszériavédő fólia volt fent, ami teljesen más, mert ez ha sérül, s nem lyukad át, akkor magától hőtől (pl napon pár nap alatt, vagy hőlégfúvóval ASAP) megjavul. Meg is mentette az autót 2 komolyabb sérüléstől, + úgy adtam el, hogy tényleg kavics- és karcmentes volt.
A színes fólia más, ha sérül kuka. Ezt a szakműhelyben kapható színesre értem. Ebay-essel nincs tapasztalatom. Gondolom csak rosszabb lehet, vagy ha pl 3M, akkor talán ua, de ugye ma mindent hamisítanak, tehát ha 1 autónyi fóliaanyag nem 150E-be kerül az ebayen, akkor tuti nem raknám fel, mert a minősége akkor biztosan nem elég.
Otthon felrakni sztem nem könnyű dolog, én láttam, hogyan teszik fel (kapásból 2 emberes, ívek-domborulatok-élek-rések->szívás), inkább műhelybe vinném.
Ha mindenáron otthon akarsz vele kezdeni vmit, akkor vegyél plastidipet, s fújd telibe az autót, de ott is nézd meg a netes videókat, hogy hogyan kell előkészíteni, s hogyan vidd fel a rétegeket.
Ha szakműhely: nekem 8 éve mondtak a telibe fóliára 450et, azt tudtam alkudni vmi 350 környékére, de csak azért, mert referenciamunka volt az enyém (az volt az első, amit telibefóliáztak itthon).
Ha fényezés, alsó hangon 25E/elemből indulj ki, tehát megúszod 13x25=325ből. Kérdés, ér-e ennyit az autó.
Plastidip van nagy kiszerelésben is, ha van kompresszorod, fel tudod fújni. Nézegesd a netes videókat erről.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2016.05.25 szerda, 08:55:29

jó. :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2016.05.25 szerda, 10:15:12

viszont ha jól rémlik, akkor a plastihoz spéci pisztoly kell, nem?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Tóth J. - 2016.05.25 szerda, 16:53:38
Köszönöm a tippeket, még kiötlöm mi is lesz, mert az autó értékének harmadát-negyedét nem szívesen "dobnám" ki.

A plasti dip-el az a problémám, hogy nem nagyon találtam fényeset, illetve azt sem nevezném annyira költséghatékonynak, tekintve, hogy tudtommal is spéci pisztoly kell hozzá. (bár láttam sima festékszóró pisztolyból is felhordani).

Ha siker a story vége, megosztom a nagyérdemű fórumtagokkal :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2016.05.25 szerda, 17:43:38
Köszönöm a tippeket, még kiötlöm mi is lesz, mert az autó értékének harmadát-negyedét nem szívesen "dobnám" ki.

A plasti dip-el az a problémám, hogy nem nagyon találtam fényeset, illetve azt sem nevezném annyira költséghatékonynak, tekintve, hogy tudtommal is spéci pisztoly kell hozzá. (bár láttam sima festékszóró pisztolyból is felhordani).

Ha siker a story vége, megosztom a nagyérdemű fórumtagokkal :)
nem kidobott pénz, mert az autó értékén is erősen változtat a fényezés minősége

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2016.05.26 csütörtök, 09:03:09
Köszönöm a tippeket, még kiötlöm mi is lesz, mert az autó értékének harmadát-negyedét nem szívesen "dobnám" ki.

A plasti dip-el az a problémám, hogy nem nagyon találtam fényeset, illetve azt sem nevezném annyira költséghatékonynak, tekintve, hogy tudtommal is spéci pisztoly kell hozzá. (bár láttam sima festékszóró pisztolyból is felhordani).

Ha siker a story vége, megosztom a nagyérdemű fórumtagokkal :)

Ha kell hozzá festékszóró nekem van egy Bosch eladó.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2016.05.31 kedd, 11:18:15
Sziasztok,

kátrányoldásra van valami tuti házi módszer? Vagy ha nincs, milyen terméket érdemes venni erre a célra?

Üdv: Zoli

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2016.05.31 kedd, 11:44:02
Sziasztok,

kátrányoldásra van valami tuti házi módszer? Vagy ha nincs, milyen terméket érdemes venni erre a célra?

Üdv: Zoli
Kátrányoldót  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2016.05.31 kedd, 11:49:27
Kátrányoldót  :vigyor3:

Hogy nekem ez nem jutott eszembe?!  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2016.05.31 kedd, 12:03:05
Sziasztok,

kátrányoldásra van valami tuti házi módszer? Vagy ha nincs, milyen terméket érdemes venni erre a célra?

Üdv: Zoli

Talán denaturáltszesz is jó lehet.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2016.06.03 péntek, 14:12:53
Sziasztok!
5 ajtós mk4-et üvegeit szeretném fóliáztatni. Itt kaptam 55 ezres ajánlatot teljesen körbefóliázva, prémium skyfolra.
http://autouvegfoliazas.hupont.hu/2/autouveg-foliazas-arak
Van esetleg valami fórumos forrás, vagy vigyem ide?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2017.08.04 péntek, 16:23:55
Fenyőgyanta eltávolitásra ettől van jobb módszer?

http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2010/08/13/a_fenyogyanta_a_tetorol_hogy_jon_le/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2017.08.04 péntek, 16:30:32
Sziasztok!
5 ajtós mk4-et üvegeit szeretném fóliáztatni. Itt kaptam 55 ezres ajánlatot teljesen körbefóliázva, prémium skyfolra.
http://autouvegfoliazas.hupont.hu/2/autouveg-foliazas-arak
Van esetleg valami fórumos forrás, vagy vigyem ide?
mk3at csepelen 30ért megcsinálják a Gőz utcában.Érdemes lenne megkérdezned az mk4-et.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.04 péntek, 18:21:18
Fenyőgyanta eltávolitásra ettől van jobb módszer?

http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2010/08/13/a_fenyogyanta_a_tetorol_hogy_jon_le/

Miért kell jobb?

Befújod és egy, max két mozdulattal lejön.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: steve78 - 2017.08.13 vasárnap, 21:13:43
Fenyőgyanta eltávolitásra ettől van jobb módszer?

http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2010/08/13/a_fenyogyanta_a_tetorol_hogy_jon_le/

Nekem körömlakk lemosóval sikerült eltávolítani a tetőkárpiton lévő gyantát.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.08.14 hétfő, 20:54:59
Német autó révén az MKIV szélvédőjén van ilyen környezetvédelmi hókuszpókusz matrica. Így néz ki:
(http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000030/0000030768.jpg)

Ennek mivel érdemes nekiesni, hogy ne csesszem össze a szélvédőt? Elég masszívan ott van, körmömmel megpiszkáltam picit, de esélytelen. Nem papír, mint egy osztrák pályamatrica, hanem valami műanyag lap szerűség.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2017.08.14 hétfő, 21:19:02
Német autó révén az MKIV szélvédőjén van ilyen környezetvédelmi hókuszpókusz matrica. Így néz ki:
[img width=450 height=600]http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000030/0000030768.

Ennek mivel érdemes nekiesni, hogy ne csesszem össze a szélvédőt? Elég masszívan ott van, körmömmel megpiszkáltam picit, de esélytelen. Nem papír, mint egy osztrák pályamatrica, hanem valami műanyag lap szerűség.
rutintalan. :vigyor3:
hajszárító

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2017.08.14 hétfő, 21:42:51
Német autó révén az MKIV szélvédőjén van ilyen környezetvédelmi hókuszpókusz matrica. Így néz ki:

Ennek mivel érdemes nekiesni, hogy ne csesszem össze a szélvédőt? Elég masszívan ott van, körmömmel megpiszkáltam picit, de esélytelen. Nem papír, mint egy osztrák pályamatrica, hanem valami műanyag lap szerűség.

Hagyd rajta,hátha beengednek a centrumba is...hja nem javitsd ki a 4-est Hatosra  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.08.14 hétfő, 21:48:03
Hagyd rajta,hátha beengednek a centrumba is...hja nem javitsd ki a 4-est Hatosra  :eplus2: :eplus2:

A rajta lévő rendszám nem stimmel a kocsi rendszámával.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.08.14 hétfő, 21:48:23
rutintalan. :vigyor3:
hajszárító

Azz. Nem tagadom :)
 :worship: :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.14 hétfő, 21:50:59
Német autó révén az MKIV szélvédőjén van ilyen környezetvédelmi hókuszpókusz matrica. Így néz ki:
[img width=450 height=600]http://www.alfaamore.hu/files/blog/0000030/0000030768.jpg

Ennek mivel érdemes nekiesni, hogy ne csesszem össze a szélvédőt? Elég masszívan ott van, körmömmel megpiszkáltam picit, de esélytelen. Nem papír, mint egy osztrák pályamatrica, hanem valami műanyag lap szerűség.

Hegyes véső és gumikalapács?  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.08.14 hétfő, 21:57:13
Hegyes véső és gumikalapács?  :eplus2:

Veled is csak többen vagyunk  :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2017.08.14 hétfő, 21:57:52
Hegyes véső és gumikalapács?  :eplus2:

Persze,ha másnak a kocsijáról van szó  :wave: ( :vigyor3:)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.14 hétfő, 22:02:21
Veled is csak többen vagyunk  :eplus2: :eplus2:

Esetleg ez segít...  :hehe:

https://youtu.be/w9HX-TkPpr0

Egyébként meg mekegítsd fel és üveg-pengével szedd le.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.08.14 hétfő, 22:07:28
Esetleg ez segít...  :hehe:

https://youtu.be/w9HX-TkPpr0

Egyébként meg mekegítsd fel és üveg-pengével szedd le.

 :eljen: :integet2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2017.08.14 hétfő, 22:08:12
rutintalan. :vigyor3:
hajszárító

Egyszer a téli hidegben én is probáltam asszem pálya matricát leszedni...cefettül szivós volt.
De kisütött a nap, igy szélvédő mögött hamar 50fok lett és megoldódott seperc alatt.
Azóta felragasztás előtt mindig a nadrágon megjáratom  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.14 hétfő, 22:08:30
:eljen: :integet2:

Ha a melegítés nem segít, akkor izopropil alkohol...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.08.14 hétfő, 22:09:14
Egyszer a téli hidegben én is probáltam asszem pálya matricát leszedni...cefettül szivós volt.
De kisütött a nap, igy szélvédő mögött hamar 50fok lett és megoldódott seperc alatt.
Azóta felragasztás előtt mindig a nadrágon megjáratom  :smile:

A szélvédőt?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2017.08.15 kedd, 09:24:00
A szélvédőt?  :vigyor3:

Persze hogy azt....a matricát felesleges  :nyes:  :taps: :taps: :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.08.15 kedd, 20:49:23
Esetleg ez segít...  :hehe:

https://youtu.be/w9HX-TkPpr0

Egyébként meg mekegítsd fel és üveg-pengével szedd le.

