Rángató V6 motor

A MondeoWiki wikiből

A benzines Mondeoknál gyakori hiba a terhelésen rángató motor, néhány tipp következik, merre kellene elindulni.

Tárolt hibakód

Első és legfontosabb egy hibakódolvasás, Mk1-nél némi madzagra, egy izzóra meg egy kapcsolóra van szükség, Mk2nél már célműszer kell, de inkább egy 5000 forintos olvasás, mint egy feleslegesen megvásárolt 20000 forintos alkatrész. Ha megvan az olvasás, jegyezzük fel a hibákat, töröltessük, járassuk kicsit a motort és olvassunk újra. Ami hibák visszajönnek, azzal kell foglalkozzunk.

Gyújtásrendszer

Trafó, gyertyakábel és gyertyák. Ezek közül bármelyik rossz, idővel magával rántja a másik kettőt is. A trafó sokáig bírja, a kábel+gyertya kombót együtt kell cserélni. A rossz gyertyakábelek este sötétben látványosan áthúznak, szikráznak.

Szívórendszer

Maf és EGR hiba előfordulhat. Mafnak tisztítás elég szokott lenni, EGR-t dugózni kell mihamarabb. Ott van még az IAV ( alapjárati motor) az b@xa el az alapjáratot. Pucolni lehet de nem érdemes, mert 1-2 hónap és újra kezdi. (új gyári ford 19e a Cromaxnál). Ha ezután is emelkedik az alapjárat és fent is marad 3000-4000 körül, vagy nagyon lassan esik le, akkor potenciométer is rossz. Ott nincs mit pucolni, csere. (20-25e)

Vákuumrendszer

Valamelyik vákumcső lecsúszik, kireped, leszakad, ami rángatást okoz és általában együtt jár a fűtés irányállító hibájával (csak szélvédőre és lábra fúj) Járó motornál óvatosan mozgatsd meg a vákumcsöveket, ha hallasz sziszegést vagy változik az alapjárat, akkor az éppen rángatott cső környékén kell a hibát keresni

Szelepsor

A 2. (gyorsító) szelepsor nem nyit ki, és emiatt erős gázadásra fuldoklik, "beszitál" a motor (érezni, hogy benyát kap, de nem gyorsul, hülye hangja van és mintha valami fogná vissza). A vezérlése mk1nél vákuumos, mk2nél elektromos. A működtető elektronikát a díszborítás (“Duratec 2.5 24 valve”) alatt jobbra egy fémdobozban kell keressük.

Katalizátor

A városban, alacsony fordulaton használt katalizátor hajlamos eltömődni, a benne lévő kerámia eltörni, első lépésben kormoljuk ki (tartós magas fordulat 15-20km-en keresztül 4. fokozatban), ha nem javul a helyzet, látogassunk meg egy kipufogóst, aki ellenőrzi és kicseréli, vagy kiszedi a katalizátort.