Bosch adagoló felújítása

A MondeoWiki wikiből
Boschadagolo.JPG

Mondeonk egyik érzékeny pontja az adagoló. A lucas adagoló jó szerkezet egészen addig még jó. Sajnos nagyon érzékeny típus, könnyen behal, és nagyon drágán szervizelik. Kitaláltak egy konfigurációt a Bosch adagolóra való átállásra. Alap egy 0460494218-as adagoló, ez az escort 1.8 szívódízelé. azért ez, mert a motorunk ugyanaz, csak feltöltővel. Erre az adagolóra kell egy turbós fedelet illeszteni, hogy a vezérlése tökéletes legyen. Alábbiakban leírom az adagoló teljes tömítésgarnitúra csaeréjének menetét, és az apróbb változásokat, ami van az új adagolónkon. Először szétszereljük csavarjaira, ahogy csak tudjuk. Ez nem nehéz feladat. -Én a képeken a tengely perselyét is kicseréltem, mert lógott. 2 persely van benne, párszáz forint darabja. A tömítésgarnitúra 2-3000 forint körül mozog. Úgy kell kérni, hogy Bosch VE-turbós adagolóhoz, és 20-as tengellyel. A perselyek nyers rézperselyek, ezért esztergályos kell, hogy összehozza a tengellyel. Összerakáskor először a szivattyú asszimetrikus gyűrűjét tesszük bele, majd a lapátkereket. az egésznek van egy zárórésze, ezt be kell csavarozni a házba. A szivattyúrészt nem szokás bontani, csak a persely csere miatt volt megbontva. A következő lépés a tengely összeszerelése. Egy fogaskerék gyűrű van rajta, ami a leszabályzó szerkezetet hajtja. Ez elforog rajta, ezért 2 gumibakot kell peletenni, ami a lökésszerű mozgásokat csillapítja. A tengelybe belehelyezzük az éket, és mehet be a helyére. Ezután a görgős gyűrű kerül bele, ennek görgős részén fut az emelőtárcsa, és ennek elfordításával állít az adagoló előtöltést. -Van benne egy tengely, ami az adagoló aljában lévő dugattyúba ér, ez tolja el a tengelyt, és ezáltal fordítja a görgős gyűrűt. Belselyében van egy 4-ágú szerkentyű(ujra a gyűrűnél tartunk), aminek 2 ága a tengelyt fogja, 2 pedig az emelőtárcsát. Így ettől független hajtása van az elemnek. Az emelőtárcsát szemben felrakjuk a görgős gyűrűre, erre megy a nagynyomású elem. ezt nem írnám le részletesen, mert nem nagyon szabad szétszedni. Az elemet 4 csavar tartja, ezeket óvatosan egyenletesen kell betekerni, akár a kuplungtárcsát. Nagyon kemény edzett alkatrészek vannak benne, Én már törtem el nyomóelemet, mert megfeszült. Ha benne van a nagynyomású rész, annak van 2 rugója, amit behelyezünk, és utána a gázkar megy a helyére. Ezt oldalról 2 speciális csavar tartja. Ha ez a helyén van, visszamehet rá a leszbályzó rész. Mellékelek egy robbantott ábrát, hogy minden egyes alátét tiszta legyen, hová kerül. Ezek után szépen visszarakjuk az oldalakon lévő burkolatokat. Ezek egyike a hidegindító berendezés. Nem kell szétszedni, ez egy külön egység, fel kell tenni az oldalára, és a csöveket visszatenni rá ahol voltak. Következő lépésben mehet rá a fedél. Ennek ki kell szedni a tüskéjét, különben nagyon macera a helyére tenni mindent. A gázkart is csak ugy tudjuk a helyére akasztani, ha félig kitoljuk a házból a tengelyét. Ekkor az adagoló teste egyben van. A gázkar tengelyre rátesszük a rugó alátéteket(nagy fekete műanyag izé) majd a gázkart. A rugó visszaakasztása nem kis türelmet igényel. Én egy vékony bowdent szoktam beleakasztani, és azzal behúzni a helyére. Helyére tekerjük a füstcsavart, és az átmenő csavarokat, és nincs más hátra, mint elvinni egy adagolóshoz, aki egy padon beállítja. E nélkül is működőképessé lehet tenni, de a jó indulás, füstmentesség, egyéb állításokat megcsinálja.Ha van idő érdemes elvinni.

Közben értelem szerűen bárhol ahol O gyűrű van kicserélendő egy újra. A készlet tartalmaz többet mint ami kell, nem kell megijedni. Van továbbá benne rézalátét az átmenő csavarok alá, és a fejszelepekhez is. A csere legjobb ha egybeesik egy vezérműszíj cserével, mert körülbelül azt kell hozzá lebontani, + a nagynyomású csöveket. Utóbbit egy picit hajlítani kell, mert nem ugyanazon helyen vannak, mint a Lucas adagolón. Vagy venni kell 2000-ért egy bontott Escort nyomócsőkészletet(csak olyat, amin bosch adagoló volt) Mk2 tulajoknak fontos: A leállító mágnesszelep az immobilizer része, nem elvágni a kábelt, meg kell tartani, és egy zacskóban valahová eldugni a motortérben. Mk1-né külön panel van az adagoló hátulján, ez észrevehető. Jó szórakozást. Joy