Na szóval rohadjanak meg a németek a matricáikkal együtt...
(Tetszőleges helyre egy kellően hosszú káromkodás beilleszthető.)

Ez a matrica úgy épül fel, hogy ahova a rendszám van írva, az a rész nincs az üveghez ragasztva, pipa.
Körben az átlátszó rész az melegítéssel szépen engedett, pipa.
Nade a zöld rész...  Annak a műszerfal felöli része ragasztva van ahhoz a műanyaghoz, ami a matrica szélénél az üveghez tapad. A szélvédő oldali része pedig szintén ragasztós. Maga a zöld rész pedig valami hitvány papírszerűség. Ennek a kombinációnak az a végeredménye, hogy amikor a műanyag darabokat leszeded, akkor a zöld rész ott marad. Egyben lehúzni nem tudod, mert egy ragasztó-papír elegy. A papír meg annyiban ellenálló volt, hogy a féktisztító rajta keresztül ne tudja feloldani a ragasztót. Úgyhogy maradt az, hogy kopottabb szike pengével óvatosan fél milliméterenként lekapargatni, majd után féktisztítóval sikerült eltávolítani a ragasztót.
Egy másfél órát elbohóckodtam, mire végeztem...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2017.08.16 szerda, 07:48:16
Egyszer a téli hidegben én is probáltam asszem pálya matricát leszedni...cefettül szivós volt.
De kisütött a nap, igy szélvédő mögött hamar 50fok lett és megoldódott seperc alatt.
Azóta felragasztás előtt mindig a nadrágon megjáratom  :smile:

Rossz ötlet.

Az osztrák pályások (Asfinag) meg a rendőrök nagyítóval nézik a matricát, és a szövetszálakat keresik rajta. Ha van, fizetsz, mert másik autóról szedted át a matricát, csaltál. Ki lehet találni, melyik szomszédos nemzet pó'gárainak áldásos ténykedése miatt szoktak rá erre... :falbav:

A helyes megoldás az orr/homlok, vagy a hajon végigsimított kézzel összetapizás. Akkor sem ragad túl jól, ha zsíros, de mivel megfogni muszáj, ezért ujjlenyomatnak nem tilos rajta lenni ugyebár.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.11.05 vasárnap, 21:41:28
Ülés bőrtisztító, bőrápoló tekintetében ki milyen márkára/termékre esküszik?

Ez pl jó lehet?
https://aruhaz.kauffer.hu/index.php?page=details&prod=18773

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2017.11.06 hétfő, 07:18:28
Ülés bőrtisztító, bőrápoló tekintetében ki milyen márkára/termékre esküszik?

Ez pl jó lehet?
https://aruhaz.kauffer.hu/index.php?page=details&prod=18773

Dominak van egy bevált receptje. Két flakon, egyik tisztító, másik ápoló. Majd megírja.

eBay-ről könnyen beszerezhető.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.11.06 hétfő, 08:30:19
Dominak van egy bevált receptje. Két flakon, egyik tisztító, másik ápoló. Majd megírja.

eBay-ről könnyen beszerezhető.

AndyA

 :worship:

 :lama: jelentkezz :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2017.11.06 hétfő, 08:50:58
:worship:

 :lama: jelentkezz :)

Kikotortam neked én:

https://www.ebay.com/itm/GLIPTONE-LEATHER-CLEANER-AND-CONDITIONER-SAAB-APPROVED-/311630667188?

Ha nem is pont innen, de ilyet keress.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2017.11.06 hétfő, 08:58:07
Kikotortam neked én:

https://www.ebay.com/itm/GLIPTONE-LEATHER-CLEANER-AND-CONDITIONER-SAAB-APPROVED-/311630667188?

Ha nem is pont innen, de ilyet keress.

AndyA

Ezer köszi!  :worship: :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Bandy - 2017.11.29 szerda, 16:59:55
Sziasztok!

Használ valaki Xiaomi Yi menetrögzítő kamerát? Most vettem egyet, de csak 3M ragasztós tartót adtak hozzá, viszont nagyon útban van középen az esőérzékelős rész műanyagja, oszt félek rossz helyre tapasztom, tapadókorongost meg csak kínából kitudja hány hét szállítással találtam.
Valakinek esetleg képe MK4 Mondeon hogy oldotta meg, esetleg ilyen tartót lehet e találni itthon is( tapadókorongost )? Havernak vettünk annó ilyen 2-3 ezer ft-ost, annak a tartója 1 fokkal nagyobb, így az se jó :/ Ez elég pici...

Amúgy ha valakit érdekel, még akciós kuponos az amazonon, kb 11ezer ft és 2-3 munkanap alatt itt van ( vagy eustockon is most 15ezer )
https://www.amazon.de/YI-Nachtsicht-Bildschirm-Weitwinkel-Android-grau-DashCam-Grau/dp/B073GTDBZ8/ (https://www.amazon.de/YI-Nachtsicht-Bildschirm-Weitwinkel-Android-grau-DashCam-Grau/dp/B073GTDBZ8/)

itt a dilemmázásom :D :
https://youtu.be/lKKrFYbJHC8 (https://youtu.be/lKKrFYbJHC8)
Mikor már nincs a képben, ott már nagyon a látótérbe kerül( igaz az anyósülés felől már nem lényeg annyira ) :/

A tartó:
(http://kephost.com/images/2017/11/29/2017-11-28-19.18.52.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Bandy - 2017.11.30 csütörtök, 00:02:54

Koszi, es most vettem eszre rossz temaba irtam be, hogy lehet atvinni a helyesbe? :S

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Bonca - 2017.11.30 csütörtök, 11:01:30
Sziasztok!

Használ valaki Xiaomi Yi menetrögzítő kamerát? Most vettem egyet, de csak 3M ragasztós tartót adtak hozzá, viszont nagyon útban van középen az esőérzékelős rész műanyagja, oszt félek rossz helyre tapasztom, tapadókorongost meg csak kínából kitudja hány hét szállítással találtam.
Valakinek esetleg képe MK4 Mondeon hogy oldotta meg, esetleg ilyen tartót lehet e találni itthon is( tapadókorongost )? Havernak vettünk annó ilyen 2-3 ezer ft-ost, annak a tartója 1 fokkal nagyobb, így az se jó :/ Ez elég pici...

Amúgy ha valakit érdekel, még akciós kuponos az amazonon, kb 11ezer ft és 2-3 munkanap alatt itt van ( vagy eustockon is most 15ezer )
https://www.amazon.de/YI-Nachtsicht-Bildschirm-Weitwinkel-Android-grau-DashCam-Grau/dp/B073GTDBZ8/ (https://www.amazon.de/YI-Nachtsicht-Bildschirm-Weitwinkel-Android-grau-DashCam-Grau/dp/B073GTDBZ8/)

itt a dilemmázásom :D :
https://youtu.be/lKKrFYbJHC8 (https://youtu.be/lKKrFYbJHC8)
Mikor már nincs a képben, ott már nagyon a látótérbe kerül( igaz az anyósülés felől már nem lényeg annyira ) :/

A tartó:
[img width=800 height=450]http://kephost.com/images/2017/11/29/2017-11-28-19.18.52.jpg

Ez jó lehet?
https://altalanos-ragaszto-papirragaszto.arukereso.hu/loctite/visszapillanto-tukor-ragaszto-loctite-319-no16653-5ml-p383299593/ (https://altalanos-ragaszto-papirragaszto.arukereso.hu/loctite/visszapillanto-tukor-ragaszto-loctite-319-no16653-5ml-p383299593/)

Bonca

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Bandy - 2017.11.30 csütörtök, 11:20:12
Ez jó lehet?
https://altalanos-ragaszto-papirragaszto.arukereso.hu/loctite/visszapillanto-tukor-ragaszto-loctite-319-no16653-5ml-p383299593/ (https://altalanos-ragaszto-papirragaszto.arukereso.hu/loctite/visszapillanto-tukor-ragaszto-loctite-319-no16653-5ml-p383299593/)

Bonca

 :fejvakaras: :fejvakaras: :fejvakaras:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mondeoápoló - 2018.05.28 hétfő, 06:38:57
Csáó!
27nap mulva megy az autóm B oszloptól hátrafelé foliázásra. Mennyire sötét LLumar foliát rakassak fel? A legsötétebbet, vagy egyel világosabbat? Az autóban van tolatókamera, és radar is. Tapasztalattal rendelkezők véleményét várom. Mk3 kombi égszinkék metál.
Köszönöm!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: G_B - 2018.05.28 hétfő, 07:58:22
Csáó!
27nap mulva megy az autóm B oszloptól hátrafelé foliázásra. Mennyire sötét LLumar foliát rakassak fel? A legsötétebbet, vagy egyel világosabbat? Az autóban van tolatókamera, és radar is. Tapasztalattal rendelkezők véleményét várom. Mk3 kombi égszinkék metál.
Köszönöm!
nekem az egyel világosabb van, szerintem ez elég.
nyáron a kislányomat a tűző nap nem zavarja, még este is ki lehet látni

az enyémre azt mondták a fóliások, hogy ez kb olyan sötét, mint a ford gyári sötítétés

itt egy kép: https://drive.google.com/file/d/0B1Eyd7WHV5y0Z3k0LUlScWFmR1U/view?usp=sharing

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2018.05.28 hétfő, 08:58:08
Csáó!
27nap mulva megy az autóm B oszloptól hátrafelé foliázásra. Mennyire sötét LLumar foliát rakassak fel? A legsötétebbet, vagy egyel világosabbat? Az autóban van tolatókamera, és radar is. Tapasztalattal rendelkezők véleményét várom. Mk3 kombi égszinkék metál.
Köszönöm!
Fokozatban nem tudom melyik melyik, de nekem is elég sötét van fent. Este is simán kilátni belőle, nem zavaró. Cserébe a mögötted jövők fényei kevésbé zavaróak, és a hőmérsékletből is lefog valamit - bár fekete autónál nem kell csodát várni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Relhist - 2018.06.22 péntek, 08:57:41
Milyen tapasztalatok vannak ózonos klímatisztítással? Xiii. Kerületben van esetleg ajánlott hely?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: G_B - 2018.06.22 péntek, 09:21:37
Milyen tapasztalatok vannak ózonos klímatisztítással? Xiii. Kerületben van esetleg ajánlott hely?
mindent fertőtlenít, minden szag eltűnik, de néha érdemes egy rendes (habos) tisztítást is beiktatni, mivel az ózon nem tisztít.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2018.06.22 péntek, 09:31:21
Milyen tapasztalatok vannak ózonos klímatisztítással? Xiii. Kerületben van esetleg ajánlott hely?

