Ford Mondeo Club Hungary

Szakmai fórum => Generáció független => A témát indította: AndyA - 2011.10.10 hétfő, 12:56:17

Cím: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.10 hétfő, 12:56:17
Hajrá!

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.10 hétfő, 13:01:22
Az előzmények végett érdemes elolvasni még ezeket

http://mondeo.hu/index.php?topic=98.msg588582#msg588582

Engem alapvetően első körben nem dob fel olyan kütyü, ami mindent tud (nagyon sokszor jártam már úgy, hogy mikor megvettem egy cuccot, utána macerás volt kezelni, és lehet hogy jó lett volna, de mégsem lett használva, beépítve).

Éppen ezért döntöttem úgy hogy kísérlet képpen egy kommersz terméket próbálok ki.
Az egyik bevásárló központban (C**A) pont most volt akciós újságban egy Media-Tech U-DRIVE DVR MT4036. A specifikáció egyelőre nekem elég volt ahhoz hogy megvegyem és tudtam, hogy ezért az árért ne várjak GPS, meg google maps-os extrákat.
Azt sem tudom, hogy elfogadják-e a rendörségen, de nekem már az is elég, ha állandóan rögzít, mert sose lehet tudni a mai világban, mikor ugrik elém egy gyalogos vagy biciklista, netán egy kismotoros. Az elsőbbségmegadás problémakörében meg biztos, hogy elfogadják. A lényeg, hogy lehessen bizonyítani azt, amit állítok, és csak akkor huzakodnék elő a kamerával, ha nagyon mondja valaki, hogy indexelt, pedig nem stb.

A lényeg, hogy vettem egyet. Örültem nagyon, de itt jött az első probléma, ami a tappancsban nyilvánult meg.
Magával a tappancsával semmi gond, de mivel a tappancs kívülről látszik, így felhívja magára a figyelmet, nem egy szerencsés dolog.
Namost én nem szeretem a macerát, azaz hosszútávon nem fogom magammal vinni leszedegetni stb. Szóval ezt nem szeretem és tudom, hogy a tappancsos cuccok az alkalmi tolvajokat vonzzák.
Sajnos azt nem lehet megcsinálni, hogy ne látsszon a készülék, mert akkor nem lát maga a készülék sem, ezért kitaláltam, hogy a visszapillantó tükör elé fogom rakni fixre szerelve. Meg is tettem.

Egyedüli problémát már csak a tápellátás megoldása okoz, mert az megint nem jó, hogy ott lóg a szivargyújtó.
A visszapillantóhoz érkező kábeleket ( esőszenzor vagy fényérzékelő ) kéne megcsapolni, de nem tudom, hogy abban van-e áram (+5V DC kell a kütyünek). Esetleg le lehetne szedni a térképlámpáról is.
Ebben esetleg várnám a javaslatokat.

A készült videót feltettem jutyubra. :) Itt meg lehet nézni. Ja bár a készülék hangot is rögzít, én azt direktbe kikapcsoltam, mert olykor elkap a hév és beszélek olyanokat, hogy ihaj :).

http://www.youtube.com/watch?v=lccHSNakuFs
http://www.youtube.com/watch?v=NMDnnpGWmy4
http://www.youtube.com/watch?v=Opyh1-cc8Bg

Ezek 2 perces rögzítések. 180 - 190 MByte adatmennyiség a 2 perc, és elvileg 1280x720 -ba lett gyárilag rögzítve (lehet hogy a jutyub rontott rajta, de én úgy láttam nem.)

Na a következő az, hogy megmutassam azt, hogy hogy volt előtte és hogy van most.

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/111009/DSCN1690-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/111009/DSCN1690-1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/111010/DSCN1702_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/111010/DSCN1702_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/111010/DSCN1697_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/111010/DSCN1697_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Erdekelne valakit ilyesmi?

http://www.ebay.com/itm/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&item=250786294671&ssPageName=ADME:X:RTQ:US:1123 (http://www.ebay.com/itm/ws/eBayISAPI.dll?ViewItem&item=250786294671&ssPageName=ADME:X:RTQ:US:1123)

Ember azt mondja, ha legalabb harmat veszunk egyszerre, akkor mar tud valami kedvezmenyt adni, es persze a postakoltsegen is lehetne sporolni.

A cuccban beepitett GPS vevo van, gyorsulaserzekelos alapon (erzekenyseg SW-bol allithato) tudja rogziteni a razos esemenyeket 15 masodpercig elotte es 10 masodpercig utana (vagy folyamatosan megy a felvetel). Tarolja hozza a GPS koordinatat es a pillanatnyi gyorsulaserteket. Az utvonal utolag guglimapson megjelenitheto. Igazsagugyi szakertoi velemeny van rola, hogy bizonyitasi eljarasban felhasznalhato az igy rogzitett adat. 320x240 vagy 640x480-as felbontas, 1-15 kep/masodperc beallithato. Egy nagyobb SD kartyaval akar tobb heten at is kepes a napi munkabajarast rogziteni indulastol erkezesig.

Heti friss hir, hogy a szakadt Fiat kistehert bemertek 198-cal a palyan, amikor ujkoraban sem tudott 120-nal tobbet. A zsaru akkor azt nyilatkozta, hogy ha olyan autoval tortenik egy ilyen sebessegmeresi baki, amivel amugy lehetseges annyival menni, akkor eselytelen a fellebbezes. Mondjuk egy ilyen kutyu rogzitett adataira tamaszkodva azert talan megsem egeszen annyira biztos az. Egy plusz esely, hatha, es meg a barmok ellen is nyujt nemi vedelmet (sajnos csak utolag), akikkel az uton talalkozhat az ember.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.10 hétfő, 13:19:00
Azt sem tudom, hogy elfogadják-e a rendörségen, de nekem már az is elég, ha állandóan rögzít, mert sose lehet tudni a mai világban, mikor ugrik elém egy gyalogos vagy biciklista, netán egy kismotoros. Az elsőbbségmegadás problémakörében meg biztos, hogy elfogadják. A lényeg, hogy lehessen bizonyítani azt, amit állítok, és csak akkor huzakodnék elő a kamerával, ha nagyon mondja valaki, hogy indexelt, pedig nem stb.

Eppen a GPS az, ami a pontos foldrajzi helyet es a tortenes idopontjat is bizonyitekertekuen meghatarozza. Plane, ha mondjuk egy csatt utan azonnal a rendor kezebe adod a kartyat, hogy tegye el bizonyitekkent, azaz ketseg nem ferhet a felvetel valodisagahoz, az utolagos manupulaciora nincs sem ido, sem lehetoseg.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.10 hétfő, 13:51:50

Persze jó a GPS meg a sebességrögzítés csak életszerűtlen. Ha meg már arra kerül a sor, hogy a felvétel valódiságán kell vitatkozni akkor a helyi maffiavezér fordult eléd és annak mentél neki, de csak azért mert a kátyús úton véletlen belement a gödörbe és a lökéstől a gázra ment a lába, te pedig nem a megfelelő sebességgel közelítettél meg egy kereszteződést. Na jó ez csak poén volt, de erre alapozva A La Manche csatonánál meg nem működik a GPS és ugyanazokat az adatokat rögzíti mint a GPS nélküli modell.

A másik pedig a visszaélhetőség és ez sem elhanyagolható. Gondolok itt arra, hogy odaadod a kártyát, ők elteszik és megvizsgálják. De kizárt dolog, hogy csak azt nézzék meg ami arra vonatkozik hanem mivel az egész kártya került átadásra ezért ha te előtte való 20 perccel 200-al száguldottál 30-as táblánál akkor az bebuktad :)  ugyanis a rendőr ha törvénytelenséget tapasztal köteles azt jelenteni/kivizsgálni stb.

Szó szót követ -> van akinek ilyenje sincs az meg csak annyit mondhat a rendőrnek: "dehát higgye el nem indexelt"

Eppen a GPS az, ami a pontos foldrajzi helyet es a tortenes idopontjat is bizonyitekertekuen meghatarozza. Plane, ha mondjuk egy csatt utan azonnal a rendor kezebe adod a kartyat, hogy tegye el bizonyitekkent, azaz ketseg nem ferhet a felvetel valodisagahoz, az utolagos manupulaciora nincs sem ido, sem lehetoseg.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kokaikoko - 2011.10.10 hétfő, 14:20:57
Persze jó a GPS meg a sebességrögzítés csak életszerűtlen. Ha meg már arra kerül a sor, hogy a felvétel valódiságán kell vitatkozni akkor a helyi maffiavezér fordult eléd és annak mentél neki, de csak azért mert a kátyús úton véletlen belement a gödörbe és a lökéstől a gázra ment a lába, te pedig nem a megfelelő sebességgel közelítettél meg egy kereszteződést. Na jó ez csak poén volt, de erre alapozva A La Manche csatonánál meg nem működik a GPS és ugyanazokat az adatokat rögzíti mint a GPS nélküli modell.

A másik pedig a visszaélhetőség és ez sem elhanyagolható. Gondolok itt arra, hogy odaadod a kártyát, ők elteszik és megvizsgálják. De kizárt dolog, hogy csak azt nézzék meg ami arra vonatkozik hanem mivel az egész kártya került átadásra ezért ha te előtte való 20 perccel 200-al száguldottál 30-as táblánál akkor az bebuktad :)  ugyanis a rendőr ha törvénytelenséget tapasztal köteles azt jelenteni/kivizsgálni stb.

Szó szót követ -> van akinek ilyenje sincs az meg csak annyit mondhat a rendőrnek: "dehát higgye el nem indexelt"

Én egy kicsit lejjebb fordítanám a kamerát, mert akkor nem az égre mérné a fényt és sokkal világosabbak lennének a felvételek. A képminősége sztem egész jó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.10 hétfő, 14:26:07
Próbálkoztam mindennel de akkor meg a visszatükröződés miatt rossz.
Ez már így maradt. Majd egyszer.

Majd egy éjszakaira még kiváncsi leszek. Mert arra még nem volt időm.

Én egy kicsit lejjebb fordítanám a kamerát, mert akkor nem az égre mérné a fényt és sokkal világosabbak lennének a felvételek. A képminősége sztem egész jó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: sendrew - 2011.10.10 hétfő, 17:22:00
Hát én ennek sok értelmét nem látom  :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.10 hétfő, 17:40:27
Számtalan előnye van, de majd csak akkor értékeli az ember amikor tényleg rendelkezésre áll.

Hát én ennek sok értelmét nem látom  :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Black - 2011.10.10 hétfő, 17:52:02
Hivatalosan is felhasználható a felvett képanyag kérdéses ügy esetén. Legalábbis ESZERINT (http://www.e-tanu.hu/index.html).

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.10 hétfő, 18:16:21
Próbálkoztam mindennel de akkor meg a visszatükröződés miatt rossz.
Ez már így maradt. Majd egyszer.

Tegyel kore egy matt fekete, pl. fenykepeszeti kartonbol keszult arnyekolot meretre szabva.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.10 hétfő, 18:17:49
Hivatalosan is felhasználható a felvett képanyag kérdéses ügy esetén. Legalábbis ESZERINT (http://www.e-tanu.hu/index.html).

Az maga az E-tanu, csak arra ervenyes a "hitelesites". De pont az ott lathato videok az ekes tanusagai annak, hogy a GPS-vevos, G-erzekelos cuccnak van csak igazan ertelme.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.10 hétfő, 18:53:00
Én amondó vagyok jobb az ha sose tudjuk meg mit fogadnak el. Mert én már ütöttem el egy kisebb ebet de nem kívánom senkinek sem azt az érzést ami utána volt bennem.

Az maga az E-tanu, csak arra ervenyes a "hitelesites". De pont az ott lathato videok az ekes tanusagai annak, hogy a GPS-vevos, G-erzekelos cuccnak van csak igazan ertelme.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.10 hétfő, 20:19:36
Én amondó vagyok jobb az ha sose tudjuk meg mit fogadnak el. Mert én már ütöttem el egy kisebb ebet de nem kívánom senkinek sem azt az érzést ami utána volt bennem.

En egy kismacska miatt csereltem lokharitoszoknyat, kodlampat, also hutotakarot nemregiben. Es hidd el, abban se a sok tizezer fajt a legjobban, amibe kerult.

Ugyanakkor csak Cromwellt tudom idezni - ha egyszer beut a mennyko, nem baj, ha van keznel villamharito, es nem akkor kell elkezdeni kapkodni ossze-vissza.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.13 csütörtök, 19:55:02
No akkor itt vannak a mai videók.  Teszt céljából átállítottam a kamera felbontását 640x390 -re így vélhetően gyengébb a minősége.
nappali :
http://www.youtube.com/watch?v=YBrkv5u5fX4
http://www.youtube.com/watch?v=w_hCHMAOTmQ

este esős:

http://www.youtube.com/watch?v=q8aCFvTTNqs
http://www.youtube.com/watch?v=wzi38rChqy8

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.10.14 péntek, 08:16:25
Nem tudom... Nekem nem tetszik, hogy még az elötted lévő autó rendszáma se olvasható, de még a közlekedési táblák se, hogy merre jársz. Jobb minőségű kellene!

No akkor itt vannak a mai videók.  Teszt céljából átállítottam a kamera felbontását 640x390 -re így vélhetően gyengébb a minősége.
nappali :
http://www.youtube.com/watch?v=YBrkv5u5fX4
http://www.youtube.com/watch?v=w_hCHMAOTmQ

este esős:

http://www.youtube.com/watch?v=q8aCFvTTNqs
http://www.youtube.com/watch?v=wzi38rChqy8

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.14 péntek, 08:20:56
No akkor itt vannak a mai videók.  Teszt céljából átállítottam a kamera felbontását 640x390 -re így vélhetően gyengébb a minősége.
nappali :
http://www.youtube.com/watch?v=YBrkv5u5fX4
http://www.youtube.com/watch?v=w_hCHMAOTmQ

este esős:

http://www.youtube.com/watch?v=q8aCFvTTNqs
http://www.youtube.com/watch?v=wzi38rChqy8

Foleg az ejszakai kepek nem voltak tul meggyozoek. Nezz utana, van-e esetleg jobb minoseget, magasabb bitsebesseget produkalo uzemmodja a kameranak, mert igy nagyon kockas es elmosodott. Viszont az eleg jol latszik, hogy inkabb a nagyobb felbontasban jobb hasznalni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2011.10.14 péntek, 19:53:38
Foleg az ejszakai kepek nem voltak tul meggyozoek. Nezz utana, van-e esetleg jobb minoseget, magasabb bitsebesseget produkalo uzemmodja a kameranak, mert igy nagyon kockas es elmosodott. Viszont az eleg jol latszik, hogy inkabb a nagyobb felbontasban jobb hasznalni.

AndyA

azért azt is nézd meg, hogy youtube-on 360-as minőségben van fent. az is sokat ront rajta

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Proconsul - 2011.10.14 péntek, 19:58:00
jó-jó  de nekem olyan lenne jó ami körbe rögzíti mi történik a mondikámal
azért mert már 3 szor neki mnetek a parkolóba és nem tudtam kideríteni ki volt  :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2011.10.14 péntek, 21:02:04
Éppen azért raktam fel ezeket a videokat, hogy aki ezután szerl be hasonlót össze tudja vetni az enyimmel.
Egyébként visszaállítottam 1280x720 -ra  így moindjuk csak egy óra fér fel a 4 GB -os SDHC kártyára de most nagyobbra nem akarok beruházni.

Új videók esti vezetésről 1280x720 -ba:
http://www.youtube.com/watch?v=wTxp6fXELgY
http://www.youtube.com/watch?v=qwR-ytr3cXY

Foleg az ejszakai kepek nem voltak tul meggyozoek. Nezz utana, van-e esetleg jobb minoseget, magasabb bitsebesseget produkalo uzemmodja a kameranak, mert igy nagyon kockas es elmosodott. Viszont az eleg jol latszik, hogy inkabb a nagyobb felbontasban jobb hasznalni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.15 szombat, 09:38:28
Éppen azért raktam fel ezeket a videokat, hogy aki ezután szerl be hasonlót össze tudja vetni az enyimmel.
Egyébként visszaállítottam 1280x720 -ra  így moindjuk csak egy óra fér fel a 4 GB -os SDHC kártyára de most nagyobbra nem akarok beruházni.

Új videók esti vezetésről 1280x720 -ba:
http://www.youtube.com/watch?v=wTxp6fXELgY
http://www.youtube.com/watch?v=qwR-ytr3cXY

Valamivel hasznalhatobb, de egy rendszam meg igy is remenytelen. Mondjuk a semminel meg tobb, es adott esetben mar ez is szo szerint perdonto lehet.

Azert en csak olyat fogok beruhazni, ami G-erzekelos es GPS-es. :) Egyelore az a GS600 jonak tunik, de nezek meg mast is. Lattam egy olyat, aminek hatrafele nezo kameraja is van, hogy a "visszapillantot" is rogzitse.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.10.17 hétfő, 08:30:42
Éppen azért raktam fel ezeket a videokat, hogy aki ezután szerl be hasonlót össze tudja vetni az enyimmel.
Egyébként visszaállítottam 1280x720 -ra  így moindjuk csak egy óra fér fel a 4 GB -os SDHC kártyára de most nagyobbra nem akarok beruházni.

Új videók esti vezetésről 1280x720 -ba:
http://www.youtube.com/watch?v=wTxp6fXELgY
http://www.youtube.com/watch?v=qwR-ytr3cXY

Ezek már jobbak!  :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.10.17 hétfő, 08:31:01
Valamivel hasznalhatobb, de egy rendszam meg igy is remenytelen. Mondjuk a semminel meg tobb, es adott esetben mar ez is szo szerint perdonto lehet.

Azert en csak olyat fogok beruhazni, ami G-erzekelos es GPS-es. :) Egyelore az a GS600 jonak tunik, de nezek meg mast is. Lattam egy olyat, aminek hatrafele nezo kameraja is van, hogy a "visszapillantot" is rogzitse.

AndyA

Ez a GS600 mennyibe kerül?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.17 hétfő, 10:26:19
Ez a GS600 mennyibe kerül?

Valami 210 dollar korul.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.10.17 hétfő, 11:04:51
Több darabra nem lehet akcióztatni?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.17 hétfő, 11:40:23
Több darabra nem lehet akcióztatni?

De, biztos. Na, itten is van:
http://dod-tec.us/dod-gs600-car-camera-dvr-black-box-with-gps.html (http://dod-tec.us/dod-gs600-car-camera-dvr-black-box-with-gps.html)

5 darabnal mar csak 200 dollar.

Keresgeltem, de ennel jobbat nem talaltam. Ami mar Europaban van, az nem 220 dollar, hanem inkabb 200 Euro korul van, ami amerikai, ott meg altalaban a postakoltseg Europaba magasabb, a cucc meg ugyanugy 220 dollar, mint a gyarto weboldalan.

Amivel meg meg lehet probalkozni, hogy van ismeros Floridaban, akihez ingyen elkuldik, es utana onnan hazapostaztatni, hatha olcsobb lesz, mint az 1 x $20 + valahanyszor $10.

A masik lehetoseg a DX, ahol $223, gyakorlatilag nincs arkedvezmeny tobb darabra sem, viszont ingyenes a posta:
http://www.dealextreme.com/p/gs600-5mp-cmos-vehicle-mount-video-recorder-camcorder-w-gps-logger-infrared-laser-tv-out-tf-slot-54234 (http://www.dealextreme.com/p/gs600-5mp-cmos-vehicle-mount-video-recorder-camcorder-w-gps-logger-infrared-laser-tv-out-tf-slot-54234)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.10.17 hétfő, 12:08:20

Oké, nekem nem igazán sürgős, hátha olcsóbb lesz, de mindenképpen szeretnék!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.17 hétfő, 12:11:45
Oké, nekem nem igazán sürgős, hátha olcsóbb lesz, de mindenképpen szeretnék!

Irjunk bevasarlolistat, hogy hany darabrol is lenne egyaltalan szo.

AndyA

- Scratch - 1 db
- AndyA - 1 db

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.10.17 hétfő, 13:04:05
 :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.10.28 péntek, 22:06:14
Irjunk bevasarlolistat, hogy hany darabrol is lenne egyaltalan szo.

AndyA

- Scratch - 1 db
- AndyA - 1 db
- RemovedUser - 1 db

Nem tudom hogy áll a project, de ha még lehet beneveznék én is egyre :)

Egyelore most van fontosabb projekt, ugyhogy a nov. 7-tel kezdodo heten visszaterunk ra, addig lehet meg batran jelentkezni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2011.10.28 péntek, 22:36:19
Ezt néztétek már?
(http://img440.imageshack.us/img440/6263/camerase.jpg)

(http://img03.taobaocdn.com/imgextra/i3/134922319/T2iKdMXnJXXXXXXXXX_!!134922319.jpg)

(http://img04.taobaocdn.com/imgextra/i4/134922319/T2CeXMXbNaXXXXXXXX_!!134922319.jpg)

78 dolcsi ingyen postával.
Ezzel szemezek,de per pillanat jegelve van a project.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2011.10.29 szombat, 10:28:14
A másik által felvett rengeteg orosz videót találtam a youtube-on, tűéles 1080p. Rendszámok egész jól olvashatók a koszos ablakon át is.
http://www.youtube.com/watch?v=Qzj8TB6d03s&feature=BFa&list=SP7278D217E3B143D5&lf=list_related

Ez viszont csak 720p. Típust nem írtál, így speckói ismeretlenek (GPS, gyorsulási szenzorok, ... ), szóval én passzolok.

A GS-600-nál egyedül attól tartok, hogy a videókon a rátett szöveg az mindig olyan furi, szinte olvashatatlan. De opcionálisnak tűnik. Mondjuk bizonyító erejűnek viszont jobb lenne rajta.

Olyan sok adat nem áll rendelkezésre:
http://www.ebay.co.uk/itm/Real-HD-720p-Car-Dash-Camera-Cam-DVR-Lens-Rotate-200-/110715231699?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item19c7245dd3 (http://www.ebay.co.uk/itm/Real-HD-720p-Car-Dash-Camera-Cam-DVR-Lens-Rotate-200-/110715231699?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item19c7245dd3)

Bár youtube-on vannak videók
http://www.youtube.com/watch?v=pJoZzjapX-g&feature=related

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.11.08 kedd, 15:22:27
- Scratch - 1 db
- AndyA - 1 db
- RemovedUser - 1 db

Nos akkor kollegak, senki tobbet, harmadszor?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.11.09 szerda, 08:37:54
- Scratch - 1 db
- AndyA - 1 db
- RemovedUser - 1 db

Nos akkor kollegak, senki tobbet, harmadszor?

AndyA

Mennyi most? Sikerült valami kedvezményeset találni?
Nekem nem létkérdés, ráér...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: misi107 - 2011.11.09 szerda, 09:13:39
Mennyi most? Sikerült valami kedvezményeset találni?
Nekem nem létkérdés, ráér...
Engem is érdekel,főleg,hogy az utóbbi időben összeszedek egy-egy barmot,aki nem lát a szemétől.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.11.09 szerda, 09:27:34
Mennyi most? Sikerült valami kedvezményeset találni?
Nekem nem létkérdés, ráér...

172 Euro nemet eBay-en (postakoltseg Becsbe nincs, Magyarorszagra nem postaznak, de sajnos tajvanrol jonne a cucc), illetve 211 dollar 3 db-ra a gyartonal (plusz 40 dollar postakoltseg). Mindket esetben szinte tutti egy vamkezeles, ami minimum + AFA fizetest jelent, de esetleg 10% koruli vamot is.

Az is lehetoseg, hogy elkuldetjuk Floridaba egy ismeroshoz, aki utana tovabb postazza nekunk. Akkor a gyartotol Floridaig 40 dollar helyett ingyen van, de a tovabbpostazast ki kell fizetni, 55-60 dollar korul. Itt lehet jatszani az arral, de ez a csomag elveszese eseten jelent kockazatot, mert nem fogjak kifzetni az arat. Mondjuk Becsbe postazva nem szokott elveszni, az is igaz. :-)

Ami europai cucc, az kapasbol 210-220 Euro korul van.

Kaphato meg a DX-en is, onnan rendben meg szokott jonni vam nelkul, 223 dollar (178 Euro), es postakoltseg nelkul kuldik Magyarorszagra. Egyelore ez tunik a legjobb ajanlatnak anyagilag, figyelembe veve a vamot es AFA-t is, es ha gond van, a jotallas is viszonylag turheto modon intezheto.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.11.09 szerda, 09:28:15
Engem is érdekel,főleg,hogy az utóbbi időben összeszedek egy-egy barmot,aki nem lát a szemétől.

Akkor:

- Scratch - 1 db
- AndyA - 1 db
- RemovedUser - 1 db
- misi107 - 1 db

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2011.11.09 szerda, 10:07:57
172 Euro nemet eBay-en (postakoltseg Becsbe nincs, Magyarorszagra nem postaznak, de sajnos tajvanrol jonne a cucc), illetve 211 dollar 3 db-ra a gyartonal (plusz 40 dollar postakoltseg). Mindket esetben szinte tutti egy vamkezeles, ami minimum + AFA fizetest jelent, de esetleg 10% koruli vamot is.

Az is lehetoseg, hogy elkuldetjuk Floridaba egy ismeroshoz, aki utana tovabb postazza nekunk. Akkor a gyartotol Floridaig 40 dollar helyett ingyen van, de a tovabbpostazast ki kell fizetni, 55-60 dollar korul. Itt lehet jatszani az arral, de ez a csomag elveszese eseten jelent kockazatot, mert nem fogjak kifzetni az arat. Mondjuk Becsbe postazva nem szokott elveszni, az is igaz. :-)

Ami europai cucc, az kapasbol 210-220 Euro korul van.

Kaphato meg a DX-en is, onnan rendben meg szokott jonni vam nelkul, 223 dollar (178 Euro), es postakoltseg nelkul kuldik Magyarorszagra. Egyelore ez tunik a legjobb ajanlatnak anyagilag, figyelembe veve a vamot es AFA-t is, es ha gond van, a jotallas is viszonylag turheto modon intezheto.

AndyA

Nekem tegyük kérdőjelessé, ebben a hónapban nagyon sok kiadásom lett. :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.11.09 szerda, 10:10:17
Nekem tegyük kérdőjelessé, ebben a hónapban nagyon sok kiadásom lett. :(

DX-rol egy darab is ennyibe kerul, haromra mar 2 egesz dollar a kedvezmeny. :-)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: misi107 - 2011.11.09 szerda, 17:26:34
DX-rol egy darab is ennyibe kerul, haromra mar 2 egesz dollar a kedvezmeny. :-)

AndyA
Mint írtam,érdekelni érdekel,de akkor tényleg a rendelés előtt legyen már meg egy fix ár,hogy mennyi cakk-pakk az egész.Kiadásom még nekem is lesz nem is kevés,pl. jövőhéten egy komplett kipuf. csere rozsdamentesre illetve még egy ebédlőgarnitúra is vár rám.Emiatt jó lenne tudni,hogy mennyi az annyi.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.11.09 szerda, 19:06:04
Mint írtam,érdekelni érdekel,de akkor tényleg a rendelés előtt legyen már meg egy fix ár,hogy mennyi cakk-pakk az egész.Kiadásom még nekem is lesz nem is kevés,pl. jövőhéten egy komplett kipuf. csere rozsdamentesre illetve még egy ebédlőgarnitúra is vár rám.Emiatt jó lenne tudni,hogy mennyi az annyi.

Baratom, azt kerdezd a Matolcsytol, hogy hova cseszi el a HUF arfolyamat...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: misi107 - 2011.11.09 szerda, 20:37:28
Baratom, azt kerdezd a Matolcsytol, hogy hova cseszi el a HUF arfolyamat...

AndyA
jogos....szerintem ők sem tudják követni...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2011.11.09 szerda, 21:05:17
jogos....szerintem ők sem tudják követni...

Vagy eppen hogy nagyon is, de ez masik forum temaja. Itt maradjunk meg a Car DVR temanal...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: misi107 - 2011.11.17 csütörtök, 12:06:53
Vagy eppen hogy nagyon is, de ez masik forum temaja. Itt maradjunk meg a Car DVR temanal...

AndyA
Hát ja.A mai napon nekem felejtős lett a kamera,vettünk étkezőgarnitúrát.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Proconsul - 2012.01.01 vasárnap, 11:57:48
hát nagyon you lenne nekem is  :-\

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.01.01 vasárnap, 16:58:15
hát nagyon you lenne nekem is  :-\

A karacsonyi menet kornyeken kicsit elaludt a tema. Akkor kinek is kellene vegul? Elkezdek ujra utanaturni, egyre inkabb ugy erzem, hogy nelkulozhetetlen... :(

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.01.01 vasárnap, 20:01:38
A karacsonyi menet kornyeken kicsit elaludt a tema. Akkor kinek is kellene vegul? Elkezdek ujra utanaturni, egyre inkabb ugy erzem, hogy nelkulozhetetlen... :(

AndyA

Engem is érdekelne.Azt nem tudom hogy a memóriakártyával mennyire fog kijönni.Ha a parkolóban is veszi a képeket (sajnos) hamar visszahozza az árát.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.02.13 hétfő, 15:13:58
De nagy csönd van a "DOD GS-600" as kamera ügyében! :wave:Sikerült venni valamelyikőtöknek?Ha igen mi a tapasztalat?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.13 hétfő, 15:40:33
De nagy csönd van a "DOD GS-600" as kamera ügyében! :wave:Sikerült venni valamelyikőtöknek?Ha igen mi a tapasztalat?

engem érdekelne egy ilyen beszerzés.

Amit eddig néztem:
http://www.ebay.com/itm/HD-Car-DVR-2-0-TFT-SD-LCD-270-IR-LED-Night-Vision-Camera-Audio-Video-Recorder-/110806007478?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item19cc8d7eb6

Ebben nincs GPS, de cserébe olcsó és HD.

Amúgy itt van még egy, ami érdekes lehet és jó az ára:
http://www.ebay.com/itm/H190K-130-Degree-View-Angle-Car-DVR-camera-Car-black-box-Car-Camera-8-LED-/130586593848?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item1e67914a38

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.13 hétfő, 17:23:37
engem érdekelne egy ilyen beszerzés.

Amit eddig néztem:
http://www.ebay.com/itm/HD-Car-DVR-2-0-TFT-SD-LCD-270-IR-LED-Night-Vision-Camera-Audio-Video-Recorder-/110806007478?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item19cc8d7eb6

Ebben nincs GPS, de cserébe olcsó és HD.

Amúgy itt van még egy, ami érdekes lehet és jó az ára:
http://www.ebay.com/itm/H190K-130-Degree-View-Angle-Car-DVR-camera-Car-black-box-Car-Camera-8-LED-/130586593848?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item1e67914a38

az elsőt ne vedd meg.
egy ehhez hasonlót nyertem meg a múlt héten 28 dolcsiért, ma vissza is küldtem mivel 2 nap után behalt.
http://www.ebay.com/itm/HD-Car-Recorder-DVR-2-5-Color-TFT-LCD-6-IR-LED-DAY-Nightvision-POWERFUL-/290670432085?pt=UK_Gadgets&hash=item43ad4ecf55
ráadásul ezek annyira hd-k amennyre én űrhajós vagyok. a 640x480 használható, a többi felbontás softveresen van felhúzva (interpolate) és használhatatlan. több részletet lehet látni a 640x480-as felbontásnál.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.13 hétfő, 17:30:02
melleskeg akinek pl. androidos telója van annak ajánlom az ingyenes dailyroads nevű progit. a teló kamerájával felvételez, menti a gps adatokat (sebesség, magasság, stb.) és menti egy srt fájlba. számítón pl. vlc-ben szépen feliratként megjeleníti az adatokat de van fizetős szolgáltatásuk amivel ráhegesztik a videóra a mentett adatokat.
szifonra is kerestünk de ingyenest nem találtunk

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.13 hétfő, 17:38:13
az elsőt ne vedd meg.
egy ehhez hasonlót nyertem meg a múlt héten 28 dolcsiért, ma vissza is küldtem mivel 2 nap után behalt.
http://www.ebay.com/itm/HD-Car-Recorder-DVR-2-5-Color-TFT-LCD-6-IR-LED-DAY-Nightvision-POWERFUL-/290670432085?pt=UK_Gadgets&hash=item43ad4ecf55
ráadásul ezek annyira hd-k amennyre én űrhajós vagyok. a 640x480 használható, a többi felbontás softveresen van felhúzva (interpolate) és használhatatlan. több részletet lehet látni a 640x480-as felbontásnál.

kösz az infót. Ebben az esetben az eredeti, vagy a második érdekes.

több dolog miatt nem akarom erre használni a mobilt:
- sok telefonom van útközben és szerintem akkor nem rögzítene,vagy akadozna
- állandóan töltőre kellene raknom, ennek a tápját meg fix-en beépíteném
- nem kell állandóan a telcsimről lementeni ezeket a dolgokat.
- jobban szeretem a célhardwereket, mert nekem arra kell, hogy ha valami gáz van, akkor legyen mivel bizonyítani

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.13 hétfő, 19:56:10

Telefonhoz van olyanom, ami eredetileg szivargyusziba való dugó, 2 db USB aljzat van benne. Bal oldalt, a fényszórókapcsoló mellé akarom beépíteni a műszerfalba. Ha érdekel, 4 dollár, 8-900 Ft körül volt, ha jól emlékszem.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.13 hétfő, 22:39:41
kösz az infót. Ebben az esetben az eredeti, vagy a második érdekes.

több dolog miatt nem akarom erre használni a mobilt:
- sok telefonom van útközben és szerintem akkor nem rögzítene,vagy akadozna
- állandóan töltőre kellene raknom, ennek a tápját meg fix-en beépíteném
- nem kell állandóan a telcsimről lementeni ezeket a dolgokat.
- jobban szeretem a célhardwereket, mert nekem arra kell, hogy ha valami gáz van, akkor legyen mivel bizonyítani

én is így voltam vele eddig. a telót csak kipróbáltam és gondoltam veszek ilyet de rájöttem, hogy az egész átverés. nem találtam 100$ alatt olyat amely legalább 720p lenne de igazábol, a softos felhúzás csak átba**ás.
a telóm nekem is akkor folyamatosan töltőn volt, igaz a telóm csak 640x480-at tud és azt is csak 17fps-el sikerült, viszont az említett progi háttérben is felvételez, hívást nem akadályoz. ha sűrűn van hívásod használhatsz kihangosítót, headszetet stb.
lementeni csak akkor kell ha történik is valami vagy?
ez a szoft külöben elég okos, érdemes elolvasni mi mindent tud. pár példa: folyamatosan ment egy temp könyvtárba, ha megtelik a hozzárendelt tetszőleges tárhely akkor felülírja a legrégebbit (ezt tudja mindegyik célhardw is) de ez  progi ha pl. láttál valami érdekeset akkor megérinted a képernyőt és a jelenlegi felvételt áthelyezi és megőrzi (soha nem törli ki vatamatán)
másik nagyon érdekes, hogy pl. adott g erőnél menti a felvételt és ha beállítod fel is hívja az előre megadott tel számot (pl. 112, vagy hozzátartozó, stb)
és sok más lehetőseg...
én vettem egy szivargyujtó-2 usb átalakítót, vettem usb hosszabító kábelt (eredetileg a célezközhöz) és be fogom építeni tavaszra a kábelt a műszerfalba, csak a vége fog kilógni...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.13 hétfő, 22:41:04
Telefonhoz van olyanom, ami eredetileg szivargyusziba való dugó, 2 db USB aljzat van benne. Bal oldalt, a fényszórókapcsoló mellé akarom beépíteni a műszerfalba. Ha érdekel, 4 dollár, 8-900 Ft körül volt, ha jól emlékszem.

AndyA

én egy ilyet vettem nemrég
http://www.ebay.com/itm/280707005167?ssPageName=STRK:MEWNX:IT&_trksid=p3984.m1497.l2649

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.13 hétfő, 23:00:27
Telefonhoz van olyanom, ami eredetileg szivargyusziba való dugó, 2 db USB aljzat van benne. Bal oldalt, a fényszórókapcsoló mellé akarom beépíteni a műszerfalba. Ha érdekel, 4 dollár, 8-900 Ft körül volt, ha jól emlékszem.

AndyA

érdekel. Elvileg a samsung s2 egész jó minősségben tud rögzíteni. Ki fogom próbálni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.13 hétfő, 23:07:10
érdekel. Elvileg a samsung s2 egész jó minősségben tud rögzíteni. Ki fogom próbálni.

arra oda kell figyelni vásárláskor, hogy mekkora teljesítményű a kütyü. sok ilyen átalakító csak max 0.5 vagy 1A, ami általában kevés. korábban vettem egyet és nem néztem meg mit tud, persze csak 0.5A tudott. hát a gps-t 2 órán keresztül használat közben nem tudta feltölteni. később megnéztem és a gyári gps töltő 2A-es...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.14 kedd, 00:01:44
arra oda kell figyelni vásárláskor, hogy mekkora teljesítményű a kütyü. sok ilyen átalakító csak max 0.5 vagy 1A, ami általában kevés. korábban vettem egyet és nem néztem meg mit tud, persze csak 0.5A tudott. hát a gps-t 2 órán keresztül használat közben nem tudta feltölteni. később megnéztem és a gyári gps töltő 2A-es...

Köszi az infót. akkor körbenézek ebay-en

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.14 kedd, 10:11:04
megnézem azt az androidos progit is

Addig isitt van még egy szemezni való:
http://www.pdaabc.hu/shop/index.php?page=shop.product_details&category_id=341&flypage=flypage_images.tpl&product_id=5750&option=com_virtuemart&Itemid=28&vmcchk=1&Itemid=28

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.14 kedd, 10:51:40
megnézem azt az androidos progit is

Addig isitt van még egy szemezni való:
http://www.pdaabc.hu/shop/index.php?page=shop.product_details&category_id=341&flypage=flypage_images.tpl&product_id=5750&option=com_virtuemart&Itemid=28&vmcchk=1&Itemid=28
na igen, ez már sokkal jobb de
ez már nem a 30$-os kategória...

de ennél is van érdekesség
Maximum Video Resolution:     1920x1080
Maximum Frame Rate at Maximum Resolution:     30 fps
Maximum Resolution at Maximum Frame Rate:     848x480
Maximum Frame Rate:     60 fps
akkor most, hogy is van?

nézd meg a careyes progit is de nekem a dailyroads jött be.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.14 kedd, 10:57:56
na igen, ez már sokkal jobb de
ez már nem a 30$-os kategória...

de ennél is van érdekesség
Maximum Video Resolution:     1920x1080
Maximum Frame Rate at Maximum Resolution:     30 fps
Maximum Resolution at Maximum Frame Rate:     848x480
Maximum Frame Rate:     60 fps
akkor most, hogy is van?

nézd meg a careyes progit is de nekem a dailyroads jött be.

Felbontásban a topicban szereplő is ezt tudja. Azt megnéztem.Az id full HD-ben max 30fps-t tud. Ugyanakkor mindnek változtatható a felbontása,itt azt adták meg, hogy max FPS-t milyen felbontáson lehet elérni.

Ami miatt még érdekes, hogy ez itt van Mo.-n és így a gari talán egyszerűbb.

Nézem a progikat.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.14 kedd, 11:23:25
én egy ilyet vettem nemrég
http://www.ebay.com/itm/280707005167?ssPageName=STRK:MEWNX:IT&_trksid=p3984.m1497.l2649

Az enyém valamivel kisebb, de mindegy is. Azt be lehet építeni síkba a kapcsoló mellé.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.14 kedd, 11:24:39
megnézem azt az androidos progit is

Addig isitt van még egy szemezni való:
http://www.pdaabc.hu/shop/index.php?page=shop.product_details&category_id=341&flypage=flypage_images.tpl&product_id=5750&option=com_virtuemart&Itemid=28&vmcchk=1&Itemid=28

Nincs benne gyorsulásérzékelő.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.14 kedd, 11:47:05
Nincs benne gyorsulásérzékelő.

AndyA

Akkor marad ez a cucc. Amúgy feltelepítettem a progikat. Hát közel sem HD minősségben rögzítenek. Szóval továbbgra is a célhardver mellett vagyok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.02.14 kedd, 12:43:30
Izé ... egyrészt érdekelne. Viszont ha igény van rá és sikerülne valamilyen jó minőségű optikás kamerát szerezni, akkor a szoftvert meg tudom írni hozzá.
(Olyanban gondolkodom, hogy nekem 2 kamera kellene (előre-hátra) és azt a kocsiba fixen beépített rendszer kezeli.)

Ha valaki nem retten el egy kis házi bütyköléstől, akkor érdemes lenne ezt is tovább gondolni ...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.14 kedd, 14:16:25
Akkor marad ez a cucc. Amúgy feltelepítettem a progikat. Hát közel sem HD minősségben rögzítenek. Szóval továbbgra is a célhardver mellett vagyok.

ezzel semmi gond, ha rá tudsz szánni 150+$ mivel ott kezdődnek a használhatóak...
én is inkább céleszközt tennék be fixen de nem tudok ennyit rászánni, így marad a telós megoldás. a 30$ eszköz pont semmivel se tud többet mint a telóm, pedig az max 640x480-ban tud felvételt csinálni, de legalább menti hozzá a sebességet, koordinátákat, stb.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.14 kedd, 15:18:36
ezzel semmi gond, ha rá tudsz szánni 150+$ mivel ott kezdődnek a használhatóak...
én is inkább céleszközt tennék be fixen de nem tudok ennyit rászánni, így marad a telós megoldás. a 30$ eszköz pont semmivel se tud többet mint a telóm, pedig az max 640x480-ban tud felvételt csinálni, de legalább menti hozzá a sebességet, koordinátákat, stb.

igen, csak a rendszám pont nem elolvasható :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.02.14 kedd, 22:53:23
Akkor marad ez a cucc. Amúgy feltelepítettem a progikat. Hát közel sem HD minősségben rögzítenek. Szóval továbbgra is a célhardver mellett vagyok.

mekkora felbontást tud videóban a telód?
mekkora felbontást választottál a progiban?
melyik formátumot/tömörítést (kiterjesztést) választottad a progiban?
készítettél pár teszt felvételt?
ha érdekel fel tudok tenni ftp-re a telómmal meg ezzel a 30$-os cuccal készített videókból párat, esetleg te is feltehetnéd a teszt videókat (érdekelne milyen lett)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.14 kedd, 23:31:24
mekkora felbontást tud videóban a telód?
mekkora felbontást választottál a progiban?
melyik formátumot/tömörítést (kiterjesztést) választottad a progiban?
készítettél pár teszt felvételt?
ha érdekel fel tudok tenni ftp-re a telómmal meg ezzel a 30$-os cuccal készített videókból párat, esetleg te is feltehetnéd a teszt videókat (érdekelne milyen lett)

Ez egy samsung galaxy S2, 8M pixeles kamerával. Elvileg tud full HD-ban rögzíteni. kipróbáltam 720p-ben és 1080p-ben is. mp4-es tömörítést választottam. Bár olvastam valahol, hogy a samsung nem engedte ki a kezéből a HD rögzítés lehetőségét, szóval lehet hogy van valami másik akadály.

Letöröltem a videókat, de holnap csinálok és felrakom, aztán mindenki meg tudja nézni a dolgot.

Üdv
Csaba

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.15 szerda, 09:49:47
Izé ... egyrészt érdekelne. Viszont ha igény van rá és sikerülne valamilyen jó minőségű optikás kamerát szerezni, akkor a szoftvert meg tudom írni hozzá.
(Olyanban gondolkodom, hogy nekem 2 kamera kellene (előre-hátra) és azt a kocsiba fixen beépített rendszer kezeli.)

Ha valaki nem retten el egy kis házi bütyköléstől, akkor érdemes lenne ezt is tovább gondolni ...

Nagylátószögű tolatókamera van occóér', de az analóg jelet ad, azt digitálizálni kellene előbb, majd rögzíteni. CarPC projekt?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.02.15 szerda, 10:05:10
Nagylátószögű tolatókamera van occóér', de az analóg jelet ad, azt digitálizálni kellene előbb, majd rögzíteni. CarPC projekt?

AndyA

Inkább valami nagy látószögű webkamerában gondolkodom, csak félek, hogy azok este használhatatlanok lehetnek.
Illetve lehet, hogy fullHD-nál kicsi lenne az USB2, főleg nagyobb fps-nél.
Nem CarPC projekt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2012.02.18 szombat, 00:00:37
Totalcar-on is érdeklődött egy pubi kamera iránt és ezt ajánlották neki: http://www.ebay.co.uk/itm/SMARTY-CAR-AUTO-VIDEO-CAMERA-KAMERA-RECORDER-DVR-GPS-/250716107282?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item3a5fd83212#ht_7353wt_1035
Tapasztalat valakinek?
Szoftver része jónak tűnik,márcsak a felvett videó minősége kérdéses.

Plussz infó itt: http://carcam.hu/smarty-kamerak/

Létezik hd változat is.Kérdés hogy valós hd vagy interpolárt...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.18 szombat, 10:54:53

Nem csak ír, hanem ó'vas is:

"BX-1500 HD nagy felbontású, 1280*960 pixeles kép rögzítésére alkalmas."

Amúgy ezen már túl vagyunk, ezzel indult az egész beszélgetés anno. Azért javasolják, mert igazságügyi szakértői papír van hozzá, amit a bíróságok kötelesek elfogadni vitás esetben. Amúgy a kamerát magát feléért megkapod eBay-en, de ahhoz nem adja a cég a papírt. :)

A DOD GS600 meg full-HD, 1920x1080.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.18 szombat, 11:42:24
amazon.com-on találtam DOD GS600-ast 190 dollárért, USA postával együtt mondjuk 200-ba belefér, azaz kb. 150 Euro. Utána viszont haza kell postáztatni, és EU-n kívüli cuccként nem esélytelen, hogy vámot kell ráfizetni, plusz a posta sem túl olcsó, ellenben drága. Viszont 150 Euro még vámmal együtt sem lesz 220-230, amennyiért Európában bárhol kínálják. Szóval meggondolandó.

Újítsuk fel a régi témát: Kinek kellene?

- AndyA - 1 db

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2012.02.18 szombat, 12:51:17
Nem csak ír, hanem ó'vas is:

"BX-1500 HD nagy felbontású, 1280*960 pixeles kép rögzítésére alkalmas."

Amúgy ezen már túl vagyunk, ezzel indult az egész beszélgetés anno. Azért javasolják, mert igazságügyi szakértői papír van hozzá, amit a bíróságok kötelesek elfogadni vitás esetben. Amúgy a kamerát magát feléért megkapod eBay-en, de ahhoz nem adja a cég a papírt. :)

A DOD GS600 meg full-HD, 1920x1080.

AndyA

A szakértői papír angol vagy magyar nyelvű?
Itt anglia országban a magyarral nem tudnék mit kezdeni.
Engem érdekel 1 április után,de lehet hogy mivel külön szigeten vagyok mint a többi fórumtárs,így magamnak kell majd megoldani.
A héten érkezett meg ámérikából egy gopro2 kamera vám és áfa nélkül.Ezt csak azért említem meg,mert lehetne esetleg beszélni az eladóval, hogy "okosan" adja fel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.18 szombat, 18:45:26
A szakértői papír angol vagy magyar nyelvű?
Itt anglia országban a magyarral nem tudnék mit kezdeni.
Engem érdekel 1 április után,de lehet hogy mivel külön szigeten vagyok mint a többi fórumtárs,így magamnak kell majd megoldani.
A héten érkezett meg ámérikából egy gopro2 kamera vám és áfa nélkül.Ezt csak azért említem meg,mert lehetne esetleg beszélni az eladóval, hogy "okosan" adja fel.

A Smartyhoz van magyar igaszságügyi szakértői papír, az neked Angliában semmi.

A DOD GS600-hoz semmi nincs, de olyan bizonyítékot szolgáltat GPS-pozícióval, gyorsulási adatokkal és képpel, hogy egy bíróság nehezen tudja figyelmen kívül hagyni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2012.02.19 vasárnap, 11:06:49
A Smartyhoz van magyar igaszságügyi szakértői papír, az neked Angliában semmi.

A DOD GS600-hoz semmi nincs, de olyan bizonyítékot szolgáltat GPS-pozícióval, gyorsulási adatokkal és képpel, hogy egy bíróság nehezen tudja figyelmen kívül hagyni.

AndyA

Ez a gs600 nagyon szimpatikus.Csak egy kicsit furcsálom hogy 1080ban és 720ban is 30fps-el vesz fel.Azért ami tudja a 1080ban a 30at 720ban az 60 szokott lenni általában.Mármint a tech specben.Az más kérdés hogy a valóságban nem használja ki az ember.Csupán arra gondolok hogy a 1080 talán interpolárt és nem valós.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.02.19 vasárnap, 16:22:05
Ez a gs600 nagyon szimpatikus.Csak egy kicsit furcsálom hogy 1080ban és 720ban is 30fps-el vesz fel.Azért ami tudja a 1080ban a 30at 720ban az 60 szokott lenni általában.Mármint a tech specben.Az más kérdés hogy a valóságban nem használja ki az ember.Csupán arra gondolok hogy a 1080 talán interpolárt és nem valós.

Ne ijesztgess!Remélem valósak a gyári adatok.Én már megrendeltem szállítással és egy 8GB-s memóriakártyával együtt 222dolcsi az ebay-on. 3 hét és mehet a tesztüzem!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.19 vasárnap, 17:43:31
Ne ijesztgess!Remélem valósak a gyári adatok.Én már megrendeltem szállítással és egy 8GB-s memóriakártyával együtt 222dolcsi az ebay-on. 3 hét és mehet a tesztüzem!

Na akkor részemről érdeklődöm a teszt iránt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.20 hétfő, 13:09:58
Ne ijesztgess!Remélem valósak a gyári adatok.Én már megrendeltem szállítással és egy 8GB-s memóriakártyával együtt 222dolcsi az ebay-on. 3 hét és mehet a tesztüzem!

Van egy csomó felvétel a tiedtubuson.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.02.20 hétfő, 17:02:27
Van egy csomó felvétel a tiedtubuson.

AndyA

Segíts már légyszi! Ez a tiedtubus nem mond semmit (a googlenak sem). ???

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2012.02.20 hétfő, 17:03:32
Segíts már légyszi! Ez a tiedtubus nem mond semmit (a googlenak sem). ???
youtube :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.20 hétfő, 18:12:15
Segíts már légyszi! Ez a tiedtubus nem mond semmit (a googlenak sem). ???

http://www.youtube.com/results?search_query=dod+gs600&oq=dod+gs600&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=3&gs_upl=415l2106l0l2319l3l2l0l0l0l0l168l168l0.1l1l0

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.20 hétfő, 18:12:39
youtube :vigyor3:

 :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

 :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: sendrew - 2012.02.20 hétfő, 18:40:24
:falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

 :taps:

AndyA

was kann man tun? :) so ist das leben :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.20 hétfő, 19:05:31
was kann man tun? :) so ist das leben :)

...und Bán Zoltán bol hátfo gott in geben. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.20 hétfő, 20:22:54
:) :D  :nyes:

Királyok vagytok :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: sendrew - 2012.02.20 hétfő, 20:47:07
A tecsöved misztériumát nem mindenki tudja elsajátítani. Marhára nem mindegy, hogy a kék, vagy a piros tablettát vetted be annak idején ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.02.21 kedd, 11:38:04
:falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

 :taps:

AndyA

He-he-he!!A tegnapi Gösser ampullák után persze hogy nem esett le! :duhos2:Fáradt voltam.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.21 kedd, 22:43:29
He-he-he!!A tegnapi Gösser ampullák után persze hogy nem esett le! :duhos2:Fáradt voltam.

Ma láttam a médiamarkt-ban is autókamerát. 19eFt-tól kezdődnek. Az eladónak persze hiába mondtam, hogy olyan kellene ami g érzékelős.  :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.02.21 kedd, 22:58:48
Ma láttam a médiamarkt-ban is autókamerát. 19eFt-tól kezdődnek. Az eladónak persze hiába mondtam, hogy olyan kellene ami g érzékelős.  :szomoru1:

MM-ben legalább 15%-al drágább minden.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Angel - 2012.02.21 kedd, 23:02:06
Van egy csomó felvétel a tiedtubuson.

Yourtube?  ???

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.21 kedd, 23:06:53
Yourtube?  ???

ott a pont. TeTubus :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2012.02.21 kedd, 23:23:34
A tecsöved misztériumát nem mindenki tudja elsajátítani. Marhára nem mindegy, hogy a kék, vagy a piros tablettát vetted be annak idején ;)

Biztos, hogy a pirosat vette be.
A kéktől állna a cerka mint a cövek  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: teo - 2012.02.22 szerda, 20:13:32
ott a pont. TeTubus :)

Francot. Tecső!  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.23 csütörtök, 11:34:12
Francot. Tecső!  :vigyor3:

a kékcsíkos? :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.02.23 csütörtök, 12:43:32
a kékcsíkos? :)

A madaras. :)

De lassan vissza kellene térni a fórum eredeti témájához.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.02.23 csütörtök, 13:14:31
A madaras. :)

De lassan vissza kellene térni a fórum eredeti témájához.

AndyA

igazad van.

Csináltam tesztet a telefonommal. Majd feltöltöm a videót. Engem nem győzött meg. Egyelőre még mindig a célhardver felé kacsintgatok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.03.15 csütörtök, 10:04:47
Na megvan a dod gs600!Nagyon jól el lehet rejteni a belső tükör mögé.Gyakorlatilag a vezető nem is látja hogy ott van.Amire oda kell figyelni hogy a menüjét csak felvételi módnál a tápegység csatlakozásával engedi használni(tehát a sima USB-s visszanézegetős üzemmódban nem)!Még vannak beállítási gondjaim (ha megtelik az Sd kártya nemírja felül a régi adatokat hanem arhíválásra tartja),de majd csak kialakul.Javaslom nektek is!Tuti kis gép.220v-os adapter nincs a csomagban azt is jó beszerezni hozzá. ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: sNatch - 2012.03.15 csütörtök, 10:19:40

Jaj csak ne láttam volna meg ezt a kütyüt...  :rinya:  ;D
Egyébként :   :eljen: Gratula!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2012.03.15 csütörtök, 18:50:03

Mennyi volt és hol vetted?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.03.16 péntek, 19:45:45
Mennyi volt és hol vetted?

ebay-en vettem 225 dolcsiért.3 hét alatt jött meg.A memoriakártyát kifelejtették,de rá 2 hétre levélben azt is megkaptam.Most lejjebb ment az ára.Láttam már 153 dezsőért is.Igaz ahhoz nincs memó kártya + a szállítás.De ha 30 napossal kéred az olcsóbb.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.03.16 péntek, 19:51:31
Jaj csak ne láttam volna meg ezt a kütyüt...  :rinya:  ;D
Egyébként :   :eljen: Gratula!

Köszi! Csináltam vele pár érdekesebb felvételt.Az éjszakai képek viszont nekem a szélvédő fűtőszálai miatt elég csíkosak.Persze lehet hogy más beállítással kivédhetők,de erre még rá kell jönni. ;D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2012.03.16 péntek, 20:58:24
ebay-en vettem 225 dolcsiért.3 hét alatt jött meg.A memoriakártyát kifelejtették,de rá 2 hétre levélben azt is megkaptam.Most lejjebb ment az ára.Láttam már 153 dezsőért is.Igaz ahhoz nincs memó kártya + a szállítás.De ha 30 napossal kéred az olcsóbb.

Köszi...hát nem olcsó na... :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2012.04.05 csütörtök, 16:02:13
Köszi! Csináltam vele pár érdekesebb felvételt.Az éjszakai képek viszont nekem a szélvédő fűtőszálai miatt elég csíkosak.Persze lehet hogy más beállítással kivédhetők,de erre még rá kell jönni. ;D

Esetleg videomegosztóra feltöltenéd és megosztanád velünk?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.04.10 kedd, 19:15:27
Én a videó képére mentett menetadatokra (GPS, sebesség) lennék kíváncsi, mert ami vele felvett videókat láttam, ott vagy szinte olvashatatlan volt, vagy nem is volt rajta.
Szóval fix, vagy válaszható mi kerüljön rá és hogyan ?

Olvasható.Főleg ha kiteszed teljes képernyős nagyításra.Azt a menüben be vagy kikapcsolhatod.Viszont amivel szívok hogy nem írja felül a régi felvételeket.Ha megtelik a kártya egyszerűen leáll.A kontroll lámpáján persze látod hogy ír vagy sem, de ha menet közben nem figyeled árgus szemmel a piros ledet csak otthon jössz rá hogy pont a kívánt (szükséges) időpont hiányzik.Valamint ha megír egy filet,van hogy kihagy 20 percet is a következő indításával.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csabapeca - 2012.04.10 kedd, 19:17:25
Esetleg videomegosztóra feltöltenéd és megosztanád velünk?

Ha megírod hogy hova tölthetek fel persze hogy megteszem. ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: badzoli - 2012.04.10 kedd, 19:51:42
Ha megírod hogy hova tölthetek fel persze hogy megteszem. ;)
youtube? vimeo?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.08.12 vasárnap, 19:00:37
Régen beszéltünk róla. Most ez az aktuális típus és ár:

http://dx.com/p/dod-gse550-5-0mp-wide-angle-car-dvr-camcorder-w-1-5-lcd-gps-logger-tf-mini-hdmi-black-144422?item=1

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2012.08.12 vasárnap, 19:32:54
Régen beszéltünk róla. Most ez az aktuális típus és ár:

http://dx.com/p/dod-gse550-5-0mp-wide-angle-car-dvr-camcorder-w-1-5-lcd-gps-logger-tf-mini-hdmi-black-144422?item=1

AndyA

Ez elég ratyi? Jóval olcsóbb a másikhoz képest.
http://dx.com/p/2-0-lcd-5-0mp-wide-angle-fhd-car-dvr-camcorder-with-hdmi-av-tf-slot-141400?rt=1&p=2&m=3&r=2&k=1&t=1&s=144422&u=141400

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.08.12 vasárnap, 21:26:31
Ez elég ratyi? Jóval olcsóbb a másikhoz képest.
http://dx.com/p/2-0-lcd-5-0mp-wide-angle-fhd-car-dvr-camcorder-with-hdmi-av-tf-slot-141400?rt=1&p=2&m=3&r=2&k=1&t=1&s=144422&u=141400

Nincs gyorsulásérzékelő. Az meg kell, a képpel és a GPS koordinátákkal együtt, hogy rekonstruálható legyen, ki ment neki kinek, ki mennyire fékezett vagy nem stb.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.08.12 vasárnap, 21:30:47
Na, van ilyen Android app is:

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dailyroads.v&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5kYWlseXJvYWRzLnYiXQ..

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2012.08.12 vasárnap, 21:34:33
Na, van ilyen Android app is:

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dailyroads.v&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5kYWlseXJvYWRzLnYiXQ..

AndyA

 :worship:

ezt meglesem :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.08.12 vasárnap, 22:53:39
Na, van ilyen Android app is:

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dailyroads.v&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5kYWlseXJvYWRzLnYiXQ..

AndyA

én már használom egy ideje csak a telóm max 640x480-as felbontásban tud videózni ami meg ugyebár elég...
de cserébe rögzít gps adatokat, baleset esetén telefonhívást kezdeményezni stb stb

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.08.13 hétfő, 10:00:17
Na, van ilyen Android app is:

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.dailyroads.v&feature=search_result#?t=W251bGwsMSwxLDEsImNvbS5kYWlseXJvYWRzLnYiXQ..

AndyA

igen ezt már néztem. A gondom az, hogy galaxy s2-n nem tud HD-ban rögzíteni :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2012.08.13 hétfő, 21:53:18
Nézzétek meg ezt...MyCar recorder androidra...ez tud full HD-t is ha az kell..

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: tuskes - 2012.09.06 csütörtök, 17:09:30
Én az IonRoad -ot használom androidon. Azt hiszem tud rögzíteni is, de legjobb, hogy figyelmeztet a sávelhagyásra, ráfutásra.
Még egy korrekt tartót kell vennem a telóhoz.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.09.20 csütörtök, 14:54:13
tegnap kipróbáltam vagy 5 cuccost. Android 4-en a legtöbb lefagyott egy idő után. Elem ki-be.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.27 szombat, 20:06:47
Sziasztok !

Ma (2012.10.27.) a Budapesti Árkád bevásárlóközpontban ellopta a videón látható sapkás fiatalember mindkét külső visszapillantó tükrömet.
Videó készült a belső carcammal.
Látszik a csávó is.Ha valaki felismeri kérem jelezze !
Ezen a linken megnézhetitek : http://youtu.be/dCAxJF-q2kM (http://youtu.be/dCAxJF-q2kM)

Ezt lehet látni ill. hallani a videón :

 5mp-nél jön a srác
44mp bal tükör le
1:20mp zörgés,leszedte
1:52mp egy autó elém áll
1:56mp srác balról jobbra
2:17mp jobb tükör le
2:30mp autó el és csávó balra
2:36mp csávó jobbra

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2012.10.27 szombat, 20:18:48

:falbav:
a ttakúva.Csak tudnám mia lófaxt kezd a letört tükörrel?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.27 szombat, 20:23:22
:falbav:
a ttakúva.Csak tudnám mia lófaxt kezd a letört tükörrel?

Rosszul fogalmaztam,nem törte le,hanem a tükörlapokat lopta el...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.10.27 szombat, 20:39:44
Rosszul fogalmaztam,nem törte le,hanem a tükörlapokat lopta el...
Igazi nagymenő lehet...  Van ötezer a két tükörlap?!    :falbav: :falbav:      Ilyet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Proconsul - 2012.10.27 szombat, 20:50:03

a pofám leszakad  :gun: milyen világ van  :gun:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.27 szombat, 21:20:24
Sziasztok !

Ma (2012.10.27.) a Budapesti Árkád bevásárlóközpontban ellopta a videón látható sapkás fiatalember mindkét külső visszapillantó tükrömet.
Videó készült a belső carcammal.
Látszik a csávó is.Ha valaki felismeri kérem jelezze !
Ezen a linken megnézhetitek : http://youtu.be/dCAxJF-q2kM (http://youtu.be/dCAxJF-q2kM)

Ezt lehet látni ill. hallani a videón :

 5mp-nél jön a srác
44mp bal tükör le
1:20mp zörgés,leszedte
1:52mp egy autó elém áll
1:56mp srác balról jobbra
2:17mp jobb tükör le
2:30mp autó el és csávó balra
2:36mp csávó jobbra

Az a legrosszabb hogy 50mp- telt el addíg amíg ő elmegy és én nyitom az ajtót...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.10.28 vasárnap, 10:28:43
Sziasztok !

Ma (2012.10.27.) a Budapesti Árkád bevásárlóközpontban ellopta a videón látható sapkás fiatalember mindkét külső visszapillantó tükrömet.
Videó készült a belső carcammal.
Látszik a csávó is.Ha valaki felismeri kérem jelezze !
Ezen a linken megnézhetitek : http://youtu.be/dCAxJF-q2kM (http://youtu.be/dCAxJF-q2kM)

Ezt lehet látni ill. hallani a videón :

 5mp-nél jön a srác
44mp bal tükör le
1:20mp zörgés,leszedte
1:52mp egy autó elém áll
1:56mp srác balról jobbra
2:17mp jobb tükör le
2:30mp autó el és csávó balra
2:36mp csávó jobbra

:( :( :(

Megosztottam FB-on, hátha...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.28 vasárnap, 10:46:31
:( :( :(

Megosztottam FB-on, hátha...

Köszönöm.
Nemver a földhöz az a 2tükör,de azért bosszantó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2012.10.28 vasárnap, 10:48:14
Köszönöm.
Nemver a földhöz az a 2tükör,de azért bosszantó.

én konkrétam súlyosan bántalmaznám az elkövetőt 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.28 vasárnap, 10:56:57
én konkrétam súlyosan bántalmaznám az elkövetőt 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva neki.

Rám is pont ilyen érzelmek törtek,egyből mentem az Árkád őreihez,azt tanácsolták hogy hívjam a x.ker. rendőrséget,ők megnézik a felvételeket.
Úgy is tettem,kijöttek,megnézték az én felvételemet és azt mondták hogy megnézik az árkádét is,majd jelentkeznek és hogy jól tettem hogy kihívtam őket,a felvétel használható.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.10.28 vasárnap, 15:11:50
Igazi nagymenő lehet...  Van ötezer a két tükörlap?!    :falbav: :falbav:      Ilyet.

Azt hiszed. 14 rugó a fűtött tükörlap listaára... Feleségem autóján összezúzták a tükröt házastul, onnan tudom.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.10.28 vasárnap, 15:13:34
Azt hiszed. 14 rugó a fűtött tükörlap listaára... Feleségem autóján összezúzták a tükröt házastul, onnan tudom.

AndyA
de ez kettes mondeo

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.10.28 vasárnap, 15:17:27
de ez kettes mondeo

Ja. Akkor lehet. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.10.28 vasárnap, 15:22:39
Ja. Akkor lehet. :)

AndyA
Gyári tükörlapot vettél 14-ér?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.10.28 vasárnap, 15:30:48
Gyári tükörlapot vettél 14-ér?

Persze, mert én egészen hülye vagyok...

Imádom, ha valaki kinézi belőlem az eszet. :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2012.10.28 vasárnap, 15:39:06
Azt hiszed. 14 rugó a fűtött tükörlap listaára... Feleségem autóján összezúzták a tükröt házastul, onnan tudom.

AndyA
az Iharos és Goller-nél meg 3e ft....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.10.28 vasárnap, 15:52:03
Köszönöm.
Nemver a földhöz az a 2tükör,de azért bosszantó.

Milyen kamera van az autódban?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.28 vasárnap, 17:32:03
Milyen kamera van az autódban?

Ugyanígy néz ki mint ez : http://www.bovito.hu/index.php?page=2&sub=2&group=67&product=15345 (http://www.bovito.hu/index.php?page=2&sub=2&group=67&product=15345)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: coboy - 2012.10.28 vasárnap, 19:36:50
Ugyanígy néz ki mint ez : http://www.bovito.hu/index.php?page=2&sub=2&group=67&product=15345 (http://www.bovito.hu/index.php?page=2&sub=2&group=67&product=15345)
még jó,hogy nem ez kellett neki.vagy inkább örülj  :integet2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.10.28 vasárnap, 19:57:21
még jó,hogy nem ez kellett neki.vagy inkább örülj  :integet2:

Sosem szoktam semmit látható helyen hagyni,most is csak azért mert csak kb.15 percet terveztem ottlenni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.10.28 vasárnap, 22:47:19
Persze, mert én egészen hülye vagyok...

Imádom, ha valaki kinézi belőlem az eszet. :taps:

AndyA
Te írtad, h 14 ér vettél tükörlapot. Mivel az párezer forint, másra nem tudtam gondolni.   14-ér komplett tükör is van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.10.29 hétfő, 10:00:20
Te írtad, h 14 ér vettél tükörlapot. Mivel az párezer forint, másra nem tudtam gondolni.   14-ér komplett tükör is van.

Nem azt írtam. Azt írtam, hogy annyi a listaára Ford kereskedésben. :)

Meg azt, hogy mi volt az apropója, hogy pont tudom.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.23 péntek, 14:32:18
Az eBay-es 8-12e Ft-os kamerákkal van valakinek tapasztalata?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2012.11.23 péntek, 15:23:32
Az eBay-es 8-12e Ft-os kamerákkal van valakinek tapasztalata?
Kollégám nyúz egyet már majdnem egy éve. Azon még nincs LCD kijelző,csupán érzésre kell "belőni" a kamera pozícióját, de ettől függetlenül teljesen korrekt HD videót rögzít. Este-éjszaka már nem annyira frankó, de városon belül ahol van közvilágítás értékelhető felvételt készít.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.23 péntek, 15:32:08
Kollégám nyúz egyet már majdnem egy éve. Azon még nincs LCD kijelző,csupán érzésre kell "belőni" a kamera pozícióját, de ettől függetlenül teljesen korrekt HD videót rögzít. Este-éjszaka már nem annyira frankó, de városon belül ahol van közvilágítás értékelhető felvételt készít.

Milyen van neki?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2012.11.23 péntek, 15:42:13
Milyen van neki?

Szerintem olyat amelyiken nincs lcd, már nem is lehet kapni. :) Kb. egy éve vette az ebay-en. De ha akarod hétfőn megnézem a típusát.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.11.23 péntek, 15:54:41
Szerintem olyat amelyiken nincs lcd, már nem is lehet kapni. :) Kb. egy éve vette az ebay-en. De ha akarod hétfőn megnézem a típusát.

dehogy nincs. Sokáig néztem ezt is. Nagyon jónak tűnik és rá lehet kötni a video kimenetét a fejegységre.
http://www.ebay.com/itm/251099522645?ssPageName=STRK:MEWAX:IT&_trksid=p3984.m1423.l2649

Egy gondom van, hogy nincsen hozzá távirányító a pánic gombra.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.11.23 péntek, 16:45:02
Ugyanígy néz ki mint ez : http://www.bovito.hu/index.php?page=2&sub=2&group=67&product=15345 (http://www.bovito.hu/index.php?page=2&sub=2&group=67&product=15345)

na egy pont ugyanilyent próbáltam ki nemrég .... 10+postáér vihető ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.11.23 péntek, 16:50:17
na egy pont ugyanilyent próbáltam ki nemrég .... 10+postáér vihető ;)

tapasztalat? Lehet, hogy érdekel, illetve ez a fajta nem bizti, hogy érdekel. Bocsi

Nekem van néhány összeszedett "igényem". Gondoltam megosztom most itten:

DVR kameránál ami fontos:
- G érzékelő, hogy a baleset képei megmaradjanak
- Gyorsan levehető, hogy az autó parkolásakor el tudd rakni vagy pici méret, hogy ne lássa senki
- Ha levehető gyorsan, akkor megfelelő kijelző, de lapos/kompakt méret, hogy ne zavarjon
- ha pici, akkor AV kimenet, hogy beállítani egyszerű legyen
- pánik gomb. A rögzítést tárolja, ha nem érzékelt balesetet akkor is
jó ha van,de nem feltétel:
- távirányító a pánik gomb jobb kezelhetősége miatt
- infra az esti látáshoz, bár ezt az ablak zavarja
- gsp, na ebből kevés van amibe be van építve. a legtöbb esetben küldő van

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.11.23 péntek, 20:20:33
Az eBay-es 8-12e Ft-os kamerákkal van valakinek tapasztalata?

Ezt is egy ilyennel vettem fel : http://www.youtube.com/watch?v=S-gsFM-joq4
Nappal ilyen,éjszaka elég gyenguszka...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2012.11.23 péntek, 20:35:09
Ezt is egy ilyennel vettem fel : http://www.youtube.com/watch?v=S-gsFM-joq4
Nappal ilyen,éjszaka elég gyenguszka...

rendszámokat nem nagyon lehet kivenni...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.11.23 péntek, 21:34:19
tapasztalat? Lehet, hogy érdekel, illetve ez a fajta nem bizti, hogy érdekel. Bocsi

Nekem van néhány összeszedett "igényem". Gondoltam megosztom most itten:

DVR kameránál ami fontos:
- G érzékelő, hogy a baleset képei megmaradjanak
- Gyorsan levehető, hogy az autó parkolásakor el tudd rakni vagy pici méret, hogy ne lássa senki
- Ha levehető gyorsan, akkor megfelelő kijelző, de lapos/kompakt méret, hogy ne zavarjon
- ha pici, akkor AV kimenet, hogy beállítani egyszerű legyen
- pánik gomb. A rögzítést tárolja, ha nem érzékelt balesetet akkor is
jó ha van,de nem feltétel:
- távirányító a pánik gomb jobb kezelhetősége miatt
- infra az esti látáshoz, bár ezt az ablak zavarja
- gsp, na ebből kevés van amibe be van építve. a legtöbb esetben küldő van

hááát
pró:
a legjobb funkciója, hogy mozgásra be illetve kikapcsol.
a tartója egész jó a gpsemhez elfogadnám

kontra:
lehetne akár 3xfullhd is, mert az optika max vga-t tud :( rendszám nem olvasható
a kijelzőjét hiába csukod be, tovább világít csukva is
class10 es kártyával sem készít folyamatos képet.
a dátumon kívül semmit sem ír a felvételre
kicsi a fényerő
bár úgy tűnik, hogy lát sötétben (körbe van rakva valami ledekkel a lencse) de menüből nem sikerült rávennem, hogy valamit is lásson
ha átfordítod, nem fordul vele a kép, és erre utaló beállítás sincs benne.

summa:
még jó hogy nem adtam érte pénzt, a kínai kulcstartós kamerák színvonalán van, kijelzővel megspékelve, semmilyen célra sem ajánlom  :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.11.23 péntek, 21:36:40
Ezt is egy ilyennel vettem fel : http://www.youtube.com/watch?v=S-gsFM-joq4
Nappal ilyen,éjszaka elég gyenguszka...

persze, hogy gyenge, mert ez nem HD, mégcsak nem is 720p. Nagyon vacak minősség.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.11.23 péntek, 21:40:09
persze, hogy gyenge, mert ez nem HD, mégcsak nem is 720p. Nagyon vacak minősség.

