Ford Mondeo Club Hungary

Szakmai fórum => Mondeo MK3 leírások => A témát indította: Zsolteey - 2016.04.27 szerda, 12:09:13



Cím: MK3 / Dízel önindító cseréje
Írta: Zsolteey - 2016.04.27 szerda, 12:09:13
Szerző: Cs12 (http://mondeo.hu/index.php?action=profile;u=9258)

Egyik napról a másikra utolért az önindító hibája. Nálam semmi előjel sem volt az önindító bárminemű elhalálozására. Vasárnap délután pöccre indult az autó, hétfőn a következő indítás alkalmával pedig csak egy halk kattanást adott a kulcs elfordítására. Innentől már nem is tudtam életet lehelni szegénykémbe, pedig még egy jó nagydarab husángot is bevetettem, a bendixet ütögetve erőszak hatására hátha megmozdul, de nem! Ilyenkor próbaként még azt is el lehet játszani, hogy 2es vagy 3as fokozatba tesszük a váltót, és mozgatjuk előre-hátra az autót. Na, nekem ez sem vált be! Azért még gyorsan végig kellett zongoráznom az egész kört, hogy kiderítsem, hol a hiba.
A középkonzolon lévő óránál a piros LED gyújtásra elalszik, nem immo hiba. Biztosíték (f29) jó, relé (motortéri biztosítékdobozban a jobb legalsó) jó, indítózásra pedig megjelent a 12V az önindító vékonyabb vezetékén, tehát gyújtáskapcsoló jó. (Ezt pedig egy vékony tű segítségével ellenőriztem. Beszúrtam egy tűt a vékony vezetékbe, így multiméter segítségével könnyen tudtam vizsgálni, hogy indításkor van-e áram.)
Így kizárásos alapon maradt az önindító. Motorcraft (http://mondeo.hu/index.php?action=profile;u=6661) fórumtársunktól vásároltam egy hibátlan, szinte új önindítót.

Aki nem a bontott önindító mellett dönt, annak tudom ajánlani a Kertész utcában lévő Pro-Vill kft.-t, akik már elég sok fórumtársunknak is segítettek. Reggel beadva, délutánra kész a felújított önindító. Elérhetőségük:
Web: www.oninditogenerator.hu
E-mail: autovill@mail.datanet.hu
Tel: 061-3210-555
Cím: 1073 Budapest, Kertész u. 38-40.

Mivel aknám nincs, ezért ez a kis leírás az önindító fentről történő kiszerelését mutatja be. Természetesen aknáról sokkal könnyebb kiszedni, de felülről sem lehetetlen.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/1_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/1_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Első műveletként vegyük le a motor- és akkutakaró fedeleket.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/2_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/2_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Következő lépésben vegyük le az akkusarukat és vegyük ki az akksit. Ehhez 10-es kulcsot kell használnunk mind a saruknál, mind a rögzítésnél.
Ha ezzel meg vagyunk, ezt a képet látjuk:
 
(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/3_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/3_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Megpróbáltam a lehető legkevesebb szereléssel kiszedni az önindítót, de csak nem adta magát! Így le kell venni a szívósort, a szívósorhoz és az intercoolerhez tartozó turbócsöveket (felső könyök és az alsó S alakú cső). Végül ez a kép fogad minket:
 
(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/4_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/4_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/5_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/5_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Jöhet a szívósor, ide szintén 10-es dugókulcs kell hosszú szárral (itt elfelejtettem képet készíteni, így másikat szúrok be). Ha megvan, takarjuk le egy ronggyal, nehogy a szívórészbe essen valami!

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/6_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/6_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Ha kint van a szívósor és a turbócsövek, akkor jöhet a hűtőventillátor. Ahhoz, hogy a ventit kivegyük a helyéről, a kormányszervo csövét oldani kell a blokkról, ezt szintén egy 10-es fejű csavar fogja:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/7_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/7_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Majd a tartály csavarját kell kitekernünk, amihez szintén 10-es dugókulcs kell. Ha ez megvan, fordítsuk félre a tartályt és csövet, hogy ne legyen útban a hűtőnek. A kiegyenlítő csövezését elég csak félrehúzni.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/8_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/8_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