Nekem nem jött be, pedig kétszer csinálták meg, a másodikat "garanciában". De a 2 után is büdös maradt a klíma. Aztán a habos megoldással (ventit kiszerelve közvetlenül az elpárologtatóra) megszűnt a dohos szag.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2018.06.22 péntek, 12:20:26
Milyen tapasztalatok vannak ózonos klímatisztítással? Xiii. Kerületben van esetleg ajánlott hely?
igazából csak fertőtlenít.nem tisztít...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2018.06.22 péntek, 13:09:32
Nekem nem jött be, pedig kétszer csinálták meg, a másodikat "garanciában". De a 2 után is büdös maradt a klíma. Aztán a habos megoldással (ventit kiszerelve közvetlenül az elpárologtatóra) megszűnt a dohos szag.

Szia! Neked nem ázik be valahol az autód,

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zolibácsi - 2018.06.22 péntek, 13:13:59
Szia! Neked nem ázik be valahol az autód,

Szia, nem tudok róla.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2018.06.22 péntek, 13:15:32
Milyen tapasztalatok vannak ózonos klímatisztítással? Xiii. Kerületben van esetleg ajánlott hely?

"Elméletben " a leghatékonyabb tisztitás,még ha nem is látszik szemre.(mivel az egész utastérben hat)
Nekem-nálam is sokat javitott, azóta nincs szag plusz a szemem se gyulladt be.
(hála érte GSR.nek  ;)  )
lassan idén is meg kéne csinálni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2018.06.22 péntek, 13:17:59
Szia, nem tudok róla.  :vigyor3:

Nem véletlen kérdeztem,enyém sajnos az oldalsó ajtó gumi elvezető miatt igen.  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: G_B - 2018.06.22 péntek, 13:26:47
Szia! Neked nem ázik be valahol az autód,
valószínűleg koszos volt, az pedig benedvesedett és ugyanúgy büdösödött mint előtte

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.06.22 péntek, 13:34:09
a szemem se gyulladt be.
(hála érte GSR.nek  ;)  )

 :eplus2: :eplus2: :eplus2:

Mit csinált, vagy mit nem csinált amit korábban csinált?  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2018.06.22 péntek, 13:38:55
valószínűleg koszos volt, az pedig benedvesedett és ugyanúgy büdösödött mint előtte

Igen,lehetne könnyebben tisztitható helyen is.....  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: fecso71 - 2018.06.23 szombat, 10:06:47
Sziasztok,

Nem tudom, hogy mikor, de a hátsó bőrülésre kifolyt a kék tinta a tollból. Ott lehet már egy ideje, de csak most vettem észre. Próbáltam tiszta alkohollal, a nejem körömlakklemosójával is, de nem sokat javított a helyzeten. Ja és a boltban / drogériában kapható tintafolt eltávolító ceruza, spray, stb sem segített.

Valakinek esetleg van hasznos tanácsa (ezzel kapocsolatban) ?

 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: edk - 2018.06.23 szombat, 18:48:58
a hátsó bőrülésre kifolyt a kék tinta
Kipróbálni nem tudom, nincs bőrülés az autóban (és brahiból drága lehetne :D), de én tennék egy próbát egy egyszerű, fapad tesco baby loves nedves törlőkendővel. Tapasztalatom szerint a szennyeződések nagy százalékát eltávolítja. De csak saját felelősségre... (ha én lennék a helyedben, kipróbálnám, nem viccből írtam).

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2018.08.14 kedd, 20:06:19
A fekete autó mennyivel kényesebb, mint a többi? Látványosabban koszolódik, mint a többi? És a fehér?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: steve78 - 2018.08.14 kedd, 20:41:43
A fekete autó mennyivel kényesebb, mint a többi? Látványosabban koszolódik, mint a többi? És a fehér?

Igen. Az is. Vegyél szürkét.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: G_B - 2018.08.15 szerda, 07:49:29
A fekete autó mennyivel kényesebb, mint a többi? Látványosabban koszolódik, mint a többi? És a fehér?

2hónap alatt többször kellett mosni a feketét, mint a szürkét egy egész év alatt.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2018.08.15 szerda, 23:25:48
2hónap alatt többször kellett mosni a feketét, mint a szürkét egy egész év alatt.

Bizony, az olyan... :)

És nyáron jó meleg is tud lenni a napon.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2018.09.24 hétfő, 08:29:01
Van valami bevált ápoló/tisztitószer bőrhöz illetve alcantarához?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2018.09.24 hétfő, 08:32:06
Van valami bevált ápoló/tisztitószer bőrhöz illetve alcantarához?

Nekem 10 éve az Oldtimerperfekt cég bőrtisztító, és ápoló szerét ajánlották. Ezzel oldtimer autók belsejét szokták tisztítani, felújítani. Ha azoknak az autóknak jó, akkor az enyémnek is :) És tényleg jó.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mondeoápoló - 2018.09.24 hétfő, 17:04:26
(https://kepkuldes.com/images/7ee74806e473686e699a2a5686c370fc.jpg)
(https://kepkuldes.com/images/2d3fef80eee17e017afcbd4d32767cc1.jpg)
Telifény, új felnik, sötétítés stb.  :integet2: 8)
Elmult 5év 100000km-ben hűséges volt. Ezért megjutalmaztam. Megérdemli! :smitten:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe_Purple - 2018.09.24 hétfő, 23:00:51
Van valami bevált ápoló/tisztitószer bőrhöz illetve alcantarához?

Szia!

Én az alábbit használom az alcantarához:
Sonax KÁRPITTISZTÍTÓ XTREME 400ML ALCANTARA
https://www.sonax.hu/Termek-kereso/(node)/12785/KARPITTISZTITO-XTREME-400ML-ALCANTARA

A bőr részeket (ülés bőr, kormány, váltó és kézifékszoknya, ajtó betét) pedig ezzel szoktam törölgetni:
https://www.sonax.hu/Termekek/Belter-es-ueveg/(search)/1/(so)/19/(node)/12867/BORAPOLO-250-ML

Időnként meg kap a bőr egy kis mély tisztítást a bőrkanapénk ápoló szerével.

Üdv,
Joe_P

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2018.09.25 kedd, 08:47:03
Mattult lámpa polírozást csinált valaki? Melyik szer a tuti rá? Mivel kell kezelni, hogy újra ne legyen matt?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2018.09.25 kedd, 09:31:40
Mattult lámpa polírozást csinált valaki? Melyik szer a tuti rá? Mivel kell kezelni, hogy újra ne legyen matt?

Ezek általában készletben jönnek. Az egyik a polírozó, a másik az új UV-védő réteg.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2018.09.25 kedd, 09:44:05
Mattult lámpa polírozást csinált valaki? Melyik szer a tuti rá? Mivel kell kezelni, hogy újra ne legyen matt?
Nem tudom mennyi egy ilyen készlet, de az ilyen TESCO parkolós szélvédősök 6-8e-ért csinálják a párat. És értenek hozzá. Én inkább oda vinném.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2018.09.25 kedd, 10:46:02
Nem tudom mennyi egy ilyen készlet, de az ilyen TESCO parkolós szélvédősök 6-8e-ért csinálják a párat. És értenek hozzá. Én inkább oda vinném.

Nem lakkozza, fél év után ugyan olyan lesz. :(

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2018.09.25 kedd, 12:10:04
Mattult lámpa polírozást csinált valaki? Melyik szer a tuti rá? Mivel kell kezelni, hogy újra ne legyen matt?
te még nem csináltál?  :eplus2:

https://www.youtube.com/watch?v=A-N38SVGSG8

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2018.09.25 kedd, 12:10:38
Nem lakkozza, fél év után ugyan olyan lesz. :(
Olyan lakkot kell venni,amivel a felnit is lakkozzák.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: steve78 - 2018.09.25 kedd, 20:36:57
Olyan lakkot kell venni,amivel a felnit is lakkozzák.

Vagy le kell fóliáztatni polírozás után.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2018.09.26 szerda, 10:38:22
A videóban az volt, hogy a vax is jó.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2018.09.26 szerda, 11:13:03
A videóban az volt, hogy a vax is jó.

Egy darabig biztos... Ha mondjuk úgy használod, ahogyan a használati utasítás mondja, azaz 1-2 havonta autómosás után újrahúzod vele, akár még igaz is lehet. De én nem forszíroznám. A viasz másképp töri a fényt, egy idő után szórhat annyit, hogy a szembejövő ne szeressen nagyon érte.

A hosszú élethez mindenképpen valami UV-álló, sőt, UV-szűrő lakk kell rá.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2018.09.26 szerda, 11:59:41
Egy darabig biztos... Ha mondjuk úgy használod, ahogyan a használati utasítás mondja, azaz 1-2 havonta autómosás után újrahúzod vele, akár még igaz is lehet. De én nem forszíroznám. A viasz másképp töri a fényt, egy idő után szórhat annyit, hogy a szembejövő ne szeressen nagyon érte.

A hosszú élethez mindenképpen valami UV-álló, sőt, UV-szűrő lakk kell rá.