DX-en van mostanában pár, ami gyorsulásérzékel, GPS koordinátát rögzít, még olyan is, aminek hátrafelé is van egy külön szeme. Csak éppen a fene tudja, hogy a gyakorlatban melyik válik be, ahhoz meg drága, hogy "csak úgy" sportoljon vele az ember.

Viszont a DoD cuccai kétségkívül jók - persze, áruk is van ezért cserébe.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2012.11.24 szombat, 09:08:44
persze, hogy gyenge, mert ez nem HD, mégcsak nem is 720p. Nagyon vacak minősség.

Ezt is HD-snek hírdették,de kamu az egész,ha hd-ba állítom akkórsem jobb a képe,ráadásul az enyém még kattog is a felvétel közben.
Ha kipróbálhattam volna biztosan nemvettem volna meg 13000.ért,de 2 éve nagyon jó áron volt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.11.24 szombat, 13:18:59
Üdv.

az előző néhany hozzászólásban erről beszéltek?
http://www.ebay.com/itm/251099522645?ssPageName=STRK:MEWAX:IT&_trksid=p3984.m1423.l2649

ha nem ezzel lenne valakinek tapasztalata?
érdekelne ha van felvétele valakinek és h valóban 720p felvételt tud e csinálni

köszi

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.11.24 szombat, 18:20:13
tapasztalat? Lehet, hogy érdekel, illetve ez a fajta nem bizti, hogy érdekel. Bocsi

Nekem van néhány összeszedett "igényem". Gondoltam megosztom most itten:

DVR kameránál ami fontos:
- G érzékelő, hogy a baleset képei megmaradjanak
- Gyorsan levehető, hogy az autó parkolásakor el tudd rakni vagy pici méret, hogy ne lássa senki
- Ha levehető gyorsan, akkor megfelelő kijelző, de lapos/kompakt méret, hogy ne zavarjon
- ha pici, akkor AV kimenet, hogy beállítani egyszerű legyen
- pánik gomb. A rögzítést tárolja, ha nem érzékelt balesetet akkor is
jó ha van,de nem feltétel:
- távirányító a pánik gomb jobb kezelhetősége miatt
- infra az esti látáshoz, bár ezt az ablak zavarja
- gsp, na ebből kevés van amibe be van építve. a legtöbb esetben küldő van

Én ilyenen dolgozom per pill ...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.11.24 szombat, 18:27:15
Én ilyenen dolgozom per pill ...

Milyennel is?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.11.24 szombat, 18:35:58
Milyennel is?
AndyA

Annak az összehozásával, hogy CAR-PC támogasson 4-6 kamerát, GPS-t, pánikot, gyorsulásérzékelőt és éjszakai üzemmódot. (Plusz mp3 lejátszás, stb)

A probléma: nem igazán van jó kamera megfelelő optikával.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.11.24 szombat, 21:35:43
Annak az összehozásával, hogy CAR-PC támogasson 4-6 kamerát, GPS-t, pánikot, gyorsulásérzékelőt és éjszakai üzemmódot. (Plusz mp3 lejátszás, stb)

A probléma: nem igazán van jó kamera megfelelő optikával.

gopro ?  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.11.24 szombat, 22:21:56
gopro ?  :eplus2:

bocs ... _olcsó_ kamera jó optikával :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.11.24 szombat, 22:23:25
bocs ... _olcsó_ kamera jó optikával :)

túl magas labda volt ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.11.24 szombat, 22:24:06
túl magas labda volt ;)

 :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.25 vasárnap, 13:36:38
Elkezdtem keresgetni eBay-en milyen lehetőségek vannak.

Legszebben tükör még ezt lehet felragaszani, szükség szerint levehető, van LCD, van G szenzor, van távirányító, van IR LED, nem gagyi tapadókorongos.
http://viewitem.eim.ebay.hu/20-LCD-Dashboard-Car-Vehicle-HD-DVR-Camera-Video-Recorder-Camcorder-Gsensor/271055060887/item

Ez egy sima hagyományos, kihajtható LCD, G szenzor, full HD, IR, viszont tapadókorongos.
http://viewitem.eim.ebay.hu/New-20-HD-1080P-Vehicle-DVR-IR-LED-Night-Vision-Car-Cam-Blackbox-Gsensor-K8000/320963346098/item

Ennek a kis mérete tetszik, nem figyelem felkeltő, G szenzor, full HD, IR, sajnos ez is tapadókorongos.
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-1080P-GSensor-Car-DVR-15-LCD-Camera-Recorder-Video-Dashboard-Vehicle-HDMI/150856563110/item

Szintén kis, jól elrejthető kompakt méret, dupla kamera (elöl-hátul), G szenzor, GPS, viszont nem HD, és nincs IR LED, tapadókorongos.
http://viewitem.eim.ebay.hu/Dual-Lens-Car-DVR-27-LCD-Vehicle-Video-Recorder-Black-Box-W-GPS-GSensor-X3000/360519047519/item

Nagyon jó méret, jól rejthető, G szenzor, viszont nincs LCD, nincs IR, nem levehető.
http://viewitem.eim.ebay.hu/Smallest-720P-HD-Car-Dashboard-Camera-Video-Recorder-GSensor-Vechicle-DVR-Cam/221151459793/item

Elöbb voltam kint az autóban, megnézni hova lenne érdemes felszerelni. A tükör mögötti, feletti fekete pöttyös részére a tapadórkong nem tapad, mellete ahol már nincs, ott a napellenző van útba, nem lehetne lehajtani. Vagy egyedi rögzítést kell gyártani, vagy marad a legelsőnél látott, felragasztható tartós. Szerintem a legjobb helye a tükör mögött lenne, ott is az utas oldali részen, van hely, nincs fekete pöttyözés már, könnyen elérhető, viszonylag rejtett. Ezek alapján a legelső tünik a legjobbnak, a pöttyözésre ragasztva a tartót, a kamera lencse már a pöttyözés alatt lenne, nincs útba, stb...

Ami számomra még nem tiszta, hogy mi az a TF kártya? Rákeresve úgy néz ki mint a sima SD, van különbség?
Hogy lehetne fixen bekötni a tápot neki, a mennyezeti világításról? 0/24-be üzemeljen, vagy csak ha gyújtáson van?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2012.11.25 vasárnap, 13:51:11
Elkezdtem keresgetni eBay-en milyen lehetőségek vannak.
Ami számomra még nem tiszta, hogy mi az a TF kártya? Rákeresve úgy néz ki mint a sima SD, van különbség?

TF= TransFlash = MicroSD

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.11.25 vasárnap, 20:25:11

nekem is az első a legszimpibb de a kérdésem: valóban hd? bármelyik ezek közül?
van valahol megnézhető videó amely ezekkel készült?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.11.25 vasárnap, 20:37:24
nekem is az elő ab legszimpibb de a kérdésem: valóban hd? bármelyik ezek közül?
van valahol megnézhető videó amely ezekkel készült?

ekkora optikával? nemtökmindegy milyen felbontást hazudnak, ha egyszer úgy néz ki amit felvesz mintha 320x200 lenne felskálázva?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.11.25 vasárnap, 21:12:50
ekkora optikával? nemtökmindegy milyen felbontást hazudnak, ha egyszer úgy néz ki amit felvesz mintha 320x200 lenne felskálázva?

na ez az. mindegyik hd... valójában meg fhos, jó esetben 640x480

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.26 hétfő, 08:27:46
TF= TransFlash = MicroSD

 :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.26 hétfő, 08:29:27
nekem is az első a legszimpibb de a kérdésem: valóban hd? bármelyik ezek közül?
van valahol megnézhető videó amely ezekkel készült?

Tegnap sikerült megtalálom az első tesztelését youtube-on, de már 20 perce keresem, és nincs meg... Majd ha hazaérek megnézem az otthoni gépem előzményeit, és belinkelem. Nekem tetszett, jó felvétele volt!
Nem hiszem, hogy nagyon HD lenne, a kicsi optika miatt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.26 hétfő, 10:39:54
nekem is az első a legszimpibb de a kérdésem: valóban hd? bármelyik ezek közül?
van valahol megnézhető videó amely ezekkel készült?

Megvan a videó! :)

http://youtu.be/X16kiyDtTms

Ez ugyan az mint az első a listámon, csak én a hátsó kamaera nélkülit linkeltem.
Jól látszik 8:03-nál, hogy mennyivel jobb ez, mint a tapadókorongos verziók. Kb. pont itt lenne az optimális helye is, itt nem zavaró, nincs útban, a fekete pöttyözés takarja kívülről. Arra kell figyelni, hogy az oktika olyan helyre kerüljön, ahol az ablaktörlő még elér. 8:49-nél látszik, hogy leolvasható az autó rendszáma. 9:35-nél az esti videója se rossz szerintem. Talán a fehér ragasztócsikot kell majd feketére cserélni, hogy kívülről még jobban láthatatlan legyen. Viszont úgy látom ezek a kék LED-ek elég erősek rajta, éjszaka zavarónak tünik, de erre is elég ragasztani egy fekete szigetelő szalag csíkot, és akkor szerintem jó lesz. :) Ahogy számolgattam egy 2GB-os kártyára kb. 1 órát rögzít, szerintem ennyit bőven elég, ha nincs esemény, ha pedig van az 1 órába bőven belefér. Még azt nem tudom, hogy ez a gyújtásra bekapcsolás, hogy fog működni, gyanítom ha úgy van kötve a szivargyújtó, és folyamatosan be van dugva, automatán bekapcsol, és indítja a felvételt.
Szóval nálam ez nyert, a héten megrendelem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2012.11.26 hétfő, 11:17:40
Hali!

Csak egy bátortalan kérdés, tükrös verzióban (http://www.google.hu/search?q=car+dvr+mirror&hl=hu&tbo=u&tbm=isch&source=univ&sa=X&ei=H0GzUMvuBIXXtQaRnYCIDQ&ved=0CGsQsAQ&biw=1382&bih=869) nem gondolkodtok?
Mert nekem pl. ez lenne az inkább alap, nem holmi tapadókorongos megoldás. De aztán lehet, hogy a némelyik autón a tükör mögötti szürkített rész kitakarna mindent.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.26 hétfő, 11:41:58
Hali!

Csak egy bátortalan kérdés, tükrös verzióban (http://www.google.hu/search?q=car+dvr+mirror&hl=hu&tbo=u&tbm=isch&source=univ&sa=X&ei=H0GzUMvuBIXXtQaRnYCIDQ&ved=0CGsQsAQ&biw=1382&bih=869) nem gondolkodtok?
Mert nekem pl. ez lenne az inkább alap, nem holmi tapadókorongos megoldás. De aztán lehet, hogy a némelyik autón a tükör mögötti szürkített rész kitakarna mindent.

Én nem akarom a gyári sötétedős tükröt lecserélni, nekem abba van az esőérzékelő, és a búvárvilágítás is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Hyperborg - 2012.11.26 hétfő, 21:36:21
Hali!

Csak egy bátortalan kérdés, tükrös verzióban (http://www.google.hu/search?q=car+dvr+mirror&hl=hu&tbo=u&tbm=isch&source=univ&sa=X&ei=H0GzUMvuBIXXtQaRnYCIDQ&ved=0CGsQsAQ&biw=1382&bih=869) nem gondolkodtok?
Mert nekem pl. ez lenne az inkább alap, nem holmi tapadókorongos megoldás. De aztán lehet, hogy a némelyik autón a tükör mögötti szürkített rész kitakarna mindent.

A tapasztalatok alapján jobb, ha olyan megoldás felé megy az ember, aminél a kamera fixen a tetőlemezhez van rögzítve. Kevésbé hajlamos a remegésre.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.11.26 hétfő, 21:51:57
Megvan a videó! :)

http://youtu.be/X16kiyDtTms

Ez ugyan az mint az első a listámon, csak én a hátsó kamaera nélkülit linkeltem.
Jól látszik 8:03-nál, hogy mennyivel jobb ez, mint a tapadókorongos verziók. Kb. pont itt lenne az optimális helye is, itt nem zavaró, nincs útban, a fekete pöttyözés takarja kívülről. Arra kell figyelni, hogy az oktika olyan helyre kerüljön, ahol az ablaktörlő még elér. 8:49-nél látszik, hogy leolvasható az autó rendszáma. 9:35-nél az esti videója se rossz szerintem. Talán a fehér ragasztócsikot kell majd feketére cserélni, hogy kívülről még jobban láthatatlan legyen. Viszont úgy látom ezek a kék LED-ek elég erősek rajta, éjszaka zavarónak tünik, de erre is elég ragasztani egy fekete szigetelő szalag csíkot, és akkor szerintem jó lesz. :) Ahogy számolgattam egy 2GB-os kártyára kb. 1 órát rögzít, szerintem ennyit bőven elég, ha nincs esemény, ha pedig van az 1 órába bőven belefér. Még azt nem tudom, hogy ez a gyújtásra bekapcsolás, hogy fog működni, gyanítom ha úgy van kötve a szivargyújtó, és folyamatosan be van dugva, automatán bekapcsol, és indítja a felvételt.
Szóval nálam ez nyert, a héten megrendelem.

igen ez a másik amit néztem az ebay-en

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.11.26 hétfő, 21:58:13
Én nem akarom a gyári sötétedős tükröt lecserélni, nekem abba van az esőérzékelő, és a búvárvilágítás is.

igen, én sem. Nomeg nem kell GPS meg semmi a tükörbe nekem. A tükör egyébként is remeg. Olyan kell ami nem remeg, pici, hogy ne akarják feltörni a járgányt, és minimum 720p.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.11.27 kedd, 08:43:36
A tapasztalatok alapján jobb, ha olyan megoldás felé megy az ember, aminél a kamera fixen a tetőlemezhez van rögzítve. Kevésbé hajlamos a remegésre.

Ezért akarok a tapadós helyett szélvédőre ragasztottat, így együtt mozog a szélvédővel (autóval)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.15 szombat, 18:06:36
Megérkeztek a DVR-ek! Beszerelés, és próba út hamarosan!  :eljen: :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.16 vasárnap, 12:36:07
Megérkeztek a DVR-ek! Beszerelés, és próba út hamarosan!  :eljen: :)
milyet vettél? mennyiért?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 16:56:55
milyet vettél? mennyiért?

Ilyet vettünk szg-vel, ma adtam oda neki:
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-Gsensor-Black-box/150944544770/item

Megvolt az első teszt, töltöm YouTube-ra! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.16 vasárnap, 17:12:31
Ilyet vettünk szg-vel, ma adtam oda neki:
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-Gsensor-Black-box/150944544770/item

Megvolt az első teszt, töltöm YouTube-ra! :)

1. kérdés
valóban tud 720p-t?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 17:24:37
1. kérdés
valóban tud 720p-t?

HD-ra állítva 1280 x 720 a video tényleges mérete. Ami vagy interponált, vagy a pici optika miatt olyan amilyen.
Mindjárt fent lesz a video amit készített.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 17:48:23
Nappal, sajnos ködben:

http://youtu.be/MselP2zH9Ok

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2012.12.16 vasárnap, 17:57:59
hm...szerintem jó ennyi pénzért.
hova raktad fel? mennyire lehet eldugni?  tudsz egy képet csinálni hova raktad fel?
hátsó kamerát is rálehet rakni?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 18:00:12
hm...szerintem jó ennyi pénzért.
hova raktad fel? mennyire lehet eldugni?  tudsz egy képet csinálni hova raktad fel?

A középső tükör mögött van (anyós felöl), a pontozott részen, nem feltünő, csak ha direkt keresi az ember, de levehető a ragasztott tartóról is egy mozdulattal. A pontozás alatt van a kamera optikája. Mindjárt dobok fel képet!
Kicsivel drágábban van dupla, hátsó kamerás is, ez nem olyan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 18:33:41
Sötétben, megvilágított helyen:

http://youtu.be/UOtDVG2GDAI

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Victore - 2012.12.16 vasárnap, 18:44:33
Sötétben, megvilágított helyen:

http://youtu.be/UOtDVG2GDAI

Ezért az árért nagyon jó a képminőség, sötétben is, tetszik a széles látószöge is.
Hangot szándékosan vetted le, vagy azt nem rögzíti?
Le tudnád csekkolni hogy működik az a 'motion detection', pl. éjjel? Felvesz bárkit aki elhalad előtte? :)   Kétszer már megkoccolták a kocsimat éjjel a parkolóban, ezeket jó lenne felvenni.

Kívánom, hogy egyszer se szerepelj az oroszok összeállításában :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 18:52:05
Ezért az árért nagyon jó a képminőség, sötétben is, tetszik a széles látószöge is.
Hangot szándékosan vetted le, vagy azt nem rögzíti?
Le tudnád csekkolni hogy működik az a 'motion detection', pl. éjjel? Felvesz bárkit aki elhalad előtte? :)   Kétszer már megkoccolták a kocsimat éjjel a parkolóban, ezeket jó lenne felvenni.

Kívánom, hogy egyszer se szerepelj az oroszok összeállításában :)

Van még egy közúti szürkületi videó is, mindjárt feldobom azt is. Ott már látszik, hogy gyengélkedik, de még használható.
Sajnos pont középre nem lehet felszerelni a tükör miatt, de még így is látszik az autó minkét orra elöl.
Igen, a hang szándékosan van kikapcsolva, de ha érdekel teszek fel olyat is, amin aktív.
A mozgásérzékelést még csak itthon a szobában próbáltam ki, itt oké, de csinálok egy sötétben próbát is. Az IR LED-ek gyakorlatilag mintha ott se lennének, hiába világít mind a 4 LED, a kamera nem érzékeny IR tartományra, vagy nincs benne IR szűrő, semmit nem világít meg.
Köszi, én se akarok orosz oldalon szerepelni, bár a múlt pénteki vaddiszó ütést utólag kielemeztem volna. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: JOCi - 2012.12.16 vasárnap, 19:25:15
A középső tükör mögött van (anyós felöl), a pontozott részen, nem feltünő, csak ha direkt keresi az ember, de levehető a ragasztott tartóról is egy mozdulattal. A pontozás alatt van a kamera optikája. Mindjárt dobok fel képet!
Kicsivel drágábban van dupla, hátsó kamerás is, ez nem olyan.
Scratch!
Ezek a videók elég meggyőzőek!  :taps:
Tetszik!

Ha valaki szeretne és tudna ilyet dupla kamerásban intézni, akkor én csatlakoznék hozzá!  :wow1: ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:32:41
Belülről anyós oldalról ilyen:
(Dióból faragott koponya se semmi ám!  :eplus2:)

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr01.jpg)

Kívülről szemből:
(A vaku nagyon kihozta, nappal nem látszik ennyire.)

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr02.jpg)

Kívülről oldalról:
(A tükörtől számolva 13 pontra ragasztva pont oda esik, ahol az ablaktörlő még töröl elötte, de a legjobban bent van.)

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr03.jpg)

Sofőr felöl, belül:
(Innen csak az állapotjelző LED-ek látszanak.  :eljen:)

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr04.jpg)

Levéve, csak a tartó:

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr05.jpg)

Tartó:

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr06.jpg)

Tartó, ezen látszik a felragasztás pontos helye:

(http://www.scratch.hu/temp/cardvr07.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:35:04
Scratch!
Ezek a videók elég meggyőzőek!  :taps:
Tetszik!

Ha valaki szeretne és tudna ilyet dupla kamerásban intézni, akkor én csatlakoznék hozzá!  :wow1: ;)

Szerintem is jó!  :eljen:
Tudok dupla kamerásat is rendelni, ha nem eBay-ezel! Keresek árat rá!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:36:22
Ez pedig szürkületkor, főúton:

http://youtu.be/A01NJjtWIMg

Holnap készítek teljesen sötétben is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Victore - 2012.12.16 vasárnap, 19:36:56

Van még egy közúti szürkületi videó is, mindjárt feldobom azt is. Ott már látszik, hogy gyengélkedik, de még használható.
Sajnos pont középre nem lehet felszerelni a tükör miatt, de még így is látszik az autó minkét orra elöl.
Igen, a hang szándékosan van kikapcsolva, de ha érdekel teszek fel olyat is, amin aktív.
A mozgásérzékelést még csak itthon a szobában próbáltam ki, itt oké, de csinálok egy sötétben próbát is. Az IR LED-ek gyakorlatilag mintha ott se lennének, hiába világít mind a 4 LED, a kamera nem érzékeny IR tartományra, vagy nincs benne IR szűrő, semmit nem világít meg.
Köszi, én se akarok orosz oldalon szerepelni, bár a múlt pénteki vaddiszó ütést utólag kielemeztem volna. :)

Az IR LED-ek egy nagy kamut jelentenek a legtöbb ilyen kameránál, mert az üvegről visszatükröződik a fényük és nem azt világítják meg amit kéne.
A szabadban (üvegfelület nélkül) talán működhetnek 3-4 méterig, de autóban max akkor ha az IR LED-ek az autón kívül helyezkednének el.
Persze ehhez az kell:
1. hogy a LED-ek tényleg fényt bocsássanak ki és ne dísznek legyenek ott
2. és az érzékelő is fogékony legyen rá
(3. és ugye az IR fényforrás a kocsin kívül legyen)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:42:05

Jobb infra vetők müködnek üveg mögött is, én használok egy Yukon éjjellátót autóüvegen kb. 500-600m-re látok el vele vak sötétben.
Viszon ebben az autós kütyüben egyszerűen sima piros LED van, egy kamerán át megnézve nem IR fényt látok, hanem a piros LED-et. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:47:08
Scratch!
Ezek a videók elég meggyőzőek!  :taps:
Tetszik!

Ha valaki szeretne és tudna ilyet dupla kamerásban intézni, akkor én csatlakoznék hozzá!  :wow1: ;)

Ugyan ez dupla kamerával +4e Ft:

http://viewitem.eim.ebay.hu/New-Dual-Lens-Dashboard-Car-Camera-DVR-Vehicle-Video-Recorder-Cam-Gsensor-Black/321009584343/item

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Victore - 2012.12.16 vasárnap, 19:47:28
Jobb infra vetők müködnek üveg mögött is, én használok egy Yukon éjjellátót autóüvegen kb. 500-600m-re látok el vele vak sötétben.
Viszon ebben az autós kütyüben egyszerűen sima piros LED van, egy kamerán át megnézve nem IR fényt látok, hanem a piros LED-et. :)

A kedvenc geek reviewerem a duplakamerás változatról ugyanezt mondta (bírom a kimért brit stílusát) :

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=X16kiyDtTms#t=920s

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: JOCi - 2012.12.16 vasárnap, 19:47:43
Szerintem is jó!  :eljen:
Tudok dupla kamerásat is rendelni, ha nem eBay-ezel! Keresek árat rá!
OK!
Ha tudsz segíteni, megköszönöm!  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:50:20
OK!
Ha tudsz segíteni, megköszönöm!  :nyes:

Írok pü-t!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 19:53:00
A kedvenc geek reviewerem a duplakamerás változatról ugyanezt mondta (bírom a kimért brit stílusát) :

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=X16kiyDtTms#t=920s

Őszintén viszont egyáltalán nem hiányzik a LED, néztem sok teszt videót, inkább zavaró, ahogy az üvegen csillog a fénye.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: JOCi - 2012.12.16 vasárnap, 19:59:46
Írok pü-t!
Én is!  :nyes:  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.16 vasárnap, 20:00:48
Ez pedig szürkületkor, főúton:

http://youtu.be/A01NJjtWIMg

Holnap készítek teljesen sötétben is.

ez csak 480p

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.16 vasárnap, 20:03:31
ez csak 480p

Itt valamit elszúrhattam a feltöltéskor, a gépemen 720p.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2012.12.16 vasárnap, 23:34:28
Írok pü-t!

engem is érdekelne....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 10:00:54
Írok pü-t!

engem is érdekelne

ha csak simán ebay vásárlásról van szó az megyen, de ha van valami ócsó forrásod...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 11:08:41
Itt valamit elszúrhattam a feltöltéskor, a gépemen 720p.

a kábelezést, h oldottatd meg?
én a beltér világításról szeretném megoldani és akkor nem kell körbekábelezni és nem foglalná el a szivargyujtót...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2012.12.17 hétfő, 11:17:42
a kábelezést, h oldottatd meg?
én a beltér világításról szeretném megoldani és akkor nem kell körbekábelezni és nem foglalná el a szivargyujtót...
de akkor csak 15 percig működni lezárás után

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.12.17 hétfő, 11:21:01
de akkor csak 15 percig működni lezárás után

Benne mered hagyni az autóban? Én kiszedném, nehogy e miatt törjék fel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 11:46:56
de akkor csak 15 percig működni lezárás után
gondolom van allando 12V ott, ha nem lenne nem tudnám ugyebár felkapcsolni az utastér világítást
leállítás után meg ugyebár úgyis csak mozgásra kellene, h vételezzen, van benne aku amiről gondolom egy ideig működne

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 11:49:36
Benne mered hagyni az autóban? Én kiszedném, nehogy e miatt törjék fel.

valszeg én se hagynám benne állandóan
ha ki akarom venni kihúzom belőle a csatit és lehúzom a tartórol, a tápkábel 5cm hosszan meg ott lógna a tetőkárpitból a tükörnél
szerintem ez sokkal jobb mint állandóan a szivargyujtós, tekergetős, kesztyűtartóba elrakós majd kiszedős lehetőségtől

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.12.17 hétfő, 11:57:49
valszeg én se hagynám benne állandóan
ha ki akarom venni kihúzom belőle a csatit és lehúzom a tartórol, a tápkábel 5cm hosszan meg ott lógna a tetőkárpitból a tükörnél
szerintem ez sokkal jobb mint állandóan a szivargyujtós, tekergetős, kesztyűtartóba elrakós majd kiszedős lehetőségtől

Jaja. én is oda terveztem és pont úgy. Amúgy a mondi a belső világítást lekapcsolja 15 perc után, mindegy, hogy melyiket kapcsoltad fel.

Már vettem egy szivargyújtós USB adaptert, amit szétszedek és beépítek oda.

Amúgy pont ezt a típust néztem ki én is. Majd ha lesz lóvé akkor veszek

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 12:27:20
Jaja. én is oda terveztem és pont úgy. Amúgy a mondi a belső világítást lekapcsolja 15 perc után, mindegy, hogy melyiket kapcsoltad fel.

Már vettem egy szivargyújtós USB adaptert, amit szétszedek és beépítek oda.

Amúgy pont ezt a típust néztem ki én is. Majd ha lesz lóvé akkor veszek

tudom, h 15 perc elteltével lekapcsolja, de az nem is érdekes mivel akkor mehet akkuról ha kell
menet közben meg gondolom nem kapcsolja le 15 perc után, vagy igen?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2012.12.17 hétfő, 13:29:23
tudom, h 15 perc elteltével lekapcsolja, de az nem is érdekes mivel akkor mehet akkuról ha kell
menet közben meg gondolom nem kapcsolja le 15 perc után, vagy igen?
ha jár a motor, akkor nem, csak ha kiszálltál és lezártad, utána 15perc után lekapcsolja

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 13:38:58
engem is érdekelne....

Ok írok!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 13:39:37
engem is érdekelne

ha csak simán ebay vásárlásról van szó az megyen, de ha van valami ócsó forrásod...

Sima eBay-es!
Annak segítek, aki nem használja.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 13:41:34
a kábelezést, h oldottatd meg?
én a beltér világításról szeretném megoldani és akkor nem kell körbekábelezni és nem foglalná el a szivargyujtót...

Még sehogy, akkuról megy.
Nem vagyok annyira otthon az autóvillamosságban, hogy bekössek fentre egy szivargyújtó aljzatot a kárpit alá, de ez lenne a legjobb megoldás. Egyenlőre körbe lesz vezetve a kábel az A oszlop mögött, a középkonzolig.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 13:42:35
Benne mered hagyni az autóban? Én kiszedném, nehogy e miatt törjék fel.

Nappal szerintem simán benne lehet hagyni, nem feltünő!
Éjszakára ha nem zárt helyen parkolok, én is kiveszem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 13:45:33
valszeg én se hagynám benne állandóan
ha ki akarom venni kihúzom belőle a csatit és lehúzom a tartórol, a tápkábel 5cm hosszan meg ott lógna a tetőkárpitból a tükörnél
szerintem ez sokkal jobb mint állandóan a szivargyujtós, tekergetős, kesztyűtartóba elrakós majd kiszedős lehetőségtől

Érdemes úgy bekötni, hogy csak gyújtásra legyen feszültség alatt, mert így bedugva amit feszültséget kap, már indul is a felvétel, majd amint megszünik a tápellátás, beállítáható, hogy egyből, vagy x idő múva, vagy soha ne kapcsoljon ki.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 14:16:52
Érdemes úgy bekötni, hogy csak gyújtásra legyen feszültség alatt, mert így bedugva amit feszültséget kap, már indul is a felvétel, majd amint megszünik a tápellátás, beállítáható, hogy egyből, vagy x idő múva, vagy soha ne kapcsoljon ki.

ezért is jó az pl. h 15 percel a zárás után megszűnik az áramellátás. ezzel ugyebár a leállítást szimuláljuk. kizárásra meg ismét kap áramot és indul a felvétel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 14:38:57
ezért is jó az pl. h 15 percel a zárás után megszűnik az áramellátás. ezzel ugyebár a leállítást szimuláljuk. kizárásra meg ismét kap áramot és indul a felvétel.

Pontosan!  :eljen:
Aki csinál kárpit mögötti szivargyújtót, fotózzon lelkesen, mert nekem is ez lenne a végleges terv! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.17 hétfő, 15:07:01
Pontosan!  :eljen:
Aki csinál kárpit mögötti szivargyújtót, fotózzon lelkesen, mert nekem is ez lenne a végleges terv! :)

én majd csinálok, de az nem most lesz... febr.-március talán

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.17 hétfő, 15:10:18
Pontosan!  :eljen:
Aki csinál kárpit mögötti szivargyújtót, fotózzon lelkesen, mert nekem is ez lenne a végleges terv! :)

Hová és mit szivargyújtanál?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.17 hétfő, 18:51:01
Hová és mit szivargyújtanál?

AndyA

A mennyezeti kárpit alá egy csatlakozót.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.18 kedd, 10:40:57
A mennyezeti kárpit alá egy csatlakozót.

én nem tervezek oda szivargyujtót az tuti
a kamerához kapott töltőt szedem majd szét és az abban levő feszszabájzót (12V->5V) kötöm rá az ott levő kábelekre, mindenesetre egy biztit közbeiktatva

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.18 kedd, 12:39:42
A mennyezeti kárpit alá egy csatlakozót.

Mit akarsz beledugni? Annyi fesz járkál mindenfelé az autóban, alig hiszem, hogy ne tudnál a cuccodnak egy alkalmasat találni valahol.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.18 kedd, 14:39:29
én nem tervezek oda szivargyujtót az tuti
a kamerához kapott töltőt szedem majd szét és az abban levő feszszabájzót (12V->5V) kötöm rá az ott levő kábelekre, mindenesetre egy biztit közbeiktatva

Ez még jobban hangzik! Én azért meghagynám a gyári csatit, ha késöbb autó cserére kerül sor. Dokumentálj azért mindent! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.18 kedd, 14:40:14
Mit akarsz beledugni? Annyi fesz járkál mindenfelé az autóban, alig hiszem, hogy ne tudnál a cuccodnak egy alkalmasat találni valahol.

AndyA

A kamerát.
Persze ok, de nem vagyok annyira otthon az autó villamosságban sajnos. :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.18 kedd, 14:53:40
A kamerát.
Persze ok, de nem vagyok annyira otthon az autó villamosságban sajnos. :(

Mit kér a kamera?

(Kicsit részletesebben, PLS, nem vagyok gondolatolvasó...)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2012.12.18 kedd, 17:13:57
Mit kér a kamera?

(Kicsit részletesebben, PLS, nem vagyok gondolatolvasó...)

AndyA

szabvány USB port feszkó kell neki. Amúgy én vettem egy erősebb USB-s szivargyújtós cuccot, azt szedem szét és rakom az USB portot az ablak felé.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.18 kedd, 17:18:29
Mit kér a kamera?

(Kicsit részletesebben, PLS, nem vagyok gondolatolvasó...)

AndyA

5V, kb. 200-300mA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.18 kedd, 17:22:08
Mit kér a kamera?

(Kicsit részletesebben, PLS, nem vagyok gondolatolvasó...)

AndyA

Van egy töltője, a kamerába miniUSB megy, a másik vége a szivargyújtó csati, amire ez van írva: In: 12-24V Out: DC 5V 1.5A
Ezt lenne jó valahogy úgy megcsinálni, hogy csak gyújtás alatt kapjon feszültséget, és szépen el legyen rejtve.
Voltam ma az OBI-ba van 799 Ft-ért szivargyújtó aljzat, de burkolat nélkül, nem tudom azt mennyire jó, csak úgy "csupaszon" betenni a tetőkárpit alá. Illetve nekem a bekötés is gond rajz nélkül.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.18 kedd, 17:22:56
szabvány USB port feszkó kell neki. Amúgy én vettem egy erősebb USB-s szivargyújtós cuccot, azt szedem szét és rakom az USB portot az ablak felé.

Fényképezd, dokumentáld a fázisokat! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.12.18 kedd, 21:34:27
Van egy töltője, a kamerába miniUSB megy, a másik vége a szivargyújtó csati, amire ez van írva: In: 12-24V Out: DC 5V 1.5A
Ezt lenne jó valahogy úgy megcsinálni, hogy csak gyújtás alatt kapjon feszültséget, és szépen el legyen rejtve.
Voltam ma az OBI-ba van 799 Ft-ért szivargyújtó aljzat, de burkolat nélkül, nem tudom azt mennyire jó, csak úgy "csupaszon" betenni a tetőkárpit alá. Illetve nekem a bekötés is gond rajz nélkül.

szia,
http://pinouts.ws/usb-pinout.html (http://pinouts.ws/usb-pinout.html) ez pl a bekötés :)
de ne kinlódj sokat, ha totál hülyebiztosra akarod csinálni, vegyél egy lengő szivargyujtó aljzatot, és egy usb hosszabító kábelt.
A feszültséget veheted akár a magnótol, az kéznél van, és van csak gyujtásos villanya.
Ha bátor is vagy, akkor egy ka7bt05 tranzisztort, 2 kondit egy hűtőbordát pár vezetéket :D összerakva kapsz egy 3A es töltőt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.18 kedd, 22:52:21
5V, kb. 200-300mA

dx.com, tápkocka megrendel, beszerel, örül.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.18 kedd, 22:53:29
Van egy töltője, a kamerába miniUSB megy, a másik vége a szivargyújtó csati, amire ez van írva: In: 12-24V Out: DC 5V 1.5A
Ezt lenne jó valahogy úgy megcsinálni, hogy csak gyújtás alatt kapjon feszültséget, és szépen el legyen rejtve.
Voltam ma az OBI-ba van 799 Ft-ért szivargyújtó aljzat, de burkolat nélkül, nem tudom azt mennyire jó, csak úgy "csupaszon" betenni a tetőkárpit alá. Illetve nekem a bekötés is gond rajz nélkül.

dx.com, 5V, 2A-es táp 12V-ról. Kizártnak tartom, hogy ne legyen valami alkalmas.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.19 szerda, 09:49:19
dx.com, tápkocka megrendel, beszerel, örül.

AndyA

az ebay-ről ugyanez 1.6$, dx-en 3-7$
de én arról írtam, h miért is vegyek szivargyujtó foglalatot, majd ilyen átalakítót amikor a meglevő töltőböl kiszedném és rákötném. nincs extra költség és simándi megoldható.
a 12V-ot meg azért a beltér világításról szedném le mert az ott van 15cm-re a kamerától és nem kell körbevezetni 6m kábelt a pl. magnóig vagy egyéb...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.19 szerda, 10:00:53
az ebay-ről ugyanez 1.6$, dx-en 3-7$
de én arról írtam, h miért is vegyek szivargyujtó foglalatot, majd ilyen átalakítót amikor a meglevő töltőböl kiszedném és rákötném. nincs extra költség és simándi megoldható.
a 12V-ot meg azért a beltér világításról szedném le mert az ott van 15cm-re a kamerától és nem kell körbevezetni 6m kábelt a pl. magnóig vagy egyéb...

A 12V ott van, de földet kell találj hozzá. Mondjuk azt nem nehéz, mert az egész autó az. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.19 szerda, 11:03:05
A 12V ott van, de földet kell találj hozzá. Mondjuk azt nem nehéz, mert az egész autó az. :)

AndyA

hát szerintem a beltérvilágításnál van föld is, máskülönben, h működne a világítás  ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.19 szerda, 11:19:17
hát szerintem a beltérvilágításnál van föld is, máskülönben, h működne a világítás  ;)

Addig van, amíg a GEM el nem veszi, hogy eloltsa a villanyt. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.19 szerda, 11:25:03
Addig van, amíg a GEM el nem veszi, hogy eloltsa a villanyt. :)

AndyA

és az pont elég is
legalábbis nekem

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.19 szerda, 13:12:25

de ne kinlódj sokat, ha totál hülyebiztosra akarod csinálni, vegyél egy lengő szivargyujtó aljzatot

Ezt szeretném! Az Obi csak beépíthető volt, majd szétnézek máshogy is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.19 szerda, 13:18:02
és az pont elég is
legalábbis nekem

Hogyan? Beindítod a motort elalszik a lámpa. Mondjuk az oldalsó térképolvasók madzagjára ráköthetsz, ha olyan van az autódban, az igaz.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.19 szerda, 13:21:29
Hogyan? Beindítod a motort elalszik a lámpa. Mondjuk az oldalsó térképolvasók madzagjára ráköthetsz, ha olyan van az autódban, az igaz.

AndyA

van, de ha nem lenne akkor is van ott állandó 12V mivel a beltér világítás is bármikor kapcsolható a kapcsolóval.
3 állás van ugyebár, bekapcs, kikapcs meg vatamata ajtónyitásra...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.19 szerda, 14:55:34
van, de ha nem lenne akkor is van ott állandó 12V mivel a beltér világítás is bármikor kapcsolható a kapcsolóval.
3 állás van ugyebár, bekapcs, kikapcs meg vatamata ajtónyitásra...

Viszont ez meg nem függ össze a gyújtással. Ugye az a lényeg, ha beindítod, induljon a felvétel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.19 szerda, 14:59:01
Viszont ez meg nem függ össze a gyújtással. Ugye az a lényeg, ha beindítod, induljon a felvétel.

de, mivel a mondi mindent lekapcsol zárástól 15 perc elteltével. amikor kizárod az autót akkor ismét kap földet és indul a felvétel (mintha ráadtad volna a gyujtást pl. ha a magnórol kapja az áramot)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.19 szerda, 15:04:02
de, mivel a mondi mindent lekapcsol zárástól 15 perc elteltével. amikor kizárod az autót akkor ismét kap földet és indul a felvétel (mintha ráadtad volna a gyujtást pl. ha a magnórol kapja az áramot)

Így már érdekesebb! :) Olyan kábel nincs fent, amin csak gyújtás alatt van feszültség?
A 15p-es lekapcsolást kicsit már soknak érzem, mert addig ott világít, felhívja magára a figyelmet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Sakos - 2012.12.19 szerda, 17:38:37
Holnapig megrendelve ingyenes DHL szállítással.
http://www.geekbuying.com/item/313405.html?ql=f72a2bf05e7cfe2514d03c18f47df0bd

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2012.12.19 szerda, 18:45:23
Még sehogy, akkuról megy.
Nem vagyok annyira otthon az autóvillamosságban, hogy bekössek fentre egy szivargyújtó aljzatot a kárpit alá, de ez lenne a legjobb megoldás. Egyenlőre körbe lesz vezetve a kábel az A oszlop mögött, a középkonzolig.
Holnap én úgyis izzítógyertyákat cserélek az enyimbe, és majd lefotózom az én bekötésemet.
Mondjuk mint már mondtam én az Mk4 -es felső térképvilágítás/lámpáról szedem le a naftát.
A kamera meg oda van fixen rögzítve a tükör mögé.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.12.19 szerda, 20:10:09
Holnap én úgyis izzítógyertyákat cserélek az enyimbe, és majd lefotózom az én bekötésemet.
Mondjuk mint már mondtam én az Mk4 -es felső térképvilágítás/lámpáról szedem le a naftát.
A kamera meg oda van fixen rögzítve a tükör mögé.

Ne szivargyujtó aljzatot akarj a kárpit alá, hanem egy usb aljzatot. Az kevesebb helyet foglal. Veszel egy 3m usb hosszabbítót (500Ft), és a másik végét oda dugod ahová akarod. A kamerához meg veszel egy 30cm-es mini usb kábelt (300ft).

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mbdeb - 2012.12.19 szerda, 20:47:06
Ne szivargyujtó aljzatot akarj a kárpit alá, hanem egy usb aljzatot. Az kevesebb helyet foglal. Veszel egy 3m usb hosszabbítót (500Ft), és a másik végét oda dugod ahová akarod. A kamerához meg veszel egy 30cm-es mini usb kábelt (300ft).

Mivel nekem már benne van másfél éve tuti nem fogom kicserélni. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2012.12.19 szerda, 22:18:04
Mivel nekem már benne van másfél éve tuti nem fogom kicserélni. :)

jajj, tudod, hogy nem neked szólt  :integet2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2012.12.20 csütörtök, 21:15:01
az ebay-ről ugyanez 1.6$, dx-en 3-7$...
És ebay-ről nincs szállítási költség? Mert dx-ről nincs.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2012.12.20 csütörtök, 21:35:07
És ebay-ről nincs szállítási költség? Mert dx-ről nincs.

múlt héten rendeltem havernak, ingyen posta, 383ft volt a vége

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.20 csütörtök, 22:18:34
És ebay-ről nincs szállítási költség? Mert dx-ről nincs.

eBay-en azt szokták játszani, hogy mondjuk egy 5 dolláros tétel az 1 dollár + 4 dollár posta. Mert akkor 1 dollár után fizetik az eBay-nek a jutalékot az eladáskor...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.22 szombat, 17:24:17
Bebarkácsoltam ma a tápkábelét kamerának, már a végére bele voltam fagyva a kocsiba. :)
Végülis a tükörtől a tetőkárpit alatt vittem az A oszlopig, majd mögötte a műszerfalig, ott be a kesztyűtartó mögé, majd a középkonzol mögé, és az anyós bizonsági öv csatinál jön ki a szivargyújtóba egyenlőre, amit átbiztosítékoztam olyanra, hogy most csak gyújtáson működik, így szépen kapcsolja ki-be a kamerát is.
Ha kicsit melegebb lesz majd bekerül neki egy külön szivargyújtó aljzat a váltó alatti üres helyre, a műanyag mögé, és akkor teljesen el fog tünni.
Cserébe ezt a műanyagot sikerült eltörni. :(

(http://www.scratch.hu/temp/elrepedt_muanyag.jpg)

Kiderült az is, hogy a kesztyűtartó teleszkópot az elöző tulaj eltörhette, az se volt a helyén, és talpa törött.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.12.22 szombat, 18:26:48
Bebarkácsoltam ma a tápkábelét kamerának, már a végére bele voltam fagyva a kocsiba. :)
Végülis a tükörtől a tetőkárpit alatt vittem az A oszlopig, majd mögötte a műszerfalig, ott be a kesztyűtartó mögé, majd a középkonzol mögé, és az anyós bizonsági öv csatinál jön ki a szivargyújtóba egyenlőre, amit átbiztosítékoztam olyanra, hogy most csak gyújtáson működik, így szépen kapcsolja ki-be a kamerát is.
Ha kicsit melegebb lesz majd bekerül neki egy külön szivargyújtó aljzat a váltó alatti üres helyre, a műanyag mögé, és akkor teljesen el fog tünni.
Cserébe ezt a műanyagot sikerült eltörni. :(
Kiderült az is, hogy a kesztyűtartó teleszkópot az elöző tulaj eltörhette, az se volt a helyén, és talpa törött.
Van ilyen műanyagom!! Tegnap dobtam ki a kukába, mert rendet raktam a műhelybe. még ki tudom guberálni ha kell.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.22 szombat, 21:54:05
Van ilyen műanyagom!! Tegnap dobtam ki a kukába, mert rendet raktam a műhelybe. még ki tudom guberálni ha kell.

Hálás lennék érte!  :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.12.22 szombat, 22:04:07
Hálás lennék érte!  :worship:
hétfőn előtúrom!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.22 szombat, 22:08:45
hétfőn előtúrom!

Köszönöm!  :worship:
(Tök feleslegesen feszegettem le, nem ott jött ki a kábel, ebbe a hidegbe meg olyan volt a mint a ropi. :( )

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Fürge Teknős - 2012.12.23 vasárnap, 20:59:50
Bebarkácsoltam ma a tápkábelét kamerának, már a végére bele voltam fagyva a kocsiba. :)
Végülis a tükörtől a tetőkárpit alatt vittem az A oszlopig, majd mögötte a műszerfalig, ott be a kesztyűtartó mögé, majd a középkonzol mögé, és az anyós bizonsági öv csatinál jön ki a szivargyújtóba egyenlőre, amit átbiztosítékoztam olyanra, hogy most csak gyújtáson működik, így szépen kapcsolja ki-be a kamerát is.
Ha kicsit melegebb lesz majd bekerül neki egy külön szivargyújtó aljzat a váltó alatti üres helyre, a műanyag mögé, és akkor teljesen el fog tünni.
Cserébe ezt a műanyagot sikerült eltörni. :(
Kiderült az is, hogy a kesztyűtartó teleszkópot az elöző tulaj eltörhette, az se volt a helyén, és talpa törött.
Neked jobbkormányos kocsid van?  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.23 vasárnap, 22:42:23
Neked jobbkormányos kocsid van?  :vigyor3:

Mindig ezt a képet dobja a Google MK3 belsőre. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2012.12.24 hétfő, 09:26:19
Köszönöm!  :worship:
(Tök feleslegesen feszegettem le, nem ott jött ki a kábel, ebbe a hidegbe meg olyan volt a mint a ropi. :( )
nem is szabad ilyen időben kinn szerelgetni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.24 hétfő, 18:05:12
nem is szabad ilyen időben kinn szerelgetni.

Tudod a lelkesedés, addig nem tudtam nyugodtan aludni, még be nem volt szerelve. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.12.25 kedd, 16:25:06
Köszönöm!  :worship:
(Tök feleslegesen feszegettem le, nem ott jött ki a kábel, ebbe a hidegbe meg olyan volt a mint a ropi. :( )
megtaláltam.  hogy legyen?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: coboy - 2012.12.25 kedd, 19:46:34
ezt irhatnám az élmény topikba is de ide irom tanulság képpen,hogy miért jó ha van hisz soha nem lehet tudni mikor lehet rá szükség.

az eset a következö

röviden a helyszin

országút-lakott terület jelzö tábla-tábla után kb 10-15 méterre forgalom lassitó sziget.

haladok az úton 90 km/óra tartva mellettem a család,elötten egy másik autó halad tisztességes követési tákvolságot tartok (kb.20 méter).
a lakott terület jelzö táblánál állt egy fekete autó kivág körénk azt hittem neki megy az elöttem haladónak.
a feleségem rögtön jellemezte ,hogy ki ez és mit csinál.én fékeztem  közben volt duda fénykürt,majd ugy itéltem meg inkább kikerülöm a forgalom lassitó szigettel eggyütt mivel szemböl nem jött senki és beálltam elé.
a lakott területen tartva az 50km/órát mikor nem jött senki szemböl mellém hajtott és mutogatott egy zöld mellényes az anyós ülésröl,hogy áljak félre.faluvédönek néztem az is volt.megáltam,hogy mi baja lehet segitségre szorul.
a megállás után kiderült,hogy a sofför egy körzeti megbizott rendör.kissé ideges volt ezt meg is jegyezte a feleségem is.

most leirom a párbeszédet
-jó estét!száljon ki a kocsiból.a papirokat kérném ellenörzésre
-jó estét egy pillanat máris adom
-elhiszem,hogy nehezen tolerálja ha valaki igy ki penderedik maga elé
-igy igen,ezért csináltam azt az elkerülö manövert
-gondolom picit gyorsan is jött és nem akart akkorát fékezni sem
-igy van nem akartam akkorát fékezni igy jobbnak láttam elkerülni egy esetleges balesetet.a sebességet pedig száraz úton az országutnak megfelelöen és a bizalmi elv alapján választottam meg ami elöirja,hogy hirtelen fékezésre,irányváltoztatásra nem kényszeritjük autós tásunkat
-a kocsi a magáé?
-igen
-hol dolgozik?
-nem ide tartozik,had kérdezzem meg mégis mi volt a szándéka,hogy igy ki hajtott az útra úgy,hogy mögöttem senki nem jött.az nem lett volna jó?én oda adtam az igazolványom most én is szeretném elkérni az önét,fel irnám az azonosittó jelét.
-minek az magának?
-csak szeretném a menetrögzitö kamera felvétele mellé tüzni és ha lesz idöm megmutatnám az örsön a felettesének.(félrenézett gondolom az idegtöl nem vette észre,hogy ott figyel az ablakban)
-a kisgyermek a magáé?
-igen
-tudja mit vegyen neki egy szép ajándékot a 10000 forintos helyszini birság helyett.
-köszönöm
-viszát további jó utat
-viszlát,jó estét.

beültek az autóba és elmentek.
nekem az sem tetszett,ahogy megállitott ha rendör kapcsoljon már valami fényjelzést föleg ha civil autóval van.honnan tudjam ki az és mit akar.

hát ennyi röviden.  :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: joxer - 2012.12.25 kedd, 19:58:30

Bicskanyitogató. Ahonnan én jövök az ilyen önjelölt igazságosztónak tíz percet nem adnék egy kiadós verés nélkül.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Fürge Teknős - 2012.12.26 szerda, 13:11:52

Nincs miért megállni az ilyen "felszólításra"  :wave:
Ha rendőr, kapcsoljon megkülönböztető jelzést, vagy rakja ki a "palacsintasütőjét" (gumibot nem alkalmas ilyenre), hogy mi a szándéka.
Tisztában kéne lenni, milyen jelzésre vagy köteles megállni.
Ha én egy láthatósági mellénnyel a hasamon átintegetek neked, hogy állj meg, akkor szó nélkül megteszed, és átadod az irataidat?
Ne legyél már ennyire naívka  :smile:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: coboy - 2012.12.26 szerda, 19:59:04

jól beszélsz  :eljen: a munka közben nem szoktak megállitani még kék lámpával sem. gondolom ez betudható a kék rendszámnak.most nem melóztam  :vigyor3: de én csak azért áltam meg mert kiváncsi voltam mi a gond.na persze vagány voltam mert az oldalamon volt a kis okos.
az,hogy rendör volt az menetközben derült ki.gondolom ö is tisztában volt vele,hogy ez nem igy müködik csak gondolta ö a helyi b.szájba és majd megmutatja.
de azért jót dumáltunk.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2012.12.27 csütörtök, 08:42:40

A tisztánlátás végett:

(2)14 Ha a rendőr a forgalmat nem útkereszteződésben irányítja,

a) a járművek megállítására

aa) karjának vagy fehér szegélyű piros tárcsának függőleges feltartásával, piros vagy fehér fény körbeforgatásával, illetőleg síppal ad jelzést,

ab) menet közben a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból, illetve motorkerékpárról ad jelzést, karjának, fehér szegélyű piros tárcsának, piros vagy fehér fényű lámpának fel-le mozgatásával, illetőleg hangszórón vagy a megállásra felhívó szövegű felirattal;

b) a megkülönböztető fényjelzést használó gépkocsiból vagy motorkerékpárról, illetőleg rendőrségi helikopterről hangszórón keresztül adott, a követendő közlekedési magatartásra vonatkozó utasításának megfelelő módon kell az úton közlekedő jármű vezetőjének eljárnia.

(3) A rendeletben meghatározott egyéb közúti jelzések és a forgalmi szabályok csak annyiban irányadók, amennyiben a rendőr jelzésével nem ellentétesek.

(4)15 Az (1), (2) és a (3) bekezdésben foglalt rendelkezések értelemszerűen irányadók a szolgálatban lévő katonai forgalomszabályozó, a katasztrófavédelmi hatóság közúti ellenőre, a vám- és pénzügyőr, a tűzoltó, valamint a forgalmat ellenőrző közlekedési hatóság közúti ellenőre által adott jelzésekre is.

(5)16 A közterület-felügyelő a jármű megállítására a (2) bekezdés a) pont aa) alpontjában foglalt jelzést adja. Az ilyen jelzés észlelése esetén a járművel meg kell állni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.27 csütörtök, 22:02:36
megtaláltam.  hogy legyen?

Ha nincs útban, és ha jössz a tavaszi nagy Mondeo talin nekem bőven elég. Ha útban van, vagy nem jössz a nagy talira, akkor fizetem a postát, meg természetesen amit gondolsz érte!  :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.12.27 csütörtök, 22:56:24
Ha nincs útban, és ha jössz a tavaszi nagy Mondeo talin nekem bőven elég. Ha útban van, vagy nem jössz a nagy talira, akkor fizetem a postát, meg természetesen amit gondolsz érte!  :worship:
pénzt nem kérek érte, a kukából szedtem ki  :smile: elviszem tavasszal. mikor és hol lesz?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.27 csütörtök, 23:13:32
pénzt nem kérek érte, a kukából szedtem ki  :smile: elviszem tavasszal. mikor és hol lesz?

Május vége, június eleje, szóval se fix dátum, se fix hely.
Bp-en vagy? Alkalom adtán járok arra is, esetleg össze tudunk futni, bár én télen újra szét nem fogom bontani, az biztos! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Dentcraft - 2012.12.29 szombat, 11:10:14
Május vége, június eleje, szóval se fix dátum, se fix hely.
Bp-en vagy? Alkalom adtán járok arra is, esetleg össze tudunk futni, bár én télen újra szét nem fogom bontani, az biztos! :)
Nem, van olyan része is az országnak ami nem büdipest  :vigyor3:  Szólj ha kell, és feladom postán  :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2012.12.29 szombat, 11:52:30
Nem, van olyan része is az országnak ami nem büdipest  :vigyor3:  Szólj ha kell, és feladom postán  :wave:

Írok pü-t! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.17 csütörtök, 16:12:27
Ez pedig szürkületkor, főúton:

http://youtu.be/A01NJjtWIMg

Holnap készítek teljesen sötétben is.

Szia,

a napokban rendelnék magamnak is egy ilyet.
Vannak új tapasztalatok? Pozitív/negatív?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.18 péntek, 08:08:43
Szia,

a napokban rendelnék magamnak is egy ilyet.
Vannak új tapasztalatok? Pozitív/negatív?

Tökéletesen megy, nappal, esőben, sötétben mindig!  :eljen: Én ajánlom!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.18 péntek, 10:27:00
Tökéletesen megy, nappal, esőben, sötétben mindig!  :eljen: Én ajánlom!

felbontás valós 720p? vagy inkább interpolált?
ma vagy a hétvégén rendelek
a tápod már megcsináltam, csak majd be kell kötni a beltér világításra valamikor ha már itt lesz a kamera is

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.18 péntek, 11:04:37
felbontás valós 720p? vagy inkább interpolált?
ma vagy a hétvégén rendelek
a tápod már megcsináltam, csak majd be kell kötni a beltér világításra valamikor ha már itt lesz a kamera is

Passz, gyanítom, hogy interponált.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.01.21 hétfő, 14:49:23
Passz, gyanítom, hogy interponált.

A múlt héten megjött nekem is. Olybá tűnik, hogy 720p és nem interpolált, bár a rendszámok bizonyos megvilágításánál gyanus a dolog. Ettől függetlenül meg vagyok elégedve, a gsenzor jól működik és minden jól megy.

Üdv
Csaba

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.21 hétfő, 14:56:22
A múlt héten megjött nekem is. Olybá tűnik, hogy 720p és nem interpolált, bár a rendszámok bizonyos megvilágításánál gyanus a dolog. Ettől függetlenül meg vagyok elégedve, a gsenzor jól működik és minden jól megy.

Üdv
Csaba

az enyém ma indult útnak HK-ból

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Murmucka - 2013.01.21 hétfő, 15:10:08
felbontás valós 720p? vagy inkább interpolált?
ma vagy a hétvégén rendelek
a tápod már megcsináltam, csak majd be kell kötni a beltér világításra valamikor ha már itt lesz a kamera is
a 720p az 720p  :vigyor3:
ha interpolált akkor 720i  :smile:
Egyébként az ritka, vagy 720p szok lenni vagy akkor 1080i. 720i ritka vagy tán sosevolt :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.01.21 hétfő, 15:26:33
a 720p az 720p  :vigyor3:
ha interpolált akkor 720i  :smile:
Egyébként az ritka, vagy 720p szok lenni vagy akkor 1080i. 720i ritka vagy tán sosevolt :)

Nem.

A 720i az interlaced, azaz váltott soros. Az TV-nél van, ilyet kamerában nem szokás manapság használni.

Az interpolált azt jelenti, hogy ugyan 720p képet ad ki, de azt nem egy 1280*720 képpont felbontású képérzékelővel hozza létre, hanem mondjuk csak egy 400-600 k pixelessel, és abból számolja ki a magasabb felbontású képet.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.01.21 hétfő, 15:32:52
Nem.

A 720i az interlaced, azaz váltott soros. Az TV-nél van, ilyet kamerában nem szokás manapság használni.

Az interpolált azt jelenti, hogy ugyan 720p képet ad ki, de azt nem egy 1280*720 képpont felbontású képérzékelővel hozza létre, hanem mondjuk csak egy 400-600 k pixelessel, és abból számolja ki a magasabb felbontású képet.

AndyA

Ezen a területen nem vagyok jártas, de e emlékeim szerint az i a rögzítésnél az interpollációt, a vetítésnél az interlaced-et jelenti. Ami kettő összefügg abban, hogy az interpolláltnál is két képből ptóbál még számolni, ezért is van az, hogy a 720p tud 1080i-t, mert amiből számol, abból el kell készítenie a megfelelő mennyiségű képpontot.

Ez a terület egy picit még homályos nekem, bocs ha valamit rosszul írtam

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.21 hétfő, 15:38:18
Nem.

A 720i az interlaced, azaz váltott soros. Az TV-nél van, ilyet kamerában nem szokás manapság használni.

Az interpolált azt jelenti, hogy ugyan 720p képet ad ki, de azt nem egy 1280*720 képpont felbontású képérzékelővel hozza létre, hanem mondjuk csak egy 400-600 k pixelessel, és abból számolja ki a magasabb felbontású képet.

AndyA

ez pont így van

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2013.01.22 kedd, 06:14:11
Két érdekes alternatív megoldás. 5-és 7 inch méretű navigációs készülékek beépített menetrögzítővel.

http://www.ebay.com/itm/5-Inch-16-9-Car-DVR-GPS-Navigator-4GB-720P-Dual-Camera-Supports-Night-Vision-/251212593519?_trksid=p2045573.m2042&_trkparms=aid%3D111000%26algo%3DREC.CURRENT%26ao%3D1%26asc%3D27%26meid%3D5046953603462172253%26pid%3D100033%26prg%3D1011%26rk%3D1%26sd%3D251212593519%26

http://www.ebay.com/itm/7-Touch-Screen-GPS-Navigation-Car-Recorder-F2-0-Lens-avin-Rearview-Mirror-G7-/261158861811?pt=US_Car_Alarms_Security_Systems&hash=item3cce47fbf3

A másodikban tolatókamera is van, plusz PIP-es.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 13:01:33
Ilyet vettünk szg-vel, ma adtam oda neki:
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-Gsensor-Black-box/150944544770/item

Megvolt az első teszt, töltöm YouTube-ra! :)
Ez pl. egy 32GB microSD kártyára milyen hosszú felvételt tud rögzíteni? Nemsokára én is szeretnék rendelni egyet, de nem csak esetleges balesetek és vitás helyzetek rögzítésére, hanem pl. egy utazásnál a táj megörökítésére is, ahol épp járok. Vagy egy vidámparkban a hullámvasúton (mint a GoPro kamerák), stb. Elsődleges cél persze a menetrögzítés lenne.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.01.22 kedd, 13:05:10
Ez pl. egy 32GB microSD kártyára milyen hosszú felvételt tud rögzíteni? Nemsokára én is szeretnék rendelni egyet, de nem csak esetleges balesetek és vitás helyzetek rögzítésére, hanem pl. egy utazásnál a táj megörökítésére is, ahol épp járok. Vagy egy vidámparkban a hullámvasúton (mint a GoPro kamerák), stb. Elsődleges cél persze a menetrögzítés lenne.

A minősége nem gopro. Menetrögzítésre alkalmas, de családi filmet nem csinálsz belőle. De nem is 70eHUF-ba kerül. A cucc egy cél hardver a menetrögzítésre. nekem 8GB-os kártya van benne és kb egy órás utat tud rögzíteni, ha a hangot leveszed és esetleg mást is, akkor talán 2h.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 13:11:50
A minősége nem gopro. Menetrögzítésre alkalmas, de családi filmet nem csinálsz belőle. De nem is 70eHUF-ba kerül. A cucc egy cél hardver a menetrögzítésre. nekem 8GB-os kártya van benne és kb egy órás utat tud rögzíteni, ha a hangot leveszed és esetleg mást is, akkor talán 2h.
Én sem egy HD videókamera minőségét várom tőle, hanem ha pl. szép hegyek között megyek Ausztriában, akkor össze tudjak vágni a 4-5 órás menetidőből egy 10 perces videót, hogy "itt jártunk".
A hullámvasútnál is ha hozza egy telefon kamerájának a minőségét, már jó.

De akkor a lényeg, hogy kb. 1 óra = 8GB hely. Azaz egy 32GB kártyára kb. 4 órányi utazás fér rá. Természetesen a minőség 720p-ben lenne, akkor van értelme.

Amúgy néztem eBay-en 1080p kamerákat is, és azok is ilyen árban vannak, max. pár dollárral többek. Csak azokról nincs megbízható forrásból (ti) vélemény, az eladói videók meg nyilván kamu mind, mert eladni akarnak vele.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.22 kedd, 13:12:47
Ez pl. egy 32GB microSD kártyára milyen hosszú felvételt tud rögzíteni? Nemsokára én is szeretnék rendelni egyet, de nem csak esetleges balesetek és vitás helyzetek rögzítésére, hanem pl. egy utazásnál a táj megörökítésére is, ahol épp járok. Vagy egy vidámparkban a hullámvasúton (mint a GoPro kamerák), stb. Elsődleges cél persze a menetrögzítés lenne.

32GB-ra valamivel több mint 3 órát, HD-be, hanggal együtt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.22 kedd, 13:15:38
Én sem egy HD videókamera minőségét várom tőle, hanem ha pl. szép hegyek között megyek Ausztriában, akkor össze tudjak vágni a 4-5 órás menetidőből egy 10 perces videót, hogy "itt jártunk".
A hullámvasútnál is ha hozza egy telefon kamerájának a minőségét, már jó.

De akkor a lényeg, hogy kb. 1 óra = 8GB hely. Azaz egy 32GB kártyára kb. 4 órányi utazás fér rá. Természetesen a minőség 720p-ben lenne, akkor van értelme.

Amúgy néztem eBay-en 1080p kamerákat is, és azok is ilyen árban vannak, max. pár dollárral többek. Csak azokról nincs megbízható forrásból (ti) vélemény, az eladói videók meg nyilván kamu mind, mert eladni akarnak vele.

Én elösször egy 2GB-os kártyával próbálam, arra 13 perc fért.
Most a 16GB-osra 1:40 perc körül, de nagyon függ a fényviszonyoktól, este jóval több rámegy.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 13:22:20
Én elösször egy 2GB-os kártyával próbálam, arra 13 perc fért.
Most a 16GB-osra 1:40 perc körül, de nagyon függ a fényviszonyoktól, este jóval több rámegy.
13 perc :D
Mondjuk ha úgy nézzük, az is elég. Általában max. 30mp elég, ha balesethez kell.

De pl. egy Mondeo Nagytalira menet is jópofa lenne a sort végigfilmezni a pályán, és akkor nem kell az ablakon kilógva telefonos kamerákkal vezetés közben bohóckodni.

Amúgy van még valaki, aki ilyen 1-2 hónap múlva rendelne? Mert akkor lehetne egyszerre, hátha akkor kapnánk valami kedvezményt. Eddig vagyok én, és talán Big_Qba.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ifju Balázs - 2013.01.22 kedd, 13:38:15
13 perc :D
Mondjuk ha úgy nézzük, az is elég. Általában max. 30mp elég, ha balesethez kell.

De pl. egy Mondeo Nagytalira menet is jópofa lenne a sort végigfilmezni a pályán, és akkor nem kell az ablakon kilógva telefonos kamerákkal vezetés közben bohóckodni.

Amúgy van még valaki, aki ilyen 1-2 hónap múlva rendelne? Mert akkor lehetne egyszerre, hátha akkor kapnánk valami kedvezményt. Eddig vagyok én, és talán Big_Qba.

Engem is érdekelne, de attól függ, hogy mikor rendelnél és milyet rendelnél, és mennyi az annyi?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 13:41:20
Engem is érdekelne, de attól függ, hogy mikor rendelnél és milyet rendelnél, és mennyi az annyi?
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-Gsensor-Black-box/150944544770/item

Ezt rendelték innen páran. Szerintem kb. 1,5 hónap múlva rendelném, valamikor márc. elején. Nekem nem sürgős.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ifju Balázs - 2013.01.22 kedd, 14:02:41
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-Gsensor-Black-box/150944544770/item

Ezt rendelték innen páran. Szerintem kb. 1,5 hónap múlva rendelném, valamikor márc. elején. Nekem nem sürgős.

Ok.

Mindenképpen beszéljünk róla, mielőtt rendelsz!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.01.22 kedd, 14:03:14
Én sem egy HD videókamera minőségét várom tőle, hanem ha pl. szép hegyek között megyek Ausztriában, akkor össze tudjak vágni a 4-5 órás menetidőből egy 10 perces videót, hogy "itt jártunk".
A hullámvasútnál is ha hozza egy telefon kamerájának a minőségét, már jó.

De akkor a lényeg, hogy kb. 1 óra = 8GB hely. Azaz egy 32GB kártyára kb. 4 órányi utazás fér rá. Természetesen a minőség 720p-ben lenne, akkor van értelme.

Amúgy néztem eBay-en 1080p kamerákat is, és azok is ilyen árban vannak, max. pár dollárral többek. Csak azokról nincs megbízható forrásból (ti) vélemény, az eladói videók meg nyilván kamu mind, mert eladni akarnak vele.

A látószög miatt a minőség sokszor rosszabb, mint az optika és a felbontás indokolná. De ez egy ilyen sport.

Akármilyen cuccról meg keress a youtube-on felhasználói videokat, van egy csomó. Na azt nem reklámilag csinálták, optimális körülmányek között. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 14:40:42
Ok.

Mindenképpen beszéljünk róla, mielőtt rendelsz!
:eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.22 kedd, 16:00:45
13 perc :D
Mondjuk ha úgy nézzük, az is elég. Általában max. 30mp elég, ha balesethez kell.

De pl. egy Mondeo Nagytalira menet is jópofa lenne a sort végigfilmezni a pályán, és akkor nem kell az ablakon kilógva telefonos kamerákkal vezetés közben bohóckodni.

Amúgy van még valaki, aki ilyen 1-2 hónap múlva rendelne? Mert akkor lehetne egyszerre, hátha akkor kapnánk valami kedvezményt. Eddig vagyok én, és talán Big_Qba.

Igen! :eljen:  De én még gondolkozom, h nem e a dupla kamerás változatát vegyem: http://viewitem.eim.ebay.hu/New-Dual-Lens-Dashboard-Car-Camera-DVR-Vehicle-Video-Recorder-Cam-Gsensor-Black/321009584343/item

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.22 kedd, 16:04:37
Én elösször egy 2GB-os kártyával próbálam, arra 13 perc fért.
Most a 16GB-osra 1:40 perc körül, de nagyon függ a fényviszonyoktól, este jóval több rámegy.
Amúgy ez úgy működik, h pl a 2gb-os kártyánál 13 percet vesz és leáll, vagy folyamatosan vesz és az utsó 13 percet tudod megnézni, miután leállítottad a felvételt? Mert, ha igen, akkor számomra a 13 perc valszeg bőven elég, főleg a kétértelmű helyzetek miatt venném....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.22 kedd, 16:07:18
Amúgy ez úgy működik, h pl a 2gb-os kártyánál 13 percet vesz és leáll, vagy folyamatosan vesz és az utsó 13 percet tudod megnézni, miután leállítottad a felvételt? Mert, ha igen, akkor számomra a 13 perc valszeg bőven elég, főleg a kétértelmű helyzetek miatt venném....
nem áll le, felülírja a legrégebbit
elvileg be lehet állítani hány percenként kezdjen el új felvételt...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.22 kedd, 16:12:43
nem áll le, felülírja a legrégebbit
elvileg be lehet állítani hány percenként kezdjen el új felvételt...
:eljen:  :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 16:18:57
Igen! :eljen:  De én még gondolkozom, h nem e a dupla kamerás változatát vegyem: http://viewitem.eim.ebay.hu/New-Dual-Lens-Dashboard-Car-Camera-DVR-Vehicle-Video-Recorder-Cam-Gsensor-Black/321009584343/item
Megéri a dupla kamera a pénzt?
Azért is érdemes meggondolni, mert egy barátomnak is kéne egy ilyen, és ha te is rendelsz, akkor már 4-et veszünk egyszerre. Így akár kedvezményt is kaphatunk.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.22 kedd, 17:23:03
Megéri a dupla kamera a pénzt?
Azért is érdemes meggondolni, mert egy barátomnak is kéne egy ilyen, és ha te is rendelsz, akkor már 4-et veszünk egyszerre. Így akár kedvezményt is kaphatunk.
jelen pillanatban + ~4e Ft nálam megér, így hátul is "védve" vagyok... de ez még nem 100%-os döntés...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 17:27:20
jelen pillanatban + ~4e Ft nálam megér, így hátul is "védve" vagyok... de ez még nem 100%-os döntés...
Van benne valami. Mondjuk lesz egy nap, mire behúzzuk a kocsiba a kábeleket. Nekem az a tervem, hogy a tetőkárpit alá behúzni a tápot, és a tükörnél csak 4-5 cm lógna ki. Így ha a készülék a töltőn van, akkor sem lóg kábel az utastérben.

Szerk: közben már 2 ismerősömnek is kell  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.22 kedd, 17:28:55
Van benne valami. Mondjuk lesz egy nap, mire behúzzuk a kocsiba a kábeleket. Nekem az a tervem, hogy a tetőkárpit alá behúzni a tápot, és a tükörnél csak 4-5 cm lógna ki. Így ha a készülék a töltőn van, akkor sem lóg kábel az utastérben.
hasonlóan gondoltam én is  :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.01.22 kedd, 17:29:59
Van benne valami. Mondjuk lesz egy nap, mire behúzzuk a kocsiba a kábeleket. Nekem az a tervem, hogy a tetőkárpit alá behúzni a tápot, és a tükörnél csak 4-5 cm lógna ki. Így ha a készülék a töltőn van, akkor sem lóg kábel az utastérben.

