Motorolajcsere - Mk3 TDCi

A MondeoWiki wikiből

Vegyük le az olajbetöltő nyílás sapkáját, és tegyük félre úgy, hogy ne essen be a motortérbe!

Ha van aknánk, akkor másszunk a kocsi alá, és (ha van) szedjük le az alsó műanyag motor takaró lemezeket! A lökhárító alatti kőfelverődésvédőt 4-5 csavar fogja a hátsó részén, és elöl acél bolhákkal van rögzítve a lökhárító szoknyájára, amit ha hátrafelé meghúzunk, már le is jött az elem. Ezután az alsó nagy burkolatot távolítjuk el a csavarjai kiszedése után. Miután kiszedtük a csavarokat, lefelé meg kell húzni, mert két oldalon acélpatentek rögzítik a vázhoz.

Itt már látni fogjuk az olajszűrő házat, és az olajhűtő hőcserélőjét. Fogunk egy 5literes üres műanyagflakont és egy 13-as csillagkulcsot-vagy krovát. Meglazítjuk az olajleeresztő csavart, majd kézzel kitekerjük a csavart úgy, hogy a kicsorgó használtolaj a kannába folyjon. Figyeljünk, hogy ne szennyezzük be a fáradt olajjal a környezetünket!

Néhány perc alatt szinte teljesen kicsorog a használt olaj. Ha már csak lassan csöpög, akkor a leeresztő csavart vissza is tehetjük, de előtte tisztítsuk meg (mágneses, és lehet rajta fémforgács), és vékonyan olajozzuk meg a tömítését -cserélni nem szükséges, ha előtte nem folyt!

Igazság szerint kapható motoröblítő folyadék, és az olaj leeresztése után azzal kéne feltölteni a motort, majd néhány perc járatás után azt is le kellene engedni, de én nem bízom ezekben az öblítőkben, én inkább soha nem használok ilyeneket! Mindenki a belátása szerint járjon el!

Azután fogjuk a 36-os krovát egy hosszú szárral, és meglazítjuk az olajszűrő házát alúlról!

Figyelem! Tegyünk ez alá is egy az oldalán kivágott kannát fektetve, mert a szűrőház levételekor folyik ki a használt olaj a szűrőházból és a hőcserélőből!

Megvárjuk míg itt is szépen lecsöpög az olaj-pár perc. Kiborítjuk a szűrőházból az olajat a használt szűrővel együtt-ez csak egy papír szűrőbetét. Tiszta ronggyal kitöröljük a szűrőházból a használt olajat -a teljes tisztaság kedvéért használhatunk féktisztító folyadékot is. A szűrőház felső peremében van a tömítő gumigyűrű! A használtat eldobhatjuk, mert az új szűrőhöz kaptunk új tömítést! Ezt betesszük a régi helyére, majd vékonyan az ujjunkkal bekenjük a tömítést motorolajjal, hogy legközelebb könnyen oldható legyen a szűrőház. Majd az előkészített új motorolajszűrő betétet betesszük a szűrőházba, és visszahajtjuk a szűrőházat a helyére. Nem kell nagyon meghúzni, csak érzéssel!

Figyelem!Olaj nélkül soha ne indítsuk be a motort!

Ezt követően érdemes letisztogatni a szűrőház környékét és a leeresztőcsavar környékét az olajtól!

Gyakorlatilag ezután tölthetjük be az új olajat! Nagyjából szűrőcserével kb. 5,5liter olaj fog belemenni! Állítsuk az olajszintet a nívópálca felső jelölésére! Tegyük vissza az olajbetöltő nyílás zárósapkáját! Indítsuk be a motort!Figyeljük,hogy miután beindult a motor,néhány másodperc múlva az olajnyomás visszajelzőnek el kell aludnia a műszerfalon! Járassuk 1-2 percig és állítsuk le, majd ellenőrizzük alul a leeresztő csavarnál és a szűrőháznál, nincs-e olajfolyás! Ha minden rendben van, akkor mehetnek vissza a burkolati elemek! Mire ezzel végeztünk, addigra szépen visszacsorgott az olaj az olajteknőbe. Ellenőrizzük ismét az olajszintet –szükség esetén pótoljuk!

Gyakorlatilag készen vagyunk az olaj és szűrője cserével!


Szükséges alkatrészek, szerszámok és anyagok:


  • 6liter 5w30-as fullszintetikus motorolaj
  • 1 db motorolajszűrő -szűrőház tömítéssel
  • Ha valaki használ motoröblítőt, akkor az még plusszban
  • 36-os krova fej hossztoldóval és hajtószárral a szűrőház levételéhez
  • 13-as csillagvillás kulcs –vagy krova az olajleeresztő csavarhoz
  • Az alsó burkolatot T30-as torx kulccsal tudjuk lebontani
  • Géprongy, féktisztító folyadék, oldalán kivágott műa kanna és 1 üres műa kanna (5literes)


Figyelem! Ne öntsük ki, és ne tároljuk a használt olajat! A fáradt olajat elvihetjük bármelyik benzinkútra, veszélyes hulladéknak minősül!


Stealt-nek ajánlva, jó szerelgetést kíván , Alf