AndyA

Ilyet nem igazán adnak az otthoni szettekhez. A Tesco parkolós ember szintén nem foglalkozik vele.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2018.09.28 péntek, 14:13:51
Ilyet nem igazán adnak az otthoni szettekhez. A Tesco parkolós ember szintén nem foglalkozik vele.
Apám Passat-jának a lámpáját anno a nem tudom milyen névvel regisztrált, amúgy autókozmetikai vállalkozást vezető fórumtásunk csinálta (ő csinált MK3-akra ezüst tetőlécet, meg hozzá jár Tonyo is políroztatni, talán Balogh is, de a regisztrált neve nem ugrik be).
Ők miután felcsiszolták a lámpát, le is kenték UV álló lakkal. És az se volt több 10e-nél, ha jól emlékszem.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2018.09.28 péntek, 14:52:21
Apám Passat-jának a lámpáját anno a nem tudom milyen névvel regisztrált, amúgy autókozmetikai vállalkozást vezető fórumtásunk csinálta (ő csinált MK3-akra ezüst tetőlécet, meg hozzá jár Tonyo is políroztatni, talán Balogh is, de a regisztrált neve nem ugrik be).
Ők miután felcsiszolták a lámpát, le is kenték UV álló lakkal. És az se volt több 10e-nél, ha jól emlékszem.
Dentkraft kecskeméten, nem?! ;)

már nincs atagok között.1éve nem lépett be,elment a rege a lecsóba.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: G_B - 2018.09.28 péntek, 14:55:15
Dentkraft kecskeméten, nem?! ;)

már nincs atagok között.1éve nem lépett be,elment a rege a lecsóba.
http://www.bmauto.hu/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2018.09.28 péntek, 14:56:19
http://www.bmauto.hu/
igen, közben a rege is meglett... :nyes:

http://mondeo.hu/index.php?action=profile;u=14074

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2018.09.28 péntek, 15:17:58
Dentkraft kecskeméten, nem?! ;)

már nincs atagok között.1éve nem lépett be,elment a rege a lecsóba.
Igen, rá gondoltam.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.04.13 szombat, 08:08:20
Csak érdekesség, hogy milyen retkes autók is léteznek, és hogy ez a srác hogy tisztítja meg őket.  :wow1: Nagyon komoly, hogy miből mit hoz ki.  :worship:

https://www.youtube.com/user/autoshineblackpool/videos

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2019.04.13 szombat, 09:18:01
Csak érdekesség, hogy milyen retkes autók is léteznek, és hogy ez a srác hogy tisztítja meg őket.  :wow1: Nagyon komoly, hogy miből mit hoz ki.  :worship:

https://www.youtube.com/user/autoshineblackpool/videos

Gőzborotvázott ülések  :eljen:
https://www.youtube.com/watch?v=raSzFbRsmtY

Igen...megkímélt Női orvos tulajdonostól eladó..kb. két héttel később!  :eplus2:

ui. Mondjuk egyik videón sem szerepel olyan kép, amikor teljesen ki van száradva az utastér  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.04.13 szombat, 09:57:55
Gőzborotvázott ülések  :eljen:
https://www.youtube.com/watch?v=raSzFbRsmtY

Igen...megkímélt Női orvos tulajdonostól eladó..kb. két héttel később!  :eplus2:

ui. Mondjuk egyik videón sem szerepel olyan kép, amikor teljesen ki van száradva az utastér  ;)

Meg arról sem tudni semmit, hogy a sok elektromos alkatrész és rendszer miként ment tönkre.....

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: GKovacs - 2019.06.21 péntek, 09:49:35
Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást? Valahol szivárog a motorolaj és ki kellene nyomozni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2019.06.21 péntek, 10:16:03
Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást? Valahol szivárog a motorolaj és ki kellene nyomozni.
mosd le otthon.Brigeciol,kis ecset,megpiszkatyolod,és leöblíted.Én járó motornál szoktam,ha kell.
De elmész  egy önkiszolgáló mosóba,és ott permetezd be brigeciollal,és öblítsd le a nagynyomásúval óvatosan.
Alsó motorburkit vedd le előtte.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.06.21 péntek, 10:35:38
mosd le otthon.Brigeciol,kis ecset,megpiszkatyolod,és leöblíted.Én járó motornál szoktam,ha kell.
De elmész  egy önkiszolgáló mosóba,és ott permetezd be brigeciollal,és öblítsd le a nagynyomásúval óvatosan.
Alsó motorburkit vedd le előtte.

Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2019.06.21 péntek, 11:40:48
mosd le otthon.Brigeciol,kis ecset,megpiszkatyolod,és leöblíted.Én járó motornál szoktam,ha kell.
De elmész  egy önkiszolgáló mosóba,és ott permetezd be brigeciollal,és öblítsd le a nagynyomásúval óvatosan.
Alsó motorburkit vedd le előtte.

Mi az a piszkatyolás? :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.06.21 péntek, 12:14:27
Mi az a piszkatyolás? :vigyor3:

meg a motorburki...  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.06.21 péntek, 12:29:27
 :fejvakaras:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2019.06.21 péntek, 13:15:31
Mi az a piszkatyolás? :vigyor3:
meg a motorburki...  :nyes:
Az amikor egy hosszúnyelú ecsettel meglazítod a brigéciollal feloldott olajcsarat.Könnyebben leöblíthető, ha meg van piszkatyolva. :D
A motorburki az az alsó motortakaró, amit célszerű levenni a motor tisztítása előtt. :laugh:
Mégvalami magyarázat a pösti parasztgyerököknek? :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2019.06.21 péntek, 13:17:28
Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást?
szerintem ilyen mutatványt csak kézi mosóban tud csinálni az ember vagy otthon.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.06.21 péntek, 13:20:37
szerintem ilyen mutatványt csak kézi mosóban tud csinálni az ember vagy otthon.

Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást?

 :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2019.06.21 péntek, 15:17:52
Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást?

 :hehe:
most mit értetlenkedsz? Otthon mosd vaze. :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.06.21 péntek, 15:47:41
Az amikor egy hosszúnyelú ecsettel meglazítod a brigéciollal feloldott olajcsarat.Könnyebben leöblíthető, ha meg van piszkatyolva. :D
A motorburki az az alsó motortakaró, amit célszerű levenni a motor tisztítása előtt. :laugh:
Mégvalami magyarázat a pösti parasztgyerököknek? :nyes:
Na, ezt eltutyimutyiskodtad  :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: edk - 2019.06.21 péntek, 16:27:17
Tudtok Dunakeszin autómosót, ahol vállalnak alsó motormosást?

 :hehe:

Kerestél volna egy aluljárót, mint ezek a peches autósok: https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2830/28300/283008/28300895_d48d90e3c44e5edc9166aa2595cda5e8_wm.jpg

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.06.30 vasárnap, 20:57:19
Youtube dobta ki ajánlott találatként. Hihetetlen, hogy ez az ürge mit ki nem hoz egy olyan autóból, amire ránézni is rossz...  :wow1: :wow1:

https://www.youtube.com/watch?v=V4oA173qCdI

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.06.30 vasárnap, 21:30:31
Youtube dobta ki ajánlott találatként. Hihetetlen, hogy ez az ürge mit ki nem hoz egy olyan autóból, amire ránézni is rossz...  :wow1: :wow1:

https://www.youtube.com/watch?v=V4oA173qCdI

Garázsban tartott, nem dohányzó, orvos tulajtól...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.06.30 vasárnap, 21:33:14
Garázsban tartott, nem dohányzó, orvos tulajtól...

Gondolod az orvos garázsban lakott?  :zavart2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: maximális - 2019.08.04 vasárnap, 13:28:15
Sziasztok!

Szerintetek mi van, ha a nagynyomású mosó (aldiba vásárolt készülék) mosószer adagolójába, autó mosáshoz kézi autómosó  mosó szert teszek és nem gépit?

Főleg az érdekelne tud-e kárt okozni a készülék szivattyújába vagy a pisztoly fúvókájába, vagy valami másba.

Egyáltalán miért fontos a gépi mosószer bele?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2019.08.04 vasárnap, 13:34:30
Sziasztok!

Szerintetek mi van, ha a nagynyomású mosó (aldiba vásárolt készülék) mosószer adagolójába, autó mosáshoz kézi autómosó  mosó szert teszek és nem gépit?

Főleg az érdekelne tud-e kárt okozni a készülék szivattyújába vagy a pisztoly fúvókájába, vagy valami másba.

Egyáltalán miért fontos a gépi mosószer bele?
Nekem Lidl-ből van mondjuk, de az adagolója a motor utáni részen képzi a keveréket, így tuti nincs rá hatással. Ha a Tied máshogy működik, akkor vedd úgy, hogy nem szóltam.  ;)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.04 vasárnap, 20:42:11
Sziasztok!

Szerintetek mi van, ha a nagynyomású mosó (aldiba vásárolt készülék) mosószer adagolójába, autó mosáshoz kézi autómosó  mosó szert teszek és nem gépit?

Főleg az érdekelne tud-e kárt okozni a készülék szivattyújába vagy a pisztoly fúvókájába, vagy valami másba.

Egyáltalán miért fontos a gépi mosószer bele?

Szerintem tök mindegy... ez az elv amikor egy kis csövön felszívja?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: rstwingo - 2019.08.05 hétfő, 05:48:47
Sziasztok!

Szerintetek mi van, ha a nagynyomású mosó (aldiba vásárolt készülék) mosószer adagolójába, autó mosáshoz kézi autómosó  mosó szert teszek és nem gépit?

Főleg az érdekelne tud-e kárt okozni a készülék szivattyújába vagy a pisztoly fúvókájába, vagy valami másba.

Egyáltalán miért fontos a gépi mosószer bele?

A gépi fékezett habzású, folyékonyabb és koncentráltabb a hatása míg a kézinek nem
Nem tesz kárt semmiben, mert nem szivattyú nyomja be a szert, hanem a víz kiáramlása szívja fel
picit habosabb lesz minden a kézi szertől és hígítani kell vagy nem fogja tudni felszívni

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2019.08.05 hétfő, 07:29:46
Sziasztok!

Szerintetek mi van, ha a nagynyomású mosó (aldiba vásárolt készülék) mosószer adagolójába, autó mosáshoz kézi autómosó  mosó szert teszek és nem gépit?

Főleg az érdekelne tud-e kárt okozni a készülék szivattyújába vagy a pisztoly fúvókájába, vagy valami másba.

Egyáltalán miért fontos a gépi mosószer bele?

Mert nem habzik annyira. Kézi mosószerrel szerintem habtengert fogsz előállítani a fújókáddal. :D

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: zsolank - 2019.08.05 hétfő, 08:18:45
Üdv. Én olyan gépet vettem, aminek a pisztoly csövének az elejére kell bepattintani a mosószeres tartáylt.Kb fél liter. Egy kupka Turtle kézi mosó folyadékot kipórlom vízzel, és azzal habosítok. Marhára nincs habtenger. Pont megfelelő. Turtle Waxos kézi sampon. Szerintemmegfelelő.
Sziasztok!

Szerintetek mi van, ha a nagynyomású mosó (aldiba vásárolt készülék) mosószer adagolójába, autó mosáshoz kézi autómosó  mosó szert teszek és nem gépit?

Főleg az érdekelne tud-e kárt okozni a készülék szivattyújába vagy a pisztoly fúvókájába, vagy valami másba.