Szerk: közben már 2 ismerősömnek is kell  :vigyor3:

én a tükörnél fogok egy USB csatit rakni és a beltér világítás mögé rakom el a tápegységet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.22 kedd, 17:45:38
hasonlóan gondoltam én is  :taps:
Akkor késő tavasszal lesz egy hosszú hétvégénk... Féknyereg festés, kocsi vaxolás, bőrápolás, tükörbehajlás javítás, hátsó rendszámtábla világítás tisztítás, menetrögzítő beszerelés, vezetékelés, stb. És majdnem mindent 2 autón. Közben meg valami jóféle lengyel vodka  :pias: :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.22 kedd, 18:05:15
Akkor késő tavasszal lesz egy hosszú hétvégénk... Féknyereg festés, kocsi vaxolás, bőrápolás, tükörbehajlás javítás, hátsó rendszámtábla világítás tisztítás, menetrögzítő beszerelés, vezetékelés, stb. És majdnem mindent 2 autón. Közben meg valami jóféle lengyel vodka  :pias: :taps:
:eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 08:25:08
Amúgy ez úgy működik, h pl a 2gb-os kártyánál 13 percet vesz és leáll, vagy folyamatosan vesz és az utsó 13 percet tudod megnézni, miután leállítottad a felvételt? Mert, ha igen, akkor számomra a 13 perc valszeg bőven elég, főleg a kétértelmű helyzetek miatt venném....

Be lehet állítani a loop értéket, 1, 2, 3, 5, végten perc, és akkora fájlokat vesz fel, aztán kezd egy újat, mindig a legrégebbit törli.
Igen, 2GB-nál, az utolsó 13 perced van meg, ha 2 perces loop van beállítva, 2 perces fájlokban, de folyamatosan, kimaradás nélkül.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 08:25:44
jelen pillanatban + ~4e Ft nálam megér, így hátul is "védve" vagyok... de ez még nem 100%-os döntés...

A hátsó nem HD felbontású!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 08:43:29
A hátsó nem HD felbontású!
Igen, ezt néztük, de arra azért csak jó, hogy ha valami mögülem induló esemény következtében törnek össze, aminek csak egy részét rögzítené az előre néző kamera, akkor megvan a teljes eseménysor.
Bár így gondolom a 32GB kártyára a 3,5 óra helyett valamivel több mint fele ennyi fér. Mondjuk az is elég. És talán kapcsolható az, hogy hátra is vegyen-e vagy se.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 08:47:47
Igen, ezt néztük, de arra azért csak jó, hogy ha valami mögülem induló esemény következtében törnek össze, aminek csak egy részét rögzítené az előre néző kamera, akkor megvan a teljes eseménysor.
Bár így gondolom a 32GB kártyára a 3,5 óra helyett valamivel több mint fele ennyi fér. Mondjuk az is elég. És talán kapcsolható az, hogy hátra is vegyen-e vagy se.

Azért ezek annyira nem okosak szerintem, vagy egyszerre vesz, vagy kihúzod a hátsót. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.23 szerda, 09:26:13
Igen, ezt néztük, de arra azért csak jó, hogy ha valami mögülem induló esemény következtében törnek össze, aminek csak egy részét rögzítené az előre néző kamera, akkor megvan a teljes eseménysor.
Bár így gondolom a 32GB kártyára a 3,5 óra helyett valamivel több mint fele ennyi fér. Mondjuk az is elég. És talán kapcsolható az, hogy hátra is vegyen-e vagy se.
köszi Scratch  :worship:, egyetértek Domival, ha meg véletlenül valamiért nem kell a hátsó, simán ki lehet húzni  :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 09:38:00
Azért ezek annyira nem okosak szerintem, vagy egyszerre vesz, vagy kihúzod a hátsót. :)
Nekem ez a "kihúzod a hátsót" is elfogadható. Bár ha már van, akkor úgyis járatni fogom folyamatosan.

Ha nem állítok be akárhány perces loopot, akkor ugye egy nagy fájl lesz. Így ha a kártya végére ért, akkor az egész előző 2-3 órát letörli, vagy csak elkezdi letörölni a 2-3 órás felvétel elejét?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.01.23 szerda, 09:52:01
Itt is nézelődhettek:

http://dashcamtalk.com/dash-cam-comparison/

Meg itt:

www.dx.com

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 09:52:54
köszi Scratch  :worship:, egyetértek Domival, ha meg véletlenül valamiért nem kell a hátsó, simán ki lehet húzni  :eljen:

+4e Ft-ot megér, ha az ember szeret barkácsolni! :)
A lámpákat kivéve, simán be lehet húzni szerintem!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 09:54:59
Nekem ez a "kihúzod a hátsót" is elfogadható. Bár ha már van, akkor úgyis járatni fogom folyamatosan.

Ha nem állítok be akárhány perces loopot, akkor ugye egy nagy fájl lesz. Így ha a kártya végére ért, akkor az egész előző 2-3 órát letörli, vagy csak elkezdi letörölni a 2-3 órás felvétel elejét?

Egész fájlt töröl. A gyári alapértelmezés 2 perc.
Nem jó egybe meghagyni, mert az SD-n is gondok lesznek a fájlrendszer miatt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 10:21:17
Itt is nézelődhettek:

http://dashcamtalk.com/dash-cam-comparison/

Meg itt:

www.dx.com

AndyA

a dashcamtalk oldalon említett the best alatt első csúcs szaharról mondanék pár szót...
rendeltünk haverral 2db, ha nem tévedek kb 40$ volt darabja. a 2 kamera közül az egyik második bekapcsolás után behalt, nem lehetett bekapcsolni mert azonnal lefagyott. a 2 kamera 2 külömböző fw-vel jött, eltérő felbontások és egyéb beállítások. a nevezzük 720p felvétel 640x480 interpolálva, 15-20fps...
jeleztem az eladónak,h gond van, küldött linket új fw-re, sajna azzal is csak 2 napot működött... visszaküldtem és visszakértem az árát.
a másik még működik de az is elég sűrűn lefagy mostanában. a felvételről inkább nem is mondanék semmit

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 10:45:57
Egész fájlt töröl. A gyári alapértelmezés 2 perc.
Nem jó egybe meghagyni, mert az SD-n is gondok lesznek a fájlrendszer miatt.
Köszi. Igaz lehet a gond a nagy fájlokkal. A 2 vagy 5 perc simán jó lesz nekem is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.23 szerda, 10:52:00
http://viewitem.eim.ebay.hu/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-Gsensor-Black-box/150944544770/item

Ezt rendelték innen páran. Szerintem kb. 1,5 hónap múlva rendelném, valamikor márc. elején. Nekem nem sürgős.
van ebből 1080p változat, aránytalanul drágább lenne?

+ vajon tartó konzolt lehet e hozzá külön rendelni, mert egyik ismerősömet is lehet érdekli, de ő vagy szgépkocsijával, vagy teherautójával közlekedik, így csak átrakná egyikből a másikba.

Látom, hogy DC 5V működik, teherautójában 24V van, vajon ott is működne? (gps, telefontöltő működik)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 10:59:13
van ebből 1080p változat, aránytalanul drágább lenne?

+ vajon tartó konzolt lehet e hozzá külön rendelni, mert egyik ismerősömet is lehet érdekli, de ő vagy szgépkocsijával, vagy teherautójával közlekedik, így csak átrakná egyikből a másikba.

Látom, hogy DC 5V működik, teherautójában 24V van, vajon ott is működne? (gps, telefontöltő működik)

van ragasztós, van tappancsos és van amelyhez mindkettőt adnak.
a töltő legtöbb esetben 12-24V jó

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.23 szerda, 11:03:57
van ragasztós, van tappancsos és van amelyhez mindkettőt adnak.
a töltő legtöbb esetben 12-24V jó
kösziii  :eljen:  :worship: :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 11:05:07
Be lehet állítani a loop értéket, 1, 2, 3, 5, végten perc, és akkora fájlokat vesz fel, aztán kezd egy újat, mindig a legrégebbit törli.
Igen, 2GB-nál, az utolsó 13 perced van meg, ha 2 perces loop van beállítva, 2 perces fájlokban, de folyamatosan, kimaradás nélkül.

a tiéd mov vagy avi -ban vesz fel?
az AndyA által linkelt oldalon írja, h az avi-s készülékeket ha lehet kerüljük. sajnos erre csak most lettem figyelmes és amit rendeltem az avi-s.
mindez szerintem azért érdekes mert ahogy írtad is, a 2Gb csak 13 perc ami nagyon kevés, vagyis valszeg avi és tömörítetlen.
amely mov-ban vesz az h.264 tömörítést használ, így jóval több fér a mem kártyára.
sajna amely mov-ban vesz az már drágább is, az 1 kamerás verziót csak 60+$ -ért találtam. a 2 kamerás mov-os is kb. 60$-tól indul

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 11:22:57

A csak előre néző kamerás verziónál avi-t ír, a dual kamerásnál meg azt, hogy h.264.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.23 szerda, 11:28:19
A csak előre néző kamerás verziónál avi-t ír, a dual kamerásnál meg azt, hogy h.264.
akkor gondolom az már mov-os  :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 11:33:39
akkor gondolom az már mov-os  :eljen:
Lehet.

De! Csináltam rendeléses topikot: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ifju Balázs - 2013.01.23 szerda, 11:37:51
Lehet.

De! Csináltam rendeléses topikot: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0

Célszerűbb lenne csak az egyik félét rendelni, lehet, hogy olcsóbb is lenne, ha nagyobb a darabszám.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 11:38:31
a tiéd mov vagy avi -ban vesz fel?
az AndyA által linkelt oldalon írja, h az avi-s készülékeket ha lehet kerüljük. sajnos erre csak most lettem figyelmes és amit rendeltem az avi-s.
mindez szerintem azért érdekes mert ahogy írtad is, a 2Gb csak 13 perc ami nagyon kevés, vagyis valszeg avi és tömörítetlen.
amely mov-ban vesz az h.264 tömörítést használ, így jóval több fér a mem kártyára.
sajna amely mov-ban vesz az már drágább is, az 1 kamerás verziót csak 60+$ -ért találtam. a 2 kamerás mov-os is kb. 60$-tól indul

AVI-ba vesz fel, és ráadásul nem az EU 25fps, hanem 30fps szabvánnyal, ez talán USA?
Szerintem ez ne legyen tényező, 3500 Ft alatt vettem eBay-en 16GB-os SanDisk kártyát, ami extrém hőálló, vízálló, class 10-es, stb...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 11:39:45
A csak előre néző kamerás verziónál avi-t ír, a dual kamerásnál meg azt, hogy h.264.

találtam én olyan 2 kamerásat is ahol nem írt semmit...  :falbav:
most azon filózok, h esetleg felajánlom a megrendelt kamerám valakinek aki rendelne és nézek magamnak egy mov-os kamerát
ha esetleg valakit érdekelne...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 11:40:07
Célszerűbb lenne csak az egyik félét rendelni, lehet, hogy olcsóbb is lenne, ha nagyobb a darabszám.

Én nem rendelném meg egybe, ha eltünik a csomag, mindenki bukja, plusz 100%, hogy ekkora értéknél már +VÁM +ÁFA!
Egyesével a kis érték miatt átcsúsznak! Én is többet rendeltem, de külön-külön pár nap eltérésekkel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 11:40:24
Célszerűbb lenne csak az egyik félét rendelni, lehet, hogy olcsóbb is lenne, ha nagyobb a darabszám.
Lehet, de két barátom csak előre nézőt akar, engem meg már rábeszéltek a dual kamerásra :) Amúgy egy eladótól vannak a linkek, tehát egy helyről jönnek a cuccok. Ha megvan a végleges darabszám, akkor a rendelés előtt úgyis írok neki, hogy az adott darabszámra tud-e adni, és ha igen, akkor milyen kedvezményt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 11:41:05
AVI-ba vesz fel, és ráadásul nem az EU 25fps, hanem 30fps szabvánnyal, ez talán USA?
Szerintem ez ne legyen tényező, 3500 Ft alatt vettem eBay-en 16GB-os SanDisk kártyát, ami extrém hőálló, vízálló, class 10-es, stb...

a 30fps az amcsi (ntsc) de igazából már tökmindegy

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 11:42:35
a 30fps az amcsi (ntsc) de igazából már tökmindegy

PC lejátsza, viszont ha bedugom a TV-be, ott csak kép van, és az írja nem támogatott hangformátum.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 11:43:32
Lehet, de két barátom csak előre nézőt akar, engem meg már rábeszéltek a dual kamerásra :) Amúgy egy eladótól vannak a linkek, tehát egy helyről jönnek a cuccok. Ha megvan a végleges darabszám, akkor a rendelés előtt úgyis írok neki, hogy az adott darabszámra tud-e adni, és ha igen, akkor milyen kedvezményt.

pont a linkelt eladőtol rendeltem meg, csak én a 33+10 (posta) változatot mert akkor tuti vámmentes a dolog  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 11:44:06
Én nem rendelném meg egybe, ha eltünik a csomag, mindenki bukja, plusz 100%, hogy ekkora értéknél már +VÁM +ÁFA!
Egyesével a kis érték miatt átcsúsznak! Én is többet rendeltem, de külön-külön pár nap eltérésekkel.
Arra meg lehet kérni az eladót, hogy külön csomagokban indítsa útnak, ne egyben egy konténer méretű dobozban  :vigyor3: Egyébként régebben rendeltem több dolgot is nagytételben eBay-ről, és soha semmi nem veszett el (eddig több mint 370 tranzakcióm volt eBay-en).
Egyszer volt olyan, hogy egy fényképezőgép markolat egy hónapig nem érkezett meg, akkor írtam az eladónak, másnap küldött egy másikat. Egy hétre rá megérkezett az először feladott, majd újabb egy hét múlva a második is. Írtam neki, hogy megjött mindkettő, mire az volt a reakciója, hogy akkor használjam egészséggel őket :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 11:45:16
pont a linkelt eladőtol rendeltem meg, csak én a 33+10 (posta) változatot mert akkor tuti vámmentes a dolog  :nyes:
De te is azt rendelted, mint amit mi nézünk, vagy másik félét?

Nekem ez azért szimpatikus, mert Scratch már használja, tett fel videót, az meggyőző, tehát amire kell, arra szerintem jó. Ennél több pénzt meg úgysem szánnék rá.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 11:45:28
Arra meg lehet kérni az eladót, hogy külön csomagokban indítsa útnak, ne egyben egy konténer méretű dobozban  :vigyor3: Egyébként régebben rendeltem több dolgot is nagytételben eBay-ről, és soha semmi nem veszett el (eddig több mint 370 tranzakcióm volt eBay-en).
Egyszer volt olyan, hogy egy fényképezőgép markolat egy hónapig nem érkezett meg, akkor írtam az eladónak, másnap küldött egy másikat. Egy hétre rá megérkezett az először feladott, majd újabb egy hét múlva a második is. Írtam neki, hogy megjött mindkettő, mire az volt a reakciója, hogy akkor használjam egészséggel őket :)

 :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 11:48:04
De te is azt rendelted, mint amit mi nézünk, vagy másik félét?

Nekem ez azért szimpatikus, mert Scratch már használja, tett fel videót, az meggyőző, tehát amire kell, arra szerintem jó. Ennél több pénzt meg úgysem szánnék rá.

Én azt mondom már 1 hónap napi használat után, ha újra kellene választani, ugyan ezt venném!  :eljen:
Beszéltem egy autó dekoros barátommal, megpróbáluk így körbefólizázni, mint a gyári kameráknál:

(http://www.extremetech.com/wp-content/uploads/2011/08/SLD_03.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.01.23 szerda, 11:51:31
De te is azt rendelted, mint amit mi nézünk, vagy másik félét?

Nekem ez azért szimpatikus, mert Scratch már használja, tett fel videót, az meggyőző, tehát amire kell, arra szerintem jó. Ennél több pénzt meg úgysem szánnék rá.

dettó ugyanaz az 1 kamerás csak nem 42.99$ ingyen postával hanem 33$ + 10$ posta. megtalálod az eladó üzletében... így neki is ugyebár kedvezőbb, nekem is tuti áfa és vámmentes

szerk:
ezt rendeltem http://www.ebay.com/itm/720P-Vehicle-DVR-Car-Dashboard-Camera-CAM-Car-Black-Box-Video-Recorder-G-sensor-/321020138445?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item4abe4a93cd

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.01.23 szerda, 12:54:19
Lehet.

De! Csináltam rendeléses topikot: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0
:eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.01.23 szerda, 12:55:52
a dashcamtalk oldalon említett the best alatt első csúcs szaharról mondanék pár szót...
rendeltünk haverral 2db, ha nem tévedek kb 40$ volt darabja. a 2 kamera közül az egyik második bekapcsolás után behalt, nem lehetett bekapcsolni mert azonnal lefagyott. a 2 kamera 2 külömböző fw-vel jött, eltérő felbontások és egyéb beállítások. a nevezzük 720p felvétel 640x480 interpolálva, 15-20fps...
jeleztem az eladónak,h gond van, küldött linket új fw-re, sajna azzal is csak 2 napot működött... visszaküldtem és visszakértem az árát.
a másik még működik de az is elég sűrűn lefagy mostanában. a felvételről inkább nem is mondanék semmit

Én most ezt néztem: BlackVue DR500GW-HD

Sajnos fixen rögzített, nem leszedhető az ablakból, és nincs második kamerája hátulra. Viszont igen meggyőzőek az éjszakai képei, és a SW-je is használhatónak tűnik.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.01.23 szerda, 12:57:38
Lehet, de két barátom csak előre nézőt akar, engem meg már rábeszéltek a dual kamerásra :) Amúgy egy eladótól vannak a linkek, tehát egy helyről jönnek a cuccok. Ha megvan a végleges darabszám, akkor a rendelés előtt úgyis írok neki, hogy az adott darabszámra tud-e adni, és ha igen, akkor milyen kedvezményt.

Meg hogy tudja-e ennek ellenére egyenként postázni, hogy VÁM-ÁFA se játsszon, illetve ne kelljen utána az elosztással is bajlódni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.01.23 szerda, 13:06:41
Meg hogy tudja-e ennek ellenére egyenként postázni, hogy VÁM-ÁFA se játsszon, illetve ne kelljen utána az elosztással is bajlódni.

AndyA
Az elosztás nem probléma. Az megoldható. Meg amúgy se nagyon postáznak más címre, csak az eBay-en megadottra.
Az az érdekesebb, hogy küldi-e őket külön csomagokban. Bár szerintem mindent meg lehet beszélni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 18:00:17
Én most ezt néztem: BlackVue DR500GW-HD

Sajnos fixen rögzített, nem leszedhető az ablakból, és nincs második kamerája hátulra. Viszont igen meggyőzőek az éjszakai képei, és a SW-je is használhatónak tűnik.

AndyA

Nincs képernyője?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 18:01:18
Az elosztás nem probléma. Az megoldható. Meg amúgy se nagyon postáznak más címre, csak az eBay-en megadottra.
Az az érdekesebb, hogy küldi-e őket külön csomagokban. Bár szerintem mindent meg lehet beszélni.

Korrekt fickónak tünik.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.01.23 szerda, 18:02:56
Nincs képernyője?

WiFije van, és Android/szifon app hozzá, amivel nézni tudod a felvételeit. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2013.01.23 szerda, 19:02:14
pont a linkelt eladőtol rendeltem meg, csak én a 33+10 (posta) változatot mert akkor tuti vámmentes a dolog  :nyes:

Ez így nem igaz. A szállítási költség vámérték növelő tényező!  :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: fmin - 2013.01.23 szerda, 22:11:04
Ez így nem igaz. A szállítási költség vámérték növelő tényező!  :szomoru1:

Bocs hogy beleszólok, de miért nem íratjátok rá hogy ajándék?? Akkor se áfa se vám.....oszt hali :police:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2013.01.23 szerda, 22:18:43

Bocs hogy beleszólok, de miért nem íratjátok rá hogy ajándék?? Akkor se áfa se vám.....oszt hali :police:

Ez is tévedés. Kérdésedre a válasz: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.msg740214#msg740214  itt olvasható.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vzoli - 2013.01.23 szerda, 22:22:57

Bocs hogy beleszólok, de miért nem íratjátok rá hogy ajándék?? Akkor se áfa se vám.....oszt hali :police:

bocs, hogy beleszólok, elég gyakran rendelek kínából, de a nav pont le...nemérdekli hogy mi van a csomagra írva.
22euro a áfamentességi értékhatár. Ebbe beleszámít a posta és kezelési költség is.
A csomagra írt érték az nemigazán számít. méret, súly alapján illetve csak úgy is vámolás alá veszik a csomagot. Ilyenkor a posta.hu-n látszik, hogy "vámeljárás alá vonva". Ez esetben vagy meg kell várni, hogy kijöjjön a levél vagy fel kell az infóvonalat hívni, hogy mivanmááá, és akkor néni elmondja hogy lehet küldeni a paypal bizonylatot számlát bankszámlakivonatot. Amit a ferdeszemű kiállít x% értékről az a nav nem nem felel meg.
Ha beérkezett hozzájuk a levél ( paypal-email forwardolva is jó) kiszabják az áfát és a pár % vámot, hozzáadják a 2500ft ügyintézési díjat és 1-1.5 héten belül jön a csomag. Mire megérkezik a számlabekérő levél addigra kb 2-3 hetet csücsül a csomag a vámon.
Kamerát, ha van benne akku azt valószinüleg swisspost hozza. 1-2 hét amire a navhoz ér.
Ha nem közeleg a kínai újév!!!! De közeleg. február 10. ilyenkor ott hetekre minden megbolondul előtte és utána is.
Ha rám hallgattok február vége március eleje előtt nem rendeltek távolkeletről ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.01.23 szerda, 22:51:56
WiFije van, és Android/szifon app hozzá, amivel nézni tudod a felvételeit. :)

AndyA

Az se rossz, de ez meg op.rendszer függő akkor. :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: fmin - 2013.02.05 kedd, 21:52:42
Ez is tévedés. Kérdésedre a válasz: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.msg740214#msg740214  itt olvasható.

Azt halkan megkérdezném, honnan tudja a vámos, postás, akárki, hogy mi az értéke ha nincs ráírva csak az hogy ajándék, vagy hogy 5 kopejka??????

Belekukucskál, átvilágítja vagy mi a fene???

Minden hónapban rendelek Ázsiából, soha senki nem mondta hogy áfát meg vámot fizessek be. Hozza a postás lerakja a garázsom elé és ennyi.

Természetesen nem ez a hivatalos út, de ha beleszámolsz minden hivatalos kötséget, akkor régen nem érné meg rendelmi Ázsiából. A sarki füszeres is így csinálja.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.02.05 kedd, 22:36:13

Rendeltem én is már többszáz dolgot Ázsiából (Kína, HK főleg), de sokáig magasabb volt a vámhatár. Most Karácsony előtt levitték nagyon. Egyébként meg állítólag minden csomag átmegy röntgen alatt, és ami gyanúsabb (nagyobb, szögletes doboz, amiben esélyes, hogy valami technikai kütyü van), azt kibont(hat)ják.
Persze az kérdéses, hogy ha te liciten nyertél egy 300e Ft. értékű akármit, de az eBay eladó hülye volt, és nem adott meg minimál árat, te meg 2$-ért nyerted meg (előfordulhat), akkor mi van. Te 2$-t fizettél, és erről számlád, meg mindened van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.02.05 kedd, 22:39:50
Azt halkan megkérdezném, honnan tudja a vámos, postás, akárki, hogy mi az értéke ha nincs ráírva csak az hogy ajándék, vagy hogy 5 kopejka??????

Belekukucskál, átvilágítja vagy mi a fene???

Minden hónapban rendelek Ázsiából, soha senki nem mondta hogy áfát meg vámot fizessek be. Hozza a postás lerakja a garázsom elé és ennyi.

Természetesen nem ez a hivatalos út, de ha beleszámolsz minden hivatalos kötséget, akkor régen nem érné meg rendelmi Ázsiából. A sarki füszeres is így csinálja.

Áttolja a röntgenen. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2013.02.06 szerda, 00:39:08
Én csak arra akartam felkészíteni a nagyérdeműt, hogy ha szabályosan mennek a dolgok (nem csúszik át) mire lehet számítani, de már kezdem magam ellenségnek érezni, pedig csak a jó szándék vezérel.
Nem magyarázom tovább, hogy mi mindenhez van joga a vámhivatalnak, olvasgassátok a vámszabályokat, és akkor képbe kerültök.
 :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.02.06 szerda, 08:48:31
Én csak arra akartam felkészíteni a nagyérdeműt, hogy ha szabályosan mennek a dolgok (nem csúszik át) mire lehet számítani, de már kezdem magam ellenségnek érezni, pedig csak a jó szándék vezérel.
Nem magyarázom tovább, hogy mi mindenhez van joga a vámhivatalnak, olvasgassátok a vámszabályokat, és akkor képbe kerültök.
 :wave:
Ne mentegesd már magad. Miért lennél ellenség? Ahogy a minin is mondtam, jó hogy leírtad, mert lehet tudni, mire számíthat az ember. Az egy másik kérdés, hogy nekem (és talán még páraknak) eddig szerencsénk volt. De jó tudni, hogy mi más történhet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2013.02.06 szerda, 19:08:12
Vegyétek-vigyétek! Ennyi pénzért ajándék! Még van belőle 9 darab.

http://www.ebay.com/itm/HD-1080P-Dual-Camera-Vehicle-DVR-Cam-Dash-Video-Recorder-Rearview-Mirror-HDMI-/310589269005?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item485090240d&_uhb=1

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2013.02.06 szerda, 21:39:47
Vegyétek-vigyétek! Ennyi pénzért ajándék! Még van belőle 9 darab.

http://www.ebay.com/itm/HD-1080P-Dual-Camera-Vehicle-DVR-Cam-Dash-Video-Recorder-Rearview-Mirror-HDMI-/310589269005?pt=LH_DefaultDomain_0&hash=item485090240d&_uhb=1

Már le is vette/vették.
Szerintem valami elírás lehetett és rájött, hogy valamit elszúrt.
Ennyiért legyártani sem lehet, nem pedig eladni, posta...stb.   Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2013.02.06 szerda, 22:21:58
Már le is vette/vették.
Szerintem valami elírás lehetett és rájött, hogy valamit elszúrt.
Ennyiért legyártani sem lehet, nem pedig eladni, posta...stb.   Túl szép lett volna, hogy igaz legyen.
Nem levette, eladta! :) Ma vettem ettől az eladótól 3 terrás háttértárat 26 usd- ért (free postával). Meg egy telót is 16 dodóért.  Legrosszabb esetben visszakapom a pénzemet ha nem küldi el. Van az eladónak 1700 adásvétele és ebből 97% positive feedback. Majd meglátjuk! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2013.02.06 szerda, 22:24:54
Nem levette, eladta! :) Ma vettem ettől az eladótól 3 terrás háttértárat 26 usd- ért (free postával). Meg egy telót is 16 dodóért.  Legrosszabb esetben visszakapom a pénzemet ha nem küldi el. Van az eladónak 1700 adásvétele és ebből 97% positive feedback. Majd meglátjuk! :)

Szerintem levette. Nincs ilyen lezárult aukció.
Csak 150 $-os

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2013.02.06 szerda, 22:27:52
Szerintem levette. Nincs ilyen lezárult aukció.
Csak 150 $-os
Hidd el, hogy volt! Belinkeljem az en aukcióm képernyőmentését? Mert annak sincs már nyoma. Viszont van ebay-es és paypal-es számlám róla. ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2013.02.07 csütörtök, 08:10:47
Hidd el, hogy volt! Belinkeljem az en aukcióm képernyőmentését? Mert annak sincs már nyoma. Viszont van ebay-es és paypal-es számlám róla. ;)

Neked sikerült venned a 20$-osból?
Ha igen, kíváncsi leszek megjön-e  :vigyor3:
Ha megjön, megveszem 25-ért  ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.02.07 csütörtök, 08:35:27
Hidd el, hogy volt! Belinkeljem az en aukcióm képernyőmentését? Mert annak sincs már nyoma. Viszont van ebay-es és paypal-es számlám róla. ;)

Még én is láttam 19,99-ért, amikor beírtad a linket. Lehet, az egész kupacot kellett volna egyben megvenni? :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2013.02.07 csütörtök, 08:48:11
Neked sikerült venned a 20$-osból?
Ha igen, kíváncsi leszek megjön-e  :vigyor3:
Ha megjön, megveszem 25-ért  ;)
Én kamerát nem vettem, viszont vettem egy ilyen telefont. :)

http://kepfeltoltes.hu/130207/16_doll_ros_telefon_www.kepfeltoltes.hu_.png

És itt a számla róla!
(http://i800.photobucket.com/albums/yy287/gipsztigris/2013-02-06_161629_zps888b4c07.png)

....és ha véletlenül megérkezik, nem fogom eladni!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.02.07 csütörtök, 08:56:16
Én kamerát nem vettem, viszont vettem egy ilyen telefont. :)

http://kepfeltoltes.hu/130207/16_doll_ros_telefon_www.kepfeltoltes.hu_.png

És itt a számla róla!
[IMG]http://i800.photobucket.com/albums/yy287/gipsztigris/2013-02-06_161629_zps888b4c07.png

....és ha véletlenül megérkezik, nem fogom eladni!  :eplus2:

Ez az eladó per pillanat már csak kimonókat árul :D Viszont még szerepel eBay-en.
A napokban rendeltem valamit, leütés után azonnal fizettem, másnap jött az e-mail, hogy a termék elindult, és a rákövetkező napon eBay írta emailt, hogy az eladó törölve lett eBay-ről, és hogy ha nem kapom meg a cuccot, akkor hogy reklamálhatok, stb. Majd meglátjuk mi lesz.

(Ja, de ezeket nem itt kéne megbeszélni, hanem van ennek külön topikja. Egy modi át is mozgathatná ezeket oda, ott jobb helye van.)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2013.02.07 csütörtök, 19:38:03
Én kamerát nem vettem, viszont vettem egy ilyen telefont. :)

http://kepfeltoltes.hu/130207/16_doll_ros_telefon_www.kepfeltoltes.hu_.png

És itt a számla róla!
(http://i800.photobucket.com/albums/yy287/gipsztigris/2013-02-06_161629_zps888b4c07.png)

....és ha véletlenül megérkezik, nem fogom eladni!  :eplus2:

Én azért mindig fenntartásokkal vagyok a klón elektronikai készülékekkel kapcsolatban......  8)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.02.26 kedd, 11:43:18
Közös rendelésből végre nekem is megérkezett a kamera. Hétvégén használtam is (igaz még csak az elsőt). Olyan problémám van, h egyelőre 2gb kártyára veszem (40perc fér rá) és utána megáll a felvétel. Azt írja ki h disc full. Olyan láma vagyok, h nem találtam a beállításokban azt a funkciót, h automatice törölje a legrégebbi 2 perces snittet. hol lehet ezt beállítani? Kösziiii  :worship: :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.01 péntek, 23:13:23
Közös rendelésből végre nekem is megérkezett a kamera. Hétvégén használtam is (igaz még csak az elsőt). Olyan problémám van, h egyelőre 2gb kártyára veszem (40perc fér rá) és utána megáll a felvétel. Azt írja ki h disc full. Olyan láma vagyok, h nem találtam a beállításokban azt a funkciót, h automatice törölje a legrégebbi 2 perces snittet. hol lehet ezt beállítani? Kösziiii  :worship: :worship:
Ma bekerült az én kocsimba is. Ezért köszönet Big_Qba-nak!  :worship:

A menete kb. így nézett ki:
Első kameratalp felragaszt. Jobb napellenző leszed, jobb első kapaszkodó leszed, jobb B oszlop takaró leszed, jobb hátsó gumikéder felső része leszed, jobb C oszlop takaró lemez leszed, kombi hátsó féklámpa borítás leszed. Ott az egyik gumi kábelvezetéken hátsó kamera drót áthúz, hátsó kamera a pótfáklámpa mellé felragaszt.
Utána jött az, hogy a hátsó kamera kábelét előre kell vinni a fő kamerához. Úgyhogy (Lacika71 antennáját, mint behúzó pálcát, igénybe véve :D ) a jobb oldalt kicsit lebillentett tetőkárpit alatt végig előrehúztuk a kábelt, majd bedugtuk a kamerába. Szépen vette a jelet. Utána a megmaradt kb. 1m vezetéket a tetőkárpit alá betuszkoltuk, így nem zavar senkit.

Jelenleg itt tartunk. Már csak a táp nem megoldott, de holnap ez is meglesz. A cél az, hogy csak gyújtásnál kapjon tápot (töltést) a kamera, amúgy ne. Mivel nekem a hifinél az erősítő úgy van bekötve, hogy csak gyújtásra indul, így az erősítő remote szálára lesz rákötve egy szivargyújtó csatlakozó, amibe bele lesz dugva a kamera tápkábele. Ezt a csatlakozót majd elrejtjük valahova a kesztyűtartó mögé, vagy egyéb helyre. Utána ezt a tápkábelt valamelyik oldali A oszlop takarő elem alatt felvezetjük a kameráig, és ott szintén csak egy 2cm-es darab fog kilógni a kárpit alól. Így ha kiveszem a kamerát, akkor belső tükör mellett 2db kb. 2cm-es kis drót fog kilógni. Ha meg visszateszem a kamerát, akkor ez a 2cm kábel épp elég ahhoz, hogy bedugjam a kütyübe, és nem fog az utastérben keresztül-kasul mindenféle kábel mászkálni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.02 szombat, 10:12:14

Írta: Big_Qba - 2013.03.02 szombat, 19:27:17

Igazán nincs mit, közös munka volt! ;) Héten majd ez enyémbe aplikáljuk bele  :wow1: Megcsináltátok a tápot?  :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.02 szombat, 22:38:06

Csinálsz majd pár képet?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.03 vasárnap, 10:59:02
Csinálsz majd pár képet?
Az enyém volt a teszt példány, így kép nem készült, csak kitapasztaltuk mit hogyan kell.
A jövö héten Qba kocsijába tesszük be, ugyanilyen beépítéssel. Ott majd megpróbálok képeket gyártani.
Egyébként a végeredmény nálam nagyon szép lett. A hátsó kamera a fólia miatt kívülről semennyire sem látszik. A kamera viszont szépen kilát. Olyan helyre tettük, ahol az ablaktörlő még pont töröl, így mindig szabad kilátása lesz hátra. A fő egység a belső tükör jobb oldala mögött van, szintén olyan helyen, hogy még épp hogy töröljön előtte a lapát. Ezzel az elhelyezéssel annyi a "gond", hogy így a tükörtől pont nem látom a kütyü kijelzőjét. A tetőkárpit alől 2x 2cm vezeték lóg csak ki, amúgy minden más el van rejtve a tető alá. Szerintem igényes, és szép munka lett. A végeredményről szerintem még ma tudok képet feltenni. A beépítésről meg majd Qba autójába szerelés után.

Az enyémbe tápot amúgy a sofőr bal térdénél levő kibillenthető tálolő mögül vettünk. Ott megy az erősító remote szála, ami - megnéztük - nem csak gyújtásra kap tápot, hanem már 1-es kulcsállásra is. Ez a remote szál valahova a fejegység hátához megy, de hogy pontosan mihez azt nem láttuk. De a lényeg, hogy így csak akkor kap áramot a küytü, ha én akarom. Erre a kábelre tett rá siky egy szivargyújtó aljzatot, amibe beledugtuk a készülék töltőjének csatlakozóját. Ez a féle táp megoldás viszont másnál nem tudom hogy lesz megoldva, mert ez a remote szál csak az én kocsimban van a hifi miatt. De siky mondta, hogy már van ötlete a táp megoldásra.

A táp bekötési segítségért pedig köszönet siky-nek!!  :worship:

Most már csak magát a kütyüt kéne megtanulni kezelni :) Ma teszek bele kártyát, feltöltöm, aztán nekiállok nyomkodni. Egyelőre a kiismerésével sehol se tartok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.03 vasárnap, 17:03:56
[...] A végeredményről szerintem még ma tudok képet feltenni. [...]
Csináltam képeket. Ez lett a végeredmény. (Képek alatt a link a nagy méretű képekhez)

#1 Az első kamera, ahogy az utcáról látszik. Abszolút nem feltűnő. A szélvédőn a tükröződések sokkal feltűnőbbek.
(http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0669_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0669_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0669_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

#2 A hátsó kamera. Innen nézve a pótféklámpától jobbra van. A fólia miatt akár képen, akár élőben is csak keresve látszik.
(http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0671_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0671_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0671_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

#3 A hátsó kamera, ahogy belülről látszik.
(http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0676_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0676_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0676_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

#4 Az első kamera, és a kábel elvezetések.
(http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0680_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0680_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0680_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

#5 Így néz ki előre az első kamera. Szépen, pont a pöttyözött rész alatt.
(http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0682_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0682_www.kepfeltoltes.hu_.jpg (http://kepfeltoltes.hu/130303/DSC_0682_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.03 vasárnap, 22:27:28
Köszi a képeket!

Hálisten enyém nem esőérzékelős és igy több lehetőségem van elhelyezni a tükör mögé.....
A hátsó fóliádnál az enyém kb 4X sötétebb...ezért nem kértem a duplát...tied nem vészes szerintem..bár egy viedót megnéznék milyen fóliával a hátsó.
reméljük hamar megjön enyém is... :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.04 hétfő, 08:19:17
Jó lett!  :eljen:
Tegyél fel első, hátsós videót!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.04 hétfő, 08:51:33
Jó lett!  :eljen:
Tegyél fel első, hátsós videót!
Egyelőre még tanulom kezelni. Tegnap nyomkodtam a kocsiban egy fél órát, de az idióta gombkiosztás miatt a vége egy Factory Reset lett  :eplus2:
Most elhoztam a kezelési könyvét, azt tanulmányozom, de aki kitalálta erre a gombokat, az sem az éles logikájáról lehetett híres korábban... Pl. be kéne állítanom az időt, a videók vágási hosszát, stb, de nem találtam olyat, hogy menü. Pedig ez nem egy túl bonyolult történet.
De amint meglesznek a beállítások, megyek a kocsival, és lesz videó, akkor teszek fel. Amúgy mikor behozom a kijelzőre a hátsó kamera képét (mert erre már rájöttem, hogy lehet), akkor simán látszik minden, egyáltalán nem észrevehető, hogy fólia van a kocsin.
Tehát jó lesz ez, csak meg kell tanulni kezelni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.04 hétfő, 09:14:33

Tényleg nem olyan átgondolt a gombok kiosztása, de gyorsan rá lehet jönni, vagy ott a távirányító, az egyértelműbb. :)
A loop a video vágási hossz. Ha valami nem megy, írj! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.04 hétfő, 09:56:36
Tényleg nem olyan átgondolt a gombok kiosztása, de gyorsan rá lehet jönni, vagy ott a távirányító, az egyértelműbb. :)
A loop a video vágási hossz. Ha valami nem megy, írj! :)
Ok. Mondjuk a számod nincs meg, tehát ha épp a kocsiban ülök, nyomkodom, de nem tudok valamit, nem tudlak felhívni.
A távot meg el is felejtettem. Betettem az aprótartó helyére, és ennyi. Lehet azzal kéne kezdeni. Pénteken már hibátlanul kell működnie.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.04 hétfő, 21:07:38
No, az órát sikerült beállítani. De azért sz@rjon sünt aki kitalálte ennek a kezelőfelületét.  :vigyor3:
Amire még mindig nem jöttem rá, hogyhogy lehet a night vision-t beállítani. Megnéztem, tegnap egy Nyugati-Csömör-Nyugati utat végig rögzített, egy fájlban. A hátsó kamera képe normális, de az első nekem sötétnek tűnt (este 9-kor mentem). Ma álló helyzetben a ház előtt nyomkodtam, de nem akart átváltani éjjeli módba. Igaz, a kocsiból kiszállva, szemből nézve a lencsét, 4 ilyen kis piros izé villogott. De a kijelzőn bal alul egy villám jel van áthúzva (ami a fényképezőknél ugye a kikapcsolt vaku jele).
A többi beállítással boldogultam. Megvan a loop beállítás, bár azt még nem tudtam tesztelni, hogy ha betelt a kártya, akkor újrakezdi-e. Amúgy a 32GB-os kártyát elfogadta, és azt írja ki 720p felbontásnál, hanggal együtt, hogy 11ó 42p-t tud felvenni  :wow1: Majd kiderül.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.03.04 hétfő, 21:24:22

Most szólok, nincs benne night vision. Este nem kapcsol semmilyen infraledeket.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.04 hétfő, 21:44:10
Most szólok, nincs benne night vision. Este nem kapcsol semmilyen infraledeket.
Akkor nem keresem tovább  :vigyor3:
Egyébként a többivel elégedett vagyok. De hogy azt a kis vaku kikapcsolva ikont hogy tudom bekapcsolt állapotra tenni, az még érdekel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.03.04 hétfő, 22:20:20
Akkor nem keresem tovább  :vigyor3:
Egyébként a többivel elégedett vagyok. De hogy azt a kis vaku kikapcsolva ikont hogy tudom bekapcsolt állapotra tenni, az még érdekel.

namost nem tudom melyikre gondolsz?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.04 hétfő, 22:23:39
namost nem tudom melyikre gondolsz?
Nekem egy ILYEN  (http://www.alanabriss.com/No%20Flash%20Site/no_flash.jpg)jel van a kijelző bal alsó sarkában. Egyelőre csak este néztem, akkor ott van. Nappal még nem tudtam megnézni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.03.04 hétfő, 22:36:26
Nekem egy ILYEN  (http://www.alanabriss.com/No%20Flash%20Site/no_flash.jpg)jel van a kijelző bal alsó sarkában. Egyelőre csak este néztem, akkor ott van. Nappal még nem tudtam megnézni.

jaja, az mutatja, hogy nudli az IR :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.04 hétfő, 22:37:48
jaja, az mutatja, hogy nudli az IR :)
Magyarán? :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.03.04 hétfő, 22:44:05
Magyarán? :)

az mindig úgy lesz, hacsak nem találsz valami extra bill kombinációt, amivel a lencsénél lévő 4, feltehetően IR ledet be tudod izzítani. Én másfél óra után leszartam

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.05 kedd, 08:06:34
Akkor nem keresem tovább  :vigyor3:
Egyébként a többivel elégedett vagyok. De hogy azt a kis vaku kikapcsolva ikont hogy tudom bekapcsolt állapotra tenni, az még érdekel.

A menübe tedd manual-ra az IR-t, majd a bekapcsoló gomb rövid megnyomásával tudod ki-be kapcsolni.
Semmit nem ér, 4 piros LED, nem infra!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.05 kedd, 08:38:13
A menübe tedd manual-ra az IR-t, majd a bekapcsoló gomb rövid megnyomásával tudod ki-be kapcsolni.
Semmit nem ér, 4 piros LED, nem infra!
De legalább világítani fog :) Köszi, este szerintem megnézem. A többi beállítással szerintem tegnap végeztem. Egyedül az a gyanús, hogy 32GB kártyára több mint 11ó felvehető időt ír ki, te meg 4ó-ról beszéltél. Pedig első-hátsó kamera, hanggal, így van beállítva. És persze 720p. Így rövid távon a loopot se nagyon tudom kipróbálni, mert azért 11,5 órára nem megyek el körözni a városban, hogy megnézzem, hogy a végén újraindul-e vagy sem  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.05 kedd, 08:49:51

3 funkciója van, világít, nem, villog.
Szerintem a legjobb kikapcsolni, mert ha világít, csak visszacsillan a vörös fény az üvegen.
Passz, nekem 16GB-os kártya van benne, arra ennyit ír ki HD-be, hanggal együtt.
Tuti törölni fog, max. 1-2 hét használat után betelik a kártya. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.03.05 kedd, 10:20:13
De legalább világítani fog :) Köszi, este szerintem megnézem. A többi beállítással szerintem tegnap végeztem. Egyedül az a gyanús, hogy 32GB kártyára több mint 11ó felvehető időt ír ki, te meg 4ó-ról beszéltél. Pedig első-hátsó kamera, hanggal, így van beállítva. És persze 720p. Így rövid távon a loopot se nagyon tudom kipróbálni, mert azért 11,5 órára nem megyek el körözni a városban, hogy megnézzem, hogy a végén újraindul-e vagy sem  :vigyor3:

nem mindegy, hogy tömörítetlen avi-ban vagy h.264-es mov-ban vesz. a tömörített mov-ból sokkal több fér a mem kártyára

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.05 kedd, 10:25:23
nem mindegy, hogy tömörítetlen avi-ban vagy h.264-es mov-ban vesz. a tömörített mov-ból sokkal több fér a mem kártyára
És ezt melyik eldugott, megtalálhatatlan menüpontban tudom állítani? :) Egyébként melyik a jobb? Ha a h.264-en kivehető aminek kell (emberek, rendszámok, helyzetek), akkor felőlem legyen az. Majd ha már lesz tesztelésre elegendő mennyiségű felvétel, akkor felteszem a gépre, meg persze linkelek ide is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.05 kedd, 11:08:57
nem mindegy, hogy tömörítetlen avi-ban vagy h.264-es mov-ban vesz. a tömörített mov-ból sokkal több fér a mem kártyára

Enyémen nem lehet válogatni, csak avi van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.05 kedd, 11:19:13
Enyémen nem lehet válogatni, csak avi van.
A dupla kameráson elviekben lehet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.03.05 kedd, 11:52:19
A dupla kameráson elviekben lehet.
nem, vagy avi vagy mov
nincs választási lehetőség
a h.264-es tömörítés arról is ismert, h sokkal kevesebb helyet foglal és jó a kép (videó)...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.03.05 kedd, 11:56:23
És ezt melyik eldugott, megtalálhatatlan menüpontban tudom állítani? :) Egyébként melyik a jobb? Ha a h.264-en kivehető aminek kell (emberek, rendszámok, helyzetek), akkor felőlem legyen az. Majd ha már lesz tesztelésre elegendő mennyiségű felvétel, akkor felteszem a gépre, meg persze linkelek ide is.

mellesleg a közös beszerzésnél megadott linken a 2 kamerás leírásában ott van:

Specifications

Sensor : Samsung 4AW 1.2million pixels
View of front lens : 120 degree wide angle lens
Front lens video quality : H.264 1280*720 @ 30fps
Back lens video quality : H.264 720*480 @ 30fps

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.05 kedd, 13:06:05
mellesleg a közös beszerzésnél megadott linken a 2 kamerás leírásában ott van:

Specifications

Sensor : Samsung 4AW 1.2million pixels
View of front lens : 120 degree wide angle lens
Front lens video quality : H.264 1280*720 @ 30fps
Back lens video quality : H.264 720*480 @ 30fps

Emlékeztem erre a h.264 -re, de valamiért úgy rémlett, hogy váltogatni lehet, és nem úgy, hogy alapból így rögzít. De akkor ez így még jobb is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.03.06 szerda, 09:43:01
Közös rendelésből végre nekem is megérkezett a kamera. Hétvégén használtam is (igaz még csak az elsőt). Olyan problémám van, h egyelőre 2gb kártyára veszem (40perc fér rá) és utána megáll a felvétel. Azt írja ki h disc full. Olyan láma vagyok, h nem találtam a beállításokban azt a funkciót, h automatice törölje a legrégebbi 2 perces snittet. hol lehet ezt beállítani? Kösziiii  :worship: :worship:
pfff...nálam még mindig fennáll ez az eset.  :falbav: Ti állítottatok valamit a loopon, vagy automatice törölte a legrégebbi felvételt?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.06 szerda, 10:04:07
pfff...nálam még mindig fennáll ez az eset.  :falbav: Ti állítottatok valamit a loopon, vagy automatice törölte a legrégebbi felvételt?

Semmit, automatán törölte.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.03.06 szerda, 10:39:23
Semmit, automatán törölte.
akkor nemtudom mi van az enyémmel  :falbav: :falbav: :falbav:

köszi  :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.06 szerda, 11:04:50
akkor nemtudom mi van az enyémmel  :falbav: :falbav: :falbav:

köszi  :worship:

Tedd vissza gyári beállításra, formázd meg a kártyát, és próba újra.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.03.06 szerda, 13:59:29
Tedd vissza gyári beállításra, formázd meg a kártyát, és próba újra.
evvel próbálkozom folyamatosan...de nincs semmi előrelépés.  :falbav: Más tipp?   :help:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.06 szerda, 14:02:00
evvel próbálkozom folyamatosan...de nincs semmi előrelépés.  :falbav: Más tipp?   :help:

Fw frissítés? Más sd?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.03.06 szerda, 15:14:41
Fw frissítés? Más sd?
más sd-m egyelőre nincs...erre gondoltam én is, amint lesz kipróbálom  :eljen:

fw-t hogy tudok frissíteni?   :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.07 csütörtök, 08:07:32
más sd-m egyelőre nincs...erre gondoltam én is, amint lesz kipróbálom  :eljen:

fw-t hogy tudok frissíteni?   :szomoru1:

Szerintem az eladótól kellene kérni linket hozzá, mert így tipus nélkül megtalálni, lehetetlen lesz. :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.03.07 csütörtök, 09:32:44
Szerintem az eladótól kellene kérni linket hozzá, mert így tipus nélkül megtalálni, lehetetlen lesz. :(
köszi!

Domi, megkérhetlek erre?  :worship: :worship: :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BPeter01 - 2013.03.07 csütörtök, 20:58:23
köszi!

Domi, megkérhetlek erre?  :worship: :worship: :worship:

Nekem is hibázgatott néha, a kicsi, lassú kártyával, mióta 32 Gb cl10-es van benne gond nélkül teszi a dolgát.
(16 Gb-os Cl2-es kártya sem volt az igazi)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.03.08 péntek, 09:37:05
Nekem is hibázgatott néha, a kicsi, lassú kártyával, mióta 32 Gb cl10-es van benne gond nélkül teszi a dolgát.
(16 Gb-os Cl2-es kártya sem volt az igazi)
köszi! milyen hibákat vétett és milyen gyakran?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2013.03.08 péntek, 15:11:31
Nekem is hibázgatott néha, a kicsi, lassú kártyával, mióta 32 Gb cl10-es van benne gond nélkül teszi a dolgát.
(16 Gb-os Cl2-es kártya sem volt az igazi)

A leírásában minimum class4-es volt,de nekem azzal is akadozott,vettem bele class10-est és tökéletes

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.23 szombat, 11:57:32
Enyémben az akku már megadta magát, kb. 2-3 percet bír, bár lehet csak a hideg vágta haza.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.24 vasárnap, 20:19:28
Kérdés:
-Nálatok milyen a hang? nálam borzalmas.
-Néha mintha kicsit akadozna a felvételnél, tapasztaltatok ilyet?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.03.25 hétfő, 08:50:03
Kérdés:
-Nálatok milyen a hang? nálam borzalmas.
-Néha mintha kicsit akadozna a felvételnél, tapasztaltatok ilyet?

Nálam teljesen oké. Class 10-es kártya van benne?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.03.25 hétfő, 09:42:38
Nálam teljesen oké. Class 10-es kártya van benne?
Én Class4-et tettem bele, és azzal is hibátlan. Loopol, vesz fel hangot, stb. Persze nem egy stúdió mikrofon, de nem is az a dolga.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.25 hétfő, 20:33:15
Egy A-DATA 32Gb-os van benne de nincs ráirva milyen(ez volt ingyen cégtől)...
Feltolnám videót milyen de 500Mb-os darabokban van...youtube nem enged akkorát...megpróbálom összetömöriteni...hangot meg eredetibe hagyni.
Amugy minden jó,kép jó,mindent ugy csinál ahogy beállitottam...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.26 kedd, 18:32:48
Simán bevette az 500mb-os videot a youtube...szóval igy vesz fel.

http://www.youtube.com/watch?v=Ya8ClrOc18M

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.03.26 kedd, 20:30:14
Simán bevette az 500mb-os videot a youtube...szóval igy vesz fel.

http://www.youtube.com/watch?v=Ya8ClrOc18M

szerintem nincs meg a 25fps
próbáld meg hang nélkül is, lehet úgy nem fog akadozni

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.26 kedd, 20:34:33
Próbáltam picit ugyis beakadozik....de szeretnék hangot is...
Nem tudom mi az a 50-60Hz a gépben...60-on van jelenleg..kipróbálom 50-en is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.03.26 kedd, 21:12:31
Próbáltam picit ugyis beakadozik....de szeretnék hangot is...
Nem tudom mi az a 50-60Hz a gépben...60-on van jelenleg..kipróbálom 50-en is.
európában 50Hz, amcsiban 60Hz a villanyászat frekije
nem tom miért is van egyáltalán ilyesmi egy egyenáramú kütyüben...
esetleg a fénycsövek (neon meg hasonló) vibrálása elkerülése végett a felvételen

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2013.03.27 szerda, 19:50:58
Simán bevette az 500mb-os videot a youtube...szóval igy vesz fel.

http://www.youtube.com/watch?v=Ya8ClrOc18M

1:02-nel ramentel a zarovonalra.  :ejnye1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.27 szerda, 20:18:28
1:02-nel ramentel a zarovonalra.  :ejnye1:

Perelj be... :action: :phone:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: JOCi - 2013.03.27 szerda, 20:32:00
Simán bevette az 500mb-os videot a youtube...szóval igy vesz fel.

http://www.youtube.com/watch?v=Ya8ClrOc18M
Még, hogy ráment a záróvonalra!
Lakott területen belül 64-gyel ment, kívül pedig 105-tel!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2013.03.27 szerda, 20:33:27
 :eplus2:
Perelj be... :action: :phone:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.03.27 szerda, 20:39:10
Még, hogy ráment a záróvonalra!
Lakott területen belül 64-gyel ment, kívül pedig 105-tel!  :eplus2:

Olyan hosszú falu,előbb átakartam érni rajta. Jött CS12 chippelni és sietem,de a falu végén már 50-el mentem  :angel:....A dombtetőn 140-150 volt kb és csak 20%-os emelkedő aszem vagy 30....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: JOCi - 2013.03.27 szerda, 20:43:07
...de a falu végén már 50-el mentem  :angel:....
Akkor semmi!  ;) :worship: :taps:
Viszont jó a kamera!  :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2013.03.31 vasárnap, 23:20:18
Olyan hosszú falu,előbb átakartam érni rajta. Jött CS12 chippelni és sietem,de a falu végén már 50-el mentem  :angel:....A dombtetőn 140-150 volt kb és csak 20%-os emelkedő aszem vagy 30....

Visszafelé is jó iramot diktáltunk!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Guen - 2013.04.04 csütörtök, 11:20:07
Persze nem egy mozifilmes minőséget kell várni de ez valóban 720p? Látom hogy van opció a videóban hogy beállítsd de még akkor is gyengének tűnik.. inkább mint egy felskálázott 720p

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Bunyek - 2013.04.04 csütörtök, 20:03:33
Persze nem egy mozifilmes minőséget kell várni de ez valóban 720p? Látom hogy van opció a videóban hogy beállítsd de még akkor is gyengének tűnik.. inkább mint egy felskálázott 720p

passz..képpel nekem nincs bajom,de a hang az rémálom szerintem....
lehet ezeket frissiteni?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.04.06 szombat, 13:38:50
Már a Vaterán is árulják az egy kamerás (http://auto-motor.vatera.hu/szemelygepkocsi_alkatresz_felszereles/biztonsagtechnika/egyeb/autos_auto_kamera_hd_720p_g_sensor_video_rogzito_1737252122.html?bk_medium=selfpromo&bk_source=gravity_vatera&bk_campaign=gravity&bk_content=listings_big3&bk_referral=http%3A%2F%2Fwww.google.hu%2Furl%3Fsa%3Dt%26amp%3Brct%3Dj%26amp%3Bq%3D%26amp%3Besrc%3Ds%26amp%3Bsource%3Dweb%26amp%3Bcd%3D6%26amp%3Bved%3D0CGIQFjAF%26amp%3Burl%3Dhttp%253A%252F%252Fauto-motor.vatera.hu%252Falkatresz_felszereles_szemelygepkocsi%252Findex_c388.html%253Fpt%253D3%2526q%253Dspider%252Bman%252Bwolverine%2526qt%253D1%2526td%253D1%26amp%3Bei%3DOAhgUZHGJIreswbGzYDgAg%26amp%3Busg%3DAFQjCNEJ3bgqbGpNwS5qPCiTqdnRMmrabA%26amp%3Bsig2%3Dgy3YPkJSZLSNq2xXy_wQQg%26amp%3Bbvm%3Dbv.44770516%2Cd.Yms%26amp%3Bcad%3Drja&bk_term=autos%20auto%20kamera%20hd%20720p%20g-sensor%20video%20rogzito) és két kamerás (http://auto-motor.vatera.hu/szemelygepkocsi_alkatresz_felszereles/biztonsagtechnika/egyeb/autos_auto_dual_kamera_hd720p_g_sens_video_rogzito_1731227426.html) változatot. Kicsit drágábban  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.06 szombat, 13:51:03

De a legszebb az egészben, hogy a képen rajta hagyja az eBay-es eladó vízlejét... Rákerestem eBay-en a Windows5 eladóra, és kidobta az árult kamerát...
Egy kamerás: http://www.ebay.com/itm/HD-720P-Dashboard-Car-vehicle-Camera-Video-Recorder-DVR-Cam-G-sensor-Black-box-/150944544770?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item2324fef802

Két kamerás: http://www.ebay.com/itm/New-Dual-Lens-Dashboard-Car-Camera-DVR-Vehicle-Video-Recorder-Cam-G-sensor-Black/321009584343?_trksid=p2045573.m2042&_trkparms=aid%3D111000%26algo%3DREC.CURRENT%26ao%3D1%26asc%3D27%26meid%3D6769729150552173373%26pid%3D100033%26prg%3D1011%26rk%3D2%26sd%3D150944544770%26

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.06 szombat, 13:54:16
Beteszem ide is, hátha valaki csak ezt názi, és az adásvételt nem: http://mondeo.hu/index.php?topic=12283.msg749739#msg749739

Van 4db 32GB-os microSDHC kártyám, amik tökéletesek pl. ebbe a rögzítőbe is. Nekem is ilyen van benne. Jó lenne, ha elvinnétek ezt a 4-et, mert nem tudok mit kezdeni velük :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.04.06 szombat, 14:18:04
A tartó konzolban nektek is szorul? Bele bele ment, de kivenni... Azt nem tudom.  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.04.06 szombat, 14:20:48
A tartó konzolban nektek is szorul? Bele bele ment, de kivenni... Azt nem tudom.  :nyes:
Azért szorul, h ne essen le  :eplus2: Amúgy tényleg nehéz leszedni, pláne ez első pár alkalommal. Végül én úgy döntöttem nem szedegetem le, bent hagyom a kocsiban...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.04.06 szombat, 14:26:38
Azért szorul, h ne essen le  :eplus2: Amúgy tényleg nehéz leszedni, pláne ez első pár alkalommal. Végül én úgy döntöttem nem szedegetem le, bent hagyom a kocsiban...

Na de azt én nem akarom...

Fújok rá wd40et. :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Big_Qba - 2013.04.06 szombat, 14:44:21
Na de azt én nem akarom...

Fújok rá wd40et. :nyes:
"Húzogasd", majd bekopik  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.06 szombat, 14:46:56
Na de azt én nem akarom...

Fújok rá wd40et. :nyes:

"Húzogasd", majd bekopik  :eplus2:
Vazelint neki!  :nyes:

Egyébként én is benne hagyom fixen. Minden indulásnál feltenni, a két kábelt bedugni, aztán érkezésnél két kábel ki, kamerát leszedni, eltenni... Én nem piszkálom.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.04.06 szombat, 15:52:02
A tartó konzolban nektek is szorul? Bele bele ment, de kivenni... Azt nem tudom.  :nyes:

Csak amennyire kell, idővel jobb lesz!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.04.06 szombat, 15:53:26
Vazelint neki!  :nyes:

Egyébként én is benne hagyom fixen. Minden indulásnál feltenni, a két kábelt bedugni, aztán érkezésnél két kábel ki, kamerát leszedni, eltenni... Én nem piszkálom.

Én csak éjszakára nem merem benne hagyni, ha nem zárt helyen parkolok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2013.04.06 szombat, 17:03:53
Na de azt én nem akarom...

Fújok rá wd40et. :nyes:
Fújjáalencséreis!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2013.04.07 vasárnap, 14:06:11
Beteszem ide is, hátha valaki csak ezt názi, és az adásvételt nem: http://mondeo.hu/index.php?topic=12283.msg749739#msg749739

Van 4db 32GB-os microSDHC kártyám, amik tökéletesek pl. ebbe a rögzítőbe is. Nekem is ilyen van benne. Jó lenne, ha elvinnétek ezt a 4-et, mert nem tudok mit kezdeni velük :)

Domi, nekem kell majd a DVR-be memkártya, mert nincs itthon ,csak 4gb-s. Szóval az egyiket félreteheted nekem...  :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.07 vasárnap, 20:53:56
Domi, nekem kell majd a DVR-be memkártya, mert nincs itthon ,csak 4gb-s. Szóval az egyiket félreteheted nekem...  :wave:
Ok. A topikjába írd be pls, hogy melyikből kell. Noname, vagy SanDisk, és akkor azt félreteszem neked.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2013.04.07 vasárnap, 23:17:27
Ok. A topikjába írd be pls, hogy melyikből kell. Noname, vagy SanDisk, és akkor azt félreteszem neked.

Az olcsóbbik...  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.08 hétfő, 10:30:03
Az olcsóbbik...  :vigyor3:
Az a Noname :) De ok, akkor azt lehúztam a listáról.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2013.04.08 hétfő, 21:42:33
Az a Noname :) De ok, akkor azt lehúztam a listáról.

 :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.04.18 csütörtök, 11:18:16
csináltam tegnap 2 felvételt (1 felvétel 2 részben) telóval, autoboy blackbox pro progival, 720p
ha valakinek van kedve összevetni a felvételeket az ebay-es DVR felvételeivel...

https://www.youtube.com/watch?v=z_AS9Yb2l2k
https://www.youtube.com/watch?v=bCYxFRhOlCY

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2013.04.18 csütörtök, 22:56:20
Ez milyen lehet? Trágya?
http://www.shop.dailystar.co.uk/i-hh-ndr1exp/neostar-road-watch-high-definition-driving-recorder/ (http://www.shop.dailystar.co.uk/i-hh-ndr1exp/neostar-road-watch-high-definition-driving-recorder/)
ebayről mit ajánlotok,ami pici,nem hivalkodó és legalább HD-s?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.04.19 péntek, 08:08:50
Ez milyen lehet? Trágya?
http://www.shop.dailystar.co.uk/i-hh-ndr1exp/neostar-road-watch-high-definition-driving-recorder/ (http://www.shop.dailystar.co.uk/i-hh-ndr1exp/neostar-road-watch-high-definition-driving-recorder/)
ebayről mit ajánlotok,ami pici,nem hivalkodó és legalább HD-s?

Meg fogod unni 2 hét után, hogy minden indulásnál fel kell tappancsolnod. Vegyél szerintem kisebb, fixen felragaszthatósat.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.04.19 péntek, 13:56:55
Ez milyen lehet? Trágya?
http://www.shop.dailystar.co.uk/i-hh-ndr1exp/neostar-road-watch-high-definition-driving-recorder/ (http://www.shop.dailystar.co.uk/i-hh-ndr1exp/neostar-road-watch-high-definition-driving-recorder/)
ebayről mit ajánlotok,ami pici,nem hivalkodó és legalább HD-s?

ilyet ne vegyél
korábban rendeltem 2 ilyet, 1 kb 3 nap múlva behalt, küldhettem vissza. havernak ment a másik, az még működik de inkább nem vettünk volna...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2013.04.19 péntek, 15:28:54
ilyet ne vegyél
korábban rendeltem 2 ilyet, 1 kb 3 nap múlva behalt, küldhettem vissza. havernak ment a másik, az még működik de inkább nem vettünk volna...

Köszi az infókat,most nézem, hogy mik is vannak valójában a piacon és látom,hogy amit linkeltem az elég tré és még nem is olcsó.
Youtube-on van 1 pubi aki hobby szinten foglalkozik ilyen kütyükkel,ti biztosan ismeritek
http://www.youtube.com/user/Techmoan?feature=watch (http://www.youtube.com/user/Techmoan?feature=watch)
Elég komoly bemutatókat csinál.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2013.04.19 péntek, 16:50:53
Ebből a képből kiindulva:
(http://up.picr.de/14170190ra.jpg)
nem lenne-e jobb a napellenzőre(-be) integrálni a kamerát,aztán ha nemm kell akkor csak fel kell hajtani (nem feltünő,nem hivalkodó),illetve a kábelezés is kihagyható ha vesz mellé az ember egy ilyen solár bigyót.Ebben az esetben az éjszakai használat kilőve vagy korlátozott  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.19 péntek, 17:52:01
Ebből a képből kiindulva:
[img]http://up.picr.de/14170190ra.jpg
nem lenne-e jobb a napellenzőre(-be) integrálni a kamerát,aztán ha nemm kell akkor csak fel kell hajtani (nem feltünő,nem hivalkodó),illetve a kábelezés is kihagyható ha vesz mellé az ember egy ilyen solár bigyót.Ebben az esetben az éjszakai használat kilőve vagy korlátozott  :vigyor3:
Én azért nem szeretnék örökké lehajtott napellenzővel menni...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2013.04.19 péntek, 18:01:44
Én azért nem szeretnék örökké lehajtott napellenzővel menni...
Miért? Az anyós ülésen vagy állandóan? :wow1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.04.19 péntek, 18:03:46
Miért? Az anyós ülésen vagy állandóan? :wow1:
Nem. De rövidtávon persze szükséges lehet a napellenző, de engem hosszútávon idegesít. De ez nyilván nem mindenkinél van így.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.06 hétfő, 12:01:21
Ha még nem mondtam volna:

Ausztriában az osztrák Adatvédelmi Hivatal álláspontja szerint "folyamatos videorögzítésre" kizárólag az állami szervek jogosultak, és azok is csak akkor, ha biztonsági kockázat áll fenn. Magánszemély ilyenre semmilyen körülmények között nem kaphat engedélyt, ezért alapértelmezésben tilos!

Egy fickó pont a DVR-je miatt kért engedélyt, jogkövető állampolgár módjára, erre érkezett ez a válasz.

A szankció 10-25 ezer (igen, 10000-25000!!!) Euro, plusz minden egyes, a felvételeken rögzített természetes személy igényt tarthat egy további 20 ezer Euros kártérítésre.

A bíróságon a felvétel ugyan felhasználható, pl. egy baleset esetén, de mivel jogellenesen készült, a bíróság dönti el, hogy elfogadják-e bizonyítéknak.

Az ész botránya... Amúgy a német szabályzás koppintása, ott is tilos az ilyesmi (és Svájcban is, persze).

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.05.06 hétfő, 12:11:21

Ezt jó tudni! Hol tilos még?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.06 hétfő, 12:27:10
Ezt jó tudni! Hol tilos még?

Egyelőre azt tudom, hogy kb. a teljes német nyelvterületen. Majd körülnézek még.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.06 hétfő, 12:33:20
Ezt jó tudni! Hol tilos még?

Angliában szabad, de úgy kell elhelyezni, hogy a vezető látószögébe az ablaktörlő által letisztított részen nem lóghat bele, illetve a képernyőjét a vezető nem nézheti menet közben. Egyébként nincs rá semmilyen tiltás.

A francia válaszra még várok.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.06 hétfő, 12:37:57
Angliában szabad, de úgy kell elhelyezni, hogy a vezető látószögébe az ablaktörlő által letisztított részen nem lóghat bele, illetve a képernyőjét a vezető nem nézheti menet közben. Egyébként nincs rá semmilyen tiltás.

A francia válaszra még várok.

AndyA

Az egész egy hülyeség!

Nálunk is igen szigorú, már-már faxásba nyúló adatvédelmi szabályozás van, és ez nálunk sem tilos...

Pl. egy kérdés, ha mint túristaként csinálsz egy fotót Bécs főterén, akkor? Na akkor mi van? Mi a különbség?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.06 hétfő, 12:38:43

Eddig nem tettem ki a kamerát, de ha megyek Osztrákiába, ezek után biztos kiteszem...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.05.06 hétfő, 12:59:02
Még kérdés, hogy csak a használata tilos, vagy a birtoklása is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.06 hétfő, 13:13:27
Az egész egy hülyeség!

Nálunk is igen szigorú, már-már faxásba nyúló adatvédelmi szabályozás van, és ez nálunk sem tilos...

Pl. egy kérdés, ha mint túristaként csinálsz egy fotót Bécs főterén, akkor? Na akkor mi van? Mi a különbség?

A hangsúly Ausztriában a "folyamatos"-on van.

Még ha turistaként félórás videot csinálsz a dóm előtti térről, az sem "folyamatos", míg az autóban igen, hiszen amíg közlekedsz vele, mindent vesz.

A céges megfigyelőkamerák, amik szintén "folyamatos" rögzítésűek, csak úgy kaptak engedélyt, hogy még a cég előtt a járdán elsétáló ember sem lehet benne a látószögében! Csak a "saját" területet szabad velük megfigyelni, közterületre nem láthatnak ki a legkisebb mértékben sem. Ha gondolod, csinálok róla képet, hogy milyen nevetségesen orra buktatott módon kellett emiatt felszerelni őket.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.06 hétfő, 13:23:08

És mi a különbség a folyamatos és a pillanat felvétel között?

Pl. ha én éppen megvakarom a tököm, miközben anyóst fotózod a pincsivel...

Megérne egy eljárást, persze az osztrákok nem szarakodnak, helyszínen kellene fizetnem, amit nem tennék, így nyilván dütyiba is csücsülnék egy pár órácskát...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.06 hétfő, 13:33:51
És mi a különbség a folyamatos és a pillanat felvétel között?

Pl. ha én éppen megvakarom a tököm, miközben anyóst fotózod a pincsivel...

Megérne egy eljárást, persze az osztrákok nem szarakodnak, helyszínen kellene fizetnem, amit nem tennék, így nyilván dütyiba is csücsülnék egy pár órácskát...

Ennyire nem vagyok otthon a dologban, ill. ehhez még nem elég jó a némettudásom. Lényeg, hogy a DVR-t tilos Ausztriában használni, pont... :(

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.05.06 hétfő, 13:36:50
Ennyire nem vagyok otthon a dologban, ill. ehhez még nem elég jó a némettudásom. Lényeg, hogy a DVR-t tilos Ausztriában használni, pont... :(

AndyA

A jogszabály, amire hivatkoznak megvan angol nyelven? Vagy küldd el németül a vonatkozó szakaszokat, és lefordíttatom itten valakivel...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.06 hétfő, 13:46:34
A jogszabály, amire hivatkoznak megvan angol nyelven? Vagy küldd el németül a vonatkozó szakaszokat, és lefordíttatom itten valakivel...

Egyelőre csak újsághírem van, de az alapján gondolom, meg lehet találni a jogszabályt is.

http://www.unwatched.org/20130430_Datenschutzkommission_lehnt_Videoueberwachung_in_privaten_PKWs_ab

http://www.nachrichten.at/nachrichten/chronik/Datenschutzkommission-Private-Videoueberwachung-im-Auto-verboten;art58,1112874

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: nem-mond - 2013.05.08 szerda, 20:35:11
HellÓ!
Ilyet vettem, egy kamerás: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0 (http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0)
Hogy elhet ezzel folyamatos felvételt csinálni?
Loop-ot off-ra vettem, de 11 perc után kikapcsol a rögzítés. Más beállításrt meg nem láttam.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.05.09 csütörtök, 00:04:43
HellÓ!
Ilyet vettem, egy kamerás: http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0 (http://mondeo.hu/index.php?topic=11914.0)
Hogy elhet ezzel folyamatos felvételt csinálni?
Loop-ot off-ra vettem, de 11 perc után kikapcsol a rögzítés. Más beállításrt meg nem láttam.
Mivel a loop a folyamatos, körbe-körbe rögzítés, így ha ezt kikapcsolod, akkor soha nem fog folyamatos felvételt csinálni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.05.09 csütörtök, 10:19:21
Egyelőre csak újsághírem van, de az alapján gondolom, meg lehet találni a jogszabályt is.

http://www.unwatched.org/20130430_Datenschutzkommission_lehnt_Videoueberwachung_in_privaten_PKWs_ab

http://www.nachrichten.at/nachrichten/chronik/Datenschutzkommission-Private-Videoueberwachung-im-Auto-verboten;art58,1112874

AndyA

az is folyamatos felvételnek minősül ha pl. 5 perces videókat készít az eszköz?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.05.09 csütörtök, 10:24:22
az is folyamatos felvételnek minősül ha pl. 5 perces videókat készít az eszköz?
Szerintem igen, mert az egyik 5 perc után jön a másik 5 perc. És megállás nélkül rögzít.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2013.05.09 csütörtök, 10:33:53
Szerintem igen, mert az egyik 5 perc után jön a másik 5 perc. És megállás nélkül rögzít.
van a 2 felvétel között kb. 1mp szünet  ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.05.09 csütörtök, 10:44:06
van a 2 felvétel között kb. 1mp szünet  ;)
Nekem nincs. Sőt, inkább 1-2mp átfedés van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.05.09 csütörtök, 13:52:02
az is folyamatos felvételnek minősül ha pl. 5 perces videókat készít az eszköz?