A hűtőventit 2 darab szintén 10-es fejű csavar fogja. A bal oldali:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/9_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/9_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
és a jobb oldali:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/10_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/10_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Ezeket elég csak meglazítanunk, mert alul a keret füle nem teljes, így felfelé meg tudjuk emelni a ventit. Amint leemeltük a ventillátort, a 2 darab csavart húzzuk ki oldalra a helyéről, ugyanis elég könnyen ki tud csúszni a helyéről, és akkor kereshetjük őket egy darabig!!!
Amint ezzel megvolnánk, már csak a venti csatlakózó(ka)t (valamelyik modellben 1, valamelyikben pedig 2 lapátos a hűtőventi) és az ellenállás csatiját kell oldanunk az akksi felőli oldalon.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/11_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/11_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

A szervotartály felőli oldalon pedig alul található a venti második csatija.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/12_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/12_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Amint ezekkel megvagyunk, kiemelhető a hűtőventi, és ezt a képet kell látnunk:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/13_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/13_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Most már jöhet végre az önindító!
Az önindító tőcsavarjaira minő meglepetésre, szintén 10-es fejű anyával van felfogatva egy U alakú fémlap, aminek azon kívül, hogy rögzítse a vezetékeket, semmi jelentősége. Nekem ezt volt a legnehezebb munka kivenni az egész fázis alatt! Pirossal bekarikázva az U alakú lemez, zölddel pedig az őt tartó 6-os anyák helye.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/14_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/14_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/15_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/15_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Íme az U alakú lemez már kint az autóból:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/16_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/16_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Ha ez megvan, jöhet az önindító 2 vezetékének levétele az önindítóról. Szintén 10-es dugókulcs kell. Két darab vezeték van, egy vastagabb és vékonyabb. Mindkettőt 6-os anya fogja.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/17_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/17_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Majd oldjuk az önindító előtt lévő csatit:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/18_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/18_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Ha ezzel is kész vagyunk, jöhet az önindító 2 darab tőcsavarja. Ez kivételesen 13-mas fejű csavar.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/19_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/19_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
A tőcsavar kitekerve:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/20_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/20_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Ezzel lényegében el is érkeztünk a hőn áhított pillanathoz, hogy kikerüljön végre az önindító. Nekem itt egy kis kopogtatás, feszegetés szükséges volt, hogy megmozduljon.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/21_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/21_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
(Ennél a pillanatnál jutottam el sajnos arra a következtetésre, hogy le kell vennem a szívósort és ki kell vennem a hűtőventit.)
Amint kint van az önindító, a helyét szépen tisztítsuk meg. Csakis kifelé takarítsuk a koszt, a lendkerékhez ne jusson be semmi!
 
(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/22_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/22_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

A kivett alkatrészek:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/23_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/23_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
és a régi önindító közelebbről:
 
(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/24_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/24_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/25_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/25_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
És ez a "bontott", szinte új önindító került vissza:

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/26_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/26_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/27_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/27_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/28_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/28_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Arra nagyon figyeljünk visszaszerelésnél, hogy az önindító tömítése legyen ép!

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/29_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/29_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

Ezzel meg is volnánk, az összeszerelés fordított sorrendben történik.

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/30_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/30_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/31_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/31_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)

(http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/32_mk3_dizel_onindito_csere.jpg) (http://www.mondeo.hu/FAQ/MK3_Dizel_onindito_csere/32_mk3_dizel_onindito_csere.jpg)
 
Önindító vissza a helyére, tőcsavarokkal meghúzni. 2 darab vezeték vissza a helyére, majd a csatit összedugni. U alakú lemez rá a tőcsavarokra, vezetékek vissza a lemezre. Hűtőventi vissza, a csatik a helyükre, majd oldalt a 2 csavarral meghúzni. Itt érdemes megjegyezni, hogy a hűtőventi ellenállásának 2 tüskéjét érdemes megcsiszolni, és rézpasztával megkenni, mielőtt visszadugjuk rá a csatit. A szervotartály és csövének helyére illesztése, ezután a kiegyenlítő csövének visszaigazítása. Mehet vissza a helyére az alsó S alakú turbócső, majd a szívósor és a könyök turbócső. Akksit visszakötni, burkolatokat a helyére. Ellenőrizzünk mindent, hogy a helyén van rendesen. Ha meggyőződtünk róla, lehet indítani.

Végezetül jöhet a megérdemelt sör/üdítő!

Jó szerelgetést!

Cs12