Egyáltalán miért fontos a gépi mosószer bele?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: maximális - 2019.08.05 hétfő, 17:58:04
Sajnos ez a külön tartályból felszívós fajta, és azt meg nem tudom, hogy a szivattyú előtt szívja be, vagy ahogy rstwingo irta, a nagy sebességgel áramló nagynyomású víz szívja fel a tartályból a pumpa után. Sajnos csak azt látom hogy bemegy a cső a készülék burkolata alá.
Lehet hogy túl parázom, de attól félek, nehogy az erős habképződés a szivattyúban, valami a kavitációhoz hasonló  károsodást okozzon.
A habnak amúgy kimondottan örülök, mert a gépi mosószerrel nem csinál semmi habot.
A kezelési azzal elintézi, hogy használja a kívánt mosószert. :wow1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 21:50:56
Parkolóban fűkaszáláskor sikerült kavicsokkal összecsesszék az autó oldalát. Négy kis horpadás, illetve pár kis pöttyben sérült a fényezés. Hogy ne legyen egyszerű, ez a négy sérülés a két ajtón és a bal hátsó sárvédőn oszlik...
Képek itt:
https://1drv.ms/u/s!Am2WgyaY2CaokYwEJrL_A-vnDRkWBQ?e=tCRzpl (https://1drv.ms/u/s!Am2WgyaY2CaokYwEJrL_A-vnDRkWBQ?e=tCRzpl)

Kérdeztem egy horpadásjavítós/fényezős céget, ha 100%-osra meg akarom csinálni, akkor mind a három elemet újra kéne fújni. Elméletben jól hangzik, csak utána lesz egy autóm, aminek a teljes oldala telibe van fújva, úgyhogy ez nyílván nem opció.

Milyen alternatívák lehetségesek, hogy ha azt mondom, hogy ha nem is a 100% a cél, de közelítsük, amennyire lehet?

A pöttyöket mindenképp valamivel javítanom kéne, hogy ne kezdhesse ki a rozsda. Gyári színnel megegyező javítóstift jó ötlet? Létezik ebből gyári Fordos vagy csak kevertetni lehet színkód alapján? Ha kevertetni kell, akkor azt hol érdemes? Utána lakkot tudok valahogy pöttyinteni rá?  

A horpadások szerencsére nem túl nagyok, de ha lehet rajtuk egy picit javítani úgy, hogy nem kell fényezni utána, akkor annak örülnék. Van ajánlott cég ilyen feladatra?

Aztán ha ezek megvannak, akkor egy polír?

Ps.: nem feltétlen az otthoni tákolás a cél, úgy néz ki, hogy fizet a parkoló valamennyi kártérítést. Ha lenne erre ajánlott cég, aki kihozza ebből amit lehet fényezés nélkül, annak örülnék a legjobban.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.06 kedd, 22:12:15
Parkolóban fűkaszáláskor sikerült kavicsokkal összecsesszék az autó oldalát. Négy kis horpadás, illetve pár kis pöttyben sérült a fényezés. Hogy ne legyen egyszerű, ez a négy sérülés a két ajtón és a bal hátsó sárvédőn oszlik...
Képek itt:
https://1drv.ms/u/s!Am2WgyaY2CaokYwEJrL_A-vnDRkWBQ?e=tCRzpl

Egyértelmű, hogy neked Dentcraftot kell felkeresned. A horpadást 100%-osan eltünteti és a pöttyöket is lejavítja.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.08.06 kedd, 22:13:20

IT miszter.... azé' illene egy kattintható és működőképes hivatkozást egy hsz-be illeszteni.... :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 22:20:43
IT miszter.... azé' illene egy kattintható és működőképes hivatkozást egy hsz-be illeszteni.... :hehe:

Nem tudom miről beszélsz  :hehe: :laugh:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 22:23:22
Egyértelmű, hogy neked Dentcraftot kell felkeresned. A horpadást 100%-osan eltünteti és a pöttyöket is lejavítja.

Köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.06 kedd, 22:33:10
Köszi!

Megnéztem a fotókat. Most ez komoly?  :hehe:

Nekem ilyennel tele van az autó eleje...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.08.06 kedd, 22:40:46
Nem tudom miről beszélsz  :hehe: :laugh:

Segítek emlékezni..... :hehe:

(https://i.imgur.com/8yYbPSI.jpg)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 22:57:46
Megnéztem a fotókat. Most ez komoly?  :hehe:

Nekem ilyennel tele van az autó eleje...

Én meg igényes vagyok  :eplus2: :hehe: :nyes:

Számomra ezek a pöttyök, horpadások zavaróak. Pont a bal oldala az autónak, minden nap látom, a horpadásokon összevissza megtörik a fény.  :szomoru1:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 22:58:46
Segítek emlékezni..... :hehe:

[ig]https://i.imgur.com/8yYbPSI.jpg[/img]

Figyu, inkább menj, ragaszd be rendesen Domi DPF ledjét  :hehe: :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.08.06 kedd, 23:03:24
Figyu, inkább menj, ragaszd be rendesen Domi DPF ledjét  :hehe: :nyes:

Figyu, ipari .....fekete színű patex ragasztó pöttyöt kapott.  Az azért nem játék!  8)
Szerintem ő otthon leáztatja valami vegyszerrel....  :eplus2:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 23:10:07
Figyu, ipari .....fekete színű patex ragasztó pöttyöt kapott.  Az azért nem játék!  8)
Szerintem ő otthon leáztatja valami vegyszerrel....  :eplus2:

Kifogás-kifogás-kifogás :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.06 kedd, 23:20:02
Én meg igényes vagyok  :eplus2: :hehe: :nyes:

Számomra ezek a pöttyök, horpadások zavaróak. Pont a bal oldala az autónak, minden nap látom, a horpadásokon összevissza megtörik a fény.  :szomoru1:
Akkor vegyél önálló garázst. :beka3:  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.06 kedd, 23:27:53
Akkor vegyél önálló garázst. :beka3:  :hehe:

Munkahelyen majd előterjesztem, hogy a céges bérelt parkoló helyett építsenek nekem egy garázst  :beka3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.07 szerda, 07:58:08
Munkahelyen majd előterjesztem, hogy a céges bérelt parkoló helyett építsenek nekem egy garázst  :beka3:

Válts munkahelyet.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.08.07 szerda, 08:37:27
IT miszter.... azé' illene egy kattintható és működőképes hivatkozást egy hsz-be illeszteni.... :hehe:
A link az egyik, a képek minősége a másik. Mivel csinálta ezt? Kaputelefonnal?  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.08.07 szerda, 08:38:54
Figyu, inkább menj, ragaszd be rendesen Domi DPF ledjét  :hehe: :nyes:
:2funny:
De komolyan, egy napig bírja, aztán leesik. Lehet valami csavarral kéne felfogatni  :smile:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.08.07 szerda, 08:54:20
A link az egyik, a képek minősége a másik. Mivel csinálta ezt? Kaputelefonnal?  :vigyor3:

 :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2019.08.07 szerda, 09:05:45
Parkolóban fűkaszáláskor sikerült kavicsokkal összecsesszék az autó oldalát. Négy kis horpadás, illetve pár kis pöttyben sérült a fényezés. Hogy ne legyen egyszerű, ez a négy sérülés a két ajtón és a bal hátsó sárvédőn oszlik...
Képek itt:
https://1drv.ms/u/s!Am2WgyaY2CaokYwEJrL_A-vnDRkWBQ?e=tCRzpl (https://1drv.ms/u/s!Am2WgyaY2CaokYwEJrL_A-vnDRkWBQ?e=tCRzpl)

Kérdeztem egy horpadásjavítós/fényezős céget, ha 100%-osra meg akarom csinálni, akkor mind a három elemet újra kéne fújni. Elméletben jól hangzik, csak utána lesz egy autóm, aminek a teljes oldala telibe van fújva, úgyhogy ez nyílván nem opció.

Milyen alternatívák lehetségesek, hogy ha azt mondom, hogy ha nem is a 100% a cél, de közelítsük, amennyire lehet?

A pöttyöket mindenképp valamivel javítanom kéne, hogy ne kezdhesse ki a rozsda. Gyári színnel megegyező javítóstift jó ötlet? Létezik ebből gyári Fordos vagy csak kevertetni lehet színkód alapján? Ha kevertetni kell, akkor azt hol érdemes? Utána lakkot tudok valahogy pöttyinteni rá?  

A horpadások szerencsére nem túl nagyok, de ha lehet rajtuk egy picit javítani úgy, hogy nem kell fényezni utána, akkor annak örülnék. Van ajánlott cég ilyen feladatra?

Aztán ha ezek megvannak, akkor egy polír?

Ps.: nem feltétlen az otthoni tákolás a cél, úgy néz ki, hogy fizet a parkoló valamennyi kártérítést. Ha lenne erre ajánlott cég, aki kihozza ebből amit lehet fényezés nélkül, annak örülnék a legjobban.

Hasonlóképp jártam én is múlthéten:

https://ibb.co/TtNqmMk
https://ibb.co/J730rCJ
https://ibb.co/HgN8dsm
https://ibb.co/3mTBVhy
https://ibb.co/mcvvQcj
https://ibb.co/5Fkfyx4

Valamikor reggel vágták a füvet, én dél körül értem az autóhoz, addigra szépen rá volt már égve. Kézimosóba elvittem, kb. 60%-a lejött, a többi nem... Ha körömmel kaparom úgy látom lejön. Mára kapta időpontot autókozmetikába, megnézzük mennyire szedi le, és mennyi sérülés marad utána.
Én hívtam az önkormányzatot, ahol közölték, hogy a mosást nem fizetik, mert ez ezzel jár. Ha a sérülést tudom bizonyítani, hogy a fűnyírás okozta, és nem volt rajta korábban, azt esetleg.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2019.08.07 szerda, 09:11:03
:2funny:
De komolyan, egy napig bírja, aztán leesik. Lehet valami csavarral kéne felfogatni  :smile:
Hova raktad?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.08.07 szerda, 09:38:44
Hova raktad?
Motorháztető alja, pont a vezető szeme előtt. Ha picit jobban kihúzod magad, akkor pont látható, egyébként meg nem zavar. Na ez az elmélet. Egyébként meg leesik egy olyan 6-7mm-t, ami nem tűnik soknak, viszont így már nem elég kicsit kihúzni magad az ülésben, hanem előbbre kell dőlni, stb. Persze még mindig tök jó, hogy van benne visszajelző, csak így nem annyira könnyű észrevenni, mint az eredeti terv volt. És már vagy 3 féle képpen ragasztottuk oda, és mindig max. 1-2 nap után leesik.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2019.08.07 szerda, 09:59:49

Kétkomponensű műgyanta... Ha azzal leesik, akkor valami nagy baj van a vezetési stílusoddal.  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps:

(Vagy a magyar utakkal...  :szomoru1:)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.07 szerda, 10:04:00
Motorháztető alja, pont a vezető szeme előtt. Ha picit jobban kihúzod magad, akkor pont látható, egyébként meg nem zavar. Na ez az elmélet. Egyébként meg leesik egy olyan 6-7mm-t, ami nem tűnik soknak, viszont így már nem elég kicsit kihúzni magad az ülésben, hanem előbbre kell dőlni, stb. Persze még mindig tök jó, hogy van benne visszajelző, csak így nem annyira könnyű észrevenni, mint az eredeti terv volt. És már vagy 3 féle képpen ragasztottuk oda, és mindig max. 1-2 nap után leesik.