Ha egymás után csinálja őket, persze...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: nem-mond - 2013.05.09 csütörtök, 20:10:24
Mivel a loop a folyamatos, körbe-körbe rögzítés, így ha ezt kikapcsolod, akkor soha nem fog folyamatos felvételt csinálni.

Én úgy tudtam a loop lényege, hogy felülírja a felvételt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.05.09 csütörtök, 20:19:22
Én úgy tudtam a loop lényege, hogy felülírja a felvételt.
Ezt írtam én is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: nem-mond - 2013.05.09 csütörtök, 21:10:23
Ezt írtam én is.
Ja :)

Folyamatost úgy értettem, hogy mondjuk 1 óra, amit vissza is lehet nézni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.05.09 csütörtök, 21:26:45
Ja :)

Folyamatost úgy értettem, hogy mondjuk 1 óra, amit vissza is lehet nézni.
Ez meg csak a memóriakártya méretétől függ. Nekem egy 32GB-os kártya van benne, és kb. 11ó 40p-et tud rögzíteni. És persze ha elfogyott a hely, akkor indul a loop. Tehát folyamatosan rögzít, vissza is lehet nézni, és az utolsó majd' 12 óra megvan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: nem-mond - 2013.05.09 csütörtök, 22:33:27
Ez meg csak a memóriakártya méretétől függ. Nekem egy 32GB-os kártya van benne, és kb. 11ó 40p-et tud rögzíteni. És persze ha elfogyott a hely, akkor indul a loop. Tehát folyamatosan rögzít, vissza is lehet nézni, és az utolsó majd' 12 óra megvan.
Kösz, akkor csak félreértelmeztem.
Kiprósza.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.05.10 péntek, 08:10:11
Ez meg csak a memóriakártya méretétől függ. Nekem egy 32GB-os kártya van benne, és kb. 11ó 40p-et tud rögzíteni. És persze ha elfogyott a hely, akkor indul a loop. Tehát folyamatosan rögzít, vissza is lehet nézni, és az utolsó majd' 12 óra megvan.

Külön file, az első, és a hátsó felvétel, vagy a kép sarkában van a hátsó?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.05.10 péntek, 09:37:39
Külön file, az első, és a hátsó felvétel, vagy a kép sarkában van a hátsó?
Külön fájl. ÉvhónapnapórapercmásodpercA az első kamera felvételéven neve, és ÉvhónapnapórapercmásodpercB a hátsóé. És külön mappába is teszi őket.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.05.10 péntek, 10:15:01
Külön fájl. ÉvhónapnapórapercmásodpercA az első kamera felvételéven neve, és ÉvhónapnapórapercmásodpercB a hátsóé. És külön mappába is teszi őket.

 :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.08.15 csütörtök, 08:39:48
Nektek, hogy bírja a meleget?
Az enyém nagyon lazán kapaszkodik már a tartóba, egy kátyús út után, mindig vissza kell tolni a sínen. Le nem esik, de laza. :/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.08.15 csütörtök, 09:00:04
Nektek, hogy bírja a meleget?
Az enyém nagyon lazán kapaszkodik már a tartóba, egy kátyús út után, mindig vissza kell tolni a sínen. Le nem esik, de laza. :/

Én még ki sem vettem a dobozból...  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.08.15 csütörtök, 09:04:26
Én még ki sem vettem a dobozból...  :vigyor3:

Aki biztosra megy!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.08.15 csütörtök, 09:35:24
Nektek, hogy bírja a meleget?
Az enyém nagyon lazán kapaszkodik már a tartóba, egy kátyús út után, mindig vissza kell tolni a sínen. Le nem esik, de laza. :/
Nekem semmi baja. Ráadásul egész nap az utcán van a kocsi, kapja a meleget rendesen.
Viszont valamiért megjelent a bal alsó sarokban egy lakat ikon, gondolom valami felvételt eltett zárolásba (múltkor fékeztem egy keményet, talán azt érzékelte). Ezt hogy lehet feloldani?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.08.15 csütörtök, 09:37:19
Nekem semmi baja. Ráadásul egész nap az utcán van a kocsi, kapja a meleget rendesen.
Viszont valamiért megjelent a bal alsó sarokban egy lakat ikon, gondolom valami felvételt eltett zárolásba (múltkor fékeztem egy keményet, talán azt érzékelte). Ezt hogy lehet feloldani?

Takard le az ikont.  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.08.15 csütörtök, 10:53:27
Nekem semmi baja. Ráadásul egész nap az utcán van a kocsi, kapja a meleget rendesen.
Viszont valamiért megjelent a bal alsó sarokban egy lakat ikon, gondolom valami felvételt eltett zárolásba (múltkor fékeztem egy keményet, talán azt érzékelte). Ezt hogy lehet feloldani?

Formázd meg benne a kártyát. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.08.15 csütörtök, 10:57:38
Takard le az ikont.  :vigyor3:
Óriási ötlet  :vigyor3:

Formázd meg benne a kártyát. :)
Megnézem majd mit lehet tenni. Ez max. annyiból nem jó ötlet, hogy akkor elvész az összes többi rajta levő adat is. Bár szerencsére semmi olyan nicns, amivel bármit is bizonyítani kéne.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Arabic - 2013.08.15 csütörtök, 12:39:49
Óriási ötlet  :vigyor3:
Megnézem majd mit lehet tenni. Ez max. annyiból nem jó ötlet, hogy akkor elvész az összes többi rajta levő adat is. Bár szerencsére semmi olyan nicns, amivel bármit is bizonyítani kéne.
az sd kártya mit kóstál magácskánál? nekem még kéne egy ketyerébe.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: szg - 2013.08.15 csütörtök, 14:32:12
Az enyém is laza.
Jellemzően garázsban áll.

Sz.G.

Nektek, hogy bírja a meleget?
Az enyém nagyon lazán kapaszkodik már a tartóba, egy kátyús út után, mindig vissza kell tolni a sínen. Le nem esik, de laza. :/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.08.15 csütörtök, 15:56:34
Az enyém is laza.
Jellemzően garázsban áll.

Sz.G.

Nekem is fák alatt.
Télen alig bírtam levenni, olyan szoros volt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2013.08.15 csütörtök, 16:26:43
Nekem is fák alatt.
Télen alig bírtam levenni, olyan szoros volt.

1. Ne állj fa alá...  :eplus2:
2. Cseréld a gyerekkori fecskéket modern boxer alsónacira, azok nem olyan szorosak.  :eplus2:

De hogy a témánál maradjak, ha kell valakinek ilyen cucc a beszerzési ár mínusz 10%-ért odaadom...  ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: BDWTeam - 2013.08.15 csütörtök, 17:27:18
Volt nálam tesztre egy ilyen kamera:
http://www.aliexpress.com/item/NEW-coming-REXING-Brand-MX3-Car-DVR-Camera-HD1080P-30FPS-158-degree-Wide-angle-lens-night/812625606.html

Csak azért jelzem, hogyha valaki tervez vásárolni DVR-t akkor például ezt bátran megvásárolhatja. Parádés képminőség, parádés  hang. GPS vevővel, csatolható belső kamerával, G-sensorral .

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.08.15 csütörtök, 21:12:13
Volt nálam tesztre egy ilyen kamera:
http://www.aliexpress.com/item/NEW-coming-REXING-Brand-MX3-Car-DVR-Camera-HD1080P-30FPS-158-degree-Wide-angle-lens-night/812625606.html

Csak azért jelzem, hogyha valaki tervez vásárolni DVR-t akkor például ezt bátran megvásárolhatja. Parádés képminőség, parádés  hang. GPS vevővel, csatolható belső kamerával, G-sensorral .

Este, lámpafénynél hogyan teljesít? Az a lényeg, nappal a többség használható.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.08.16 péntek, 09:22:44
1. Ne állj fa alá...  :eplus2:
2. Cseréld a gyerekkori fecskéket modern boxer alsónacira, azok nem olyan szorosak.  :eplus2:

De hogy a témánál maradjak, ha kell valakinek ilyen cucc a beszerzési ár mínusz 10%-ért odaadom...  ;)

Köszi! Az ember a barátaira mindig számítson! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2013.12.18 szerda, 22:22:33
Sziasztok!

Ki-milyen tipusú CAR-DVR-t használ és mennyire van megelégedve vele?

Köszi!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.19 csütörtök, 08:15:07
Sziasztok!

Ki-milyen tipusú CAR-DVR-t használ és mennyire van megelégedve vele?

Köszi!

Többen ezt, teljes megelégedéssel:
http://www.ebay.com/itm/HD-720P-Car-Cam-IR-LED-G-sensor-Video-Camera-Recorder-Camcorder-DVR-/261356142020?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item3cda0a3dc4

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2013.12.19 csütörtök, 08:18:57
Többen ezt, teljes megelégedéssel:
http://www.ebay.com/itm/HD-720P-Car-Cam-IR-LED-G-sensor-Video-Camera-Recorder-Camcorder-DVR-/261356142020?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item3cda0a3dc4

 :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.12.19 csütörtök, 08:29:18
Sziasztok!

Ki-milyen tipusú CAR-DVR-t használ és mennyire van megelégedve vele?

Köszi!

http://www.dashcamtalk.com/

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2013.12.19 csütörtök, 08:45:56
Többen ezt, teljes megelégedéssel:
http://www.ebay.com/itm/HD-720P-Car-Cam-IR-LED-G-sensor-Video-Camera-Recorder-Camcorder-DVR-/261356142020?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item3cda0a3dc4

Üdv !

Nekem is ilyen van,egy éve vettem.
Azóta az akksija kuka,nem találtam másikat,cserélni kellett az adapterét is,és megölt egy memóriakártyát is.
Bár lehet hogy csak én vagyok ilyen peches.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.19 csütörtök, 08:58:02
Üdv !

Nekem is ilyen van,egy éve vettem.
Azóta az akksija kuka,nem találtam másikat,cserélni kellett az adapterét is,és megölt egy memóriakártyát is.
Bár lehet hogy csak én vagyok ilyen peches.

Az akkujának nem jó ez a hideg-meleg, meg folyamatos rátöltés, de sima AA akkut láttam benne.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: balais - 2013.12.19 csütörtök, 09:05:15
Az akkujának nem jó ez a hideg-meleg, meg folyamatos rátöltés, de sima AA akkut láttam benne.

Még a nyáron ment tönkre,de nem AA akuu van benne,hanem ilyen :

(http://kepfeltoltes.hu/131219/IMG_6990_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.19 csütörtök, 09:57:27
Még a nyáron ment tönkre,de nem AA akuu van benne,hanem ilyen :

[img width=800 height=491]http://kepfeltoltes.hu/131219/IMG_6990_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img

Akkor passz, lehet én emlékszem rosszul.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.12.20 péntek, 00:37:45
na egy pici infó. Tavaj a következő kamerát helyeztem üzembe:
http://www.ebay.com/itm/Brand-Black-2-0inch-LCD-HD-720P-Dashboard-Car-Vehicle-Camera-DVR-Video-Recorder-/171183930492?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item27db5b7c7c (http://www.ebay.com/itm/Brand-Black-2-0inch-LCD-HD-720P-Dashboard-Car-Vehicle-Camera-DVR-Video-Recorder-/171183930492?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item27db5b7c7c)

kb 3 hónapig ment problémamentesen, majd az SD kártya meghalt. A PC-be berakva sem lehetett olvasni, vagy formatálni. szereztem másik SD-t, majd még egyet, a legutolsót ma reggel, de egy órával később már meg is halt a cucc. Szóval ezt a típust ne vegyétek, mert tönkrevágja a kártyákat.

Üdv
Csaba

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2013.12.20 péntek, 07:20:35

Milyen kártyákat használtál? Vannak bizonyos típusok, amik érzékensebbek. SanDisk Ultra sorozatú, szürke-piros, Class 10-es, 16-32-64 GB-os micro- és normál SD-k is ilyenek. Mobilban először csak elkezdte eldobálni, majd végképp fel is adta a harcot. Most reklamálom éppen, állítólag élettartam garancia van rá. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.20 péntek, 08:09:51
na egy pici infó. Tavaj a következő kamerát helyeztem üzembe:
http://www.ebay.com/itm/Brand-Black-2-0inch-LCD-HD-720P-Dashboard-Car-Vehicle-Camera-DVR-Video-Recorder-/171183930492?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item27db5b7c7c (http://www.ebay.com/itm/Brand-Black-2-0inch-LCD-HD-720P-Dashboard-Car-Vehicle-Camera-DVR-Video-Recorder-/171183930492?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item27db5b7c7c)

kb 3 hónapig ment problémamentesen, majd az SD kártya meghalt. A PC-be berakva sem lehetett olvasni, vagy formatálni. szereztem másik SD-t, majd még egyet, a legutolsót ma reggel, de egy órával később már meg is halt a cucc. Szóval ezt a típust ne vegyétek, mert tönkrevágja a kártyákat.

Üdv
Csaba

Én több mint 1 éve használom, SanDisk Extreme kártyával, és kifogástalan.
Nem lehet, hogy a kártya a hideg-meleg hőingadozástól fekszik meg? Én azért vettem ezt az extreme kártyát, mert -40 - +85C között bírja, víz, pára, stb. álló.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2013.12.20 péntek, 11:01:52

Én ennek a dual kamerás verzióját használom 10 hónapja, és egy 32GB-os SanDisk kártya van benne. Nekem még nem ette meg. Nem tudom a tiéd miért fogyaszthatja őket.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: tpmportal - 2013.12.20 péntek, 11:17:52
Én ennek a dual kamerás verzióját használom 10 hónapja, és egy 32GB-os SanDisk kártya van benne. Nekem még nem ette meg. Nem tudom a tiéd miért fogyaszthatja őket.

Gondolom kici-óccó-kínai gyárban a minőség nem annyira konzisztens, ő meg pont kifogott egy nem annyira jól sikerültet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.12.20 péntek, 12:07:08
Én több mint 1 éve használom, SanDisk Extreme kártyával, és kifogástalan.
Nem lehet, hogy a kártya a hideg-meleg hőingadozástól fekszik meg? Én azért vettem ezt az extreme kártyát, mert -40 - +85C között bírja, víz, pára, stb. álló.

Adok neki még egy esélyt, keresek egy ilyen extreme kártyát. Volt benne kingstone, maxell, tdk, noname. Mondjuk tény, hogy a hideg beáltával ette meg őket, de a "gagyi" fejegységemben lévő két, hasonló minősségű SD (navi és zene) meg már három éve működik.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.20 péntek, 12:47:30
Adok neki még egy esélyt, keresek egy ilyen extreme kártyát. Volt benne kingstone, maxell, tdk, noname. Mondjuk tény, hogy a hideg beáltával ette meg őket, de a "gagyi" fejegységemben lévő két, hasonló minősségű SD (navi és zene) meg már három éve működik.

eBay-en barátibb az ára, mint itthon! ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.12.21 szombat, 00:45:36
eBay-en barátibb az ára, mint itthon! ;)

Most néztem ennek a maxell-nek az volt írva, hogy -25C foktól +85C fokig. Szóval egyenlőre inkább arra gyanakszom, hogy egy kalap....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.22 vasárnap, 11:00:00
Most néztem ennek a maxell-nek az volt írva, hogy -25C foktól +85C fokig. Szóval egyenlőre inkább arra gyanakszom, hogy egy kalap....

Akkor lehet a kameráddal lesz valami. :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Fürge Teknős - 2013.12.23 hétfő, 10:20:09
Akkor lehet a kameráddal lesz valami. :(
Mintha ezzel kezdte volna  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2013.12.23 hétfő, 11:05:40
Mintha ezzel kezdte volna  :hehe:

Nem, azzal, hogy az összes ilyen sz@r. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2013.12.23 hétfő, 12:08:20
Nem, azzal, hogy az összes ilyen sz@r. :)

azt nem én mondtam

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2014.01.07 kedd, 11:24:44
na arra jöttem rá, hogy esetleg az indítás az, ami hanyatvághatja a kártyát. Az indításkor mindenféle tüske jel végig megy itt+ott az autón és ez a cucc most rá van kötve a beltér világítás tápjára, hogy automatán bekapcsoljon meg ki. Szétszedem majd a tápját és megnézem, hogy van-e benne kondi és egyéb nyalánkság, hogy az ilyen dolgokat kiszűrje. Ha nincs, akkor ez lesz a gond.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.01.26 vasárnap, 22:50:42
Elvileg megjött az én kamerám is, holnap megyek érte.
A kérdés: tápellátást ki hogy oldotta meg? Hosszútávon az biztos nem életképes megoldás, hogy lóg a madzag a semmi közepén :D

Én arra gondoltam, hogy a visszapillantó madzagját megcsapolom és egy ilyesmit kötök rá:
http://www.ebay.co.uk/itm/DC-Converter-Buck-Step-down-Module-12V-convert-to-5V-3A-USB-Car-power-adapter-/271355910985

BP-n vajon hol lehet kapni ilyen adaptert?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2014.01.26 vasárnap, 23:00:40

http://mondeo.hu/index.php?topic=7755.msg791911#msg791911

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.01.26 vasárnap, 23:41:27
http://mondeo.hu/index.php?topic=7755.msg791911#msg791911

Piros vezeték a negativ?? Az nice :D Kici kinai foraszni fordiva. :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2014.01.27 hétfő, 07:43:59
Piros vezeték a negativ?? Az nice :D Kici kinai foraszni fordiva. :D

ja, h rohadjon meg! és akkor még finom voltam! :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.01.27 hétfő, 11:19:36
Elvileg megjött az én kamerám is, holnap megyek érte.
A kérdés: tápellátást ki hogy oldotta meg? Hosszútávon az biztos nem életképes megoldás, hogy lóg a madzag a semmi közepén :D

Én arra gondoltam, hogy a visszapillantó madzagját megcsapolom és egy ilyesmit kötök rá:
http://www.ebay.co.uk/itm/DC-Converter-Buck-Step-down-Module-12V-convert-to-5V-3A-USB-Car-power-adapter-/271355910985

BP-n vajon hol lehet kapni ilyen adaptert?
Neked csak első kamerás lesz, vagy dual?

Nekem dual van, így a hátsót feltettem a hátsó ablakra, majd a drótokat befűztem a tetőkárpithoz, azt jobboldalt lebontottam, és a kábelt végigvittem a kameráig. A tetőkárpit alól csak 3-4cm lóg ki.
A tápot meg a kamerától elvittem a bal A oszlopig a tetőkárpit alatt, onnan az A oszlop borítás mögött le a műszerfal mögé, és ott nekem megy egy vezeték hátra az autóhifi erősítőhöz, ami gyűjtásra kap tápot. Ezt megcsapoltuk, tettünk rá egy szivargyűjtó aljzatot, és ebbe van bedugva a kamera tápja. Tehát ahogy gyújtást adok, indul az erősítő, és vele együtt a kamera is. Így nincs lógó vezeték, és minden magától megy.

További leírás, és képek itt vannak: http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.msg752098#msg752098
(Ez a hsz, és az utána levő 4-5)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.01.27 hétfő, 17:21:17

Dualos.
A hátsó kamera kábelét én is a tetőkárpit alatt/felett (kinek hogy tetszik :D) akarom előrehozni. Nagy macera volt befűzni? (Van otthon kábelbehúzó.)
Én a tükör tápját gondoltam megcsapolni, mert az mégis ott van helyben. Nem kell szétszedni hozzá a fél autót. Kérdés, hogy elbírja-e még a plussz terhelést?!
Tápnak pedig találtam ilyet:
http://www.elektrobot.hu/termek.php?filename=DC-DC_konverter_buck_step_down_USB_normal.html&i=996

Minél kevesebb kábelt akarok kilógatni, mert egyrészt gyűlölöm ha csak ott lógnak, másrészt nem tervezem mindig kivenni az autóból (bár ezen még azért vacilálok).

Egyébként olyat tud ez, hogy az LCD-n gombnyomásra a hátsó kamera képét mutatja? Csak mert akkor még tolatókamerának is lehetne használni :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.01.27 hétfő, 22:04:43

Őszintén: én nem vagyok egy nagy barkács guru, így nem tudom, hogy a tükör mit bír, és mit nem. Én azt akartam, hogy kábel semmi ne látszódjon (ez ugye pipa), és hogy gyújtásra automatikusan induljon, tehát nekem semmit ne kelljen csinálnom. Ezt meg siky találta ki, hogy a szivargyújtó beépítés lenne a legegyszerűbb. A tápkábel lefűzése kb. 15 perc volt (plusz ugye a kárpit bontás), a hátsó kamera elvezetése a tetőkérpit alatt/felett (  :vigyor3: ) meg egy jó fél óra. De ott bontani is sokkal többet kellett (kapaszkodók, gumikérderek, napellenző, műanyag borítás, stb. leszedése).

Viszont a dolog hibátlanul működik azóta is. Én sose vettem még ki a kocsiból. Lassan egy éve feltettem a gyári tartójával, bekötöttem, és azóta ottvan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.01.27 hétfő, 23:10:54

:eljen: :eljen:

Ma beugrottam postára érte. Azért látszik a ketyerén, hogy nem egy Panasonic cuccról van szó :D
Nyomkodtam egy kicsit most este, szimpatikus. Még meg kell szokjam, hogy melyik gomb mit csinál, de ennyi pénzért sztem teljesen korrekt.
Aztán, hogy mikor lesz kedvem rendesen beépiteni :D
Ebbe a döghidegbe biztos nem fogok a garázsban vacogni...  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.01.27 hétfő, 23:31:08
:eljen: :eljen:

Ma beugrottam postára érte. Azért látszik a ketyerén, hogy nem egy Panasonic cuccról van szó :D
Nyomkodtam egy kicsit most este, szimpatikus. Még meg kell szokjam, hogy melyik gomb mit csinál, de ennyi pénzért sztem teljesen korrekt.
Aztán, hogy mikor lesz kedvem rendesen beépiteni :D
Ebbe a döghidegbe biztos nem fogok a garázsban vacogni...  :nyes:
MOM Park mélygarázsban elég jó idő van, és a -2 szint sosincs tele. Vasárnap azt hiszem ingyenes. Vagy az első két óra. Én múltkor ott cseréltem ablakot.

A gombkiosztás nekem is gondot okozott elsőre, de aztán meg lehet szokni. Meg ugye egyszer beállítja az ember, és kész. A kivitel persze nem egy Apple, de nem is annyiba kerül. Mivel nem a BBC-nek forgatok természetfilmet, így szerintem a minősége is elegendő, amire nekünk kell. Szerintem nem rossz választás, és így, hogy mindent magától csinál, nagyon kényelmes is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.01.28 kedd, 00:27:02

Persze, pár nap, aztán megszokom. Minősége az úgy meglepően jó. Legalábbis amit itt bent a lakásban bohóckodtam vele. Rosszabbra számitottam.
 
MOM Park az úgy kb 160 km-re van az otthon felszerelt garázstól  :nyes:
Meglátom milyen kedvem lesz hétvégén meg, hogy mi jön addig.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.02.09 vasárnap, 22:48:31
Persze, pár nap, aztán megszokom. Minősége az úgy meglepően jó. Legalábbis amit itt bent a lakásban bohóckodtam vele. Rosszabbra számitottam.
 
MOM Park az úgy kb 160 km-re van az otthon felszerelt garázstól  :nyes:
Meglátom milyen kedvem lesz hétvégén meg, hogy mi jön addig.

Hétvégén bekerült az autóba a kamera, előlre, hátra is. Amitől legjobban tartottam, a kábel átfűzése a tetőkárpit felett, kb az volt a legegyszerűbb. Befűző dróttal simán át lehet fűzni a kábelt. :)
A belső visszapillantóról kap áramot.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.02.11 kedd, 11:18:28
Egy barátomat (akinek szintén rendeltem ilyen kamerát) kérte meg a cégének a vezetője, hogy szerezzen neki is kamerát. Pénz nem számít alapon a legjobb kell neki (Porsche 911-be és egy Cayenne-be lesz). Tehát alap a FullHD, a GPS rögzítés, a minden létező funkciót tudó készülék. És persze itthonról kell neki, nem külföldről, hogy hetek alatt érkezzen meg. Árban gondolom 70-100e közötti ár lesz, de mondom, ez nem számít.
A barátom meg persze engem kért meg, hogy segítsek találni jó kamerát.

Valaki (AndyA?) utánanézett ezeknek anno, hogy melyikek a jók, miket kell tudniuk? Én kb. azt ismerem, amit eBay-ről többen rendeltünk, de a felső kategóriás készülékeket nem tudom hol lehetne megnézni, összehasonlítani.
Ha valaki ebben tudna segíteni, azt köszi!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.02.11 kedd, 11:20:31

http://dashcamtalk.com/

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.02.11 kedd, 11:28:36

Ha mindegy az ár....akkor Smarty Bx-1500HD.   
Teszt:
http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termekteszt_fedelzeti_kamerak_es_fekete_doboz-8127 (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termekteszt_fedelzeti_kamerak_es_fekete_doboz-8127) 
http://www.detektorbolt.hu/extrak-kiegeszitok/tartozekok-kellekek/smarty-bx1500-hd-gps-kamera-fekete-doboz

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.02.11 kedd, 12:04:13

Vegyél neki GoPro-t és kész.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.02.11 kedd, 12:21:24
Vegyél neki GoPro-t és kész.

 :taps: :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.02.11 kedd, 13:06:25
http://dashcamtalk.com/

AndyA
Ha mindegy az ár....akkor Smarty Bx-1500HD.    
Teszt:
http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termekteszt_fedelzeti_kamerak_es_fekete_doboz-8127 (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termekteszt_fedelzeti_kamerak_es_fekete_doboz-8127)  
http://www.detektorbolt.hu/extrak-kiegeszitok/tartozekok-kellekek/smarty-bx1500-hd-gps-kamera-fekete-doboz
Köszi!
Ez a Smarty ez jónak néz ki (beépített GPS előny), csak a felbontása ahogy nézem, csak 1280x960.

Amit találtam, és elég meggyőző, az a DOD LS430W. FullHD, beépített GPS, stb.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.02.11 kedd, 13:18:46
Köszi!
Ez a Smarty ez jónak néz ki (beépített GPS előny), csak a felbontása ahogy nézem, csak 1280x960.

Amit találtam, és elég meggyőző, az a DOD LS430W. FullHD, beépített GPS, stb.

A DOD korábbi cuccai eléggé híresen jók voltak.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2014.03.04 kedd, 00:17:05
Ha mindegy az ár....akkor Smarty Bx-1500HD.   
Teszt:
http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termekteszt_fedelzeti_kamerak_es_fekete_doboz-8127 (http://www.autonavigator.hu/tippek_tanacsadok/termekteszt_fedelzeti_kamerak_es_fekete_doboz-8127) 
http://www.detektorbolt.hu/extrak-kiegeszitok/tartozekok-kellekek/smarty-bx1500-hd-gps-kamera-fekete-doboz

Az a smarty tényleg jó, csak azt mondja meg nekem valaki, hogy magyarországon miért raknak minden ilyen dologra ekkora árrést.

http://www.amazon.com/SMARTY-BX1000-170-Smart-Recorder/dp/B0054KCDZQ/ref=sr_1_10?s=electronics&ie=UTF8&qid=1393888470&sr=1-10&keywords=FineVu (http://www.amazon.com/SMARTY-BX1000-170-Smart-Recorder/dp/B0054KCDZQ/ref=sr_1_10?s=electronics&ie=UTF8&qid=1393888470&sr=1-10&keywords=FineVu)

Amazonról, kb 37eHuf-ért meg is van a cucc.

Ami drágább, de egy picivel jobb:
http://www.finevu.net/newcr500hd.htm (http://www.finevu.net/newcr500hd.htm)
http://www.amazon.com/Finevu-CR-500HD-Vehicle-Recorder-1920x1080p/dp/B00AIBEBZG/ref=sr_1_1?s=electronics&ie=UTF8&qid=1393888470&sr=1-1&keywords=FineVu (http://www.amazon.com/Finevu-CR-500HD-Vehicle-Recorder-1920x1080p/dp/B00AIBEBZG/ref=sr_1_1?s=electronics&ie=UTF8&qid=1393888470&sr=1-1&keywords=FineVu)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mobster - 2014.04.01 kedd, 04:58:32
Sziasztok!
Valaki probalt mar ilyen mini kamerat mar? Nagyon nem lenne szuksegem a kijelzojere, mert ugysem neznem azon. Ezt eszrevetlenul el lehetne helyezni a kocsiban, igy allandoan ott lehetne. Viszont nem tudom mik a tapasztalatok vele? http://www.ebay.co.uk/itm/Mini-HD-720P-Car-Dash-Camera-Smallest-Video-Register-DVR-Recorder-Cam-G-Sensor-/191013664239?pt=UK_In_Car_Technology&hash=item2c794d35ef

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Arabic - 2014.04.01 kedd, 12:50:22

nekünk ez van, http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.350

amit linkeltél, kicsit gagyinak hat. de persze lehet jó. amit Domi által szereztünk be az nekem kb egy éve stabilan fut, még a kártya is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.04.01 kedd, 13:15:12
nekünk ez van, http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.350

amit linkeltél, kicsit gagyinak hat. de persze lehet jó. amit Domi által szereztünk be az nekem kb egy éve stabilan fut, még a kártya is.
Egy éve? Szeptemberben tettük be, és pont akkor nem használtad, amikor kellett volna  :szomoru1:

Egyébként elég középszerű ez a DVR, de arra, amire kell, megfelelő. Az esti teljesítménye szerintem gyenge, akkor igen nehezen olvashatóak a rendszámok. Kb. annyit tud, amennyibe került. Drágábbat nem vennék, ennek viszont örülök, hogy van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Arabic - 2014.04.01 kedd, 13:17:27
Egy éve? Szeptemberben tettük be, és pont akkor nem használtad, amikor kellett volna  :szomoru1:

Egyébként elég középszerű ez a DVR, de arra, amire kell, megfelelő. Az esti teljesítménye szerintem gyenge, akkor igen nehezen olvashatóak a rendszámok. Kb. annyit tud, amennyibe került. Drágábbat nem vennék, ennek viszont örülök, hogy van.
a másik fél évet is üzemszerűen töltötte  :eplus2:
na igen, a reggeli elindulás az mindig kritikus nálam, sok a hibakód a fejemben, és nem kapcsoltam be. ma viszont lefilmeztem  :police: bácsit ahogy elegánsan egy újjal raj módon telefonál... napiszharra felrakjam?  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.04.01 kedd, 13:32:47
Egy éve? Szeptemberben tettük be, és pont akkor nem használtad, amikor kellett volna  :szomoru1:

Egyébként elég középszerű ez a DVR, de arra, amire kell, megfelelő. Az esti teljesítménye szerintem gyenge, akkor igen nehezen olvashatóak a rendszámok. Kb. annyit tud, amennyibe került. Drágábbat nem vennék, ennek viszont örülök, hogy van.

Én most azt vettem észre az enyémnél, hogy ha kamerázik, akkor mintha nem töltené az akksit felvétel közben. Más is tapasztalt ilyet?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.04.01 kedd, 16:11:38
Én most azt vettem észre az enyémnél, hogy ha kamerázik, akkor mintha nem töltené az akksit felvétel közben. Más is tapasztalt ilyet?

Nekem folyamatos gyújtás 12V-on van, ha így még soha nem merült le, tölt felvétel közben is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.04.01 kedd, 16:13:22
Sziasztok!
Valaki probalt mar ilyen mini kamerat mar? Nagyon nem lenne szuksegem a kijelzojere, mert ugysem neznem azon. Ezt eszrevetlenul el lehetne helyezni a kocsiban, igy allandoan ott lehetne. Viszont nem tudom mik a tapasztalatok vele? http://www.ebay.co.uk/itm/Mini-HD-720P-Car-Dash-Camera-Smallest-Video-Register-DVR-Recorder-Cam-G-Sensor-/191013664239?pt=UK_In_Car_Technology&hash=item2c794d35ef

Hidd el, hogy nem rossz az a kijelző! Precízebben be tudodd állítani az optikát, esetleges balesetkor pedig azonnal lehet a rendőrnek mutogatni mi törént, vagy egyéb vitás dolgokat a helyszinen tisztázni!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.04.01 kedd, 16:16:11
a másik fél évet is üzemszerűen töltötte  :eplus2:
na igen, a reggeli elindulás az mindig kritikus nálam, sok a hibakód a fejemben, és nem kapcsoltam be. ma viszont lefilmeztem  :police: bácsit ahogy elegánsan egy újjal raj módon telefonál... napiszharra felrakjam?  :eplus2:

Jelentsd fel siman es egyszeruen.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mobster - 2014.04.01 kedd, 16:33:50
nekünk ez van, http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.350

amit linkeltél, kicsit gagyinak hat. de persze lehet jó. amit Domi által szereztünk be az nekem kb egy éve stabilan fut, még a kártya is.
Mekkora memoriakarival bovitettetek? Es mennyi idot kespes rogziteni az adott tarhelyen?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mobster - 2014.04.01 kedd, 16:37:45
Hidd el, hogy nem rossz az a kijelző! Precízebben be tudodd állítani az optikát, esetleges balesetkor pedig azonnal lehet a rendőrnek mutogatni mi törént, vagy egyéb vitás dolgokat a helyszinen tisztázni!
Biztos, hogy praktikus a kijelzo, de sajnos nekem az auto nagyon sokat all az utcakon. Garazs egyaltalan nincs, meg ha otthon is vagyok. Keveset de ha otthon vagyok akkor szinte a Balatonon van az auto szinten az udvar elott, vagy udvarban. Nem a legbiztonsagosabb a helyzet... Egy a ablak cseret mar nem er meg a dolog...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mobster - 2014.04.01 kedd, 16:44:43
Egy éve? Szeptemberben tettük be, és pont akkor nem használtad, amikor kellett volna  :szomoru1:

Egyébként elég középszerű ez a DVR, de arra, amire kell, megfelelő. Az esti teljesítménye szerintem gyenge, akkor igen nehezen olvashatóak a rendszámok. Kb. annyit tud, amennyibe került. Drágábbat nem vennék, ennek viszont örülök, hogy van.
Neztem Youtube-on par videot rola. Ha az elso feltoltott vidijet nezzuk, azok nagyon szerencsetlenek. Az egbolt szines paca csak a filmben. Viszont ha mondjuk az 1-5 honapos videokat nezegettem, ott mar elegge kilehetett venni a jarmuveket, rendszamokat. Sokat kulfoldozok, es sok helyen atutazoban ahol a nyelvet nem is beszelem (szlovenia, belgium, hollandia, franciaorszag).

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.04.01 kedd, 17:00:41
Biztos, hogy praktikus a kijelzo, de sajnos nekem az auto nagyon sokat all az utcakon. Garazs egyaltalan nincs, meg ha otthon is vagyok. Keveset de ha otthon vagyok akkor szinte a Balatonon van az auto szinten az udvar elott, vagy udvarban. Nem a legbiztonsagosabb a helyzet... Egy a ablak cseret mar nem er meg a dolog...
Nekem is utcán áll a kocsi, és ott van a szélvédőn a kis szerkezet. 2013. március elején talán még képeket is tettem be ide. Jól elhelyezve nem feltűnő. Én sose szedem ki a kocsiból. Egyszer felragasztottam, fixen megoldottam a táp elvezetést, azóta hozzá sem nyúlok. Gyújtásra indul a felvétel, és gyújtás levétel után 30mp-el megáll.

Szerk.: http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.msg752815#msg752815

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mobster - 2014.04.01 kedd, 20:16:25
Nekem is utcán áll a kocsi, és ott van a szélvédőn a kis szerkezet. 2013. március elején talán még képeket is tettem be ide. Jól elhelyezve nem feltűnő. Én sose szedem ki a kocsiból. Egyszer felragasztottam, fixen megoldottam a táp elvezetést, azóta hozzá sem nyúlok. Gyújtásra indul a felvétel, és gyújtás levétel után 30mp-el megáll.

Szerk.: http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.msg752815#msg752815
Hát Domi, lehet meg is győztél ezzel a linkkel. Ránézek mennyiért mennek ezek, de ahogy még "régről" emlékszem nem volt vészes az áruk. Mekkora meóriakarival használod? Menyi időt tud felvenni úgy? készítettél esetlég sample videót megelőzően?
Köszönöm segítséged

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2014.04.01 kedd, 20:31:17
Nekem folyamatos gyújtás 12V-on van, ha így még soha nem merült le, tölt felvétel közben is.

Akkor az enyémmel valami nem 100%-os  :szomoru1:

@mobster: 32 GB-os microSD-re dupla kamerával asszem olyan 20 óra körül tud legjobb minőségben.
Az autóból ki lehet venni, ha nem akarod bent hagyni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.04.01 kedd, 20:56:42
Hát Domi, lehet meg is győztél ezzel a linkkel. Ránézek mennyiért mennek ezek, de ahogy még "régről" emlékszem nem volt vészes az áruk. Mekkora meóriakarival használod? Menyi időt tud felvenni úgy? készítettél esetlég sample videót megelőzően?
Köszönöm segítséged

Olvasd el a képeket követő 6-8 postot. Abban leírtam mindent :)
Illetve az előtte levő párat is. Abban meg a beszerelési leírás van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.04.02 szerda, 11:46:26
Biztos, hogy praktikus a kijelzo, de sajnos nekem az auto nagyon sokat all az utcakon. Garazs egyaltalan nincs, meg ha otthon is vagyok. Keveset de ha otthon vagyok akkor szinte a Balatonon van az auto szinten az udvar elott, vagy udvarban. Nem a legbiztonsagosabb a helyzet... Egy a ablak cseret mar nem er meg a dolog...

Általában én sem szoktam kivenni, mert nem nagyon látszik, este gyakorlatilag mintha ott sem lenne. Ha mégis ki akarod venni, kb. egy mozudlat, egy sinen csúszik.
Vagy valami hasonló fóliát kell csináltatni, ez nekem is tervbe volt/van:

(http://www.extremetech.com/wp-content/uploads/2011/08/SLD_03.jpg)

Én 16GB-os kártyával használom, így a legjobb minőségben, hanggal kb. 4 óra fér rá.
Érdemes valami extreme kártyát venni, ami télen bírja a -15-öt, nyáron meg a +50C-ot!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2014.04.02 szerda, 12:08:17

Én 16GB-os kártyával használom, így a legjobb minőségben, hanggal kb. 4 óra fér rá.
Érdemes valami extreme kártyát venni, ami télen bírja a -15-öt, nyáron meg a +50C-ot!

jah és ha ebay-es, akkor érdemes valami stabilizált tápot szerezni hozzá. Én most fogom beépíteni a stabilizált tápot, mert eddig 5 SD-m ment tönkre egy év alatt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.04.02 szerda, 16:00:13
jah és ha ebay-es, akkor érdemes valami stabilizált tápot szerezni hozzá. Én most fogom beépíteni a stabilizált tápot, mert eddig 5 SD-m ment tönkre egy év alatt.

Én elsőként egy sima Kingston-al használtam, most egy SanDisk Extreme van benne, semmi bajuk gyári táppal.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.04.02 szerda, 16:03:15
Én elsőként egy sima Kingston-al használtam, most egy SanDisk Extreme van benne, semmi bajuk gyári táppal.
Nekem ebay-es legalapabb 32GB SanDisk van benne, már több mint egy éve, és hibátlan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2014.04.02 szerda, 16:13:10
Nekem ebay-es legalapabb 32GB SanDisk van benne, már több mint egy éve, és hibátlan.

értem én. Nekem volt benne sandisk, kingstone, noname cuccok és mind meghalt. Szereztem egy stabil tápot, hátha a táp a gond. Most itt a jó idő, beépítem. Ha ezek után elszáll az SD, akkor a kütyü vacak.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.04.02 szerda, 17:54:21
értem én. Nekem volt benne sandisk, kingstone, noname cuccok és mind meghalt. Szereztem egy stabil tápot, hátha a táp a gond. Most itt a jó idő, beépítem. Ha ezek után elszáll az SD, akkor a kütyü vacak.

Szerintem neked a kütyüd hibás. :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mk3sanyi - 2014.07.12 szombat, 09:35:01
Minden autóról működtethető kütyü (tablet,telefontöltő,kamera)használatijában benne van,hogy csak a motor indítása után dugható a szivargyujtóba.
Pont az indításkor,és a töltés stabilizálásáig keletkező lengések/tüskék miatt.Most még én is dugdosom a kamerát,de fogok csinálni egy kapcsolóüzemű
tápot fixen beépítve,amit tilt az önindítózás alatt,és a motor beindulása után még 2-3 másodpercig.Egyébként én az Overmax Camroad 6.1-et használom,
aminek a max. felbontása 1920x1080 valós,nem interpolált,és van GPS-e is.Nagyon szép felvételt készít,sebesség adatokkal,térkép pozícióval.
Ez jó választás lehet,annak akit nem zavar,hogy az akkuja csak néhány másodpercet bir. :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.07.12 szombat, 10:07:44

Ez mennyibe kerül, és van-e olyan verziója, ami előre és hátra is vesz?
Egy barátom söfőrködik, és ő vett valami DVR-t. Az is FullHD, és gyönyörű képe van. Kristály tisztán olvasható minden rendszám, kamionokon felirat, stb. Ha szembe világít a nap, azt is megoldja, ha egy alagútból jön ki, akkor sem lesz hófehér a kép pár mp-ig, és az esti üzeme is megfelelő. Mindez valami 20e volt, a típusát majd megkérdezem tőle.
De a lényeg, hogy nagyságrendekkel jobb, mint amiket mi itt többen használunk. És sokkal nem is volt drágább. Csak annak nincs két kamerás verziója.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mk3sanyi - 2014.07.12 szombat, 12:53:36

Nem tudom van-e duál verzio,ennek nem néztem utána.Az árát meg kell nézni,én 25000-ért vettem.
Itt meg lehet nézni:http://rendszerigeny.hu/overmax-camroad-6-1-autos-kamera-teszt/2014/05/20
Üdv.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mk3sanyi - 2014.08.10 vasárnap, 20:16:07
Megcsináltam a tápot,végre eljutottam idág. Kapcsolóüzemű táp,fix 5V-ot ad,max 3.5A a terhelhetősége.A kamera fixen van bekötve.A táp csak 13.5V felett indul,tehát amikor már jár a motor.Mivel unom a szivargyujtóba dugott töltőket,ezért beépí-
tettem a kesztyűtartóba két USB csatlakózót is.Ide lehet dugni a navigációt+még valamit tölteni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2014.08.10 vasárnap, 20:50:28
Megcsináltam a tápot,végre eljutottam idág. Kapcsolóüzemű táp,fix 5V-ot ad,max 3.5A a terhelhetősége.A kamera fixen van bekötve.A táp csak 13.5V felett indul,tehát amikor már jár a motor.Mivel unom a szivargyujtóba dugott töltőket,ezért beépí-
tettem a kesztyűtartóba két USB csatlakózót is.Ide lehet dugni a navigációt+még valamit tölteni.

én rákötöttem a belsővilágítás térképvilágítás részének tápjára. Ha nyitom az autót, akkor ott van +12V és a bezárás után még 30 percig van. Mivel moiton detection be van kapcsolva, így esetleg még azt is látom, ha valaki nekitolatott az autónak 30 percen belül.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Lacika71 - 2014.08.22 péntek, 15:05:30
Esetleg, ha valakit érdekel 6 USD-ért postával.

http://www.aliexpress.com/store/product/Clearance-Sale-Novatek-GS8000-Car-DVRs-Full-HD-1920X1080P-G-Sensor-IR-Night-Vision-2-7/412155_1431041874.html?biz_type=sitePromo_wto_buyer360_promo&crm_mtn_tracelog_task_id=9963ecbe-5a71-4d43-9415-3495c096f9e6&crm_mtn_tracelog_log_id=1309579628 (http://www.aliexpress.com/store/product/Clearance-Sale-Novatek-GS8000-Car-DVRs-Full-HD-1920X1080P-G-Sensor-IR-Night-Vision-2-7/412155_1431041874.html?biz_type=sitePromo_wto_buyer360_promo&crm_mtn_tracelog_task_id=9963ecbe-5a71-4d43-9415-3495c096f9e6&crm_mtn_tracelog_log_id=1309579628)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Vagyokabajnok - 2014.08.22 péntek, 15:13:21

6 dolcsi összesen :wow1: postával? Akkor benevezek,ha több darab(9 vagy több)rendelés van.
Jav:Sajnos az ár kicsit (3099,00 $)több,ezért ez így nem ok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Lacika71 - 2014.08.22 péntek, 18:55:50
6 dolcsi összesen :wow1: postával? Akkor benevezek,ha több darab(9 vagy több)rendelés van.
Jav:Sajnos az ár kicsit (3099,00 $)több,ezért ez így nem ok.

Te is meg tudod rendelni, csak regisztrálni kell. Pont ugyanúgy kell, mint pl az ebay-ről.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: mondejoooooo - 2014.08.24 vasárnap, 18:08:29
6 dolcsi összesen :wow1: postával? Akkor benevezek,ha több darab(9 vagy több)rendelés van.
Jav:Sajnos az ár kicsit (3099,00 $)több,ezért ez így nem ok.

én is nagyot néztem amikor kiírta, h 3099$!?!?!?!?
mostmár javították, csak 34$ postával

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Vagyokabajnok - 2014.08.24 vasárnap, 18:50:08
én is nagyot néztem amikor kiírta, h 3099$!?!?!?!?
mostmár javították, csak 34$ postával
:poigneemain: Másik oldalakon is kb. ilyen áron van.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Lacika71 - 2014.08.24 vasárnap, 20:59:29
én is nagyot néztem amikor kiírta, h 3099$!?!?!?!?
mostmár javították, csak 34$ postával

Annyiért adják el. Amúgy végiggondoltam és tényleg 3099 dolcsiért írták először.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.08.25 hétfő, 08:13:06
Annyiért adják el. Amúgy végiggondoltam és tényleg 3099 dolcsiért írták először.
Nem lehet, hogy 30,99$ akart lenni, csak elírták?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Lacika71 - 2014.08.25 hétfő, 10:46:02
Nem lehet, hogy 30,99$ akart lenni, csak elírták?

Nem tudom, most annyit írnak, de az áthúzott ár még mindig "US $3,099.00 / piece"

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/140825/Ali_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140825/Ali_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.08.25 hétfő, 10:54:39
Nem tudom, most annyit írnak, de az áthúzott ár még mindig "US $3,099.00 / piece"

http://kepfeltoltes.hu/view/140825/Ali_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Így lehet ugyanazt a terméket ugyanannyiért, de mégis 99%-os kedvezménnyel eladni  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.08.25 hétfő, 10:56:35
Nem tudom, most annyit írnak, de az áthúzott ár még mindig "US $3,099.00 / piece"

(http://kepfeltoltes.hu/thumb/140825/Ali_www.kepfeltoltes.hu_.jpg) (http://kepfeltoltes.hu/view/140825/Ali_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)
Elég gyanúsnak tűnik mindenesetre :D A két ár túlságosan messze van egymástól ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Lacika71 - 2014.08.25 hétfő, 10:57:26
Elég gyanúsnak tűnik mindenesetre :D A két ár túlságosan messze van egymástól ;)

Először az áthúzott árat írták akciósnak, csak időközben javították.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.08.25 hétfő, 10:59:54
Először az áthúzott árat írták akciósnak, csak időközben javították.
Nem tudom elhinni, hogy ez a kis vacak valaha is ~730e Ft-ba került volna... Pláne nem akcióban. Akkor eredetileg mennyi lehetett? 1M? És pont kínából, ahol minden full olcsó. Tehát akárhogy is van, itt valami nagyon el lett b@szarintva.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2014.09.11 csütörtök, 10:11:16
Sziasztok!

Mostanában én is kezdtem nézelődni ilyen cuccok után. Először tolatókamerában gondolkodtam, amit LCD-s tükör mutat, aztán gondoltam egybe veszem a DVR funkcióval.
Találtam egy ilyet (http://www.ebay.com/itm/4-3-LCD-Rearview-Mirror-Dual-Lens-Separate-Back-Dash-Cam-Camera-Car-DVR-D13-/121433430628?pt=US_Surveillance_Digital_Video_Recorders_Cards&hash=item1c45ff1a64).
A többihez képest olcsónak tűnik, de valószínűleg a licit miatt. A fix árasok inkább 18e fölött vannak.
Vélemény a termékről? Vagy inkább vegyem külön a két funkciót?
Esetleg valakinek már van valami hasonló?

Köszi, Üdv, HegeGabi.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.11 csütörtök, 10:46:12

Ha a tükör helyett lehetne felrakni, még jó is lehetne, de a felbontása kevés, és ki tudja, mire képes este, sötétben. Ez így, hogy ráakasztod a tükörre, azért messze nem az igazi...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.19 péntek, 08:06:47
Most nem tudom pontosan, de este megkérdezem tőle. Szokott feltenni videókat is yt-ra, majd kérek tőle linket, és beteszem a DVR topikba.
A kamera a Concorde RoadCam HD30-as. A 220Volt-nál 18e jelenleg.
Videót tegnap este már nem volt időm keresni, de ma linkelek videót is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.19 péntek, 08:09:21
A kamera a Concorde RoadCam HD30-as. A 220Volt-nál 18e jelenleg.
Videót tegnap este már nem volt időm keresni, de ma linkelek videót is.

Tele vele a tiedtubus:

https://www.youtube.com/results?search_query=Concorde+RoadCam+HD30

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.19 péntek, 08:12:14
Tele vele a tiedtubus:

https://www.youtube.com/results?search_query=Concorde+RoadCam+HD30

AndyA
Tudom, más videóit megtaláltam, én a barátomét kerestem. Azt hiszem GriffinKing néven van fent, és egy Scania logó az avatarja. Fuvarozóként dolgozik, és hosszabb, akár 10-30 perces videókat pakol fel. Valamikor gyorsítva, zenét alákeverve, stb. Ezeket nem találtam.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.19 péntek, 08:14:48
Tudom, más videóit megtaláltam, én a barátomét kerestem. Azt hiszem GriffinKing néven van fent, és egy Scania logó az avatarja. Fuvarozóként dolgozik, és hosszabb, akár 10-30 perces videókat pakol fel. Valamikor gyorsítva, zenét alákeverve, stb. Ezeket nem találtam.

Kerestem a felhasználót, minden paraméter stimmel, de csak olyat találtam névre, hogy AnalKing.  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.19 péntek, 08:17:44
Kerestem a felhasználót, minden paraméter stimmel, de csak olyat találtam névre, hogy AnalKing.  :hehe:

A hiba ebben az esetben az Ön készülékében van! :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.19 péntek, 08:20:52
Kerestem a felhasználót, minden paraméter stimmel, de csak olyat találtam névre, hogy AnalKing.  :hehe:
Rossz helyen kerestél. Próbáld meg a Redtube, vagy a youporn helyett a Youtube-ot  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.19 péntek, 08:27:51
Rossz helyen kerestél. Próbáld meg a Redtube, vagy a youporn helyett a Youtube-ot  :nyes:

Látom izmos már a jobb kezed...  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.19 péntek, 08:32:27
Látom izmos már a jobb kezed...  :hehe:
Amúgy balkezes vagyok, valahogy kompenzálni kell  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.19 péntek, 08:46:42
Amúgy balkezes vagyok, valahogy kompenzálni kell  :vigyor3:

Azért van mindjárt kettő...? :hehe:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2014.09.19 péntek, 08:55:28
Tele vele a tiedtubus:

https://www.youtube.com/results?search_query=Concorde+RoadCam+HD30

AndyA

Ezen se látszanak jobban a szemvejövők rendszámai.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.19 péntek, 09:38:59
Ezen se látszanak jobban a szemvejövők rendszámai.

Este meg kb. semmilyen rendszám nem látható, ha csak a saját lámpa világít.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.28 vasárnap, 23:37:41
Bár nem menetrögzítő, de tolatókamera topikot nem találtam :(

Valami ilyesmi megoldás szimpatikus nekem, csak még körülnézek távolkeleten, hogy ott ugyanilyen (Nightvision + waterproof) kamerával hogyan hozható ki (egyelőre csak szimpla kamerásat találtam)

http://www.ebay.de/itm/dnt-RFK-WiFi-Ruckfahrkamera-mit-WiFi-und-Smartphone-App-/201167641127?pt=DE_Autoteile&hash=item2ed6869a27
Itthon 40-ért tolják. (Conrad)

Nem kell a monitorral vesződni, hogy hová rakjam a kocsiban, telefon mindig nálam van.

Itt a gyártói oldal: http://www.dnt.de/RFK-WiFi.2.html
Beszerelés: http://www.produktinfo.conrad.com/datenblaetter/375000-399999/398469-an-01-hu-WLAN_TOLATAST_SEGITO_VIDEORENDSZER.pdf

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 06:53:03
Most komolyan, valóban szükség van erre.......vagy csak elhitették a vezetőkkel, hogy nincs élet tolatókamera nélkül?
Régebben sem volt ilyesmi és aki két tükörből nem tud tolatni (kamerában úgysem látni a kocsi oldalait) az inkább ne üljön autóba!
Irónia on.
Bizton millió olyan eset, alkalom van amikor a kocsiból kiszállás nélkül 5 cm-re kell valamihez odatolatni. Ilyenkor úgyse kell kivenni semmit a csomagtartóból. Pláne ha kombi..... :laugh:
Irónia off.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 07:40:31
Biztosan van olyan, hogy kisgyerek ül a kocsi mögött a járdaszegélyen, akit nem látsz, amikor beszállsz. Irónia off.
Biztosan van olyan eset, amikor tükörből nem láthatóan beton- vagy vascölöp áll ki az úttestből. Irónia off.
Biztosan jártál már olyan parkolóházban, ahol csak centire a faltól tudsz parkolni, mert különben a kocsi orrát elviszik az ügyetlen sofőrök, és ilyenkor kombi esetén is ki tudsz venni a csomagtartóból dolgokat, mert ad1, nem teszed be, ad2 hátsó üléstámlánál is ki lehet venni. Irónia off.

:)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 08:19:34

Kisgyerek ül a járdaszegélyen...... mindennapos  :D
Nem láthatóan beton vagy vascölöp áll ki az úttestből?  Vannak ilyen helyek, de ott ha be szabad menned, akkor eltűnik az úttestbe...ha pedig kint van, akkor nem mehetsz arra és nem is tudsz....de ebben nem a kamera segít.  :D
Sok parkolóházban jártam már, sok országban is..... mindenhol probléma nélkül le tudtam parkolni.....és most kapaszkodj meg!  Tolatókamera nélkül!  :wow1:
Biztos kényelmesen lehet pakolni a hátsó üléstámlán át pakolni a csomagtartóban....főleg ha lámpa alatt sarokban van a cucc.  :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 08:31:59

neked mondják parasztnak,hogy pöcse van a malacnak? :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 08:35:48
neked mondják parasztnak,hogy pöcse van a malacnak? :hehe: :hehe:

Nem mindegyiknek.  8)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 08:37:08
Nem mindegyiknek.  8)

tényleg az vagy! :nyes: :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 08:53:58

Kisgyerek ül a járdaszegélyen...... mindennapos  :D
Nem láthatóan beton vagy vascölöp áll ki az úttestből?  Vannak ilyen helyek, de ott ha be szabad menned, akkor eltűnik az úttestbe...ha pedig kint van, akkor nem mehetsz arra és nem is tudsz....de ebben nem a kamera segít.  :D
Sok parkolóházban jártam már, sok országban is..... mindenhol probléma nélkül le tudtam parkolni.....és most kapaszkodj meg!  Tolatókamera nélkül!  :wow1:
Biztos kényelmesen lehet pakolni a hátsó üléstámlán át pakolni a csomagtartóban....főleg ha lámpa alatt sarokban van a cucc.  :D
Normális Mondeókban középen a tetőkárpiton van a csomagtérvilágítás :P
Én is sok parkolóházban parkoltam tolatókamera nélkül :) Sőt! Szentendrén éltem én is 28 évig! Ott könnyű parkolni, itt Pesten kicsit jobban ráállnak az emberre :)
A vascölöpöt meg ne az úttest közepén képzeld el. A kisgyerek szüleinek meg magyarázd már el, hogy nem láttad a gyereket és ezért kell mostantól temetőbe járniuk... (Domit kérdezd nyugodtan ;) )

Egyébként én felnőttem ABS, ASR, ESP, kormányszervó, fékszervó, hátsó biztonsági öv, gázolaj, ködlámpa, jobb oldali tükör, DPF, ülésfűtés, szélvédőfűtés, alufelni, kormányállítás, klíma stb... nélkül. Trabantunk volt réges régen. De nyilván ezekre sincs szükség :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 08:59:51

a gázolajjal követted el a legnagyobb hibát..... :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:00:28

Kisgyerek ül a járdaszegélyen...... mindennapos  :D
Nem mindennapos, nálam 6 év alatt 1x volt ilyen. Nagytalin pont mondtam. Tükörből nem láthatóan ült a kocsi mögött egy kisgyerek egy lábbalhajtós nyuszin. Ha nincs tolatóradar, akkor induláskor (először hátrafele kellett mennem), összepréseltem volna. De sípolt a radar. A tükörből akkor sem láttam semmit. Kivettem R-ből, gondoltam rossz a radar. Vissza R-be, megint sípol. Ekkor kiszálltam, megnéztem miért sípol, és ott ült a gyerek a kocsi mögött úgy, hogy a 3 tükör egyikéből sem láttam.
Szóval lehet iróniázni, meg megkelltanulnivezetnizni, de lehet hogy qrvaritkán, de vannak olyan esetek, amkor igenis jó, hogy ha van némi sofőrtámogató rendszer.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 09:03:34

Jobb kérdés, hogy hol a 3,14csába voltak ilyenkor a szülei?! :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:04:51

Gondolom az idő alatt pedálozott oda, amíg beültél és elindítottad a kocsit.
Ha pedig előtte is ott volt, akkor látnod kell-ett volna mikor mész a kocsi felé......

Asszem mostantól rettegni fogok, mert nincs tolatókamerám, de még tolató radarom sem.....  Szerintetek merjek közlekedni?  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:05:21
Normális Mondeókban középen a tetőkárpiton van a csomagtérvilágítás :P
Én is sok parkolóházban parkoltam tolatókamera nélkül :) Sőt! Szentendrén éltem én is 28 évig! Ott könnyű parkolni, itt Pesten kicsit jobban ráállnak az emberre :)
A vascölöpöt meg ne az úttest közepén képzeld el. A kisgyerek szüleinek meg magyarázd már el, hogy nem láttad a gyereket és ezért kell mostantól temetőbe járniuk... (Domit kérdezd nyugodtan ;) )

Egyébként én felnőttem ABS, ASR, ESP, kormányszervó, fékszervó, hátsó biztonsági öv, gázolaj, ködlámpa, jobb oldali tükör, DPF, ülésfűtés, szélvédőfűtés, alufelni, kormányállítás, klíma stb... nélkül. Trabantunk volt réges régen. De nyilván ezekre sincs szükség :)

Utolsó mondatodban a lényeg!  :eljen:

Én egyáltalán (és nem véletlenül) nem Szentendrét említettem parkolás szempontjából.  8)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:05:34
Jobb kérdés, hogy hol a 3,14csába voltak ilyenkor a szülei?! :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

AndyA
Az anyja a cipőboltban vásárolt, a gyereket meg addig kint hagyta... Azért mikor megláttam a gyereket, azért levert a víz.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:06:25
a gázolajjal követted el a legnagyobb hibát..... :eplus2:

Nem olvastad, hogy nélkül?  Akkor nem lehet vele.....  :nezze:   :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 09:06:58
a gázolajjal követted el a legnagyobb hibát..... :eplus2:
Lehet... b... erre nem is gondoltam :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:07:02
Gondolom az idő alatt pedálozott oda, amíg beültél és elindítottad a kocsit.
Ha pedig előtte is ott volt, akkor látnod kell-ett volna mikor mész a kocsi felé......

Asszem mostantól rettegni fogok, mert nincs tolatókamerám, de még tolató radarom sem.....  Szerintetek merjek közlekedni?  :hehe:
szerintem be se üllj a benzinfalóroncsodba,de az nem emmiatt kell,hanem mert leeszi a gatyádat is..... :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:08:02
Nem olvastad, hogy nélkül?  Akkor nem lehet vele.....  :nezze:   :laugh:
pont azért.kimaradt az életéből a gázolaj.ezzel követte el élete legnagyobb hibáját.olvass B+! :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:08:39
szerintem be se üllj a benzinfalóroncsodba,de az nem emmiatt kell,hanem mert leeszi a gatyádat is..... :hehe:

Földszint?  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:08:44
Gondolom az idő alatt pedálozott oda, amíg beültél és elindítottad a kocsit.
Ha pedig előtte is ott volt, akkor látnod kell-ett volna mikor mész a kocsi felé......

Asszem mostantól rettegni fogok, mert nincs tolatókamerám, de még tolató radarom sem.....  Szerintetek merjek közlekedni?  :hehe:
Nem addig gurult oda, hanem már ott volt. Én a kocsit előről közelítettem meg, beültem, és indultam. Semmit nem kellett sem a hátsó ülésre, sem a csomagtartóba tennem, tehát ott nem jártam. De gondolom te bármikor bárhonnan indulsz, előtte mindig körbejárod a kocsit indulás előtt, a kormányt is megrángatod, ellenőrzöd a holtjátékot, a guminyomást, minden izzót, stb.  :falbav: Tibi, ne legyünk már ilyenek. Mikor mentem a kocsihoz, semmit nem láttam. Ha nincs radar, akkor az a gyerek 4 éve már csak emlék a szülei számára.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:09:39
pont azért.kimaradt az életéből a gázolaj.ezzel követte el élete legnagyobb hibáját.olvass B+! :hehe:

 :duma: :duma: :duma:
Ne magyarázkodj......  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:10:05
Földszint?  :laugh:
Mehet! :taps: :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 09:12:21
Gondolom az idő alatt pedálozott oda, amíg beültél és elindítottad a kocsit.
Ha pedig előtte is ott volt, akkor látnod kell-ett volna mikor mész a kocsi felé......

Asszem mostantól rettegni fogok, mert nincs tolatókamerám, de még tolató radarom sem.....  Szerintetek merjek közlekedni?  :hehe:

Nekem sincs egyik sem....utólag nem is építek be semmit.   Persze ha gyárilag lenne biztos jó lenne, de elvagyok nélküle is.
Eddig 1db kukát sikerült felborítanom....azt is előre menet és persze direkt (paraszt szomszéd mindig az én kapum elé teszi tette ki a kukát).  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:13:20

Nekem sincs egyik sem....utólag nem is építek be semmit.   Persze ha gyárilag lenne biztos jó lenne, de elvagyok nélküle is.
Eddig 1db kukát sikerült felborítanom....azt is előre menet és persze direkt (paraszt szomszéd mindig az én kapum elé teszi tette ki a kukát).  :eplus2:
Így már értem az új lökhárítót  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:13:29

Nekem sincs egyik sem....utólag nem is építek be semmit.   Persze ha gyárilag lenne biztos jó lenne, de elvagyok nélküle is.
Eddig 1db kukát sikerült felborítanom....azt is előre menet és persze direkt (paraszt szomszéd mindig az én kapum elé teszi tette ki a kukát).  :eplus2:
jah,duma.amerikai filmes beütésed van.Csupasz pisztoly 33.1/3  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:14:49
Nem addig gurult oda, hanem már ott volt. Én a kocsit előről közelítettem meg, beültem, és indultam. Semmit nem kellett sem a hátsó ülésre, sem a csomagtartóba tennem, tehát ott nem jártam. De gondolom te bármikor bárhonnan indulsz, előtte mindig körbejárod a kocsit indulás előtt, a kormányt is megrángatod, ellenőrzöd a holtjátékot, a guminyomást, minden izzót, stb.  :falbav: Tibi, ne legyünk már ilyenek. Mikor mentem a kocsihoz, semmit nem láttam. Ha nincs radar, akkor az a gyerek 4 éve már csak emlék a szülei számára.

Domi!

Valóban nem nézem meg az olajszintet elindulás előtt, csak néhány naponta és a kormány holtjátékot azonnal érzem ahogy megfogom. (a -nem bot-  kormányt)
De!
Én igenis körbejárom a kocsit mielőtt elindulok! Mert ha valaki hagyott rajta nekem valami sérülést, akkor elkezdek utánajárni....és nem otthon csodálkozom rajta. Sőt, sokszor megállás után is körbenézem...... és ilyen hülye vagyok. Sőt, körbenézek és alaposan megfigyelek mindent hátha valakinek fája a foga a nagyszerű és csodaszép benzines Mondeo-mra!  :hehe:
Ha pedig nem járom körbe, akkor eleve úgy közelítettem meg, hogy látható volt szinte minden oldalról így akceptáltam (Nem semmi....ismerem ezt a szót és jól is írtam  :vigyor3:) , hogy nem akadályoz semmi a mozgásban.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 09:15:00

Én mindig körbejárom a kocsit, ha a belvárosba parkolok.....nem a puhatestűek miatt (azt leszarom).

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:17:30
Domi!

Valóban nem nézem meg az olajszintet elindulás előtt, csak néhány naponta és a kormány holtjátékot azonnal érzem ahogy megfogom. (a -nem bot-  kormányt)
De!
Én igenis körbejárom a kocsit mielőtt elindulok! Mert ha valaki hagyott rajta nekem valami sérülést, akkor elkezdek utánajárni....és nem otthon csodálkozom rajta. Sőt, sokszor megállás után is körbenézem...... és ilyen hülye vagyok. Sőt, körbenézek és alaposan megfigyelek mindent hátha valakinek fája a foga a nagyszerű és csodaszép benzines Mondeo-mra!  :hehe:
Ha pedig nem járom körbe, akkor eleve úgy közelítettem meg, hogy látható volt szinte minden oldalról így akceptáltam (Nem semmi....ismerem ezt a szót és jól is írtam  :vigyor3:) , hogy nem akadályoz semmi a mozgásban.
maximum a lomis cigóknak.ugyanmár,amikor én kamuzok majd te is elhiszed? :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 09:17:50
Így már értem az új lökhárítót  :vigyor3:

Többek között azért is borítottam a "bilit".  A régin már úgysem volt szép a fényezés, de nem is lendületből mentem neki, csak finoman meglöktem.  :vigyor3:  Szaladt is le a paraszt felháborodva.  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:18:24

Többek között azért is borítottam a "bilit".  A régin már úgysem volt szép a fényezés, de nem is lendületből mentem neki, csak finoman meglöktem.  :vigyor3:  Szaladt is le a paraszt felháborodva.  :eplus2:
és arcul csapott?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 09:19:46
jah,duma.amerikai filmes beütésed van.Csupasz pisztoly 33.1/3  :hehe:

 :mf1:
Nem ismered az előzményeket....  ;)  

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:20:30
:mf1:
Nem ismered az előzményeket....  ;)  
:D  és nem is érdekel. :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:21:05
Domi!

Valóban nem nézem meg az olajszintet elindulás előtt, csak néhány naponta és a kormány holtjátékot azonnal érzem ahogy megfogom. (a -nem bot-  kormányt)
De!
Én igenis körbejárom a kocsit mielőtt elindulok! Mert ha valaki hagyott rajta nekem valami sérülést, akkor elkezdek utánajárni....és nem otthon csodálkozom rajta. Sőt, sokszor megállás után is körbenézem...... és ilyen hülye vagyok. Sőt, körbenézek és alaposan megfigyelek mindent hátha valakinek fája a foga a nagyszerű és csodaszép benzines Mondeo-mra!  :hehe:
Ha pedig nem járom körbe, akkor eleve úgy közelítettem meg, hogy látható volt szinte minden oldalról így akceptáltam (Nem semmi....ismerem ezt a szót és jól is írtam  :vigyor3:) , hogy nem akadályoz semmi a mozgásban.
Jó, de te vagy a Tipcsi Szentendréről, meglepődtem volna, ha nem ezt írod :)
De a benzines ilyen bizonytalan, hogy néhány naponta olajszintet kell ellenőrizni rajta?  :vigyor3:
De ha nem járod körbe, akkor hogy tudod úgy megközelíteni, hogy minden oldala látható legyen?? Járdával párhuzamosan parkolok. Előről megyek a kocsihoz, beülök. Így láttam az orrát, meg a sofőr oldalát. Így az életben nem látod, hogy mi van a kocsi mögött.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 09:24:21
Szóval visszatérve az eredeti témához :)
30e körül lehet behozni ugyanezt a típust Németorszgából eBay-ről.
Távolkeleten találtam hasonlót, de az fúrós kamera, azt nem szeretnék.

Valakinek képekkel, vagy valami megnézhető módon van már beépítve egyébként kameramonitor a kocsijába? Olyan helyre, ahol nem feltűnő (gondolok itt a napszeművegtartóra, vagy az aprótartóra baloldalt)? Mert az is alternatíva, ha jól meg lehet csinálni, hogy
a) rendszámtáblatartós, de nem WLAN-os kamera
b) rendszámtábla világításba rakható, de nem WLAN-os kamera
+
monitor

Egyébként nem csak a kisgyerek el nem ütése motivál, hanem az a plusz, hogy a kocsi mögé is látok tolatáskor, és esetlegesen nem kell újrafényezni egy lökhárítót Tipcsiéknél :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 09:24:44
és arcul csapott?

Nem....elküldtem a phicsába, hogy mi a faxért rakja a kapum elé a kibaszott kukáját.  
 Az utcán végig betonozva van a kocsibeálló rész a telek teljes szélességén, a két kocsibeálló egymás mellett van.....a kukáját pedig (direkt) vonszolja +10m-t, hogy az én kapum elé tegye....én meg nem tudok tőle balra kifordulni.  

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:28:11
Szóval visszatérve az eredeti témához :)
30e körül lehet behozni ugyanezt a típust Németorszgából eBay-ről.
Távolkeleten találtam hasonlót, de az fúrós kamera, azt nem szeretnék.

Valakinek képekkel, vagy valami megnézhető módon van már beépítve egyébként kameramonitor a kocsijába? Olyan helyre, ahol nem feltűnő (gondolok itt a napszeművegtartóra, vagy az aprótartóra baloldalt)? Mert az is alternatíva, ha jól meg lehet csinálni, hogy
a) rendszámtáblatartós, de nem WLAN-os kamera
b) rendszámtábla világításba rakható, de nem WLAN-os kamera
+
monitor

Egyébként nem csak a kisgyerek el nem ütése motivál, hanem az a plusz, hogy a kocsi mögé is látok tolatáskor, és esetlegesen nem kell újrafényezni egy lökhárítót Tipcsiéknél :D
Tipcsinél először fényezik, utána újrafényezik  :vigyor3:

Amúgy AndyA a te embered, igaz ő MK3-ba épített kis monitort, viszont pont az általad említett két helyre.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:29:04
Jó, de te vagy a Tipcsi Szentendréről, meglepődtem volna, ha nem ezt írod :)
De a benzines ilyen bizonytalan, hogy néhány naponta olajszintet kell ellenőrizni rajta?  :vigyor3:
De ha nem járod körbe, akkor hogy tudod úgy megközelíteni, hogy minden oldala látható legyen?? Járdával párhuzamosan parkolok. Előről megyek a kocsihoz, beülök. Így láttam az orrát, meg a sofőr oldalát. Így az életben nem látod, hogy mi van a kocsi mögött.

Nem bizonytalan a benzines, de megszokásból ellenőrzöm. Baaaaj?  :hehe:
Mondom, ha nem látom "körbe", akkor körbejárom.......és nem azért, hogy ül-e valaki mögötte, hanem nem sérült-e valahol a parkolás ideje alatt.
Nem olyan bonyolult ez, látod megy Zoleex-nek is.  :vigyor3:  Könnyen hozzá lehet szokni.....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 09:29:39
Tipcsinél először fényezik, utána újrafényezik  :vigyor3:

Amúgy AndyA a te embered, igaz ő MK3-ba épített kis monitort, viszont pont az általad említett két helyre.

Csak az egyik helyre építette be.  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:30:25
Tipcsinél először fényezik, utána újrafényezik  :vigyor3:

Amúgy AndyA a te embered, igaz ő MK3-ba épített kis monitort, viszont pont az általad említett két helyre.

Te meg a fényezett lökhárító mellé pár napra felraksz egy másik sárvédőt.....aztán csodálkozol, hogy nem passzol szín a lökhárítóval!  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 09:33:00
Nem mindennapos, nálam 6 év alatt 1x volt ilyen. Nagytalin pont mondtam. Tükörből nem láthatóan ült a kocsi mögött egy kisgyerek egy lábbalhajtós nyuszin. Ha nincs tolatóradar, akkor induláskor (először hátrafele kellett mennem), összepréseltem volna. De sípolt a radar. A tükörből akkor sem láttam semmit. Kivettem R-ből, gondoltam rossz a radar. Vissza R-be, megint sípol. Ekkor kiszálltam, megnéztem miért sípol, és ott ült a gyerek a kocsi mögött úgy, hogy a 3 tükör egyikéből sem láttam.
Szóval lehet iróniázni, meg megkelltanulnivezetnizni, de lehet hogy qrvaritkán, de vannak olyan esetek, amkor igenis jó, hogy ha van némi sofőrtámogató rendszer.

Nekem van tolatóradarom, így is múltkor asszony beállt a garázsba én meg rutinszerűen tolattam be, elkezdett sipolni, de már késő volt...  :nyes:

Szóval oda kell figyelni és nem szabad a kütyükre hagyatkozni... (Mellesleg nekem a tolatókamera nem tetszik...)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 09:33:49
Az anyja a cipőboltban vásárolt, a gyereket meg addig kint hagyta... Azért mikor megláttam a gyereket, azért levert a víz.

Most láttad, vagy nem?  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 09:42:47
Az anyja a cipőboltban vásárolt, a gyereket meg addig kint hagyta... Azért mikor megláttam a gyereket, azért levert a víz.

Darwinnak igaza volt. Működik a természetes kiválasztódás.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:44:43
Te meg a fényezett lökhárító mellé pár napra felraksz egy másik sárvédőt.....aztán csodálkozol, hogy nem passzol szín a lökhárítóval!  :laugh:
Most egyébként olyan színű, mint a kocsi. Viszont a hátsó lökhárító, amit 3 vagy 4 éve fényeztek az Ivanicsnál, az nem színazonos  :falbav: Pedig egy márkaszervíztől azért elvárható lenne, hogy rendesen megcsinálják...  :levele:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:45:31

Csak az egyik helyre építette be.  :eplus2:
Nem igaz. (Angel voltam  :vigyor3: )

A két kocsijában más-más helyen van. Az egyikben itt, a másikban ott. Tehát mindkét helyre épített már be.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:47:51
Nekem van tolatóradarom, így is múltkor asszony beállt a garázsba én meg rutinszerűen tolattam be, elkezdett sipolni, de már késő volt...  :nyes:

Szóval oda kell figyelni és nem szabad a kütyükre hagyatkozni... (Mellesleg nekem a tolatókamera nem tetszik...)
Most akkor belecsúsztál az asszonyba, hiába sípolt?  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:48:36
Szóval visszatérve az eredeti témához :)
30e körül lehet behozni ugyanezt a típust Németorszgából eBay-ről.
Távolkeleten találtam hasonlót, de az fúrós kamera, azt nem szeretnék.

Valakinek képekkel, vagy valami megnézhető módon van már beépítve egyébként kameramonitor a kocsijába? Olyan helyre, ahol nem feltűnő (gondolok itt a napszeművegtartóra, vagy az aprótartóra baloldalt)? Mert az is alternatíva, ha jól meg lehet csinálni, hogy
a) rendszámtáblatartós, de nem WLAN-os kamera
b) rendszámtábla világításba rakható, de nem WLAN-os kamera
+
monitor

Egyébként nem csak a kisgyerek el nem ütése motivál, hanem az a plusz, hogy a kocsi mögé is látok tolatáskor, és esetlegesen nem kell újrafényezni egy lökhárítót Tipcsiéknél :D

Aztán ha ha egy pillanatra késik az adás vagy megszakad vagy zavarja valami a wlan-t, akkor átgázolsz mindenkin?
Sovány indok lesz a kamera üzemzavar!  :vigyor3:
Tükör!
Tegyél egyet a csomagtér ajtó tetejére, ami lefelé néz.... máris látod a lökhárítód, ha annyira kíváncsi vagy rá!  :eplus2:
Amúgy még a gyári rendszereknél, magától parkolósnál is..... mindig kiírja, hogy minden esetben legyél körültekintő..... nem szabad CSAK ezekre támaszkodni.  8)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:50:06
Most láttad, vagy nem?  :laugh:

Ennyi!
Máris összezavartad a tanút.....vagy elkövetőt!
Tárgyalást berekesztem! Az elítéltet vigyék el.....  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:50:32
Aztán ha ha egy pillanatra késik az adás vagy megszakad vagy zavarja valami a wlan-t, akkor átgázolsz mindenkin?
Sovány indok lesz a kamera üzemzavar!  :vigyor3:
Tükör!
Tegyél egyet a csomagtér ajtó tetejére, ami lefelé néz.... máris látod a lökhárítód, ha annyira kíváncsi vagy rá!  :eplus2:
Amúgy még a gyári rendszereknél, magától parkolósnál is..... mindig kiírja, hogy minden esetben legyél körültekintő..... nem szabad CSAK ezekre támaszkodni.  8)
ezt szeretné ő is.körültekintő lenni,és tolatókamerát használni,meg menetrögzítő kamot.csak te dumálod tele süket vakerral az összes topicok. :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 09:51:08

Nem "CSAK" ezekre szeretnék támaszkodni. De szeretnék ezekre IS támaszkodni :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 09:52:01
ezt szeretné ő is.körültekintő lenni,és tolatókamerát használni,meg menetrögzítő kamot.csak te dumálod tele süket vakerral az összes topicok. :hehe:

Csak spórolni szeretnék nekik, hogy ne költsenek feleslegesen......tegyék csak félre turbóra, befecskendezőre.....stb.  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:53:21
Aztán ha ha egy pillanatra késik az adás vagy megszakad vagy zavarja valami a wlan-t, akkor átgázolsz mindenkin?
Sovány indok lesz a kamera üzemzavar!  :vigyor3:
Tükör!
Tegyél egyet a csomagtér ajtó tetejére, ami lefelé néz.... máris látod a lökhárítód, ha annyira kíváncsi vagy rá!  :eplus2:
Amúgy még a gyári rendszereknél, magától parkolósnál is..... mindig kiírja, hogy minden esetben legyél körültekintő..... nem szabad CSAK ezekre támaszkodni.  8)
Tényleg vegyél egy Wartburg-ot a Mondeo helyett, a GPS-t meg cseréld le egy lapozós térképre...  :vigyor3:
Szóval nem ezekre kell hagyatkozni, meg meg lehet lenni ezek nélkül is, de ha már egyszer adva van a technikai lehetőség, akkor miért ne használjuk? Nagyanyád is felnőtt színes TV nélkül, de gondolom erre hivatkozva nem fogsz venni egy Junoszty TV-t.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 09:53:42

Csak spórolni szeretnék nekik, hogy ne költsenek feleslegesen......tegyék csak félre turbóra, befecskendezőre.....stb.  :eplus2:
ezt felfogta,de nem kíváncsi a továbbiakban a véleményedre.egyértelműen leírta mire kíváncsi. ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 09:55:09

Ennyi!
Máris összezavartad a tanút.....vagy elkövetőt!
Tárgyalást berekesztem! Az elítéltet vigyék el.....  :laugh:
(http://www.sherv.net/cm/emoticons/fighting/msn-icon-slap.gif) Értetlen bagázs... A sípolás után kiszálltam megnézni miért sípol, akkor láttam meg a gyereket, és akkor vert le a víz.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2014.09.29 hétfő, 10:02:04
(http://www.sherv.net/cm/emoticons/fighting/msn-icon-slap.gif) Értetlen bagázs... A sípolás után kiszálltam megnézni miért sípol, akkor láttam meg a gyereket, és akkor vert le a víz.

Csodálkoztál, hogy miért van "matrica" a hátsó lökösön?   :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 10:14:30
Most akkor belecsúsztál az asszonyba, hiába sípolt?  :eplus2:

És még utána le is baxtam a saját hülyeségem miatt...  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 10:15:30

Csak spórolni szeretnék nekik, hogy ne költsenek feleslegesen......tegyék csak félre turbóra, befecskendezőre.....stb.  :eplus2:

Mi legalább csak alkatrészre spórolunk, nem a mindennapos üzemanyagra...  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 10:16:48
(http://www.sherv.net/cm/emoticons/fighting/msn-icon-slap.gif) Értetlen bagázs... A sípolás után kiszálltam megnézni miért sípol, akkor láttam meg a gyereket, és akkor vert le a víz.

Na látod... Akkor a sipolásra szálltál ki, ha nem lett volna radarod, akkor meg a koppanásra, meg a sírásra. Ennyi...  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 10:20:40
Tényleg vegyél egy Wartburg-ot a Mondeo helyett, a GPS-t meg cseréld le egy lapozós térképre...  :vigyor3:
Szóval nem ezekre kell hagyatkozni, meg meg lehet lenni ezek nélkül is, de ha már egyszer adva van a technikai lehetőség, akkor miért ne használjuk? Nagyanyád is felnőtt színes TV nélkül, de gondolom erre hivatkozva nem fogsz venni egy Junoszty TV-t.

Miért?

(durván sarkítasz.....  :vigyor3:)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 10:21:46
Na látod... Akkor a sipolásra szálltál ki, ha nem lett volna radarod, akkor meg a koppanásra, meg a sírásra. Ennyi...  :eplus2:

 :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 10:23:32
Mi legalább csak alkatrészre spórolunk, nem a mindennapos üzemanyagra...  :hehe:

Na nehogy azt mond, hogy a traktor nem fogyaszt.....  vagy már a gázolajat is alkatrésznek tekinted?  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2014.09.29 hétfő, 10:35:11
... hülye vagyok.....
Mennyit rizsáztál mire megmondtad az igazat!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 11:08:00
Miért?

(durván sarkítasz.....  :vigyor3:)
Ahogy te is.  :wave:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2014.09.29 hétfő, 11:09:38
Ahogy te is.  :wave:
Jó, de ő sarkon lakik.  ;)
Egyébként meg: http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.msg936080#msg936080   :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 11:11:40
Mennyit rizsáztál mire megmondtad az igazat!  :eplus2:
:taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 11:13:31
Mennyit rizsáztál mire megmondtad az igazat!  :eplus2:

Sosem tagadtam.....  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2014.09.29 hétfő, 11:14:35
Sosem tagadtam.....  :hehe:
:eljen: :taps: :integet2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 11:15:56
Ahogy te is.  :wave:

Szerintem nem.

Ne hasonlítsd össze a technika (ff tv vs. színes tv) fejlődését...... a driver hibájával, hogy szükségét érzi a kamerának!  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 11:16:18
:eljen: :taps: :integet2:

Ez csak neked új.......  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 11:22:45
Szerintem nem.

Ne hasonlítsd össze a technika (ff tv vs. színes tv) fejlődését...... a driver hibájával, hogy szükségét érzi a kamerának!  :vigyor3:
De Tibi b+!  :vigyor3: Ne legyél már ilyen értetlen. Ha parkolás közben nekitolatsz az Aréna falának, az driver hiba. Ha egy a kocsinál 20cm-el kisebb helyre akarsz beállni, nem sikerül, és lekoccolod a másikat, az driver hiba. Az, ha a kocsiból nem látsz egy gyereket, és a technika segít megmenteni az életét, az nem driver hiba. Ott jön jól a technika fejlődése.

Az olyan baromságokat, mint pl. a RR Ghost első oldalindexébe épített, a kereszteződésbe oldalra benéző kamera, ami belát a kereszteződésbe, hogy a fejedet ne kelljen jobbra-balra forgatni, azt én is hülyeségnek tartom. De egy sima tolatóradar, vagy esetleg kamera az segítség, és nem felesleges marhaság.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2014.09.29 hétfő, 11:39:40

Nem tartanád hülyeségnek ha járnál zugló (most épp ez jutott eszembe) egyes helyein. Útkereszteződés járda mellett futó kerékpársávval. Ugyi elsőbbségadási kötelezettséged van. De kutyára nem látsz semmit, mert az idióták sövényt ültetnek hogy még véletlenül se láss. Na oda jó az autó orrán a kamera. Mire annyira kitolod hogy láss, már régen keresztbe bucskázott rajtad legalább 3 szervdonor. Mert azok nem lassítanak, elsőbbségük van és hiába puhatestűek azt hiszik ez megvédi őket. És mielőtt elkezdenek a cangások fújjogni, én is rendszeresen kerékpározom, sokszor a gyerkőccel is, de tudom az autósok korlátait is és figyelembe is veszem.
A konkrét hely:
https://www.google.hu/maps/@47.5082091,19.1177513,389m/data=!3m1!1e3?hl=hu (https://www.google.hu/maps/@47.5082091,19.1177513,389m/data=!3m1!1e3?hl=hu)
Mogyoródi-Báróczy sarok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:18:01
De Tibi b+!  :vigyor3: Ne legyél már ilyen értetlen. Ha parkolás közben nekitolatsz az Aréna falának, az driver hiba. Ha egy a kocsinál 20cm-el kisebb helyre akarsz beállni, nem sikerül, és lekoccolod a másikat, az driver hiba. Az, ha a kocsiból nem látsz egy gyereket, és a technika segít megmenteni az életét, az nem driver hiba. Ott jön jól a technika fejlődése.

Az olyan baromságokat, mint pl. a RR Ghost első oldalindexébe épített, a kereszteződésbe oldalra benéző kamera, ami belát a kereszteződésbe, hogy a fejedet ne kelljen jobbra-balra forgatni, azt én is hülyeségnek tartom. De egy sima tolatóradar, vagy esetleg kamera az segítség, és nem felesleges marhaság.

Én vagyok értetlen, mert nem vagyok fogyasztója az sok csiribiri kütyünek?  :laugh:
Mondtam, hogy a "ha" tartalmú mondatoknak semmi értelme.....
Ha téved, hibás....egyéb ok miatt rosszul mutat/sípol.....akkor ugye rá hagyatkozva simán gázolsz. Honnan tudod, hogy mikor működik megfelelően?  :taps:

Egyébként már a 2008-as 7-esen van első sárvédő ívben két oldalra látó kamera. Ez mondjuk nem rossz! Mert amikor állsz ki a kapun és az autó mérete miatt nem látsz ki oldalra mivel elég messze ülsz a kapu vonalától.....akkor mutatja neked, hogy jön-e gyalogos a járdán vagy nem.
Mondjuk én enélkül is ki tudnék csorogni a kapun....lenne ideje elugrálni a gyalogosoknak!  :vigyor3:
Még mielőtt azt mondod, hogy ezelőtt sem volt ott kamera és mégis ki tudtak állni a kapun ilyen nagy autóval is......úgy megjegyezném, hogy nem volt ennyi balfax füldugós zombi gyalogos (tempósan tekerő biciklis) korábban....a járdán!  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 12:34:43
Azért nem semmi, hogy egy egyszerű hozzászólásomból 3 oldalnyi rizsa keletkezett :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 12:35:30

Ezek a agydugós agyhalottak bárhol és bármilyen körülmények között képesek ön- és közveszélyesek lenni...  :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 12:35:54
Azért nem semmi, hogy egy egyszerű hozzászólásomból 3 oldalnyi rizsa keletkezett :D

Munkaidő van, mindenki unatkozik. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:37:24
Azért nem semmi, hogy egy egyszerű hozzászólásomból 3 oldalnyi rizsa keletkezett :D

Szóval te vagy a hibás!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 12:39:23
......úgy megjegyezném, hogy nem volt ennyi balfax füldugós zombi gyalogos (tempósan tekerő biciklis) korábban....a járdán!  :hehe:

ez a lényeg.100x annyian vannak az úton,mint a 80as években.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 12:39:45
Munkaidő van, mindenki unatkozik. :)

AndyA

Ha nagyon unatkozol, berakhatnál néhány fotót a te kamera és monitor beépítésedről :) Azt csiripelték a két méternél magasabb verebek, hogy neked van ilyen tapasztalatod :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 12:39:59
Én vagyok értetlen, mert nem vagyok fogyasztója az sok csiribiri kütyünek?  :laugh:
Mondtam, hogy a "ha" tartalmú mondatoknak semmi értelme.....
Ha téved, hibás....egyéb ok miatt rosszul mutat/sípol.....akkor ugye rá hagyatkozva simán gázolsz. Honnan tudod, hogy mikor működik megfelelően?  :taps:

Egyébként már a 2008-as 7-esen van első sárvédő ívben két oldalra látó kamera. Ez mondjuk nem rossz! Mert amikor állsz ki a kapun és az autó mérete miatt nem látsz ki oldalra mivel elég messze ülsz a kapu vonalától.....akkor mutatja neked, hogy jön-e gyalogos a járdán vagy nem.
Mondjuk én enélkül is ki tudnék csorogni a kapun....lenne ideje elugrálni a gyalogosoknak!  :vigyor3:
Még mielőtt azt mondod, hogy ezelőtt sem volt ott kamera és mégis ki tudtak állni a kapun ilyen nagy autóval is......úgy megjegyezném, hogy nem volt ennyi balfax füldugós zombi gyalogos (tempósan tekerő biciklis) korábban....a járdán!  :hehe:

Ha téve, hibás, és egyéb ok miatt sípol, amikor a tükörbe nézve szerintem nem kéne, akkor jön a fejvakarás, hogy vajon miért is sípol, és megállok. Lásd gyerek példa. Nem kezdtem el tolatni, mert sípolt, de nem láttam okát. Kiszálltam, és ott volt a gyerek. Tehát nem hagyatkoztam rá, és nem indultam el.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:41:16
ez a lényeg.100x annyian vannak az úton,mint a 80as években.

Pontosan 100x?
Mire alapozod ezt a kijelentésed?
Mutass valami hiteles bizonyítékot! De pontosan 100x-osa legyen a 80as évekhez képest!  :eplus2:

Addig csak duma!  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 12:42:14
Azért nem semmi, hogy egy egyszerű hozzászólásomból 3 oldalnyi rizsa keletkezett :D
mindig így van.egy jelentéktelen hsz-ből indul a lavina.....ez a GéeSeR meg nem tudja szónélkül hagyni,mert annyira ráér.Aztán meg jön avval,amikor ráerőlteti a véleményét a másikra.Aztán jön amikor-mindig hülyeséget beszél.Aztán a végén kiderül,hogy semmi alapja amit mond,csak unatkozik.... :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 12:43:06
Pontosan 100x?
Mire alapozod ezt a kijelentésed?
Mutass valami hiteles bizonyítékot! De pontosan 100x-osa legyen a 80as évekhez képest!  :eplus2:

Addig csak duma!  :laugh:
nahúzzel mostmárdolgozni! :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:43:57
Ha téve, hibás, és egyéb ok miatt sípol, amikor a tükörbe nézve szerintem nem kéne, akkor jön a fejvakarás, hogy vajon miért is sípol, és megállok. Lásd gyerek példa. Nem kezdtem el tolatni, mert sípolt, de nem láttam okát. Kiszálltam, és ott volt a gyerek. Tehát nem hagyatkoztam rá, és nem indultam el.

Lehet valaki odatette a gyereket, mert látták a radar fejeket a lökhárítódon!  :eplus2:
Azért ezzel a hirtelen kiszállással vigyázz, mert lehet ez egy előre eltervezett trükkös rablásnak indult!  8)  Aztán meglátták a hatalmas méreted (vicces fiúknak: magasság) és inkább elvitték a gyereket.....aki ezért bukta a beígért nyalókát!   :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 12:44:27
Ha téve, hibás,

teve? Azt neked pont látnod kellene... :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 12:45:05
Ha téve, hibás, és egyéb ok miatt sípol, amikor a tükörbe nézve szerintem nem kéne, akkor jön a fejvakarás, hogy vajon miért is sípol, és megállok. Lásd gyerek példa. Nem kezdtem el tolatni, mert sípolt, de nem láttam okát. Kiszálltam, és ott volt a gyerek. Tehát nem hagyatkoztam rá, és nem indultam el.

Már bocs, de te nem is vezetsz.

(Joe voltam...)  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:45:19
"Ha téve, hibás, és egyéb ok miatt sípol, amikor a tükörbe nézve szerintem nem kéne, akkor jön a fejvakarás, hogy vajon miért is sípol, és megállok. "

Mondtam, hogy a "ha" tartalmú mondatok feleslegesek.....  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 12:46:22

Mondtam, hogy a "ha" tartalmú mondatok feleslegesek.....  :hehe:

Akkor ez rád is igaz?  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 12:46:35
Lehet valaki odatette a gyereket, mert látták a radar fejeket a lökhárítódon!  :eplus2:
Azért ezzel a hirtelen kiszállással vigyázz, mert lehet ez egy előre eltervezett trükkös rablásnak indult!  8)  Aztán meglátták a hatalmas méreted (vicces fiúknak: magasság) és inkább elvitték a gyereket.....aki ezért bukta a beígért nyalókát!   :laugh:
te mindig meglátod a hatalmas méretét egyből! :eplus2: pontosabban csak azt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:47:59
Akkor ez rád is igaz?  :laugh:

Ha te mondod!  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:48:48
te mindig meglátod a hatalmas méretét egyből! :eplus2: pontosabban csak azt.

Ellenben veled, mert veled kapcsolatban az ellenkezőjét látja mindenki..... :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 12:50:19
Ellenben veled, mert veled kapcsolatban az ellenkezőjét látja mindenki..... :hehe:
veled ellentétben senki más nem foglalkozik a méretemmel az asszonyon kívül. :nyes:

A BT csak szeretne,de ő már csak ilyen..... :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 12:52:32
veled ellentétben senki más nem foglalkozik a méretemmel az asszonyon kívül. :nyes:

Mindig mondogatja, hogy az is kicsi?  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:53:25
Mindig mondogatja, hogy az is kicsi?  :laugh:

 :lol002:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 12:54:24
Mindig mondogatja, hogy az is kicsi?  :laugh:
Van ahol nem segít a sámli, vagy egy párna  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 12:55:28
Van ahol nem segít a sámli, vagy egy párna  :eplus2:

 :lol002:

Ezt most tapasztalatból mondod?  :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 12:57:06
:lol002:

Ezt most tapasztalatból mondod?  :hehe:

Miért? Nálad bevált a sámli/párna Domival?  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 12:57:29
:lol002:

Ezt most tapasztalatból mondod?  :hehe:
Nekem nem kell se sámli, se párna. Az említett hatalmas méretekre se volt még panasz, az első rémület után mindenki megbirkózott vele  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 12:58:03
mindenki megbirkózott vele  :nyes:

Nem állt fel?  :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 13:01:45
Mielőtt AndyA elveszne a sok sámli és párna között, másolom még egyszer a hozzá fűzött kérdést ;)

Válasz
Munkaidő van, mindenki unatkozik. :)

AndyA

Ha nagyon unatkozol, berakhatnál néhány fotót a te kamera és monitor beépítésedről :) Azt csiripelték a két méternél magasabb verebek, hogy neked van ilyen tapasztalatod :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 13:06:09
Ha nagyon unatkozol, berakhatnál néhány fotót a te kamera és monitor beépítésedről :) Azt csiripelték a két méternél magasabb verebek, hogy neked van ilyen tapasztalatod :)

Lapozz vissza, szerintem az elektromos fórumba ment anno.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 13:06:51
Pontosan 100x?
Mire alapozod ezt a kijelentésed?
Mutass valami hiteles bizonyítékot! De pontosan 100x-osa legyen a 80as évekhez képest!  :eplus2:

Addig csak duma!  :laugh:

Azután csodálkozik, hogy folyton savazzák. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 13:07:11
Lapozz vissza, szerintem az elektromos fórumba ment anno.

AndyA

Tipcsi visszajött, szóval kezd a századik oldalról... :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 13:21:15
Mindig mondogatja, hogy az is kicsi?  :laugh:
Van egy örök érvényű közmondás: Kis ember nagy bottal jár. :nyes: ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 13:24:59
Van egy örök érvényű közmondás: Kis ember nagy bottal jár. :nyes: ;)

De nálad még ez is kivétel!  :laugh:
Lehet nagy a botod, de a kukid kicsi.....mondta BT, mikor Stifflerével hasonlítgatta!  :hehe:
Csak nem értem miért nekem panaszkodott......  :vomit:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 13:26:30
Van egy örök érvényű közmondás: Kis ember nagy bottal jár. :nyes: ;)

Ezt (MEG AZT) Tipcsinek add be...  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 13:30:00
De nálad még ez is kivétel!  :laugh:
Lehet nagy a botod, de a kukid kicsi.....mondta BT, mikor Stifflerével hasonlítgatta!  :hehe:
Csak nem értem miért nekem panaszkodott......  :vomit:
erre is van egy mondás.azért ekkora ,hogy ne fájjon! :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2014.09.29 hétfő, 13:31:26
erre is van egy mondás.azért ekkora ,hogy ne fájjon! :hehe:

És ezt miért pont Tipcsinek írod?  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2014.09.29 hétfő, 13:33:01
És ezt miért pont Tipcsinek írod?  :laugh:

Én sem értem.....  :nemtudom:

(összekevert veled  :hehe:)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 13:35:33
mindenki megfoghatja a bokáját és vazelin nélkül kapja Domi tehetségét! :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 13:38:14
Lapozz vissza, szerintem az elektromos fórumba ment anno.

AndyA

MKIII-as elektromosba? (én eddig csak a IV-est nézegettem :D Vajh' miért :D )

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 13:42:11
MKIII-as elektromosba? (én eddig csak a IV-est nézegettem :D Vajh' miért :D )
Ha tényleg az elektromosban van, akkor biztos ott, mert MK3-ba szerelte be.
De szerintem keress rá a hsz-re. Szemüvegtartó, tolató kamera, vagy hasonló szóra keress, és szűkíts rá AndyA hsz-eire.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Patek - 2014.09.29 hétfő, 14:01:31
Ha tényleg az elektromosban van, akkor biztos ott, mert MK3-ba szerelte be.
De szerintem keress rá a hsz-re. Szemüvegtartó, tolató kamera, vagy hasonló szóra keress, és szűkíts rá AndyA hsz-eire.

Találtam, de csak gyors leírást egyelőre. Azt, hogy hogy néz ki a szemüvegtartóban, azt még nem :) Bár nem tudom, hogy az MKIII és MKIV szemüvegtartója mennyiben különbözik, de nagy különbség sztem nem lehet

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 14:04:57
Ha tényleg az elektromosban van, akkor biztos ott, mert MK3-ba szerelte be.
De szerintem keress rá a hsz-re. Szemüvegtartó, tolató kamera, vagy hasonló szóra keress, és szűkíts rá AndyA hsz-eire.
azt hogyan kell?AndyA-ra szűkíteni?de most komolyan.... :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 14:10:43
azt hogyan kell?AndyA-ra szűkíteni?de most komolyan.... :eplus2:

Meglepő lesz a válasz. A Keresés nevű funkcióban beírod a usernévhez.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.09.29 hétfő, 14:12:12
azt hogyan kell?AndyA-ra szűkíteni?de most komolyan.... :eplus2:
Megkéred, hogy szorítson kicsit  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 15:07:42
Meglepő lesz a válasz. A Keresés nevű funkcióban beírod a usernévhez.

AndyA
mit gondolsz miért kérdeztem? jobb oldalon is van egy kereső,oda hogyan és mit?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2014.09.29 hétfő, 15:08:44
Megkéred, hogy szorítson kicsit  :eplus2:
ezt mesélte a Tipcsi csak azt nem gondoltam,hogy te is tudod.... :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2014.09.29 hétfő, 15:19:49
mit gondolsz miért kérdeztem? jobb oldalon is van egy kereső,oda hogyan és mit?

Az csak kulcsszavakra keres. Ahogy mondtam, Keresés nevű funkciót keress.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Styleair - 2014.09.29 hétfő, 21:46:53
MKIII-as elektromosba? (én eddig csak a IV-est nézegettem :D Vajh' miért :D )
Ne offolj már, nemlátod, hogy bhu***nak! :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2014.10.10 péntek, 23:29:23
1,5 év használat után ma először volt értelme, hogy van DVR a kcosiban.
Kőbánya felől mentem Kispest felé a Sibrik felüljárón, már a végén jártam, amikor szabálytalanul fordult egy 120-as Skoda nagy tempóval szemből a felüljáróra, kitört a fara, ellenkormány erre-arra, majd áttért a mi sávunkba, és a kettővel előttem levő Skoda Octavia-t telibekapta, és kiütötte a sávjából.  :szomoru1:
Az előttem levő, meg én is félreálltunk, hívtunk mentőt, rendőrt, az Octavia sofőrje alig bírt kiszállni a kocsiból. Lufik durrantak, stb. Mint egy kb. 2-3 perc beszélgetés után kiderült, hogy a 120-as Skoda-nak nem volt biztosítása... Aztán jöttek a rendőrök, kellett vallomás, mint szemtanú, stb. Látták, hogy van a kocsimban DVR, és kérdezték, hogy elkérhetik-e a felvételt. Mondtam persze. Elővettek egy laptopot, kártyaolvasót, és lemásolták a vonatközó részeket.

Namost hazaértem, felhoztam a kártyát, gondoltam feltöltöm, és belinkelem a videót. De ami az érdekes, hogy a baleset előtti videót nem játsza le semmi. :( Azt írja ki, hogy sérült fájl. Az első, és a hátsó kamera fájljára is. A korábbi videók, meg az a videó már lejátszható, ami akkor indult, amikor én elhagytam a helyszínt.

Kérdés, hogy valaki meg tudja-e nézni a fájlokat, hogy le lehet-e játszani valamivel? Szeretném visszanézni, érdekesség képpen. Én VLC-vel, és MPC-HC lejátszóval próbáltam.

Kérdeztem egyébként, hogy amúgy jó-e valamire ez a felvétel, meg úgy általában ez a kamera. És mondták, hogy pl. bíróságon tárgyaláson nem használhatják fel hivatalosan, de lévén ott azonnal a helyszínen átadtam, így azért mégiscsak befolyásolhatja a döntést.

Itt egy kép, amikor indulok el.
(http://kepfeltoltes.hu/141010/Sibrik-DVR_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Ez meg a hátsó kamera képe, amikor már elhaladtam mellettük.
(http://kepfeltoltes.hu/141010/Sibrik-DVR_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: xrobe - 2014.10.11 szombat, 11:51:10
1,5 év használat után ma először volt értelme, hogy van DVR a kcosiban.
...
Nekem egyszer a telómon sérült meg egy videó, és akkor a HD Video Repair Pro segített.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: oritomi - 2015.01.28 szerda, 17:58:20
Talán,hogy a témánál maradjunk.... Ez lenne a végső megoldás?
https://www.youtube.com/watch?x-yt-ts=1422411861&v=LfrN8IVQB84&x-yt-cl=84924572

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2015.01.30 péntek, 10:30:24
1,5 év használat után ma először volt értelme, hogy van DVR a kcosiban.
Kőbánya felől mentem Kispest felé a Sibrik felüljárón, már a végén jártam, amikor szabálytalanul fordult egy 120-as Skoda nagy tempóval szemből a felüljáróra, kitört a fara, ellenkormány erre-arra, majd áttért a mi sávunkba, és a kettővel előttem levő Skoda Octavia-t telibekapta, és kiütötte a sávjából.  :szomoru1:
Az előttem levő, meg én is félreálltunk, hívtunk mentőt, rendőrt, az Octavia sofőrje alig bírt kiszállni a kocsiból. Lufik durrantak, stb. Mint egy kb. 2-3 perc beszélgetés után kiderült, hogy a 120-as Skoda-nak nem volt biztosítása... Aztán jöttek a rendőrök, kellett vallomás, mint szemtanú, stb. Látták, hogy van a kocsimban DVR, és kérdezték, hogy elkérhetik-e a felvételt. Mondtam persze. Elővettek egy laptopot, kártyaolvasót, és lemásolták a vonatközó részeket.

Namost hazaértem, felhoztam a kártyát, gondoltam feltöltöm, és belinkelem a videót. De ami az érdekes, hogy a baleset előtti videót nem játsza le semmi. :( Azt írja ki, hogy sérült fájl. Az első, és a hátsó kamera fájljára is. A korábbi videók, meg az a videó már lejátszható, ami akkor indult, amikor én elhagytam a helyszínt.

Kérdés, hogy valaki meg tudja-e nézni a fájlokat, hogy le lehet-e játszani valamivel? Szeretném visszanézni, érdekesség képpen. Én VLC-vel, és MPC-HC lejátszóval próbáltam.

Kérdeztem egyébként, hogy amúgy jó-e valamire ez a felvétel, meg úgy általában ez a kamera. És mondták, hogy pl. bíróságon tárgyaláson nem használhatják fel hivatalosan, de lévén ott azonnal a helyszínen átadtam, így azért mégiscsak befolyásolhatja a döntést.

Itt egy kép, amikor indulok el.
[img width=800 height=500]http://kepfeltoltes.hu/141010/Sibrik-DVR_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img

Ez meg a hátsó kamera képe, amikor már elhaladtam mellettük.
[img width=800 height=500]http://kepfeltoltes.hu/141010/Sibrik-DVR_2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg[/img
Nekem is volt már párszor sérült fájl és semmivel nem tudtam lejátszani.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 10:35:16
Nekem is volt már párszor sérült fájl és semmivel nem tudtam lejátszani.
Sajnos én se, azóta se. Pár ismerősnek elküldtem, hogy próbálkozzanak vele, se semmi. Megpróbáltam másik mem.kártyával is, azzal is ez lett az eredmény. Tehát a készülék hülyül meg néha, nem a kártyával volt a baj.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 11:09:03
Sajnos én se, azóta se. Pár ismerősnek elküldtem, hogy próbálkozzanak vele, se semmi. Megpróbáltam másik mem.kártyával is, azzal is ez lett az eredmény. Tehát a készülék hülyül meg néha, nem a kártyával volt a baj.

Szerintem az olcsó kategóriába (márkától függetlenül, mert szerintem a "bele" mindnek ugyanaz) simán előfordul ill. megszokott, hogy vannak hibák.
Rögzítésben, fájlban vagy úgy az egész működésben.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2015.01.30 péntek, 11:12:45

Szerintem az olcsó kategóriába (márkától függetlenül, mert szerintem a "bele" mindnek ugyanaz) simán előfordul ill. megszokott, hogy vannak hibák.
Rögzítésben, fájlban vagy úgy az egész működésben.

akkor Domi gagyit vett?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 11:13:59

Szerintem az olcsó kategóriába (márkától függetlenül, mert szerintem a "bele" mindnek ugyanaz) simán előfordul ill. megszokott, hogy vannak hibák.
Rögzítésben, fájlban vagy úgy az egész működésben.

Márpedig ez bőven az olcsó kategória. Olyan 20-22e körül már lehet kapni jó FullHD-s kamerát. Gondolkodom, hogy valamikor cserélek egyet. Csak olyan kéne, ami dual-os. Ilyet meg még nem nagyon találtam.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 11:14:39
akkor Domi gagyit vett?
Mai szemmel nézve, tul.képpen igen. Akkor jó készüléknek számított, mára már kicsit elavult lett.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 11:19:30
akkor Domi gagyit vett?

Amikor vette, akkor még elfogadhatónak számított. Persze akkor is voltak nagyon jók, amik most vannak abban az árban, mint ez a gagyi volt újkorában.  :vigyor3:
 
Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 11:22:39
Márpedig ez bőven az olcsó kategória. Olyan 20-22e körül már lehet kapni jó FullHD-s kamerát. Gondolkodom, hogy valamikor cserélek egyet. Csak olyan kéne, ami dual-os. Ilyet meg még nem nagyon találtam.

Igen, most már vannak "olcsón" valóban jók. De teljesen felesleges a Full HD.
Csak drága kártyát igényel és nem is biztos, hogy a készülék valós felbontásban rögzít csak i-ben.
Azért valós Full HD-ben  min. 24 fps-el rögzíteni azért még mindig nem olcsó.

A dual szerintem nem annyira szükséges. Csak egy funkció, amivel drágább.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 11:27:23
Igen, most már vannak "olcsón" valóban jók. De teljesen felesleges a Full HD.
Csak drága kártyát igényel és nem is biztos, hogy a készülék valós felbontásban rögzít csak i-ben.
Azért valós Full HD-ben  min. 24 fps-el rögzíteni azért még mindig nem olcsó.

A dual szerintem nem annyira szükséges. Csak egy funkció, amivel drágább.
Ha már veszek, akkor azt a párezret már kifizetem érte. Simán nekemjöhetnek hátulról is, mint ahogy tették ezt már 3x is.
A FullHD megint olyan, hogy nem baj, ha tudja. Barátom, aki belföldön egy gyógyszergyártó cégnek fuvaroz, vett valami Concorde készüléket, 20e-ért. Az single kamerás. Mutatott videókat vele, szerintem jó képe volt, és este is vállalható. Ha annak a dual verziója olyan 25e körül lenne, akkor nekem az megfelelne. És nagyságrendekkel (ugye  :vigyor3: ) lenne jobb, mint a jelenlegi.

Szerk.: ezt vette: http://www.220volt.hu/ConCorde+RoadCam+HD+30

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2015.01.30 péntek, 11:34:41

Tessék: http://www.220volt.hu/ConCorde+RoadCam+HD+20

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 11:44:14
Tessék: http://www.220volt.hu/ConCorde+RoadCam+HD+20

Erre még régebben BDWTeam írta, hogy simán jó.  :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 11:48:40
Ha már veszek, akkor azt a párezret már kifizetem érte. Simán nekemjöhetnek hátulról is, mint ahogy tették ezt már 3x is.
A FullHD megint olyan, hogy nem baj, ha tudja. Barátom, aki belföldön egy gyógyszergyártó cégnek fuvaroz, vett valami Concorde készüléket, 20e-ért. Az single kamerás. Mutatott videókat vele, szerintem jó képe volt, és este is vállalható. Ha annak a dual verziója olyan 25e körül lenne, akkor nekem az megfelelne. És nagyságrendekkel (ugye  :vigyor3: ) lenne jobb, mint a jelenlegi.

Szerk.: ezt vette: http://www.220volt.hu/ConCorde+RoadCam+HD+30

Ha hátulról neked mennek, arról miért kell felvétel?  perverz                    Már 3x is?  Vadász....vadász.....te ****ni jársz ide!  :D
Maradandó lesz, nyugi!  :eplus2:

Visszatérve a kamerához.  :vigyor3:
Elvileg úgysem fogadják el sehol még a magánfelvételt bizonyítéknak. A jármű hátsó sérülését egyébként sem nagyon kell bizonygatni, általában nem az a problémás.
Sok külföldi országban tilos is ilyet felszerelni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2015.01.30 péntek, 11:49:58
Ha hátulról neked mennek, arról miért kell felvétel?  perverz                    Már 3x is?  Vadász....vadász.....te ****ni jársz ide!  :D
Maradandó lesz, nyugi!  :eplus2:

Visszatérve a kamerához.  :vigyor3:
Elvileg úgysem fogadják el sehol még a magánfelvételt bizonyítéknak. A hátsó jármű sérülést egyébként sem nagyon kell bizonygatni, általában nem az a problémás.
Sok külföldi országban tilos is ilyet felszerelni.

Timcsi, maradj a villáskulcsnál. Minden, amit felhasználsz, az bizonyíték!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 11:53:53
Timcsi, maradj a villáskulcsnál. Minden, amit felhasználsz, az bizonyíték!

Értelek, de ha nem fogadja el pontosabban nem veszik figyelembe.....akkor olyan, mintha nincs vagy nem elég. Nem?

Én hiába mutattam be felvételt arról a kereszteződésről (más járművekkel persze, napi "működés közben"), ahol elvileg egy akkor 60 éves ember egy 1.8t kombi autóval SIMÁN és ZAVARÁS NÉLKÜL be tudna kanyarodni balra a szemből érkezők előtt zöld jelzésre indulva.....állítása szerint.
Ami gyakorlatilag lehetetlen!
Amennyi idő alatt és a motorral csak gyorsulok és kevesebb utat teszek meg, mint ő.  :zavart2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2015.01.30 péntek, 12:10:41
Ha hátulról neked mennek, arról miért kell felvétel?  perverz                    Már 3x is?  Vadász....vadász.....te ****ni jársz ide!  :D
Maradandó lesz, nyugi!  :eplus2:

Visszatérve a kamerához.  :vigyor3:
Elvileg úgysem fogadják el sehol még a magánfelvételt bizonyítéknak. A jármű hátsó sérülését egyébként sem nagyon kell bizonygatni, általában nem az a problémás.
Sok külföldi országban tilos is ilyet felszerelni.

Pl. Ausztriában. Akár 25 rugót is érhet (Euróban!).

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 12:12:39
Pl. Ausztriában. Akár 25 rugót is érhet (Euróban!).

AndyA

Annyiért megveszik? Veszek sok pár ezer forintosat és kimegyek eladom....
Hova kell vinni őket?  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2015.01.30 péntek, 12:15:35
Annyiért megveszik? Veszek sok pár ezer forintosat és kimegyek eladom....
Hova kell vinni őket?  :laugh:

Hüjeló... :)

Te fizethetsz annyit, ha elkapnak egy DVR-rel.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 12:16:24
Hüjeló... :)

Te fizethetsz annyit, ha elkapnak egy DVR-rel.

AndyA

De ha nem lopott?   ;D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 12:21:18
Ha hátulról neked mennek, arról miért kell felvétel?  perverz                    Már 3x is?  Vadász....vadász.....te ****ni jársz ide!  :D
Maradandó lesz, nyugi!  :eplus2:

Először azt írtam, hogy belém jöttek. Aztán átírtam arra, hogy nekem jöttek, gondoltam ez nem csiklandozza meg a homoerotikus fantáziád. Hát de mégis  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 12:23:43
Először azt írtam, hogy belém jöttek. Aztán átírtam arra, hogy nekem jöttek, gondoltam ez nem csiklandozza meg a homoerotikus fantáziád. Hát de mégis  :eplus2:

Hát ha egyszer azt írod......én csak kiolvastam!  :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 12:25:35
Értelek, de ha nem fogadja el pontosabban nem veszik figyelembe.....akkor olyan, mintha nincs vagy nem elég. Nem?

Én hiába mutattam be felvételt arról a kereszteződésről (más járművekkel persze, napi "működés közben"), ahol elvileg egy akkor 60 éves ember egy 1.8t kombi autóval SIMÁN és ZAVARÁS NÉLKÜL be tudna kanyarodni balra a szemből érkezők előtt zöld jelzésre indulva.....állítása szerint.
Ami gyakorlatilag lehetetlen!
Amennyi idő alatt és a motorral csak gyorsulok és kevesebb utat teszek meg, mint ő.  :zavart2:

Az, hogy a bíróságot elrángatod oda, és megmutatod, hogy hogy működik ott a dolog más járművekkel, és kb. milyen lehetett az, amikor a te baleseted történt, az egy dolog.
Ha átadsz egy mem.kártyát, hogy ÍGY történt, az egy másik dolog. És még ha hivatalosan nem is fogadhatják el bizonyítékként, azért ha a bíró megnézi, akkor látja mi volt a helyzet, és mondjuk úgy dönt, ahogy az helyes, max. azt mondja, hogy a felvételt látta, de nem vette figyelembe. Ha ott van az egyértelmű képi bizonyíték, akkor azok után már nyilván nem fog az azon láthatóan vétkes fél javára dönteni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 12:32:51

A te bekezdésed csupa "ha" és feltételezés.
Az enyém is megmutatja, hogy amit emberünk állít az senki és semmilyen jármű által nem kivitelezhető! Ergo ő sem tudta volna megcsinálni = hazudik.

Mindkét eset "egy dolog".

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.01.30 péntek, 12:34:28
A te bekezdésed csupa "ha" és feltételezés.
Az enyém is megmutatja, hogy amit emberünk állít az senki és semmilyen jármű által nem kivitelezhető! Ergo ő sem tudta volna megcsinálni = hazudik.

Mindkét eset "egy dolog".

Sokat dolgoztam ma az Excel-ben a HA függvénnyel  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 12:36:04
Sokat dolgoztam ma az Excel-ben a HA függvénnyel  :vigyor3:

 :nyes:   :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2015.01.30 péntek, 13:12:55
Hüjeló... :)

Te fizethetsz annyit, ha elkapnak egy DVR-rel.

AndyA
:D :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.30 péntek, 14:16:13
Nem tudom ezt hol hallottad. De elfogadják. Sőt, már leírtam 1x asszem, hogy volt egy döntés az "illegális" felvételekről (pl felveszi telefonod a másikkal folytatott telefon beszélgetést), amelyben olyan általános állásfoglalás született, hogy a bíróság dolga az igazság kiderítése, ezért felhasználhat olyan felvételt is, amely a másik személyiségi jogainak megsértésével készült (mert nem tudott róla, hogy róla felvétel készül)
Szóval a kamerák felvételét sem utasíthatják vissza.

Nem hallottam, részese vagyok egy ilyen ügynek, amiben felvétel bizonyítja -nem az esetkori, sajnos- , hogy amit az egyik fél állít az gyakorlatilag és fizikailag lehetetlen! Tehát hazudik egyértelműen, ebben is.
Befogadta a bíróság és ennyi.
Szóval én nem olvastam róla, hanem sokkal közelebbről írom a tapasztalatot.
De nem akarlak meggyőzni, kívülről minden másképp működik ám.....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2015.01.31 szombat, 08:07:43
Hát, lehet a bíród sem hallott róla ...
Tudod, az ügyvéded dolga, hogy ezt is tudja, és reprezentálja (google, keres, talál, nyomtat, hivatkozik ...).
Amúgy pont ezért van a másodfok ... hihetetlen milyen bírói túlkapások meg egyértelműen téves ítéletek születnek.
Már lassan azt mondom, hogy esküdteket ide, meg precedensjogot ...

Nyilván te jobban tudod.....    :laugh:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2015.01.31 szombat, 09:14:53
Nyilván te jobban tudod.....    :laugh:

nem.nyilván te tudod jobban.ezt is..... :taps: :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2015.01.31 szombat, 09:35:27
Nem hallottam, részese vagyok egy ilyen ügynek, amiben felvétel bizonyítja -nem az esetkori, sajnos- , hogy amit az egyik fél állít az gyakorlatilag és fizikailag lehetetlen! Tehát hazudik egyértelműen, ebben is.
Befogadta a bíróság és ennyi.
Szóval én nem olvastam róla, hanem sokkal közelebbről írom a tapasztalatot.
De nem akarlak meggyőzni, kívülről minden másképp működik ám.....

Itt a lényeg.  Persze, hogy nem fogadják el.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2015.01.31 szombat, 11:19:51
Itt a lényeg.  Persze, hogy nem fogadják el.

Persze.

Mert ha te csinálsz egy traffipax felvételt egy Fiat kisteherről az autópályán, ami éppen 193 km/h-val megy, utólag hiába próbálkozol egy másik felvétellel, hogy 120-nál több nem jön ki belőle, az nyilván nem bizonyít semmit az eredeti esetre vonatkozóan, ugye? :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zoleex - 2015.01.31 szombat, 11:55:40
Persze.

Mert ha te csinálsz egy traffipax felvételt egy Fiat kisteherről az autópályán, ami éppen 193 km/h-val megy, utólag hiába próbálkozol egy másik felvétellel, hogy 120-nál több nem jön ki belőle, az nyilván nem bizonyít semmit az eredeti esetre vonatkozóan, ugye? :falbav: :falbav: :falbav: :falbav: :falbav:

AndyA

Ez egy teljesen más történet.
Tibi esetét nem ismerem pontosan....
Ha van DVR az autómban és rögzít egy balesetet azt elfogadják (figyelembe veszik), de azt hogy a baleset után én bejárom a helyszínt és (utólag) bizonyítani akarom, hogy amit a másik (vétkes) fél állít nem lehtséges/kivitelezhető nem fogadják el.  Mivel a tényleges (bal)esetről/szituációról nincs felvétel. 

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.24 csütörtök, 13:48:40
Sziasztok!

Manapság milyen menetrögzítő kamerát lenne érdemes venni?
Itthon beszerezhető, nem gagyi kínai kellene.
Első-hátsó kamerás (külön egységben).
Képminősége nagyon jó legyen, rendszámokat menet közben elől-hátul fel lehessen ismerni a felvételen.

Köszi!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2015.09.24 csütörtök, 13:52:59
Sziasztok!

Manapság milyen menetrögzítő kamerát lenne érdemes venni?
Itthon beszerezhető, nem gagyi kínai kellene.
Első-hátsó kamerás (külön egységben).
Képminősége nagyon jó legyen, rendszámokat menet közben elől-hátul fel lehessen ismerni a felvételen.

Köszi!

Gopro-t már ne.lassan a BB sorsára jut.... :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.09.24 csütörtök, 15:17:10
Sziasztok!

Manapság milyen menetrögzítő kamerát lenne érdemes venni?
Itthon beszerezhető, nem gagyi kínai kellene.
Első-hátsó kamerás (külön egységben).
Képminősége nagyon jó legyen, rendszámokat menet közben elől-hátul fel lehessen ismerni a felvételen.

Köszi!

A kirabbi beszerzeses kamera akkor vallalhato volt, ma mar nagyon gyenge. Raadasul nekem mintha a hatso egyseg mar nem is mukodne. Amik a youtube-on vannak felvetelek, nagysagrendekkel jobbak, mint ezek.

Egy baratom kamionozik, o vett valami Concorde kamerat. A tipusat nem tudom, de 30-as szam van benne. Mist nem tudom kikeresni. O kiprobalt sokfelet, es vegul e mellett dontott.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Butcher88 - 2015.09.24 csütörtök, 15:45:28
Engem is érdekelne ez a téma,hogy mit érdemes most megvenni.
Erősen gondolkozom egy ilyen első-hátsó kamera beépítésén. ::)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2015.09.24 csütörtök, 16:16:16
Sziasztok!

Manapság milyen menetrögzítő kamerát lenne érdemes venni?
Itthon beszerezhető, nem gagyi kínai kellene.
Első-hátsó kamerás (külön egységben).
Képminősége nagyon jó legyen, rendszámokat menet közben elől-hátul fel lehessen ismerni a felvételen.

Köszi!

Nézd meg a www.garmin.hu -t, most van nekik több féle, profik, az áruk is az...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.24 csütörtök, 16:18:45
A kirabbi beszerzeses kamera akkor vallalhato volt, ma mar nagyon gyenge. Raadasul nekem mintha a hatso egyseg mar nem is mukodne. Amik a youtube-on vannak felvetelek, nagysagrendekkel jobbak, mint ezek.

Egy baratom kamionozik, o vett valami Concorde kamerat. A tipusat nem tudom, de 30-as szam van benne. Mist nem tudom kikeresni. O kiprobalt sokfelet, es vegul e mellett dontott.

Akinek kellene, neki nem mernék ajánlani kínai csodát próba szerencse alapon. Magamnak vettem ilyen kínait annó, de nem vagyok megelégedve vele. Képe se jó, az akkuja/töltése is sz.r. Egy már meg is pusztult. Múltkor valamit vissza akartam nézni, erre akkor nézem, h akadozik rajta a videó. Persze pont olyan rész kellett volna, aminél leakadt és a kereszteződés előtti és utáni 100 méter és a piros lámpa alatti várakozás kiesett.

Concorde-t nézem én is, illetve a Prestigio-nak találtam kameráját, ami még vállalható áron van és nem csingcsang márka. Viszont a dual kamera nem divat, ahogy látom. Inkább az előre is egy, hátra is egy lehet a befutó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2015.09.24 csütörtök, 16:19:45
http://www.garmin.hu/termekek/dash-cam-20
http://www.garmin.hu/termekek/dash-cam-30
http://www.garmin.hu/termekek/dash-cam-35
http://www.garmin.hu/termekek/nuevicam-lmt

Ha valamelyik érdekel szólj, a napkban tárgyaltam velük klub kedvezményről.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.24 csütörtök, 16:21:32
Nézd meg a www.garmin.hu -t, most van nekik több féle, profik, az áruk is az...

Áhhhh, Garmin nagyon drága...
Legalább 70%-os kedvezményt kellene kialkudni :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.09.24 csütörtök, 16:46:27
Akinek kellene, neki nem mernék ajánlani kínai csodát próba szerencse alapon. Magamnak vettem ilyen kínait annó, de nem vagyok megelégedve vele. Képe se jó, az akkuja/töltése is sz.r. Egy már meg is pusztult. Múltkor valamit vissza akartam nézni, erre akkor nézem, h akadozik rajta a videó. Persze pont olyan rész kellett volna, aminél leakadt és a kereszteződés előtti és utáni 100 méter és a piros lámpa alatti várakozás kiesett.

Concorde-t nézem én is, illetve a Prestigio-nak találtam kameráját, ami még vállalható áron van és nem csingcsang márka. Viszont a dual kamera nem divat, ahogy látom. Inkább az előre is egy, hátra is egy lehet a befutó.
Valljuk be oszinten: egy sapka sz@rt nem er az a kamera  :vigyor3: Mondom ezt ugy, hogy nekem is az van. Ejjel hasznalhatatlan, nappal is sak a kizvetlen elotted levo rendszamat tudod leolvasni, es nehany felvetel egyszeruen nem visszanezheto. Paraknak a memoriakartyat is megolte. Nekem azt legalabb nem. Az akksijat nem tudom, mert nekem automatan tapot kap gyujtason.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.24 csütörtök, 17:02:58
Valljuk be oszinten: egy sapka sz@rt nem er az a kamera  :vigyor3: Mondom ezt ugy, hogy nekem is az van. Ejjel hasznalhatatlan, nappal is sak a kizvetlen elotted levo rendszamat tudod leolvasni, es nehany felvetel egyszeruen nem visszanezheto. Paraknak a memoriakartyat is megolte. Nekem azt legalabb nem. Az akksijat nem tudom, mert nekem automatan tapot kap gyujtason.

most megint vettem egy kínait, ami jó pici és a hifihez van kapcsolva. Egyenlőre egészen bevált. Eddig egyszer néztem vissza, akkor elfogadható volt a képminőség, mondjuk az egész cucc 9eHuf-ban volt.

Garmin nagyon jó, megbízható szép a képe, csak a mérete nagy és rohadt drága. a legolcsóbb is majdnem 80eHuf.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.25 péntek, 00:12:27
A kirabbi beszerzeses kamera akkor vallalhato volt, ma mar nagyon gyenge. Raadasul nekem mintha a hatso egyseg mar nem is mukodne. Amik a youtube-on vannak felvetelek, nagysagrendekkel jobbak, mint ezek.

Egy baratom kamionozik, o vett valami Concorde kamerat. A tipusat nem tudom, de 30-as szam van benne. Mist nem tudom kikeresni. O kiprobalt sokfelet, es vegul e mellett dontott.

Concorde Roadcam HD20 és HD30. Ezeket küldtem el. Youtube videók alapján korrekt képük van. Nekem ez a HD20 most kicsit megtetszett. Lehet, hogy én is lecserélem hamarosan...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Butcher88 - 2015.09.25 péntek, 15:50:33
Teszem fel vennék egy ilyen Concorde kamerát,hogyan tudnám beépíteni?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.25 péntek, 22:01:35
Teszem fel vennék egy ilyen Concorde kamerát,hogyan tudnám beépíteni?

a talpát általában 3M ragasztóval látják el. Azzal fel tudod rakni az üvegre. Tápot a belső világításról tudsz adni. Javaslom a stabil táp megvételét, mert a hozzáadott szivargyújtós töltő az indítóáramot szépen áttolja és az tönkrevágja vagy az SD-t vagy a készüléket.

pl:
http://www.rpibolt.hu/termek/dc-dc_konverter_1224v_-_5v__5a.html (http://www.rpibolt.hu/termek/dc-dc_konverter_1224v_-_5v__5a.html)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.26 szombat, 23:52:28
Concorde Roadcam HD20 és HD30. Ezeket küldtem el. Youtube videók alapján korrekt képük van. Nekem ez a HD20 most kicsit megtetszett. Lehet, hogy én is lecserélem hamarosan...

HD30-ra esett a választás. Előre is egy, hátra is egy. Kíváncsi leszek rá.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Butcher88 - 2015.09.27 vasárnap, 09:13:30
a talpát általában 3M ragasztóval látják el. Azzal fel tudod rakni az üvegre. Tápot a belső világításról tudsz adni. Javaslom a stabil táp megvételét, mert a hozzáadott szivargyújtós töltő az indítóáramot szépen áttolja és az tönkrevágja vagy az SD-t vagy a készüléket.

pl:
http://www.rpibolt.hu/termek/dc-dc_konverter_1224v_-_5v__5a.html (http://www.rpibolt.hu/termek/dc-dc_konverter_1224v_-_5v__5a.html)

Köszönöm!
ég gondolkozom a dolgon.  ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.09.27 vasárnap, 12:39:34
HD30-ra esett a választás. Előre is egy, hátra is egy. Kíváncsi leszek rá.
Kíváncsi vagyok milyen lesz. A kamionos barátom esküszik rá. Amúgy ahogy néztem, van már HD50 is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 13:01:33
Kíváncsi vagyok milyen lesz. A kamionos barátom esküszik rá. Amúgy ahogy néztem, van már HD50 is.
Azt ugye tudjátok, hogy olyan gyártmány nincs, hogy concorde? Ez ugyan az a kínai ***,c sak éppen 3x áron.

Nézzük csak:

http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-021 (http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-021)
(http://www.concorde.hu/kepek/03-01-021.jpg)

http://www.ebay.com/itm/2-7-Dual-Lens-1080P-Full-HD-Car-DVR-Camera-Video-Recorder-Dash-Cam-Night-Vision-/121727578854?hash=item1c578772e6 (http://www.ebay.com/itm/2-7-Dual-Lens-1080P-Full-HD-Car-DVR-Camera-Video-Recorder-Dash-Cam-Night-Vision-/121727578854?hash=item1c578772e6)
(http://i.ebayimg.com/00/s/MTAwMVgxMDAx/z/LBwAAOSw~gRVzHre/$_57.JPG)

na nézzük a HD 30-at, persze ez sem gagyi kínai mi?
http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-022 (http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-022)
(http://www.concorde.hu/kepek/03-01-022.jpg)

nohát:
http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-G1W-2-7-Car-Dash-DVR-Camera-Video-CAM-Recorder-H-264-Night-Vision-/310752336819?hash=item485a485bb3 (http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-G1W-2-7-Car-Dash-DVR-Camera-Video-CAM-Recorder-H-264-Night-Vision-/310752336819?hash=item485a485bb3)
(http://i.ebayimg.com/00/s/NjAwWDgwMA==/z/CP0AAOSwR0JUN6SM/$_57.JPG)

rákeressek az 50-esre is?  :taps:

Jelenleg egy-két gyártó van, aki saját maga, jó minőséget gyárt és ebben a Garmin a legjobb. Szerintem vagy 80eHuf-ot kell minimum rááldozni, vagy nézed az ebay-est. Az újramatricázott ebay-es 3x áron baromság

Én ezt vettem és szerintem 6eHUf-ot megérte. Igaz, még csak 2 hónapja használom
http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-Vehicle-Car-Dash-Camera-Video-Register-Recorder-DVR-Cam-G-sensor-/251057417913?hash=item3a74302eb9 (http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-Vehicle-Car-Dash-Camera-Video-Register-Recorder-DVR-Cam-G-sensor-/251057417913?hash=item3a74302eb9)
(http://i.ebayimg.com/00/s/MTAwMFgxMDAw/z/r1QAAOSwjVVVsTk9/$_57.JPG)

Ha 30K környékén gondolkodnék (bár akkor inkább már néznék a Garmin felé), akkor valami ilyesmi:
http://www.ebay.com/itm/2-7-1080P-FHD-170-Night-Vision-Car-DVR-Video-Recorder-Dash-Cam-Vehicle-Camera-/231508747795?hash=item35e6ff2613 (http://www.ebay.com/itm/2-7-1080P-FHD-170-Night-Vision-Car-DVR-Video-Recorder-Dash-Cam-Vehicle-Camera-/231508747795?hash=item35e6ff2613)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.09.27 vasárnap, 13:08:05
Azt ugye tudjátok, hogy olyan gyártmány nincs, hogy concorde? Ez ugyan az a kínai ***,c sak éppen 3x áron.

Nézzük csak:

http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-021

http://www.ebay.com/itm/2-7-Dual-Lens-1080P-Full-HD-Car-DVR-Camera-Video-Recorder-Dash-Cam-Night-Vision-/121727578854?hash=item1c578772e6

Jelenleg egy-két gyártó van, aki saját maga, jó minőséget gyárt és ebben a Garmin a legjobb. Szerintem vagy 80eHuf-ot kell minimum rááldozni, vagy nézed az ebay-est. Az újramatricázott ebay-es 3x áron baromság
Én két dolgot tudok elképzelni.
Az egyik, hogy a kettő tényleg tökugyanaz, a Concorde megveszi ebay-ről, rányomja a logót, és eladja 3x annyiért :)

A másik, hogy ez is olyan, mint általában a kínai termékpaletta. Egy ismert dizájnt lenyúlnak, beletolnak valami gagyi belsőt, és eladják. Ezt csinálják az autóiparral is, van kínai (amúgy androidos) iPhone, ami megszólalásig hasonlít az eredeti Apple-re, stb. Itt a képeket is vannak minimális eltérések. Pl. más formájú a ragasztós rész, más a ragascshoz a csatlakozás (gömbfej vs. a másik), az optika jobb felső sarkában más színű a lámpa, a kijelzős oldalon a két szélén más színű a lukacsos rész, stb. Szóval lehet, hogy csak egy Concorde-nak néző tárgy, valami trágya belsővel.

De persze lehet tökugyanaz is. Amíg ki nem próbálja valaki, addig mindkettő csak feltételezés.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 13:14:18

Domi, a Concorde egy magyar cég, szerintem itthon is kevesen ismerik (max a vezetékes, újramatricázott telefonokról), és a cég infóban is az importálásra helyzeték a hangsúlyt az érzésem szerint. Senki nem akar egy magyar terméket hamisítani, pláne kínában, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a concorde cég létezik
http://www.concorde.hu/index.php?a=ceginfo (http://www.concorde.hu/index.php?a=ceginfo)

Mondjuk ezért a pénzért én nem próbálnám ki a Concorde-ot, hanem megvenném a kínait. Vagy fel lehet tenni a kérdést a Concorde-nak, hogy mi van, miért adják ilyen drágán a concorde matricát a kínai szaron.

Amúgy ez a kép is magáért beszél:
http://autos-kamera.arukereso.hu/concorde/roadcam-hd-30-p185062063/?gclid=CLeT6q6Ll8gCFdQaGwodejkG0g (http://autos-kamera.arukereso.hu/concorde/roadcam-hd-30-p185062063/?gclid=CLeT6q6Ll8gCFdQaGwodejkG0g)

"BRAND" szócskát a tetején ajánlom mindenki figyelmébe :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.09.27 vasárnap, 13:17:16
Domi, a Concorde egy magyar cég, szerintem itthon is kevesen ismerik (max a vezetékes, újramatricázott telefonokról), és a cég infóban is az importálásra helyzeték a hangsúlyt az érzésem szerint. Senki nem akar egy magyar terméket hamisítani, pláne kínában, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a concorde cég létezik
http://www.concorde.hu/index.php?a=ceginfo (http://www.concorde.hu/index.php?a=ceginfo)

Mondjuk ezért a pénzért én nem próbálnám ki a Concorde-ot, hanem megvenném a kínait. Vagy fel lehet tenni a kérdést a Concorde-nak, hogy mi van, miért adják ilyen drágán a concorde matricát a kínai szaron.
Ennyire nem néztem utána.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 13:20:09
Ennyire nem néztem utána.

Szeretek ránézni a dolgokra, mert sokan ebből a kína mindent gyárt dologból iszonyat hasznot húznak és beállítják, hogy az ő termékük mennyire világ első, holott csak 10Ft-ért felmatricázták. Nagyon nem szeretem az ilyet.

Nekem fontos volt, hogy pici legyen és ezért ne kelljen kivenni az autóból. Megvettem amit már belinkeltem és egyenlőre tökéletesen működik. Majd rakok fel valami felvételt is róla ok?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2015.09.27 vasárnap, 13:22:35
Szeretek ránézni a dolgokra, mert sokan ebből a kína mindent gyárt dologból iszonyat hasznot húznak és beállítják, hogy az ő termékük mennyire világ első, holott csak 10Ft-ért felmatricázták. Nagyon nem szeretem az ilyet.

Nekem fontos volt, hogy pici legyen és ezért ne kelljen kivenni az autóból. Megvettem amit már belinkeltem és egyenlőre tökéletesen működik. Majd rakok fel valami felvételt is róla ok?
Arra kíváncsi vagyok. Meg az esti teljesítményére is. Leginkább ott szoktak ezek elvérezni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2015.09.27 vasárnap, 13:27:55
Arra kíváncsi vagyok. Meg az esti teljesítményére is. Leginkább ott szoktak ezek elvérezni.
pfff....mit akarsz te csinálni azzal a kamerával....? :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 13:30:19
Arra kíváncsi vagyok. Meg az esti teljesítményére is. Leginkább ott szoktak ezek elvérezni.

éjszakaiban csak a garmin-t láttam ami jó, minden más vacak volt, mert a white balance-t nehéz normálisan összerakni és oda már pénz kell. Feltöltök egy éjszakait és majd látod, hogy full-DH-ban sem lehet elolvasni a rendszámtáblákat, mert a saját autó fényed túl sok neki

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 13:30:47
pfff....mit akarsz te csinálni azzal a kamerával....? :hehe:

ott lehet olyan megvilágítást csinálni, ami jó és látszik minden :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.27 vasárnap, 14:15:51
Kíváncsi vagyok milyen lesz. A kamionos barátom esküszik rá. Amúgy ahogy néztem, van már HD50 is.

Néztük a HD50-et, de igazából nem találtam meg, hogy mi a különbség a 30 és az 50 között technikailag, amiért drágább. Ezért maradt a 30-as, ami designban is szimpatikusabb.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 14:22:52
Néztük a HD50-et, de igazából nem találtam meg, hogy mi a különbség a 30 és az 50 között technikailag, amiért drágább. Ezért maradt a 30-as, ami designban is szimpatikusabb.

ebay-en megtalálod sokkal olcsóbban :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2015.09.27 vasárnap, 14:25:04
Azt ugye tudjátok, hogy olyan gyártmány nincs, hogy concorde? Ez ugyan az a kínai ***,c sak éppen 3x áron.

Nézzük csak:

http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-021 (http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-021)
img]http://www.concorde.hu/kepek/03-01-021.jpg[/img]

http://www.ebay.com/itm/2-7-Dual-Lens-1080P-Full-HD-Car-DVR-Camera-Video-Recorder-Dash-Cam-Night-Vision-/121727578854?hash=item1c578772e6 (http://www.ebay.com/itm/2-7-Dual-Lens-1080P-Full-HD-Car-DVR-Camera-Video-Recorder-Dash-Cam-Night-Vision-/121727578854?hash=item1c578772e6)
img width=600 height=600]http://i.ebayimg.com/00/s/MTAwMVgxMDAx/z/LBwAAOSw~gRVzHre/$_57.JPG[/img]

na nézzük a HD 30-at, persze ez sem gagyi kínai mi?
http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-022 (http://www.concorde.hu/index.php?fk=roadcam&csz=03-01-022)
img]http://www.concorde.hu/kepek/03-01-022.jpg[/img]

nohát:
http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-G1W-2-7-Car-Dash-DVR-Camera-Video-CAM-Recorder-H-264-Night-Vision-/310752336819?hash=item485a485bb3 (http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-G1W-2-7-Car-Dash-DVR-Camera-Video-CAM-Recorder-H-264-Night-Vision-/310752336819?hash=item485a485bb3)
img]http://i.ebayimg.com/00/s/NjAwWDgwMA==/z/CP0AAOSwR0JUN6SM/$_57.JPG[/img]

rákeressek az 50-esre is?  :taps:

Jelenleg egy-két gyártó van, aki saját maga, jó minőséget gyárt és ebben a Garmin a legjobb. Szerintem vagy 80eHuf-ot kell minimum rááldozni, vagy nézed az ebay-est. Az újramatricázott ebay-es 3x áron baromság

Én ezt vettem és szerintem 6eHUf-ot megérte. Igaz, még csak 2 hónapja használom
http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-Vehicle-Car-Dash-Camera-Video-Register-Recorder-DVR-Cam-G-sensor-/251057417913?hash=item3a74302eb9 (http://www.ebay.com/itm/Full-HD-1080P-Vehicle-Car-Dash-Camera-Video-Register-Recorder-DVR-Cam-G-sensor-/251057417913?hash=item3a74302eb9)
img width=600 height=600]http://i.ebayimg.com/00/s/MTAwMFgxMDAw/z/r1QAAOSwjVVVsTk9/$_57.JPG[/img]

Ha 30K környékén gondolkodnék (bár akkor inkább már néznék a Garmin felé), akkor valami ilyesmi:
http://www.ebay.com/itm/2-7-1080P-FHD-170-Night-Vision-Car-DVR-Video-Recorder-Dash-Cam-Vehicle-Camera-/231508747795?hash=item35e6ff2613 (http://www.ebay.com/itm/2-7-1080P-FHD-170-Night-Vision-Car-DVR-Video-Recorder-Dash-Cam-Vehicle-Camera-/231508747795?hash=item35e6ff2613)

Jelen helyzetben sokat számít, hogy magyar garis legyen és hogy holnap már át is tudom venni.
Garmin ku..a drága, ráadásul kettő kellene abból is. Plusz memóriakártya, plusz beszerelés. Már ~200K-nál járna az összeg.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.09.27 vasárnap, 15:09:48
Jelen helyzetben sokat számít, hogy magyar garis legyen és hogy holnap már át is tudom venni.
Garmin ku..a drága, ráadásul kettő kellene abból is. Plusz memóriakártya, plusz beszerelés. Már ~200K-nál járna az összeg.

Nem akarok kötözködni, de az a pici idő nem éri meg, hogy harmadáron kapod? Ha hármat veszel, akkor vagy ott, mintha itt egyet és a garival nekem soha nem volt gondom. Pl amit én vettem (kemény 6eHuf-ért), jeleztem, hogy a leírásban szereplő sárga és vörös kábel meg van cserélve és amikor megjött a bal oldalon lévő gomb ki volt esve. Semmi nem sérült meg, minden használható, egy ezrest visszaküldtek az árból a kellemetlenségért.
A magyar gari pont az, hogy 3x fizeted ki a cuccot, ha beszarik kapsz még egyet és kész, azzal majd a gari idő végéig kihúzod, ő meg visszaszerzi a kínaitól. Az már másik kérdés, hogy mivel nagy tételben veszi, neki már más lesz az ár.

megfelelő mennyiség esetén 18USD-be kerül:
http://www.alibaba.com/product-detail/HD-1080P-G1W-car-black-box_60216549007.html?spm=a2700.7724838.35.1.sFANjN

vagyis neki 5000Huf körül van az, amit te megveszel 30eHuf-ért. Már nem is 3x-os, hanem 5x-ös áron van. Ha ezt tudom, akkor szerzek én neked ilyet 30-Huf-értt / db és majd cserélem, ha nem működik.

Nem ellened szól a felháborodásom, hanem, hogy a magyar "üzletemberek" miként működnek és egy 5000Huf-os cuccot eladnak 30eHuf-ért, azzal az érzettel, hogy ez itthoni találmány, magyar gari. Holott csak vettek belőle 40db-ot és kész. Eladnak 8-at és a befektetett összeg vissza is jön.