Szegény Alfnak ez a megoldás nem jöhet szóba.  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2019.08.07 szerda, 10:07:17

Ja, értem. Én bevezettem az utastérbe, és a váltó előtti műanyagba befúrtam egy fém foglalattal.  :vigyor3:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2019.08.07 szerda, 10:17:56
Hasonlóképp jártam én is múlthéten:

https://ibb.co/TtNqmMk
https://ibb.co/J730rCJ
https://ibb.co/HgN8dsm
https://ibb.co/3mTBVhy
https://ibb.co/mcvvQcj
https://ibb.co/5Fkfyx4

Valamikor reggel vágták a füvet, én dél körül értem az autóhoz, addigra szépen rá volt már égve. Kézimosóba elvittem, kb. 60%-a lejött, a többi nem... Ha körömmel kaparom úgy látom lejön. Mára kapta időpontot autókozmetikába, megnézzük mennyire szedi le, és mennyi sérülés marad utána.
Én hívtam az önkormányzatot, ahol közölték, hogy a mosást nem fizetik, mert ez ezzel jár. Ha a sérülést tudom bizonyítani, hogy a fűnyírás okozta, és nem volt rajta korábban, azt esetleg.

Pharasztok... :levele:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2019.08.07 szerda, 10:18:56
Szegény Alfnak ez a megoldás nem jöhet szóba.  :hehe:
:vigyor3: :mf2:
Ja, értem. Én bevezettem az utastérbe, és a váltó előtti műanyagba befúrtam egy fém foglalattal.  :vigyor3:
:eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.07 szerda, 10:36:41
Hasonlóképp jártam én is múlthéten:

https://ibb.co/TtNqmMk
https://ibb.co/J730rCJ
https://ibb.co/HgN8dsm
https://ibb.co/3mTBVhy
https://ibb.co/mcvvQcj
https://ibb.co/5Fkfyx4

Valamikor reggel vágták a füvet, én dél körül értem az autóhoz, addigra szépen rá volt már égve. Kézimosóba elvittem, kb. 60%-a lejött, a többi nem... Ha körömmel kaparom úgy látom lejön. Mára kapta időpontot autókozmetikába, megnézzük mennyire szedi le, és mennyi sérülés marad utána.
Én hívtam az önkormányzatot, ahol közölték, hogy a mosást nem fizetik, mert ez ezzel jár. Ha a sérülést tudom bizonyítani, hogy a fűnyírás okozta, és nem volt rajta korábban, azt esetleg.

 :gun: :gun: :gun: :gun:

Ami miatt nagyon felbactam ezen az agyam, hogy én is rendszeresen használok fűkaszát és pontosan tudom, hogy ezt simán el lehetett volna kerülni. Pusztán annyit kellett volna csináljon a jóember, hogy hátat fordít az autónak és nem nyélgázon pörgeti a gépet. De ez a tipikus lesz.rom hozzáállás, valahogy tudjuk le a munkát, sz.runk bele, hogy mi sérül meg közben, sz.runk a másik tulajdonára, sz.runk arra, hogy valaki megdolgozott azért az autóért és rendben akarja tartani.
Tényleg amennyire csak lehet vigyázok az autóra, inkább a parkolók leg-legvégében állok meg és gyalogolok pár percet, hogy ne nyissák rá az ajtót, ne karcolják a táskákkal, stb. Erre jön egy ilyen agyoniskolázott nulla ember és összebas..a az autó oldalát.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.07 szerda, 10:39:16
A link az egyik, a képek minősége a másik. Mivel csinálta ezt? Kaputelefonnal?  :vigyor3:

Kézzel rajzoltam bmg+ :D

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.07 szerda, 11:03:55
:gun: :gun: :gun: :gun:

Ami miatt nagyon felbactam ezen az agyam, hogy én is rendszeresen használok fűkaszát és pontosan tudom, hogy ezt simán el lehetett volna kerülni. Pusztán annyit kellett volna csináljon a jóember, hogy hátat fordít az autónak és nem nyélgázon pörgeti a gépet. De ez a tipikus lesz.rom hozzáállás, valahogy tudjuk le a munkát, sz.runk bele, hogy mi sérül meg közben, sz.runk a másik tulajdonára, sz.runk arra, hogy valaki megdolgozott azért az autóért és rendben akarja tartani.
Tényleg amennyire csak lehet vigyázok az autóra, inkább a parkolók leg-legvégében állok meg és gyalogolok pár percet, hogy ne nyissák rá az ajtót, ne karcolják a táskákkal, stb. Erre jön egy ilyen agyoniskolázott nulla ember és összebas..a az autó oldalát.

Eddig csak a XIII. kerületben láttam a közmunkások hatékony felhasználását ezen a téren. Ment a fűkaszás csávó és közben nagy paravánokkal takarták a chigó semmittevők...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.07 szerda, 11:05:24
Eddig csak a XIII. kerületben láttam a közmunkások hatékony felhasználását ezen a téren. Ment a fűkaszás csávó és közben nagy paravánokkal takarták a chigó semmittevők...

Budai rakparton is így szoktak dolgozni. Szvsz ez lenne a normális. Főleg, hogy ez a parkoló alapvetően kavicsos, csak már összevissza kinőtt közte a fű.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.07 szerda, 21:05:41
Dentcraft telefonszáma megvan valakinek? Át tudná küldeni?

(Kiegészítés Tibinek: olyan valakinek, aki olvassa ezt a topikot és át tudja küldeni a telefonszámot privát üzenetben.)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2019.08.07 szerda, 22:15:34
Dentcraft telefonszáma megvan valakinek? Át tudná küldeni?

(Kiegészítés Tibinek: olyan valakinek, aki olvassa ezt a topikot és át tudja küldeni a telefonszámot privát üzenetben.)

Ez még így határozatlan névelő. Egy telefonszám....  :hehe:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2019.08.08 csütörtök, 07:38:22
Motorháztető alja, pont a vezető szeme előtt. Ha picit jobban kihúzod magad, akkor pont látható, egyébként meg nem zavar. Na ez az elmélet. Egyébként meg leesik egy olyan 6-7mm-t, ami nem tűnik soknak, viszont így már nem elég kicsit kihúzni magad az ülésben, hanem előbbre kell dőlni, stb. Persze még mindig tök jó, hogy van benne visszajelző, csak így nem annyira könnyű észrevenni, mint az eredeti terv volt. És már vagy 3 féle képpen ragasztottuk oda, és mindig max. 1-2 nap után leesik.

Amúgy neked mi lett az autópályás sérüléseddel? Teljesen megúsztad..?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.08.08 csütörtök, 08:11:46
Amúgy neked mi lett az autópályás sérüléseddel? Teljesen megúsztad..?
Mázli, de igen. Át lett nézve az autó megemelve, alulról, és csak az a körömnyi kitört darab a diffúzor aljából, meg egy kis horzsolás a jobboldali küszöbspoiler első emelésipont-takaró lemezénél.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: wofer - 2019.08.08 csütörtök, 08:29:45
Mázli, de igen. Át lett nézve az autó megemelve, alulról, és csak az a körömnyi kitört darab a diffúzor aljából, meg egy kis horzsolás a jobboldali küszöbspoiler első emelésipont-takaró lemezénél.

Mázlista...de gartula  ;) :eljen:
(tényleg nagy igazság, hogy egy pillanatra sem lehet levenni a szemet az útról)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Mikorka Kálmán - 2019.08.08 csütörtök, 08:51:13
Dentcraft telefonszáma megvan valakinek? Át tudná küldeni?

(Kiegészítés Tibinek: olyan valakinek, aki olvassa ezt a topikot és át tudja küldeni a telefonszámot privát üzenetben.)

megkaptad már?

http://bmauto.hu/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2019.08.08 csütörtök, 08:55:15
megkaptad már?

http://bmauto.hu/

Köszi!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2019.08.08 csütörtök, 09:21:34
Mázlista...de gartula  ;) :eljen:
(tényleg nagy igazság, hogy egy pillanatra sem lehet levenni a szemet az útról)
Én a szemüregemben tartom :D

Amúgy meg mindegy mennyire fixírozod az utat, vak sötétben, nulla kivilágítással, 120-130-as tempónál reakcióidőn belüli távolságra világít a lámpa. Mire felfogod, hogy valami statikus tárgyat látsz az úton, és korrigálnál, már nekimentél / átmentél rajta.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.03.24 kedd, 19:03:13
Létezik olyan valami kencefic, polír, afenetudjami, ami képes színezni is, nem csak polírozni, amivel olyan mélyebb karcot el lehet tüntetni, ahol kilátszik a fehér alapozó?

Régebben volt Turtle Wax-ból sokféle színű. Valami ilyesmire gondolok, csak esetleg a mai, 20 évvel fejletteb technológiával készült holmira.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2020.03.24 kedd, 19:18:18
Létezik olyan valami kencefic, polír, afenetudjami, ami képes színezni is, nem csak polírozni, amivel olyan mélyebb karcot el lehet tüntetni, ahol kilátszik a fehér alapozó?

Régebben volt Turtle Wax-ból sokféle színű. Valami ilyesmire gondolok, csak esetleg a mai, 20 évvel fejletteb technológiával készült holmira.

AndyA

A lakk az színtelen. Ez van felül.
Azt szeretnéd színezni?

A színes paszták lakkréteg nélküli 1K fényezés esetén érhettek valamit, bár volt pár szín...ami esetleg hasonlított ahhoz a színhez, amihez használtad. Mivel ugyanolyan színű paszta ugye nem volt.