Amúgy a kínaiban rendeltben már van fénymérő is
http://www.aliexpress.com/item/Full-HD-1920-1080P-30FPS-Car-gs108-Dvr-Recorder-with-2-7-inch-Screen-140-degree/890718916.html?spm=2114.031010208.3.205.aW4G7u&ws_ab_test=201556_2,201527_1_71_72_73_74_75,201409_5

Viszont most már ezt venném:
http://www.aliexpress.com/item/Mini-0803-HD-1296P-3M-1-5-inch-Car-DVR-Black-Box-Video-Recorder-Ambarella-A7/32259245143.html?spm=2114.031010208.3.229.5HTHN0&ws_ab_test=201556_2,201527_1_71_72_73_74_75,201409_5

na ilyen felvétel lesz:
https://www.youtube.com/embed/nibVEeTlDuM

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2015.10.15 csütörtök, 08:50:38
Sziasztok!

Én a telefonjaimat használtam mindíg rögzítésre.Jó kamerájuk volt.Sikerült olyan progit találni ami nem lépett ki ha hívásom jött.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.10.16 péntek, 00:44:44
Sziasztok!

Én a telefonjaimat használtam mindíg rögzítésre.Jó kamerájuk volt.Sikerült olyan progit találni ami nem lépett ki ha hívásom jött.

jaja, csak az ember nem akarja állandóan le föl szerelgetni, azt elállítódik, aztán megtelik az SD és már zenét sem tudok hallgatni...
jobban csípem a speciális hw-t

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2015.10.27 kedd, 08:48:41
a talpát általában 3M ragasztóval látják el. Azzal fel tudod rakni az üvegre. Tápot a belső világításról tudsz adni. Javaslom a stabil táp megvételét, mert a hozzáadott szivargyújtós töltő az indítóáramot szépen áttolja és az tönkrevágja vagy az SD-t vagy a készüléket.

pl:
http://www.rpibolt.hu/termek/dc-dc_konverter_1224v_-_5v__5a.html (http://www.rpibolt.hu/termek/dc-dc_konverter_1224v_-_5v__5a.html)
Stabil tápot hol találok az autóba vagy mindenféle képen kell a konverter?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.10.27 kedd, 10:24:46
Stabil tápot hol találok az autóba vagy mindenféle képen kell a konverter?

ez a DC/DC konverter egy stabil táp.

Amúgy megtaláltam, hogy én melyiket vettem:
http://www.elektrobot.hu/termek.php?filename=DC-DC_konverter_buck_step_down_USB_mini.html&i=995

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vityirobert - 2015.12.30 szerda, 21:35:53
Sziasztok,

gyors kérdés:
Ha ki szeretném cserélni a világítást a műszerfalban (led-esítés) és kiemelem a tacho-t, akkor a leválasztásnál minden adat törlődik belőle?
(valszeg hülye kérdés, mert az eddig megtett km nem törlődhet, ha jól sejtem, maximum a résztáv)

Köszi előre is.  :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: H Zsolt70 - 2015.12.30 szerda, 23:30:36
Sziasztok,

gyors kérdés:
Ha ki szeretném cserélni a világítást a műszerfalban (led-esítés) és kiemelem a tacho-t, akkor a leválasztásnál minden adat törlődik belőle?
(valszeg hülye kérdés, mert az eddig megtett km nem törlődhet, ha jól sejtem, maximum a résztáv)

Köszi előre is.  :worship:
Ford Mondeo 2003 MK3 Hatchback 1.8 125PS ben nemigen van tacho.
A tachográfot csak szakszervízben lehet bolygatni. Mindene le van plombálva javítás után jegyzőkönyv új plomba.
Ha a kilométeróra műszeregységre gondolsz, a Mondeoban, a napi számláló nullázódik semmi más.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2015.12.31 csütörtök, 08:52:07
Na tegnap......karira megleptem magam egy ilyennel:
http://www.truecam.hu/truecam-autos-kamerak/truecam-a5s/

34 pénz volt +egy 32gigás kingston class 10 kari ugrott bele 6rongyért.
Na most az van,hogy...ki hogyan,honnan szedte,szerelte be a tápot?két táp kell mert két autót használok felváltva.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: vityirobert - 2015.12.31 csütörtök, 13:32:47
Ford Mondeo 2003 MK3 Hatchback 1.8 125PS ben nemigen van tacho.
A tachográfot csak szakszervízben lehet bolygatni. Mindene le van plombálva javítás után jegyzőkönyv új plomba.
Ha a kilométeróra műszeregységre gondolsz, a Mondeoban, a napi számláló nullázódik semmi más.

Köszönöm, erre gondoltam. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.12.31 csütörtök, 13:53:38
Na tegnap......karira megleptem magam egy ilyennel:
http://www.truecam.hu/truecam-autos-kamerak/truecam-a5s/

34 pénz volt +egy 32gigás kingston class 10 kari ugrott bele 6rongyért.
Na most az van,hogy...ki hogyan,honnan szedte,szerelte be a tápot?két táp kell mert két autót használok felváltva.

az a gond, hogy ennél a talpban van a táp. Ha a talpat az egyikbe rögzíted, akkor ott van a táp és kész.

Amúgy még mindig javaslom a stabil táp megvételét, hogy ne tegye tönkre a készüléket vagy az sd kártyát.

Kérünk nappali és éjszakai felvételt, hogy lássuk a minőséget. :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2015.12.31 csütörtök, 14:15:22
az a gond, hogy ennél a talpban van a táp. Ha a talpat az egyikbe rögzíted, akkor ott van a táp és kész.

Amúgy még mindig javaslom a stabil táp megvételét, hogy ne tegye tönkre a készüléket vagy az sd kártyát.

Kérünk nappali és éjszakai felvételt, hogy lássuk a minőséget. :D

Hali.Három helyre tudom dugni a tápot:
talp,gps és maga a készülék.mindegyik usb-s bemenet.a tapadókorong marad a Mondiban a ragasztós felű megy a rönóba.a készüléket teszem csak át ide vagy oda.azt is tudom külön tölteni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2015.12.31 csütörtök, 16:00:49
Hali.Három helyre tudom dugni a tápot:
talp,gps és maga a készülék.mindegyik usb-s bemenet.a tapadókorong marad a Mondiban a ragasztós felű megy a rönóba.a készüléket teszem csak át ide vagy oda.azt is tudom külön tölteni.

és mind egyenértékű táp? Nem lehet, hogy a gps-t külön meg kell táplálni? Mindenesetre ha van két talpad hozzá, akkor a kényelem érdekében én mind a két autóban a talpba kötném a stabil tápot és kész.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: csaszy - 2015.12.31 csütörtök, 19:09:46
Sziasztok!

Én a telefonjaimat használtam mindíg rögzítésre.Jó kamerájuk volt.Sikerült olyan progit találni ami nem lépett ki ha hívásom jött.
elárulod melyik volt az a program? :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.04 hétfő, 08:24:15
elárulod melyik volt az a program? :worship:

Szevasz!

ha jól emlékszem a dalyroad nevű androidos app.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2016.01.04 hétfő, 08:40:38
elárulod melyik volt az a program? :worship:
a sygic is frankó ebből a szempontból.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.04 hétfő, 08:54:01
és mind egyenértékű táp? Nem lehet, hogy a gps-t külön meg kell táplálni? Mindenesetre ha van két talpad hozzá, akkor a kényelem érdekében én mind a két autóban a talpba kötném a stabil tápot és kész.

Szia!

No ha a gps-be dug akkor az táplálja a kamerát is.Ha a tapiba van kötve akkor gps-kam táplálva.ha kamba akkor gps nincs táplálva.
próba:

elvileg 1080p de a tököm van tisztába ezekkel a felbontásokkal.

https://www.youtube.com/watch?v=DjkexvZ-aw0

https://www.youtube.com/watch?v=0I2qW0u-o3M

https://www.youtube.com/watch?v=5dr8GkAbxPs

https://www.youtube.com/watch?v=I3MHAq0fIqY

ilyen képet csinál:
http://kepfeltoltes.hu/160104/AMBA0029_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.04 hétfő, 08:55:21
a sygic is frankó ebből a szempontból.
asszem az kilépett a telóhívás közben és leállt nem futott a háttérben(amikor én használtam persze ez nem most volt!!!!!!!)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Koniman - 2016.01.04 hétfő, 14:24:35
asszem az kilépett a telóhívás közben és leállt nem futott a háttérben(amikor én használtam persze ez nem most volt!!!!!!!)
A sygic nekem frankón működött droidon a nyárom Horvátban a legfrissebb verzió. A régi nekem is vacakolt...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2016.01.04 hétfő, 19:01:02
asszem az kilépett a telóhívás közben és leállt nem futott a háttérben(amikor én használtam persze ez nem most volt!!!!!!!)
lehet,hogy igaza van Koninak és csak frissítened kellene a verziót.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.01.04 hétfő, 21:21:53
Szia!

No ha a gps-be dug akkor az táplálja a kamerát is.Ha a tapiba van kötve akkor gps-kam táplálva.ha kamba akkor gps nincs táplálva.
próba:

elvileg 1080p de a tököm van tisztába ezekkel a felbontásokkal.

https://www.youtube.com/watch?v=DjkexvZ-aw0

https://www.youtube.com/watch?v=0I2qW0u-o3M

https://www.youtube.com/watch?v=5dr8GkAbxPs

https://www.youtube.com/watch?v=I3MHAq0fIqY

ilyen képet csinál:
http://kepfeltoltes.hu/160104/AMBA0029_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

egész jó felvételeket csinál. Majd én is csinálok nappal, meg szárazon is videót, mert amit felraktam, az esős volt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.04 hétfő, 21:50:46
csodát nem vártam 35 pénzért, de meglepő  volt számomra is a minőség. ma csináltam havasasat ...havasat;:DDD is.tolok fel majd vidit.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2016.01.05 kedd, 09:59:54
https://www.youtube.com/watch?v=DjkexvZ-aw0

Te félsz a külső sávban? :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.05 kedd, 11:36:29
Te félsz a külső sávban? :vigyor3:

A,B,C,E kategóriám csak a belső sávra érvényes  :vigyor3: a külső számomra tabu  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2016.01.05 kedd, 13:46:01
A,B,C,E kategóriám csak a belső sávra érvényes  :vigyor3: a külső számomra tabu  :vigyor3:

Nincs is ezzel baj! Én szeretek haladni, így legalább üres mindig! a külső. :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.05 kedd, 17:53:18
Nincs is ezzel baj! Én szeretek haladni, így legalább üres mindig! a külső. :vigyor3:
Na látod :vigyor3: csak jót teszek veled  :taps: de csak mióta fekete mondim van xenonnal,azóta nem ismerem a külsőt :nyes: :nyes: :nyes: a rönóval tudtam hol a helyem  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2016.01.05 kedd, 18:49:45
Na látod :vigyor3: csak jót teszek veled  :taps: de csak mióta fekete mondim van xenonnal,azóta nem ismerem a külsőt :nyes: :nyes: :nyes: a rönóval tudtam hol a helyem  :vigyor3:
.....és még senki nem túrt ki egy favorittal a szélsőbe? :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.05 kedd, 21:18:16
.....és még senki nem túrt ki egy favorittal a szélsőbe? :eplus2:

Majdnem betaláltad  :nyes: :nyes: :nyes: egy fiat stilo jtd volt  :rinya: :rinya: :rinya: és kombi....méghozzá fehér  :nyes: :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Koniman - 2016.01.06 szerda, 10:31:02
egész jó felvételeket csinál. Majd én is csinálok nappal, meg szárazon is videót, mert amit felraktam, az esős volt.
Azért az szép, hogy pár napja van fent a kamerád és már fel is vettél 2 nagy böszmeséget.  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.06 szerda, 10:56:07
Azért az szép, hogy pár napja van fent a kamerád és már fel is vettél 2 nagy böszmeséget.  :eplus2:

 :nyes: :nyes: :nyes: :nyes: a belső sávban kocsikázásomra gondolsz? :vigyor3: :vigyor3: :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Koniman - 2016.01.06 szerda, 11:01:42
:nyes: :nyes: :nyes: :nyes: a belső sávban kocsikázásomra gondolsz? :vigyor3: :vigyor3: :vigyor3:
Ja, nem. nekem ez már fel se tünik. Magam se csinálnom szebben...  :nyes: :wave:
Az  a két octáviás a nyugati felüljáró alatt és a  pályán aki majdnem felvezette a gépét a korlátra.  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2016.01.06 szerda, 14:54:36
csodát nem vártam 35 pénzért, de meglepő  volt számomra is a minőség. ma csináltam havasasat ...havasat;:DDD is.tolok fel majd vidit.

A képe egész jó, viszont a GPS elég béna. Már bocs. Rég állsz a pirosnál, amikor még 32-vel haladsz szerinte, majd még fel is gyorsítasz 42-re. Így számomra elég hiteltelen és felesleges a GPS rész. Adott esetben még bajod is lehet belőle, bemutatod mint bizonyíték, a rend dicső őre meg azt látja 50 helyett 85-el száguldottál. Vagy akár 42-vel álltál. Már régóta keresgélek, azt hittem végre valami használható, ami nem a 100 ezres kategória.
És tényleg nem leszólni akartam a kütyüt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.01.06 szerda, 15:23:26
Azért az szép, hogy pár napja van fent a kamerád és már fel is vettél 2 nagy böszmeséget.  :eplus2:

ja, csak nem én vettem fel :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.01.06 szerda, 15:24:54
A képe egész jó, viszont a GPS elég béna. Már bocs. Rég állsz a pirosnál, amikor még 32-vel haladsz szerinte, majd még fel is gyorsítasz 42-re. Így számomra elég hiteltelen és felesleges a GPS rész. Adott esetben még bajod is lehet belőle, bemutatod mint bizonyíték, a rend dicső őre meg azt látja 50 helyett 85-el száguldottál. Vagy akár 42-vel álltál. Már régóta keresgélek, azt hittem végre valami használható, ami nem a 100 ezres kategória.
És tényleg nem leszólni akartam a kütyüt.

a GPS-t én is néztem, az első videóban áll, megjön a gps jel és megy 5-el, még mindig áll egy perce és akkor már csak 4-el :D

Sajna a 100ehuf alatti kategória a kompromisszum kategória. Nekem azért kell, hogy a vitás eseteket tisztázni lehessen. Ezért is költöttem csak 6eHuf-ot rá :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.06 szerda, 15:30:44
A képe egész jó, viszont a GPS elég béna. Már bocs. Rég állsz a pirosnál, amikor még 32-vel haladsz szerinte, majd még fel is gyorsítasz 42-re. Így számomra elég hiteltelen és felesleges a GPS rész. Adott esetben még bajod is lehet belőle, bemutatod mint bizonyíték, a rend dicső őre meg azt látja 50 helyett 85-el száguldottál. Vagy akár 42-vel álltál. Már régóta keresgélek, azt hittem végre valami használható, ami nem a 100 ezres kategória.
És tényleg nem leszólni akartam a kütyüt.
a gps nem béna!kikérem magamnak! :nyes: :nyes: :nyes: egyszerűen sz@r! :nyes: :nyes: :nyes:

ezt én sem értettem,hogy minek rá.valahogy a googleval kellene valamit csinálni vele,de fingom nincs mit.ellenben az mondjuk jó,hogy  telepített kamerákat bevauzza.Angolul.Először csehül vartyogott.na azon behaltam  :nyes: :nyes: :nyes:  de maga mint gps-es sebességmérő...lóf@szt sem ér.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: süfike - 2016.01.18 hétfő, 09:37:38
No comment:

https://www.youtube.com/watch?v=nl0tEl72p3M

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2016.01.18 hétfő, 09:39:31
No comment:

https://www.youtube.com/watch?v=nl0tEl72p3M

Nice...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2016.06.07 kedd, 08:17:44
Sziasztok!

Volt már valakinek dolga/tapasztalata ilyen tükrös kamerával?
http://www.ebay.com/itm/HD-4-3-1080P-Dual-Len-Video-Recorder-Dash-Cam-Rearview-Mirror-Car-Camera-DVR-TR-/131773474982?hash=item1eae4fa8a6:g:sXcAAOSwWBJXBOcD

Érdekelne vélemény, hogy mennyire jó, mennyire éri meg.

Köszi, Üdv, HegeGabi.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.07 kedd, 13:52:11
Sziasztok!

Volt már valakinek dolga/tapasztalata ilyen tükrös kamerával?
http://www.ebay.com/itm/HD-4-3-1080P-Dual-Len-Video-Recorder-Dash-Cam-Rearview-Mirror-Car-Camera-DVR-TR-/131773474982?hash=item1eae4fa8a6:g:sXcAAOSwWBJXBOcD

Érdekelne vélemény, hogy mennyire jó, mennyire éri meg.

Köszi, Üdv, HegeGabi.

hát ha automatikusan fényre sötétedő, akkor nem igazán éri meg ez a cucc. Mondjuk én annyira nem csipázom a tükörre rárakott másik tükröt, mert jobban remeg mint a gyári. Meg nekem túl nagy is

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2016.06.07 kedd, 14:45:48
Sziasztok!

Volt már valakinek dolga/tapasztalata ilyen tükrös kamerával?
http://www.ebay.com/itm/HD-4-3-1080P-Dual-Len-Video-Recorder-Dash-Cam-Rearview-Mirror-Car-Camera-DVR-TR-/131773474982?hash=item1eae4fa8a6:g:sXcAAOSwWBJXBOcD

Érdekelne vélemény, hogy mennyire jó, mennyire éri meg.

Köszi, Üdv, HegeGabi.

Egy ismerősöm rakott be hasonlót az autójába. Az első rácsodálkozás után nekem nem nagyon jött be. A kijelző pici, rossz felbontású. A tükörre ráaggatva ilyen nagy bumszli izé lett.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2016.06.10 péntek, 08:27:38
hát ha automatikusan fényre sötétedő, akkor nem igazán éri meg ez a cucc. Mondjuk én annyira nem csipázom a tükörre rárakott másik tükröt, mert jobban remeg mint a gyári. Meg nekem túl nagy is
Nekem jó ideig volt egy ilyesmi (http://www.ebay.com/itm/30cm-Wide-Universal-Curve-Convex-Interior-Clip-On-Panoramic-Rear-View-Mirror-Car-/252326163577?hash=item3abfcfb479:g:IbsAAOSwxvxW7jjI&vxp=mtr), ami semmit nem mozgott/rezgett a tükrön, még akkor sem, mikor már kissé ki volt nyúlva a gumija.
Most is ilyet akartam, aztán elgondolkodtam azon, hogy miért ne lehetne DVR-t? Ráadásul dupla kamerás, ami - elvileg - jól jön a tolatásos parkolásnál, és még az utazást (és esetleges balesetet) is lehet vele rögzíteni.

Egy ismerősöm rakott be hasonlót az autójába. Az első rácsodálkozás után nekem nem nagyon jött be. A kijelző pici, rossz felbontású. A tükörre ráaggatva ilyen nagy bumszli izé lett.
A kijelzőt csak tolatás esetén nézném, ahhoz talán elég.
A nagy bumszlin azt érted, hogy nem lehet tőle lehajtani a napellenzőt?

Köszi az infókat, még picit agyalok rajta.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2016.06.10 péntek, 08:49:46
Nekem jó ideig volt egy ilyesmi (http://www.ebay.com/itm/30cm-Wide-Universal-Curve-Convex-Interior-Clip-On-Panoramic-Rear-View-Mirror-Car-/252326163577?hash=item3abfcfb479:g:IbsAAOSwxvxW7jjI&vxp=mtr), ami semmit nem mozgott/rezgett a tükrön, még akkor sem, mikor már kissé ki volt nyúlva a gumija.
Most is ilyet akartam, aztán elgondolkodtam azon, hogy miért ne lehetne DVR-t? Ráadásul dupla kamerás, ami - elvileg - jól jön a tolatásos parkolásnál, és még az utazást (és esetleges balesetet) is lehet vele rögzíteni.
A kijelzőt csak tolatás esetén nézném, ahhoz talán elég.
A nagy bumszlin azt érted, hogy nem lehet tőle lehajtani a napellenzőt?

Köszi az infókat, még picit agyalok rajta.

Napellenzőt nem próbáltuk, de mindegy is, mert OFF autóról volt szó. Inkább úgy értettem a nagy bumszlit, hogy számomra igénytelenül nézett ki az egész. Még régen a Ladáknál volt szokás ez a tükörre aggatunk egy másik széles tükröt megoldás :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2016.06.10 péntek, 09:08:29
régen a Ladáknál volt szokás ez a tükörre aggatunk egy másik széles tükröt megoldás :D
Onnan örökölte a Mondi is. :D
Én hasznosnak éreztem, és mióta kifakult (25 év használat után), hiányzik a nagy, ívelt felület, ami sávváltásnál is segített. A gyári még a csomagtér ajtó ablakát sem mutatja teljes egészében!  ;D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.10 péntek, 09:15:10
Onnan örökölte a Mondi is. :D
Én hasznosnak éreztem, és mióta kifakult (25 év használat után), hiányzik a nagy, ívelt felület, ami sávváltásnál is segített. A gyári még a csomagtér ajtó ablakát sem mutatja teljes egészében!  ;D
Nekem is egy kb. 35 éves panoráma tükör van a kocsiban, rátéve a gyárira. Ahányszor meglátják, mindig szétszopatnak vele, hogy degáz. Szerintem meg jó, mert a jóbb fülemtől a jobboldali B oszlopig mindent látok benne.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2016.06.10 péntek, 09:26:15
Nekem is egy kb. 35 éves panoráma tükör van a kocsiban, rátéve a gyárira. Ahányszor meglátják, mindig szétszopatnak vele, hogy degáz. Szerintem meg jó, mert a jóbb fülemtől a jobboldali B oszlopig mindent látok benne.

Az.  :nyes: :nyes: :eplus2: :eplus2: :hehe: :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.10 péntek, 10:04:09
Nekem jó ideig volt egy ilyesmi (http://www.ebay.com/itm/30cm-Wide-Universal-Curve-Convex-Interior-Clip-On-Panoramic-Rear-View-Mirror-Car-/252326163577?hash=item3abfcfb479:g:IbsAAOSwxvxW7jjI&vxp=mtr), ami semmit nem mozgott/rezgett a tükrön, még akkor sem, mikor már kissé ki volt nyúlva a gumija.
Most is ilyet akartam, aztán elgondolkodtam azon, hogy miért ne lehetne DVR-t? Ráadásul dupla kamerás, ami - elvileg - jól jön a tolatásos parkolásnál, és még az utazást (és esetleges balesetet) is lehet vele rögzíteni.
A kijelzőt csak tolatás esetén nézném, ahhoz talán elég.
A nagy bumszlin azt érted, hogy nem lehet tőle lehajtani a napellenzőt?

Köszi az infókat, még picit agyalok rajta.

Csak azzal tudok egyetérteni, hogy tényleg igénytelenül néz ki, a szélvédőből nagyon sok hasznos területet kitakar, tehát már kifele is kisebb (nagyságrendileg) a terület amit látsz és a fejeddel kell kerülgetni a tükröt, hogy a kitakart részt lásd. A fényre sötétedő tükör viszont nem fog működni

Nekem is egy kb. 35 éves panoráma tükör van a kocsiban, rátéve a gyárira. Ahányszor meglátják, mindig szétszopatnak vele, hogy degáz. Szerintem meg jó, mert a jóbb fülemtől a jobboldali B oszlopig mindent látok benne.

Nem tudom minek ennyit látni, mert a füled és az oszlop belső fele szart sem ér közlekedés közben. Az eredeti tükrön is látod a hátsó ablak keretét és pont az azon belül lévő rész az ami hasznos és információt tartalmaz. Minek még olyat látni, ami a lényeges információ tartalmat elnyom/kisebbít.

Amúgy tényleg gáz

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.10 péntek, 10:50:27
Nem tudom minek ennyit látni, mert a füled és az oszlop belső fele szart sem ér közlekedés közben. Az eredeti tükrön is látod a hátsó ablak keretét és pont az azon belül lévő rész az ami hasznos és információt tartalmaz. Minek még olyat látni, ami a lényeges információ tartalmat elnyom/kisebbít.

Amúgy tényleg gáz

2-vel több ablakon látok ki a jobboldalon. Ha pl. jobbra akarsz sávot váltani, vagy egy előzés után mennél vissza, akár autóúton, akár autpályán, akkor elég csak a középső tükörbe belenézni, nem kell kettőbe.

De egyébként meg megszokás kérdése. Nekem apám kocsijában is ilyen volt, az oktatóm autójában is ez volt, hozzászoktam, hogy kb. mindent látok abból a tükörből, és baromira hiányzott, mikor saját autóm lett.

Nade, DVR-t nem tennék bele (csak hogy ne legyen teljesen OFF :) )

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.10 péntek, 11:11:42
2-vel több ablakon látok ki a jobboldalon. Ha pl. jobbra akarsz sávot váltani, vagy egy előzés után mennél vissza, akár autóúton, akár autpályán, akkor elég csak a középső tükörbe belenézni, nem kell kettőbe.

nem kétlem, hogy segít, de abból a tükörből nem fogod látni, ha a sorban mész és egy motoros jön a sorok között. Szóval nem helyettesíti az oldaltükröt. Az oldaltükörnek még egy olyan előnye is van, hogy a szemed nem fog nagyon eltérni az úttól, illetve attól az iránytól, ahova menni akarsz, az út a látómeződben még benne lesz. A nagy középső tükör esetén amikor azt nézed, az útból nem érzékelsz semmit periférikusan, ami balesetveszélyes.

Válasz
De egyébként meg megszokás kérdése. Nekem apám kocsijában is ilyen volt, az oktatóm autójában is ez volt, hozzászoktam, hogy kb. mindent látok abból a tükörből, és baromira hiányzott, mikor saját autóm lett.

Az oktatók mindenféle tükröt raknak, hogy ők is lássanak. Még pedálokat is raknak a baloldalra, mégsem raknak minden autóba baloldalra is pedálokat  :nyes:  :nyes:  :nyes:

Válasz
Nade, DVR-t nem tennék bele (csak hogy ne legyen teljesen OFF :) )

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HegeGabi - 2016.06.13 hétfő, 09:19:49
Az oktatók mindenféle tükröt raknak, hogy ők is lássanak. Még pedálokat is raknak a baloldalra, mégsem raknak minden autóba baloldalra is pedálokat  :nyes:  :nyes:  :nyes:
Csak a jobb kormányos autóban nincs bal oldalt pedál - kivéve, ha oktató jármű.  ;D ;D

Mk1 Mondi, nincs benne fényre sötétedés opció :).

Nem tudom, hogy a későbbi generációkban mekkora tükör van, de ebben, ahogy mondtam, akkora, hogy a kombi csomagtérajtó ablakát látom csak benne. Semmi mást.

Csak azzal tudok egyetérteni, hogy tényleg igénytelenül néz ki, a szélvédőből nagyon sok hasznos területet kitakar, tehát már kifele is kisebb (nagyságrendileg) a terület amit látsz és a fejeddel kell kerülgetni a tükröt, hogy a kitakart részt lásd. A fényre sötétedő tükör viszont nem fog működni
A fejemmel az A oszlopot inkább kerülgetni kell, hogy lássak jobbra a kanyarodás előtt.
Hozzátenném, hogy én a napellenzőt sem tudom használni, mert ha lehajtom, akkor szinte csak a motorháztetőt látom :).

Igaz, nem látom benne a sorok között érkező motorost (aki ugye csak lámpánál álló sorban mozoghat a sorok között, egyébként nem - tudtommal), de azt látom, hogy válthatok-e már sávot jobbra, mert eléggé mögöttem halad az ott közlekedő autó és ehhez nem kell hátrafordulnom - és mondhatni csak remélem, hogy az érkező motorosnak is feltűnt, hogy fél perce villog az irányjelzőm, és nem fog az autó hátuljába beleállni.

És akkor ha már, milyen DVR-t és hova javasoltok?
Azért gondoltam a tükrösre, mert az ott fix és mindig ott van, nem kell levenni és elrámolni, esetleg magammal cipelni.
ehet, hogy már vlt ötletbörze régebben, bevallom, nem olvastam vissza sokat. :-[

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.13 hétfő, 09:27:14
Csak a jobb kormányos autóban nincs bal oldalt pedál - kivéve, ha oktató jármű.  ;D ;D

Mk1 Mondi, nincs benne fényre sötétedés opció :).

Nem tudom, hogy a későbbi generációkban mekkora tükör van, de ebben, ahogy mondtam, akkora, hogy a kombi csomagtérajtó ablakát látom csak benne. Semmi mást.
A fejemmel az A oszlopot inkább kerülgetni kell, hogy lássak jobbra a kanyarodás előtt.
Hozzátenném, hogy én a napellenzőt sem tudom használni, mert ha lehajtom, akkor szinte csak a motorháztetőt látom :).

Igaz, nem látom benne a sorok között érkező motorost (aki ugye csak lámpánál álló sorban mozoghat a sorok között, egyébként nem - tudtommal), de azt látom, hogy válthatok-e már sávot jobbra, mert eléggé mögöttem halad az ott közlekedő autó és ehhez nem kell hátrafordulnom - és mondhatni csak remélem, hogy az érkező motorosnak is feltűnt, hogy fél perce villog az irányjelzőm, és nem fog az autó hátuljába beleállni.

És akkor ha már, milyen DVR-t és hova javasoltok?
Azért gondoltam a tükrösre, mert az ott fix és mindig ott van, nem kell levenni és elrámolni, esetleg magammal cipelni.
ehet, hogy már vlt ötletbörze régebben, bevallom, nem olvastam vissza sokat. :-[
Nekem sima ablakra tehető van. A tükör mögé, a tükör jobb oldalára tettem, így én nem látom. A kábelét befűztem a tetőkárpit alá, így nem lógnak mindenfelé csirkebelek. És amióta odatettem, ott it hagytam. Én soha nem vettem le.

Nekem ilyen van:
http://www.ebay.com/itm/HD-1080P-Dual-Lens-Car-Vehicle-DVR-Camera-Dashboard-Video-Record-G-Sensor-Cam-/282049850521?hash=item41ab7b2c99:g:3ZoAAOSw1DtXLZSN

Egész pontosan ennek a 3 évvel ezelőtti elődje. Akkor még csak 720p-t tudott, és 10e-vel drágább volt. A képe azért messze nem kiváló, de vész esetén elég. De ma már sokkal jobbakat lehet kapni.

A Concorde RoadCam HD30-ról olvastam sok jót. Az olyan 20e körül van itthon, hazai garival.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.13 hétfő, 10:12:21

Nakem is oda van felrakva, ugyan úgy bekötve mint neked, egy ilyen:

(http://i.ebayimg.com/images/g/TuQAAOSwstxVcZED/s-l500.jpg)

http://www.ebay.com/itm/Small-720P-HD-Mini-Car-DVR-G-Sensor-Video-Recorder-Vehicle-Dash-Camera-Camcorder-/262381230450?hash=item3d1723d972:g:VxYAAOSwBahVcZFN

Ennek a képe be van kötve a fejegységre.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2016.06.13 hétfő, 10:15:55
Nekem sima ablakra tehető van. A tükör mögé, a tükör jobb oldalára tettem, így én nem látom. A kábelét befűztem a tetőkárpit alá, így nem lógnak mindenfelé csirkebelek. És amióta odatettem, ott it hagytam. Én soha nem vettem le.

Nekem ilyen van:
http://www.ebay.com/itm/HD-1080P-Dual-Lens-Car-Vehicle-DVR-Camera-Dashboard-Video-Record-G-Sensor-Cam-/282049850521?hash=item41ab7b2c99:g:3ZoAAOSw1DtXLZSN

Egész pontosan ennek a 3 évvel ezelőtti elődje. Akkor még csak 720p-t tudott, és 10e-vel drágább volt. A képe azért messze nem kiváló, de vész esetén elég. De ma már sokkal jobbakat lehet kapni.

A Concorde RoadCam HD30-ról olvastam sok jót. Az olyan 20e körül van itthon, hazai garival.

Roadcam HD30-ból van két eladó, ha valakit érdekel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.13 hétfő, 10:17:35
Roadcam HD30-ból van két eladó, ha valakit érdekel.

ugye tudjátok, hogy az egy átcímkézett ebay-es max 10ehuf-os cucc.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2016.06.13 hétfő, 10:21:47
ugye tudjátok, hogy az egy átcímkézett ebay-es max 10ehuf-os cucc.

Ne roncccssad az üzletet  :taperouleaupatisserie:  :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.13 hétfő, 10:24:40
Ne roncccssad az üzletet  :taperouleaupatisserie:  :nyes: :nyes:

 ;) bocsi  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2016.06.14 kedd, 20:12:08
Üdv.Vélemények erről  http://www.ebay.com/itm/PH-007-1-2-7-034-1080P-HD-TFT-Car-DVR-Recorder-Vehicle-Video-Camcorder-Dash-Cam-/291775528647?&_trksid=p2056016.m2518.l4276   és erről  http://www.ebay.com/itm/3-039-039-WIFI-Full-HD-1080P-170-Car-DVR-Wireless-Camera-G-sensor-Video-Recorder-Dash-/311492347595?&_trksid=p2056016.m2518.l4276  A kettő közti különbségre lennék kíváncsi.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.15 szerda, 09:40:33
Üdv.Vélemények erről  http://www.ebay.com/itm/PH-007-1-2-7-034-1080P-HD-TFT-Car-DVR-Recorder-Vehicle-Video-Camcorder-Dash-Cam-/291775528647?&_trksid=p2056016.m2518.l4276   és erről  http://www.ebay.com/itm/3-039-039-WIFI-Full-HD-1080P-170-Car-DVR-Wireless-Camera-G-sensor-Video-Recorder-Dash-/311492347595?&_trksid=p2056016.m2518.l4276  A kettő közti különbségre lennék kíváncsi.

hát nehéz véleményt mondani a kínai leírása és a képek alapján, de az elsőt választanám, mert:
1. olcsóbb, tehát jobban vállalható a kockázat
2. vékonyabb és kevésbé zavat
3. nem csillogó feltűnő az ablak mögött

Amiért egyiket sem venném

- nagyok, nem lehet elbújtatni a tükör mögé,
- nincsen ragasztható talpa csak a tapikorongos, ami nyáron mejd jól elenged, de e miatt még lejjebb lóg és lehet, hogy a vezetőt kevésbé zavarja, de az utast eléggé
- nagy
- ja és nagy

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.15 szerda, 09:56:25
Üdv.Vélemények erről  http://www.ebay.com/itm/PH-007-1-2-7-034-1080P-HD-TFT-Car-DVR-Recorder-Vehicle-Video-Camcorder-Dash-Cam-/291775528647?&_trksid=p2056016.m2518.l4276   és erről  http://www.ebay.com/itm/3-039-039-WIFI-Full-HD-1080P-170-Car-DVR-Wireless-Camera-G-sensor-Video-Recorder-Dash-/311492347595?&_trksid=p2056016.m2518.l4276  A kettő közti különbségre lennék kíváncsi.
Én anno olyat kerestem, ami nem lóg be a látómezőbe, tehát elrejthető a tükör mögé. Illetve ami nem tapacs korongos, hanem ragasztható, hogy ne kelljen örökké fel-le veszegetnem. (Plusz duál kamerásat néztem, de ez most mindegy.) Ezen feltételeknek ezek közül egyik sem felel meg, így én egyiket se venném.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.15 szerda, 10:16:55
Én anno olyat kerestem, ami nem lóg be a látómezőbe, tehát elrejthető a tükör mögé. Illetve ami nem tapacs korongos, hanem ragasztható, hogy ne kelljen örökké fel-le veszegetnem. (Plusz duál kamerásat néztem, de ez most mindegy.) Ezen feltételeknek ezek közül egyik sem felel meg, így én egyiket se venném.

amúgy nekem is olyanom volt a mondin mint a tiéd és teljesen jól működött. A sötétítő rész alól csak a kamera kandikált ki.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.15 szerda, 11:18:03
amúgy nekem is olyanom volt a mondin mint a tiéd és teljesen jól működött. A sötétítő rész alól csak a kamera kandikált ki.
Tudom, hogy ugyanilyened volt. Relhist autójában láttam :)

Egyébként ma már annyi pénzért sokkal jobbakat lehet kapni. De én nem fogok cserélni. Legközelebb dual FullHD-set szeretnék majd. Addigra hátha lesznek olyanok is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2016.06.15 szerda, 12:11:42
Tudom, hogy ugyanilyened volt. Relhist autójában láttam :)

Egyébként ma már annyi pénzért sokkal jobbakat lehet kapni. De én nem fogok cserélni. Legközelebb dual FullHD-set szeretnék majd. Addigra hátha lesznek olyanok is.
:vigyor3:

Én azon gondolkodom, hogy egy olyat ami most elől van nekem, azt raknám hátra és amikor tolatok, akkor annak a képére kapcsol a rendszer. Persze ebben az esetben a hátsó ablakba kell rakni a dolgot.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.15 szerda, 13:43:25
:vigyor3:

Én azon gondolkodom, hogy egy olyat ami most elől van nekem, azt raknám hátra és amikor tolatok, akkor annak a képére kapcsol a rendszer. Persze ebben az esetben a hátsó ablakba kell rakni a dolgot.
Nekem a dual camera hátsó egysége most is a hátsó ablakon van. De a tolatókamera nem nagyon érdekel. Nekem elég, ha a radar pittyeg. Persze ha benne van már a kamera a kocsiban, akkor nem ellenkeznék ellene (ezt érti az, akinek célzás  :vigyor3: )

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2016.06.15 szerda, 13:44:11
Nekem a dual camera hátsó egysége most is a hátsó ablakon van. De a tolatókamera nem nagyon érdekel. Nekem elég, ha a radar pittyeg. Persze ha benne van már a kamera a kocsiban, akkor nem ellenkeznék ellene (ezt érti az, akinek célzás  :vigyor3: )

Ha ellenkezel se fogom kiszereltetni belőle.  :beka3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.15 szerda, 13:47:50
Ha ellenkezel se fogom kiszereltetni belőle.  :beka3:
:taps: ;)

Egyébként biztos jó dolog. Én elsősorban arra értettem, hogy a sajátomba nem tervezem belerakatni. Még ha az én nagynavimra rá lehetne könnyen kötni, akkor azrt mondom oké. De ez elég buta ahhoz, hogy csak valami drága átalakítóval lehessen megoldani. Valami 80e+ -os kiadás az interfész, ami után képes megjeleníteni egyéb dolgokat is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2016.06.15 szerda, 13:52:52
:taps: ;)

Egyébként biztos jó dolog. Én elsősorban arra értettem, hogy a sajátomba nem tervezem belerakatni. Még ha az én nagynavimra rá lehetne könnyen kötni, akkor azrt mondom oké. De ez elég buta ahhoz, hogy csak valami drága átalakítóval lehessen megoldani. Valami 80e+ -os kiadás az interfész, ami után képes megjeleníteni egyéb dolgokat is.
meglehet kevesebből is, van rá megoldás

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2016.06.15 szerda, 13:57:23
meglehet kevesebből is, van rá megoldás
Amikor utoljára nézegettem (kb. 4 éve), akkor még ez volt a megoldás. Azóta mi van? Mondjuk egy iGo, vagy pl. a telefon kijelzője mirror-ban, vagy hasonló érdekes lehet. Meg mennyi az annyi?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2016.06.15 szerda, 17:24:08
Én anno olyat kerestem, ami nem lóg be a látómezőbe, tehát elrejthető a tükör mögé. Illetve ami nem tapacs korongos, hanem ragasztható, hogy ne kelljen örökké fel-le veszegetnem. (Plusz duál kamerásat néztem, de ez most mindegy.) Ezen feltételeknek ezek közül egyik sem felel meg, így én egyiket se venném.
Per.pill. ugyan olyan van mind neked (te rendelted)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.01.26 csütörtök, 10:50:24
https://www.naih.hu/files/allasfoglalas_kamera_sajat_gepjarmuben.pdf

Ezt jó tudni. A lényeg röviden, hogy csak magánszemély üzemeltethet ilyet (azaz céges autóban NEM!, mert ahhoz előbb külön adatkezelési engedély kell a cégnek), elvileg folyamatos Full-HD, 25-30 fps és hasonló is tiltott, 4-5 kocka/másodperc lenne a kívánatos, és így is max. 5 napig tárolhatóak a felvételek.

De!

Ha szabálysértési vagy bűnügyben bizonyítási eljárásban használod fel, akkor mivel az igazság kiderítése fontosabb közérdek, mint az, hogy az akármilyen jogszabályt megszegve készült a felvétel, ezért korlátlanul és teljes bizonyító erővel felhasználhatóak az ilyen felvételek.

Az meg egy másik történet, hogy hogyan jut el a felvétel addig, hogy bizonyítékként szolgáljon. Röviden: feljelentést kell tenni és ahhoz mellékelni, plusz név-cím adatokat megadni, hogy tanúként kihallgathassák az embert. Az meg ugye hiányzik a fenének, hogy folyton zaklassák... Úgyhogy az összes autópályán előző kamion és hasonló esetéből aligha lesz büntetés. :( Ez van, srácok!

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2017.01.26 csütörtök, 11:37:38
hát nehéz véleményt mondani a kínai leírása és a képek alapján, de az elsőt választanám, mert:
1. olcsóbb, tehát jobban vállalható a kockázat
2. vékonyabb és kevésbé zavat
3. nem csillogó feltűnő az ablak mögött

Amiért egyiket sem venném

- nagyok, nem lehet elbújtatni a tükör mögé,
- nincsen ragasztható talpa csak a tapikorongos, ami nyáron mejd jól elenged, de e miatt még lejjebb lóg és lehet, hogy a vezetőt kevésbé zavarja, de az utast eléggé
- nagy
- ja és nagy
Végül ilyent vettem...http://www.ebay.com/itm/HD-1080P-Dual-Lens-Car-Vehicle-DVR-Camera-Dash-Cam-Night-Vision-Video-Recorder-/172331759834?hash=item281fc5f8da:g:PC0AAOSwdIFXzjj9&vxp=mtr  ...A korongot nem használom,csináltam egy szélvédőre ragaszthatót mert a fólián nem állt meg a korong csak a szélvédő csupasz részén de ott nagyon lelógott.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.01.26 csütörtök, 11:55:32
Végül ilyent vettem...http://www.ebay.com/itm/HD-1080P-Dual-Lens-Car-Vehicle-DVR-Camera-Dash-Cam-Night-Vision-Video-Recorder-/172331759834?hash=item281fc5f8da:g:PC0AAOSwdIFXzjj9&vxp=mtr  ...A korongot nem használom,csináltam egy szélvédőre ragaszthatót mert a fólián nem állt meg a korong csak a szélvédő csupasz részén de ott nagyon lelógott.
Teszel majd fel videót, hogy milyen a képe? Kíváncsi vagyok, hogy manapság hol tartanak ezek az egyszerű kínai cuccok képminőségben.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2017.01.26 csütörtök, 12:52:20
Teszel majd fel videót, hogy milyen a képe? Kíváncsi vagyok, hogy manapság hol tartanak ezek az egyszerű kínai cuccok képminőségben.
Igen. Elöljáróban,hogy a hátsó jobb mind ami volt pedig kinézetre olyan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.01.26 csütörtök, 13:06:19
Igen. Elöljáróban,hogy a hátsó jobb mind ami volt pedig kinézetre olyan.
Ezért vagyok kíváncsi, hogy mennyit fejlődött, mert ezeket valamikor 2012-ben rendeltük talán. Azért azóta eltelt 5 év, nyilván reszeltek valamit a minőségen. Meg ezek még papíron 720p-sek, az újak meg már 1080p-sek. (Bár szerintem a régi messze nem tud 720p-t...)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Szili - 2017.01.28 szombat, 23:19:33
Ezért vagyok kíváncsi, hogy mennyit fejlődött, mert ezeket valamikor 2012-ben rendeltük talán. Azért azóta eltelt 5 év, nyilván reszeltek valamit a minőségen. Meg ezek még papíron 720p-sek, az újak meg már 1080p-sek. (Bár szerintem a régi messze nem tud 720p-t...)
Első cam.  https://youtu.be/gE6kkLZcw7I   hátsó cam.  https://youtu.be/6l-84U2fYlM

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.01.29 vasárnap, 08:36:04
Első cam.  https://youtu.be/gE6kkLZcw7I   hátsó cam.  https://youtu.be/6l-84U2fYlM

A hátsó alig jobb bármi másra, minthogy konstatáld, jön mögötted valaki... Az első átlagos. Több pénzért nyilávn van sokkal jobb is.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.01.29 vasárnap, 15:49:35
A hátsó alig jobb bármi másra, minthogy konstatáld, jön mögötted valaki... Az első átlagos. Több pénzért nyilávn van sokkal jobb is.

AndyA

az a gond, hogy itthon is bármilyen oldalra mész, ugyan az az ebay-es cucc köszön vissza, 5x-ös áron, matricázva (mint a concord és társai). Nehéz találni jót, pedig szerintem az emberek már 30eHuf-ot is kifizetnének, egy tényleg jó kameráért.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.02.01 szerda, 13:53:07
mall.hu-n most akciósak a kamerák, rendeltem egy mio-t. youtube videók alapján elég jó felvételt csinál, van benne gps is. Ha tényleg kiszállítják holnap, akkor a pénteki minire valszeg elviszem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.02.01 szerda, 15:33:58
Első cam.  https://youtu.be/gE6kkLZcw7I   hátsó cam.  https://youtu.be/6l-84U2fYlM
Hát sajna ez tényleg csak egy hangyaf*sznyival jobb annál, mint ami nekem van, pedig az sem egy mai csirke.  :szomoru1:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.02.01 szerda, 21:39:16
mall.hu-n most akciósak a kamerák, rendeltem egy mio-t. youtube videók alapján elég jó felvételt csinál, van benne gps is. Ha tényleg kiszállítják holnap, akkor a pénteki minire valszeg elviszem.

kérünk majd videót feltölteni, hogy mindenki ki tudja értékelni :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.02.02 csütörtök, 18:00:16
kérünk majd videót feltölteni, hogy mindenki ki tudja értékelni :D

Megérkezett, viszont most nincs nálam sd kártya, csak otthon. Nem vártam ilyen hamar. Holnap valszeg minin meg lehet nézni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.02.02 csütörtök, 22:28:54
Megérkezett, viszont most nincs nálam sd kártya, csak otthon. Nem vártam ilyen hamar. Holnap valszeg minin meg lehet nézni.

dolgozom, nem tudok eljutni a minire :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.04.06 csütörtök, 12:25:30
Nos egy kis tapasztalatmegosztás. Hétfőn hazafelé menet egy idióta az M3 bevezetőn a Szentmihályi úti felhajtónál úgy gondolta nem elég a szélső sávba besorolnia, hanem bevág elém majd nyom egy satut.
Mivel nem kicsit felháborodtam, rádudáltam. Haladtunk tovább majd pár másodperc késlekedéssel úgy gondolta hogy megbüntet, mert rá mertem dudálni és behúzódott egész a beton elválasztóig, és az ott található törmelékkel jól megszórta az autóm elejét. Na ekkor megint fékezés, fénykürt, duda, anyázás. Lehúzódtam jobbra, erre bevágott elém, elkezdte rángatni a kormányt, szinte elemelkedett a kocsi hátsó kereke, teljesen idiótán viselkedett. Megpróbáltam elmenni mellette, ekkor szintén kormányrángatás, ijesztgetés. Amikor megmutattam neki a kamerát, akkor arcára fagyott a hülye vigyora. Azonnal hívtam a 112-őt hogy mi ilyenkor a teendő? Azt mondták, hogy menjek be bármelyik rendőr kapitányságra és a felvétel birtokában tegyek feljelentést.
Na ez volt az első hiba, mint azt ma megtudtam, ott azonnal félre kellett volna állnom és megvárni a kiérkező rendőröket (amit úgyse tettem volna meg, a gyerekkel mentem haza, nem várok a rendőrökre ilyen esetben órákat az út szélén) vagy ha már ezt nem tettem meg, akkor a XV. kerületihez kellett volna mennem.
A lényeg hogy macera, én is majd két órát vártam a rendőrségen, aztán egy óra volt mire elkészült a feljelentés, de kérek mindenkit, akivel elmebeteg módon viselkedik egy közlekedő és beazonosítható, tegyen feljelentést hogy kevesebb idióta legyen az utakon.

Üdv. és eseménymentes kilométereket.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.04.06 csütörtök, 12:30:29

YT-ra fel, link ide!!!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.04.06 csütörtök, 12:47:05

YT-ra fel, link ide!!!

Mivel rendőrségi eljárásban lesz bizonyíték nem dobnám fel, de ha holnap sikerül odaérnem, és pláne Te is ott leszel, akkor megnézheted a felvételt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.04.06 csütörtök, 13:22:09
Nos egy kis tapasztalatmegosztás. Hétfőn hazafelé menet egy idióta az M3 bevezetőn a Szentmihályi úti felhajtónál úgy gondolta nem elég a szélső sávba besorolnia, hanem bevág elém majd nyom egy satut.
Mivel nem kicsit felháborodtam, rádudáltam. Haladtunk tovább majd pár másodperc késlekedéssel úgy gondolta hogy megbüntet, mert rá mertem dudálni és behúzódott egész a beton elválasztóig, és az ott található törmelékkel jól megszórta az autóm elejét. Na ekkor megint fékezés, fénykürt, duda, anyázás. Lehúzódtam jobbra, erre bevágott elém, elkezdte rángatni a kormányt, szinte elemelkedett a kocsi hátsó kereke, teljesen idiótán viselkedett. Megpróbáltam elmenni mellette, ekkor szintén kormányrángatás, ijesztgetés. Amikor megmutattam neki a kamerát, akkor arcára fagyott a hülye vigyora. Azonnal hívtam a 112-őt hogy mi ilyenkor a teendő? Azt mondták, hogy menjek be bármelyik rendőr kapitányságra és a felvétel birtokában tegyek feljelentést.
Na ez volt az első hiba, mint azt ma megtudtam, ott azonnal félre kellett volna állnom és megvárni a kiérkező rendőröket (amit úgyse tettem volna meg, a gyerekkel mentem haza, nem várok a rendőrökre ilyen esetben órákat az út szélén) vagy ha már ezt nem tettem meg, akkor a XV. kerületihez kellett volna mennem.
A lényeg hogy macera, én is majd két órát vártam a rendőrségen, aztán egy óra volt mire elkészült a feljelentés, de kérek mindenkit, akivel elmebeteg módon viselkedik egy közlekedő és beazonosítható, tegyen feljelentést hogy kevesebb idióta legyen az utakon.

Üdv. és eseménymentes kilométereket.

Végülis sikerült feljelentést tenni a "bármelyik" kapitányságon?

Mivel lett volna előbbre a Rendőrség, ha a helyszínen vártad volna meg őket?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.04.06 csütörtök, 13:26:24
Végülis sikerült feljelentést tenni a "bármelyik" kapitányságon?

Mivel lett volna előbbre a Rendőrség, ha a helyszínen vártad volna meg őket?

AndyA

Igen, ma reggel megtörtént (fél 9kor érkeztem és fél 11kor távoztam). De épp azt néztem, hogy ezt át fogják rakni a Pest megyeihez, mert már a Budapest vége tábla után történt, úgyhogy valószínűleg mégse XV. kerület.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2017.04.06 csütörtök, 14:29:26
Igen, ma reggel megtörtént (fél 9kor érkeztem és fél 11kor távoztam). De épp azt néztem, hogy ezt át fogják rakni a Pest megyeihez, mert már a Budapest vége tábla után történt, úgyhogy valószínűleg mégse XV. kerület.

Mindenképp írj majd a fejleményekről!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.04.06 csütörtök, 14:47:08
Igen, ma reggel megtörtént (fél 9kor érkeztem és fél 11kor távoztam). De épp azt néztem, hogy ezt át fogják rakni a Pest megyeihez, mert már a Budapest vége tábla után történt, úgyhogy valószínűleg mégse XV. kerület.

Akkor végülis van jelentősége, hogy melyiknél jelented fel vagy nincs?

Arra nem válaszoltál, hogy miért kellene szerintük a helyszínen megvárni a rendőrt, mennyivel lennének ettől előbbre.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.04.06 csütörtök, 15:58:37
Akkor végülis van jelentősége, hogy melyiknél jelented fel vagy nincs?

Arra nem válaszoltál, hogy miért kellene szerintük a helyszínen megvárni a rendőrt, mennyivel lennének ettől előbbre.

AndyA

Olyan szempontból igen hogy így továbbítják, és az egy- másfél hét.

A c. r. alez. szerint a KRESZ-ben szerepel hogy ilyen esetben meg kell tenni telefonon a bejelentést és a helyszínen megvárni az intézkedő járőrt. (napersze a gyerekkel vártam volna fél6kor legalább 2 órát az autópálya szélén...)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: ABR - 2017.05.16 kedd, 10:47:33
 :wave:

Mennyire bonyolult bekötni akkura egy első kamerát? Olyat keresnék aminek a piacon a legjobb képe van (ár nem számít) lehet bele nagyobb kártyát tenni, mozgásra bekapcsol néhány másodpercre. Ha nehéz a bekötés akkor olyan kéne ami erős akkus, cserélhető. Nem tetszik a szivargyújtózás meg a lógó kábelek, azért se vettem pár éve, vártam még hátha lesz esztétikus megoldás.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.16 kedd, 10:57:40
:wave:

Mennyire bonyolult bekötni akkura egy első kamerát? Olyat keresnék aminek a piacon a legjobb képe van (ár nem számít) lehet bele nagyobb kártyát tenni, mozgásra bekapcsol néhány másodpercre. Ha nehéz a bekötés akkor olyan kéne ami erős akkus, cserélhető. Nem tetszik a szivargyújtózás meg a lógó kábelek, azért se vettem pár éve, vártam még hátha lesz esztétikus megoldás.
Ha tényleg ár nem számít alapon nézel, és a maximális minőség a lényeg, akkor szerintem GoPro. Bár azt nem tudom, hogy az tud-e mozgásra bekapcsolni.

Ami a bekötést illeti: nekem egy régi, gyenge képminőségű cucc van a kocsiban, de úgy van bekötve, hogy a kesztyűtartó mögé lett beépítve egy szivargyújtó aljzat, abba van beledugva a kábele, és így gyújtásra indul. A kábel a készülékből fel lett víve a tetőkárpit alá, onnan az A oszlop kárpit alatt megy a kesztíűtartó mögé. Így szivargyújtóba van kötve, de nincs látható / lógó kábel sehol.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.05.16 kedd, 10:59:36
:wave:

Mennyire bonyolult bekötni akkura egy első kamerát? Olyat keresnék aminek a piacon a legjobb képe van (ár nem számít) lehet bele nagyobb kártyát tenni, mozgásra bekapcsol néhány másodpercre. Ha nehéz a bekötés akkor olyan kéne ami erős akkus, cserélhető. Nem tetszik a szivargyújtózás meg a lógó kábelek, azért se vettem pár éve, vártam még hátha lesz esztétikus megoldás.

Én miot vettem, csütörtökön megyek pont a rendőrségre leadni egy felvételt ami alapján feljelentést tettem. Szerintem nagyon jó a képe, sötétben is, és nem kell hozzá neki infra led-es bohóckodás. Igaz hogy szivargyújtós, de be tudod ezt is kötni hogy gyújtásra kapcsoljon. Közvetlen akkura kötni szerintem nem tanácsos.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.05.16 kedd, 11:03:13
:wave:

Mennyire bonyolult bekötni akkura egy első kamerát? Olyat keresnék aminek a piacon a legjobb képe van (ár nem számít) lehet bele nagyobb kártyát tenni, mozgásra bekapcsol néhány másodpercre. Ha nehéz a bekötés akkor olyan kéne ami erős akkus, cserélhető. Nem tetszik a szivargyújtózás meg a lógó kábelek, azért se vettem pár éve, vártam még hátha lesz esztétikus megoldás.

Tökmindegy, hogy milyen akkusat veszel, 1-2 év alatt úgyis megdöglik benne. Télen kapja a -20 fokot, nyáron a 40-50-et (+napsütés), ezt nem bírják ezek az akkuk hosszútávon.

A közvetlen akkus bekötést úgy érted, hogy 0-24 órában vegyen, akkor is ha áll az autó?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.16 kedd, 11:14:08
Tökmindegy, hogy milyen akkusat veszel, 1-2 év alatt úgyis megdöglik benne. Télen kapja a -20 fokot, nyáron a 40-50-et (+napsütés), ezt nem bírják ezek az akkuk hosszútávon.

A közvetlen akkus bekötést úgy érted, hogy 0-24 órában vegyen, akkor is ha áll az autó?
Szerintem úgy érti, hogy ha mozgást érzékel, akkor induljon bármikor, 0-24.
Ezt a funkciót én pl. kikapcsoltam, mert utcán áll a kocsi, autók jönnek-mennek előtte (ha épp farral állok be), ha meg a járda felé áll az orra, akkor meg gyalogosok sétálnak előtte. Ha mindenre bekapcsolna, akkor egész nap venné az utcát. Kb. térfigyelő kamera lenne :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: G_B - 2017.05.16 kedd, 11:17:08
Kb. térfigyelő kamera lenne :D
lassan itt van a lengén öltözött lányok ideje  ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: ABR - 2017.05.16 kedd, 11:27:00
Köszi. Igen úgy értem hogy mozgásra kapcsoljon be ha nem vagyok ott. Ez a végigvezetős megoldás se rossz, a kesztyűtartóban van usb aljzatom, onnan nem tud áramot kapni vagy az túl kevés neki? Garmin 55-öt néztem, de utánakeresek a Mionak meg a Gopronak is. Garminban tetszik hogy trafit is tudja (pénzért de tudja)

Szerk: GoProra azt írják nagyon melegedik ilyen használatnál, nem túl ajánlott meg rejteni se annyira lehet, lopják.
Mio is jónak tűnik.

Most ott tartok hogy Mio MiVue 658 vs. Garmin 55

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.16 kedd, 11:31:38
lassan itt van a lengén öltözött lányok ideje  ;)
202cm vagyok. Innen fentről többet látok, mint egy kamera a kocsiban  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2017.05.16 kedd, 12:10:13
Köszi. Igen úgy értem hogy mozgásra kapcsoljon be ha nem vagyok ott. Ez a végigvezetős megoldás se rossz, a kesztyűtartóban van usb aljzatom, onnan nem tud áramot kapni vagy az túl kevés neki? Garmin 55-öt néztem, de utánakeresek a Mionak meg a Gopronak is. Garminban tetszik hogy trafit is tudja (pénzért de tudja)

Szerk: GoProra azt írják nagyon melegedik ilyen használatnál, nem túl ajánlott meg rejteni se annyira lehet, lopják.
Mio is jónak tűnik.

Most ott tartok hogy Mio MiVue 658 vs. Garmin 55

Szerintem Garmin!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.05.16 kedd, 13:24:59
Köszi. Igen úgy értem hogy mozgásra kapcsoljon be ha nem vagyok ott. Ez a végigvezetős megoldás se rossz, a kesztyűtartóban van usb aljzatom, onnan nem tud áramot kapni vagy az túl kevés neki? Garmin 55-öt néztem, de utánakeresek a Mionak meg a Gopronak is. Garminban tetszik hogy trafit is tudja (pénzért de tudja)

Szerk: GoProra azt írják nagyon melegedik ilyen használatnál, nem túl ajánlott meg rejteni se annyira lehet, lopják.
Mio is jónak tűnik.

Most ott tartok hogy Mio MiVue 658 vs. Garmin 55

Nekem is ez a mio van, a wifi miatt nem feltétlen érdemes ezt venni, nagyon lassú az áttöltés. Én a gps és a jó lencse/szenzor miatt vettem. Trafikat ez is tudja és ha jól emlékszem élettartam frissítés is van hozzá, bár én inkább a waze-t használom erre. Ha budapesti vagy meg tudom mutatni a készüléket. 3 perces felvételeket rögzít, ha úgy érzékeli hogy baleset történt (a jó magyar utakon néha igen) akkor átpakolja a elvételt és nem írja felül.
Tud parkolás üzemmódot, ilyenkor mozgásra vagy ütésre rögzít, érzékenység állítható. Bár ha hátulról/oldalról kap az autó, nem tudom van-e értelme a szélvédőre helyezett kamera felvételnek...
Ami még nagyon tetszik hogy tapadókorongos a konzol és ebbe megy a töltő, a kamera meg simán kivehető.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.16 kedd, 16:07:57
Tökmindegy, hogy milyen akkusat veszel, 1-2 év alatt úgyis megdöglik benne. Télen kapja a -20 fokot, nyáron a 40-50-et (+napsütés), ezt nem bírják ezek az akkuk hosszútávon.

A közvetlen akkus bekötést úgy érted, hogy 0-24 órában vegyen, akkor is ha áll az autó?

Van olyan, amiben szuperkondi van akksi helyett. Az nem döglik meg, viszont autonómiában lényegesen elmarad az akksitól (5-10-15 perc max.).

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.05.16 kedd, 18:09:06
Van olyan, amiben szuperkondi van akksi helyett. Az nem döglik meg, viszont autonómiában lényegesen elmarad az akksitól (5-10-15 perc max.).

AndyA

Nem szuper, de kondi van az enyémben. Annyit bír (leírás szerint is), hogy gyújtáslevétel után szabályosan kikapcsoljon a kamera.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: ABR - 2017.05.16 kedd, 19:32:11
Nekem is ez a mio van, a wifi miatt nem feltétlen érdemes ezt venni, nagyon lassú az áttöltés. Én a gps és a jó lencse/szenzor miatt vettem. Trafikat ez is tudja és ha jól emlékszem élettartam frissítés is van hozzá, bár én inkább a waze-t használom erre. Ha budapesti vagy meg tudom mutatni a készüléket. 3 perces felvételeket rögzít, ha úgy érzékeli hogy baleset történt (a jó magyar utakon néha igen) akkor átpakolja a elvételt és nem írja felül.
Tud parkolás üzemmódot, ilyenkor mozgásra vagy ütésre rögzít, érzékenység állítható. Bár ha hátulról/oldalról kap az autó, nem tudom van-e értelme a szélvédőre helyezett kamera felvételnek...
Ami még nagyon tetszik hogy tapadókorongos a konzol és ebbe megy a töltő, a kamera meg simán kivehető.
Köszi a felajánlást, azóta megrendeltem a Garmint. A trafi itt fizetős de annyi baj legyen.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.05.17 szerda, 20:45:38
Mivel az elmúlt 2-3 hónapban a közlekedésben azt vettem észre, hogy ez már nem a balkán, hanem egyenesen oroszország, így én is nekiálltam a dashcam projectnek.

eddig csak azt hittem én lettem türelmetlenebb, de akkor másnak is feltűnt :vigyor3: én valami régi masszív olcsó vason gondolkoztam, amivel lehet gyűjteni a betétlapokat :vigyor3: :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.17 szerda, 22:02:57
Volt egy kedves kollégám, aki világ életében Ford Skorpival járt. Majd miután a másodikat törték össze neki Bp belvárosában, váltott.
Ezúttal is maradt az idős Ford-ok mellett, de az "új" egy piszok nagy fekete Ford terepjáró lett :eplus2:
Valamiért utána nem akartak belemenni.

Ma épp egy kereszteződésben állva eszembe jutott megnézni, hány szembejövőnek van kamerája. Egy piros lámpa alatt 3 kocsiba volt (20-ból). Egy futár, egy Lexus, egy sedan.

mióta Jeep-el járok nekem is kevesebb a gondom, de van DVR, csak éppen kicsi és alig látszik:)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.17 szerda, 22:07:50
mióta Jeep-el járok nekem is kevesebb a gondom, de van DVR, csak éppen kicsi én alig látszik:)

A tiéd kicsi és alig látszik...? Ez azután a coming-out...  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.05.17 szerda, 22:15:37
Volt egy kedves kollégám, aki világ életében Ford Skorpival járt. Majd miután a másodikat törték össze neki Bp belvárosában, váltott.
Ezúttal is maradt az idős Ford-ok mellett, de az "új" egy piszok nagy fekete Ford terepjáró lett :eplus2:
Valamiért utána nem akartak belemenni.

Ma épp egy kereszteződésben állva eszembe jutott megnézni, hány szembejövőnek van kamerája. Egy piros lámpa alatt 3 kocsiba volt (20-ból). Egy futár, egy Lexus, egy sedan.
ilyennel járok, de ezt se sikerül nekik észrevenni:
(http://www.kiara4x4.hu/images/termekek/1347359894122.jpg)

már nézegetem egy ideje a cummins powerstroke stb dízel amcsi vasakat, amik alatt hátul ikerkerék van, kb az nagyobb már csak ettől :vigyor3: csak az a baj, hogy ezek 250-252cm szélesek hátul a garázskapu meg 254cm céles :hehe:
(https://media.ed.edmunds-media.com/chevrolet/silverado-3500hd/2008/oem/2008_chevrolet_silverado-3500hd_crew-cab-pickup_ltz_fq_oem_1_500.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.05.17 szerda, 22:33:11
ilyennel járok, de ezt se sikerül nekik észrevenni:
img]http://www.kiara4x4.hu/images/termekek/1347359894122.jpg[/img]

már nézegetem egy ideje a cummins powerstroke stb dízel amcsi vasakat, amik alatt hátul ikerkerék van, kb az nagyobb már csak ettől :vigyor3: csak az a baj, hogy ezek 250-252cm szélesek hátul a garázskapu meg 254cm céles :hehe:
img]https://media.ed.edmunds-media.com/chevrolet/silverado-3500hd/2008/oem/2008_chevrolet_silverado-3500hd_crew-cab-pickup_ltz_fq_oem_1_500.jpg[/img]

252<254. Mi a probléma? :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.17 szerda, 22:36:09
A tiéd kicsi és alig látszik...? Ez azután a coming-out...  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

már mint a DVR :D :D :D

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.17 szerda, 22:36:50
ilyennel járok, de ezt se sikerül nekik észrevenni:

már nézegetem egy ideje a cummins powerstroke stb dízel amcsi vasakat, amik alatt hátul ikerkerék van, kb az nagyobb már csak ettől :vigyor3: csak az a baj, hogy ezek 250-252cm szélesek hátul a garázskapu meg 254cm céles :hehe:

Sima ügy. Felraksz két szögvas terelőelemet, és elég csak nagyjából irányban tolatni, a többit megcsinálja a két vezetősín. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.17 szerda, 22:37:36
már mint a DVR :D :D :D

Már késő. Utólag mindent meg lehet magyarázni, de minek...?  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.05.17 szerda, 22:48:04
252<254. Mi a probléma? :D
hogy szögben kell rátolatni és úgy már nem adja ki :vigyor3: egyenesben nem lenne gond :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.05.17 szerda, 23:00:08
hogy szögben kell rátolatni és úgy már nem adja ki :vigyor3: egyenesben nem lenne gond :vigyor3:

Pfff, ne tutyimutyiskodjál  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.17 szerda, 23:05:25
Már késő. Utólag mindent meg lehet magyarázni, de minek...?  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA
:nyes: :nyes: :nyes: :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.18 csütörtök, 08:00:32
hogy szögben kell rátolatni és úgy már nem adja ki :vigyor3: egyenesben nem lenne gond :vigyor3:

Erős gázzal sima ügy.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.05.18 csütörtök, 16:37:27
Erős gázzal sima ügy.

AndyA
bővítésen gondolkozok, nem kisebbítésen :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.18 csütörtök, 18:09:53
bővítésen gondolkozok, nem kisebbítésen :vigyor3:

A garázs nem lesz kisebb. Csak az autó...  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 10:55:43
Ha tényleg ár nem számít alapon nézel, és a maximális minőség a lényeg, akkor szerintem GoPro. Bár azt nem tudom, hogy az tud-e mozgásra bekapcsolni.

Ami a bekötést illeti: nekem egy régi, gyenge képminőségű cucc van a kocsiban, de úgy van bekötve, hogy a kesztyűtartó mögé lett beépítve egy szivargyújtó aljzat, abba van beledugva a kábele, és így gyújtásra indul. A kábel a készülékből fel lett víve a tetőkárpit alá, onnan az A oszlop kárpit alatt megy a kesztíűtartó mögé. Így szivargyújtóba van kötve, de nincs látható / lógó kábel sehol.

Ha az ar nem szamit, akkor tenyleg vegyel goprot, lehetoleg az aranyozott valtozatot. Ha az ar szamit, akkor vegyel ugyan olyan tudasut, minosegut vagy jobbat fele annyiert  :vigyor3: A GoPro mar reg nem jatekos az ara miatt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 11:11:29
En nemreg vettem egy Xiaomi DVR-t kb. 50 dodoert. Nem a legszebb autoba, mert ma mar van ennel csicsabb DVR is Xiaomibol, de tokeletesen mukodik. Egyebkent a szokasos akciokameras design-t koveti. 1080p-ben felvesz (max. 60fps), de kepes 2k30fps felvetelek is csinalni. Nagyon jo a kepe (meg ejszaka is), kozel 170 fokban lat. Alapbol ragasztos tarto volt hozza, de en azt nem szeressem, igy vettem hozza 2 dodoert cuppantosat  :vigyor3:
Ami plusz, hogy van benne ADAS (bar ez eleg erdekesen muxik), savelhagyas es rafutas figyelo, illetve a telon is lathatod realtime a mozogkepet.
Az ut vegen megjelenit egy statisztikat, menetido, eros fekezesek szama, eros gyorsitasok szama stb.
Van benne 3 iranyu gyorsulas erzekelo, igy ha valami gaz tortenik automatikus felvetelt keszit par sec erejeig, ami aztan nem torlodik le soha (csak ha kezzel torlod). Ez ilyen emergency ficsor vagy mi a tok  :vigyor3:
De gombnyomasra is lehet ilyen felveteleket kesziteni, illetve kepeket.
Osszesegeben abszolut minosegi es megbizhato cucc (eddig). Nyilvan, hisz Xiaomi, az meg ugye a Kinai apple  :vigyor3:
Egyetlen gond volt vele, hogy alapbol palcika nyelvu a menu, igy ra kellett mokolni az angol menut, de nem nagy tudomany. Letezik belole international verzio is, abban alapbol benne van az angol menu.

(http://image3.geekbuying.com/content_pic/201512/20151212111520734.jpg)

https://xiaomi-mi.com/news-and-actions/car-dvr-by-xiaomi-yi-with-adas-function/ (https://xiaomi-mi.com/news-and-actions/car-dvr-by-xiaomi-yi-with-adas-function/)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.21 vasárnap, 11:36:03

Gyárt olyan akármit a Xiaomi, ami neked még nincs?  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2017.05.21 vasárnap, 12:08:30
En nemreg vettem egy Xiaomi DVR-t kb. 50 dodoert. Nem a legszebb autoba, mert ma mar van ennel csicsabb DVR is Xiaomibol, de tokeletesen mukodik. Egyebkent a szokasos akciokameras design-t koveti. 1080p-ben felvesz (max. 60fps), de kepes 2k30fps felvetelek is csinalni. Nagyon jo a kepe (meg ejszaka is), kozel 170 fokban lat. Alapbol ragasztos tarto volt hozza, de en azt nem szeressem, igy vettem hozza 2 dodoert cuppantosat  :vigyor3:
Ami plusz, hogy van benne ADAS (bar ez eleg erdekesen muxik), savelhagyas es rafutas figyelo, illetve a telon is lathatod realtime a mozogkepet.
Az ut vegen megjelenit egy statisztikat, menetido, eros fekezesek szama, eros gyorsitasok szama stb.
Van benne 3 iranyu gyorsulas erzekelo, igy ha valami gaz tortenik automatikus felvetelt keszit par sec erejeig, ami aztan nem torlodik le soha (csak ha kezzel torlod). Ez ilyen emergency ficsor vagy mi a tok  :vigyor3:
De gombnyomasra is lehet ilyen felveteleket kesziteni, illetve kepeket.
Osszesegeben abszolut minosegi es megbizhato cucc (eddig). Nyilvan, hisz Xiaomi, az meg ugye a Kinai apple  :vigyor3:
Egyetlen gond volt vele, hogy alapbol palcika nyelvu a menu, igy ra kellett mokolni az angol menut, de nem nagy tudomany. Letezik belole international verzio is, abban alapbol benne van az angol menu.

https://xiaomi-mi.com/news-and-actions/car-dvr-by-xiaomi-yi-with-adas-function/ (https://xiaomi-mi.com/news-and-actions/car-dvr-by-xiaomi-yi-with-adas-function/)

Neked ez a Xiaomi most egy kicsit bekattant, nem?  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 12:34:08
Gyárt olyan akármit a Xiaomi, ami neked még nincs?  :vigyor3:

Sajnos igen  :vigyor3: pl. lollert  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 12:42:56
Neked ez a Xiaomi most egy kicsit bekattant, nem?  :eplus2:

oooo izeee  :vigyor3:
Igazabol azert kattant be, mert velemenyem szerint ma meg a legjobb ar/ertek aranyu cuccokat gyartja (gyartatja).
Gyak minden szempontbol ott van a szeren. A csamcsung S8as agyon hajpolt "keret nelkuli" telot mar reg megcsinalta a Xiaomi. Bar pont a telok az ami annyira nem mozgat  :vigyor3: El leszek meg par evig a jelenlegi KGB-s cuccal  :vigyor3:
Mondhatnam, hogy Fidex komfort telom van  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2017.05.21 vasárnap, 12:46:13
oooo izeee  :vigyor3:
Igazabol azert kattant be, mert velemenyem szerint ma meg a legjobb ar/ertek aranyu cuccokat gyartja (gyartatja).
Gyak minden szempontbol ott van a szeren. A csamcsung S8as agyon hajpolt "keret nelkuli" telot mar reg megcsinalta a Xiaomi. Bar pont a telok az ami annyira nem mozgat  :vigyor3: El leszek meg par evig a jelenlegi KGB-s cuccal  :vigyor3:
Mondhatnam, hogy Fidex komfort telom van  :vigyor3:

 ;) :eljen:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.21 vasárnap, 14:56:10
Neked ez a Xiaomi most egy kicsit bekattant, nem?  :eplus2:
Meg szerencse, higy a forumon nincs mas ilyen "markabuzi" tag  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 15:38:49
Meg szerencse, higy a forumon nincs mas ilyen "markabuzi" tag  :nyes:

loller  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 19:01:06

Én is ezt vettem, bár 25-ért edigital-ba.
Azt kell mondanom, hogy nem vagyok tökéletesen megelégedve vele. Nincs GPS, ez negatív.
A tartója valahogy nagyon messze tartja az ablaktól (és a mondi első szélvédő igen kis szögben áll), így visszatükröződik a műszerfal teteje, a kesztyűtartó, de még a kormány is (igen zavaró a konstans szellemkép a felvételen).
Ráadásul a felvétel zajos, közel se tűéles. Közel sincs az a minőség amit egyes YT tesztvideókon látok. Másokon meg pont ugyanilyen zajos (előbbieken filterekkel "rádolgoztak" talán?).
Valamint amit legfőbb hibájának tartanak, azaz meleg kocsiban elveszíti a fókuszt (lehet ezért lesz zajos ? mert első szélvédő azért kap keményen a napsütésből).

Ja egyik nagy előnye, hogy tényleg körbeforgatható. Na én hogy kissé rejtsem kapásból a visszapillantó takarásába tettem 70%-osan. Aham, kiváló, így a visszapillantótól már nem lehet forgatni (facepalm).
3M ragasztós talpat hogy lehet leszedni, hogy újra fel lehessen tenni ?

Szóval annyira nem estem hasra a Xiaomi-tól. Persze próbáltam 60 fps meg 2560x1440p felvételt is, ott se jobb a képminőség.

Nos, en mindig az ar/ertek arany veszem figyelembe. Es mivel kb. 15k-ert vettem ennyiert szerintem jo kamera  :vigyor3: A fokusz problemarol en is olvastam. Majd megnezem...en addig fel sem raktam, mig meg nem erkezett a tappancsos tarto. A visszapillanto moge tettem enis, ugy hogy meg eppen latom a kijelzot. En nem latok rajta semmifele szellemkepet. Teszi a dolgat ahogy kell.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.05.21 vasárnap, 19:12:36
oooo izeee  :vigyor3:
Igazabol azert kattant be, mert velemenyem szerint ma meg a legjobb ar/ertek aranyu cuccokat gyartja (gyartatja).
Gyak minden szempontbol ott van a szeren. A csamcsung S8as agyon hajpolt "keret nelkuli" telot mar reg megcsinalta a Xiaomi. Bar pont a telok az ami annyira nem mozgat  :vigyor3: El leszek meg par evig a jelenlegi KGB-s cuccal  :vigyor3:
Mondhatnam, hogy Fidex komfort telom van  :vigyor3:

Anyumnak vettem Xiaomi telefont (valami 3s vagy mi), de csak a gond van vele. Mostanában rendszeresen újraindul, lefagy. Munkahelyén mások épületen belül mobilneteznek, anyumnak ki kell menni épületen kívülre és ott se mindenhol talál mobilnetet (két szolgáltatót is kipróbáltunk már). Szintén munkahelyen ha beteszi a szekrényébe, akkor sokszor még hívni se lehet...
Ujjlenyomat olvasó vagy működik vagy nem.
Gyári ROM, folyamatosan frissítve (hátha jobb lesz...), de semmi. Alkalmazásból a gyárik mellett van fent vagy 5 db. Nem hackelgeti, csak használni próbálja.
Nálam nagyon leszerepelt ez a márka. Kell vegyek neki valami használható telefont.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.21 vasárnap, 22:00:36
nem akarom egyikőtök sikerét sem elvenni, de amit én használok kb két éve, az jó közel rakható az üveghez, én azért választottam mert kicsi, ragasztós tappancsa van és mert ugyan olyan képet csinál, mint amit belinkeltetek, szóval max 720p, mert amit beraktatok az sajna még a HD-t sem éri el, de ez legalább csak 3000Ft-ba került akkor is, no meg most is.
(http://i.ebayimg.com/images/g/SqUAAOSwTglYmBTJ/s-l1600.jpg)
http://www.ebay.com/itm/360-Hidden-Car-1080P-Mini-Car-HD-DVR-Video-Recorder-Hidden-Dash-Cam-Spy-Camera-/262977866626?hash=item3d3ab3cb82:g:SqUAAOSwTglYmBTJ

Sajna ezek egyike sem tudja azt a minőséget és a concorde is csak egy felmatricázott e-bay-es DVR. Ha megmondod melyik volt, kb 15 perc és megvan az ebay-en és másik 15 és az aliexpresszen is. Persze a concorde az alibabán veszi, szóval még olcsóbb.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.05.21 vasárnap, 22:56:09
Több dologgal érdemes tisztába tenni:
Egyik a felbontás. 720p-n sokkal kevesebb adatot tartalmaz minden képkocka (1280x720), gyengébb a minőség mint 1080p (1920x1080).
Másik a tömörítési algoritmus. Az újabb mpeg4-es pl H264 tömörítésű szebb képet ad kisebb file méret mellett is (H265 még nem láttam kamerába).
Harmadik a sávszélesség, vagy bitráta. A Xiaomi 1080p 30fps-nél valami 15 Mbps bitrátával dolgozik (1080p 60 fps-nél 20 Mbps, tehát nem duplája, ezért veszik el sok részlet), ami percenként 120 MB adatot jelent. A Concorde 12.000 kbps rátával 94 MB/perc (mov-ba tett mp4). Márpedig ahogy egy igen bölcs kedves kollégám mondta: adatot nem lehet a levegőből varázsolni. Vagy ott van, vagy nincs ott. Kisebb sávszéllel több vész el, és örökre.
Negyedik a remegés csökkentés és minden egyéb szoftveres szépítés. Na ez viszont processzort igényel, de keményen.

Az üveg közelségben valószínű a Viofo a legjobb (erősen ajánlott kategória, csak pl edigitalnak nincs). Ráadásul annak van kábel rejtő doboz, úgyhogy totál gyárinak látszik kívülről, nem feltűnő.
Itt pl. (https://youtu.be/BpAwLSuWReo?t=267)

Nekem ilyen van: https://dashcamtalk.com/b40-a118/
Tükör mögé van beépítve, gyak nem is látszik.
Nappal egész jó képe van, éjjel városban, forgalomban elfogadható, éjjel pályán nem sokat látni.

Van ennek egy továbbfejlesztett változata, de az már árban húzósabb: https://dashcamtalk.com/sg9665gc/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 23:07:04
Egy kép többet mond ezer szónál :

Xiaomi:

Ez pedig a hátsó ConCorde RoadCam HD 50 GPS kamera képe:

En elhiszem, hogy van szellemkep, de ez nem a kamera hibaja. Veszi amit lat. Ha hatra raknad a concorde melle ott nem lenne szellemkep, mert nincs tukrozodes.
Szamomra megerte 50dodoert. Ennyiert csak sokkal xarabbat kaptam volna. Es ejjel is jol lathato kepet ad, hala a picit komolyabb optikanak es a szenzornak.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.21 vasárnap, 23:11:41
Több dologgal érdemes tisztába tenni:
Egyik a felbontás. 720p-n sokkal kevesebb adatot tartalmaz minden képkocka (1280x720), gyengébb a minőség mint 1080p (1920x1080).
Másik a tömörítési algoritmus. Az újabb mpeg4-es pl H264 tömörítésű szebb képet ad kisebb file méret mellett is (H265 még nem láttam kamerába).
Harmadik a sávszélesség, vagy bitráta. A Xiaomi 1080p 30fps-nél valami 15 Mbps bitrátával dolgozik (1080p 60 fps-nél 20 Mbps, tehát nem duplája, ezért veszik el sok részlet), ami percenként 120 MB adatot jelent. A Concorde 12.000 kbps rátával 94 MB/perc (mov-ba tett mp4). Márpedig ahogy egy igen bölcs kedves kollégám mondta: adatot nem lehet a levegőből varázsolni. Vagy ott van, vagy nincs ott. Kisebb sávszéllel több vész el, és örökre.
Negyedik a remegés csökkentés és minden egyéb szoftveres szépítés. Na ez viszont processzort igényel, de keményen.

Az üveg közelségben valószínű a Viofo a legjobb (erősen ajánlott kategória, csak pl edigitalnak nincs). Ráadásul annak van kábel rejtő doboz, úgyhogy totál gyárinak látszik kívülről, nem feltűnő.
Itt pl. (https://youtu.be/BpAwLSuWReo?t=267)

jaja, csak az a gond, hogy sajna csak az 50k feletti tartományban kezdenek el megfelelőek lenni

Ott van amit Zsolteey belinkelt. Annak is pont az a gondja ami a legtöbbnek a fókuszálás:
https://www.youtube.com/watch?v=X-mPn-hL994

Nagyon sok kamera ki lett már próbálva, örülnék, ha végre lenne egy olyan, ami pici, (nekem kijelző sem kell) jó felbontásban tud rögzíteni és látszik mindenrészlet

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.21 vasárnap, 23:17:55

Negyedik a remegés csökkentés és minden egyéb szoftveres szépítés. Na ez viszont processzort igényel, de keményen.

A remeges csokkentes mar nem egy nagy kunszt. Lassan mar alap funkcio. Mondjuk ugy a kb. 70dodos akcio kamerak mar siman tudjak es azok hasznalhatoak DVRkent is.
Asszem a Novatek 96660-ban is van mar remeges csokkento ficsor, ami most egeszen sok kameraban megtalalhato.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.21 vasárnap, 23:51:07
DVR-ban ilyesmin gondolkodom, ha egyszer majd cserélek:

http://www.kenwood.hu/car/accessories/cameras/DRV-410/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.22 hétfő, 00:24:16
Valamennyire mégis a kamera hibája a szellemkép, a felfüggesztés-design hibája. Hosszabb a szára mint a concorde-é, ezért tááááávolabb kerül a kis szögű szélvédőtől, ami miatt több a szellemkép.

Ezért is mondtam, hogy design alapján vagy 5-7 cm-el közelebb van a szélvédőhöz a lencse, ezért sokkal kevesebb a lentről felvetülő szellemkép.

Én azt se bánom ha nagyobb, ha cserébe rejti magát. Na ez az amiben még a Xiaomi bukik, de epikus mércével. Hivalkodóan virít a maga arany-ezüst színében a szélvédő mögött.
Nem lehet a belvárosban a kocsiban hagyni. Nem is értem miért csak ez a Novatec chipes ami kapott kábelrejtőt, meg eleve önrejtő design-t.
Egy boltot mondott arukereso ahol lehet idehaza kapni, és kisbolt raktárkészlet nélkül, én meg nem akartam várni.

Na igen, de egy 200 dolcsis kamerától azért elvárnám, hogy fix áramra kötve auto menjen benne a parkolás mód.
Szóval még ez sem tökéletes. Az igazi az lenne, ha rejtett kamera, GPS, parkolás mód, és minden auto, full ésszerűen menne, manuális beavatkozás nélkül (pölö hátsó kamera miatt)

Sőt, én még egy feautre-t piszkosul hiányolok.
NEM titkosítják a kamerák a felvételt.
Bárki feltöri a kocsit, elég a kártyát kiszednie belőle, és már meg is van neki hol lakok, miről beszélgettünk a kocsiban.
Ez azért eléggé gáz.

Mégsőtebben, pl Xiaomi wifi-s. Elég ha buta a user (van sok), nem kapcsolta ki wifi funkciót, nem írta át a készülék wifi jelszavát, amire amúgy nem figyelmeztet a mobil app !
Melléállok a kocsijának, és már le is töltöttem az elmúlt hetét.

Kábel rejtős cucc van az ebay-en olyan 12-15000huf környékén

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.22 hétfő, 08:19:44
Több dologgal érdemes tisztába tenni:
Egyik a felbontás. 720p-n sokkal kevesebb adatot tartalmaz minden képkocka (1280x720), gyengébb a minőség mint 1080p (1920x1080).
Másik a tömörítési algoritmus. Az újabb mpeg4-es pl H264 tömörítésű szebb képet ad kisebb file méret mellett is (H265 még nem láttam kamerába).
Harmadik a sávszélesség, vagy bitráta. A Xiaomi 1080p 30fps-nél valami 15 Mbps bitrátával dolgozik (1080p 60 fps-nél 20 Mbps, tehát nem duplája, ezért veszik el sok részlet), ami percenként 120 MB adatot jelent. A Concorde 12.000 kbps rátával 94 MB/perc (mov-ba tett mp4). Márpedig ahogy egy igen bölcs kedves kollégám mondta: adatot nem lehet a levegőből varázsolni. Vagy ott van, vagy nincs ott. Kisebb sávszéllel több vész el, és örökre.
Negyedik a remegés csökkentés és minden egyéb szoftveres szépítés. Na ez viszont processzort igényel, de keményen.

Az üveg közelségben valószínű a Viofo a legjobb (erősen ajánlott kategória, csak pl edigitalnak nincs). Ráadásul annak van kábel rejtő doboz, úgyhogy totál gyárinak látszik kívülről, nem feltűnő.
Itt pl. (https://youtu.be/BpAwLSuWReo?t=267)

Nekem a videóban látható 0806-os van. Egész jó. 16 GB-os kártyára vesz 5-6 órát.

Átlag félévente megbolondul a filerendszer, állandóan kikapcsolgat. Olyankor egyszer formázni kell, miután leszedte az ember a rögzített videókat, és megint jó fél évig. Nappal kifogásmentes, éjjel vannak problémák vele, de hát istenem, ennyi pénzért...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.22 hétfő, 15:59:18
Hat en most megneztem a Xiaomi felvetelet es nekem nincs vele bajom.

https://youtu.be/CnoI94-UAI0 (https://youtu.be/CnoI94-UAI0)

Nem tapasztalok fokuszalasi problemat sem. Az, hogy neha van tukorkep kb. lexarom. Ettol meg teljesen jol lathato minden.
Tisztan kivehetoek a rendszamok stb stb.
Sajna a Youtube valamiert lekonvertalta a 1080p-t 360-ra. Igy nyilvan tragya picit  :vigyor3:
Na ugy latom ido kellett. Most mar megyen 1080p@60fps-el 8)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.22 hétfő, 19:53:04

A YT sajna konvertál, és elmossa a hibákat. De azért nézd a záróvonalat, és mellette az aszfaltot, az sokat elárul.
Majd próbáld ki 30 fps-el is, részletgazdagabb lesz a kép. Ami 30 fps-el 15 Mbps, (2x annyi) 60 fps-nél nem fér bele a 20 Mbps-be. Lényegében mintha 10 Mbps-re lenne lerontva a 30 fps-es.
Persze ha tökéletes tűéles lenne a kép ez nem okozna gondot (minimális eltérés lenne képkockák között), de mivel zajos (és a zaj/mák is "táncol"), ezért jelentős a delta mennyiség.

Lemértem, nekem kb 10 centire van a lencse vízszintesen a szélvédőtől gyári xiaomi ragasztós tartóval. Ez egy kissé sok. (A concorde nem GPS-es tapadós talpába nem megy bele Xiaomi, pedig ránézésre kompatibilis kellene legyen vele)

És azért is gáz, mert folyamatos zaj (műszerfal ráadásul pöttyösen verődik vissza ami a zajra még extra zaj, generálva a saját zajának a zaját), amit le kell kódolnia, így arra még több sávszél megy el, ami a kép lényegénél okoz részletvesztést.

Kíváncsi leszek mikor jönnek ki az első 4K-s kamerákkal (és nagyon hiányolom a titkosítás lehetőségét).

De most őszintén: mikor ülsz le egy nagyméretű (esetleg 4K-s) kijelző elé, és nézed vissza az aznapodat órákon keresztül? Mert akkor mondjuk elhiszem, hogy zavar a tükröződés. De így, hogy jóesetben kb soha nem nézi vissza az ember, ez is bőven jó. Ha meg esemény van, és valamit vissza kell nézni, az egy autó, egy rendszám, egy ember, egy biciklis, és nem a záróvonal szélének óvatos zajosodása. Elvégre ez egy menetrögzítő kamera, és nem egy hollywood-i megaprodiukció kamerája.

Az a DVR, ami még a - talán - 2013-as fórumos közös beszerzéses volt, na az tényleg egy hulladék. Állítólag 720p, de az autókat inkább csak szín alapján lehet megkülünböztetni, nem annyira forma alapján  :vigyor3: A rendszámot meg felejtsd el. De ez a zacci féle Xiaomi, vagy a HD50-es Concorde szerintem bőven tudja azt, hogy ha van mit, akkor vissza lehessen nézni rendes minőségben.
Ha meg elb@szol egy bringást, vagy belég tolat valaki, vagy nem adják meg a jobbkezet, stb, akkor meg úgysem a műszerfal kicsit pöttyös tetejének a tükröződése, vagy az elválasztó vonal szélének egyhe zajosodása lesz a legnagyobb bajod.
Szerintem :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: kotta_cs - 2017.05.22 hétfő, 20:41:30
Hat en most megneztem a Xiaomi felvetelet es nekem nincs vele bajom.

https://youtu.be/CnoI94-UAI0 (https://youtu.be/CnoI94-UAI0)

Nem tapasztalok fokuszalasi problemat sem. Az, hogy neha van tukorkep kb. lexarom. Ettol meg teljesen jol lathato minden.
Tisztan kivehetoek a rendszamok stb stb.
Sajna a Youtube valamiert lekonvertalta a 1080p-t 360-ra. Igy nyilvan tragya picit  :vigyor3:
Na ugy latom ido kellett. Most mar megyen 1080p@60fps-el 8)

na ez már tetszik, ez jó, sőt nagyon jó. Ami kéne:
1. legyen pici
2. legyen fekete színű
3. ragasztható tappancs

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.23 kedd, 00:38:59

A YT sajna konvertál, és elmossa a hibákat. De azért nézd a záróvonalat, és mellette az aszfaltot, az sokat elárul.
Majd próbáld ki 30 fps-el is, részletgazdagabb lesz a kép. Ami 30 fps-el 15 Mbps, (2x annyi) 60 fps-nél nem fér bele a 20 Mbps-be. Lényegében mintha 10 Mbps-re lenne lerontva a 30 fps-es.
Persze ha tökéletes tűéles lenne a kép ez nem okozna gondot (minimális eltérés lenne képkockák között), de mivel zajos (és a zaj/mák is "táncol"), ezért jelentős a delta mennyiség.

Lemértem, nekem kb 10 centire van a lencse vízszintesen a szélvédőtől gyári xiaomi ragasztós tartóval. Ez egy kissé sok. (A concorde nem GPS-es tapadós talpába nem megy bele Xiaomi, pedig ránézésre kompatibilis kellene legyen vele)

És azért is gáz, mert folyamatos zaj (műszerfal ráadásul pöttyösen verődik vissza ami a zajra még extra zaj, generálva a saját zajának a zaját), amit le kell kódolnia, így arra még több sávszél megy el, ami a kép lényegénél okoz részletvesztést.

Kíváncsi leszek mikor jönnek ki az első 4K-s kamerákkal (és nagyon hiányolom a titkosítás lehetőségét).

Hat na, ki nem xarja le, hogy pottyos  :vigyor3: 15k-ert kapok mozgo kepet akar 60fps-el. A 60fps egyebkent veletlenul maradt beallitva. Igazabol le is xarom magasrol, hogy 30 v. 60  :vigyor3: Ez nem egy broadcast imax kamera sok csillioert, hanem egy 15k-s DVR, raadasul ahhoz kepest minosegi anyagokbol osszetakolva. Ennyiert viszont nem kapsz mas markabol ilyen minoseget. Persze majd idovel, par honap/ev mulva. De most nem  :vigyor3: Nekem tokeletesen megfelel ezzel a szutyok zajos keppel is  :vigyor3: Latom a mammert, latom a rendszamot, tokeletesen kiveheto a zarovonal, mi a fax kene meg ?  :vigyor3: Egyebkent is rohadtul torzit a kep a kozel 170"-os optikaval. Innentol meg kit erdekel, hogy szoros a szaggatott vonal ? Sooot ! Gorbul (a ter) is mint allat  :vigyor3: Meg az oszlopok is meghajolnak elottem, amerre csak jarok  :vigyor3:
Amikor eldontottem, hogy veszek egy DVR-t vegigneztem csomo demo felvetelt, forumot bogarasztam es ez a kamcsi boven a 100 dodos kategoriaban jatszik. Ok, nincs benne GPS. Hat na bumm. A telomban van  :vigyor3:
Ha helyzet van, valoszinuleg megjegyzem azt a helyet. De ha nem akkor majd a rendor  :vigyor3: Arrol meg vegkepp nem tehet a kamera, hogy besut a nap es tukrozodik minden mindenen. Tedd ki a tetore ha ennyire zavar. Legalabb huti majd a menetszel  :vigyor3: Engedd el ezt a temat szerintem  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.23 kedd, 00:49:01
na ez már tetszik, ez jó, sőt nagyon jó. Ami kéne:
1. legyen pici
2. legyen fekete színű
3. ragasztható tappancs

1. szerintem az. Akkora mint egy atlag akcio kamera. Persze van ennel kisebb is, de ott gagyibb az optika stb.
2. szurke az elolapja, a hatulja fekete :vigyor3: Idovel biztos vilagosodni fog  :vigyor3:
3. sajna alapbol az volt hozza, de vettem tappancsos tartot  :vigyor3:

Ami igazabol picit faj, hogy akarohgy nezzuk egy kamera csak eszreveheto. Es kicsit parazok, hogy beqrjak miatta az ablaxot. Ezert le szoktam pattintani ha olyan helyen parkolok.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.23 kedd, 06:53:31

Nekem 4 eve van fent. Azota egyszer se szedtem le. Jo helyen van az ott. Nem hiszem, hogy egy lilyenert feltornek a kocsit.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.23 kedd, 09:41:27

Lássuk be, az azért nem mindig előny, ha ott van az ember sebvessége a felvételen...  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Amúgy a GPS pozíciók sorozata is elég ehhez, de a felvétel alapján GPS koordináták nélkül is simán ki lehet számolni +/- 5 km/h pontossággal, hogy mennyivel mentél.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.23 kedd, 12:18:53

Éppen elég referenciapont található egy felvételen, ami alapján 10%-os pontossággal meghatározható a sebességed, hidd el. Az mindenesetre ki fog belőle derülni, hogy 120-ról kezdtél fékezni vagy 60-ról.  :eplus2:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.23 kedd, 14:03:16

Hat nekem nem hianyzik a GPS. Van belelo boven  :vigyor3: Az meg vegkepp nem, hogy a felvetre ra legyen irva: eszmeletlen sebesseg  :vigyor3:
Az agyonhajpolt GoPro tularaztott akciokamerakat gyart. A tobbi ceg, mint a Xiaomi meg realis aron(fele) adja ugyan azt.
GoPro sem maga alkotta a kamerait. Csak a design talalta ki, meg hogy legyen ebbol akcio kamera. Beletolt egy Ambarella-t meg hozza csapott egy Sony Exmort aztan nesze paraxt vegyed joo dragan.

Csak szolok a Xiaomit sem KELL leszedni ha nem akarod. En meg a 2 ft-os kamerat is leszednem. Na nem a kamera miatt, hanem a joval dragabb ablaxot feltem.
Nyilvan nem volt szempont, hogy brazil unkompatibilis legyen a termekuk.
Szidni azt nyugodtan :vigyor3: Nem hibatlan kamera, lathatod te is, hogy a kepe alapvetoen ***, de 1. Ez egy DVR, nem Spielbergnek szantak.2. ennyiert sokkal rosszabra szamitottam. Illetve nem, mert tudtam, hogy Xiaomit veszek  :vigyor3:
Ennel tobbet egyebkent sem akartam raszanni egy DVR-re. Foleg, hogy igazabol nem is akartam DVR-t.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.23 kedd, 14:03:48
Lássuk be, az azért nem mindig előny, ha ott van az ember sebvessége a felvételen...  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Amúgy a GPS pozíciók sorozata is elég ehhez, de a felvétel alapján GPS koordináták nélkül is simán ki lehet számolni +/- 5 km/h pontossággal, hogy mennyivel mentél.

AndyA

Na igen, ez egy ketelu fegyver  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.05.23 kedd, 15:41:31

Ennel tobbet egyebkent sem akartam raszanni egy DVR-re. Foleg, hogy igazabol nem is akartam DVR-t.
De mivel a ksziáomi gyártja, így megvetted. Bármi is legyen az, de kell  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.23 kedd, 18:28:01
De mivel a ksziáomi gyártja, így megvetted. Bármi is legyen az, de kell  :nyes:

ooooo hat ja  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: zacci - 2017.05.25 csütörtök, 14:07:51
Na atraktam 30fps-re.

https://youtu.be/anRb8akr6bU (https://youtu.be/anRb8akr6bU)

Szerintem a pinyoban is jol lathato a kep.
https://youtu.be/nLogXrgXJ4g (https://youtu.be/nLogXrgXJ4g)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.05.30 kedd, 13:29:54
Kicsit változtak a dolgok Ausztriában:

https://www.oeamtc.at/thema/vorschriften-strafen/zulaessigkeit-von-dashcams-im-oesterreichischen-strassenverkehr-16180594

Az első és legfontosabb, hogy a dashcam nem engedélyköteles, mert nem fix telepítésű.

"Tájat" fotózni nem tilos, függetlenül attól, hogy ki és hogyan szerepel a felvételen vagy fotón. Ebbe belefér az is, hogy egy adott útszakaszt végigvesz az ember a kamerával.

A felvételeken felismerhető személyekkel kapcsolatban pedig csak akkor követ el az ember szabálysértést, ha a felvételeket bármilyen formában közzéteszi. Ezeket a felvételeket csak és kizárólag a Rendőrség ill. egyéb hatóságok részére szabad kiszolgáltatni. Minden más közzététel jogsértő, személyiségi jogi per és bírság lehet belőle.

A lényeg: nem kell kikapcsolni a kamerát Ausztriába érve, viszont a felvételt csak a rendőrnek szabad odaadni. Ennyi. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 12:30:47

Az oroszok által a yt-ra feltöltött videók 99%-a dashcam! Ahol elég jól láthatóak a személyek is.....  :nyes:
Ha ott akarnának ilyen szabályt bevezetni......  :taps:

Amúgy ha már itt tartunk. Például videózik bárki, bárhol...turista stb.
Akkor azt a videót nem másolhatja le egyik rokonnak sem, hogy nézd itt jártunk..... mert láthatóak lesznek a felvételen (a nem szándékosan) levideózott emberek?  ::)
Mondjuk pl. mindez Ausztriában zbs. schönbrunni kastélyban.   :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.06.01 csütörtök, 12:54:25

Ha jól értem amit Andy írt, akkor de, levideózhatod, sőt akár autóval is végigmehetsz a schönbrunn-i kastélyban, hogy dash.cam.-el vedd fel az embereket :D És meg is mutathatod ezt a rokonoknak, csak a yt-ra nem töltheted fel.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.06.01 csütörtök, 13:01:44
Az oroszok által a yt-ra feltöltött videók 99%-a dashcam! Ahol elég jól láthatóak a személyek is.....  :nyes:
Ha ott akarnának ilyen szabályt bevezetni......  :taps:

Amúgy ha már itt tartunk. Például videózik bárki, bárhol...turista stb.
Akkor azt a videót nem másolhatja le egyik rokonnak sem, hogy nézd itt jártunk..... mert láthatóak lesznek a felvételen (a nem szándékosan) levideózott emberek?  ::)
Mondjuk pl. mindez Ausztriában zbs. schönbrunni kastélyban.   :eplus2:

Tibi, tegyél különbséget tömeg és nem tömeg között, a magyar, új Ptk. is hasonló elven szabályoz:

2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog]
(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.

Egyébként muteromat most tervezem beperelni, mert a fészbukra feltöltött fotómat képernyőfotóval lementette és nyilvánosan(!) közzétette. Jeleztem neki a jogsérelmet, ennek ellenére nem szedte le, ami tovább rontja a helyzetet, viszont sérelemdíjat akar fizetni. De ezt nem ússza meg...  :eplus2: :hehe:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: G_B - 2017.06.01 csütörtök, 13:10:15
Egyébként muteromat most tervezem beperelni, mert a fészbukra feltöltött fotómat képernyőfotóval lementette és nyilvánosan(!) közzétette. Jeleztem neki a jogsérelmet, ennek ellenére nem szedte le, ami tovább rontja a helyzetet, viszont sérelemdíjat akar fizetni. De ezt nem ússza meg...  :eplus2: :hehe:

ha akar, akkor az nem vesztegetés?  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.06.01 csütörtök, 13:11:16
Az oroszok által a yt-ra feltöltött videók 99%-a dashcam! Ahol elég jól láthatóak a személyek is.....  :nyes:
Ha ott akarnának ilyen szabályt bevezetni......  :taps:

Amúgy ha már itt tartunk. Például videózik bárki, bárhol...turista stb.
Akkor azt a videót nem másolhatja le egyik rokonnak sem, hogy nézd itt jártunk..... mert láthatóak lesznek a felvételen (a nem szándékosan) levideózott emberek?  ::)
Mondjuk pl. mindez Ausztriában zbs. schönbrunni kastélyban.   :eplus2:

1. Ausztrián kívül csak erősen korlátosan érvényesek az osztrák törvények, így tökmindegy, mit csinálnak az oroszok, akár egy Ausztriában készült felvétellel is.

2. A magánfelhasználás nem tilos, csak te magyarázod szokás szerint félre a dolgokat. Ráadásul csak a _folyamatos_ felvételkészítés (értsd: megfigyelés) a tiltott, nem a turista célú. Az viszont annyira, hogy még a magáncégek utcai kameráit is úgy kell beállítani, hogy deréktól lefelé legyen rajta bárki látható, amíg be nem lép a cég magánterületére, tehát pl. az utcán az épület előtt elsétáló ember arcát nem rögzítheti a kamera.

3. A nyilvános közzététel a tilos, pl. Youtube és társai. Ezt valamennyire azért el is tudom fogadni.

Az mondjuk kérdés, és ezt a cikk sem válaszolja meg, hogy ha személy nem ismerhető fel, de az autó rendszáma igen, akkor az vajon szabálysértés-e.

Ez az egész az osztrákoknál úgy indult, hogy mivel tudott róla, hogy engedélyköteles nyilvános helyen folyamatos felvételt rögzíteni, egy fickó anno megkérte az engedélyt a dashcamjére. Akkor a hatóságo észbekaptak, és kijelentették, hogy dashcam fujj-fujj-abcúg. Ez volt vagy 4-5-6 éve. Azóta kezd lassan puhulni a dolog. Az osztrákoknál még megvan az a régimódi gondolkodásmód, hogy a józan észnek nem mennek szándékosan szembe. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 13:11:58
Tibi, tegyél különbséget tömeg és nem tömeg között, a magyar, új Ptk. is hasonló elven szabályoz:

2:48. § [A képmáshoz és a hangfelvételhez való jog]
(1) Képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez és felhasználásához az érintett személy hozzájárulása szükséges.
(2) Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.

Egyébként muteromat most tervezem beperelni, mert a fészbukra feltöltött fotómat képernyőfotóval lementette és nyilvánosan(!) közzétette. Jeleztem neki a jogsérelmet, ennek ellenére nem szedte le, ami tovább rontja a helyzetet, viszont sérelemdíjat akar fizetni. De ezt nem ússza meg...  :eplus2: :hehe:

Csúnyán intézd el a jogsértőt!  :taps:

Amúgy meg a (2) az, amit az osztrák esetében mégis szabályozva van. AdminA a ezt írta....
Neki magyarázd.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 13:14:38
1. Ausztrián kívül csak erősen korlátosan érvényesek az osztrák törvények, így tökmindegy, mit csinálnak az oroszok, akár egy Ausztriában készült felvétellel is.

2. A magánfelhasználás nem tilos, csak te magyarázod szokás szerint félre a dolgokat. Ráadásul csak a _folyamatos_ felvételkészítés (értsd: megfigyelés) a tiltott, nem a turista célú. Az viszont annyira, hogy még a magáncégek utcai kameráit is úgy kell beállítani, hogy deréktól lefelé legyen rajta bárki látható, amíg be nem lép a cég magánterületére, tehát pl. az utcán az épület előtt elsétáló ember arcát nem rögzítheti a kamera.

3. A nyilvános közzététel a tilos, pl. Youtube és társai. Ezt valamennyire azért el is tudom fogadni.

Az mondjuk kérdés, és ezt a cikk sem válaszolja meg, hogy ha személy nem ismerhető fel, de az autó rendszáma igen, akkor az vajon szabálysértés-e.

Ez az egész az osztrákoknál úgy indult, hogy mivel tudott róla, hogy engedélyköteles nyilvános helyen folyamatos felvételt rögzíteni, egy fickó anno megkérte az engedélyt a dashcamjére. Akkor a hatóságo észbekaptak, és kijelentették, hogy dashcam fujj-fujj-abcúg. Ez volt vagy 4-5-6 éve. Azóta kezd lassan puhulni a dolog. Az osztrákoknál még megvan az a régimódi gondolkodásmód, hogy a józan észnek nem mennek szándékosan szembe. :)

AndyA

Maaaarrrrrgiiiit?!
Ausztrián kívül hogyan videózol a schönbrunni kastélyban?  :zavart2:
Tehát ha ott levideózod a kis Güntert, ahogy beleeik a tóba, majd átmásolod az OSZTRÁK rokonságnak, akkor bűnöző vagy!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.06.01 csütörtök, 13:47:43
Maaaarrrrrgiiiit?!
Ausztrián kívül hogyan videózol a schönbrunni kastélyban?  :zavart2:
Tehát ha ott levideózod a kis Güntert, ahogy beleeik a tóba, majd átmásolod az OSZTRÁK rokonságnak, akkor bűnöző vagy!  :eplus2:

Egyrészt nem bűncselekmény, hanem szabálysértés.

Másrészt továbbra is magánfelhasználás vs. megfigyelés (alkalmi felvétel vs. folyamatos rögzítés).

De ezt már megírtam az előbb, csak ezekszerint nem olvastad el. Múltkor meg pont te kérted rajtam számon, hogy nem olvasok, csak írok...?  :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Az orosz levideózza a kis Günthert Schönbrunnban, majd otthon kiteszi a tiedtubusra. Szerinted milyen osztrák jogszabály alapján fogják megbírságolni...?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2017.06.01 csütörtök, 14:08:19
Egyrészt nem bűncselekmény, hanem szabálysértés.

Másrészt továbbra is magánfelhasználás vs. megfigyelés (alkalmi felvétel vs. folyamatos rögzítés).

De ezt már megírtam az előbb, csak ezekszerint nem olvastad el. Múltkor meg pont te kérted rajtam számon, hogy nem olvasok, csak írok...?  :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Az orosz levideózza a kis Günthert Schönbrunnban, majd otthon kiteszi a tiedtubusra. Szerinted milyen osztrák jogszabály alapján fogják megbírságolni...?

AndyA

Nem kizárt, hogy az általad idézett osztrák jogszabály alapján.  :vigyor3:

Ez már félig a nemzetközi magánjog területe...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 14:46:26
Egyrészt nem bűncselekmény, hanem szabálysértés.

Másrészt továbbra is magánfelhasználás vs. megfigyelés (alkalmi felvétel vs. folyamatos rögzítés).

De ezt már megírtam az előbb, csak ezekszerint nem olvastad el. Múltkor meg pont te kérted rajtam számon, hogy nem olvasok, csak írok...?  :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

Az orosz levideózza a kis Günthert Schönbrunnban, majd otthon kiteszi a tiedtubusra. Szerinted milyen osztrák jogszabály alapján fogják megbírságolni...?

AndyA

Te most tényleg nem érted?
Már csak te beszélsz az oroszokról....

Echte osztrák levideózza Günterkét a schönbrunni tóba eséskor (csakhogy az esemény is A-ban történjen) úgy, hogy van rajta egy rakás ember, aki felismerhető.
Nagy örömmel megossza afaszbúkon, hogy a rokonok is lássák b+ (vagy röhögjenek ők is).

Ezt próbálom magyarázni neked, Maaarrrgit??
Na most ezzel szabályt sért, mert egyrészt nem tudja kik láthatóak még a videón és lehet már hazautaztak a kínaiak is, akik láthatóak rajta.
Tök hülye, nem ért semmilyen videóvágószerkesztő programhoz, hogy kihomályosítsa a zidegeneket.
Akkor most vagy vállalja a büntit vagy a rokonok nem lássák Günterkét és nem röhögjenek?

Értem én na, de qrvára nem életszerű ez így.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.06.01 csütörtök, 15:36:29

Konkrétan te beszéltél az oroszokról. :)

Az, hogy mi életszerű és mi nem, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy fordított esetben mit szólnál Güntherke helyében, amikor a fél ország (világ?) rajtad röhög. Szóval van igazsága is a jogszabálynak, hogy akármit és akáhogyan nem enged meg. Ez is eléggé életszerű szerintem...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 15:52:27
Konkrétan te beszéltél az oroszokról. :)

Az, hogy mi életszerű és mi nem, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy fordított esetben mit szólnál Güntherke helyében, amikor a fél ország (világ?) rajtad röhög. Szóval van igazsága is a jogszabálynak, hogy akármit és akáhogyan nem enged meg. Ez is eléggé életszerű szerintem...

AndyA

1x és csak addig, amíg vicc kedvéért feltételezve, hogy ott miként állná meg a helyét egy ilyet szabály, mint az osztrákoknál.  ::)
Te pedig innentől kezdve, mindennel kapcsolatba hoztad őket.  :taps:

Ha durván és kő kövön be lenne tartva/szabályozva és minden esetben ügy lenne belőle...... kiürülne az internet egy része.
Ugyanis akkor a legtöbb bakik videó delete-re lenne ítélve. Tehát a yt be tudná tartani -a saját módszereivel, törli- az ilyen szabályokat, de ez neki aligha lenne biznisz. Mint ahogy a zenék/filmek mind törölve vannak, ha jogsértés áll fenn és jelzik feléjük.
Na most ha felkerül egy videó, ahol perecelek. Majd felhívom a yt-t, hogy ÉN vagyok a videón szedje le.....A yt ezt hogyan ellenőrzi le, hogy ÉN én vagyok-e?
Aligha van módja, ideje...stb.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.06.01 csütörtök, 15:59:22
1x és csak addig, amíg vicc kedvéért feltételezve, hogy ott miként állná meg a helyét egy ilyet szabály, mint az osztrákoknál.  ::)
Te pedig innentől kezdve, mindennel kapcsolatba hoztad őket.  :taps:

Ha durván és kő kövön be lenne tartva/szabályozva és minden esetben ügy lenne belőle...... kiürülne az internet egy része.
Ugyanis akkor a legtöbb bakik videó delete-re lenne ítélve. Tehát a yt be tudná tartani -a saját módszereivel, törli- az ilyen szabályokat, de ez neki aligha lenne biznisz. Mint ahogy a zenék/filmek mind törölve vannak, ha jogsértés áll fenn és jelzik feléjük.
Ha most ha felkerül egy videó, ahol perecelek. Majd felhívom a yt-t, hogy ÉN vagyok a videón szedje le.....A yt ezt hogyan ellenőrzi le, hogy ÉN én vagyok-e?
Aligha van módja, ideje...stb.

Az idő és egyéb erőforrás nyilván lehet problémás. Ugyanakkor ezt nekik meg kell tudni oldani, különben csúf pereknek nézhetnének elébe.

A módszer pedig rém egyszerű. Küldenek neked egy egyszeri kódot (pl. random 16 karakter összedobálva), hogy nyomtasd ki vagy írd fel egy lapra, és küldj vissza nekik egy képet magadról a kóddal a kezedben. Utána megnézik, hogy tényleg te vagy-e a videón, és ha igen, törli a kérésednek megfelelően.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 16:06:03
Az idő és egyéb erőforrás nyilván lehet problémás. Ugyanakkor ezt nekik meg kell tudni oldani, különben csúf pereknek nézhetnének elébe.

A módszer pedig rém egyszerű. Küldenek neked egy egyszeri kódot (pl. random 16 karakter összedobálva), hogy nyomtasd ki vagy írd fel egy lapra, és küldj vissza nekik egy képet magadról a kóddal a kezedben. Utána megnézik, hogy tényleg te vagy-e a videón, és ha igen, törli a kérésednek megfelelően.

AndyA

Annyi az egész, hogy amikor feltöltesz egy videót, elfogadod, hogy a yt semmilyen felelősséget nem vállal a feltöltött anyagért vagy azzal kapcsolatban.
A labda máris vissza van passzolva.

A rém egyszerű:
Küldenek nekem? Hova? Amit megadok címet (akár e-mail, akár posta) azt honnan tudják, hogy az enyém? (Azé, aki a videón van és töröltetni szeretné azt?)
Megadok egy címet, kapok kódot....szépen ps-rá egy kép -aki szerepel a videón- és máris elhiszik, hogy ÉN vagyok, akivel ügyeznek?  Ennyire nem hülyék ott sem....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.06.01 csütörtök, 16:16:17

Azt a fotostoppot nem olyan triviális ám úgy megcsinálni, hogy egy kicsit is hozzáértő ki ne szúrja. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2017.06.01 csütörtök, 16:25:14
Azt a fotostoppot nem olyan triviális ám úgy megcsinálni, hogy egy kicsit is hozzáértő ki ne szúrja. :)

AndyA
Dehogynem...

Photoshop level: God  :vigyor3:

(https://images-cdn.9gag.com/photo/a3YKDp8_700b_v2.jpg)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 16:33:14
Azt a fotostoppot nem olyan triviális ám úgy megcsinálni, hogy egy kicsit is hozzáértő ki ne szúrja. :)

AndyA

Nem láttál még profi munkát.  8)
Másrészt meg a yt-nél bizonyára ps szakértők dolgoznak.  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2017.06.01 csütörtök, 16:34:26
Dehogynem...

Photoshop level: God  :vigyor3:

[img]https://images-cdn.9gag.com/photo/a3YKDp8_700b_v2.jpg[/img

Elsőre majdnem elhittem, de ezt gyakorold még Domi!  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2017.10.09 hétfő, 08:03:39
Van esetleg itt valakinek kipróbált Dash Cam ami a gyári esőérzékelő helyére megy :
https://www.aliexpress.com/store/product/Special-DVR-for-Ford-Kuga-Low-Version-2015-Wifi-Connect-Hidden-Installation-Control-by-APP-FinalCam/400869_32702182586.html?spm=2114.12010612.0.0.600bea29VsgiIB

Sajnos Aline és egyéb helyeken sem találni kimondottan MK4 -re  valót. Több eladóval leveleztem, de max a fenti linkelt féléket ajánlgatják, hogy nézzem meg a méretet de szerintük ez lehet a passzoló. Sajnos ahogy méregettem nem ua. a méret. Szeretnék rendelni és beszerelni a kocsiba valamit, de csak ezt találtam ami normálisan nézne ki.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.10.09 hétfő, 08:17:38

Nem nagyon szívesen csinálnak ilyen méretre szabottat, mert az csak ahhoz az egy autóhoz jó...

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2017.10.09 hétfő, 08:23:02
nem nagyon szívesen csinálnak ilyen méretre szabottat, mert az csak ahhoz az egy autóhoz jó...

Igen ezt a részét megértem a dolognak, csak amikor nekem kell és nem nagyon passzol akkor az már nem tetszik :)
Tulajdonképpen azért szeretnék egy ilyen fajtát, mert eléggé idegenkedem mindentől ami nem gyári kinézetű vagy esetleg csak kilóg a kitalált dizájnból és tényleg lerí, hogy az valami utólagos odaragasztott akármi.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.10.09 hétfő, 08:31:57
Igen ezt a részét megértem a dolognak, csak amikor nekem kell és nem nagyon passzol akkor az már nem tetszik :)
Tulajdonképpen azért szeretnék egy ilyen fajtát, mert eléggé idegenkedem mindentől ami nem gyári kinézetű vagy esetleg csak kilóg a kitalált dizájnból és tényleg lerí, hogy az valami utólagos odaragasztott akármi.

Pedig sokszor pont ez a dolog hatalmas előnye. Amikor elkezd kötözködni valaki (akár egy rendőr), akkor hamar elmegy tőle a kedve. Látja a cuccot, és tudja, hogy ebből nem jöhet ki jól utólag, mert minden ott van a felvételen. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2017.10.09 hétfő, 13:40:18
Tulajdonképpen az is segítség lenne, ha megtudná valaki azt írni, hogy az MK4 esőszenzor doboza méretben kompatibilis mondjuk egy Focus / S-MAX stb. dobozával.
Neteztem elég sokat de erről sem találtam megbízható Infót.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.10.09 hétfő, 17:29:34
Tulajdonképpen az is segítség lenne, ha megtudná valaki azt írni, hogy az MK4 esőszenzor doboza méretben kompatibilis mondjuk egy Focus / S-MAX stb. dobozával.
Neteztem elég sokat de erről sem találtam megbízható Infót.
ha mondasz valami konkrét model-t+évjáratot, akkor megnézem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2017.10.09 hétfő, 18:11:46
ha mondasz valami konkrét model-t+évjáratot, akkor megnézem.

2013 / MK4 / Kombi / Titanium / 2.0 Benzin
Előre is köszönöm.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.10.09 hétfő, 19:28:38
2013 / MK4 / Kombi / Titanium / 2.0 Benzin
Előre is köszönöm.
ezt látom az aláírásodban, az kéne, hogy mihez nézzem, hogy egyezik-e

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2017.10.09 hétfő, 19:46:43
ezt látom az aláírásodban, az kéne, hogy mihez nézzem, hogy egyezik-e

Mivel én is max csak találgatok kb. azt tudnám javasolni, hogy:
2012 - 2013 év
Edge / C-MAX / S-Max

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: HZsolt92 - 2017.10.09 hétfő, 20:04:55
Mivel én is max csak találgatok kb. azt tudnám javasolni, hogy:
2012 - 2013 év
Edge / C-MAX / S-Max
mind különbözik

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2017.10.09 hétfő, 20:13:36
mind különbözik

Oks, köszi. Akkor azt hiszem elengedem ezt a dolgot.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: edk - 2017.10.24 kedd, 18:24:08
Kérdésem lenne: szeretnék feltenni fixre egy kamerát a szélvédőre, de úgy, hogy a tápot vagy az automatikusan sötétedő tükörről (ha járható), vagy a lámpából kellene odajuttatni. Ideális esetben a gyújtáskapcsoló "vezérelné" a kamerát. Kivitelezhető a dolog relatív egyszerűen?
Ha valakinek van hasonló megoldása, hogyan lett kivitelezve?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.10.24 kedd, 18:38:11
Kérdésem lenne: szeretnék feltenni fixre egy kamerát a szélvédőre, de úgy, hogy a tápot vagy az automatikusan sötétedő tükörről (ha járható), vagy a lámpából kellene odajuttatni. Ideális esetben a gyújtáskapcsoló "vezérelné" a kamerát. Kivitelezhető a dolog relatív egyszerűen?
Ha valakinek van hasonló megoldása, hogyan lett kivitelezve?

A CJB-től (bal térdnél, a biztosítéktábla feletti villanyos elosztó izé) egy szál kanócot egy sima behúzószállal fel lehet tolni a bal ajtókeret takarása alatt a kárpit alá (illetve fentről lefelé egyszerűbb a behúzószálat ledugni, de mindegy). A kárpit alá meg teszel egy apró kis tápegységet az Aliexpress-ről, ami 5V/3A, és micro-USB-ben végződik, hogy csak a kábel lóg ki belőle a kárpit alól.

Utána már csak vérmérséklet kérdése, hogy állandó 12V-ot vagy gyújtáskapcsoltat adsz neki.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: edk - 2017.10.24 kedd, 18:42:32
Köszönöm az infót mindkettőtöknek, meglátjuk, mit sikerül kihozni a tervből  :worship:.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2017.10.24 kedd, 19:13:13
Kérdésem lenne: szeretnék feltenni fixre egy kamerát a szélvédőre, de úgy, hogy a tápot vagy az automatikusan sötétedő tükörről (ha járható), vagy a lámpából kellene odajuttatni. Ideális esetben a gyújtáskapcsoló "vezérelné" a kamerát. Kivitelezhető a dolog relatív egyszerűen?
Ha valakinek van hasonló megoldása, hogyan lett kivitelezve?
Én simán a belső világítást csapoltam meg. Nyitod az autót indul a kamera, leállítod bezárod, és amig a Battery Saver Relay nem lövi le addig megy, sacc 30 perc. Nem kell húzni semmit sehová. Egyszer visszanéztem, milyen az élet az autó körül,amikor nem vagyok ott. Érdekes volt, igaz nem történt semmi.
És ahogy AndyA írja veszel egy tápot, (itthon kb 2500 ft, elektrobot oldalán) és seperc alatt bekötöd.
Arra figyelj, hogy fent a fix tápra köss, de az ajtónyitás érzékelővel kapcsolt szálra.

http://www.elektrobot.hu/termek.php?filename=DC-DC_konverter_buck_step_down_USB_mini.html&i=995

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: edk - 2017.10.25 szerda, 09:50:19
Köszönöm az infót neked is  :worship:.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: fitti2 - 2017.11.02 csütörtök, 19:59:43
Sziasztok!

Beszereltem egy Kínából rendelt DVR-t.Azzal küzdök ,hogy állandóan betelik a 32gb microsd. :szomoru1: Ennek nem úgy kellene működni,hogy felül írja a régi fájlt?Vagy rossz a beállításom? :wow1:
Köszi a segítséget :integet2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: fitti2 - 2017.11.02 csütörtök, 20:51:33

A "G" pont beállítás nincs bekapcsolva,sajnos erősséget én nem tudok állítani,megpróbálom resetelni.
Köszi!

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Lacika71 - 2017.12.04 hétfő, 09:32:16
Csak érdekességképpen. Azt nem tudom, hogy a Mondeo tükrére felpattintható-e.

https://mindentolcson.hu/Magyar-Menus-visszapillanto-tukorbe-epitett-Full-H (https://mindentolcson.hu/Magyar-Menus-visszapillanto-tukorbe-epitett-Full-H)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.12.04 hétfő, 11:13:15
Csak érdekességképpen. Azt nem tudom, hogy a Mondeo tükrére felpattintható-e.

https://mindentolcson.hu/Magyar-Menus-visszapillanto-tukorbe-epitett-Full-H (https://mindentolcson.hu/Magyar-Menus-visszapillanto-tukorbe-epitett-Full-H)

A Garmin Dash Cam 55-ről kinek mi a véleménye? Azon túl persze, hogy nem a legolcsóbb. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2017.12.04 hétfő, 11:24:19
A Garmin Dash Cam 55-ről kinek mi a véleménye? Azon túl persze, hogy nem a legolcsóbb. :)

AndyA

Ránézésre ugyanolyan idétlen módon belóg, mint a DVR-ek nagyrésze.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.12.19 kedd, 15:20:21
A Garmin Dash Cam 55-ről kinek mi a véleménye? Azon túl persze, hogy nem a legolcsóbb. :)

AndyA

Én ilyet használok: MIO MiVue 658 WiFi Touch. Ha gondolod elviheted tesztelni, vagy tudok mutatni felvételt. Én elégedett vagyok vele, az árát is visszahozta már sajnos...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2017.12.19 kedd, 15:25:44
Én ilyet használok: MIO MiVue 658 WiFi Touch. Ha gondolod elviheted tesztelni, vagy tudok mutatni felvételt. Én elégedett vagyok vele, az árát is visszahozta már sajnos...
akkor már nem lesz sérülés mentes,garázsban tartott nemdohányzó....?  ::)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.12.19 kedd, 15:29:13
akkor már nem lesz sérülés mentes,garázsban tartott nemdohányzó....?  ::)

Sajna kavicsfelverődés miatt cserélve lett a bal első lámpa, a szélvéső és fényezve a lökhárító, illetve fényezés-javítva a motorháztető, mindkét A oszlop és a szélvédő felett a tető.
Márkaszervíz, 670ezer. Dühöngeni fog aki okozta, mert a szándékosság miatt behajtja rajta a biztosító társaság...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2017.12.19 kedd, 15:45:37
Sajna kavicsfelverődés miatt cserélve lett a bal első lámpa, a szélvéső és fényezve a lökhárító, illetve fényezés-javítva a motorháztető, mindkét A oszlop és a szélvédő felett a tető.
Márkaszervíz, 670ezer. Dühöngeni fog aki okozta, mert a szándékosság miatt behajtja rajta a biztosító társaság...
teherautó ponyva nélkül?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.12.19 kedd, 15:51:27
teherautó ponyva nélkül?

Nem, egy kötsög megfásult jómunkásember, egy Fiat szarcsentóval, egy fékezésre kényszerítő, indokolatlan sávváltással, és a lezárt területre szándékos behajtással az m3 kivezetőn hogy jól megbüntessen. Az ott lévő szutykot verte fel a kocsim elejére. Csak akkor roskadt magába, amikor elmentem mellette és mutattam hogy ezt amúgy se kellett volna, de a kamera mindent vett...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2017.12.19 kedd, 15:53:27
Nem, egy kötsög megfásult jómunkásember, egy Fiat szarcsentóval, egy fékezésre kényszerítő, indokolatlan sávváltással, és a lezárt területre szándékos behajtással az m3 kivezetőn hogy jól megbüntessen. Az ott lévő szutykot verte fel a kocsim elejére. Csak akkor roskadt magába, amikor elmentem mellette és mutattam hogy ezt amúgy se kellett volna, de a kamera mindent vett...
és cascora csináltattad,és azt hajtja be a biztosító?Használják a felvételt?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.12.19 kedd, 16:00:30
és cascora csináltattad,és azt hajtja be a biztosító?Használják a felvételt?

Először casco, rendőrségnél feljelentés, határozattal megint biztosító, ott átminősítik, a másik fél kötelezőjére fizetik vissza az önrészt, meg a többit, és rajta meg majd jól behajtják a szándékos károkozás miatt. Legalábbis a biztosítós ezt mondta. Felvétel mind a rendőrség, mind a biztosító felhasználja.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2017.12.19 kedd, 16:09:33
Először casco, rendőrségnél feljelentés, határozattal megint biztosító, ott átminősítik, a másik fél kötelezőjére fizetik vissza az önrészt, meg a többit, és rajta meg majd jól behajtják a szándékos károkozás miatt. Legalábbis a biztosítós ezt mondta. Felvétel mind a rendőrség, mind a biztosító felhasználja.
értem

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.12.19 kedd, 16:31:33
értem

De már régi történet, áprilisban volt, csak másfél hete kaptam meg a határozatot, mivel a delikvens kettős állampolgár, így Németországban is ki kellett értesíteni, illetve megvárni hogy mit reagál. Most arra várok hogy visszakapjam az önrészt meg a többit, de azt mondták már csak január...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2017.12.21 csütörtök, 10:08:00
De már régi történet, áprilisban volt, csak másfél hete kaptam meg a határozatot, mivel a delikvens kettős állampolgár, így Németországban is ki kellett értesíteni, illetve megvárni hogy mit reagál. Most arra várok hogy visszakapjam az önrészt meg a többit, de azt mondták már csak január...

Mondjuk hihetetlen, hogy ha ilyenkor valakinek nincs annyi pénze, hogy beletolja fél-egy évre az önrészbe, azzal szinte anyagi csődbe lehet kergetni... :(

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2017.12.21 csütörtök, 10:55:34
Mondjuk hihetetlen, hogy ha ilyenkor valakinek nincs annyi pénze, hogy beletolja fél-egy évre az önrészbe, azzal szinte anyagi csődbe lehet kergetni... :(

AndyA

Nekem még könnyű a dolgom, igazából az autónak alig lett baja, használhattam volna továbbra is így, egyedül a szélvédő volt necces. Ja és alacsony önrészű a cascom, így "csak" 140ezrem, meg az értékvesztés és egyebek állnak a biztosítónál. De ha valakinek használhatatlan lesz az autója, ami kell neki a munkájához, és nincs cascoja vagy magas az önrész, az tényleg nagyot szív. Sajnos ez a bürökrácia, ilyen az ország működése...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: G_B - 2017.12.21 csütörtök, 11:08:19

az nem alacsony.
20%, de min. xFt?
ha a díj fontos, akkor Ft-os legyen magasabb, a %-os legyen alacsony, mert úgy a kisebb károk nincsenek fedezve, de a nagyobb károknál kevesebb önrészt kell fizetned

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Nyírimondi - 2017.12.26 kedd, 17:31:13
Nekem egy Concorde Roadcam HD20 teljesít szolgálatot 2015 óta, mióta a vas is megvan. Elől-hátul be van kamerázva az autó, hasznát is vettem idáig! ;) Hasznos kütyü.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2018.02.09 péntek, 18:11:15
Olyan jellegű kérdésem volna, hogy esetleg használ e valaki Viofo A119 kamerát (vagy hasonlót) és Nyergesújfalu - Esztergom környékén szokott megfordulni ?
Sajnos eléggé vizuális tipus vagyok bonyolítva azzal, hogy idegenkedem alapvetően mindentől ami eltér a kocsiban a gyári megjelenéstől. és látni szeretném élőben hogyan is néz ki egy ilyen a szélvédőre ragasztva. Az esőérzékelő mellé vagy az aljára ragasztanám ha nem néz ki feltűnően hülyén.
Előre is köszönöm.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.02.10 szombat, 10:06:21

Szerintem valami ilyen nálad is elmegy, félig a tükör mögé rejtve:

http://a2.s3.ua/962/454962/123/2d0bbf5fe28170da3bb005ae085c09c1.jpg

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2018.02.10 szombat, 20:41:26
Szerintem valami ilyen nálad is elmegy, félig a tükör mögé rejtve:

Azért lenne jó élőben is látni, hátha a szenzor aljára felmenne  anélkül hogy kilógna. (van benne egy lépcső)

https://www.dropbox.com/s/c58kr6yaghl01xq/2017-10-03%2015.16.46.jpg?dl=0 (https://www.dropbox.com/s/c58kr6yaghl01xq/2017-10-03%2015.16.46.jpg?dl=0)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.02.10 szombat, 20:50:23
Azért lenne jó élőben is látni, hátha a szenzor aljára felmenne  anélkül hogy kilógna. (van benne egy lépcső)

https://www.dropbox.com/s/c58kr6yaghl01xq/2017-10-03%2015.16.46.jpg?dl=0 (https://www.dropbox.com/s/c58kr6yaghl01xq/2017-10-03%2015.16.46.jpg?dl=0)

Olyat is láttam valami totoja fórumon, de azt nem hagyta a fórum direktben linkelni.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.02.28 szerda, 09:33:27
2 hónap után végre felszereltem a Garmin Dash Cam 55-öt. Érdekes jószág. Egyfelől a Full-HD-nél nagyobb felbontással, valami 1440 sorral dolgozik, ami elég jó pont ebben a kategóriában. A látószöge is elég kellemesen nagy. Tud sávelhagyásjelzést ("természetesen" használhatatlan, mire szól, hogy B+ van, már a szalagkorláton vagyok az autópályán), tud olyat, hogy dugóban észleli, ha elindul a sor és lehet menni (de persze már mozog az autó, mire sípol, hogy indulni kellene).

Ami viszont kellemesebb benne, hogy Garmin lévén van benne "térkép", de legalábbis tudja, hol vannak a traffik, és külön szól ő is, nem csak a navigáció, hogy vigyázni kellene. Ez viszont elég jól működik (bár alighanem jót tenne neki egy térképfrissítés :)).

Aki nem sajnál érte ennyi pénzt kiadni, annak csak javasolni tudom.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2018.03.01 csütörtök, 09:20:16

Tehetnél fel teszt felvételt! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.03.01 csütörtök, 10:31:31
Tehetnél fel teszt felvételt! :)

Találsz eleget a tiedtubuson.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2018.03.04 vasárnap, 20:46:16
Sziasztok!
Menetrögzítő kamerát ma vissza akartam nézni, mivel satufékkel álltam meg, egy szabálytalanul előző autóval való találkozáskor.
Persze nem volt rajta, mert közben törölte, körbeért.
Nézem a file-okat a kártyán, szumma 1 GB adatot látok a 8GB-os kártyán, és a lemezt FULL telinek mutatja a tulajdonságok fül.
Rejtett file-ok/mappák nincsenek.
Hol van a többi hely? Vagy van még vmi csiribiri a rejtett file-ok láthatóvá tételén kívül? Miért nem maradtak meg az esemény lépei, hiszen bőven lett volna hova.
Köszönettel, Ferqó

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2018.03.04 vasárnap, 21:16:11

Honnan vetted a kártyát? Ha ilyen kínai, aliexpress, stb. forrásból, akkor simán lehet, hogy kamu 8GB-os a kártya. Valójában 1GB-os, csak 8GB matrica van rajta. De olyat is láttam már, hogy 64GB-nak ismert fel egy kártyát a gép, de 1GB adat írása után hibát írt ki.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2018.03.05 hétfő, 03:32:24
Honnan vetted a kártyát? Ha ilyen kínai, aliexpress, stb. forrásból, akkor simán lehet, hogy kamu 8GB-os a kártya. Valójában 1GB-os, csak 8GB matrica van rajta. De olyat is láttam már, hogy 64GB-nak ismert fel egy kártyát a gép, de 1GB adat írása után hibát írt ki.
MM. Hama kártya.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.03.05 hétfő, 06:48:19
MM. Hama kártya.

Az se garancia semmire, sajnos. Ugyanúgy hamisítható...

Gépben formázd le, és próbálj annyit írni rá, amennyi a névleges kapacitása formázás után (nagyobb videófile, szükség esetén több példányban). Azután pedig próbáld visszaolvasni is, mert olyan megoldás is létezik, hogy felülírja a későbbi adattal a régit, látszólag jó, de vissza nem tudod olvasni róla (nyilvánvalóan).

Ha nem passzos, keresd elő a számláját, és irány a reklamáció.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2018.03.05 hétfő, 08:19:51
Sziasztok!
Menetrögzítő kamerát ma vissza akartam nézni, mivel satufékkel álltam meg, egy szabálytalanul előző autóval való találkozáskor.
Persze nem volt rajta, mert közben törölte, körbeért.
Nézem a file-okat a kártyán, szumma 1 GB adatot látok a 8GB-os kártyán, és a lemezt FULL telinek mutatja a tulajdonságok fül.
Rejtett file-ok/mappák nincsenek.
Hol van a többi hely? Vagy van még vmi csiribiri a rejtett file-ok láthatóvá tételén kívül? Miért nem maradtak meg az esemény lépei, hiszen bőven lett volna hova.
Köszönettel, Ferqó

Nézd meg a filerendszerét(jobbegérgomb, tulajdonságok). Lehet, hogy FAT32-es, viszont ekkora file-okat csak az NTFS tudja kezelni.
Ha igazam van, akkor át kéne formázni NTFS-re.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.03.05 hétfő, 08:33:29
Nézd meg a filerendszerét(jobbegérgomb, tulajdonságok). Lehet, hogy FAT32-es, viszont ekkora file-okat csak az NTFS tudja kezelni.
Ha igazam van, akkor át kéne formázni NTFS-re.

Szerintem a kütyüvel kellene formázni, és akkor olyat csinál, ami neki jó.

Amúgy mekkora file-ok? FAT32 még fiatalkorában is tudott 2 GB-os file-okat, későbbi verzióban meg már akár 4 GB-ot is. Egy 1-3-5 perces (beállítástól függ) videofelvétel ennek a töredéke.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2018.03.05 hétfő, 08:39:17
Nézd meg a filerendszerét(jobbegérgomb, tulajdonságok). Lehet, hogy FAT32-es, viszont ekkora file-okat csak az NTFS tudja kezelni.
Ha igazam van, akkor át kéne formázni NTFS-re.

NTFS-t valszeg nem fogja kezelni a menetrögzítő kamera.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2018.03.05 hétfő, 09:11:12
Most megnéztem nem Hama, hanem Maxell. Valszeg egykutya

Azon gondolkoztam, lehet a lészülék állítja át a "helyet" foglaltra, hogy minden  alkönyvtárában legyen elég hely.

HA formázom megvan a 8GB hely, igaz rá nem másoltam 8GB adatot, hogy valóban elfér-e. Majd este kipróbálom.
Illetve még azt akarom megnézni, hogy formázás után betéve a készülék újra formáz, és akkor mennyi hely van rajta, még mielőtt rögzítene.

Jelenleg a 8GB kártyán ha jól emlékszem 6 és 8 percnyi anyag volt, az első és a hátsó kamerával rögzítve.
2perc/150MB.
Kissé keveslem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2018.03.05 hétfő, 09:19:16

Olyat láttam még, hogy a kamera bizonyos felvételeket eltesz talonba (nagy fékezés, G erők, mittudomén mi alapján), amit nem enged felül írni. Ezek is sima videófájlok, de külön könyvtárba szokta pakolni és saját maga nem törli.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2018.03.05 hétfő, 09:29:10
Olyat láttam még, hogy a kamera bizonyos felvételeket eltesz talonba (nagy fékezés, G erők, mittudomén mi alapján), amit nem enged felül írni. Ezek is sima videófájlok, de külön könyvtárba szokta pakolni és saját maga nem törli.
Itt is van, de üres a mappa, mert úgy van beállítva, hogy ne lokkoljon, mert minden "ajtócsapódásra" írt egy törölhetetlent, és hamar elfogyott az írható felület.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2018.03.05 hétfő, 11:21:29
Itt is van, de üres a mappa, mert úgy van beállítva, hogy ne lokkoljon, mert minden "ajtócsapódásra" írt egy törölhetetlent, és hamar elfogyott az írható felület.
Lehet állítani, hogy milyen G erőre aktiválja magát. Nekem a 32GB-os (tényleges méret) kártyát volt, hogy egy hét alatt telerögzítette, amikor egyedül autópályáztam a kocsival. Néztem, hogy mi a bánat lehet vele, mert hogy ott semmi "esemény" nincs. Se fékezés, se ajtócsapódás, se semmi. Visszanéztem a fájlokat, és a hangos zene miatt rögzítette kb. az összes fájlt :D Szinte a teljes Bp-Szeged, meg hasonló utak rajta voltak, mert hát szólt bent a muzsika  :vigyor3: Meg ha átmentem egy fekvőrendőrön, már rögzített. Most a legérzéketlenebbre van állítva, így már nagyon durvulni kell a zenével, hogy rögzítsen. De a vészfékezést szépen veszi. Lehet neked is érdemes lenne állítani rajta.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2018.03.05 hétfő, 12:17:30
Lehet neked is érdemes lenne állítani rajta.

És te állítanád be neki, vagy ő neked?  :eplus2:

Btw: erre nincs egy külön topik?  :integet2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2018.03.05 hétfő, 12:47:22
És te állítanád be neki, vagy ő neked?  :eplus2:

Btw: erre nincs egy külön topik?  :integet2:
Állítsa neki a fa szállító  :nyes:

Amúgy de, át is tettem a DVR topikba.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.30 csütörtök, 18:03:40
Használ itt valaki BlackVue DR650S vagy 750S dashcamot?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.30 csütörtök, 20:40:23

Azér' az egy más műfaj...  :fejvakaras:

Kétcsatornás jó minőségű  (=sötétben is legyen olvasható az előttem/mögöttem haladó rendszáma) eszközt keresek, amelyik wifire is tud csatlakozni.
Egyelőre a fentebb említett, illetve a Thinkware F800(pro) került a a listára mint jobban megnézendő.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.08.31 péntek, 08:13:36
Azér' az egy más műfaj...  :fejvakaras:

Kétcsatornás jó minőségű  (=sötétben is legyen olvasható az előttem/mögöttem haladó rendszáma) eszközt keresek, amelyik wifire is tud csatlakozni.
Egyelőre a fentebb említett, illetve a Thinkware F800(pro) került a a listára mint jobban megnézendő.

Olyan nincs.

Nincs akkora átfogása egyetlen ilyen eszköznek sem, hogy tudja a koromfekete háttér és a tuli-telibe világító fényszóró között ezt.

A legjobb, ami kapható, hogy városi környezetben, éjszakai, de viszonylag jól megvilágított, szórt fényben működjön.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Isu - 2018.08.31 péntek, 11:03:03
Azér' az egy más műfaj...  :fejvakaras:

Kétcsatornás jó minőségű  (=sötétben is legyen olvasható az előttem/mögöttem haladó rendszáma) eszközt keresek, amelyik wifire is tud csatlakozni.
Egyelőre a fentebb említett, illetve a Thinkware F800(pro) került a a listára mint jobban megnézendő.

olvasd el ezt is, hátha...

https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/08/17/mio_mivue_792d_teszt/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 11:28:12
Olyan nincs.

Nincs akkora átfogása egyetlen ilyen eszköznek sem, hogy tudja a koromfekete háttér és a tuli-telibe világító fényszóró között ezt.

A legjobb, ami kapható, hogy városi környezetben, éjszakai, de viszonylag jól megvilágított, szórt fényben működjön.

AndyA

A felvételek ebben a tesztben elég meggyőzőek...
https://dashboardcamerareviews.com/thinkware-f800-pro/ (https://dashboardcamerareviews.com/thinkware-f800-pro/)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.08.31 péntek, 11:30:21
A felvételek ebben a tesztben elég meggyőzőek...
https://dashboardcamerareviews.com/thinkware-f800-pro/ (https://dashboardcamerareviews.com/thinkware-f800-pro/)

"...városi környezetben, éjszakai, de viszonylag jól megvilágított, szórt fényben működjön."

Ezek a felvételek pontosan ilyenek. Kinn az országúton, ahol a te lámpásod az egyetlen fényforrás, minden más töksötét, nem egykönnyen fogod látni a rendszámot.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 11:45:51
olvasd el ezt is, hátha...

https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/08/17/mio_mivue_792d_teszt/

Anno olvastam, de most átcsúsztam felette. Az ismertebb dashcam oldalakon nem nagyon van irodalma...

Ha valakinek van ilyen a csapatban, szívesen megnézném.
Elsősorban az érdekel, wifin le lehet-e tölteni róla a felvételeket a saját appján kívül mással is.
(az általam írtaknál találtam róla említést)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 11:49:24
"...városi környezetben, éjszakai, de viszonylag jól megvilágított, szórt fényben működjön."

Ezek a felvételek pontosan ilyenek. Kinn az országúton, ahol a te lámpásod az egyetlen fényforrás, minden más töksötét, nem egykönnyen fogod látni a rendszámot.

AndyA

Akkó, nem voltam elég precíz az igénymegfogalmazással...
Elsősorban városi környezetben várom el az éjszakai rendszámfelismerést.
Ezt a felvételek alapján az F800 tudja. Az Isu kollega által említett mioban ugyanaz a szenzor van, feltehetőleg az is.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2018.08.31 péntek, 13:30:37
Anno olvastam, de most átcsúsztam felette. Az ismertebb dashcam oldalakon nem nagyon van irodalma...