A lakk réteg alatt nem alapozó van, hanem a szín.
Ha 1K a fényezés (már régóta az akril ...nem metál, nem gyöngyház) is felület lakkozva van.
Nem tudom  hol és min van az a felület, amiről szó van....de ha csak simán 1K a festékréteg -egy kemény réteg- és az megsérült (hiányzik, mivel látható az alatta lévő), akkor azt egy puha pasztával hogyan gondoltad pótolni?
A színazonosság is felejtős és jó sem lesz.

Le kell fényezni vagy marad úgy.  :wave:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Zsolteey - 2020.03.24 kedd, 19:27:05
Létezik olyan valami kencefic, polír, afenetudjami, ami képes színezni is, nem csak polírozni, amivel olyan mélyebb karcot el lehet tüntetni, ahol kilátszik a fehér alapozó?

Régebben volt Turtle Wax-ból sokféle színű. Valami ilyesmire gondolok, csak esetleg a mai, 20 évvel fejletteb technológiával készült holmira.

AndyA

Petrányinál vettem gyári javítófestéket. A szín az stimmelt, szépen is terült. A lakk nagyon gyorsan megszáradt, nem terült el szépen és közelről nézve, ha úgy esik rá a fény, akkor lászik, hogy nem szép (látszanak benne az ecsetszálak vonalai). Lehet, hogy valami polír vagy nagyon finom csiszoló segítene ezen, de hozzánemértés lévé nem mertem kísérletezni, annyira nem zavaró.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.03.25 szerda, 07:12:28
A lakk az színtelen. Ez van felül.
Azt szeretnéd színezni?

A színes paszták lakkréteg nélküli 1K fényezés esetén érhettek valamit, bár volt pár szín...ami esetleg hasonlított ahhoz a színhez, amihez használtad. Mivel ugyanolyan színű paszta ugye nem volt.

A lakk réteg alatt nem alapozó van, hanem a szín.
Ha 1K a fényezés (már régóta az akril ...nem metál, nem gyöngyház) is felület lakkozva van.
Nem tudom  hol és min van az a felület, amiről szó van....de ha csak simán 1K a festékréteg -egy kemény réteg- és az megsérült (hiányzik, mivel látható az alatta lévő), akkor azt egy puha pasztával hogyan gondoltad pótolni?
A színazonosság is felejtős és jó sem lesz.

Le kell fényezni vagy marad úgy.  :wave:

A probléma az, hogy már nincs lakk a tetején. Mint mondtam, kilátszik a fehér alapozó, azaz nemcsak a lakk, de alatta a színes festékréteg sincs már ott. A fehér alapozót kellene színezni úgy, hogy ne kelljen hozzá telibe fújni az elemet.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2020.03.25 szerda, 07:21:52
A probléma az, hogy már nincs lakk a tetején. Mint mondtam, kilátszik a fehér alapozó, azaz nemcsak a lakk, de alatta a színes festékréteg sincs már ott. A fehér alapozót kellene színezni úgy, hogy ne kelljen hozzá telibe fújni az elemet.

AndyA

Akkor sima 1K festék, közel azonos színnel ecseteld.  Nem lesz szép az ilyen mély sérülés ecsetelve - pepecselve. Ezt el kell fogadni. :-\

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Koniman - 2020.04.12 vasárnap, 10:54:44
Ezt cuccot próbálta már valaki? ???
https://clear-lights.net/ (https://clear-lights.net/)

Tényleg működőképes lehet a módszer?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2020.04.12 vasárnap, 11:36:48
Ezt cuccot próbálta már valaki? ???
https://clear-lights.net/ (https://clear-lights.net/)

Tényleg működőképes lehet a módszer?

Hirdetésekben ugye mindig, minden működik.
A fura az, hogy a mattult réteg hogyan kerül le a fényszóró felületéről. Az nem szokott egy kendővel lejönni.
Ki kell próbálni, így nem kell oszervizbe menni.  :vigyor3:

" Akár Ön egyedül is megteheti, a saját otthona előtt, segítség és oszervizek felkeresése nélkül, és további eszközök és gépek használata nélkül. "

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: xrobe - 2020.04.12 vasárnap, 11:45:54
Ezt cuccot próbálta már valaki? ???
https://clear-lights.net/ (https://clear-lights.net/)

Tényleg működőképes lehet a módszer?
Csiszold meg a mostanit egyre finomabb csiszolópapírral, én 400-2000-ig haladtam. Utána lelakkoztam 3 rétegben átlátszó UV álló lakkal, és hibátlan lett. Ha nagyon tökéletes kell, akkor utána még vissza kéne csiszolni 2000-es papírral, és felpolírozni, akkor eltűnik a "narancsbőr" jelleg, ami a lakkozás után lesz rata, de én nem foglalkoztam vele.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2020.04.12 vasárnap, 12:19:24
Ezt cuccot próbálta már valaki? ???
https://clear-lights.net/ (https://clear-lights.net/)

Tényleg működőképes lehet a módszer?

Igen, kb. 1 évig jó volt, aztán kezdett visszamattulni. Még mindig nem olyan veszélyes mint az eredeti állapotban volt, szóval nem rossz, de nem is tökéletes végleges megoldás. Ideig óráig jó, pl. műszai előtt.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2020.04.12 vasárnap, 12:20:08
Hirdetésekben ugye mindig, minden működik.
A fura az, hogy a mattult réteg hogyan kerül le a fényszóró felületéről. Az nem szokott egy kendővel lejönni.
Ki kell próbálni, így nem kell oszervizbe menni.  :vigyor3:

" Akár Ön egyedül is megteheti, a saját otthona előtt, segítség és oszervizek felkeresése nélkül, és további eszközök és gépek használata nélkül. "

Pedig lejön, valahol vannak képeim előtte, utána, jobb lett.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Meg Győző - 2020.04.12 vasárnap, 12:22:45
Pedig lejön, valahol vannak képeim előtte, utána, jobb lett.

Egy vékony réteg lehet, mert valamilyen oldószer van a kendőben.
De az biztosan nem tudja ugyanazt, mintha fizikailag lecsiszolod.

Tünet kezelésnek jó és mondjuk idősebb autóknál ideig-óráig megoldás lehet.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: steve78 - 2020.04.12 vasárnap, 13:08:25
Egy vékony réteg lehet, mert valamilyen oldószer van a kendőben.
De az biztosan nem tudja ugyanazt, mintha fizikailag lecsiszolod.

Tünet kezelésnek jó és mondjuk idősebb autóknál ideig-óráig megoldás lehet.

Akkor majd vesz egy másik készletet. Fogyasztói társadalom.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2020.10.11 vasárnap, 12:24:28
Ha valaki szeretne lámpát polírozni, nagyon ajánlom ezt, és ma még akciós áron rendelhető:

https://lumenet.hu/philips-fenyszoro-felujito-szett

A Fiesta lámpája közel kidobás szélén lévő állapotban volt, korábban próbáltam ezt: https://clear-lights.net segített rajta, de közel sem lett 100%-os, majd kb. 1 év után vissza is mattult. Most a Philips-el csináltam meg, ezzel szinte 100%-os gyári állapotba került, majd töltök fel előtte-utána képet. Én sem sok reményt adtam neki, de mikor kész lett megdöbbentő lett az eredmény pozitív irányba!  :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2020.10.11 vasárnap, 14:14:20

Én kipróbálom. :nyes:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.10.11 vasárnap, 15:31:03

Egy sorozat vizes csiszolópapír 400-3000-ig 10 Euro, 1 flakon 2K UV álló lakk + alapozó 20 Euro, 1 l kloroform 6000 Ft (kb. 2 cent kell belőle, egy fél-feles :) ), 1 db kloroform párologtató edény 5 Euro.

Lehet, hogy ez több, mint a mondott 5800 Ft, de ezzel három pár fényszórót fogok úgy felújítani, hogy még bőven marad is belőle (kivéve a lakkot, mert az kétkomponensű, és így "egyszer használatos"), és 3 x 5800-nál már biztosan kevesebb. De használható oldószeres 1K lakk is, csak az valamivel kevésbé tartós hosszú távon.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2020.10.11 vasárnap, 17:40:36

A hozzáadott anyagok 1/3 része fogyott el, még egyszer biztos, de inkább még 2x meg tudom csinálni.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2020.10.11 vasárnap, 21:31:25
Én kipróbálom. :nyes:

Vizesen polírozd, sokkal szebb lesz.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2020.10.12 hétfő, 08:09:53
Egy sorozat vizes csiszolópapír 400-3000-ig 10 Euro, 1 flakon 2K UV álló lakk + alapozó 20 Euro, 1 l kloroform 6000 Ft (kb. 2 cent kell belőle, egy fél-feles :) ), 1 db kloroform párologtató edény 5 Euro.

Lehet, hogy ez több, mint a mondott 5800 Ft, de ezzel három pár fényszórót fogok úgy felújítani, hogy még bőven marad is belőle (kivéve a lakkot, mert az kétkomponensű, és így "egyszer használatos"), és 3 x 5800-nál már biztosan kevesebb. De használható oldószeres 1K lakk is, csak az valamivel kevésbé tartós hosszú távon.

AndyA

Ez általában így van. Aki nem ért hozzá, fizet.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Joe - 2020.10.12 hétfő, 08:10:02
Vizesen polírozd, sokkal szebb lesz.

 :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.10.12 hétfő, 08:24:05
Vizesen polírozd, sokkal szebb lesz.

Eleve vizesen kell, mert a polikarbonát pora pillanatok alatt eltömíti a csiszolópapírt.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Gyuri74 - 2020.10.12 hétfő, 08:59:02
Eleve vizesen kell, mert a polikarbonát pora pillanatok alatt eltömíti a csiszolópapírt.

AndyA

Egy ismerős polírozó géppel sima CIF-fel vizesen felpolírozza a műanyagot és kész, le sem lakkozza.
Én még nem próbáltam, a javítókészletet ugyan megvettem, de lehet, hogy simán felpolírozom én is géppel.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2020.10.12 hétfő, 09:00:37
Egy ismerős polírozó géppel sima CIF-fel vizesen felpolírozza a műanyagot és kész, le sem lakkozza.
Én még nem próbáltam, a javítókészletet ugyan megvettem, de lehet, hogy simán felpolírozom én is géppel.

Az úgy szerintem vissza fog mattulni, mert nem kap védőréteget, és az UV megeszi.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.10.12 hétfő, 11:31:32
Az úgy szerintem vissza fog mattulni, mert nem kap védőréteget, és az UV megeszi.