Ha valakinek van ilyen a csapatban, szívesen megnézném.
Elsősorban az érdekel, wifin le lehet-e tölteni róla a felvételeket a saját appján kívül mással is.
(az általam írtaknál találtam róla említést)

Nekem egy ilyenem van kb másfél éve: MIO MiVue 658 WiFi Touch. Mivel egyszer már hasznát vettem, és bár csak kaviccsal szórt meg direkt az előttem haladó, így "csak" kb 700.000 Ft volt a kár, szerintem bőven megérte az árát. A rendőrség simán elfogadta a felvételt mint bizonyíték.
Elég jó felvételek készít.
Ha érdekel meg tudom mutatni a készüléket. Wifin ezt csak a saját appjával tudod elérni, legalábbis mással még nem próbáltam.
Ja még annyit, hogy ez csak egy érzéklős cucc, nekem csak elöl mőködik a rögzítés. A két kamerás rendszerek nem győztek meg, pedig a mio is gyárt ilyet. Talán androidos fejegységgel, amire két külön kamerát lehet rárakni...

Üdv.

titta

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 15:08:07

Hmm... akkor a tesztelő oldalakon levő videok (olvasható rendszámmal) mind humbug?

Ezeknek a dahscamoknak a natív sávszélessége 10-15 Mbps, az ugye összesen <30Mbps, szóval a 10MBps bőven elég.
Arról nem is beszélve, hogy hasznos lenne, ha pár percnél több felvétel is felférne a kártyára (128G -> ~10h@24Mbps - épp elfogadható).

Nyilván lehet fokozni a a dolgot a végtelenségig, akár két hero6-ot is felszegezhetek - de minek is?
A cél az, hogy az események felismerhetőek, a résztvevő járművek azonosíthatók legyenek. Nem  imax mozit forgatok...
Az még nem tűnt fel, hogy "mindenki" ezt ajánlaná, de megfontoltam ezt a forgatókönyvet is. Jó minőségű wifi-s eszközből (amiről fellelhető megfelelő mennyiségű információ) nem olyan nagy a választék. Leginkább a dual rendszerek kaphatók második kamera nélkül, nem sokkal olcsóbban.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 15:13:50
Ha érdekel meg tudom mutatni a készüléket. Wifin ezt csak a saját appjával tudod elérni, legalábbis mással még nem próbáltam.

Köszi, PÜ ment.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.08.31 péntek, 15:56:39

Milyen cicamica van 16 ezerért? Annyiért lehet, vennék egyet a hátsó ablakba is.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 16:08:02

Az általam megnevezett típusok azér' nem a kicioccó kategória, inkább a választék felső széle, mind sony szenzorral... az általad említettek árának többszöröséért.
De ha valamelyik értelmes típus elkerülte a figyelmemet, szívesen megnézem...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2018.08.31 péntek, 17:32:14
Milyen cicamica van 16 ezerért? Annyiért lehet, vennék egyet a hátsó ablakba is.

AndyA

Nem cicamica, de én ezt raktam be (egyelőre csak előre, de majd hátra is rakok egyszer):
https://dashcamtalk.com/blueskysea-b1w/

Képe egész normális. Wifis, saját appján keresztül vissza tudod könnyen nézni. Alin 40 dolcsi környéke. Én rendeltem hozzá hardwire kitet is, rádióba nem zavar be.
Kicsi, nem lóg be, kevés helyet foglal.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: xrobe - 2018.08.31 péntek, 18:29:05
Az általam megnevezett típusok azér' nem a kicioccó kategória, inkább a választék felső széle, mind sony szenzorral... az általad említettek árának többszöröséért.
De ha valamelyik értelmes típus elkerülte a figyelmemet, szívesen megnézem...

Ha a wifit el tudod engedni, akkor a Viofo A119 is jó. Formára szerintem nagyon jó, képminősége szintén.
Példának egy nappali felvétel 1080p 60fps:
https://youtu.be/DQDfDxk-INA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 20:24:40

Ezek elég tanulságosak:
https://youtu.be/AuZT3AxGqGI
https://youtu.be/kTyAhxooigE

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.08.31 péntek, 20:30:16
Ha a wifit el tudod engedni, akkor a Viofo A119 is jó. Formára szerintem nagyon jó, képminősége szintén.
Példának egy nappali felvétel 1080p 60fps:
https://youtu.be/DQDfDxk-INA

Azt akarom legkevésbé elengedni...
(A terv az, hogy amikor hazaérek és beállok a garázsba, automatikusan letöltődnek és archiválódnak a napi felvételeket.)

De időközben belebotlottam az A129-be, most épp az tűnik a favoritnak. Felébe kerül az F800Pro-nak és buffered parking nem olyan fontos.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.08.31 péntek, 21:24:02
Ha a wifit el tudod engedni, akkor a Viofo A119 is jó. Formára szerintem nagyon jó, képminősége szintén.
Példának egy nappali felvétel 1080p 60fps:
https://youtu.be/DQDfDxk-INA

Engem azért érdekelne a Wifis, mert azt át tudom tenni a lakókocsi hátsó ablakába tolatókamerának. :)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2018.08.31 péntek, 21:26:44
Engem azért érdekelne a Wifis, mert azt át tudom tenni a lakókocsi hátsó ablakába tolatókamerának. :)

AndyA

A wifi ezekben leginkabb arra jo hogy az elkeszult felvetelt atmasold a telefonra. Elo kepet nem adnak igy. De amugy van vezetek nelkuli radios jelatvitelu tolato kamera sajat kijelzovel amit tudnal erre hasznalni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: edk - 2018.09.01 szombat, 08:17:43
(A terv az, hogy amikor hazaérek és beállok a garázsba, automatikusan letöltődnek és archiválódnak a napi felvételeket.)
<OFF>
Ennek azért utánajárnék, hogy tárolhatod-e, és meddig a felvételeket, mert van rajtuk "néhány" személyes adat. Gondolom, nem kérdezed meg menetközben az összes autóst, hogy hozzájárul-e a róluk készült felvételek tárolásához.
Normális esetben ebből (szerintem) nem lehet baj, de ha valamiért nyilvánosságra kerül valamelyik felvételed, akkor egy jóakaró személyiségi jogokra hivatkozva reklamálhat nálad (és felsőbb szervnél is).
</OFF>

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.01 szombat, 09:05:38

Az automata parkolási mód abban a kategóriában amit nézegetek elég alap.
De azért elég nagy baj lenne, ha erre nem találnék megoldást... (szélső esetben egy MCU lekapcsolja a tápját pár órával a hazaérés után)

Ez jogos aggodalom. Mondjuk a naponta automatikusan letöltöm/törlöm ciklus erre is hasznos - kevesebb érzékeny info marad a kamera memóriakártyáján.
Részben hasonló okokból valami diszkrét megjelenésűt keresek ami kellően rejtve és nehezebben hozzáférhető módon szerelhető.
Szóval a yi, sjcam, mio és társai már itt elvéreznek.
Volt erre pár jó rendszer - ahol a kamera és a vezérlő/rögzítő elkülönült (pl. innovv k1), de minőségben eléggé arrébb voltak mint a mai autós cuccok. Ezzel együtt motorra fontolgatok egy innovv k2-t (majd jövőre)...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.09.01 szombat, 09:08:40
<OFF>
Ennek azért utánajárnék, hogy tárolhatod-e, és meddig a felvételeket, mert van rajtuk "néhány" személyes adat. Gondolom, nem kérdezed meg menetközben az összes autóst, hogy hozzájárul-e a róluk készült felvételek tárolásához.
Normális esetben ebből (szerintem) nem lehet baj, de ha valamiért nyilvánosságra kerül valamelyik felvételed, akkor egy jóakaró személyiségi jogokra hivatkozva reklamálhat nálad (és felsőbb szervnél is).
</OFF>

Általánosságban az a szabály, hogy nem hozhatsz nyilvánosságra felvételt, de csinálni szabad. Meg persze a hivatalos szerveknek átadhatod.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.01 szombat, 09:31:25
<OFF>
Ennek azért utánajárnék, hogy tárolhatod-e, és meddig a felvételeket, mert van rajtuk "néhány" személyes adat. Gondolom, nem kérdezed meg menetközben az összes autóst, hogy hozzájárul-e a róluk készült felvételek tárolásához.
Normális esetben ebből (szerintem) nem lehet baj, de ha valamiért nyilvánosságra kerül valamelyik felvételed, akkor egy jóakaró személyiségi jogokra hivatkozva reklamálhat nálad (és felsőbb szervnél is).
</OFF>

Ha szigorúan vesszük, akkor kellene adatkezelési szabályzatot készítenie és közzétennie minden dashcam használónak, mivel a GDPR szerint adatkezelő, és ráadásul szabályozatlan ideig tárolja a gyűjtött adatot.
Szóval jogilag nincs érdemi különbség a kamera memóriakártyáján és az otthoni archívumban tárolt felvétel között.

Maradva az életszerűségnél - nyilván nem azért akarom tárolni és nyilván nem végtelen ideig a felvételeket hogy személyes adatokat gyűjtögessek. Pár hónap után már kicsi az esélye egy vitának amihez elővehetem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.01 szombat, 09:37:20
Általánosságban az a szabály, hogy nem hozhatsz nyilvánosságra felvételt, de csinálni szabad. Meg persze a hivatalos szerveknek átadhatod.

Sajna ez nem igaz, hozzájárulás nélkül elvileg nem is készíthetsz :(
Nem olyan régen változott a szabályozás, akkor utánaolvastam - teljességgel életszérűtlen és betarthatatlan...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2018.09.01 szombat, 09:54:35
Sajna ez nem igaz, hozzájárulás nélkül elvileg nem is készíthetsz :(
Nem olyan régen változott a szabályozás, akkor utánaolvastam - teljességgel életszérűtlen és betarthatatlan...

akkor elvileg a rendőrségi autókban sem lehetne, mivel nem járult hozzá senki, h felvételt készítsenek bárkiről.  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: edk - 2018.09.01 szombat, 10:02:57
Általánosságban az a szabály, hogy nem hozhatsz nyilvánosságra felvételt, de csinálni szabad. Meg persze a hivatalos szerveknek átadhatod.

AndyA
Tudomásom szerint a beleegyezésem nélkül nem készíthetsz pl. rólam semmilyen felvételt (még saját használatodra sem (remélem, nem is tervezel megkukkolni és lefotózni :D)). Ahogy englishman is írta: életszerűtlen az egész gdpr...
Röviden leegyszerűsítve: valami olyan a lényege, hogy a direkt beleegyezésem nélkül nem fotózhatsz/videózhatsz le.
Esetleg BT tud pontosabbat, ha ilyen témába belefolyt.
Na, de ez itt off.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.01 szombat, 10:07:24
Tudomásom szerint a beleegyezésem nélkül nem készíthetsz pl. rólam semmilyen felvételt (még saját használatodra sem (remélem, nem is tervezel megkukkolni és lefotózni :D)). Ahogy englishman is írta: életszerűtlen az egész gdpr...

Ez épp nem GDPR, még nem is info tv., hanem PTK...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2018.09.01 szombat, 11:40:00
Én ha újra veszek, biztos, hogy ez lesz: https://buy.garmin.com/en-US/US/p/587334

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2018.09.01 szombat, 14:32:43

Nálam az az első, hogy dashcamen kikapcsolom a hangfelvételt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.01 szombat, 20:23:37

Én is :)
Ha meglesz a kiválasztott kamera, akkor jön a kísérletezés...

Vannak  ezek az ék alakúak (viofo, thinkware) meg a kijelző nélküli hengeresek (blackvue, dod) ezek felrakhatók kulturáltan.
Amin még töprengek, hogy csinálok egy zárt dobozt ami beburkolná a cuccot (valahogy úgy ahogy a gyári kamerák le vannak fedve) ez a csillogási hajlamnak is biztos jót tesz.

A trutyi érdekes kérdés...
Az innovv k1-nek volt autós változata, de már nem gyártják, teljesen ráálltak a motoros vonalra.
Mondjuk ettől még a k2 berakható autóba, de nem találtam róla értelmes (összehasonlító) tesztet. Elég új termék, viszont nem akarok még félévet várni a dashcam projekttel, az új vasba belátható időn belül be akarom építeni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.01 szombat, 22:24:19

Mi a frásznak 4k, pláne miért kevés a 24fps? Nem mozi lesz, hanem dokumentum...
Ami konkrétan a 4k ellenében szól, az az éjszakai teljesítmény.  Kisebb pixel->kevesebb fény.
Jól látszik ez pl. az említett DR900S tesztjén is.
   https://youtu.be/kTyAhxooigE (https://youtu.be/kTyAhxooigE)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.02 vasárnap, 10:33:37

Elviekben biztos igazad van, de...
- elég nehezen tudok elképzelni olyan szituációt ahol a 24fps felvételen nem, de a 60fps felvételen meg jól látható a lényeg
- több fps -> élesebb kép, de cserébe kevesebb fény, tehát ha nincs verőfény, inkább vesztesz vele
- ugyanez igaz a nagyobb felbontásra is, több részlet, de kevesebb fény-> több zaj
Fentieket jól alátámasztja a megnézett tucatnyi teszt video, ha van sok fény, akkor jobb a 4k-s, minden más esetben konkrétan rosszabb.

Szóval a 4k-val én még várok pár évet...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.02 vasárnap, 18:34:30
Részben félreolvastad amit írtam, részben meg elbeszélünk egymás mellett...

Ezt nem is vitattam - csak azt jegyeztem meg, hogy a gyakorlatban elég kevés ilyen szituációt tudok elképzelni.

Pont az ellenkezőjét írtam... adott felületen több pixel->kevesebb foton jut egy pixelre->érzéketlenebb lesz a szenzor - sima fizika...

Megint másról beszélsz. Azonos technológia, szenzor méret és fényviszonyok mellett a nagyobb felbontás zajosabb lesz - újra csak fizika...
Nyilván lehet más technológiával, más méretben kiváló 4k szenzort csinálni, de az elérhető dashcamokban (még) nem az van.
Megint mondom, a 4k dashcamok tesztvideoinak nézegetése jól mutatja ezeket a jelenségeket. Pl. belinkeltem ugyanannak a gyárnak a fhd és 4k kameráját összehasonlító klipet. Az alapján Te megveszed a 4k-st másfélszer annyiért?

Majd, ha látok elérhető daschcammal készült, kielégítő minőségű 4k videokat, akkor átgondolom - de tartok tőle, erre még várnom kell pár évet.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.09.02 vasárnap, 20:07:39

A nagyobb felbontásnak azért rosszabb a fényérzékenysége, mert attól nagyobb a felbontása, hogy adott felületen több fényérzékelő van. De attól még több fény nem fog oda beesni, azaz ugyannyi fényen osztoznak a képpontok. Kevesebb db -> egyenként több fony jut. Több db -> egyenként kevesebb jut.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.03 hétfő, 09:07:03

Egyszerű, középiskolás szintű levezetés:

Ugye ezt állítottam: Azonos technológia, szenzor méret és fényviszonyok mellett a nagyobb felbontás zajosabb lesz
Tehát, ha azonos a technológia, akkor a szenzor nyugalmi zajszintje is azonos.
Ha azonos a méret, akkor nagyobb felbontás esetén egy pixel kisebb lesz.
Adott fénymennyiség esetén tehát egy pixelre kevesebb foton jut (kisebb lesz a "jel") -> jobban kell erősíteni a jelet elfogadható képhez. Ezzel a zajt is jobban erősítjük.
Ergo, nagyobb lesz a zaj.

A képfeldolgozó processzornak is adott a teljesítménye. Belátható, hogy nagyobb felbontás esetén kevésbé lesz hatékony a zajszűrő algoritmus, továbbá több lesz a tömörítés által okozott "zaj" (compression artifact) is.
Tehát még zajosabb lesz a végeredmény.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2018.09.03 hétfő, 10:00:35
Lassan kezd ez is hitvita lenni, mint az MK5ben. Ott már Blau alkoholizmussá válással fenyegette a társaságot. Itt ki fogja először az ereit felvágni?
 :eplus2: :eplus2: :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2018.09.03 hétfő, 13:05:47
Lassan kezd ez is hitvita lenni, mint az MK5ben. Ott már Blau alkoholizmussá válással fenyegette a társaságot. Itt ki fogja először az ereit felvágni?
 :eplus2: :eplus2: :eplus2:

Majd itt is bejelenti. :D

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.03 hétfő, 21:15:08

Látom nem igazán fogod, miről beszélek - Te valami egész másról írsz illusztrált kisregényt...

Amiről én írtam, az az elektromos zaj (termikus zaj, mindenféle szenzorban előfordul), amiről Te, az pedig a kvantálási zaj (a digitalizálás velejárója).

Hogy én is wikipediázzak:
Egyik: https://en.wikipedia.org/wiki/Image_noise#Gaussian_noise (https://en.wikipedia.org/wiki/Image_noise#Gaussian_noise)
Másik: https://en.wikipedia.org/wiki/Image_noise#Quantization_noise_(uniform_noise) (https://en.wikipedia.org/wiki/Image_noise#Quantization_noise_(uniform_noise))

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.04 kedd, 07:26:16

:ejnye1: Nem, nem az volt a felvetés.  :ejnye1:
Az, volt a felvetés, hogy a jelenleg elérhető 4k-s daschcamok zajosabb végeredményt produkálnak-e mint a fhd-s társaik.

Fáradságot nem kímélve megmagyaráztad, hogy elviekben egy 4k-ks felvétel jobb, mint a kisebb felbontású, pedig azt senki sem vitatta.
Az, amit többen kifejtettünk, hogy adott technológia mellett, a nagyobb felbontás zajosabb képet eredményez, és emiatt gyakran kevésbé használható, valahogy elment a füled mellett...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2018.09.04 kedd, 15:57:38
én már rég nem értem egyikőtöket sem! :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.04 kedd, 16:12:09

Én azt nem értem, hogy Te miért nem érted, hogy én egészen mást állítottam, mint amit te folyton cáfolsz.

Én mindent értek amit (korábban) leírtál, és nem is vitatkozom vele.
Maximum a következtetéssel amit levontál.

Azt a marhaságot amit most írtál, miszerint a több zaj az kevesebb, nem is kommentálom.
Azt sem, hogy ezek szerint igazolást nyert indirekt bizonyítással, hogy az általam látott videokon is biztosan sokkal jobb a 4k-s kép, csak én láttam rosszul.

Mindebből kifolyólag én itt és most abbahagyom ezt a vitát.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2018.09.26 szerda, 13:40:16
Én azt nem értem, hogy Te miért nem érted, hogy én egészen mást állítottam, mint amit te folyton cáfolsz.

Ő mindig ezt csinálja. Mivel nem érti az első HSZ-t sem a vita elején, így azt sem fogja, amikor te magyarázod, hogy mit értett félre. :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.26 szerda, 16:22:12
Nna, megjött a kamera és elkezdtem játszani a wifi-s kapcsolattal.
Némi reverse engineering után tudom bizgetni a app nélkül pc-ről, és letölteni videokat, képeket.

Egyelőre úgy fest, hogy használhatatlan - kb annyi ideig tart (illetve kicsit tovább) kinyerni a felvézelt mint rögzíteni (~10 Mbps)  :falbav:.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2018.09.27 csütörtök, 11:40:43
Nna, megjött a kamera és elkezdtem játszani a wifi-s kapcsolattal.
Némi reverse engineering után tudom bizgetni a app nélkül pc-ről, és letölteni videokat, képeket.

Egyelőre úgy fest, hogy használhatatlan - kb annyi ideig tart (illetve kicsit tovább) kinyerni a felvézelt mint rögzíteni (~10 Mbps)  :falbav:.

MicroSD kivesz, egy gyors másolás, microSD visszadug.
Még régebben láttam olyan kütyüt, főleg fényképészeknél, hogy csak bedugtad a kártyát és másolta róla a motyót automatikusan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.27 csütörtök, 12:22:30
MicroSD kivesz, egy gyors másolás, microSD visszadug.
Még régebben láttam olyan kütyüt, főleg fényképészeknél, hogy csak bedugtad a kártyát és másolta róla a motyót automatikusan.

Pont ezt a kivesz-másol-visszarak dolgot akarom elkerülni automatikus letöltéssel...
http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.msg1150671#msg1150671 (ftp://http://mondeo.hu/index.php?topic=6761.msg1150671#msg1150671)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.27 csütörtök, 18:52:58

Azt gondoltam, hogy nem a wifi sebessége lesz a korlát, de az a <10Mbps minden várakozásomat alulmúlja.
Tehát 1 óra (első+hátsó) felvétel áttöltése >2 óra  :falbav:.

Wifi-s SD adapter gyorsabb lehet?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2018.09.27 csütörtök, 19:27:43
Azt gondoltam, hogy nem a wifi sebessége lesz a korlát, de az a <10Mbps minden várakozásomat alulmúlja.
Tehát 1 óra (első+hátsó) felvétel áttöltése >2 óra  :falbav:.

Wifi-s SD adapter gyorsabb lehet?

Teszteket kell nézni az adott márkáról/típusról. A technika megvan a gyors wifi-SD-re. Kérdés, hogy éppen milyen hardvert pakoltak a cuccba. Nekem sajna ilyennel nincs tapasztalatom :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: englishman - 2018.09.27 csütörtök, 21:25:46
Teszteket kell nézni az adott márkáról/típusról. A technika megvan a gyors wifi-SD-re. Kérdés, hogy éppen milyen hardvert pakoltak a cuccba.

Hát kameráról kerestem ilyesféle adatot, de semelyik típusról sem leltem. Ezér' káromkodom most erősen.

Király... Ezzel csak másfélszer tartana tovább letölteni mint rögzíteni.

A következő próba az USB-n letöltés lesz, ha az elég gyors, majd faragok valami USB-->wifi transzfer eszközt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: titta - 2018.09.27 csütörtök, 21:26:20

Nekem egy Mio van, nem noname de a wifi az vicc. Max arra jo hogy ha baleset van es egy 3 perces darabot le akarsz tolteni. Es mindez 60e penzert....

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2019.01.23 szerda, 20:26:42
Sziasztok!
Milyen kamerát ajánlotok.
Lehetőleg dual legyen, azaz hátul is rögzítsen.
A saját kijelző nem feltétel.
Értelmes felbontású cucc kell.
Mivel ráér, mivel a cégesbe szeretném tenni, így ebay, aliexpressz, stb bőven megteszi
Kicsi pénzért, nagy minőség jeligére... :eplus2:
Sokat nem szánok rá, de xart sem akarok venni.
A sajátomban ilyen/ilyesmi van:
https://www.ebay.com/itm/I1000-Dual-Lens-Car-DVR-Dash-Cam-Video-Record-with-Rear-View-Camera-Night-Vision/232590058592?hash=item362772a460:g:DlEAAOSwdnZaKfc4:rk:32:pf:0
Kb ez az árkategória játszik
Bajom nincs vele, dolga sem volt még, azaz még nem kellett visszanézni, adott szituban,de nem egy hűdehajde

ui: Amúgy visszaolvasva a topikot, abszolút úgy néz ki, mintha englishman forumtárs egy fantommal beszélgetne, és próbálná meggyőzni :-)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2019.01.23 szerda, 21:07:34

Nekem ez van: https://dashcamtalk.com/blueskysea-b1w/
Sajna csak egy kamerás.
Nappali felvétel van lementve valahova, azt tudok linkelni. Éjszakai most nincs a gépemen. Ha gondolod, valamikor összefutunk, aztán megnézed.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2019.01.24 csütörtök, 07:08:24
Sziasztok!
Milyen kamerát ajánlotok.
Lehetőleg dual legyen, azaz hátul is rögzítsen.
A saját kijelző nem feltétel.
Értelmes felbontású cucc kell.
Mivel ráér, mivel a cégesbe szeretném tenni, így ebay, aliexpressz, stb bőven megteszi
Kicsi pénzért, nagy minőség jeligére... :eplus2:
Sokat nem szánok rá, de xart sem akarok venni.
A sajátomban ilyen/ilyesmi van:
https://www.ebay.com/itm/I1000-Dual-Lens-Car-DVR-Dash-Cam-Video-Record-with-Rear-View-Camera-Night-Vision/232590058592?hash=item362772a460:g:DlEAAOSwdnZaKfc4:rk:32:pf:0
Kb ez az árkategória játszik
Bajom nincs vele, dolga sem volt még, azaz még nem kellett visszanézni, adott szituban,de nem egy hűdehajde

ui: Amúgy visszaolvasva a topikot, abszolút úgy néz ki, mintha englishman forumtárs egy fantommal beszélgetne, és próbálná meggyőzni :-)

...
A fantom kérte, hogy fantom lehessen.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.01.24 csütörtök, 08:17:33

Anno még én szereztem ezt a fajtát egy jópár embernek a fórumra. Akkor, 2013-ban még egész vállalhatónak számított, mára egy igazi hulladék - szerintem. A nappali képe vacak, de az esti legalább vállalhatatlan. Az enyémen a hátsó kamera be is döglött. A rendszámok még nappal is csak némi találgatással leolvashatóak, és az állítólagos 720p is inkább csak egy 2-es szorzóval elérhető. De hát repül az idő, és fejlődik a technika...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2019.01.24 csütörtök, 08:44:04
Sziasztok!
Milyen kamerát ajánlotok.
Lehetőleg dual legyen, azaz hátul is rögzítsen.
A saját kijelző nem feltétel.
Értelmes felbontású cucc kell.
Mivel ráér, mivel a cégesbe szeretném tenni, így ebay, aliexpressz, stb bőven megteszi
Kicsi pénzért, nagy minőség jeligére... :eplus2:
Sokat nem szánok rá, de xart sem akarok venni.
A sajátomban ilyen/ilyesmi van:
https://www.ebay.com/itm/I1000-Dual-Lens-Car-DVR-Dash-Cam-Video-Record-with-Rear-View-Camera-Night-Vision/232590058592?hash=item362772a460:g:DlEAAOSwdnZaKfc4:rk:32:pf:0
Kb ez az árkategória játszik
Bajom nincs vele, dolga sem volt még, azaz még nem kellett visszanézni, adott szituban,de nem egy hűdehajde

ui: Amúgy visszaolvasva a topikot, abszolút úgy néz ki, mintha englishman forumtárs egy fantommal beszélgetne, és próbálná meggyőzni :-)

Arra figyelj, hogy olyat vegyél, amiben nem akku van, hanem kondenzátor. Az akku a nyári 60 fok, téli -10 fok környezetben kb 1 év alatt kipusztul. Ez azt eredményezi, hogy mikor elveszed az áramot a kamerától, nem tud rendesen kikapcsolni, ami miatt bukod az utolsó 5 perc felvételt (általában pont ez az ami számít, ha baj van).

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2019.01.24 csütörtök, 08:49:29
Arra figyelj, hogy olyat vegyél, amiben nem akku van, hanem kondenzátor. Az akku a nyári 60 fok, téli -10 fok környezetben kb 1 év alatt kipusztul. Ez azt eredményezi, hogy mikor elveszed az áramot a kamerától, nem tud rendesen kikapcsolni, ami miatt bukod az utolsó 5 perc felvételt (általában pont ez az ami számít, ha baj van).

Ez történt a Garminnal, amit drága pízé vettem... Két héttel a gari lejárta után. :( Marad a másik autóba, ott még elbírja egy darabig.

Most a cicamica kameráját vettem meg (70MAI Dash Cam Pro, a Pro fontos, mert a nem-Pro-nak nincs kijelzője), ami ugyan nem 30 dollár, hanem 70 vagy 80, de eddig egyelőre OK-nak tűnik. Az egyetlen hibája, hogy a GPS koordinátákat nem tudja ráírni a felvételre, bár ez ritkán hiányzik annyira, hogy tényleg nélkülözhetetlen legyen. Meg állítólag dolgoznak már rajta, lesz frissítés, és tudni fogja.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2019.01.24 csütörtök, 10:23:42
Sziasztok!
Milyen kamerát ajánlotok.
Lehetőleg dual legyen, azaz hátul is rögzítsen.
A saját kijelző nem feltétel.
Értelmes felbontású cucc kell.
Mivel ráér, mivel a cégesbe szeretném tenni, így ebay, aliexpressz, stb bőven megteszi
Kicsi pénzért, nagy minőség jeligére... :eplus2:
Sokat nem szánok rá, de xart sem akarok venni.
A sajátomban ilyen/ilyesmi van:
https://www.ebay.com/itm/I1000-Dual-Lens-Car-DVR-Dash-Cam-Video-Record-with-Rear-View-Camera-Night-Vision/232590058592?hash=item362772a460:g:DlEAAOSwdnZaKfc4:rk:32:pf:0
Kb ez az árkategória játszik
Bajom nincs vele, dolga sem volt még, azaz még nem kellett visszanézni, adott szituban,de nem egy hűdehajde

ui: Amúgy visszaolvasva a topikot, abszolút úgy néz ki, mintha englishman forumtárs egy fantommal beszélgetne, és próbálná meggyőzni :-)

Én ilyet vettem:
https://www.aliexpress.com/item/Dash-Cam-New-Dual-Lens-Car-DVR-Camera-Full-HD-1080P-4-IPS-Front-Rear-Blue/32860174020.html?spm=2114.search0104.3.147.29cf28e5AYDoKh&ws_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_1_10065_10068_319_317_10696_453_10084_454_10083_433_10618_431_10304_10307_10820_10821_537_10302_536_10059_10884_10887_100031_321_322_10103,searchweb201603_54,ppcSwitch_0&algo_expid=3fc0b5db-4099-430e-bc2e-22dce1af508e-23&algo_pvid=3fc0b5db-4099-430e-bc2e-22dce1af508e&transAbTest=ae803_5

Akkor 8e körül mozgott épp.
A hátsó még nincs bekötve, de előre nagyon jól teszi a dolgát. Este nem tűéles, de amire kell, arra szerintem jó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2019.01.24 csütörtök, 11:07:21
Ezt tudja a Garmin a sötét éjszakában az autópályán, csak a saját refivel a közvilágítás nélkül. Marhára nem segít az 1440 soros, Full-HD fölötti felbontás sem:

https://ibb.co/TkpZCh3
https://ibb.co/6WZ2tm6

Vagyis értékelhetetlen, kritikán aluli.

A cicamicáról pont nincs éjszakai felvételem, mert kipörgött, de majd teszek fel.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2019.01.24 csütörtök, 13:37:39
...
A fantom kérte, hogy fantom lehessen.
Tudom, de akkor is vicces :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2019.01.24 csütörtök, 13:38:02
Én ilyet vettem:
https://www.aliexpress.com/item/Dash-Cam-New-Dual-Lens-Car-DVR-Camera-Full-HD-1080P-4-IPS-Front-Rear-Blue/32860174020.html?spm=2114.search0104.3.147.29cf28e5AYDoKh&ws_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_1_10065_10068_319_317_10696_453_10084_454_10083_433_10618_431_10304_10307_10820_10821_537_10302_536_10059_10884_10887_100031_321_322_10103,searchweb201603_54,ppcSwitch_0&algo_expid=3fc0b5db-4099-430e-bc2e-22dce1af508e-23&algo_pvid=3fc0b5db-4099-430e-bc2e-22dce1af508e&transAbTest=ae803_5

Akkor 8e körül mozgott épp.
A hátsó még nincs bekötve, de előre nagyon jól teszi a dolgát. Este nem tűéles, de amire kell, arra szerintem jó.
Köszönöm, megnézem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2019.01.24 csütörtök, 13:38:53
Arra figyelj, hogy olyat vegyél, amiben nem akku van, hanem kondenzátor. Az akku a nyári 60 fok, téli -10 fok környezetben kb 1 év alatt kipusztul. Ez azt eredményezi, hogy mikor elveszed az áramot a kamerától, nem tud rendesen kikapcsolni, ami miatt bukod az utolsó 5 perc felvételt (általában pont ez az ami számít, ha baj van).
akkor már értem, miért írkálják oda, hogy kondenzátor van benne, nem akku

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2019.01.24 csütörtök, 14:12:38
akkor már értem, miért írkálják oda, hogy kondenzátor van benne, nem akku

Én sem értettem, hogy miért csak pár percet bír az enyém. :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zolibácsi - 2019.01.24 csütörtök, 14:19:24
...
A fantom kérte, hogy fantom lehessen.

Ez melyik fantom, a kőbányai? :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2019.01.24 csütörtök, 15:07:34
Ez melyik fantom, a kőbányai? :eplus2:
Ilyen nyíltan leb.zizni, egy ilyen nagy tudása, az élet minden területéhez IS értő embert.  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: edk - 2019.01.25 péntek, 18:40:01
Ilyen nyíltan leb.zizni, egy ilyen nagy tudása, az élet minden területéhez IS értő embert.  :eplus2:
Magábaszívta a tudást  :eplus2:.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.21 csütörtök, 08:22:23
Rég volt már valami jóféle vita, úgyhogy nosza :D

Valami DVR kéne, a fájdalomküszöb 50e körül van. A használható, minél jobb képminőség nyilván alapfeltétel, a GPS koordináta printing inkább olyan jó ha van. Kijelzője jó lenne, ha lenne, ha esetleg van dual kamera verzió, az plusz pont. Bevált kamerák érdekelnének, ha van hozzá saját, feltöltött videó, az is plusz pont, mert a netes feljavított promó videók nem érdekelnek. Wifi nem érdekel. A folyamatos le-fel szerelhetőség szintén nem, mert egyszer felteszem majd, és ott is marad. A kábelek megint el lesznek vezetve a tetőkárpit alatt. És ha lehet, akkor valami nevesebb gyártóra tenném a voksomat, szóval nem az ebay-es Ching-Hoang, meg Blue-Fish, NiceView, stb. kategória :)
Egyelőre ezt néztem ki, igaz ez csak szimpla kamerás, és kicsit túl van az 50e-n:

https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/08/17/mio_mivue_792d_teszt/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2019.03.21 csütörtök, 08:33:56

Én 8e-ért vettem olyat, ami nem felelne meg az elvárásaidnak, úgyhogy olyat ne vegyél! :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.21 csütörtök, 08:49:07
Én 8e-ért vettem olyat, ami nem felelne meg az elvárásaidnak, úgyhogy olyat ne vegyél! :vigyor3:
Thx for nothing  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: xrobe - 2019.03.21 csütörtök, 09:02:45
Rég volt már valami jóféle vita, úgyhogy nosza :D

Valami DVR kéne, a fájdalomküszöb 50e körül van. A használható, minél jobb képminőség nyilván alapfeltétel, a GPS koordináta printing inkább olyan jó ha van. Kijelzője jó lenne, ha lenne, ha esetleg van dual kamera verzió, az plusz pont. Bevált kamerák érdekelnének, ha van hozzá saját, feltöltött videó, az is plusz pont, mert a netes feljavított promó videók nem érdekelnek. Wifi nem érdekel. A folyamatos le-fel szerelhetőség szintén nem, mert egyszer felteszem majd, és ott is marad. A kábelek megint el lesznek vezetve a tetőkárpit alatt. És ha lehet, akkor valami nevesebb gyártóra tenném a voksomat, szóval nem az ebay-es Ching-Hoang, meg Blue-Fish, NiceView, stb. kategória :)
Egyelőre ezt néztem ki, igaz ez csak szimpla kamerás, és kicsit túl van az 50e-n:

https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/08/17/mio_mivue_792d_teszt/
Nekem ez bevált.
https://www.aliexpress.com/item/Free-shipping-A119-2-0-LCD-Capacitor-Novatek-96660-HD-2K-1440p-1080P-Car-Dash-Camera/32701811121.html?spm=2114.search0104.3.1.144027c5lKiGHl&ws_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_6_10065_10068_319_317_10696_10084_453_10083_454_10618_10304_10307_10820_10821_537_10302_536_10902_10059_10884_10887_321_322_10103,searchweb201603_57,ppcSwitch_0&algo_expid=1d79f89e-a63c-427e-b6fd-2382cfa623c3-0&algo_pvid=1d79f89e-a63c-427e-b6fd-2382cfa623c3&transAbTest=ae803_4

Videó nappal:
https://www.youtube.com/watch?v=DQDfDxk-INA

Videó este:
https://www.youtube.com/watch?v=CZnJ5zGMlhU&t=70s

Duál kamerás verziója is van az újabb modellnek, erről videóm nincs:
https://www.aliexpress.com/item/VIOFO-A129-Duo-Double-Channel-5GHz-Wi-Fi-Full-HD-Dash-Camera-DashCam-Sensor-IMX291-HD/32897244765.html?spm=2114.search0104.3.1.5fc5743eLl7drX&ws_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_6_10065_10068_319_317_10696_10084_453_10083_454_10618_10304_10307_10820_10821_537_10302_536_10902_10059_10884_10887_321_322_10103,searchweb201603_57,ppcSwitch_0&algo_expid=14c803a4-d759-4d64-aa1d-8c2e99b5083b-0&algo_pvid=14c803a4-d759-4d64-aa1d-8c2e99b5083b&transAbTest=ae803_4

Beépítés az mk4-be kb. észrevehetetlen:
(https://i.ibb.co/N7c654M/2018-05-30-20-41-32.jpg) (https://ibb.co/jHnvmpS)
(https://i.ibb.co/4mXCJRm/2018-05-30-20-41-49.jpg) (https://ibb.co/kHwzM2H)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.21 csütörtök, 09:22:03

:worship: Köszi, pont ilyen leírásra gondoltam.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2019.03.21 csütörtök, 10:21:06
Rég volt már valami jóféle vita, úgyhogy nosza :D

Valami DVR kéne, a fájdalomküszöb 50e körül van. A használható, minél jobb képminőség nyilván alapfeltétel, a GPS koordináta printing inkább olyan jó ha van. Kijelzője jó lenne, ha lenne, ha esetleg van dual kamera verzió, az plusz pont. Bevált kamerák érdekelnének, ha van hozzá saját, feltöltött videó, az is plusz pont, mert a netes feljavított pornó videók nem érdekelnek. Wifi nem érdekel. A folyamatos le-fel szerelhetőség szintén nem, mert egyszer felteszem majd, és ott is marad. A kábelek megint el lesznek vezetve a tetőkárpit alatt. És ha lehet, akkor valami nevesebb gyártóra tenném a voksomat, szóval nem az ebay-es Ching-Hoang, meg Blue-Fish, NiceView, stb. kategória :)
Egyelőre ezt néztem ki, igaz ez csak szimpla kamerás, és kicsit túl van az 50e-n:

https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/08/17/mio_mivue_792d_teszt/
nem értem. A javítottak igen?  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.21 csütörtök, 10:41:58
nem értem. A javítottak igen?  :eplus2:
Hogymi? ???

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2019.03.21 csütörtök, 11:45:48
Rég volt már valami jóféle vita, úgyhogy nosza :D

Valami DVR kéne, a fájdalomküszöb 50e körül van. A használható, minél jobb képminőség nyilván alapfeltétel, a GPS koordináta printing inkább olyan jó ha van. Kijelzője jó lenne, ha lenne, ha esetleg van dual kamera verzió, az plusz pont. Bevált kamerák érdekelnének, ha van hozzá saját, feltöltött videó, az is plusz pont, mert a netes feljavított promó videók nem érdekelnek. Wifi nem érdekel. A folyamatos le-fel szerelhetőség szintén nem, mert egyszer felteszem majd, és ott is marad. A kábelek megint el lesznek vezetve a tetőkárpit alatt. És ha lehet, akkor valami nevesebb gyártóra tenném a voksomat, szóval nem az ebay-es Ching-Hoang, meg Blue-Fish, NiceView, stb. kategória :)
Egyelőre ezt néztem ki, igaz ez csak szimpla kamerás, és kicsit túl van az 50e-n:

https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/08/17/mio_mivue_792d_teszt/

https://www.garmin.hu/dash-cam-55-gg010-01750-11

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.21 csütörtök, 11:57:00
https://www.garmin.hu/dash-cam-55-gg010-01750-11
:D
Mint a kocsinál
Domi: mit vegyek, van 3M
Scratch: vegyél egyet 6,5M-ért

Most a kamera:
Domi: nagyon max. 50e
Scratch: vegyél Garmint 67e-ért

Várom már, hogy egyszer te kérdezz valamit, megjelölt árplafonnal  :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2019.03.21 csütörtök, 12:10:38
:D
Mint a kocsinál
Domi: mit vegyek, van 3M
Scratch: vegyél egyet 6,5M-ért

Most a kamera:
Domi: nagyon max. 50e
Scratch: vegyél Garmint 67e-ért

Várom már, hogy egyszer te kérdezz valamit, megjelölt árplafonnal  :nyes:

 :hehe: :hehe: :hehe: :taps: :taps: :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2019.03.21 csütörtök, 12:25:38
:D
Mint a kocsinál
Domi: mit vegyek, van 3M
Scratch: vegyél egyet 6,5M-ért

Most a kamera:
Domi: nagyon max. 50e
Scratch: vegyél Garmint 67e-ért

Várom már, hogy egyszer te kérdezz valamit, megjelölt árplafonnal  :nyes:

 :eplus2:

Van drágább is, de azt direkt nem akartam a keret miatt. :)
https://www.garmin.hu/dash-cam-65w-gg010-01750-15

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: juppe008 - 2019.03.21 csütörtök, 13:53:34
Nekem ez bevált.
https://www.aliexpress.com/item/Free-shipping-A119-2-0-LCD-Capacitor-Novatek-96660-HD-2K-1440p-1080P-Car-Dash-Camera/32701811121.html?spm=2114.search0104.3.1.144027c5lKiGHl&ws_ab_test=searchweb0_0,searchweb201602_6_10065_10068_319_317_10696_10084_453_10083_454_10618_10304_10307_10820_10821_537_10302_536_10902_10059_10884_10887_321_322_10103,searchweb201603_57,ppcSwitch_0&algo_expid=1d79f89e-a63c-427e-b6fd-2382cfa623c3-0&algo_pvid=1d79f89e-a63c-427e-b6fd-2382cfa623c3&transAbTest=ae803_4

Szintén ugyanez nálam is:
https://www.dropbox.com/s/tdjdcd6y7w736x4/2018-04-13%2008.30.28.jpg?dl=0

Eu -s rendelés normál első és duplakamerás változatra is.
https://eu.banggood.com/wh_buy/Eu/Viofo.html

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2019.03.21 csütörtök, 14:28:41
:eplus2:

Van drágább is, de azt direkt nem akartam a keret miatt. :)
https://www.garmin.hu/dash-cam-65w-gg010-01750-15
:taps: :taps: :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2019.03.22 péntek, 07:59:52
https://www.garmin.hu/dash-cam-55-gg010-01750-11

Felejtsd el... Én is ilyet vettem, de már bánom, hogy a "neves" márkában bíztam.

Típushiba, hogy túlmelegszik. Volt FW módosítás, hogy hagyja magát tovább melegedni, ne kapcsoljon le. Így meg ugyan működik, de kihal belőle az akksi, mert megfőzi. Nekem egyszer cserélték (az egészet, nem csak az akksit) négy hónap után, a következő menet az volt, hogy leállt a töltéssel a nyári kánikulában, mert annyira melege volt. De akkor meg azért kapcsolt ki, mert kifogyott belőle a villany. Várni kellett 10-15 percet (addig kamera nélkül menni), utána visszakapcs, megint jó egy órát. Pontosan egy éves korára kb. 3 percet bírt úgy, hogy előtte kikapcsolva volt a töltön 3-4 órát... Sajnos kifutottam vele a gari időből, így most a másik autóban teljesít szolgálatot, amivel nem járunk hosszabb utakra, vagy csak ritkán, és így nem annyira kritikus a dolog.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.22 péntek, 08:03:35

Akkor most neked mid van? Vagy mit tervezel venni?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2019.03.22 péntek, 08:04:06
Nekem a cicamica kamerája van, valami 70mai a neve. Ez bőven belefér a keretbe.

Full-HD-nél többet bír, nappa kiváló képeket készít (tettem is be korábban ide mintát). Éjjel ez sem tesz csodát, nyilván, ugyanaz a baja, mint az összes ilyennek. Wifi kapcsolat van, le lehet tölteni, élőben is lehet nézni a dolgokat a telefon.

Ami hátrány, hogy van ugyan benne GPS, de az adatokat valamiért nem hajlandó ráírni a képre. Lehet, később javítják újabb FW-rel. A GPS-t jelenleg csak az ADAS (szép angol rövidítás a vezetési asszisztencia szolgáltatásokra) használja, gondolom, leginkább a sebességadatot.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.22 péntek, 08:10:31

Ránézek erre a ciccmicc-re. Ez jól hangzik.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2019.03.22 péntek, 08:12:44
Nekem a cicamica kamerája van, valami 70mai a neve. Ez bőven belefér a keretbe.

Full-HD-nél többet bír, nappa kiváló képeket készít (tettem is be korábban ide mintát). Éjjel ez sem tesz csodát, nyilván, ugyanaz a baja, mint az összes ilyennek. Wifi kapcsolat van, le lehet tölteni, élőben is lehet nézni a dolgokat a telefon.

Ami hátrány, hogy van ugyan benne GPS, de az adatokat valamiért nem hajlandó ráírni a képre. Lehet, később javítják újabb FW-rel. A GPS-t jelenleg csak az ADAS (szép angol rövidítás a vezetési asszisztencia szolgáltatásokra) használja, gondolom, leginkább a sebességadatot.

AndyA

Ja, fontos, hogy mindenképpen a Pro verzió kell belőle, és GPS talppal együtt!

https://www.aliexpress.com/item/Xiaomi-70mai-Dash-Cam-Pro-1944P-GPS-ADAS-70-mai-pro-Cam-English-Voice-Control-24H/32931282121.html

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2019.03.22 péntek, 14:27:25
Felejtsd el... Én is ilyet vettem, de már bánom, hogy a "neves" márkában bíztam.

Típushiba, hogy túlmelegszik. Volt FW módosítás, hogy hagyja magát tovább melegedni, ne kapcsoljon le. Így meg ugyan működik, de kihal belőle az akksi, mert megfőzi. Nekem egyszer cserélték (az egészet, nem csak az akksit) négy hónap után, a következő menet az volt, hogy leállt a töltéssel a nyári kánikulában, mert annyira melege volt. De akkor meg azért kapcsolt ki, mert kifogyott belőle a villany. Várni kellett 10-15 percet (addig kamera nélkül menni), utána visszakapcs, megint jó egy órát. Pontosan egy éves korára kb. 3 percet bírt úgy, hogy előtte kikapcsolva volt a töltön 3-4 órát... Sajnos kifutottam vele a gari időből, így most a másik autóban teljesít szolgálatot, amivel nem járunk hosszabb utakra, vagy csak ritkán, és így nem annyira kritikus a dolog.

AndyA

Kár, pedig ezt terveztem én is megvenni. Akku nélkül fixen töltőn se jó?
Képe milyen?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2019.03.22 péntek, 14:58:23
Kár, pedig ezt terveztem én is megvenni. Akku nélkül fixen töltőn se jó?
Képe milyen?

Nem jó, mert tölti az akkut és melegszik közben, amitől az akksi idővel lehal, és akkor megáll, hiába van töltőn. Kihűl (negyedóra), megint jó egy órát.

A képe elég jó, nyilván főleg nappal, de éjszaka sem használhatatlan, és ez is magasabb felbontású, mint a Full-HD, valami 1440 sor.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2019.03.22 péntek, 15:30:11
Nem jó, mert tölti az akkut és melegszik közben, amitől az akksi idővel lehal, és akkor megáll, hiába van töltőn. Kihűl (negyedóra), megint jó egy órát.

A képe elég jó, nyilván főleg nappal, de éjszaka sem használhatatlan, és ez is magasabb felbontású, mint a Full-HD, valami 1440 sor.

AndyA

Akkor így tényleg felejtős.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2019.03.22 péntek, 15:55:04
Akkor így tényleg felejtős.
Azért kösz a tippet  :eplus2: :taps:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2019.03.22 péntek, 16:01:00
Azért kösz a tippet  :eplus2: :taps:

 :eplus2:

Bocsi! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2020.02.26 szerda, 09:58:38
Ez elég jónak néz ki:

https://www.youtube.com/watch?v=gM2Hrvh1Mqk

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2020.02.26 szerda, 10:06:51
Ez elég jónak néz ki:

https://www.youtube.com/watch?v=gM2Hrvh1Mqk

Ezekkel a tükörre rakhatókkal nekem mindig az a bajom, hogy bukom az automatikusan sötétedő belső tükröt :(

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.02.26 szerda, 10:09:25
Ezekkel a tükörre rakhatókkal nekem mindig az a bajom, hogy bukom az automatikusan sötétedő belső tükröt :(

Nekem meg eddig az összessel az a bajom, hogy a téli hideg és a nyári hőség együtt kinyírta benne az akksit egy szezon alatt.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2020.02.26 szerda, 10:30:58
Ezekkel a tükörre rakhatókkal nekem mindig az a bajom, hogy bukom az automatikusan sötétedő belső tükröt :(
Engem MK3-ban, és most ebben is idegesített ez a sötétedő tükör. Raktam is rá panorámatükröt. :) Így nem is sötétedik, és én is többet látok :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Meg Győző - 2020.02.26 szerda, 10:31:10
Ezekkel a tükörre rakhatókkal nekem mindig az a bajom, hogy bukom az automatikusan sötétedő belső tükröt :(

Alapból sötétebbek.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.02.26 szerda, 10:42:06
Alapból sötétebbek.

Mondjuk a tükör helyén lévőt legalább nem süti túlságosan a nyári nap. Bár attól benn az autóban még simán lehet 50 fok kinn a napon.

Van már jópár, ami nem akksis, hanem szuperkondenzátoros, de a "neves" márkák nem álltak még át erre, csak a kínai kitudjamilyen márkák.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2020.02.26 szerda, 11:31:41
Nekem meg eddig az összessel az a bajom, hogy a téli hideg és a nyári hőség együtt kinyírta benne az akksit egy szezon alatt.

AndyA

Jah hát igen, az a másik. És persze nem cserélhető az akku...
Legutóbb az MK4-be kondenzátorosat vettem emiatt. Egyelőre nincs baja.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2020.02.26 szerda, 11:33:04
Engem MK3-ban, és most ebben is idegesített ez a sötétedő tükör. Raktam is rá panorámatükröt. :) Így nem is sötétedik, és én is többet látok :)

Én imádom. Már nem vennék autót nélküle.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.02.26 szerda, 12:13:24
Jah hát igen, az a másik. És persze nem cserélhető az akku...
Legutóbb az MK4-be kondenzátorosat vettem emiatt. Egyelőre nincs baja.

Mid van, és mennyire vagy vele elégedett? Főleg az éjszakai képek milyenek?

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zsolteey - 2020.02.26 szerda, 13:26:38
Mid van, és mennyire vagy vele elégedett? Főleg az éjszakai képek milyenek?

AndyA

https://dashcamtalk.com/blueskysea-b1w/

Diszkréten el lehet helyezni, nem zavaró a jelenléte. Árához képest nem rosszak a képek, de azért nagy csodát ne várj. Wifis, telefonról tudod bizergálni.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.02.26 szerda, 13:42:17
https://dashcamtalk.com/blueskysea-b1w/

Diszkréten el lehet helyezni, nem zavaró a jelenléte. Árához képest nem rosszak a képek, de azért nagy csodát ne várj. Wifis, telefonról tudod bizergálni.

Jó a keresőjük is, de szerintem nagyon kevés típus van benne.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: karak - 2020.09.13 vasárnap, 19:07:44
Ez elég jónak néz ki:

https://www.youtube.com/watch?v=gM2Hrvh1Mqk

Nekem ilyen van. Sajnos az esti képek elég gyatrák a hátsó kameránál. Kásás, zajos és sötét. Az első kamera az kiváló amúgy. A másik hogy elég zavaró ha be van kapcsolva a hátsó kamera képe, mert tükröződik a valódi visszapillantó kép benne, és a kettő mixe látszódik.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.09.14 hétfő, 08:00:17
Nekem ilyen van. Sajnos az esti képek elég gyatrák a hátsó kameránál. Kásás, zajos és sötét. Az első kamera az kiváló amúgy. A másik hogy elég zavaró ha be van kapcsolva a hátsó kamera képe, mert tükröződik a valódi visszapillantó kép benne, és a kettő mixe látszódik.

Látszik.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: karak - 2020.09.14 hétfő, 13:51:24
Látszik.

AndyA

A "látszódik" is teljesen helyes.
https://e-nyelv.hu/2009-07-10/latszodik/

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.09.14 hétfő, 14:19:23
A "látszódik" is teljesen helyes.
https://e-nyelv.hu/2009-07-10/latszodik/

Nyelvtanilag valóban helyes a képzés, csak éppen kicsit sem tartozik a választékos nyelvhasználat körébe.

Nagyon sok olyan dolgot lehet mondani, ami nyelvtanilag teljesen helyes, de mégsem mondjuk úgy, mert eccerűen csak bánccsa az ember fülit. Ez az egyik a sok közül.

Ahelyett, hogy bizonygatod az igazad, inkább tanuld meg helyesen használni. Szavanként 2 betűvel kevesebbet kell gépelni, beszédben egy szótaggal kevesebb, tiszta haszon. :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

P.s.: Látatlanban fogadni mertem volna, hogy Nádasdy a hivatkozás. Nos, valaki, aki évtizednél régebben Londonban él és onnan osztja az észt, hogy hogyan kellene magyarul beszélni, hogyan is mondjam, nem igazán hiteles. Rajta kívül viszont senki olyantól nem hallottam még ezt a véleményt, akinek kicsit is lehetne adni a szavára a témában.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: karak - 2020.09.14 hétfő, 16:24:06

Helyesen használtam, mivel ez egy nyelvtanilag helyes igekötős igealak, ezért a választékos nyelvhasználat körébe ugyanúgy beletartozik.

"...nagyon sok más között már Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Szentkuthy Miklós, Weöres Sándor szövegeiben is előfordul, de kétségtelen, hogy a látszik a régebbi." (Nyelv és Tudomány)

De nem biztos hogy "ezzel" vagy "evvel" (itt is mindkét szó helyes, bármennyire is bántó) kéne foglalkozni és kijavítani a nyelvhasználatom.

OFF vége.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.26 szombat, 15:27:53
Garmin Dash Cam Mini-t használ valaki?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.09.28 hétfő, 07:58:48
Garmin Dash Cam Mini-t használ valaki?

Nekem az 55-ös van. Kb. perce pontosan az egy éves azavatosság lejártával egyidőben halt meg az akksija, hogy pont nem volt érkezésem visszaküldeni gar. cserére...

Jó sokba került, jó is, amit tud, de mintha nem hosszú távra tervezték volna. :-(

Tápra kötve működik, úgyhogy nagy gáz nincs, de gyújtás levétellre kb. azonnal meg is hal, jó, ha tíz másodpercet megy még utána sípolva, hogy akksi kuka.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.28 hétfő, 09:41:53
Nekem az 55-ös van. Kb. perce pontosan az egy éves azavatosság lejártával egyidőben halt meg az akksija, hogy pont nem volt érkezésem visszaküldeni gar. cserére...

Jó sokba került, jó is, amit tud, de mintha nem hosszú távra tervezték volna. :-(

Tápra kötve működik, úgyhogy nagy gáz nincs, de gyújtás levétellre kb. azonnal meg is hal, jó, ha tíz másodpercet megy még utána sípolva, hogy akksi kuka.

AndyA

Nem lehet hozzá akkut rendelni, cserélni?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.09.28 hétfő, 10:02:26
Nem lehet hozzá akkut rendelni, cserélni?

Nemigen. Egyszer volt javításon a cucc, már nem tudom, mi volt akkor a baja, és egy másik példányt küldtek vissza helyette. Ránézésre az sem volt új, tehát alighanem gyárilag valahogyan javítható, de én nem álltam neki.

Vegyél inkább cicamicát, az amúgy is jobb, legfeljebb nem sípol a traffis helyeknél. Ez az új modell, elöl-hátul kamera, 4k felbontás stb.:

70mai A800

https://www.indiegogo.com/projects/70mai-a800-dual-vision-4k-dash-cam-for-24h-guard#/

Ennek használom az elődjét, nagy megelégedéssel. Nyilván éjjel nem a legjobb, de ott sajnos nem lehet csodát tenni. Amúgy teljesen rendben van.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2020.09.28 hétfő, 11:34:20

Petinek vannak berögződései. Autóból csak benzines, telóból csak BlackBerry, téli gumiból csak GY UG, kamerából csak Garmin, stb :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2020.09.28 hétfő, 12:36:49
Petinek vannak berögződései. Autóból csak benzines, telóból csak BlackBerry, téli gumiból csak GY UG, kamerából csak Garmin, stb :)
samubol csak porszívó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.09.28 hétfő, 14:22:25
samubol csak porszívó.

Hűtő már nem is...? Fajgyúlölő..!!!

 :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.28 hétfő, 18:00:55
Nemigen. Egyszer volt javításon a cucc, már nem tudom, mi volt akkor a baja, és egy másik példányt küldtek vissza helyette. Ránézésre az sem volt új, tehát alighanem gyárilag valahogyan javítható, de én nem álltam neki.

Vegyél inkább cicamicát, az amúgy is jobb, legfeljebb nem sípol a traffis helyeknél. Ez az új modell, elöl-hátul kamera, 4k felbontás stb.:

70mai A800

https://www.indiegogo.com/projects/70mai-a800-dual-vision-4k-dash-cam-for-24h-guard#/

Ennek használom az elődjét, nagy megelégedéssel. Nyilván éjjel nem a legjobb, de ott sajnos nem lehet csodát tenni. Amúgy teljesen rendben van.

AndyA

Nem adod el a Garmin-t?

A jelenlegimbe ami valami noname eBay-es szintén az akku ment tönkre. Még nem volt időm szétszedni, de kíváncsiságból bele akarok nézni. Működik, ahogy írod az enyém is, de pont az a baja, hogy mikor a gyújtást leveszem egyből kikapcsol, így az utolsó 2 percet soha nem menti el. Pont az ami ha baj van épp kellene.

A mini tetszett volna, pont a mérete miatt, de ha 1-2 év alatt kuka az akku miatt, inkább lehet veszek valami olcsót újra, és pár évente cserélem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.28 hétfő, 18:02:20
Petinek vannak berögződései. Autóból csak benzines, telóból csak BlackBerry, téli gumiból csak GY UG, kamerából csak Garmin, stb :)

Ebből már csak a téli gumi maradt nekem, az is kopott.  :eplus2:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2020.09.28 hétfő, 18:04:58
Nem adod el a Garmin-t?

A jelenlegimbe ami valami noname eBay-es szintén az akku ment tönkre. Még nem volt időm szétszedni, de kíváncsiságból bele akarok nézni. Működik, ahogy írod az enyém is, de pont az a baja, hogy mikor a gyújtást leveszem egyből kikapcsol, így az utolsó 2 percet soha nem menti el. Pont az ami ha baj van épp kellene.

A mini tetszett volna, pont a mérete miatt, de ha 1-2 év alatt kuka az akku miatt, inkább lehet veszek valami olcsót újra, és pár évente cserélem.
Mio kamerákat nem nézted?
Illetve a Xiaomi 70mai-al mi a gondod?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2020.09.28 hétfő, 18:16:47
Ebből már csak a téli gumi maradt nekem, az is kopott.  :eplus2:
És mi van a kocsiddal? Régivel és újjal? Hallgatsz, mint a sír.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.28 hétfő, 18:23:08
Mio kamerákat nem nézted?
Illetve a Xiaomi 70mai-al mi a gondod?

Mio-t nézegettem, a Xiaomi-tól idegenkedek.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.28 hétfő, 18:23:31
És mi van a kocsiddal? Régivel és újjal? Hallgatsz, mint a sír.

Egyenlőre a helyzet változatlan.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2020.09.28 hétfő, 19:48:57
Mio-t nézegettem, a Xiaomi-tól idegenkedek.
nekem most viofo van, én meg vagyok vele elégedve

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.09.28 hétfő, 20:44:35
Nem adod el a Garmin-t?

A jelenlegimbe ami valami noname eBay-es szintén az akku ment tönkre. Még nem volt időm szétszedni, de kíváncsiságból bele akarok nézni. Működik, ahogy írod az enyém is, de pont az a baja, hogy mikor a gyújtást leveszem egyből kikapcsol, így az utolsó 2 percet soha nem menti el. Pont az ami ha baj van épp kellene.

A mini tetszett volna, pont a mérete miatt, de ha 1-2 év alatt kuka az akku miatt, inkább lehet veszek valami olcsót újra, és pár évente cserélem.

De. A mostani cicamica megy a feleségem autójába, az új meg helyette az enyémbe. A Garmin pont menne a polcra a többi cucc mellé. :-)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.09.29 kedd, 08:49:37
De. A mostani cicamica megy a feleségem autójába, az új meg helyette az enyémbe. A Garmin pont menne a polcra a többi cucc mellé. :-)

AndyA

Írtam! :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.12.26 szombat, 13:16:58
Ilyen esetleg van valakinek?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-smart-dash-cam-1s-menetrogzito-kamera_38704

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: varcsa77 - 2020.12.26 szombat, 13:54:50
Ilyen esetleg van valakinek?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-smart-dash-cam-1s-menetrogzito-kamera_38704

Én lebeszéllek róla, nekem most "Xiaomi 70mai Dash Cam Pro" van, de ez sem jó. Használtam én is viofot, az igaz drága, de hidd el nekem megéri. Már én is azon agyalok, hogy ezt átteszem a párom kocsijába és veszek magamnak egy viofot.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2020.12.26 szombat, 14:18:04
Ilyen esetleg van valakinek?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-smart-dash-cam-1s-menetrogzito-kamera_38704

Én most vettem az úőjat, az A800-ast, vagy mi az.

Még nem szereltem be, úgyhogy nem tudom, hogyan viselkedik. Elvileg 4k felbontást tud.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Zolibácsi - 2020.12.26 szombat, 14:53:27
Ilyen esetleg van valakinek?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-smart-dash-cam-1s-menetrogzito-kamera_38704

Nekem van. Mi a kérdés?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.12.26 szombat, 20:53:17
Nekem van. Mi a kérdés?

Kapcsolt 12V kell neki, vagy G szenzor alapján kapcsol ki és be?
Illetve tapasztalat, rendszámok látszanak? Ajánlod?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.12.26 szombat, 20:54:22
Én lebeszéllek róla, nekem most "Xiaomi 70mai Dash Cam Pro" van, de ez sem jó. Használtam én is viofot, az igaz drága, de hidd el nekem megéri. Már én is azon agyalok, hogy ezt átteszem a párom kocsijába és veszek magamnak egy viofot.

Túl drágát nem szeretnék, az eredeti terv Garmin volt, de ez a Xiaomi kb. fele annyi.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.12.26 szombat, 20:55:15
Én most vettem az úőjat, az A800-ast, vagy mi az.

Még nem szereltem be, úgyhogy nem tudom, hogyan viselkedik. Elvileg 4k felbontást tud.

AndyA

Nekem full HD is max. elég lenne. No name-t nem szeretnék, ezért keresgetek.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: rstwingo - 2020.12.27 vasárnap, 06:41:41
Túl drágát nem szeretnék, az eredeti terv Garmin volt, de ez a Xiaomi kb. fele annyi.

Én kipróbáltam párat, mire ehhez a kamerához eljutottam, ez tökéletesen teszi a dolgát

https://www.autos-kamera.hu/dome-gs31-wifigps-erintokepernyos-4k-s-autos-kamera (https://www.autos-kamera.hu/dome-gs31-wifigps-erintokepernyos-4k-s-autos-kamera)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Ferqo - 2020.12.27 vasárnap, 09:51:48
Én kipróbáltam párat, mire ehhez a kamerához eljutottam, ez tökéletesen teszi a dolgát

https://www.autos-kamera.hu/dome-gs31-wifigps-erintokepernyos-4k-s-autos-kamera (https://www.autos-kamera.hu/dome-gs31-wifigps-erintokepernyos-4k-s-autos-kamera)
a leírásából ez tetszett a legjobban:
"Az M10 talp részét fel kell ragasztani a szélvédőre a mellékelt jét oldalas ragasztóval, ehhez a talp részhez kell csatlakoztatni az usb kábelt. A kamera a beépített extra erős mágnesek segítségével egyszerűen felpattanik a talpra." :nyes:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2020.12.27 vasárnap, 17:23:59
Én kipróbáltam párat, mire ehhez a kamerához eljutottam, ez tökéletesen teszi a dolgát

https://www.autos-kamera.hu/dome-gs31-wifigps-erintokepernyos-4k-s-autos-kamera (https://www.autos-kamera.hu/dome-gs31-wifigps-erintokepernyos-4k-s-autos-kamera)

Köszi, megnézem, bár ez se olcsó.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: varcsa77 - 2020.12.27 vasárnap, 18:16:19
Köszi, megnézem, bár ez se olcsó.

Akkor inkább szerintem ne vegyél. Vagy rendeld meg webshopból valahonnan, teszteld le, és ha nem tetszik van két heted visszavinni. Mostanában így veszek mindent. Sőt, több helyen maguk az eladók javasolják, hogy rendeljem meg most gyorsan, egyből át is vehetem és így él a 14 napos elállás joga. ;)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: varcsa77 - 2021.01.12 kedd, 19:51:23
Köszi, megnézem, bár ez se olcsó.

Milyet vettél végülis?

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2021.01.13 szerda, 08:51:38
Milyet vettél végülis?

Még semmit. :)

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Joe - 2021.01.13 szerda, 13:20:43
Ilyen esetleg van valakinek?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-smart-dash-cam-1s-menetrogzito-kamera_38704

Egyik barátom használja. Az a furcsa, ha esemény van, akkor azonnal lépnie kell, azaz letölteni, mert gyorsan elvész a felvétel...
Lehet, hogy kicsi kártya van benne, vagy a nagy felbontás miatt, azt nem tudom. De rögtön le kell töltenie videót  telefonjára...

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2021.01.13 szerda, 13:54:42
Egyik barátom használja. Az a furcsa, ha esemény van, akkor azonnal lépnie kell, azaz letölteni, mert gyorsan elvész a felvétel...
Lehet, hogy kicsi kártya van benne, vagy a nagy felbontás miatt, azt nem tudom. De rögtön le kell töltenie videót  telefonjára...

Vagy beállítási hülyeség, mert ilyenkor zárolnia kellene a felvételt, hogy ne pörögjön ki az újabbak miatt.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: xrobe - 2021.01.13 szerda, 14:51:09
Egyik barátom használja. Az a furcsa, ha esemény van, akkor azonnal lépnie kell, azaz letölteni, mert gyorsan elvész a felvétel...
Lehet, hogy kicsi kártya van benne, vagy a nagy felbontás miatt, azt nem tudom. De rögtön le kell töltenie videót  telefonjára...

Szokott lenni olyan gomb, amit megnyomva az aktuális videócikket elmenti fixen egy mappába.
Én viofo a119-et használok 2 autóban is, elégedett vagyok vele, és annál így működik.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2021.01.13 szerda, 17:28:31
Szokott lenni olyan gomb, amit megnyomva az aktuális videócikket elmenti fixen egy mappába.
Én viofo a119-et használok 2 autóban is, elégedett vagyok vele, és annál így működik.
A 70Mai talán hangvezérléssel is megy. Ha nézel ilyen dash cam válogatásokat, akkor az oroszok, lengyelek mindig mondják az esemény után, hogy "ríkord vigyió"  :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Muszi05 - 2021.02.25 csütörtök, 14:24:38
Én most vettem az úőjat, az A800-ast, vagy mi az.

Még nem szereltem be, úgyhogy nem tudom, hogyan viselkedik. Elvileg 4k felbontást tud.

AndyA

Mik a tapasztalatok? Hogy viselkedik a cucc? Meg vagy vele elégedve?

Előre is köszi!  :worship:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2021.02.25 csütörtök, 14:42:41
A 70Mai talán hangvezérléssel is megy. Ha nézel ilyen dash cam válogatásokat, akkor az oroszok, lengyelek mindig mondják az esemény után, hogy "ríkord vigyió"  :vigyor3:

Most tettem bele végre. Én meg vagyok elégedve vele, szép képe van. Telóról is vezérelheted. Hangvezérlést egyedül csak a felvételt tudja. Ha bemondod a "ríkord vigyió"-t, akkor elmenti eseményként az épp aktuális és az az előtti felvételt. Így nem törlődik felülírásnál. Uúgy pl erősebb rázkódásnál is, vagy ha kikapcsolt állapotban van és mozgás van a kamera előtt. Tudja a sebességet és a helymeghatározást is, mivel van egy kis GPS talpa. Egyedül a sávelhagyást nem tudtam kicsikarni belőle, hogyan működik.
Én egy 70MAI Dash Cam Pro Plust vettem.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Mikorka Kálmán - 2021.02.25 csütörtök, 14:58:10

Ezt?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-dash-cam-pro-plus-a500-1575?keyword=kamera

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Domi - 2021.02.25 csütörtök, 15:23:25

Nekem a MIO-ban van sávelhagyás figyelmeztetés. Az első nap kapcsoltam ki. Iszonyat idegesítő.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Scratch - 2021.02.25 csütörtök, 15:23:37
Ezeknek a Xiaomi-knak az a baja, hogy az optika mindnek a bal oldalán van, így ha a tükör jobb oldalára teszed, az esőérzékelő stb... belelóg a képbe, ha a tükör bal oldalára, meg zavar, és nem lehet eléggé hátra se tolni a tükröt.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: alf® - 2021.02.25 csütörtök, 15:38:39

Most tettem bele végre. Én meg vagyok elégedve vele, szép képe van. Telóról is vezérelheted. Hangvezérlést egyedül csak a felvételt tudja. Ha bemondod a "ríkord vigyió"-t, akkor elmenti eseményként az épp aktuális és az az előtti felvételt. Így nem törlődik felülírásnál. Uúgy pl erősebb rázkódásnál is, vagy ha kikapcsolt állapotban van és mozgás van a kamera előtt. Tudja a sebességet és a helymeghatározást is, mivel van egy kis GPS talpa. Egyedül a sávelhagyást nem tudtam kicsikarni belőle, hogyan működik.
Én egy 70MAI Dash Cam Pro Plust vettem.
Én tegnapit sem vettem... :vigyor3:

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2021.02.25 csütörtök, 20:35:02
Mik a tapasztalatok? Hogy viselkedik a cucc? Meg vagy vele elégedve?

Előre is köszi!  :worship:

Tegnap találtam meg a garázsban. Most, hogy jobb az idő, lassan be is szerelem. :-)

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2021.02.25 csütörtök, 20:36:07

Most tettem bele végre. Én meg vagyok elégedve vele, szép képe van. Telóról is vezérelheted. Hangvezérlést egyedül csak a felvételt tudja. Ha bemondod a "ríkord vigyió"-t, akkor elmenti eseményként az épp aktuális és az az előtti felvételt. Így nem törlődik felülírásnál. Uúgy pl erősebb rázkódásnál is, vagy ha kikapcsolt állapotban van és mozgás van a kamera előtt. Tudja a sebességet és a helymeghatározást is, mivel van egy kis GPS talpa. Egyedül a sávelhagyást nem tudtam kicsikarni belőle, hogyan működik.
Én egy 70MAI Dash Cam Pro Plust vettem.

Ne is akard. Nekem egyszer sikerült kicsiholnom belőle, és kb. egyfolytában csipogott még az útszéli fa árnyékára is.

AndyA

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2021.02.26 péntek, 08:21:34
Ezt?

https://xiaomi.hu/xiaomi-70mai-dash-cam-pro-plus-a500-1575?keyword=kamera

 :eljen:  igen

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: Cs12 - 2021.02.26 péntek, 08:21:57
Ne is akard. Nekem egyszer sikerült kicsiholnom belőle, és kb. egyfolytában csipogott még az útszéli fa árnyékára is.

AndyA

annyira nem is akartam, csak gondoltam kipróbálom.

Cím: Válasz: CAR-DVR - Menetrögzítő kamera
Írta: AndyA - 2021.02.26 péntek, 08:40:49
annyira nem is akartam, csak gondoltam kipróbálom.

Nem akarod.  :eplus2: :taps: :taps: :taps: :taps: :taps:

AndyA