MInden ősszel megcsinálod, ennyi. Nem fogy el előbb a polikarbonát, mint az autó... :-)

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Carmaged - 2020.10.12 hétfő, 16:58:08
Egy ismerős polírozó géppel sima CIF-fel vizesen felpolírozza a műanyagot és kész, le sem lakkozza.
Én még nem próbáltam, a javítókészletet ugyan megvettem, de lehet, hogy simán felpolírozom én is géppel.
CIF-fel? Az nem hogy szed le róla minden fényt örökre?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.10.13 kedd, 08:06:40
CIF-fel? Az nem hogy szed le róla minden fényt örökre?

A CIF-ben nincs semmi, ami meg tudná karcolni.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Carmaged - 2020.10.13 kedd, 11:07:31
A CIF-ben nincs semmi, ami meg tudná karcolni.

AndyA
A súrolókrémben?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.10.13 kedd, 12:03:44
A súrolókrémben?

Abban. Ez kémiai módon súrol, nincs benne semmi karcos anyag. Legalábbis hivatalosan nem kellene legyen benne. :)

anionos felületaktív anyagok, nem ionos felületaktív anyagok - ez a tisztító része, de ezek nem szilárdak
phenoxyethanol - ez tartósítószer, de szintén folyékony
szappan - ez sem karcol
illatanyag, linalool, citronellol, hexyl cinnamal - ez mind csak illatanyag

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Carmaged - 2020.10.13 kedd, 13:44:56
Abban. Ez kémiai módon súrol, nincs benne semmi karcos anyag. Legalábbis hivatalosan nem kellene legyen benne. :)

anionos felületaktív anyagok, nem ionos felületaktív anyagok - ez a tisztító része, de ezek nem szilárdak
phenoxyethanol - ez tartósítószer, de szintén folyékony
szappan - ez sem karcol
illatanyag, linalool, citronellol, hexyl cinnamal - ez mind csak illatanyag

AndyA
Ok, nekem alap a mikrokristályos volt, az mindenről ledörzsöl minden fényes réteget. Nem is ismertem, amit te írtál (most már rátaláltam).

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2020.10.13 kedd, 13:51:19
Ok, nekem alap a mikrokristályos volt, az mindenről ledörzsöl minden fényes réteget. Nem is ismertem, amit te írtál (most már rátaláltam).

Ez az. Úgy hívják, de semmi kristály nincs benne.

Innen másoltam:

https://bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004003210419

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Carmaged - 2020.10.13 kedd, 14:06:41
Ez az. Úgy hívják, de semmi kristály nincs benne.

Innen másoltam:

https://bevasarlas.tesco.hu/groceries/hu-HU/products/2004003210419

AndyA
Most ár kigugliztam pontosabban. Én erre gondoltam: https://www.emag.hu/cif-cream-surolokrem-citrus-500-ml-8711700522960/pd/DG0D6YBBM/ .

Ezzel anno sikerült egy komplett mosdókagylót csaptelepestől lemattítani. :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2021.01.18 hétfő, 19:30:10
Sziasztok Mindenkik.

Lusta vagyok visszaolvasni, tudtok ajánlani valami jó kárpittisztító csapatot?
Unokaöcsémnek kellene, a kocsiját összerondította valamivel, és ki szeretné takaríttatni.
Előre is köszönöm a segítséget.  :wave: :wave: :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Domi - 2021.01.18 hétfő, 19:50:54
Sziasztok Mindenkik.

Lusta vagyok visszaolvasni, tudtok ajánlani valami jó kárpittisztító csapatot?
Unokaöcsémnek kellene, a kocsiját összerondította valamivel, és ki szeretné takaríttatni.
Előre is köszönöm a segítséget.  :wave: :wave: :eljen:
Bp? Én az MK4-et amikor megvettem, akkor ide vittem. Olyan kis idióta szétszórt punk gyerekeknek néznek ki, de nagyon szépen dolgoztak. titta is vitt már oda kocsit, és ő is elégedett volt velük (ő ajánlotta nekem). Általában van kárpittisztítás akciójuk (ahogy nézem, épp most is).

https://www.varazsgarazsbp.com/

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Takiatti - 2021.01.18 hétfő, 19:53:47
Bp? Én az MK4-et amikor megvettem, akkor ide vittem. Olyan kis idióta szétszórt punk gyerekeknek néznek ki, de nagyon szépen dolgoztak. titta is vitt már oda kocsit, és ő is elégedett volt velük (ő ajánlotta nekem). Általában van kárpittisztítás akciójuk (ahogy nézem, épp most is).

https://www.varazsgarazsbp.com/

Köszönöm.
Én is megtaláltam Őket a neten, és emlékeim szerint korábban mások is dícsérték, de nem voltam benne biztos.
Köszi még egyszer, továbbítom.
 :worship: :worship: :eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2021.05.08 szombat, 21:15:49
Az a anyag amivel a gumis körbe keni az abroncsot mivel jön le a felniről? Eddig mindig aznap lemostam, gond nélkül lejött, most viszont kimaradt. 1 hét után autósampon, víz, dörzsölés nem hozza le.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2021.05.08 szombat, 21:21:40
Az a anyag amivel a gumis körbe keni az abroncsot mivel jön le a felniről? Eddig mindig aznap lemostam, gond nélkül lejött, most viszont kimaradt. 1 hét után autósampon, víz, dörzsölés nem hozza le.
wd40+pamut rongy

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2021.05.08 szombat, 21:34:12
wd40+pamut rongy

 :worship:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2021.05.11 kedd, 09:00:58
wd40+pamut rongy

Nagyon szépen lehozta! Köszi az ötletet! :)

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: HZsolt92 - 2021.05.11 kedd, 13:56:55
Nagyon szépen lehozta! Köszi az ötletet! :)
:eljen:

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Bonca - 2021.07.17 szombat, 07:50:35
Elvittem autókozmetikáshoz a kocsit. Volt a bal első lámpán egy olyan folt, amit nem tudtam eltávolítani. Végül is szép lett. Kérdezgettem, miféle módon szedte ki, és csak a reklám szöveg jött, hogy ezen aztán most kerámia bevonat van. Értem én hogy a szuper, hiper, extra, ultra szó már nem csalogató, na de hogy kerámia? Mint az Imo mosóban: ultra hd pro shield nano viasszal... Jobb lesz az autó felbontása és keményebb, simább a karosszériája mosás után?
Szóval mi ez a kerámia bevonat?

Bonca

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2021.07.17 szombat, 09:43:46

kollégámnak smaxal volt egy ilyen story-ja.Lakkozott volt a fényszóró,amiről málott le a lakk.Felpolírozták,lakkozták ezzel a kerámia xarsággal és újra polírozták.Szóval, lakk.A többi blabla...

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2021.07.17 szombat, 12:46:12
Elvittem autókozmetikáshoz a kocsit. Volt a bal első lámpán egy olyan folt, amit nem tudtam eltávolítani. Végül is szép lett. Kérdezgettem, miféle módon szedte ki, és csak a reklám szöveg jött, hogy ezen aztán most kerámia bevonat van. Értem én hogy a szuper, hiper, extra, ultra szó már nem csalogató, na de hogy kerámia? Mint az Imo mosóban: ultra hd pro shield nano viasszal... Jobb lesz az autó felbontása és keményebb, simább a karosszériája mosás után?
Szóval mi ez a kerámia bevonat?

Bonca

Sajnos nem találtam olyan lakkot, ami erre jó lenne. Vettem kétfélét is, 1K és 2K, de mindegyik megmarta a polikarbonát felületet, csizsolhattam újra. :-(

Korábban egy Alis egységcsomagban volt olyan pempő, amit rá kell kenni lakk helyett a fényszóróra. Az nekem működött, legalábbis nem mattult be vagy akármi.  Azután keresgéltem, és találtam külön:

https://www.aliexpress.com/item/1005002061556083.html?spm=a2g0s.9042311.0.0.32334c4d5MR1g6

Egy szivaccsal fel kell kenni, utána az UV-től szilárdul meg egy-két nap alatt a leírás szerint.

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: fitipaldi - 2021.07.17 szombat, 22:40:37
Régen K2 lakkot használtam több féle gyártmányt is, soha nem volt felmaródás. Még régebben a BODY  1K lámpalakk, ez viszont nem bizonyult tartósnak.
Ezek alá mindíg políroztam.
Most ezt használom:    https://www.youtube.com/watch?v=Dmb1RWrZ3Cw  és tökéletes eredményt hoz. (egy nyár meg sem kottyan a lámpának)
Időt és eneriát spórol, nem kell polírozni 400 gép - 1000 gép -  2000 víz  után jöhet a varázslat. ;)
 
Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2021.08.12 csütörtök, 13:14:53
Hámló lakkra tudtok valami otthoni megoldást? Pár helyen felhólyagosodott, mosás után lepattant, tegnapi mosáskor már egy egész tenyérnyi levált az első lökösön. :( Hogy tudom ezt megállítani?

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: alf® - 2021.08.12 csütörtök, 13:33:19
Hámló lakkra tudtok valami otthoni megoldást? Pár helyen felhólyagosodott, mosás után lepattant, tegnapi mosáskor már egy egész tenyérnyi levált az első lökösön. :( Hogy tudom ezt megállítani?
.... hóóóó teeee, hólyag!

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: AndyA - 2021.08.12 csütörtök, 13:38:55
.... hóóóó teeee, hólyag!

Hűje... :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: fitipaldi - 2021.08.13 péntek, 17:42:08
Hámló lakkra tudtok valami otthoni megoldást? Pár helyen felhólyagosodott, mosás után lepattant, tegnapi mosáskor már egy egész tenyérnyi levált az első lökösön. :( Hogy tudom ezt megállítani?

Sehogyan, minél több lejön, annál hálásabb lesz a fényező aki újrafesti.

Cím: Válasz: Autókozmetika, kívül-belül
Írta: Scratch - 2021.08.14 szombat, 14:10:38
Sehogyan, minél több lejön, annál hálásabb lesz a fényező aki újrafesti.

Gyanítom én is, hogy fényező lesz a vége, pont ezért, hogy már rontani úgysem tudok rajta, vettem egy flakon színtelen lakkot, körbe maszkoltam, és felfújtam, ha csak annyit elérek vele, hogy nem megy tovább már nyertem. Szerencsére egész szépen sikerül összeködölni az eredeti lakkal, majd 1 hét múlva polírozom, és akkor meglátjuk mit sikerült.